Hajónapló

2008, január 20. Vasárnap reggel.

Lustálkodtunk kicsit, "Ausztrál Open"-t néztünk az ágyból. Nem sportom a tenisz, még a labdát se tudtam beütni a szektorba amikor egyszer próbáltam, de rettenetesen izgalmas volt a szerb és az ausztrál kislány viadala. Végül is a szerb gyõzött (P talán megbocsájtja nekem én neki szurkoltam, mert mindenki a Del Aquanak drukkolt persze a hazai pályán) de szegényt a Serena Williams meg fogja enni kiskanállal. Szóval azért ez a lazaság, mert bár esik az esõ, de leugrunk Balatonra. Amire odaérünk ki fog sütni a nap, legalábbis így gondolom. Az elmúlt napokban Nemere Istvánt olvastam a villamoson. Érdekes amit az eszperantó mozgalomról ír. Ez a találmány senkinek se kellett igazán. A nácik úgy tartották, hogy a zsidó világuralom nyelve, amikor elfoglalták lengyelországot rögvest kirtották Zamenhof családját is. De Sztálin is üldözte az eszperantistákat. Semmilyen hatalom nem gondolta úgy, hogy szerencsés lenne, ha az emberek könnyedén tudnának egymással gondolatokat cserélni. A hatalom megszerzése amúgy aránylag egyszerû. Csak jó gyomor kell hozzá, gátlástalanság és némi ambició. Akinek ez a hobbija nnak semmi az egész. Udvarolj a hülye többségnek, mostoha sorsáért okold a kiirtandó kisebbséget, (zsidók, burzsujok, keresztények, muzulmánok, hinduk, cigányok tökmindegy, csak kevesebben legyenek ott és akkor) alapozz a mindnyájunkban mélyen gyökeredzõ létfenntartási, fajfenntartási ösztönnel mélyen megalapozott gyûlöletre, rögvest tömegek fognak mögéd sorakozni. A szeretetre nem lehet sikereszméket bazírozni, Jézus is hogy rábaszott, vagy már korunkban Ghandi, aki áldozatául esett a fanatikus muzulmánoknak, akiket az ugyancsak fanatikus hinduk irtottak ezerszám. Viszont a gyûlölet mindíg sikeres. Mondjuk nem látom be attól, hogy beszélünk közös nyelvet miért ne gyûlölhetnénk egymást kedvünkre, erre a magyar nyelv különösen jó példa, kuruc-labanc, nyilas-kommunista, népi -urbánus, orbánista-gyurcsánista, sõt aki se ez se az, azt gyûlöli csak igazán az összes többi, de úgylátszik az eszperantó még így is gyanús volt a hatalmasoknak. Mostanra úgy látom az angol lesz a világ egységes nyelve, amivel csak az a gond, hogy akik ezt anyanyelvükként beszélik hallatlan elõnyben vannak a többiekkel szemben.Legalábbis most az elején. De ha majd mindenki beszél angolul (és ez ahogy nézem két nemzedéken belül megvalósul) ez az elõny eltünik. Ha belekényelmesedik az angolszász kultúra ebbe, vesztessé lesz, mert jönnek a kínaiak és a japánok.Belõlük ráadásul abszolút hiányoznak az európai gyökerû ember kultúrájának "lovagias" vonásai. Pl a japánok csak így messzirõl látszanak számunkra barátságos csendes udvarias embereknek. A nõkkel úgy bánnak, mint a kutyákkal, akinél egy kicsit is erõsebbeknek érzik magukat azt kíméletlenül legyûrik. Na ahogy érzem az illatokról J hamarosan elkészül a hagyományos koleszterindús reggelivel, aztán irány a Balaton szevasztok.

2008, január 19. Szombat.

Na tegnap még behajtottam 54 csavart amik a fiókok melletti falon lévõ léceket rögzítik. Elõtte csak apró szögek tartották õket, mert így könnyebb volt beállítani pontosan a léceket. Aztán épp elállt az esõ szerencsére, így elõvettem a hajó alól a fiókelõlapoknak szánt deszkát és letámadtam a Józsit. Mondta a telefonba, hogy nem épp alkalmas az idõpont, mert "lõnap" van ( kiürítik a mûhelyt hetente egyszer csütörtökön és célbalõnek, miközben közös fõzés mellett sok sör fogy el) de mondtam, hogy sajnálom péntek van, miért csúsztak, gyorsan végzünk, úgy, hogy lenyomtuk vastagsági gyaluval szépre a deszkát és a gérvágóval fel is aprítottuk pontos méretre, fél óra alatt megvoltunk, nekem a kéziszerszámokkal lett volna egy nap és nem lett volna ilyen szép. Ma mindenféle maradék mahagóni anyagból kivágtam az elõlapok felsõ peremére ragasztandó léceket, melyekbe belemartam az ujjak helyét a kihúzáshoz. Három lapra fel is ragasztottam, de a többi késõbb, mert elfogytak a szorítók. Mindíg ez van AKÁRMENNYI a szorító, kevés.

2008, január 17. Csütörtök.

Ma délután hat óra három perckor végre valahára helyén volt a kilencedik fiók is a konyhai pultban.       

Így néznek ki. Számok (persze szebbek) akkor is lesznek rajtuk, ha a szép előlapokat felrakom, mert akkor ha megkérdezi valamelyikünk a másikat, hol van ez vagy az az izé, nem az lesz a válasz, hogy "valamelyik fiókban".

Most hogy visszanézem a naplóban négy és fél napi munka volt a kilenc fiók. Ami alapjában készen volt, csak a helyrerakás a csúszkák elkészítésével, felszerelésével tartott ennyi ideig. Döbbenetes. Mondjuk a csúszkák bakelit léceit ki kellett fûrészelni, kellett beléjük fúrni 198 db 4mm átmérõjû furatot, kisûlyesztve, mindegyikbe csavar, próba, igazítás stb. De akkor is. Na ezért tart ilyen sokáig egy hajó megépítése. És az elõlapok még sehol. Holnap lerohanom vele a Józsit, mert vastagsági gyalun le kell nyomjam az anyagát. Végül is úgy döntöttem az elõlapok elkészítését nem bízom rá, mert sose lesz kész.

2008, január 14. Hétfõ.

