Hajónapló

Említettem, hogy nem tudok olyan gyorsan haladni a stéggel ahogy szeretnék, mert akadnak akadályok, nos kalkuláltam időjárással, egyéb napi teendőkkel való akadályoztatással, de olyannal mint ami most közbejött végképp nem számoltam.Történt, hogy az utcavégi szomszéd nyitva felejtette a kaput és kijött az utcára az egyébként örökös rab angol buldog a Jackie. Nem tudom ez pontosan milyen angol buldog, mert a Wikipédia  azt írja, hogy max 25 kiló egy ilyen, nos ez van vagy 50 és még kölyök állítólag. Szóval az utcavégi ház kerítésén keresztül sétáink során már korábban haverkodtak a Szmájlival, most  idejött és baromira játszhatnékuk volt egymással, a kerítés két oldalán rohangásztak. Na mondom hadd játsszanak, kiengedtem a Szmájlit az utcára. Boldogan kavarogtak, hemperegtek, bár olyan volt az imitált harc, mint amikor egy díjbirkózó és egy balett-táncos csatázik, de szemmel láthatóan élvezte mindkettő. Aztán elkezdtem ballagni az utca vége felé, hogy szóljak a Jackie gazdájának, hogy  meglógott a kutyája, na ez hiba volt. Merthogy ezek ahogy csapongva vágtáztak egyszercsak a Jackie teljes sebességgel becsapódott hátulról a jobb lábamba, ettől azonnal térre estem, miközben a kutya maga alá temette az alsó lábszáramat és a teljes mozgási energiáját a jobb sarkamon fékezte nullára, a lábfejemet  oldalra a talajra fektetve, szóval derékszögbe elforgatta a korábbi, természetes helyzetéhez képest. Majd felpattant és boldogan hancúrozott tovább Sz-el. Én azt már korábban megtanultam, hogy ha az ember elesik, lezuhan, szóval bármi ilyesmi történik vele, nem szabad azonnal felpattanni, bár J aki látta az esetet mindjárt szaladt felsegíteni, de nyugalomra intettem, előbb négykézlábra ereszkedve szép lassan "összeraktam magam". Aztán elsántikáltam bezáratni a tettest, "akire" nem tudtam haragudni, örökösen bezárt, szabad, kötetlen mozgáshoz nem szokott, amúgyis darabos, testsúlyánál fogva rosszul koordinált mozgású kutya, elgázolt, hát így jártam. Ez volt tegnapelőtt,  az igazi fájdalom másnapra jött meg, ahogy az szokott lenni a sérülések legtöbbjénél, feküdtem egész nap, mert járni nem nagyon tudtam. De az is régi tapasztalat, hogy ha sokat fekszem hanyatt akkor meg a derekam kezd el fájni, úgy hogy tegnapra bár a bokám sokat javult, a derekam annyira beindult, hogy se ülni, se állni, se feküdni, illetve ezen pozitúrákból másik, kényelmesebbnek reméltbe helyezkedni nem tudtam komoly fájdalom nélkül. Mára ez is sokat javult, már dolgoztam a stégen, igaz időnként mintha késsel szúrtak volna a 4-es-5-ös csigolyaközbe, de ez már a javulás jele és csak kicsit sántítok.

 Más. Mostanában nem nagyon foglalkozom a napi politikával, legalábbis blog szinten, utálom a kutya szerepét ami csak ugat miközben a karaván halad. De nehéz lehet mostanában Fidesz szavazónak lenni, szerencsére nem tartozom közéjük. Ha valaki nem rest vele fáradni ajánlom figyelmébe  ezt

http://444.hu/2016/04/26/a-kozpenzjellegu-kozpenz-lopasjellegu-ellopasa-es-mas-trefas-esetek

Tévedés ne essék, nem hiszem, hogy Magyarországon bármi is változna ettől. Mindenki tudja, hogy meztelen a király, a bohóc ki is mondja, de ettől még minden maradni fog a régiben, Magyarország legnagyobb rablói 2018-ban is választást fognak nyerni.

Na ha eddig nyafogtam  az Erkel színház opera előadásainak "túlmodernizálása", a rendezések, díszletek erőltetett volta miatt, most nem szólhatok egy szót se a tegnapi Turandot előadásra. De hát ehhez az kellett, hogy a kínai Nemzeti Opera jöjjön ide egy parádés előadásra. Itt mindenki úgy volt öltözve, ahogy egykoron a "Tiltott Városban" nézhettek ki császártól udvaroncon át a pórnépig a megjelenítettek és egy fillért se spóroltak meg a díszleteken se. Hiába, a kínaiak ha valamit nagyon akarnak, legyen az Land Rower koppintás, vagy Turandot, azt igyekeznek tökéletesre csinálni. Persze ahogy a luxusterepjárónál, az operánál is felfedezhetők a "kínaizmusok", leginkább a felhasznált anyagok másságában. Ezzel nem akarom az előadás vitathatatlan nagyszerűségét rontani, de hát egy alacsony kövér kínai akármekkora tenor hangja is van, mégsem ugyanaz mint a Pavarotti amikor még csak magas volt, de nem elhízott. Szóval a "gyenge láncszem" nekem Li Shuang volt, J kifejezetten röhejesnek találta ahogy egyensúlyozott a magas talpú csizmájában, amit nyilván azért adtak rá, hogy legalább a válláig érjen Wang Weinek, mármint Turandotnak a jégszívű hercegnőnek, aki annak ellenére, hogy Kalaf herceg oldalhájától a karjait  nehezen tudja a combjai mellé szorítani (meg se próbálja, nagyjából az egész darabot  kitárt karokkal énekli végig) a darab végére mégis beleszeret. De a hangja  nagyon jó volt sőt majdnem nagyonnagyon jó és ez végülis opera, nem a Casablanca ahol minden nő értelemszerűen Humphrey Bogarttal  (vagy legalábbis magyar hangjával Kálmán Györggyel) álmodik a film után. Az összes többi szereplővel szemben még ez a külalki kifogás sem merülhet fel, Ping, Pang és Pong udvaroncok szellemesek és erőteljesek mind hangban, mind megjelenésben, Kalaf apjának baritonja szívetmelengető, de nekem a csúcs Liu a rabszolgalány volt Yao Hong megjelenítésében (mekkorát röhöghetnek a kínaiak ahogy mi leírjuk és kimondjuk a  neveiket), aki halkan is tud borzasztóan szépen énekelni, egyszer nekem egy majdnem igazi operaénekes mondta, hogy az a világon a legnehezebb dolog. Mintegy ellenpontként viszont a zenekar mindent beleadott, húzták fújták, ütötték az instrumentumokat ahogy csak bírták, gyakran az énekeseket is elnyomva zenéltek, mondjuk rengeteg a fortissimó a darabban, de talán a szerző nem azt értette ezen amikor beleírta a kompozícióba, hogy le kell nyomni az énekeseket. De mindezen fanyalgásokat zárójelbe téve, megérdemelt volt a tomboló siker, magam is pirosra tapsoltam a tenyeremet, mert feledhetetlen előadást láttunk tegnap este.

A stéggel haladok, persze nem olyan sebességgel mint szeretném, de ez mindig így megy.

Összevissza vizsgálnak immár hónapok óta, ez a makacs hurutos köhögés nehezen akar elmúlni, egészen pontosan egyáltalán nem. A legkellemetlenebb az egészben az, hogy gyenge is vagyok, kifulladt a régi töretlen energiám, fél nap alatt elfáradok, illetve már az erőfeszítésekre is nehezen veszem rá magam, olyan pihenkélős öregember lettem. A pillanatnyi diagnózis allergiás eredetű asztma, de ez persze még messze nem végleges. Szóval ez a rejtélyes kór rányomja bélyegét a teljesítményemre, vagy kimászok belőle, vagy így maradok, azzal vigasztalom magam, hogy lesz ez még rosszabb is. Végülis ha valaki 71 éves korára elfárad az akár természetes is lehet, hozzá kell szokni. Ez a blog ugye hajóépítő blognak indult, aztán lett belőle vidéki életmód blog és úgy tűnik most indul a, "hogyan zabálja fel az öregség az embert" blog. Ez is számot tarthat érdeklődésre, előbb-utóbb mindenkire ez vár. Na azért beletörődésről szó sincs, kedden meghozták a fát a stéghez, elég rendes anyag, mondjuk ha én válogattam volna ki a fatelepen akkor ennyi repedtet se hagytam volna benne, de azért nem panaszkodom, végülis épületfa minőség, nem asztalosárú. Nekiláttam bedolgozni, tegnap így nézett ki a már beszabott rész a bejáratnál.A munkát megnehezíti, hogy második napja viharos erejű dél-délnyugati szél fúj, egy idő után az ember szédeleg tőle, a folyamatos térdelve, fejjel lefelé lógva munkától, meg a hányinger kerülget. Nemcsak a deszkák  voltak rossz állapotban, a vasszerkezet is lemezesen rozsdás, le kell verni, raskétával kaparni, sikítóra fogott forgó drótkefével  pucolni, majd festeni, mielőtt a deszkák a helyükre kerülnek, szóval ez se egyszerű, kb fele olyan gyorsan haladok vele, mint reméltem. Hogy legyen még mitől hányingerkedni, hatalmas haldögöket hord ide a szél, ez egy olyan méteres darab a szomszéd csónakja mögött. Péntek reggel beszóltam a horgász egyesületnek, az ő dolguk a tetemek összegyűjtése, ki is jött valaki motorral megnézni, aztán annyiban maradt a dolog, mondjuk ebben a viharban biztos nem ül be senki a csónakba dögöt szedni. Ha már a meló nem megy kajakra, adunk a (kis)polgári létnek, tegnap Hűvösvölgyi Ildikó szavalt Reményik Sándor verseket, ma pedig Schubert pisztráng ötös és Brahms zongora trió kamarakoncert volt a Savolyai kastélyban. Első sorban ültünk erősködésemre, mert J nem szeret elől ülni, de végülis engedett az erőszaknak, hát, tudjátok, hogy egy csellóval milyen keményen kell dolgozni egy szegény nőnek az kegyetlen. Igazából igazságtalanság, hogy kiemelem, mert a többiek is kifogástalanok voltak, de a csellóval amit művelt a Kiss-Domonkos Judit azt még véletlenül se lehet "könnyű zenének" nevezni. Tessék megnézni azt a balkezet! 

https://www.youtube.com/watch?v=YKNMzABTCe0

Fenébe, megint kapar a torkom és köhögök. Pedig itt a következő projekt, a stég deszkái annyira elkorhadtak, hogy J már nem is nagyon mer rámenni, állandóan frászban van, hogy beszakad alatta, pedig én vagyok a nehezebb és én vidáman jövök-megyek rajta. De valóban gyalázatos az állapota, nézni kell hova lép az ember, én se merek mindegyik deszkára rálépni, szóval cserélni kell a teljes 16 m2-nyi burkolatot. Megrendeltem hozzá a faanyagot (http://www.skandinavfatelep.hu/termekeink/epito_minosegu_fureszaru ez is majdnem 100000 Ft, szívtam is a fogam, ha a helyi tüzéptől vásároltam volna olcsóbban megúsznám, de ott sokat kell válogatni amíg megfelelő egyenes, nem repedt, nem csavarodott darabokat összeszed az ember, ráadásul ezt egyik lapján gyalulva, impregnálva kapom gomba és egyéb kártevővédelemmel, majd kiderül mennyire lesz velük szerencsém) de nem lehet tovább halogatni, nem szabad megvárni amíg valóban baleset lesz belőle. 

