2007, december 7. péntek.
Kevés idõm marad a naplóra a hajóépítés és a folyamatos költözködés mellett. Ráadásul az "új" lakásban még nincs net, amikor eljövök egy adag motyóért kislányomhoz ilyenkor írok. Pedig szépen (bár kissé lassan) haladok a hálókabinnal. Elöször kiszabok minden faanyagot, helyre illesztem, hogy minden illesztés tökéletes legyen, kimarom a hegesztési varratok helyét, ahol felfekszik a fa a lemezre, menetes furatokat készítek és felcsavarozva ellenõrzöm, szóval elég aprólékos a dolog. De szép kell legyen és ez az ára. Aztán leszerelem az egészet és vízszintesre fektetve lakkozom a szokásos rétegszámmal. Tegnap rossz napom volt, a három év alatt eltörtem idáig három menetfúrót, tegnap egy délután hármat. Elég vacak az idõ, szemerkél az esõ, a párás hideg miatt ma is csak a fûtött szalonban tudtam lakkozni az ajtófélfákat és a tolótetõ alsó keretét. Apróságnak tünik, de van bennük jó négyzetméternyi 20mm vastag faanyag. Nagyon szépek lettek, holnap felcsavarozom õket sziloplaszttal aládolgozva a helyükre. A pocsék idõ miatt nekiálltam villanyt szerelni odabent. A villanyszerelést mindíg kicsit pihenésnek tekintem, de a mai nap kivétel volt. Mivel a hálókabinba húztam be az odamenõ áramkörök kábeleit a gépházon keresztül, sokat kellett négykézláb és hason tornáznom, de estére bent voltak a végpontok a kötõhelyeken, farlámpa, kabin világítás, 230V AC és 12V DC dugaljak. Ma meglátogatott a Németh Sanyi ex tengerész gépmester kolléga aki a volt balatoni gõzmeghajtású csendõrhajóból építi az Amapolához hasonló méretû jachtját, az alanti kép akkor készült a "Hajnal" nevű hajóról, amikor náluk buliztunk a tengerész egyesület veteránjaival. A Hajó tövében Juditka és Sanyi.
( ö se mindennapi versenyzõ, az elsõ mindössze 7 méteres maga építette hajójával lehajózott a Dunán, a Fekete, és a Márvány tengereken lement Törökországba.) jól esett az õszinte álmélkodással vegyes elismerése míves munkám láttán. Nagyon meggyõzõ volt a fûtött szalonban való kellemes ücsörgés a kinti zegernye mellett.
2007, december 2. vasárnap.
Befejeztem az utolsó burkolatot a hálóban. A bejárati küszöb alatt volt egy 80X10 cm-es rész ahova felcsavaroztam a "vak" küszöböt, alatta kitömtem hõszigeteléssel és zártam a párazáró fóliát. A maradék bakelitok közt szerencsére volt még 80 centis darab, sajnos már csak dirib-darabok vannak, kivéve amit a head ajtajának tettem el, egy 2m-es táblát. Kiszabtam az ajtófélfák burkolatát körisbõl, ezek a szalonéval ellentétben nem lesznek mahagónira pácolva, marad a natúr fehér szin. Valamennyi szegély, perem, takaró léc natúr lesz a hálóban.
2007, december 1. szombat.
Két napig csak a polcokat gyártottam az "új" lakásba. Én csak úgy hívom "munkásszállás" merthogy átmenetinek tekintem Amapolára költözésünk elõtt, de J azt mondja kell egy igazi lakás is, a hajó nem az. Majd megváltozik a véleménye ha ott élünk. Most egy adagot megint áthurcolok a könyvespolcból, aztán falat fúrok és polcozok. Borzasztó.
2007, november 29. csütörtök.
Megvannak az ajtók, mármint a helyükön. Zsanérok behegesztve másodszor is, merthogy elsõre elhúzta a varrat amikor körbevarrtam a hefteket és nem tetszett a hézag. Szóval volt vele pöcsölés, de végre jó. Volt másik elb..ökés is, a Józsi amikor csinálta az ajtószárnyakat valami miatt nem fejezte be teljesen, nekem kellett kivágni a falcokat ahol a két szárny egymásra takar. Na kitaláltam, hogy a jobb szárnyra takar a bal, mert így kevésbbé zavar a kormányzásnál, ha valaki a fél szárnyat nyitja belülrõl. Miután jól megcsináltam, rájöttem, hogy a zárat a tolótetõre viszont a másik szárnyhoz rakta be a Józsi, így nem zárható a kabin. Át kellett rakjam a zárat, maradt a régi helyen egy lyuk, amit vagy becsinálok, vagy inkább oda is rakok egy zárat falból, a rablók megtévesztésére. Amikor mindezzel készen voltam bevittem az ajtószárnyakat a szalonba ahol fûtök és a jóelõre a hõsugárzó elõtt felforrósított lenolajkencével alaposan beitattam a fát. Lakkozás késõbb. Megvannak a Judit ágya felett is a polcok, ma este raktam a helyére mindet. A hálókabin annyira lakályos, hogy a Vizáról a macska be is költözött amíg valamelyik nap ebéd után ledõltem aludni a szalonban. Felmászott a létrán (akkor még nem volt ajtó) és úgy gondolta, neki van odakészítve a szivacs a fekhelyen. Azt mondják macska a hajón szerencsét hoz, de azért kitessékeltem. Továbbra is rengeteg idõt elvisz a napi költözködés, meg pakolás, meg polcokat csinálni az új régi lakásban, ahová J. befogadott. A hét végén Balatonon voltunk, eltekintve a néhány órás sétától amit gumicsizmában szakadó esõben mûveltünk a tóparton (csakazért is jó volt) olyan fáradt voltam, hogy végigaludtam a két napot. A kevés ébren töltött idõt a kandalló elõtt a tüzet bámulva és szunyókálva töltöttem. Lefelé menet az Auchanban találkoztunk igazi régivágású vitorlázókkal, Bartha Józsival és feleségével, akik dacolva a modern kihívásokkal egy Balaton 18-assal (Boreas) vasalgatják a Balaton vizét (nem is megvetendõ versenyeredményekkel) jó pár évtizede, na õk azok akikhez kedvem van, ha megérkezem egy kikötõbe, nem a modern rohanógépeken élvezkedõ brókernemzedékhez.
2007, november 21. szerda.
Nagyon nehéz egy seggel "n" számú lovat megülni, ha "n" nagyobb mint "1". Mégis próbálkozom. Napközben Amapolán dolgozom, este hurcolkodok. Megpakolok egy irdatlan szatyrot cuccokkal és erõm utolsó morzsájával átcipelem. Minden nehéz. A könyvek leginkább. Tegnap és ma a hálókabin cockpitból nyíló kétszárnyú ajtaját zsanéroztam fel és hegesztettem be a zsanérokat az acéllemez ajtókeretbe. Ma délutánra nyíltak az ajtók szépen. Ezekben nincs vincsaft, viszont vannak repedések. Hiába ezek is antik bontott mahagóniból készültek. Nem gyengíti túlságosan, viszont engem zavar. Kieszeltem egy megoldást. Ugye ha az ember egy repedést be akar gyógyítani mondjuk epoxival, a tetején megáll az anyag, nem megy le a repedés fenekére. Na korábban tapasztaltam, hogy amikor az epoxi ragasztás kötésidejét gyorsítani akartam melegítettem, ez a poliészternél bevált, de az epoxi meghigult és kifolyt. Most a repedésekbe epoxit tettem és rámelegítettem hõlégfúvóval. Egybõl mint a víz olyan lett, csak úgy itta befelé a repedés, reményeim szerint lefolyt a fenekéig. Így már tetszik.
2007, november 15. péntek.
Semmi hajóépítés napok óta, csak pakolás ó irgalom atyja ne hagyj el! Legborzasztóbb a csütörtök volt, költöztetés (Katát) Zuglóból, ide Erzsébetvárosba a harmadikra és innen (minket) öt házzal arrébb a másodikra. Annyit lépcsõztem persze zsákokkal, dobozokkal, böröndökkel megpakolva, hogy kijött volna a Kheopsz piramis. És az én cuccaim jelentõs része még meg se mozdult. Szerencsére bútort nem cipeltünk, de nekem így is elég volt. Mostanra a legfontosabbak odaát vannak, a többi, naponta két forduló, tán karácsonyra elfogy.
2007, november 10. szombat.
Csütörtök péntek rút esõs hideg idõvel kedveskedett. Kiabáltam is a fiúknak akik a Vizával hatósági próbaútra mentek, (Béla, meg a Miki épp a csőrlőt tekerik) "ti is akkor mentek ki amikor jól esik".