Ma lógósnap, merthogy mentem a TV-be mert egyelõre csak tartaléknak, de bekrültem az "Örökös" kvízjátékba. Na az lett, hogy valaki nem jött el és egybõl játszottam, mondjuk nem túl eredményesen, mert mindössze 78125Ft-ot nyertem, de legalább nem estem ki, mert ugye ötbõl csak egy nyerhet. Akit érdekel február 5.-én kerül adásba, utána pár nappal a neten is látható. Szóval az 5 milliós maximumtól azért messze voltam, ergo Amapolát továbbra is szerény nyugdíjamból kell építsem. A legjobb az egészben az volt, hogy odamentem 9-re és fél tizenkettõkor már kész is voltam. Hazajöttem ebédelni, legalább egyszer meleget ebédelek. Aztán ebéd után rendesen alszom egyet, utána ugye már nem érdemes kimenni a hajóra azért a két -három óráért. Amúgy amikor hajót építek minden nap ugyanazt ebédelem. Két szelet házi sütésû kenyér (Amióta J süti a kenyeret fele annyi szeletet eszem mint a boltiból, látszik annak a nagyrésze levegõ, vagy még rosszabb. És mennyivel finomabb!) megkenve mackósajttal, rá hagyma (ha van lila akkor azt) megcsorgatva, majonézzel, szeletelt kolbász, vagy szalámi rá egy réteg, befedve még egy vékony réteg sajt, kenyerek összeborítva. Inni sima csapvíz, nagyon néha egy sör, ha valami nagyon szépen sikerül ez a jutalom. Sokszor vagyok nagyon éhes odakint, mert mindíg kitûzöm mit kell megcsináljak ebéd elõtt és mivel a munkák zöme tovább tart mintsem reggel kinéz, rendszeresen délután két-három órakor ebédelek amikor már kopog a szemem az éhségtõl.

2008, január 12. Szombat.

Sok apró csip-csup idõrabló munka, látszata alig. Fél napot dolgoztam két  ilyen kis kis alakos fadarabon, ami a matrackeret léceit kidõlés ellen megtartja. A ceruzához, meg a kilós lakkos dobozhoz képest látszik mekkorák.És még nincsenek is egészen készen.

Miután nem alkalmazhatom a gyári fiókcsúszkákat (a hajó dõlésekor kicsúsznának a fiókok) saját készítésûeket kell alkalmaznom. Az elsõ fiók azért már mûködik a konyhában. Nem lehet kihúzni, csak ha megemelem 8mm-t az elejét. Így nem csúszhat ki magától.

Engem is meglepett, amikor összeszámoltam a kilenc fiókhoz összesen hetvenkét lécet, csúszkát reteszt kell készítsek fûrészeljek, csiszoljak, fúrjak, meglehetõsen pontos precíz munkával. Ha bárhol elrontom akár csak egy millimétert is, szorulni, vagy lötyögni fog. Egyiket se akarom. Hát eltart majd pár napig, de ez az ára.

2008, január 9. Szerda.

Azt írja a P Ausztráliából, hogy 40 fok van náluk. Hát kéne valami hõszigetelt csõ idáig, amin egy ventillátorral a cockpitba fújnánk a levegõt onnan, mert ráfagy a kezem a szerszámokra. Pedig ma egész meleg volt, olyan minusz egy körül, de valahogy kevésbbé bírtam mint tegnapelõtt, igaz akkor plusz másfelet mutatott a hõmérõ. Ennyit számít egy-két fok különbség. Na kiszabtam gyorsan amíg a hõség tart a matrackeretet,csiszolás után rá is raktam a lécekre az elsõ réteg lakkot. Tegnap kihagytam a hajóépítést, J levágta a hajamat, meg megfazonírozta a szakállamat, mert már úgy néztem ki mint egy hajléktalan. Amióta nem járok hivatalba nem sokat adok a külsõmre, de tegnap castingon voltam az "Örökös " játékra, hátha megnyerem az ötmilliót, jól jönne Amapolára. Aztán itthon matattam, a hajóépítés miatt eléggé elhanyagolom az ithoni dokgokat, nagyjából még mindíg költözködésközi állapotok uralkodnak, csomagok, dobozok batyuk mindenfelé a "munkásszálláson". Tegnap mindenféle hivatalos papírok kellettek volna, de sehol nem voltak a rendetlenségben. Annyira megdühödtem, hogy kiástam a kazalból és végleges helyére cipeltem az íróasztalt és némileg bepakoltam az odavalókat. Így most végre asztalnál írom a naplót, nem a sámlin kucorogva verem a hokedlira tett laptopot. Egyre másra alakulnak a végleges látványelemek Amapolán. Ugyancsak jóideje halogattam a végleges formáját azoknak a szegélyléceknek, melyek a szekrény-ágy-csapóesõ elleni védõfal komplexumokat lezárják a hálóban két oldalt. Na ma azokat is kitaláltam, leszabtam, csiszoltam, fazonra martam. Amikor nagyon fázott a kezem felhúztam a keztyût, de nem is vettem észre mikor, de valahogy mindíg lehúztam valamiért. Estére megvoltam a lécekkel és lelakkoztam a matrackeret léceivel együtt. Holnap vennem kell lakkot, mert megint elfogyott egy kilós dobozzal, nem is gondolná az ember fia a sok kis biz-baz mennyi felület, tán egy jó hónapja bontottam azt a dobozt aminek a fenekén ma este kapirgáltam az ecsettel. Beltéren Lignolakk magasfényû parkettlakkot használok, szintetikus higitóval higítható tehát kifejezetten kellemes a szaga, nem olyan könnyfacsaró mérgezõ, mint pl. a kétkomponenses Gemini és ráadásul ez a legolcsóbb.

2008, január 6. Vasárnap.

Ma reggel elaludtam. Nyolc óra elmúlt amikor felébredtem. De ez volt a szerencsém. Amire kifelé mentem a hajóra kissé meglottyadt a jégpáncél a járdákon. A mentõk egész éjjel, reggel hordták a végtagtörötteket, akik elcsúsztak az éjszakai ónos esõtõl tükörjeges utakon. Rengeteg volt a gépkocsi karambol is. Ahol megmaradt a kemény jég, ott nemhogy lépni, de egyhelyben megállni is gond volt annyira csúszott.