Tegnap ismét Budapesten voltunk Szmájlival a következő védőoltást megejteni. Már magától beszáll a csónakba a stégről, de kikötéskor a Balabán hajóra való átszálláskor, onnan meg a Vizára azért tessékelni kell, meg HÉV-re, villamosra szálláskor is a hónom alá kell kapjam, mert még mindig azt hiszi megúszhatja, ha húzódozik, de amúgy kifogástalanul viselkedik. Azért mindketten kidőltünk délutánra, ő a szőnyegen, én a heverőn aludtunk kimerülten a túra fáradalmaitól. Mindjárt esik az eső, végülis azért csak megjön a tavasz, virágba borult a természet, ezt a telet is megúsztuk.

Kész a munkacsónak. Ez a projekt is kipipálva, ma már a piacon is jártam vele. Előrebocsátom, titkos reményem, hogy ezzel a kicsi öreg Tomos motorral egy személlyel meg fog siklani, nem jött be, de sokkal gyorsabb, mint volt korábban, naná, nem cipel plusz 90 kilót. Először is csináltam a hablemezhez egy vágót ellenálláshuzalból. Mint a szalagfűrésszel tudtam szabni az XPS táblákat, az egyenes darabokat vezető mellett, az ívelteket meg csak úgy kézzel kanyargatva.
Ha meg szögbe kellet vágni, azt a tárgyasztal egyik fele alá rakott fahasábokkal oldottam meg, szóval mindent egyszerűen, azzal ami épp kéznél van.
A felhevüléskor megnyúló ellenálláshuzalt az asztal alatt rugó tartotta állandóan feszesen. A tápegység a régi jól bevált toroidtrafó volt amit még a szocialista gazdaság széthullása idején vettem 50 forintért a híradástechnikai kutatóintézet felszámolásakor. (pár biztonsági őr ült a bejáratnál, ha valaki valami nagyobb darabot cipelt kifelé azt mondták rá, hogy 100 Ft, ha kicsit akkor 10 Ft), komplett gépek voltak ott, amik milliókba kerülhettek valaha amikor a Cocom lista miatt mindent magunk akartunk gyártani, ezt hordta szét a nép, keresztkomám mesélte, hogy valaki a csiszolt üvegdugós literes laborüvegekből sorra öntötte ki a vegyszereket a földre mert neki csak az üveg kellett pálinkának. Na visszatérve a mára, a hablemez csíkokból hosszbordákat ragasztottam a fenékbe, melyek közé keresztbordákat raktam. A téglák a hablemez darabok lesúlyozására szolgáltak a ragasztóhab megkötéséig.A sarkokat kivágtam, hogy a fenékbe jutó víz egy helyre, a legmélyebb pontra folyjon össze a hátsó pad tövébe. A padló visszaragasztása után így néz ki az a zsomp, ahonnan ki lehet merni, szivacsolni a vizetKapott egy fedelet, így néz ki az egész készen.

Véletlenül bukkantam erre a filmre. Két részletben majd két évet töltöttem az M/S Petőfin. Az összes arc ismerős aki rajta van, Sztojkó Józsi első pincér rakta fel. Miután a személyzet folyamatosan cserélődött, alighanem akkor készülhetett a film amikor én is ott voltam. 

https://www.youtube.com/watch?v=Ag4cdfsfpDM

Új projekt indul. Nem túl terjedelmes, de fontos, rég halogatom. A házzal együtt jött egy műanyag csónak, amúgy ha nem is túl igényes, de ügyes kis holmi lenne ( nem poliészter, pláne epoxi, csak PVC), de már az első perctől fogva tudtam, ahogy megemeltem, hogy véres a torka, méretéhez képest túl nehéz. Ez lett az a bizonyos munkacsónak, amit a túlpartra menéshez, piacozáshoz használunk a szintén vele együtt jött öreg Tomos motorral. Na az se volt felhőtlen, állandóan akadozott, míg meg nem találtam az okát, a benzinszivattyú, népszerű nevén AC pumpa membránja megrepedt, nem szállított rendesen üzemanyagot, persze ehhez a generációhoz alkatrészt találni már reménytelen, de egy körömollóval szabtam hozzá egy membránt a Mákvirág vékonyabb ponyvájának maradékából, nálam minden hulladék egyúttal a jövő tartaléka, azóta prímán működik az öreg gép. Na szóval sejtettem én, hogy nagy baj van a csónakkal, azt is tudtam mi lehet, a szendvics szerkezet belső és a külső héja közt nyilván valamiféle műanyag hab van és miután a belső héj járó felülete több helyen megrepedt, az eső ami beleesett a csónakba beszivárgott a padló alá és ott maradt. Amikor tavaly a tükrére állítottam a csónakot rengeteg víz folyt ki belőle a fartükör repedésein, meg az evezővillák lyukain át, de ha a hab nem zártcellás, akkor sejtettem, hogy alighanem az is megszívta magát. Na most hogy alacsony volt a vízállás, kihúztam a csónakot a szárazulatra, fúrtam egy 55 mm átmérőjű lukat a belső fenékbe, alatta azonnal látszott, hogy EPS (magyarul Hungarocell) van a két héj közt, azt is kivágtam fenékig késsel és az így keletkezett padlóösszefolyóból elkezdtem kiszívni strandvizipuskával az ott összegyűlő vizet. A vizet mércés vödörbe nyomtam, kijött a kettősfenékből 60 liter. Aztán sikítóval kivágtam körbe a belső héjat a járófelület szélei mentén körbe és kiemeltem az egészet. Feltárult a vízzel teljesen átitatott EPS kitöltés. Feldaraboltam késsel, hogy ki tudjam szedni, majd  lemértem, pont 30 kiló volt. Szóval amikor gondosan kimertem minden esővizet a csónakból, akkor is cipeltem benne 90 kiló haszontalan terhet a duplafenékben.A kivágott padlólemez, jobb oldalán középen látszik a lyuk amivel kezdtem a feltárást.Így néz ki a csónak immáron kitöltő EPS nélkül.És a 30 kilónyi EPS. Mondjuk ha száraz lenne akkor kb 5 kg lenne az egész, vagy tán annyi se.

Állati érdeklődés van a munka iránt.

Ma SP-vel elautóztunk Sziegbecsére és vettem a Tüzépen 4 tábla XPS hablemezt, ez nem tud vizet szívni, ezt formára fogom szabni, hogy lehetőség szerint kövesse a fenék íveit, majd PUR ragasztóval a fenékhez fogom ragasztani, hogy ha meg is telne esővízzel a csónak, ne ússzon fel, aztán vagy visszaragasztom rá a régi fenéklemezt, vagy csinálok rá padlódeszkát főzésálló ruszki nyír rétegelt lemezből, egy a lényeg, hátul a legmélyebb ponton lesz egy zsomp, amiből ki lehet merni szivattyúzni, szivacsolni az esővizet az utolsó cseppig, hogy ne kelljen drága benzinköltséggel vízballasztot utaztatni. 

Remélem mindenkinek szép volt a Húsvétja, a mienk gyönyörű, pont olyan mint az összes napja az évnek, ennél jobbat el se tudok képzelni. J pihent amennyit csak tudott, a múlt hetet kórházi ápolással töltötte, a mamáját pénteken hozta ki a Péterfyből, nem akarom részletezni, de katasztrofális állapotok vannak a kórházban, pl pelenka nincs, katéter nincs, ha valaki fekvőbeteg összehugyozza magát, akkor az ott fekszik a saját vizeletében amíg át nem húzzák az ágyat 10 óra múlva. Nekem igazából csak ma tűnt fel, hogy Húsvét van, mert Z átjött meglocsolni J-t. Én nem locsolkodok, kissrác koromban amikor mondtam anyámnak tán 7-8 éves koromban, hogy megyek locsolkodni, ami már akkor is kizárólag a pénzről szólt, anyám azt mondta, mi ne koldulunk, zsarolunk locsolás ürügyén és én így maradtam. Tegnap megint Erkel volt, ezúttal Parasztbecsület és Bajazzók. Mindkettő kedvencem, persze sok egyébbel egyetemben. Megintcsak a rendezéssel kezdem. Mascagni Paraszbecsületére aztán végképp nem lehet azt mondani, hogy nagyon drága lenne a díszlet és a kosztümök, tehát a takarékosság nem lehet az indoka a formabontásnak. A szicíliai parasztokat öltönybe öltöztetni az eredetileg hordott rongyaik helyett inkább drágítja a produkciót, de hát úgy tűnik rendezői körökben kiköpnek valaki háta mögött, ha jó pár oda nem valót nem rak a produkcióba. Különös módon sikerült mindjárt az elején az odavalót nem odavalóvá degradálnia, talán pont ettől művészet a rendezői koncepció kialakítása. Hogy ne rébuszokban beszéljek, az opera nyitánya alatt éjszakai homályban egy lovat simogat valaki ( ne tessék ijedezni, a rendezői koncepció még ne jutott el az állatospornóhoz), ami amúgy ha az Alfio kordéjába lett volna befogva tökéletesen passzolt volna a történetbe, de hát ez nyilván megengedhetetlen egy modern darabban, ezért a lovat gyorsan kivezették, meghagyva a nézőt kételyek közt gyötrődni, hogy vajh mi is volt a paripa  mondanivalója, mert Alfio már öltönyben mindenféle kocsisallűrök nélkül énekli el belépőjét. Én emlékszem egy hajdanvolt előadásra amin még ostort is pattogtatott a szereplő (vagy inkább a zenekar ütőse), de hát ez nyilván ma már undorítóan természetes lenne. Na szóval ismét sikerült a rendezői koncepcióval, látszólagos mondanivaló nélkül ide-oda tologatott, időnként egymással ütköző díszletházakkal megpróbálni elterelni a közönség figyelmét a zenéről, szerencsére a hangok ezt nem nagyon engedték. Merthogy Kamen Chanev Turriduja, Lukács Gyöngyi Santuzzája, Alexandru Agache Alfioja parádés volt és a kórus mely a szokásos operáknál sokkal nagyobb szerepet kapott (húsvéti kórus éppen időszerűen) remek volt, szóval az előadás feledve az erőltetett rendezőietlenséget tökéletes volt. A második opera Leoncavallo Bajjazók-ja ha már a rendezésről van szó sokkal jobban sikerült. Mind a szereplők mozgatása, mind a díszletekbe helyezése sokkal ötletesebb és koncepciózusabb volt mint az előző zenedarabé, persze ez se hagyományos, de belátom az már csak az én retromániám, hogy mindent olyannak szeretnék látni mint amilyen az ősbemutatón volt, úgy kell nekem, születtem volna korábban. A két opera főszereplői közt jelentős az azonosság, Kamen Chanev énekli Caniot, az erőteljes drámai tenortól könnybelábadt a hallgatóság füle és Alexandru Agache ezúttal nem jelmeztelenül alakította kiválóan az aljas intrikus Toniot. De a csúcs Rost Andrea Neddája volt, akiről elég annyit mondani, hogy az ember érzékelje a felsőfokot, hogy hát ő "A" Rost Andrea. És mivel ez egy blog, nem egy felkent hivatalos operakrónika, meg merem kockáztatni, hogy a  már nem tinédzserkorú művésznő a szexis jelmezben volt oly kívánatos, hogy a varázshangjával amúgyis elbűvölt közönség érezhette a történet férfiszereplői gerjedelmének indokoltságát. Emlékezetes tegnapest volt, feldobva értünk haza és még ma is tárgyaltuk az előadást. Így mai Húsvétutói ajánlataim 

