Hajónapló

Zajlik az élet. Tegnap a Tilos Rádió nagyon szűk csapata volt nálunk, eredetileg sokan akartak jönni akárcsak tavaly, de aztán maradtak hárman egy kenura valónyian.

 A képen jobbról Gyuri, Papó  és én. 

A fotót Csilla "lötte".

Aztán miközben a kerti pavilonban borozgattunk leszakadt az ég. Úgyhogy ki kellett várni a végét. A kenujukban addigra bokáig állt a víz, merni kellett... de hát aki mer az nyer. Csepergő esőben, de langyos időben indultak hazafelé, most beszéltem Papóval telefonon, minden gond nélkül hazaértek.

Máshol is zajlik az élet SP bográcspartikat szervez szolid kalandtúravágyóknak és  feltörekvő, de egyúttal olcsóságra is törekvő csapatépítő startuposoknak a hátsókertjében és a vadregényes vizeinken.

Ahhoz képest, hogy a szemétből mentett roncs csónakokkal kezdte tizenkét éve (emlékszem nagyon kellett eveznünk, hogy előbb hazaérjünk az egyikkel mielőtt elsüllyedünk), elég messzire jutott, ezeket a masszív csónakokat már ő építette és folyamatosan fejleszti a "flottája" technikáját. Igazából soha nem reklámozok senkit, de most, különösen mert minden anyagi érdektől függetlenül teszem kivételezek, ha valaki kikapcsolódásra vágyik bátran keresse őt!  http://www.olcsosetahajo.hupont.hu/

Ezt a képet az imént küldte át, összefutott a számban a nyál, azt hiszem legközelebb én is átmegyek.

Ma szomorúan konstatáltam, hogy a szalon, miután a felülvilágítóról levettem a takarót, a tegnapi nagy esőben beázott. Mivel e pillanatban az üvegezés cseréjére, egyáltalán a megoldás kitalálására se vagyok felkészülve, viszont így nem maradhat, letakartam a régi szakadt  pilothouse ponyvából szabott darabokkal az üveget, ezzel elodázva mind a döntést, mind a munkát.

Sajnos a saját hülyeségemtől semmilyen technikai megoldás nem menthet meg, tegnap miközben a Tilos csapat érkezésén örvendeztem, teljesen megfeledkeztem róla, hogy felgöngyölve hagytam a pilothose ponyva bejáratát, amitől gyakorlatilag minden ami a cockpitban volt, a hatalmas zuhéban sz@rrá ázott. Szóval ma szárítkozás van. De hát  ahogy boldogult "Szegénypapa" Kenedi Pista mondta a hajózásra, "nem sivatagi sport".

Itt Juditka pózol a cuki tökömmel.

Bár szerinte nem tök, hanem cukkini,  és tkp. nem is az enyém hanem az övé, mert ő ültette őket. Na mindegy.. Akkoris tökfőzeléknek fogjuk megenni. Az ötlet onnan jött, hogy pár éve csak úgy kihajtott egy a kertben. kezdetben azt gondoltuk uborka, de ahogy nőtt inkább tökre gyanakodtunk, legyalultuk és megettük főzeléknek. KIVÁLÓ volt, sokkal jobb az íze mint az "igazi" tökfőzeléknek. Azóta esszük sülve (én pl. ma reggel a szombati grillezésből megmaradt sült cukkinit és édesburgonyát ettem hidegen, nekem ízlett) főve, mindenhogyan remek. Mondjuk ehhez hozzá tartozik, hogy én nem félek az ismeretlen ízektől. Kipróbálom és eldöntöm, hogy jó e.

Más. Azért kemény volt a tegnap. Ma úgy érzem magam mint akin átment az úthenger. Azért elautóztunk vásárolni, mert kenyér már csak penészes van itthon, ami még a "gyerekek" (a legkisebb is elmúlt 36 éves) után maradt. Én ugyan levágom ahol "kivirágzott" és max megpirítom mielőtt elfogyasztom, de J nem hajlandó rá se nézni, úgyhogy elautóztunk bevásárolni a szükséges élelmet. Egyébként is piacnap van, J szörnyűlködik, hogy egy csomag kapor, ami egy adag tökfőzelékbe kell 300 Ft-ba került, ami nem hangzik nekem nagyon soknak, de ő vett belőle tízet, mert lefagyasztva tárolja, tényleg az egész nincs egy komolyabb zacskónyi. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy 1963-ban a kezdő technikusi havi fizetésen 1100 Ft volt. Na ezzel be is fejeztem mára, ezen kívül ma csak a lábam lógatom. Azt is inkább csak heverészve.

Megnéztem a videót 

1. Tapasztalatom szerint a biztonsági őrök jelentős része vagy aktív rendőr csak épp "maszekban" dolgozik, vagy volt rendőr. A vezetők pedig szinte mindig.

2. Aki itt Hadházyt megpróbálta legázolni, az még emlékezett az oktatásra, hogy a megállítandó autót oldalról kell meglökni a hátsó kerék táján, akkor keresztbe fordítható az úton. Csak azt felejtette el az oktatásból (hát ugye rendőr, túl nagy agya gyakran nincs), hogy a lecke kiépített úton, nagy sebesség esetén és minimum azonos tömegű autóknál működik. Itt a hülyéje gyakorlatilag terepen akart keresztbe fordítani (Suzukival) egy nála kétszeres tömegű járművet (Duster), relatíve kis sebességnél. Gondolom a Hadházy még fékezett is közben, és jobbra kormányzott, ettől az oldala mentén ütközve a nála nagyobb sebességű jármű végigcsúszva az oldalán jobb első (hajtott) kerekével nekiment a Duster jobbra kihajtott bal első kerekének, felugratott arra, mint egy olyan rampára mint az autós bemutató show-kon a borító rampára ÉS FEL IS BORULT, pont mint a bemutatókon. 

3.Miután központi kézivezényléssel irányított rendőrök fognak az ügyben nyomozni, a központilag vezérelt parlamenti bizottság fogja felfüggeszteni Hadházy mentelmi jogát, a központilag vezényelt bíróság fogja Hadházyt az általa elszenvedett támadás miatt "közúti veszélyeztetés" miatt elítélni. Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni!

Ma nehéz napom lesz, már a búvárruhába való beöltözés is megvisel. Mert az csak a James Bond filmekben van, hogy a + HŐS búvárruhában közelíti meg a célpontot, ahova már szmokingban megy be, mígellenben nekem még J segítségével is egy fél órára van szükségem az öltözködéshez, és levetkőzni se tudnék egyedül. Merthogy az anódokat kell cserélnek a hajó fenekén, szóval ha sikerül (életben maradni se könnyű már nekem odalent) este folytatom a beszámolót.

14:36

Már az ebéden is túlvagyok(túrógombóc). Vagy két órát melóztam a víz alatt.  A négy anódból hármat sikerült kicserélni. A negyediknek a csavarjára sehogy nem tudtam rárakni az anyát. Megpróbáltam a víz alatt újravágni a csavar menetét, de hiába csináltam még lámpát is a munkához, annyira nem lehet látni semmit akár centiméterekről se, hogy feladtam, a metszőt egyszerűen képtelen voltam rendesen ráilleszteni a csavarra. Fáradt is voltam, feladtam. A kormány tartó sarkantyúján így a kettő helyett csak egy magnézium anód (önfeláldozó fém) van. Amúgy a vártnál jobban ment a meló, igazán meg vagyok magammal elégedve. J ragyogó képeket csinált a munkáról, amiken 80 éves fiatalemberként délcegen domborítok búvárruhában, maszkban, légzőautomatával a számban, egyetlen probléma volt csak, az SD kártyát a PC-ben felejtettem, szóval a gépnek nem volt hova rakni a képeket, neki meg nem tűnt fel, mert az én gépemet nem ismeri, a tűző napon meg nem látta, ahogy kiírta, hogy "no card". Így el kell képzelnetek a látványt!

Juditnak nem volt hozzá kedve, így egyedül mentem ki a veterán járműkiállításra. ( Ráckeve, csónakos piac) Viharos közeli szél fújt, ezért eredeti szándékommal ellentétben nem csónakkal, hanem bringával. Akik régóta olvassák ezt a blogot, sok újdonságot nem fognak találni, korábban vagy háromszor tudósítottam részletesen hasonló helyi eseményről, ezért a mostani beszámolóm rövidebb lesz és személyesebb. Elsősorban az öregedésről fogok beszélni. Sokkal kevésbé vagyok lelkes, mint régebben, lankad az érdeklődésem, belülről fáradok. Kevésbé tudok rácsodálkozni dolgokra, régebben leálltam beszélgetni a kiállítókkal... talán az eloperát hangom miatt, de az érdeklődéshiány miatt is befolyásoltan, ma már szótlan maradok.  

Indulásnak veterán motorkerékpárok minden mennyiségben. Régen minden egyes darabnál megálltam. ma már csak végigsétálok. Szóval határozottan csökken az érdeklődésem. 

Pedig tényleg "szopogatnivaló" darabok vannak, szóval bennem van a hiba. Itt van például ez a gyönyörűen összerakott hadioldalkocsis, talán jó enne tudni, hogy Dnyepr, vagy Ural (mindkettő BMW szovjet koppintás volt), de a tulaj épp lelkesen beszélget valakivel, végülis nem mindegy? 

Elképesztő mi lelkesedés, munka és pénz benne lehet némely járműben ahhoz, hogy ilyen állapota kerüljön. Ez például egy 1923-as Ford T modell.

Nem mondhatni, hogy túl bonyolult  a műszerfala.

Még fékje is csak a két hátsó keréknek van, "modern" szalagfék.

Amerikában úgy hívták "Tin Lizzy" ami magyarul közmegegyezéses fordításban annyit tesz "Bádog Böske", de boldogult 1901-ben született apám (aki hivatásos sofőr volt és még vezetett ilyet,  mesélte gyerekkoromban, hogy az autónak még fából voltak a kerekei, és TÉNYLEG!), ő úgy hívta "szakállas Ford", fogalmam sincs miért, és mostmár sajnos megkérdezni se tudom... mint annyi másról se, amiről annyira szeretném, de akkor elmulasztottam.

Ha már apámról mesélek, teherautósofőrként ment nyugdíjba, annak is már bő 60 éve és ilyen autót vezetett.

Elnyűhetetlen motor, igen ő a Csepel D-344, a seregben minden ruszki és NDK fostalicska állandóan bedöglött, de a Csepelek mindig mentek.

Gyerekként néha nyári szünidőben elvitt rövidebb egynapos vidéki útjaira, ott ültem közte és Mihály a kocsikísérő közt középen. Úgy beülnék nosztalgiázni, de sajnos ez van az ajtóra kiírva.

Így hát szomorúan tovább ballagok. Nemrég azt álmodtam, hogy valahol szereztem egy ilyen Csepel teherautót. És megkértem apámat, hogy segítsen hazavinni. PONTOSAN tudtam álmomban is, hogy ő már nem él 35 éve, de ez egyáltalán nem éreztem problémának. Csak az idegesített, hogy nekem nincs jogosítványom csak személyautóra, az övé meg már rég lejárt, mert amikor nyugdíjba ment többé nem ment meghosszabbítani az orvoshoz, így amiatt aggódtam, hogy mi lesz ha megállít a rendőr, merthogy a teherautónak nincs rendszáma. Ez annyira idegesített, hogy felébredtem tőle. Pedig milyen szép álom volt.

Csak elsuhanok a csilivili Mercik előtt....nem érdekelnek.

Nosztalgiával mosolygom meg a kétütemű Trabantot, három ilyenem is volt

még most is kiver a víz amikor eszembe jut, ahogy Bécsben a Gürtelen navigáltam egyik kezemmel a kormányon, másikkal  a térdemen fekvő térképet lapozgatva. Ja meg amikor az eldugult alapjárati fúvókát piszkáltam ki csak úgy tapogatás után (egy idő után az ember a Trabit már csukott szemmel is tudja szerelni) a Südbahnhof előtt a kocsi előtt térdelve öltöny, nyakkendő és feltűrt ingujj "munkaruhában".

