Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.
  • KAMA3: Én bevallom őszintén, hogy erre az időre (félig szándékosan) felfüggesztettem a blogod olvasását, ... (2024.03.01. 09:56) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Ha nem írok ne válaszolj!: Már lezártam. Majd építek egy ferde rampát amin feltolom a talicskát. ... (2024.03.01. 00:31) Szerda.
  • A Tengerész: @Paduc: Rémlik.... (2024.02.25. 02:14) Szombat.
  • A Tengerész: @akiga: Igen tudok róla. (2024.02.23. 08:39) Szerda.

Linkblog

hetedik rész, mentés a régi naplóból

2008.01.26. 21:57 :: A Tengerész

2007, június 3. vasárnap.

Nem sokat muzsikáltam a hajón. Fõ ok, hogy J. nagyon beteg lett, három nap ápolási szabadságot vettem ki és ma is pihenünk, délután leviszem a városligeti egészségnapra sétálni kicsit. Kis idõket voltam kint, megszereltem a vizet a napboylerhoz, kollektor még nincs, egyelõre a decken álló feketére festett kopasz boyler adja a melegvizet. Gondolkoztam kissé azon a rejtélyesnek tünõ dolgon, miért volt annyi gondunk a P. hajóján Krétán a vízszereléssel, nos a nem megfelelõ anyag lehetett az ok. Én a kötésekhez az alapvetõen nem ehhez a flexi szereléshez, hanem a (pillanatnyilag talán legmodernebbnek nevezhetõ), roppantógyûrûshöz technológiához kifejlesztett, német "VIEGA" idomokat használom, a 20 baros vegyszerálló tömlõkhöz, AWAB (ABA?) bilincsekkel, ha hidegebb a külsõ hõmérséklet a végeket hõlégfúvóval kissé felmelegítem, mert nagyon szorosan mennek a helyükre, még soha nem fordult elõ szivárgás, pláne kicsúszás a sûrûn bordázott végeknél. Tegnap ronda munkába kezdtem, nekiálltam kipakolni az idáig "behajigálós"raktárnak használt hátsó kabinból a dolgokat. Jelentõs részben sikerült elrakni máshová az ott felhalmozottakat, nekiálltam a két év alatt lerakodott port a falakról és a fenékbõl összesöpörni, na ebbe fulladtam bele estére, pedig porálarcban csináltam, de még így is borzasztó volt. El is határoztam, hogy félbehagyom és elõbb kivágom a felépítménybe az ablakokat és csak késõbb fogom beüvegezni, hogy átszellõzzön, sõt elõszedek egy ventillátort is, mert így nem lehet dolgozni a zárt helyen. Van elég kitalálnivaló itt, mert ellentétben a szalonnal, amit nagyon részletesen már jóelõre, a hajótest tervezésekor megterveztem, a hálókabin kialakítására csak nagy vonalakban vannak elképzeléseim. Úgy kellene az ágyakat megoldani, hogy akár keresztben, akár hosszában lehessen aludni, attól függõen éppen hogy mozog a hajó, aztán legyen elég szekrény, meg polc a motyóknak, mi a jobb, ha magasabb a fekhely és alatta több a hely, vagy ha alacsonyabb és felette nagyobb a szekrény, lehessen összebújni meg elkülönülni is, ha bever az esõ az ajtón éppen ne egybõl az ágyra essen, stb.


 

2007, május 28. Pünkösd hétfõ.

Lábadoztomban már egész jól vagyok, ma utóljára vagyok beteg, holnapra írtam ki magam munkaképesnek. Itthon elmélkedvén piszmogok, többek közt a neten nézgelõdve megállapítottam, hogy aki a vizuális élményeket habzsolja, teljesen felesleges költséges, fárasztó utazásokat tennie a világban, beoltatnia magát mindenféle betegségek ellen. A Shwedagon kapcsán ránkerestem a neten, nos mindenféle kép ott van, ami csak láthtó. Ami nincs, az a megdöbbentõ élmény, amikor a tenger felõl már messzirõl látszik az arany kupola a hegy (mondjuk inkább domb, de a lapos síkságon annak tünik) tetején , meg az eszmecsere a szerzetessel, bennem leginkább ezek maradtak meg, de ezekben az átlagtúrista nem igen részesül. Gép leszáll vele, transzfer a szállodába, transzfer a nevezetességekhez, (ilyen szó, hogy odabuszozunk, meg odataxizunk, pláne arrasétálunk nincs is) fényképezés videózás, kacatokra alkudozás, majd otthon mindent megnézünk. Nem volt felemelõ élmény annakidején az utcákon nyitott csatornákban csordogáló bûzlõ szennyvíz felett átlábalni, de hozzá tartozik és nem lenne teljes az élménykavalkádom ha kimaradt volna. Mindenki másképp túristáskodik. Valamikor odavetõdött egy skipperkedõ hozzám hasonló korú ember Amapolához és szóba elegyedtünk. Kiderült, szegrõl-végrõl akár ismerõsök is vagyunk, mint mindenki a vitorlázótársadalomban, az Elekes Béla bácsi mannschaftja volt a "Gittán". Szóval mesélte egy tipikus magyar kompániát vezetett az Adrián, amikor Horvátországban gondolta megpróbál nekik mást is mutatni a tengeren kívül és bevitte õket egy régi templomba. Nos éppen azt próbálta mesélni, milyen nehéz lehetett a sok tonnás köveket mindenféle habarcs nélkül pontosan összeilleszteni, hogy sehol rés sincs, amikor az egyik vendége ordít (miért is ne, tán suttogjon a templomban a pénzéért?)a másik oldalról "kapitány ezt nézd, ez meg van véve, szólj nekik, nem érdekel mibe kerül viszem haza" és az oltár feletti ikonosztázra mutat. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy a templom és a bazár az nem egészen ugyanaz és némelyik uszk kalózok ivadéka, helybéli pap igen jó erõben van, úgy hogy talán menjünk.

Szegény J. is rákezdte a prüszkölést és orrfúvást. Ha majd a köztársasági elnök megkérdezi tõle, "Ugyan kedves J. mit hozott önnek a V. Krétáról", majd azt válaszolja "Influenzát".


 

2007, május 26. szombat.