https://www.youtube.com/watch?v=Oc58cIExp_U

https://www.youtube.com/watch?v=kaBnYOF384M

Na még pár percig péntek van. Szerencsésen kimásztam a náthából, két napja délután már tevékenykedtem. Az a helyzet, hogy betöltöttem az utolsó korty benzint a munkacsónak motorjának tartályába, na mondom, fenébe, ismét mennek felfelé az üzemanyag árak, már előbb is tankolhattam volna, de akkor most már nem halogatom. Beraktam a csónakba a 20 l-es marmonkannát, kiskocsit és a Szmájlit, hajóskutya, ideje, hogy szokja a vízi közlekedést. Nem mondom, hogy boldogan szált be, fel kellett nyaláboljam, a vízen meg elég ideges volt, de gond nélkül átszeltük a Dunát. Sajnos az alacsony vízállás miatt piszok magas a part, már a stégről is csak létrán lehet bemászni a csónakba, a túlpart meg ahol télen még a beton szegélyen ülve húzott korcsolyát a kislányom, most mellmagasságban van a csónakból. Az én kutyám már nagyon izgett-mozgott ahogy közelítettünk, rohadtul elege volt a csónakázásból, ahogy parthoz álltam, minden tiltakozásom ellenére megpróbált kiugrani, naná, hogy ahogy ellökte magát, a csónak arrébbment, ő meg csak a két mellső lábával kapaszkodott a partba, majd szépen belecsobbant a vízbe. Hát ilyen se történhetett még vele, be is pánikolt, mindazonáltal azonnal a csónak felé úszott, ki is húztam, csak kétségbeesésében alaposan belémkarmolt, mindjárt csupa vér lettünk mindketten. Na nagynehezen visszaálltam, kitettem elsőnek őt, aztán a cuccokat. Didergett piszokul, jó hideg volt, ő meg hiába szórta magáról a vizet, úgy nézett ki mint az ázott patkány, de azért felszabadultan rohangászott a parton, szokása szerint szimatolva. Én se voltam csontszáraz a manőver után, plusz sebeimet nyalogattam, csúnya mély árkot vágott a körme a bal kézfejembe, de ha már itt voltunk végigcsináltam a programot. Pórázra vettem, szerencsére kifogástalanul jön a pórázon, nem vonszol és nem húzatja magát, csak arról kell még leszoktassam, hogy kerülgessen, ez most, miután a bicikliutánfutó kiskocsit húztam magam után az egyik kezemmel, elég macerássá tette a pórázon vezetést, le is mondtam róla, hadd szaladgáljon, el nem fut, csak akkor tettem rá vissza amikor kiértünk az autóforgalomba. Közbe még be kellett menjek kifliért  Terscoba, kikötöttem a jószágot az ajtó elé, szánalmas látvány volt ahogy ott didereg és retteg az ismeretlenségben. Aztán voltunk a benzinkúton és vissza is csónakáztunk és már sokkal nyugodtabb volt a visszaúton, bár beszálláshoz be kellett cserkészni, mert pontosan tudta, hogy azért hívom, hogy csónakba rakjam. Mindent tud, pontosan tudja, hogy mit akarok, csak ha nincs hozzá kedve akkor megpróbálja megúszni a dolgot. Nem fegyelmezem keményebben, csak legfeljebb megszidom ha ellenkezik, hogy érezze, hogy nem szabad és akkor is meg kell lennie annak amit akarok, hogy rájöjjön, céltalan az ellenkezés. Például megtörtént párszor, hogy ha neki még sétálni van kedve akkor a kapunál hülyének tetteti magát és hiába hívom nem jön be a kertkapun, csak húzódozik. Elfutni nem mer, csak úgy tesz mintha nem értené mit akarok tőle. Olyankor szépen azt mondtam neki, hogy "na jó, akkor itthagylak, aztán lehetsz kóbor kutya", azzal szépen becsukom magam után a kaput és bemegyek a házba. Bentről lestem az ablakon át, ahogy kicsit szaladgál, de szemmel láthatóan elbizonytalanodik, aztán felágaskodva a drótfonatba kapaszkodva néz befelé. Olyankor kijöttem, kicsit tettem vettem az esernyő alatt, de nem törődtem vele, hogy ott ágaskodik és csóvál, csak kicsit később vettem észre "véletlenül", hogy ott van, és engedtem be.  Ezt megcsináltuk vagy háromszor, legutóbb megint kezdte, de amikor látta, hogy már csukom a kaput, miközben kezdem mondani a mantrát, hogy "na jó, akkor..." gyorsan besurrant farokcsóválva. Na visszatérve a tegnapra, az első közlekedés viszonylagos sikere után jött a nagyobb falat, tegnap Budapestre utaztunk állatorvoshoz oltatni, chipezni, ami ugye csónakázás, csónakból átszállás a Balabán nevű hajóra, onnan a Viza nevű hajóra, onnan a partra, szóval seregnyi szintkülönbség, létra különféle fedélzetek, csupa ismeretlenség, aztán HÉV, villamos, autóbusz utazások sorozata, plusz sok gyaloglás komoly városi forgalomban, többek közt a Lónyay u- Kálvin tér-Múzeum körút végig pórázon. És mindezen megpróbáltatások alatt kifogástalanul működött az eb. Minden járművön először félt egy nagyot, megpróbált ellenkezni felszálláskor, aztán több-kevesebb helykeresés, forgolódás, remegés-reszketés után lefeküdt a lábam mellé és megnyugodott. Visszafelé a HÉV-en (olyan hepehupás a Ráckevei HÉV pályája, hogy kirázza az ember fogából a tömést)már végigaludta az utat, miközben nyeklett, nyaklott ahogy a szerelvény pattogott a síneken, csak a fejét emelte fel néha szomorúan amikor odavágta a zökkenés a padlóhoz. Ahogy leszálltunk, már ismerte a hazautat, na akkor elkezdett húzni a pórázon, a partra érve el is engedtem, vidáman szimatolt, kis ellenkezés a hajókra, majd onnan a csónakba szálláskor, de már sokkal enyhébb mint elsőre idefelé, a csónakban már határozottan érdeklődve és nem rettegve tekintgetett körbe-körbe, otthon meg a stégre kitéve boldogan rohangált. Azért jól kifáradtunk mindketten, ahogy bejött a házba, összedőlt az asztal alatt a nappaliban és vagy három órát aludt egyfolytában. Féltem ettől az utazástól, de várakozáson felül jól működött a jószág, nagyon progresszív a viselkedése, nem ideges, nem sértődős és a félelem is hamar elmúlik nála, ha látja, hogy amitől elsőre megijedt az nem is olyan veszélyes. Amit a legfontosabbnak gondolok, hogy pontosan tudja mit várok el tőle, aztán persze vagy engedelmeskedik, vagy nem, de innentől már csak nevelés kérdése a dolog, nem kell, hogy megértessem vele, hogy mit akarok, mert azt már tudja, olvas a fejemben.

Francba köhögök mint a fene. Mondjuk már kifelé mászok (remélhetőleg) a kórból, szombaton kezdődött gyakori tüsszögéssel, vasárnapra hőemelkedés és takonykór, mára úgy tűnik köhögésre váltott a megfázás, kisebesedett orromat csak időnként fújkálom. Pihenek, olvasok, alszom, ez hatalmas luxus ahhoz a 40 évhez(+ 2 év katonaság) képest amit állásban húztam le, akkor leginkább csak hétvégéken lehettem beteg, az egy síbalesetemet ha leszámítom ami komoly műtéttel és utána majd három hónapos lábadozással járt, összesen nem voltam betegállományban egy hónapot. Most viszont azt teszem ami a leghasznosabb ilyenkor, pihenek. Vasárnap este azért volt Erkel színház Verdi Trubadúrjával.https://www.youtube.com/watch?v=I3qmO3BqnPg A legnagyobb eredmény számomra, hogy nem tüsszögtem szét az előadást, csendesen lapítottam a székben orromra zsebkendőt szorítva. Már kezdem megszokni a modern rendezéseket, a szemem se rebben a kommandósnak öltözött katonakóruson  https://www.youtube.com/watch?v=hI0VFBCZacc, nyilván a "muszájmásképprendezniminteddigbárki" elven kívül az is bejátszik, hogy pártucat páncélt drágább kiállítani, mint ugyanannyi fekete zubbonyt, nadrágot és surranót. Hogy a cigánykórusnak miért elmegyógyintézetben kell az ágyakon törölközőkkel kalapálni( nem is szóltak szépen együtt ütemre a vasak), hogy miért kell tolószékben tologatni az öreg harcost Ferrandót (naiv fejemmel azt hittem tényleg nyomorék, ehhez képest üde meglepetés volt amikor a végén a tapshoz fiatalosan kiszaladt), hogy miért estélyi ruhát hordanak a szereplők, beleértve a szegény nyomorult cigányasszonyt ahhoz nekem még fejlődnöm kell, de ilyen betegen különösen toleráns vagyok, az immunrendszeremet nem terhelem erőltetett miértekkel. Amúgy (frászt amúgy, főleg kiváltképp és mindennek dacára) az előadás nemcsak a pénzt, de a szipogást, orrelszorításos tüsszentéselhárítást és minden egyéb megpróbáltatást megért, mindenki nagyot énekelt, a két férfi hős Luna gróf baritonja és Manrico tenorja nekem hibátlan volt és Manrico se volt annyira kövér, hogy lehetetlen legyen elhinni, hogy egy udvarhölgy beleszeressen, bár amikor letérdel szerelmeséhez, az a műveletgátló pocak nem tesz hozzá a jelenet költőiségéhez, de a hang, az mindenért kárpótol. Az meg külön csodálattal töltött el, hogy felvette a haldokló Leonorát és a nem épp pehelysúlyú teherrel a karjain majd egy fél áriát végigénekelt, hogy a tenorkövetelmények és a plusz hasprés ilyen kiválóan működött együtt az rendkívüli erőre mutat és nemcsak  a hangra gondolok. Ennél csak a nők voltak jobbak ha lehet ilyet mondani, Leonora remek volt, de a csúcs Komlósi Ildikó  Acucenája volt, hogy mutassak belőle valamit, kicsit keresgéltem, és pont ezt láttuk, hallottuk. https://www.youtube.com/watch?v=xoMtrmxbPcE Na főzök egy teát és ledőlők. Szmájli is abbahagyta már a kedvenc csontjának rágcsálását és horkolva alszik az ágyam lábánál.

