Hajónapló

A technika fejlődésének mindíg  vannak vesztesei. Jelen esetben én. Tavaly vettem furnérgyártási késmaradékot, aki olvassa a naplót tán emlékszik mennyire bizonytalan voltam akkor, vajh a vizes anyag szépre szárad e majd a hajó alatt, vagy össze-vissza görbül. Nos jó vétel volt, sokat feldolgoztam abból a fából a polcokhoz, ágyakhoz, szekrényajtókhoz. Vérszemet kaptam és mivel a dörzslécekhez, fedélzeti fix korlátok faburkolatához jócskán kell még kőrisfa, kimentem megint a BFM-hez anyagért. Nos modernizálták a gyártást, nem mechanikus befogó pofák, hanem vákuumos szerkezet rögzíti a félbevágott fatörzset furnérlemez hasításkor, így nem 20-25mm vastag a maradék, hanem csak 10.  Ha már odamentem vettem egy tetőcsomagtartónyit, de sokkal több munkám lesz vele, mert ha durván kiszabtam a szélességeket, el kell vigyem a Józsihoz átnyomni vastagsági gyalun (ettől persze még vékonyabb lesz) és 2-3-4 réteget összeragasztani, hogy kijöjjön a kívánatos vastagság. Csak ezután lehet véglegesen megmunkálni. Halavány előny, hogy amit így több fából csinálok és vízálló ragasztóval öszeragasztok az soha nem fog vetemedni. Csak az a baj, hogy  ennek a rengeteg helyen megcsavarozott dörzslécnél semmi jelentősége. Persze vehetnék vastag anyagot  máshol, de az nem 70000 forint köbmétere, hanem 270000. Hát marad a több macera. A hajó mellett  hézagolva rakásoltam az anyagot és a korábban a cockpit feletti tetőt alkotó trapézlemezekből szárnyékot csináltam fölé. Így nem veri az eső, de oldalról járja a levegő. Ezzel el is ment a nap. A vékony anyag egyetlen valódi előnye, hogy gyorsan ki fog száradni, nyárra feldolgozható.

Megharagudtam a klozetajtóra. Felakasztottam a helyére, mindjárt rengeteg hely lett a szalonban. Majd ha kint a decken lehet dolgozni folyamatosan, akkor rakom rá a további két réteg lakkot a szalonban, előtte 400-as körüli papírral vízbecsiszolva.  Felszereltem a szekrényajtókra a csappantyúkat, meg a gombokat. Remekül működnek. Jól le is fényképeztem mindent, hogy majd felrakom ide aztán jól elrontottam a feltöltést, így holnap újra fényképezés. A 660 Ft-os vadiúj halogén izzó nem égett, rámértem, szakadás. Remek. Amióta a GE megvásárolta a Tungsramot tapasztalatom szerint romlott a minőség. Nem ez az első, hogy hibás az új fényforrás, vagy ha jó is hamar kiég. Úgy hogy korán le kellett lépjek Amapoláról, hogy visszavigyem kicserélni.

 

Bajba vagyok ezzel a gonosz ajtóval. Túl nehéz, meg nagy ahhoz, hogy ki-be szaladgáljak vele, tehát csak a szalonban tudom lakkozni. De ahogy ma rákentem a következő réteget, megállt az élet, mert a legkisebb por is beleragad, márpedig az örökös csiszolás, marás fűrészelés nyomán csak úgy hullik mindenemből a fapor. Így kint a cockpitban kifurkáltam a fa hengerekbe a lyukakat és elkullogtam haza. Amúgy is rámjárt a rúd, mert kiégett a halogén égő a munkareflektoromban, így csak az általában elegendő, de lakkozáshoz édeskevés belső világítás mellett dolgoztam, szóval kénytelen voltam boltba menni 150W-os ceruzahalogénért.

Minusz hat fok volt ahogy reggel ébredés után kinéztem a hőmérőre. Szégyenszemre visszavettem a vastag kabátot, pedig nagyon beterveztem már a tavaszt. Felakasztottam némi töketlenkedés után a head ajtaját és felszereltem a fogantyúkat, rugós reteszt, kifogástalanul működik, boldogan nyitottam-csuktam ki-be. Aztán mielőtt hazajöttem volna leakasztottam, átcsiszoltam egy 180-as papírral és ráraktam egy újabb réteg lakkot.

Hidegre fordult és olyan erős volt a szél, hogy azt hittem felborít hajóstúl. Amennyire lehet a szalonra korlátoztam a munkát. Csak a két ajtófogantyú kimarásához kellett a cockpitban matatni, mert az rettenetes sok forgáccsal jár. A maradék mahagóni darabokból csináltam őket. Ugye zárni a head ajtaját csak belülről lehet a rézretesszel, amúgy a külső fogantyún egy rugós golyófészkes lökőretesz tartja az ajtót csukva.  Még kell egy-, a nyitott állapotban való rögzítéshez való egyszerű szerkezetet kitaláljak, mert alapesetben az ajtó többnyire nyitva lesz, hogy szellőzzön a head a szalon felé. Tudom, persze erre is van valami gyári firlefranc a jachtboltban, de biztos  jó drága, nincs raktáron és akkora erővel kell belökni, meg kitépni belőle az ajtót, hogy beleremeg Amapola. Egyszerűbb csinálni valami okos finom bigyót.

Becipeltem az ajtólapot a szalonba és ráraktam három réteg vízzel higított pácot. Az első réteg amíg száradt a keret mentén körben kifurkáltam, bemeneteltem, megsűlyesztettem és becsavaroztam a  rétegelt lemez oldalon.  Estére a harmadik réteg lakk is rajta volt. Most így néz ki. Már nagyon utálom ezt az ajtót, mert akár a cockpitban, akár a szalonban van nem tudok tőle mozogni.

 

 

 

 

 

Elhoztam ma a Vizáról (ott tárolom a nagyobb anyagokat) a maradék tábla 4-es rétegelt lemezt és kiszabtam belőle a head ajtó külső, szalon felőli oldalát. Először kicsit vékonyollottam, igazából 7-esből gondoltam csinálni, de itthon van a kocsi, nem volt mivel fatelepre menni. Aztán rájöttem a 4-es untig elég. Három  helyen alápárnafáztam keresztbe a kereten belül  maradék 20-as borovi hajópadlóval, így aztán biztos nem huppog, meg ha netán valami fogast rá akarok csavarozni könnyű holmiknak (konyharuha, fogókeztyű stb) nem lesz gond a 4-es falvastagság. Mert amúgy a 20X20-as zártszelvény rendkívül szilárd, nem tekeredik az ajtólap még üresen se , nemhogy két oldalról borítva.  A párnafákat belül a már tegnap felpopszegecselt belső oldali bakelitra-, illetve a rétegeltet a párnafákra és körbe a keretre kontakt ragasztóval ragasztottam, de még rá is fogom utóbbit a kerete csavarozni a zártszelvénybe fúrt 4-es metrikus csavarokkal. Na rájöttem, nincs se réz, se rozsdamentes csavarom ehhez és péntek lévén igyekeznem kell a boltba, mert hétvégén nincs nyitva. Tiszta véletlen, mert amióta nyugdíjas vagyok nem igen tartom fejben milyen nap is van. Amúgy se tudtam mozogni az ajtótól a cockpitban, körbe a rengeteg szorítóval, úgy, hogy sebesen elvonultam a csavarboltba, a többi holnapra marad, mert visszamenni a hajóra délután már nem volt érdemes.

Felraktam a keretre az ajtólap belső oldalát. Így néz ki. Egyszer tán már tíz éve is van, egy lebontásra itélt házban járva leszedtem egy szép réz tolóreteszt egy speizajtóról, mert nem volt szivem otthagyni az enyészetnek. Na most jött el az ideje a felhasználásának.

Reggel minusz öt fok volt. Megvártam amíg kissé felmelegszik az idő, addig kibéleltem a fiókokat kartonokkal és elraktam valamennyi kéziszerszámot. Még így is maradt a rendetlenségből, de amint kissé erőre kapott a nap, kimentem a cockpitba dolgozni. Véglegesre hegesztettem a pántokat a head ajtókeretén és ráraktam még egy réteg szürke alapozót. A hegesztés kissé elhúzta a keretet, festés előtt kivittem a Vizára, ott van nagy satu és egy méretesebb kalapáccsal kiegyengettem. Mindössze egyetlen ütés kellett jó helyre és megfelelő erővel és egyenes volt mint a lénia! Aztán ököllel betörtem a jeget a vizesvödörben és nekiálltam lemosni a bakelit lapot, amit majd felerősítek a keretre. Tiszta vadember lesz belőlem ebben a szabadban való dolgozásban, még csak nem is nagyon fázott a kezem amikor a jégdarabokkal megtűzdelt vizes ronggyal, meg CIF-el, meg vízpapírral dörgöltem a lapról a koszt ami összegyűlt rajta a két évi decken tárolás során.

Bács Anti régi barátom és csatolt hajósember társai látogattak meg délután, úgy hogy a maradék idő hajókról (főleg persze Amapoláról )való fecsegéssel telt el, de nem bánom ezeket a látogatásokat, mert mindíg jó ha mások véleményét is meghallgatom a munkámról, még ha az annyira dícsérő is. :)

Rámijesztett a meteorológia. Azt mondják jönnek a minuszok. Pedig hát "január, február itt a nyár", én már magamban eltemettem a telet. Abbahagytam a szekrényzárak bütykölését, azt akkor is csinálhatom majd a fűtött szalonban, ha kint a cockpitban nem lehet dolgozni a megmerevedett kábelű gépekkel, fagyott kézzel. Nekiláttam a hajó mellett az utolsó nagy tábla bakelitből kivágni a head ajtaját, aztán a 20X20-as zártszelvény ajtólap-keretre felhegesztettem a pántokat. A pántok másik felét előtte a már lassan három éve helyére rögzített  válaszfalra csavaroztam. Este úgy jöttem el, hogy az ajtólap egyelőre burkolat nélküli kerete (belül lesz a bakelit, a szalon felőli oldalon pedig fa) szépen nyílik, csukódik. Holnap remélem még elég jó idő lesz, (mondjuk azért ma is befagyott a víz  teteje reggelre a vödörben a decken és este is fagyott már amikor indultam haza) a cockpitban a vaskeretbe behegesztem a zárakat. Istentelen rendetlenség van a szalonban, már nagyon ideje lenne a régóta kész fiókokba -előzetes hullámkartonnal való kibélelés után- berakni a szerszámokat, de ezt is majd akkor csinálom, ha  hidegre fordul, mert amúgy mindent tudok hol van még ebben a kuplerájban is csak odanyúlok és bármit megtalálok, annyira együtt élek a hajóval. (Na ha majd rendet csinálok nem így lesz!)

Két csappantyút felraktam a háló szekrényajtajaira, a kifúrt gombos végű hengereket felmadzagoltam, működik mint a parancsolat! Majd holnap lefényképezem. Összecsavaroztam a fürdőszobába való polcot, ezt is meg a csappantyúkra való fa bigyókat mégegyszer lelakkoztam, aztán húztam haza  vizet szerelni, mert ez most aktuális. Így néz ki a csappantyú kopaszon eredeti állapotában és amikor már átvariáltam a nyelvet és fával burkoltam.

Lelakkoztam háromszor a csappantyús bigyókat, meg megerőltettem magam (minden munkát kidobott fáradságnak érzek amit nem Amapolán követek el) és a bontott ládadeszkákból kiszabtam egy polcot amit itthonra a fürdőszobába fogok felszerelni, mert már megőrjít, ha egyet mozdulok a tenyérnyi helyiségben legalább két hónaljspray, sampon egyéb izé esik le innen-onnan. Aztán hazajöttem, mert meg akarom nézni a Szávay Ágnes meccsét a párizsi WTA döntőben. Végtére is vasárnap van egy nyugdíjas megengedhet magának ennyi lazítást.

Esztergáltam kis fa hengereket a szekrénnyitókhoz. Rémes amikor volt munkahelyemen beszélgetek a régi kollégákkal milyen szarul érzik magukat az egyre használhatatlanabb vezetés alatt. Mindíg ugyanaz a nóta. Kidolgozunk egy bevételi tervet a következő évre, azt a felsőbbség megfejeli, (kizárt, hogy egy francia, vagy német, egyáltalán bármelyik gyarmatosító aki hivatalból okosabb bármely magyarnál elhiggye, hogy jövőre is ennyivel emelkedni fog a gáz ára) ettől teljesíthetetlen lesz, mire elkezdik szorongatni az igazgatók tökeit, hogy de mégis, pláne külföldi, tehát ritka kivételtől eltekintve általában eleve másodvonalbeli káder (aki nagyon jó az otthon is megél, a gyarmatokra a gyengébbek, kerülnek, akik ott kapnak lehetőséget bizonyítani) elkezdi csattogtatni az ostort, kirug pár embert ettől aztán olyan pozitív munkahelyi légkör kerekedik mint a siralomházban. Amikor még aktív voltam, szinte  nem volt olyan igazgatóm, aki ne talált volna meg azzal a zseniális elképzeléssel, hogy a karbantarók létszámát csökkenteni kell. Mert hogy a bérrel mennyit lehet spórolni. Meg hogy az egy szem villanyszerelő úgyis csak alszik éjjel, rugjuk ki. Mondtam, semmi gond, csak azt kérem írja le egy papírra, máris megszüntetem az éjszakás ügyeletet. "Azt minek?" Hát ha majd a bíró kérdezi mért döglött bele a vendég a lerobbant liftbe, ne én menjek a sittre. Vagy ha klausztrofóbiát kap egy amerikei matróna és az ügyvédei beperelik a céget egy villanyszerelő 100  (1000?)évi bérére, nehogy már én kapjak a fejemre. Aztán ha tűz van, csőtörés van, ki megy? "Marhaság", mondták az  az igazgatók. "Igen amíg én mondom, de amikor majd a bíró mondja te meg ott állsz mint alperes, netán vádlott, neki is ezt mondod?" Na ezután valahogy mindíg ejtődött a téma. Pedig volt köztük kifejezetten tökös igazgató is (na ki is rugták idővel, pedig szerettem, mert ember volt és a kisujjában több volt mint az egész külföldi pereputty agyában) aki a bombariadós betelefonálót simán elküldte a fenébe. De most egy sajtképű okostojás hollandus ahogy nézem, csak megcsinálja. Izgi lesz az éjszaka. De jó, hogy már semmi közöm a szállodaiparhoz.

Na szóval aztán délután a hajón kifaragtam a faburkolatokat a csappantyúkra, amik a sötét ajtókra jönnek, le is pácoltam. Holnap "lagozok" ahogy boldogult Gyula bácsi a Vizügy SC telepgondnoka mondta.

Na ma semmi látványos. Hangyamunka. A szekrényajtók kis csappantyúit kell fával burkolnom, mert nem olyan szépek, hogy csak úgy fel lehessen csavarozni őket. Ugyanaz a fajta mint az ágyak oldalain lévő ajtócskákon van, ott is fa takarja az amúgy randa vasakat. Persze vehettem volna valami hajóboltban puccos vereteket, de azokra nincs pénzem. Még csak nem is hajósüzletben, csak az amúgy nem túl drága Menettrendnél akartam venni régebben a katalógusukban szereplő padlódeszka emelő gyűrűket. Nos nincs raktáron, megrendelik, pár hét alatt itt is van, már nem emlékszem hányezersok forint darabja.  Az a helyzet, még ha akármennyi pénzem is lenne se  költeném ilyen drága cuccokra, mert egyszerűen nem érnek ennyit. Ráadásul kell belőlük 14db. Viszont egy kis famunkával ezekből a kétszáz forintos rugós vasreteszekből remek holmikat tuningolok. 

Azon az Elanon amivel Horvátországban vitorláztunk nagyon spéci gombok voltak a szekrényajtókon. Kis húzás a gombon és az ajtó nyílik, ajtó becsapva záródik. Legalábbis elméletileg. Gyalorlatilag percekig kellett pröcögtetni, majd rángatni, később ütni, vágni, mire kinyílt. Ha egyáltalán. Mondjuk épp ebben voltak a mentőmellények. Még jó hogy nem sűlyedtünk. Nos az enyémek működnek.

Hát már olyan éhes voltam ma délután háromnegyed kettőkor, hogy szinte kopogtak a szemeim, de csak ültem a hálóban és gyönyörködtem. Szekrényajtók keretestül a helyükön és a kormánytengely mint az álom úgy suttyant a helyére. Csavarok gond nélkül bekaptak, annyira működik, hogy kézzel mindenféle kerék nélkül tudom tekergetni a tengelyt. Óriási megkönnyebbülés a jól végzett munka gyönyöre.

Itt megy ki a kormánytengely a háló felépítményének hátsó falán. Jól látszik a csavar ami összefogja a csőtengelyt a lánckerék tengelyével és a zsírzógomb a bronz csapágypersely kenéséhez. Az ovális nyílás a burkolaton kap majd egy Polyfoam hőszigetelő dugót

 

 

Itt jön be a legfelső polc teteje felett a hajtás a cockpitból. Ez a csavar is úgy ment a helyére mint a parancsolat. A keret  élén  kis flikk-flakk kerüli ki a csövet. A csőtengely kap majd egy burkolatot, nehogy ha Juditka dévajul feldobja a bugyiját a szekrény tetejére, a tengely feltekerje.

 

 

 

 

 

 

 

Így néz ki a mennyezet Juditka ágya felett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 És a szekrények az ágyak lábrésze felett. Fejjel a hajófar felé vannak az ágyak, a lábrészek legvége fél métert benyúlik a cockpit alá. Az ágyak 220cm hosszúak.

 

 Ez a jobb oldali,                                        ez meg a baloldali szekrény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 És így néz ki kinyitva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szekrénnyel szemben az ágyam fejrésze

 

Hát ennyi a mai nap látványos eredménye.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggel szép idővel indult, kiraktam a deckre a polcokat lakkozni amik a hálóba a szekrényekbe jönnek. Naná, hogy beborult, az egészet viszahordtam a cockpitba, az ajtókereteket meg a szalonba, ott lakkoztam.

Eszembe jutott, hogy össze kéne rakni a kormánytengelyt, mert ez keresztül megy a hálóban a bal oldali szekrényen. Namármost így is nehéz lesz a három részt összepasszítani, hát még ha a szekrény polcai is útban lesznek, így előszedtem a tengelyeket. Korábban kúpos nyíróstiftekkel  szándékoztam rögzíteni a századra illesztett hüvelyes toldásokat, de nincs 10-es furathoz való kúpos dörzsáram, így 12-es menetet fúrtam a lyukakba és csavart hajtottam beléjük. Nem lötyög az biztos. Namármost ha ezt a két és fél  méteres stánglit sikerül összedugni úgy, hogy egytengelyű legyen, ne szoruljon, a csavarok simán bekapjanak, nos  a sok alakítás után amit a válaszfalakon elkövettem azután, hogy bő két éve behegesztettem a csapágyházakat a bronz perselyekkel, az csoda lesz, vagy én voltam nagyon ügyes, remegve várom a holnapot. Szépen lefestettem az egészet.

 

A bal oldali rozsdamentes rúd áll ki a cockpitba, ezen lesz a kerék, a világosszürkére festett rész a kabinban megy a hajó hossztengelyével párhuzamosan, a végén a lánckerék a hátsó felépítmény külső falán van hátúl. Két régi kép mutatja hogy nézett ki amikora csapágyházakat behegesztettem.

Kész a két ajtókeret. Felpántoltam az ajtókat, kereteket, így egyszerűbb volt csinálni, mintha a keretek már fel lennének csavarozva a polcok elé. Szépen nyílnak csukódnak az ajtók. Mielőtt eljöttem este lelakkoztam ajtót keretet. Meleg az idő, na nem hőség, de +5, 8fok között, kiraktam a cockpitba az asztalt a szalonból, végre van hely bent, már nagyon utáltam a dög monstrumot kerülgetni. Kint lakkozok mostantól. Úgy döntöttem vége a télnek. Ha kész a két szekrény a hálóban, már csak egy bútor van hátra, mondjuk az nem egyszerű, a szalonban a spéci sűlyeszthető asztal. Persze van még egy rakás famunka, díszlécek ide-oda, a teljes padlódeszka-garnitúra, felülvilágító "kutyaház" a szalonba, egy rakás polc a fuxba a szerszámoknak, vitorlazsákoknak, korlátok a deckre, na és az összes rudazat, stb. De a bútorzat akárhogy nézzük is kész. Azért ez már valami!

A másik szekrényajtó keret széleit is körbemartam, kívül belül lecsiszoltam, ezt is kibővítettem, hogy az ajtók beleférjenek. A keretek a háló polcai elé kerülnek, amiket egyik oldalról a felépítmény, hátúlról a cockpit fala, másik oldalról a bejárat két oldalán lévő becsapó eső ellen védő falak határolnak. Így lesz belőlük igazi szekrény. Mindkét keretre belülről léceket ragasztottam, melyekre a polcok első élei felülnek. Most rengeteg szorítóban pihennek, ragadnak holnapig. A bal oldali keretet felül egy helyen kicsit ki kellett kanyarítani, mert keresztül megy rajta a korménykerék tengelye.

Délután a Németh Sanyi látogatott meg aki üzleti ügyben járt arra, nagyon tetszettek neki az ajtóim, el is panaszolta, az övéit hogy szúrta el az asztalos. Amikor megmutattam neki a fiókokat, meg a hálóban az ágy oldalából nyíló ajtókat azt mondta elhozza a feleségét is megmutatni, mert olyan szép. (a famunka) Este, kint  sötétedvén még felcsavaroztam a függőleges léceket a konyhai fiókok közé, meg a tűzhely felőli oldalra.

Újabb két réteg lakkot  ráraktam a négy ajtóra. Elbíbelődtem a jobboldali szekrény ajtókeretével amibe a két ajtólap kerül majd. Fazonmaróval  formát adtam a széleken. Kicsit szűkek lettek a keretek, 2mm-t körben maróval kiszedtem belülről. Sok piszmogás, kevés látszat. Lefényképezni se érdemes.

Beszélek a lakkozásról, hátha jól jön valakinek a tapasztalat. Korábban összegyűjtöttem a lakkozni valót és egyszerre kentem sokat, de ez macerás. Most amint kész valami, azonnal kenem. Ehhez azonban kell némi eljárás. Először is, a lakk ami a dobozban van MINDÍG túl sűrű. Nagyon meg kell higítani. Ha sűrű lakkot ken az ember hullámos lesz, csúnya. Annyira meg kell higítani, hogy szinte olyan legyen mint a víz. Ha csak egy kicsit is úgy érzem, hogy tapad az ecset kenés közben, azonnal higítom. Soha nem szabad  a higítót a lakkos dobozba tölteni, ha csak nem akarja az ember egyszerre  elhasználni az egészet, mert a már meghigított lakk már egy nap alatt is bőrösödik.  Aztán a kilós teli dobozból nem lehet rendesen veszteség, elcsorgás nélkül tölteni. Másik probléma, hogy a gyakori lakkozás után mi legyen az ecsettel. Ha mindíg kimosom, az macerás és sok drága higítót pocsékol. Tehát amikor kikenem a lakkot az ecsetből, beleállítom egy leköszörült tetejű 0,5 literes sörösdoboz higítóba, azt alulról felfelé bedugom egy százas papírzsebkendő nylon zacskójába, amit a fenekén összesodrok, visszahajtom és bedugom egy levágott tetjű étolajos flakonba, így a  higító nem tud elpárologni és nehezebben dől fel, mint ha csak a sörösdobozban lenne. Van egy régi szocreál aluminium kiskanalam, (a nyelével remekül ki lehet pattintani a dobozfedőt) azzal meregetek egy kisebb műanyag edénybe, ebből kenek, így nincs lecsorgás a doboz oldalán és pontosan tudom adagolni, hogy csak annyit vegyek ki amennyit el is használok.  A kanalat a higítós ecsettel letörlöm a lakkos edény felett, majd egy ronggyal tisztára törlöm. A sörösdobozból higítót töltök a lakkhoz, elkeverem. Utána he elkentem a lakkot, kikenem a maradékot az ecsetből valahová (tulajdonképpen csak ennyi a lakk veszteség, bár mostanában a fiókos szekrény belsejébe kenem, ott jól jön a fára, és nincs esztétikai igény) és visszadugom a sörösdobozba az ecsetet. Ha a higító szintje lecsökken mindíg ide töltöm a frisset, sose a lakkba, így nem tud az ecset körül besürűsödni. A lakk minél hígabb, igaz, hogy annál több réteg kell, de annál szebb és annál gyorsabban szárad. Így nem kell betartani a dobozra írt 24 órás száradási időket. Nyáron szép időben 4-5 réteget is felrakok egy munkanapon.

Kiszedtem a szorítókból a második két szekrényajtót, körbemartam, lecsiszoltam őket. A két szárnyba ahol a nyitószerkezet lesz lyukakat fúrtam  a P-től kapott  legnagyobb (25-ös) fúróval és felsőmaróval felbővítettem 35-ösre. Beleragasztottam a barkácsboltban vásárolt fa hüvelyeket és mind a négy ajtólap megkapta az első két réteg "nedves a nedvesre" lakkot. Ilyenkor az első réteg enyhán tapadósra száradásakor kenem fel a következő réteget. Ha két három réteg fent van, teljes száradás után  180-as papírral lecsiszolom és jön a következő  két réteg. Az utolsó hatodik, vagy  hetedik réteget egy egész finom csiszolás előzi meg. Kültéren a rétegszám a duplája. Ez az amit az asztalosok soha nem értenek meg. Nos így néznek ki, egyelőre még nem igazán fényesek két lakkréteggel. Örömömben felszívtam egy sört abból a kettőből amelyiket a drága jó Józsi becsempészett a fák közé amikor a felszabott faárút a csomagtartómba pakoltuk. Csak másnap találtam meg kipakoláskor.

Amíg az első réteg száradt, felszereltem a hálóba a bal oldali ágy alatti ajtócskát, mivel pont úgy néz ki, mint a másik oldali, amiről már van kép tegnapelőttről, ezt nem fotóztam. De annyira szépek így együtt, hogy amikor kész lettem, bevallom táncra perdültem a vérforraló latin zenére ami épp a rádióban szólt. Vannak mindenféle örömök. De a "hétköznapiak" közűl a sikerrel   végzett munka feletti öröm számomra a legnagyobb.

Összeragasztottam azokat a kereteket, amikbe ezek az ajtók jönnek, a két oldali ágyak benyúló lábrésze fölé. Holnapig a szorítókban pihennek.

Ma semmi hajóépítés nem volt. A "munkásszálláson" villanyt szereltem, meg bíróságon kellett lenni, remélem életemben utóljára. Meg ezt a blogot reszelgettem. Nem mondom, hogy nagyon értek hozzá.

Két ajtó lakkozásra teljesen kész. A másik kettő szorítókban ragasztódik. Az első kettőt szépen körbefazoníroztam felsőmaróval,  mutatom, mert volt aki kérdezte, így vezetem egy léc mentén

Miután körbementem a külső éleken ilyen

 

 

 

 

 

 

 

   Lecsiszolva várják a hat réteg lakkot.

Egyre hosszabbodnak a nappalok, de azért még mindíg sötétben fejezem be a munkanapot. Ilyenkor, általában nincs kedvem az 500W-os lámpát áthelyezni a cockpitba, ha tehetem belső munkával zárok. A hálóban felszereltem a jobb oldali ágy oldalába a már régóta elkészült cuccolós ajtót. Nos ilyen lett zárva és nyitva.

 

 

 

Tegnap egy kicsit széthajtottam magam. Reggel nekiálltam egy elég macerás szegélylécet kivágni, amely a fiókos rész és a mennyezetig érő ruhásszekrény közé kerül. Azért a macera, mert itt kell elcsalni a pontatlanságokat. Ugyanis kétfelől építettem a bútorsort. A head felől indulva a hűtőnek az ajtófélfához kellett igazodni, a ruhásszekrénynek a másik végen pedig a bejárati ajtóhoz a cockpitból. Most már persze látszik az eltérés párhuzamosságban, de amikor üres volt a szalon és a head válaszfalának tartóit állítottam, majd négy méteren ez nem volt egyszerű, becsúszott 6-8mm eltérés.Na ezt kellett most eltakarni némi ügyeskedéssel. Aki nem olvassa ezt a naplót, nem fogja észrevenni. Délután elővettem egy nagy deszkát és kiautóztam vele a Józsihoz. Felaprítottuk az anyagot és a spéci gépén a háló két szekrényének négy ajtajának, kereteit falcostúl, csapostúl kimunkáltuk. A képen a Józsi amint szab.

Este fél tízre készen is voltunk. Megcsináltuk a külső kereteket  is, amikbe a kétajtós keretek kerülnek .

 

 

 

 

 

 

 

 Ma a hajón kimartam az ajtókeretek belső fazonját kézi maróval, valahogy így.

 

 

 

 

 

 

 

 

A keretben lévő falcokba 4-es rétegelt lemezből betéteket vágtam, ilyen lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Namármost a hálóban a dizájn natúr kőris szegélyek, világos mahagóni síkok, ezután

 

véglegesre összeragasztva így néz ki.

Kettő megvan, de elfogytak a kis szorítók, így a másik két ajtó holnap.

Ettől lesz szép a fiókos szekrény. Ma kifaragtam azt a két lécet amelyek egyike  a fióksorokat elválasztja, a másik  a gáztűzhely felőli oldalon zárja le a fióksort.

Lepácoltam, rajta van két réteg lakk, mondjuk egy nagyobbacska padlódarabból kellett kifűrészelni, gyalulni, csiszolni, marni, de akkor is ...ráment a nap. Pedig nyomtam rendesen. Röhej mi? Jobbra azok a fa bigyók amik a hálóba valók az ágyak oldalából kinyíló ajtókhoz, balra az ágykeretek bigyói utsó lakkal.

Reggel esett a sűrű aprószemű eső és a rádió 80km-es szelet mondott, szóval amikor a kutyát se zavarják ki. Így hát elindultam Amapolára. Felcsavaroztam az összes fiókelőlapot, most így néz ki a konyhapult fiókos része. Még végigigazgattam a finomságokat, kis csiszolgatás a kicsúszásgátló reteszeken és a fiókok egy (na két) ujjal működtethetők. Sok munka van benne, de tökéletes. A két legfelső fiók feletti üres résekbe fogom beszabni a kihúzható vágódeszkát meg a  tálcákat, amin kivisszük a kaját, ha kint eszünk a cockpitban.

Hazafelé annyira beerősödött a szél, hogy a hídon majd nekilökött a korlátnak. Amikor a Keleti előtt átvágtam a Baross téren nagy csattanással dőlt ki a rendőrlámpa, óriási szerencse, hogy az amúgy általában sűrű gyalogosforgalom ellenére nem vágott agyon senkit. A TV  most mutatja  a  levitt háztetőket.

Kemény munka áll mögöttem, a régi naplót átmentettem ide az új blogba. Rettenetes mit összeszenvedtem vele és még csak a szöveg van kész, a képek később jönnek. Szinte semmit se értek ehhez a blog.hu formátumhoz, mindenre kínkeservvel kell rájöjjek. Ez a mostani forma gyanítom még ideiglenes lesz, ha megtanulom, valószinűleg átszerkesztem az egészet.  Egyelőre apró fejezetekre tördeltem a régi naplót, mert amikor egy darabban-, majd később miután lemaradt a nagyrésze nagyobb darabokban próbáltam átmenteni, akkor is lemaradtak a végek, gondolom korlátozza a program a "napi" bejegyzésnek szánt anyag méretét, de amíg rájöttem mi az ami még elmegy..... És félek , ha elkezdem betördelni a képeket (nem csinálok képdossziékat, mint a régi naplóban, mert egyrészt nem tudom hogy egyáltalán lehet e itt ilyet csinálni, másrészt nincs is sok értelme, az a jó, ha a szöveg együtt jelenik meg a képekkel) ki fogja túrni a szöveg végét, ha nem férek bele normahelybe. Na szóval lent voltunk három napot a Balatonon, ahol szokás szerint remekül éreztük magunkat.  Ilyen volt az ég lefelé menet.

 Balra a hold meszes seggét az égre feltota már,

előttünk meg  így  nézett ki ,

 miközben jobbra a lenyugvó nap olyan szép volt, hogy meg kellett álljak megöregíteni egy fotóval.

 Aztán odalent  egy kicsit autót szereltem nem  működött az ablakspricni, meg egy biluxégőt kellett cserélni, összegereblyéztem pár talicska falevelet és beraktam a komposztálóba, sétálgattunk, meg melengettük a lábunkat a kandallópárkányon. Hazaérve egy nap elment még mindenféle papírmunkával, de készek a fiókelőlapok Amapolán, rajtuk van pác két réteg, lakk három, holnap felcsavarozom mindet a helyére, ott kapják meg az utolsó réteg lakkokat.

2008, január 20. Vasárnap reggel.

Lustálkodtunk kicsit, "Ausztrál Open"-t néztünk az ágyból. Nem sportom a tenisz, még a labdát se tudtam beütni a szektorba amikor egyszer próbáltam, de rettenetesen izgalmas volt a szerb és az ausztrál kislány viadala. Végül is a szerb gyõzött (P talán megbocsájtja nekem én neki szurkoltam, mert mindenki a Del Aquanak drukkolt persze a hazai pályán) de szegényt a Serena Williams meg fogja enni kiskanállal. Szóval azért ez a lazaság, mert bár esik az esõ, de leugrunk Balatonra. Amire odaérünk ki fog sütni a nap, legalábbis így gondolom. Az elmúlt napokban Nemere Istvánt olvastam a villamoson. Érdekes amit az eszperantó mozgalomról ír. Ez a találmány senkinek se kellett igazán. A nácik úgy tartották, hogy a zsidó világuralom nyelve, amikor elfoglalták lengyelországot rögvest kirtották Zamenhof családját is. De Sztálin is üldözte az eszperantistákat. Semmilyen hatalom nem gondolta úgy, hogy szerencsés lenne, ha az emberek könnyedén tudnának egymással gondolatokat cserélni. A hatalom megszerzése amúgy aránylag egyszerû. Csak jó gyomor kell hozzá, gátlástalanság és némi ambició. Akinek ez a hobbija nnak semmi az egész. Udvarolj a hülye többségnek, mostoha sorsáért okold a kiirtandó kisebbséget, (zsidók, burzsujok, keresztények, muzulmánok, hinduk, cigányok tökmindegy, csak kevesebben legyenek ott és akkor) alapozz a mindnyájunkban mélyen gyökeredzõ létfenntartási, fajfenntartási ösztönnel mélyen megalapozott gyûlöletre, rögvest tömegek fognak mögéd sorakozni. A szeretetre nem lehet sikereszméket bazírozni, Jézus is hogy rábaszott, vagy már korunkban Ghandi, aki áldozatául esett a fanatikus muzulmánoknak, akiket az ugyancsak fanatikus hinduk irtottak ezerszám. Viszont a gyûlölet mindíg sikeres. Mondjuk nem látom be attól, hogy beszélünk közös nyelvet miért ne gyûlölhetnénk egymást kedvünkre, erre a magyar nyelv különösen jó példa, kuruc-labanc, nyilas-kommunista, népi -urbánus, orbánista-gyurcsánista, sõt aki se ez se az, azt gyûlöli csak igazán az összes többi, de úgylátszik az eszperantó még így is gyanús volt a hatalmasoknak. Mostanra úgy látom az angol lesz a világ egységes nyelve, amivel csak az a gond, hogy akik ezt anyanyelvükként beszélik hallatlan elõnyben vannak a többiekkel szemben.Legalábbis most az elején. De ha majd mindenki beszél angolul (és ez ahogy nézem két nemzedéken belül megvalósul) ez az elõny eltünik. Ha belekényelmesedik az angolszász kultúra ebbe, vesztessé lesz, mert jönnek a kínaiak és a japánok.Belõlük ráadásul abszolút hiányoznak az európai gyökerû ember kultúrájának "lovagias" vonásai. Pl a japánok csak így messzirõl látszanak számunkra barátságos csendes udvarias embereknek. A nõkkel úgy bánnak, mint a kutyákkal, akinél egy kicsit is erõsebbeknek érzik magukat azt kíméletlenül legyûrik. Na ahogy érzem az illatokról J hamarosan elkészül a hagyományos koleszterindús reggelivel, aztán irány a Balaton szevasztok.

