Hajónapló

Ahogy Sün írt a tegnapi kommentjében, valóban készülődés folyik teljes erőbedobással. A sokadik szét és összeszerelés után a sokadik anyaggal (Loctite szilikonkaucsuk) megoldódni látszik a szivattyúgond, reggel beraktam, még nem folyik. A megoldás nem is igazán a tömítésben rejlett, hanem egy isteni szikrától vezérelve előbb a szivattyútest alsó karima pereméből lecsiszoltam fél millimétert, hogy jobban összenyomódjon a tömítés mielőtt a peremek összeérnek, aztán miután ezután is folyatott, az összehúzató csavarokból is  leköszörültem 1 millimétert, mert feltámadt bennem a gyanú, hogy a zsákfuratokban felütköznek a csavarok mielőtt megfelelően összeszorítanák a gumitömítést. Amint ezt megtettem egyből abbahagyta a kis mocsok a spriccelést, csöpögést. Ráadásul Leslie olvasó megrendelt nekem egy új szivattyút Kínából, megjött tegnap, holnap megyek érte Budára, szóval talán elmúlik rólam a szvattyúmizéria.

Ma beöltöztem búvárruhába ( kompresszor a decken, reduktor a szájban, a kettőt 10 m hosszú cső köti össze) és aláfeküdtem Amapolának, spaklival tisztítom a fenekéről a kagylókat, meg a szivacstelepeket. Fél méterrel a vízvonal alatt már csak maszatos a kiel oldala, de feljebb ahol több a fény ott telepedtek meg a kagylók és valami miatt a kiel talpán van a sok szivacs, de olyan futballabda méretűek is. A hajócsavart teljesen belepték a kagylók, pedig az mélyebben van, úgy látszik a bronz ledobta az algagátlót. Viszont a magnézium protektorokat cserélni kell még az idén mert rettenetesen egérrágta kinézetük van. Persze ez a "kinézet" csak olyan szófordulat, a látótávolság a víz alatt olyan 20 centi, az is homályosan amint felkavarom az üledéket a spaklival. Jó sz@r meló mit ne mondjak, ráadásul összevagdalták az ujjamat a kagylók, muszáj lesz kesztyűt felvenni, mert a tapogatást nem lehet nélkülözni az a búvár szemhelyettesítője és nekem még könnyű állóvízben, amikor beszélgettem a profikkal a "Szökőártól" akik a Margit híd roncs és bombamentesítését végezték télen fagyos vízben erős sodrásban, ők a teljes medret tapogatták végig "faltó-falig" vagy 100 m szélességben kötélen lógva, hogy el ne vigye őket a víz. nekem ehhez képest könnyű dolgom van az iszapban kúszva-mászva.

A Mákvirág, bár leponyvázva állt az udvaron, mégis kissé megviselte az időjárás, lecsiszoltam és három réteg lakkal lekentem a natúr részeket.

A hajó mobil villamosenergia ellátásának további tartozéka egy új beszerzésű 2 kVA-es csendes üzemű Zipper benzines aggregátor, ma ennek fuxból az eredeti terveim alapján sok éve behúzott tápkábelét is bekötöttem a főkapcsolótáblába. Ha valaki ránéz a hétfői naplóbejegyzéshez mellékelt második képre, a tábla jobb felső sarkában van egy kézi átkapcsoló, a vaksémán látszik, ahogy jobbról bejön  hozzá egy kismegszakítón át a parti táp, fentről függőlegesen meg egy generátorról az aggregátortáp. Ne ez mostantól működik. Ha nincs parti táp és a napelemek se termelnek eleget, akkor indítom a "segédgépet" és az átkapcsolóval a teljes váltakozóáramú betáplálást erre kapcsolom át.

Már a szemem se rebbent amikor gyanús vízfoltot fedeztem fel a napbojler tövében. Elsőre még biztattam magam, hogy csak a reggeli eső maradéka, de lebontva a keringető szivattyúról a nejlonzacskót  rezignáltan tapasztaltam, hogy csöpög belőle a víz. Már olyan rutinosan szerelem le, kapom szét, mint a mesterlövészek bekötött szemmel a puskát, csak arra nincs még elképzelésem hogyan szüntessem meg a hibát, mert ezek szerint a Sziloplaszt nem vált be. Van valahol egy Loctite menettömítő anyagom ( a "folyékony kender") de egyelőre nem találom, holnap feltúrok érte hajót, házat, ha az se válik be, brutális megoldást fogok alkalmazni, összeragasztom a szivattyúházat epoxival, de ennek az lesz eredménye, hogy soha többé nem lehet szétszedni, ami azért lenne különösen kellemetlen, ha azután is folyna. Leslie olvasóm megrendelt nekem egy szivattyút Kínából, a nyomkövető szerint itt van már a magyar postán, alighanem az lesz a végső megoldás...persze csak ha nem folyik az is. Valamiféle átok ül rajtam szivattyúügyben.

Persze nem addigra amire gondoltam, de kész van. 

Hátul az új napelemek, középen a régiek, elől a napkollektor. Így néz ki az ökohajó. Belül az új napelemek szabályzói fent a főkapcsolótábla felett.

Állandó kísérőm  ahányszor ki-be járkálok a hajóra.

3 nap eső után végre kisütött a nap. Kimertem a munkacsónakból több mint 100 liter vizet. Ez azt jelenti, hogy kb 5 cm eső esett a három nap alatt.

Még ilyen randa időt!! Azt hittem csak az lesz ami tegnap volt, de nem. Az is elég rossz volt, egyik napról a másikra hűlt 20 fokot az idő, de este rákezdett az eső, esett egész éjjel, most is szakad és még hidegebb van. Szégyenszemre begyújtottam a nappaliban a cserépkályhába. Még jó, hogy éltem a gyanúperrel és tegnap behúztam a napelemek kábeleit a cockpitba a fedett helyig, most akárhogy esik kint az eső, be tudom vezetni a szalonba, felszerelem a szabályzó egységeke és bekötöm őket, remélem ma megleszek vele, pont ilyen esős időre való meló. Bár az én családomban sose volt divat az ünneplés, a szülinapokat egy egyszerű gratulációval, esetleg netán egy jobb közös ebéddel szoktuk letudni, már ha valakinek egyáltalán az eszébe jut, de ennyire szomorú szülinapom még nem volt mint a tegnapi, mert J-nek Pestre kellett menni a szüleihez, egyedül "ünnepeltem" tegnap, ha a kutyát és a macskát nem számítom. És ez így lesz még napokig, mert a a mamáéknál elvileg ablakokat cserélnek az iparosok, de persze a megadott időre nem jöttek és a telefont se veszik fel, csak remélni lehet, hogy nem léptek le az előleggel. Időnként megkérdezik tőlem, mért van az, hogy én mindent egyedül csinálok, hát ezért. Hogy nekem különféle okostojás, nagypofájú, dohányzó. megbízhatatlan, kétbalkezes, drága, undorító külsejű (nem kívánt törlendő) profik betolakodjanak az intim szférámba, na ahhoz meg kell öregedjek, hogy magam ne tudjam megcsinálni. Azért is hajtok ennyire mindennel, hogy ha már nem tudom megoldani a dolgokat magam, ne szoruljak másra, mert már megvan minden ami kell. Ezzel az "öregségi" projekttel egész jól állok, szinte minden megvan már az építendő környezetből. Most, hogy zuhog az eső, jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy mennyit számít a ház előtt a tavaly épített tornác és a polikarbonát "esernyő", a kaputól fedél alatt jöttem be a házba, kint felakasztottam száradni az esernyőt és nem elázva toppantam az előszobába, mint amikor mindez még nem volt. És nekem az is sokat jelent, hogy mindez a két kezem munkája és nem más csinálta ide nekem.

3:04 Húbasszus! (Méghozzá százhúsz basszus, merthogy ennyi van rajta.) Így van amikor az embert a szaván fogják. Régen egyszer említettem, hogy ha majd öreg leszek és nem tudok már ezt-azt építeni akkor tangóharmonikázni szeretnék megtanulni. Könnyelmű kijelentés volt, merthogy  tegnap (igazából nekem ma, mert idáig nyúztam a hangszert tegnap este óta) megjelent délelőtt a lányom és hozott szülinapi ajándékba (ma délután, ha jól emlékszem fél háromkor lesz 71 éve, hogy megszülettem) egy tangóharmonikát. Most akkor meg kell tanulnom rajta játszani.

Mostanra már eljutottam addig, hogy a képen teljesen rossz a kéztartásom, mert a jobb kéz hüvelykujjnak is elöl kell lennie, az is dolgozik, ez nem ajtólap, a bal kéz meg sokkal jobban átdugandó, mert így semmit se lehet a basszusgombokból megnyomni. Amiben viszont a kép tökéletes, a besz@rás az arcomon a "hogyan tovább"-tól.