Ilyenem is volt pont mint ez a kormányváltós Wartburg, csak az enyém legalább fehér volt, nem ilyen fosbarna.

Életemben azóta se állítottam gyújtást, meg pucoltam beköpött gyertyát, mint ezeken a kétüteműeken annyiszor.

Nade épp indítják a csillagmotort!

Ilyen van az "ANCSÁBAN". Mármint az általunk ismert világ egyik legnépszerűbb és legmegbízhatóbb repülőgépében az AN-2-esben.

Motorkerékpáron, életemen először talán ilyen 125-ös Csepelen ültem.

A traktorok kicsit azért megdobogtatják még a szívemet, pedig igazából tán soha nem voltam velük kapcsolatban, de a gépek tisztelete....Merthogy ILYET ami tán valamikor az '50-es években készült itt Magyarországon, és még most is üzemképes

(na jó, ahhoz, hogy ilyen "csilivili" állapotba kerüljön alighanem sok munkaórát kellett belefektetni)

de ebben a pillanatban nincs Magyarországon olyan gyár ami képes lenne egy ilyet előállítani!

Ahogy a többieket se.

'69-'71, emlékezetes két év "angyalbőrben", elől az UAZ-ok, ilyenekkel cipeltük a sárkányrepülőinket a Hármashatárhegyen amikor repültem

ilyen GAZ-on tanultam meg vezetni a seregben teljesen "feketén"

Ez már egy nagyon kicsinosított változat, megadta a módját aki rendbe hozta, minden kellék honvédségi, a hátizsáktól kezdve a posztó köpeny anyagból szabott üléstakarókig.

Bár azt nem tudom, hogy ment át az OT vizsgán ezzel a megemelt futóművel, de lehetséges, hogy volt ilyen is.

Ha már Néphadsereg, egy ilyen aknásznaszádot majdnem vettem

amikor a Néphadserek a létező szocializmussal együtt megszűnt és árverezték őket a Flottilla kikötőben, de aztán megállapítottam, hogy egészen másféle hajót akarok és inkább megépítettem Amapolát.

Kipányvázott biciklim felé ballagva még elhaladok a színpad előtt, ahol a szerb népi zenekar épp pajzán dalokat muzsikál

(Szabadkai híd alatt, leány a legény alatt. Jaj de keservesen nyög, nyomja a farát a rög.  Legény mondja csendesen, helyezkedjék rendesen!) még jó, hogy a gyerekek épp másra figyelnek.

Luxiztunk. megraktam száraz almafával a kerti grillt

alakul a parázs.

Rákerül a sütnivalónk, többféle kolbászkák, szalonna, krumpli

Édesburgonya előfőzve (én szeretem, de van aki utálja)

és saját termésű cukkini fűszerezve.

Szmájlit rettenetesen izgatják az illatok.

De hát ez most nem az ő kajája. Kénytelen belátni, így szomorúan elhemperedik.

180 fokon sütve

A végeredmény.

Nagyon ízlik.

E percekben zajlik a ráckevei csónakos fesztivál. Többszáz vízi jármű kering előttünk az RSD-n, mi meg kimentünk kicsit ejtőzni s bámészkodni a stégre ahogy vonulnak előttünk bele az alkonyba.

Jó fotót nem igazán lehet róluk csinálni, mert vakuval a sötétben nem látszanak, vaku nélkül meg olyan hosszú az expozíciós idő, hogy minden életlen lesz ahogy a mozgó hajóról fotózom.

De ezt megismerem, látjátok ő a Sári Pista a Klárival.

Egyszer, a legelső ilyen eseményen (akkor döntöttem el, hogy ideköltözünk, de még nem volt kinézve a hely ahol most lakunk, aztán két hét múlva már ki is fizettük a házat itt a Balabán szigeten)  mi is részt vettünk Amapolával, kaptunk is díjat a szépségversenyen, kint van a szalonban.

A díj egy egynapos feredőzés volt az élményhotelban, valamennyi szolgáltatás igénybevételével. De nincs az a díj amiért még egyszer belemennék ebbe a kavalkádba. Mindenki össze-vissza jön-megy vagy épp száguldozik a vízen, villogó fényekkel, bömbölő zenével, egyszemélyes, egy darab pislogó fejlámpával "kivilágított" kajaktól, aggregátorról táplált hatalmas reflektorokkal körbe-körbe pásztázó nagyobbacska csónakokig ( a szememet kiégetve), miközben én közöttük próbálok egészen lassan (tehát épp csak a kormányozhatóság határán ingadozó sebességgel) nem legázolni senkit az előttem cikázók közül a 12 méteres 20 tonnás hajómmal úgy, hogy közvetlen a hajó elé nem látok a kormányállásból semmit. Mit mondjak, beleőszültem (akkor még volt valamennyi hajam). De egyébként se vágyom már semmiféle tömegbe, különösebb ok nélkül vidámkodni. A rendezvény vége az, hogy mindenki (már akinek jut hely) kiköt a városi sétánynál ahol megy a buli, aztán elindul hazafelé a csónakjával és jönnek a vízirendőrök és mindenkit jól megbüntetnek akinél jelez az alkoholszonda. Annakidején engem is megszondáztak, kétszer is megfújatták velem, de szerencsére a túrógombócra nem jelzett.

12:41

Használt bicikli külsőt kértem a bringaszervizben és csináltam az egyik farkötélre belőle kopásvédő burkolatot. (A másikra nem kell mert az acél sodrony) Mert most a vihar utáni mizériában derült ki, hogy a déli horgonyhoz menő farkötelet kissé megrágta a gunwale-el való dörgölődzés. Miután a horgony megszántott, szerencsés módon ez a kopott rész immáron a kikötőbika innenső oldalára került, nem vesz részt a statikában.

Aztán nekiálltam, hogy felragasztom a napelemeket a megszáradt festékre, de miután az elsővel végeztem a másik hármat estére halasztottam. Hiába hűlt le pár fokot a levegő, a tűző napon képtelenség tartósan dolgozni, vagy legalábbis értelmetlen önkínzás. A járható, rozsdamentes acélra kasírozott napelemek annyira felforrósodtak, hogy a ragasztáshoz szükséges összenyomást is csak ronggyal lehetett csinálni, mert a kezem égette a vas.

Közbe kiterveltem, hogy felújítom a hőszigetelő üvegeket a felülvilágítóban. Nem tudjátok hol lehet egy marék szilikagélt venni  a két üveg közé az alu profilba?

20:19

Este nyolc elmúlt

mire végeztem a napelemek felragasztásával. Az alanti képek már vakuval készültek.

Érdekes, hogy a vaslemez a solar panelek alatt, ami délben még tűzforró volt, mostanra nedves volt az esti párától.

Hatkor keltem, kutyázás, reggeli és 8-kor már dolgoztam, hogy megelőzzem a hőséget. Abban tévedtem, hogy hajnalban nem lesz páralecsapódás a lecsiszolt lemezen, mert amikor jöttem kifelé a hajóról megtapogattam a kabintetőt és nyirkos volt, de mire nekiláttam, már megszáradt. Még egyszer alaposan átcsiszoltam mindkét oldalt, majd bekevertem a színt. Az "oxidvörös" nek titulált, igazából nekem sötétbarnának tűnő COROR rapid zománc alapba kevertem egy kevés fehéret, majd pár csepp piros színezőpasztát. Ezzel szerintem egész jól belőttem az eredeti színt. 9 órára, mielőtt bedurrant volna a hőség, fent volt az első réteg. 

Napvédő felszerelés fehér rövidujjú ing és négy csomóra kötött "straca" a fejemen.

Aztán csak heverésztem a nyugágyban a kerti hűvösben, a Picur kutya meg odajött, és felmászott az ölembe. 11 órakor érintésszáraz volt a festék, ráraktam  a második réteget, ebben a forróságban nem erőltetem a harmadikat, majd délután még a naplemente előtt felkenem. A napelemeket további 48 óra, a teljes kikeményedést követően fogom felrakni, immáron nem szegecselve, se nem csavarozva, csak ragasztva.

Kiraktuk a stégen álló hintaágyra a napellenzőt, jó ott ücsörögni és csak bámulni a vizet és örvendezni a jól végzett munkára tekintve. Megvallom nyomasztott ez a nem várt rozsdásodás, de hát húsz éve festettem (és sehol máshol nem rohad a hajó) ha ez a festés kibír újabb húszat, utána már nem igazán fog izgatni.

Most meg belevetem magam a Duna hűs vizébe, hagyva, hogy rágják  az apró halak a bőrömet. Lehet délután még írok ide egy's mást ami még kikívánkozik belőlem.

16:57 Most ébredtem ebéd utáni alvásból. Nehéz, de felelőtlen a nyuggerek élete. Ezeket J lőtte rólam.

A lebegés a vízben nem attól van, hogy ilyen sok zsír van rajtam, hanem egy A1-es méretű 3 cm vastag Polifoam lap van a fenekem alatt, ez kényelmes ücsörgést, vagy fekvést tesz lehetővé akármilyen mély vízben  is.

Más. Tegnap amikor ezt a "nemriportot" https://rtl.hu/hirado/2025/08/14/orban-gyozo-nem-valaszol néztem az RTL Klub esti műsorban rettenetesen felb@szta az agyam ez a mocskos cigánytempó, ahogy a vajda a 3 millió agyatlan szavazójának biztos támogatásában bízva bánik a hazámmal. Dühös vagyok és kedvetlen, mondhatnám csüggedt. Amikor csak úgy biciklire pattantam, hogy elkarikázzak a barkácsboltba festékért, nem vettem fel a szabályos rövidnadrágot csak ebben a 40 éves "kempinggatyában" indultam neki. Talán még boldogult anyámtól kaptam. Nem tudom még létezik e ez a fajta nadrágféleség, de biciklizésre nem a legalkalmasabb. Eltekintve attól, hogy a gumi már rég elvásott benne, egy madzag működik helyette.... hogyismondjam a bicikli nyereg és a férfiember alteste közti kapcsolat olyan bizonytalan. Időnként a pedálozás közben az egyik oldalon kibuggyan valami tarisznyaszerűség. De hát már úton voltam.... és itt jön a történet. Volt egy távoli barátom a Kovács Laci (sajnos már ő sincs) a papája építési vállalkozó volt, akit a '47 után államosítottak, elvették mindenét amiért élt, a fiát meg nem nem vették fel az egyetemre, épp csak megúszta  a kitelepítést, de szomorú ember lett belőle. Nyár volt mint most, hőség mint most, az idősebb Kovács László meg egy régi öltönyének nadrágját térd felett ollóval levágta és úgy járt atlétatrikóban, a foszladozó szélű nadrágot hózentrágerral magára öltve a Közértbe. Szóval rettenetesen nézett ki. Mondták neki, akik ismerték régről a valahavolt elegáns úriembert, hogy "Lacibácsi, hát miért nem vesz fel egy rendes nadrágot?" Mire az öreg csak legyintett és ennyit mondott "EZEKNEK??" Hát most komolyan. Különös tekintettel a tegnapi műsorra, EZEKNEK ne lógjon ki a tököm a gatyámból?

19:56 Fent van a harmadik réteg festék is a tetőn. 