---

 

2008, január 19. Szombat.

Na tegnap még behajtottam 54 csavart amik a fiókok melletti falon lévõ léceket rögzítik. Elõtte csak apró szögek tartották õket, mert így könnyebb volt beállítani pontosan a léceket. Aztán épp elállt az esõ szerencsére, így elõvettem a hajó alól a fiókelõlapoknak szánt deszkát és letámadtam a Józsit. Mondta a telefonba, hogy nem épp alkalmas az idõpont, mert "lõnap" van ( kiürítik a mûhelyt hetente egyszer csütörtökön és célbalõnek, miközben közös fõzés mellett sok sör fogy el) de mondtam, hogy sajnálom péntek van, miért csúsztak, gyorsan végzünk, úgy, hogy lenyomtuk vastagsági gyaluval szépre a deszkát és a gérvágóval fel is aprítottuk pontos méretre, fél óra alatt megvoltunk, nekem a kéziszerszámokkal lett volna egy nap és nem lett volna ilyen szép. Ma mindenféle maradék mahagóni anyagból kivágtam az elõlapok felsõ peremére ragasztandó léceket, melyekbe belemartam az ujjak helyét a kihúzáshoz. Három lapra fel is ragasztottam, de a többi késõbb, mert elfogytak a szorítók. Mindíg ez van AKÁRMENNYI a szorító, kevés.

---

 

2008, január 17. Csütörtök.

Ma délután hat óra három perckor végre valahára helyén volt a kilencedik fiók is a konyhai pultban.       

Így néznek ki. Számok (persze szebbek) akkor is lesznek rajtuk, ha a szép előlapokat felrakom, mert akkor ha megkérdezi valamelyikünk a másikat, hol van ez vagy az az izé, nem az lesz a válasz, hogy "valamelyik fiókban".

Most hogy visszanézem a naplóban négy és fél napi munka volt a kilenc fiók. Ami alapjában készen volt, csak a helyrerakás a csúszkák elkészítésével, felszerelésével tartott ennyi ideig. Döbbenetes. Mondjuk a csúszkák bakelit léceit ki kellett fûrészelni, kellett beléjük fúrni 198 db 4mm átmérõjû furatot, kisûlyesztve, mindegyikbe csavar, próba, igazítás stb. De akkor is. Na ezért tart ilyen sokáig egy hajó megépítése. És az elõlapok még sehol. Holnap lerohanom vele a Józsit, mert vastagsági gyalun le kell nyomjam az anyagát. Végül is úgy döntöttem az elõlapok elkészítését nem bízom rá, mert sose lesz kész.

---

 

2008, január 14. Hétfõ.

Ma lógósnap, merthogy mentem a TV-be mert egyelõre csak tartaléknak, de bekrültem az "Örökös" kvízjátékba. Na az lett, hogy valaki nem jött el és egybõl játszottam, mondjuk nem túl eredményesen, mert mindössze 78125Ft-ot nyertem, de legalább nem estem ki, mert ugye ötbõl csak egy nyerhet. Akit érdekel február 5.-én kerül adásba, utána pár nappal a neten is látható. Szóval az 5 milliós maximumtól azért messze voltam, ergo Amapolát továbbra is szerény nyugdíjamból kell építsem. A legjobb az egészben az volt, hogy odamentem 9-re és fél tizenkettõkor már kész is voltam. Hazajöttem ebédelni, legalább egyszer meleget ebédelek. Aztán ebéd után rendesen alszom egyet, utána ugye már nem érdemes kimenni a hajóra azért a két -három óráért. Amúgy amikor hajót építek minden nap ugyanazt ebédelem. Két szelet házi sütésû kenyér (Amióta J süti a kenyeret fele annyi szeletet eszem mint a boltiból, látszik annak a nagyrésze levegõ, vagy még rosszabb. És mennyivel finomabb!) megkenve mackósajttal, rá hagyma (ha van lila akkor azt) megcsorgatva, majonézzel, szeletelt kolbász, vagy szalámi rá egy réteg, befedve még egy vékony réteg sajt, kenyerek összeborítva. Inni sima csapvíz, nagyon néha egy sör, ha valami nagyon szépen sikerül ez a jutalom. Sokszor vagyok nagyon éhes odakint, mert mindíg kitûzöm mit kell megcsináljak ebéd elõtt és mivel a munkák zöme tovább tart mintsem reggel kinéz, rendszeresen délután két-három órakor ebédelek amikor már kopog a szemem az éhségtõl.

---

 

2008, január 12. Szombat.

Sok apró csip-csup idõrabló munka, látszata alig. Fél napot dolgoztam két  ilyen kis kis alakos fadarabon, ami a matrackeret léceit kidõlés ellen megtartja. A ceruzához, meg a kilós lakkos dobozhoz képest látszik mekkorák.És még nincsenek is egészen készen.

 

Miután nem alkalmazhatom a gyári fiókcsúszkákat (a hajó dõlésekor kicsúsznának a fiókok) saját készítésûeket kell alkalmaznom. Az elsõ fiók azért már mûködik a konyhában. Nem lehet kihúzni, csak ha megemelem 8mm-t az elejét. Így nem csúszhat ki magától.

 

 

Engem is meglepett, amikor összeszámoltam a kilenc fiókhoz összesen hetvenkét lécet, csúszkát reteszt kell készítsek fûrészeljek, csiszoljak, fúrjak, meglehetõsen pontos precíz munkával. Ha bárhol elrontom akár csak egy millimétert is, szorulni, vagy lötyögni fog. Egyiket se akarom. Hát eltart majd pár napig, de ez az ára.

---

 

2008, január 9. Szerda.

Azt írja a P Ausztráliából, hogy 40 fok van náluk. Hát kéne valami hõszigetelt csõ idáig, amin egy ventillátorral a cockpitba fújnánk a levegõt onnan, mert ráfagy a kezem a szerszámokra. Pedig ma egész meleg volt, olyan minusz egy körül, de valahogy kevésbbé bírtam mint tegnapelõtt, igaz akkor plusz másfelet mutatott a hõmérõ. Ennyit számít egy-két fok különbség. Na kiszabtam gyorsan amíg a hõség tart a matrackeretet,csiszolás után rá is raktam a lécekre az elsõ réteg lakkot. Tegnap kihagytam a hajóépítést, J levágta a hajamat, meg megfazonírozta a szakállamat, mert már úgy néztem ki mint egy hajléktalan. Amióta nem járok hivatalba nem sokat adok a külsõmre, de tegnap castingon voltam az "Örökös " játékra, hátha megnyerem az ötmilliót, jól jönne Amapolára. Aztán itthon matattam, a hajóépítés miatt eléggé elhanyagolom az ithoni dokgokat, nagyjából még mindíg költözködésközi állapotok uralkodnak, csomagok, dobozok batyuk mindenfelé a "munkásszálláson". Tegnap mindenféle hivatalos papírok kellettek volna, de sehol nem voltak a rendetlenségben. Annyira megdühödtem, hogy kiástam a kazalból és végleges helyére cipeltem az íróasztalt és némileg bepakoltam az odavalókat. Így most végre asztalnál írom a naplót, nem a sámlin kucorogva verem a hokedlira tett laptopot. Egyre másra alakulnak a végleges látványelemek Amapolán. Ugyancsak jóideje halogattam a végleges formáját azoknak a szegélyléceknek, melyek a szekrény-ágy-csapóesõ elleni védõfal komplexumokat lezárják a hálóban két oldalt. Na ma azokat is kitaláltam, leszabtam, csiszoltam, fazonra martam. Amikor nagyon fázott a kezem felhúztam a keztyût, de nem is vettem észre mikor, de valahogy mindíg lehúztam valamiért. Estére megvoltam a lécekkel és lelakkoztam a matrackeret léceivel együtt. Holnap vennem kell lakkot, mert megint elfogyott egy kilós dobozzal, nem is gondolná az ember fia a sok kis biz-baz mennyi felület, tán egy jó hónapja bontottam azt a dobozt aminek a fenekén ma este kapirgáltam az ecsettel. Beltéren Lignolakk magasfényû parkettlakkot használok, szintetikus higitóval higítható tehát kifejezetten kellemes a szaga, nem olyan könnyfacsaró mérgezõ, mint pl. a kétkomponenses Gemini és ráadásul ez a legolcsóbb.

---

 

2008, január 6. Vasárnap.

Ma reggel elaludtam. Nyolc óra elmúlt amikor felébredtem. De ez volt a szerencsém. Amire kifelé mentem a hajóra kissé meglottyadt a jégpáncél a járdákon. A mentõk egész éjjel, reggel hordták a végtagtörötteket, akik elcsúsztak az éjszakai ónos esõtõl tükörjeges utakon. Rengeteg volt a gépkocsi karambol is. Ahol megmaradt a kemény jég, ott nemhogy lépni, de egyhelyben megállni is gond volt annyira csúszott.

Amapola is megjegecesedett kissé

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Befurnéroztam a mosogató alatti ajtó vízszintes kereteit.

Amikor a függõlegesekrõl leszedtem a szorítókat, kiderült, hogy a hullámkarton amit a culag (az a deszka ami elosztja a szorítók nyomását)alá raktam valamilyen rejtélyes okból hozzáragadt a mahagóni furnér szinoldalához. Mintha a ragasztó átdiffundált volna a 0,6mm vastag furnérlemezen. Rendkívül nehéz volt levakarni, csiszolni, szinte eggyé vált a fával a papír. Ma a vízszinteseknél egy vékony nylon zacskóból szabott fóliát is raktam a kartonok és a furnér közé. Így nem fog a karton odaragadni. A vastag hullámkarton azért kell, hogy a culag alatti esetleges néhány tizednyi hézagot kitöltse, szóval a ragasztás ideje alatt minden négyzetmilliméteren nyomva legyen a vékony mahagóni furnér.

 

Ma olyan problémával kerültem szembe, ami feltehetõleg még sokszor elõ fog fordulni ha Amapolán élünk majd. Reggel az esõtõl csöpögõ kabátomat, hátizsákomat ki kellett találjam hova akasszam. Hajón ez elég gyakran elõfordul. Idáig a szekrény ajtókat ideiglenesen egy szállodai selejt lepedõbõl alkotott függöny helyettesítette, hogy az örökös fûrészelés, csiszolás pora ne lepje be a ruhákat. A lepedõt két pillanatszorító tartotta, ezekre aggattam fel mindíg a csöpögnivaló kabátokat. Most, hogy vannnak szép ajtók a szekrényen, ennek vége. Adódik a head, ahol nyugodtan csöpöghet a padlóra a víz, hisz a zuhanyozás is ott van, de két éve halogattam fogasok felszerelését, mert nem akartam eldönteni a helyüket. Ha egyszer felfúrom a falburkolatra, késõbb meg kiderül mégse ott vannak jó helyen, ottmarad a csúnya lyuk ha áthelyezem. Na ma kitaláltam a tutit és felraktam három, a Buda Penta hotel emeleti felújításakor kihajított krómozott tripla falifogast. Remélem nem fog kiderülni, hogy máshol jobb helyen lennének.

---

 

2008, január 5. Szombat.

Ahogy reggel bandukoltam a hídon Csepelre Amapolához, amikor nagyobbat szippantottam a friss reggeli szmogba (hetek óta ritkán és csak pillanatokra süt ki a nap, szellõ se rezdül, a város elmerül a saját mérgezõ gázaiba) öszetapadtak az orrlyukaim, ami azt jelenti, legalább mínusz nyolc fok van. A Soroksári Dunán néhány terjedelmes folt kivételével vékony jégpáncél feszül. A part mellett már embert is megbír, legnagyobbrészt tükörsima, az egyik szemem sír a másik nevet, jó lenne ha még egy-két hétig kitartana a szélcsendes hideg száraz idõ, akkor lehetne Amapolától húsz méterre már korcsolyázni, de ha enyhül akkor meg kellemesebb lesz a munka a cockpitban. Mondjuk a meteorológia egész héten jelentõs enyhülést jósolt esõvel holnaptól, de ma visszavették jelentéktelen enyhülésre és csapadékra. Tehát esni fog valami és marad a hideg, tehát tükörjég se lesz korizni, de melózni is hideg lesz. Az egyre fogyatkozó vízfoltokon ezerszám nyüzsögnek a vizimadarak, legfõképp sirályok. Tõlük elkülönülnek a tõkésrécék és a szárcsák. Hogy fognak halászni, ha teljesen befagy? Rejtély.

Aránylag jól állok a hálóval. Egy pillantás a cockpitból befelé.

A sarkokban szólnak a Tesla hangszórók és van villany a 12V DC és 230V AC konnektorban. A szivargyújtó aljzat felett a rádió "gyújtás" kapcsolóját  fa "szemöldök" védi a lerugástól, merthogy az ágyfejek lábazatában van.

 

Ma felraktam a hajlított normapántokat a mosogató alatti szekrény ajtajára. A keretet amire felkerül szép csomómentes fenyõbõl csináltam, most lecsiszoltam és mahagóhi furnért ragasztottam a két függõleges oldalra, így lesz a fenyõbõl mahagóni. Rajta hagytam a szorítókat holnapig, ilyen idõben a ragasztó is lassabban köt, holnap a keret alsó és felsõ vízszintes homloklapját furnérozom. Az élekkel nam vacakolok, bepácolom mahagóni páccal, észre se lehet venni a különbséget. Végül is a precízkedésnek is van határa. Régóta spekulálok, hogy oldjam meg, hogy ne essenek le a matracok a hálókabinban hajó billegésekor, ezt ugye mindenféle keretekkel lehet megakadályozni, de mivel elhatároztam, hogy a két ágyon keresztben is kell tudni feküdni szükség esetén ha hempereg a hajó a kereszthullámokon, (ehhez persze be kell rakni egy extra toldást a matracba középre) tehát a keret nem törheti a derekam. Ma megjött az ihlet (papír, ceruza, mérõszalag kerül elõ, ontom a vázlatokat ilyenkor) és kiötlöttem egy nagyon egyszerû, három lécbõl álló konstrukciót, ami általában ágykeret, de néhány mozdulattal átvariálható az ágyszélesítés tartójává. Lerajzoltam, bekottáztam, várom az enyhülést amikor megcsinálhatom. Ebben a hidegben a kábeleim ridegtörései miatt nem tudok a cockpitban, vagy a nagyobb deszkákkal a hajó mellett dolgozni.

---

 

2008, január 4. Péntek.

A ruhásszekrény mind a négy ajtaja a helyén van, szépen néznek ki.

Nagyon kell vigyáznom a hajón, illetve a decken járkálásal, mert ami megolvad a ponyva tetején hó, az lecsorog a deckre és ráfagy. Kész korcsolyapálya, elgondolni is rossz, mi lenne, ha leesnék a hajóról a mellette fekvõ vasakra. Ha valamitõl tartok ebben az egyedül végzett munkában, az az, hogy komolyabb baleset ér. Mindíg a zsebemben van a telefon pont ezért. A szerencsén is sok múlhat. Már másodszor fordult elõ mostanában, hogy ahogy megyek át a hídon a járdán, a mellettem száguldó teherautók tetõponyvájáról ( itt van lehetõség elöször a városban cammogás után odalépni a gázra) az ott megolvadt, majd éjszaka vastag jéggé fagyott hó nagy táblákban röpül szerte ahogy a menetszél lekapja. Egyszerûen nincs hova bújni elõle. Nem lenne nagy boldogság ha fejbevágna egy párkilós jégtábla. Hallgatni is rossz volt ahogy csattogtak a járdán meg a híd korlátján elõttem, mögöttem.

---

 

2008, január 2. Szerda.

Vízbecsiszoltam (jeges vízbe, merthogy a kisvödörben nem olvadt meg egészen a víz a padlón a takarékos éjszakai fûtésben) az ajtólapokat és felkentem még két réteg lakkot. Délután J. kisétált meglátogatni, olyan hangulatos volt az addigra befûtött szalonban ücsörögni a behavazott hajóban, hogy szinte nem is volt kedvünk hazajönni.

---

 

2008, január 1. Kedd.

Na megvolt a szilveszter. Már évek óta nem bulizunk, gyerekek magánösvényeken és ami engem illet ahogy öregszem egyre kevésbbé vágyom társaságba. Mindíg jó egy baráti beszélgetés, de a vidám mulatozás, a hangzavar, a "muszáj most vidámnak lenni" kifejezetten taszít. Emberkerülõ lettem mostanra. Bár ha belegondolok fiatal koromban is ilyen voltam, csak megpróbáltam megfelelni a társadalmi elvárásoknak. De mostanra nem igazán érdekelnek a "többiek" elvárásai. Ha úgy élek ahogy nekem jó és ezzel nem sértem mások érdekeit mindenki hagyjon békén. Ma pihenõnap. A net nem mûködik, ezt amit most írok is késõbb, ha megcsinálják teszem fel majd a hálóra. Olvasgatok, meg teszek veszek itthon ma. Judit könyvtárát kezdtem "felfalni", hogy hozzáköltöztem, a villamoson olvasok leginkább, mivel végállomástól végállomásig utazom a 24-essel. Tegnapelõtt egy Raffai Sarolta novelláskötetet vettem magamhoz, próbáltam megbarátkozni a stílusával, átrágtam magam három novellán, de abbahagyom. Olyan a stílusa a hölgynek, mint az ídióta ajándékok, amikor a tréfás semmiséget rengeteg dobozba, papírba csomagolják. Amire kihámozod a renre ostoba "ajándékot" utálod az egész tortúrát. Nos Sarolta egy maximum két mondatban elmondható savanyú lényeg köré kerít egy unalmas, iszonyatosan túlcifrázott, tökkelütött többoldalas csomagolást. Ráadásul dõl az egészbõl a zsibbadt, enervált csüggedt szomorúság. Szóval egy búvalbaszott spiné lehet(ett) szegényke. Mindezt vászonkötésben, kemény fedéllel, mélynyomott papírra. A szerzõ nem panaszkodhatott a szocializmus farkastörvényeire. Bár sehol egy kiadási dátum, de a novellák témájából kiérzem a 60-as évek szagát. Mindenesetre 20000 példányban adták ki ezt a mû-mûvet a "Forrás" kiadónál. Ha belegondolok, hogy ha a Veperdi András lefordítja majd a Sir James Bisset háromkötetes életmûvét, amit a Rákóczy Pisti szerzett be Ausztráliában, (én találtam ki az egész merész ívû vállalkozást) vajh sikerül e rá majd olyan kiadót találnunk aki ezt a remek könyvet kiadja mondjuk 5000 példányban? Monjuk a Raffai kötet belekerült 24 Ft-ba. Ebbõl látszik, hogy nem ma árulták, bár ahogy visszaemlékszem 1963-ban elsõ munkahelyemen havi 1100Ft-ért kezdtem el dolgozni. Ha a mai nyugdíjamat nézem a mai könyv-árakhoz képest, ugyanott vagyok. Megállt az idõ, legalábbis felettem.

---

 

2007, december 31. Hétfõ.

Átcsiszoltam a lapokat és felkentem a következõ réteget.

Ma csak ennyi, végül is szilveszter van, az éves számadás napja. Nem végeztem annyival, mint szerettem volna, de azért nem állok rosszul. Jó év volt ez. Csak soha ne rosszabbat. Egészségesek vagyunk többé kevésbbé és boldogok. Az egész évet olyasmivel töltöttem amit szeretek (mondjuk a duguláselhárítás kivételével) csinálni. Csodálatos az alkotás íze, ha egy két napot "pihenek" már esz a fene Amapola után. Ilyesmiken járattam az agyam, miközben a Dunát átívelõ hídon hazafelé ballagtam a sûrû aprószemû hóesésben. A part mentén a hajók közt már vékony jég feszül a folyó tükrén, a szabad vizen sirályok pihennek. Fehér a táj, csodás szép nyugodt békés, "puha" csend, forgalom alig, a friss hó betakarja az amúgy mindent elöntõ szemetet, szerte elszórt mocskot, ami mindenfelé felgyûlik egy olyan városban amit senki nem takarít. Arra gondolok, hogy nem is olyan rég a közértesek fehér köpenye is csupa kosz volt nyaktól térdig, csak az amúgy mindenki által szidott bevásárlóközpontok " magyaridegen" kultúrája hozott változást. Akkoriban azt mondtam a koszos köpeny mindent determinál. Ahol piszkos a köpeny, ott piszkosak az emberek belül is. Nos ugyanez a véleményem a városról. Megszoktuk, eltûrjük, de "lehúz, altat befed". Elteltek az évek, évtizedek és lassan lecsúsztunk. Mert lent vagyunk és ez elsõsorban nem a szegénység, hanem az intézményesült igénytelenség következménye. De félre a rosszkedvvel, idekint szép fehér minden és eredményes év van mögöttem, egyik gyermekem saját otthonában önálló életet kezd és ehhez én segítettem hozzá, apa kívánhat e ennél többet? Boldog Újévet mindenkinek!

 

---

 

2007, december 30. vasárnap.

Egész ostoba dolog fog végetvetni a téli famunkáknak. Már a második sarokcsiszolóm hálózati kábele tört el nyakban, mert annyira megmerevedik a hidegben. Marad a lakkozás. A szekrényajtókat átcsiszoltam 180-as papírral és felraktam további két réteg lakkot. Ennyi volt a mai munka.

---

 

2007, december 29. szombat.

Egy hete csak a szekrény ajtó zárakra gondolok, mindíg meg-megállva. De félre a lírával, szóval még a villamoson is amikor leültem elõkapartam a jegyzetblokkot és mindenféle vázlatokat készítettem, milyen szerkezet legyen. Amúgy nem egy komplikált dolog egy fa gomb nyomását, húzását, esetleg elforgatását a két rúdzár alúlra felûlre történõ elmozdításává alakítani, de a gyári tömegterékeket stancológépek ontják századra pontosan megmunkálva, nekem meg az ilyesmit reszelõvel kellene elkészíteni (reszelni különösen utálok) ráadásul a szalonban öt, a hálóban négy ajtó van. Mindenféle átbillenõ, csusszanó, rugóval kikattanó izék jutottak csak eszembe, szóval semmi használható. Mind a mai nap délutánig. Ebéd után ledõltem aludni, elalvás elõtt rádiót hallgattam, közben hirtelen beugrott a megoldás. Olyan pofonegyszerû, hogy szégyen gyalázat, hogy nem jutott eszembe korábban. De emlékszem a Csonka fivéreknek az elsõ porlasztójára, ahol az úszóházban az úszó mozgása bonyolult kilincsmûveken keresztül zárta-nyitotta a tûszelepet, mert ez jutott elsõre eszükbe. Valamilyen okból nem tudtak elszakadni attól az elsõ ötletüktõl, hogy a tûszelep az úszó alatt legyen. Nekem is mindíg bonyolult megoldások jutnak elöször eszembe. Na de vissza zseniális ötletemhez. A lényeg, kell ajtónként két olyan egyszerû rugós retesz mint amit a hálókabin ágy oldalajtóra tettem. Ez egy quasi filléres dolog, tehát nem jacht boltokban kapható méregdrágaság. A két-, az ajtók belsõ oldalára alul és felül rögzített retesz a bennük lévõ rugó nyomására kiszúr a tokba, így masszívan zár. Nyitásuk a rerteszfül rugó ellenében történõ kihúzásával történik. A húzóerõ párhuzamos az ajtólappal, tehát le- és felfelé mutat. Namármost. Az ajtón átmegy a fa hüvely 25mm átmérõjû furtán egy fa henger, kívül a fa gombhoz csatlakoztatva. A hengeren, a szekrényajtó belsõ oldalán a tengelyre merõleges átmenõ furat van. A két reteszfült összeköti egy feszes zsineg mely átmeg ezen a furaton. És kész. Ajtó csukás az ajtó becsapásával, nyitás a gomb elfordításával történik. A forgatáskor a zsineg feltekeredik a hengerre, azaz kihúzza a reteszeket alúl felül. Akkor sincs baj, ha netán megnyúlik a madzag, mindössze annyi van, hogy nem negyed, hanem félfordulattal nyílik a szekrény. Úgy megvidámodtam, alig tudtam elaludni. Elfogyott a pácom 24.-én, ezért tegnap kiautóztam a Milesihez Szigetszentmiklósra pácért. Árulnak valami speciális olajat, ami a leírás szerint nanotechnológiával (most ez a divatszó) óvja a fát nedveségtõl, UV sugárzástól.(http://www.habiolpal.hu/alkalmazas.htm) Ha igaz amit írnak, akkor ez a jövõ faápoló anyaga hajóra. Hm. Jó lenne több referencia. Elég sokminden lesz fából odakint, hogy mást ne mondjak, a teljes rudazata a rignek. Szóval vettem mahagóni pácot, ma lepácoltam az összes szekrényajtót, meg a hálóba a polc elõlapot és miután szeszes pác, gyorsan szárad, ráraktam az elsõ két réteg lakkot is. Lehetne egy kicsit melegebb, harmadik hete minusz 4-5 fok van, hja nem minden tél olyan mint a tavaji. Mondjuk a pácolás, lakkozás bent mûködik a fûtött szalonban, de kell a cockpitban famunkázni is hamarosan a háló mindenféle egyéb dolgait.

2007, december 23. vasárnap.

Tegnap összefúrtam, csavaroztam a háló könyvespolc két darabját, aztán leszedtem a helyérõl és újból szétszedtem. Megkentem ragasztóval a két egymáshoz símuló, a deck ívét követõ felületet és újból összecsavaroztam. Ezután nem csak a csavarok, hanem a ragasztás is egybetartja a szerkezetet. Ez persze megint túlbiztosítás, nem profi megoldás, "csak" tökéletes. Átcsiszoltam mégegyszer az egészet, ha megköt a ragasztó lehet pácolni. Kiszedtem a szekrényajtókat a "zsaluzatból", szépen megkötött a fûtött (persze csak takarékosan, 7-9 fok van bent, spórolok a villannyal) szalonban az epoxi, a marás, formára munkálás holnapra maradt, mert Karácsonyra készülõdvén kissé lazábbra veszem a dolgot, J ne egyedül nézzen szembe az otthoni sütés fõzéssel, halpucolással. Legalábbis ez volt a határozott szándékom amikor délután kettõkor már itthon voltam, ehhez képest botrányt csaptam, mert nem volt még ebéd, amikor meg kaptam enni utána elaludtam és csak akkor ébredtem fel amikor már minden megfõtt és a hal megpucolva feldarabolva a hûtõben volt. Nem biztos hogy fõnyeremény velem élni, de J mégis boldognak tünik és én is boldog vagyok vele, csak tudnám mit zabál rajtam. Muszáj lesz mégiscsak valami kötött keztyût vegyek, mert a kezem annyira fázott miközben a sarokcsiszolóval a fák ívét igazgattam, hogy le kellett tegyem a gépet hogy a hõsugárzóval "kiolvasszam" az ujjaimat. Mondjuk minusz négy fok volt a cockpitban, ahol az ilyen porolós dolgokat mûvelem. Hidegben való hajóépítésben már van tapasztalatom, amikor az elsõ hajómat a "Tengerészt" építettem a Sziágyi Andrisék udvarán, olyan hideg volt, hogy a szomszéd házon a kõmûvesek is abbahagyták a munkát, idõnként bementem a kazánházba, felültem az olajkazán tetejére és csak amikor már nagyon égetett, szálltam le róla és folytattam odakint a munkát. Miközben ballagtam hazafelé a csepeli "gyorsforgalmi" úton, elgondolkoztam a táj mostani és korábbi alakulásán. Amapolával szemben a Kisduna túlpartján terül el az egykori Nagyvásártelep. Valamikor ide kötöttek ki a "kofahajók" amik a hozták az élelmiszert a Duna menti községekbõl. Volt vasúti szárnyvonal is idáig. A Soroksári úton ide közel dolgozott a vágóhíd, nem messze tõle a malmok õrölték a búzát, emlékszem amikor a Csete Bandi Danuviájával erre motoroztunk ifjoncként, még gond volt átrobogni a Soroksári úton nagy ívben kanyarodó vasúti sineken. Szóval itt ezen a 10 négyzetkilóméteren volt Budapest éléskamrája. Aztán ez a jól átgondolt rendszer valahogy funkcióját vesztette. Nem igazán értem, hogy miért. Vajjon miért éri meg jobban spanyolországból hozni az arab zöldpaprikát kamionnal, mint Szigetszentmiklósról hajóval a magyart? Miért olcsóbb az argentin szarvasmarha mint a péceli? Néhány évtizedig búsongott a lassan saját romjába dûlõ nagyvásártelep, tavaly és idén lebontották a nem mûemlék, ipari emlék két épület kivételével. Ezek a nagycsarnok és a központi szép bauhaus irodaépület, elõtte stílusus terrakotta négy szoborral, (a földmûves, a halász, a kertész, a kofa) le is fényképeztem õket mielõtt netán a modern kor mindent minimal arttá változtató randítása esetleg eltüntetné, itt volt állítólag Európában elöször páternoszter lift, amit ma már tilos építeni. Nos körbenéztem a neten, itt lesz egy új városrész Duna City néven, luxusapartmanok, szállodák, konferenciaközpont , ez most a varázsszó, én aki üzemeltettem ilyet egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve, hogy minden boltot nyereségessé tesz ha mellé felhúznak egyet. De hát fiatalok csinálják, az ember optimistán születik és pesszimistaként hal meg, ezt hívják élettapasztalatnak. Szóval biztos ez a jövõ, kétségtelen szebb lesz a környék mint a lepusztult épületekkel volt, annál minden jobb, de mit fogunk zabálni, ha a gázolaj olyan drága lesz, hogy nem éri meg a föld túlfelérõl hozni a kaját? Mondjuk ami engem illet én is szívesebben kötnék ki kofahajók, mint felhõkarcolók mellett. Lebontották az összes vasúti töltést, hidat, Csepel a HÉV-et kivéve csak gumikeréken közelíthetõ meg, ennyit a környezetkímélõ vasútról. Miután kipusztították itt Európa közepén a Duna kulcspoziciójában a magyar hajózást (orosznak, románnak, németnek, hollandnak megéri, nekünk nem) jön a vasút. A Soroksári út túlfelén még nem látni a kibontakozást, hacsak a malmok helyén a kínai zoknibizniszt nem tekintjük annak.

Ami idáig volt azt reggel írtam, most este van. Ma lecsiszoltam, lefaragtam az ajtólapokról a felesleges epoxit és felsõmaróval profilra martam azt amelyiknek a külsõ élét kellett kifoltozni. Még nem igazán találtam ki, hogy fognak záródni. Vettem fa peremes hüvelyeket, amik eredetileg bútorajtóba való szellõzõnyílásoknak szolgállnak, egy másik boltban meg fa gombokat. A hüvelyeken keresztül a gombokkal lehet majd az ajtók le-fel kitolódó rúdzárait mûködtetni, de hogy hogy lesz a mechanika arra még nincs nyerõ ötletem. Várom az ihletet. Ami idáig eszembe jutott az túl komplikált.Sajnos semmi gyári vasalat nincs erre a boltokban, minden ilyesmi kulcsos zárral mûködik, a kulcs meg ide nem való, vagy elvész, vagy beletörik egy rossz mozdulattól amikor épp mozog a hajó. Mágneszár hajón ugyancsak nem jöhet számításba, elképzelhetõ mi történik ha megdõl a hajó és nekizuhannak az ajtónak belülrõl a cuccok. A fa hüvelyeknek lyukakat fúrtam az ajtókba. A Rákóczy Pistitõl kapott legnagyobb átmérõjû szívfúróval elõfúrtam és aztán maróval a kirajzolt kör mentén feltágítottam a lyukat. Most használtam másodszor ezt a fajta fúrót,(elsõre a szivargyújtó aljzatnak fúrtam lyukat vele a hálóba) elõtte nem sokra becsültem ezt a fajtát, mindenhová csigafúrókat használtam, de ilyen nagy átmérõre kifejezetten kedvezõ a tapasztalatom. Nem tépi a fát, bár nem hagytam teljesen átmenni, hanem a másik oldalról is befúrtam, így középen találkozott a két furat. Amikor a reptéren röntgenezték a motyómat Athénben, szétszedtek ezek miatt a fúrók miatt, pedig nem is a kézipoggyászban volt. Elismerem gyanús holmi, képzeljünk el egy terroristát aki behatol a csomagtérbe és egy 25-ös fúróval visszatérve fenyegeti a személyzetet. Lehet a pilöta meg is halna a röhögéstõl. Végül is a két biztonsági kislány megengedte, hogy hazahozzam, bár látszott rajtuk fogalmuk sincs mire való, bár magyaráztam, hogy fúrók. Mondjuk amikor életemben elöször láttam szemöldökspirált én se tudtam mire való. A nõk amúgy örök csoda számomra, például képesek leélni az életüket úgy, hogy nincsenek zsebek a ruháikon,( ha netán mégis lenne, az is csak dísz, úgy néz ki, de nem lehet semmit beletenni) helyette ridikült, táskát szatyrot hordanak, ami az egyik kezüket azonnal kiktatja. A hidegben annyira megmerevedett a mûanyag tok, hogy alig tudtam kipiszkálni belõle a fúrót. Vettem kötött keztyût, idõnként felhúzom, aztán megint zsebrevágom amikor megunom a tapintás érzék hiányát. Az öt ajtólapot és a háló polc elõlapot lepácoltam, aztán hazatértem. Holnap még kisuhanok még egy réteg pácot felkenni, aztán tartokegy kis karácsonyi szünetet.

---

2007, december 21. Péntek.

"Bezsaluztam" a javítandó ajtólapok széleit és beöntöttem az általam gyártott epoxi "mûfával". Ez volt szerdán. Többre nem is volt idõm, mindenféle ügyintéznivaló, meg autószerelõhöz vonulás, (mindkét hátsó kerékcsapágyat cserélni kellett, mert már 80-nál olyan hangosan zúgtak és ráztak a kerekek, hogy be kellett tömnöm a fülemet legutóbb Balatonról hazafele autózva)aztán a szokásos költözködés, a szétvésett fal helyreállítása két napot elpazarolt a hajóépítõ idõbõl. Hogy beállt a tartós hideg kiderült, hogy nem állok jól meleg holmival tartós szabadban való munkához. A Lónyay utcai katonai kacatboltban vettem két Bundeswehr molinógatyát,(darabja 750 Ft, igazán kedvezõ ár) felsõ nem kell, pullóverem van elég. Ezeket a munkásruha alá véve nem fogok reményeim szerint fázni. Nagyon szeretném végigdolgozni a telet, bár a munka hatékonysága mindenféleképpen rosszabb mint tavasszal, vagy õsszel. Az ütöm-vágom munkával nincs is gond, de amikor a cockpitban finomabb dolog van, méricskélni, csiszolni, fûrészelni, pedig most leginkább ilyen munkák vannak, hát eléggé fázom, fõleg a kezem ami szinte ráfagy a hideg szerszámokra. A múltkor hegesztettem dolgokat, kifejezetten kellemes volt pillanatokra megérinteni az imént még vörösen izzó vasakat.

