Remek nap volt. Úgy kezdődött, hogy még tegnap megbeszéltük a kislányommal, hogy lejön ő is korizni. De épp nincs autója, csak HÉV-vel tudott lejönni, onnan meg normális esetben csónakkal szoktam áthozni, mert körbe a városon, és a hídon át vagy 3 km a gyalogút, de hát nem volt más megoldás... hacsak....Ugye egy apa igyekszik mindent megtenni a gyerekéért. Mindezidáig csak a part mentén korcsolyáztunk, de a jég olyan megbízhatónak tűnt, hogy azt gondoltam, van az olyan vastag már, hogy át lehessen menni rajta száraz lábbal a túlpartra, ezzel megspórolva a körbemenést. Persze nem hebehurgyáskodtam. Reggel egy 10 m-es kötelet a derekamra kötve magam után vonszoltam a 3 m-es csáklyát ( a sima jégen semmi ellenállása nem volt, nem is éreztem, hogy húzok valamit) megindultam a túlpart felé. Úgy kalkuláltam, ha netán be is szakadna alattam a jég, a csáklya megtart a lékben keresztbe téve. A telefonomat vízmentes tokba tettem. Vittem magammal egy akkus fúrógépet egy 12 cm hosszan kiálló 8-as fúróval és 30 lépésenként 10 cm mély lukat fúrtam a jégbe. Az egész út során sehol nem ment át a fúró a vízig, szóval a jég mindenütt vastagabb mint 10 cm. Ezek után már teljes biztonságban lehetett járni rajta, Visszatérve az innenső partra korcsolyát húztam és amikor a lányom hívott, hogy leszállt a HÉV-ről, átkorcsolyáztam érte a túlpartra ahol ő is korcsolyára cserélte a bakancsátés szépen átsiklottuk a Dunát. Aztán csak koriztunk fakutyáztunk( a fakutya Sári Pista alkotása, irodai szék, némi zsaludeszka és zártszelvény felhasználásával) egész nap.
Este már sötétben elemlámpafénynél kísértem vissza a gyereket, szépen átkoriztunk a túlpartra ő kigyalogolt a HÉV-hez én meg hazakorcsolyáztam. És milyen jól tettük, hogy elkaptuk ezt az egyetlen szép verőfényes napot, mert délutánra már beborult és alighogy behurcolkodtam a jégről, rákezdett a hó, már van vagy 1 cm, holnaptól ráadásul enyhül az idő, alighanem ennyi volt a jégsport ezen a télen.