Az volt a tervünk, hogy lemegyünk Balatonra, fõleg J.-nak hiányzik a kimozdulás, ugye én most jöttem meg, de közbeszólt a betegség, most is fekszem, bár jobban vagyok, mert a köhögés jelentõsen csökkent és az orrom is szelel, de a mellkasom és hátam még fáj köhögésnél, tüsszentésnél. Emlékszem múltkor is visszaestem, amikor hamar felkeltem, úgy, hogy ugrott a Balaton, sebaj, lemegyünk a jövõ héten, most úgyis rossz idõt jósol a meteorológia. Még kis impressziók az utamról. Merthogy az idõk során rájöttem, ezt a naplót elsõsorban magamnak írom. Amikor írom újraélem az élményeket és ez nagyon jó dolog, továbbá meditációra ad lehetõséget, ami a legfontosabb dolog, legalábbis aszerint a budhista szerzetes bácsi szerint akivel úgy harminc éve Rangoonban a Shwedagon nevû templomban (ami egyébként nem egy templom, hanem vagy száz egymás hegyén hátán, a picinytõl az akkoráig, hogy a tengeren Burma felé közeledve sok mérföldrõl látszik, ez a világon a legnagyobb buddhista templomkomplexum) beszélgettem és akinek bölcsnek tünõ szavai megragadtak bennem. Kifelé kis 18 unciás(majd két decis) rozsdamentes zsebkulacsomat félig- háromnegyedig megtöltöttem konyakkal, kíváncsi voltam mit szólnak hozzá a reptéren, ugye úgy emlékeztem, hogy egy deci folyadék mehet. Na Ferihegyen nem volt probléma, bár mint megtudtam nem a mennyiség, hanem az ûrtartalom számít, amikor mondta a pasas, hogy nem vihetem, mondtam, tudomásom szerint bébiital nem probléma, én már öreg vagyok, öregség pedig a második gyerekkor, ergo... tovább engedett. Nem úgy amikor Athénban átszálltam . Ott egy túlképzett kislány volt a motozó, nem engedett tovább, pedig valamivel kevesebb lötyögött addigra a kulacsban, (ugye közben találkoztam a Pistivel erre inni kellett, neki is volt kulacsa) nos a security tréningek amazonja felajánlotta, hogy menjek vissza kiüríteni (gondolom a WC-be) na azt már nem, kittam helyben és ráleheltem, hogy kishíjján hanyatt esett. Amúgy az alkoholizálási szokásaimról, egy éve amikor ugyancsak Görögországból utaztam haza, Athénban a freeshopban vettem egy üveg Metaxát, az egyetlen konyak amit szeretek, a kétharmada még megvan, ebbõl töltöttem a kulacsba is. Az idén nem vettem, kitart a maradék még egy évet biztos. A vidám barátságos görög emberekkel amúgy ha nem reptéri biztonságiak könnyû megbarátkozni. A férfiakról nem tudni pontosan mit csinálnak, bár minden reggel láttam ugyanazt a halászcsónakot jönni befelé a tengerrõl, tehát õ az aki az éttermeket ellátja seafooddal, (bár a Rákóczy Pisti szerint a helyi idegenforgalmi iroda fizeti, mint folklórelemet) de leginkább az utcára kitett székeken ücsörögnek a kávézók elõtt és beszélgetnek, nõt itt még véletlenül se látni, ebbõl a szempontból pont olyan minden, mint az arab országokban, másban semmiben, tehát nem koszosak és erõszakosak Küllemre mint mi magyarok, talán kicsit feketébb és göndörebb a többség, de a boltost ahova kajáért jártam, például akár németnek is nézhetném. A férfiakkal küllemben semmi baj, pl a fiatalember aki becsekkolt Heraklionban visszafelé, fejére simuló koromfekete göndör rövid hajával, atlétatermetével, férfias lágy vonásaival ha levenné a szemüvegét és diszkoszt venne a kezébe, nyugdtan odaállhatna Müron szobra mellé másodpéldánynak. De a nõk... Hát szóval ugye a feketeség megjelenik kis kackiás bajuszkában és a karokon is, de tán a nagyobb baj, hogy még a fiatalok is dagadtak, rengõ farok és hullámzó pocakok a legjellemzõbbek, különösen, hogy ugyanúgy megvan hülyülve a fiatalabbja a köldök feletti topokért és a csípõnadrágért, mint nálunk. Az arcvonásaik pedig.... hát nekik is lágy és férfias. Azokban a boltokban, ahol számítógép tartja nyilván az árút automatikus a számlaadás, de ahol nem, ott ugyanúgy senki se ad se számlát, se nyugtát mint nálunk, sõt mégúgyabbul. EU ide EU oda ez minden európai országban sokkal inkább a hagyományokhoz, mint az aktuális APEH-ok elõírásaihoz igazodik. Hasonló volt a helyzet három éve Rómában is. Az ételeik ehetõek, némelyik nagyon finom, de mindent agyonöntöznek oliva olajjal, ami nekem azt hiszem nem hozott szerencsét. Levesben, ami nálam nagyon fontos, sehol sincsenek, tehát nem mûködik ami nálunk, hogy van tartalmas fõétel kategóriába menõ leves, mint pl. egy csülkös bableves, vagy egy gulyás. Ettem hallevest, ami jó volt, de egyszer ettem abból a halászlébõl amit a szegedi halászléfõzõ verseny egyik helyezettje fõzött, (és amibõl többszöri repeta után már képtelen lettem volna akár egy kanállal is magamba tuszkolni, de még mindíg kívántam az ízét) hát neki a görög chef a cipõfûzõjét se köthette volna meg és ezt nem mint a hazai ízek pártolója mondom, hanem szerintem egy echte görög se mondana mást ha megkóstolná mindkettõt. Természetesen a halételeik amúgy kifogástalanok, ettem apró rákokat (shrimp az angol neve) pikáns mártásban, polipot, kardhalat, dorádót, jobban izlett mint a hazai fogasfilé, ami nekem túl száraz, fene a gusztusomat, látszik gyerek koromban az angyalföldi házmesterlakásban az asztal körül kergettek, ha kiköptem a fogasfilét. Egyébként meggyõzõdésem, hibázik aki úgy eszik idegenben, hogy az ételekben únos- úntalan hazai zamatok után kutat, nyitottnak kell lenni és mindent annak enni ami. Tésztáik az olaszból étvettek, korrekt és jó minden, sõt jobb mint az olasz, életem legpocsékabb pastasutáját Rómában ettem, (szintén úszott az olajban) a legjobbat meg egy Fritz Imre nevû hajószakács csinálta anno az Újpest nevû dunatengerjárón hajón. Ami meg egyáltalán nincs, az a fõzelék. Nem mondom, hogy minden körülmények közt rajongok amúgy érte, pl a paradicsomos káposztát nem szeretem és mindíg félve eszem a karalábét, mert egyedül J.-nál (akinél jobb szakácsnõ kevés van, fõleg levesben menõ) nem fás valahogy, de pl. szeretem a spenótot, sõt gyerek koromban is szerettem, pedig iszonyatos rossz evõ voltam, egyszerûen sajnáltam az evésre fordítandó idõt, az egész gyerekkorom a kajával való szekálásról szólt. Na amikor meg hideg tejet kértem a görög reggelihez, csak egyszer sikerült, hogy azt is hozzanak, pedig okulva a tavalyi példán, kétszer is kihangsúlyoztam, hogy "cold milk from fridge", de ha a másik pincér hozta, már elveszett az info és hozták a forró tejecskét benne kanállal, hogy cukrozzam, ha rágondolok már hányinger fog el. Tej után az italokról. Sör ugyanaz mint mindenütt európában, helyit nem is láttam. De bor csak helyi van. Ismét felidéztem a redzsina, tengerész koromban utóljára ízlelt ( a szomszédos bortanker hajóból mûanyag slauggal egyenesen átszívott) gyantás ízét, amúgy elég közönséges bor, még csak nem is dugós, hanem csak söröskupakkal lezárt üvegben adják, ami ugye bornál majdnem a mélypont, a mûanyag marmonkannás van tán csak lejjebb, de én még mindíg szeretem. A boraik édesek, ezért nekem mind ízlik, amire az van írva, hogy száraz, az kb. megfelel annak ami nálunk a félszáraz, de tán félédesnek is elmenne. Egyszer ittam a Grinzingben Bécs mellett száraz bort, ami leginkább borecetre emlékeztetett, hát hálistennek az itt ismeretlen. Persze a borszakértõk biztos kiköpnek az értékelésem hallatán, valami okból a vájt ínyûek (meg a sznobok) a száraz borokat szeretik, nos õk jobb ha elkerülik Görögországot.

Még pár szó a tengerrõl. Persze csodás kék és tiszta, legalábbis a hazai vizeinkhez képest, bár itt se tudtam úgy ránézni, hogy ne láttam volna legalább egy nylon zacskót vagy mûanyag palackot lebegni a vizen sajnos. Valamimit véthettem Aiolosz ellen, mert a szél istene nem volt hozzám kegyes, amikor az aktuális munkákat félrehessegette a Pisti és kötelességének érezte, hogy segítségemért cserébe egyszer, az utolsó napon kimenjünk a tengerre, kicsit élvezni a hajózást, ami kétség kívül kedvesebb a szivemnek, mint a WC dugulás eltávolítása görnyesztõ pozicióban, keserves szenvedéssel, bár határozottan büszke vagyok, hogy amikor a Pisti már feladta volna a duguláselhárítást én dühödten folytattam tovább és újabb fetasajtos doboznyi murvakonzisztenciájú hugykõ eltávolítása után szabad lett a klotyó kifolyója. Szóval amikor végül elkövetkezett az élvezet pillanata, megbolondult a szél és egyszerre fújt, majd elállt a szélrózsa minden irányából. Amire felvettem volna egy irányt és hozzá vitorla állásokat, már 180 fokot fordult és visszont. Egyszerûen, mint az egyenlítõ környéki szélcsendes zónában, összevissza fújt a semmi. Így hajózás szempontjából a tavalyihoz képest minuszos volt a vállalkozás, de azért sokat segítettem a Pistinek, végül is ezért mentem és az embernek oly kevés barátja van akinek örül ha segíthet.


 

2007, május 23. szera.