---

2007, december 18. Kedd

Borzasztó ez a selejtezés. Kényszer, mert egyszerûen nem férünk el a rengeteg kacattól. Ugyanakkor ma reggel tényleg én mondtam J.-nak, hogy ne dobja ki a szivarosdobozt amiben a nagypapáj a szivarjait tartotta ( Britannia 100db, ilyen dobozban tartotta a léginárius legfontosabb felszerelési tárgyát a szimbolát Gorcsev Iván, miközben Würfli úr tánc és illemtantanárral konzultált a hangszer mivoltáról, Rejtõnemismerõk ne is próbálják dekódolni). Megõrjít a sok agresszív lom. (Rákóczy Pisti exsógora definiciója mindazon javakra amik kidobni túl jók, de nem kellenek semmire.) Ma felszereltem a hangszórókat elõlapostúl a sarkokba a hálóba, remekül mutatnak, kár, hogy Peti fiam nem oldja meg a honlapproblémámat így képek a gépben. Ma amikor kimentem Amapolára, a hóban keréknyomok vezettek a hajóig, nyugtalan lettem, de megnyugodtam azonnal amikor a hajó alá néztem, a Józsi meghozta a szekrényajtókat a szalonba, fél éve igéri, igazából még ráért volna, mondjuk nem lettek igazán jók, mert valami maradék körist használt, az öt ajtóból háromnál bent van a fa szíjjácsa a szíjjácsbogár lárvájának "szú"lyukaival , szóval elég szar lett, de kivéstem és kijavítom epoxival kevert mahagóniporral, nem fog látszani.

---

2007, december 17. Hétfõ.

A szennyvíz csövek, immáron úgy tünik, életem szerves részévé váltak. Kivéstem, legalábbis megközelítettem a függõleges csövet. A fõfal és a szomszédtól elválasztó fal szögletének bontása során kiderült, hogy a fõfalban halad az ejtõcsõ a túloldalon, tehát igazából már a szomszéd fõfalában. Ez persze csak azután volt ilyen nyilvánvaló (fene lát a falba) amikor a vésõm kijött a gyönyörû tapétáján a galériájára menõ csigalépcsõje mellett. Miután elözõ nap már bemutatkoztam, mint régi ismerõs egészen fegyelmezetten vette tudomásul a dolgot, sõt azt is felajánlotta, hogy ha nem megy másképp, az õ lakásából folytassam a vésést, de nem éltem a nemes ajánlattal, mégis jobb, ha legalább egyikünk lakása nem hever romokban. Visszatértem tehát a mi oldalunkra és a fõfalban fölfelé tágítottam a krátert , de úgy tapasztaltam, hogy végig nedves a csõ, tehát valahonnan felûlrõl az ismeretlenbõl szivárog. A csõ körül függõleges üreg van, ami lehet szándékos, (strang akna féleség) de hanyag kõmûvesmunka is. Végül is úgy döntöttem, hogy megállok és elméleteket gyártok. Mi van, ha ez csak kondenzvíz, ami a hidegvíz csövön és a fal hideg belsõ oldalán képzõdik, azért mert megnyitottam a szabad levegõ hozzáférést? Hogy mitõl büdös? Nem tudom. Lehet valami rohadó anyag bent akár évek óta. Mindenesetre nem fogom lebontani a felettünk levõ emeletet így Karácsony elõtt.. Mi is a hiba? Nedves a fal és büdösség jön a kivésett nyíláson. Hát álljuk útját, aztán több eset lehetséges. 1. Abbamarad. 2. Nem marad abba. 3. Máshol jön ki.(mondjuk a szomszédnál) Végül is 1-es és 3-as esetben megszünik a problémám. Ha 66% esélyem van a sikerre, meg kell próbálni. Benyomtam két falakon, összesen 80 literre táguló PUR habot a csõ mellé felfelé, illetve az egész üreget kitöltöttem vele, meg a kivésett tégladarabokat beleúsztatva. A szag egycsapásra megszünt, ami fõleg J. (akinek az ora vetekszik egy vadászkutyáéval, a Balaton közepén vitorlázva megmondja mit fõznek a parton) számára volt megváltás, én az orrsövényferdülésemmel gyakorlatilag szaglásképtelen vagyok. Itt tartok, várom sorsom jobbrafordulását.

---

2007, december 16. Vasárnap.

A Rákóczy Pisti levetett kazettás rádiómagnóját beépítettem a hálókabinba. Ez fog nyünyörögni elalváshoz lágy andalító zenéket.

Szeretünk így hajón elaludni, Horvátországban is ezt tettük az ELAN-on. A Recicling további dicsõségére szolgálnak a hangszórók. A régi Novotelben tûzvédelmi, hangosbemondó, háttérzene funkcióra 100V-os Tesla hangszórók szolgáltak fehér mûanyag dobozokban. Ezeket új rendszer váltotta fel a felújítások során, sittes konténerben végezték a hangládák, azt a kettõt kivéve, amely most új életre kelt Amapolán. A randa mûanyag ládákat , meg a trafókat kidobtam a hangszóróknak a háló sarkába új elõlapokat csináltam, csak a hangszórórácsok maradtak az eredetiek.

 Rajtuk a szocialista ipar nagyobb dicsõségére virít a TESLA felirat. (Amúgy Nikola Tesla akkora tudós volt, hogy Edison nyugodtan befûzhette volna a cipõjét.)Mit mondjak, mindössze 5 wattoasak, de torzítás nélkül bírják a teljes kivezérlést. A mai hangszórók kisebbek és szemrebbenés nélkül ráírnak 15-25 wattokat. A hátsó részt a fartükörrel párhuzamosan futó könyvespolc íveli át a deck vonalában. Ennek készítettem ma az elõlapját. Szárazföldön persze ilyesmire semmi szükség, mert a földrengéstõl eltekintve a könyvek elvannak a polcon, de hajón más a helyzet. Ez a polc két méteres a hajó alól kellett a felrakásolt deszkák közûl anyagot elõbányásznom. Kicsit tartottam a dologtól, mert tegnap esett a hó és féltem, hogy bele kell térdeljek, hasaljak, hogy jozzáférjek az anyaghoz, de csontszáraz és hómentes volt minden a hajó alatt, hiába, jó nagy a segge Amapolának, így a dolog könnyûségbe ütközött. A hajó mellett lesöpörtem a havat a "manõverplacc"-ról és kivágtam, gyalultam az anyagot. Kissé bizarr volt a normálisan kifejezetten jó idõben való szabadtéri munkát ilyen körümények közt végezni, de a cockpitban elég kevés a hely 5m-es deszkákkal forogni és különben is ki mondta, hogy hóban tilos asztaloskodni? Teljesen igaza van a cigánynak, amikor azt mondja, hogy "szar a hideg szél nélkül", állt a levegõ egyáltalán nem fáztam, csak a kezem fagyott rá a szerszámokra, mer valahogy minden gép úgy mûködik, hogy ott szívja be a hûtõ levegõt, ahol az ember keze van. Keztyûben meg képtelen vagyok "motoszkálni". Csak egy egészen lehetetlen dolog zavaró, annyira merevek a gépek (amúgy normális körülmények közt is gonoszul állandóan összegubancolódó) hálózati kábelei a hidegtõl, hogy mint a rugó próbálják kihúzni a kezembõl a csiszoló-, maró-, körfûrész-, gyalu gépeket. A szegélydeszka két részbõl áll, egy a bakelit polc (tulajdonképpen a belsõ burkolat fal elé álló része) elülsõ éle alá lesz csavarozva és a kiálló részére függõlegesen kerül rá az elõlap. Mindkettõ szegélyét negyedkörív profilra martam, az elõlapba pedig egy félkör keresztmetszetû hosszanti díszhornyot martam, mégse legyen olyan sivár. Ez harmonizál a szalon szegélyléceivel is. Az elõlap fölûl vízszintes egyenes, de alúl követi az íves deck vonalat, így középre kerülnek majd a kisebb könyvek, mert itt alacsonyabb. 10 órakor kezdtem a munkát és délután két órakor szorítókkal ebéd elõtt a helyére raktam az egészet, gyakorlatilag kész a famunka, csak majd finomcsiszolás jön kézzel, pácolás, meg lakkozás és megy a helyére véglegesen. Egész meg voltam magammal elégedve. Sajnos derûre mindíg ború jön, holnap megint szennyvízmunka lesz, úgy látszik a sok spirálozástól valami eltört a "munkásszálláson" bent a falban, szivárog a szennyvíz a vakolaton át. Ki kell vésnem a függõleges strang csövét, ez alkalomból a felettünk lakó szarában fogok pancsolni nem úgy mint a múlt héten, amikor mégis "csak" a sajátunkéban tettem ugyanezt. Lehet, ideje lenne néhány lottószelvényt kitöltenem.

---

2007, december 10. hétfõ.

Ajtófélfák, tolótetõ keret a helyén. NAGYON szép. Percekig ültem elõtte amikor kész lett és csak gyönyörködtem. Tegnap beraktam a burkolatok alá a lámpák bekötö vezetékeit. Egy centi se látszik sehol kábelbõl, drótból. Az ágyak alatt, meg a padlódeszkák alatt némi fontolgatás után 40-es gégecsöveket bilincseltem fel ahol a "gerinc" kábelpályák mennek. A szalonban meg ahol sok vezeték megy egy 100X40-es vezetékcsatorna van. Minden csõben van egy örökre bent maradó behúzószál. Amikor valami villanyt kell vezetni, csak berántom a vezetéket, nem kell kábelkötegelõkkel korbácsozni. Ma felraktam a hálóba az ágyak fölé azokat a szép réz olvasólámpákat amiket a Rákóczy Pisti szerelt le a hajójáról, mert áttért krómozottra. Elõtte a J. fémtisztítóval kifényesítette, ragyognak mint a Salamon töke. Középre a keresztpolc alá ami átíveli a teljes hajófart felcsavaroztam az ugyancsak P.-tõl levetett fénycsõarmatúrát. Fényárban úszik a hálókabin! A kedélyállapotomra rá is fért egy kis derû. Második napja esik az esõ, 8 órakor még-, 4 órakor már sötét van, hulla fáradt vagyok a költözködéstõl, az állandó pakolástól, rájött még az "új" lakásban az örökös duguláselhárítás. Vékony a szennyvízcsõ, a WC öblítéskor feljön az anyag a kádba.Tegnap elhoztam a lányom utolsó könyves dobozait, felcipeltük a harmadikra. Ma reggel amikor kiértem Amapolára (miután ez is egy tortúra volt, mert nem ment a villamos) legszivesebben lefeküdtem volna a szalonban aludni, olyan csüggedt fáradtság jött rám. De aztán a lámpáktól megvígasztalódtam.

2007, december 7. péntek.

Kevés idõm marad a naplóra a hajóépítés és a folyamatos költözködés mellett. Ráadásul az "új" lakásban még nincs net, amikor eljövök egy adag motyóért kislányomhoz ilyenkor írok. Pedig szépen (bár kissé lassan) haladok a hálókabinnal. Elöször kiszabok minden faanyagot, helyre illesztem, hogy minden illesztés tökéletes legyen, kimarom a hegesztési varratok helyét, ahol felfekszik a fa a lemezre, menetes furatokat készítek és felcsavarozva ellenõrzöm, szóval elég aprólékos a dolog. De szép kell legyen és ez az ára. Aztán leszerelem az egészet és vízszintesre fektetve lakkozom a szokásos rétegszámmal. Tegnap rossz napom volt, a három év alatt eltörtem idáig három menetfúrót, tegnap egy délután hármat. Elég vacak az idõ, szemerkél az esõ, a párás hideg miatt ma is csak a fûtött szalonban tudtam lakkozni az ajtófélfákat és a tolótetõ alsó keretét. Apróságnak tünik, de van bennük jó négyzetméternyi 20mm vastag faanyag. Nagyon szépek lettek, holnap felcsavarozom õket sziloplaszttal aládolgozva a helyükre. A pocsék idõ miatt nekiálltam villanyt szerelni odabent. A villanyszerelést mindíg kicsit pihenésnek tekintem, de a mai nap kivétel volt. Mivel a hálókabinba húztam be az odamenõ áramkörök kábeleit a gépházon keresztül, sokat kellett négykézláb és hason tornáznom, de estére bent voltak a végpontok a kötõhelyeken, farlámpa, kabin világítás, 230V AC és 12V DC dugaljak. Ma meglátogatott a Németh Sanyi ex tengerész gépmester kolléga aki a volt balatoni gõzmeghajtású csendõrhajóból építi az Amapolához hasonló méretû jachtját, az alanti kép akkor készült a "Hajnal" nevű hajóról, amikor náluk buliztunk a tengerész egyesület veteránjaival. A Hajó tövében Juditka és Sanyi.

( ö se mindennapi versenyzõ, az elsõ mindössze 7 méteres maga építette hajójával lehajózott a Dunán, a Fekete, és a Márvány tengereken lement Törökországba.) jól esett az õszinte álmélkodással vegyes elismerése míves munkám láttán. Nagyon meggyõzõ volt a fûtött szalonban való kellemes ücsörgés a kinti zegernye mellett.

---

 

2007, december 2. vasárnap.

Befejeztem az utolsó burkolatot a hálóban. A bejárati küszöb alatt volt egy 80X10 cm-es rész ahova felcsavaroztam a "vak" küszöböt, alatta kitömtem hõszigeteléssel és zártam a párazáró fóliát. A maradék bakelitok közt szerencsére volt még 80 centis darab, sajnos már csak dirib-darabok vannak, kivéve amit a head ajtajának tettem el, egy 2m-es táblát. Kiszabtam az ajtófélfák burkolatát körisbõl, ezek a szalonéval ellentétben nem lesznek mahagónira pácolva, marad a natúr fehér szin. Valamennyi szegély, perem, takaró léc natúr lesz a hálóban.

---

 

2007, december 1. szombat.

Két napig csak a polcokat gyártottam az "új" lakásba. Én csak úgy hívom "munkásszállás" merthogy átmenetinek tekintem Amapolára költözésünk elõtt, de J azt mondja kell egy igazi lakás is, a hajó nem az. Majd megváltozik a véleménye ha ott élünk. Most egy adagot megint áthurcolok a könyvespolcból, aztán falat fúrok és polcozok. Borzasztó.

---

 

2007, november 29. csütörtök.

Megvannak az ajtók, mármint a helyükön. Zsanérok behegesztve másodszor is, merthogy elsõre elhúzta a varrat amikor körbevarrtam a hefteket és nem tetszett a hézag. Szóval volt vele pöcsölés, de végre jó. Volt másik elb..ökés is, a Józsi amikor csinálta az ajtószárnyakat valami miatt nem fejezte be teljesen, nekem kellett kivágni a falcokat ahol a két szárny egymásra takar. Na kitaláltam, hogy a jobb szárnyra takar a bal, mert így kevésbbé zavar a kormányzásnál, ha valaki a fél szárnyat nyitja belülrõl. Miután jól megcsináltam, rájöttem, hogy a zárat a tolótetõre viszont a másik szárnyhoz rakta be a Józsi, így nem zárható a kabin. Át kellett rakjam a zárat, maradt a régi helyen egy lyuk, amit vagy becsinálok, vagy inkább oda is rakok egy zárat falból, a rablók megtévesztésére. Amikor mindezzel készen voltam bevittem az ajtószárnyakat a szalonba ahol fûtök és a jóelõre a hõsugárzó elõtt felforrósított lenolajkencével alaposan beitattam a fát. Lakkozás késõbb. Megvannak a Judit ágya felett is a polcok, ma este raktam a helyére mindet. A hálókabin annyira lakályos, hogy a Vizáról a macska be is költözött amíg valamelyik nap ebéd után ledõltem aludni a szalonban. Felmászott a létrán (akkor még nem volt ajtó) és úgy gondolta, neki van odakészítve a szivacs a fekhelyen. Azt mondják macska a hajón szerencsét hoz, de azért kitessékeltem. Továbbra is rengeteg idõt elvisz a napi költözködés, meg pakolás, meg polcokat csinálni az új régi lakásban, ahová J. befogadott. A hét végén Balatonon voltunk, eltekintve a néhány órás sétától amit gumicsizmában szakadó esõben mûveltünk a tóparton (csakazért is jó volt) olyan fáradt voltam, hogy végigaludtam a két napot. A kevés ébren töltött idõt a kandalló elõtt a tüzet bámulva és szunyókálva töltöttem. Lefelé menet az Auchanban találkoztunk igazi régivágású vitorlázókkal, Bartha Józsival és feleségével, akik dacolva a modern kihívásokkal egy Balaton 18-assal (Boreas) vasalgatják a Balaton vizét (nem is megvetendõ versenyeredményekkel) jó pár évtizede, na õk azok akikhez kedvem van, ha megérkezem egy kikötõbe, nem a modern rohanógépeken élvezkedõ brókernemzedékhez.

---

 

2007, november 21. szerda.

Nagyon nehéz egy seggel "n" számú lovat megülni, ha "n" nagyobb mint "1". Mégis próbálkozom. Napközben Amapolán dolgozom, este hurcolkodok. Megpakolok egy irdatlan szatyrot cuccokkal és erõm utolsó morzsájával átcipelem. Minden nehéz. A könyvek leginkább. Tegnap és ma a hálókabin cockpitból nyíló kétszárnyú ajtaját zsanéroztam fel és hegesztettem be a zsanérokat az acéllemez ajtókeretbe. Ma délutánra nyíltak az ajtók szépen. Ezekben nincs vincsaft, viszont vannak repedések. Hiába ezek is antik bontott mahagóniból készültek. Nem gyengíti túlságosan, viszont engem zavar. Kieszeltem egy megoldást. Ugye ha az ember egy repedést be akar gyógyítani mondjuk epoxival, a tetején megáll az anyag, nem megy le a repedés fenekére. Na korábban tapasztaltam, hogy amikor az epoxi ragasztás kötésidejét gyorsítani akartam melegítettem, ez a poliészternél bevált, de az epoxi meghigult és kifolyt. Most a repedésekbe epoxit tettem és rámelegítettem hõlégfúvóval. Egybõl mint a víz olyan lett, csak úgy itta befelé a repedés, reményeim szerint lefolyt a fenekéig. Így már tetszik.

---

 

2007, november 15. péntek.

Semmi hajóépítés napok óta, csak pakolás ó irgalom atyja ne hagyj el! Legborzasztóbb a csütörtök volt, költöztetés (Katát) Zuglóból, ide Erzsébetvárosba a harmadikra és innen (minket) öt házzal arrébb a másodikra. Annyit lépcsõztem persze zsákokkal, dobozokkal, böröndökkel megpakolva, hogy kijött volna a Kheopsz piramis. És az én cuccaim jelentõs része még meg se mozdult. Szerencsére bútort nem cipeltünk, de nekem így is elég volt. Mostanra a legfontosabbak odaát vannak, a többi, naponta két forduló, tán karácsonyra elfogy.

---

 

2007, november 10. szombat.

Csütörtök péntek rút esõs hideg idõvel kedveskedett. Kiabáltam is a fiúknak akik a Vizával hatósági próbaútra mentek,  (Béla, meg a Miki épp a csőrlőt tekerik) "ti is akkor mentek ki amikor jól esik".

Én a ponyva alatt szereltem, meg bent a szalonban mindenféle villanyokat. Ma a J. lakásában készültünk az odaköltözésre. Ide ahol most lakunk Kata lányom költözik. Fel kellett tölteni a Kvazár gázradiátort vízzel, kiszellõztetni a gázcsövet, mert a mérõcsere óta éveken át nem volt semmi gázkészülék használva az üres lakásban. Ehhez csatlakozásokat kellett megbontani. Rossz volt az elektromos WC ( a régi lakásban csak 3/4"-os a lefolyó, WC amúgy a folyosó végén, a lakásba csak ilyen macerátorszivattyús hajóvécét lehetett építeni, annyi csak a különbség, hogy nincs visszacsapó membránszelep, ami ha elromlik elsüllyed a lakás/hajó, hanem súlyzáras szelep, mert a lakás nem dülöngél) a mágnesszelep szûrõje tele volt rozsdás vízkõvel, ehhez az egészet le- és szét kellett szerelni, megjavítottam a hajszárítót és kimostuk a fritõzbõl a belegyógyult néhány éves olajat. Nem tudom mit csinálnak azok a csökkent értékû emberek akik nem tudnak vizet, villanyt, gázt szerelni. Gondolom mindenféle iparosok után kajtatnak. Szörnyû lehet az életük szegényeknek. A legnagobb feladat kidobni a rengeteg cuccot ami nem kell már soha, de "még egyszer kellhet valamire." Nem tudom a keletiek hogy csinálják, nincs semijük a rajtuk lévõn kívül. Amikor benéztem a házaikba, gyékény a földön, TV egy asztalkán és tán egy ruhásszekrény. Mondjuk ezek a szegények voltak, gazdagoknál nem jártam. De azt hiszem a mi kultúránkhoz hozzá tartozik a tárgyak halmozása. Ha végignézek a polcaimon elborzadok mit kell megmozgassak, ha most megmozdulok. Más nehéz kérdés, hogy J. is tele van. Milyen alapon kérjem meg, hogy ugyan dobja már ki az övéit, hogy az enyéimnek helye legyen, hogy itt meg a lányoméinak helye legyen? Lehet kidobom mindenemet és gyökeresen szakítok eddigi életemmel. Csak azt tartom meg ami kell Amapolára. Sajnálni fogom pl. a kupáimat érmeimet amiket nyeretem, de végül is mire jók? Videokazetták, amikre felvettem filmeket, amiket sose fogok megnézni. Könyvek garmada. Eladni nem érdemes, mert filléreket adnak érte, ha egyáltalán. Ugyanakkor amikor elrobogózok a bolhapiac mellett dupla sorban parkolnak az autók. Õk még gyûjtenek. Minek? Igazából csak az élmények, érzések, barátok gyûjtésének van(lenne) értelme. Úgy egy éve körbesétáltunk a bolhapiacon és egy lebilincselõ összeállítást találtam egy pulton. Csupa olyan könyv amit valaki olyan gyûjtött össze, akinek nagyon hasonlíthatott az érdeklõdési köre az enyémhez. Technikatörténet, repülés, hajózás, gépek.Az illetõ, akinek könyveit utódai halála után kiszórták, fejlesztõ mérnök lehetett valamikor, amikor még magyarországon gyártottak dolgokat, mert sok ezirányú mûszaki irodalom volt a könyvek közt. Már-már gondolkodóba estem, hogy megveszem az egészet. Aztán észbekaptam. Hogy legyen több kidobnivaló utánam? Aki már "csak" olvas lezárta az életét, jövõképe a múlt. Úgy akarok meghalni, hogy tele vagyok tervekkel.

---

 

2007, november 7. szerda

Szépen indult. Hét ágról sütött a nap, bár hûvös volt az idõ. A sirályok százával jöttek meg már a múlt héten, érdekes volt ahogy egyszerre megjelentek hangos rikácsolással, megtelt velük a levegõ, tudtam, megjött a tél. Szóval vidáman ballagtam Amapolára. A hajóval szemben az út túloldalára kiraktak egy hatalmas ládát, aminek a faanyaga alkalmasnak tünt, hogy a hajó orrába tervezett raktárkabinba polcokat alkosak majd belõlük. Elkértem a Bogi Sped rangidõsétõl és nekiálltam szétbontani. Remek anyag, nem kell venni. Amikor aztán a hajó mellé hurcoltam a deszkákat a udvaros Lajos kocsijával, komorodtam el. Miközben a szögtelenített deszkáknak helyet csináltam a hajó alat, észrevettem, hogy az ott tárolt és majdani parti kábelnek szánt kétszáz méternyi gumi és MT kábeleimet ellopták. Tegnap történhetett, miközben a hajóban belül dolgoztam. Nem gondoltam volna, hogy az amúgy koszos, használt kábelekre valakik szemet vetnek, azért is volt a hajó alatt, hogy ha eljön az ideje letakarítsam, na ettõl a munkától megkíméltek. Idáig teljesen biztonságosnak hittem a helyet az elvben õrzött telepen, de hát ez is Magyarország. Körülnéztem a leggyanúsabb szomszédságnál, az Árvai Miklós emberei dolgoznak a partra húzott lakóhajón, mondták tegnap ismeretlen alvállalkozók dolgoztak egy napot náluk, erõs a sejtésem õk lehettek. Mindíg az alkalmi olcsó munkaerõvel van a gond, ha Balatonon is építkeznek az utcában, azonnal eltünik ami a kertben kint van. Annyi hasznom volt, hogy szomszédoltam, hogy épp kidobtak egy jó olajkályhát a lakóhajóról, na az alkatrészeit fel fogom használni a hajókályhámhoz. De a kábel különösen a mai borzalmas réz árak mellett fájó veszteség. Anyám azt mondta ilyenkor, "fiam írd a veszteséglistára". Ezt tettem magamban, bár az amúgy is baromi unalmas háromórás szöghuzogatás se sokat javított kedélyállapotomon. Közben a napocska is alkalmazkodott hangulatomhoz, beborult, fújni kezdett a hideg szél, az utolsó deszkákat már szemerkélõ esõben raktam a kábelek hült helyére a hajó alá. Ebéd után a szalonban villanyt szereltem.

---

 

2007, november 6. kedd

Tegnap délelõtt jöttûnk "haza" Balatonról, egenesen Amapolára. Mindenféle kedves vendégek voltak, érdekes hetek eltelnek, hogy valaki arra vetõdne, most meg Veperdi Andrásék majd nem sokkal utána J. barátnõje is meglátogatott bennünket. Közben J-al behúztuk a hangszórókábeleket (a vendégfogadás nem hátráltathatja a munkát) és estére bömbölt a zene az egyelõre villanykályhával kellemesen befûtött szalonban. A végleges fûtésre tervezek egy olyan kályhát, amiben fával és gázolajjal egyaránt lehet majd fûteni. Ez a projekt még elég sok agyalást igényel, fõleg, hogy melegvizet is akarok elõállítani vele.

Balatonon szép idõ volt, a közelgõ télre való tekintettel leürítettem a napkollektorból és a padláson lévõ rendszerbõl a vizet és átponyváztuk a Tengerészt, elsõ vitorlás hajómat, mely szegény elhagyatottan áll a telken, bár most társaságot kapott, a Bucsy Gyuri is nálam tárolja a hajóját télen. Amikor a hajót kibontottuk tartottam tõle, dohos, netán penészes lesz belül, miután két éve úgy áll bezárva letakarva, de semmi szag nem volt benne, mintha tegnap vettem volna ki a Balatonból. Megsimogattam a felcsavarozott bronz plaketteket a cockpitban, amiket a különbözõ megnyert versenyeken kaptam a '80-as években, amikor egy vitorlás bálon egyszer mint az év legeredményesebb kormányosa zsúrkocsival mentem a díjakért, mert annyi kupát érmet kaptam. Szép volt, igaz volt, de vége. Mára a versenyek se olyanok, a Balaton se , de fõleg az emberek változtak. A "vitorlázók" jelentõs része ma már olyan, hogy nincs kedvem vegyülni velük. Túl sok szól a pénzrõl, kevés a szeretetrõl, barátságról, közös örömrõl. Peti fiam emlegeti, jövõre vízre tenné a hajót és használná, ennek részemrõl semmi akadálya, de gyanítom nem érzi még egy hajó fenntartása nemcsak élvezet, hanem sok meló odafigyelés, meg némi pénz is, de majd rájön.

---

 

2007, november 2. péntek.

Tegnap reggel három órakor felébredtem. Beindult az agyam, reménytelen volt tovább aludni. Megreggeliztem, lógtam egy darabig a neten, majd az elsõ villamossal (meg villamospótló busszal, mert felszedték a sineket) kint voltam Amapolán. Rettenetes energiák feszültek bennem, elõtte való nap(ok)ban kiagyaltam, a végleges kialakítását a baloldali hangládának a szalonban. Egy polcba lett integrálva a térképasztal feletti polc felett. Az egykori Volga szálló kidobott mahagóni liftkorlátja lett a polc elõlap, remekül mutat a szépen mart (akkoriban még törödtek a szépséggel) bordás anyag. Maga a doboz a Novotel bontott fürdõszobák bakelit burkolatának maradékából van, sajnos kifogytam ebbõl a remek anyagból, csak dirib-darabok vannak már, bár igaz azzal is kész vagyok amiket ebbõl szándékoztam csinálni, úgy, hogy (ezzel is mint annyi mással) mázlim van. A hangdobozt Armaflexszel béleltem, amit a Kaiflex nevû kontakt ragasztóval ragasztok. Ezek is szállodai épületgépészeti maradékok. Azt kell mondjam Amapola 80%-ban szemétbõl van, de ez részint nem látszik, részint meg ahol netán mégis (ilyenekben, hogy a faanyagok nem pontosan egyforma szinárnyalatúak, pl a lifkorlát öregebb volta miatt sötétebb mint a friss fák) ott kifejezetten büszke vagyok a "recicling" szerintem legmagasabb fokú alkalmazására.

 

 

 

 

 

 

 

 

A ragasztózás után egy-két napig mindíg fekete ragacsosak az ujjaim, ez az egyetlen hátránya ennek a remek anyagnak, de képtelen vagyok keztyûben motoszkálni. (ahogy a RP felejthetetlen emlékû apósa mondta volt) Szóval a hangdoboz. Olyan sebesen dolgoztam, hogy a letett fúrógép még forgott, amikor a másikkal már fúrtam. Meg is volt a látszata, este 7-re a kész polc a dobozzal, hangszórókkal a helyén volt, alig tudtam hazamenni, csak álltam és gyönyörködtem a munkámban. Most kicsit lemegyünk Balatonra.

---

 

2007, október 31. szerda.

Gondoltam sitty-sutty felcsavarozom a szépen lelakkozott tündökletes ajtófélfákat, aztán elkezdem csinálni a másik oldalra a hangszóróládát, de nem egészen így alakult. Az ajtófélfa alá ahol a lemezre illeszkedik alá kentem(volna) sziloplasztot. Miután régen használtam a megkezdett kartust jól bekötött a hegyébe az anyag. Ilyenkor az ember nyomja, piszkálja, amíg kijön a csöcsébõl a gumi, de ehelyett eltört a kinyomó spiáteröntvény felsõ része. Na ha veszek egy másik ugyanilyen szart helyette, az se lesz hoszú életû ilyen forszírozott igénybevételnél, már régen gondoltam, hogy kellene csinálni egy csavarmenetes kinyomót, amitõl az ember tenyere se szakadna szét amikor sokat kell nyomkodni, így most megcsináltam. Kell majd venni persze egy olyat is ami eltört, a puhán futó híg ragasztókhoz, amiket gyorsan "haladósan" használ az ember, de ez a csavaros most nagyon jól mûködik a sûrû anyagra. De ráment a délelõtt, így a hangláda negyedrészt se lett kész. Viszont az ajtófélfa a csomómentes sûrûszálú mahagónivörösre pácolt kõrisbõl olyan szépen mutat a helyén, hogy valahányszor ránézek vidul a szivem.

2007, október 30. kedd.

Helyükön a beklattyanó reteszek, pácolva, lakkozva, ajtófélfa dettó. Lassan szárad a lakk, hogy hûvösebbre és nedvesebbre fordult az idõ. Ráadásul, hogy nem tudok a decken lakkozni az idõnként szemerkélõ esõ miatt, a cockpitba szorultam, így nem tudok porolni, szóval bármi mást csinálni a friss lakkozás miatt. Bevonultam hát a szalonba és beépítettem a ruhásszekrénybe egy 15 literes hangszóródobozt egy mély- és egy középsugárzóval. (A párja majd a térképasztalt a szofától elválsztó könyöklõ fölé kerül. Itt lesz a forgatható, dönthetõ TV is.) A belsejét kibéleltem Armaflexszel, baromi profi lett.

Hifi lesz a szalonban. A hálóba meg beépítem amit a RP-tõl kaptam levetett CD tárat és a hozzá tartozó autórádiót, ez fog nyünyörögni elalváskor. Olyan házban lakom, ahol a drága jó szomszédok ha valami felesleges, egyszerûen kivágják a lépcsõházba, nos találtam egy TV-t, kiszedtem belõle a hangszórókat, ezek fognak szetereózni a hálóban.

---

 

2007, október 26. péntek.

Lecsiszoltam a két ajtófélfát és ideiglenesen a helyére csavaroztam. Pompásan néznek ki. Ha felvereteztem az ágyak aljába kerülõ ajtókat, leszedem az ajtófélfákat és együtt lepácolom, lakkozom valamennyit és ezután, sziloplaszttal alákenve kerülnek végleges helyükre, a vas keretre.Sokat spekuláltam az ágyak alatti ajtók zárján. Olyannak illik lenni, hogy becsapva bekattanjon a zárnyelv, és egy mozdulattal félkézzel nyitható legyen. Végül is találtam egyfajta csappantyút ahol a hajlított normapántokat is vettem, sajnos nem rozsdamentes, se nem réz, majd lelakkozom, illetve ma este faburkolatot is csináltam nekik maróval, amibe beragasztom õket epoxival, így tán nem fognak rozsdásodni. Már korán sötétedik, sõt holnap óraállítás vissza téli idõszámításra, így még korábban fog, a napot mostmár lámpafénynél fejezem be. Valahogy napfénynél hangulatosabb volt dolgozni.

---

 

2007, október 25. csütörtök.

Végleg lezárult egy szakasza az életemnek. Legalábbis most olyan érzésem volt. Az történt, hogy mostanára annyira kialakultak a raktározni való helyek a hajón, hogy elérkezettnek láttam az idõt, hogy minden kacatot amit eddig volt munkahelyemen tároltam, kiszállítsak a hajóra. Bár már 2006 február 14.. óta nem dolgozom ott, de csak most éreztem, hogy végképp elszakadtam. Két autónyi cucc halmozódott fel tegnap délutánra a cockpitban. A "libéria" (csak így hívom az öltöny, fehér ing, nyakkendõ managergúgyát) beakasztva a szalonba a szekrénybe. 50m horgonylánc és egy 25 kilós Bruce horgony van már csak bent az esztergagép mellett, a marógépnek támasztva. A mai napom azzal telt, hogy szétválogattam és elpakoltam az egész hóbelevancot. Volt egy csomó kidobnivaló is. Saját papírjaim közé keveredett idejétmúlt árajánlatok, megrendelõk, egy szerzõdésmásolat, meg egy röhejes "saving plan". Csupa idejétmúlt dolog, valamikor borzasztóan fontosak voltak, mára a semminél is kevesebbek, a hátlapjukra lehet majd skiccelni. Az idióta saving plan, a legnagyobb pazarlás. Ez az a terv ami akkor készül amikor nem megy a terv teljesítése tõlünk teljesen kívülálló okból és az igazgatók tökeit ezért elkezdi szorongatni az õ fõnökük. Ekkor minden karbantartásra, javításra amikért én voltam a felelõs, csak a töredékét szabadott elkölteni a szükségesnek, ezért az szart se ért, késõbb mégegyszer meg kellett csinálni rendesen, ezért a korábban ráköltött összeg kidobott pénz volt. Na ez se lesz többet az életemben. DE SZÉP!

Még pénteken történt, hogy hirtelen lehült az elözõ nap még egészen barátságos idõjárás és feltámadt a hideg szél is. Ekkor felszereltem a cockpit két oldalát lezáró ablakos ponyvákat. Egybõl kellemes lett ott a világ. Eshet esõ, fújhat a szél a cockpit védett munkahellyé vált. Mint egy pilot house:

---

 

2007, október 24. szerda.