A netet böngészem, hol találok valami oktatófilmet hozzá, hogy egyáltalán hol kezdjem a tanulást, magyart egyáltalán nem találtam, angolból próbálok okosodni, de egyelőre  nem sok sikerül. Tudja valaki hogy kell harmonikázni?  (Csak viccvót.) Az jutott az eszembe amikor egyszer régen elhívtak lovagolni  és felhívtam egy barátomat telefonon, hogy magyarázza el hogy kell. Ezért a lovaglás egyből ment, a futószárazást utáltam és teljesen kiakasztottam a lovászt, mert nem a fenekem emelgetésével könnyítettem ki a ló hátát, hanem a derekam, felsőtestem berogyasztásával, ahogy a westernekben láttam a banditáktól, de délután már kint voltam a csapattal terepen és ügettem és egyszer se estem le. Viszont a tanult lovas barátomat akit hirtelen ötlettől vezérelve meghívtam, hogy jöjjön el velem és gyakorlatban is mutassa meg amit a telefonba magyarázott, ledobta a musztángja, kórházba kellett vinni összeölteni a fejbőrét.

Végre vége a hajó fedélzeti faalkatrészei karbantartásának. Mégegyszer nem fogom ennyire elhanyagolni. A következő projekt a napelemkapacitás bővítése, a meglévő, összesen (ha jól emlékszem) 160 W-nyi mellé felrakok még 2x100 W-ot. A meglévők is bírják tűző napsütésnél az élelmiszer hűtőt és a napkollektor keringető szivattyút, de többet, illetve biztosabbat, kevésbé intenzív napsütés esetén is kielégítő töltőáramot akarok. 

Szombat reggel a szokásos sétánk során még állt a búza. Vasárnapra minden le volt aratva, mára meg már nagy gurigákban állt a szalma a földeken. Városi ember létemre korábban kelek mint a földművesek. Sz mámoros örömmel száguldozik, szökell nagyokat a megnövekedett játszótéren, kilométereket rohan egy-egy séta során, fantasztikus a mozgásigénye, ilyenkor látom, mennyire senyvedhetnek a lakásban tartott kutyák. Mindent és mindenkit megpróbál játékra futkározásra, birkózásra csábítani, egyik reggel egy kerítés tövében valami, elsőre láthatatlan dolognak udvarolt, csaholt, mellső lábait a földre csapkodva, farokcsóválva rimánkodott "valaminek", hogy játsszék vele. Elsőre azt hittem macskát szorított be, de közel menve látom, hogy egy (nyilván tojásrakás céljából napos helyet keresve messzire kimászott) teknősbékát próbál futkározásra ingerelni. Hosszasan próbálkozott ( miközben a teki behúzódva a házába nagy nyugalommal tűrte a sorscsapást) és csak úgy tudtam véget vetni a dolognak, hogy a teknőst visszadobtam a vízbe. Rendszeresen találkozunk vad és szelíd állatokkal, a sünökre rá se bagózik, a tyúkokat, pulykákat, vadkacsákat megkergeti, az emutól fél amióta az egyik felrúgta, a hattyúkat meg megpróbálta a stégről fixírozni, de pechjére azok a kicsinyeiket terelgették, kitaposták magukat a vízből mint a jobb vízilabda kapusok, szárnyaikat széttárva félelmesen sziszegtek, a kutya úgy megijedt tőlük, hogy a stég másik oldalán beugrott a Dunába. Úszni persze tud, de nem mer bemenni a vízbe csak addig amíg leér a lába, pedig valahogy szeretném megszoktatni vele, hogy ne féljen a mélyvíztől, de még csalifalattal se lehet becsalogatni. Megúsztattam a macskát is, nem akart kiszállni a hálóból azután se, hogy felzabálta belőle a kishalakat, amikor felemeltem 20 körömmel kapaszkodott a hálóba, "jól van" mondom, "te akartad", leengedtem a vízbe a hálóval, előbb a munkacsónak felé úszott, de gyorsan rájött, nem tud rá kimászni, ezért szépen kiúszott a partra. Azt hittem meg lesz sértődve, de nem, leült a fenekére tisztálkodni és dorombolva tűrte a simogatást.

Reggel nyitáskor irány a bolt. Vettem 15mm átmérőjű rézcsövet és két 1/2 collos menetes  forrasztható véget hozzá, ebből csináltam két olyan csutkát amit be tudtam dugni a szivattyú szívó és nyomócsonkjába. Nagyon könnyen ment bele. Azt gondolom, hogy keményfalú műanyagcsőhöz találták ki ezt a fajta csatlakozót, ami azért kicsit összenyomódik a műanyag karmoktól amik megfogják, nem bíztam benne, hogy a rézcső nem fog kicsúszni a nyomás hatására, ezért a két szemben lévő csonkot összekötöttem egy szál dróttal, így egymás ellen dolgoznának ha ki akarnának csúszni. Nagyon meg voltam magammal elégedve és meg voltam győződve, hogy végre elmúlt rólam a szivattyúátok. DE NEM!! Miután beszereltem, kipróbáltam, remekül forgatta a vizet, de amikor ráadtam a hálózati nyomást elkezdett spriccelni! Nem a csatlakozóknál, hanem a gyárilag összeszerelt szivattyú alsó és felső háza találkozásánál. Sz@r a majdnem új, barátom elmondása szerint csak egyszer, rövid ideig használt szivattyú! Nem idézem a szavakat amik elhagyták ajkaimat. Nyomás lezár (ilyenkor a szerelés idejére amíg ki-be rakom a szivattyút, a csatlakozó műanyag tömlőket pillanatszorítóval elszorítom, így nem kell mindig leüríteni a rendszerből a vizet, csak pár köbcenti folyik ki ), szivattyú ki, asztalon szétszedés következik.Ha van olyan akik figyelmesen olvassa ezt a blogot és jó az emlékezőtehetsége is, az visszaemlékezhet, hogy amikor néhány éve a háztartási víz szivattyút ami a rendszerben az alap nyomást biztosítja és a fenéktankokból szívja a vizet cseréltem, amikor az első tönkrement, ugyanez a jelenség volt, vissza kellett vigyem garanciális cserére a boltba. Nos még a hiba is szinte ugyanaz volt ennél a szivattyúnál, mint annál akkor. Mutatom képen. A nyomásálló zárást egy nagyon vékony, éles perem (a felső képen látszik) végzi a műanyag ház szélén,  egy közbezárt gumitömítésbe ( az alsó képen világosszürke) nyomódva az összeerősítő csavarok meghúzásakor.

 Elsőre nem tűnik föl, de alaposabban megnézve látszik a hiba (fehérrel karikázva), összeszereléskor valami szemcse kerülhetett a tömítésre, ami meghúzáskor elrontotta, elnyomta, kitörte a záróperemet, az itt keletkező apró nyíláson spriccelhetett kifelé a víz. Vakartam a fejem, hogy restauráljam ezt a hibát, végülis Sziloplaszt mellett döntöttem, összeraktam, beszereltem, MÉG JOBBAN FOLYOTT!! Megint leszereltem, megint szétszedtem, még alaposabban összeraktam, NEM FOLYIK. Legalábbis egyelőre, immáron vagy 6 órája. Szóval ez a hárompontnullás verzió.
.

A szivattyúmizéria folytatódik. A fúrógép két nap után megadta magát, bedöglött az "elsütőbillentyűvel" működő fordulatszám-szabályzója (amit madzaggal rögzítettem).  Na bevetettem az ultima rációt. Van ugyanis egy tartalék szivattyúm a hajó édesvíz rendszeréhez ami csinálja a nyomást, eddig becsomagolva tartottam készenlétben, hogy ha az üzemelő netán elromlana, azonnal legyen helyette másik. Egy barátomtól kaptam Ausztráliából, egyszer használta valami labor kísérlethez és feleslegessé vált, elküldte nekem. Mindezidáig nem akartam felhasználni, bármennyire is rögös volt a solar szivattyúval való kínlódás, de mostanra besokaltam. Különösen, hogy leslie.hun olvasó megrendelt egy megfelelőt nekem Kínából, mondom amíg az megjön berakom a tartalékot. Hát ezt meg nem tudom csatlakoztatni a csőhöz! Valami olyan spéci gyorscsatlakozó való hozzá, amilyet én még nem láttam.

Miután ezt leírtam, némi guglizás után megtaláltam a neten mi is ez.

https://www.youtube.com/watch?v=0-srEmBIshM

Már nincs nyitva bolt, holnap elmegyek a szerelvényesekhez és keresek valami 15mm átmérőjű merev falú csövet amire rá tudom bilincselni a tömlőt.