Nézem, pont egy hete írtam utoljára. Mondjuk nem sok minden történt azóta. Dacolva az időjárással (egyik nap esik, másik nap verőfény) befejeztem a kilépőt J szüleinek lakása elé. Még épp sikerült lefesteni, mire rákezdett az eső. Szakadó esőben csónakáztam át kedden a méretes cuccal a Dunán, másztam fel a Balabán nevű hajóra amire kikötni szoktam és kutyagoltam a HÉV megállóhoz. Szégyenszemre felvettem a vízhatlan kabátot, még 40 éve vettem LA Rochelleben egygyönyörű francia kikötővárosban, akkoriban még kereskedelmi hajók is ki voltak kötve a város promenádjával övezett kikötőben, azóta már csak jachtkikötő, két erődbástya közt kellett ki be hajózni a tengerre, ha ott ellenség akart behatolni, sz@rráágyúzhatták a bástyákról a középkorban, tökéletes védett kikötő volt támadás ellen, de még azt is megtehették, hogy egy láncot feszítenek ki a két bástya közé, na akkor vitorlázzon ott be valaki aki nem kívánatos!

https://en.wikipedia.org/wiki/La_Rochelle

Szóval a tengeri halászok felszerelésének boltjában vettem ezt a vízhatlan ruhát, azóta abban vitorláztam rossz időben  és még mindig rámjön, ami azért nem rossz teljesítmény, igaz ebben a hidegben alaposan alá kellett öltöznöm, szóval kicsit feszült rajtam, de azért megnézném mondjuk Orbán Viktort az érettségiző öltönyében. A dobogót a lakás küszöbe előtti udvari beton lejtéséhez hozzá kellett szabnom, ezzel elvacakoltam egy kicsit, aztán amikor stimmelt már, Sziloplaszttal leragasztottam a betonhoz. Hogy mennyire lesz használható az öreg lábaknak, az később fog kiderülni,mert sajnos anyósomat másnap be kellett vinni a kórházba, csak remélni tudom, hogy a munkám nem lesz hiábavaló. Nem sokkal dél utánra végeztem, így kimentem részt venni a tanárok március 15.-i tüntetésén. A Hősök teréről indultunk, előtte ott voltak beszédek, a Nagy Bandó András felolvasta az írását, amit az aznapi 24.hu-ról már ismertem

http://24.hu/poszt-itt/2016/03/15/a-gyava-magyar-nem-tobb-mint-megvasarolt-rabszolga/

ha valaki élőben is akarja élvezni, 

http://24.hu/belfold/2016/03/15/nagy-bando-andras-sirva-mondott-beszedet-marcius-15-en/  (1:45-nél ott vagyok a bal alsó sarokban). Szép és igaz beszéd volt, nagy kár hogy ha beleolvas az ember írás kommentjeibe azt tapasztalja, hogy az olvasók jelentős részének csak egy újabb alkalom egy kiadós büdöskommunistázásra. EZT a söpredéket használja fel Orbán Viktor a nemzet gondolkodóival szembeni "demokratikus többség" gyanánt és EZEKKEL árultok egy gyékényen kedves magatokat konzervatív jobboldalinak (jelentsenek ezek a szavak bármit is) gondoló barátaim. Aztán lassan elindult a Hősök terét nagyjából félig megtöltő nép a Parlament felé. Egy darabig a rendőrségi kamerás mikrobusz mögött ballagtam, had legyen rólam felvételük, aztán megelőztem a tömeget. Amúgy a rendőri biztosítás a vonulás élén haladt, két jókiállású alazredes volt a rangidős (megintcsak megjegyzem, hogy ilyen sarzsik inkább a bűnüldözésben kellene jeleskedjenek, nem egy békés tüntetés levezénylésében), két vagy három százados, ugyanennyi főhadnagy és néhány rendfokozat nélküli, nálam legalább 30-40 kilóval nehezebb gyakorló ruhás rendőr, gondolom ha a Tengerész netán randalírozni kezdene nekik kellett volna bevágni a buszba. Plusz rendőrautók felvezetőnek és az úton végig nagyobb távközökben tisztesek, tiszthelyettesek kettesével, miután utálok tömegben sétálni, hamarosan megelőztem az egész csurmát, így az elágazásoknál mindig tőlük érdeklődtem a "merre tovább"-ról. Amúgy mindenki mosolygott, rendőr és tüntető egyaránt barátságos volt, ha nem esik az eső, kifejezetten jó lett volna a hangulat. Bár az elsők előtt érkeztem a Kossuth térre, már nem tudtam a színpadhoz férni, legalábbis az Alkotmány utcára néző oldalon, később megtelt a tér, legyalábbis az a része ahonnan a takarékos hangosítás élvezhető volt, mert se a színpad Parlament felőli oldalán, se a széleken nem lehetett hallani semmit ( kivetítők pláne nem voltak, hja ez nem Fidesztüntetés ahol mindenre telik az adónkból), érthető módon ott ritkábban álltak, ezt használta fel az a lelkes Fideszfan aki bizonyító erejű viedót töltött fel a netre és lelkesen bizonygatta, hogy nincs itt ötezer ember se.

https://www.youtube.com/watch?v=H-Bx2j5UXh4 Nos én ott voltam megfigyelőként a százezresnek kikiáltott első békemenet befutójánál a Kossuth téren, végigvárva az oszlást is, pont ugyanennyien voltunk. A különbség azért elgondolkoztathatja azt aki erre hajlamos, itt most szakadt az eső, ide nem hoztak senkit busszal ingyen és az itt megjelentek közül senkinek se fizettek napidíjat.

A parlament lépcsője és a fala melletti rész le volt kordonozva, ott sűrűn álltak a rendőr tiszthelyettesek, a lépcső tetején az esőtől védett parlament bejáróban állt az egyik alezredes és valamit időnként mondott a mellette álló századosnak amit az lelkesen lejegyzett egy mappába. Elképzelni nem tudom mi lehetett az, a videókamerák és minden bizonnyal hangfelvétel mellett amit csak így lehetett az utókor számára megörökíteni, gyanítom jegyzőkönyvnek muszáj lenni, szabály van, hát időt lehet vele spórolni, ha már a helyszínen elkészül. Pukli szerintem elb@szta a kalapácsnyelet, nem lesz itt egyórás országos sztrájk, ha egy órára bezár a pék, Marinéni eltöri az esernyőjét a fején. Az egészségügy meg hiába sztrájkolna, a kutya se venné észre, anyósom így se kap pelenkát, mert nincs, ha Judit nem visz be neki, simán hagyják maga alá vizelni, elképzelni nem tudom mi lenne, ha Magyarország nem teljesítene minduntalan egyre jobban.

Más. 

Kemény három napon vagyok túl. Úgy kezdődött, hogy a hét közepén megérkezett két újabb facsemete, Egy konténeres "Milotai 10"-es dió és egy szabadgyökerű  "Tétényi bőtermő" fantázianevű mandula. Főleg a szabadgyökerű miatt volt sürgős a mielőbbi elültetés, mert féltem hogy elpusztul, de legalábbis nem szerencsés egy nejlonzsákban nedves szalma közt senyvednie, miközben az egy hete elültetett társán már pattognak ki a levélrügyek. Ehhez azonban helyet kellett csinálni a kertben, ami egy egészen sajátos növényburjánzás megszüntetését jelentette. Pontosan azt se tudtam milyen növények, azt gondoltam három tuja, de kiderült, hogy a középső fenyő. A tuják sok törzset növesztettek és a fenyővel egybe fonódtak, egymást hajszolva a fény felé szaladtak, a kerítés mellé valaki szőlőt ültetett, az felfutott a fák tetejére indáival át meg átszőve lombjukat és az egészet úgy ahogy volt beszőtte a kúszó borostyán. Szép nagy növénykatyvasz. Mind a szőlőnek, mind a borostyánnak tőben karvastagságú szárai voltak, a fák alsó ágai a fény hiányában teljesen kiszáradtak, csak a rajtuk élősködő borostyán zöldellt. Optimistán azt gondoltam, hogy egy nap alatt végzek az egésszel, beleértve a faültetést is, hát majd három napig tartott és minden erőmre szükség volt a megvalósításhoz, alaposan ki is döglöttem. Vágtam láncfűrésszel, machétával, karos ollóval, metszőollóval. A törzseket a kívánt dőlésirányba előfeszítettem csigasorral,

majd bevágva húztam rajta amennyit erőm engedett, ezt többször ismételtem mire végül teljesen átvágtam, így akadályozva meg, hogy a  kerítésre zuhanjon, netán átessen a szomszédba, vagy ami még súlyosabb ráessen valami virágra, ribizlibokorra, vagy J egyéb kedvencére, így is annyi letolást kaptam tőle két nap alatt, ha meggörbült, netán letört egy hajtás pl. arról az izébokorról ami az alsó képen összevissza van kötözve, mint máskor két hónap alatt. Megjegyzem az egész mandulaültetvény az ő ötlete volt én csak a diót akartam, kihívás, hogy hátha sikerül addig élni, hogy még ehessek a terméséből.

Ilyen szárai voltak a borostyánnak több méter magasságban.

Még messze volt a végkifejlet, de már két terjedelmes kupac irtvány halmozódott fel a területen, ez az egyik,

ez meg a másik, van vagy 2 m magas és egyenként vagy 15 m2 alapterületű, kemény munka lesz felaprítani komposztnak.