Én a ponyva alatt szereltem, meg bent a szalonban mindenféle villanyokat. Ma a J. lakásában készültünk az odaköltözésre. Ide ahol most lakunk Kata lányom költözik. Fel kellett tölteni a Kvazár gázradiátort vízzel, kiszellõztetni a gázcsövet, mert a mérõcsere óta éveken át nem volt semmi gázkészülék használva az üres lakásban. Ehhez csatlakozásokat kellett megbontani. Rossz volt az elektromos WC ( a régi lakásban csak 3/4"-os a lefolyó, WC amúgy a folyosó végén, a lakásba csak ilyen macerátorszivattyús hajóvécét lehetett építeni, annyi csak a különbség, hogy nincs visszacsapó membránszelep, ami ha elromlik elsüllyed a lakás/hajó, hanem súlyzáras szelep, mert a lakás nem dülöngél) a mágnesszelep szûrõje tele volt rozsdás vízkõvel, ehhez az egészet le- és szét kellett szerelni, megjavítottam a hajszárítót és kimostuk a fritõzbõl a belegyógyult néhány éves olajat. Nem tudom mit csinálnak azok a csökkent értékû emberek akik nem tudnak vizet, villanyt, gázt szerelni. Gondolom mindenféle iparosok után kajtatnak. Szörnyû lehet az életük szegényeknek. A legnagobb feladat kidobni a rengeteg cuccot ami nem kell már soha, de "még egyszer kellhet valamire." Nem tudom a keletiek hogy csinálják, nincs semijük a rajtuk lévõn kívül. Amikor benéztem a házaikba, gyékény a földön, TV egy asztalkán és tán egy ruhásszekrény. Mondjuk ezek a szegények voltak, gazdagoknál nem jártam. De azt hiszem a mi kultúránkhoz hozzá tartozik a tárgyak halmozása. Ha végignézek a polcaimon elborzadok mit kell megmozgassak, ha most megmozdulok. Más nehéz kérdés, hogy J. is tele van. Milyen alapon kérjem meg, hogy ugyan dobja már ki az övéit, hogy az enyéimnek helye legyen, hogy itt meg a lányoméinak helye legyen? Lehet kidobom mindenemet és gyökeresen szakítok eddigi életemmel. Csak azt tartom meg ami kell Amapolára. Sajnálni fogom pl. a kupáimat érmeimet amiket nyeretem, de végül is mire jók? Videokazetták, amikre felvettem filmeket, amiket sose fogok megnézni. Könyvek garmada. Eladni nem érdemes, mert filléreket adnak érte, ha egyáltalán. Ugyanakkor amikor elrobogózok a bolhapiac mellett dupla sorban parkolnak az autók. Õk még gyûjtenek. Minek? Igazából csak az élmények, érzések, barátok gyûjtésének van(lenne) értelme. Úgy egy éve körbesétáltunk a bolhapiacon és egy lebilincselõ összeállítást találtam egy pulton. Csupa olyan könyv amit valaki olyan gyûjtött össze, akinek nagyon hasonlíthatott az érdeklõdési köre az enyémhez. Technikatörténet, repülés, hajózás, gépek.Az illetõ, akinek könyveit utódai halála után kiszórták, fejlesztõ mérnök lehetett valamikor, amikor még magyarországon gyártottak dolgokat, mert sok ezirányú mûszaki irodalom volt a könyvek közt. Már-már gondolkodóba estem, hogy megveszem az egészet. Aztán észbekaptam. Hogy legyen több kidobnivaló utánam? Aki már "csak" olvas lezárta az életét, jövõképe a múlt. Úgy akarok meghalni, hogy tele vagyok tervekkel.
2007, november 7. szerda
Szépen indult. Hét ágról sütött a nap, bár hûvös volt az idõ. A sirályok százával jöttek meg már a múlt héten, érdekes volt ahogy egyszerre megjelentek hangos rikácsolással, megtelt velük a levegõ, tudtam, megjött a tél. Szóval vidáman ballagtam Amapolára. A hajóval szemben az út túloldalára kiraktak egy hatalmas ládát, aminek a faanyaga alkalmasnak tünt, hogy a hajó orrába tervezett raktárkabinba polcokat alkosak majd belõlük. Elkértem a Bogi Sped rangidõsétõl és nekiálltam szétbontani. Remek anyag, nem kell venni. Amikor aztán a hajó mellé hurcoltam a deszkákat a udvaros Lajos kocsijával, komorodtam el. Miközben a szögtelenített deszkáknak helyet csináltam a hajó alat, észrevettem, hogy az ott tárolt és majdani parti kábelnek szánt kétszáz méternyi gumi és MT kábeleimet ellopták. Tegnap történhetett, miközben a hajóban belül dolgoztam. Nem gondoltam volna, hogy az amúgy koszos, használt kábelekre valakik szemet vetnek, azért is volt a hajó alatt, hogy ha eljön az ideje letakarítsam, na ettõl a munkától megkíméltek. Idáig teljesen biztonságosnak hittem a helyet az elvben õrzött telepen, de hát ez is Magyarország. Körülnéztem a leggyanúsabb szomszédságnál, az Árvai Miklós emberei dolgoznak a partra húzott lakóhajón, mondták tegnap ismeretlen alvállalkozók dolgoztak egy napot náluk, erõs a sejtésem õk lehettek. Mindíg az alkalmi olcsó munkaerõvel van a gond, ha Balatonon is építkeznek az utcában, azonnal eltünik ami a kertben kint van. Annyi hasznom volt, hogy szomszédoltam, hogy épp kidobtak egy jó olajkályhát a lakóhajóról, na az alkatrészeit fel fogom használni a hajókályhámhoz. De a kábel különösen a mai borzalmas réz árak mellett fájó veszteség. Anyám azt mondta ilyenkor, "fiam írd a veszteséglistára". Ezt tettem magamban, bár az amúgy is baromi unalmas háromórás szöghuzogatás se sokat javított kedélyállapotomon. Közben a napocska is alkalmazkodott hangulatomhoz, beborult, fújni kezdett a hideg szél, az utolsó deszkákat már szemerkélõ esõben raktam a kábelek hült helyére a hajó alá. Ebéd után a szalonban villanyt szereltem.
2007, november 6. kedd
Tegnap délelõtt jöttûnk "haza" Balatonról, egenesen Amapolára. Mindenféle kedves vendégek voltak, érdekes hetek eltelnek, hogy valaki arra vetõdne, most meg Veperdi Andrásék majd nem sokkal utána J. barátnõje is meglátogatott bennünket. Közben J-al behúztuk a hangszórókábeleket (a vendégfogadás nem hátráltathatja a munkát) és estére bömbölt a zene az egyelõre villanykályhával kellemesen befûtött szalonban. A végleges fûtésre tervezek egy olyan kályhát, amiben fával és gázolajjal egyaránt lehet majd fûteni. Ez a projekt még elég sok agyalást igényel, fõleg, hogy melegvizet is akarok elõállítani vele.
Balatonon szép idõ volt, a közelgõ télre való tekintettel leürítettem a napkollektorból és a padláson lévõ rendszerbõl a vizet és átponyváztuk a Tengerészt, elsõ vitorlás hajómat, mely szegény elhagyatottan áll a telken, bár most társaságot kapott, a Bucsy Gyuri is nálam tárolja a hajóját télen. Amikor a hajót kibontottuk tartottam tõle, dohos, netán penészes lesz belül, miután két éve úgy áll bezárva letakarva, de semmi szag nem volt benne, mintha tegnap vettem volna ki a Balatonból. Megsimogattam a felcsavarozott bronz plaketteket a cockpitban, amiket a különbözõ megnyert versenyeken kaptam a '80-as években, amikor egy vitorlás bálon egyszer mint az év legeredményesebb kormányosa zsúrkocsival mentem a díjakért, mert annyi kupát érmet kaptam. Szép volt, igaz volt, de vége. Mára a versenyek se olyanok, a Balaton se , de fõleg az emberek változtak. A "vitorlázók" jelentõs része ma már olyan, hogy nincs kedvem vegyülni velük. Túl sok szól a pénzrõl, kevés a szeretetrõl, barátságról, közös örömrõl. Peti fiam emlegeti, jövõre vízre tenné a hajót és használná, ennek részemrõl semmi akadálya, de gyanítom nem érzi még egy hajó fenntartása nemcsak élvezet, hanem sok meló odafigyelés, meg némi pénz is, de majd rájön.