6:28 Gyönyörű a reggel.Megjöttünk a sétából. Nem is tudom hogy lehettem pár hete olyan kedvetlen hangulatban. 5:40-kor ébredtem, kint szikrázó napsütés, bekapcsolva a rádiót, vidám terefere (Klubrádió"Libazsúr" ismétlés), majd a reggeli pipere után pattogó vidám zenék, fülig ér a szám a reggelbe indulva. A head falán a kollektor termosztátja 13,4 fokot mutat, miután még a parti fűzfa árnyékában van a hajó ez akkor megegyezik a külső hőmérséklettel, mit mondjak friss a reggel, két napja ilyenkor már karistolta a 30-at a hőmérő. Apropos hőmérő, termosztát, minden várakozásomat felülmúlja a napkollektor új keringetőszivattyús rendszere, annak ellenére, hogy tegnap viharos széllel bejött a hidegfront, egész nap nem érte el a kollektor a beállított 50 fokos bekapcsolási hőmérsékletet, a tegnapelőttről megmaradt meleg vízben zuhanyoztam este! Igaz nem volt már forró, de hidegvíz hozzákeverése nélkül kellemes melegben pancsoltam. Visszatérve ma reggelre, elment a vihar, a napon nincs is igazán hideg. A hajóból kilépve Fruzsi és Prézli (én csak Toprongynak hívom)  kutyák fogadnak, a parton csatangolnak, kiszöktek Bözsikétől a gazdájuktól, Fruzsi amúgy Sz tesója, Sz ugrálva üdvözli őket a kerítés túloldaláról, ki is engedem rögtön, boldog szaladgálásba és játékos harcba kezdenek.Tartok kicsit tőle, hogy nem fogom tudni elcsábítani a kutyámat a sétára, de első füttyentésre otthagyja a játszópajtásokat és már szalad is előre a jól ismert úton, miközben Fruzsi szomorúan néz utána.

 Beérett a búza, a kalászok meghajtották fejüket, minden nap elrágcsálok egy szemet (talán nem károsítom ezzel túlságosan a gazdát), 10 napja Szent Ivánkor még egészen tejes volt, mára keményen roppan a fogam alatt.Ideje elkezdeni az aratást, de egyelőre nem látok mozgást a földeken, kivéve persze Sz-t aki izgatottan száguldozik szimatolva a csak számára érzékelhető kósza illatok után. Ez a kép a gumioptika távolnézőjével készült, elnyargal többszáz méterre, majd visszaszáguld, ilyenkor szemmel láthatóan a mozgást élvezi, míg esti sétáinkon a barangolást. A búzában, mint a nagyranőtt fák kérgén ifjúkorunk elmúlt szerelmeinek fába karcolt, mára elfeledett, vastag forradássá vált kezdőbetűi, látszanak a vetéskori traktornyomok, a kutya beleveti magát egyikbe-másikba, nem látni merre szaladgál, csak néha lengedezik a messzeségben a kalász, de füttyentésre már látszik is ahogy vágtat vissza, szóval soha nincs olyan érzésem, hogy elhagy.

Persze nem mindig engedelmes, ma is felszedett egy bűzlő halfejet (ezek az átok horgászok szétdobálják ami nem kell a zsákmányból) és pucolt elfele vele, mert tudja, hogy nem szabad, hiába kiabáltam rá, bár többször lerakta, de amikor közelítettem felé felkapta és vitte tovább, végül eltűnt egy bokorban, de mire odaértem, már a zsákmány nélkül vidámkodott, alighanem eldugta előlem, jó lesz az holnapra is. Egészen kiszámíthatóan agyafúrt jószág, nem tudok rá haragudni. Hazaérve még lebeszélem, hogy lerohanja az utcán az eperfa alatt a hullott gyümölcsön lakmározó kacsákat.

Jó olyan utcában lakni, ahol ilyenek vannak. A többit majd este.

22:08 A remekül működő solar kettőpontnulla mellett a famunka is befejezéshez közeledik. Volt egy másfél méteres darab amit ki kellett vágni a gunwaleből, mert szétgombásodott. Azt hittem kevesebbel megúszom, de szeleteltem jobbról-balról mint a szalámit és még mindig porlott a belseje. A pót-darabot ívesre kellett szabni, ahogy a hajó orra felé hajlik befelé, de lapjára merőlegesen is hajlítani kellett ahogy a hajó orra fölfelé kunkorodik. Na ez utóbbi hajlítás volt ijesztő, mert amikor megpróbáltam szorítókkal az "L" alakban befelé hajlított mestersor peremre lehúzatni, elkezdett recsegni a fa, mint ami a húzott szálon elpattanni, törni készül. Gyorsan abbahagytam és mindenféle terveket kezdtem szőni, hogy kéne gőzön meghajlítani. Ehhez persze kellett volna egy olyan acélcső, melybe belefér a kifli alakú fadarab, le lehet zárni, hogy tűzön lehessen benne gőzölni a fát. Szóval nem egyszerű. Elsőre elkezdtem áztatni a munkadarabot. Beengedtem a Dunába, de nem tetszett ahogy úszott a vízen, úgy gondoltam, valahogy nyomáson kéne belepréselni a vizet a fába. Ezt úgy oldottam meg, hogy ólomsúlyokkal leterhelve leengedtem a fenékre, ekkor mindjárt nyomja másfél méter vízoszlop, egyébfajta szerkezettel való mesterkedés nélkül. Az volt a tervem, hogy egy nap után alu fóliába csavarva parázs felett gőzölögtetem ki belőle a vizet és azt reméltem eközben fellazulnak a fa rostjai. De csak úgy próbaképpen a fenékről felhúzott fát elkezdtem ráhajlítani a peremre... hátha. És lássatok csodát, mindenféle további hókuszpókusz nélkül hajlott a fa egészen könnyedén, nem recsegett, nem törött el, szépen felvette a kívánt formát. 

Ilyen aprócska sikerek tudnak megvidámítani. ( a képen háttérben látszik a fekete fóliába burkolt, hőszigetelt napbojler és a sárgába csomagolt fúrógépes szivattyú)

Tegnap este kiadósan zuhanyoztam a hajón, mindenféle extra vízspórolás nélkül is bőven volt melegvizem és még ma reggel is forró víz érkezett  a hőszigetelt bojlerből. Nagyon elégedett vagyok ezzel a miniprojekttel.

Na. Nem akartam elkiabálni, mert nem szerettem volna hencegni a hülyeségemmel ha ez se válik be, de már egy napja működik. Ez még csak a prototípus, hevenyészett megoldás, de marad az idei túrára, viszont ősszel lesz javított változat. Szóval a profi ide való szivattyú 60000 Ft erre az idényjellegű cuccra nem akartam ennyit költeni. A jó ötletek nekem mindig reggel jönnek, tegnap ébredés után még ágyban fekve ugrott be, hogy van nekem két olcsócska gumi impelleres, fúrógéppel hatható barkácsszivattyúm. Vagy 15 éve vettem, hogy jó lesz valamire, használtam is párszor, de egészen megfeledkeztem róluk. Továbbá amikor még fent a Kvassayn felszámoltak egy asztalosműhelyt a szemetjükből kikukáztam két profi akkus fúrógépet, amiket azért hajítottak ki, mert az akkujuk már tönkrement. A kép mutatja a megoldást.( Régesrég a tengeren volt egy gépüzemvezetőm, aki különösen sokat fürdött a véremben, Isten nyugosztalja, szegény Mártha József nagyembert {volt vagy 150 kiló} ő mondta egyszer rosszallóan "Maga olyan mint Hitler Adolf, állandóan újabb csodafegyvereket talál ki", hát Józsi bátyám én azóta se változtam.) A szivattyú remekül bírja a 1,5-2 bar rendszernyomást, a fúrógépet pedig, miután a "ravaszát" némi madzaggal benyomott állapotban rögzítettem, vezérli a termosztát. Ma tűző nap volt, stopperral mértem az időket, átlagban 20-25 másodperceket ment a szivattyú,  3 perc körüli szünetekkel. 55 fokra beállított termosztáttal. Bekapcsolt 48 fok környékén és kikapcsolt 55 fokon. Azért nem penge pontosak a hőfokok, mert az érzékelő kis késleltetéssel érzékeli a kollektorhőmérsékletet, lévén nem lóg bele a vízbe, csak rá van tapasztva a csőre kívül, továbbá műanyag borítású, ami kicsit késlelteti a hővezetést. De azt kell mondjam tökéletesen működik. Ami még automatikus, az az, hogy ha süt a nap akkor a solar panelok termelik az áramot az akkukba. Miután ugyanaz a napsütés melegíti a kollektorban a vizet, ezzel vezérli ezt a fúrógép hajtotta szivattyút, ami ugye csak akkor kapcsol be, ha meleg a víz, de az csak akkor van ha nagyon süt a nap, de ha nagyon süt akkor van áram is bőven. A szivattyú 4,5 A-t vesz fel, a solar panelok 4 A körül termelnek, de míg a termelés folyamatos, a fogyasztás csak 8-10 perc óránként, tehát az energiamérleg pozitív. Persze a napenergiával töltött akkumulátoroknak más fogyasztókat is el kell látni, ilyen az élelmiszerhűtő, az 2,5 A-t vesz fel, szerencsére az is csak időszakosan üzemel. 