Két napja gyönyörű idő van. Két kis munka fut egyszerre, a kutyaól és J szüleinek egy dobogó a lakás bejárati ajtaja elé. Szomorú dolog az öregség, már magamon is kezdem néha érezni, de apósom, anyósom számára már a 20 centis ajtó küszöb is leküzdhetetlen nehézséget okoz az udvari lakásból való kilépésnél, így kell csináljak egy 10 centis dobogót, megfelezendő a magasságot. Azért fut párhuzamosan a kutyaól projekttel, mert a rendelkezésre álló OSB anyagot a szabási hulladék minimalizálása érdekében egyszerre szabtam ki a két munkadarabhoz. Végre öröm odakint fúrni, faragni, Sz meg követ mint az árnyék, csak lop mindent amihez hozzáfér, keresem a schnitzert ahova az imént leraktam, sehol nincs, már kezdem azt hinni teljesen hülye vagyok, amikor odapillantok a fa tövében heverésző kutyára, na mit rág, hát persze hogy a bicskát. Lerakok az üvegház padlójára két puha térdvédőt, hogy leszabjak egy darab kátránypapírt, térülök, fordulok, térdelnék, térdeplők sehol. Egyik a szájában, másikat már elvitte az udvar másik végébe. Tegnap meghozták a diófa csemetét ( Milotai 10-es) és egy mandulát is (Tétényi bőtermő) azokat is el kell ültetnem, de előtte ki kell végjak és fel kell aprítsak komposztnak két tuját, hogy legyen helye a mandulának, ül a hajó a fenéken ahogy lement a víz alóla, jócskán kiáll a vízvonal, fel kell vegyem E guminadrágját és körbecsiszolni, drótkefézni és újrafesteni a vízvonalat, annyi a dolgom, hogy ki se látszom belőle.

Ugye tudjátok? Igen, már megint esik az eső. Reggel még a fél hetes kutyasétánál épp nem esett, de visszafelé már csepergett, mostanra szép csendes áztató eső veri az esernyőt pfúj. Lehordtunk J-vel egy csomó maradék faanyagot a padlásról a kutyaház külső, hőszigetelés takaró burkolatához ( a belseje OSB), de annyira nincs hangulatom kimenni ebben az időben, hogy inkább ideültem a géphez. Apropos gép, engedtem a csábításnak és vettem egy kétkorongos köszörűt a LIDLben, (http://minden-akcio.hu/lidl-szorolap-1270-150-19), nem egy nagy teljesítményű gép, de pont ilyenre volt szükségem a vékony fúróim köszörüléséhez, mindezidáig sikítóval fentem a fúrókat, de ugye az leköt egy kezet, két kézzel meg mégis könnyebb fúrót köszörülni, főleg, hogy sajnos már nekem nagyító is kell hozzá, ezen meg van gyári, bár sokat nem várok tőle, szerintem hamar karcos lesz. Visszatérve, ebben az időben mit lehet csinálni? Ők tudják. Sz tegnap este, miután bringával kicsit megfuttattam ( gyorsabban fut mint ahogy én tekerek, egyszer sikerült is elütnöm amikor meglátva a régi gazdáját keresztberohant előttem) olyan hangosan horkolt, hogy fel kellett hangosítani a TV-t.

Naná, hogy reggel esőre ébredtünk. Sz gyanakodva dugta ki a fejét a ponyva alól, már a szalonból se volt kedve kijönni, ahol a lejárati lépcső és a ruhásszekrény közti zugban alszik egy szőnyegpadló darabon, de aztán mégis elindultunk reggeli sétára, ő le-föl szaladgálva, én szégyenszemre esernyő alatt. Aztán nemsokára elállt, de most is "lóg a lába az esőnek" ahogy anyám szokta volt mondani. Pedig folytatni kéne a kutyaházat, de valahogy nincs ingerenciám kimenni, bár a munkapad az esernyő alatt van. Tegnap szép idő volt, piacoztunk, mindketten kint voltunk Sz meg szokta az egyedüllétet a kertben, J ugyan aggódott, hogy elkóborol, merthogy a Balabán csatorna felé szabad az út a szomszéd telkekre, de én megbíztam a jószágban, én értem elsőnek haza( J csajoskodott a piacon M2-vel, azt a fajta piacozást, hogy minden turinál át kell nézni a készletet én nehezen viselem, így inkább különváltunk), első füttyre rohant a jószág a kapuhoz. Tegnap óta tudja a kilincset használni, szóval ha csak nem akarjuk kulcsra zárni az ajtót, már nem lehet kicsukni a házból. Amúgy kifogástalan a viselkedése, ha kellőképp kiszaladgálta magát kikapcsolt állapotban lefekszik a lábunknál. Engem a piacból csak a libatöpörtyű érdekelt, meg elmentem a petshopba pórázt venni, vettem neki egy szép nagy füstölt csülökcsontot is, de kicsi még hozzá a szája, csak nyalogatta, aztán némi megfontolás után elásta a kertben. Tegnapelőtt kapott egy tányér csontot az ebéd körömpörkölt maradványát, egy órát elbíbelődött vele, amíg darabonként széthordta és eldugdosta különböző rejtekhelyekre. Aztán kutyaólaztam, hőszigetelt lesz és lesz rajta ablak is 6mm vastag átlátszó polikarbonáttal "üvegezve", még a hajó cockpit szélvédő maradékából. Most megint operakritika jön, akit nem érdekel ne lapozzon!

Ma csodák csodája nem esett az eső és, lagalábbis délelőtt még a nap is kisütött. Tegnap hidegebb volt és a szél is eléggé csiklandozott, de azért nekiálltam az esernyő alatt Szmájlinak kutyházat csinálni. Közben délután meghozták a kerti aprítót. Sokáig szecskáztam bozótvágókéssel, metszőollóval a zöldhulladékot, de most olyan  mennyiséggel kell majd megküzdenem, ami meghaladja az erőmet. Rendeltem hát egy ilyen https://www.mall.hu/aprito/fieldmann-fzd-4020-e  gépet. Ma kivágtunk egy tuját, mert a szétterülő, ritkás lombozatú fát tiszafára cseréljük.  Láncfűrésszel és machetával feldaraboltam, a 4 cm-nél vastagabb darabok jövőre a kályhába kerülnek, a vékonyakkal felavattam az új gépet. Szépen aprította, olyan apróra vágja az ágakat, lombot, hogy egyből mehet a komposztálóba. Aztán folytattam a kutyaház építést, maradék faanyagok felhasználásával. Kutya. Néhány nap alatt teljesen beszokott. Póráz nélkül sétálunk a rekettyésben, esze ágában sincs megszökni, J-be egyszerűen beleszeretett, naná ő ad neki enni, követi mint az árnyék. Eltekintve a kölyökkutyás szertelenkedésektől ( Tegnap este pl kijött velem a hajóra amikor begyújtani mentem a kályhába és amíg a fával vacakoltam, a cockpitban hagyott "kinti" papucsaimat valamilyen általa fontosnak vélt okból egyenként kivitte a hajóról a partra és lerakta a kertkapu elé. Amikor kiléptem a cockpitba hiába kerestem, elemlámpával körbejártam a decket, járót, stéget, sehol nem leltem, már lemondtam róluk, hogy biztos bedobta a Dunába, és meglepődtem amikor a kapuban szépen egymás mellé lerakva megtaláltam.) kifogástalanul viselkedik. Már őrzi a házat, jelez ha jön valaki, a macskával még nem sikerült összebarátkoznia, pedig ő nagyon igyekszik, játszópajtásként kezelné C-t, de annak nincs kedve játszani vele, odáig már eljutott a kapcsolatuk, hogy bent a házban aránylag nyugalom van, békésen alszanak egymástól 1 m-re, de kint a kertben Sz-re azonnal rájön a futkározhatnék, felkergeti a macskát egy fára, ahonnan az elmélyülten szemléli ahogy a kutya farokcsóválva, nyüszítve, aprókat csaholva udvarol neki. Egyre bátrabb a vízzel szemben, korábban bizalmatlanul szemlélte a Dunát, de mostanra már iszik belőle, ma meg szándékosan belement az alacsony vízállás miatt büdös állóvizű dágvánnyá vált Balabán csatornába, mint egy igazi Shrek hasig sárosan dagonyázott benne, nekem ez jutott róla hirtelen az eszembe. https://www.youtube.com/watch?v=z_ms_Eo4GxQ

Naná, hogy megint esik az eső. Reggel legalábbis amikor felébredtünk Szmájli kutyával a hajón, zuhogott és kora délutánig esett, viharos erejűvé fokozódó széllel. Remek kutyasétáltató idő, az ember elázik, közben kockásra fagy. Erre az időre mondják azt, hogy a kutyát is ölbe viszik ki sétálni, hát ezzel nem próbálkoztam, de megállapítom, hogy az esőt Sz is utálja. Holnap, ha nem lesz ilyen alkalmatlan az idő a kinti munkára, házikót csinálok neki, mert ha így folytatja szobakutya lesz belőle, most is itt alszik a lábamnál, miután teleszórta a padlót darabokra szaggatott papírzsebkendővel és szétrágott egy múlt század elejéből való rugós sámfát. Szóval sok esemény nincs, de miután mostanában csupa olyan dologgal foglalkozom amivel korábban nem, pl fát ültetek, kutyát idomítok, most operakritikát fogok írni. Az úgy volt, hogy megnéztük az Erkelben péntek este a Bohéméletet. Puccini népszerű operájának az évek során az ember nagyjából minden áriáját magába szívta, szóval kevés újdonságot vár el egy operalátogatástól, de hát a rockkoncertekre se azért jár a nép, hogy újat halljon kedvenceitől. Én ugyan sose voltam rockkoncerten, de nagyon zokon vettem amikor egy felvételről másképp szólt a Santana Black magic womanje, mint ahogy a lemezről megismertem. Jelen esetben a Bohémélet ebből a szempontból nem okozott csalódást. Különösen pozitív volt ifjúkorom operaelőadásaival összehasonlítva, hogy úgy tűnik vége annak a korszaknak, amikor elhízott középkorú nők és  férfiak énekeltek szerelmes kettősöket, melyek szövege szerint ők ifjak és éppen éhezve nyomorognak. Szóval üdítő jelenség volt a szerepük szerint fiatal embereket játszó fiatal és jó megjelenésű énekeseket látni a színpadon. Nekem a hangok is nagyon tetszettek, nem tartozom azon vájtfülűek közé, akik képesek megítélni, hogy helyén van egy fisz, vagy gesz, vagy hogy pont ott vett e levegőt a szólista ahol kell, szóval valamennyi énekes számomra kifogástalanul teljesített. Ezt amúgy a sok vastaps is igazolni látszott, bár van egy olyan érzésem, hogy sokan úgy vélik muszáj lelkesedni, különben azt hinnék róluk a mellettük ülők, hogy bunkók és nem értik a művészetet, így aztán a lelkesedés önmagát gerjeszti visszacsatolás útján. Mielőtt elindultunk volna Pestre, kihasználva a modern kor lehetőségeit, kicsit utánaolvastam az előadásnak( ilyen se volt régen, amióta van Wikipédia minden tudatlan lehülyézheti nicknéven a másikat, aki megszólalása előtt elfelejtett meggoglizni egy témát, csak úgy emlékeire támaszkodva kommentelt), szóval megtudtam, hogy amit látni, hallani fogunk, az " korunk egyik legizgalmasabb fiatal operarendezője, Damiano Michielettó" vezérletével jött létre és sokban különbözik a klasszikus rendezéstől ami az Operaházban megy immáron változatlanul 1937 óta. Ezek után felcsigázva vártam, hogy hasson rám a modernizáció. Nos az tetszett, hogy a szereplők nemcsak éneklik, hanem játsszák is a szerepeiket, ellentétben a jó pár évtizede látott operákban korábban említett idősebb túlsúlyos szereplőkkel, akik jobbára ácsorogtak a színpadon, majd amikor a szólamuk következett előreléptek és széles mozdulatokkal ágálva elénekelték a kötelezőt. Jót tett volna szerintem ha a modernizáció a jelmezeken, díszleteken túl kiterjedt volna a magyar feliratozásra is. Fiatal koromban minden operát magyarul énekeltek, ez mostanra megváltozott, eredeti nyelven énekelnek, jelesen ezt az operát olaszul, ami rendben is lenne, ha a felirat is követi a rendező modernizációit, mert amikor a színpadon egy főkötőről énekelnek, miközben Mimi egy ocsmány flitteres rózsaszínű bohóckalapot kap Rodolfótól, az elég illúzióromboló, ahogy az is, hogy a szöveg szerint gyertyát gyújtani megy Mimi Rodolfó bohémtanyájára, miközben a valóságban a cigarettájához kér tüzet. Persze az olasz rendező nem tud magyarul és bizonyára snassz lett volna felhívni a figyelmét, hogy ha ez a szöveg marad, az olyan paraszt közönség, mint amilyen én is vagyok ezen meg fog akadni. Úgy tűnik Mimi se az a tüdőbajos penészvirág, akinek az egész darab során cérnaszálon lóg az élete, hanem egy eléggé erőtől duzzadó túlmozgásos, kissé punkos (talán narkós?,, ezt csak sejtheti az ember), tetkós lány, aki talán meg se halna, ha a darab végén egy lehallgatott beszélgetésből nem tudja meg, hogy halálos beteg, így hát beadja a kulcsot, bár az igazi modernizáció az lett volna ha élve marad. Szóval a rendezés izgalmas, de következetlen és akkor még hízelgő voltam.

Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=HcABFBQ_4Q8 és aki kibírta , levezetésképpen egy másik kedvencem https://www.youtube.com/watch?v=IUAF3abGY2M

Egészen új, legalábbis számomra új területen tévelygek. Miután ebben a komolytalan időjárásban komoly munkához nem tudok odakint kezdeni, pl neki kell lássak amint kijavul az idő Amapola külső karbantartási munkáinak ( hogy ne jusson a hajó olyan szomorú  sorsra mint az egykori Szőke Tisza, amit Sün linkelt http://www.origo.hu/auto/20160225-ez-a-hajo-vegleg-eluszott-a-szoke-tisza-tortenete.html mert bizony a hajók folyamatos ápolást igényelnek) a kertet kezdtem el fejleszteni. Úgy kezdődött, hogy diót törtem decemberben a karácsonyi bejglihez és elég kemény munka volt a szó szoros értelmében, mert a diófa aminek ága a szomszédból hozzánk átnyúlik elég kemény, nehezen törhető gyümölcsöt terem. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen jó lenne ha lenne saját diófánk. Viszont van az a mondás, hogy aki diófát ültet az már annak az árnyékában nem fog ülni és a gyümölcséből se fog enni. De ez ma már nem igaz. Ha az ember elszánja magát arra, hogy sokáig fog élni, akkor ha előnevelt konténeres facsemetét ültet, akkor néhány év múlva már teremni fog a fa.( amúgy meg magról nőtt fákra se volt igaz régen se, legfeljebb csak azért mert gyorsabban haltak a népek, emlékszem amikor a lányom született, voltunk "szedd magad" akcióban valahol diót szedni, cserépben keltettem ki nyolcat, abból kiültettem négyet, elloptak egyet, de háromból hatalmas fa lett a régi lakásunk a zuglói Adria sétány 5/C előtt) Hát rendeltem a neten ilyet https://www.youtube.com/watch?v=h0C-HXofAzY, meg J amikor mutattam mivel foglalkozom azt mondta akkor legyen mandula is, hát azt is rendeltem. Most a túlburjánzott kert felesleges növényeit fűrészeljük, nyessük, vágjuk, akkora tömeg zöldhulladék halmozódott fel, amit elvitetni képtelenség, inkább rendeltem egy aprítógépet és a vékonya megy a komposztba, a vastagja meg a jövő évi tüzelő közé. Eddig két mandulacsemete jött ( a mandula nem önbeporzó, ezért két eltérő fajtát kell ültetni, ilyeneket tud meg az ember ha elkezd okosodni), el is ültettem őket.

Mindeközben szaporodott a jószágállomány. Ugye idáig egy macska uralta a birtokot, de ez mostantól megváltozik. Úgy kezdődött, hogy a 12 házzal arrébb lakó Bözsikének (valaha ez az egész sziget az ő felmenőié volt állítólag) lett egy új kutyája a régi mellé ( amit én a külleme miatt csak Toprongynak hívok) egy végtelenül kedves virgonc 4 hónapos kölyök, igazi fajtiszta korcs, erőteljes dalmata jelleggel, aminek már a nagyszülei is meghatározhatatlan eredetű keverékek voltak, de olyan bájos kutya, ami mindenkit levesz a lábáról. Hát naná, hogy összehaverkodtunk vele. Hát erre Bözsike mondja, hogy van ám ennek a Fruzsi kutyának testvére is még kettő, vagy három, amiknek gazdát keresnek és akkor én elgyengültem. Mondom, küldjenek róluk képet és az egyiket kinéztem magunknak, megírtam hozzák el ( innen 60 km-re születtek) megnézzük, nem valószínű, hogy befogadjuk, mert középtermetű kutya lesz, J meg egy olyan apró kutyáért rágja a fülem időtlen idők óta ami befér a váltáskájába, de hátha... Szóval elhozták, úgy hívják, hogy Smiley, de én majd úgy fogom írni, hogy Szmájli, mert így szebb, amúgy meg illik rá a név, mert mindig mosolyog. Aggódtam mindenféle beszokási ceremóniától, azért mondtam az örökbeadónak, hogy egyelőre csak kipróbáljuk, ha nem jön ki velünk, vagy a macskával, vissza lesz adva, de meghallhatta a kutya, mert valami egészen parádésan viselkedik. Szobatiszta, pedig sose volt korábban lakásban, itt is kinti kutya lesz, csak amíg beszokik nem akartam a kertbe száműzni, mert a kerítés nem mindenütt zárt és megkötni láncra meg nem akarom. Elsőre körbeszaglászott a nappaliban, fogtam egy szőnyegpadló darabot, leraktam, ráállítottam és azt mondtam neki "itt lesz a helyed". Lefektettem, megsimogattam, adtam neki jutalomfalatkát ( a macska száraztápját használom erre a célra, egy szem pont elég egy dicséret mellé), attól kezdve oda fekszik, ha azt mondom neki, "menj a helyedre!"... na jó ez túlzás többnyire oda fekszik, ha nem épp az foglalkoztatja mit csinál J a konyhában. De ha lefekszik, működik a kikapcsolás funkció, elalszik, mint most is, megvacsorázott, idehoztam a szőnyegét a lábamhoz és miközben a gépen pötyögök jóízűen alszik. Időnként kinyitja a szemét, rám néz, majd alszik tovább. Érti a "nem szabad"-ot, ha rászólok azonnal abbahagyja a macska tányérjának kiürítését, papucsrágcsálást, WC papír tekercs elorzását és egyéb kutyaságokat. Kivételesen bent aludtam a házban miatta, aggódtam mi lesz éjszaka, odaraktam az ágyam mellé a szőnyegpadlóját, mindketten lefeküdtünk és végigaludtuk az éjszakát, ő néha horkol, lehet, hogy én is de azt nem hallom, ő meg még nem szólt, hogy zavarja. Ma még így alszunk, de holnaptól a hajón ismételjük mindezt. A hajóra ölbe kellett bevinni, mert a járón fél bejönni, de ez remélem oldódni fog, mert rendkívül gyorsan tanul. A korábbi gazdája szerint még sose volt rajta póráz, ennek ellenére gond nélkül sétáltunk tegnap pórázzal, se nem vonszolt, se nem húzatta magát, ma meg már póráz nélkül sétáltunk előbb a kertben, majd felbátorodva ( mármint én bátorodtam fel) az utcán is, vidáman szaladgál, szimatol az ismeretlen helyen, de nem szalad el messzire és hívásra, füttyre (ezt jutalomfalatkákkal tanítottam neki) azonnal visszajön. Jó kis "sűrű" állat, erőteljes izmokkal, mutatok pár képet a kikapcsolt állapotról, bekapcsolt nem nagyon fényképezhető, mert kissé túlmozgásos.

A macskával kezdetben voltak gondok, SZ morgott és felállt a hátán a taréja, C meg fújt rá, a farka olyan lett mint az üvegmosó kefe, a hátát felpúpozta és valamennyi karmát kiengedte, de gyors "nem szabad!!" után elcsendesült a páros, C nagyjából egész délután  nem mert bejönni a nappaliba, a küszöbről tartotta szemmel a betolakodót, de ez annyira kifárasztotta, hogy a korábbi mozgalmas éjszakáival szöges ellentétben amikor én SZ-el bevonultam a hálószobába aludni, lefeküdt az ablakpárkányra és úgy tűnt halálosan kimerülve végigaludta az éjszakát, de reggelre sokat javult a viszony, ma délelőtt már így működtek

és azóta még tovább enyhült a feszültség, délutánra már békésen aludtak egymástól egy méternyire, mindezt 24 óra egy fedél alatt tartózkodás után. Azt hiszem mindkét jószágnak elég stabil az idegrendszere és ha lehet állatra ilyet mondani fejlett az intelligenciája.

Szombaton délelőtt kitisztult az idő, gyorsan kimentünk a piacra, délután naná, hogy már esett, vasárnap dettó. Ma ismét kisütött a nap, nézem az esti híradót, lelkendezik a meteorológia, hogy tavaszias az idő, hát ami a hőmérsékletet illeti lehet, de olyan bolond szél volt, hogy átfújt mindenen, az orrom se volt kedvem kidugni. Idebent piszmogok. Holnaptól megint esőt mondanak, fene megeszi ezt az időt, se nem tél, se nem tavasz. Mondjuk fűtés szempontjából nem rossz, alig kell tüzelni.

