Hajónapló

"ftm"  fején találta a szöget. Úgy kezdődött, hogy szerdán lementünk Balatonra, azzal a tervvel, hogy utóljára, de a jövő héten mégegyszer  kell forduljak, mert annyi a hazahozandó motyó, hogy egyszerre nem tudtam bepakolni. Utóljára még lenyírtam a füvet, elücsörögtünk a nagyra nőtt fák alatt, amik ujjnyi vastag csemeték voltak, amikor elkezdtem azt a minibirodalmat építeni, amitől most örökre megválok. Mindenütt madárkák dalolnak fészkelnek, szünet nélkül etetve  fiókáikat, igazi földi paradicsommá tettem azt a sziklás földdarabkát, ahova 33 évvel ezelőtt megérkeztem egy szál Malajziából hozott machetával és elkezdtem kivágni a kefe sűrűségűre nőtt kökény, galagonya és vadrózsabokat. Utóljára gyújtottam be a magam tervezte-építette kandallóba és bámultam a tűzbe a magam építette ház nappalijában, elgondolkozva, vajjon nem életem legnagyobb hülyeségét követem e el azzal, hogy vén fejjel, amikor mindenki más lenyugszik, megpihen, abbahagy, visszavonul, itthagyom mindezt, hogy egy újabb álom megvalósításába vágjak bele. De a kocka el van vetve. Mostmár késő az aggodalom. Elbúcsúztam az önkormányzati hölgyektől és "T" polgármestertől. Csütörtök reggel leautóztam Keszthelyre Rick Csabához algagátlóért, este a cuccokkal megpakolva hazajöttünk egyenest Amapolára. Kint aludtunk, hogy a rettenet mennyiségű holmit elpakoljuk és haladni tudjak, immáron finiselve a vízretétel előtt. Mostantól ritkulni fog a blogolás és gyorsul a hajóépítés, szóval "ftm" jól gondolta. Pénteken kipakoltam a maradékot a műhelyből, kezdem megszokni, hogy hol rend, hol rendetlenség van éppen a hajón, attól függően éppen hogy állunk a bepakolással, rájöttem, hogy a hajózás legnagyobbrészt cuccolásból áll. Kitakarítottam a műhelycsarnok rámeső felét, "ne érje szó a ház elejét". Miután már csak a hajón "műhelyelek" (senki ne keresse ezt a szót sehol, most találtam ki) felszereltem a nagy satut is a gázpalackos ládára. Szombaton és ma a cockpitban nyomultam a jobboldali padláda acélszerkezetének összeállításával. Szombaton felkeresett "SZ T" barátom, elhozta a második generátoromat megtuningolva és átbeszélük a legcélszerűbb elhelyezését a generátoroknak. Elvitte átalakítani a Trabant üzemanyagfogyasztásindikáló műszert fordulatszámmérővé. Most hazajöttem, a Balatonról hozott holmik ideszánt részével és elhoztam a vitorlákat a kislányomnak ajándékozott zuglói lakásomból, hogy ne legyen útjába a most kezdődő "honfoglalásban".

Kész a műszerpult furnérozása, lelakkozva várja a műszerek és kezelőszervek befogadását.

 És a baloldali famunka is kész a cockpitban. Mindjárt meg is ázott a délutáni esőben.

 Tegnap felhívot a Dénes Pista a Vitorlázás főszerkesztője és azt mondta, megjelent a cikk rólam az újságban, küldi a tiszteletpéldányt. Remélem szépek lettünk Amapolával a pletykaújságok után végre a szaksajtóban.

