Hajónapló

Egész nap csiszoltam, jól elfáradtam.

Ma reggel, miközben bandukoltam a Kvassay híd felé, érdekes dologra lettem figyelmes. A tavaly ültetett facsemeték, melyek gondosan két párhuzamos karó közé voltak kipányvázva, most a felső végükkel összeérő karók közt feszengenek, héjukba bevág a "V" alakban lefelé mutató, eredetileg vízszintes kötélgúzs.  Az ok nyilvánvaló, a fák szerencsésen gyökeret eresztettek és növekedésnek indultak, a korábbi jótékony támasz immáron fojtogató nyűg. Persze, amikor átadták a projektet, minden szabályszerű volt, aztán ahogy Magyarországon általában, a közterületekkel, ha csak nem lehet valamilyen fondorlatos módon pénzt kicsikarni (zsarolni, lásd kerékbilincs) érte, a kutya se törődik, így a fák is megkötözve maradtak. Na elővettem a bicskámat és sorba az egész út mentén levagdaltam a köteleket, így kicsit vontatottan értem a hajóra, de "megvolt az enapi jócselekedetem", ha még valaki erre a hajdanvolt cserkészkötelességre emlékszik, bár én már úttörő voltam, az esküm (mert hogy az is volt) úgy végződött, hogy  "....a dolgozó népért és a hazáért, Rákosival Előre!". A többi szövegre nem emlékszem, de talán nem nagy baj. A fák tövéből kiáll a gyökérkorona öntözésére szolgáló drenázscső, na hogy soha egy csepp vizet se fog beletölteni az önkormányzat az is biztos, akárki is nyeri a következő választásokat.

Befejeztem az árbocsudár kör keresztmetszetűre gyalulását és elkezdtem a csiszolást, a szokásos fárasztó módon, egy méteres, jó goromba, tán 40-es csiszolópapír segítségével. Ezt majd finomabb fokozatok követik, reményeim szerint egy nap alatt kész leszek vele. Most így néz ki.

Csodás gyógyulás! Reggel még szinte ugattam, kínzott a hurutos köhögés és hát hogyismondjam csak, taknyos voltam mint az éticsiga. Amire kiértem a hajóra megszünt minden tünet. Annyira belelkesedtem, hogy egy negyedórás ebédszünetet leszámítva végigdolgoztam a napot. Még az ebédutáni alvást is kihagytam. Gyalultam az árbocsudarat. Ez nehéz munka de nagyon látványos, imádom csinálni. Herseg a gyalu a kezem alatt, tódulnak kifelé a kunkori illatos forgácsok, szépen kerekedik a munkadarab, szinte szexuális élmény végigsimítani, holnap lefényképezem. Jól elfáradtam, a hátam majd belukad, de kutyabajom. Heuréka!

Úgy tűnik hiába imádkozom, hogy mindenki telefonáljon, amikor kijön könyvért a hajóra. Ma is ahogy ebédelni visszamegyek az árbocműhelyből a hajóra ott lóg a cédula, hogy valaki hiába keresett. Ott voltam 50 méterre. Amikor felhívtam, azt mondta, hogy nem tudta a telefonszámomat. Még hány helyre fórumra, blogba kéne kiírnom? És ez nem az első és nem az egyetlen eset. Az ég áldjon meg mindenkit, ez egy egyszemélyes hajóépítő, könyvkiadó multitevékenység! Időnként nem vagyok ott, mert az lehetetlen, de ha felhívtok előtte, (30-2792250) nem jöttök hiába!

Bár kijárok a hajóra, de ott csak fekszem, persze miután alaposan befűtök, merthogy a könyv miatt nem hagyhatom ott a boltot. Elég vacakul érzem magam, bár lázam nincs hálistennek, talán pár nap fekvéssel megúszom a komolyabb bajt. Úgy, hogy nincs esemény. Most este itt a TV szól mellettem és a TV2-n feltesznek egy fogós, ravasz kérdést, amit emeltdíjas SMS-ben megválaszova lehet valami szar CD-ket nyerni. A kérdés ez: Hány fokon fagy meg a víz? 1. nulla, 2. minusz 10.  Aranyos, nem?

Hát ma nem csináltam semmit. Befűtöttem a hajón a kályhába és lefeküdtem aludni. A könyvek miatt nem tudok itthon betegeskedni, de végül erre a célra a hajó még jobban is megfelel. Volt négy látogatóm is, ebből kettő vitt könyvet is. Reggel kicipeltem egy újabb kuktafazéknyi levest a kutyának. A kis kölykök, noha még háromhetesek sincsenek,  az egyikük megmagyarázhatatlan módon  átmászott a kutyaház magasított küszöbén és bekúszott a portásbódé alá, ahol valahogy "elveszett". Csak nagysokára tudta a portásnéni kipiszkálni a kis Houdinit. Csuda életrevaló jószágok, kár, hogy ha nem lesz gazdájuk szomorú sorsra juthatnak, rágondolni se akarok. Én sajnos nem tudok örökbe fogadni belőlük, ekkora testű és mozgásigényű kutya egyszerűen nem fog elférni Amapolán.                     

Egyik látogatóm "ÁL" régi tengerészkollegám  volt. Napjaink szomorú története, hogy az életerős (kenubolond, naponta evez a Dunán a retro fa versenykenujával), több szakmában jártas tapasztalt szakember (annakidején akárcsak én, ő is elektrikusként hajózott, majd később Kanadában, Olaszországban épített felvonókat építkezéseken és kohókban, de volt belsőépítész cégnél szerelésvezető, üzletvezető is azóta) 58 évesen nem kap munkát Budapesten, így kénytelen visszamenni ennyi idősen, hajózni a tengerre.

Összeragasztottam minden rudat. Visszatalicskáztam délután az asztalosoknak a szorítókat, mert egyikük szerencsémre ma is dolgozott, így nem kell holnap hajnalban csináljam az odavissza jövésmenést a hajó és a posta közt. Mázli. Szegény Siva kutyát hétvégén csak én etetem, szerencsére "J" még amikor egészséges volt csinált neki egy hétliteres kuktafazéknyi csirkeapróléklevest, meg főzött hozzá egy lábosnyi rizst, egyben kicipeltem hátizsákban az egészet a hajóra, az utolsó adagot ma falta be. Senki nem kér kutyakölyköt, pedig hamarosan elválaszthatók lesznek és ha házőrző kell valakinek, ez  ideális vérkombináció. (amit a szülőkről tudok és korábban már írtam is, döntően német juhász+rottwiler, de a mokány farkaskutya  apában mintha lenne némi golden retriver beütés is ) Már vékony hangon ugatnak, sőt amíg nem volt a kutyaól küszöbje 30 centire megmagasítva ki is hömpölyögtek belőle, az anyjuk nem győzte őket összeszedni, bár leginkább gombócba összebújva alszanak naphosszat. 

A hosszú kihagyás elmulasztotta a bőrkeményedéseket a tenyeremen, így most, hogy ismét szorítózok természetesen ismét felszakadt vízhólyagokkal kűzdök az anyaggal, de "ez a harc már a végső". Ma és holnap összeragasztok minden maradék rudat. Ez a képen éppen az árbocsudár. A ragasztó kötési idejéhez (kb 4 óra) igazítom a munkamenetet. Amikor ma reggel a következő adagot megszorítóztam, volt egy kis laufom, kirobogóztam a Kopaszi Gátra modellhajóversenyt nézni. Amikor megérkeztem, majdnem teljes volt a szélcsend, na mondom, állnak majd a hajócskák. De nem! Ezek a helyes apróságok olyan kis szélben is szaladnak, amiben a "nagyok" csak ácsorognának, a zsűri nem is indítana futamot.