Két napot pihentem, vagy esett, vagy éppen lógott az esõ lába, az történt, hogy egyszerûen nem volt kedvem megázni. Ma se sokkal jobb, de nekivágok. (reggel van)

---

 

 

 2007, október 23. kedd. (ami ezen a napon a naplóra vonatkozik még a régi atw rendszer)

Hú ez a izé a géppel. Hiába nem az én világom. OK net, rendben, lassan élni nem tudok nélküle, minden infot már csak onnan szedek. Email persze kell. Skipy persze, naná hogy. De amikor beleveszek a total commanderbe.... Persze a saját hülyeségem. A fiam amikor panaszkodtam, hogy mennyi bajom van ezzel a napló programmal, csak megvonta a vállát, hogy "úgy látszik ez a program kezd beszarni.." Mi az hogy egy program ilyet tesz!? Vannak olyan szerszámaim amiket már az apám is használt és egyáltalán nem "kezdenek beszarni!" Ezzel a szar szoftverekkel meg csak a baj van. Lassan minden leírt mondat után mentenem kell, mert idõrõl idõre kiirja, hogy hiba és elfelejt mindent amit elõtte írtam, kezdhetem újrafogalmazni az egészet. Na tegnapelõtt, miután gépiessé válik az állandó hiba utáni újra belépéskor a sok idióta kérdésére az állandó enterezés, véletlenül nem az "open"-re, hanem a "save as" re helyeseltem, naná, hogy elmentette a semmit, elment az egész amit idáig három éve naplót írtam. Namármost a neten persze az utolsó nap kivételével még megvan, de hogy kell visszaszivattyúzni a napló "ultra dew" programjába? Telefon Peti fiamnak segííítsééég!. OK, majd jön, épp bulizik valahol. Na ma felfújtam a pofám és nekiláttam. Nagyon óvatosan, nehogy a netrõl is töröljem, mert akkor odavész három évi írásom. Lementettem külön dossziéba, biztos ami biztos, aztán vissza a commanderba, ami mindíg egy kicsit rejtély még, csak gépiesen használom (használtam idáig) ahogy a Peti idomított. Keresem a logikáját, aztán belevágok. És kérem csodák csodája, vissza sikerült töltenem a netrõl mentett dossziéból a piszkozatba, csak a tegnapelõtt esti bejegyzés veszett el! Fantasztikus. .... De akkor is utálom. Szóval megpróbálom akkor újra az utolsó napokat megfogalmazni. Idegen munkát vetettem be szégyenszemre. Mondom sorjában ahogy tólták, taszigálták egymást a dolgok. Hidegre fordult az idõ, a szalonban fûtenem kell(ene). Ehhez a bejárati ajtókat szigetelni kell, mert kimegy a meleg. (vagy bejön a hideg, nézõpont kérdése, mint 56 mostanában) Namármost a gyönyörû kétszárnyú (zsalugáteres, fazonmart keretes, domborbetétes) ajtószárnyak, amiket a Komár Józsi csinált jó két éve, elcsavarodtak. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha egy erõs (20X40-es élére)zártszelvény keretet csavarozok fel belülre, ezzel kihúzom a vincsaftot a lapokból, továbbá az ajtót olyan erõssé teszem, hogy megakadályozza lehetõség szerint az illetéktelen behatolást, legyen az óriási hullám, vagy betörõ. Bár megjegyzem igyekszem Európa (nem vágyom máshová, legkevésbbé Amerikába) olyan helyeire menni ahol ritkábbak ezek. Ha fent vannak a keretek, a keret mélységét kitöltöm beszabott kemény hõszigetelõ hablemezekkel. Egy bajom volt csak, ahhoz, hogy ilyen kereteket csináljak, kellett volna megfelelõ méretû sík vas (hegesztésálló) asztal. Na ez nincs a cockpitban. Megvettem az anyagot és felkerestem az Amapolától 50m-re lévõ csarnokot, ahol a lakatos cég dolgozói éppen a szabadkikötõbe készítenek hetek óta valami sürgõs mólószárnyat, csupa baromi vastag 25-50 centi átmérõjû csövet vágnak, hegesztenek, daruzzák a többtonnás darabokat, amiket majd a víz felett állítanak össze. Meggyõztem a fõnöküket, milyen kikapcsolódás lesz közben az én apró húsz kilónyi vasacskámat feldolgozni. Mindjárt lerajzoltam a head ajtólap keretét is, ez 20X20-asból lesz, egy füst alatt azt is megcsinálták, az egész belekerült egy karton sör árába, kár lett volna vele a cockpitban kínlódnom. Amikor kész lettek vele, lefestettem és a bejérati kereteket helyre csavaroztam, beszabtam a hõszigetelést és Juditkával vasárnap már békésen ebédeltünk a fûtött szalonban. Megcsináltam az acállemez ajtó"félfák" fa borításait is, hogy ne legyen oldalt hõhíd, amin csorog a kondenzvíz, ha kint hideg, bent meleg van. A zsanérok hegesztési varratainak helyét kimartam felsõmaróval, így szépen illeszkednek. A maró érdekes dolg, amíg nem volt ilyen gépem, egész jól elvoltam nélküle, de amióta megvan, szinte naponta használom. Mivel ez egy gagyi kínai masina, az elején a rázkódástól mindíg szétesett. De amióta a kulcsalkatrészt, egy csavart, ami egy rugó(erõ) ellenében a talpat tartja és mindíg kicsavarodott, a csõszerelõk által használt olaj és vízálló "folyékony tömítéssel" "lebiztosítottam" , remekül mûködik. Gondolom a gépen amit a kínaiak lekoppintottak ez a csavar önzáró finommentes volt, ezt õk "megújították". Eszembe jutott amit egy hûtõgépgyári mérnök mesélt az ántivilágban, vettek egy nagy ipari kompresszor licencet valahonnan, amitre az akkoriban divatos újítási mozgalom során beadtak vagy húsz újítást, aminek többségét a gyártásba be is vitték. Na ettõl lett szar az egész.

Ajaj, mégiscsal kell a Peti. Nem tudom hogyan de a napló itt a piszkozatban megszakad, illetve véget ér 2007 júliusban. Pedig ahonnan átmentettem, az ideiglenes dossziéban megvolt elejétõl. Na erre varrjon valaki gombot! Ahogy a RP mondja azok a kurva szoftveresek.

2007, október 16. kedd.

Reggel miután letettem a bukósisakot, felhúztam a lobogót, este meg naplementekor le. A hajó orrára meg fel van írva a neve. Egyelõre ideiglenesen, fehér öntapadósból kivágott betûkkel, hisz a külhély még számos festékréteget kap majd jövõre. De így már egész hajó külleme van Amapolának. Szóval tegnap lelakkoztam hatszor a lobogóárbocot, ez még nem a végleges felületkezelés, a többi réteget majd a rudazattal, együtt kapja meg. Lefestettem a tartóját és felcsavaroztam a helyére. Kiszerkesztettem a szalon és a hálókabin lejáró lépcsõjét. Ezzel talán túl sokat tököltem, de azt akarom, hogy ne legyenek olyan nagyon kényelmetlenek, mint hajókon általában, végül is tervem ezen a hajón megöregedni, de a kelleténél több helyet se foglaljanak. A maradék mahagóniból leszabtam a lépcsõfokokat és egyelõre félreraktam, mert igazából arra volt szükségem, mennyi mahagóni marad ezek után a szekrény ajtó keretekre. Nos kiderült, hogy semmi. Úgy hogy kõrisbõl lesznek. És gyártottam hozzá elméletet is ami a dizájnt illeti, a mahagóni szinû bútorokon a hálóban natúr kõris ajtókeretek lesznek, így nem lesz olyan egyhangú, egyszinû. Passz. Akinek nem tetszik, lerúgom a hajóról. Idõnként pillanatok alatt képes vagyok dönteni, máskor meg teszefoszáskodok. Ezeket az ajtólapokat, amik az ágyak oldalából nyílnak a padlóra már hetek óta rakosgatom ide-oda. Ma aztán leszabtam a keretek anyagát, kiszerkesztettem és kimartam a sarkoknál az illesztéseket, este úgy mentem el, hogy mindkét keret sarkai szorítóban ragadtak. Holnap kerekítem a sarkokat és mennek a helyükre. Az, hogy a hálóban kerekített lesz az ajtók kerete egy gyári hajó honlapjáról lestem le. Mégsem olyan egyhangú, de könnyebb megcsinálni, mint azokat a blickfangokat, amivel a szalont összehoztam, meg még fogom. Így a háló valamivel egyszerûbb lesz. Igazából mást kéne csinálnom, a magam szabta technológiai sorrendben az ágyak pereménél ahol vége a falborításnak, mielõtt a felsõ fix lapokat felcsavarozom, körbe kell fujjam PUR habbal a szigetelést párazárás céljából. Ehhez azonban alá kell dolgozzak, quasi zsaluzzak, hogy a hab ne follyon ki. Ehhez azonban alá kell guggoljak az ágyaknak, amikor is menetrendszerûen felszakad a térdemen a fris rózsaszin bõr, meg a sebhely. Már annyiszor megtörtént amikor a feneket festettem, meg az ágyak léceit szereltem, hogy unom. Ezért most olyanokat csinálok kikapcsolódásképpen, amihez nem kell a jobb térdemet 90 foknál jobban hajlítani. A pótcselekvések sorában ma elrobogóztam Mátyásföldre gumikat venni az autóm kipufogódobjának felfüggesztéséhez, mert Horvátország óta feldrótozva jártam vele.Miután alá kell feküdjek a kocsinak, nem akarom minuszokban csinálni, hát nem halogathatom tovább. Elhajtottam volt kollégám vendéglõje elõtt. Akkor nyitotta, amikor nyugdíjba mentem, szóval nincs két éve. Minõségi ételkínálattal készült. A szép sarokház rikító sárga-fekete kockásra festve, az ablakon felirat, "itt hamarosan gyorsétkezde nyílik". Amikor utóljára bent jártam volt munkahelyemen, összefutottunk. Kérdezem, hogyhogy itt gályázik, ahelyett, hogy a saját vendégeit pátyolgatná a boltjában. Hát tönkrement. Árulja az üzletet. Nem kell a minõség. Valahogy ide hajazik nekem, hogy amikor nemrég a szállodában ahol három napig "working passanger" voltam egy nagyon jókiállású öregúr volt a reggeliztetõ pincér. Beszédbe elegyedvén kiderült, hogy nyugdíjas étteremvezetõ, borrend lovag és szobrászmûvész, tényleg az, mutatta több bronzba öntött szobra fényképét, van olyan jó, mint a Kossuth díjasok. Nos nem tudom, ilyen minõségû ember arra való e, hogy a reggelit dzsuvázza német kölkök után. Gyöngyöt a disznók elé. Gazdag ország vagyunk. Meg eszembe jut még, hogy amikor az Intercontinentált a legszebb dunaparton megvette a Marriott, az újsütetû külföldi igazgató magához hivatta a szakmában megõszült fõportást. Feltette neki a fogós ravasz kérdést, ha egy vendég egy tiszta és jó éttermet keres, mit tanácsolna. Az ember sorolta azokat a helyeket ahová egy minõségi szálloda minõségi portása minõségi vendéget küldene. Az igazgató csak a fejét rázta. Végül kivágta a (szerinte) megfelelõ választ......Pizza Hut! No comment.

---

 

2007, október 13. szombat.

Fiacskám kitalálta, hogy szeretne motoros sárkánnyal repülni, meg is szerveztem (valamikor húsz évvel ezelõtt gyalogsárkánnyal repkedtem Hármashatárhegyen, a régi klubtársak még ûzik a sportot, de már inkább csak motorral) de amit nem tudtam megszervezni, viharos szél lett mára, úgy hogy ugrott a repülés. Viszont szép napos idõ volt, így visszahordtam a deckre a lapokat, átcsiszoltam mindkét oldalukat és felkentem az utolsó lakkot. Így egyszerûbb volt mint odabent. Bár az egyik lapot (77X65cm!) az erõs szél amíg a cockpitban szöszmötöltem felkapta, átfújta a hajó felett és vagy 10 méterre lerakta szerencsére a fûre. További mázli, hogy a napon a szélben olyan gyorsan száradt a lakk, hogy nem ragadt bele a fû. A lobogóárboc gombja is majdnem kész, sikerült szinte tökéletes lyukat marni bele, holnap beleragasztom a rudat epoxival. Csináltam egy megfelelõ szögben hátrafelé dõlõ zászlótartó talpat acélcsõbõl, ráhegesztett kis bikával a lobogófallnak. A hátsó felépítmény (a hálókabin) tetején a tathoz közel van egy kéttámaszú tartó amire az árbocot lehet ledönteni, meg az összes rudazatot rakni, ha le van szerelve a rig, erre lesz felcsavarozva.

---

 

2007, október 12. péntek.

Úgy tünik épp idõben lakkoztam le az ágydeszkákat. Kiraktam a szalon tetejére mind a 12 lapot és amíg némi nap is sütött felkentem két réteget mindkét oldalra. Amikor megebédeltem (utána mindíg alszom egy félórát-órát) és felkeltem, már hideg szél fújt és a napot is csak sejteni lehetett. Most lett vége a nyárnak. Még rákentem a szinére egy réteget, így megy majd holnap a helyére és ha minden kész a hálóban, átcsiszolok mindent és akkor ott kapja meg az utolsó réteget. A lobogórûd is kapott két sor lakkot. Folytattam a csigás gomb készítését a rúd tetejére. Három réteg 10-es bakelitbõl van. Nincs 30-as fúróm, ki kell találjam felsõmaróval hogy csináljak pontosan kerek furatot bele.

---

 

2007, október 11. csütörtök.

Minden alkatrész elkészült az ágyakhoz, le is feküdtem a kemény rétegelt lemezekre, aztán kipakoltam az egészet és elkezdtem az éleket csiszolni, a sarkokat lekerekíteni, holnap nekiállok lakkozni. Közben a fejembe vettem, hogy Amapola már annyira "hajó" állapotban van, hogy megérdemli, hogy lobogója legyen. Tegnap leszabtam és összeragasztottam két kõrisfa lécet, ma kúposra, kerekre gyalultam, csiszoltam, a 2,50m hosszú lobogórúd a tövénél 40-, a hegyénél 30mm átmérõjû, készül a hegyébe az áramvonalas lapos gomb csigával, szóval amilyen dukál és amikor kimegyek fel-, naplementekor pedig levonom a lobogót. Ahogy a tengerész szolgálati szabályzatban volt, "fedetlen fõvel és fegyelmezett testtartással". A hajó nevét pedig ideiglenesen kivágom öntapadós anyagból és felragasztom a tükörre.

2007, október 8. hétfõ.

Ez is megvolt, még a munkák közt aránylag kellemes is. (jó szálloda, uszoda, pezsgõfürdõ, "bányának" nem rossz) Szombaton volt egy meghívásunk egy -az enyémhez hasonló méretû, csak motoros - hajót épít egy volt tengerészkollega, a Németh Sanyi, ez egy csendõrhajó volt szegecselt testû, még gõzgéppel, a két háború közt épült a Balatonra, mocsárba süppedt roncsként találta és vette meg, nagyon szépen kifoltozta a testet, (mondjuk a kifoltozta az azt jelenti, hogy kicserélte a decket meg a feneket, az oldalából maradt valami) na ennek a hajónak a tövében bográcsoztunk, meg hejehujáztunk vagy 30-40-en, merthogy meghívta a tengerész egyesületet, õ tag én nem. A tagok legtöbbje évtizedeket, többen az egész aktív pályájukat az akkor még létezõ magyar tengerjáró hajókon-, amikor azokat eladták, idegen lobogók alatt más hajókon töltötték, én csak öt évet hajóztam és 25 évet szállodáztam, inkább vagyok "szállodakápó" mint hajóelektrikus. (kápónak a gépüzemvezetõt hívtják a hajókon) Az egyesület fõleg hagyományápoló, múltbamélyedõ, én pedig még jövõt (hajót) építek. Volt egy rakás vén hajós és csatolt nejeik, néhány ismerõs akivel annakidején hajóztam, csak gond volt felismerni 30 év után. Sanyi egyébként megprezentált egy remek 1:40-es áttételû olajtöltésû csigahajómûvel, úgy hogy fontolgatom erõsen (külünösen, hogy a Rákóczy Pisti is azt mondta tökéletes baromság a kézi horgonycsõrlõ mániám) egy autó önindító motor rászerelésével és pár napos gépmunkával mégiscsak csinálok belõle egy villamos csõrlõt. Amúgy ágyaztam ma továbbra is, elég sok a pöszmögés a lécekkel amik a fekhelyek lapját tartják, mert mindent ragasztok és csavarozok, de egyrészt nem nyikoroghat (bár a kor elõrehaladtával egyre kevesebbet ficánkolunk rajta) másrészt részekben felcsaphatónak kell lenni a lapoknak, mert az ágyak alatti helyet tárolónak fogjuk használni, így kissé körülményesebb megalkotni így mint bedeszkázni az egészet.

---

2007, október 4. csütörtök.

Hát nem tudtam leheveredni a hálóban az ágyamra, de csak azért, mert a keretszerkezetet ragasztással (és csavarozással is) állítottam össze és kiálltak a szorítók. Amúgy a jobboldali ágy akár használható is lehetne. De azért még van rajta munka, mert fel kell zsanérozni a felemelhetõ fedlapokat, lecsiszolni a lapok éleit és lelakkozni. Ez utóbbit ugyan profi hajókon nem szokták, de azt akarom, hogy a matracok alatt is lakkozott szép sima lapok legyenek. Most három nap szünet következik, mert hülye fejemmel bevállaltam egy szakértést és kivételesen szinte olyan lesz magint mint régen a "bányában". De ebbõl nem csinálunk rendszert.

---

2007, október 3. szerda.

Remek idõ volt az elmúlt napokban. Ki is használtam, kiraktam az ágyak oldallapjait a szalon tetejére és kentem rá a lakkrétegeket. Olyan gyorsan száradtak az enyhe szélben és napsütésben, hogy fél óra után már vízbecsiszolhattam 320-as papírral és mehetett rá a következõ réteg. Persze ehhez egészen híg lakkot kell keverni, tehát egy réteg tán csak pár mikron vastag. Ezért kell belõle sok réteg. Amikor az asztalosnak meséltem még régen hogy lakkozok, csak hüledezett. Meg lehet benne borotválkozni olyan tükörfényes. Ma helyére szereltem mindet, persze innentõl nagyon kell vigyázni, mert könnyen összekarcolódik, ha valami ráesik, eldõl a szûk helyen. Holnap le akarok heveredni a hálóban. Minden túlzás nélkül BAROMI jól sikerült. Annyira motivál a munka sikerélménye, hogy este alig akaródzik abbahagyni, vagy délben leállni enni. Ma is fél háromkor ettem, mert már annyira éhes voltam, hogy kezdtem gyengülni. Sajnálom akiben nincs meg a munkája nyomán érzett öröm képessége. Annakidején amikor hasonszõrû melósok közé mentem, mindíg úgy köszöntem, hogy "jó munkát". Egyszer egy vízszerelõ azt mondta, nem érti, mert a két dolog kizárja egymást. Én azt mondom boldogtalan ember az aki csak az "élvezeteket" élvezi.

---

2007, szeptember 30. vasárnap.

Végül is csak hétfõn mentünk le Balatonra, a vasárnapot ellógtam itthon. Remek idõ volt, a fû megnõtt vagy 20 centisre és olyan dús volt, hogy szinte járni lehetett a tetején. Kétszerre sikerült csak levágni, elsõ nap a nagyját, másnap amikor valamennyire felegyenesedett a maradék, azt. Szerdán elromlott az idõ, délután haza is jöttünk. Csütörtökön átrendeztem a cockpitot, hogy hozzáférjek az eltorlaszolt fáimhoz, bútoroztam és délután volt egy megbeszélésem. Pénteken majd az összes szorítóm felhasználásával felragasztottam a belsõ keretet a jobboldali ágy oldallapjára vágott ajtónyílásra. A terjedelmes táblától amíg a ragasztó meg nem köt, mozdulni se lehetett a cockpitban, a veszteségidõben nekiláttam a beépített rádióval vacakolni, ha meglesz, lesz használható hangzás a hajón, nemcsak a romos táskarádió nyünyörgése. Errõl csak annyit, hogy amikor elkezdtem a hajót, még egész normális kinézete volt, de annyiszor esett le innen-onnan munka közben, hogy mostanra már skálamutató sincs rajta, se skála, meg burkolat részek se , csak találomra tekergetem a keresõt. Kész lett a végleges ponyva a cockpit fölé, sõt az oldalponyvák is, ez utóbbiakon ablak is van, ezeket majd csak télre rakom fel, most elég a tetõ, nagyon megnyugtató a védelem az esõ ellen. Tulajdonképpen azért lett ilyen nagy a cockpit (kb 6m2) mert tapasztalatom szerint szép idõben ez az élettér, de második éve ez a mûhely, ahol egy 80X80cm-es asztalon, egy összecsukható Work Mate állványon és a 80X100cm-es acéllemezzel levédett mûszerkonzolon dolgozom egyszerre és még én is elférek számtalan szerszámommal, két hokedlivel, felhalmozott anyagokkal és egy nagy szemetes csöbörrel egyetemben. Ma a második keretet is felraktam a baloldali ágy ajtajára, a jobboldaliét felsõ maróval lekerekítettem a sarkoknál, kijavítottam a pácot ahol a marás után a csiszolás során elfogyott a szin, majd száradás után lakkoztam a kész jobboldali és hátsó lapokat. Holnap lakkozás marás, csiszolás lesz a program. Ha minden jól megy és nem jön közbe akadály, jövõ hét végére kész lehet a két fekhely, ami azért csodálatos. Namármost ugye nem akármi amibe belevágtam amikor rászántam magam Amapola építésére, nos ma délután amikor a lakkozott cucctól már nem lehetett mozdulni J.-al sétálgattunk a környéken, menéztük a sólyára kihúzott úszó munkásszállással hogy állnak a szomszédban a "profik" és megmutattam J.-nak egy úszóházat, amit egy Laci nevû egyén újít fel. Épp otthon volt és barátságosan beinvitált bennünket. A mértek, kb 8X40m, de két szint, van rajta kazánnal fûtött központi fûtés igazi radiátorokkal. Szóval van aki nem éri be ilyen aprócska hajóval mint én. Egész megvidámodtam. Ma amikor bekapcsoltam tucatéve használt B&D szalagcsiszolócskámat nem történt semmi. Délután nekiláttam szétszedni. Méricskélek, kiderül, hogy a két sarkon megszakító kapcsolójának egyik pólusa se ad át. Na erre adjon valaki válszt hogy lehet, hogy mindkét sarok egyszerre lesz KH-s! Persze elvileg nem szétszedhetõ, mert csõszegecsekkel van összerakva. Lefúrom a négy csõszegecset, a két érintkezõ négy sarka áll a faporban, kikefélem, kifújom, egybõl jó. Némi dróttal átkötve egybe maradt összeszereltem, mûködik. De nincs magyarázatom rá, hogy miután állandóan úszik a porban, hisz ez a dolga, hogy lehet négy érintkezõ egyformán vezetõképtelen egyszerre.

---

2007, szeptember 23. vasárnap.

Tegnap reggel megnéztem, szépen megszáradt a festék a fenéken, beraktam a "felvonulási" padlódeszkákat, meg a két hokedlit, amibõl az egyik a lejárati lépcsõt pótolja, a másik munkaasztal, így mindjárt a cockpitban is lehetett mozogni. Egy napló úgy jó, ha õszinte, szóval akinek érzékeny a gyomra most ne olvasson tovább, az a helyzet, hogy már elözõ nap szólt Kata lányom, hogy a WC-ben koszos víz van. Az történt, hogy eldugult a félcollosra leszükített kifolyó, amit ugye azért csináltam, hogy a parton álló hajótól elvezessem a szennyvizet. Ez önmagában még akár mûködhetne is, de nem vettem komolyan azt az alapszabályt, amit néha még ki is írnak, hogy "ne dobjon a WC-be semmit amit elõtte nem evett meg". Szóval bedobáltam a papírt, gondoltam, ha bõségesen öblítek, elmegy az a nyárfa tövébe. Hát nem ez történt, a koszos víz a csészében azt jelezte, hogy az "anyag" ahelyett, hogy kifolyt volna, szépen leparkolt a fekáliás tankban és amikor már jó sok volt benne, a visszacsapó szelepen keresztül nagyon lassan egy része visszaszivárgott. Amúgy jó tudni, hogy ez így mûködik, mert nincs jelzés a lefolyó állapotáról, de így látható (sõt szagolható) ha dugulás van a kifolyóban. Nem részletezem mi mindent kellett elkövetnem a hajó alatt guggolva dróttal, vödörrel, amíg megoldottam a dolgot. De megtanultam a leckét. Aztán ha már fel kellett csatlakoznom a hajó melletti tûzcsapra, hogy átmossam a rendszert (meg magamat) vettem az elsõ két tartályba annyi édesvizet, hogy kitart tán tavaszig. Teljesen nem akartam õket megtölteni, tekintettel a téli fagyveszélyre. A három kiszabott ágy oldallapot körbecsiszoltam és lepácoltam. Összepakoltam egy nagy doboz és egy vödör fahulladékot, beraktam a csomagtartóba, megy Balatonra gyújtósnak. Mindjárt lett további hely a cockpitban a munkaasztal alatt. Felsepertem itt is, eszméletlen mi kosz jön össze a zugokban a csiszolás, fûrészelés nyomán. Két-négyhetente megtelik egy olyan 100 liter körüli klasszikus bádog szemetes, amit a "Stomp" együttes kidobott relikviái közûl kukáztam. Délben hazaautóztam, délután kisétáltunk a CM-re. Az eme rendkívüli alkalomra, perzsaszõnyegre, asztal mellé kirakott kényelmes bõrfotelokba letelepedtünk a Lánchíd pesti hídfõjénél felállított zongora tövébe és az õszi langy napsütésben hideg pezsgõt kortyolgatva (direkt erre a célra becsavartam "Armaflex"-be a behûtött üveget, hogy séta közben se melegedjen fel, ez kettõs célt szolgált, Kata lányom is ott bringázott, neki vittem az Armaflexet a gitártokjába) élveztük a "Kisember" zongorajátékát, miközben a bringások tízezrei elkerekeztek elõttünk. Én még zakót és nyakkendõt is vettem fel ez alkalomra.

Nekem nagyon rossz a szaglásom, de amikor vége volt a felvonulásnak és megjelentek az autók, egybõl büdös volt. Máskor észre se vesszük, mert benne élünk, csak most, hogy volt kontraszt. A másik a zaj. Amíg nem voltak autók, a zongora remekül hallatszott a tér túlsó oldalán is. Utána meg amikor még utóljára eljátszotta a "Kisember", aki alapjábanvéve Balázs búcsúzóul nekem a "Pedró kocsmájában füstös lámpa ég"-et már csak a zongora mellett hallottam. Ma meg megyünk Balatonra.

---

2007, szeptember 21. péntek.

Tegnap minden bútorelemet ami a fenékkel érintkezik kirámoltam és megint kitakarítottam a hálót, miután beszereltem két polcot a jobb oldali szekrénybe. Így már minden szerszám gép felkerült a földrõl. Porálarcban ecsettel összesöpörtem egy vödörnyi fürészport és egyéb szemetet a bordaközökbõl, majd kiporszívóztam és nedves szivaccsal feltöröltem a feneket. Szerettem volna egy réteget ráfesteni, de nem fért bele már a napba. Spekuláltam milyen szinnel kenjem a lemezt a padlódeszka és az ágyak alatt, végül is úgy döntöttem, hogy a már rajta lévõ világosszürke hegeszthetõ és a késõbb felvitt sötétebb szürke vascsillámos rozsdagátló alapozó festékre ecsettel és tedy hengerrel még egy réteg világos szürke Trinát alapozót rakok fel, végül egy fele-fele arányban kevert fehér-világoszürke Trinát zománccal fejezem be. Azért fontos, hogy ne egyforma szinû legyen az elözõ és az utána következõ réteg, mert így lehet látni hogy takar. Viszont a nagyon sötét alapozóra nem mûködik a világos fedõszin, mert foltosan átüt. Régen egyszer a tûzõ napon festettem a régi hajómat fehér alapozóra fehér zománcot, hát az borzasztó volt szemileg. Szóval ma folytattam, beraktam az ajtóba egy nagy ventillátort, hogy ne fulladjak meg a festékszagban, és délelõtt az alapozót, este a zománcot felkentem. Nagyon szép világos "hiradástechnikai szürke" a fenéklemez, tiszta hadihajószin. Tegnap este kitaláltam milyen legyen a cockpitet takaró ponyvát két oldalról lezáró ablakos ponyva és kivittem a rajzot a ponyvaszabónak. Ez télen lesz használatos, hogy oldalról ne verjen be a zegernye, szinte "pilot house" így ha nem lesz nagyon hideg, dolgozhatok a cockpitban akár egész télen, különösen, ha olyan enyhe lesz minta a tavalyi. A Komár Józsi adott egy tippet, hol kapok esetleg megfelelõ vasalásokat a bútorhoz, ráadásul közel Erzsébeten a ponyváshoz. Ezzel a "hajlított normapánttal" nagy bajban voltam. Sehol nem találtam. Még azt se tudták mi az. Mondjuk se rozsdamenteset, se rezet nem kaptam, de ennek is örülnöm kell amit ma találtam. Pofára mint a réz, jól néz ki, de csak rezezett vas, apám úgy hívta az ilyet, hogy "hitlerbronz", gondolom a hitlerájban elfogyott a stratégiai nyersanyag töltényhüvelynek, polgári célokra csak ez maradt. Végül is a kabin belseje nem úszik tengervízben, ráadásul a bútorral együtt lelakkozom, csak nem fog megrozsdálni. Ha így lenne se fényképezõgép, se laptop nem maradna mûködöképes a hajókon. A nap jelentõs része a kislányom bringájának szerelésével telt, holnap "Critical Mass". Kár hogy a mi bringáink lent vannak Balatonon, de gyalog kisétálunk a Rosevelt térre és megiszunk egy üveg pezsgõt a "Kisember" zongorája mellett, fõ a sport.

---

2007, szeptember 19. szerda.

Annyiszor sopánkodtam, milyen lassan alakulnak a dolgok a hajón, hogy minden kétszer- háromszor annyi ideig tart, mint amennyit elõtte gondoltam volna, hogy most egészen felvagyok dobva. A hálókabinban rendkívül látványos a haladás. A szigeteléssel burkolással való pöszmögés és mitagadás kínlódás után a bútorozás dolgai nagyon látványosan alakulnak. Az ágyak oldallapjait kiszabtam, belevágtam a lenyitható ajtók nyílásait és ideiglenesen helyükre raktam õket. Kész és végleges helyen van a két szekrény oldallap a lépcsõ két oldalán, ezek bakelitbõl vannak. Már helyén van a jobb oldali szekrény alsó lapja, mindjárt tele is raktam szerszámokkal. A rétegelt lemez lapokat, ha mind kész lesz, szétszedem és a cockpitban kényelmesen lapjára fektetve pácolom, lakkozom, utána szerelem össze véglegesen. Sok mindenféle öröm érheti a szerencsés embert, számomra az egyik, amikor elégedett lehetek a munkámmal. Most ez van. Ma ráadásul felkéredzkedett a hajóra a szomszédos jachtkikötõ õre, hogy hadd nézze már meg. Nos ugye a hajó kívülrõl a kifakult fekete és szürke alapozófestékkel, a decken felhalmozott anyaghalmokkal, oldalán lefolyt koszcsíkokkal nem sokat mutat, de amikor a szalonba belépett eltátotta a száját. Na ezek azok a pillanatok amikor az ember nem bánja, hogy egy alkalmi látogató feltartja a munkában. Úgy egy hete a Székely Boldizsár volt tengerészkollegám, jelenleg mindent javító hajógépész, járt arra, (a búvárok elgörbítették a hajójuk fõtengelyét, azt cserélte) és ez alkalommal vizitált nálam és legmagasabb elismerését fejezte ki munkám láttán. Aztán gondolom elmesélhette másoknak is, mert két nap múlva a két embere is felkéredzkedett körülnézni.

---

2007, szeptember 17. hétfõ.

Ágyazok. Mármint a hálókabin fekhelyek vázát csinálom. Azért remek dolog egy acél hajótest. Ahová kiszerkesztettem a falburkolat alatt futó szegélyléceket, csak felhegesztettem a bordákra a tartókat és festés után már csavaroztam is fel a fákat. Egy mûanyag hajónál agyon laminálhattam volna magamat. (Az elsõ hajómnál csináltam eleget) Tegnap leszedtem a cockpit felett kifeszített esõ/napvédõ ponyvát, kiterítettem a vasárnap lévén üres irodaépület folyosóján és végleges méretre szabtam, majd nem kevés munkával a néhány hónapos használat után alaposan bekoszolódott anyagot (ennyit a tiszta levegõrõl) lemostam a "VIZA" raktártetején dunavízzel és megszárítottam. Egy könnyû hálósfólia takarót applikáltam fel helyette ideiglenesen, ezzel szoktam a robogót letakarni esõben, remélem nem fogja széttépni a vihar, amíg a másik nem lesz kész. Ma elvittem a ponyvaszabóhoz, aki körbehegeszti (PVC ponyva, mint a teherautóké) és beringlizi. Bár hõlégfúvóval végeztem a hulladék darabon próbahegesztéseket, de nem vállalkozom több méteres hegesztésre, mert erre csak az automata gépek alkalmasak, ami nekem nincs. Szombaton kitaláltam, hogy törõdöm az egészségemmel, elmegyek a Városligetbe a reklámozott prosztatarák szûrésre.A szép õszi napsütés egy rakás kopasz és õsz koponyát símogatott, többszáz vénember tolongott már fél órával a kezdés elõtt egy lufikapunál. Vártam egy darabig, közben a mellettem álló bácsi elmesélte az összes mûtétjét, hogy mikor hogy nem tudott pisálni, meg elsorolta az összes urológust akit ismer. 10 órakor elkezdtek szórólapot osztogatni, hogy majd 10:20-kor lesz megnyitó, meg séta a sátorhoz , na nekem ennyi elég volt, '56-ban se álltam ilyen sokáig kenyérért, otthagytam a fenébe az egészet, éljen a rák! Aztán elmentünk J.-al az @rc plakátkiállítást megnézni, szóval ellógtam a napot. Na meg is lett a büntetése! Nem szabad nekem lazítani. A két órás városligeti séta után alig tudtam hazamászni annyira megfájdult a jobb oldali csípõizületem, ahol a combcsont gömbcsuklója a medencecsontba ül. Este az ágyban jajgattam, amikor csak megfordultam. Reggelre azért valamennyire megalmult a fájdalom, úgy hogy ki is mentem a hajóra, ponyvaszabás közben egész bejáródott, mára kutya bajom. De hogy mi volt ez? A Martin Janó mondta egyszer régen, hogy ha valaki 60-on túl egyszer azt veszi észre, hogy nem fáj semmije, az azt jelenti, hogy meghalt.

---

2007, szeptember 13. csütörtök.

Helyükön a polcok, de annyi a szerszám, hogy kevés a hely. A jobboldali ruhásszekrényt az ágyam felett meg kell majd csináljam, hogy minden elférjen. De ez azért már nem annyira égetõ, mert a szerszámok nagyját azért mégiscsak enyelte a lépcsõ alatti polcrendszer. Tegnap végre mégiscsak megbízható volt az idõjárás, az elözõ napokban gyakran esett az esõ, elõszedtem egy nagy kõris deszkát a hajó alól és felszabtam 5cm széles 3cm vastag lécekre az ágynak. Persze hamar elfogy majd, ha belelendülök, szinte hihetelen. de 15m körüli léc simán elmegy egy fekhelyre. Baromi szél volt, szemem szám telement fûrészporral, akárhogy fordultam, de most legalább nem szükölködöm a minõségi anyagban. Gyönyörû, csomómentes, egyenesszálú és szépen kiszáradt, egyáltalán nem vetemedett meg, mint féltem tõle. Hatalmas szerencsém volt ezzel a kõrissel, kell még majd egy adagot vegyek, ha van még Hároson. Összeragasztottam és ideiglenesen a helyére tettem a két ablak keretet, véglegesítés majd lakkozás után. Majd egy napom ráment arra a speciális belsõ keretre, ami az ágyam fejénél lévõ testablakot veszi körbe, azért a nehézség, mert ennek olyannak kell lenni, hogy egy teljesen vízmentesen záródó belsõ fedelet is tudjon fogadni, amit rá lehet csukni, ha netán kitörik az ablak, hogy ne tudjon bejönni a hullám. Van egy egészségügyi találmányom. A jobb térdemen ahol két hete elfogyott a bõr a seb nem akart beszáradni, mert elég mély, csak gennyedzett folyamatosan. A gézlap mindíg beleragadt, hiába szórtam sebhibtõporral, este amikor letéptem zuhanyozáskor az se lehetett neki túl jó. Amikor elfogyott a gézlap, rátettem egy papírzsebkendõt. Ez is beleragadt persze, de ezt nem vettem le többé, hanem körbevágtam ahol már nem volt hozzámnõve. Szépen beszáradt, így megfoltoztam a bõröm, nem kell többet foglalkoznom vele, majd leeseik ha alatta benõ a bõr. Annyi van, hogy zuhanyozáskor ráteszek egy tenyérnyi folpackot két befõttesgumival. Tegnap azt hittem bakot ugrok, mert belerugtam az asztal sarkába, naná, hogy pont a sebes térdemmel, de nem jött le a fot. Tökjó.