2007, november 2. péntek.
Tegnap reggel három órakor felébredtem. Beindult az agyam, reménytelen volt tovább aludni. Megreggeliztem, lógtam egy darabig a neten, majd az elsõ villamossal (meg villamospótló busszal, mert felszedték a sineket) kint voltam Amapolán. Rettenetes energiák feszültek bennem, elõtte való nap(ok)ban kiagyaltam, a végleges kialakítását a baloldali hangládának a szalonban. Egy polcba lett integrálva a térképasztal feletti polc felett. Az egykori Volga szálló kidobott mahagóni liftkorlátja lett a polc elõlap, remekül mutat a szépen mart (akkoriban még törödtek a szépséggel) bordás anyag. Maga a doboz a Novotel bontott fürdõszobák bakelit burkolatának maradékából van, sajnos kifogytam ebbõl a remek anyagból, csak dirib-darabok vannak már, bár igaz azzal is kész vagyok amiket ebbõl szándékoztam csinálni, úgy, hogy (ezzel is mint annyi mással) mázlim van. A hangdobozt Armaflexszel béleltem, amit a Kaiflex nevû kontakt ragasztóval ragasztok. Ezek is szállodai épületgépészeti maradékok. Azt kell mondjam Amapola 80%-ban szemétbõl van, de ez részint nem látszik, részint meg ahol netán mégis (ilyenekben, hogy a faanyagok nem pontosan egyforma szinárnyalatúak, pl a lifkorlát öregebb volta miatt sötétebb mint a friss fák) ott kifejezetten büszke vagyok a "recicling" szerintem legmagasabb fokú alkalmazására.
A ragasztózás után egy-két napig mindíg fekete ragacsosak az ujjaim, ez az egyetlen hátránya ennek a remek anyagnak, de képtelen vagyok keztyûben motoszkálni. (ahogy a RP felejthetetlen emlékû apósa mondta volt) Szóval a hangdoboz. Olyan sebesen dolgoztam, hogy a letett fúrógép még forgott, amikor a másikkal már fúrtam. Meg is volt a látszata, este 7-re a kész polc a dobozzal, hangszórókkal a helyén volt, alig tudtam hazamenni, csak álltam és gyönyörködtem a munkámban. Most kicsit lemegyünk Balatonra.
2007, október 31. szerda.
Gondoltam sitty-sutty felcsavarozom a szépen lelakkozott tündökletes ajtófélfákat, aztán elkezdem csinálni a másik oldalra a hangszóróládát, de nem egészen így alakult. Az ajtófélfa alá ahol a lemezre illeszkedik alá kentem(volna) sziloplasztot. Miután régen használtam a megkezdett kartust jól bekötött a hegyébe az anyag. Ilyenkor az ember nyomja, piszkálja, amíg kijön a csöcsébõl a gumi, de ehelyett eltört a kinyomó spiáteröntvény felsõ része. Na ha veszek egy másik ugyanilyen szart helyette, az se lesz hoszú életû ilyen forszírozott igénybevételnél, már régen gondoltam, hogy kellene csinálni egy csavarmenetes kinyomót, amitõl az ember tenyere se szakadna szét amikor sokat kell nyomkodni, így most megcsináltam. Kell majd venni persze egy olyat is ami eltört, a puhán futó híg ragasztókhoz, amiket gyorsan "haladósan" használ az ember, de ez a csavaros most nagyon jól mûködik a sûrû anyagra. De ráment a délelõtt, így a hangláda negyedrészt se lett kész. Viszont az ajtófélfa a csomómentes sûrûszálú mahagónivörösre pácolt kõrisbõl olyan szépen mutat a helyén, hogy valahányszor ránézek vidul a szivem.
2007, október 30. kedd.
Helyükön a beklattyanó reteszek, pácolva, lakkozva, ajtófélfa dettó. Lassan szárad a lakk, hogy hûvösebbre és nedvesebbre fordult az idõ. Ráadásul, hogy nem tudok a decken lakkozni az idõnként szemerkélõ esõ miatt, a cockpitba szorultam, így nem tudok porolni, szóval bármi mást csinálni a friss lakkozás miatt. Bevonultam hát a szalonba és beépítettem a ruhásszekrénybe egy 15 literes hangszóródobozt egy mély- és egy középsugárzóval. (A párja majd a térképasztalt a szofától elválsztó könyöklõ fölé kerül. Itt lesz a forgatható, dönthetõ TV is.) A belsejét kibéleltem Armaflexszel, baromi profi lett.
Hifi lesz a szalonban. A hálóba meg beépítem amit a RP-tõl kaptam levetett CD tárat és a hozzá tartozó autórádiót, ez fog nyünyörögni elalváskor. Olyan házban lakom, ahol a drága jó szomszédok ha valami felesleges, egyszerûen kivágják a lépcsõházba, nos találtam egy TV-t, kiszedtem belõle a hangszórókat, ezek fognak szetereózni a hálóban.
2007, október 26. péntek.
Lecsiszoltam a két ajtófélfát és ideiglenesen a helyére csavaroztam. Pompásan néznek ki. Ha felvereteztem az ágyak aljába kerülõ ajtókat, leszedem az ajtófélfákat és együtt lepácolom, lakkozom valamennyit és ezután, sziloplaszttal alákenve kerülnek végleges helyükre, a vas keretre.Sokat spekuláltam az ágyak alatti ajtók zárján. Olyannak illik lenni, hogy becsapva bekattanjon a zárnyelv, és egy mozdulattal félkézzel nyitható legyen. Végül is találtam egyfajta csappantyút ahol a hajlított normapántokat is vettem, sajnos nem rozsdamentes, se nem réz, majd lelakkozom, illetve ma este faburkolatot is csináltam nekik maróval, amibe beragasztom õket epoxival, így tán nem fognak rozsdásodni. Már korán sötétedik, sõt holnap óraállítás vissza téli idõszámításra, így még korábban fog, a napot mostmár lámpafénynél fejezem be. Valahogy napfénynél hangulatosabb volt dolgozni.
2007, október 25. csütörtök.
Végleg lezárult egy szakasza az életemnek. Legalábbis most olyan érzésem volt. Az történt, hogy mostanára annyira kialakultak a raktározni való helyek a hajón, hogy elérkezettnek láttam az idõt, hogy minden kacatot amit eddig volt munkahelyemen tároltam, kiszállítsak a hajóra. Bár már 2006 február 14.. óta nem dolgozom ott, de csak most éreztem, hogy végképp elszakadtam. Két autónyi cucc halmozódott fel tegnap délutánra a cockpitban. A "libéria" (csak így hívom az öltöny, fehér ing, nyakkendõ managergúgyát) beakasztva a szalonba a szekrénybe. 50m horgonylánc és egy 25 kilós Bruce horgony van már csak bent az esztergagép mellett, a marógépnek támasztva. A mai napom azzal telt, hogy szétválogattam és elpakoltam az egész hóbelevancot. Volt egy csomó kidobnivaló is. Saját papírjaim közé keveredett idejétmúlt árajánlatok, megrendelõk, egy szerzõdésmásolat, meg egy röhejes "saving plan". Csupa idejétmúlt dolog, valamikor borzasztóan fontosak voltak, mára a semminél is kevesebbek, a hátlapjukra lehet majd skiccelni. Az idióta saving plan, a legnagyobb pazarlás. Ez az a terv ami akkor készül amikor nem megy a terv teljesítése tõlünk teljesen kívülálló okból és az igazgatók tökeit ezért elkezdi szorongatni az õ fõnökük. Ekkor minden karbantartásra, javításra amikért én voltam a felelõs, csak a töredékét szabadott elkölteni a szükségesnek, ezért az szart se ért, késõbb mégegyszer meg kellett csinálni rendesen, ezért a korábban ráköltött összeg kidobott pénz volt. Na ez se lesz többet az életemben. DE SZÉP!
Még pénteken történt, hogy hirtelen lehült az elözõ nap még egészen barátságos idõjárás és feltámadt a hideg szél is. Ekkor felszereltem a cockpit két oldalát lezáró ablakos ponyvákat. Egybõl kellemes lett ott a világ. Eshet esõ, fújhat a szél a cockpit védett munkahellyé vált. Mint egy pilot house:
2007, október 24. szerda.