De szerencsére beerősödött a szél, sőt északira fordult a délies semmi, így egy igazán szép kreuzos rajtot lehetett csinálni.                           

A szélerősödéseket erős megdőlésekkel reagálták le a modellek, amúgy semmi veszélyes fellúvolás, gyönyörűen szaladtak a vizen, a fordulók vitorláshoz képest villámgyorsak, de ettől eltekintve egy  "igazi" vitorlásverseny élménye. Még az örökös "verseny előtti kötelező szerelés" is ugyanaz.

Az igazi sport benne nem is a vitorlázás, hanem a rengeteg gyaloglás a pálya mentén. Ez egy túraverseny volt, a Lágymányosi Öböl teljes vízterületén száguldottak a hajócskák, ezenközben a versenyzők a távirányítókkal a kezükben, szemüket a vízre és a hajóikra szegezve gyalogoltak, lépkedtek, szaladtak, bukdácsoltak a hepehupás parton, sziklákon, árkon-bokron át. 55 perccel a rajt után befutott az első hajó, na ez még ami egy ilyen modell túraversenyt megkülönböztet az "igaziak" túraversenyétől. Szemerkélő esőben robogtam Amapolához a túlsó partra, további ragasztásokra. Hétfőn kicsit később nyit a könyvesbolt, mivel reggel nem tudok egyből a postára menni, kint alszom a hajón, mert vissza kell vigyem  a szorítókat az asztalosoknak reggel 8-ra, utána megyek a postára feladni az újabb könyvcsomagokat, majd vissza a hajóra. Esőt is mond a meteorológia, ha ez igaz nem is robogózok, szóval aki könyvért jönne, az 11 óra után tegye.

"J" már egy hete küzd az influenzával. Nem szívesen hagyom magas lázzal itthon egyedül, de a könyvek miatt a hajón kell lennem egész nap, bár elég alacsony az érdeklődés, megint csak ott állnak a sorszámmal kiválasztott kötetek várva gazdájukat. De remélem azért karácsonyig elfogy legalább annyi, mit tavaly az első kötetből. Viszont az első kötet hamarosan elfogy végre, már csak 4-5 db van belőle. Reggelente hozok valami kis ennivalót mindkettőnknek a piacról, meg hazafelé néha ezt-azt, szegénykémnek ma volt elöször, hogy már csak hőemelkedése volt és mintha a kínzó, fájdalmas száraz köhögés is csökkenne valamit, szóval fekvőbeteg, szó se lehet róla, hogy fölkeljen főzni.  Érdekes módon (lekopogom) énnekem még semmi bajom, reménykedem a Béres cseppekben, amit mindíg szedek ősztől tavaszig, meg most internetes jótanácsra hallgatva sós vízzel gargalizálok reggel és este.

Ma begyűjtöttem négy embertől egy rakás pillanatszorítót, most hogy a "Készbútor kft" akikkel egy épületben dolgoztam lehúzta a redőnyt és elköltözött, megszünt a hozzáférésem a száz szorítójukhoz, de jók az emberek és lettek igazi barátaim akik drukkolnak a hajóépítésnek. Két csepeli asztalos is hozott lóhalálban egy rakás szorítót és a telepen működő másik asztalos cégtől is kaptam kölcsön vagy 20 darabot, még "F" a gumicsónakos is odaadta a teljes négydarabos készletét is erre a hétvégére. Így a saját készletemmel együtt bőven volt szorítóm. Ma délután összeragasztottam három rétegét az árbocsudárnak, holnap két lépcsőben összeragasztom az egészet. Vasárnap pedig a csúcsvitorla első élében lévő 4,20m hoszú rudat akarom összeragasztani, meg egy legalább 3m-es csáklyanyelet. Ez utóbbi kettőt még holnap ki is kell szabni a maradék kőris és fenyő lécekből.

Tegnap miközben reggel ügyintézni mentem még Amapolára menet előtt, a trolimegállóban összefutottam "J" "unokájával". Csoda aranos csepp lányka, aki a szomszédban lakott és egyszerűen kinevezte kis feleségemet nagyinak. Szerelem volt ez a két "nő" közt az első látásra, "J" egycsapásra "nagyi" lett és ez még akkor se változott a gyerek részéről, amikor megjelentek az igazi nagymamák, akik meglehetősen nehezen viselték, viselik, hogy szemük fénye  egy szomszédot részesít unokai kegyeiben. Közben kislányom költözött a helyünkre, mi öt házzal arrébb mentünk, de ez a kapcsolaton mit se változtatott, Dóribaba ahányszor csak találkoznak, lóg "J"-n, csacsog, becéz, nagyanyáz. Engem viszont valamilyen okból ki nem állhat. Egészen pontosan retteg tőlem, pedig bizisten egy görbe pillantást se vetettem rá soha. De  tán még egyéves korában a fejébe vette, hogy én "J" papája vagyok (!), gondolom amikor még egymás mellett laktunk és én jöttem haza este hullafáradtan mogorván Amapoláról ők meg szokás szerint együtt lógtak, "J" gondolom úgy búcsúzhatott tán egyszer-kétszer tőle, hogy mostmár mennie kell, mert jön "apa" haza és morogni fog, ha nincs kész a vacsora, így elkezdett félni ő is a rettenetes "apától". Amikor néha  átjöttek az anyjával  látogatóba, előtte alaposan kikérdezte a nejemet, hogy egészen biztos e, hogy nem vagyok otthon. Na tegnap összefutottunk az anyjával, aki az időközben nagycsoportos óvodássá öregedett Dórival várt a megállóban.  Nem nagyon volt hova bújnia előlem, leginkább az anyja mögűl kukucskált, de hogy hosszabban beszélgettünk, meg együtt utaztunk a trolin egy megállót, kicsit felengedett, és hogy meséltem nekik, milyen beteg a "nagyi", megkérdeztem búcsúzóul, mit üzen neki. Az anyja súgta neki, hogy "jobbulást", de a kicsi összeszedve minden bátorságát a szemebe nézett és ezt mondta: "Mondd meg neki, hogy szeretem!" Megmondtam. Szerintem többet használt, mint a gyógyszer.

Csoda, hogy kik bukkannak rám. Régi elektrikus tengerészkollega, egy olyan kapitánnyal karöltve látogatott meg tegnap, akitől még annakelőtte kértem tanácsot valamikor '75-ben, hogy tengerésznek álltam. Azóta se találkoztunk. Most szemmel látható örömmel fotózta körbe Amapolát ahogy szóval tartom a vendégeket.

Ma folytattam az árbocsudárszárat. Hét végén szeretném összeragasztani az "elemi szálakat" de mivel a drága jó asztaloscég amivel közös csarnokban dolgoztam tönkrement és elköltözött minden termelőeszközével, most négy helyről kell összekolduljam a szorítókat két napra. Fantasztikus az időjárás, most mondja a meteorológia, hogy évszázados melegrekord dőlt ma meg, délben 17 fok volt. Kárpótol az "Öreg" a tavalyi koránjött télért. Csak azért gyújtottam be a szalonban, hogy a Siva kutya ebédjét megmelegítsem a kályhán.

Kialakítottam a főárboc derékszárra ragasztott konzol végleges formáját, lecsiszoltam mégegyszer mindent és beeresztettem forró lenolajkencével az egészet. Holnap kezdem terveim szerint az árbocsudárszárat.

Tegnap folytattam az árboc csiszolását. Ez már kézzel történt az utolsó fázis a végleges forma kialakításában. Estére késznek nyilvánítottam. Szép és jól néz ki. Nos nem mondom, hogy nem lehetne még napokig kerekítgetni, mert ahogy símogatom, érzek még szögletességet, de elég. Ha valaki kritizálni fogja, azt lelököm a hajóról.