Hát igen. Úgy tűnik idén is elbuktam a harcot a nyárfával. Nem tudom, hogy fogom felkenni az algagátlót a hajófenékre a "hóesésben". Egy bő hónap még belefér, de júniusban mindenféleképpen lemegy a hajó a vízre. Akárhogy is, de megoldom. Folytattam a szerszámok és anyagok kihurcolását a műhelyből a hajóra. Miután tegnap tele lett a foxli, ma megint rendet kellett  rakjak. Szabályosan bepánikoltam, amikor ránéztem, hogy még legalább két csomagtartónyi cuccnak kell beférni, miután úgy nézett ki tegnap este, hogy már semminek sincs hely. De aztán csoda történt. Minden befért. És még ha IGAZÁN rendet csinálok majd a végén, tehát a rendelkezésre álló helyet a polcok tetejéig kitöltöm, akkor még további holmik is beférnek majd, amint erre szükség is lesz, hiszen a szalonból is átjön ide egy csomó cucc, ami most a konyhai fiókokban és a térképasztalon parkol. Persze amint összeáll a hajó, sokmindent kidobok, amiket most még őrizgetek, hogy "kellhet még valamire". A végleges rendcsinálás persze egy álom, továbbá a rendet fenntartani is nehéz, alapfeltétel lesz majd egy ABC szerinti nyilvántartás, mi hol van, hogy ne kelljen örökké turkálni. Ezt a dolgot az első perctől kezdve magunkkal szemben alkalmazott legnagyobb szigorral kell majd kezelni, mert különben oda jutunk, mint itthon a költözködések után, hogy egy rakás dologról csak azt tudjuk, hogy valahol van nekünk, de fogalmunk sincs, hogy hol.

Ma felszereltem a cockpit bal oldalára a szegélylécet. Ha az alatta lévő oldalborítás is fent lesz, reményeim szerint holnap, akkor lefényképezem. Nagyon mutatós darab lett. Az acéllemez peremre a mostanság ideköltözött (a tönkrement asztaloscég helyére) ragasztókereskedő cégtől (Syntex-ker) ajándékba kapott holland pasztába ültetve rakom fel a fát, ahogy a képen fent látható gunwale szegélylécet is ezzel raktam fel, hogy ne rozsdásodjon alá semmi esetre se. Ez a massza soha nem szilárdul meg teljesen, örökké elasztikus marad és festhető is ha kell. Az alulról behajtott csavarok furatai zsírinjekciót kaptak, mielőtt a csavarokat behajtottam volna. Ennek kettős célja van, egyik, hogy a kemény kőrisfába így könnyedén bemegy a csavar, a másik, hogy miután nem rozsdamentes, csak horganyzott csavarokat használok, így soha nem fog berohadni a fába. Amúgy a tüzihorganyzás nem lebecsülendő korrózióvédelem, ha jól van megcsinálva sokáig ellenáll még a sós tengervíznek is. Annakidején az M/S Petőfi horgonycsőrlőjébe behajtottam egy horganyzott csavart oda, ahová rendszeresen feljárt a tenger és fél év múlva se találtam rajta rozsdanyomot. Ugyanakkor ha sima szénacélba rozsdamentes csavart tesz a dolgozó, az nedves közegben hamarosan oxidálódik a potenciálkülönbség miatt. (egészen pontosan a szénacél kezd rozsdásodni) A modern jachtokon ugye minden rozsdamentes, sőt saválló acélból van, hogy ne kelljen örökösen harcolni a rozsda ellen, de ennek ára van, és most nemcsak a magas beszerzési árra gondolok, hanem arra, hogy ezek (legalábbis az általánosan alkalmazott kommersz anyagok) nem stabil acélok. A kristályszerkezetük ellentétben a magas szilárdságú szénacélokéval idővel átalakul, amitől csökken a szilárdságuk és ridegtörésre válnak hajlamossá. Az ilyen anyagból készült szerkezeteket ezért részben túl kell méretezni, részben pedig időnként cserélni. Pl "RP" mondta, hogy a Halberg Rassy, tehát a prémium kategóriába tartozó 42 lábas hajóján a teljes állókötélzetet 8-10 évenként cserélni kell. Nekem Amapolán horganyzott, ráadásul fuxolható, tehát a méregdrága sajtolható terminálokat feleslegessé tevő, acélsodrony állókötélzetem lesz, ennyi időt, de még többet is, ha rendesen karbantartom kibír az is és az ára a töredéke a rozsdamentesnek.

Beitattam az árbocgallér fáit lenolajjal, majd lelakkoztam sok egymást követő rétegben, holnap folytatom. A műszerpult lapját beborítottam mahagónival, azt holnap lakkozom, mert arra nem csónaklakkot, hanem magasfényű, keményebb parkettlakkot fogok használni. Lecsiszoltam a hajón a fa korlátokat és ráraktam három réteg lakkot, mert a tél kicsit megviselte a lakkozást. Miközben folyik az építkezés, már a karbantartás is aktuális helyenként. Felpakoltam a főárboc deréktörzset az autó tetjére és kivittem a hajó mellé az ott felállított bakokra.