Elektrikusként hajóztam anno a MAHART tengerjárókon, mely munkakör a gépüzemhez tartozik, így hálistennek kimaradtam a fedélzetiek kötelező iskolagyakorlatából a rozsdaverésből. Merthogy a cégnél mindenki "lent" kezdte, azaz parancsnok (ahogy a szárazföldi népek nevezik "kapitány") csak az lehetett, aki volt deckboy (tanulómatróz), matróz, kormányos matróz, még ha tiszti vizsgája volt is, márpedig a fedélzetiek, amikor az idő arra alkalmas volt verték, kaparták csiszolták az állandóan újraképződő rozsdát a hajó lemezeiről. Na de ma kifogtam. Mint a trópusokon. Enyhítő körülmény, hogy csak olyan két négyzetméter,

súlyosbító, hogy akik akkoriban csinálták harmadannyi idősek voltak hozzá mint én most. Hát vagy két órát tartott mire ilyen állapotba hoztam a vasakat, pedig mindent géppel csináltam, rezgőspaklival, sikítón csiszolótárcsával, fazékdrótkefével, de így is kemény meló volt a tűző napon. Embertelen mocskos lettem a szálló portól, szerencsére közel a dunavíz  és a lehűlés, mert a végére már kezdtem túlmelegedni. Aztán zuhanyozás, ebéd és alvás. A terv egy réteg festés is volt mára, de a tűzforró lemezre nem lett volna szerencsés rákenni a festéket, ezt holnap reggelre halasztottam. 

Reggel elbicikliztem még fehér festékért, mert azt tegnap elfelejtettem. Aztán a sikítón forgó fazékdrótkefével, meg rezgőcsiszolóval, meg kézi drótkefével, csiszolópapírral lepucoltam a felülvilágítóról de főleg  a leszerelt rácsokról a régi festéket, meg a rozsdát. A rácsok pálcáit különösen macerás volt megcsinálni. Aztán lefestettem a fehéreket. Ez az első réteg után a felülvilágító

ezek meg  a rácsok.

Ebéd és alvás után fent volt a második réteg is.

A harmadik, befejező holnap jön. Nagyon töröm a fejem az ablaküvegeken, ki kéne találnom valami jót, de még várat magára az ihlet. Mert ha szétszedem a régi kétrétegű termopán ablakszemeket és csak egy réteg üveget rakok be, akkor  a kondenzvíz fog a képembe csöpögni alatta.

Mára bedurrant  a hőség, úgyhogy amikor végeztem olyan 13 óra körül  a délelőtti műszakkal, beültem a Dunába, ami azonnali megoldás volt  a hőguta ellen. Később J is csatlakozott. Nekem elsőre fel se tűnt úszás közben, de ő észrevette, hogy apró halacskák százai bökdösik a bőrünket elhalt hámsejtek után kutatva, csuda jópofa dolog volt hogy ha az ember nyugton lebeg a vízben, elkezdenek rajta legelészni a halak.

Ma felszedtem a járható napelemeket a deckről. Hát megvan hol rontottam el. Mert sejtettem, hogy galvanikus korrózió, csak azt nem értettem, hogy hogyhogy a vaslemez rozsdás és nem az AL popszegecsek fogytak el. Hát ma nekiálltam leszedni a paneleket és akkor látom, hogy nem alu popszegecsekkel raktam fel, hanem (nagyon jót akartam csinálni) vörösréz popszegecsekkel. És így NANÁ, hogy a rozsdamentes solar panel hordozó lemez-vörösréz szegecs - fedélzeti vaslemez galvánelemben a deck viselkedett anódként.

Ahol olyan táskás, az nem érdekes az csak a festék ami alatta volt a lemezen. Hogy mennyire a szegecsek a "bűnösök" az ott látszik, hogy ahol elfogyott a réz szegecsem és alumíniumot használtam, illetve van amit meg horganyzott acél csavarral csavaroztam, ott szinte egyáltalán nincs korrózió.( Az alanti képen a felső panel 12 és 3 óra irányába eső élei mentén. A deck eredeti vörös színe jól látszik, meg a ragasztó amit alákentem rögzíteni a szegecselés, csavarozás előtt. )

Szerencsére nem olyan tragikus mint elsőre látszik, a lemez 3 mm vastag, szóval maradt anyag bőven, ez nem autó, ami csak olyan könnyen "átrohad".

Sajnos a felülvilágító ablak a szalon felett nagyon beteg. Leszedtem róla a rácsokat, hogy egyáltalán fel tudjam mérni mekkora a baj.

Hát elég nagy. A hat ablakszemnek gyakorlatilag mindegyikében BELÜL, tehát  a két üveg közt vagy víznyomokat, vagy konkrétan (a képen is látszik) vízcseppeket láttam. Pedig annakidején profi, hőszigetelő üvegek gyártásával foglalkozó üvegessel csináltattam az ablakokat, de kb. 10 évig bírták, szóval ugyanilyennel pótolni reménytelen. A hőszigetelés ugyanakkor fontos, tehát mondjuk lehetne kiváltani esetleg tömör 20 mm vastag polikarbonáttal, de ilyet nem árulnak. Pedig olyan jó volt reggel felébredve kibámulni a fejem felett nézni hogy szállnak  a madarak az égen, de  ezen a télen már ponyvával takartam az egészet, mert először a termopán üvegek áztak be, aztán megjelentek  a vízcseppek a szalonban is, szóval ide valami más megoldás kellene, de egyelőre nincs ötletem. Marad a ponyva.

Miután idáig jutottam (nagy megelégedésemre nagyon jól bírtam a tűző napon a munkát, amiben sokat segített a kellemesen lengedező szellő, valamint egyelőre nem volt elviselhetetlen a hőség sem) elbringáztam a városba a  barkácsboltba, hát egy 0,75 literes doboz vörös COLOR RAPID festékért (amióta EU vagyunk nincs literes, vagy kilós festék) otthagytam 6040 Ft-ot, plusz hígító, plusz egy kartus ragasztó ( vége a szegecselésnek, ragasztani fogom a paneleket) 10385 FT, még jó, hogy ma megjött a nyugdíj. (Na sajnálni nem kell, most épp felfaltunk egy nagy adag fagylaltot Icuka hűtőjéből, mert a mi KÉT hűtőnkben már nincs hely.)

Egy jóideje halogatott munkát ütemeztem be mára. Amikor a nagy fenyőfa csúcsát letörte a vihar, a kerítést a lezuhanó tömeg lerombolta. Kidőlt, egészen pontosan tőben eltört egy akácfa tartóoszlop. Na akkor gyorsan eltüntettem a fenyő romjait, de a kerítés helyreállításával még vártam, egyrészt mert volt sok ennél sokkal sürgősebb munkám is, másrészt mert a nagy melegben semmi kedvem nem volt kerítésoszlopnak gödröt csákányozni, ásni, netán betonozni. Ma viszont vagy 5 fokkal hűvösebb volt mint tegnap, ezt a meteorológia is megjósolta, szóval már tegnap elhatároztam, hogy most van itt a megfeleő pillanat. Kicsit visszaugrok az időben vagy 2-3 évet, amikor a déli oldali szomszéd a régi kerítést elbontotta, az oszlopait kihajigálta, mondtam neki rakja le nyugodtan hozzám, én elhasználom az anyagot. Eredetileg csak  a vasra gondoltam, de a betongombócok is rajtuk voltak, ahogy a földből kifordították őket. 

Na gondoltam hozom a nagy 12 kilós "népszava" kalapácsot és összetöröm a betont, de aztán más ötletem támadt. Amikor a hátsó kertoldali kerítést csináltam, ezeket az oszlopokat a rajtuk lévő betonnal együtt hasznosítottam újra ( a hosszukat felül fél méterrel megtoldva). A kiásott gödörbe függőlegesen beleállítva, vizes döngöléssel szakaszosan tömörítettem körbe a visszatemetett  földet, és pont ugyanolyan masszívan megálltak mint újonnan betonozott korukban. Ezzel 1. megúsztam a kalapácsolást ( aki úgy gondolja, hogy ez apróság, annak odaadom a "népszavát", hogy teljes erővel sújtson már vele párat, a tizedik után meg fog változni a véleménye) , 2. felhasználtam az oszlopot úgy ahogy voltak betonklocnistól. Na itt is egy ilyen oszlopot használtam fel. De előtte ki kellett csákánnyal emelni a beletört akácot. A képen 1-essel a letört oszlop, 2-essel a földből kiemelt hegye. ( a többi a szomszéd hatalmas diófája amit tövestül fordított ki a földből a vihar,  hetekig tartott mire ilyen formára fűrészelte)

Az összegörbült leroskadt kerítést ilyen formára sikerült kitatarozni. Nem mondom, hogy valami elegáns, de a célnak egyelőre megfelel. A szomszéd tervezi új kerítés létesítését, ha belevág, majd beszállok a projektbe, végülis közös a dolog. Egy biztos, ha a Picur kutya meglát a szomszédban egy madarat, amit ő megfogandónak gondol, helyből átugorja az 1,20-as kerítést, (nem hittem volna ha nem a saját szememmel látom) szóval a kutya ellen nem ér semmit.

Kicsit tartottam ettől a melótól az esetleges hőség meg a földmunka miatt (nem igazán fűlik a fogam már a csákányozáshoz), de aránylag gyorsan végeztem, a legmacerásabb volt az összegörbült drótháló lehetőség szerinti reaktiválása.

Mostantól néhány napig garantálja a meteorológia a napos esőmentes időt, ami most következik annak kivételesen nincs köze a viharkárhoz, jelentős rozsdatámadás érte a hajón a felragasztott "járható" napelemek mellett a decket, ezzel így nem lehet nekivágni a télnek, fel kell őket szedjem. Alighanem valami galvanikus korrózió a rozsdamentes acél, alumínium popszegecs, szénacél lemez közt, ezt rozsdátlanítani, esetleg glettelni, csiszolni és újrafesteni kell. Na ez a munka jön holnaptól. Mondjuk a tűző napon nem lesz egy kéjmámor, viszont festéstechnológiaii szempontból ideális az 50 °C .

Sokat járattam az agyam, hogy hova is szereljem vissza azt az egy darab napelemet, aminek a párját elvitte a vihar. Mert ugyanoda ahol volt, nem tartottam célszerűnek. Végulis tegnap este lefekvés után jutott eszembe a briliáns ötlet.  A polithouse déli oldalián betört az az átlátszó fólia ablak ami az intenzív UV sugárzástól teljesen elridegedett. Hirtelenjében egy polikarbonát lappal pótoltam ( most a képen a decken áll a hátsó kabinablak elé támasztva), ami, akárhogy is odakötöztem, a legutóbbi nagy viharban kirepült a helyéről, "VALAMILYEN" megoldást találnom kellett a pótlására, hát most "beablakoztam" a napelemmel a lukat. Tökjó lett. Mondjuk kilátni nem lehet rajta, de sebaj, a fólia is annyira elhomályosodott az évek során, hogy az se volt jó bámészkodni.

Nem mondom, hogy kéjmámor volt a tűző napon dolgozni, de egész jól bírtam. Kedvem lett volna utána bemenni a Dunába, de valami miatt olyan koszos a víz, hogy inkább nem. Most meg ittam egy pohár vízzel egy mokkáskanál konyhasót, aztán meg egy pohár almalevet miközben megírtam ezt a pár sort, le is száradtam közben (idebent kellemes, szinte hidegnek tűnő 26°C van), azt hiszem ebédre eszem egy lebbencslevest pogácsával, és alszom egy jót.

7:32

Még egy darabig eltart a versenyfutás az idővel a vihar okozta károk helyreállításában, de azért már látszik a vége, legalábbis ami a legsürgősebbeket illeti. Merthogy a szél elfújta napelem meglesz e valaha, vagy hogy mikor áll fel a kidőlt árboca a Tequilának, arra nincs prognózisom e pillanatban. De tegnap nagy előrelépés volt, hogy leszedtem a cockpitot fedő pilothause tetejét és felraktam az új ponyvát. Nos, ez se volt felhőtlen. Kiderült, hogy a legalaposabbnak gondolt előkészítés, mérés, modellezés után is képes voltam 10 cm-el ̶e̶l̶b̶a̶s̶z̶n̶i̶i̶ elszabni. Nem elmértem, elszámoltam. Úgyhogy hozzá kellett varrni 15 centit a 3,40-es oldalon. Ha J nem segített volna nem is tudom hogy csináltam volna meg, mert a több mint 5 m2-es anyag mozgatása a 2,5 m2-es asztalon, valamint a varrógép talpa alatt nem kis feladat volt. Szerencsére erős váram nekem az én feleségem, még akkor is ha néha az őrületbe kerget a hozzám hasonló konokságával. De annyira kimerültem mire a varrással végeztem, hogy remegett kezem lábam. Arról szó se lehetett, hogy teljesen befejezzem a munkát ( így is du. 3 óra volt mire ebédhez jutottam, aztán meg úgy zuhantam a szófára és aludtam el azonnal mint akit fejbevágtak) , de kettőnknek sikerült a ponyvát ideiglenesen úgy felerősíteni, hogy ha éjszaka jön is eső, már ne ázzon be a cockpit. A mai nap a végleges rögzítésről fog szólni, ezzel már egyedül bíbelődök, már csak azért is, mert J-t a 9:12-es HÉV-hez viszem, mert nehéz 48 órája következik, holnap csinálják neki a vastagbéltükrözést, ami a gerincsérv mizéria miatt két hónapja elmaradt. Este folytatom a beszámolót.