Amapola is megjegecesedett kissé

Befurnéroztam a mosogató alatti ajtó vízszintes kereteit.

Amikor a függõlegesekrõl leszedtem a szorítókat, kiderült, hogy a hullámkarton amit a culag (az a deszka ami elosztja a szorítók nyomását)alá raktam valamilyen rejtélyes okból hozzáragadt a mahagóni furnér szinoldalához. Mintha a ragasztó átdiffundált volna a 0,6mm vastag furnérlemezen. Rendkívül nehéz volt levakarni, csiszolni, szinte eggyé vált a fával a papír. Ma a vízszinteseknél egy vékony nylon zacskóból szabott fóliát is raktam a kartonok és a furnér közé. Így nem fog a karton odaragadni. A vastag hullámkarton azért kell, hogy a culag alatti esetleges néhány tizednyi hézagot kitöltse, szóval a ragasztás ideje alatt minden négyzetmilliméteren nyomva legyen a vékony mahagóni furnér.

Ma olyan problémával kerültem szembe, ami feltehetõleg még sokszor elõ fog fordulni ha Amapolán élünk majd. Reggel az esõtõl csöpögõ kabátomat, hátizsákomat ki kellett találjam hova akasszam. Hajón ez elég gyakran elõfordul. Idáig a szekrény ajtókat ideiglenesen egy szállodai selejt lepedõbõl alkotott függöny helyettesítette, hogy az örökös fûrészelés, csiszolás pora ne lepje be a ruhákat. A lepedõt két pillanatszorító tartotta, ezekre aggattam fel mindíg a csöpögnivaló kabátokat. Most, hogy vannnak szép ajtók a szekrényen, ennek vége. Adódik a head, ahol nyugodtan csöpöghet a padlóra a víz, hisz a zuhanyozás is ott van, de két éve halogattam fogasok felszerelését, mert nem akartam eldönteni a helyüket. Ha egyszer felfúrom a falburkolatra, késõbb meg kiderül mégse ott vannak jó helyen, ottmarad a csúnya lyuk ha áthelyezem. Na ma kitaláltam a tutit és felraktam három, a Buda Penta hotel emeleti felújításakor kihajított krómozott tripla falifogast. Remélem nem fog kiderülni, hogy máshol jobb helyen lennének.

2008, január 5. Szombat.

Ahogy reggel bandukoltam a hídon Csepelre Amapolához, amikor nagyobbat szippantottam a friss reggeli szmogba (hetek óta ritkán és csak pillanatokra süt ki a nap, szellõ se rezdül, a város elmerül a saját mérgezõ gázaiba) öszetapadtak az orrlyukaim, ami azt jelenti, legalább mínusz nyolc fok van. A Soroksári Dunán néhány terjedelmes folt kivételével vékony jégpáncél feszül. A part mellett már embert is megbír, legnagyobbrészt tükörsima, az egyik szemem sír a másik nevet, jó lenne ha még egy-két hétig kitartana a szélcsendes hideg száraz idõ, akkor lehetne Amapolától húsz méterre már korcsolyázni, de ha enyhül akkor meg kellemesebb lesz a munka a cockpitban. Mondjuk a meteorológia egész héten jelentõs enyhülést jósolt esõvel holnaptól, de ma visszavették jelentéktelen enyhülésre és csapadékra. Tehát esni fog valami és marad a hideg, tehát tükörjég se lesz korizni, de melózni is hideg lesz. Az egyre fogyatkozó vízfoltokon ezerszám nyüzsögnek a vizimadarak, legfõképp sirályok. Tõlük elkülönülnek a tõkésrécék és a szárcsák. Hogy fognak halászni, ha teljesen befagy? Rejtély.

Aránylag jól állok a hálóval. Egy pillantás a cockpitból befelé.

A sarkokban szólnak a Tesla hangszórók és van villany a 12V DC és 230V AC konnektorban. A szivargyújtó aljzat felett a rádió "gyújtás" kapcsolóját  fa "szemöldök" védi a lerugástól, merthogy az ágyfejek lábazatában van.

Ma felraktam a hajlított normapántokat a mosogató alatti szekrény ajtajára. A keretet amire felkerül szép csomómentes fenyõbõl csináltam, most lecsiszoltam és mahagóhi furnért ragasztottam a két függõleges oldalra, így lesz a fenyõbõl mahagóni. Rajta hagytam a szorítókat holnapig, ilyen idõben a ragasztó is lassabban köt, holnap a keret alsó és felsõ vízszintes homloklapját furnérozom. Az élekkel nam vacakolok, bepácolom mahagóni páccal, észre se lehet venni a különbséget. Végül is a precízkedésnek is van határa. Régóta spekulálok, hogy oldjam meg, hogy ne essenek le a matracok a hálókabinban hajó billegésekor, ezt ugye mindenféle keretekkel lehet megakadályozni, de mivel elhatároztam, hogy a két ágyon keresztben is kell tudni feküdni szükség esetén ha hempereg a hajó a kereszthullámokon, (ehhez persze be kell rakni egy extra toldást a matracba középre) tehát a keret nem törheti a derekam. Ma megjött az ihlet (papír, ceruza, mérõszalag kerül elõ, ontom a vázlatokat ilyenkor) és kiötlöttem egy nagyon egyszerû, három lécbõl álló konstrukciót, ami általában ágykeret, de néhány mozdulattal átvariálható az ágyszélesítés tartójává. Lerajzoltam, bekottáztam, várom az enyhülést amikor megcsinálhatom. Ebben a hidegben a kábeleim ridegtörései miatt nem tudok a cockpitban, vagy a nagyobb deszkákkal a hajó mellett dolgozni.

2008, január 4. Péntek.

A ruhásszekrény mind a négy ajtaja a helyén van, szépen néznek ki.

Nagyon kell vigyáznom a hajón, illetve a decken járkálásal, mert ami megolvad a ponyva tetején hó, az lecsorog a deckre és ráfagy. Kész korcsolyapálya, elgondolni is rossz, mi lenne, ha leesnék a hajóról a mellette fekvõ vasakra. Ha valamitõl tartok ebben az egyedül végzett munkában, az az, hogy komolyabb baleset ér. Mindíg a zsebemben van a telefon pont ezért. A szerencsén is sok múlhat. Már másodszor fordult elõ mostanában, hogy ahogy megyek át a hídon a járdán, a mellettem száguldó teherautók tetõponyvájáról ( itt van lehetõség elöször a városban cammogás után odalépni a gázra) az ott megolvadt, majd éjszaka vastag jéggé fagyott hó nagy táblákban röpül szerte ahogy a menetszél lekapja. Egyszerûen nincs hova bújni elõle. Nem lenne nagy boldogság ha fejbevágna egy párkilós jégtábla. Hallgatni is rossz volt ahogy csattogtak a járdán meg a híd korlátján elõttem, mögöttem.