Egy rakás szerszámot is kivittem a hajóra, most megint kupi van a fuxban, egy napig tartott a viszonylagos rend, folyt. köv. holnap.

Tegnap és ma kiganéztam a műhely nagyrészét. Merthogy kész minden famunka, amit ott kellett csinálnom és a jövő hét végén lejár a műhelybérletem. Ma már leginkább a hajón dolgoztam. Megcsináltam a villanyszerelést a fuxban a polcok mögött. Itt a két oldal poziciós lámpáinak kábelei mennek. Már évekkel ezelőtt behúztam azt a kábelt ami a főkapcsolótáblától idáig vezet. Most rendesen felcsöveztem a falra ezt is, meg a mindezidáig csak lengedező egyéb kábeleket is. Megdobozoltam a kábelt, összeforrasztottam az ereket és kivezettem a deck két oldalán már régebben behegesztett csődarabokon keresztül a két lámpa kábelét. A csőcsonkokat ezután egy örökké puhán maradó, ajándékba kapott holland masszával eltömítettem a kábelek körül. Most jött a legnagyobb munka, rendet csináltam a fuxban. Na nem a véglegeset, csak annyira, hogy el tudjam rakni a műhelyből beköltöztetendő szerszámokat, anyagokat. Megszünt a sokkoló rendetlenség látványa, szinte nem is volt kedvem este kibújni a hajóműhelyből, annyira otthonos lett.

Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=IPo9Gd2z6rI&feature=related 

https://www.youtube.com/watch?v=hFO0Nrr5z-U&feature=related

Bajban voltam, hogy lakkozzam a rácsokat. Merthogy a lyukakba ecsettel behatolni....Azt találtam ki, hogy fújom a lakkrétegeket. A támogatói körömbe újabban bevontam Balázsékat az Orca gumicsónakszervíz melletti műhelyben székelő asztaloscsapatot. Egyikük, Balázs már különösen hasznosnak bizonyult a láda deckre beemelésekor, olyan erős mint belőlem négy. Amúgy vadász sólymász és madarász, most is nevelget két hollófiókát a műhelyben egy dobozban. Felváltva tátognak elemózsiáért.

Szóval nekik van mindenük ami kell, kompresszor, szórópisztoly. Kiköltöztem a napra a műhelyük elé és lefújtam a rácsokat. A napon seperc alatt száradtak a rétegek (uraságtól levetett PU lakkot használtam az elköltözött asztalosüzem rámmaradt anyagát).

 Ezzel elment a délelőtt, meg a délutánból egy darab. Utána nekiálltam az árbocgallér folytatásának. Ha nem kellett volna ma egy órával korábban lelépnem, kész is lettem volna vele, most így néz ki. Négy rétegből ragasztottam a fabetéteket, kőris-borovi-borovi-kőris. Egyszerű szétszedni, ha az árbocot állítani vagy dönteni kell. Eredetileg akácot szántam ide és egy darabból lettek volna, nem rétegelve ragasztva, de szétrepedt az anyagom :(   .

Reggel a műhelyben kezdtem, összeállítottam a rácsos fellépők maradékát. Ráment a délelőtt. Ezzel a famunkák, különösen a nagy, műhelyt igénylők befejeztettek! Már csak a hajón fogok dolgozni ezentúl. Délután elkezdtem kiköltözni a műhelyből a hajóra a szerszámokkal. Hát ez a láda maga a csoda. Ma, hogy kicsit kijavult az idő, bár piszokul fújt a szél, kiköltöztem a deckre a főárboc körüli fall-llekötő gallért összeállítani, ezt a négy darabból álló keretet megmunkálás közben folyamatosan illeszgetni kellett az acéllemez pofák közé. Ha a műhelyben csináltam volna belebolondultam volna az állandó ki-be, létrán fel-le mászkálásban. Így meg? A láda-munkapadon úriasan dolgoztam, fél méterre a tetthelytől. Kéjmámor így a munka a decken. Ha kész lesz holnap ez a kötélbak, nekiállok a fuxba az összes maradék kábel behúzásának, azután végre rendet tudok ott rakni és az összes maradék szerszámot visszaköltöztetem a hajóra, vége lesz ennek a folyamatos időrabló mászkálásnak műhely és hajó közt. A jövő héten el kell menjek a Rick Csabához az algagátló festékért, mert ha nem igyekszem felkenni, rámjön a nyárfavirágzás, aztán várhatok amíg végetér, mert amíg az a "hóesés" megy addig egy ecsetvonást se lehet tenni a szabadtéren, hogy forogjon a sírjában aki ezt az átok fát behozta az országba!