Na kérem, túlaggódtam a dolgot. Szilárd meggyőződésem volt, hogy ehhez a csaptelephez nem fogok gyári alkatrészt kapni Magyarországon. Ugye hajóra való cucc, ráadásul régi, uraságtól levetett holmi, RP barátom amikor átalakította a 42 lábas Hallberg Rassyját, megszüntette az egyik fürdőszobát, hogy helyette nagyobb legyen a háló és elférjen egy íróasztal irodának, akkor vált feleslegessé és elküldte nekem ezt a spéci, amúgy akkoriban hibátlan, tán nem is túl sokat használt csaptelepet, ami alapban kézmosó, de kihúzva zuhany. Namármost legalább 25 éves holmi, szóval vajmi kevés reményt fűztem hozzá, el voltam készülve a legrosszabbra, teljes cserére, akár, de legalábbis valami improvizációra. De azért mondom megfutom a kötelezőt, kigoogliztam a Grohe márkaszervizt  a Váci úton. Már a megtalálás se volt biztató. Egy társasház pincéjében, elvarázsolt kastélyszerűen megközelíthető az épület hátoldala felől egy rácsos, majd egy bádog rejtekajtón át, kacskaringós lépcsőkön, szóval nem épp egy világcég országos központi márkaszervize megjelenés, inkább Lajos bácsi barkácssufniját sejti az ember mire odajut. Mutatom a beteget az embernek, vajmi kevés reményt fűzve a dologhoz, inkább azt rebesgetve, hogy mi van amivel helyettesíteni lehetne, de ránéz, aszongya "igen, a kihúzható mosogató gégecső" (ezt már hallottam itt a ráckevei boltban, de az nekem nem volt jó, mert Kludihoz való volt), odanyúl a polcra és kiteszi elém pont ami kell. Mondom mostmár csak az árával borzasszon el, megtette, nekem könny szökött a szemembe aminek a fele azért örömkönny volt, hogy sikerült kapnom, kifizettem, ma beszereltem, tökéletesen működik, megyek is mindjárt zuhanyozni  (amúgy mindenféle bajaim voltak, hogy a házban kellett fürödnöm két napig, mert nyáron mégcsak kimegyek meztelenül a hajóra aludni zuhany után, este már egy lélek se jár a parton, de most felöltözni, hogy utána a hajón meg levetkőzzek macerás) Ha már Pesten jártam és ha már kaptam Emailben ingyenmeghívót a Boatshowra, kinéztem oda is, hát nem volt nagy durranás idén se. Tudom most aki olvassa mondhatja azt, hogy nekem már a sz@r is keserű, van is benne igazság, a motorcsónakok egyáltalán nem érdekelnek, ahogy nem igazán érdekelnek már a szuper vitorlás sporteszközök se, biztos mert öreg vagyok már és eleve retro lélek. Na amiért mégis öröm volt kimenni, az ismerősök. Arra számítottam, hogy egyrészt nem fogok ismerőst látni, az "én időm" rég volt, azóta a sport generációt váltott, ha meg látok akkor kínos lesz, hogy nem ismernek már meg, oly régen távol kerültem már a sportvitorlázástól, meg egyáltalán a hajósvilágtól, ehhez képest az első aki rámvigyorgott a Scholz Imre, aki azért nem kis név a hajóépítésben és akár akkor se lenne neki kötelező rámköszönni, ha emlékezik is rám, de szemmel láthatóan örült nekem és megtisztelt azzal, hogy kiöntötte a szívét is. Na megyek tovább, nédda mégegy ismerős Vágujhelyi  Feri régi Mahartos kolléga, az ő cége árulja, szervizeli Magyarországon a Furuno készülékeket, na egymás vállára borulunk, majd jót beszélgetünk, mutat egy olyan radart, ami bluetoothon keresztül okostelefonra (!!) ad radarképet 15 mérföld hatótávolsággal. A hülye is tudja használni, bár Magyarországon (ugye mi komolyabb vízi nagyhatalom vagyunk mint mondjuk Nagy-Britannia, az USA, vagy Ausztrália) a radar külön vizsga és engedélyköteles. Aztán összefutok még a Dömel Vilivel, ( SZU-ban végzett hajómérnök aki a hajó terveimet szakfelülvizsgálta annakidején), a Vígh Janival aki a mókás kis hajócskájával és gyermekével volt látogatóban nálunk a nyáron és amúgy a Szökőár ipari búvárcég gazdája, Rick Csaba az International hajófestékek magyarországi képviselője faképnél hagyja az üzletfeleit, hogy kezet rázzon velem és arról érdeklődik hogy vált be az esernyő, a "Mösze" (Mészáros Tibor, de ki hívja így??) jön szembe velem egy kanyarban, szóval meg kell mondjam lehet abban valami, amit J mond amikor kétlem, hogy valaki valahol rám ismer, "ne reménykedj benne, aki veled egyszer találkozott az emlékszik rád". Kétes dicsőség, de úgy döntöttem örülök neki.

Na így néz ki az RSD (Ráckeve-Soroksár Dunaszakasz) amikor elmegy belőle a víz. Sam teljesen léghajó.

Kioperáltam a zuhanygégecsövet. Elvittem a szerelvényboltba ahol eddig mindent kaptam, csak nézték a beteget. Holnap felmegyek Pestre a Grohe szervizbe, egyelőre nem sok jóban reménykedem, de megfutom a köröket.

Rettenetes ez a pocsék idő. Hideg nincs, de napok óta szinte egyfolytában esik az eső. Legutoljára vasárnap délelőtt sütött a nap. Kihasználtam a jó időt, meg azt, hogy vagy egy méterrel lejjebb engedték a Duna vízszintjét, Amapola ül a kieljén mintha bebetonozták volna, a víz a parttól méterekre visszahúzódott, gumicsizmát rántottam és vasvillával kiszórtam a partra a korábban a part mentén úszkáló, most a fenéken heverő  uszadékot, főleg levágott nádat, amit sajnos a szembepart derék lakói, miután levágtak, otthagytak a jégen, tudva, hogy az uralkodó szélirány úgyis átsodorja a mi oldalunkra, ezzel a gond számukra levan róla. Kiemeltem a sárga szerelőbóját a Dunából láncostul, horgonyostul, mert elsodródott a biztonságosnak vélt horgonya ellenére. Erre volt kötve a Tequila hajó, de a nagy őszi viharok rángatásának nem tudott ellenállni a fisherman horgony (http://www.blueoceantackle.com/kedge_fisherman's_anchor.htm). Mondjuk nem ekkora mint a képen látszik, de gyanítom az iszapba besüllyedhetett a keresztvasa, így lapjával feküdt a fenéken, a kapák nem tudták beásni magukat. Fogok csinálni egy sokkal hosszabb keresztvasat a szárába. Szóval csónakba rángattam a horgonyt, egyelőre Amapolához meg a stéghez kötöttem a vitorlást. Ez a sárga műanyag bója amúgy Amapola tartozéka, a horgony kibóljázására szolgál. Az E-től kapott  Fokás lamezbójára rákentem még egy réteg sárga festéket, ezzel fogom immáron remélhetően végleges helyére lerakni a horgonyt. Na amint végeztem, már elkezdett csepegni az eső, azóta is esik, nem is tudom rendesen meg tudott e száradni a festék. Hogy ne csak odakint legyen vizes minden, vasárnap már éjszakára lefeküdve valami csepegés hang ütötte meg a fülemet. Miután kint esett és a víz is hullámzott, elsőre elhessegetem a gondolatot, hogy ez valami rendellenesség lehet, csapkodja a vizet a szél a hajó oldalához, az csilingel, a tetőről csepeg a deckre, ilyenekkel nyugtatgattam magam, de csak nem tetszett a dolog, hogy úgy 20 másodpercenként egy jellegzetes hang, mint amikor egy csepp határozottan lecseppen egy vödör vízbe. Kibújok az ágyból és rosszat sejtve felemelem a padlódeszkát,  bevilágítok a szalon első bordarekeszébe a bilgébe  és sajnos  az van amitől féltem, félig van vízzel.

Hétfőn végre kész lettem a kis tetővel, amit még Karácsony előtt kezdtem el, csak közbeszólt a tél. Mármint hogy asztalon kész volt.

Namost mire összeállt, lett vagy 40 kiló, ami nem egy nagy súly ha súlyzóról van szó, de ez egyrészt terjedelmes, másrészt oda kell vinni a helyére és felemelni 2,5 m magasra és nagyon pontosan odailleszteni a már előre befúrt, a falból kiálló menetes csonkokra, szóval még a Fekete Lacinak se lenne könnyű. Bevallom féltem is kicsit a dologtól főleg hogy J se volt itt, hogy segítsen ( Pestre ment mamázni), ha a fejemre zúg az egész legalább legyen aki mentőt hív. De hát szőttem egy tervet és belecsaptam. Csigák, kötelek, szorítók, autóemelő, hosszú stánglik

és egy kicsit mindig mozdult, egy kicsit mindig feljebb ment és egyszer se vágott agyon, mire J már sötétben megjött majdnem a helyén volt, csak a csavarokat nem láttam már a sötétben, szóval ma kellett pontosan a helyére illeszteni. Szerencsére délutánra elállt az eső, igaz cserébe viharos szél lett ami majd lelökött a létráról, de akkor is befejeztem.

Az éle még kap majd egy bádogozást, illetve ide kapcsolódik majd még egy kisebb, a jobboldali tornác esésével megegyező szögű kisebb tetőcske, azzal lesz teljes a csapadékvédelem.

Ma finom ebédem volt, Behoék jöttek egy kisebb vödör saját készítésű szalontüdővel, felét mindjárt befaltam, J csinált hozzá mirelitből krumplikrokettet, mert zsemlegombóc sajnos nem volt hozzá.

Először láttam hátrányát a szigetlakóságnak. A jég megszottyadt annyira, hogy rámenni életveszélyes, de csónakkal még messze nem járható a víz a túlpartra. Márpedig Szigetszentmiklósra kellett menjek HÉV-vel tüdővizsgálatra, ami könnyű lenne akár jégen, akár vízen, itt van szembe egy köpésre a HÉV végállomás, de így ki kellett battyogjak hajnalban a buszhoz bő egy km-t, aztán az vitt el a HÉV-hez, így háromszor annyi ideig tartott. Tavaly nyáron kezdődött a probléma, úszás közben éreztem, hogy van tüdőm, másképpen igazából nem tudom mondani. Háziorvos meghallgatott, nem tetszett neki, felírt, beszedtem, elmúlt, mármint nem a tüdőm csak az érzet, de pont olyan undorítóan köhögök, harákolok, köpködök reggelente mint az erős dohányosok, ezért beutalt vizsgálatra tavaly szeptemberben, kaptam is időpontot mára. Na röntgeneztek, fújtam, szívtam, megint fújtam, megállapíttatott, hogy sz@r a tüdőm. Egyrészt régóta tudom, másrészt mondjuk valaminek muszáj már lenni, idegesítő ez az elpusztíthatatlan vasszervezetem már ebben a korban. Háborúban fogant gyerek vagyok, nem volt mit zabálni, anyám 45 kiló volt amikor bement velem szülni, teje elapadt, én se a lófasirtot, se a felesborsót nem voltam hajlandó párhetesen megenni, tápszer nem létezett, szerencsére volt az utcában egyetlen kecske amit nem ettek meg se a magyarok, a ruszkik, kipróbálták rajtam a kecsketejet vízzel hígítva, végülis ha holnap meghalok már akkor is megérte. Anyámnak is gyenge volt a tüdeje, nővére TB-s volt éveket feküdt szanatóriumban, lehet örökölt is, korábbi mérésekkor is látszott, hogy kicsi a vitálkapacitásom, most kell majd mindenféléket szipuznom, aztán két hónap múlva kontroll, remélem 20-30 évet kihúzok ebben az állapotban, aztán az se nagy baj ha kicsit romlik. Szóval ráment a nap legnagyobb része, délután tudtam csak keveset haladni a hideg beálltával még tavaly Karácsony előtt félbeszakadt kis tetővel a tornác-télikert-esernyő háromszögben.