---

2007, szeptember 7. péntek.

Nem bírtam tovább a tespedést. Bár nagyon setét volt az égbolt (sõt délután szemerkélt is az esõ) mégis kimentem a hajóra, bár deszkaválogatásról szó se lehetett a bizonytalan idõ miatt. Nekiláttam kiganézni a hálót. A szigetelés és a burkolás után két vödör hulladékot, forgácsot, fûrészport sepertem össze a fenékbõl. Az volt a tervem mindezidáig, hogy a fekhelyekkel folytatom, valahogy nagyon vágyom rá, hogy mielõbb hanyattdõljek egyelõre csak a matracnélküli deszkán és bámuljam a szép lakkozott hajópadlóval borított mennyezetet. De a takarítás során rettenet mennyiségû szerszámot kellett ide-oda rakosgatni, ez adta a módosítást a fõcsapás irányán. Ezeket a szerszámokat (számtalan fúró-, fûrészelõ-, csiszoló-, vágó-, hegesztõ gép, szorítók serege, dobozokban csavarok, tálcában fúrók és egyéb nélkülözhetetlen dolog) állandóan át kell lépkedni, mert jobb híjján csak a fenéken a hossz- és keresztbordák határolta területeken tudom tartani. Ráadásul a farkosárban a fenék meredekebb mint a szalon alatt, jól el is lehet esni, meg is tettem sokszor. Kis kitérõ. Miközben az elrendezésen (amit korántsem érleltem annyira ki magamban, mint a szalonét) töprengtem, lassan kialakultak a fekhelyekre, a bejárat belsõ oldalán lévõ csapó esõ védõ falra, lépcsõre vonatkozó elképzeléseim, azon töprengtem, mi van amikor az ember víztõl csöpögõ õlcájgban lép be a hálókabinba? Mert hogy ez eléggé életszerû. Nos kitaláltam egy polcos ládaszerû dolgot a lépcsõ alá, ahova be lehet hajigálni a vizes gúnyát, csizmát, innen a fenékbe csöpög a víz. Üzemszerûen is itt fogjuk tartani a vízhatlanokat, mert nagyon is kézre esik. És itt módosítottam a menetet, fekhelygyártás helyett nekiláttam ennek a bakelit hóbelevancnak az elkészítéséhez. Ide rakom a szerszámok nagyját a földrõl. Ugyanúgy megváltás lesz, mint a szalonban, amikor meglett a konyhapult és nem kellett a szerszámokon botladozni többé. A hajóra menet délelõtt beugrottam az Albuplast boltjába a Vágóhíd utcába, ahol megnéztem a szabvány mûanyag kosarakat. Az alapmértet 40X60cm, ez lesz az ágyak tartóinak ritmusa. Az összes cuccot amit az ágyak alatt fogunk tárolni ilyen-, illetve fele, negyede méretû kosarakba, (akár vízmentesen is zárható) dobozokba fogjuk rakni, így nem fognak összegubancolódni.

---

2007, szeptember 6. csütörtök.

Tegnap egész nap szakadt az esõ, ma késõ délelõtt hagyta abba, de most is lóg a lába. (12:44 van) Nem mentem ki Amapolára, mert részben az elmúlt napok tapasztalatai alapján viszavettem a robogózás kockázatából (egyszer régen írtam, mindenkinek vannak ötletei, a karambol után mit kellett volna elõtte tenni, most úgy gondolom most van az "elõtte")másrészt a hajó mellett kellene a hajó alá száradni elspejzolt kõris anyagot átválogatni és bútor készítéshez felszabni, ez meg esõben nem megy. Amúgy említettem, hogy a nedves kõrisfa anyag majd kiderül elcsavarodik e és csak tüzifának lesz jó, vagy életem legjobb vétele volt. Hát nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbi, a "spónungok" közt (azok a lécecskék, amikkel a szellõzést biztosítottam a száradó deszkalapok közt) prímán kiszáradtak és egyenesek maradtak. Most viszanéztem, tavaly december 20.-án kezdtem el szárítani õket, szerintem azóta eléggé kiszáradtak. Bár valamikor régen az asztalosok csak olyan fát használtak fel, amit az elözõ generáció rakott el száradni. De én most az ágyak kereteit fogom csinálni, sûrûn csavarozva, ragasztva, nem igen fog tudni mozogni semmi. Korábban még a nyár elején amit csináltam polcot és konyhabútorszegélyt ebbõl az anyagból, az is tökéletes maradt. Két hete még a kibírhatatlan hõségrõl panaszkodtam, ma szembe látom, hogy füstöl a kémény a tetõn, valaki begyújtott, éjjel 10-12 fok volt csak. Tiszta hülye az idõ, Ausztriában havazik.

2007, szeptember 3. hétfõ.

Egy nap késéssel a tervhez képest meglett szept 1.-re a háló faburkolata. Enyhítõ körülmény, hogy egy napot esett az esõ, úgy hogy nem tudtam az utolsó lapokat a szabadban lakkozni, bent meg nem volt helyem hozzá, meg nem száradt amit megpróbáltam. Nekem nagyon tetszik, J. szerint túl sötét, pedig világosabb mint a szalon. Ha bent lesznek az ablakkeretek, majd lefényképezem el lehet dönteni. Az esõs napon szerét ejtettem, hogy a Margit hídon miközben a villamospályán elõztem a cammogó kocsisort elcsússzak a vizes sinen így a jobb térdemen úgy 10cm2-en megszünt a bõr meg a nadrág, de szerencsére az autó meg tudott állni, ami elé lefeküdtem.

Tegnap meg elütött egy srác autóval, mert nem idexelt de még csak nem is csinált elõtte úgy, mintha jobbra akarna kanyarodni, mielõtt megtette, miközben jobbra mellette akartam robogóval elsuhanni. Így a bal bokámon is elfogyott némi bõr. De azért némi sebhintõpor és szigetelõszalaggal felragasztott géz, illetve papírzsebkendõ alatt nedvedzõ sebeim dacára vidáman dolgozom Amapolán. Bár J. azt mondja, hogy nagyon vigyázzak, mert a baj hármasával jár és ez még csak kettõ. Most reggel van a kislányomat várom, akinek megfájdult a dereka, hogy meggyógyítsam. Én 25 éves korom óta szenvedek a derekammal (úgy látszik ezt is, mint a keményfejûséget is tõlem örökölte) egyszer meg is operálták a gerincemet, megtanultam a gyógymódokat..

---

 

2007, augusztus 29. kedd

Pácolok, lakkozok mint a gép. Fióktestek a helyükön, elõlap, csúszka késõbb. Elsõre volt gondom az elsõ oldalburkolat pácolásával. Valamilyen okból (az asztalosok akiket ismertem ezt használták elõszeretettel) a szeszes pácot különbnek gondoltam a vizesnél, ezért azt használtam. A kõris léceknél, esztergált daraboknál be is vált tökéletesen. De most ahogy kezelésbe vettem az elsõ, nagy nyír lemezt (2,30 hosszú és vagy 80 centi széles) ahogy kentem egybõl kipárolgott az oldószer és ahol az ecsetvonások egymásra fedtek sötétebb volt és foltos. Tragédia. Ide vizes pác kellett volna. Átmostam denaturált szesszel, de utólag se javult. Végül is az újra csiszolás használt a sötétebb helyeken, helyrehoztam a hibát, de ez nem jó módszer ide. Ráadásul egy lapra ráment a méregdrága pác fele. A helyes megoldást egy véletlen sugallta, mint annyiszor az életben. (pl a penicilin felfedezése) Mindezidáig a pácos ecsetet denaturált szeszben mostam ki, ez az oldószere. Most az erre a célra apám hagyatékából elõkotort tenyérnyi széles ecset nem fért bele semmibe kimosni, meg sajnáltam volna ennyi szeszt erre, próbaképpen, hogy másnapig ne száradjon be, beletettem egy kis vödör vízbe. A víz remekül oldotta a szeszes pácot. Ez adta az ötletet, amivel az egész pácproblémát anulláltam. Volt még fél liternyi sötét mahagóni pácom, amit a szalonban használtam. Ezt összeöntöttem a másik fél lternyi világos pácmaradékkal és vízzel felhigítottam két literre. Lett egy nagyon kellemes világosvörösbarna szin, mely nem párolgott, hisz a víz volt a fõ higítója, nem foltosodott, szépen terült. Szombaton beszorultam a frissen lakkozott cuccok közé, se hely, se lehetõség a porolásra, elrobogóztam tehát az antifasiszta tüntetést és a gárdaavatót megtapasztalni, amíg a lakk szárad. Személyes kudarcom, hogy nem tudtam józan szavakkal hatni Tomcatre, akit a rendõrök védtek meg pár (gondolom blogja miatt õt ismerõ) rátámadótól (ma reggel néztem a Mokkában, fel is jelenti õket, jogállamian) szelíd fellépésemet alaposan csúsztatva írja le tegnapi blogjában, utólag talál ki kérdésemre válaszokat, mintha ott eszébe jutottak volna. Ez a bizonyos "lépcsõházi válasz" ( amikor már a lépcsõházban jut eszébe valakinek, milyen frappánsat mondhatott volna odabent, ahol csak makogott) Továbbra is mondom, nem gazember ez a fiú, csak nagyot téved, ezért sajnos kártékony. A lenti beszédek mindezidáig szelídek voltak, nem tudom mi jött ezután, TGM-et láttam este a TV-ben, õ kevésbbé volt az, de megértem azután amit odafent láttam. Nem a gárda maga, bizony nem. Hanem a közönség. Legalább négy- ötféle eszmevilágot tudtam felfedezni. A rovásírásos pólós, vadászsólymos, szittyabajszos delikvensek akár egy nagyonrégvolt hagyomány jámbor õrzõi is lehetnek. A buzgón kommunistázó középkorú csapat maga se hiszi, de egy új kádárjános után áhítozik, aki beleteszi a fazekukba a csirkét és hagyja lopni õket a gyárból. Az egyenruhások kikérik maguknak, hogy antiszemiták, anticigányisták, nem, vannak zsidó barátaik, meg tudnak rendes cigányokról is az utcában, de azért sûrûn zsidóznak, de nem rossz emberek amúgy, ha lesz elég munkahely és netalán az nyer akire szavaznak, morgolódva megbékélnek. Aztán vannak a gótbetûs feliratos, lovagkeresztes, hitlerfrizurás ngyon fiatal, nagyon tudatlan, fasissztatojások, belõlük lesznek az igazi fasiszták, ha a demokrácia hülye és hagyja. Most ki fog derülni mit fut százon a demokrácia, ami nálunk csak papíron létezik(ha egyáltalán). Mert nálun többmillió ember imádkozik legalább tízféle diktatúráért. (Pedig jó diktatúra még nem volt a történelemben, egyetlen ilyen van a mennyország, de ott a diktátor egy isten.) Nekünk ilyen a "hagyományunk". Kérdés meddig kell "õrizni" egyesületileg és egyesharcosilag. Aztán visszamentem, megszáradt a lakk a meleg idõben, úgy hogy ráraktam még két réteget a nagy táblára, a fiókokat meg elpakoltam. Tegnap még három lap lakkozásával végeztem, most reggel van és lóg a lába az esõnek, ami baj, mert további lapokat kéne szabni, pácolni, lakkozni, az a tervem, hogy a hó végére befejezzem a háló burkolatát. Isteni lesz majd (egyszer)a szépséges faburkolatnak dõlve elaludni.

---

 

2007, augusztus 23. csütörtök.

Iszonyatos a meleg a hajón. Megittam kb 3 liter vizet ma munka közben. A szalonban és odakint egyaránt 34 fok volt délutánra. Miután a hálókabinban meg a cockpitban csiszolom, fûrészelem a rétegelt lapokat egy szál fürdõnadrágban, izzadt testemet vastagon belepi a fûrészpor. Ebéd elõtt, hogy a szalont ne szennyezzem lezuhanyozok, ami rettenetesen jól esik, de utána hiába törölközöm, pillanatok múlva, mintha a zuhanyból jöttem volna olyan vizes vagyok az izzadtságtól. A hátsó kabinban dolgozva ennél is kegyetlenebb meleg van, ráadásul természetes szellõzés sincs már, mert beragasztottam a három ablakot is a helyére, mert a faburkolatok felrakása után már körülményesebb lett volna. Csak remélni tudom, ha vizen lesz a hajó a jelenleg napsütötte felület negyede-harmada vízbe merül, ami csak hût valamit rajta nyáridõben. De ha ilyen melegek lesznek ezen a "mérsékelt" égövön, elmegyünk nyárra Koppenhágába, ott tíz fokkal hidegebb van. Azért terveztem mindössze egy méter merülésû hajót, hogy szükség esetén sekély vizû csatornákon folyókon, belvizeken is el tudjak settenkedni akárhová, akár távol is a "nagy" vizektõl. Nagy nap volt a mai, Komár Józsi meghozta a konyhapult kilenc fióktestét. ( úgy fél évvel ezelõttre igérte, dehát igazán nem volt sürgõs) Tehát a fiókok elõlapja majd csak akkor jön, ha a korpuszokat a csúszkákkal megszereltem és beállítottam a helyükre. A csúszkák külön szám, mert ide nem lehet a kereskedelemben kapható vereteket használni, mert ahogy megdõl a hajó egybõl kirobogna valamennyi fiók. A Rákócy Pisti hajójáról lepuskáztam a Halberg Rassy hogy csinálta, én is olyat fogok csinálni, sõt jobbat (dicsekszem, a HR a hajók közt mint a Merci az autók közt, a bútor különösen igényes) mert ott keményfából van a fiók oldal és ebbe van belemarva a csúszka pálya, ezért idõvel ahol a fiók terhelése nagy (nehéz szerszámok pl.) és gyakran húzogatják, kikopik. Én a fenyõ fiókoldalra bakelitet csavarozok és elõtte ebbe marom be a pályát. Aztán ha harminc év múlva kikopik, majd csinálok másikat. A fiók csak akkor húzható ki, ha egy fél centit elõtte felemeli a dolgozó, így dõlés esetén (elvileg) nem tud kicsúszni. Ezen kívül lehet, hogy teszek rájuk még egy biztosító reteszt amit csak "nagy" idõben használnék. Nekizuhantam és sebesen lecsiszoltam a ládákat, rátettem az elsõ erõsen higított lakkot, hogy a nyers fa ne piszkolódjon, ilyenkor még egy ujjlenyomat is meglátszik, ha kicsit is piszkos kézzel nyúl az ember a frissen megmunkált hófehér fához. Viszont ha már rajta van a szokásos hat réteg lakk már könnyedén letisztítható. Ehhez parkettlakkot használok, mert az aránylag kopásálló.

2007, augusztus 20. hétfõ.

Akkora vihar volt, hogy azt hittem feldönti Amapolát. Már lezuhanyoztam és átöltöztem, mert láttam a jelekbõl, hogy jön az idõ és szerettem volna hazasuhanni megázás nélkül, de elkéstem. Mire indultam volna rázendített. Csendes esõvel indított, aztán úgy fél óra múlva megjött a szélvihar. Úgy, hogy leheveredtem az ágyikómba a szalonban és olvasgattam amíg elállt. Isteni a komfort a hajón. Már volt egy éjszaka, hogy kint aludtunk, remek lett volna, ha nem csíptek volna agyon bennünket a szúnyogok. Nem igazán tudom mit találjak ki ellenük, túl sok a nyílászáró, szellõzõ, hogy mindent szúnyoghálóval zárjak le, pillanatnyilag valamiféle moszkítóhálóban gondolkodok az ágy fölé. Bár ez is elég macerásnak tünik. Múlt hét szerdán 15.-én lementünk kicsit megint Balatonra, mert a kislányomnak jöhetnékje volt és hát már nagy szó ha együtt lehetünk. Megnõttek, felnõttek, Peti fiam kifejezetten kikéri magának, hogy velünk nyaraljon. Tegnap jöttünk haza. Elõtte a háló falburkolatait szabtam 9-es rétegelt lemezbõl. Ezt folytattam ma. Nem részletezem, mert már írtam a munka milyenségérõl, amikor a szalont és a headet csináltam. Hát most se haladósabb. Mivel elhatároztam, hogy a falburkolatban sehol nem lesz toldás (legalábbis ahol a 2,50m táblahossznál nem hosszabb, ez hátúl a tükörnél van, ahol több mint három méter) baromi nehéz a hosszú lapokkal forgolódni a szûk helyen. Még eltart pár napig amíg minden a helyére kerül. Az egyetlen jó, hogy nem kell többet itt az üveggyapothoz nyúlni, minden négyzetcentiméterét fólia fedi. Balatonon olyat tettem, de olyat... Lent mindíg olvasok valamilyen könyvet, ami kezembe akad a könyvszekrényben. Nos Arthur Ransome "Fecskék és Fruskák a Felfedezõk"-je akadt a kezembe. Én meg újraolvastam.Vén fejemmel a gyerekkönyvet. Úgy jó ötven éve olvastam és azt hiszem egyike, ha nem a legmeghatározóbbika (bár J. Vernét is faltam) volt az olvasmányaimnak, melyeknek hatására vitorlázóvá, hajós emberré váltam. Egész kis srác lehettem, például fogalmam se volt, mi az a hálózsák, amibe hõseim alusznak, az angol neveket meg úgy mondtam ki ahogy leírták. Mondjuk most újraolvasva sajnálkozva észleltem, amit annakidején nem, milyen kapitálisan hitvány a magyar fordítás hajózás-szakmai része. De sajnos ez minden könyvre jellemzõ.

---

2007, augusztus 8. szerda.

A guta megüt. Miután egy hosszú bekezdést írtam az elmúlt napok eseményeirõl, kiírta a gép, hogy kevés a virtuális memóriája (fogalmam sincs mit ért ez alatt) majd kisvártatva kilépett a programból, így ugrott minden amit leírtam. Szóval mégegyszer röviden. Ugrott a völgyprogram, helyette lementünk Zalaszentgrótra gyógyferedõzni, mert J-nak elõjõtt a hexensusza(fogalmam sincs hogy kell helyesen leírni) így amit terveztem, hogy bringázni fogunk a helyszinen a falvak közt, szóba se jöhetett, szegény menni alig tudott, nemhogy kerékpározni. Csak pihenkéltünk amúgy, meg eltakarítottam a romokat a házban, miután Peti fiam és népes baráti csapata egy hetet lent töltött. Valaki mondja meg hány év amíg felnõnek a gyerekek! ( õ most 21) Régen másként volt. Háborús (második VH) könyveket olvasok mostanában, akkor 20 éves kapitányok partraszálló hajókat vezettek ellenséges tûzben, repültek csapatszállító gépeket vezetve, most meg az az életszerû, hogy a szemetet képtelenek kitenni, (pláne szelektálni) a kapu elé, hogy elvigye a szemetes, így rámrohad az egész a nappaliban. Hétfõn jöttünk csak haza, tegnap már nagyban csavaroztam a maradék bakelit lapokat a párazáró fóliával takart hõszigetelés fölé a hálót a cockpittól és gépháztól elválasztó válaszfalra, itt szekrények lesznek, így nem lesznek feltünõek a toldások. Ahol látszik a burkolat a fekhelyek körül, ott rétegelt nyír fõzésálló lemez lesz pácolva, lakkozva. Még mindíg nagyon meleg van, de hát milyen legyen nyáron, ma vizet kell vételeznem, mert tegnap épp amikor a nap végén zuhanyoztam kifogyott amikor már leszappanoztam magam, ( naná mikor fogyjon ki )át akartam váltani a másik tankra, de kiderült, mindkettõ amibe vizet vettem rá volt nyitva, tehát az utolsó csepp is elfogyott. Szerencsére a decken találtam egy fél kanna vizet a régmúlt idõkbõl, kissé algás volt ugyan már, de legalább a szappant lemostam vele. Szerencsére olyan helyen építem a hajót, ahol nem nagyon szúr szemet ha egy pucér habos ember mászkál egy hajón, az elözõ hajómat egy társasház udvarán építettem, ott ez nem lett volna ilyen észrevétlen. A vízvételezéssel csak az a baj, hogy az út túlsó felén jó messze van a csap, ha autó jön, márpedig erre hatalmas kamionok jönnek- mennek, szétnyomja a slaugot. Így lehet kivárom a szombat, vagy vasárnap estét, amikor jobbára nem jár erre senki.

---

2007, augusztus 1. szerda.

Az idõjárás két rekordot is megdöntött alig több mint egy hét alatt. Miután nemrég még a 42 foktól szenvedtem, tegnapelõtt be kellett öltöznöm, mert 20 fok volt reggel, ami nagyon jót tett az üvegszálak ellen. Azt mondja a rádió, hogy 130 éve mérik, regisztrálják a napi átlaghõmérsékletet, de ilyen meleg és hideg (valahol 9 fokot is mértek) még nem volt ilyenkor. Mindenesetre nagyon örültem a lehülésnek, fent van a teljes hajópadló burkolat a háló mennyezetén, a falakon meg körben a hõszigetelés, rajta a párazáró fólia, így már nem "fertõz" szúrás, vakaródzásilag. Ami hiányzik még ebben a mûfajban itt, a cockpit-kabin válaszfal hõszigetelése, de ez már elhanyagolható, egy napos munka legfeljebb. Már csak egyszer kell majd még ehhez az undorító anyaghoz nyúlnom, amikor a gépház mennyezetét ( a cockpit padlója alatt) hõ/hang szigetelem, de ezzel bevárom az õszi hidegebb idõt, mégegyszer ilyet "egy szál gatyába' " nem végzek. Erre a nagy és undorító munkára megérdemlek pár nap pihenést, lemegyünk kicsit Blatonra, fõleg mert meglátogatjuk a "Mûvészetek Völgyét", ami ott van a szomszédságomban. Ez mindíg szivemnek kedves program.

---

2007, július 24. kedd.

Méretre vágtam a mennyezethez szükséges faanyagot. Aztán bármennyire is utáltam, folytattam az üveggyapot teregetését, szabását, mert a megbontott gurigáktól (egy 5cm és egy 10cm vastag tekercs) nem tudok nagyon mozogni a kabinban, így szeretném elfogyasztani a nagyját. Tiszta szerencse, hogy nincs alkalmazottam, mert sajnálnám. Így magányosan izzadok, fuldoklok, vakaródzok az ötven fokos katlanban. Ha a fegyenceknek ezt kéne csinálni, azonnal viszaesne a bûnözés. Szerencsére késõ délutánra bejött a lehülés. A tíz napos hõség szélviharral és jelentéktelen esõvel oldódott, holnapra legalább tíz fokkal lesz hidegebb hála istennek. Ebben a viszketõs mûfajban idáig a legkegyetlenebb volt amikor az elözõ hajómat építettem és hasonló hõségben csiszoltam az üvegszálas decket. Na amikor villamossal mentem haza este, elültek mellõlem az emberek úgy vakarództam.

---

2007, július 23. hétfõ.

No hát ma délelõtt hazajöttünk Balatonról. Miután a múlt héten minden melegrekord megdõlt az országban, (41,8 C fok volt a maximum árnyékban) egyébként se nagyon tudtam volna ilyen melegben a hajón sokat muzsikálni. Ami sok az sok. Most bebizonyította a magam építette ház, hogy mit tud. A falak jól tartották a hûvöset, bevált, hogy amikor építettem, a fél méter széles alapra kívülre húztam egy 19cm vastag (uniform) téglafalat, belülre egy 6,5cm vastagot (kisméretû tégla élére rakott "katonafal") és közte kitöltöttem a pincébõl kitermelt agyagos földdel. A földet, amikor belül felhúztam fél méternyi falat a vékonyból, egyszerûen belapátoltam a két téglafal közé és vízsugárral tömörítettem. Így haladtam fél méterenként fel a mennyezetig. A víz a téglán keresztül kiszáradt, maradt a (reményeim szerint) repedésekkel dúsan átszõtt hõszigetelõ és "fajhõtároló" agyagos föld "betét". Napközben a házban hûsöltünk, szunyókáltunk és csak éjjel mentünk le a Balatonba ázni. Sok év után újraolvastam Stefan Heim "Keresztesvitézek" címû könyvét, csak ajánlani tudom feledékeny, történelemben szemellenzõsen alakuló nézetekben hinni hajlamos honfitársaimnak. Hoztam fel (szaunát akartam a pincébe belõle, na azt hiszem ez már csak terv marad) fenyõ hajópadlót befejezni a mennyezetet a hálókabinban, kivittem a hajóra, holnap elkezdem szabni.

---

2007, július 15. vasárnap.

Meleg nap volt. A szó legszorosabb értelmében. 41 fok kint, bent kicsit több. Ahol hozzáértem a bordákhoz a hõszigetelés alat, égette a kezem. Ez azt jelenti, hogy hatvan foknál melegebb a külhély, ahol kívülrõl süti a nap. Helyére raktam ideiglenesen két rétegelt lemezt. Olyan tökéletes lett (a negyedik csiszolás után) az illesztés, hogy semmi szükség nem lesz takarólécre a találkozó élnél. Ezzel nagyjából ki is fújt az energiám. Lezuhanyoztam, megebédeltem a kellemesen hûs (mindössze 36 fokos) szalonban és elhanyatlottam a szofán. Aludtam egyet, végül is születésnapom van. Ma vagyok hatvankét éves. Másodfokú hõségriadót rendelt el az országos tiszti fõorvos, ami nem tudom pontosan mennyire súlyos, azt mondják a rádióban, hogy idõsek ne dolgozzanak, hát le is megyünk holnap Balatonra kicsit hûsölni. J. remek repertõs pogácsát sütött szülinapi ajándéknak, azt visszük, meg sárgabarackot.

---

2007, július 14. szombat.

Kezd meleg lenni. Reggel még tart a jól szigetelt szalonban az éjszakai hûvösség, de délutánra 30 fok volt bent, ami azért jobb mint a kinti 36. Csak sajnos én a hálókabinban szabom az üveggyapot lapokat és ott azért melegebb van kicsit mint odakint. Nem lehet bírni csak egy szál gatyában ventillátor mellett. Ennek az a következménye, hogy belepi a testem az anyag pora. Reméltem, hogy a munka végeztével leviszi a zuhany, de ami benne maradt a bõrömben, elég volt hozzá, hogy majd megbolonduljak a viszketéstõl. Ez különösen akkor volt kellemetlen, amikor hazafelé a Körúton cikáztam a robogóval a két autósor közt és ahol a nadrágom érintette a lábam rettenetesen viszketett. Pedig robogózás közben elég kevés kezem akadt vakaródzni. Sebaj egyszer már kibírtam a szalonnál és a headnél, most se fogok belehalni.

Na szóval belülrõl fent van a tükrön mind a 10-14 centi szigetelés, meg a párazáró fólia. Azért ilyen vastag, mert alatta megy a kipuffogócsõ, melyet így eltakar a hõszigetelés és a belsõ falburkolat. Mivel elfogyott az összes nagyobb tábla bakelitlemezem, itt 6-os fõzésálló nyír rétegelt lemezt használok. Kiszabom a darabokat, pontosan méretre csiszolom sarokcsiszolóval, illesztem sok-sok próbálgatással, majd szorítókkal ideiglenesen helyre rakom a fóliára, esetleg majd pár helyen csavarozom õket. A tükör felére megvan méretre, meg a felette lévõ deck alatti részre is. Ha fent lesz az összes, visszaszedem és páccal beeresztem õket, sokszor csiszolom és lakkozom, így kerülnek majd véglegesen helyükre. Itt nem mahagóni lesz a szinvilág, hanem valami világosabb, hogy a kisebb tér ne legyen nyomasztóan sötét. Majd nézek valami szép cseresznye árnyalatot a Milesinél.

---

2007, július 13. péntek.

Nem mindíg sikerülek a dolgok. Miután odaillesztettem a tükörre a kormánylap köré a csõkeretet, rájöttem nem oda való. Egyszerûem nem szép, nem egyezik a hajófar jellegével, odabiggyesztettnek, anakronisztikusnak tünik a régi formához. Hát nem lesz. Majd csinálok két nagy puffert autógumikból és ha farral kötök ki kiakasztom. Akkor legalább biztos olyan magasságba kerül, ahol épp a partfal van. Mert így nem lett volna biztos. Na egy kidobott nunkanap. Több is veszett Mohácsnál. Folytattam a hõszigetelést. Mára nagyjából felkerült az üveggyapot mindazon helyekre, amelyeket erõsen süt a nap. Így nincs akkora hõség bent, ami fontos, mert holnaptól indul a rekord meleg, 36 fokokat mond a meteorológia, sõt jövõ 40-et emlegetnek. Le is megyünk hétfõn pár napra Balatonra.

---

2007, július 9. hétfõ.

A háló mennyezetére elkezdtem felcsavarozni a borovi fenyõ burkolatot. Pokoli a hõség a szigeteletlen bádogskatulyában, alapban is volt kint 35 fok, de a napsütötte lemezt nem lehetett belülrõl tapintani olyan forró volt. Csak a mennyezettel kezdhettem, mert a felépítmény oldalfalának burkolata ráfed a mennyezetére. A gond, hogy kifogytam az anyagból. A két szélére nem jutott. Lent Balatonon van lucfenyõm, kiválogatom a csomómenteseket, ha nem üt el feltünõen a borovitól mehet, ha feltünõ a különbözet, sajnos vennem kell borovit és legépelni a Józsinál. A szalon a lényeg, de a hálónak is szépnek kell lenni.

Elgondolkodtam, hogy a tükörre szerelt kormány meglehetõsen sérülékeny, a kikötõk zsúfoltak, ahogy régen parthoz álltak a hajók oldalukkal, ma már elképzelhetetlen. Egy farral való kikötéskor egy koccanás végzetes lehet. Kitaláltam hát egy "ütközõt" a kormány mögé. Az anyagra és a formára is volt elképzelésem. A múlt héten volt munkahelyemen kidobva láttam az udvaron a kert szép patent ívekkel készített bontott korlátelemeit. Valamikor '83-ban VGMK-ban csináltuk öket, mert az autók állandóan átgázoltak a kerten, meg a szegélyezõ fagyalcsemetéken. (csak annyi változott azóta, hogy akkor zsigulik, ma audik teszik tönkre a parkot) Mára a bokrok hatalmasra nõttek, senki nem autózik át rajtuk (nem úgy mint a füvön) a korlát meg rozsdás lett hát elbontották. Na ebbõl gondoltam a lökhárítót. Sajnos ma amikor kerestem hûlt helyét találtam, pénteken az egész kacat kiment a szemétbe a nagy rendcsinálás jegyében. Tanulság, amit ma lenyúlhatsz, ne halaszd holnapra! Pedig már múlt héten is tudtam, hogy kell, csak elkényelmeskedtem. Ma csináltam korábban kukázott csövekbõl egy egyenes változatot, holnap felhegesztem a tükörre úgy fél méterrel a vízvonal fölé. Azért sürgõs, mert ha felkerül a hõszigetelés és burkolat belülre, már nem tudom a festést kijavítani belülrõl ami leég a hegesztéskor. Egyik munka tólja maga elõtt a másikat.

---

2007, július 8. vasárnap reggel.

Tegnap elkezdtem felrakni a hõszigetelést a bal oldalra és a mennyezetre a hálókabinban. Tegnapelõtt lazsáltam, mert a neten a kékszalagot néztem. Bár a közvetítés jelentõs hibákkal volt terhelt, a kép szinte állandóan szétesett és alig élvezhetõ volt a motorcsónakos kamerával, ilyenkor unalmas parti képeket adtak, a szakkommentátor és csatolt riportere szakktalanul kommentált, a parti operatõr érdektelen sétáló hajókat mutogatott, mert nem tudta õket megkülönböztetni a versenyzõktõl, nekem is aki a Balatont elég jól ismerem gond volt felismerni a part alakulataiból, hogy hol jár a verseny, szóval hiba hiba hátán, de mégis nagy dolog, hogy így otthonról élvezhetõ a verseny, ha a közvetítés baosszantó hibái maitt nehezen is. Littkey Farkas és csapata hetedszerre is nyerte a versenyt, félelmetes volt a hajó sebessége, a tihanyi csövet hét perc alatt abszolválta egy éles menetben, utána ejtve száguldott a cél felé. Második volt a Soponyai Géza új hajójával. Farki szerényen nyilatkozott a TV-nek, (és Sopi se volt szomorú) ahol egyébként kereskedelmi tévékhez méltóan teljesen idióta módon kommentálták a versenyt. Minden esélyes hajóra raktak egy tévésbohócot (õk sztárnak nevezték õket) és csak úgy beszéltek róluk, hogy Gyõzike csapata, Fábry Sándor csapata, Hujber Tibor csapata, Csiszár Jenõ csapata, (gondosan ügyelve, hogy a másik csatorna "sztárját" ne említsék) mintha a mozgó ballaszton kívül más szerepük is lett volna a hajóvezetésben. Persze amióta a hajóknak nincs nevük, hanem a szponzoroknak van csak, kereskedelmi csatorna nem mondhat ki cégnevet. Mekkora hülyeség. Mostanában balatonon újra olvasgatom Ráth.Vég István remek könyvét az emberi butaságról, hát pár száz év múlva (ha még lesz ember a földön amit kétlek) remek könyvet írhat valaki korunkról. A médiadirigálta közvélemény felkent politikusainkkal az élen mindenféle csip- csup jelentéktelenségekkel foglalkozik, miközben a valós és lényeges nagy gondok elsikkadnak. Foglalkozzunk csak a vakondtúrásokkal, a hegyek meg ellesznek valahogy nélkülünk is! Ugyanaz mint a középkorban, amikor a királyi udvar a cipõsarok szinével volt elfoglalva miközben a nép éhezett.

---

2007, június 5. csütörtök.

Második napja visszaállt a munkarend. Vége a szabadságnak. A hátsó hálókabin oldalfal bordáira elkezdtem a staflikat felcsavarozni, amik a belsõ burkolatot tartják majd. A faanyagnak története van amit ehhez használok. Ahol születtem angyalföldi házmesterlakásban volt egy hatalmas speiz, ahova apám még születésem elõtt valamikor a háború alatt (volt egy asztalosüzem a pincében ahol lõszeres ládákat csináltak, szerintem onnan lehetett a fa) csinált egy stelázsit. Tizenöt voltam amikor átköltöztünk pár házzal arrébb egy olyan lakásba ahol már nemcsak speiz volt, hanem fürdõszoba is. A stelázsi költözött az új éléskamrába. Ezt a lakást életveszélyessé nyilvánították és miután nyolc évig volt feldúcolva, kaptunk Újpalotán egy panellakást helyette, (speizszekrénnyel) ahol az egyik beépített szekrény lett a mûhely, benne a munkaasztal, meg a szerszámtartók a stelázsi anyagából lettek. Már csak anyám élt, és élt ott, amikor elcseréltük ezt a lakást egy zuglói kisebbre. A mûhely faanyaga jött a pincébe. A múltkorjában itt lomtalanítottam és a fákat kivittem a hajóra. Na ebbõl lesznek a staflik. Hát vetemedni nem fognak már.

2007, július 2. hétfõ.