Ma az egyik fellépő rács lábaival folytattam. Aztán, mivel hétágról sütött a nap és a deck már másfél hete be van deszkázva, és mert azóta b..osszantja a csőröm a láda a műhelyben, megint rávettem a targoncást egy próbára. Azt eszeltem ki nagy ravaszan, hogy lent a sólya végénél a parton hever egy nagy darab kazánlemez, azt, meg egy vastag széles pallót felhozunk a targoncával és leterítjük a hajó mellett a süppedékes helyekre és akkor sitty-sutty felnyomjuk a ládát a deckre. Na kishíjján sikerült a targoncát vízre tenni. Most a füves sólya legvégén kapart el a targonca, se té, se tova, lejtőnek fel egy tapodtat se. Na megint a Merci teherautóval húztuk ki. Szóval ez a megoldás nem működik! De annyira belelovaltam magam, hogy annak a nyavajás ládának ma ha a fene fenét eszik is fel kell kerülni a deckre, hogy kivitettem a műhelyből a targoncával amíg a beton ért, úgy 20 méternyire leraktuk a raklapon álló ládát a fűre. Passz, a kocka el van vetve, meg kell oldani a problémát. Elöször is kerítettem még három embert (lebeszéltem az ebédelésről a gumicsónakos fiúkat és befogtam a targoncást egy kis kézti munkára) és elvittük kézben a dögöt a hajó tövébe, ahol előzetesen megterítettem neki a füvön az egykor volt Átrium Hyatt uszoda női zuhany ajtajával. Aztán emelő berendezés után néztem. Ugye ott volt a baloldali darukar a hajó elején. Gondoltam kerítek valami csigasort rá az emeléshez. Kérdem a gumicsónakos Ferit, van e valami masszív csigasora. Na az nincs. DE! Van motoros csőrlője. Kérdem milyen? "Milyet parancsolsz? Van 12V DC és 230V AC" Nocsak alakul a dolog. A váltóáramút elcipeltem Amapolára ás felsekliztem a darukar végére. (Még egy métert se hajóztam, de a négy daru már megérte, hogy kitaláltam, ha jól számolom, már negyedszer használom őket.) Aztán felkötöztem a ládát és bár nyekegett egy kicsit a kicsiny csőrlőcske, vitézül felemelte a dögnehéz ládát. Egy gond volt csak, miután beforgattam a fux teteje fölé, ott már nem bírtam vele kezdeni semmit egyedül. Szerencsére a látóterembe kerültek újabb gyanútlan, de izmos  segéderők, mondtam "málenkíj robot" így kézi erővel különösebb gond nélkül talpra állítottuk és a helyére emeltük a ládát.

Majdnem két egész napig nem esett az eső! De most, ahogy felkelvén kinézek, naná, hogy esik. Mit esik! ZUHOG. Brrrr, DDe elegem van belőle! Na ezen a héten se lesz targoncázás.

Este van immáron. Végülis mire kiértem a hajóra elállt az eső, sőt a időnként nap is elkezdett "sütögetni". Megint kiugrottam a "KJ" műhelyébe, ezúttal a főárbocot körülvevő "gallér" (amibe a fallok "pin"-jei jönnek) faanyagát szabtam, vastagoltam délelőtt, délután meg összeragasztottam a rétegeket. A rácsok is elkészültek, ma nekiálltam a lábaikat kialakítani.

Ilyen lett a védőtető a műszerek fölé. Véd az esőtől, mechanikai sérülésektől, ha áll a hajó és nem kell semmi műszert használni.

A Technodrive irányváltót egy nappal az összeszerelés után ismételten feltöltöttem olajjal, most megfigyelés alatt tartom. Azt hiszem rájöttem miért folyt. Azt írja a Loctite tömítőanyag kezelési utasítása, hogy az illeszkedő felületre való felkenés után nem szabad azonnal kajakra meghúzni, várni kell egy órát. Nos miután a gyári szerelést megbontva csak nyomokban találtam tömítésmaradványokat, úgy gondolom az olaszok ezt nem vették komolyan.