2008, január 2. Szerda.

Vízbecsiszoltam (jeges vízbe, merthogy a kisvödörben nem olvadt meg egészen a víz a padlón a takarékos éjszakai fûtésben) az ajtólapokat és felkentem még két réteg lakkot. Délután J. kisétált meglátogatni, olyan hangulatos volt az addigra befûtött szalonban ücsörögni a behavazott hajóban, hogy szinte nem is volt kedvünk hazajönni.

2008, január 1. Kedd.

Na megvolt a szilveszter. Már évek óta nem bulizunk, gyerekek magánösvényeken és ami engem illet ahogy öregszem egyre kevésbbé vágyom társaságba. Mindíg jó egy baráti beszélgetés, de a vidám mulatozás, a hangzavar, a "muszáj most vidámnak lenni" kifejezetten taszít. Emberkerülõ lettem mostanra. Bár ha belegondolok fiatal koromban is ilyen voltam, csak megpróbáltam megfelelni a társadalmi elvárásoknak. De mostanra nem igazán érdekelnek a "többiek" elvárásai. Ha úgy élek ahogy nekem jó és ezzel nem sértem mások érdekeit mindenki hagyjon békén. Ma pihenõnap. A net nem mûködik, ezt amit most írok is késõbb, ha megcsinálják teszem fel majd a hálóra. Olvasgatok, meg teszek veszek itthon ma. Judit könyvtárát kezdtem "felfalni", hogy hozzáköltöztem, a villamoson olvasok leginkább, mivel végállomástól végállomásig utazom a 24-essel. Tegnapelõtt egy Raffai Sarolta novelláskötetet vettem magamhoz, próbáltam megbarátkozni a stílusával, átrágtam magam három novellán, de abbahagyom. Olyan a stílusa a hölgynek, mint az ídióta ajándékok, amikor a tréfás semmiséget rengeteg dobozba, papírba csomagolják. Amire kihámozod a renre ostoba "ajándékot" utálod az egész tortúrát. Nos Sarolta egy maximum két mondatban elmondható savanyú lényeg köré kerít egy unalmas, iszonyatosan túlcifrázott, tökkelütött többoldalas csomagolást. Ráadásul dõl az egészbõl a zsibbadt, enervált csüggedt szomorúság. Szóval egy búvalbaszott spiné lehet(ett) szegényke. Mindezt vászonkötésben, kemény fedéllel, mélynyomott papírra. A szerzõ nem panaszkodhatott a szocializmus farkastörvényeire. Bár sehol egy kiadási dátum, de a novellák témájából kiérzem a 60-as évek szagát. Mindenesetre 20000 példányban adták ki ezt a mû-mûvet a "Forrás" kiadónál. Ha belegondolok, hogy ha a Veperdi András lefordítja majd a Sir James Bisset háromkötetes életmûvét, amit a Rákóczy Pisti szerzett be Ausztráliában, (én találtam ki az egész merész ívû vállalkozást) vajh sikerül e rá majd olyan kiadót találnunk aki ezt a remek könyvet kiadja mondjuk 5000 példányban? Monjuk a Raffai kötet belekerült 24 Ft-ba. Ebbõl látszik, hogy nem ma árulták, bár ahogy visszaemlékszem 1963-ban elsõ munkahelyemen havi 1100Ft-ért kezdtem el dolgozni. Ha a mai nyugdíjamat nézem a mai könyv-árakhoz képest, ugyanott vagyok. Megállt az idõ, legalábbis felettem.

2007, december 31. Hétfõ.

Átcsiszoltam a lapokat és felkentem a következõ réteget.

Ma csak ennyi, végül is szilveszter van, az éves számadás napja. Nem végeztem annyival, mint szerettem volna, de azért nem állok rosszul. Jó év volt ez. Csak soha ne rosszabbat. Egészségesek vagyunk többé kevésbbé és boldogok. Az egész évet olyasmivel töltöttem amit szeretek (mondjuk a duguláselhárítás kivételével) csinálni. Csodálatos az alkotás íze, ha egy két napot "pihenek" már esz a fene Amapola után. Ilyesmiken járattam az agyam, miközben a Dunát átívelõ hídon hazafelé ballagtam a sûrû aprószemû hóesésben. A part mentén a hajók közt már vékony jég feszül a folyó tükrén, a szabad vizen sirályok pihennek. Fehér a táj, csodás szép nyugodt békés, "puha" csend, forgalom alig, a friss hó betakarja az amúgy mindent elöntõ szemetet, szerte elszórt mocskot, ami mindenfelé felgyûlik egy olyan városban amit senki nem takarít. Arra gondolok, hogy nem is olyan rég a közértesek fehér köpenye is csupa kosz volt nyaktól térdig, csak az amúgy mindenki által szidott bevásárlóközpontok " magyaridegen" kultúrája hozott változást. Akkoriban azt mondtam a koszos köpeny mindent determinál. Ahol piszkos a köpeny, ott piszkosak az emberek belül is. Nos ugyanez a véleményem a városról. Megszoktuk, eltûrjük, de "lehúz, altat befed". Elteltek az évek, évtizedek és lassan lecsúsztunk. Mert lent vagyunk és ez elsõsorban nem a szegénység, hanem az intézményesült igénytelenség következménye. De félre a rosszkedvvel, idekint szép fehér minden és eredményes év van mögöttem, egyik gyermekem saját otthonában önálló életet kezd és ehhez én segítettem hozzá, apa kívánhat e ennél többet? Boldog Újévet mindenkinek!

2007, december 30. vasárnap.

Egész ostoba dolog fog végetvetni a téli famunkáknak. Már a második sarokcsiszolóm hálózati kábele tört el nyakban, mert annyira megmerevedik a hidegben. Marad a lakkozás. A szekrényajtókat átcsiszoltam 180-as papírral és felraktam további két réteg lakkot. Ennyi volt a mai munka.