   Nekiálltam kifaragni azt a bakancs alakú fadarabot, amire az árbocsudár talpa támaszkodik majd. Elöször 8 réteg deszkát összeragasztottam, 6 fenyőt és 2 kőrist. Így erősebb, mintha egy fából csináltam volna. A munkához bevetettem a legbrutálisabb szerszámomat. Sarokcsiszoló, olyan tárcsával, mint a láncfűrész. Eddig csak egyszer használtam, és most is borzasztó óvatos voltam, mert semmilyen szerszám használata során nem aggódom, legyen az a lakatosok suttyomban használt száztonnás présgépe, vagy bármi, de ettől félek. Egyetlen hibás mozdulat és máris hiányzik egy-két ujjam. Viszont a fát keni-vágja, mint a vajat. A Sprok Antal faművésztől láttam használni és megirigyeltem, de csak végszükség esetén merem használni. Ez az az eset volt, mert kézzel, vésővel tízszer annyi ideig tartott volna.

Persze csak a durváját lehet vele kialakítani, a végleges formát különböző finomságú fíber csiszolótárcsákkal adom meg neki. A helyére ragasztottam az árboc deréktörzs felső, lekúposított részének tövére, ahol direkt síklapra munkáltam az amúgy mindenütt kerekített anyagot. Biztos ami biztos, két átmenőcsavarral még meg fogom erősíteni.

Szegény "J" beteg. Hogy ez most a háegyenegy, vagy csak sima influenza, a fene tudja. (mondjuk azt se tudom, hogy a hivatalos statisztikákat hogy csinálják, mert ha kigyógyul belőle, biztos nem megyünk laborvizsgálatra, hogy mi volt ez) Sokéves tapasztalat szerint valamelyikünk kezdi, aztán a másikunk is elkapja, így nem tudom mikor fogok én is bekrepálni. Úgy, hogy gyertek a könyvért, mielőtt kidőlök én is!

Szokás szerint hajnalban ébredtem. Várok, hogy elindulhassak a postára a könyvekkel, feltételezem, hogy nyolckor nyit. Valamikor jó néhány hónapja találtam egy nagy doboz könyvet kidobva a lakatosok csarnokában. Én könyvet ott nem hagyok a szemétben, kihurcoltam az egészet Amapolára és abból olvasgatok a villamoson. Ezt a szöveget találtam Herman Wouk "Háború" c. könyvének 310. oldalán: "A tanulság világosan olvasható Thuküdidésznél, századokkal Krisztus születése előtt. A demokrácia elégíti ki legtökélketesebben az ember szabadságszükségletét; azonban mivel fegyelmezetlen, kusza és élvhajhász, gyakran obskurus, együgyű despotizmusok áldozatául esik." Nos  úgy tünik, legalábbis ebben a vonatkozásban, nem sokat változott   az  ember alkotta világ az elmút kétezervalahányszáz év alatt.

Aztán kimentem Amapolára. Meglehetősen sűrű köd volt, miközben kifelé sétáltam a hídon, nyirkos hűvösség, bár az évszakhoz képest mégis pár fokkal több. Könyvek, feladva, a többi a hajón, a hajó épül, valami nagyon jó érzés feszült bennem, a jól végzett eredményes  munka öröme. Sok munka volt a könyvekkel és még nincs is vége, hisz az eladás java még hátravan, de mégis meg vagyok elégedve, ezzel  és a hajóépítéssel, a hatékonyságom ebben a "nyugdíjasmunkában" szerintem meghaladja az átlagmagyarét, az átlagnyugdíjaséról nem is beszélve. 10-re már kint is voltam és végigdolgoztam a napot. A kémény olyan amilyen, a kormos kondenzvíz csöpög, de ott egye meg a fene, azt hiszem a megoldás egy kéménygallér lesz a szélkakas alatt, amiben megáll a lé és a meleg kéményhélyazat elpárologtatja. De egyelőre nem veszkődöm vele, első a csarnokmunka, hogy minél előbb kész legyek a rudazattal és padlódeszkákkal, szóval ne érintsen érzékenyen, ha esetleg kirugnak az épületből. Gyalultam, csiszoltam a főárboc derékszárat egész nap, kivéve azt az időt amit a lassan beinduló könyveladással töltöttem. Ma egy igazi holland ember is volt a látogatók közt, egész jól beszél magyarul, a felesége magyar, van egy 11m-es ketche hollandiában, szóval szakértő, nagyon tetszett neki a hajó.

Egész este könyveket csomagolunk. 11 különféle címzettnek mindenféle variációban mennek a könyvek.  Ketten is rendeltek komplett három kötetet, van aki második-harmadikat, a többség persze akinek már az első kettő megvan, csak a harmadikat kéri. Szóval roppant módon figyelni kell kinek mit küldök. A könyveket a maximális védelem érdekében több rétegben becsomagoljuk a levélszekrényt napmintnap eltömő reklámújságokba (másra úgyse jók) és a végén abba a csomagolópapírba, amibe a nyomda csomagolta a 10-es adagokat és úgy bontottam ki őket, hogy mégegyszer felhasználhatóak legyenek. Itt kérem mindennel takarékoskodva van, semmi nem vész kárba! Külön tudomány a postai blanketta kitöltése, amit legújabban megváltoztattak, így a korábbit amiből bespejzoltam, dobhatom ki. Persze az újat is olyan hülyén csinálták meg, hogy az Email címnek csak egy háromcentis rubrikát hagytak, nem is tudom ki az akinek ennyi esze van csak, mégis rábízzák. Holnap reggel komoly cipekedésem lesz a postára.

Olyan vagyok mint Adolf Hitler, egyre újabb csodafegyvereket vetek be a lekondenzáló füstgáz ellen, ma egy bakelit-aluminium konstrukciót alkottam, holnap kipróbálom, addig le se fényképeztem, anélkül így néz ki a hőszigetelt rézlemez kémény.

 Azért csak fogynak a levelek a nyárfáról. Ma is lesöpörtem egy nagy halommal, de nagyon remélem, hogy egy-két héten belül abbamarad ez a naponta ismétlődő munka. Isteni az idő, ingujjban dolgoztam a decken és még így is leizzadtam. nagy mázli. Amint úrrá leszek ezen a kéménymizérián visszatérek a csarnokba és befejezem a főárbocot. A derékszár majdnem kész, kell még egy 4m-es árbocsudarat csináljak, meg egy 4,20 hosszú botot a csúcsvitorla (topsail) első élébe. Ja és egy jó hosszú csáklyanyelet.  És amint megvagyok velük nekiállok kiszabni a végleges padlódeszkákat. Nagyjából ez lenne az idei program. Sajnos váratlan veszély fenyeget. Szomorú esemény okozta, az asztalosüzem, amivel közös csarnokban ügyködtem, becsődölt kirúgták a dolgozókat és elköltöztették a termelő berendezéseiket. Eltekintve attól, hogy kitől fogok most 100 db pillanatszorítót kölcsönözni éjszakánként a maradék árboc és padlódeszka munkákhoz, ki vagyok téve a veszélynek, hogy kiadják valakinek a csarnokot, aki nem óhajt velem szimbiózisban működni. Úgy hogy jó lesz sietnem az ottani melóval.

Tegnap nagy nap volt. Elöször üzemelt a hajótűzhellyé avanzsált Karancs gáztűzhely! Hurka, kolbász sült benne, krumpli főtt a fazékban, majd sült a tepsiben a disznótorossal együtt. Csak a képét tudom bemutatni, az illatáról csak mesélni tudok.