Két napot pihentem, vagy esett, vagy éppen lógott az esõ lába, az történt, hogy egyszerûen nem volt kedvem megázni. Ma se sokkal jobb, de nekivágok. (reggel van)
2007, október 23. kedd. (ami ezen a napon a naplóra vonatkozik még a régi atw rendszer)
Hú ez a izé a géppel. Hiába nem az én világom. OK net, rendben, lassan élni nem tudok nélküle, minden infot már csak onnan szedek. Email persze kell. Skipy persze, naná hogy. De amikor beleveszek a total commanderbe.... Persze a saját hülyeségem. A fiam amikor panaszkodtam, hogy mennyi bajom van ezzel a napló programmal, csak megvonta a vállát, hogy "úgy látszik ez a program kezd beszarni.." Mi az hogy egy program ilyet tesz!? Vannak olyan szerszámaim amiket már az apám is használt és egyáltalán nem "kezdenek beszarni!" Ezzel a szar szoftverekkel meg csak a baj van. Lassan minden leírt mondat után mentenem kell, mert idõrõl idõre kiirja, hogy hiba és elfelejt mindent amit elõtte írtam, kezdhetem újrafogalmazni az egészet. Na tegnapelõtt, miután gépiessé válik az állandó hiba utáni újra belépéskor a sok idióta kérdésére az állandó enterezés, véletlenül nem az "open"-re, hanem a "save as" re helyeseltem, naná, hogy elmentette a semmit, elment az egész amit idáig három éve naplót írtam. Namármost a neten persze az utolsó nap kivételével még megvan, de hogy kell visszaszivattyúzni a napló "ultra dew" programjába? Telefon Peti fiamnak segííítsééég!. OK, majd jön, épp bulizik valahol. Na ma felfújtam a pofám és nekiláttam. Nagyon óvatosan, nehogy a netrõl is töröljem, mert akkor odavész három évi írásom. Lementettem külön dossziéba, biztos ami biztos, aztán vissza a commanderba, ami mindíg egy kicsit rejtély még, csak gépiesen használom (használtam idáig) ahogy a Peti idomított. Keresem a logikáját, aztán belevágok. És kérem csodák csodája, vissza sikerült töltenem a netrõl mentett dossziéból a piszkozatba, csak a tegnapelõtt esti bejegyzés veszett el! Fantasztikus. .... De akkor is utálom. Szóval megpróbálom akkor újra az utolsó napokat megfogalmazni. Idegen munkát vetettem be szégyenszemre. Mondom sorjában ahogy tólták, taszigálták egymást a dolgok. Hidegre fordult az idõ, a szalonban fûtenem kell(ene). Ehhez a bejárati ajtókat szigetelni kell, mert kimegy a meleg. (vagy bejön a hideg, nézõpont kérdése, mint 56 mostanában) Namármost a gyönyörû kétszárnyú (zsalugáteres, fazonmart keretes, domborbetétes) ajtószárnyak, amiket a Komár Józsi csinált jó két éve, elcsavarodtak. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha egy erõs (20X40-es élére)zártszelvény keretet csavarozok fel belülre, ezzel kihúzom a vincsaftot a lapokból, továbbá az ajtót olyan erõssé teszem, hogy megakadályozza lehetõség szerint az illetéktelen behatolást, legyen az óriási hullám, vagy betörõ. Bár megjegyzem igyekszem Európa (nem vágyom máshová, legkevésbbé Amerikába) olyan helyeire menni ahol ritkábbak ezek. Ha fent vannak a keretek, a keret mélységét kitöltöm beszabott kemény hõszigetelõ hablemezekkel. Egy bajom volt csak, ahhoz, hogy ilyen kereteket csináljak, kellett volna megfelelõ méretû sík vas (hegesztésálló) asztal. Na ez nincs a cockpitban. Megvettem az anyagot és felkerestem az Amapolától 50m-re lévõ csarnokot, ahol a lakatos cég dolgozói éppen a szabadkikötõbe készítenek hetek óta valami sürgõs mólószárnyat, csupa baromi vastag 25-50 centi átmérõjû csövet vágnak, hegesztenek, daruzzák a többtonnás darabokat, amiket majd a víz felett állítanak össze. Meggyõztem a fõnöküket, milyen kikapcsolódás lesz közben az én apró húsz kilónyi vasacskámat feldolgozni. Mindjárt lerajzoltam a head ajtólap keretét is, ez 20X20-asból lesz, egy füst alatt azt is megcsinálták, az egész belekerült egy karton sör árába, kár lett volna vele a cockpitban kínlódnom. Amikor kész lettek vele, lefestettem és a bejérati kereteket helyre csavaroztam, beszabtam a hõszigetelést és Juditkával vasárnap már békésen ebédeltünk a fûtött szalonban. Megcsináltam az acállemez ajtó"félfák" fa borításait is, hogy ne legyen oldalt hõhíd, amin csorog a kondenzvíz, ha kint hideg, bent meleg van. A zsanérok hegesztési varratainak helyét kimartam felsõmaróval, így szépen illeszkednek. A maró érdekes dolg, amíg nem volt ilyen gépem, egész jól elvoltam nélküle, de amióta megvan, szinte naponta használom. Mivel ez egy gagyi kínai masina, az elején a rázkódástól mindíg szétesett. De amióta a kulcsalkatrészt, egy csavart, ami egy rugó(erõ) ellenében a talpat tartja és mindíg kicsavarodott, a csõszerelõk által használt olaj és vízálló "folyékony tömítéssel" "lebiztosítottam" , remekül mûködik. Gondolom a gépen amit a kínaiak lekoppintottak ez a csavar önzáró finommentes volt, ezt õk "megújították". Eszembe jutott amit egy hûtõgépgyári mérnök mesélt az ántivilágban, vettek egy nagy ipari kompresszor licencet valahonnan, amitre az akkoriban divatos újítási mozgalom során beadtak vagy húsz újítást, aminek többségét a gyártásba be is vitték. Na ettõl lett szar az egész.
Ajaj, mégiscsal kell a Peti. Nem tudom hogyan de a napló itt a piszkozatban megszakad, illetve véget ér 2007 júliusban. Pedig ahonnan átmentettem, az ideiglenes dossziéban megvolt elejétõl. Na erre varrjon valaki gombot! Ahogy a RP mondja azok a kurva szoftveresek.
2007, október 16. kedd.