2007, december 29. szombat.

Egy hete csak a szekrény ajtó zárakra gondolok, mindíg meg-megállva. De félre a lírával, szóval még a villamoson is amikor leültem elõkapartam a jegyzetblokkot és mindenféle vázlatokat készítettem, milyen szerkezet legyen. Amúgy nem egy komplikált dolog egy fa gomb nyomását, húzását, esetleg elforgatását a két rúdzár alúlra felûlre történõ elmozdításává alakítani, de a gyári tömegterékeket stancológépek ontják századra pontosan megmunkálva, nekem meg az ilyesmit reszelõvel kellene elkészíteni (reszelni különösen utálok) ráadásul a szalonban öt, a hálóban négy ajtó van. Mindenféle átbillenõ, csusszanó, rugóval kikattanó izék jutottak csak eszembe, szóval semmi használható. Mind a mai nap délutánig. Ebéd után ledõltem aludni, elalvás elõtt rádiót hallgattam, közben hirtelen beugrott a megoldás. Olyan pofonegyszerû, hogy szégyen gyalázat, hogy nem jutott eszembe korábban. De emlékszem a Csonka fivéreknek az elsõ porlasztójára, ahol az úszóházban az úszó mozgása bonyolult kilincsmûveken keresztül zárta-nyitotta a tûszelepet, mert ez jutott elsõre eszükbe. Valamilyen okból nem tudtak elszakadni attól az elsõ ötletüktõl, hogy a tûszelep az úszó alatt legyen. Nekem is mindíg bonyolult megoldások jutnak elöször eszembe. Na de vissza zseniális ötletemhez. A lényeg, kell ajtónként két olyan egyszerû rugós retesz mint amit a hálókabin ágy oldalajtóra tettem. Ez egy quasi filléres dolog, tehát nem jacht boltokban kapható méregdrágaság. A két-, az ajtók belsõ oldalára alul és felül rögzített retesz a bennük lévõ rugó nyomására kiszúr a tokba, így masszívan zár. Nyitásuk a rerteszfül rugó ellenében történõ kihúzásával történik. A húzóerõ párhuzamos az ajtólappal, tehát le- és felfelé mutat. Namármost. Az ajtón átmegy a fa hüvely 25mm átmérõjû furtán egy fa henger, kívül a fa gombhoz csatlakoztatva. A hengeren, a szekrényajtó belsõ oldalán a tengelyre merõleges átmenõ furat van. A két reteszfült összeköti egy feszes zsineg mely átmeg ezen a furaton. És kész. Ajtó csukás az ajtó becsapásával, nyitás a gomb elfordításával történik. A forgatáskor a zsineg feltekeredik a hengerre, azaz kihúzza a reteszeket alúl felül. Akkor sincs baj, ha netán megnyúlik a madzag, mindössze annyi van, hogy nem negyed, hanem félfordulattal nyílik a szekrény. Úgy megvidámodtam, alig tudtam elaludni. Elfogyott a pácom 24.-én, ezért tegnap kiautóztam a Milesihez Szigetszentmiklósra pácért. Árulnak valami speciális olajat, ami a leírás szerint nanotechnológiával (most ez a divatszó) óvja a fát nedveségtõl, UV sugárzástól.(http://www.habiolpal.hu/alkalmazas.htm) Ha igaz amit írnak, akkor ez a jövõ faápoló anyaga hajóra. Hm. Jó lenne több referencia. Elég sokminden lesz fából odakint, hogy mást ne mondjak, a teljes rudazata a rignek. Szóval vettem mahagóni pácot, ma lepácoltam az összes szekrényajtót, meg a hálóba a polc elõlapot és miután szeszes pác, gyorsan szárad, ráraktam az elsõ két réteg lakkot is. Lehetne egy kicsit melegebb, harmadik hete minusz 4-5 fok van, hja nem minden tél olyan mint a tavaji. Mondjuk a pácolás, lakkozás bent mûködik a fûtött szalonban, de kell a cockpitban famunkázni is hamarosan a háló mindenféle egyéb dolgait.

2007, december 23. vasárnap.