Hogy főleg manővereknél rendesen kilássak előre a kormánytól, gondoltam valami sámlira nem árt ha ilyenkor felállok. Mindíg is nagyon tetszettek a régi hajókon ilyen helyeken alkalmazott rácsok. Így nálam is ez lesz a kormányállásban.

Gondoltam seperc alatt összeütök egyet, nos tegnap délután leszabtam az anyagot és kiautóztam vele a "KJ" műhelyébe, hogy a szabászgépen, meg a vastagsági gyalun megmunkáljam az alkatrészeket, hááát..., csak a szabással este 10 elmúlt amire végeztem, és még ma ráment a délelőtt amíg felsőmaróval kiszedtem a felesleget a hornyokból, pedig kint aludtam a hajón, így már hétkor dolgoztam. Mondjuk "ha lúd legyen kövér", már nem csak egyet csinálok, mert "J"-nek aki nálam jóval alacsonyabb, amúgyis problémás a ki-be mászkálás a cockpitból a deckre a nagy szintkülönbségek miatt, így azt is ilyen rácsos fellépőkkel oldom meg. Lépésről lépésre ragasztom, amennyit a szorítókészlet enged.

A változatosság kedvéért megint esett egész nap. Ennyit a talaj felszáradásáról. Miután külső munkákról nem lehetett szó, folytattam a lakkozást a műhelyben és a ponyva alatt a cockpitban a műszerpultba bevágtam valamennyi műszer nyílásait. Pillanatnyilag így néz ki.

Persze szebb lenne, ha valamennyi műszer egy családba tartozna, a hat műszer nem ötféle tipus lenne, de hát ilyeneket sikerült vennem, szereznem, végülis nem olyan nagy baj, működjön, ez a lényeg. Szépség van bőven más elég a hajón.

Ma lakkozásal kezdtem. A tegnap lepácolt és lenolajjal kezelt cockpit szegélylécek így néznek ki.

Előszedtem a "naftalinból" az öt éve elkészített kormánykereket, hogy alaposan lelakkozzam mielőtt nemsokára a helyére kerül. Hogy ne follyon meg a híg lakk, folyamatosan forgattam lakkozás közben és tovább, amíg hőlégfúvóval megszárítottam annyira, hogy már tapadós lett a lakk. Az a technika, hogy ilyen túlhigított lakkal dolgozom sok rétegben, ilyenkor hátrány, de kárpótol a tökéletes felület, amin az ecsetvonások nem látszanak. Hogy lássak az ellenfényben, egy erős reflektorral világítottam.

Ma különösen kedves látogatóm volt, Hrehuss Gyuri barátom, aki kormányosom volt, amikor az Orion nevű vas ötvenessel vasaltuk a Balaton hullámait úgy 40 éve. Erre a jó kis hajóépítő helyre is ő protezsált be, úgy hogy nagy hálával tartozom neki. Attól függetlenül, hogy alapjábavéve egyedül építem a hajót, soha nem tudtam volna eljutni idáig a sok kisebb-nagyobb baráti segítség nélkül. Hányszor kellett már (és még kell majd) erre-arra csapatot összetrombitálnom, mert nem bírtam egyedül erővel valamit!

Leszedtem a Technodrive irányváltó fedelét, megtisztítottam a peremeket, lemostam etilacetáttal, Loctite tömitőanyaggal precízen újra tömítettem és lecsavaroztam. Remélem ezzel vége az olajfolyásnak. Kisütött a nap. Még múlt hét pénteken nekikészültem, hogy villástargoncával felrakjuk a gázpalackos ládát a deckre, de a targoncára még csak volt ember, de nem találtam kezeket a decken való helyre emelgetéshez (saccperkábé bő 100 kilós a láda), na mondom majd a jövő héten. Most meg napok óta esett, de ma hogy elállt menten rászerveztem nagy optimistán, mert nagyon bosszatotta már a szemem az egy hete raklapra odakészített láda a műhelyben. Eredmény, csúfos kudarc, amikor próbából bejártuk még teher nélkül az útvonalat úgy elsűlyedt a targonca a felázott füves talajban, hogy teherautóval kellett kihúzzuk. Még jó, hogy volt egy 20m-es fuxolt drótkötelem, meg nagy seklim hozzá, így az autó a beton placcról tudta húzni, mert különben az is elkaparta volna magát a 2,5 tonnás targoncát vonszolva a sárban. Hogyan tovább? Várni kell a talaj felszáradásáig és a kritikus szakaszt valahogy be kell deszkázzam, mert a laza homok se sokkal jobb, a nehéz, legfeljebb ha 15 centis fenékmagasságú targonca aránylag kicsi és keskeny  tömörgumi kerekeit nem terepre találták ki.