Félédes vörösbort ittunk mellé, egyik könyvvevő és hajólátogató jóvoltából, mit mondjak ünnepnap volt akárhogy is nézzük.

Megbolondult a szerver. Vasárnap írtam egy jó hosszú bejegyzést és csak az első bekezdést mentette el. Amikor a második mentést csináltam..volna, megmakacsolta magát és sehogy se volt hajlandó eltárolni. Addig nyüstöltem, amíg mindent kitörölt. most meg visszaadta az első elmentett darabot. ezt:

Gyönyörű idő volt ma. A szokásos módon kezdtem, lesöpörtem a deckről a faleveleket, aztán alaposan leslaugoztam, hogy szép tiszta legyen a hajó. Amire végeztem persze újabb falevelek hullottak rá, ezt a munkát folyamatosan lehetne végezni, de hát más dolgom is van. A kéményt meg kell hosszabbítsam, mert ezzel az alacsony csőcsonkkal a szél befujja a fűstöt a cockpitba a ponyva alá. Hengerítettem egy méteres csövet 1-es vörösrézlemezből,  ebbe hőszigetelve fogok beledugni egy kisebb átmérőjű kályhacsövet, így megszünik reményeim szerint az a kellemetlenség, hogy a hideg csőcsonk lekondenzálja a füstgázt és a kicsorgó felkete lé összekoszolja a kabintetőt. Volt pár vendég is, "J"

És innen semmi folytatás. Fogalmam sincs már mit akartam írni kedvesemről.

Lagymatagon indul a harmadik kötet eladása, de remélem karácsonyig azért begyorsul. Folytattam a kéményt. Tegnap vettem egy méteres 100-as rozsdamentes kályhacsövet, beledugtam a réz hengerbe és körben kitömtem a kb. 10mm-es hézagot kőzetgyapottal. Felszereltem a csőcsonkra, vidáman pipálja a füstöt az égbe. Eddig jó. Nade! Ma felraktam a szélkakast a méteres kémény tetejére és a legrosszabb sejtéseim egy órán belül beigazolódtak. Bizisten számítottam rá, de azért picit reménykedtem, hogy hátha mégsem. De bizony hogy! Szóval a lemez szélkakas ugye hideg, akár korábban a hőszigeteletlen kéménycsonk. Namármost a méteres hőszigetelt kéményen gyakorlatilag hőveszteség nélkül felszalad a füst, tehát bent marad a füstben a nedvesség, gőz állapotban. De amikor eléri a füst a vékony lemez szélkakast, azonnal kicsapódik rajta a nedvesség és a fekete lé végigfolyik immár a szép vörösréz, na jó még nem szép, de lesz majd ha kiszidolozom, kémény oldalán. Ha majd hidegebb lesz és folyamatosan kell fűteni, lefolyik a tövére, majd onnan a felépítmény tetejére, tehát ott vagyok ahonnan indultam. Merthogy csak az egyik ok volt, amiért a kéményt csináltam, hogy a szél befujja a füstöt a cockpit ponyvája alá, a másik az volt, hogy azt vártam, hogy a hőszigetelt kémény bent tartja a párát a füstgázban és az majd csak valahol a környezeti levegőben lehülve fog kicsapódni. Ez tökéletesen működik is nyitott végű kéménnyel, de ha felrakok bármi lemezszerkezetet a tetejére azonnal folyik róla a lé. Namármost a kéményt nem lehet fedő nélkül hagyni, mert beesik az eső és ráadásul olyan fedő kell ami beáll szélirányba, hogy ne essen be alá a csapó eső akkor se ha fúj a szél, illetve ne nyomja vissza a füstöt, mert megfulladunk, magyarul szélkakas kell. De azt belülről, ahol a füstgázzal érintkezik hőszigetelni elég lehetetlen válallkozásnak tünik. Nincs is ilyen gyárilag sehol, ugye a kutyát se érdekli, ha fent a tetőn kormos a kémény. De hajón az más. Most valami olyan kéményfedőn agyalok, ami belülről höszigetelt és nem önbeállós, hanem kézzel kell beforgatni szélirányba, reménykedve, hogy az tartós lesz. Nem vagyok boldog.

Azt hiszem rájöttem mivel  folytattam a vasárnapi bejegyzést. "J" főzött ebédet a Siva kutyának hétvégére. Ő amolyan mindenkikutyája lett,  a kirúgott őrzővédő szolgálat embere hagyta itt (aranyos gazdi mi?) szegényke koldul ahol tud. Rendkívül barátságos jószág, két éve született, párhónaposan így nézett ki,

anyja kőkemény obsitos rendőrkutya volt, ezeket szolgálati idejük lejártával elárverezik. Még évekig aktív volt, de idén elborut elmével elkódorgott valahová és soha többé nem került elő. Szomorú kutyasors, legalább annyira, mint némely emberé. Egy kölyköt ellett (a Sivát), idős korára frigyre lépett egy hatalmas életveszélyes Rottweilerrel, szintén a környék kutyájával. Attól életveszélyes, hogy már többször majd a nyakam törtem rajta, mert mindenhová lefekszik ahol piszokul útban van, különösen sötétben fekszik előszeretettel a létra tövébe, küszöbre, járda közepére, fekete szinével beleolvadva a környezetébe, és a boga Istennek se megy arrébb, mégha rálépek se. Siva is követte céda anyja nyomdokait és már harmadszor esik teherbe, legutóbbi lovagjával szemérmetlen módon Amapola tövében tarották nászukat, egy ugyancsak környékbeli masszív farkaskutyával, és amikor szelíden korholtam erkölcstelen magatartásáért ahogy kutyaszokás szerint seggel összeragadva áldogáltak, csak fátyolos szemmel bután bámult rám.  Nagy dolog a szerelem, pár napig amíg tartott, még enni se volt hajlandó, ha a "legény" nem volt a közelben, vonyítva kereste. Na 60 nap múlva meg is lett az eredmény, 10 gyönyörűséges fekete gombócka barna tappancsokkal gyömöszöli anyját kiszopva belőle minden anyagot, szegény sovány mint a deszka. Szóval ha valakitől idegen ez a fajkutyahívő sznobság, néhány hét múlva ha már elválaszthatóak lesznek, vihet magával a könyvek mellé egy  jókiállású házörzőpalántát is, mert fogalmam sincs mi lesz a sorsuk ha ittragadnak.

Néhány tanács, trükk azoknak, akik egyedül húzkodnak be kábeleket, vezetékeket ahogy én is tegnap, tegnapelőtt. A fő gond az, hogy nem tud az ember mindkét végén lenni a védőcsőnek, nyomvonalnak, és egyszerre húzni az egyik végén, a másikon meg igazgatni, gubancolni. Én azt csinálom, hogy egy gumikötelet (amiből a csomagrögzítő "pókot" is csinálják) kötök a kábelnek a húzott végére, jól megfeszítem, majd átmegyek az "eresztővégre" és igazgatom. Ha elfogyott a húzás, megismétlem a dolgot ahányszor kell. Minden védőcsőbe, vezetékcsatornába amíg még üres behúzok egy spárgát, vezetéket, mellyel aztán a későbbi drótokat berángatom, de ezt az első szálat minden esetben visszahúzom, tehát örökre bent marad, további vezetékek behúzásához. Ha már sok kábel, vezeték van a csőben és kezd nehéz lenni újabbat behúzni nagyon hasznos a csőbe csorgatni előtte egy adag mosogatószert. Ez a "vezetékillatosító" kevésbbé kellemetlen, mintha olajat, vagy zsírt használna az ember és ugyanolyan hatásos. A behúzószálat a behúzandó vezetékkel korábban mindíg szigetelőszalaggal erősítettem össze. Ezzel csak az a gond, hogy amikor már szét kell választani a kettőt, elég körülményes széttépni, lefaragni. Tegnap erre a célra a TESA maszkolószalagot használtam, majdnem ugyanolyan jól tart, de egy rántással letéphető a korábbi húzásiránnyal ellentétes irányban, ha már nem kell.