Betegen jöttem meg Krétáról. Nagyjából az egész 11 nap alatt betegeskedtünk, a Pistinek a torka is fájt, nekem a klotyótól volt nem túl ajánlatos messze mennem, hazafelé csak a kocsiban kezdtem megnyugodni, mégis jobb ha a saját autómban fosom össze magam, mint a repülõn. Aztán beindult a fejfájásom és megemelkedett a papírzsebkendõ fogyasztásom is, most hõemelkedésem van és gyengeség vert le a lábamról, bár délelõtt kinéztem a hajóra, de csak azért, hogy megállapítsam, minden a legnagyobb rendben, a ponyvát nem vitte el a múltheti vihar és a paradicsompalántákat is ötözgették barátaim. Kréta teljesen rendben van, akárcsak egy éve Levkas. Minotaurussal persze nem találkozhattam, mert ugye még annakidején megölte Thézeusz. Valamikor régen vettem egy könyvet és akcióban választhatott mindenki aki vásárolt, mégegyet a felhalmozott eladatlan könyvek közûl , én Thézeuszról, a királyfiról és amatõr bírkózóról elsõ szám elsõ személyben megírt történetet választottam, amit eredetileg venni akartam, már nem emlékszem mi volt, de Thézeusz történetét nem felejtem el soha. Szóval bár Kréta biztos ugyanúgy nem Athén, ahogy Székesfehérvár sem Budapest, de hát mégis csak megdöbbentõ a különbség az emberek viselkedésében, életstílusában, nekem a Pesti elmebeteg állapotokhoz szokott lakosnak. Elõször is nem rohannak. Amikor a Pisti robogójával kocogok egy boltot keresve a cégtáblákat nézegetve, nem dudálnak rám és nem akarnak mindenáron megelõzni, ha másként nem lehet még anyázva is, csakhogy egy méterrel elõbb érjenek a piros lámpához. A boltokra nincs kiírva mikor nyitnak és zárnak, nekem az volt az érzésem, hogy amikor kedvük van kinyitnak, ha megunják bezárnak, volt egy szerelvényüzlet ahol mondta a szomszéd, hogy este hét után jöjjek vissza akkor biztos nyitva lesz, ez ugyan engem idegesített, de csak azért, mert nyomott bennünket a sok meló, amihez mindíg valamit venni kellett, de például a helyiek biztos egész jól elvannak vele. Az utcák bár szegényesek, tehát a házakon nincs mindenütt új esõcsatorna, vakolat, csicsás kapu, faragott erkély, de minden tiszta, szemét és kutyaszar egyszerûen nincs, nem tudom hogy csinálják, tán söpörnek. Egy magyar közterületfelügyelõ (Demszkyhuszár) dagadtra korrumpátatlhatná magát amint végigmenne az utcákon, annyi a boltok elé kirakott árú, szakadt, vedlet kávéházi szék, de ez itt senkit (engem se) zavar, lehet, hogy ha van egyáltalán felügyelõ, a koszolókat bünteti nem a dolgozókat. Nyugodt emberek mindenfelé, kapkodásnak, sietésnek és a nálunk velejáró agresszivitásnak nyoma sincs. Például a hely szelleme hatására harmadik nap én is felhagytam azzal az itthon bevett szokásommal, hogy bemegyek robogóval az egyirányú utcába szembe. Bizony! Magam is meglepõdtem a dolgon. Az üzemanyag kevéssel olcsóbb mint nálunk, a 71km-es taxiút a kikötõtõl a reptérig mégis csak 50 euro volt, ami ugye kb. tizenkétezer forint, némelyik hiéna náluk ennek a többszörösére veszi le a külföldit a tízenvalahány kilóméteres reptéri útért . Az árak eléggé ijesztõek, az élelmiszer kb 30-40%-al drágább, de szemmel láthatólag nem aggasztja a helybélieket, úgy látszik a jövedelmük is ennyivel magasabb. Sajnos bennem zajlott le valami változás az évek alatt, illetve talán nem is sajnos. Az ember változik. Valamikor még tengerész koromban belevetettem magam egy idegen város forgatagába, bármilyen fáradt is voltam a napi munka után élvezettel róttam az utcákat, beszíva idegen illatokat, feltöltekezve az új élményekkel. Most meg valahogy vége ennek. Biztos azért,(is) mert ilyen várost (Agios Nikolaos) ami egymásra rakott cipõsdobozfedõ külsejû házaival pontosan úgy néz ki, mint amilyet tucatnyit láttam már, de lehet más is az oka. Nem igazán tudom hogy mi. De nem megyek már be egyetlen üzletbe se, mert pillanatnyilag semmilyen tárgyra nincs szükségem, sõt azzal vagyok elfoglalva, hogy szabaduljak meg a sok év alatt különféle otthonaimban felhalmozott feleslegesektõl. Tehát nem érdekelnek a valódi görög népmûvészeti tárgyak médincsájna, és a szakadt pólóimban és húsz éves cipõimben is eljárkálok még egy darabig. Még igazából azt tartottam legérdekesebbnek és elgondolkoztatónak, hogy ahol csak rákérdeztünk, milyen nemzetiségû a bennünket kiszolgáló pincér, kiderült, angol, lengyel, ukrán. És nem mindenütt kérdeztünk rá, lehet akit görögnek néztünk se volt az. Vajjon miért? Ennyire számít a pénz? Vagy úgy lenne, mint a Pistinél, aki istenáldotta tehetségét csak a földgolyó túlsó oldalán tudta kibontakoztatni? Nem írok errõl, mert más ember belsõ világát nincs jogom saját naplómban boncolgatni, de úgy érzem súlyos ennek az ára nagyon nagyon súlyos. A csinos picérlánykák nagyon megörültek amikor maradék lengyel tudásommal szóltam hozzájuk, valamikor még a forradalmuk elõtt Gdanszkban dolgoztam a hajógyárban három és fél hónapot, a végére egész jól beszéltem velük bármirõl lengyelül. Az egyik még távozáskor bentrõl is integetett utánam, dobtam is neki egy csókot, bár P. megfenyegetett, hogy beárul J.-nak. Az ukrán pincér miután kitüntettem érdeklõdésemmel attól kezdve rendkívüli szakmai figyelmet fordított ránk, (bár P. szerint csak egyszerûen dilis volt) például ahogy a borosüveget tartotta az elment volna a pincérvizsgán is. Szóval engem az ilyesmik érdekeltek. Kérdés vajjon csak ezért érdemes e abbahagynom megszokott szeretett tevékenységemet, elmenni fáradságos munkát végezni valahol idegenben, igaz kevés jóbarátaim egyikének hajóján, aki nagyon korrektül minden költségem fedezi, de azért súlyt fektet arra, hogy mindenben övé legyen az utolsó szó (szerintem õ ugyanezt gondolja rólam) és ha éppen ügyetlenül leforrázza magát a teavízzel, én meg éppen jökedvûen énekelgetek munka közben (szoktam, mert én alapjábavéve szeretek dolgozni) akkor ezt ne tegyem, mert náluk otthon se szokás a kocsiban. Elmenni messze ahol ég a gyomrom és idõnként összeszarom magam a szokatlan kajáktól, ahelyett, hogy Juditka mai fenomenális lecsóját enném,csak azért, hogy megoldjam egy barát gondját és pincérekkel fecsegjek. Hát így vagyok. Most lefekszem, mert elfáradtam az ücsörgéstõl.


 

2007, május 6. vasárnap.

Reggel.

Végeztem (nagyjából) a szalon és a head kitakarításával. Azért csak nagyjából, mert ugye fentrõl kezdtem és a bilgében végeztem, de amire kész lettem, fent minden poros lett újra. Persze azért más lesz mostmár porronggyal és tollseprûvel letakarítani a polcokat, mint elsõre spaklival, nyeles kefével, laposecsttel lelapátolni róluk az ujjnyi vastag faport. Aztán nekiláttam a cockpitnak is, ott hosszú idõ óta csak "ahol a papok táncolnak" jelleggel takarítottam, egy tele kuka szemetet kicipeltem a konténerbe, aztán még félig megraktam. Itt a rendcsinálás azért idõszerû, mert ide fogom kipakolni a hátsó hálókabinban raktározott holmikat, hogy megkezdhessem ott a munkát, bár ezzel kissé megkéstem, csak akkor fogok mostmár hozzá, ha hazajöttem Krétáról, ahol a változatoság kedvéért a Rákóczy Pisti "Fenix II" nevû hajóján fogunk dolgozni. Ebben az állapotban hagytam tegnap ott Amapolát, ma anyák napját köszöntünk J. mamájánál, az enyém sajnos már nem él. Holnap a változatosság kedvéért anyám lakásában lomtalanítunk, elõre félek szembenézni a dolgainak a kihajításával. Az elsõ résszel végeztem még tavaly, most jönnek a terjedelmesebb dolgok. Az ember mást se csinál életében, mint tárgyak tömegét halmozza fel, amiket szinte egyáltalán nem használ. Nekem például van legalább négy tucat poharam, bögrém, csészém, kupám, mégis mindíg ugyanabból a kettõbõl iszom. Juditnak van egy kávésbögréje, egyszer belejtettem a mosogatóba, kicsorbult a pereme, kapott újat a barátnõjétõl, pont ugyanolyat, de lecsiszolta a csorba szélét és azóta is abból iszik. Ugyanolyan értelmetlen szenvedélyünk a tárgyak halmozása, mint a vitorlázás, most olvastam a szaksajtóban, "A vitorlázás a lehetõ legdrágább módja annak, hogy a lehetõ leglassabban jussunk el oda ahol semmi dolgunk sincsen, miközben állandóan tengeribetegségtõl, napszúrástól és gyomorrontástól szenvedünk." Aki tudja az eredeti szerzõ nevét vendégem egy sörre.