Reggel miután letettem a bukósisakot, felhúztam a lobogót, este meg naplementekor le. A hajó orrára meg fel van írva a neve. Egyelõre ideiglenesen, fehér öntapadósból kivágott betûkkel, hisz a külhély még számos festékréteget kap majd jövõre. De így már egész hajó külleme van Amapolának. Szóval tegnap lelakkoztam hatszor a lobogóárbocot, ez még nem a végleges felületkezelés, a többi réteget majd a rudazattal, együtt kapja meg. Lefestettem a tartóját és felcsavaroztam a helyére. Kiszerkesztettem a szalon és a hálókabin lejáró lépcsõjét. Ezzel talán túl sokat tököltem, de azt akarom, hogy ne legyenek olyan nagyon kényelmetlenek, mint hajókon általában, végül is tervem ezen a hajón megöregedni, de a kelleténél több helyet se foglaljanak. A maradék mahagóniból leszabtam a lépcsõfokokat és egyelõre félreraktam, mert igazából arra volt szükségem, mennyi mahagóni marad ezek után a szekrény ajtó keretekre. Nos kiderült, hogy semmi. Úgy hogy kõrisbõl lesznek. És gyártottam hozzá elméletet is ami a dizájnt illeti, a mahagóni szinû bútorokon a hálóban natúr kõris ajtókeretek lesznek, így nem lesz olyan egyhangú, egyszinû. Passz. Akinek nem tetszik, lerúgom a hajóról. Idõnként pillanatok alatt képes vagyok dönteni, máskor meg teszefoszáskodok. Ezeket az ajtólapokat, amik az ágyak oldalából nyílnak a padlóra már hetek óta rakosgatom ide-oda. Ma aztán leszabtam a keretek anyagát, kiszerkesztettem és kimartam a sarkoknál az illesztéseket, este úgy mentem el, hogy mindkét keret sarkai szorítóban ragadtak. Holnap kerekítem a sarkokat és mennek a helyükre. Az, hogy a hálóban kerekített lesz az ajtók kerete egy gyári hajó honlapjáról lestem le. Mégsem olyan egyhangú, de könnyebb megcsinálni, mint azokat a blickfangokat, amivel a szalont összehoztam, meg még fogom. Így a háló valamivel egyszerûbb lesz. Igazából mást kéne csinálnom, a magam szabta technológiai sorrendben az ágyak pereménél ahol vége a falborításnak, mielõtt a felsõ fix lapokat felcsavarozom, körbe kell fujjam PUR habbal a szigetelést párazárás céljából. Ehhez azonban alá kell dolgozzak, quasi zsaluzzak, hogy a hab ne follyon ki. Ehhez azonban alá kell guggoljak az ágyaknak, amikor is menetrendszerûen felszakad a térdemen a fris rózsaszin bõr, meg a sebhely. Már annyiszor megtörtént amikor a feneket festettem, meg az ágyak léceit szereltem, hogy unom. Ezért most olyanokat csinálok kikapcsolódásképpen, amihez nem kell a jobb térdemet 90 foknál jobban hajlítani. A pótcselekvések sorában ma elrobogóztam Mátyásföldre gumikat venni az autóm kipufogódobjának felfüggesztéséhez, mert Horvátország óta feldrótozva jártam vele.Miután alá kell feküdjek a kocsinak, nem akarom minuszokban csinálni, hát nem halogathatom tovább. Elhajtottam volt kollégám vendéglõje elõtt. Akkor nyitotta, amikor nyugdíjba mentem, szóval nincs két éve. Minõségi ételkínálattal készült. A szép sarokház rikító sárga-fekete kockásra festve, az ablakon felirat, "itt hamarosan gyorsétkezde nyílik". Amikor utóljára bent jártam volt munkahelyemen, összefutottunk. Kérdezem, hogyhogy itt gályázik, ahelyett, hogy a saját vendégeit pátyolgatná a boltjában. Hát tönkrement. Árulja az üzletet. Nem kell a minõség. Valahogy ide hajazik nekem, hogy amikor nemrég a szállodában ahol három napig "working passanger" voltam egy nagyon jókiállású öregúr volt a reggeliztetõ pincér. Beszédbe elegyedvén kiderült, hogy nyugdíjas étteremvezetõ, borrend lovag és szobrászmûvész, tényleg az, mutatta több bronzba öntött szobra fényképét, van olyan jó, mint a Kossuth díjasok. Nos nem tudom, ilyen minõségû ember arra való e, hogy a reggelit dzsuvázza német kölkök után. Gyöngyöt a disznók elé. Gazdag ország vagyunk. Meg eszembe jut még, hogy amikor az Intercontinentált a legszebb dunaparton megvette a Marriott, az újsütetû külföldi igazgató magához hivatta a szakmában megõszült fõportást. Feltette neki a fogós ravasz kérdést, ha egy vendég egy tiszta és jó éttermet keres, mit tanácsolna. Az ember sorolta azokat a helyeket ahová egy minõségi szálloda minõségi portása minõségi vendéget küldene. Az igazgató csak a fejét rázta. Végül kivágta a (szerinte) megfelelõ választ......Pizza Hut! No comment.
2007, október 13. szombat.
Fiacskám kitalálta, hogy szeretne motoros sárkánnyal repülni, meg is szerveztem (valamikor húsz évvel ezelõtt gyalogsárkánnyal repkedtem Hármashatárhegyen, a régi klubtársak még ûzik a sportot, de már inkább csak motorral) de amit nem tudtam megszervezni, viharos szél lett mára, úgy hogy ugrott a repülés. Viszont szép napos idõ volt, így visszahordtam a deckre a lapokat, átcsiszoltam mindkét oldalukat és felkentem az utolsó lakkot. Így egyszerûbb volt mint odabent. Bár az egyik lapot (77X65cm!) az erõs szél amíg a cockpitban szöszmötöltem felkapta, átfújta a hajó felett és vagy 10 méterre lerakta szerencsére a fûre. További mázli, hogy a napon a szélben olyan gyorsan száradt a lakk, hogy nem ragadt bele a fû. A lobogóárboc gombja is majdnem kész, sikerült szinte tökéletes lyukat marni bele, holnap beleragasztom a rudat epoxival. Csináltam egy megfelelõ szögben hátrafelé dõlõ zászlótartó talpat acélcsõbõl, ráhegesztett kis bikával a lobogófallnak. A hátsó felépítmény (a hálókabin) tetején a tathoz közel van egy kéttámaszú tartó amire az árbocot lehet ledönteni, meg az összes rudazatot rakni, ha le van szerelve a rig, erre lesz felcsavarozva.
2007, október 12. péntek.
Úgy tünik épp idõben lakkoztam le az ágydeszkákat. Kiraktam a szalon tetejére mind a 12 lapot és amíg némi nap is sütött felkentem két réteget mindkét oldalra. Amikor megebédeltem (utána mindíg alszom egy félórát-órát) és felkeltem, már hideg szél fújt és a napot is csak sejteni lehetett. Most lett vége a nyárnak. Még rákentem a szinére egy réteget, így megy majd holnap a helyére és ha minden kész a hálóban, átcsiszolok mindent és akkor ott kapja meg az utolsó réteget. A lobogórûd is kapott két sor lakkot. Folytattam a csigás gomb készítését a rúd tetejére. Három réteg 10-es bakelitbõl van. Nincs 30-as fúróm, ki kell találjam felsõmaróval hogy csináljak pontosan kerek furatot bele.
2007, október 11. csütörtök.
Minden alkatrész elkészült az ágyakhoz, le is feküdtem a kemény rétegelt lemezekre, aztán kipakoltam az egészet és elkezdtem az éleket csiszolni, a sarkokat lekerekíteni, holnap nekiállok lakkozni. Közben a fejembe vettem, hogy Amapola már annyira "hajó" állapotban van, hogy megérdemli, hogy lobogója legyen. Tegnap leszabtam és összeragasztottam két kõrisfa lécet, ma kúposra, kerekre gyalultam, csiszoltam, a 2,50m hosszú lobogórúd a tövénél 40-, a hegyénél 30mm átmérõjû, készül a hegyébe az áramvonalas lapos gomb csigával, szóval amilyen dukál és amikor kimegyek fel-, naplementekor pedig levonom a lobogót. Ahogy a tengerész szolgálati szabályzatban volt, "fedetlen fõvel és fegyelmezett testtartással". A hajó nevét pedig ideiglenesen kivágom öntapadós anyagból és felragasztom a tükörre.
2007, október 8. hétfõ.
Ez is megvolt, még a munkák közt aránylag kellemes is. (jó szálloda, uszoda, pezsgõfürdõ, "bányának" nem rossz) Szombaton volt egy meghívásunk egy -az enyémhez hasonló méretû, csak motoros - hajót épít egy volt tengerészkollega, a Németh Sanyi, ez egy csendõrhajó volt szegecselt testû, még gõzgéppel, a két háború közt épült a Balatonra, mocsárba süppedt roncsként találta és vette meg, nagyon szépen kifoltozta a testet, (mondjuk a kifoltozta az azt jelenti, hogy kicserélte a decket meg a feneket, az oldalából maradt valami) na ennek a hajónak a tövében bográcsoztunk, meg hejehujáztunk vagy 30-40-en, merthogy meghívta a tengerész egyesületet, õ tag én nem. A tagok legtöbbje évtizedeket, többen az egész aktív pályájukat az akkor még létezõ magyar tengerjáró hajókon-, amikor azokat eladták, idegen lobogók alatt más hajókon töltötték, én csak öt évet hajóztam és 25 évet szállodáztam, inkább vagyok "szállodakápó" mint hajóelektrikus. (kápónak a gépüzemvezetõt hívtják a hajókon) Az egyesület fõleg hagyományápoló, múltbamélyedõ, én pedig még jövõt (hajót) építek. Volt egy rakás vén hajós és csatolt nejeik, néhány ismerõs akivel annakidején hajóztam, csak gond volt felismerni 30 év után. Sanyi egyébként megprezentált egy remek 1:40-es áttételû olajtöltésû csigahajómûvel, úgy hogy fontolgatom erõsen (külünösen, hogy a Rákóczy Pisti is azt mondta tökéletes baromság a kézi horgonycsõrlõ mániám) egy autó önindító motor rászerelésével és pár napos gépmunkával mégiscsak csinálok belõle egy villamos csõrlõt. Amúgy ágyaztam ma továbbra is, elég sok a pöszmögés a lécekkel amik a fekhelyek lapját tartják, mert mindent ragasztok és csavarozok, de egyrészt nem nyikoroghat (bár a kor elõrehaladtával egyre kevesebbet ficánkolunk rajta) másrészt részekben felcsaphatónak kell lenni a lapoknak, mert az ágyak alatti helyet tárolónak fogjuk használni, így kissé körülményesebb megalkotni így mint bedeszkázni az egészet.
2007, október 4. csütörtök.