Megpróbáltam rendet csinálni a térképasztalon. iszonyatos volt a kupleráj arrafelé, most egy doboznyi cuccot előre vittem a fuxba, (na ott van még orbitális rendetlenség, az lesz a következő, amin úrrá kell lennem) egy csomó más dolog meg elkerült egyéb, de még nem a végleges helyére és volt aminek nem kegyelmeztem és kidobtam, na erre nagy az esély, hogy előbb-utóbb kellenének, persze csak akkor, ha már a kukát is kiűrítettem. A fő ok az volt, az esztétikai szempontokon túl, hogy a térképasztal a mindenkori labor/műszerész munkahely, és kicsit kell ott dolgozzam. kaptam a földgolyó túlfeléről Ausztráliából "P"-től egy gázszivárgás riasztót, ami nála bizonytalanul működött, egészen pontosan hamis riasztásokat adott, most megpróbálom megjavítani. Ha sikerül, nem kell vennem egy újat, ami elég drága, de semmiféleképpen se akarom a gáztűzhelyt tartósan enélkül a biztonsági berendezés nélkül használni. Kaptam még tőle egy másik készüléket is, de erről meg hiányzik az érzékelő fej, aminek a pótlására kisebb az esélyem, mert fogalmam sincs milyen rendszer szerint működik, kellene hozzá valami kapcsolási rajz.

A hajó mellett álló undorító kanadai nyárfa mely tavasszal másfél hónapon át kedveskedik nekem hulló "hópelyheivel" lehetetlenné téve mindenféle festést, lakkozást, most kifogyhatatlannak tünő leveleivel borít avarszőnyeget a hajóra nap mint nap. Ma is söpréssel kezdtem, ami nem volt túl nehéz, lévén napsütéses száraz idő a hosszú esős napok után, de amikor ugyanezt szakadó esőben kell tennem, azt utálom, ahogy ezt a randa fát is.

A legfontosabb viszont, hogy kész a nyomda a könyvekkel.

 Elhoztam 200 számozott példányt, felcipeltem a hajóra (aranyos "F"ék minden kérés nélkül segítettek, így nem kellett hússzor megmásznom a könyvcsomagokkal a létrát) tetemes súly, egy könyv 692 oldal, plusz képek, több mint egy kiló lehet. Kiválogattam és megcimkéztem azokat a számozott példányokat, amiket a lelkes olvasók, kértek, bár még a másodikból is van ilyen félrerakott példány, de hátha még értük jön a gazdájuk, az év végéig mindenféleképpen őrzöm, de ha elfogy a többi és jön vevő, azok is eladók. Érdekesek azért az emberek, könnyedén megtalálható vagyok a könyveimmel a neten, de egy csapat üzent a fordítóval, hogy rakjam már félre azokat a sorszámokat nekik, amiket az elsőből vittek a másodikból, meg a harmadikból, de fogalmam sincs melyikeket, én ezeket nem regisztrálom, csak külön kérésre, ráadásul a második kötet fele már elfogyott hálistennek. A lényeg, hogy akár holnap reggeltől lehet jönni a könyvekért, egészen dec. 19-ig.

Negyedik napja esik az eső. Csak hétfőn hagyta abba néhény órára, még a nap is felderengett, gyorsan kivonultam a deckre bakelit léceket fűrészelni a tűzhely felerősítéséhez, de alig végeztem, rákezdett újra, azóta abba se hagyta. Áldom azt a rengeteg eszemet, hogy a cockpitban felhalmoztam pár vödör tüzifát, pontosan ilyen esetre, ha nem lehet az eső miatt leszedni a hajó melletti tüzifarakásról a ponyvát. Így minden reggel amikor kimegyek a hajóra azzal kezdek, hogy begyújtok. Amire átöltözöm már rendesen nyomja is a meleget, meg néha a füstöt is, ha nagyon eltömöm a rostélyt, mert azért a semmi kémény miatt a huzat elég gyenge begyújtáskor, amíg át nem melegszik a füstcső, szóval trükközni kell. A biztonság kedvéért használok egy szénmonoxid riasztót, bár kicsi az esély, hogy szükségem lenne rá, főleg, hogy egyelőre nem kezdtem el használni a drága jó múzeális NDK brikettet, azt a hidegebb napokra tartogatom, most csak puhafával fűtök.

Működik a retesz, ami rögzíti a tűzhelyt és nekiálltam behúzni egy 12V DC és egy 230V AC tápkábelt. Elsőt a  gázszivárgás riasztónak, a másodikat a tűzhelyvilágítás és szikragyújtó tápjának. A tűzhely helyén mindezidáig mindenféléket tároltunk, ezeket most persze ki kellett rámoljam. A csupasz fenéklemezt most belülről kemény PUR hablemezzel leszigeteltem, hogy ne a hajó alatti világot fűtsem odakint, aztán viszaraktam a helyére a tűzhelyt. Leegyszerűsödött az élelmiszerhűtés is, nem kell sokat tökölni, mi fér be és hogyan a hűtőbe, elég kirakni a kaját a cockpitba, az Öreg odafent bekapcsolta a NAGY HŰTŐ-t.

No. helyén a tűzhely. Billeg ahogy kell. Persze még meg kell oldjam az edényfogót, meg  ha nem akarom hogy  billegjen, a rögzítést, de ezek már csak részletkérdések. A sütő tükörüveg ajtajában a szemben lévő tüzifás doboz képe látszik. Ha van 230 V AC, azaz parti áram, a piezo gyújtás és a sütő világítás is üzemel, de ezek nélkül is működőképes. Fogok csinálni rá valamiféle fogantyúkat is, hogy könnyen lehessen az esetleges takarításhoz kivenni- berakni, mert tapasztalatom szerint óhatatlan, hogy valami ki ne follyon a tűzhely oldalára. Márpedig enélkül (akárcsak itthon) baromi macerás az oldalát letakarítani.

Ma reggel elmentem a nyomdába és kézbe vettem a próbanyomást. Szép vastag könyv. Amúgy ugyanolyan szép, mint az első kettő. Nem tetszett a borító, a betük mérete, az elrendezés a gerincen, így kirobogtam a tördelő/grafikushoz és átszerkeszttettem az egészet. Fontos, hogy a három kötet egymás mellett a könyvespolcon egységes képet mutasson. Mostmár ilyen. Jövő hét péntekre igéri a nyomda a kész könyveket. Nagyon jó lesz így. A hét végén kiválogatom a sorszámokat azoknak akik kérték és elrakom az egészet a hajón, meg összekészítem a postai megrendeléseket. Ez utóbbiakat a 16-ával kezdődő hét vége felé feladom, hogy minél előbb olvashassák azok akik megtiszteltek a megrendeléssel. A posta regel 8 felé nyit gondolom, így fél tíz felé már biztos kint leszek minden nap a hajón és du. 5-ig állok rendelkezésre mindenkinek könyvvel, hajóbemutatóval. Ezzel együtt kérek telefont mindenkitől, mielőtt jön, mert bármikor előfordulhat, hogy valamiért el kell ugranom napközben valahova. Szóval felkészülök a "rohamra". Az első kötere még mindíg jön sok érdeklődés, ezzel lehet, hogy lesz gond a végén, mert alig van már belőle 30valahány darab, szerintem el fog fogyni rövid idő alatt hálistennek, mert postán is rendeltek komplett három kötetet néhányan.  Ha soknak nem jut, lehet utánnyomni persze, de az a kisebb példányszám miatt biztos, hogy drágább lesz, mint a mostani első kiadás. Valamikor el kell majd vinnem a "köteles" példányokat a Széchenyi és Szabó Ervin könyvtárakba, mintha a fogamat húznák, ez összesen hét kötet ami ingyen megy, de még egyetlen egyet se rendeltek belőle utána egyik könyvtárnak se. Ma este volt éves osztálytalálkozó, most is, mint minden évben összejött a "kemény mag" akik őrzik a régi Üteg utcai Villamosenergiaipari Technikum 1963-ban érettségizett 4. cé osztályának emlékét, az idei pozitívum megint az, hogy tavaly óta senki se halt meg közűlünk. Szörnyű ez a sok vénember. Valamikor az elején még a csajokról beszélgettünk, később a gyerekekről, most meg arról, hogy ki milyen vérnyomáscsökkentőt szed és éjszaka hányszor kel fel pisálni.

