Remélem mindenkinek szép volt a Húsvétja, a mienk gyönyörű, pont olyan mint az összes napja az évnek, ennél jobbat el se tudok képzelni. J pihent amennyit csak tudott, a múlt hetet kórházi ápolással töltötte, a mamáját pénteken hozta ki a Péterfyből, nem akarom részletezni, de katasztrofális állapotok vannak a kórházban, pl pelenka nincs, katéter nincs, ha valaki fekvőbeteg összehugyozza magát, akkor az ott fekszik a saját vizeletében amíg át nem húzzák az ágyat 10 óra múlva. Nekem igazából csak ma tűnt fel, hogy Húsvét van, mert Z átjött meglocsolni J-t. Én nem locsolkodok, kissrác koromban amikor mondtam anyámnak tán 7-8 éves koromban, hogy megyek locsolkodni, ami már akkor is kizárólag a pénzről szólt, anyám azt mondta, mi ne koldulunk, zsarolunk locsolás ürügyén és én így maradtam. Tegnap megint Erkel volt, ezúttal Parasztbecsület és Bajazzók. Mindkettő kedvencem, persze sok egyébbel egyetemben. Megintcsak a rendezéssel kezdem. Mascagni Paraszbecsületére aztán végképp nem lehet azt mondani, hogy nagyon drága lenne a díszlet és a kosztümök, tehát a takarékosság nem lehet az indoka a formabontásnak. A szicíliai parasztokat öltönybe öltöztetni az eredetileg hordott rongyaik helyett inkább drágítja a produkciót, de hát úgy tűnik rendezői körökben kiköpnek valaki háta mögött, ha jó pár oda nem valót nem rak a produkcióba. Különös módon sikerült mindjárt az elején az odavalót nem odavalóvá degradálnia, talán pont ettől művészet a rendezői koncepció kialakítása. Hogy ne rébuszokban beszéljek, az opera nyitánya alatt éjszakai homályban egy lovat simogat valaki ( ne tessék ijedezni, a rendezői koncepció még ne jutott el az állatospornóhoz), ami amúgy ha az Alfio kordéjába lett volna befogva tökéletesen passzolt volna a történetbe, de hát ez nyilván megengedhetetlen egy modern darabban, ezért a lovat gyorsan kivezették, meghagyva a nézőt kételyek közt gyötrődni, hogy vajh mi is volt a paripa  mondanivalója, mert Alfio már öltönyben mindenféle kocsisallűrök nélkül énekli el belépőjét. Én emlékszem egy hajdanvolt előadásra amin még ostort is pattogtatott a szereplő (vagy inkább a zenekar ütőse), de hát ez nyilván ma már undorítóan természetes lenne. Na szóval ismét sikerült a rendezői koncepcióval, látszólagos mondanivaló nélkül ide-oda tologatott, időnként egymással ütköző díszletházakkal megpróbálni elterelni a közönség figyelmét a zenéről, szerencsére a hangok ezt nem nagyon engedték. Merthogy Kamen Chanev Turriduja, Lukács Gyöngyi Santuzzája, Alexandru Agache Alfioja parádés volt és a kórus mely a szokásos operáknál sokkal nagyobb szerepet kapott (húsvéti kórus éppen időszerűen) remek volt, szóval az előadás feledve az erőltetett rendezőietlenséget tökéletes volt. A második opera Leoncavallo Bajjazók-ja ha már a rendezésről van szó sokkal jobban sikerült. Mind a szereplők mozgatása, mind a díszletekbe helyezése sokkal ötletesebb és koncepciózusabb volt mint az előző zenedarabé, persze ez se hagyományos, de belátom az már csak az én retromániám, hogy mindent olyannak szeretnék látni mint amilyen az ősbemutatón volt, úgy kell nekem, születtem volna korábban. A két opera főszereplői közt jelentős az azonosság, Kamen Chanev énekli Caniot, az erőteljes drámai tenortól könnybelábadt a hallgatóság füle és Alexandru Agache ezúttal nem jelmeztelenül alakította kiválóan az aljas intrikus Toniot. De a csúcs Rost Andrea Neddája volt, akiről elég annyit mondani, hogy az ember érzékelje a felsőfokot, hogy hát ő "A" Rost Andrea. És mivel ez egy blog, nem egy felkent hivatalos operakrónika, meg merem kockáztatni, hogy a  már nem tinédzserkorú művésznő a szexis jelmezben volt oly kívánatos, hogy a varázshangjával amúgyis elbűvölt közönség érezhette a történet férfiszereplői gerjedelmének indokoltságát. Emlékezetes tegnapest volt, feldobva értünk haza és még ma is tárgyaltuk az előadást. Így mai Húsvétutói ajánlataim 

https://www.youtube.com/watch?v=Oc58cIExp_U

https://www.youtube.com/watch?v=kaBnYOF384M