Este.

Bolondok a népek esküszöm. Erdõkertesen voltunk anyák napjázni. Judit csodás tortát és lekváros buktákat sütött. Ahogy a neve mondja tiszta erdei levegõ, kerttel övezett faházak az erdõszélen, Mamáék tavasztól õszig itt múlatják az idõt. Egész éjjel esett az esõ, tüneményes zöld a természet, a langymelegben ebéd után elszundítottam a kerti hintaágyban. A madarak serege zengett hozzá altatódalt. Ember sehol, isteni béke. Hazafelé megjelentek az õrültek. Komolyan mondom, hogy vasárnap délután miért kell valakinek a záróvonalon át, szembeforgalomnál elõzni engem, aki lakott területen a megengedett 50 helyett éppen 60-al megyek, érthetetlen. Minden hétvégén otthagyja a fogát 5-8 ember az utakon, plusz nyaranta vízbefúl még 2-3. Hétközben is hullanak a népek rendesen. Ez kéthetente egy repülõgépnyi élet. Ha kéthetenként leesne egy gép betiltanák a légiforgalmat. Így meg? Semmi. Amikor tavaly augusztus 20.-án öten meghaltak a tüzijáték alatt a szörnyû viharban, az ellenzék a kormányfõ fejét követelte. Azok az emberek mennyivel értek többet mint akik ma fognak meghalni? Apám sofõr volt, még olyan autót is vezetett valamikor a 20-as években tán, aminek fából volt a kereke. Vezetett Ford "T" modellt is, ahogy õ mondta "szakállas " fordot. Vezetett szürke taxit, volt egy öreg vakrozsdás coltja (töltény sose volt benne) azzal beszélte rá a részeg utasokat a rendre. A háború alatt a Don kanyartól Pestig kocsikázgatott tartálykocsival, páholyból élvezve a zuhanóbombázásokat. Nos mesélte, hogy valahol ,- emlékeim szerint a balatoni utat említette- ki volt téve egy autóroncs egy oszlop tetejére (mellékesen mindent leloptak róla ami csak leszerelhetõ, némi oszlopmászás után, szóval a nemzeti karakterünk akkor is ilyen volt) egy táblával, "LASSÚ HAJTÁS, VAGY GYÁSSZERTARTÁS" Azóta is falrahányt borsó a figyelmeztetés.

2007, május 3. csütörtök.

Judit hû volt lakkozótündér voltához. Amíg szereltem, csiszoltam, lakkozta a szalon hátfalát, a könyöklõt meg az oszlopot a térképasztal mellett. Tündökletes lett. Tegnap lomtalanított otthon, holnap én is beszállok. Ma folytattam a nagytakarítást a hajón, azt hittem egy nap alatt végzek, tegnap kezdtem, ma egész nap azt csináltam és még egy nap kell. A padlódeszkák alól lapát szám söpröm porszívózom a fûrészport és egyéb szemetet, miközben szemem szám orrom tele a finom faporral. A szerszámokat, gépeket, anyagokat is átválogatom, rendszerezve elrakom, mielõtt a hátsó kabinhoz kezdek, bár korábban is igyekeztem rendben elpakolni mûszak végeztével, mert a kis helyen ha nem tart rendet az ember, rövid idõn belûl sem mozdulni, sem azonnal megtalálni nem lehet dolgokat, pedig a halálom, ha egy szerszámot keresni kell. Az igazi, ha egy hajón sötétben megtalál az ember mindent amire szüksége van. A múltkor már eszmét futtatam a szerszámaimról, most még csak annyit, van köztûk igazi csoda is, egy Black & Decker kétfordulatos fúrógép, ennek még külön fém hajtómûháza van , nem egybeépített mûanyag, mint a mostaniak, ergonómiailag a középen kiálló kiegyensúlyozott fogantyújával tökéletes, több mint 30 éve(!) használom, tán egyszer valamikor keféket cseréltem benne, de minden egyéb eredeti rajta, megépítettem vele az elsõ hajómat, a házat Balatonon, most is nap mint nap használom elérte az ezredesi rendfokozatot és még mindíg tökéletes. Külön elõnye, hogy csak 10-es a tokmány, így kis helyre is beférek vele. Meg kell becsülni a jó szerszámot, több olyan eszközt használok, ami még apámról maradt rám, kitartóbbak néha mint a barátok. Amikor az ember aktív sok kedves barátja, haverja támad, különösen, ha õ írja alá a számláikat. Amikor aztán nyugdíjba megy, valahogy elfelejtõdnek a kapcsolatok, amin nincs mit csodálkozni, az emberek azért mégis csak leginkább az érdekeik mentén gondolkodnak, bár azért nem vidám dolog ha több évtizedes barát akin többször segítettem és most úgy alakult, hogy én kértem többször nyomatékosan segítséget, vissza se hív. Amikor fiatal voltam, gyakran furcsállottam, az öreg emberek mennyit elégedetlenkednek. Én ugyan nagyon szerencsés, megelégedett és boldog embernek érzem magam, de kezdem megérteni õket.


 

2007, május 1. kedd.

Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse.... Munkával ünnepelünk, most reggel, van, de megyünk Amapolára. Amig J matat a reggelivel, naplózok. A lécek, díszek nagyrésze a helyén felcsavarozva, mindössze három hiányzik, ezeket csak akkor lehet felrakni, ha azok a falak ahova jönnek, be lesznek furnérozva, de ehhez csak a furnérom és a ragasztóm fogyott el, így félretettem, nem sürgõs, a szalon rendeltetésszerû használatát nem zavarja. Most az a célom, hogy pár napon belül lezárjam a szalonban és headben a munkát, kitakarítva és használatnak átadva a tereket, mert vonulok a hálókabinba kezdeni, amíg a hõség nem elviselhetetlen ott az egyre erõsebb napsütésben a meztelen hajóbelsõben, elõre kell haladjak a hõszigeteléssel, hogy késõbb ne legyen kínszenvedés a munka. Emlékszem 2005 nyarán szigeteltem a szalonból a cockpit padlója alá benyúló csõszerû részeket (2m hosszú, elején kb.60X60cm ami szükül hátrafelé) a gépház két oldalán, ahová az üzemanyagtartályok kerültek, roszul lettem a melegtõl és bezártságtól.


 

2007, április 28. szombat.

Elbuktam egy nappal a versenyfutást a nyárfával. Az a helyzet, hogy csütörtökön kirámoltam az összes pácolni, lakkozni valót ami összegyûlt szegélyléc, párkány, perem, polcocska, szirszar a hajó melletti placcra, vagy 40-50 darab összejött, a négy centistõl a három méteres darabokig vegyesen. A hatalmas nyárfa a hajótól tíz méternyire már érlelte undorító vattatermését, de a burkok még nem pattantak meg. A szokásos folyamat, két réteg pácolás, hat réteg lakkozás, közbe csiszolásokkal, legkevesebb három napot vesz igénybe, még jó idõ esetén is. Az idõvel nem volt baj, de már tegnap elkezdett szálingózni a hó, ezek az ejtõernyõs magok azonnal beleragadnak a friss lakkozásba, amikor igazán beindulnak, szinte levegõt nem lehet venni tõlük, azonnal berepülnek orromba, számba. Na ma kénytelen voltam beköltözni a szalonba az utolsó két réteg lakkozáshoz, ahol azért sokkal kisebb volt a hely a hosszú stánglikkal forgolódni. El is jöttem korábban haza, mert se mozdulni, se porolni nem lehet a száradó anyagtól. Mindegy, túl vagyok a nehezén, bár ha ezeket felszereltem, még van egy adag, a mahagóni alkatrészek a headbe (kapaszkodók, törölközõtartók, csõbilincsek), meg a szalonba még pár takaróléc, de már kisebbek, meg tán csak 18-20 darab, ezeket csak lakkozni, csiszolni kell, a pácolás itt értelemszerûen szükségtelen. Ja és még kiültettem a paradicsom palántákat (kivéve azt a hármat amit egy véletlenül feldõlõ deszka agyonvágott) és megcsináltam, hogy egy búvárszivattyú a Dunából a tövükhöz nyomja a vizet, még be kell rakjak egy kapcsolóórát, ami naponta kétszer bekapcsolja a szivattyút pár percre.


 

2007, április 24. kedd.