Tegnap összefúrtam, csavaroztam a háló könyvespolc két darabját, aztán leszedtem a helyérõl és újból szétszedtem. Megkentem ragasztóval a két egymáshoz símuló, a deck ívét követõ felületet és újból összecsavaroztam. Ezután nem csak a csavarok, hanem a ragasztás is egybetartja a szerkezetet. Ez persze megint túlbiztosítás, nem profi megoldás, "csak" tökéletes. Átcsiszoltam mégegyszer az egészet, ha megköt a ragasztó lehet pácolni. Kiszedtem a szekrényajtókat a "zsaluzatból", szépen megkötött a fûtött (persze csak takarékosan, 7-9 fok van bent, spórolok a villannyal) szalonban az epoxi, a marás, formára munkálás holnapra maradt, mert Karácsonyra készülõdvén kissé lazábbra veszem a dolgot, J ne egyedül nézzen szembe az otthoni sütés fõzéssel, halpucolással. Legalábbis ez volt a határozott szándékom amikor délután kettõkor már itthon voltam, ehhez képest botrányt csaptam, mert nem volt még ebéd, amikor meg kaptam enni utána elaludtam és csak akkor ébredtem fel amikor már minden megfõtt és a hal megpucolva feldarabolva a hûtõben volt. Nem biztos hogy fõnyeremény velem élni, de J mégis boldognak tünik és én is boldog vagyok vele, csak tudnám mit zabál rajtam. Muszáj lesz mégiscsak valami kötött keztyût vegyek, mert a kezem annyira fázott miközben a sarokcsiszolóval a fák ívét igazgattam, hogy le kellett tegyem a gépet hogy a hõsugárzóval "kiolvasszam" az ujjaimat. Mondjuk minusz négy fok volt a cockpitban, ahol az ilyen porolós dolgokat mûvelem. Hidegben való hajóépítésben már van tapasztalatom, amikor az elsõ hajómat a "Tengerészt" építettem a Sziágyi Andrisék udvarán, olyan hideg volt, hogy a szomszéd házon a kõmûvesek is abbahagyták a munkát, idõnként bementem a kazánházba, felültem az olajkazán tetejére és csak amikor már nagyon égetett, szálltam le róla és folytattam odakint a munkát. Miközben ballagtam hazafelé a csepeli "gyorsforgalmi" úton, elgondolkoztam a táj mostani és korábbi alakulásán. Amapolával szemben a Kisduna túlpartján terül el az egykori Nagyvásártelep. Valamikor ide kötöttek ki a "kofahajók" amik a hozták az élelmiszert a Duna menti községekbõl. Volt vasúti szárnyvonal is idáig. A Soroksári úton ide közel dolgozott a vágóhíd, nem messze tõle a malmok õrölték a búzát, emlékszem amikor a Csete Bandi Danuviájával erre motoroztunk ifjoncként, még gond volt átrobogni a Soroksári úton nagy ívben kanyarodó vasúti sineken. Szóval itt ezen a 10 négyzetkilóméteren volt Budapest éléskamrája. Aztán ez a jól átgondolt rendszer valahogy funkcióját vesztette. Nem igazán értem, hogy miért. Vajjon miért éri meg jobban spanyolországból hozni az arab zöldpaprikát kamionnal, mint Szigetszentmiklósról hajóval a magyart? Miért olcsóbb az argentin szarvasmarha mint a péceli? Néhány évtizedig búsongott a lassan saját romjába dûlõ nagyvásártelep, tavaly és idén lebontották a nem mûemlék, ipari emlék két épület kivételével. Ezek a nagycsarnok és a központi szép bauhaus irodaépület, elõtte stílusus terrakotta négy szoborral, (a földmûves, a halász, a kertész, a kofa) le is fényképeztem õket mielõtt netán a modern kor mindent minimal arttá változtató randítása esetleg eltüntetné, itt volt állítólag Európában elöször páternoszter lift, amit ma már tilos építeni. Nos körbenéztem a neten, itt lesz egy új városrész Duna City néven, luxusapartmanok, szállodák, konferenciaközpont , ez most a varázsszó, én aki üzemeltettem ilyet egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve, hogy minden boltot nyereségessé tesz ha mellé felhúznak egyet. De hát fiatalok csinálják, az ember optimistán születik és pesszimistaként hal meg, ezt hívják élettapasztalatnak. Szóval biztos ez a jövõ, kétségtelen szebb lesz a környék mint a lepusztult épületekkel volt, annál minden jobb, de mit fogunk zabálni, ha a gázolaj olyan drága lesz, hogy nem éri meg a föld túlfelérõl hozni a kaját? Mondjuk ami engem illet én is szívesebben kötnék ki kofahajók, mint felhõkarcolók mellett. Lebontották az összes vasúti töltést, hidat, Csepel a HÉV-et kivéve csak gumikeréken közelíthetõ meg, ennyit a környezetkímélõ vasútról. Miután kipusztították itt Európa közepén a Duna kulcspoziciójában a magyar hajózást (orosznak, románnak, németnek, hollandnak megéri, nekünk nem) jön a vasút. A Soroksári út túlfelén még nem látni a kibontakozást, hacsak a malmok helyén a kínai zoknibizniszt nem tekintjük annak.

Ami idáig volt azt reggel írtam, most este van. Ma lecsiszoltam, lefaragtam az ajtólapokról a felesleges epoxit és felsõmaróval profilra martam azt amelyiknek a külsõ élét kellett kifoltozni. Még nem igazán találtam ki, hogy fognak záródni. Vettem fa peremes hüvelyeket, amik eredetileg bútorajtóba való szellõzõnyílásoknak szolgállnak, egy másik boltban meg fa gombokat. A hüvelyeken keresztül a gombokkal lehet majd az ajtók le-fel kitolódó rúdzárait mûködtetni, de hogy hogy lesz a mechanika arra még nincs nyerõ ötletem. Várom az ihletet. Ami idáig eszembe jutott az túl komplikált.Sajnos semmi gyári vasalat nincs erre a boltokban, minden ilyesmi kulcsos zárral mûködik, a kulcs meg ide nem való, vagy elvész, vagy beletörik egy rossz mozdulattól amikor épp mozog a hajó. Mágneszár hajón ugyancsak nem jöhet számításba, elképzelhetõ mi történik ha megdõl a hajó és nekizuhannak az ajtónak belülrõl a cuccok. A fa hüvelyeknek lyukakat fúrtam az ajtókba. A Rákóczy Pistitõl kapott legnagyobb átmérõjû szívfúróval elõfúrtam és aztán maróval a kirajzolt kör mentén feltágítottam a lyukat. Most használtam másodszor ezt a fajta fúrót,(elsõre a szivargyújtó aljzatnak fúrtam lyukat vele a hálóba) elõtte nem sokra becsültem ezt a fajtát, mindenhová csigafúrókat használtam, de ilyen nagy átmérõre kifejezetten kedvezõ a tapasztalatom. Nem tépi a fát, bár nem hagytam teljesen átmenni, hanem a másik oldalról is befúrtam, így középen találkozott a két furat. Amikor a reptéren röntgenezték a motyómat Athénben, szétszedtek ezek miatt a fúrók miatt, pedig nem is a kézipoggyászban volt. Elismerem gyanús holmi, képzeljünk el egy terroristát aki behatol a csomagtérbe és egy 25-ös fúróval visszatérve fenyegeti a személyzetet. Lehet a pilöta meg is halna a röhögéstõl. Végül is a két biztonsági kislány megengedte, hogy hazahozzam, bár látszott rajtuk fogalmuk sincs mire való, bár magyaráztam, hogy fúrók. Mondjuk amikor életemben elöször láttam szemöldökspirált én se tudtam mire való. A nõk amúgy örök csoda számomra, például képesek leélni az életüket úgy, hogy nincsenek zsebek a ruháikon,( ha netán mégis lenne, az is csak dísz, úgy néz ki, de nem lehet semmit beletenni) helyette ridikült, táskát szatyrot hordanak, ami az egyik kezüket azonnal kiktatja. A hidegben annyira megmerevedett a mûanyag tok, hogy alig tudtam kipiszkálni belõle a fúrót. Vettem kötött keztyût, idõnként felhúzom, aztán megint zsebrevágom amikor megunom a tapintás érzék hiányát. Az öt ajtólapot és a háló polc elõlapot lepácoltam, aztán hazatértem. Holnap még kisuhanok még egy réteg pácot felkenni, aztán tartokegy kis karácsonyi szünetet.