Hát nem tudtam leheveredni a hálóban az ágyamra, de csak azért, mert a keretszerkezetet ragasztással (és csavarozással is) állítottam össze és kiálltak a szorítók. Amúgy a jobboldali ágy akár használható is lehetne. De azért még van rajta munka, mert fel kell zsanérozni a felemelhetõ fedlapokat, lecsiszolni a lapok éleit és lelakkozni. Ez utóbbit ugyan profi hajókon nem szokták, de azt akarom, hogy a matracok alatt is lakkozott szép sima lapok legyenek. Most három nap szünet következik, mert hülye fejemmel bevállaltam egy szakértést és kivételesen szinte olyan lesz magint mint régen a "bányában". De ebbõl nem csinálunk rendszert.
2007, október 3. szerda.
Remek idõ volt az elmúlt napokban. Ki is használtam, kiraktam az ágyak oldallapjait a szalon tetejére és kentem rá a lakkrétegeket. Olyan gyorsan száradtak az enyhe szélben és napsütésben, hogy fél óra után már vízbecsiszolhattam 320-as papírral és mehetett rá a következõ réteg. Persze ehhez egészen híg lakkot kell keverni, tehát egy réteg tán csak pár mikron vastag. Ezért kell belõle sok réteg. Amikor az asztalosnak meséltem még régen hogy lakkozok, csak hüledezett. Meg lehet benne borotválkozni olyan tükörfényes. Ma helyére szereltem mindet, persze innentõl nagyon kell vigyázni, mert könnyen összekarcolódik, ha valami ráesik, eldõl a szûk helyen. Holnap le akarok heveredni a hálóban. Minden túlzás nélkül BAROMI jól sikerült. Annyira motivál a munka sikerélménye, hogy este alig akaródzik abbahagyni, vagy délben leállni enni. Ma is fél háromkor ettem, mert már annyira éhes voltam, hogy kezdtem gyengülni. Sajnálom akiben nincs meg a munkája nyomán érzett öröm képessége. Annakidején amikor hasonszõrû melósok közé mentem, mindíg úgy köszöntem, hogy "jó munkát". Egyszer egy vízszerelõ azt mondta, nem érti, mert a két dolog kizárja egymást. Én azt mondom boldogtalan ember az aki csak az "élvezeteket" élvezi.
2007, szeptember 30. vasárnap.
Végül is csak hétfõn mentünk le Balatonra, a vasárnapot ellógtam itthon. Remek idõ volt, a fû megnõtt vagy 20 centisre és olyan dús volt, hogy szinte járni lehetett a tetején. Kétszerre sikerült csak levágni, elsõ nap a nagyját, másnap amikor valamennyire felegyenesedett a maradék, azt. Szerdán elromlott az idõ, délután haza is jöttünk. Csütörtökön átrendeztem a cockpitot, hogy hozzáférjek az eltorlaszolt fáimhoz, bútoroztam és délután volt egy megbeszélésem. Pénteken majd az összes szorítóm felhasználásával felragasztottam a belsõ keretet a jobboldali ágy oldallapjára vágott ajtónyílásra. A terjedelmes táblától amíg a ragasztó meg nem köt, mozdulni se lehetett a cockpitban, a veszteségidõben nekiláttam a beépített rádióval vacakolni, ha meglesz, lesz használható hangzás a hajón, nemcsak a romos táskarádió nyünyörgése. Errõl csak annyit, hogy amikor elkezdtem a hajót, még egész normális kinézete volt, de annyiszor esett le innen-onnan munka közben, hogy mostanra már skálamutató sincs rajta, se skála, meg burkolat részek se , csak találomra tekergetem a keresõt. Kész lett a végleges ponyva a cockpit fölé, sõt az oldalponyvák is, ez utóbbiakon ablak is van, ezeket majd csak télre rakom fel, most elég a tetõ, nagyon megnyugtató a védelem az esõ ellen. Tulajdonképpen azért lett ilyen nagy a cockpit (kb 6m2) mert tapasztalatom szerint szép idõben ez az élettér, de második éve ez a mûhely, ahol egy 80X80cm-es asztalon, egy összecsukható Work Mate állványon és a 80X100cm-es acéllemezzel levédett mûszerkonzolon dolgozom egyszerre és még én is elférek számtalan szerszámommal, két hokedlivel, felhalmozott anyagokkal és egy nagy szemetes csöbörrel egyetemben. Ma a második keretet is felraktam a baloldali ágy ajtajára, a jobboldaliét felsõ maróval lekerekítettem a sarkoknál, kijavítottam a pácot ahol a marás után a csiszolás során elfogyott a szin, majd száradás után lakkoztam a kész jobboldali és hátsó lapokat. Holnap lakkozás marás, csiszolás lesz a program. Ha minden jól megy és nem jön közbe akadály, jövõ hét végére kész lehet a két fekhely, ami azért csodálatos. Namármost ugye nem akármi amibe belevágtam amikor rászántam magam Amapola építésére, nos ma délután amikor a lakkozott cucctól már nem lehetett mozdulni J.-al sétálgattunk a környéken, menéztük a sólyára kihúzott úszó munkásszállással hogy állnak a szomszédban a "profik" és megmutattam J.-nak egy úszóházat, amit egy Laci nevû egyén újít fel. Épp otthon volt és barátságosan beinvitált bennünket. A mértek, kb 8X40m, de két szint, van rajta kazánnal fûtött központi fûtés igazi radiátorokkal. Szóval van aki nem éri be ilyen aprócska hajóval mint én. Egész megvidámodtam. Ma amikor bekapcsoltam tucatéve használt B&D szalagcsiszolócskámat nem történt semmi. Délután nekiláttam szétszedni. Méricskélek, kiderül, hogy a két sarkon megszakító kapcsolójának egyik pólusa se ad át. Na erre adjon valaki válszt hogy lehet, hogy mindkét sarok egyszerre lesz KH-s! Persze elvileg nem szétszedhetõ, mert csõszegecsekkel van összerakva. Lefúrom a négy csõszegecset, a két érintkezõ négy sarka áll a faporban, kikefélem, kifújom, egybõl jó. Némi dróttal átkötve egybe maradt összeszereltem, mûködik. De nincs magyarázatom rá, hogy miután állandóan úszik a porban, hisz ez a dolga, hogy lehet négy érintkezõ egyformán vezetõképtelen egyszerre.
2007, szeptember 23. vasárnap.
Tegnap reggel megnéztem, szépen megszáradt a festék a fenéken, beraktam a "felvonulási" padlódeszkákat, meg a két hokedlit, amibõl az egyik a lejárati lépcsõt pótolja, a másik munkaasztal, így mindjárt a cockpitban is lehetett mozogni. Egy napló úgy jó, ha õszinte, szóval akinek érzékeny a gyomra most ne olvasson tovább, az a helyzet, hogy már elözõ nap szólt Kata lányom, hogy a WC-ben koszos víz van. Az történt, hogy eldugult a félcollosra leszükített kifolyó, amit ugye azért csináltam, hogy a parton álló hajótól elvezessem a szennyvizet. Ez önmagában még akár mûködhetne is, de nem vettem komolyan azt az alapszabályt, amit néha még ki is írnak, hogy "ne dobjon a WC-be semmit amit elõtte nem evett meg". Szóval bedobáltam a papírt, gondoltam, ha bõségesen öblítek, elmegy az a nyárfa tövébe. Hát nem ez történt, a koszos víz a csészében azt jelezte, hogy az "anyag" ahelyett, hogy kifolyt volna, szépen leparkolt a fekáliás tankban és amikor már jó sok volt benne, a visszacsapó szelepen keresztül nagyon lassan egy része visszaszivárgott. Amúgy jó tudni, hogy ez így mûködik, mert nincs jelzés a lefolyó állapotáról, de így látható (sõt szagolható) ha dugulás van a kifolyóban. Nem részletezem mi mindent kellett elkövetnem a hajó alatt guggolva dróttal, vödörrel, amíg megoldottam a dolgot. De megtanultam a leckét. Aztán ha már fel kellett csatlakoznom a hajó melletti tûzcsapra, hogy átmossam a rendszert (meg magamat) vettem az elsõ két tartályba annyi édesvizet, hogy kitart tán tavaszig. Teljesen nem akartam õket megtölteni, tekintettel a téli fagyveszélyre. A három kiszabott ágy oldallapot körbecsiszoltam és lepácoltam. Összepakoltam egy nagy doboz és egy vödör fahulladékot, beraktam a csomagtartóba, megy Balatonra gyújtósnak. Mindjárt lett további hely a cockpitban a munkaasztal alatt. Felsepertem itt is, eszméletlen mi kosz jön össze a zugokban a csiszolás, fûrészelés nyomán. Két-négyhetente megtelik egy olyan 100 liter körüli klasszikus bádog szemetes, amit a "Stomp" együttes kidobott relikviái közûl kukáztam. Délben hazaautóztam, délután kisétáltunk a CM-re. Az eme rendkívüli alkalomra, perzsaszõnyegre, asztal mellé kirakott kényelmes bõrfotelokba letelepedtünk a Lánchíd pesti hídfõjénél felállított zongora tövébe és az õszi langy napsütésben hideg pezsgõt kortyolgatva (direkt erre a célra becsavartam "Armaflex"-be a behûtött üveget, hogy séta közben se melegedjen fel, ez kettõs célt szolgált, Kata lányom is ott bringázott, neki vittem az Armaflexet a gitártokjába) élveztük a "Kisember" zongorajátékát, miközben a bringások tízezrei elkerekeztek elõttünk. Én még zakót és nyakkendõt is vettem fel ez alkalomra.