A fejlesztés az lesz, hogy felhasználva Grigorij ötletét, ősszel körbenézek az autó roncstelepeken és nézek valami erős 12 V DC villanymotort, amivel leváltom ezt a fúrógépet, rendesen összeépítem és kap valami burkolatot, mégiscsak esztétikusabb megoldás, mint ez amit csak úgy becsomagoltam nejlonzacskóba, hogy ha esik az eső, ne tegyen benne kárt.

Egy teljesen kárbaveszett nap. Idézést kaptam mára büntetőperben, szerencsére tanúként. Az autómat, amit sok éve a lányomnak adtam, mert én már csak bringával és robogóval járok, ellopták tőle vagy 3 éve. A dolog úgy történt, hogy el akarta adni, megjelentek a cigányok, elvitték kipróbálni aztán nem hozták vissza, meg pénzt se adtak érte. Tették ezt annak ellenére, hogy a gyerek kijegyzetelte a főkolompos személyijét. A rendőrség ismeretlen tettes ellen (!!) nyomozott három évig (érdekes módon fénykép is volt róluk a rendőrségi albumban) majd eljutott a dolog a bírósági szakaszba (ez is tart már fél éve), melynek remélem végső állomása volt a mai. A csalással vádolt elkövetőket amúgy vezetőszáron hozta a büntetésvégrehajtás, mert egyéb ügyben börtönben töltik jelenleg is napjaikat. Egyikük azt a fondorlatos kérdést szegezte nekem, hogy milyen alapon beszélek én lopásról, ha ő el akarta volna lopni az autót, nem olyan hülye, hogy odaadja a személyijét, hogy a gyerek kiírja az adatait. Mondtam, hogy az elmeállapotát megállapítani nem tisztem, de ha valaki elvisz valamit és nem fizet érte az az én paraszt jogfelfogásom szerint lopás. A másik sittes is okoskodott, egész rendesen kitanulta a jogot ráérő idejében, időnként felugrott és hosszas okfejtésbe kezdett, boncolgatva, hogy a 3 év előtt történt esetre mennyire különbözőképpen emlékszünk mi hárman ( a lányom, a fiúja meg én), pl én azt mondtam, hogy elvitték kipróbálni a kocsit és nem hozták vissza, míg ők meg azt, hogy elvitték, hogy majd fizetnek, de nem fizettek, na ez nagyon súlyosan befolyásolhatja az eset jogi megítélését. Volt még  két (gondolom hivatalból kirendelt) ügyvéd is, az egyik fontosnak tartotta a szembesítést néhány szemantikai kérdésben, igazából röhögtünk az egészen (nekem, meg a lányomnak még a bírókislányt is sikerült párszor megmosolyogtatnom, a fegyőröket  meg a sírás fojtogatta az elfojtott kuncogástól, amikor a megbilincselt jogtudós felugrált és rávilágított a tényállásra), az autóra, meg az árára úgyis keresztet vethetünk, az egészre csak elment egy csomó idő, a gyerekeknek már többedszerre. 

Tegnap felraktam a kollektor keringető szivattyút

Nagyon jól működött ( akkor még nem sejtettem..)

Na ilyen lett.

Felraktam egy karéj slaugot a csonkra sablonnak, hogy határozott legyen a perem, a kilógó végre meg felpakoltam egy gallért a kenhető, tubusos PVC masszából ami még a télikert építéséből maradt. Mint a mellékelt színes ábra mutatja, nagyon csinos lett a slaugdarab levágása és némi smirglis formázgatás után, csak az volt a bajom vele, hogy 12 óra múlva se keményedett meg egészen, féltem lágyító van benne, ami megakadályozza az átkeményedést. De mára hálistennek már kőkemlény. Próbának kentem az anyagból a tetejére, látszik is a maszatolás, sehogy se lehet levakarni róla, tehát teljesen beoldódott az alapanyagba, olyan mintha ilyenre fröccsöntötték volna. Ezek után remélem ha megszorítom a bilinccsel a ráhúzott tömlőt, nem fog többé lejönni, pláne ha egy kis ragasztóval még meg is kenem alatta. Ilyesmikkel bíbelődök idebent, mert esik az eső, hirtelen ősz lett, pedig tegnap még nyár volt rekkenő hőséggel. Itt volt a lányom, elmentünk csónakkal pizzázni, mosolyogtunk rajta, hogy nemrég ugyanitt még korcsolyáztunk, most meg izzadunk a tűző napon. Amíg mi távol voltunk az ő kutyája Pisze, meg Sz kedvükre randalíroztak a kertben. Ez a kép ugyan régebben készült, de azóta csak az változott, hogy Sz nagyobb lett.

Nagyon szeretnek együtt rohangászni, csak míg Sz egy barátságos hízelgő, P egy agresszor, ugat (sőt támad) mindenkit akit nem ismer (hányatott előéletű menhelyi kutya)  és ez Sz-re is átragadt, szerencsére mára, hogy egyedül maradt elmúlt. A másik, ami várható volt, hogy Sz-ben kezd kifejlődni a szerelmi hajlandóság, P aki ivartalanított szuka ezt határozott visszautasítással reagálta, de mi lesz ha elkezd a lányok után mászkálni? Mondják sokan, hogy ivartalaníttassam, de félek, hogy lusta és kövér lesz tőle, egyelőre tépelődöm.

Lépésről lépésre haladok a famunkákkal, miközben köt a ragasztóm egyebekkel töltöm ki a holtidőt. Nem voltam megelégedve a napkollektorom működésével. Ugye ez az a réz csövekből összeállított fekete panel amiben felmelegszik az esti fürdővíz. Úgy kellene működjék, hogy a felmelegedett víz a felső gyűjtőből beáramlik egy hőszigetelt tartály felső harmadába, a tartály aljából meg helyette hideg víz áramlik a csőrendszerbe. A fogyasztás a tartály legfelsőbb pontjáról történik. Ez a rendszer annakidején kiválóan működött a balatoni házamban, de ott a tároló magasan a kollektor felett volt, a cirkuláció gravitációs úton magától beindult könnyedén. A hajón viszont bajban vagyok a szintkülönbséggel, a kollektor panel nagyjából derékmagasságában van a bojlernak, amikor a bojler félig megtelik melegvízzel egyre csökken a cirkuláció, a tetejében tűzforró a víz, de a felétől már csak langyos. Kitaláltam tehát, hogy berakok egy 12 V DC szivattyút, melyet egy termosztát fog vezérelni, ha a felső gyűjtőben a víz eléri mondjuk a 40 fokot, beindul a szivattyú, elkezdi a tartály aljáról a hideg vizet nyomni a kollektorba és mindaddig nyomja amíg a melegvíz bevonul a tartály  felső részébe és a gyűjtőn a hőmérséklet lecsökken mondjuk 35 fokra. Ekkor a szivattyú leáll és csak akkor indul újra, ha megint elérte a víz hőmérséklete a 40 fokot. Így estére megtelhet a teljes tartály 40 fokos vízzel (jó, jó, tudom mínusz hőveszteség). Na ehhez kellett vegyek egy szvattyút. Eleve 12 V DC-ben elég hitvány a választék, csak házi, kerti, szobai szökőkutak, akváriumok inspirálták az olcsóbb kategóriákra a tervezők fantáziáját, a solar rendszerekhez használatos szivattyúk ára igen borsos. Na kinéztem magamnak ezt a szivattyút,