Így is történt. Hogy rövidítsem az utat egy éjszakát Balatonon töltöttünk és 19.-én délután indultunk neki a kb. 600km-es útnak. Öreg kocsi öreg sofõr, amivel lehet felkészültem. Lecseréltem az olajat, feltöltöttem az öt literes kannát vízzel, (idõnként felforr a hûtõvíz, részint mert valószinûleg vízköves a hûtõ, a termosztát meg biztos, hogy rossz, annyira betréningeztem már magam ez ügyben, hogy gyakorlatilag egy lámpaváltás alatt képes vagyok csúcsforgalomban helyére tenni a vízcsövet és feltölteni a hûtõt) az elakadásjelzõ háromszöget meg a csomagok tetejére tettem. Kitartott a 27 éves VW, igaz nem nyomtam 90-nél jobban és kétszer is tartottam majd egy órás pihenõt enni inni, aludni. Hajnali fél háromra Jezerán voltunk, Murtel szigeten, pedig egy jó darabon letereltek minket az autópályáról éjszakai karbantartás miatt, kamionok közt szorongtunk hajtûkanyarokkal tarkított hegyi szerpentinen, nekem tetszett, autópályán mindíg elalszom még nappal is, na itt erre nem volt ingerenciám. A hajó "Bianca" egy 36 lábas ELAN,

mérete ellenére sokkal kényelmesebb volt mint a 42 lábas BENETEAU, amin 3 vagy négy éve a horvát tengeri vizsgát tettem. Pár szó itt a vizsgáról. Ez a horvát papír remek, de aki csak ezzel a tudással indul neki a tengernek, az nagyon bátor. Ugyanakkor ami magyar navigációs oktatás, vizsga címen mûködik az meg részint sok, részint kevés. Amiben kevés, az a hajóval való bánás oktatása. Minden skipper értelemszerûen vigyáz a rábízott hajóra, tehát a kadétokat csak vaj idõben és könnyen megoldható manõverekben gyakoroltatja, he egyáltalán teszi. Mintha az autóvezetést csak üres utakon és parkolókban oktatnák. Ugyanakkor a navigáció helymeghatározás részét a magyar szisztéma olyan bigott módon követeli, mintha a GPS nem is létezne. Nem tudom mennyire normális az, hogy nem bízunk meg a mûholdrendszerben és üzembiztosabbnak véljük a világítótornyok (mi is van ha kialszik, vagy elnézem a térképet? Mi van ha nem jól kompenzáltam a mágneses tájolómat? Mi van ha sok számolásban egyet tévedek? Mi van ha a gyerek beejti a tengerbe a szextánst?) meg a hol látható hol meg nem látható nap és horizont, meg csillagok szeksztánssal való "lövöldözését". Egy analógia. Én még annakidején megtanultam logarléccel számolni, de ma a zsebszámológép ezt teljesen feleslegessé teszi. Kétségtelen a logarléc sokkal jobban csiszolgatja az agytekervényeket, de mi a fenének számoljak át mindent normál alakra, majdhogynem oldjam meg fejben az egész feladatot és elégedjek meg két tizedes pontossággal? A tengeri helymeghatározás klasszikus módja egy gyönyörûségesen szép tudomány és maximálisan megértem azokat akik szeretik. De a GPS olyan szinten van jelen, hogy ha most hirtelen leállna a rendszer (amely bizalmatlanság az egész klsszikus navigáció oktatást indokolja) a szuperszónikus utasszállítók leesnének az égrõl és még a fene tudja mi történne. Ennek a valószinûsége sokkal kisebb mint hogy egy hobbyvitorlázó elront egy pozíciót. Ahogy elnézem a magyar oktatás olyan képzést ad, amely a hajóvezetéshez fizikailag kevés, a helymeghatározáshoz meg feleslegesen sok. És ez nem a skipperek hibája, a rendszer maga bigott. Még csak megértem a hivatásosak képzésénél, hogy mondjuk hagyománytiszteletbõl tanulják meg mindezt. De a hobbyvitorlázóknak inkább a hajóval való bánást kellene forszírozni, mert egy jól végrehajtott kikötés kishajóval, zsúfolt kikötõben, erõs keresztszélben bizony fontosabb a hajó biztonsága szempontjából mint fél órás számolással meghatározni egy helyzetpontot, amit amúgy egy 10000 forintos kütyü egy gombnyomásra kiír. (és ha félek, hogy tán elromlik, egy szextáns áráért veszek még néhányat tartalékba) Én csak élvezkedtem Biancán, de Csaba és Árpi, két feltörekvõ 20 éves fiú a tengeri vizsgához gyûjtötte a mérföldeket és Csaba ezen kívül gyakorolta a csillagászati navigációt. Judit meg felhõtlenül napozott és piszokul élvezte a hajózást. Attila régi ismerõs és széles tudású skipper pedig megpróbált elviselni bennünket. Hát ez volt a csapat. Amúgy ezek töréntek

20.-a délután indulás Jezeráról fene emlékszik milyen célpont felé.

Ugyanis az történt, hogy elállt a szél, motoroztunk, de azt utáltuk mindnyájan ezért erõltettük a vitorlázást, amivel viszont nem értük el a célt. Mivel volt elég vizünk meg élelmünk, ezért rábeszéltük Attilát, hogy menjünk tovább Mokosicára. Ez Dubrovnik kikötõje. Mindenféle világítótornyok meg zátonyok közt hajóztunk, ami fõleg éjszaka volt izgalmas és a GPS alapú chartplotter és radarplotter igen jó szolgálatot tett. Felváltva kormányoztunk. Mentünk másnap is egész nap és rákövetkezõ éjszaka is. Ekkorra a zsenge fiatalság kissé elálmosodott, a 21.-érõl 22.-ére virradó éjszakából több mint nyolc órát végigkormányoztam, ami gyönyörû volt, egy szûk átjáró után egy relatíve szûk folyosón kellett felkreuzolni. Attila mindíg bemondtan a radarról, mennyi még a part és amikor a mérföldszámláló mûszerem a kormányállásban mutatta, hogy lefutottuk, fordultunk. Látni alig, érzékelni pedig pontatlanul lehetett csak a sziklás partot a sötétségben. Hajnalig fordultunk vagy harmincat, a széljelzõ mûszerbe korábban villám csapott, nappal fockra vitorláztam, éjjel meg megérzésre, de így is 5-7 csomóval futott a hajó a gyakorlatilag hullámmentes friss szélben. Virradatra én is elálmosodtam, annyira, hogy rendszeresen elaludtam a kormánynál, még álmodtam is rövideket, érdekes módon felébredve mindíg tökéletesen tartottam az irányt (gyönyörûen állt a fock) pedig a megerõsödõ szélben a 20-25 fokban megdõlt hajó folyamatosan 7 csomóval robogott. Reggel bereffeltünk grószt, fockot, (sajnos ettõl iszonyatosan tompák lettünk, a bereffelt fockhoz nem mûködött a behúzopont a sinen sehol, ráadásul a reffelt fock inkább felfuvalkodott párnacihára, mintsem tisztességes vitorlára formádzott)mert a szél tovább erõsödött, Csaba átvette a kormányt, Attila lefeküdt, én a cockpitban szunyókáltam. A szél csak erre várt, azonnal legyengült, kireffeltünk, mert már az örület kerülgetet, hogy csak megyünk jobbra balra, de elõre semmit. Szépen megindultunk, de nemsokára megint bebõgött a szél, úgy, hogy a grószt ismét reffelni kellett, hogy ne fetrengjünk annyira, Attila gondolom elgurult az ágyában, mert felébredt és pikírt megjegyzést tett, hogy ha az elõbb kireffeltünk, miért kellett most ismét betekerni némi grószt az árbocba, de igazán nem tette bosszantóan, ennyi kijár egy szélestudású skippernek. 22.-én délelõtt megérkeztünk Mokosicára (J. Mókus Icára keresztelte és ezután így is hívtuk. ) A többit holnap, mert már erõsen holnap van amúgy is.

Este bebuszoztunk Dubrovnikba. Hamar szétváltunk a fiataloktól, mert õk éppen úgy verettek mint én fiatalon, mi J-al csak sétálgattunk lassan, felszíva amit a város kínált. Dubrovnik nemcsak egy város a mediterrán történelembõl, hanem egyike "A" városoknak.Még nem jártam itt soha. Amit nem szerettem meg benne, az a rettenetes tömeg túrista és a történelmi belváros teljes elüzlet(i)esedése. Kétségtelen, hogy nehéz lehet ellenállni annak, hogy bárhol nyitok egy boltot azonnal ömlenek bele a túristák és dõl a lé, de megértem Jézust is aki kiverte a kufárokat a templom elõcsarnokából. Nyaltunk fejenként kétszer, két gombócos fagyit gombócát hét kunáért, ami elég horror ár itthoni szemmel, egyetlen enyhítõ körülmény, hogy nem kaparják le szinte üregesre, spórolósan a kanálról a masszát, hanem tisztességesen megmérik, két gombócnál több rá se férne a tölcsérre. Végül is megkötöttük a személyes békénket a várossal, az "elefántcsapástól" három párhuzamos mellékutcányira távolodva kocsma/gagyiboltmentes sikátorokban bolyonghattunk, beszívva a történelmi hangulatot majd egy központi helyre kiérve csodálatos koncertet hallgattunk dubrovniki fiatalemberektõl hegedû, gitár, fuvolára hangszerelt kalasszikusokból. (nem mellékesen fecskék csivitelése kísérte a csodálatos zenét) Már bánom, hogy nem vettem meg a CD-jüket, de akkor ott a hangulat olyannak tünt amit nem lehet és nem szabad felidézni, mert megismételhetetlen, egyszeri és mégis örök. Hazabuszozva Mókus Icára, nyugovóra tértünk a hajón kényelmes ágyainkba, ami a kikötõben kivételesen nem dülöngélt, bár se engem, se J.-ot nem zavart cseppet sem, amikor menetben álmunkban gurultunk ide-oda, J fõleg hatalmasakat tudott aludni a legmocorgósabb idõkben is, azt mondta isteni ahogy ringat a hajó, de szélcsendben se zavart bennünket amikor a fülünk mellett dübörgött a motor.

23.-án kihajóztunk Mokosicáról ami egy féregnyúlvány szerûen vagy három mérföld hosszan benyúló keskeny öböl a magas hegyek közt, onnan ágyúztak lefelé a szerbek a háborúban, a marinában az úszómedence azért van mert ott volt egy bombatölcsér. Megcsodáltunk néhány hatalmas utasszállítót, melyek több tucatnyi vizibusz szerû hajócskát hordoznak méhükben, céljukhoz érve ahol nincs hely számukra a partnál, megállnak horgonyon és megszülik gyermekeiket, melybe saccolásom szerint úgy 40-50 ember számára van ülõhely és a partra szállni szándékozókat ki-be hurcolják folyamatosan. A legnagyobb a Costa Serena. Láttunk csodaszép modern és ugyancsak hatalmas ötárbocos keresztvitorlázatú hajót is,

Royal Clipper a neve és megnéztem a neten belülrõl is mindkét hajót most, hogy hazajöttem. Ami elgondolkoztat, miért van, hogy az összes ilyen hajó, (meg a teherszállítók közûl is rengeteg) tehát az óriás utasszállítók valamilyen olcsó lobogó alatt hajóznak? Persze tudom, hogy az adójogszabályok miatt. De valamikor egy ilyen csodás mûszaki alkotás a nemzeti büszkeség tárgya volt. Vajjon ha mondjuk a német befektetõk építtetnek egy ilyen csodát, egészen természetes, hogy a pénz legyõzi a nemzeti büszkeséget? Hogy az adóelkerülés minden más szempontot (nálunk az erkölcsöt) überol? A nemzeti lobogó csak egy szines rongy a "fõhelyen"? Bár lehet a tõke ami összejön egy ilyen project megvalósításához eleve internacionális, tehát nincs hazája lobogója. Világfalu? Uticélunk Polace volt, ami egy gyönyörû öbölben fekszik. Mentünk vitorlával, meg motorral, amikor teljesen leállt a szél. Már az odaút, a behajózás is szépséges volt a keskeny csatornán szigetek közt magas, dús növényzettel borított partok alatt, láthattuk milyen lehetne a sok kopár sziget, ha az évszázadok során nem irtották volna ki a fákat, amitõl a növényzethiányos talajról lehordta a termõföldet a csapadék. Horgonyon akartunk megállni, mert az ingyen van, de nem fogott sehogy se a macska, így beálltunk egy étterem mooring-linejára.Másnap kirándultunk egy természetvédelmi területre, sok menés nagyjából semmiért, a hegy másik oldala se volt szebb mint az innensõ, ráadásul fizetni kellett volna érte, szerencsére egy fillér se volt nálunk, mert erre nem számítottunk, így a fogszabályzós kislánynál lesírtam a díjat. Mondjuk hülyeség, hogy egy három kilóméteres gyalogút hegynek fel, völgybe le végén (!) közlik, hogy ha az utolsó 300 métert is meg akarom tenni a tóig, az fejenként 18 kuna, vagy forduljak vissza.

24.-én Lastovora érkeztünk. Hasonlóan Polacéhoz ez is katonai terület volt, tehát megközelíthetetlen a civilek számára egész a legutóbbi idõkig, ezért itt is érintetlen a természet. Mondjuk kiábrándító volt a tenger által partra vetett szeméthegyek tömkelege, amikor kalandot keresve a két fiúval a gumibocin kimotoroztunk egy -a partba vájt, kibetonozott- üreget megtekinteni, melyet tengeralattjáró menedéknek neveznek, bár lehet, hogy csak a parancsnoki hajó és a torpedók tárolására szolgált. Ez is kiábrándító volt, egyrészt mindössze tán csak 40-50 méter mélyen nyúlt be a hegy gyomrába, másrészt hasonlóan a hazai hasonló elhagyatott honvédségi objektumhoz, tele volt szarva, bár fõleg a vadon élõ kecskék által, akik ugye azért az embereknél kevésbbé regulázhatók. (bár csak alig kevésbbé) Sajnos a patyolat tisztaság csak a szállodák és kikötõk környékére jellemzõ, máshol ahol a természet elvileg érintetlen, a víz partra sodorja az emberek által a tengerbe szórt vizen úszó mocskot. Ha ennyi "PET" palackot gyártunk továbbra is, unokáink nem fognak tudni járni tõlük a tengerpartokon.

25.-én sebességi rekordot döntöttünk. Végre nem kreuzoltunk, hanem jó 5-ös-6-os idõben egy szál génuával raumoltunk A csúcsebesség 10.3 csomó volt, amit nekem sikerült elérnem szerencsés kormányzással, mert amúgy ez a sebesség egy ekkora vízkiszorításos (tehát nem sikló) hajóval elérhetetlen, Árpi nagy bánatára, aki elõttem 9,1-el gondolt rekordot csinálni. (Árpi nagyon ambiciózus fiú, ami csak helyeselhetõ ebben a poétikusan ifjú korban, kár, hogy ez az ambiciózitás nem terjed ki a mosogatásra és a maga után való rendcsinálásra, amik hajón nálam a kifejezetten pozitív erények közé tartoznak) Ennek is megvolt az ára, a következõ kikötõ Palmizan volt ami az erõs szél miatt megtelt menedéket keresõ, nálunk lekvárabb legénységû hajókkal, úgy, hogy amire késõ délután odaértünk, csak nagy szerencsével kaptunk helyet a karély végén horgonyozva. Leraktunk vagy 40 méter láncot, hogy nehogy rávigyen minket éjszaka a szomszédokra az idõ, farral a sziklákhoz kötve álltunk, bocival mentünk reggel ki, ami hibának bizonyult, mert amire átbotladoztunk a tûhegyes sziklákon, majd az erdõn, végiggyalogoltuk a kikötõt, a WC elõtt félórás sor várt, a zuhanyban meg elfogyott a víz.

26.-án behajóztunk egy elhagyatott ültetvényekkel tarkított szigetek övezte csodálatos öbölbe.

A vége annyira keskeny volt a meredek sziklafalak közt, hogy csak egy hajó fért át a szûkületen. Állt is bent egy hajó, kíjjebb meg még kettõ. Nem mentünk be, csak benéztünk ráhozva a frászt az ottlévõkre, hogy netán a nyakukra állunk. Ahol a part kevésbbé meredek, nemzedékek összehordta kõfalak jelezték a mezsgyehatárt, a leromló teraszos mûvelés nyomai idézték azt az idõt, amikor a horvátok halászatból, olajbogyó és fügefa ültetvényekbõl meg kalózkodásból éltek. Mára mindezek helyét átvette a sokkal jövedelmezõbb és teljesen legális kifosztása az erre önkéntesen jelentkezõ túristáknak. Innen Primostenba mentünk. Ez egy félsziget, rajta meseszép óvárossal, a csatlakozó szárazföld a félsziget "nyelén" túl modernebb épületeivel sem olyan randa, mint Mokosica új épületei. Kikötni nem lehet itt, a hajók a város elõtt elterülõ öbölben állnak bólyán, már akinek jut, merthogy az egész Horvát tengerpart az 1200 szigetével agyonzsúfolt kishajókkal. A baj nálunk az volt, hogy hiába tudtunk volna elég élelmiszert vinni, a víz miatt (250 literes a tank)sajnos gyakran kellett beállni olyan kikötõbe ahol édesvíz vételezési lehetõség volt. Nekünk már nem jutott bólya, úgy, hogy macerás helykeresés kezdõdött sötétben, elsõre nem találtunk jó helyet, elszántott a horgony, másodikra sikerült, ami azért volt sürgõs, mert már bejövetelünkkor csattogtak a villámok mögöttûnk (a képen ez itt az ég)

és alig hogy lehorgonyoztunk megjött az "idõ". Becslésem szerint megvolt tizes a szél, az oldalára fektetett hajó egy szál árboccal felkreuzolt a horgonyra, Attila rátett még tíz méter láncot, reggel láttam lent volt mind az ötven méter. Egy hajó elszántott,(felszedte horgonyát és keringett)én is nyugtalan voltam (meg fõleg Attila)mert bórával északkeletire számítottunk, de a keménység legjava délnyugatról jött a zivatarral és pont a sziklás part felé fújt a nyílt tengerrõl komoly hullámokkal.

 

 

 

 

Szerencsére hamar megalmult a nagy szél, Attila lefeküdt, én maradtam horgonyõrségben, hajnali háromra átfordult északkeletre és megnyugodott az idõ, lefeküdtem én is. Másnap J. -al városnézni dingiztünk. Ez J. kedvenc horvát városa, többször járt itt a szüleivel korábban, mindent tüzetesen megmutogatott, nekem kicsit sok volt a mászkálás, de nosztalgiafagyiztunk a kedvenc macedón fagyiárusánál, aki annakidején a kislányának a fagyibabát csinálta és igazi mókusokat láttunk ugrálni a fenyõfákon.. Amikor felszedtük a horgonyt elõtte Árpi lemerült megnézni, a Bruce horgonynak csak a lánca látszott ki a kavicsos fenékbõl, úgy beásta magát. Jó ez a fajta.

27.-én visszamentünk Jezerára. Remek szél volt ahogy kijöttünk Primosten öbölbõl, hogy ne érjünk túl korán haza kihúztunk a szigetek elé a nyílt tengerre és vidáman kreuzoltunk a megdõlt hajóval. Sajnos a délután közepére leállt, de Csabának úgyis kellett mindenféle csillagokat lõni szextánssal, (Csaba egy igen jólnevelt ugyancsak ambiciózus fiú, aki most hajt a legmagasabb tengeri vizsgafokozatra, ehhez kell a navigációs gyakorlat)bevártuk a sötétet. Na a hét csillag helyett csak kettõt sikerült "lelõni" (ennyit a retronavigációról egy sziklákkal, szigetekkel, zátonyokkal zsúfolt tengeren)mert befelhõsödött, majd ismét megtelt a horizont villámokkal, az elõzõ esti példán edzõdve beöltözve motoroztunk Jezera felé. Nem voltunk túl nyugodtak, sehol egy horgonyzóhely, szigetek közt kell navigálni egy 27 lóerõs motorral, ami azért komoly idõben nem sok. De szerencsére pár csepp esõben volt csak részünk és amikor befordultunk a bevezetõ szakaszra és a villámok még mindíg messze cikáztak, már tudtuk nem lehet baj. Még a helyünk se volt foglalt, így kikötöttünk és némi sós kex felhabzsolása után a meleg édesvizes zuhany és az angol WC gyönyörûségeit élveztük. Másnap csak pihentünk, meg a fiúk a naplót írták, ez a legfontosabb, mert ez kell a hivatalos vizsgákhoz. Na én nem sokat fogok ilyesmivel vacakolni Amapolán az biztos. Hajónapló lesz persze, meg benne lesz a lényeg is, de hogy mikor ki volt õrségben (úgyse igaz), meg mi volt az irány, meg a szél és egyéb firlefrancok, na azt már nem. Számomra a hajónapló inkább irodalom, mint szakmunka.

28-án délután elsofíroztam a fiúkat Sibenikbe, ahonnan busszal mentek Splitbe, onnan vonattal haza. Odavissza 80 km, nekem kicsit több volt, mert visszafelé eltévedtem Sibenikbõl kijövet. Hárman maradtunk Attilával, akinél türelmesebb skippert nehéz lenne találni. Nem is tudom hogy lehet tíznaponként más csapattal együtt élni. Én valószinûleg képtelen lennék rá. Másnap mi is összecsomagoltunk és búcsút vettünk tõle meg S/Y(sailing yacht) "Biancától", 29.-én 10:30-kor indultunk hazafelé. Indításkor erõs kemény aritmikus ropogó kopogás hallatszott a gép felõl. Ajaj. Most hagy cserben az öreg autó, ami ilyen szépen elhozott bennünket idáig? Tegnap semmi baj nem volt még vele. Még a sebességváltó fogantyúján is tapintható a kopogás. Ahogy beáll az üzemi fordulatszám megszünik. Tán mégsem akkora a baj. Nem motorhang, mert üresben gurulva nem hallatszik. Fõleg motorféknél szól keményen. Szóval a váltó, vagy a differenciál, esetleg valamelyik féltengely. Ezekkel nem tudok mit tenni itt. Azért J. kitartó biztatására alánézek az autónak, de nincs semmi látható. Autózok tovább. Amikor egyenletes sebességgel 80-90 közt húzunk semmi hang. Tán kitart hazáig. Más reményem nincs. Azért párszáz kilóméter után már nyugodtabb vagyok. Ha ez csapágy lenne, már rég szétment volna és állnánk. Pedig elsõre arra gyanakodtam, hogy valahol széttört egy golyókosár. Most valahol a keresztstabilizátor vagy valamelyik lengéscsillapító szilentblokkjára tippelek. Semmi baj, ettõl elmegyünk hazáig, ha kiverte is a gumit a perselybõl. Ha meg mégis valamelyik féltengely kardáncsuklója, az is ki kell, hogy tartson. Megállunk egy pihenõben folyó ügyeinket intézni. Ahogy ránézek hátulról, mintha kissé lógna a kipuffogódob. Még ez is? Vagy csak ez??? Mindegy húzzunk haza! Gond nélkül vesszük a határokat, (Szlovénián keresztül jöttünk, a Balaton északi partjához, ahol visszafelé is megállunk, így közelebb) Keszthelyhez közeledve a zalai dombságon kanyarogva erõs a kopogás. De nem minden kanyarban egyformán. Mintha jobbkanyarban jobban szólna. És üresben is. Egyszercsak egy huppanó és csilingelés az autó alól. Hoppá, húzzuk a kipuffogót! Na emelõ, aláfekvés. Természetesen van nálam aláfekvéshez rossz lepedõ. A dobot két gumifül tarja. Az egyik elszakadt, (valamikor gondolom amikor indultunk)a másik kiakadt a huppanónál. Még nem reménykedek a biztosban, de nagy a gyanúm ami a kopogást illeti. Nézzük mink van. Drót semmi ami ilyenkor a legjobb megoldás, de korábbi hibakeresésbõl van 2x0,75-ös MT kábel. Remek. Egy nyisszantás, csomózás és jobb mint gumival. A másik gumit meg viszzaakasztom a helyére, a dob áll mint a Katiban a gyerek. És láss csodát indítva, motorfékezve semmi kopogás. Gond nélkül érünk kis balatoni házikóm elé megérdemelt pihenõre, mi és az öreg autó.

A hajózás tapasztalatairól már írtam. Navigáció vagy 500 tengeri mérföldön keresztül alapvetõen GPS és radar alapon, a különféle iránylatok és csillagászati firlefranc csak díszlet. Még pár szó Horvátországról. Hát õk is megelõztek minket. Mi valahogy úgy élünk mint a szocializmusban amikor sorbanálltunk. Beállunk egy hosszú sor végére és marakodunk egymással fél méter elõnyökért. Olimpiától, világkiállítástól, foci EB-tõl várjuk a csodát. Közben ezeket a csemegéket (?) elviszik elõlünk az elõttünk állók.A horvátok meg nyitottak egy ablakot ahol mások állnak sorba elõttük, kezükben lobogtatva a pénzt. Csináltak többszáz kilóméter autópályát sok-, köztük két hatkilóméteres alagúttal és kiépítették a tengerparti túristainfrastruktúrát. Az, hogy csirkefarhátat eszünk, hogy a Magyarországon megspórolt pénzt kivihessük hozzájuk elkölteni az az õ diadaluk. Mindenki barátságos volt velünk és nem gondolom, hogy csak azért, mert az anyanyelvükön köszöntem nekik és köszöntem meg amit vásároltam. A boltokban beszélnek angolul németül, legalábbis olyan szinten, hogy elboldogulunk egymással. Bár nekünk minden drága, de nem volt az az érzésem, hogy megpróbáltak volna "levenni", ami magyarországon egészen természetes dolog a szolgáltatók részérõl a túristával szemben. Mi hagyjuk a gyógyvíz forrásainkat alig kihasználva elfolyni, az istenáldotta termõföldjeinket parlagon, vagy agyonkemizálva, ahelyett, hogy Európa gyógyfürdõnagyhatalmává és bioélelmiszertermelõivé válnánk ezzel idevonzva a nyugati nyugdíjasokat, akik szépen költenek és a zajos tengeri fürdõhelyeket nem szeretik. Persze ehhez ki kéne takarítani Budapestet, meg leszokni a bunkóságunkról, lopási hajlamunkról, ellenséges mogorvaságunkról. Mert az a külföldi aki odahaza elmeséli, hogy átvágta taxis, kocsmáros, hogy amikor kilopták a kezébõl a retiküljét, ellopták autóját a rendõr csak a vállát vonogatta, iskolát teremt.. A rossz hír terjed mint a futótûz. A konkurencia még ráerõsít, az újságok megírják. Egy nemzet "piárját" nem a felkent menedzserek kreálják, hanem az emberek akikkel a külföldi találkozik. És ha azok ellenségesek, haszonlesõk, koszosak, irigyek, mogorvák, erõszakosak, szóval olyanok mint mi vagyunk, lehúzhatjuk a redõnyt, az idegenforgalomnak annyi. De beruházóból is csak a kíméletlen "karvalytõke" jön ide, a dögevõk. Nálunk a szocializmus halálával kialakult a munka tökéletes leértékelése. Pedig csak a munka teremt értéket. Bizony. Ez még akkor is igaz, ha a kommunisták mondták. Az, hogy mindenki megpróbálja "levenni" a másikat, mert aki dolgozik csak áldozat lehet, leveszi állam adóval, munkaadó kizsákmányolással nem fenntartható állapot. Egy nemzet polgárai nem tekinthetik a felemelkedés útjának, hogy a másik állampolgár átverésébõl gazdagodjanak meg. Szóval jelenleg úgy tünik mindenki próbáljon meg a más rovására élni. Még akkor se járható hosszú távon ez az út, ha az úgynevezett elit ebben folyamatosan példát mutat. Meg olyan gazdaságot teremt ahol csak a vállalkozókedvet pusztítja minden jogszabály. Bizony seggfejek irányítják az országot bármely párt került is idáig hatalomra (példának említhetném az utolsó ezer évet is akár) és akkor még jóindulatú voltam, mert mondhatnék gazembereket is. Mi csak szórványban vagyunk erõsek, ha sok magyar van együtt az akaratok kioltják egymást.

Balatonon már jöttünk volna hazafelé, miután "kipihentük" a nyaralást, amikor úgy döntöttem, hogy a kandallóban felgyülemlett papírszametet mág elégetem, mert már az üvegajtó nyitásakor kibuggyan. Nos ahogy meggyújtottam megtelt a ház maró füsttel. Nem szelel a kémény! Ilyenkor az ember elõször elméleteket gyárt. Meleg van (volt vagy 32 fok) nincs huzat pl. meg ilyesmi. Kinézek a kéményre mert van egy gyanúm, amit az táplál, hogy beugrik, a német szembeszomszéd Eberhart mesélte, hogy látta a mikor az ikerszomszédja kéményébe bezúdult egy méhraj. Nos füst semmi nem jön a kéménybõl, de apró pontok repkednek a kémény torok körül. Hát szóval a méhek. Beépítették a kéményt. Mit tegyek? Ha felmászok a tetõre, hogy kipiszkáljam õket, megölnek. J. tanácsolja, érdeklõdjek a polgármesternél, aki tanácsot adhat, van e méhész a környéken, aki segíthet. Nem bízom ebben. Ha van is, mit tehet? Fel se tud mászni oda, csak nekem menne. Ha kijön (ha egyáltalán) bárki is, csak összetöri a cserepeket, ha eszkalálódik a dolog, emelõkosaras kocsi feltúrja a gyepet. Marhaság. Ezt nekem kell megoldani. Próbáljuk meg kifüstölni a rovarokat és kiolvasztani a kéménybõl viaszépítményüket. Sajnálom õket, de vagy õk, vagy én. Hát kinyitott ajtó és valamennyi ablak mellett a továbbra is maró füstben megrakom puhafával a kályhát. Némi reményt nyújt, hogy a kémény tetején idõnként halvány füstpamatok jelennek meg és a repkedõ rovarok sûrûsödnek. Hát növelem a puhafa mennyiséget és valóban a füst fogy a házból, a tetõn erõsebb a füst és a füstgáz hõmérõ mutatója a kéményben (ami a háló fûtését szolgáló hõcserélõ kontrollját szolgálja) megindul felfelé. Mire a füst bent eloszlik, a tetõn meg vastagon gomolyog, ráteszek még kétszer kátrányos lemez hulladékot, amitõl a 120 fokig mérõ hõmérõ kiakad, ki is veszem, nehogy tönkremenjen, a füst meg koromfeketén szabadon dõl a kéménybõl, a házban semmi füst. A méhek azonban kitartóak. Kibújok a tetõnyíláson, hogy óvatosan megfigyeljem õket. A kémény széljárta oldalán lapulnak és ahogy kis erõre kapnak, haláltmegvetõ bátorsággal belezuhannak a füstbe, ami kiöpi õket, lezuhannak a kéményperemre, ahonnan újra pihenni mennek. Vajjon meddig bírják? Mégegyszer berakok egy csomag bitumenes lemezt, a tûz iszonyatos erõs, a hõmérséklet a kályhaajtótól méterekre is kibírhatatlan, a házban is van vagy 50 fok, odakészítek egy tûzoltókészüléket, meg egy vödör vizet, soha nem lehet tudni, ekkora tûz még soha nem égett a saját készítésû tûzhelyemben, de semmi gond. A méhek lassan elfogynak, a kémény mûködik. Estefelé elindulunk haza, vége a nyaralásnak.

 

2007, június 18. hétfõ.

Befejeztem a fenékfestést a hálókabin padlóján. Ha majd kész lesz a bútorozás akkor fogok még egy réteg fedõfestéket rákenni. Most kis szünet következik, elmegyünk Balatonra, majd Horvátországba kicsit vitorlázni.

---

2007, június 16. szombat.

Annak ellenére, hogy korábban kitakarítottam a hálókabint, mégis por van mindenütt, úgy hogy ma mielõtt nekikezdtem volna a fenék belsõ fedõfestésének, ismét porecsettel sepregetni, plusz porszívózni kellett. A jobb oldallal végeztem, hamar száradt az Epodur vascsillámos festék a hõségben, így ebéd után szokás szerint fél órát szunyókáltam és már pakolhattam is a festett részre a faanyagot és a hõszigetelõ Therwoolin gurigákat amiket jobb híjján ott tárolok, mivel felhsználva is ott lesznek. Ha már a festéknél tartunk. Biztos kíválóak a márkás hajófestékek, de így is piszok drága a magyar festék, nemhogy a duplájába triplájába kerülõ külföldi. Ugyanakkor vettem a fáradságot és utána néztem az összetételnek, sõt konzultáltam a Budalakk ás a Trilakk vezetõ vegyészeivel, akik egy életet töltöttek el festékkeveréssel. Nos állítom, hogy ez a vascsillámos korróziógátló alapozó világbajnok. Kétféle korszerû festék van ami nagyon jó acél hajóra, epoxi, vagy a poliuretán alapú festékek. (Ezek majdnem olyan jók, mint a régi minium volt, ami végül is ólomtartalma miatt volt különösen hatásos és mellékesen környezetszennyezõ, amiért is tiltó listára került) A világ valamennyi festékgyártója ezt variálja. A legfontosabb a technológiai fegyelem. A legjobb festék se ér semmit, ha nem megfelelõ a felület elõkészítése, a páratartalom, vagy a hõmérséklet. Sok évvel ezelõtt egy hónapig festettem a "Tengerész" fenekét (ez a balatonon használt 25-ös jollém, amit szintén én építettem), mert az ozmózis kikezdte, ehhez lecsiszoltam, hígított epokittel gletteltem, csiszoltam és katepoxszal három rétegben lefestettem, mindehhez a hajót az élére állítottam (valamivel több mint egy tonna!) és a nap felé fordítottam, hogy felmelegedjen és minél kevésbbé kelljen higítani a katepoxot. Mindenki esküdött a különféle nyugati csodafestékekre, amikkel három év múlva se jön elõ az ozmózis, nos nekem tíz év után se jött elõ többet. Emlékszem ugyanakkor, hogy kikötöttünk egyszer Lellén, ahol a "profik" kivettek egy hajót a vízbõl és éppen kezdték letúrni a csepegõ szakállas algát egy fa hajó fenekérõl, mi elmentünk kolbászt enni és némi sört magunkhoz venni, nos amikor visszafelé jöttünk éppen fejezték is be az algagátló fenékfestést. Szóval a technológiai fegyelem.

Aztán megcsináltam amit már régen akartam, csak halogattam. Az a helyzet, hogy a cockpit hátsó részén van egy magasítás, hogy a hálókabinban meglegyen az ágyak felett lábnál is a kényelmes fekvõmagasság. Ezen fent állva lehet kormányozni is. Szóval pont a kormányállás alatt huppogott a lemez. Nem nagy ügy, nem egy mûanyag hajón jártam ahol az egész deck horpadozott alattam, 3-as acéllemez biztos nem szakadna be az én súlyomtól, de engem idegesített, ezért ma behegesztettem alá egy keresztbordát. Ehhez mindenféle trükkökkel és olajemelõvel alúlról- felülrõl kinyomkodtam egyenesre. Na most huppogjon ha tud! Ja és kigyomláltam a paradicsomágyást, meg megkaróztam és felkötöztem mert szépen nõ az ültetvény. Kíváncsi vagyok mikor fog teremni.

---

2007, június 15. péntek.

Lementünk múlt héten a Balatonra és ottragadtunk. Az a helyzet, hogy annyira jó volt, hogy nem volt kedvünk hazajönni. Nyugdíjasnál, munkanélkülinél (J. az) már csak így megy ez. Mondjuk volt dolog is, vagy másfél hónap alatt méteresre nõtt a fû ( meg amit még annak nevezek, az a helyzet, hogy ez az õsnövényzet, mindenféle vadvirágokkal, amit idõnként legyalulok a fûnyíróval) a kertben, meg két év után olajat cseréltem a VW-ban, sõt le is mostam, amit nagyjából félévente teszek, sövényt kellett nyírni, de a többi tiszta élvezet, sõt egy napot a Szilágyiék hajójával vitorláztunk is Füreden kíváló szélben. Kellemes volt három év után ismét hajó kormányrudat fogni a kezemben. Még úsztunk is egyet amit ritkán teszek, ellentétben ifjúkorommal, amikor állandóan pacsáltam, most a 26 fokos vízbe is csak vonakodva mentem bele, valahogy más lettem. Bicikliztünk, sétáltunk, gyönyörködtünk a kert lakóiban, a tûzrakó hely közelében pannon gyík napozott,

volt kb 25-30 centi hosszú,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a Judit sziklakertjében új csodavirágok pompáznak, a déli ablak elõtt,

amikor építettem a házat, az eresz aljába ahova odalátunk az étkezõasztaltól csináltam egy mesterséges odut, most éppen szürke légykapó pár eteti benne szorgalmasan fiókáit. Szóval semmi hajóépítés, csak a henyélés, szégyellem is. Tegnapelõtt jöttünk csak haza, tegnap csak kiugrottam a hajóra, mert mindenféle intézni-, vásárolnivaló volt., de ma már munkanap lesz (most reggel 7 óra van ).