2007, december 21. Péntek.

"Bezsaluztam" a javítandó ajtólapok széleit és beöntöttem az általam gyártott epoxi "mûfával". Ez volt szerdán. Többre nem is volt idõm, mindenféle ügyintéznivaló, meg autószerelõhöz vonulás, (mindkét hátsó kerékcsapágyat cserélni kellett, mert már 80-nál olyan hangosan zúgtak és ráztak a kerekek, hogy be kellett tömnöm a fülemet legutóbb Balatonról hazafele autózva)aztán a szokásos költözködés, a szétvésett fal helyreállítása két napot elpazarolt a hajóépítõ idõbõl. Hogy beállt a tartós hideg kiderült, hogy nem állok jól meleg holmival tartós szabadban való munkához. A Lónyay utcai katonai kacatboltban vettem két Bundeswehr molinógatyát,(darabja 750 Ft, igazán kedvezõ ár) felsõ nem kell, pullóverem van elég. Ezeket a munkásruha alá véve nem fogok reményeim szerint fázni. Nagyon szeretném végigdolgozni a telet, bár a munka hatékonysága mindenféleképpen rosszabb mint tavasszal, vagy õsszel. Az ütöm-vágom munkával nincs is gond, de amikor a cockpitban finomabb dolog van, méricskélni, csiszolni, fûrészelni, pedig most leginkább ilyen munkák vannak, hát eléggé fázom, fõleg a kezem ami szinte ráfagy a hideg szerszámokra. A múltkor hegesztettem dolgokat, kifejezetten kellemes volt pillanatokra megérinteni az imént még vörösen izzó vasakat.

2007, december 18. Kedd

Borzasztó ez a selejtezés. Kényszer, mert egyszerûen nem férünk el a rengeteg kacattól. Ugyanakkor ma reggel tényleg én mondtam J.-nak, hogy ne dobja ki a szivarosdobozt amiben a nagypapáj a szivarjait tartotta ( Britannia 100db, ilyen dobozban tartotta a léginárius legfontosabb felszerelési tárgyát a szimbolát Gorcsev Iván, miközben Würfli úr tánc és illemtantanárral konzultált a hangszer mivoltáról, Rejtõnemismerõk ne is próbálják dekódolni). Megõrjít a sok agresszív lom. (Rákóczy Pisti exsógora definiciója mindazon javakra amik kidobni túl jók, de nem kellenek semmire.) Ma felszereltem a hangszórókat elõlapostúl a sarkokba a hálóba, remekül mutatnak, kár, hogy Peti fiam nem oldja meg a honlapproblémámat így képek a gépben. Ma amikor kimentem Amapolára, a hóban keréknyomok vezettek a hajóig, nyugtalan lettem, de megnyugodtam azonnal amikor a hajó alá néztem, a Józsi meghozta a szekrényajtókat a szalonba, fél éve igéri, igazából még ráért volna, mondjuk nem lettek igazán jók, mert valami maradék körist használt, az öt ajtóból háromnál bent van a fa szíjjácsa a szíjjácsbogár lárvájának "szú"lyukaival , szóval elég szar lett, de kivéstem és kijavítom epoxival kevert mahagóniporral, nem fog látszani.

2007, december 17. Hétfõ.

A szennyvíz csövek, immáron úgy tünik, életem szerves részévé váltak. Kivéstem, legalábbis megközelítettem a függõleges csövet. A fõfal és a szomszédtól elválasztó fal szögletének bontása során kiderült, hogy a fõfalban halad az ejtõcsõ a túloldalon, tehát igazából már a szomszéd fõfalában. Ez persze csak azután volt ilyen nyilvánvaló (fene lát a falba) amikor a vésõm kijött a gyönyörû tapétáján a galériájára menõ csigalépcsõje mellett. Miután elözõ nap már bemutatkoztam, mint régi ismerõs egészen fegyelmezetten vette tudomásul a dolgot, sõt azt is felajánlotta, hogy ha nem megy másképp, az õ lakásából folytassam a vésést, de nem éltem a nemes ajánlattal, mégis jobb, ha legalább egyikünk lakása nem hever romokban. Visszatértem tehát a mi oldalunkra és a fõfalban fölfelé tágítottam a krátert , de úgy tapasztaltam, hogy végig nedves a csõ, tehát valahonnan felûlrõl az ismeretlenbõl szivárog. A csõ körül függõleges üreg van, ami lehet szándékos, (strang akna féleség) de hanyag kõmûvesmunka is. Végül is úgy döntöttem, hogy megállok és elméleteket gyártok. Mi van, ha ez csak kondenzvíz, ami a hidegvíz csövön és a fal hideg belsõ oldalán képzõdik, azért mert megnyitottam a szabad levegõ hozzáférést? Hogy mitõl büdös? Nem tudom. Lehet valami rohadó anyag bent akár évek óta. Mindenesetre nem fogom lebontani a felettünk levõ emeletet így Karácsony elõtt.. Mi is a hiba? Nedves a fal és büdösség jön a kivésett nyíláson. Hát álljuk útját, aztán több eset lehetséges. 1. Abbamarad. 2. Nem marad abba. 3. Máshol jön ki.(mondjuk a szomszédnál) Végül is 1-es és 3-as esetben megszünik a problémám. Ha 66% esélyem van a sikerre, meg kell próbálni. Benyomtam két falakon, összesen 80 literre táguló PUR habot a csõ mellé felfelé, illetve az egész üreget kitöltöttem vele, meg a kivésett tégladarabokat beleúsztatva. A szag egycsapásra megszünt, ami fõleg J. (akinek az ora vetekszik egy vadászkutyáéval, a Balaton közepén vitorlázva megmondja mit fõznek a parton) számára volt megváltás, én az orrsövényferdülésemmel gyakorlatilag szaglásképtelen vagyok. Itt tartok, várom sorsom jobbrafordulását.

2007, december 16. Vasárnap.

A Rákóczy Pisti levetett kazettás rádiómagnóját beépítettem a hálókabinba. Ez fog nyünyörögni elalváshoz lágy andalító zenéket.