17:21

Semmi se ment úgy ahogy ahogy akartam, még a törtcsavarkihajtót, amit még soha nem használtam, pedig vagy 20 éve vettem most használnom kellett, csoda, hogy sikerült megtalálnom. 14:30-kor muszáj volt megállnom egy rövid pihenőre, ettem pár falatot is és mostanra végeztem az érdemi résszel. Így állok.

A vicc, hogy mégis jó volt az eredet méret, teljesen felesleges volt 15 centit hozzávarrni a hosszú oldalhoz.  A sarkokat kell még eldolgozzam és új hevedereket és köteleket rárakni, mert kissé elvástak a régiek. Ja meg az egy maradék alukeretes napelemet ami most csak úgy támaszkodik az árbocbölcsőnek, rögzíteni a tetőn, Már óvatos vagyok a prognózisokkal, de max. még egy nap munka.

Varrással akartam kezdeni, de inkább csak visszahajtottam az anyagot ahol kellett és lesúlyoztam, hogy megtörjön a kamionponvyva, aztán kimentem a hajóra szivattyút szerelni. Első probléma volt, hogy melyik a szívóág, mert ezek az átok kínaiak persze nem jelölték a vízszállítás irányát, membránszivattyúnál mg nem látszik a házon. A második, hogy melegíteni kellet a csöveket hőlégfúvóval, mert a csatlakozók nagyobb átmérőjűek voltak vagy 3 milliméterrel mint a régi szaivattyúé. Aztán amikor mindezen túlvoltam látom, hogy nincs hozzávaló sorozatkapcsom, bolt meg vasárnap sehol. Merthogy aki emléxik, az egész szivattyú mizéria azzal kezdődött, hogy leolvadt a sorozatkapocs. Szerencsére Icukának volt megfelelő méret raktáron ( azért kellett nagy sorkapocs, mert miután a szivattyú a jelentősebb fogyasztók közé tartozik, hogy kicsi legye a kábelen a feszültségesés a 4X2,5-es kábel két-két erét párhuzamosan kötöttem és összeforrasztottam az ereket, így a 2 db összesodort 2,5-es ér nem fért bele csak nagyobb sorkapocsba), igazi "békebeli" bakelit "csoki" 6-osig jó, ide pont megfelelt. És MŰKÖDIK! Mondjuk a nap nem süt, szóval zuhanyozás este még idebent villanybojlerról, de amúgy a hajón immáron van víznyomás ha kell.

Aztán még végigragasztottam a ponyva megtört hajtását kétoldalassal és megvarrtam, és a varrógépről lebontottam az asztal toldásait és helyére raktam a 100 éves ipari Singert, ami ismét remekül teljesített. És 14:30-ra mindezzel végeztem is.

Ebéd brassói a Teletáltól és barnasör, aztán szunya.

A mai reggeli termés. Paradicsom minden méretben és színben.

A legnagyobb 66 dekás.

Tegnap felsültem a varrással. Bárhogy igyekeztem a visszahajtott kamionponyva anyag állandóan elcsúszott a  varrás közben. Eleve nehéz a terjedelmes anyaggurigát mozgatni a varrógép alatt, az asztalt ki kellet egészíteni ideiglenes toldásokkal, hogy a hónom alatt tudjam a rolnit csúsztatni, egyszerűen kevés volt a kezem mindenhez. J próbált segíteni, de bevallom ettől csak még rosszabb lett a helyzet. Annakidején vitorlákat varrtam, most meg egy vacak ponyvával képtelen voltam megbirkózni. Teljesen elkedvetlenedtem, abba is hagytam. Erőt vett rajtam az öregkori kishitűség, a  csüggedés. Hogy már nem vagyok jó semmire. Hogy nem fog menni. Hogy ez a rohadt ponyva kifog rajtam. J kitalálta hogy tűzzük össze az anyagot tűzőgéppel. Mondjuk a tűzőgépkapcsokat varrás után ki kell szedni, mert rozsdásodnak, de a megoldás működhet. Csak a tűzőgépet nem találtam hozzá. Pedig van, csak a fene tudja hol van. Aztán ma összeragasztottam kétoldalas ragasztóval, ahogy annakidején a vitorlákat is varrtam és különösebb gond nélkül végigvarrtam az első másfél métert. Tökéletes lett. Utólag nem is értem miért estem pánikba. Valami történik velem, változás bent a fejemben. Régen nem ismertem olyat, hogy NEKEM valami nem sikerül. Azonnal rávágtam magamban, hogy NEKEM minden sikerül. Most meg a legkisebb problémától... mint most ez a varrási nehézség, bepánikolok. Mondjuk nem adtam fel, de kísértett a gondolat. Fel kell magamat rázni, ki kell ebből zökkenjek, változtatni kell, nem megszokni. Úgy döntöttem dolgozom rajta.

A jó hír, tegnap meghozta a futár a valóban alkalmas új szivattyút. Most, hogy a ponyvavarrás immáron egész biztosan menni fog és lenyugodtam, amint végzek vele (mert ez a sürgősebb, amíg nem végzek, a télikertben nem lehet mozogni a varrógép és kiegészítései miatt), ha az időjárás is alkalmas, leszedem a régi szakadtat, meg az ideiglenes fedést és felrakom az újat. A régi kibírt 15 évet, ha ez is kibír annyit, az azt jelenti, hogy ebben az életemben nem kell még egyet csinálnom. Ha meg eső lesz holnap, ahogy jósolja a meteorológia, akkor szivattyút szerelek. Ha mindezen túl leszek és minden működik, sokat segít majd a csüggedt állapotomon. Az persze nagy kérdés meddig leszek képes magamat időnként összerakni. Mert egyelőre maga a gondolat is szokatlan, hogy ilyesminek a szükségességét hozta el az élet.

Már szombaton nekiálltam előkészíteni az elszántott horgonyaim áthelyezését, de mint írtam a vasárnapi naplóban, csúnyán felsültem vele. Így zártam vasárnap este "Holnap rámegyünk SP-vel ketten".... na EZ SE jött össze. Olyan bolond szél volt tegnap, tegnapelőtt, hogy nem lehetett a vízen manőverezni. Annyit tudtam vasárnap nagy nehezen (állandóan elfújt a szél, mert nem tudtam egyszerre evezni is meg kötéllel, horgonnyal bíbelődni) elvégezni, hogy leraktam egy 15 kilós "fischerman" horgonyt  ( az "admiralitás" fémkeresztrudas változata) és kikötöttem rá a Tequilát, hogy le tudjam róla választani a bóját láncostul, megcsúszott bójakövestül és és egyéb firlefrancostul, amik mind arra voltak hivatottak, amit idáig hűségesen teljesítettek is, hogy megtartsák a vitorlást. De ez az extrém nagy szél még nekik is sok volt, ahogy Amapola két farhorgonyának is. 

DE. Némi tépelődés után úgy döntöttem, hogy a farhorgonyokat hagyom ott ahova elcsúsztak, tkp "beszántottak". Merthogy a kikötőkötelek húzogatása során megállapítottam, hogy a déli horgony úgy egy métert mozdulhatott el a fenéken, az északról tartó meg még ennél is kevesebbet. És ha ezzel megfogták a hajót ebben a nagy viharban, akkor ott jók ahol vannak, bűn lenne hozzájuk nyúlni. Na ezzel a munka minimum  elharmadolódott.

Na tegnap tegnapelőtt szó se lehetett manőverezni ilyen precíz munkát a vízen, és még ma is friss szél volt, ami próbára tette a tudásunkat, de vitézül megcsináltuk. Kellett hozzá némi gógyi, mint mindenhez, sokat használt az a bója amit leraktam a déli horgony láncára jelölőnek, hogy mutassa az irányt, mert meg tudtunk rajta kapaszkodni és kötéllel ereszkedve a szél ellenében, érzékeny motorhasználattal pozícionálni magunkat, de a legtöbbet persze a SP kurblis állványos csörlője segített, anélkül esélyem se lett volna felvenni a mázsánál nehezebb követ az iszapból. Ami még rajta volt egy nehéz öntöttvas gépelem meg emlékeim szerint egy kis horgony az biza elveszett. Vagy leszakadt a vihar rángatásától, vagy elnyírta a sekli csavarját a folyamatos mozgás, maradt a betonsúly. Majd ha nagyon sok időm lesz körbetapogatom mágnessel a feneket, de egyelőre jó így ahogy van, minden a helyén és se vér nem folyt, se a derekam nem sz@rt be (most felvettem a súlyemelő övet). Még a fisherman horgonyt is csak úgy félkézzel felkaptam és lemostam az iszapot róla a vízbe tunkolva, hogy ne koszoljam SP hajóját, magam is meglepődtem milyen jól bírom. Aztán ha már ott voltunk elmotoroztunk az Angyali szigetre ahol SP egy ablakpárkányt  betonozott ezen a nyaralón (amit amúgy ő épített valamikor régen)

a régi kőműves szakmájában nosztalgiázva, és megöntöztük a kötésben segítve a betont. És egy kicsit még sétáltunk is a VALÓBAN angyali környezetben.

Mi is csodás helyen lakunk, de ez meg tényleg maga a paradicsomi béke. Mindent összevetve eredményes nap volt.

JA  a tegnap. Adva volt a 2,5 x 1,25 méteres munkaasztal, amin a 3 m széles tekercsből le kellett vágni egy 1,5 x 3,5 m-es kamion ponyva darabot. Körbe oszlop fal és egyéb tereptárgyak. J-t is befogtam, mert kellett még egy kéz, de ezt is sikerült megoldani.

Varrás következik. De az már legkorábban holnap. Lezuhanyoztam magamról a horgonymanőver mocskát, megebédelek és ma már csak pihenek, mert azért mindennek van határa, vegyük már komolyan ezt a nyolcvanat!

Reggeli saját termésből.

Ez is EGY darab paradicsom.

Hozzá persze mindenféle bolti termékek, kápia paprika, lila hagyma, fokhagyma, Gorgonzola sajt, tepertő, hideg tej és rozskenyér. A kenyér az utolsó sercli volt, boltba kellett menni pótlásért. Mondom J-nek ha van kedve menjünk autóval, lóg az eső lába, nincs kedvem biciklivel elázni ha beindul, úgyis fogytán a tej itthon, azt meg kartonszám szoktuk venni (csak UHT tejet iszunk, az eláll, mert naponta boltba járni nem szoktam) így beröffentettem a Suzukit. Hamár, akkor felgyűlt a göngyöleg, amióta 50 Ft-ot ér egy PET palack, sörös doboz, gyűjtöm. Hát a boltban SZOKÁS SZERINT sor a MOHU automaták előtt. Vagy 8-an állnak előttem. És van aki nagy zsákokkal. Szakadt csöves dobálja bele a gyűjteményét. A horpadt palackokat többször is visszadobja a gép, de ő nem adja fel, csak dobálja, nyúlkál a gépbe, kétszer is oda kell jönnie az eladónak  szerelni, a csúcs az amikor olyan sörösdobozt dob be amiból folyik a lé, na ettől aztán végképp megadja a technika magát, ismét jön a személyzet nagytakarítás. Mi meg ugye várunk. Látszik az idő az nála értéktelen unott pofával ácsorog, amíg a személyzet további segítséget hív, újabb takarítás, gombnyomogatás káromkodás (ők is én is) resetelés, végre elmegy a csöves, előttem egy nagydarab pacák nagy zsákkal, nála mondjuk nincs géphiba, csak rengeteg bedobnivaló és összesen két gép van. Végre sorra kerülők a 12 db-os gyűjteményemmel, gyorsan végzek, de az egész eltartott legalább 20 percig. Mondta valaki, hogy a MOL-nak 33 milliárd forint plusz bevétele lett a vissza nem váltott palackokból. Nem igaz, hogy ezt így kell.... hogy csak így lehet csinálni. Hogy EZT velünk emberekkel meg lehet csinálni. Vagy egy órát tartott mire lenyugodtam, úgy felhúztam magam.