---

007, június 6. szerda.

Tegnap és ma megcsináltam a padlódeszka tartókereteket és behegesztettem õket a hálókabinba a fenékbe. Egy régi forgácslap darabból kivágtam ideiglenes padlódeszkákat és beraktam, így végre lehet járkálni anélkül, hogy a bordákon bukdácsolnék. Nem volt veszélytelen, mivel a szintkülönbség a cockpit ajtó és a fenék közt kb 1,30m így beraktam egy két éve lomtalanításkor kukázott roncs hokedlit lépcsõnek. Ráadásul ez ugye a ferde fenéken mindenféle staflikon billegett. Na egyszer amikor ráléptem teljes súlyommal, se szó se beszéd rapityára tört alattam, szerencse, hogy nem töt el valamim. Most 95 cm mélyen van a masszív padlódeszka és az idei lomtalanításkor zsákmányoltam egy remek masszív hokedlit provizórikus lépcsõnek. Holnap folytatom a takarítást, már elõre köhögök ha a porra gondolok, van még bent vagy tíz kiló, mert amit két éve a cockpitban fúrészeltem, fát vasat, bakelitot, annak egy része behullott az ajtónyiláson, plusz egy rakás nyárfaszösz amit a szél behordott. Viszont továbbra is mámorító érzés, hogy munka végeztével istenien lezuhanyozhatok és nem úgy megyek haza, mint egy koszos csavargó idáig két éven keresztül.

---

2007, június 4. hétfõ.

Kivágtam ma három ablaknyílást a hálókabinban. Sikítót használtam, meg vidiás dekopírfûrészt. Olyan meleg volt, hogy csak egy gatyában bírtam, aminek az volt az ára, hogy izzadt testemet belepte a vaspor, és amit a sikító fröcskölt rá, még bele is égett a bõrömbe. Viszont a munka végeztével királyi módon lezuhanyoztam a headben, ami mindenért kárpótolt. Egy hajó, amin mûködik a fürdõszoba és nem csak úgy ideiglenesen, hanem ahogy kell, azért már mégiscsak valami. Szerencsére a vaspor nálam nem jelent olyan gondot, mint a P. hajóján, ahol a tikkfa decken egy szemcse elég, hogy nagy rozsdafolttal csúfítsa a fedélzetet. J. korábban javasolta, hogy legyen Amapolán fa a decken, de egyrészt megfizethetetlenül drága lenne, másrészt rendkívül kényes és nehéz lenne szépre megcsinálni. Kétségtelen a tûzõ napsütésben nem lehet majd a forró lemezen mezítláb járni, de egyébként se nagyon szoktam, mert igen könnyû belerugni valami veretbe. Rozsdavörösre lesz festve valami csúszásgátló adalékkal és passz. És ha lecsöppen az olaj, kifolyik a spannerbõl vagy a kormány láncból a zsír vagy pofára esik a vajaskenyér nem kapok szívszélhüdést, hanem lemosom. A két ablak a hátsó felépítményen a tervezettnek megfelelõen került be, de kivágtam egy testablakot is a tükrön. Ez az egyetlen testablak, sokat is spekuláltam rajta, amíg rászántam magam. Nem a statika miatt, az enyhén domború tükör 4mm vastag és sûrûn bordázott, egy 28 X28 cm-es ablak nem gyengít rajta számottevõen, (különösen, hogy kap egy belsõ ráhegesztett szögvas keretet) hanem, mivel kb mindössze 60cm-el van a vízvonal felett, fokozott gondosságot igényel az elkészítése, pl. belülre kell csináljak egy teljesen vízzáró fedlapot, ami ha netán az ablak betörne, akkor is megakadályozza akármekkora hullám esetén is a víz behatolását. Az üveg kétrétegû thermopán, egy -egy réteg 6mm vastag, elvileg ekkora felületen nincs az a hullám ami betöri, de biztos ami biztos. A tengeri hajókon amiken dolgoztam annakidején az üveg volt vagy 15mm-es mégis volt belül még egy rácsukható páncél fedõ. Ez az ablak amúgy azért lett, mert eredetileg a headbe terveztem egy elõrenézõt, de aztán helyette csináltam egy nyitható felülvilágítót, ami jobban szolgállja a fény bejuttatását és nem mellékesen levegõzhet is a fürdõ. De megmaradt a drága üveg és végül is nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy legyen egy olyan ablakom, amin keresztül az ágyban fekve kényelmesen kitekintgethessek a hajó mögé. Ez amúgy rossz idõben horgonyozva kifejezetten megnyugtató lehet, hogy nézhetem nem jön e felém a part.

2007, június 3. vasárnap.

Nem sokat muzsikáltam a hajón. Fõ ok, hogy J. nagyon beteg lett, három nap ápolási szabadságot vettem ki és ma is pihenünk, délután leviszem a városligeti egészségnapra sétálni kicsit. Kis idõket voltam kint, megszereltem a vizet a napboylerhoz, kollektor még nincs, egyelõre a decken álló feketére festett kopasz boyler adja a melegvizet. Gondolkoztam kissé azon a rejtélyesnek tünõ dolgon, miért volt annyi gondunk a P. hajóján Krétán a vízszereléssel, nos a nem megfelelõ anyag lehetett az ok. Én a kötésekhez az alapvetõen nem ehhez a flexi szereléshez, hanem a (pillanatnyilag talán legmodernebbnek nevezhetõ), roppantógyûrûshöz technológiához kifejlesztett, német "VIEGA" idomokat használom, a 20 baros vegyszerálló tömlõkhöz, AWAB (ABA?) bilincsekkel, ha hidegebb a külsõ hõmérséklet a végeket hõlégfúvóval kissé felmelegítem, mert nagyon szorosan mennek a helyükre, még soha nem fordult elõ szivárgás, pláne kicsúszás a sûrûn bordázott végeknél. Tegnap ronda munkába kezdtem, nekiálltam kipakolni az idáig "behajigálós"raktárnak használt hátsó kabinból a dolgokat. Jelentõs részben sikerült elrakni máshová az ott felhalmozottakat, nekiálltam a két év alatt lerakodott port a falakról és a fenékbõl összesöpörni, na ebbe fulladtam bele estére, pedig porálarcban csináltam, de még így is borzasztó volt. El is határoztam, hogy félbehagyom és elõbb kivágom a felépítménybe az ablakokat és csak késõbb fogom beüvegezni, hogy átszellõzzön, sõt elõszedek egy ventillátort is, mert így nem lehet dolgozni a zárt helyen. Van elég kitalálnivaló itt, mert ellentétben a szalonnal, amit nagyon részletesen már jóelõre, a hajótest tervezésekor megterveztem, a hálókabin kialakítására csak nagy vonalakban vannak elképzeléseim. Úgy kellene az ágyakat megoldani, hogy akár keresztben, akár hosszában lehessen aludni, attól függõen éppen hogy mozog a hajó, aztán legyen elég szekrény, meg polc a motyóknak, mi a jobb, ha magasabb a fekhely és alatta több a hely, vagy ha alacsonyabb és felette nagyobb a szekrény, lehessen összebújni meg elkülönülni is, ha bever az esõ az ajtón éppen ne egybõl az ágyra essen, stb.

---

 

2007, május 28. Pünkösd hétfõ.

Lábadoztomban már egész jól vagyok, ma utóljára vagyok beteg, holnapra írtam ki magam munkaképesnek. Itthon elmélkedvén piszmogok, többek közt a neten nézgelõdve megállapítottam, hogy aki a vizuális élményeket habzsolja, teljesen felesleges költséges, fárasztó utazásokat tennie a világban, beoltatnia magát mindenféle betegségek ellen. A Shwedagon kapcsán ránkerestem a neten, nos mindenféle kép ott van, ami csak láthtó. Ami nincs, az a megdöbbentõ élmény, amikor a tenger felõl már messzirõl látszik az arany kupola a hegy (mondjuk inkább domb, de a lapos síkságon annak tünik) tetején , meg az eszmecsere a szerzetessel, bennem leginkább ezek maradtak meg, de ezekben az átlagtúrista nem igen részesül. Gép leszáll vele, transzfer a szállodába, transzfer a nevezetességekhez, (ilyen szó, hogy odabuszozunk, meg odataxizunk, pláne arrasétálunk nincs is) fényképezés videózás, kacatokra alkudozás, majd otthon mindent megnézünk. Nem volt felemelõ élmény annakidején az utcákon nyitott csatornákban csordogáló bûzlõ szennyvíz felett átlábalni, de hozzá tartozik és nem lenne teljes az élménykavalkádom ha kimaradt volna. Mindenki másképp túristáskodik. Valamikor odavetõdött egy skipperkedõ hozzám hasonló korú ember Amapolához és szóba elegyedtünk. Kiderült, szegrõl-végrõl akár ismerõsök is vagyunk, mint mindenki a vitorlázótársadalomban, az Elekes Béla bácsi mannschaftja volt a "Gittán". Szóval mesélte egy tipikus magyar kompániát vezetett az Adrián, amikor Horvátországban gondolta megpróbál nekik mást is mutatni a tengeren kívül és bevitte õket egy régi templomba. Nos éppen azt próbálta mesélni, milyen nehéz lehetett a sok tonnás köveket mindenféle habarcs nélkül pontosan összeilleszteni, hogy sehol rés sincs, amikor az egyik vendége ordít (miért is ne, tán suttogjon a templomban a pénzéért?)a másik oldalról "kapitány ezt nézd, ez meg van véve, szólj nekik, nem érdekel mibe kerül viszem haza" és az oltár feletti ikonosztázra mutat. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy a templom és a bazár az nem egészen ugyanaz és némelyik uszk kalózok ivadéka, helybéli pap igen jó erõben van, úgy hogy talán menjünk.

Szegény J. is rákezdte a prüszkölést és orrfúvást. Ha majd a köztársasági elnök megkérdezi tõle, "Ugyan kedves J. mit hozott önnek a V. Krétáról", majd azt válaszolja "Influenzát".

---

 

2007, május 26. szombat.

Az volt a tervünk, hogy lemegyünk Balatonra, fõleg J.-nak hiányzik a kimozdulás, ugye én most jöttem meg, de közbeszólt a betegség, most is fekszem, bár jobban vagyok, mert a köhögés jelentõsen csökkent és az orrom is szelel, de a mellkasom és hátam még fáj köhögésnél, tüsszentésnél. Emlékszem múltkor is visszaestem, amikor hamar felkeltem, úgy, hogy ugrott a Balaton, sebaj, lemegyünk a jövõ héten, most úgyis rossz idõt jósol a meteorológia. Még kis impressziók az utamról. Merthogy az idõk során rájöttem, ezt a naplót elsõsorban magamnak írom. Amikor írom újraélem az élményeket és ez nagyon jó dolog, továbbá meditációra ad lehetõséget, ami a legfontosabb dolog, legalábbis aszerint a budhista szerzetes bácsi szerint akivel úgy harminc éve Rangoonban a Shwedagon nevû templomban (ami egyébként nem egy templom, hanem vagy száz egymás hegyén hátán, a picinytõl az akkoráig, hogy a tengeren Burma felé közeledve sok mérföldrõl látszik, ez a világon a legnagyobb buddhista templomkomplexum) beszélgettem és akinek bölcsnek tünõ szavai megragadtak bennem. Kifelé kis 18 unciás(majd két decis) rozsdamentes zsebkulacsomat félig- háromnegyedig megtöltöttem konyakkal, kíváncsi voltam mit szólnak hozzá a reptéren, ugye úgy emlékeztem, hogy egy deci folyadék mehet. Na Ferihegyen nem volt probléma, bár mint megtudtam nem a mennyiség, hanem az ûrtartalom számít, amikor mondta a pasas, hogy nem vihetem, mondtam, tudomásom szerint bébiital nem probléma, én már öreg vagyok, öregség pedig a második gyerekkor, ergo... tovább engedett. Nem úgy amikor Athénban átszálltam . Ott egy túlképzett kislány volt a motozó, nem engedett tovább, pedig valamivel kevesebb lötyögött addigra a kulacsban, (ugye közben találkoztam a Pistivel erre inni kellett, neki is volt kulacsa) nos a security tréningek amazonja felajánlotta, hogy menjek vissza kiüríteni (gondolom a WC-be) na azt már nem, kittam helyben és ráleheltem, hogy kishíjján hanyatt esett. Amúgy az alkoholizálási szokásaimról, egy éve amikor ugyancsak Görögországból utaztam haza, Athénban a freeshopban vettem egy üveg Metaxát, az egyetlen konyak amit szeretek, a kétharmada még megvan, ebbõl töltöttem a kulacsba is. Az idén nem vettem, kitart a maradék még egy évet biztos. A vidám barátságos görög emberekkel amúgy ha nem reptéri biztonságiak könnyû megbarátkozni. A férfiakról nem tudni pontosan mit csinálnak, bár minden reggel láttam ugyanazt a halászcsónakot jönni befelé a tengerrõl, tehát õ az aki az éttermeket ellátja seafooddal, (bár a Rákóczy Pisti szerint a helyi idegenforgalmi iroda fizeti, mint folklórelemet) de leginkább az utcára kitett székeken ücsörögnek a kávézók elõtt és beszélgetnek, nõt itt még véletlenül se látni, ebbõl a szempontból pont olyan minden, mint az arab országokban, másban semmiben, tehát nem koszosak és erõszakosak Küllemre mint mi magyarok, talán kicsit feketébb és göndörebb a többség, de a boltost ahova kajáért jártam, például akár németnek is nézhetném. A férfiakkal küllemben semmi baj, pl a fiatalember aki becsekkolt Heraklionban visszafelé, fejére simuló koromfekete göndör rövid hajával, atlétatermetével, férfias lágy vonásaival ha levenné a szemüvegét és diszkoszt venne a kezébe, nyugdtan odaállhatna Müron szobra mellé másodpéldánynak. De a nõk... Hát szóval ugye a feketeség megjelenik kis kackiás bajuszkában és a karokon is, de tán a nagyobb baj, hogy még a fiatalok is dagadtak, rengõ farok és hullámzó pocakok a legjellemzõbbek, különösen, hogy ugyanúgy megvan hülyülve a fiatalabbja a köldök feletti topokért és a csípõnadrágért, mint nálunk. Az arcvonásaik pedig.... hát nekik is lágy és férfias. Azokban a boltokban, ahol számítógép tartja nyilván az árút automatikus a számlaadás, de ahol nem, ott ugyanúgy senki se ad se számlát, se nyugtát mint nálunk, sõt mégúgyabbul. EU ide EU oda ez minden európai országban sokkal inkább a hagyományokhoz, mint az aktuális APEH-ok elõírásaihoz igazodik. Hasonló volt a helyzet három éve Rómában is. Az ételeik ehetõek, némelyik nagyon finom, de mindent agyonöntöznek oliva olajjal, ami nekem azt hiszem nem hozott szerencsét. Levesben, ami nálam nagyon fontos, sehol sincsenek, tehát nem mûködik ami nálunk, hogy van tartalmas fõétel kategóriába menõ leves, mint pl. egy csülkös bableves, vagy egy gulyás. Ettem hallevest, ami jó volt, de egyszer ettem abból a halászlébõl amit a szegedi halászléfõzõ verseny egyik helyezettje fõzött, (és amibõl többszöri repeta után már képtelen lettem volna akár egy kanállal is magamba tuszkolni, de még mindíg kívántam az ízét) hát neki a görög chef a cipõfûzõjét se köthette volna meg és ezt nem mint a hazai ízek pártolója mondom, hanem szerintem egy echte görög se mondana mást ha megkóstolná mindkettõt. Természetesen a halételeik amúgy kifogástalanok, ettem apró rákokat (shrimp az angol neve) pikáns mártásban, polipot, kardhalat, dorádót, jobban izlett mint a hazai fogasfilé, ami nekem túl száraz, fene a gusztusomat, látszik gyerek koromban az angyalföldi házmesterlakásban az asztal körül kergettek, ha kiköptem a fogasfilét. Egyébként meggyõzõdésem, hibázik aki úgy eszik idegenben, hogy az ételekben únos- úntalan hazai zamatok után kutat, nyitottnak kell lenni és mindent annak enni ami. Tésztáik az olaszból étvettek, korrekt és jó minden, sõt jobb mint az olasz, életem legpocsékabb pastasutáját Rómában ettem, (szintén úszott az olajban) a legjobbat meg egy Fritz Imre nevû hajószakács csinálta anno az Újpest nevû dunatengerjárón hajón. Ami meg egyáltalán nincs, az a fõzelék. Nem mondom, hogy minden körülmények közt rajongok amúgy érte, pl a paradicsomos káposztát nem szeretem és mindíg félve eszem a karalábét, mert egyedül J.-nál (akinél jobb szakácsnõ kevés van, fõleg levesben menõ) nem fás valahogy, de pl. szeretem a spenótot, sõt gyerek koromban is szerettem, pedig iszonyatos rossz evõ voltam, egyszerûen sajnáltam az evésre fordítandó idõt, az egész gyerekkorom a kajával való szekálásról szólt. Na amikor meg hideg tejet kértem a görög reggelihez, csak egyszer sikerült, hogy azt is hozzanak, pedig okulva a tavalyi példán, kétszer is kihangsúlyoztam, hogy "cold milk from fridge", de ha a másik pincér hozta, már elveszett az info és hozták a forró tejecskét benne kanállal, hogy cukrozzam, ha rágondolok már hányinger fog el. Tej után az italokról. Sör ugyanaz mint mindenütt európában, helyit nem is láttam. De bor csak helyi van. Ismét felidéztem a redzsina, tengerész koromban utóljára ízlelt ( a szomszédos bortanker hajóból mûanyag slauggal egyenesen átszívott) gyantás ízét, amúgy elég közönséges bor, még csak nem is dugós, hanem csak söröskupakkal lezárt üvegben adják, ami ugye bornál majdnem a mélypont, a mûanyag marmonkannás van tán csak lejjebb, de én még mindíg szeretem. A boraik édesek, ezért nekem mind ízlik, amire az van írva, hogy száraz, az kb. megfelel annak ami nálunk a félszáraz, de tán félédesnek is elmenne. Egyszer ittam a Grinzingben Bécs mellett száraz bort, ami leginkább borecetre emlékeztetett, hát hálistennek az itt ismeretlen. Persze a borszakértõk biztos kiköpnek az értékelésem hallatán, valami okból a vájt ínyûek (meg a sznobok) a száraz borokat szeretik, nos õk jobb ha elkerülik Görögországot.

Még pár szó a tengerrõl. Persze csodás kék és tiszta, legalábbis a hazai vizeinkhez képest, bár itt se tudtam úgy ránézni, hogy ne láttam volna legalább egy nylon zacskót vagy mûanyag palackot lebegni a vizen sajnos. Valamimit véthettem Aiolosz ellen, mert a szél istene nem volt hozzám kegyes, amikor az aktuális munkákat félrehessegette a Pisti és kötelességének érezte, hogy segítségemért cserébe egyszer, az utolsó napon kimenjünk a tengerre, kicsit élvezni a hajózást, ami kétség kívül kedvesebb a szivemnek, mint a WC dugulás eltávolítása görnyesztõ pozicióban, keserves szenvedéssel, bár határozottan büszke vagyok, hogy amikor a Pisti már feladta volna a duguláselhárítást én dühödten folytattam tovább és újabb fetasajtos doboznyi murvakonzisztenciájú hugykõ eltávolítása után szabad lett a klotyó kifolyója. Szóval amikor végül elkövetkezett az élvezet pillanata, megbolondult a szél és egyszerre fújt, majd elállt a szélrózsa minden irányából. Amire felvettem volna egy irányt és hozzá vitorla állásokat, már 180 fokot fordult és visszont. Egyszerûen, mint az egyenlítõ környéki szélcsendes zónában, összevissza fújt a semmi. Így hajózás szempontjából a tavalyihoz képest minuszos volt a vállalkozás, de azért sokat segítettem a Pistinek, végül is ezért mentem és az embernek oly kevés barátja van akinek örül ha segíthet.

---

 

2007, május 23. szera.

Betegen jöttem meg Krétáról. Nagyjából az egész 11 nap alatt betegeskedtünk, a Pistinek a torka is fájt, nekem a klotyótól volt nem túl ajánlatos messze mennem, hazafelé csak a kocsiban kezdtem megnyugodni, mégis jobb ha a saját autómban fosom össze magam, mint a repülõn. Aztán beindult a fejfájásom és megemelkedett a papírzsebkendõ fogyasztásom is, most hõemelkedésem van és gyengeség vert le a lábamról, bár délelõtt kinéztem a hajóra, de csak azért, hogy megállapítsam, minden a legnagyobb rendben, a ponyvát nem vitte el a múltheti vihar és a paradicsompalántákat is ötözgették barátaim. Kréta teljesen rendben van, akárcsak egy éve Levkas. Minotaurussal persze nem találkozhattam, mert ugye még annakidején megölte Thézeusz. Valamikor régen vettem egy könyvet és akcióban választhatott mindenki aki vásárolt, mégegyet a felhalmozott eladatlan könyvek közûl , én Thézeuszról, a királyfiról és amatõr bírkózóról elsõ szám elsõ személyben megírt történetet választottam, amit eredetileg venni akartam, már nem emlékszem mi volt, de Thézeusz történetét nem felejtem el soha. Szóval bár Kréta biztos ugyanúgy nem Athén, ahogy Székesfehérvár sem Budapest, de hát mégis csak megdöbbentõ a különbség az emberek viselkedésében, életstílusában, nekem a Pesti elmebeteg állapotokhoz szokott lakosnak. Elõször is nem rohannak. Amikor a Pisti robogójával kocogok egy boltot keresve a cégtáblákat nézegetve, nem dudálnak rám és nem akarnak mindenáron megelõzni, ha másként nem lehet még anyázva is, csakhogy egy méterrel elõbb érjenek a piros lámpához. A boltokra nincs kiírva mikor nyitnak és zárnak, nekem az volt az érzésem, hogy amikor kedvük van kinyitnak, ha megunják bezárnak, volt egy szerelvényüzlet ahol mondta a szomszéd, hogy este hét után jöjjek vissza akkor biztos nyitva lesz, ez ugyan engem idegesített, de csak azért, mert nyomott bennünket a sok meló, amihez mindíg valamit venni kellett, de például a helyiek biztos egész jól elvannak vele. Az utcák bár szegényesek, tehát a házakon nincs mindenütt új esõcsatorna, vakolat, csicsás kapu, faragott erkély, de minden tiszta, szemét és kutyaszar egyszerûen nincs, nem tudom hogy csinálják, tán söpörnek. Egy magyar közterületfelügyelõ (Demszkyhuszár) dagadtra korrumpátatlhatná magát amint végigmenne az utcákon, annyi a boltok elé kirakott árú, szakadt, vedlet kávéházi szék, de ez itt senkit (engem se) zavar, lehet, hogy ha van egyáltalán felügyelõ, a koszolókat bünteti nem a dolgozókat. Nyugodt emberek mindenfelé, kapkodásnak, sietésnek és a nálunk velejáró agresszivitásnak nyoma sincs. Például a hely szelleme hatására harmadik nap én is felhagytam azzal az itthon bevett szokásommal, hogy bemegyek robogóval az egyirányú utcába szembe. Bizony! Magam is meglepõdtem a dolgon. Az üzemanyag kevéssel olcsóbb mint nálunk, a 71km-es taxiút a kikötõtõl a reptérig mégis csak 50 euro volt, ami ugye kb. tizenkétezer forint, némelyik hiéna náluk ennek a többszörösére veszi le a külföldit a tízenvalahány kilóméteres reptéri útért . Az árak eléggé ijesztõek, az élelmiszer kb 30-40%-al drágább, de szemmel láthatólag nem aggasztja a helybélieket, úgy látszik a jövedelmük is ennyivel magasabb. Sajnos bennem zajlott le valami változás az évek alatt, illetve talán nem is sajnos. Az ember változik. Valamikor még tengerész koromban belevetettem magam egy idegen város forgatagába, bármilyen fáradt is voltam a napi munka után élvezettel róttam az utcákat, beszíva idegen illatokat, feltöltekezve az új élményekkel. Most meg valahogy vége ennek. Biztos azért,(is) mert ilyen várost (Agios Nikolaos) ami egymásra rakott cipõsdobozfedõ külsejû házaival pontosan úgy néz ki, mint amilyet tucatnyit láttam már, de lehet más is az oka. Nem igazán tudom hogy mi. De nem megyek már be egyetlen üzletbe se, mert pillanatnyilag semmilyen tárgyra nincs szükségem, sõt azzal vagyok elfoglalva, hogy szabaduljak meg a sok év alatt különféle otthonaimban felhalmozott feleslegesektõl. Tehát nem érdekelnek a valódi görög népmûvészeti tárgyak médincsájna, és a szakadt pólóimban és húsz éves cipõimben is eljárkálok még egy darabig. Még igazából azt tartottam legérdekesebbnek és elgondolkoztatónak, hogy ahol csak rákérdeztünk, milyen nemzetiségû a bennünket kiszolgáló pincér, kiderült, angol, lengyel, ukrán. És nem mindenütt kérdeztünk rá, lehet akit görögnek néztünk se volt az. Vajjon miért? Ennyire számít a pénz? Vagy úgy lenne, mint a Pistinél, aki istenáldotta tehetségét csak a földgolyó túlsó oldalán tudta kibontakoztatni? Nem írok errõl, mert más ember belsõ világát nincs jogom saját naplómban boncolgatni, de úgy érzem súlyos ennek az ára nagyon nagyon súlyos. A csinos picérlánykák nagyon megörültek amikor maradék lengyel tudásommal szóltam hozzájuk, valamikor még a forradalmuk elõtt Gdanszkban dolgoztam a hajógyárban három és fél hónapot, a végére egész jól beszéltem velük bármirõl lengyelül. Az egyik még távozáskor bentrõl is integetett utánam, dobtam is neki egy csókot, bár P. megfenyegetett, hogy beárul J.-nak. Az ukrán pincér miután kitüntettem érdeklõdésemmel attól kezdve rendkívüli szakmai figyelmet fordított ránk, (bár P. szerint csak egyszerûen dilis volt) például ahogy a borosüveget tartotta az elment volna a pincérvizsgán is. Szóval engem az ilyesmik érdekeltek. Kérdés vajjon csak ezért érdemes e abbahagynom megszokott szeretett tevékenységemet, elmenni fáradságos munkát végezni valahol idegenben, igaz kevés jóbarátaim egyikének hajóján, aki nagyon korrektül minden költségem fedezi, de azért súlyt fektet arra, hogy mindenben övé legyen az utolsó szó (szerintem õ ugyanezt gondolja rólam) és ha éppen ügyetlenül leforrázza magát a teavízzel, én meg éppen jökedvûen énekelgetek munka közben (szoktam, mert én alapjábavéve szeretek dolgozni) akkor ezt ne tegyem, mert náluk otthon se szokás a kocsiban. Elmenni messze ahol ég a gyomrom és idõnként összeszarom magam a szokatlan kajáktól, ahelyett, hogy Juditka mai fenomenális lecsóját enném,csak azért, hogy megoldjam egy barát gondját és pincérekkel fecsegjek. Hát így vagyok. Most lefekszem, mert elfáradtam az ücsörgéstõl.

---

 

2007, május 6. vasárnap.

Reggel.

Végeztem (nagyjából) a szalon és a head kitakarításával. Azért csak nagyjából, mert ugye fentrõl kezdtem és a bilgében végeztem, de amire kész lettem, fent minden poros lett újra. Persze azért más lesz mostmár porronggyal és tollseprûvel letakarítani a polcokat, mint elsõre spaklival, nyeles kefével, laposecsttel lelapátolni róluk az ujjnyi vastag faport. Aztán nekiláttam a cockpitnak is, ott hosszú idõ óta csak "ahol a papok táncolnak" jelleggel takarítottam, egy tele kuka szemetet kicipeltem a konténerbe, aztán még félig megraktam. Itt a rendcsinálás azért idõszerû, mert ide fogom kipakolni a hátsó hálókabinban raktározott holmikat, hogy megkezdhessem ott a munkát, bár ezzel kissé megkéstem, csak akkor fogok mostmár hozzá, ha hazajöttem Krétáról, ahol a változatoság kedvéért a Rákóczy Pisti "Fenix II" nevû hajóján fogunk dolgozni. Ebben az állapotban hagytam tegnap ott Amapolát, ma anyák napját köszöntünk J. mamájánál, az enyém sajnos már nem él. Holnap a változatosság kedvéért anyám lakásában lomtalanítunk, elõre félek szembenézni a dolgainak a kihajításával. Az elsõ résszel végeztem még tavaly, most jönnek a terjedelmesebb dolgok. Az ember mást se csinál életében, mint tárgyak tömegét halmozza fel, amiket szinte egyáltalán nem használ. Nekem például van legalább négy tucat poharam, bögrém, csészém, kupám, mégis mindíg ugyanabból a kettõbõl iszom. Juditnak van egy kávésbögréje, egyszer belejtettem a mosogatóba, kicsorbult a pereme, kapott újat a barátnõjétõl, pont ugyanolyat, de lecsiszolta a csorba szélét és azóta is abból iszik. Ugyanolyan értelmetlen szenvedélyünk a tárgyak halmozása, mint a vitorlázás, most olvastam a szaksajtóban, "A vitorlázás a lehetõ legdrágább módja annak, hogy a lehetõ leglassabban jussunk el oda ahol semmi dolgunk sincsen, miközben állandóan tengeribetegségtõl, napszúrástól és gyomorrontástól szenvedünk." Aki tudja az eredeti szerzõ nevét vendégem egy sörre.

Este.

Bolondok a népek esküszöm. Erdõkertesen voltunk anyák napjázni. Judit csodás tortát és lekváros buktákat sütött. Ahogy a neve mondja tiszta erdei levegõ, kerttel övezett faházak az erdõszélen, Mamáék tavasztól õszig itt múlatják az idõt. Egész éjjel esett az esõ, tüneményes zöld a természet, a langymelegben ebéd után elszundítottam a kerti hintaágyban. A madarak serege zengett hozzá altatódalt. Ember sehol, isteni béke. Hazafelé megjelentek az õrültek. Komolyan mondom, hogy vasárnap délután miért kell valakinek a záróvonalon át, szembeforgalomnál elõzni engem, aki lakott területen a megengedett 50 helyett éppen 60-al megyek, érthetetlen. Minden hétvégén otthagyja a fogát 5-8 ember az utakon, plusz nyaranta vízbefúl még 2-3. Hétközben is hullanak a népek rendesen. Ez kéthetente egy repülõgépnyi élet. Ha kéthetenként leesne egy gép betiltanák a légiforgalmat. Így meg? Semmi. Amikor tavaly augusztus 20.-án öten meghaltak a tüzijáték alatt a szörnyû viharban, az ellenzék a kormányfõ fejét követelte. Azok az emberek mennyivel értek többet mint akik ma fognak meghalni? Apám sofõr volt, még olyan autót is vezetett valamikor a 20-as években tán, aminek fából volt a kereke. Vezetett Ford "T" modellt is, ahogy õ mondta "szakállas " fordot. Vezetett szürke taxit, volt egy öreg vakrozsdás coltja (töltény sose volt benne) azzal beszélte rá a részeg utasokat a rendre. A háború alatt a Don kanyartól Pestig kocsikázgatott tartálykocsival, páholyból élvezve a zuhanóbombázásokat. Nos mesélte, hogy valahol ,- emlékeim szerint a balatoni utat említette- ki volt téve egy autóroncs egy oszlop tetejére (mellékesen mindent leloptak róla ami csak leszerelhetõ, némi oszlopmászás után, szóval a nemzeti karakterünk akkor is ilyen volt) egy táblával, "LASSÚ HAJTÁS, VAGY GYÁSSZERTARTÁS" Azóta is falrahányt borsó a figyelmeztetés.

2007, május 3. csütörtök.

Judit hû volt lakkozótündér voltához. Amíg szereltem, csiszoltam, lakkozta a szalon hátfalát, a könyöklõt meg az oszlopot a térképasztal mellett. Tündökletes lett. Tegnap lomtalanított otthon, holnap én is beszállok. Ma folytattam a nagytakarítást a hajón, azt hittem egy nap alatt végzek, tegnap kezdtem, ma egész nap azt csináltam és még egy nap kell. A padlódeszkák alól lapát szám söpröm porszívózom a fûrészport és egyéb szemetet, miközben szemem szám orrom tele a finom faporral. A szerszámokat, gépeket, anyagokat is átválogatom, rendszerezve elrakom, mielõtt a hátsó kabinhoz kezdek, bár korábban is igyekeztem rendben elpakolni mûszak végeztével, mert a kis helyen ha nem tart rendet az ember, rövid idõn belûl sem mozdulni, sem azonnal megtalálni nem lehet dolgokat, pedig a halálom, ha egy szerszámot keresni kell. Az igazi, ha egy hajón sötétben megtalál az ember mindent amire szüksége van. A múltkor már eszmét futtatam a szerszámaimról, most még csak annyit, van köztûk igazi csoda is, egy Black & Decker kétfordulatos fúrógép, ennek még külön fém hajtómûháza van , nem egybeépített mûanyag, mint a mostaniak, ergonómiailag a középen kiálló kiegyensúlyozott fogantyújával tökéletes, több mint 30 éve(!) használom, tán egyszer valamikor keféket cseréltem benne, de minden egyéb eredeti rajta, megépítettem vele az elsõ hajómat, a házat Balatonon, most is nap mint nap használom elérte az ezredesi rendfokozatot és még mindíg tökéletes. Külön elõnye, hogy csak 10-es a tokmány, így kis helyre is beférek vele. Meg kell becsülni a jó szerszámot, több olyan eszközt használok, ami még apámról maradt rám, kitartóbbak néha mint a barátok. Amikor az ember aktív sok kedves barátja, haverja támad, különösen, ha õ írja alá a számláikat. Amikor aztán nyugdíjba megy, valahogy elfelejtõdnek a kapcsolatok, amin nincs mit csodálkozni, az emberek azért mégis csak leginkább az érdekeik mentén gondolkodnak, bár azért nem vidám dolog ha több évtizedes barát akin többször segítettem és most úgy alakult, hogy én kértem többször nyomatékosan segítséget, vissza se hív. Amikor fiatal voltam, gyakran furcsállottam, az öreg emberek mennyit elégedetlenkednek. Én ugyan nagyon szerencsés, megelégedett és boldog embernek érzem magam, de kezdem megérteni õket.

---

 

2007, május 1. kedd.

Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse.... Munkával ünnepelünk, most reggel, van, de megyünk Amapolára. Amig J matat a reggelivel, naplózok. A lécek, díszek nagyrésze a helyén felcsavarozva, mindössze három hiányzik, ezeket csak akkor lehet felrakni, ha azok a falak ahova jönnek, be lesznek furnérozva, de ehhez csak a furnérom és a ragasztóm fogyott el, így félretettem, nem sürgõs, a szalon rendeltetésszerû használatát nem zavarja. Most az a célom, hogy pár napon belül lezárjam a szalonban és headben a munkát, kitakarítva és használatnak átadva a tereket, mert vonulok a hálókabinba kezdeni, amíg a hõség nem elviselhetetlen ott az egyre erõsebb napsütésben a meztelen hajóbelsõben, elõre kell haladjak a hõszigeteléssel, hogy késõbb ne legyen kínszenvedés a munka. Emlékszem 2005 nyarán szigeteltem a szalonból a cockpit padlója alá benyúló csõszerû részeket (2m hosszú, elején kb.60X60cm ami szükül hátrafelé) a gépház két oldalán, ahová az üzemanyagtartályok kerültek, roszul lettem a melegtõl és bezártságtól.