http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=537454

ez se volt olcsó (de hát mi olcsó manapság? talán csak a használt koporsó, de azt meg nem lehet kapni), a teljesítménye megfelelő. Tegnap megvettem, ma beépítettem. Remekül működik, de eleve nem tetszett, hogy csak a nyomó ág csonkja bordázott, a szívó ág sima, sőt még enyhén kúpos is, mintha direkt úgy tervezte volna a seggfej német tervezője, hogy lecsússzon róla a csatlakozó tömlő. Megtettem minden tőlem telhetőt, mielőtt a flexi csövet ráraktam a csöcsre, megkentem Pálmatexszel és jól meghúztam az ABA bilincset. Mindennek ellenére, vacsora közben békésen nézem a TV híradót a sikeres próba után, amikor J esti Dunában fürdőzéséből rohan befelé és közli, hogy valami spriccel kifelé a hajóról. Hát naná, hogy ez az utálatos csatlakozás szétcsúszott. Itt állok és vakarom a fejem, hogy tudok úgy ráfoltozni valamit a sz@r PVC csőre ami nem fog lejönni a 1,5-2 bar üzemi nyomástól. És még azt mondják a németek eszesek. Pedig jól kiókumláltam, a szivattyú egy alu lemezre van csavarozva, az meg egy nagy tányér alakú mágnesre, azzal tapad fel a felépítmény falára, így nem kell azt szétfurkálni. Télre le lehet venni az egészet amikor leürítem a fagyveszély miatt a rendszert, a csövek gyorcsatlakozókkal könnyedén bonthatók. A mágnes olyan keményen tapad, hogy egy gurtni fogantyút varrtam a lemezre (az a fekete izé, ott lefelé a bordázott csőcsonk mögött), azzal lehet letépni a falról. Remek lenne minden, csak erre a szívóoldali csatlakozásra kell valami megnyugtatót kitaláljak ( egy bordát, karimát rátaknyolni pl. Vinilfixszel ), fene a tervezőjébe, hogy nem tudta elképzelni, hogy a szívóágon is lehet nyomás, miből állt volna azt is megbordázni?.

A változatosság kedvéért megint esett az eső, most is borongós az ég, vizes minden, de azért ha lassan is de haladok. Itt elől a steuerboardon már a gunwale is megszépült.

De ez egy lassú babrás meló, olyan napi 3 m sebességgel haladok, már persze amikor nem esik az eső.

Tegnap este kiállítás megnyitón voltunk http://www.artlimes.hu/esemeny.php?id=303 

Nagy Gábor nem véletlenül Munkácsy díjas művész, főleg grafikáit állította ki, bár néhány festmény is volt. A főleg portékból álló bemutatón a precízen kidolgozott részletek keveredtek elnagyolt tartalommal, az én paraszt befogadóképességemet erősen megterhelte amikor egy finoman cizellált arcot egy durva görbével összefirkál, ahogy pl. a belinkelt meghívón a sapkás portén szereplő orrot és szemet, nehéz nekem ebből kifejteni a művészi mondanivalót. A különféle fűvel kapcsolatos (nem marihuána!) illusztrálások, melyben a fű számomra csak a címből látszik, még akkor se kezd érthetődni, amikor erre külön felhívja a figyelmet (pláne versben) a kiállítást bevezetőjében méltató esztéta. Miközben lenyűgöző a mesterségbeli tudás, a kompozíció nem hat a lelkemre, biztos nem vagyok hozzá elég érett, viszont annyira sznob se vagyok, hogy belehazudjak magamnak valami furfangosat. Kiállítás után kisétáltunk a szokásos nyári péntek esti korzóra, itt épp egy zenekar játszik, ritka a női szaxofonos, ráadásul ez a lány nagyon jó volt a (azt hiszem) tenorszaxijával, legalábbis abban az egy számban amit végighallgattam, aztán jött egy csapnivaló feldolgozása egy  Illés számnak, na attól elmenekültünk. Amúgy a lényeg a színpad háttérkép (Péntek Esti Korzó) jobb felső sarkában látható.

Ez szentigaz. Miközben az úri (és kevésbé úri) közönség korzózik van aki szörfözik a korzó mentén.

A malom lapátkerekeit villany forgatja, amióta alul felül zsilip zárja le ezt a Duna-ágat, állóvizzé lett, a malom múzeum, aki jegyet vált megtekintheti működés közben, de ehhez már nem a víz, hanem az ELMŰ szolgáltatja az energiát.

J-t a korzóból is leginkább a babák érdeklik.

Ma korán ébredtem, ismét a búzaföldek felé sétáltunk gyönyörködni a termésben, az a kis légypiszok ott a baloldali keréknyomban messze a Sz, amint boldogan rohangászik.

Szépen sárgulnak a kalászok, már tegnap óta is kopott a zöldjük.

Nem sok van már hátra Szent Iván napjáig (június 24.), amikor elkezdték fenni a kaszákat, hogy  Péter-Pál-kor levágják a búzát. Én kitenyésztett városi vagyok, már a nagyszüleim is Budapesten éltek, de valami meghatott áhítat vesz rajtam erőt valahányszor körbenézek a tájon, lehet, ha paraszt lennék csak a biznisz érdekelne, meg a meló ami van vele. Mindenesetre olyan parádés május volt a sok, de mégse túlsok csapadékal, hogy alighanem rekordtermés lesz, ami mint tudjuk az aszály után a második legnagyobb csapás ami a mezőgazdaságot érheti, tele lesz a média panaszos földművelőkkel akik a magas üzemanyagárak és a bő termés miatti alacsony felvásárlási árak miatt mennek idén is tönkre. Lehet lesz majd sok félpályás útlezárás is, ha a betakarítás és az őszi talajmunkák közt dolog nélkül maradnak a traktorok.

Végre, végre, végre abbamaradt az eső. Ma egyáltalán nem esett és tegnap is csak egy kicsit. Mindazonáltal jót tett a csapadék a természetnek, tegnap reggel például a búzaföldek felé belegyalogolva a csodás napfelkeltébe (szokásos reggeli úticélunk a parti rekettyés az éjszakai eső nyomán csuromvizesre ázott, korábban megtettem, hogy belegázoltam, hát eláztam derékig), a búza olyan gyönyörű szép, acélosan egészséges, harsogó zöld volt, hogy szinte sugárzott belőle az élet eleven ereje. Sz-t persze nem izgatja hogy vizes lesz, belegázol mindenbe, beleértve a Dunát is, amikor a parton sziesztáznak a tőkésrécék, nem tudja kiverni a fejéből, hogy csak rájuk kell rontani és azok majd játszanak vele, persze nagy hápogással elúsznak a parttól ő meg csalódottan néz utánuk hasig a vízben. Tényleg nem akarja bántani őket, pl. tegnap a szomszédasszony pulykája kint legelészett az utcán, azt is lerohanta, mire a madár kétségbeesetten kiröppent a Duna fölé, ezzel jól rámijesztve, hogy úszhatok utána, de szerencsére több esze volt, egy stégen leült a pad támlájára, a kutya meg két mellső lábával a padra támaszkodva farokcsóválva esedezett neki, hogy játsszon már vele. Szóval buzog az élet földön vízen és levegőben, szerelmes csigák párzanak a fűben, apró és nagyobb halak nyüzsögnek a felszín közelében felmelegedett vízben, a madarak abbahagyták már a párcsalogató trillázást, ehelyett már a második fészekalja tojást költik, a récemema kicsinyei, melyeket reggeli sétáink során párnapos korukban láttam először, már alig különböznek anyjuktól. Mind a kilenc kiskacsa nagyra nőtt, megérték a felnőttkort, magamban gratuláltam a gondos anyának, ritka az ilyesmi, van, hogy az összes szaporulat áldozatul esik valami ragadozónak. A stég melletti sásban fészkel egy szárcsapár, nagyranőtt tavaszi fiókájuk sipítva követeli anyjától a táplálékot, de az már zavarja  el őt, sokáig szorgosan ült a tojásain, de tegnapelőtt J boldogan fedezte fel, hogy kikelt az egyik, egy új jövevény követi anyját mint az árnyék, meghatóan látványos csoda ahogy a párgrammos kis élet követeli helyét a világban. (És milyen utálatos agresszor lesz belőle felnőve, a szárcsák minden más madarat elűznek a területükről, még a hattyúk se mernek kikezdeni velük és egymással is állandóan verekednek.) Ma viharos déli szél fúj erős hullámzással, remélem nem tesz kárt a kicsiben.

Szóval dúl az élet, tombol a természet, minden virágzik, szaporodik, magzik, érik és érlel, a kert olyan mint a dzsungel, de hát egy seggel "n" számú lovat megülni, ha n>1 nehéz, vagy a hajó, vagy a kert, most a hajó van soron. Most is csak azért ülök idebent tétlenül, mert az összes szorítót elhasználtam a ragasztáshoz, amíg meg nem kötnek a fák, szünet van. Ja és a tavasszal elültetett, konténeres, előnevelt "Milotai 10-es" diófa csemetén egy darab dió nőtt! Szóval az a tervem, hogy megélem még, hogy a karácsonyi diós bejgli a terméséből készül majd, talán nem is annyira túlzottan optimista, pláne amikor ilyen látványosan pörög az élet köröttem, nekem sincs semmi kedvem belátható időn belül abbahagyni.. Boldog a NEMZET, két napja megvertük kettő nullra a labancokat, ami persze rendkívül örvendetes, de én fel vagyok készülve rá, hogy ha netán holnap kikapunk Izlandtól, akkor is fel fog kelni a nap, sőt az élet akkor is szép marad, bár ahogy nézem az ország nagyobbik fele ezt nem tudja elképzelni.