A fene megette ezeket a szegélyléceket. Már arra készültem, hogy most aztán leszedem valamennyit, amit kifaragtam és egy-egy csavarral a helyére biggyesztettem, hogy össze ne keveredjenek, amíg most végre nekiállnék pácolni, lakkozni, hát ebéd után elhanyatolva (jó ez a szó ide?) látom ám, hogy kéne még a szofa oldalfal teteje és a deck találkozásához is. Mit volt mit tenni, nekiálltam megcsinálni. Sose fogyok ki ezekbõl. Tegnap más hülyeségemnek hódoltam. Az a helyzet, hogy imádom a paradicsomot. Legalábbis azt ami valamikor régen kapható volt kis hazánkban. Tengerész koromban vagy harminc éve egyszer Hollandiában megkóstoltam az ottanit és megdöbbentem, mennyire íztelen volt. Ezt eszik ezek??? Na azóta nálunk is ilyen lett. Gyönyörû, piros, kerek, harsányzöld csillaggal a tetején, ahogy a Gerstli Józsi (aki egy szélestudású kertész) mondja "piacos" a termék, de semmi ize. Mi is a lényeg? 1, egyszerre érjen be az összes, ne kelljen többször szedni, és leginkább géppel. 2,egyforma nagy legyen mind az EU szabvány szerint, hogy kiadja a rekesz méretet. 3.Sokáig elálljon, vagy legalábbis úgy nézzen ki, mint újkorában, még ha már rohad is a belseje. 4, Legjobb ha földbe nem is teszik a palántát, éljen meg vízkultúrán, attól lesz az a kellemes H2O zamata. Próbáltam venni piacon paraszttól, ugyanolyan íztelen vacak, mint a szupermarket import szarja. Középen fehér kökemény csutka, körötte vízszerû lé, legkívül vékonyka semleges seíze-sebûze elrághatatlan bõrrel burkolt húsos kéreg. Nos februárban magokat ültettem mûanyag pikszisekbe,(a vetõmagboltos azt mondta ez kiskertekbe való fajta) a két ablak közt dédelgettem két hónapig, majd tegnap a szépen cseperedõ palántákat kivittem a hajóra. Egyelõre a decken a napon hízlalom, majd ha még erõsebbek lesznek, valamikor a jövõ héten kiültetem a hajó mellé õket. E célból felástam pár négyzetmétert, ami nem volt egyszerû, mert a talaj fõleg sziklákból, tégla és cseréptörmelékbõl állt, de volt benne tojásbrikett és tégla is. A Dunából fogom öntözni. Szóval nem elég nekem a hajóépítés. Béla bócman nem gyõzött elménckedni, miközben ástam milyen jobbágy lett belõlem. Õ persze második hete fest egy ladikot a decken.


 

2007, április 22. vasárnap.

Gyönyörû az idõ napok óta, bár a reggelek kissé hûvösek, de hét ágról süt a nap, délben 18-20 fok van, dolgozni eszményi. Judittal kint matattunk Amapolán, befejeztem a szofa háttámlái feletti párkányokat. Most hogy van felsõmaróm, a széleket profilra tudom marni, és a szegélybe még egy csinos díszhornyot is csináltam. Szóval cifrázom. Jó ránézni. Persze aki rajong a modern dolgokért az nézegessen mást.

2007, április 19. csütörtök.

Hát öt nap lett a pihenés, csodás volt a Balaton, remek az idõ, tisztára mint nyáron és nem volt senki rajtunk kívül. Elintéztem mindent amit már régóta halogattam. Levágtam a füvet, lemostam a kocsit, megjavítottam két búvárszivattyút, szétszedtem a mosdó szifont és kitisztítottam, végül kitrakarítottam két talicska rothadt falevelet a szökõkút medencéjébõl. Amikor úgy húsz éve elkezdtem az építkezést még nem volt csatornahálózat. Ezért a szennyvizet más, kevésbbé környzettudatos szomszédokkal ellentétben nem a talajba eregettem, hanem kétfelé választottam. A WC-bõl egy négymedencés zárt földalatti tárolóba megy az anyag. Az elsõben ülepszik és végbemegy egy anaerob bomlás. A másodikban egy kis (akvárium) kompresszorral levegõt pumpálok bele, ettõl az aerob baktériumok lebontják a biológiai szennyezõdés második részét, a harmadikban ülepszik és a ferde fenékrõl visszamegy az üledék a másodikba, a negyedikbõl a tisztított szennyvízzel öntözöm a kertet. A képen látszik milyen jót tesz a virágoknak. A másik rész a mosdó, zuhany, mosogató szennyvize egy festékes vödörbõl készített zsírfogó mûtárgyon keresztülvezetve jut a szökõkútba. Ide folyik az ereszcsatornából az esõvíz is. Itt egy kis szivattyú "szökteti" a vizet, ettõl oxigenizálódva annyira megtisztul, hogy teljesen szintelen, szagtalan, a madarak ide járnak zuhanyozni és inni. Az étkezõ asztaltól pont odalátunk és gyönyörködünk a pintyekben, rigókban, cinegékben, meg más szines nem is tudom miféle madárcsodában. Amikor persze elõvettem a fényképezõgépet egybõl elrepültek (ahogy a Chichester írja, a nagy hullámok elcsendesítésének legbiztosabb módja, hogy le akarjuk fényképezni õket) de tessék odaképzelni!Na oda állnak fel a kõre pancsolni. A madarak közûl egyedül egy seregéllyel keveredtem barátságtalan viszonyba. Beköltözött az oromszegély deszka nyílásán keresztül az ereszaljba. A ház fa részeit, így a teljes fedélszéket egy 90 éves ház bontott anyagából építettem és az oromszegély deszka "lánykorában" szarufa volt, amibe a régi szakember ácsok akik nem szögeket használtak, hanem összefaragták és csapolták a gerendákat befaragták a fogófákat és a talpszelement. Na a fogófa helyére költözött be seregély asszonyság, hogy onnan "kartávolságból" zabálja fel majdan kikelõ ijafiával a cseresznyémet. Ezt nem tûrhettem ezért összetoldoztam két létrámat és némi istenkisértésben egyensúlyozva beszögeltem kevés offszettlemez hulladékkal a lyukat. A madár pont úgy viselkedett mint az ember akinek ellopták a kávéházi asztala lábától a laptopját és össze vissza nézeget, hátha átmászott a jószág más lábához, nos õ is keringett és a nap rákövetkezõ részében kénytelen voltam tûrni, ahogy a dühösen anyázik a tetõrõl. A környzetkímélõ energiatakarékos "találmányaim" közé tartozik még a szintén saját készítésû háztetõbe illesztett napkollektor is, a mindössze 1,2m2 felületû kollektor biztosítja tavasztól õszig a melegvizünket. Persze ezekbõl semmit se én találtam ki. Mindent csak alkalmaztam, némi igazítással a helyi körülményekhez. Tegnapelõtt este meg csak úgy sütögettünk a (szintén saját építésû) kerti tûzhelyen és pezsgõztünk hozzá a langy alkonyon. Szóval így múlattuk az idõt szemérmetlen henyéléssel, de most aztán iszkolok dolgozni.(reggel öt óra van)

Na most meg már este 19:32. Leszedtem a második éve a cockpit felett lévõ, fõleg hófogó (az idei télen nem volt rá szükség, igazán tél se volt) trapézlemez tetõt, nem volt egyszerû, annak idején négyen raktuk fel, a hosszabb darabok voltak vagy 60-70 kilósak, és kifeszítettem helyette egy vastag 650gr/m2-es mûanyag ponyvát úgy, hogy a ledöntött árbocot, egy gerendával szimuláltam. A ponyva szabás mindíg egy nagy lutri, a hajó takarók annyira alakosak, hogy akárhogy felméri az ember, akkor is elszabja, mert szinte lehetetlen pontosan lerajzolni és kiszerkeszteni. Azt eszeltem ki, hogy kifeszítem a nyersanyagot a "holdon" (www.holdon.info) nevû izékkel és miután kialakul a végleges forma filctollal berajzolom, utána jöhet a szabás, szegés, hegesztés, õznik beütése. Ez a holdon remek dolognak tünik, a neten bukkantam rá, 12 darabot vettem, olyan mintha 12 kezem és 12 méter kartávolságom lenne felpróbálni a ponyvát. Egyelõre így hagyom nyárra, ha jól mûködik és bírja a viharos szeleket meg az UV sugárzást majd csak télre bontom le véglegesíteni. Nem csak esõ ellen hasznos, a tûzõ napon elviselhetelen a hõség, remek árnyékot ad miközben a szellõ átjár alatta, nem tudnék nélküle huzamosan dolgozni a cockpitban. Télre ki kell találjam hogy lesz oldala, akkor olyan lesz mint egy "pilot house".