No. Hosszas töketlenkedés után úgy döntöttem, hogy marhaság a gáztűzhelyt darabokban behurcolni a hajóba. Nem olyan nehéz az. Viszont a szalonban elég szük lenne a hely összeszerelni. Úgyis össze kellett rakni, hogy a billenős felfüggesztéshez kikeressem a súlyvonalát. Aztán megint szétszedni, hogy az íly módon kijelölt felfüggesztő bütyköket befúrjam, popszegecseljem. Annyiszor szedtem szét és raktam össze az átalakítás során, hogy olyan voltam már vele, mint a katonák a fegyverükkel, már bekötött szemmel is tudtam volna szétszedni, összerakni. Aztán tegnap megint összeraktam, kigurítottam a "J" bevásárló kerekeskocsijára gumipókozva és a csónakdaruval felhúztam a deck szintjére. Nem találtam a csigasor másik felét, (csak amikor már túlvoltam az egész műveleten) így csak a bográcslógató csigával húzva kicsit macerás volt, húzni is meg lekötni is minden húzás után, ezért befogtam a gumicsónakos Ferit segíteni. Ketten minden különösebb erőfeszítés nélkül beraktuk a szalonba a tűzhelyt. Ma beszereltem az elzáró gázcsapot a tűzhely mellé a mosogató szekrényébe. Ez is egy biztonsági elem, nemcsak kézi főelzáróként működik, hanem ha a gáz akadálytalanul áramolna kifelé pl. egy tömlőszakadás esetén, automatikusan lezár. Egyelőre ezzel és a decken lévő gázpalack nyakán lévő szelep elzárásával lehet a gázt a tűzhelyről lezárni, de majd egyszer csinálok egy motoros csapot a reduktor után közvetlenül, valami autó ablaktörlő motorból és golyóscsapból, hogy ne kelljen mindíg kimenni a deckre, nyitni, zárni. Bár most, hogy alaposabban belegondolok a dologba, nem tudom szabad e, illik e a reduktoron folyamatosan rajta hagyni a nyomást...Ennek utána kéne nézni valahol. Az igazi az lenne, ha a palack nyakán lévő elzárót tudnám valami módon távműködtetni. Hm. szép feladat. Egyelőre csak beállítottam a helyére a tűzhelyt, de még nincs felfüggesztve, csak egy OSB lapon álldogál. Így néz ki.

Az volt a tervem, hogy a tegnap átszabott, csavarozott, popszegecselt gáztűzhelyt (levágtam az aljából a semmire se jó 20 centit ahol a lábazat, meg a kinyitható ajtó van, ami mögött nem lehet semmit tartani, mert amit a sütő égője beszív levegőt, az összes por ott rarkodik le) ma beemelem a hajóra, de közbeszólt egy, pillanatnyilag fontosabb project. Megkaptam a nyomda árajánlatát, olcsóbb híjján elfogadtam, megrendeltem, átment az anyag PDF-ben, tokkal vonóval, képmellékletekkel, síppal, dobbal, nádihegedűvel ISBN-nel, erre ráment a mai nap nagyrésze, így itthon maradtam. Kicsit pihenni se árt, tegnap estére úgyis annyira elfáradtam, hogy hazajőve beestem az ágyba, mert alig maradt jártányi erőm .

A lebontott lakóhajóról kitermeltek egy rakás deszkát. Ott állt kazalban, egyszer már szálaztam belőle, de ma olyan szép volt az idő, hogy nekiálltam még pár talicskával felfűrészelni tüzifának. Nem csak Amapolára kell, hanem ha lemegyünk Balatonra korizni télen, a kandallóba. Ezzel elment a délelőtt. Aztán cafatokra szedtem a gáztűzhelyt, amiben tegnap kicseréltem az összes fúvókát, hogy PB gázzal lehessen használni a hajón. Amúgy a manőver nem bonyolult, egy idomított majom is megcsinálná, DE! Naná, hogy az egységcsomagban lévő dűzni nem passzolt a sütő gázszelepébe! Helyette az azonos furatú, de vékonyabb menetű, az  égőfejhez valót rakta a pupák dolgozó a csomagba. Darab-darab. Visszavittem a boltba és nagynehezen találtunk egy belevalót a boltos kurkászósdobozában. Na erre jó a robogó. Egy ilyen manőver át a városon BKV-val 2, autóval 1 óra. Robival 15 -20 perc. Szóval ma meg majd annyi darabra szedtem a tűzhelyt, mint amennyiből összerakták. Egyrészt, mert ahhoz, hogy úgy férjen be, ahogy én akarom, a sütő alatti részt amputálni  kell, másrészt a súly és méret miatt egészben nehéz lenne beemelni és helyrerakni a hajóba egyedül. De így darabokban könnyebb lesz. Az volt a tervem, hogy (legalábbis egyelőre) nem csinálom himbásra, de rájöttem, hogy billenősre egyszerűbb beépíteni, mint egy fix alaplapot építeni a mosogató és a fiókos pult közti helyre. Így helyből félkardános felfüggesztést kap. De ehhez előbb átszabom, mert a végleges súlyelosztáshoz kell majd kikisérleteznem a felfüggesztés pontos helyét.

Reméltem, hogy a nyomda seperc alatt küldi az árajánlatot, de úgy tünik két nap kevés volt rá. Kicsit aggódom, mert több mint dupla olyan vastag lesz mint az első kötet, és azóta a forint is romlott (a nyomdában minden eurós, a papír, a festék, a Xerox nyomdagép) hajaj....Mibe fog fájni, és hány darabra fogja futni, és hány vevőt fog elijeszteni az új könyv ára? Mert ez mind begfolyásolja a kinyomtatandó darabszámot.  120 illetve 200 darabra kértem ajánlatot.

Köszönöm a kommentekben megnyilvánuló segítő szándékot. Pontosítom mire van szükségem. A mobil internet épen azért kell, mert ha megindulok a hajóval, mindíg máshol leszek. Tehát nem tudom kipróbálni, vagy bármilyen lefedettségi térképen megnézni melyik szolgáltatónál van használható net, ott amerre járok, mert mindíg máshol leszek. Aztán itt van a mobiltelefon kérdés. Azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy az a legolcsóbb, ha minden országban ahol épp vagyok, veszek egy feltöltőkártyát és berakom egy kártyafüggetlen készülékbe. Ennek persze az a nagy hátránya, hogy ilyenkor megváltozika telefonszámom is. De  azt lehet a blogban megírni, aztán onnan megtudja aki hívni akar. Aki meg nem olvassa a naplót, az ugye meg se érdemli, hogy beszélhessen velem.. ..De ha a telefonon keresztül akarok netelni, az hamar leeszi a kártyáról a pénzt. Ha lehet ilyet egyáltalán. És érdemes...  Persze az is lehet, hogy nem is kell mobil internet, mert mindenütt van internet kávézó, meg olcsó VIFI....Jajde nem értek ehhez!