---

 

2007, április 28. szombat.

Elbuktam egy nappal a versenyfutást a nyárfával. Az a helyzet, hogy csütörtökön kirámoltam az összes pácolni, lakkozni valót ami összegyûlt szegélyléc, párkány, perem, polcocska, szirszar a hajó melletti placcra, vagy 40-50 darab összejött, a négy centistõl a három méteres darabokig vegyesen. A hatalmas nyárfa a hajótól tíz méternyire már érlelte undorító vattatermését, de a burkok még nem pattantak meg. A szokásos folyamat, két réteg pácolás, hat réteg lakkozás, közbe csiszolásokkal, legkevesebb három napot vesz igénybe, még jó idõ esetén is. Az idõvel nem volt baj, de már tegnap elkezdett szálingózni a hó, ezek az ejtõernyõs magok azonnal beleragadnak a friss lakkozásba, amikor igazán beindulnak, szinte levegõt nem lehet venni tõlük, azonnal berepülnek orromba, számba. Na ma kénytelen voltam beköltözni a szalonba az utolsó két réteg lakkozáshoz, ahol azért sokkal kisebb volt a hely a hosszú stánglikkal forgolódni. El is jöttem korábban haza, mert se mozdulni, se porolni nem lehet a száradó anyagtól. Mindegy, túl vagyok a nehezén, bár ha ezeket felszereltem, még van egy adag, a mahagóni alkatrészek a headbe (kapaszkodók, törölközõtartók, csõbilincsek), meg a szalonba még pár takaróléc, de már kisebbek, meg tán csak 18-20 darab, ezeket csak lakkozni, csiszolni kell, a pácolás itt értelemszerûen szükségtelen. Ja és még kiültettem a paradicsom palántákat (kivéve azt a hármat amit egy véletlenül feldõlõ deszka agyonvágott) és megcsináltam, hogy egy búvárszivattyú a Dunából a tövükhöz nyomja a vizet, még be kell rakjak egy kapcsolóórát, ami naponta kétszer bekapcsolja a szivattyút pár percre.

---

 

2007, április 24. kedd.

A fene megette ezeket a szegélyléceket. Már arra készültem, hogy most aztán leszedem valamennyit, amit kifaragtam és egy-egy csavarral a helyére biggyesztettem, hogy össze ne keveredjenek, amíg most végre nekiállnék pácolni, lakkozni, hát ebéd után elhanyatolva (jó ez a szó ide?) látom ám, hogy kéne még a szofa oldalfal teteje és a deck találkozásához is. Mit volt mit tenni, nekiálltam megcsinálni. Sose fogyok ki ezekbõl. Tegnap más hülyeségemnek hódoltam. Az a helyzet, hogy imádom a paradicsomot. Legalábbis azt ami valamikor régen kapható volt kis hazánkban. Tengerész koromban vagy harminc éve egyszer Hollandiában megkóstoltam az ottanit és megdöbbentem, mennyire íztelen volt. Ezt eszik ezek??? Na azóta nálunk is ilyen lett. Gyönyörû, piros, kerek, harsányzöld csillaggal a tetején, ahogy a Gerstli Józsi (aki egy szélestudású kertész) mondja "piacos" a termék, de semmi ize. Mi is a lényeg? 1, egyszerre érjen be az összes, ne kelljen többször szedni, és leginkább géppel. 2,egyforma nagy legyen mind az EU szabvány szerint, hogy kiadja a rekesz méretet. 3.Sokáig elálljon, vagy legalábbis úgy nézzen ki, mint újkorában, még ha már rohad is a belseje. 4, Legjobb ha földbe nem is teszik a palántát, éljen meg vízkultúrán, attól lesz az a kellemes H2O zamata. Próbáltam venni piacon paraszttól, ugyanolyan íztelen vacak, mint a szupermarket import szarja. Középen fehér kökemény csutka, körötte vízszerû lé, legkívül vékonyka semleges seíze-sebûze elrághatatlan bõrrel burkolt húsos kéreg. Nos februárban magokat ültettem mûanyag pikszisekbe,(a vetõmagboltos azt mondta ez kiskertekbe való fajta) a két ablak közt dédelgettem két hónapig, majd tegnap a szépen cseperedõ palántákat kivittem a hajóra. Egyelõre a decken a napon hízlalom, majd ha még erõsebbek lesznek, valamikor a jövõ héten kiültetem a hajó mellé õket. E célból felástam pár négyzetmétert, ami nem volt egyszerû, mert a talaj fõleg sziklákból, tégla és cseréptörmelékbõl állt, de volt benne tojásbrikett és tégla is. A Dunából fogom öntözni. Szóval nem elég nekem a hajóépítés. Béla bócman nem gyõzött elménckedni, miközben ástam milyen jobbágy lett belõlem. Õ persze második hete fest egy ladikot a decken.

---

 

2007, április 22. vasárnap.

Gyönyörû az idõ napok óta, bár a reggelek kissé hûvösek, de hét ágról süt a nap, délben 18-20 fok van, dolgozni eszményi. Judittal kint matattunk Amapolán, befejeztem a szofa háttámlái feletti párkányokat. Most hogy van felsõmaróm, a széleket profilra tudom marni, és a szegélybe még egy csinos díszhornyot is csináltam. Szóval cifrázom. Jó ránézni. Persze aki rajong a modern dolgokért az nézegessen mást.

2007, április 19. csütörtök.

Hát öt nap lett a pihenés, csodás volt a Balaton, remek az idõ, tisztára mint nyáron és nem volt senki rajtunk kívül. Elintéztem mindent amit már régóta halogattam. Levágtam a füvet, lemostam a kocsit, megjavítottam két búvárszivattyút, szétszedtem a mosdó szifont és kitisztítottam, végül kitrakarítottam két talicska rothadt falevelet a szökõkút medencéjébõl. Amikor úgy húsz éve elkezdtem az építkezést még nem volt csatornahálózat. Ezért a szennyvizet más, kevésbbé környzettudatos szomszédokkal ellentétben nem a talajba eregettem, hanem kétfelé választottam. A WC-bõl egy négymedencés zárt földalatti tárolóba megy az anyag. Az elsõben ülepszik és végbemegy egy anaerob bomlás. A másodikban egy kis (akvárium) kompresszorral levegõt pumpálok bele, ettõl az aerob baktériumok lebontják a biológiai szennyezõdés második részét, a harmadikban ülepszik és a ferde fenékrõl visszamegy az üledék a másodikba, a negyedikbõl a tisztított szennyvízzel öntözöm a kertet. A képen látszik milyen jót tesz a virágoknak. A másik rész a mosdó, zuhany, mosogató szennyvize egy festékes vödörbõl készített zsírfogó mûtárgyon keresztülvezetve jut a szökõkútba. Ide folyik az ereszcsatornából az esõvíz is. Itt egy kis szivattyú "szökteti" a vizet, ettõl oxigenizálódva annyira megtisztul, hogy teljesen szintelen, szagtalan, a madarak ide járnak zuhanyozni és inni. Az étkezõ asztaltól pont odalátunk és gyönyörködünk a pintyekben, rigókban, cinegékben, meg más szines nem is tudom miféle madárcsodában. Amikor persze elõvettem a fényképezõgépet egybõl elrepültek (ahogy a Chichester írja, a nagy hullámok elcsendesítésének legbiztosabb módja, hogy le akarjuk fényképezni õket) de tessék odaképzelni!Na oda állnak fel a kõre pancsolni. A madarak közûl egyedül egy seregéllyel keveredtem barátságtalan viszonyba. Beköltözött az oromszegély deszka nyílásán keresztül az ereszaljba. A ház fa részeit, így a teljes fedélszéket egy 90 éves ház bontott anyagából építettem és az oromszegély deszka "lánykorában" szarufa volt, amibe a régi szakember ácsok akik nem szögeket használtak, hanem összefaragták és csapolták a gerendákat befaragták a fogófákat és a talpszelement. Na a fogófa helyére költözött be seregély asszonyság, hogy onnan "kartávolságból" zabálja fel majdan kikelõ ijafiával a cseresznyémet. Ezt nem tûrhettem ezért összetoldoztam két létrámat és némi istenkisértésben egyensúlyozva beszögeltem kevés offszettlemez hulladékkal a lyukat. A madár pont úgy viselkedett mint az ember akinek ellopták a kávéházi asztala lábától a laptopját és össze vissza nézeget, hátha átmászott a jószág más lábához, nos õ is keringett és a nap rákövetkezõ részében kénytelen voltam tûrni, ahogy a dühösen anyázik a tetõrõl. A környzetkímélõ energiatakarékos "találmányaim" közé tartozik még a szintén saját készítésû háztetõbe illesztett napkollektor is, a mindössze 1,2m2 felületû kollektor biztosítja tavasztól õszig a melegvizünket. Persze ezekbõl semmit se én találtam ki. Mindent csak alkalmaztam, némi igazítással a helyi körülményekhez. Tegnapelõtt este meg csak úgy sütögettünk a (szintén saját építésû) kerti tûzhelyen és pezsgõztünk hozzá a langy alkonyon. Szóval így múlattuk az idõt szemérmetlen henyéléssel, de most aztán iszkolok dolgozni.(reggel öt óra van)

Na most meg már este 19:32. Leszedtem a második éve a cockpit felett lévõ, fõleg hófogó (az idei télen nem volt rá szükség, igazán tél se volt) trapézlemez tetõt, nem volt egyszerû, annak idején négyen raktuk fel, a hosszabb darabok voltak vagy 60-70 kilósak, és kifeszítettem helyette egy vastag 650gr/m2-es mûanyag ponyvát úgy, hogy a ledöntött árbocot, egy gerendával szimuláltam. A ponyva szabás mindíg egy nagy lutri, a hajó takarók annyira alakosak, hogy akárhogy felméri az ember, akkor is elszabja, mert szinte lehetetlen pontosan lerajzolni és kiszerkeszteni. Azt eszeltem ki, hogy kifeszítem a nyersanyagot a "holdon" (www.holdon.info) nevû izékkel és miután kialakul a végleges forma filctollal berajzolom, utána jöhet a szabás, szegés, hegesztés, õznik beütése. Ez a holdon remek dolognak tünik, a neten bukkantam rá, 12 darabot vettem, olyan mintha 12 kezem és 12 méter kartávolságom lenne felpróbálni a ponyvát. Egyelõre így hagyom nyárra, ha jól mûködik és bírja a viharos szeleket meg az UV sugárzást majd csak télre bontom le véglegesíteni. Nem csak esõ ellen hasznos, a tûzõ napon elviselhetelen a hõség, remek árnyékot ad miközben a szellõ átjár alatta, nem tudnék nélküle huzamosan dolgozni a cockpitban. Télre ki kell találjam hogy lesz oldala, akkor olyan lesz mint egy "pilot house".

---

2007, április 13. péntek.

Nem vagyunk babonásak. Hiába péntek 13.-a ma is dolgoztam. Amúgy a 13 szerencsés számom, emlékeim szerint a szüzességem is 13.-án vesztettem el valamikor az idõk hajnalán. Kishíjján kész a head. Adtam egy alapos karbantartást a WC-nek (tömítések, gumi-és mozgóalkatrészek szilikonzsír) visszakötöttem a lefolyót, ezúttal a közeli nyárfa tövébe vezettem a csövet, (a nyárfát nagyon utálom a szöszök miatt, ami hamarosan majd két hónapra mindent behavaz) fent van valamennyi kapaszkodó, melyek egyúttal törölközõtartók is, már a hét végére megvolt a mosógép védõburkolat, valamennyi csõ felbilincselve, a kisebbek bakelit, a nagyobbak szép mahagóni bilincsekkel. Nagyon jól sikerült az árboctalp burkolása. Arról van szó, hogy az árboc alatt a fenékbordákig megy a fuxtól elválasztó vízmentes válaszfalhoz hegesztett két 10-es kazánlemez erõsítés, egymástól 20 cm-re, ez tartja a fõárboc súlyát. Ezeket korábban armaflexszel hõszigeteltem és oldalaikon bakelittel borítottam, de az éleken kilátszott az armaflex. Ezeket most kõrisfából készült "U" profilokkal borítottam és a (szigetelés, burkolás miatt 16 centire csökkent) hézagba három polcot csináltam magas elõlappal a hosszú flakonos mosó és tisztítószerek részére. Alant látható.

Ma még a WC-kefe tartónak is csináltam egy rögzítõ karimát, ne csúszkáljon, dõljön fel, ha majd hullámzik Amapola alatt a víz. A felülvilágító ablaknak, meg a kémény nyílásának kell keretet fabrikáljak, aztán fehér sikaflexszel kifugázni a szögleteket. Ez azért már valami. Mondjuk a kémény és a csatlakozó füstcsõ csak akkor kerül helyre, ha lesz kályha, aztán a felülvilágítóra már kívülrõl kell majd tetõt csinálni, de ezeket, akárcsak a rögzített fogkefe és fogmosópohár tartókat, meg mindenféle kencefice polcocskákat (furatos lapok a poharaknak, mély fachok a többinek, ne dõljön ki semmi a hajó mozgásakor) nem minõsítem szerves tartozéknak, így jövõ hétre készre jelentem a fürdõszobát. Bár ajtaja még nincs. Hm. De mondjuk, hogy az a szalonhoz tartozik. Most két-három napra lemegyünk Balatonra pihenni, de aztán újult erõvel folytatom. Apró érdekesség, mahagóni anyagom használhatóbb része elfogyott. Amikor a Budapest Kongresszusi Központ új dizájnját kitalálták felkent belsõépítészek,(tudjátok, amikor a régi szép dolgokat kihajítják és helyette a modern art- deco, minimal art, szóval a mindegy hogy néz ki, csak szép ne legyen stílus jegyében) a régi szónoki pulpitusokat is kidobni valónak ítélték. Ezek mahagónival furnérozott forgácslapból készültek, de felsõ keretük valódi mahagóni volt. Ezeket megmentettem és többek közt ebbõl készültek a törölközõtartók fa részei és a csõbilincsek. Annakidején a XIII. pártkongresszusra készült a Kongresszusi Központ, erre a keretre támasztották felséges tenyereiket Kádár és Berecz Jánosék amikor felvázolták fényes jövõnket. Lehet, hogy csinálok belõle egy szép WC ülõkét is. Hát így múlik el a világ dicsõsége.

---

2007, április 3. kedd.

Vannak sikeresebb és szerencsétlenebb napok. Mindjárt visszatérek a szerencsétlenekre. Egyszer még az elején eldöntöttem, hogy a fürdõ/WC-ben csövek a falon kívül mennek. Bár elég sok van belõlük, de ha elrejtem a burkolatok alá, elõször csökken a hely, másodszor egy szerelés utólag, vagy akár egy duguláselhárítás is macerás lehet. Viszont így kissé indusztriális a dizájn.Sebaj. Na azért, hogy ne legyen csúnya nagyon, kitaláltam, hogy szép bakelit és mahagóni kaloda-bilincsek fogják a falburkolaton tartani a csöveket, meg például az a csõ amin a "graywater" tankból ki lehet szivattyúzni a szennyvizet a külsõ csatornába, az egyik fali kapaszkodó belsejében fut egy darabon. Hát a teljes vasárnap ráment három nyavajás csõtartóra. Hol elrepedt fúrás közben, hol félrement a lyuk, minden bajom volt. Úgy látszik a pechszéria nem ért véget a nappal, tegnap is voltak eredménytelenkedéseim, bár egy nagyon bonyolult fedelet egybõl sikerült pont méretre vágnom, ami nagy szerencse, mert két csõ is megy át rajta úgy, hogy csak kettévágva lehetett beilleszten és egyik oldala se derékszög. Kezdtem reménykedni már , hogy elmúlik a rossz széria, erre ma addig ügyetlenkedtem, amíg kiugrott a kezembõl az egyik sikító, persze bekapcsolva, végigvágta a combomtól a térdemig a nadrágomat, bár a bõrömön egy karcolás se esett, aztán késõbb elvágtam a bal hüvelykujjam, végül az utolsó méregdrága 4-es gépi menetfúrómat beletörtem a falburkolatba. Mérgemben abbahagytam a melót mára, indokom is volt, el kellett érnem a szerszámboltot még zárás elõtt új menetfúrót venni. Holnap nyugodtan lehiggadva látok majd neki újra. Jön a nyár és a fürdõszobát teljesen készre akarom addigra csinálni, hogy a melegben használhassam. Amúgy szerencsésnek mondom magam balesetileg, mert egy komolyabb dolog volt a két év alatt, amikor hegesztéskor a fehéren izzó vas beugrott a cipõm nyelve alá, beégve a lábfejembe, ez nagyon sokáig gyógyult, mert hamarjában csak a decken összegyûlt szutykos esõvízbe mártott felmosószivaccsal tudtam lehûteni a sebet.

---

2007, március 31. szombat.

Na kérem. Lecsiszoltam és pontos méretre munkáltam a szegélyeket a konyhában, megcsináltam a korlátot a tûzhely elé, csináltam egy passzentos bakelit deklit a többi szegéllyel szintbe futó peremmel a tûzhely fölé és ideiglenesen összeraktam mindent. Nekem nagyon tetszik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A rozsdamentes lemezzel borított pult peremlécei mahagóni páccal lesznek szinezve. Ahol a ragasztós tubus áll ott lesz a gáztűzhely. A teljes pultsor hossza 365cm, ha ennél hosszabb halat fogunk, nem tudjuk itt felboncolni, visszadobjuk. A pult felett a fehér lapok az edényszekrény tolóajtajai. Felettük a fűszerespolc.

 

---

 

2007, március 30. péntek.

Ma pihenõnap, mert lógott a lába az esõnek reggel, meg hideg is van és kint dolgozva a cockpitban (ott végzem a porosabbját, fûrészelést csiszolást) tegnap is fáztam. Igaz, mostmár egész derûs az ég, de elintézzük a piacot, meglesz a húsvéti füstölt tarja, meg ilyesmi. Nagyjából teljesítettem a márciusi tervet. Helyén beragasztva a mosogató, rozsdamentessel borítva a konyhapult, csúszkálnak a konyhaszekrény tolóajtók, benne a perforált polcok 74db 10-es furattal, az a funkciójuk, hogy a majd beléjük esztergálandó fa tüskék megakadályozzák a tányérok, bögrék, fõzõedények, ilyesmik ide-oda szaladgálását. Van a polcnak 4cm magas pereme, hogy az apróholmi se szaladjon ki megdõlt hajónál, ha meghallja, hogy nyitva az ajtó. Szóval iszonyatosan tudományos. Helyén van a végleges elõlapja a hûtõláda hõszigetelésének és a Varga Gyula megajándékozott egy "normálhûtõ" termosztáttal az helyett amit korábban beraktam és sose kapcsolta le a gépet, mert mélyhûtõhöz volt való. A termosztát gombját és a hibajelzõ piros ledet egy kicsiny rozsdamentes lemezre szerelve az elõlapba sûllyesztettem, nagyon csinos lett.

Varga Gyuláról, minden idõk legprecízebb hûtõgépszerelõjérõl már írtam, bevallotta, hogy korábban neki is voltak hajóépítési és világgámenési tervei, csak visszatartotta az ami az emberek 98 százalékát visszatartja az álmai megvalósításától, de látom a szemén, és ahogy segít nekem mindenben amihez ért, hogy nagyon együttérez velem. Mindíg megköszöni, hogy segíthetett! Tegnap rátörtem a Józsira és lenyomtuk a nagy gépén a léceket formára a pult, meg a gáztûzhely nyílásának szélére amik jönnek, hogy innen se essen le semmi megdõlt hajónál. Ezeket holnap felrakom ideiglenesen. Véglegesen majd a pácolás, lakkozás után. A gáztûzhely helye egyelõre üres marad, egy fedõlap lesz csak beapplikálva, ami késõbb is ott lesz amikor a tûzhely nem mûködik, ezáltal mintegy kiegészítve a pultot és lesz egy rozsdamentes acélcsõ a tûzhely felsõ éle elõtt, amibe jól meg lehet kapaszkodni megdõlt hajónál, meg ráakasztani a konyharuhákat. Ezeket holnap holnaputánra tervezem. A Józsi agyonvállalta magát, úgy, hogy a fiókjaim egyelõre egy hónapnyira látszanak szerencsés esetben, pedig lelki szemeim elõtt már látom amint a sok szerszám eltûnik bennük. Bár nem panaszkodom, a ruhás és konyhaszekrény polcai rengeteget javítottak a korábban eluralkodó általános rendetlenségen, úgy, hogy a szofán alig van valami, semmi akadálya az ebéd utáni félórás alvásnak, amit meg is teszek naponta, remek dolog.

---

2007, mácius 24. szombat.

Tegnap szakadt az esõ, de nem bírtam magammal, csak kimentem a hajóra, na már kifelé szétáztam (pedig nagyjából vízhatlanban voltam) a robogón, ez hazafelé csak súlyosbodott. Mondjuk kint átöltözöm, de aztán este visszaöltözni vizesbe nem volt egy kéjmámor. A konyhaszekrény tolósinje majdnem teljesen kész, az ajtók ideiglenesen a helyükön vannak. Végleges majd a polcok beszerelése után lesz. A fehér bakelit lap tolóajtókra vagy fa intarzia jön, vagy kedvenc holland karikatúristám (a neve most nem ugrik be) szines tengerésztárgyú képei. Majd eldöntöm. Ez tényleg ráér akár vízretétel után is. Ma megint esett, valahogy nem akaródzott megint elázni, úgy hogy pihenõnapot tartok. Helyette tepertõs pogácsát sütöttûnk, azt sokáig kell keleszteni,meg átgyúrni többször, úgy hogy ezzel meg alvással, meg tengerészcsomók kötözgetésével telt a nap. Most friss illatos pogácsát zabálunk és elégedettek vagyunk a sorsunkkal. Holnap sütni fog a nap, megyünk Amapolára.

---

2007, március 21. szerda.

Korábban levakartam a konyha pultról a felhullámosodott dekoritlemez borítást (errõl az elb..omról korábban már beszámoltam) vésõ, egy gyalukés és jelentõs nyers erõszak alkalmazásával. Tegnap belátogattam volt munkahelyemre, ahol a kincseimet õrzöm és kiszabtam 0,8-as rozsdamentes lemezbõl az új borítást. A széleit 15mm magasan felhajtottam, ahol a bútor fûggõleges oldalaihoz illeszkedik, aztán kivittem a hajóra. A mosogatómedence részére kivágtam a nyílást a lemezbe, majd a munkalap 30mm vastag deszkájába. Ma a csaptelep 30mm átmérõjû furatát is megcsináltam. Ideiglenesen a helyére raktam lemezt, medencét, csapot, csak hogy gyönyörködjek benne, aztán kiszedtem és elraktam mindent, mert hozzákezdtem a tolóajtók sineinek készítéséhez, és a csap útban lett volna a többi meg csak sérülne. A dupla csúszósin két 8mm vtg. bakelit-, egy 4mm vtg.rétegelt furnérlemezbõl és egy kõris takarólécbõl készül, az alsó már fent van, két ajtót is kiszabtam bakelitból, összesen hat lesz, ezek mahagónival lesznek borítva.

---

2007, március 19. hétfõ.

Akit csak a hajó(építés) érdekel ugorhat. Ugyanis lazítottam. Rámfért már némi pihenés. Lementünk Balatonra csütörtökön. Csodás idõ volt. Rányitottam a vizet a házra, estére már langyos volt a napkollektor által készített víz. ( energiatakarékosság, villanyboylerrel kevesebbet kell ráfûteni az esti zuhanyozáshoz) Mindíg határtalan elégedettséggel tölt el amikor a magam készítette dolgok kifogástalanul mûködnek. Ezt a napenergiás vízmelegítõ rendszert jó tízenöt éve találtam ki és helyeztem üzembe, egyszer lyukadt ki a mûanyag melegvíztartály (amúgy örökké kellett volna tartson, nincs rá magyarázat, hogy egy vegyszerálló mûanyag hordó zárt padláson mitõl reped meg, tán sok volt neki a max 50 fokos víz?) kicseréltem rozsdamentesre, azóta nincs vele gond. A hajón is lesz ilyen. Ücsörögtünk a padon a vízparton és sütkéreztünk a símogató napsütésben. Ilyenkor mindíg szundítok egyet J. ölébe hajtva fejem. Enyhe, meleg déli szél fodrozta a vizet, egy tõkésréce pár ( a gácsér mintha kínai porcelánból lenne) "legelészett" elõttünk a vizen. Hamarosan megjelent még egy pár. Nagyon érezhették a tavaszt, mert az egyik hím utána vetette magát a másik "feleségének", amit a "férj" nem nézett jó szemmel, mert azonnal támadott, miközben a megkörnyékezett "feleség" minden kacérság nélkül a levegõbe emelkedve menekülésre fogta a dolgot. Repültek egy kört, majd leszáltak és (látszólag) békésen csipegették tovább a számunkra láthatatlan valamiket a víztükörrõl. De valamelyik gácsér megint rákezdte a "szomszéd nõjének" megkörnyékezését. Most is menekült az erényes ara, de a férj nem a csábítóra támadt, hanem az õrizetlenül maradt idegen tojó megkörnyékezésével próbálta elõre kiköszörülni a férji becsületén esetleg megesõ csorbát. Ebbõl megint nagy szárnycsapkodás, erõfittogtatás és körkörös repülések lettek, majd mindenki maradt a párjánál. És ez így ment órákon át. Pont mint az emberek. De hogy ennyire hasonlítanak ránk?! Ez persze hülyeség. Az állatok nem gyújtanak fel kukákat és nem grafittizik össze a mûemlékházakat. Aztán az 1-es, 2-es fõn fokozatosan erõsödött úgy 4-es 5-ösre, bár továbbra is langyos maradt, de a hullámok már kijártak csaknem a pad lábáig, hát megindultunk hazafelé. A házikóm egy kilóméternyire van a parttól. Megállva a falucska fõutcáján a kultúrház falán két márványtábla emlékezik meg az elsõ és második világháborúban elesett helyi lakosokról. Ahányszor erre járok, mindíg eltünõdöm, az azonos neveket olvasva, vajjon milyen szavakkal lehetne annak az asszonynak a fájdalmát leírni, akinek az elsõ háborúban a férjét, a másodikban a három fiát gyilkolták meg? Hol van erre bármiféle mentség, vagy magyarázat?! Bizony gondolkodhatnának ezen mindazok, akik mostanában vérgõzös gondolatokkal fejükben sztárolnak egy sose létezõ múltat....

Tegnap még szép volt az idõ, de ma reggel fél hétkor elkezdett esni az esõ. Egyébként is hazajöttünk volna, de így legalább könnyebb volt elszakadni a tótól, meg attól ami odaköt bennünket. Közben sokat járattam az agyam Amapola körül, ha pihenek utána sokkal kreatívabb vagyok. Újraolvastam sok év után Francis Chichester két könyvét, a "Magányos víz meg ég"-et meg a "Gipsy Moth vitorlással a világ körül" címût. Most, hogy (második) hajóépítésre adtam a fejem, más szemmel olvasom az utóbbi könyvet, mint harminc éve, amikor a Rákóczy Pistivel kalózoztunk a Balatonon. Sokat nyûglõdök a csapnivaló fordításon, amikor néhány nyilván nagy nyelvtudású fordító ahelyett, hogy egy vitorlázót kért volna fel egy -bár szépirodalmi-, de mégis vitorlás szakmunka lektorálására, ezt a Hegedûs Hubert tengerészkapitányra bízta, aki, legnagyobb tiszteletem mellett mégis vitorlás analfabéta. Pedig Sir Francis (mert a királynõ lovaggá ütötte a földkerülésért és megérdemelten) aki egymagában körbehajózta a földet a mainál 30 évvel kezdetlegesebb technikával, nagyon alaposan leírja a tapasztalatait, ami minden vitorlázó és hajótervezõ (nem merem magam így nevezni, de hát belekontárkodtam a szakmába és a maradék életemet erre tettem fel) számára alapvetõ szakmunka lehet. Nos az a zavaros szókatyvasz ahogy a szakmai részek megjelennek a magyar kiadásban, hosszasan elgondolkodtat, hogyan hangozhatott ez eredetileg. Kétségtelenül izgalmas feladat, de az ember vagy olvas egy izgalmas és tanulságos történetet, vagy keresztrejtvényt fejt. Legnagyobb tanulság, hogy a hajót amit a világ legnevesebb tervezõi és építõi kifejezetten az "üvöltõ negyvenesek" ( a 40-es déli szélesség) környékén való földkörûli vitorlázásához az eredeti ár másfélszereséért végül is a rendelkezésére bocsájtottak, elemi hibákkal volt terhes. Kevesebbet ért, mint a 70 évvel korábban Joshua Slocum által összeütött "Spray". A "Gipsy Moth IV" mindenütt eresztette a vizet, nem volt a hajón egy száraz hely a kabinokban, kezelhetetlen, rakoncátlan hajó volt, az ostobán kitalált rig kishíjján kiszívta kezelhetetlenségével az akkor 65 éves ember erejét, az automatikus szélkormány gyenge volt és megbízhatatlan. A hajam az égnek áll milyen felelõsség nyugszik annak a vállán aki hajót tervez. Ehhez képest fikarcnyi kétségem sincs, hogy Amapola tökéletes lesz. Ez ellentmondás, de önbizalmam töretlen.

---

2007, március 15. csütörtök.

A nemzeti ünnepet nagyrészt a ruhásszekrényben töltöttem, guggolva, térdepelve. Na nem azért, mert oda bújtam a beharangozott lázadás elõl, hanem polcokat létesítettem. Ez sem olyan egyszerû persze, mint a szárazföldi szekrényeknél, mert sehol egy derékszög, a hajó oldala mindenfelé dölt síkokat és ívelt felületeket ad, amikhez nem egyszerû hozzászabni a tartókat és polcokat, hacsak nem akarok ujjnyi hézagokat. Sokat kell mérni, szabni és utólag csiszolni. Azonkívül hajón minden polcnak magas pereme van, (lásd Képek 3.) hogy a mozgásnál ne csússzanak le a holmik, persze ha nagy a dülöngélés csak kiesnek, de hát arra való az ajtó, hogy megfogja. Tapasztalatom szerint legjobb teletömni a polcokat a gúnyákkal, (ez általában automatikusan nagyon gyorsan megtörténik) így csökken a mocorgásuk szabadsági foka. Randalírozott fejû csavarokkal rögzítettem a szekrény jobb oldalán a falburkolat nyílásálásának fedlapjait, amik mögött a víz és gázolajcsövek mennek. A szekrény alsó része ahol benyúlik a deck alá egy méter mély, ezt csak úgy tudtam kihasználni, hogy hátul három polcot csináltam a hajtogatós ruháknak, nem mondom, hogy túlságosan könnyû lesz a kezelésük az elõl lógó válfás holmiktól, de hát nem tudom másképp megoldani.

---

 

2007, március 10 szombat.

A fene gondolná, hogy ennyi takaróléc kell ide-oda. Pedig sok heyütt, pl a fürdõszobában olyan tökéletesen illesztettem a fal-mennyezet elemek talélkozásait, hogy egy vékony sikaflex csík elég, de a szalomban ahol falak, mennyezettel és egymással találkoznak a sarokéleknél kellenek. Vagy harmincat számoltam össze, a legkisebbre is elmegy egy fél óra, de a komplikáltabbkra akár kettõ-három is. Már három napja ezeket vágom, gyalulom, ragasztom, csiszolom, csavarhelyeknél fúrom, sûlyesztem ( a végén minden csavarfejet eldugózok majd) és jó, ha a felével megvagyok. Egyelõre ideiglenesen egy-egy csavarral biggyesztem õket a helyükre, hogy össze ne keveredjenek, aztán ha mind megvan visszaszedem és egyszerre pácolom, lakkozom õket és csavarozom majd végleg a helyükre.

---

2007, március 8. csütörtök.

Ma valahogy fáradtabb voltam. Talán mert ahogy a naplóban most visszanézem, nem pihentem múlt hét hétfõ óta és minden nap elég keményen dolgoztam. Ebéd után (nem nagy ügy, egy szendvics, amit reggeli után csinálok, vagy néha két valamilyen süti vagy pogácsa, amit útközben veszek) olyat tettem, amire már rég vágytam. Elõvettem az õsrégi ványadt habszivacsdarabokat, (talán még az elsõ hajóm építésébõl maradtak '82-bõl) helyet kapartam a szofa korpuszán nekik a szerszámok közt és elhanyatlottam. Isteni érzés volt kinyújtózni a fekhelyen, aludtam kb. egy órát, utána mintha kicseréltek volna, újult erõvel fûrészeltem tovább. Most éppen a mennyezet és oldalfalak találkozásánál lévõ íves (mert ugye a mennyezet domború) léceket csinálom, részben ragasztva, hajlítva, részben ahol ez a célszerûbb ívesre fûrészelve. Kõrist használok és mahagónira pácolom õket. (lásd Képek 3.) Csodás anyag, teljesen csomómentes, egyenesszálú, erõs, szívós, tegnapelõtt mit sem sejtve egy 55mm vastag padlóból nekiláttam levágni hosszában egy csíkot, hát az 1350W-os körfûrészt éles vídia fogakkal lefogta. Kénytelen voltam fele vágásmélységgel kétszerre két oldalról levágni. Állítólag a vikingek a hajóikat a kõrisfa északi oldalából csinálták, ahol sûrûbb az erezet, tehát erõsebb a fa.

---

2007, március 7. szerda.

Szorgalmasan matatok a bútorzaton. Nem igazán látványos, viszont eredményes. Bent vannak a konyhapult fiókoszlopait határoló, fa keretre csavarozott rétegelt lemez falak, a gáztûzhelyt határoló bakelit válaszfalak. Megterveztem a fiókokat és a Józsi bevállalta az elkészítésüket, ez gép- és mûhelymunka, nekem a hajón nem menne. Apróságok készülnek aprólékosan, mert most dõl el, hogy szép lesz a bútor, vagy csak használható. Én ragaszkodom a széphez, még ha háromszor annyi idõbe (és melóba persze) kerül is. Ilyenek, mint a mennyezeti fa borítást tartó csavarsort takaró íves lécek, melyhez egy külön sablont kellett csináljak, amire 15,5m sugárra hajlítva rétegelve ragasztom a kõris léceket, vagy amit tegnap este raktam ideiglenes próbaként helyére, az a keskeny-, a hajó oldalívét követõ kecses kõrislap, mely a szofa háttámlája felett végigfutva azt mintegy felülrõl vizuálisan lezája és a profilmart párkányával (ez még a Józsi mûhelyében shelterezik valahol a profilmaróra várva) apró tárgyak leesésmentes elhelyezésére is lehetõséget nújt. Sok óra bent van ezekben az apróságokban, de nem sajnálom, mert vidul a szívem valahányszor ránézek a kezem munkájára.

Így néz ki a szép sűrű erezetű köris csiszolás után amikor még natúr, és így amikor már megkapta a pácot és a lakkrétegeket.

Sokat tépelõdtem a konyhai pult és a deck közé applikált szekrénysor ajtajain. Eredetileg 7db oldalra nyíló ajtót terveztem, nemes egyszerûséggel elhanyagolva azok hátrányait. Nevezetesen, hogy nyitáskor az 50cm mély pultra rányílik a 30cm széles ajtó, ez meglehetõsen útba van a pulton lévõ dolgoknak, meg hogy az ajtó nem nyitható a mosogató csapteleptõl. Végül is tolóajtók lesznek hat darab, dupla sinnel. Ezt meg kell oldjam, hogy elég merevek és szépek legyenek, de mégse túl plump esetlenül vastagok, meg hogy ha bólogat a hajó a hullámokon, ne csúszkáljanak elõre-hátra.