Szóval ahogy mondtam a hajókarbantartás nem túl látványos és határozottan babramunka. Meg az az igazság, hogy én is belassultam. Közben minden egyebek voltak, Rezsőt, ígéretemmel ellentétben, mégiscsak elkísértem utolsó útjára, sőt beszédet is mondtam, mielőtt rácsukták volna a márványlapot. Előző nap összeállítottam mit is akarok mondani, persze aztán nem pontosan ezt mondtam, mert egyrészt utálom ha valaki kizárólag papírból olvas, másrészt közben elkalandoztam, ahogy eszembe jutottak dolgok, de többen odajöttek ismeretlenek utána, hogy jó beszéd volt, talán nem udvariasságból mondták. A papíron ez volt:

7 éve volt annak, hogy megfogadtam, soha többé nem megyek temetésre, csak ha engem visznek. Jóbarátaim fia, akit láttam felnőni, harmincegynehány évesen halt meg pilótabalesetben, olyan megrázó  volt, hogy nem tudtam megszólalni és egyszerűen nem tudtam  mit mondani a szüleinek. Azt mondtam én többet soha... azt a tehetetlenséget, a halál tényét a visszafordíthatatlant a megváltoztathatatlant... nem én.. soha többet nem akarok ezzel szembesülni, nem tudom elviselni, elmenekülök előle, nekem nem megy.

 Megszegtem az ígéretemet, itt vagyok ismét egy jóbarát temetésén.  Szerencsém volt,  egy héttel azelőtt, hogy elaludt örökre, még beszélgettünk, ittunk egy kis vörösbort és  nevettünk a halálon. Akkor, korábbi elhatározásomhoz híven megígértem a Rezsőnek, hogy nem fogok eljönni a temetésére. Cserébe ő is megígérte, hogy nem fog eljönni az enyémre. Ő már biztos betartja az ígéretét. Világ életében szavatartó ember volt. Hogy én miért is vagyok itt mégis, mindjárt elmondom.

Több mint 30 éven át voltunk barátok, melyet a magam részéről mindig megtisztelésnek éreztem. A közös munkahely hozott minket össze, ott egy közös barát, akinek a temetésén szintén én mondtam búcsúztatót, az volt életemben az első, ez meg a második ilyen beszéd, azóta eltelt 30 év. Szóval amiért megszegtem az ígéretet és nem menekültem el önző módon, a magam fájdalmát csillapítandó a mai megjelenés elől az nem az elhunyt barát iránti érzés átértékelése, nem a beletörődés, nem a belenyugvás, hanem az ittmaradottak iránti mondanivaló. Rezsőnek már teljesen mindegy ki van itt, mit gondol, hogy én mit mondok, mi mindent elmondtunk egymásnak, hálistennek még időben, amikor még nem volt késő. Azt mondom mi ezt jól csináltuk. Amúgy ő mindent jól csinált, rengeteget tanultam tőle és nemcsak azt, hogy ha teheti az ember ebéd után aludjon legalább egy órát. Nem csinált ő nagy dolgokat, nem faragott szobrot amit a következő rendszerváltásnál kivágnak a szoborparkba, nem írt verset amit törölnek majdan a középiskolás tankönyvekből, nem mutogatták állandóan képernyőkön, bár ott is előfordult, csak.. és ezt nagyon idézőjelben mondom ezt a csak-ot, mindig tette a dolgát pontosan és tökéletesen. Ő volt a legnagyobb kisember akit idáig életemben megismertem.  Mindenkinek segített aki hozzá fordult és nem tudok olyan emberről aki ne szerette volna. Számomra ő volt a mintapolgár. És ennél nincs nagyobb elismerés a világon, bár neki soha nem fognak szobrot állítani, ellentétben azoknak akiket még holtuk után is kivont karddal lóháton mutogatnak az utókornak, szeretni vagy gyűlölnivalóként attól függően, hogy ki melyik hazának a hazafia éppen. Rá soha senki nem fog haraggal emlékezni. Élete  tiszteletreméltó, halála irigylésreméltó, mi akik itt állunk csak vágyakozhatunk rá, hogy ránk is így emlékezzenek és távozásunk az életből ne legyen keservesebb mint az övé. Ezért hát senki ne őt sajnálja, mert rajta nincs sajnálnivaló, az történt vele, mint  előbb-utóbb mindenkivel aki megszületik. Neki szerencséje volt, ő az "utóbbot" húzta, a teremtő hosszú élettel jutalmazta és ő ezt kiérdemelte. Kitette a pontot az élet végére, úgy fejezte  be  ahogy mindent amihez hozzáfogott, a legtökéletesebben. Szóval ha valaki most sajnálkozik,  az ne őt sajnálja, hanem magát, magunkat, akik itt maradtunk nélküle, akiknek hiányozni fog, akiknek nap mint nap eszébe fog jutni, de kár, hogy nincs itt segíteni! Befejezte  a rólunk való gondoskodást, kiről többet, kiről kevesebbet, kinek nagyon fog hiányozni, akinek meg csak a postáját hozta fel a levélszekrényéből annak kevésbé, de mindnyájunkban él majd az emléke amíg élünk, mert aki ismerte az nem fogja elfelejteni. Akik élünk próbáljunk példát venni róla és azt se feledjük, hogy pár jó szó az élőnek többet jelent mint koszorú és cirkalmas gyászbeszéd a holtnak.  Azt a nagyanyám mondta "élőnek élő, hótnak hót a barátja". Szóval törődjünk az élőkkel! De ne feledjük a holtakat!  Ha fáj most még az emlék, majd az idő gyógyítja, de amíg emlékszünk rá addig itt lesz köztünk, azt meg boldogult anyám mondta, "csak az hal meg  akit elfelejtenek". Nos ő még sokáig fog emlékeinkben élni. Rezsőkém amíg én élek biztos nem felejtelek, Isten veled barátom.

Azóta is szinte minden nap esik az eső, a temetésen épp csak egy kicsit szemerkélt, még az ég is siratja öreg barátomat. Ma kihasználtam, hogy délelőtt kiderült az ég és gyorsan felszereltem azokat a fadarabokat, amik már napok óta készen várják, hogy a helyükre kerüljenek, most örülök igazán annak, hogy megteremtettem a különféle fedett helyeket a ház körül, ahol dolgozhatok esőben is, ezek is ott készültek.

Látszik, hogy a nagyja, alul a gunwale (aki régi olvasó tudja mi az aki meg nem az googlezzon) még hátra van, csak a fartükör felett van készen.

Az elsőre elrontott kapaszkodót is sikerült rendesen kitatarozni.

Na szóval azért nem tart örökké a depresszió. Mostanra egészen megvidámodtam. Úgy figyelem magam mintha kívülálló volnék. Tehát az "öregségtanhoz" azt a saját tapasztalatomat tudom hozzátenni, hogy 70 után csökken a vágy a kihívások iránt. Elkezdtem egyre többre becsülni a változatlanságot, a nyugalmat. A tépelődést, lelkesedést, nagy nekilódulásokat felváltja a távolságtartó szemlélődés. És határozottan beszaribb lettem. Pl valamelyik nap egészen jó friss szél volt és mondom J-nek, hogy menjünk vitorlázni a Tequilával. De aszongya " túl erős a szél, én nem megyek". És akkor rádöbbentem, hogy tkp. én se annyira akarok ilyen szélben kimenni.

A korlátok fa borítását le kellett szerelni és rövid szemlélődés után megállapítottam, hogy a két réteg a ragasztásnál  több helyütt oly mértékben  szétnyílt, hogy ilyen formában semmire se jó. Szétfeszítettem a rétegeket, síkba csiszoltam és újra ragasztottam őket. Remélem, ha a továbbiakban nem hanyagolom el a karbantartást tovább fog tartani. Jó kis babra munka, ráadásul már csak a saját szorítóimra támaszkodhatok, mert már nincs mögöttem az az asztalos műhely ami fent a Kvassayn megvolt, így egyszerre csak egyet tudok ragasztani.