Mire hazaértünk valamelyest kitisztult az idő, nekiálltam a munkacsónakkal az egyik megszántott horgonyt megpróbálni felszedni. Csak arra volt jó a dolog, hogy kidögöljek, a horgony csak röhögött.  A lánccal való kínlódás után talpig sárosan remegő inakkal lezuhanyoztam, megebédeltem, majd elhanyatlottam és az imént ébredtem fel. Holnap rámegyünk SP-vel ketten, miután az ő nagy csónakjára felszereljük a darut, az elvileg egy tonnát felhúz. Hiba volt kézzel megpróbálnom... ráadásul ahogy a hülye filmben van "tudtam, csak nem sejtettem". Benőhetne már a fejem lágya.

Hát nem sikerült megtalálni a napelemet amit a vihar elvitt. Tegnap este és ma délelőtt neoprénben közlekedtem a vízben a hajó körül. Alaposan kidöglöttem mert a sulyom nagyon megnehezítette a munkát, de semmi eredmény, feladom. Ilyenkor mindig hallom boldogult édesanyám intelmét, aki amikor valami kár ért és azon keseregtem, csak annyit mondott "kisfiam írd a veszteséglistára"! Na ez van most is. 

A munkacsónakkal való manőverezés közben, figyeltem fel a kiáltozásra (nem segítségkérés volt, inkább harsány röhögés), előttem felborultak egy túrakenuval. Beeveztem értük, szerencsére meleg a víz és mind a négyükön volt mentőmellény, kihúztam őket, mégcsak el se igazán úszott semmijük, szóval a szó legszorosabb értelmében "megúszták" a kalandot, mire a helyére raktam a csónakot (mert befejezettnek nyilvánítottam a keresőakciót) és elsétáltam az Ervin sólyájához ahova kihúztam őket, már el is tűntek.

Napló az őszinte ugye. Hát bevallom elb@sztam.... Kezdődött ott, hogy a TEMU-s szivattyú csatlakozója nem az a méret ami nekem  kell. Nagy körülményesen csináltam magoldást, de nem szívja fel a vizet. Kicsi a szívónyomás, még a visszacsapó szelep se nyit. Vödörből remekül dolgozik a pici, csakhogy a fenéktanból nem kapja fel a vizet. Nem a TEMU hibája, legalábbis abból a szempontból, hogy nem hibás, rossz minőségű terméket kaptam, csak nem azt ami nekem való. Kevés volt az info, a megadott műszaki paraméterek hiányosak voltak, és én persze, pláne így utólag, lehettem volna óvatosabb is. Most körültekintőbb voltam és megrendeltem ezt. https://eur.vevor.com/.../12v-40psi-misting-diaphragm... Sajnos a legfontosabb műszaki paraméterek itt is hiányoznak, hülye kereskedők csinálják ezeket a honlapokat náluk még hülyébb informatikusokkal karöltve, de az alapján amit látok reménykedek, hogy nem esek megint pofára. 

Kellemes hűvös volt a reggel. Nekiláttam a bojler nyomáspróbának. Két csonk van a (rozsdamentes ipari szódásballonból készített) edényen, alul a töltő, felől az ürítő. Az alsóra applikáltam egy rossz biciklibelsőből kivágott szelepet

a felsőre meg egy manométert.

Aztán kompresszorral felnyomtam 2,5 bar-ra a nyomást, és mosószer habot csináltam egy kupakján kifúrt PET palackban, amivel kerestem az újratömített fenéken, hogy szivárog e.

Jól tettem, hogy így tettem, mert bizony szivárgott (buborékot fújt), utána kellett húzni körben, majd a 12 csavarból kettőt is ki kellett hajtani és menettömítővel megkenve újra meghúzni. De a végén tartotta a nyomást fél órán át, így készre jelentettem saját magamnak.

Megjött a Temutól az új szivattyú (mindig azt hazudják, hogy házhoz hozzák, frászt, át kellett érte csónakázzak az RSD túlpartjára a TESCO falán lévő csomagpontra), bár remekül működik, de nem felhőtlen a dolog, mert a vízcsatlakozás nem azonos méretű ( ez sajnos nem látszott a neten), ki kell találjak valami átalakítót.

15:57

Ebéd után eldőltem és elaludtam. Felébredve mondom körülnézek odakint, lenne tennivalóm. Aztán ránézek a hőmérőre az árnyékban az "esernyő", szóval a műhely mögött, szűk 40 °C itt lenne dolgom, lenyomáspróbázni a villanybojlert amit tegnap összeraktam.  A télikertben 36 fokot, az árnyékos tornácon, ahol a Sz kutya "hűsöl" csak 35, idebent viszont a 27°C kifejezetten hidegnek tűnik, úgy döntöttem idebent maradok. Majd holnap inkább korán kelek és reggel elintézem a nyomáspróbát. Nem véneknek való az idő.

Reggel korán kifejezetten kellemes volt még a hőmérséklet. Pár napja learatták a búzát

A napraforgó meg tisztára olyan mintha Van Gogh festette volna.

Ez ott középen olyan mint én. Az összes többi nagyjából ugyanarra néz, de ő az egyetlen ami szembe megy az általánosan elfogadott szokással.

És nemcsak most, harmadik napja figyelem, következetesen hátat fordít a többieknek.

Dolgoznak a méhek, ott látni a legfelső képen pirossal bekarikázva a kitelepített kaptárjakat, nem is mentem közelebb hozzájuk, a múltkoriból, amikor egyikük szó szerint "fülön csípett", tanultam.

Délelőtt itt volt az Árvai Laci, kedves barátom, az M/S Petőfin hajóztunk együtt. Jót beszélgettünk magunkról, az életünkről és a világ folyásáról. HÉV-vel érkezett, csónakkal hoztam át az innenső partra, kora délután vittem vissza és a lelkére kötöttem, hogy jöjjön többször "amíg lehet". Merthogy bár ő pár évvel fiatalabb nálam, de hát egyikünk se tudhatja meddig beszélgethetünk még a hús lombok alatt a szellős, árnyas  kerti pavilonban, egyikünk se fiatalodik.

0:22

Van nálam néhány kölcsönkönyv, melyeket magvas és nehezen emészthető (ráadásul az apró és fehér alapon rejtélyes okból szürkével nyomtatott betűikkel a szar szememmel kínban olvasható betűik), tartalmuk miatt, lassan, részletekben olvasom immáron vagy egy éve. Summázom. Nincsenek új gondolatok. Minden megtörtént már, mindenre volt már példa és mindent leírtak, elmagyaráztak az emberek szájába rágták, de az ember legfontosabb ismérve az, hogy SEMMIBŐL SE TANUL (többek közt ezt is olvastam valahol). Szóval ma (most nézem elmúlt éjfél, szóval tegnap) a HÉV-en zötyögve (ott különösen nagy bravúr) olvastam Réz Pál, Parti Nagy Lajos által szerkesztett memoárkötetében a jeles történészről Szűcs Jenőről amit Réz Pál elmesélt. A rendszerváltás nagy kavalkádjában Szűcs kinyilatkozta, hogy ez a vékony réteg értelmiség nem lesz képes végigvinni az ország demokratizálódását, az fog történni, hogy a rendszert az állampolgárok el fogják vinni vissza valamiféle autokrácia felé. Aztán akkoriban volt a glasznoszty és a peresztrojka és a Gorbacsov, és azt is leírta, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy ez nem fog ugyancsak bedőlni, mert a Szovjetunió hiába hullik darabokra, Oroszországban erős a "remanencia" (ezt a szót már én alkalmaztam a lényegre). Aztán Szűcs (akiről bevallom e könyv olvasása előtt semmit nem tudtam, de ezek szerint korszakos zseni lehetett) 60 évesen öngyilkos lett és mostanra minden bekövetkezett amit megjósolt, vagy amit csak jelzett, hogy tart tőle. MINDEN!

Másik könyv Carl Sagantól a  Milliárdok és milliárdok. Idézek a 181. oldalról: Mìly szerencse a hatalmon lévők számára, hogy az emberek nem gondolkodnak. És tudjátok ki mondta? Sose jönnétek rá..... Adolf Hitler. Szóval minden megvót má' mondva, MINDEN.

Na jóccakát!

12:27

Felaprítottam láncfűrésszel a fenyő maradékát, szóval az ágak vastagját, deponáltam a tornácon a tüzelnivalók közé, két év száradás után mehet a kályhába, leginkább elő- és utótélre könnyű tűznek, vagy nehéztélre gyújtósnak. Még így is lett négy talicska himi-humi ág a komposztba, de végre ennek is a nyakára léptem. Végezetül kireszeltem a láncfűrész fogait, hogy a legközelebbi használatra maximumon legyen. Ma már csak pihenés lesz, mert végülis hétvége van.

Kifárasztott mindkettőnket az ünneplés. A tegnapi napot átlustálkodtuk mindketten. A mosogatóban kazalban a szennyes edény és én se csináltam semmit a maradék fenyőgallyakkal, meg semmivel. Na de ma belecsaptunk.

J a konyhában pipőkézett

én meg a maradék fenyőt aprítottam. De nem erőltetem már annyit mint három napja, az sokat kivett belőlem. Különben is azóta elmúltam 80, érzem is, már nem megy úgy a meló mint három napja. 🙂 Szóval még hat talicska ment ki a komposztplaccra, mostanra így néz ki a helyszín.

Ez volt a csúcs legvastagabb része, ami letört.

Ez már láncfűrészes munka és azon a vas  fűrészbakon villámgyorsan fog menni.

Ha ezzel megvagyok és tartósan megjavul az idő, neki kell lássak a cockpit pilothause új ponyváját kiszabni és megvarrni, ettől félek egy kicsit, a régivel úgy 15 éve sokat melóztam és akkoriban sokkal ügyesebb is voltam, mostanra körülményes  vagyok és határozottan beszari. De ezt muszáj megcsinálni méghozzá most, mert jön a tél, még ha nem is látszik. Ebből a szempontból határozottan jót tett ez a vihar, mert ha nem szakítja fel az elöregedett ponyvát, alighanem tovább halogattam volna a cseréjét, ami ha a szakadás télen következik be, sokkal kedvezőtlenebb lett volna mint most. És akkor még ott van az elszántott horgonyok és bójakő visszahelyezése az eredeti helyükre... ja és ki kéne búvárkodni egy teniszpályányi területről az elrepült napelemet.... és ami most még hirtelen eszembe se jut, és ez még csak a viharkár, mert a szétszedett villanybojler még ott van a munkaasztalon, márpedig a ponyvát azon kell majd szabjam... ajaj.