Ahogy a Piszkos Fred mondja a lopott cirkálón, ....állj, lehet rágyújtani...." Szóval szöveg betördelve kész, képek digitalizálva, magyar felratokkal ellátva kész, könyvborító grafika tipográfia kész, ISBN szám megkérve, nyomdának ajánlatkérő mail elküldve. Pont 17 napi munka volt a szerkesztés, lektorálás. Ha minden a szokásos módon alakul, november első felében meglesznek a kész könyvek. Természetesen a pontos megjelenést itt és a Sailing.hu "Hajósirodalom" topicban közölni fogom. Karácsonyra remek ajándék, akár mindhárom kötet egyszerre.

Feltöltöttem Amapola édesvíztankjait félig. Azért csak félig, mert ha befagyna, így nem nyomja szét a tankokat. Mert még ha fűtök is a szalonban (bár nem fogok egész télen az biztos, mert azért nem alszom kint minden nap) akkor is lehet minusz lent a kielben. Télen meg amúgyis kevesebb víz fogy, nincs annyi zuhanyozás meg pacsálás.

Szeretnék tanácsot kérni minden olyan olvasómtól, aki nálam jobban belemerült a mobil internet ajánlatok elemzésébe ( én sehogy). Ugyanis ha kiköltözünk a hajóra, szükség lesz rá, de annyiféle csomag, szolgáltató van és ráadásul hallottam félfüllel néhány horrort, hogy mekkora számlákat kaptak olyanok akik bedőltek egy mobil telefon/internet szerződésnek, hogy elég tanácstalan vagyok. Aki tudja a frankót, írjon a vilmosbartyik@hotmail.com  -ra!

Kezd összeállni a könyv. Meglepett a terjedelme a tördelés után. Ugye eddig csak Word-ben láttam, hát most kiderült, hogy az első két kötetre formázva (ezt nagyon fontosnak gondoltam, hogy egyforma megjelenése legyen a három kötetnek) több mint 700 oldal lesz, ha a képek is be lesznek rakva! (az első 338, a második 424 oldal volt) Úgy, hogy kezdjetek el spórolni, mert biztos sokkal drágább lesz, talán ma összeáll az egész és akkor remegő térdekkel meginterjuvolom a nyomdát, hogy mennyi lenne mondjuk 120 példány. Merthogy a második kötet eladási mutatói nem indokolják a magasabb példányszámot. Hogy egyszerűbben fejezzem ki magam, a nyakamon maradt a fele. Tehát nemcsak a nagyobb terjedelem, hanem a kisebb példányszám is drágítja egy kötet árát. Most, hogy kezdek túl lenni a dolgon, megállapítom, hogy alapvetően hülyeség volt könyvkiadással próbálkozni, legalább annyira hülyeség mint hajót építeni, mindkettő anyagi csőd és iszonyatosan sok munka, de csak az ilyen hülyeségek éltetnek engem, tehát igenis megérte, ....nekem. Aki nem érti, bizonyára lehet boldog ember, de valószinűleg nem fogja ezt a naplót sokat olvasgatni.

Reggel elvittem az eredeti könyvet a tördelőszerkesztőhöz és átküldtem neki mailben a kész fordítást. Mostmár csak rajta és a nyomdán múlik, hogy karácsonyra lesz e könyv. De minden remény megvan rá, hogy meglesz. Időben jobban állok mint tavaly. Úgy, hogy ma már Amapolára is kimentem. Kitakarítottam és kipakoltam a szalonban a könyvespolcot, amin idáig csavarok és alkatrészek parkoltak. Az eladatlan könyvek kazla felkerült oda a szófáról, ami mostantól fekhelyként funkcionál. Ebéd után remekül aludtam is rajta, miközben a kályha kellemesen duruzsolt. Elfogyott a hajón az édesvíz, de nem volt kedvem az esőben a sárban húzni-vonni a slaugot, hogy feltöltsem a tankokat. Talán holnap.

Drága jó olvasóim! Szívből köszönöm mindazoknak, akik vették a fáradságot, hogy megkűzdjenek a ritmussal, a szótagszámmal, a kocogó verslábakkal. Ne legyen senki szivében harag, de némi tépelődés után a következőképpen döntöttem. Amit a versekkel való hosszas küzdelem során a Veperdi Bandival lefordítottunk, az marad a mi fordításunkban, és ahol az eredeti vers igazán értékes (tehát nem egy utas által faragott alkalmi versike) az bekerül lábjegyzetben angolul annak, aki  élvezni akarja azt is. (meg levonhatja a konzervdobozt, milyen idétlen fordítók vagyunk) Azt amivel nem boldogultunk, és ne vegyétek bántásnak, de igazából Ti se, (lehet, hogy én vagyok túl kényes, de számomra a "Sea Fever", John Masefield verse Vámosi Pál szakavatott műfordíatásában is alúlmúlja az eredetit ) az marad eredetiben a szövegben és a nyersfordítás lesz lábjegyzetben, hogy értse az is akinek nincs kedve bíbelődni az angollal. Ez ugyan teljesen szokatlan dolog és jár(hat)atlan út az "igazi" könyvkiadóknál, de hát én egy amatőr vagyok, hobbikönyvész.

Amúgy a szöveg végét köszörülöm, hétfőn megy a tördelőhöz.

Haladok, haladgatok. Mármint a könyvvel. Idemásolok egy dolgot, amit egy kommentre (@sanyi65) küldtem, mert fontosnak tartom.

 Szóval SOHA nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz. Meg kell érezni a szerző legpontosabb mondanivalóját és stílusát. Isten bizony, még az is fontos (nekem, bár lehet, hogy túllihegem a dolgot)hogy hogy néz ki a képeken. Milyen szöveget sugall a fizimiskája. Én azért merem bátran humorosra köszörülni a szöveget, mert a tartalmán kívül a képeken örökösen és nem-kényszeredetten szélesen mosolygó szerző tollából csak ilyen jöhetett elő. Ha egy Savanyújóskát látnék magam előtt, sokkal sarkosabbra szabnám a Bandi fordítását. Persze csak egy icipici ollóval nyirbálok, mert a szövegnek azért nagyon pontosnak, hűnek kell lennie. Kényes dolog ez. Nem az én stílusom, hanem Bisseté kell, hogy lejöjjön a lapokról, bár azt hiszem, hogy lelki rokonok lehetnénk akár, nem véletlen, hogy belebolondultam ebbe a könyvbe. Azonkívül mindketten július 15-én születtünk, ami azért elég érdekes véletlen. Igaz, hogy ő 62 évvel korábban.

Remélem a héten megvagyok a munkámmal és irány a tördelő, majd újabb átolvasás és a nyomda. Cél a karácsonyi könyvesbolt megnyitása Amapolán!

Csak hogy érzékeltessem, mennyit hagytak ki az eredeti három kötetből az 1967-es 322 oldalas "Héttengeren"-ben. Csak a most készülő harmadik kötet 470 oldal. De hát Kádár idejében nem lehetett a két világháborúról, a Brit haditengerészetről és Churchilről olyanokat lefordítani, mint amilyeneket a Biset írt.

Tökhülye vagyok. Nem tudom megállni, hogy ahogy megyek végig a szövegen, meg ne szakítsam a munkát, hogy a neten rákeressek az éppen szóbanforgó luxustengerjárókra. Csodálatos pl a "Mauretania", mely 22 éven át (!!!) birtokolta at Alanti óceán Kékszalagját. De hogy leszek így kész a könyvvel?