Hiba. Hiba, hiba, hiba volt. Hiba volt ennyire elhanyagolni Amapolát, a három tél, a karbantartás elhanyagolása, az, hogy a nyarakat (meg az őszöket, meg a tavaszokat) kizárólag a házra fordítottam megbosszulta magát. Itt pl ezen a képen látszik, hogy két napi munkával sikerült úgy-ahogy rendbetenni a gázpalackos ládát és mellette a valaha gyönyörű lakkozott korlát hogy néz ki. Le kell szerelnem valamennyit, lecsiszolni fáig, ahol szétrepedtek a rétegek újraragasztani és már nem lakkozok semmit csak lazúrozok, mert a lakk nem áll ellen az intenzív napsütésnek. Javítása, eltávolítása nehéz. Szép, de alkalmatlan. Vagy én vagyok alkalmatlan. Pl elb@sztam az epoxit is (vagy a keverést, vagy az anyag volt öreg), ezt a kapaszkodót se sikerült rendesen megcsinálni, elengedett a ragasztás, csak az egy-egy illesztőszegecs tartja, csak azt nem tudom hogy veszem ki, mert belesajtoltam.. Amúgy azért kellett javítani, mert egy darab kitört belőle, egyszerűen elkorhadt. A gunwale-t alighanem legjobb lenne lebontani és újat csinálni, annyira megviselte az idő, de erre nincs most időm, valami tüneti kezeléssel kipofozom, hogy mehessünk hajózni és mégis kinézzen valahogy. Rohadt kedvetlen lettem, mindennek a rossz oldalát látom (ami tudom, persze hülyeség), valahogy minden olyan csüggesztő lett. Egész nap egy kellemetlen Emailen rágódok ami persze megint ostobaság, határozottan rossz napom van, remélem holnapra elmúlik. Itt van ez a kép pl. a három barátnő vidáman mosolyog E stégjéről. Remek. Csak épp az egyiknek hétfőn kiveszik a veséjét mert rákos. Kaptam egy bírósági idézést bűnügyben, tanúként kell megjelennem szerencsére nem vádlottként, valaha volt a VW Derbym amit odaadtam a lányomnak, tőle ellopták, na 3 év után most lesz a tárgyalása a tolvajnak. Pénz persze nem lesz belőle egy fillér se, azt hiszem az elkövető most is ül más ügyből kifolyólag, csak erre is elmegy egy nap teljesen értelmetlenül.(majd jól elítélik, az én figyelmemet meg felhívják, hogy polgári peres eljárásban követeljek tőle kártérítést, ami többe fog kerülni mint amit kiperelhetek belőle, az esetlegesen megítélt összeget sose kapom meg, plusz megtudja a lakcímemet az iratokból és rámuszítja az egész kisebbségi törzset) Lehet ha holnapra megvidámodok ezt az egész oldalt törlöm, viszont azt ígértem, hogy megmutatom majd hogy működik az öregedés, ha valaki vigyázó szemeit eljövendő sorsára akarja vetni, nos nekem a lelkem kezd öregedni valahogy, a testem csak akkor tűnik fel, hogyha nagyritkán egészalakos tükörbe nézek, hogy hogy a francba van az, hogy ilyen "izé" lettem. Azt hiszem becsapok egy felest...vagy kettőt. Attól még nem leszek alkoholoista.

Csiszolom a hajó farészeit, eléggé elbánt velük a három tél mióta nem nyúltam hozzájuk. A nyaraimat elfoglalta a sok meló a házon, csúnyán elhanyagoltam szegény hajót. Lesz vagy két-három hét mire utolérem magam.

Mai ajánlatom

https://www.youtube.com/watch?v=3TrSMaOZm3Y

Azt hittem ez a szám csak Screamin' Jay Hawkenstól létezik

https://www.youtube.com/watch?v=PwXai-sgM-s

, de ez is jó

Hát végre a stégprojekt is kipipálva. 

Az összes nem látható rész, tehát a vas keret, a deszkák bütüje, éle és alja Bonobittal van lekenve vastagon, a teteje meg kültéri lazúrral. A Bonobitot úgy 30valahány éve vettem, amikor megtelepedtem Balatonudvariban. Ugye az ember azzal kezdi miközben elkezdi irtani a telken a kökény, galagonya, vadrózsa bokrokat, hogy épít egy vegyeshasználatú (budi&szerszámkamra) bódét a kert végébe, na ennek a földdel érintkező alapkeretét, padlóját kentem be gázolajjal hígított Bonobittal. Olyan jól működött, hogy amikor több mint 10 év múlva lebontottam a bódét, nyoma sem volt a fán korhadásnak. Na mostanra a szer kicsit besűrűsödött, beleöntöttem egy liter benzint, meg a háztartási elhasználódott sütőolajból is pár litert, az egészet átkevertem géppel, remek gusztustalan kulimász lett belőle, na ezzel kezeltem le a deszkákat ahol nem ér hozzá emberi testrész, majd kiderül hogy itt is működik e, ha 30 évet kibír egye fene, meg leszek vele elégedve. Amúgy utáltam ezt a munkát, napokat guggolva, térdelve dolgozni és ezt az anyagot még én is, aki pedig egyáltalán nem vagyok kényes a szerekre, állandóan van valami anyagmaradvány a kezemen, kénytelen voltam gumikesztyűben kenni, mert muszáj volt fogdosni a frissen kezelt felületeket is. Ma már csak pihenő van, este opera, holnaptól indul Amapola farészeinek karbantartása, mert eléggé megviselte őket a hosszú tél, aztán hajózni is kéne, de ez most egy nehéz ügy lesz, J szülei olyan állapotban vannak, hogy hetente legalább egyszer, de inkább kétszer kell mennie pátyolgatni őket, ilyen körülmények közt egy legalább egy hónapos elhajózás elképzelhetetlen. Nem tud valaki a Rácalmás körüli vizek hajózhatóságáról adatokat? Konkrétan egy pesti 3 m körüli vízállásnál mennyi víz van ott a sziget körül? Be lehet oda menni az 1,10-et merülő Amapolával?

7:25 Hideg a Pünkösd. Jó ha 5 fok van odakint, bár hétágról süt végre a nap, de fúj a szél, még Sz is gyorsabban szaladgált a reggeli séta során, lehet az ő feneke is fázott. Szégyenszemre begyújtottam tegnap este a hajón a kályhába és nagyon jólesett a meleg, ahogy a házban is, ahol reggel fűtöttem fel a cserépkályhát. Sz oda is feküdt a kedvenc helyére a kályha elé és egész délután ki se nyitotta a szemét, csak a hortyogásról lehetett észlelni, hogy ott van.

Úgy tűnik ez a Pünkösd a halál jegyében telik. Egy régi kollégám Bakó Miki talált meg egy Emaillel tegnap, olvasta a blogban hogy elment a Rezső, megírta hányan haltak még meg a régi csapatomból amióta elhagytam őket, nos van köztük olyan aki 40 évvel volt fiatalabb nálam. Hosszasan gondolkodtam mit írjak ide zárómondatnak, de nem találok szavakat.

Hideg van, süvít a szél, az eső szemerkél én meg szomorkodom. Ahogy mondani szokták a kutyát se verik ki ilyen időben. Nem is tesszük.

Egy darabig rágta a sámfáját ( ez a legkitartóbb darab, hónapok óta rágja, míg amit szerdán vettem neki műcsontot hétszázért, tegnapra már egy forgácsnyi se volt belőle) aztán elaludt.

https://www.youtube.com/watch?v=H0Dbi9qD0SU

Derűre ború. Nem csak azért, mert ma szinte egész nap esett és amikor kicsit abbahagyta akkor is szomorú felhős volt az égbolt. Ma délután kaptam a hírt, hogy öreg barátom Poszlovszki Rezső elaludt örökre. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy hete még elbúcsúzhattam tőle, Budapesten jártam ügyintézni és ilyenkor mindig beugrok hozzá meglátogatni. Már nagyon rossz fizikai állapotban volt, pedig egy éve sincs, hogy karonfogva vagy egy kilométert gyalogoltunk Kőbányára a barátja műhelyébe esztergáltatni Amapola új tengelykapcsolójának alkatrészeit. A múlt héten már nehezen kelt ki a tolószékből amivel a lakáson belül közlekedett. Nagy példaképem volt ő nekem, többek közt tőle tanultam meg, hogy minden ebéd után aludni kell legalább egy órát. 94 éves volt, szerencse a szerencsétlenségben, hogy végig tiszta volt az elméje, utoljára még elröhögcséltünk a halálon, elnézést kértem tőle, hogy nem fogok kimenni a temetésére, nekem ez nem megy, nem bírja a lelkem, cserébe ő is megígérte, hogy nem jön el az enyémre. Elmondtam neki egy verset is amit valahol olvastam,

Amíg csak élsz az emberek

Követ dobni rád nem szünnek

De amint meghalsz, s deszka közé tesznek

Sírodra máris virágot ültetnek

Most adj virágot amíg élek!