Nekem nagyon rossz a szaglásom, de amikor vége volt a felvonulásnak és megjelentek az autók, egybõl büdös volt. Máskor észre se vesszük, mert benne élünk, csak most, hogy volt kontraszt. A másik a zaj. Amíg nem voltak autók, a zongora remekül hallatszott a tér túlsó oldalán is. Utána meg amikor még utóljára eljátszotta a "Kisember", aki alapjábanvéve Balázs búcsúzóul nekem a "Pedró kocsmájában füstös lámpa ég"-et már csak a zongora mellett hallottam. Ma meg megyünk Balatonra.
2007, szeptember 21. péntek.
Tegnap minden bútorelemet ami a fenékkel érintkezik kirámoltam és megint kitakarítottam a hálót, miután beszereltem két polcot a jobb oldali szekrénybe. Így már minden szerszám gép felkerült a földrõl. Porálarcban ecsettel összesöpörtem egy vödörnyi fürészport és egyéb szemetet a bordaközökbõl, majd kiporszívóztam és nedves szivaccsal feltöröltem a feneket. Szerettem volna egy réteget ráfesteni, de nem fért bele már a napba. Spekuláltam milyen szinnel kenjem a lemezt a padlódeszka és az ágyak alatt, végül is úgy döntöttem, hogy a már rajta lévõ világosszürke hegeszthetõ és a késõbb felvitt sötétebb szürke vascsillámos rozsdagátló alapozó festékre ecsettel és tedy hengerrel még egy réteg világos szürke Trinát alapozót rakok fel, végül egy fele-fele arányban kevert fehér-világoszürke Trinát zománccal fejezem be. Azért fontos, hogy ne egyforma szinû legyen az elözõ és az utána következõ réteg, mert így lehet látni hogy takar. Viszont a nagyon sötét alapozóra nem mûködik a világos fedõszin, mert foltosan átüt. Régen egyszer a tûzõ napon festettem a régi hajómat fehér alapozóra fehér zománcot, hát az borzasztó volt szemileg. Szóval ma folytattam, beraktam az ajtóba egy nagy ventillátort, hogy ne fulladjak meg a festékszagban, és délelõtt az alapozót, este a zománcot felkentem. Nagyon szép világos "hiradástechnikai szürke" a fenéklemez, tiszta hadihajószin. Tegnap este kitaláltam milyen legyen a cockpitet takaró ponyvát két oldalról lezáró ablakos ponyva és kivittem a rajzot a ponyvaszabónak. Ez télen lesz használatos, hogy oldalról ne verjen be a zegernye, szinte "pilot house" így ha nem lesz nagyon hideg, dolgozhatok a cockpitban akár egész télen, különösen, ha olyan enyhe lesz minta a tavalyi. A Komár Józsi adott egy tippet, hol kapok esetleg megfelelõ vasalásokat a bútorhoz, ráadásul közel Erzsébeten a ponyváshoz. Ezzel a "hajlított normapánttal" nagy bajban voltam. Sehol nem találtam. Még azt se tudták mi az. Mondjuk se rozsdamenteset, se rezet nem kaptam, de ennek is örülnöm kell amit ma találtam. Pofára mint a réz, jól néz ki, de csak rezezett vas, apám úgy hívta az ilyet, hogy "hitlerbronz", gondolom a hitlerájban elfogyott a stratégiai nyersanyag töltényhüvelynek, polgári célokra csak ez maradt. Végül is a kabin belseje nem úszik tengervízben, ráadásul a bútorral együtt lelakkozom, csak nem fog megrozsdálni. Ha így lenne se fényképezõgép, se laptop nem maradna mûködöképes a hajókon. A nap jelentõs része a kislányom bringájának szerelésével telt, holnap "Critical Mass". Kár hogy a mi bringáink lent vannak Balatonon, de gyalog kisétálunk a Rosevelt térre és megiszunk egy üveg pezsgõt a "Kisember" zongorája mellett, fõ a sport.
2007, szeptember 19. szerda.
Annyiszor sopánkodtam, milyen lassan alakulnak a dolgok a hajón, hogy minden kétszer- háromszor annyi ideig tart, mint amennyit elõtte gondoltam volna, hogy most egészen felvagyok dobva. A hálókabinban rendkívül látványos a haladás. A szigeteléssel burkolással való pöszmögés és mitagadás kínlódás után a bútorozás dolgai nagyon látványosan alakulnak. Az ágyak oldallapjait kiszabtam, belevágtam a lenyitható ajtók nyílásait és ideiglenesen helyükre raktam õket. Kész és végleges helyen van a két szekrény oldallap a lépcsõ két oldalán, ezek bakelitbõl vannak. Már helyén van a jobb oldali szekrény alsó lapja, mindjárt tele is raktam szerszámokkal. A rétegelt lemez lapokat, ha mind kész lesz, szétszedem és a cockpitban kényelmesen lapjára fektetve pácolom, lakkozom, utána szerelem össze véglegesen. Sok mindenféle öröm érheti a szerencsés embert, számomra az egyik, amikor elégedett lehetek a munkámmal. Most ez van. Ma ráadásul felkéredzkedett a hajóra a szomszédos jachtkikötõ õre, hogy hadd nézze már meg. Nos ugye a hajó kívülrõl a kifakult fekete és szürke alapozófestékkel, a decken felhalmozott anyaghalmokkal, oldalán lefolyt koszcsíkokkal nem sokat mutat, de amikor a szalonba belépett eltátotta a száját. Na ezek azok a pillanatok amikor az ember nem bánja, hogy egy alkalmi látogató feltartja a munkában. Úgy egy hete a Székely Boldizsár volt tengerészkollegám, jelenleg mindent javító hajógépész, járt arra, (a búvárok elgörbítették a hajójuk fõtengelyét, azt cserélte) és ez alkalommal vizitált nálam és legmagasabb elismerését fejezte ki munkám láttán. Aztán gondolom elmesélhette másoknak is, mert két nap múlva a két embere is felkéredzkedett körülnézni.
2007, szeptember 17. hétfõ.
Ágyazok. Mármint a hálókabin fekhelyek vázát csinálom. Azért remek dolog egy acél hajótest. Ahová kiszerkesztettem a falburkolat alatt futó szegélyléceket, csak felhegesztettem a bordákra a tartókat és festés után már csavaroztam is fel a fákat. Egy mûanyag hajónál agyon laminálhattam volna magamat. (Az elsõ hajómnál csináltam eleget) Tegnap leszedtem a cockpit felett kifeszített esõ/napvédõ ponyvát, kiterítettem a vasárnap lévén üres irodaépület folyosóján és végleges méretre szabtam, majd nem kevés munkával a néhány hónapos használat után alaposan bekoszolódott anyagot (ennyit a tiszta levegõrõl) lemostam a "VIZA" raktártetején dunavízzel és megszárítottam. Egy könnyû hálósfólia takarót applikáltam fel helyette ideiglenesen, ezzel szoktam a robogót letakarni esõben, remélem nem fogja széttépni a vihar, amíg a másik nem lesz kész. Ma elvittem a ponyvaszabóhoz, aki körbehegeszti (PVC ponyva, mint a teherautóké) és beringlizi. Bár hõlégfúvóval végeztem a hulladék darabon próbahegesztéseket, de nem vállalkozom több méteres hegesztésre, mert erre csak az automata gépek alkalmasak, ami nekem nincs. Szombaton kitaláltam, hogy törõdöm az egészségemmel, elmegyek a Városligetbe a reklámozott prosztatarák szûrésre.A szép õszi napsütés egy rakás kopasz és õsz koponyát símogatott, többszáz vénember tolongott már fél órával a kezdés elõtt egy lufikapunál. Vártam egy darabig, közben a mellettem álló bácsi elmesélte az összes mûtétjét, hogy mikor hogy nem tudott pisálni, meg elsorolta az összes urológust akit ismer. 10 órakor elkezdtek szórólapot osztogatni, hogy majd 10:20-kor lesz megnyitó, meg séta a sátorhoz , na nekem ennyi elég volt, '56-ban se álltam ilyen sokáig kenyérért, otthagytam a fenébe az egészet, éljen a rák! Aztán elmentünk J.-al az @rc plakátkiállítást megnézni, szóval ellógtam a napot. Na meg is lett a büntetése! Nem szabad nekem lazítani. A két órás városligeti séta után alig tudtam hazamászni annyira megfájdult a jobb oldali csípõizületem, ahol a combcsont gömbcsuklója a medencecsontba ül. Este az ágyban jajgattam, amikor csak megfordultam. Reggelre azért valamennyire megalmult a fájdalom, úgy hogy ki is mentem a hajóra, ponyvaszabás közben egész bejáródott, mára kutya bajom. De hogy mi volt ez? A Martin Janó mondta egyszer régen, hogy ha valaki 60-on túl egyszer azt veszi észre, hogy nem fáj semmije, az azt jelenti, hogy meghalt.