Azt hittem, vagy legalábbis reméltem, hogy a második olvasásra könnyedén gurul majd a szöveg és csak elvétve találok benn hibát. Sajnos nem. Nagyon precízen kell elolvassam, mert elég sok a hiba benne és jó könyvet, vagy legalább olyan jót akarok csinálni mint az első két kötet volt. A sztori mondjuk kevésbbé fogja érdekelni a "csak a vitorlások szerelmeseit", hisz ez már a majdnem modern gépkorszak, a gőzhajók arany napjai, széntüzelésről az olajfűtésű kazánokkal táplált gőzturbinás hajókig. Viszont aki (mint én is) a háborús történelmi irodalmat szereti, nem fogja tudni letenni. A hadihajózás a tengeralattjárókkal "fertőzött" vizeken, az óriáshajókkal történő csapatszállítások, amikor, csak a személyzet létszáma közel ezer fő volt és 16000 katonát szállítottak át az Atlanti óceánon az európai partraszálláshoz, számomra rendkívül izgalmas tényirodalom.  Érdekesek a világkörüli túristahajókon tett utak leírásai is, nekem az jött be, hogy a Google Earthön követtem az utat időnként, és rácsodálkoztam a helyekre. Érdekes, és jellemző egy tengerésznemzet tudatos értékőrzésére, hogy a szerző 1926-ban (!!) megjelent első könyvét (Ship ahoy!) még ma is, használtan, hetvenvalahány angol fontért árulja a neten az Amazon könyvkereskedés. OK, mi nem vagyunk tengerésznemzet, tehát megértem a könyvem iránti nem túl jelentős érdeklődést. De mondjuk ha valaki eladásra kínálna a neten egy 1926-os lovaskocsi alkatrész almanachot, adna érte valaki aprópénznél többet? Nem hiszem. (Nálunk a nemzeti öntudat főleg zászlólengetésben és ökölrázásban mutatkozik. Jellemző, hogy Kandó Kálmánról, Jedlik Ányosról, Mechwart Andrásról, Ganz Ábrahámról, Kner Izidorról, ((ja ez utóbbi zsidó volt, aki manapság magyar az ugye rasszista is)) alig tud az ifjúság, ha a magyarságról esik szó, a rovásírásról és a sumér nyelvrokonságról indítanak.)Alapvetően "jó emberek" akikkel nagyon barátságos viszonyban vagyok, néhány mondat után elismerik (és nem szégyellik) hogy ők bizony nem olvasnak, számukra az irodalom nem jelent semmit. Pedig egy jó könyv remek dolog. Akárhogy is, a tudást olvasás útján lehet csak megszerezni. És ezt nem azért mondom, hogy megvegye bárki is a könyvemet, mert mindenkinek azt mondom, ha nem tetszett, hozza vissza és szó nélkül visszaadom a pénzt.

Nagyon rámegyek (rámegyünk, hisz az én munkám még így is eltörpül a fordítóéhoz képest, csak ő nem sír annyit mint én, már megszokta a gyűrődést)továbbra is a könyv szakszerűségére. Addig olvasom rágom a már lefordított és az eredeti szöveget is, amíg maradéktalanul nem értem a mögöttes műszaki tartalmat. Már a fordítás amit kézhezvettem is majdnem tökéletes, de én még köszörülöm. Itt nem lesz olyan, hogy a csavar szögnek, szegecsnek van fordítva, az anya (ami a csavaron van) az nem fej, vagy dió, a csavarkulcs az nem franciakulcs (minden irodalmár így fordítja, mert egyszer valaki eltévesztette és a hülyeség körbemegy, bár egyik se tudja mi az, ők olyan iskolákba jártak, ahova csak olyanokat vesznek fel, akik fizikából megbuktak) az átmenő csavar az nem keresztcsavar, az irányváltó hajtómű, az nem áttétel, a tömítés az nem gyűrű, stb, stb, pedig a szótári alak esetleg az is lehet. Szóval ez a könyv (az utolsó könyv, amit csinálok, mert ezzel befejeztem ezt a kis félrelépést a műszaki pályámról) igazán  jó lesz.

Kész vagyok az első átolvasással/javítással. Jön a második, a finomítás. Namármost. SÚLYOS nehézségeim vannak a versekkel. A fordító néhányat lefordított, (keveset ln is besegítettem)néhánynál neki is beletört a bicskája. Ő se költő, én se vagyok költő. Ráadásul a költők se tudnak verset fordítani. Hanem írnak helyette egy másikat. Akárhogy is nézem, hajdanvolt orosz tanárom mondta ki a frankót: "A műfordítás, olyan mint az asszony. Ha szép, akkor nem hű, ha hű akkor nem szép." Két lehetőségem van. 1. bent hagyom a könyvben nyersfordításban, ez pontos, hű, de mondjuk legalábbis "szabadvers". 2. Megpróbálom versben megírni, ekkor vagy nagyon ronda vers lesz, vagy ha szerencsém van és szépre sikeredne, nem is fog hasonlítani az eredetire. Itt tartok. Van egy ötletem, hátha. Ide írom az eredeti verseket. Ha valaki lefordítja úgy, hogy szép és jó lesz, az fog megjelenni a könyvben a fordító nevével, és egy ingyen harmadik kötettel honorálom. Hajósköltők itt a lehetőség. Megfejtéseket a vilmosbartyik@hotmail.com címre kérem küldeni!

Első vers: Címe "The Seven Seas"

Far and far our homes are set / Round the Seven Seas. /Woe for us if we forget, / We who hold by these! /Unto each his mother-beach, / Bloom and bird and land- / Masters of the Seven Seas, / Oh, love and understand.

Nyersfordítása:

Messze és messze vannak otthonaink /Hét Tenger fogja őket körül ./Jaj nekünk, ha elfeledjük,/Mi, akik ezekhez ragaszkodunk!/A hazai fövenypart mindenki számára/Virág és madár és szárazföld-/Ó, Hét Tenger urai/Szeressétek és értsétek meg.

Második vers: (ez kicsit hosszabb) Címe "A Prayer"

Give me a good digestion Lord,/And also something to digest,/But when or how that something comes/I have to Thee, Who knowest best.

Give me a healthy body, Lord/Give me the sense to keep it so,/Also a heart that is not bored,/Whatever work I have to do.

Give me a healtly mind, good Lord,/That finds the good that dodges sight,/ And, seeing sin, is not appalled,/But Seeks a way to put  it right.

Give me a point of view, good Lord, /Let me know what it is, and why,/Don't let me worry overmuch/ About the thing that's known as "I"

Give me a sense of humour, Lord,/ Give me a power to see a joke,/To get some happiness from life/And pass it on to other folk.

Nyerfordítás:

 Adj nekem jó emésztést Uram,/És valami emészteni valót;/De hogy mikor és hogyan kapom meg/Ezt Rád hagyom, Aki mindent a legjobban tudsz.

  Adj nekem egészséges testet Uram;/Adj értelmet, hogy azt meg is tartsam;/Meg egy szívet is, amely nem unatkozik/Bármilyen munkát is kell elvégeznem.

Adj egy egészséges elmét Uram,/Mely megtalálja a jót és kikerüli a bűn/Látványát, és nem rémül meg attól,/Hanem megkeresi annak kiigazítási módját. 

Adj egy nézőpontot jó Uram,/Tudasd velem, a mit és a miértet;/Ne hagyd, hogy túl sokat izguljak/Azért a dologért, ami „Én” vagyok.                                                                    

Adj humorérzéket Uram,/Adj erőt, hogy értsem a tréfát;/Hogy némi örömöm legyen az életben/És másoknak is továbbadjam azt.