Ittunk egy kis vörösbort, egy üveggel ajándékba is kaptam tőle, Zsuzsa a felesége kikísért a liftig, amikor egymásra néztünk szomorúan, abban benne volt az is, hogy talán most voltunk együtt az életben hárman utoljára. Itt egy kép, a régi naplóból

http://amapola.blog.hu/2008/01/26/masodik_resz_4

másoltam át, mert elpusztult az a laptop, amin rajta volt az eredeti.

2006 márciusában készült a Budapest Kongresszusi Központ pincéjében lévő spec. műhelyben. Műhely már sehol széthordták az utódok és most már a Rezső is csak emlék. Amúgy csak egy bő héttel élte túl a Németországban élő testvérét. Drága Rezső szépen éltél és szépen haltál meg szenvedés és mások szenvedtetése nélkül. Irigylésre méltó életet követő irigylésre méltó halál. Nagy kort ért meg az Öreg, kicsit googliztam, sajnos a youtuberól törölték valamiért azt a riportfilmet a háborús élményeiről amikor is a kőbányai pincékbe telepített Messerschmitt repülőgépgyárban  furkálta a menetet a 109-es vadászgépek hengerfejének gyertyafurataiba. Annak köszönhette, hogy nem vitték ki a frontra, hogy úgy tudta megköszörülni a menetfúrót, hogy az ne rágódjon be a könnyűfém hengerfejbe sajtolt bronz betétbe. De itt 

http://varoskomm.hu/interju_banko_rolanddal_a_hungarian_urban_photography_hup_szerkesztojevel/ azért találtam róla egy apróságot, ami azt bizonyítja, nem csak az én kedvencem volt.

Hú de jó érzés egészségesnek lenni! Néha még elővesz a görcsös köhögés, de ez már nem befolyásolja a kedélyállapotomat. Ismét tettrekész vagyok, teljesen megszűnt az az enerváltság amiről korábban már rémüldöztem, hogy kitört rajtam az öregség. Az erőm azért még nem a régi, ma kicsit hancúroztam Sz-el, ilyenkor rohangászunk, birkózunk, ő játékosan támad, felugrik, harap én meg megpróbálom összecsomagolni, hempergetem, felkapom, eldobom, de pár perc után elnézést kellett kérnem a kutyától és leültem lihegni, mert úgy éreztem kiköpöm a tüdőmet. Tegnap amikor leállt kicsit az eső, befejeztem a deszkák felfűrészelését, eltakarítottam a szemetet, felástam a partot, elgereblyéztem és már esernyő alatt, merthogy közben megint rákezdett az eső, meghintettem műtrágyával, majd fűmaggal is megszórtam és betapostam a magokat. Hogy ne parkoljon rá senki a friss veteményre kikaróztam az utcafrontot.

Ma meg betonoztam egy lépcsőfokot, a legalsót a stég lejárathoz, Bolond idő van, nem lehet tudni hétágról süt e a nap vagy épp zuhog az eső, hogy ne égesse ki a nap, vagy eső  ne tegyen benne kárt letakartam rongyokkal, azokat jól meglocsoltam, majd letakartam az egészet fekete fóliával. Itt most épp süt a nap, ha alatta jól bemelegszik, az a beton kötését is gyorsítja.

Délután szeles időben, hullámos vízen, de ragyogó napsütésben átcsónakáztunk a túlpartra Tescozni. Azért az más csónakkal menni a boltba és nem mondjuk autózva csúcsforgalomban, visszafele direkt alapgázon motoroztam, hogy tovább tartson a kéjhajózás a verőfényben. Szép az élet na!

Jó pár hét után ma reggel ébredtem úgy, hogy semmim se fáj (Lehet, hogy meghaltam? Tudjátok, ha 60 -on túl stb.) és buzog bennem a munkakedv, nem úgy mint korábban amikor, ahogy anyám szokta volt mondani "húzott lefele a testem", csak hevertem, aludtam volna leginkább. Már tegnap délután bekövetkezett a fordulat, délelőtt még szarápáskodtam, de ebéd utáni alvásból ébredve megszállt a tetterő, neki is álltam felfűrészelni az öreg stégdeszkákat tüzelőnek, mondom majd ma befejezem, de esőre ébredtem, most is szemerkél, egyelőre nem nagyon lehet kint matatni, még a Szmájli is bekéredzkedett és boldogan rágja a tegnap kapott műcsontját a nappaliban a szőnyegen. Hatalmas energiákat fektet a rágásba, aztán egyszercsak elfárad, feldől és hortyogva alszik.

Köszönöm a jókívánságokat, használtak is, kedden már annyira jól éreztem magam, hogy elmentem Pestre intézni ezt-azt. Aztán tegnap visszaestem. Na ma reggel megint jól éreztem magam, a derekam is egészen rendbe jött, ki is vittük Ervinnel némi kézi emelés és talicskázás segítségével a stégre azt a kb 80 kilós beton klocnit amivel a szerelőbóját fogom a fenékhez rögzíteni. Gyönyörűen sütött a nap, én ebédig felhegesztettem a stégre a kikötőbikákat, strandlétra rögzítő karikákat, semmi derékfájás, semmi influenzás izék, na mondom ebéd utáni alvásból kelve befejezem a maradék hegesztést. Erre föl 3 óra felé esőre ébredek és arra, hogy valami nincs rendben. Bedugom a lázmérőt, megint 37,5. Nem sok, de épp elég ahhoz, hogy megmagyarázza a levertséget és a tagfájdalmakat. Viszont a derekam a délelőtti betontömb emelgetés ellenére jól van, legalább ennyi a pozitívum, remélem holnapra legalább ezzel nem esek vissza.

Nyavalygok a derekammal, csak nem akar az "igazi" lenni. Még így is én vagyok az egészségesebb, enyém a bevásárlás, mert J influenzával nagyjából egész nap fekszik. Köhögni egyszerre és felváltva ugatunk, azt hiszem nekem most már nemcsak az asztma, hanem az influenza is rátesz egy lapáttal. Nekem is fájnak a tagjaim, pedig már kezdtem azt hinni megúszom, 4 napja már felmentem egyszer  37,5-re, de másnapra kihűltem, de úgy tűnik az influenza engem s kerülget, bedugtam két perce egy lázmérőt a hónom alá, már elérte a 37-et. Felszívok egy forró Neocitrant és kotrok aludni. Úgyis mindenki alszik köröttem.

Májusi eső aranyat ér. Hát volt ma délután nagy zuhé

 viharos széllel. Abban nem vagyok biztos, hogy a jégesőre is vonatkozna a közmondás, mert az is volt rendesen. Így nézett ki a télikertből

Mondhatnám azt is, hogy kész a stég, de csak úgy néz ki. Merthogy vissza kell szedni a deszkákat , kisikítózni a szögvas keretből a rozsdát, lefesteni, visszarakni a deszkákat és a deszkák felső lapját mégegyszer lekenni kültéri lazúrral. Na akkor lesz kész. De kicsit muszáj pihennem, mert a derekam nem bírja. Próbáltam leterrorizálni a szervezetet, erőltettem a munkát, de erősödött a fájdalom. Mindenesetre a lényeg, hogy a famunka kész, biztonságosan lehet közlekedni a stégen, pár nap még és meglesz a több is. Kicsit optimistán álltam a deszkákhoz amikor elégedettségemet fejeztem ki a minőség vonatkozásában, mindössze az történt, hogy az elején csupa jó, vagy csak alig hibás került a kezembe, a végére kiderült, hogy a negyven szálból legalább 6 db (azért az 15%) messze nem első osztályú, sajnos csak kettővel rendeltem többet mint amennyi feltétlenül kellett, így a gyengécskéket is fel kellett használjam, nem arról van szó, hogy most mindjárt beszakad alattam, hanem arról, hogy a repedtek, "belesek" biztos hamarabb fognak tönkremenni, pont addigra amikorra már nem lesz erőm kicserélni őket. Úgy kalkulálok a korommal, ahogy a háziasszony a piacra megy a bukszájával és állandóan azt számolja mire futja még a pénzéből. Visszatérve a minőségre, hát ezek a problémák:

Ugye az ember gesztfáért fizet, nem szíjácsért, fakéregért.

Meg nem olyan keresztbe repedt száldeszkáért, ami kettébe esik, ha egy rövidebb darabot vág belőle

mert átmenő repedés fut benne métereken át. Szóval ha valaki a http://www.skandinavfatelep.hu/ -val kezd, nem javaslom az internetes vásárlást, az a biztos, ha odamegy és személyesen válogatja ki az árút, mert akkor nem éri olyan meglepetés mint engem.