Apropos vihar. Amikor kitört és idebent topogtunk, hogy milyen károkat fogunk elszenvedni, miközben kimenni is képtelenség volt a házból, a Szmájli kutya, aki nem fél dörgéstől, villámtól, puskalövéstől, semmitől és senkitől, nála sokkal nagyobb staffordshire terriernek is nekiment ( egyszer láttam megijedni, amikor egy kicsinyeit féltő hattyú gúnár pont előtte ugrott ki a rekettyésből hatalmas szárnyait széttárva), aggódva jött oda hozzám, én meg dühösen elhessentettem, hogy hagyjon békén, mars a helyére, nem fogok pont most vele foglalkozni. De nem ment csak megállt és nézett rám. És ettől elszégyelltem magam. Hogy milyen bunkó vagyok, hogy ő most együttérez, hogy tán ő is fél ahogy én, hogy mi lesz a hajóimmal, hogy egyszercsak leviszi a szél a háztetőt a fejünk fölül, különösen, hogy az ő érzékei, érzései a természet jelzései irányában sokkal fejlettebbek mint az enyém. És megsimogattam és elnézést kértem tőle és megnyugtattam és akkor már békésen lefeküdt a helyére.

Más. Többen említették, hogy a fenyőt "nem lehet komposztálni". Nos nem kétlem, hogy a dolognak van igazságtartalma. A fenyő a magas gyantatartalom miatt nyilván lassabban korhad és ha a komposztot kizárólag csak kerti televény hasznosítás szempontjából értékeljük akkor e tulajdonsága miatt nyilván nem ideális anyag. VISZONT! MINDEN ami él, vagy élt egyszer, szükségszerűen "komposztálódik", a fenyőerdők is elég jól elműködnek, miközben nem hallottam még róla, hogy a medvék kihordták volna a letört ágakat, kidőlt fákat a konténerbe. Porból lettünk és porrá leszünk, szóval előfordulhat ( vagy inkább valószínű), hogy én előbb "komposztálódok" majd, mint azok a fenyőtűs gallyak amiket most taposok laposra az erre a célra szolgáló placcomon.....jakérem, ilyen a szelaví.

7:54 Túl a 80-on, avagy vége a 70-kedésnek, gondolatok az esemény kapcsán reggeltájt.

Talán a háborúnak köszönhetem a létemet. 14 évi házasság után méltóztattam megszületni. Már egészen lemondtak rólam. Így utólag megpróbálom megfejteni, az történhetett, hogy a szüleim nagyon akartak engem, ezért nagyon igyekeztek. De nem jöttem össze. Aztán apámra is, aki 1901-ben született, amikor a fiatalabbakat már mind behívták katonának, valamikor '43-ban ráéhezett a háború. Sofőr volt, kivitték a frontra, ahonnan nem lehetett csak úgy hazaszaladgálni utódot nemzeni, így visszaszámolva valamikor '44 novemberében, amikor a front már Magyarországon mozgott és Budapestre bombák hullottak, történhetett meg a szempontomból szerencsés esemény, hogy apám eltávot kapott, és hazaugrott sok szempontból fáradtan, de a hosszas házaséletbeli kihagyás után utódnemzés szempontjából abszolút feltöltötten. Így sikerültem.

1944 Karácsony este bemondta a rádió, hogy Budapest körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. Anyám és nővére könnyezve hallgatta a híreket, mert ez azt jelentette, hogy apám vagy elveszett a háborúban, vagy fogságba esett, szóval tán soha nem fog hazakerülni, amikor egyszercsak csengettek a kapunál, anyám ment ki kaput nyitni (ő volt a házmester) és apám állt a kapuban egy kis zsák sárgaborsóval a kezében. Soha szebb karácsonyi ajándékuk nem volt még. Az történt, hogy apám százada gyakorlatilag megsemmisült, üzemanyagszállító tartálykocsikat vezettek és  szétbombázták őket, maréknyian maradtak életben, tiszt egy se, egy zászlós volt a rangidős, azt mondta számukra vége a háborúnak, mindenki menjen amerre lát. Felültek egy megmaradt autóra és mindenki leszállt róla ahol hazaért.

A házban lakott egy vérmes nyilas körzetparancsnok a Felhősi (tán Felhőssy, ki tudja már?), amikor '44 októberében átvették a hatalmat éjjel amikor anyám kaput nyitott neki részegen borult a nyakába és ujjongott "Végre Katikám, most aztán lesz itt rend!". Ehhez képest Karácsonyra már jóérzékkel elszelelt ( alighanem jól tette, mert a front elvonulta után fegyveresek erősen keresték) . Viszont a maradt fanatikusok (mindig minden rendszerben voltak vannak és lesznek, a mostaniakat is látni) továbbra is üldözték a szerencsétlen zsidókat, decemberben még ránk (igen, hisz ott voltam már anyám hasában) is fegyvert fogott egyikük, amikor sorra járták a házakat agyonlövendő zsidókat keresve és hát kit talál meg mindenki, a házmestert ugye (ezt a hülyék, akik mindig máson kérik számon a kurázsit úgy értelmezik mintha a házmester mindig boldogan tett volna eleget a mindenkori hatalom pribékjeinek), hogy "jól gondolja meg mit válaszol, mert az életével játszik" de anyám kijelentette itt ebben a házban nem laklik zsidó.  Pedig lakott, egy öreg, félelmében kikeresztelkedett zsidóasszony, bár neki még a Felhősi is "megkegyelmezett", aki anyámnak így nyilatkozott, " agyonlőném, de ez már úgyse fog szaporodni, nem számít". Na ez az ex zsidóasszony lett később az én keresztanyám. Sajnos nem ismertem, mert meghalt mielőtt eszmélő korba értem volna.

Anyám 36 évesen 165 centi / 46 kilósan egyedül, vagy talán inkábba  nővérével ballagott be a Róbert Károly körúti kórházba '45 július 15.-én délelőtt amikor kezdődtek a fájásai, mert az oroszok erősen szedték az utcán  "málenkij robot"-ra a férfiakat, nem mertek kockáztatni apámat kiengedni az utcára, ahogy amikor nagyapám meghalt és apám lőszeresládákból ütött számára össze egy koporsót, akkor se mehetett velük ki a temetőbe, anyám és nagynéném ketten húzták ki egy kézikocsival. Ilyen idők jártak akkoriban. Nem voltam túl komplikált szülés, egy fialatasszony (ezzel az életkorral akkoriban anyám már idősnek számított a szülészeten) rettenetes jeleneteket produkált, például az összes eszközt kiszórta a földre a műszerszekrényből, anyám csak várta, hogy mikor lesznek neki ezek az elviselhetetlen fájásai, aztán a doktorbácsi megnézte a zsebóráját ami 5:30-at mutatott és azt mondta "látja, ha ezt az előző fájást nem sinkófálta volna el, akkor már meglenne a gyerek". Hát a következővel meg is jöttem különösebb gond nélkül. Hosszú voltam és sovány voltam mint az agár (mitől is lettem volna más anyám éhezett), viszont akkora hajam volt hogy a "madám" kakastaréj frizurát fésült belőle, na alighanem MOST ez a hajam hiányzik.

Anyámnak viszont hamarosan elapadt a teje, mitől is lett volna éhezve, tápszer akkoriban nem létezett, a sárgaborsót vagy a lófasírtot ami akkoriban a csúcskaja volt meg nem ettem, úgy nézett ki éhen halok, de a szomszédban volt egy kecske, annak kipróbálták rajtam a tejét vízzel hígítva, hát ha holnap belehalok, már akkor is megérte. Szóval úgy belegondolok, manapság nem mernek gyereket bevállalni mert drága a papírpelenka, meg az autót is cseréni kellene már... hát ezen az alapon már rég kipusztult volna az emberiség.

Na lepihenek kipihenni a tegnap-tegnapelöttöt és előrepihenni a holnapot, mégegyszer kössz a sok köszönnivalót, komolyan egészen meghatódtam. Ja két napig pizzát fogunk enni ami jó.

Ajándékaim egyike.

Kaptam mindenféle italokat, csokikat (sokan tudják, hogy édesszájú vagyok)és sok szeretetet.

Más. Egy nagy projekt ezennel lezárult. Valamikor olyan 20 és 30 éves korom közt eldöntöttem, hogy 80 évig fogok élni. Azóta ehhez tartottam magam. Ez annyira így volt, hogy két éve amikor utoljára téli tüzelőt rendeltem csak két évi adagot vettem. Az más kérdés, hogy azóta egy csomó ingyenfám lett a kiszáradt, kidőlt fák kivágásából, továbbá olyan enyhék voltak a telek, hogy még további legalább egy, de inkább két télre való fám maradt/lett, szóval ezeket még el kell tüzeljem, de nemcsak ezért szándékozom még élni. Hanem mert szeretek élni és addig szeretnék amíg kedvem van hozzá. Amíg nem teher az élet. De miután már teljesítettem a tervet, annyira nagyon nem izgat a "hogyan tovább", nekem tegnaptól kezdve már minden nap nyereség.

7:36 Bocs nem tudok mindenkinek válaszolni, mert sorba jönnek a jókívánságok a neten minden inputon. (aki még nem tudja ma vagyok 80 éves, egészen pontosan délután 17:30-kor leszek) Namost J ebből az alkalomból meglepetéspartit rendezett, amiben az a fő meglepetés, hogy ki kell takarítsam a kerti pavilont, hogy beférjünk a meghívottakkal, továbbá, a tegnapi fenyőgallyak maradékát is valahogy el kéne takarítani és még a háziorvost is meg kell látogassam, 10:30-ra kaptam időpontot mert ma a jogosítványom orvosija is lejár, szóval így generálisan KÖSZÖNÖM mindenkinek aki írt, meg aki majd még fog. Majd este vagy holnap jelentkezem.

20:39 Most jöttünk haza a kutyákkal a szántóföldről. Hát ha ők nincsenek, nekem nem lett volna lelkierőm még sétálni. Fárasztó nap volt. Sorrendben ugye felkerestem a háziorvost, az egy bringaút, nem annyira hosszú, oda-vissza tán 4 km, de a tegnapi nap után már fárasztó. Az apropó, sajnos meghalt tavaly Péter barátom aki a VIII. kerületben volt háziorvos és kétévente hosszabbította a jogosítványomhoz szükséges orvosi  engedélyt, most a saját helyi háziorvosomhoz kellett menjek, aki még látásvizsgálatot is csinált, ettől különösen rettegtem, megkerestem a neten az olvasótáblát és megpróbáltam betanulni az alsó két sort (43, 27, 18, 84, 73, 21 ) de hiába mondogattam biciklizés közben  a hat számot, sajnos képtelen voltam megjegyezni, annyira elkopott a rövidtávú memóriám. Pedig anno hosszú verseket voltam képes egy olvasásra megjegyezni, sőt később  is emlékeztem rájuk, amikor a gyerekeim tanulták az iskolában a Toldit, csodálkoztak, hogy fejből mondtam a versszakokat, de most SEMMI. Szerencsére ment a tábla olvasás, szóval bár szar a szemem, de a tábla még megy. Mindazonáltal önkorlátozok, nem autózok már sötétben és nem megyek 10 km-nél messzebbre autóval, csak itt mozgok a környéken, ahol minden kátyú ismerős és nem keveredhetek komplikált forgalmi szituációkba amik során az agyamról kiderül, hogy épp aznap rágta meg a megoldáshoz szükséges sejteket a demencia.

Mázlim volt, hazafelé úton letudtam az okmányirodát, anélkül hogy lett volna foglalt időpontom, mintegy 20 perc várakozás után el tudtam intézni a jogosítvány hosszabbítást, kaptam ideiglenest és majd küldenek SMS-t ha bemehetek a kész új jogsiért, ami további 2 évre enged vezetni. 

Na itthon nekiugrottam a kerti szaletli kitakarításának,

J meg nekiállt pizzát sütni.

Klassz lett minden, kettő kivételével itt voltak a meghívott szomszédaink, akikre mindig számíthatunk és akik mindig számíthatnak ránk.

Na tessék, egy valaki zabál, ÉN.

Itt és most köszönöm meg mindenkinek a felém áradó szeretetet, azt a rengeteg születésnapi jókívánságot ami a Fb-on, SMS-ben, Emailben, messengeren jött a neten, egyszerűen képtelen vagyok egyénileg reagálni valamennyire, mert talán több száz üzenet is jött, lehet holnap legalább egy emoji öleléssel válaszolok, de e pillanatban még az ajándékaimat sincs erőm megnézni, lezuhanyozok és eldőlök, mert húz lefelé a testem, jóéjszakát!