Szeretünk így hajón elaludni, Horvátországban is ezt tettük az ELAN-on. A Recicling további dicsõségére szolgálnak a hangszórók. A régi Novotelben tûzvédelmi, hangosbemondó, háttérzene funkcióra 100V-os Tesla hangszórók szolgáltak fehér mûanyag dobozokban. Ezeket új rendszer váltotta fel a felújítások során, sittes konténerben végezték a hangládák, azt a kettõt kivéve, amely most új életre kelt Amapolán. A randa mûanyag ládákat , meg a trafókat kidobtam a hangszóróknak a háló sarkába új elõlapokat csináltam, csak a hangszórórácsok maradtak az eredetiek.

 Rajtuk a szocialista ipar nagyobb dicsõségére virít a TESLA felirat. (Amúgy Nikola Tesla akkora tudós volt, hogy Edison nyugodtan befûzhette volna a cipõjét.)Mit mondjak, mindössze 5 wattoasak, de torzítás nélkül bírják a teljes kivezérlést. A mai hangszórók kisebbek és szemrebbenés nélkül ráírnak 15-25 wattokat. A hátsó részt a fartükörrel párhuzamosan futó könyvespolc íveli át a deck vonalában. Ennek készítettem ma az elõlapját. Szárazföldön persze ilyesmire semmi szükség, mert a földrengéstõl eltekintve a könyvek elvannak a polcon, de hajón más a helyzet. Ez a polc két méteres a hajó alól kellett a felrakásolt deszkák közûl anyagot elõbányásznom. Kicsit tartottam a dologtól, mert tegnap esett a hó és féltem, hogy bele kell térdeljek, hasaljak, hogy jozzáférjek az anyaghoz, de csontszáraz és hómentes volt minden a hajó alatt, hiába, jó nagy a segge Amapolának, így a dolog könnyûségbe ütközött. A hajó mellett lesöpörtem a havat a "manõverplacc"-ról és kivágtam, gyalultam az anyagot. Kissé bizarr volt a normálisan kifejezetten jó idõben való szabadtéri munkát ilyen körümények közt végezni, de a cockpitban elég kevés a hely 5m-es deszkákkal forogni és különben is ki mondta, hogy hóban tilos asztaloskodni? Teljesen igaza van a cigánynak, amikor azt mondja, hogy "szar a hideg szél nélkül", állt a levegõ egyáltalán nem fáztam, csak a kezem fagyott rá a szerszámokra, mer valahogy minden gép úgy mûködik, hogy ott szívja be a hûtõ levegõt, ahol az ember keze van. Keztyûben meg képtelen vagyok "motoszkálni". Csak egy egészen lehetetlen dolog zavaró, annyira merevek a gépek (amúgy normális körülmények közt is gonoszul állandóan összegubancolódó) hálózati kábelei a hidegtõl, hogy mint a rugó próbálják kihúzni a kezembõl a csiszoló-, maró-, körfûrész-, gyalu gépeket. A szegélydeszka két részbõl áll, egy a bakelit polc (tulajdonképpen a belsõ burkolat fal elé álló része) elülsõ éle alá lesz csavarozva és a kiálló részére függõlegesen kerül rá az elõlap. Mindkettõ szegélyét negyedkörív profilra martam, az elõlapba pedig egy félkör keresztmetszetû hosszanti díszhornyot martam, mégse legyen olyan sivár. Ez harmonizál a szalon szegélyléceivel is. Az elõlap fölûl vízszintes egyenes, de alúl követi az íves deck vonalat, így középre kerülnek majd a kisebb könyvek, mert itt alacsonyabb. 10 órakor kezdtem a munkát és délután két órakor szorítókkal ebéd elõtt a helyére raktam az egészet, gyakorlatilag kész a famunka, csak majd finomcsiszolás jön kézzel, pácolás, meg lakkozás és megy a helyére véglegesen. Egész meg voltam magammal elégedve. Sajnos derûre mindíg ború jön, holnap megint szennyvízmunka lesz, úgy látszik a sok spirálozástól valami eltört a "munkásszálláson" bent a falban, szivárog a szennyvíz a vakolaton át. Ki kell vésnem a függõleges strang csövét, ez alkalomból a felettünk lakó szarában fogok pancsolni nem úgy mint a múlt héten, amikor mégis "csak" a sajátunkéban tettem ugyanezt. Lehet, ideje lenne néhány lottószelvényt kitöltenem.

2007, december 10. hétfõ.

Ajtófélfák, tolótetõ keret a helyén. NAGYON szép. Percekig ültem elõtte amikor kész lett és csak gyönyörködtem. Tegnap beraktam a burkolatok alá a lámpák bekötö vezetékeit. Egy centi se látszik sehol kábelbõl, drótból. Az ágyak alatt, meg a padlódeszkák alatt némi fontolgatás után 40-es gégecsöveket bilincseltem fel ahol a "gerinc" kábelpályák mennek. A szalonban meg ahol sok vezeték megy egy 100X40-es vezetékcsatorna van. Minden csõben van egy örökre bent maradó behúzószál. Amikor valami villanyt kell vezetni, csak berántom a vezetéket, nem kell kábelkötegelõkkel korbácsozni. Ma felraktam a hálóba az ágyak fölé azokat a szép réz olvasólámpákat amiket a Rákóczy Pisti szerelt le a hajójáról, mert áttért krómozottra. Elõtte a J. fémtisztítóval kifényesítette, ragyognak mint a Salamon töke. Középre a keresztpolc alá ami átíveli a teljes hajófart felcsavaroztam az ugyancsak P.-tõl levetett fénycsõarmatúrát. Fényárban úszik a hálókabin! A kedélyállapotomra rá is fért egy kis derû. Második napja esik az esõ, 8 órakor még-, 4 órakor már sötét van, hulla fáradt vagyok a költözködéstõl, az állandó pakolástól, rájött még az "új" lakásban az örökös duguláselhárítás. Vékony a szennyvízcsõ, a WC öblítéskor feljön az anyag a kádba.Tegnap elhoztam a lányom utolsó könyves dobozait, felcipeltük a harmadikra. Ma reggel amikor kiértem Amapolára (miután ez is egy tortúra volt, mert nem ment a villamos) legszivesebben lefeküdtem volna a szalonban aludni, olyan csüggedt fáradtság jött rám. De aztán a lámpáktól megvígasztalódtam.