2007, szeptember 13. csütörtök.
Helyükön a polcok, de annyi a szerszám, hogy kevés a hely. A jobboldali ruhásszekrényt az ágyam felett meg kell majd csináljam, hogy minden elférjen. De ez azért már nem annyira égetõ, mert a szerszámok nagyját azért mégiscsak enyelte a lépcsõ alatti polcrendszer. Tegnap végre mégiscsak megbízható volt az idõjárás, az elözõ napokban gyakran esett az esõ, elõszedtem egy nagy kõris deszkát a hajó alól és felszabtam 5cm széles 3cm vastag lécekre az ágynak. Persze hamar elfogy majd, ha belelendülök, szinte hihetelen. de 15m körüli léc simán elmegy egy fekhelyre. Baromi szél volt, szemem szám telement fûrészporral, akárhogy fordultam, de most legalább nem szükölködöm a minõségi anyagban. Gyönyörû, csomómentes, egyenesszálú és szépen kiszáradt, egyáltalán nem vetemedett meg, mint féltem tõle. Hatalmas szerencsém volt ezzel a kõrissel, kell még majd egy adagot vegyek, ha van még Hároson. Összeragasztottam és ideiglenesen a helyére tettem a két ablak keretet, véglegesítés majd lakkozás után. Majd egy napom ráment arra a speciális belsõ keretre, ami az ágyam fejénél lévõ testablakot veszi körbe, azért a nehézség, mert ennek olyannak kell lenni, hogy egy teljesen vízmentesen záródó belsõ fedelet is tudjon fogadni, amit rá lehet csukni, ha netán kitörik az ablak, hogy ne tudjon bejönni a hullám. Van egy egészségügyi találmányom. A jobb térdemen ahol két hete elfogyott a bõr a seb nem akart beszáradni, mert elég mély, csak gennyedzett folyamatosan. A gézlap mindíg beleragadt, hiába szórtam sebhibtõporral, este amikor letéptem zuhanyozáskor az se lehetett neki túl jó. Amikor elfogyott a gézlap, rátettem egy papírzsebkendõt. Ez is beleragadt persze, de ezt nem vettem le többé, hanem körbevágtam ahol már nem volt hozzámnõve. Szépen beszáradt, így megfoltoztam a bõröm, nem kell többet foglalkoznom vele, majd leeseik ha alatta benõ a bõr. Annyi van, hogy zuhanyozáskor ráteszek egy tenyérnyi folpackot két befõttesgumival. Tegnap azt hittem bakot ugrok, mert belerugtam az asztal sarkába, naná, hogy pont a sebes térdemmel, de nem jött le a fot. Tökjó.
2007, szeptember 7. péntek.
Nem bírtam tovább a tespedést. Bár nagyon setét volt az égbolt (sõt délután szemerkélt is az esõ) mégis kimentem a hajóra, bár deszkaválogatásról szó se lehetett a bizonytalan idõ miatt. Nekiláttam kiganézni a hálót. A szigetelés és a burkolás után két vödör hulladékot, forgácsot, fûrészport sepertem össze a fenékbõl. Az volt a tervem mindezidáig, hogy a fekhelyekkel folytatom, valahogy nagyon vágyom rá, hogy mielõbb hanyattdõljek egyelõre csak a matracnélküli deszkán és bámuljam a szép lakkozott hajópadlóval borított mennyezetet. De a takarítás során rettenet mennyiségû szerszámot kellett ide-oda rakosgatni, ez adta a módosítást a fõcsapás irányán. Ezeket a szerszámokat (számtalan fúró-, fûrészelõ-, csiszoló-, vágó-, hegesztõ gép, szorítók serege, dobozokban csavarok, tálcában fúrók és egyéb nélkülözhetetlen dolog) állandóan át kell lépkedni, mert jobb híjján csak a fenéken a hossz- és keresztbordák határolta területeken tudom tartani. Ráadásul a farkosárban a fenék meredekebb mint a szalon alatt, jól el is lehet esni, meg is tettem sokszor. Kis kitérõ. Miközben az elrendezésen (amit korántsem érleltem annyira ki magamban, mint a szalonét) töprengtem, lassan kialakultak a fekhelyekre, a bejárat belsõ oldalán lévõ csapó esõ védõ falra, lépcsõre vonatkozó elképzeléseim, azon töprengtem, mi van amikor az ember víztõl csöpögõ õlcájgban lép be a hálókabinba? Mert hogy ez eléggé életszerû. Nos kitaláltam egy polcos ládaszerû dolgot a lépcsõ alá, ahova be lehet hajigálni a vizes gúnyát, csizmát, innen a fenékbe csöpög a víz. Üzemszerûen is itt fogjuk tartani a vízhatlanokat, mert nagyon is kézre esik. És itt módosítottam a menetet, fekhelygyártás helyett nekiláttam ennek a bakelit hóbelevancnak az elkészítéséhez. Ide rakom a szerszámok nagyját a földrõl. Ugyanúgy megváltás lesz, mint a szalonban, amikor meglett a konyhapult és nem kellett a szerszámokon botladozni többé. A hajóra menet délelõtt beugrottam az Albuplast boltjába a Vágóhíd utcába, ahol megnéztem a szabvány mûanyag kosarakat. Az alapmértet 40X60cm, ez lesz az ágyak tartóinak ritmusa. Az összes cuccot amit az ágyak alatt fogunk tárolni ilyen-, illetve fele, negyede méretû kosarakba, (akár vízmentesen is zárható) dobozokba fogjuk rakni, így nem fognak összegubancolódni.
2007, szeptember 6. csütörtök.
Tegnap egész nap szakadt az esõ, ma késõ délelõtt hagyta abba, de most is lóg a lába. (12:44 van) Nem mentem ki Amapolára, mert részben az elmúlt napok tapasztalatai alapján viszavettem a robogózás kockázatából (egyszer régen írtam, mindenkinek vannak ötletei, a karambol után mit kellett volna elõtte tenni, most úgy gondolom most van az "elõtte")másrészt a hajó mellett kellene a hajó alá száradni elspejzolt kõris anyagot átválogatni és bútor készítéshez felszabni, ez meg esõben nem megy. Amúgy említettem, hogy a nedves kõrisfa anyag majd kiderül elcsavarodik e és csak tüzifának lesz jó, vagy életem legjobb vétele volt. Hát nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbi, a "spónungok" közt (azok a lécecskék, amikkel a szellõzést biztosítottam a száradó deszkalapok közt) prímán kiszáradtak és egyenesek maradtak. Most viszanéztem, tavaly december 20.-án kezdtem el szárítani õket, szerintem azóta eléggé kiszáradtak. Bár valamikor régen az asztalosok csak olyan fát használtak fel, amit az elözõ generáció rakott el száradni. De én most az ágyak kereteit fogom csinálni, sûrûn csavarozva, ragasztva, nem igen fog tudni mozogni semmi. Korábban még a nyár elején amit csináltam polcot és konyhabútorszegélyt ebbõl az anyagból, az is tökéletes maradt. Két hete még a kibírhatatlan hõségrõl panaszkodtam, ma szembe látom, hogy füstöl a kémény a tetõn, valaki begyújtott, éjjel 10-12 fok volt csak. Tiszta hülye az idõ, Ausztriában havazik.