11:04-kor jött az SMS  Telekomtól, hogy megjavították az Internetet. ÉS TÉNYLEG. Szóval pont egy hétig hétfőtől hétfőig nem működött. Kíváncsi vagyok a havi díjban lesz e valami kompenzáció. Akkor most beszerkesztem amit akkor offline írtam:

2025 07. 08. 12:40 kedd.

Offline írok, mert internetszolgáltatás még nincs. Bár megkaptam a Telekom "netgarancia" nevű szolgáltatását, ami azt jelenti, hogy okostelefonon korlátlan Internethozzáférésem van, de ez a PC-re nem vonatkozik, itt áll tőlem balra a polcon a doboz aminek a pofatúráján egy rakás zöld LED-nek kellene világítania, na ebből csak három fényeskedik, azaz nincs NET kapcsolatom vezetéken át. Ami nem csoda, ma reggel körbesétáltam a környéken és mindjárt 6 házzal délre így nézett ki az adatkábel, hát ez nem olyan mint ami működőképes.

A környék amúgy mint a csatatér. Én ekkora vihar még életemben nem éltem át, mint ami tegnap délután ( a Telekom hibaértesítése szerint július 7.-én hétfőn 13:59-kor) ránktört. Egészen biztosan bőven 100 km/h felett volt a szélsebesség és hozzá mintha dézsából öntötték volna az esőt. Délről jött, benyomta a vizet minden alá ahol csak egy pici rést talált, letarolta a kertet, kidöntött több hatalmas fát, az óriásfenyőnket a felső harmadban letörte és agyonvágta vele az északi oldali kerítést, ledöntötte a Tequila árbocát, rá az Amapolára aminek az egyik hátsó horgonyát feltépte, a Tequila bójakövét a csatolt horgonnyal meg kinyomta vagy 8-10 métert a part felé, pedig ez már kibírt nem egyszer Beaufort 10-es vihart is. Feltépte a cockpit pilothaus tetjén a ponyvát és elragadta

az egyik solar panelt,

lehet erre keresztet vethetek, mert hogy hol süllyedt el fogalmam sincs, de majd ha búvárkodásra alkalmasabb idő lesz végigtapogatom a feneket a környéken.  A másik napelemet csak feltépte és előre hajtotta a tartólemezein, ez menthető.

Ahogy elállt az eső és csökkent a szél kimentünk kárenyhíteni. Elsősorban Amapolát kellett csónakkal közel hozni a stéghez és kihalászni az elsüllyedt járót, piszok szerencse, hogy volt rajta egy pót kötél (az üzemi elszakadt), így ahhoz nem kellett búvárkodni. Egy vastag kikötőkötél elszakadt....elég "egérrágta" volt, rég ki kellett volna cserélni, de biztos ismeritek a "jó lesz az még" érzést, hát ezzel pont így voltam.

Minden áram elment a környéken, sötétbe borult a város, ezt követően hamarosan víz se folyt a csapokból. Miután leválasztottam a bumot az árbocról kicipeltük a partra mindkettőt és új pozíciójában kikötöttük a Tequilát,

(ez a kép már a rudazat mentése után készült, az első állapotot nem volt érkezésem lefotózni, nem a dokumentálás volt az első szempont)

szerencsére nem jött olyan közel a parthoz, hogy a bójakő és a vele "sorbakötött" horgony sürgős áthelyezését igényelte volna. Merthogy az időjárás továbbra is fenyegető. Aztán egy plusz ponyvával ideiglenesen befoltoztuk a cockpit tetőt. Odalent minden elázott, de a kabinokba nem jutott be víz, szóval ha kisüt a nap egy alapos szárítkozás után akár káresetet se kell regisztrálnom.

A kert kárainak felmérése még várat magára, mindenesetre jobban jártunk mint néhány szomszéd, akinél épületben és fákban is komolyabb kára esett, bár voltak szerencsések akik pár ág letöréssel megúszták.

A délutáni kutyasétáltatás során szembesültünk az igazi problémával, a 20 kV-es légvezeték ami a napraforgós felől jön be a városrészbe több helyen leszakadt

Ezzel sötétbe borulva és ivó(fürdő, klotyóöblítő stb)víz nélkül zártuk a hétfői napot mi és alighanem a város többi lakója is. Másnap reggel a Szmájli kutyával elindultam a szokásos sétára ekkor készült a fenti képek többsége is.

A helyzet világosban még jobban látszik, este azonnal láttam, hogy ennek a javítása nem fog beleférni a tegnapba, mindenkit megnyugtattam, hogy hosszabb víz és áramtalanságra kell berendezkednünk. Én még  a mai napot is kétségesnek véltem, de 10:30-kor elkezdtek világítani a bekapcsolva hagyott lámpák, a fiúk remek munkát végeztek.

A napraforgósban futottam össze velük hajnalban, 

mondták, hogy ők csak alvállalkozók, az ELMŰ-sökre várnak (mondjuk arra várhattak volna, régóta E-ON a cég amióta előbb a németek megvették, aztán ha minden igaz a Mészáros Lőrinc kivásárolta őket), de ezzel két óra alatt végeznek, de ami soká fog tartani az a hálózat átnézése, mert addig nem lehet visszakapcsolni amíg a leszakadt ágak a drótokon lógnak. Erről magam is meggyőződhettem, amikor körbejártam a vidékünket.

Mindenütt leszakadt, kidőlt fák amerre járunk, az utca mint a csatatér, 

Sz persze sz@rik az egészre

Itt maradt a szemét, mert a kukásautó se tudott bejönni a keresztbedőlt fáktól, szóval baj van bőven, de mindent összevéve, aránylag jól megúsztuk a dolgot, különösen annak fényében, hogy vannak akik feje felől a háztetőt elvitte a tegnapi idő. Most várjuk sorsunk jobbrafordulását.

Na eddig a múlt, mint írtam kb. 20 óra múlva lett villany, talán a nem nyitogatott mélyhűtőben se mentek tönkre a lefagyasztott kajáink (különös tekintettel arra, hogy piszokul lehűlt az idő, a kimosott és nyárra elpakolt  tréningnadrágot már nem akartam elővenni, de úgy fáztam, hogy ebben a speciális, kempinggatya-termo aláöltöző kombóban voltam itthon a házban) ,

ez majd kiderül, ha megesszük őket. Innentől a mai nappal azaz július 14.-e hétfővel folytatom.

Szándékaim szerint befejeztem volna a "fenyőfa projektet", 10 talicskányi gallyat felaprítottam metsző és karos ágvágó ollóval, valamint láncfűrésszel és kitalicskáztam a komposztálóplaccra, dolgoztam reggel 8-tól du. 2 óráig (igaz közben Flórát a szomszéd kislányt, aki mostanra már jóideje nem is kislány hanem doktornéni)  kivittem autóval Lacházára a buszhoz, meg J-t bevásárolni a Lidlbe, de annyira elfáradtam, hogy abba kellett hagyjam, még mindig remeg kezem-lábam, pedig csak egy rövidet sétáltunk a kutyákkal délután. Azt hiszem egy jódarabig nem fogom szeretni a karácsonyfákat.

Határozottan rossz passzban vagyok. Ma, annak ellenére, hogy vasárnap van, megjelent a Telecom szakembere, hogy megcsinálja a netet. De nem csinálta meg, mert valahol a fővezetéken van a szakadás, ami nem az ő feladata, marad a sántaüzem. Immáron egy hete. Még jó, hogy ez a netgarancia (PC az okostelón létsített hotspotról USB-n át megy) működik. Amúgy egész jól bejáratódott a rendszer, ha nem is gyors, de nem is túl lassú. De innentől csak további rossz dolgok történtek. Elsőre még tegnap besz@rt a kis kézi Hunday láncfűrész, pedig hogy szerettem ( talán nem szabadott volna használni), valami kontakthibája van, szétszedtem a gépet, vagy a kapcsoló vagy a motor lesz a bűnös, de mindkettő szétszedhetetlenre van csinálva, (ha elromlik vegyél másikat), egyelőre félreraktam, folyt. köv. Aztán tegnap este kivonulok a hajóra zuhanyozni, hát nem működik az édesvíz szivattyú. Olyan fáradt voltam a favágás után, hogy nem volt energiám visszamenni a házba zuhanyozni, azon koszosan lefeküdtem és rögvest álomba zuhantam. Ma a fenyőaprítással folytattam ígéretemnek megfelelően, hogy legalább a szomszéd udvaráról eltakarítsam a fám romjait. Már reggel 8-kor nyomtam, délre végeztem is, de kezem lábam remegett.

Hát a kerítést azt javítani kell, és az innenső oldalon még kupacban áll amit a szomszédból a láncfűrészelés után áthajigáltam.

Ez még olyan 10-12 talicska anyag. Nem igazán a talicskázás és a szétterítés a gond a komposztáló placcon, bár az is elég fárasztó, hanem aprítani kézi és karos ollóval (merthogy a kisláncfűrész megadta magát). Még jó, hogy a nagy az működik (lekopogtam), mert ha az is megadja magát végem van.

Ahogy délre végeztem kivonultam a hajóra szivattyúhibát keresni. Ugye az ember kezd a rutinnal a táblában, olvadóbiztosító, kapcsoló, kimenő feszültség a kapcsokon pipa. Na akkor jön a macerásabb, ruhásszekrényt kipakolna, felemelni a padlót, alatta lakik a szivattyú. Voltmérő a kapcsokra, NINCS tápfesz. Hoppá, gyanús a sorkapocs, olvadt a műanyag. Széttöröm, mert a csavarokhoz nem férek hozzá,  a csupasz drótokon mérek, megvan a 12 V DC, AHA megvan a hiba! Kicserélem a sorkapcsokat, na mondom, ez gyorsan ment, csak úgy rutinból indítom a motort.... NEM INDUL! Viszont meleg a motor. Márpedig ez hideg vizet nyom, a fenéktankból a napkollektor decken álló bojlerébe amikor zuhanyozáskor fogyasztom a vizet. Na a szivattyút kiszedni egy kicsit macerásabb, szoros a hely, bele is döföm a csavarhúzót a tenyerembe, amikor a meghúzott awab bilincsek alatt jól rákötött műanyag tömlőket lekínlódom a csatlakozó végekről. Kint a télikertben a munkaasztalon szétszedem a szivattyút, beállt a tömszelence-csapágy egység, mázli, hogy a motor nem égett le, bár ehhez alkatrészt aligha kapok, márpedig e pillanatban szétszedni se tudom a tömszelencét ez valami spéci. Kínomban elkezdtem googlezni, rendeltem egy új szivattyút a Temuról, azt írják 4 nap alatt itt van, majd meglátjuk, addig zuhanyozok a házban. De ha minden megjavított hibára két új hiba jut, akkor sose érem utol magam. Olyan sok lett valahogy mostanság a meló....ettől kissé elkedvenetlenedtem.

Hát egyelőre marad a sántaüzem. Délben megörvendeztetett a Telekom, küldtek SMS-t, hogy kijavították a hibát. Épp bevásárolni voltunk, hazaérve nézem a dobozt ugyanaz a három LED pislákol rajta mint korábban. Újraindítom, semmi nem változik. Na telefon, de át kell küzdjem magam a gépasszisztensen Vandán aki olyan hülye mint a segg. Ráadásul a suttogó rekedt beszédemet nem érti. Kínomban odaadtam a telefont J-nek, aki meg olyan lelkes, hogy már akkor válaszol a Vandának amikor az még a kérdést sem tette fel. Na hosszas kínlódás után megígérte a gépasszisztens, hogy küld szerelőt és adott újabb 72 óra korlátlan Netet (hú, mostanra már nagyon vágom, okosteló-mobilhálózat-hotspot-USB intrnetmegosztás). A jó hír az, hogy bár lassú, de jóval gyorsabb mint kezdetben, szóval most naplózom a mai napot.

