A mai reggeli termés. Paradicsom minden méretben és színben.
A legnagyobb 66 dekás.
Tegnap felsültem a varrással. Bárhogy igyekeztem a visszahajtott kamionponyva anyag állandóan elcsúszott a varrás közben. Eleve nehéz a terjedelmes anyaggurigát mozgatni a varrógép alatt, az asztalt ki kellet egészíteni ideiglenes toldásokkal, hogy a hónom alatt tudjam a rolnit csúsztatni, egyszerűen kevés volt a kezem mindenhez. J próbált segíteni, de bevallom ettől csak még rosszabb lett a helyzet. Annakidején vitorlákat varrtam, most meg egy vacak ponyvával képtelen voltam megbirkózni. Teljesen elkedvetlenedtem, abba is hagytam. Erőt vett rajtam az öregkori kishitűség, a csüggedés. Hogy már nem vagyok jó semmire. Hogy nem fog menni. Hogy ez a rohadt ponyva kifog rajtam. J kitalálta hogy tűzzük össze az anyagot tűzőgéppel. Mondjuk a tűzőgépkapcsokat varrás után ki kell szedni, mert rozsdásodnak, de a megoldás működhet. Csak a tűzőgépet nem találtam hozzá. Pedig van, csak a fene tudja hol van. Aztán ma összeragasztottam kétoldalas ragasztóval, ahogy annakidején a vitorlákat is varrtam és különösebb gond nélkül végigvarrtam az első másfél métert. Tökéletes lett. Utólag nem is értem miért estem pánikba. Valami történik velem, változás bent a fejemben. Régen nem ismertem olyat, hogy NEKEM valami nem sikerül. Azonnal rávágtam magamban, hogy NEKEM minden sikerül. Most meg a legkisebb problémától... mint most ez a varrási nehézség, bepánikolok. Mondjuk nem adtam fel, de kísértett a gondolat. Fel kell magamat rázni, ki kell ebből zökkenjek, változtatni kell, nem megszokni. Úgy döntöttem dolgozom rajta.
A jó hír, tegnap meghozta a futár a valóban alkalmas új szivattyút. Most, hogy a ponyvavarrás immáron egész biztosan menni fog és lenyugodtam, amint végzek vele (mert ez a sürgősebb, amíg nem végzek, a télikertben nem lehet mozogni a varrógép és kiegészítései miatt), ha az időjárás is alkalmas, leszedem a régi szakadtat, meg az ideiglenes fedést és felrakom az újat. A régi kibírt 15 évet, ha ez is kibír annyit, az azt jelenti, hogy ebben az életemben nem kell még egyet csinálnom. Ha meg eső lesz holnap, ahogy jósolja a meteorológia, akkor szivattyút szerelek. Ha mindezen túl leszek és minden működik, sokat segít majd a csüggedt állapotomon. Az persze nagy kérdés meddig leszek képes magamat időnként összerakni. Mert egyelőre maga a gondolat is szokatlan, hogy ilyesminek a szükségességét hozta el az élet.