2007, április 13. péntek.

Nem vagyunk babonásak. Hiába péntek 13.-a ma is dolgoztam. Amúgy a 13 szerencsés számom, emlékeim szerint a szüzességem is 13.-án vesztettem el valamikor az idõk hajnalán. Kishíjján kész a head. Adtam egy alapos karbantartást a WC-nek (tömítések, gumi-és mozgóalkatrészek szilikonzsír) visszakötöttem a lefolyót, ezúttal a közeli nyárfa tövébe vezettem a csövet, (a nyárfát nagyon utálom a szöszök miatt, ami hamarosan majd két hónapra mindent behavaz) fent van valamennyi kapaszkodó, melyek egyúttal törölközõtartók is, már a hét végére megvolt a mosógép védõburkolat, valamennyi csõ felbilincselve, a kisebbek bakelit, a nagyobbak szép mahagóni bilincsekkel. Nagyon jól sikerült az árboctalp burkolása. Arról van szó, hogy az árboc alatt a fenékbordákig megy a fuxtól elválasztó vízmentes válaszfalhoz hegesztett két 10-es kazánlemez erõsítés, egymástól 20 cm-re, ez tartja a fõárboc súlyát. Ezeket korábban armaflexszel hõszigeteltem és oldalaikon bakelittel borítottam, de az éleken kilátszott az armaflex. Ezeket most kõrisfából készült "U" profilokkal borítottam és a (szigetelés, burkolás miatt 16 centire csökkent) hézagba három polcot csináltam magas elõlappal a hosszú flakonos mosó és tisztítószerek részére. Alant látható.

Ma még a WC-kefe tartónak is csináltam egy rögzítõ karimát, ne csúszkáljon, dõljön fel, ha majd hullámzik Amapola alatt a víz. A felülvilágító ablaknak, meg a kémény nyílásának kell keretet fabrikáljak, aztán fehér sikaflexszel kifugázni a szögleteket. Ez azért már valami. Mondjuk a kémény és a csatlakozó füstcsõ csak akkor kerül helyre, ha lesz kályha, aztán a felülvilágítóra már kívülrõl kell majd tetõt csinálni, de ezeket, akárcsak a rögzített fogkefe és fogmosópohár tartókat, meg mindenféle kencefice polcocskákat (furatos lapok a poharaknak, mély fachok a többinek, ne dõljön ki semmi a hajó mozgásakor) nem minõsítem szerves tartozéknak, így jövõ hétre készre jelentem a fürdõszobát. Bár ajtaja még nincs. Hm. De mondjuk, hogy az a szalonhoz tartozik. Most két-három napra lemegyünk Balatonra pihenni, de aztán újult erõvel folytatom. Apró érdekesség, mahagóni anyagom használhatóbb része elfogyott. Amikor a Budapest Kongresszusi Központ új dizájnját kitalálták felkent belsõépítészek,(tudjátok, amikor a régi szép dolgokat kihajítják és helyette a modern art- deco, minimal art, szóval a mindegy hogy néz ki, csak szép ne legyen stílus jegyében) a régi szónoki pulpitusokat is kidobni valónak ítélték. Ezek mahagónival furnérozott forgácslapból készültek, de felsõ keretük valódi mahagóni volt. Ezeket megmentettem és többek közt ebbõl készültek a törölközõtartók fa részei és a csõbilincsek. Annakidején a XIII. pártkongresszusra készült a Kongresszusi Központ, erre a keretre támasztották felséges tenyereiket Kádár és Berecz Jánosék amikor felvázolták fényes jövõnket. Lehet, hogy csinálok belõle egy szép WC ülõkét is. Hát így múlik el a világ dicsõsége.


2007, április 3. kedd.

Vannak sikeresebb és szerencsétlenebb napok. Mindjárt visszatérek a szerencsétlenekre. Egyszer még az elején eldöntöttem, hogy a fürdõ/WC-ben csövek a falon kívül mennek. Bár elég sok van belõlük, de ha elrejtem a burkolatok alá, elõször csökken a hely, másodszor egy szerelés utólag, vagy akár egy duguláselhárítás is macerás lehet. Viszont így kissé indusztriális a dizájn.Sebaj. Na azért, hogy ne legyen csúnya nagyon, kitaláltam, hogy szép bakelit és mahagóni kaloda-bilincsek fogják a falburkolaton tartani a csöveket, meg például az a csõ amin a "graywater" tankból ki lehet szivattyúzni a szennyvizet a külsõ csatornába, az egyik fali kapaszkodó belsejében fut egy darabon. Hát a teljes vasárnap ráment három nyavajás csõtartóra. Hol elrepedt fúrás közben, hol félrement a lyuk, minden bajom volt. Úgy látszik a pechszéria nem ért véget a nappal, tegnap is voltak eredménytelenkedéseim, bár egy nagyon bonyolult fedelet egybõl sikerült pont méretre vágnom, ami nagy szerencse, mert két csõ is megy át rajta úgy, hogy csak kettévágva lehetett beilleszten és egyik oldala se derékszög. Kezdtem reménykedni már , hogy elmúlik a rossz széria, erre ma addig ügyetlenkedtem, amíg kiugrott a kezembõl az egyik sikító, persze bekapcsolva, végigvágta a combomtól a térdemig a nadrágomat, bár a bõrömön egy karcolás se esett, aztán késõbb elvágtam a bal hüvelykujjam, végül az utolsó méregdrága 4-es gépi menetfúrómat beletörtem a falburkolatba. Mérgemben abbahagytam a melót mára, indokom is volt, el kellett érnem a szerszámboltot még zárás elõtt új menetfúrót venni. Holnap nyugodtan lehiggadva látok majd neki újra. Jön a nyár és a fürdõszobát teljesen készre akarom addigra csinálni, hogy a melegben használhassam. Amúgy szerencsésnek mondom magam balesetileg, mert egy komolyabb dolog volt a két év alatt, amikor hegesztéskor a fehéren izzó vas beugrott a cipõm nyelve alá, beégve a lábfejembe, ez nagyon sokáig gyógyult, mert hamarjában csak a decken összegyûlt szutykos esõvízbe mártott felmosószivaccsal tudtam lehûteni a sebet.


2007, március 31. szombat.

Na kérem. Lecsiszoltam és pontos méretre munkáltam a szegélyeket a konyhában, megcsináltam a korlátot a tûzhely elé, csináltam egy passzentos bakelit deklit a többi szegéllyel szintbe futó peremmel a tûzhely fölé és ideiglenesen összeraktam mindent. Nekem nagyon tetszik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A rozsdamentes lemezzel borított pult peremlécei mahagóni páccal lesznek szinezve. Ahol a ragasztós tubus áll ott lesz a gáztűzhely. A teljes pultsor hossza 365cm, ha ennél hosszabb halat fogunk, nem tudjuk itt felboncolni, visszadobjuk. A pult felett a fehér lapok az edényszekrény tolóajtajai. Felettük a fűszerespolc.

 


 

2007, március 30. péntek.

Ma pihenõnap, mert lógott a lába az esõnek reggel, meg hideg is van és kint dolgozva a cockpitban (ott végzem a porosabbját, fûrészelést csiszolást) tegnap is fáztam. Igaz, mostmár egész derûs az ég, de elintézzük a piacot, meglesz a húsvéti füstölt tarja, meg ilyesmi. Nagyjából teljesítettem a márciusi tervet. Helyén beragasztva a mosogató, rozsdamentessel borítva a konyhapult, csúszkálnak a konyhaszekrény tolóajtók, benne a perforált polcok 74db 10-es furattal, az a funkciójuk, hogy a majd beléjük esztergálandó fa tüskék megakadályozzák a tányérok, bögrék, fõzõedények, ilyesmik ide-oda szaladgálását. Van a polcnak 4cm magas pereme, hogy az apróholmi se szaladjon ki megdõlt hajónál, ha meghallja, hogy nyitva az ajtó. Szóval iszonyatosan tudományos. Helyén van a végleges elõlapja a hûtõláda hõszigetelésének és a Varga Gyula megajándékozott egy "normálhûtõ" termosztáttal az helyett amit korábban beraktam és sose kapcsolta le a gépet, mert mélyhûtõhöz volt való. A termosztát gombját és a hibajelzõ piros ledet egy kicsiny rozsdamentes lemezre szerelve az elõlapba sûllyesztettem, nagyon csinos lett.