Igazából most jutottam el a kárfelmérés folytatásához. Eddig csak a hajókkal foglalkoztam, most az udvarhoz láttam hozzá. Az  óriás fenyőfa, amin a 2-es számú "víztornyom" is van amiről a magaságyások csepegtető öntözése megy,  felső harmada letört. A víztartály nem érintett, a törés jóval felette következett be. Viszont rázuhant a jelentős tömeg a kerítésre, amit letarolt. Olyan 3 m magas hatalmas gubanc amit el kell takarítsak. 

Vérzik a szívem a gyönyörű ezüstfenyőért, de ez ami lezuhant már minden szempontból mentehetetlen, a hajolgatást, guggolást térdelést elkerülendő a kis székről kezdtem kézi metszőollóval, aztán a nagy, karos ollóval aztán kis, akkus  egykezes láncfűrésszel. Amit levágtam, az apraját talicskáztam a komposztba

A nagyja egész ágakat meg J-vel kettesben húztuk ugyanoda, ebédig dolgoztunk, utána pihenő, nem csinálok már nemhogy 12 órás műszakokat min régen, de még 6 órásakat se, 4 óra munka után "fájront", így is jól kidöglöttünk.

A szomszéd is aprítja ami a diófáiból maradt, nála sokkal nagyobb a kár, két hatalmas diófája pusztult el, az egyik tövestűl dőlt ki még  a vízcsövet is kitépve a talajból és a kerítést ledöntve rádőlt Ervin ( a harmadik szomszéd) kertjére, teljesen beborítva azt, ahhoz ami állva maradt, csak kicsit megdőlt veszélyeztetve többek közt a mi házunkat is, profi favágót kellett hívnia a fa lebontásához.

Délutánra valamelyest tisztult a kép,

most optimistán úgy saccolom két nap alatt eltakarítom a kerítésre esett fenyőkupacot. Holnap a nagy láncfűrész lép munkába. A fenyő sudara  olyan 4 m-es hosszon, úgy 15 cm körüli törzsátmérőnél tört le, miközben a fa teljesen egészséges, szóval a tanulság az, hogy amikor ekkora vihar van nemcsak a beteg, elöregedett fák jelentenek veszélyt.

Picur kutyát sürgősen orvoshoz kellett vinni mert nem tud kakilni, csak szenved, egyelőre nem tudni az okot. Gyanús, hogy az eltömődött bűzmirigye okozhatott hamis székelési ingert neki, azt a doktornő lekezelte, meglátjuk mi lesz tovább, J mit igazi "anya" roppant mód aggódik.

Tegnap én voltam a belgyógyásznál, nem tetszik neki a laborleletem, elküldött ultrahangra, meg urológiára, egyikre október 22.-ére, a másikra november18.-ára kaptam időpontot, addig meg pisálok amilyet sikerül. Most már csak valahogy fejben kell tartani, mert a múlt hét pénteki labort is úgy elfelejtettem mint a szél, azt hittem még csak csütörtök van, szóval az se segít ha beírom a naptárba, ráadásul azt meg mindig elfelejtem a hét végén átlapozni.

Nakérem. Ami most megy azt az én időmben úgy hívtuk "sántaüzem". Merthogy tegnapelőtt itt leszakadt az ég, olyan vihar tört ki itt amilyet én még az eddigi életemben se itthon, se a világtengereken nem tapasztaltam. Ennek következtében elment a villany és nem volt víz egy napig. Leírtam részletesen offline és fényképeztem is, lesz róla beszámoló, de, és itt jön a "sántaüzem" nincs igazi Internetem, mert az optikai kábelek is megsérültek az utcán és a helyreállításuk késik. Megkértem a Telekom "netgarancia"-áját, ami mobil eszközön, azaz okostelón működik, de azon utálok pötyögni, meg a blogot se tudom szerkeszteni mert a fene se emléxik a jelszóra a PC meg tudja. Naszóval kaptam ötleteket, hogy lehet az oksotelót hotspotnak alkalmazni, sikerült is, átrágtam magam az informatikai csapdákon ( elsőre már ott elakadtam, hogy nem tudtam mi az a "hotspot", aztán meg mi a telefonom típusjele, mert az volt az így létesített hotspot neve, aztán megjegyezni a generált jelszót stb),  de hiába jutottam el idáig, a PC-ben nincs WIFI kártya, így nem tudtam csatlakozni vele az immáron saját privát hotspotomhoz. Még alkalmi segítők se tudtak segíteni, de akkor rámírt a Vas Gabi, hogy lófax wifikártya, egyszerűen dugjam össze a telefont kábellel USB-n keresztül a PC-vel és lesz netem. Ez se volt ennyire egyszerű, de a Gabi segített telefonon és most működik, de mint kezdtem ez sántaüzem, lassú mint a tetű, szóval nem lesz részletes, képes beszámoló, csak majd ha a Telekom visszaadja az "igazi" netemet. De tudok írni keyboardon ami felüdülés a telefonmasszírozás után.

Most tehát miután elhalasztottam a naplózást, elmondom a gondolataimat amiket a viharkár generált.

Gyakorlatilag a 42 évi szakmai életem legnagyobb részét a "lövészárokban" töltöttem. Mit értek ez alatt? A 12 év tervezői munkát kivéve mindig üzemeltető voltam valahol olyan helyen, ahol azonnali műszaki problémákat kellett megoldanom. Akár a tengeren, akár különféle szállodákban, MINDIG az volt a feladat, miközben még azt se tudtam igazán mi romlott el, hogy MIKOR LESZ KÉSZ?? Csináltam beosztottként csináltam középvezetőként, igazgatóként, szóval tudom milyen egy üzemzavar és a folyamat valamennyi szereplőjének archetipusa itt van a tudatomban, az emlékeimben, mondhatnám a véremben. Regélhetnék (fogok is januárban az "emlékezetblog" folytatásakor), de most amiről beszélni fogok, a legfelsőbb vezetés szokásos viselkedéséről, méghozzá akár nemzetközi szinten is, mert a pályám végén francia főnökeim voltak, hát azok se jobbak egy hangyányival sem, SŐT. Miután MINDENT csakis és kizárólag a pénz dirigál, állandó nyomás van a gazdaságot működtető valamennyi résztvevőn, így az üzemeltetőn is, hogy konkrét legyek "Ne költs semmi pénzt semmire, de minden működjön, és legyen gyönyörű!" Minél magasabb polcán áll a hierarchiának valaki, annál erősebben nyomja az értékesítési oldalon a bevételek mindenáron való növelését és a költségek mindenáron való csökkentését. Mert MINDENKI megítélése (az övé is) csakis ezen múlik. A hatalmi pozíció csábító, és ha néha (gyakorta) nem jár vele együtt megfelelő agyi kapacitás (volt olyan főnököm, aki a prémiumomat a bevételi terv teljesítéséhez kötötte, és amikor ezt sérelmeztem, mondta, hogy akkor majd én is b@szogatom az értékesítőket, hogy jobban dolgozzanak), gyakran okoz feszültséget. Volt esetem amikor egy, ráadásul kivételesen nagyon okos főnököm szembesített a rideg valósággal: "Értem amit mondasz, de ha te nem tudod megoldani, akkor nekem meg keresnem kell helyetted valaki mást aki majd megoldja." Kétségtelen, az embert három tússzal a hóna alatt ( akik állandóan kinövik a cipőjüket és minden szeptembereben iskolába kell őket indítani egy rakás pénzzel kitömve ) ez erősen motiválja... mondom én, hogy okos főnök volt. És ha egyszer a kapitalizmust választottuk akkor akár rendező elvként is el kell fogadni, mert ez a verseny maga. Namármost ezen ok folyományaként az üzemeltetésre, pláne a karbantartásra fordított pénzeket mindenki igyekszik megnyirbálni. Ezt általában büntetlenül meg is teheti. Mindenki rövid távon érdekelt, alig kockáztat, az érintett eszközök, gépek, felszerelések falak mögött, föld alatt, nagy távolságban duruzsolnak, nincs természetesebb dolog minthogy a villany világít, a számítógép teszi a dolgát, a csapból folyik a víz és a szar lefolyik a WC-ből. Ha meg valami elromlik csak egy telefon és jöjjön de izibe egy szerelő, aki nyilván csak a seggét vakarja valahol (ki mint él úgy ítél szokta mondani boldogult anyám), szóval ha költséghatékonyságot elemez valaki ( még cégeket is alapítanak rá, egyszer a szélestudású francia munkáltatóm pont rámuszított egyet, aminek a szakértője, micsoda véletlen pont egy volt beosztottam volt), akkor LEGESLEGELSŐKÉNT aztokat az összegeket veszi górcső alá amik a fenntartás, karbantartás címszó alatt sorakoznak. És jönnek a korszakos zsenik az ötletekkel és sorba húzzák ki megfellebbezhetetlen hatalmi pozíciókból azokat a tételeket amik nemcsak az üzemeltetést, de az  üzembiztonságot, sőt hosszú távon akár a gazdaságosságot is rontják, de a mindenkit motiváló rövid távon ez nem jelentkezik, hanem igenis megtakarítás, amivel lehet dicsekedni, SŐT ha elnevezzük "rezsicsökkentés"-nek, akár választást is lehet nyerni, de ostoba beszélő disznósajtként kormánypozíciót azt egészen biztosan.

Mert mi is történt két napja? Nagyon nagy szél fújt. Nem mértem, de ha azt mondom 150 km/h akkor nem tévedhetek sokat. Mert olyan, hogy az országos nagyfeszültségű ( tehát minimum 120 kV-os) hálózaton ilyen kárt okozzon szélterhelés,

nem igazán volt példa a rendszer (mármint a villamos hálózat) fennállása óta. Ezeket az oszlopokat tán még Rákosi alatt állították fel. Aztán hogy AZÓTA  a megnövekedett fogyasztói igény miatt mennyi plusz terhet raktak rájuk, ki tudja? Tán az OVIT-ot kellene megkérdezni, és hogy vajon az onnan rég nyugdíjba ment kollégák közül ki volt aki a fejét csóválta, és ki volt akinek meg befogták a pofáját, hogy "ez már fent eldőlt, te meg csinálod". Amit én láttam viharkárt itt a környéken, az mind a középfeszültségű ( 20 kV)  hálózat fakidőlés, rázuhanás okán történt vezetékszakadás miatt következett be, márpedig (több mint 60 éve tanultam bocsánat ha nem vagyok pontos) rémlik valami szakmai szabály dőléstávolságról, ami azt jelenti, hogy a karbantartás része (kellene legyen) a fáknak  a vezetékek veszélyes közeléből való eltávolítása. Na ezt a legkönnyebb rezsicsökkenteni. Aki kiadja utasításba már rég nem lesz számonkérhető amikorra áramszünetet okoz. Meg egyébként is népszerűtlen dolog, azonnal jönnek a méregzöldek, hogy bántják a fákat. ÉS sajnos annyira elhiteltelenítette a mocskos PÁRTpolitika a döntéshozás valamennyi szintjét, hogy TÉNYLEG nem hisz senki, akár a szakmailag megalapozott érveknek sem, mert hisz ha mindenki hazudik, akkor hülye aki igazat mond,  PLÁNE, hogy minden idióta megszokta, hogy nyugodtan pofázhat a neten minden ellen baromságokat, mert ha a politikusoknak szabad akkor neki, aki kijárta "az élet iskolája"-át és ettől okosabb bárkinél miért lenne tilos?

A vízcsövek meg kussolnak a föld alatt, csak szép csendben elszivárog a víz negyede (max néhányszor beszakad az úttest egy autó alatt és olyankor mindenki csodálkozik), miközben a rezsi csak csökken ahogy azt az uralkodó megparancsolta. Naszóval a tanulság levonható, a vihar b@szik a parancsra, az jön és dönti szaggatja amit ér. A hatását meg mindenki a saját agya szerint lereagálja, ahogy most én is. UFF.