Azért nagyon lassan javul az idő. Sok kedve nincs az embernek kimenni a nyirkos külvilágba. Tegnap és ma volt azért javulás, tűzifát fűrészeltem, rakásoltam, hajóra kihordtam a heti készletet, szóval a napi rutinnal foglalkoztam, komolyabba nem kezdtem. Pénteken megismételtük a két héttel korábbi sikeres szabadidőprogramunkat, egész nap rekreáltuk magunkat a helyi fürdőben. http://aqua-land.hu/FEDETT_FuRDo.html Legjobb a szabadtéri termálvizes medence, a csendet csak halk andalító zene töri meg, madarak csicseregnek a kopasz ágakon, amikre vágyakozva nézegetnek a medence 38 fokos termálvizének gőzében a parton lustálkodó macskák, elég sok van belőlük. A szabadtéri medencében az a jó, hogy vagy 200 m-es kerti séta után lehet belemerülni, a téli hidegben aránylag kevesen szánják magukat rá, reggel például mi voltunk az egyedüli három  fürdőző a nagy medencében, J, M2 meg én. Amúgy M2 autójával mentünk az Aqualandbe, J nem szereti a téli kerékpározást, főleg attól fél, hogy a fürdő után megfázna hazafelé, van is benne valami, mindenesetre autóval kellemesebb a 3 km-es út. Szóval a külső medence sokkal kellemesebb mint a fedett rettentő lármás uszoda és mindenféle kényeztető masszázsvízsugárral felszerelt élménymedence. Nem tudom mért van az, hogy az építészeknek nem jutott még eddig az eszébe, hogy ha a mennyezetet nem sík, kemény anyagból készítenék (itt pl deszkából), hanem valami hepehupás puha anyaggal burkolnák, nem visszhangozna a nagy csarnok, még engem is zavar, aki félig süket vagyok. A múltkor a lányok nem mertek velem kijönni a külső medencébe, mert féltek a hidegtől, de addig dicsértem nekik, hogy most már rákészültek köntössel, fürdőlepedőkkel. Én is előszedtem a régi frottír köntösömet, anyám vette nekem még 14 éves koromban, szóval nem egy friss darab, nyakában belül még elmosódva olvasható a címke "Békéscsabai Frottírgyár, alapítva 1950 ".

Sose foglalkoztam vele, hogy mit hordok, mármint divat szempontból, csak a praktikusság érdekelt, de a múltkor valami 444-es kommentben szó volt a retró ruhákról és említettem, hogy nekem egy ilyen köntösöm van, mire valaki visszaírt, hogy "hú az mekkora király már".

Szóval sok izgalom nem hergeli a vérnyomásunkat mostanság, egy tegnapi képsorozattal búcsúzom, tán másnak unalmas, de mi nem tudunk betelni vele. ( Azért erre a jégre már nemhogy a túlpartra átmenni, de még a part mellett sétálni se mernék rámenni. Csak onnan jutott az eszembe, hogy három napja Szigetszentmiklóson, két napja meg Tihany "hónaljában" a Gödrösnél szakadt be egy-egy hülye alatt a jég. Az a szombat, amikor szép időben tükörjégen korcsolyáztunk az nagyon ott volt, mindössze egy nap, se előtte, se utána nem működött a jég, hát ez az többek közt amiért jó itt lakni.)

Rút napokon vagyunk túl (remélhetőleg). A szombati örömködést vasárnapra havazás váltotta fel, majd olvadás és háromnapos köd. Kedden kifejezett félelemérzetem volt amikor a ködben, előlhátul villogóval bringáztam kenyérért, mindig olyan érzésem volt amikor autóberregést hallottam, hogy most ütnek el hátulról. Minden csatakos a kondenzvíztől még a tornácon és az esernyő alatt is, az elektromos láncfűrészt be se merném indítani, mert szerintem folyna belőle a víz. Most végre látni 50 m-nél messzebbre is és a napot legalább sejteni lehet. Nem sok hasznosat csináltam, egy autógumi pufferre, ami állandó szolgálatot teljesít a stég melletti oszlopon és ami leszakadt az UV sugárzás hatására elporladó kötélről, a télikertbe behúzódva fuxoltam 12-es drótkötelet (ilyenem volt) ez biztosan nem fog leszakadni, Örkény után, "Te drótkötél, te drótkötél, te túlélsz engem.", de ezt most egészen pozitívan mondom, ezzel ebben az életemben már nem kell foglalkoznom többet.

Remek nap volt. Úgy kezdődött, hogy még tegnap megbeszéltük a kislányommal, hogy lejön ő is korizni. De épp nincs autója, csak HÉV-vel tudott lejönni, onnan meg normális esetben csónakkal szoktam áthozni, mert körbe a városon, és a hídon át vagy 3 km a gyalogút, de hát nem volt más megoldás... hacsak....Ugye egy apa igyekszik mindent megtenni a gyerekéért. Mindezidáig csak a part mentén korcsolyáztunk, de a jég olyan megbízhatónak tűnt, hogy azt gondoltam, van az olyan vastag már, hogy át lehessen menni rajta száraz lábbal a túlpartra, ezzel megspórolva a körbemenést. Persze nem hebehurgyáskodtam. Reggel egy 10 m-es kötelet a derekamra kötve magam után vonszoltam a 3 m-es csáklyát ( a sima jégen semmi ellenállása nem volt, nem is éreztem, hogy húzok valamit) megindultam a túlpart felé.  Úgy kalkuláltam, ha netán be is szakadna alattam a jég, a csáklya megtart a lékben keresztbe téve. A telefonomat vízmentes tokba tettem. Vittem magammal egy akkus fúrógépet egy 12 cm hosszan kiálló  8-as fúróval  és 30 lépésenként 10 cm mély lukat fúrtam a jégbe. Az egész út során sehol nem ment át a fúró a vízig, szóval a jég mindenütt vastagabb mint 10 cm. Ezek után már teljes biztonságban lehetett járni rajta, Visszatérve az innenső partra korcsolyát húztam és amikor a lányom hívott, hogy leszállt a HÉV-ről, átkorcsolyáztam érte a túlpartra ahol ő is korcsolyára cserélte a bakancsátés szépen átsiklottuk a Dunát. Aztán csak koriztunk fakutyáztunk( a fakutya Sári Pista alkotása, irodai szék, némi zsaludeszka és zártszelvény felhasználásával) egész nap.

Este  már sötétben elemlámpafénynél kísértem vissza  a gyereket, szépen átkoriztunk a túlpartra ő kigyalogolt a HÉV-hez én meg hazakorcsolyáztam. És milyen jól tettük, hogy elkaptuk ezt az egyetlen szép verőfényes napot, mert délutánra már beborult és alighogy behurcolkodtam a jégről, rákezdett a hó, már van vagy 1 cm, holnaptól ráadásul enyhül az idő, alighanem ennyi volt a jégsport ezen a télen.

Reggel hatalmas durrogásra , hajó rázkódásra ébredtem. Semmi ok aggodalomra, csak ahogy a jég hízik rianások jelennek meg rajta és a lökéshullám keményen megtaszítja a jégbe fagyott hajót. Kezdetben nem értettem a jelenséget, gyanakodva figyeltem a jégtáblát, aztán rájöttem az okára. 

Csak azt akarom mondani, hogy aki teheti, holnap jöjjön korcsolyázni! Délelőtt vágtam a jeget Amapola mellett, amikor elsuhant mellettem egy srác. Én még óvatoskodtam deszkával a jégen, azzal, hogy fűtök a hajóban, meg a mosdó, zuhany vize kimegy  a hajó alá, a hajó mellett mindig vékonyabb a jég, messzebb meg még nem próbáltam, de ettől vérszemet kaptam, ha őt elbírja akkor engem is. Délelőtt még learattam a privát nádasunkat a Balabánon és elégettem a nádat, délután meg korcsolyát húztam és élveztem ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy néhány tucat négyzetkilométernyi jég csak az enyém. Sima, kemény egyszerűen nem lehet vele betelni.

Nehéz, nehéz ez a nyugdíjas élet.... de elviselhető.

Befejeztem a levágott cseresznyefa ágak felaprítását. A vastagabb rönköket mindjárt szétcsapkodtam, így nedvesen jobban hasad mint amikor már kiszáradt. A feldolgozott anyagot rakásoltam a tornácon, jövő télig kiszárad, lett majd egy erdei köbméter, persze a girbegurbaság miatt elég levegősen rakva. Apropos nedvesség, meg tűzifa. Talán akad itt aki emlékszik amikor szívtam a fogam tavaly ősszel amikor a kiskunlacházai  Kácser tüzépen azt hazudták, hogy előző évi vágás, közben az aprítás során megállapítottam, hogy csupa víz belülről, szóval nemcsakhogy friss vágású tölgyet adtak el nekem, hanem alighanem még jól meg is locsolták naponta ahogy ott állt kupacban a telepükön. Nos pár napja megmértük azokat a próbahasábokat amiket felraktam még ősszel a kályha tetejére száradni. A kisebb, 1364 g-os  890 g-ra száradt, a nagyobb, 6,6 kg-os pedig 4,5 kg-ra. Tehát durván  30 % amivel átvágtak. 

Ma levágtuk a másik ágat is, sikerült úgy megoldani, hogy nem esett a szép tornác tetőre. Fel is aprítottam a nagyrészét, csak a vékonyabb gallyak maradtak holnapra. Lekezeltem ezt is, aztán ha jön a tavasz kiderül mit sikerült elérni. Merthogy jön a tavasz! Íme a bizonyíték.

Ez kérem hóvirág. És kinyílott egy szem krókusz is.

Mondjuk ez a paprika  az üvegházban terem.