Varga Gyuláról, minden idõk legprecízebb hûtõgépszerelõjérõl már írtam, bevallotta, hogy korábban neki is voltak hajóépítési és világgámenési tervei, csak visszatartotta az ami az emberek 98 százalékát visszatartja az álmai megvalósításától, de látom a szemén, és ahogy segít nekem mindenben amihez ért, hogy nagyon együttérez velem. Mindíg megköszöni, hogy segíthetett! Tegnap rátörtem a Józsira és lenyomtuk a nagy gépén a léceket formára a pult, meg a gáztûzhely nyílásának szélére amik jönnek, hogy innen se essen le semmi megdõlt hajónál. Ezeket holnap felrakom ideiglenesen. Véglegesen majd a pácolás, lakkozás után. A gáztûzhely helye egyelõre üres marad, egy fedõlap lesz csak beapplikálva, ami késõbb is ott lesz amikor a tûzhely nem mûködik, ezáltal mintegy kiegészítve a pultot és lesz egy rozsdamentes acélcsõ a tûzhely felsõ éle elõtt, amibe jól meg lehet kapaszkodni megdõlt hajónál, meg ráakasztani a konyharuhákat. Ezeket holnap holnaputánra tervezem. A Józsi agyonvállalta magát, úgy, hogy a fiókjaim egyelõre egy hónapnyira látszanak szerencsés esetben, pedig lelki szemeim elõtt már látom amint a sok szerszám eltûnik bennük. Bár nem panaszkodom, a ruhás és konyhaszekrény polcai rengeteget javítottak a korábban eluralkodó általános rendetlenségen, úgy, hogy a szofán alig van valami, semmi akadálya az ebéd utáni félórás alvásnak, amit meg is teszek naponta, remek dolog.


2007, mácius 24. szombat.

Tegnap szakadt az esõ, de nem bírtam magammal, csak kimentem a hajóra, na már kifelé szétáztam (pedig nagyjából vízhatlanban voltam) a robogón, ez hazafelé csak súlyosbodott. Mondjuk kint átöltözöm, de aztán este visszaöltözni vizesbe nem volt egy kéjmámor. A konyhaszekrény tolósinje majdnem teljesen kész, az ajtók ideiglenesen a helyükön vannak. Végleges majd a polcok beszerelése után lesz. A fehér bakelit lap tolóajtókra vagy fa intarzia jön, vagy kedvenc holland karikatúristám (a neve most nem ugrik be) szines tengerésztárgyú képei. Majd eldöntöm. Ez tényleg ráér akár vízretétel után is. Ma megint esett, valahogy nem akaródzott megint elázni, úgy hogy pihenõnapot tartok. Helyette tepertõs pogácsát sütöttûnk, azt sokáig kell keleszteni,meg átgyúrni többször, úgy hogy ezzel meg alvással, meg tengerészcsomók kötözgetésével telt a nap. Most friss illatos pogácsát zabálunk és elégedettek vagyunk a sorsunkkal. Holnap sütni fog a nap, megyünk Amapolára.


2007, március 21. szerda.

Korábban levakartam a konyha pultról a felhullámosodott dekoritlemez borítást (errõl az elb..omról korábban már beszámoltam) vésõ, egy gyalukés és jelentõs nyers erõszak alkalmazásával. Tegnap belátogattam volt munkahelyemre, ahol a kincseimet õrzöm és kiszabtam 0,8-as rozsdamentes lemezbõl az új borítást. A széleit 15mm magasan felhajtottam, ahol a bútor fûggõleges oldalaihoz illeszkedik, aztán kivittem a hajóra. A mosogatómedence részére kivágtam a nyílást a lemezbe, majd a munkalap 30mm vastag deszkájába. Ma a csaptelep 30mm átmérõjû furatát is megcsináltam. Ideiglenesen a helyére raktam lemezt, medencét, csapot, csak hogy gyönyörködjek benne, aztán kiszedtem és elraktam mindent, mert hozzákezdtem a tolóajtók sineinek készítéséhez, és a csap útban lett volna a többi meg csak sérülne. A dupla csúszósin két 8mm vtg. bakelit-, egy 4mm vtg.rétegelt furnérlemezbõl és egy kõris takarólécbõl készül, az alsó már fent van, két ajtót is kiszabtam bakelitból, összesen hat lesz, ezek mahagónival lesznek borítva.


2007, március 19. hétfõ.

Akit csak a hajó(építés) érdekel ugorhat. Ugyanis lazítottam. Rámfért már némi pihenés. Lementünk Balatonra csütörtökön. Csodás idõ volt. Rányitottam a vizet a házra, estére már langyos volt a napkollektor által készített víz. ( energiatakarékosság, villanyboylerrel kevesebbet kell ráfûteni az esti zuhanyozáshoz) Mindíg határtalan elégedettséggel tölt el amikor a magam készítette dolgok kifogástalanul mûködnek. Ezt a napenergiás vízmelegítõ rendszert jó tízenöt éve találtam ki és helyeztem üzembe, egyszer lyukadt ki a mûanyag melegvíztartály (amúgy örökké kellett volna tartson, nincs rá magyarázat, hogy egy vegyszerálló mûanyag hordó zárt padláson mitõl reped meg, tán sok volt neki a max 50 fokos víz?) kicseréltem rozsdamentesre, azóta nincs vele gond. A hajón is lesz ilyen. Ücsörögtünk a padon a vízparton és sütkéreztünk a símogató napsütésben. Ilyenkor mindíg szundítok egyet J. ölébe hajtva fejem. Enyhe, meleg déli szél fodrozta a vizet, egy tõkésréce pár ( a gácsér mintha kínai porcelánból lenne) "legelészett" elõttünk a vizen. Hamarosan megjelent még egy pár. Nagyon érezhették a tavaszt, mert az egyik hím utána vetette magát a másik "feleségének", amit a "férj" nem nézett jó szemmel, mert azonnal támadott, miközben a megkörnyékezett "feleség" minden kacérság nélkül a levegõbe emelkedve menekülésre fogta a dolgot. Repültek egy kört, majd leszáltak és (látszólag) békésen csipegették tovább a számunkra láthatatlan valamiket a víztükörrõl. De valamelyik gácsér megint rákezdte a "szomszéd nõjének" megkörnyékezését. Most is menekült az erényes ara, de a férj nem a csábítóra támadt, hanem az õrizetlenül maradt idegen tojó megkörnyékezésével próbálta elõre kiköszörülni a férji becsületén esetleg megesõ csorbát. Ebbõl megint nagy szárnycsapkodás, erõfittogtatás és körkörös repülések lettek, majd mindenki maradt a párjánál. És ez így ment órákon át. Pont mint az emberek. De hogy ennyire hasonlítanak ránk?! Ez persze hülyeség. Az állatok nem gyújtanak fel kukákat és nem grafittizik össze a mûemlékházakat. Aztán az 1-es, 2-es fõn fokozatosan erõsödött úgy 4-es 5-ösre, bár továbbra is langyos maradt, de a hullámok már kijártak csaknem a pad lábáig, hát megindultunk hazafelé. A házikóm egy kilóméternyire van a parttól. Megállva a falucska fõutcáján a kultúrház falán két márványtábla emlékezik meg az elsõ és második világháborúban elesett helyi lakosokról. Ahányszor erre járok, mindíg eltünõdöm, az azonos neveket olvasva, vajjon milyen szavakkal lehetne annak az asszonynak a fájdalmát leírni, akinek az elsõ háborúban a férjét, a másodikban a három fiát gyilkolták meg? Hol van erre bármiféle mentség, vagy magyarázat?! Bizony gondolkodhatnának ezen mindazok, akik mostanában vérgõzös gondolatokkal fejükben sztárolnak egy sose létezõ múltat....

Tegnap még szép volt az idõ, de ma reggel fél hétkor elkezdett esni az esõ. Egyébként is hazajöttünk volna, de így legalább könnyebb volt elszakadni a tótól, meg attól ami odaköt bennünket. Közben sokat járattam az agyam Amapola körül, ha pihenek utána sokkal kreatívabb vagyok. Újraolvastam sok év után Francis Chichester két könyvét, a "Magányos víz meg ég"-et meg a "Gipsy Moth vitorlással a világ körül" címût. Most, hogy (második) hajóépítésre adtam a fejem, más szemmel olvasom az utóbbi könyvet, mint harminc éve, amikor a Rákóczy Pistivel kalózoztunk a Balatonon. Sokat nyûglõdök a csapnivaló fordításon, amikor néhány nyilván nagy nyelvtudású fordító ahelyett, hogy egy vitorlázót kért volna fel egy -bár szépirodalmi-, de mégis vitorlás szakmunka lektorálására, ezt a Hegedûs Hubert tengerészkapitányra bízta, aki, legnagyobb tiszteletem mellett mégis vitorlás analfabéta. Pedig Sir Francis (mert a királynõ lovaggá ütötte a földkerülésért és megérdemelten) aki egymagában körbehajózta a földet a mainál 30 évvel kezdetlegesebb technikával, nagyon alaposan leírja a tapasztalatait, ami minden vitorlázó és hajótervezõ (nem merem magam így nevezni, de hát belekontárkodtam a szakmába és a maradék életemet erre tettem fel) számára alapvetõ szakmunka lehet. Nos az a zavaros szókatyvasz ahogy a szakmai részek megjelennek a magyar kiadásban, hosszasan elgondolkodtat, hogyan hangozhatott ez eredetileg. Kétségtelenül izgalmas feladat, de az ember vagy olvas egy izgalmas és tanulságos történetet, vagy keresztrejtvényt fejt. Legnagyobb tanulság, hogy a hajót amit a világ legnevesebb tervezõi és építõi kifejezetten az "üvöltõ negyvenesek" ( a 40-es déli szélesség) környékén való földkörûli vitorlázásához az eredeti ár másfélszereséért végül is a rendelkezésére bocsájtottak, elemi hibákkal volt terhes. Kevesebbet ért, mint a 70 évvel korábban Joshua Slocum által összeütött "Spray". A "Gipsy Moth IV" mindenütt eresztette a vizet, nem volt a hajón egy száraz hely a kabinokban, kezelhetetlen, rakoncátlan hajó volt, az ostobán kitalált rig kishíjján kiszívta kezelhetetlenségével az akkor 65 éves ember erejét, az automatikus szélkormány gyenge volt és megbízhatatlan. A hajam az égnek áll milyen felelõsség nyugszik annak a vállán aki hajót tervez. Ehhez képest fikarcnyi kétségem sincs, hogy Amapola tökéletes lesz. Ez ellentmondás, de önbizalmam töretlen.


2007, március 15. csütörtök.

A nemzeti ünnepet nagyrészt a ruhásszekrényben töltöttem, guggolva, térdepelve. Na nem azért, mert oda bújtam a beharangozott lázadás elõl, hanem polcokat létesítettem. Ez sem olyan egyszerû persze, mint a szárazföldi szekrényeknél, mert sehol egy derékszög, a hajó oldala mindenfelé dölt síkokat és ívelt felületeket ad, amikhez nem egyszerû hozzászabni a tartókat és polcokat, hacsak nem akarok ujjnyi hézagokat. Sokat kell mérni, szabni és utólag csiszolni. Azonkívül hajón minden polcnak magas pereme van, (lásd Képek 3.) hogy a mozgásnál ne csússzanak le a holmik, persze ha nagy a dülöngélés csak kiesnek, de hát arra való az ajtó, hogy megfogja. Tapasztalatom szerint legjobb teletömni a polcokat a gúnyákkal, (ez általában automatikusan nagyon gyorsan megtörténik) így csökken a mocorgásuk szabadsági foka. Randalírozott fejû csavarokkal rögzítettem a szekrény jobb oldalán a falburkolat nyílásálásának fedlapjait, amik mögött a víz és gázolajcsövek mennek. A szekrény alsó része ahol benyúlik a deck alá egy méter mély, ezt csak úgy tudtam kihasználni, hogy hátul három polcot csináltam a hajtogatós ruháknak, nem mondom, hogy túlságosan könnyû lesz a kezelésük az elõl lógó válfás holmiktól, de hát nem tudom másképp megoldani.


 

2007, március 10 szombat.

A fene gondolná, hogy ennyi takaróléc kell ide-oda. Pedig sok heyütt, pl a fürdõszobában olyan tökéletesen illesztettem a fal-mennyezet elemek talélkozásait, hogy egy vékony sikaflex csík elég, de a szalomban ahol falak, mennyezettel és egymással találkoznak a sarokéleknél kellenek. Vagy harmincat számoltam össze, a legkisebbre is elmegy egy fél óra, de a komplikáltabbkra akár kettõ-három is. Már három napja ezeket vágom, gyalulom, ragasztom, csiszolom, csavarhelyeknél fúrom, sûlyesztem ( a végén minden csavarfejet eldugózok majd) és jó, ha a felével megvagyok. Egyelõre ideiglenesen egy-egy csavarral biggyesztem õket a helyükre, hogy össze ne keveredjenek, aztán ha mind megvan visszaszedem és egyszerre pácolom, lakkozom õket és csavarozom majd végleg a helyükre.


2007, március 8. csütörtök.

Ma valahogy fáradtabb voltam. Talán mert ahogy a naplóban most visszanézem, nem pihentem múlt hét hétfõ óta és minden nap elég keményen dolgoztam. Ebéd után (nem nagy ügy, egy szendvics, amit reggeli után csinálok, vagy néha két valamilyen süti vagy pogácsa, amit útközben veszek) olyat tettem, amire már rég vágytam. Elõvettem az õsrégi ványadt habszivacsdarabokat, (talán még az elsõ hajóm építésébõl maradtak '82-bõl) helyet kapartam a szofa korpuszán nekik a szerszámok közt és elhanyatlottam. Isteni érzés volt kinyújtózni a fekhelyen, aludtam kb. egy órát, utána mintha kicseréltek volna, újult erõvel fûrészeltem tovább. Most éppen a mennyezet és oldalfalak találkozásánál lévõ íves (mert ugye a mennyezet domború) léceket csinálom, részben ragasztva, hajlítva, részben ahol ez a célszerûbb ívesre fûrészelve. Kõrist használok és mahagónira pácolom õket. (lásd Képek 3.) Csodás anyag, teljesen csomómentes, egyenesszálú, erõs, szívós, tegnapelõtt mit sem sejtve egy 55mm vastag padlóból nekiláttam levágni hosszában egy csíkot, hát az 1350W-os körfûrészt éles vídia fogakkal lefogta. Kénytelen voltam fele vágásmélységgel kétszerre két oldalról levágni. Állítólag a vikingek a hajóikat a kõrisfa északi oldalából csinálták, ahol sûrûbb az erezet, tehát erõsebb a fa.


2007, március 7. szerda.

Szorgalmasan matatok a bútorzaton. Nem igazán látványos, viszont eredményes. Bent vannak a konyhapult fiókoszlopait határoló, fa keretre csavarozott rétegelt lemez falak, a gáztûzhelyt határoló bakelit válaszfalak. Megterveztem a fiókokat és a Józsi bevállalta az elkészítésüket, ez gép- és mûhelymunka, nekem a hajón nem menne. Apróságok készülnek aprólékosan, mert most dõl el, hogy szép lesz a bútor, vagy csak használható. Én ragaszkodom a széphez, még ha háromszor annyi idõbe (és melóba persze) kerül is. Ilyenek, mint a mennyezeti fa borítást tartó csavarsort takaró íves lécek, melyhez egy külön sablont kellett csináljak, amire 15,5m sugárra hajlítva rétegelve ragasztom a kõris léceket, vagy amit tegnap este raktam ideiglenes próbaként helyére, az a keskeny-, a hajó oldalívét követõ kecses kõrislap, mely a szofa háttámlája felett végigfutva azt mintegy felülrõl vizuálisan lezája és a profilmart párkányával (ez még a Józsi mûhelyében shelterezik valahol a profilmaróra várva) apró tárgyak leesésmentes elhelyezésére is lehetõséget nújt. Sok óra bent van ezekben az apróságokban, de nem sajnálom, mert vidul a szívem valahányszor ránézek a kezem munkájára.

Így néz ki a szép sűrű erezetű köris csiszolás után amikor még natúr, és így amikor már megkapta a pácot és a lakkrétegeket.

Sokat tépelõdtem a konyhai pult és a deck közé applikált szekrénysor ajtajain. Eredetileg 7db oldalra nyíló ajtót terveztem, nemes egyszerûséggel elhanyagolva azok hátrányait. Nevezetesen, hogy nyitáskor az 50cm mély pultra rányílik a 30cm széles ajtó, ez meglehetõsen útba van a pulton lévõ dolgoknak, meg hogy az ajtó nem nyitható a mosogató csapteleptõl. Végül is tolóajtók lesznek hat darab, dupla sinnel. Ezt meg kell oldjam, hogy elég merevek és szépek legyenek, de mégse túl plump esetlenül vastagok, meg hogy ha bólogat a hajó a hullámokon, ne csúszkáljanak elõre-hátra.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr12312982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Vadember- 2012.01.21. 00:43:32

Remek Blog!

Jó lesz olvasni Bernard Moitessier hosszú útja után! A könyvében olvastam nemrég betonhajókról, és a google ide hozott, miután rákerestem a témára.
süti beállítások módosítása