Második napja esik az eső. Csendes áztatókitartó hideg lé, minden nyirkos, kicsit se tavasszerű, olyan jó kis takonyhúzó idő. Szerencsére még pénteken felraktam a gunwale peremére az utolsó faborítást hátúl a tükör fölött, amikor még hétágról sütött a nap. Most bezzeg áll rajta az esővíz. Ha valami jól van lakkozva, akkor ilyen cseppekbe ugrik össze.

Alakul a cockpit szegély. Ilyen ami a fa alatt van.

      És ilyen a fa, ami letakarja, a pistifúróval készített furatok egyikében egy pinnel.

Nem tudom ki hogy van vele, de ha elkezdek egy munkafázist, utálom félbehagyni és másba kezdeni. Pedig most erre lett volna szükség, mivel rákezdett az eső és ahhoz, hogy a szegélyt a bal oldalon is megcsináljam, (mivel a ponyvát tartó lábak átmennek a szegélyen) le kellett bontani a tetőt, legalábbis annyira, hogy a lábak kihúzhatók legyenek. Némi vacilálás után mégis nekiálltam és meg is csináltam, olyan jól sikerült, hogy csak egy kicsit áztam el. Így a bal oldalra is fehegesztettem a lemezt és megcsináltam a fát is. A képen már a visszaponyvázott állapot látható és az is, hogy csak kis tócsa vízek vannak a padládát takaró kartonlapon.                         

A fák méretre munkálva, maróval az élek lekerekítve, lecsiszolva, pácolás előtt.

Juteszembe, megmutatom még a speciális "szerszámot", amivel a bakelitport szitáltam az érdesítendő felületre. Anyaga leköszörült tetejű sörösdoboz  és "J" függönydarabja.

Nagyon vártam, hogy hozza már a postás a kedden feladott (http://www.autobontokalocsa.hu/) trabiműszert, meg a túláramvédő kapcsolót. Na ma megyek a hajóra, ott a cédula a levélszekrényben, a postásnak esze ágában se volt kézbesíteni a csomagot, bár "J" a jelzett időpontban otthon volt, csak fel kellett volna csengetnie, ha nem akart emeletet mászni, de egyszerűbb neki, ha én megyek a küldeményért a postára. Szóval hétfőn majd meglesz a cucc.

Ma rákentem az utolsó lakkokat a járóra. Ilyen lett. 

Jó érdes, ezen nem fogunk megcsúszni. Mondjuk ráülni pl. nem ajánlatos, mert szerintem egy ülésből elfogy a nadrág.

A hátulja így néz ki.

Azért ilyan kacifántos, mert a gunwale készítésekor lehullott íves kőris maradékokból és az árbocgyártás fenyő lécmaradékaiból készült, így erős, rugalmas  és könnyű. Mielőtt a felső, ugyancsak maradék rétegelt lemez csíkot (nem ért végig sajnos, mert a táblaméret 2,50 , ez meg valamivel több mint 2,70m) ráragasztottam volna megkértem  "Z"-t a 100 kilós műhelyszomszédot, sétálgasson egy kicsit rajta és miután őt kibírta gond nélkül, a teherpróbát sikeresnek minősítettem és bátran befejeztem a járót.

Nekiálltam a cockpit szegélylécei befejezésének, ezeket durván már kifűrészeltem korábban, amikor még attól tartottam, hogy kiakolbólintanak a műhelyből és a hajón helyhiányos helyzetben kell befejeznem, de most  ezt is meg tudom csinálni a műhelyben. Mondjuk egészen pontosan hol a hajón illesztgetve, méricskélve, hol a műhelyben faragva. Persze mindíg az a szerszám kell, ami éppen "odaát" van, erről már panaszkodtam, de annyira bosszantó, hogy muszáj megint felemlegessem.

Ma dél felé benéztem a gumicsónakszervízbe egy kis beszélgetésre az autóját szombati pihenésképpen a kapu közeli műhelye előtt szerelő "F"-hez, amikor csöng a telefonom. Hát egy kedves korábbi hajólátogató házaspár áll a kapuban, akik amikor megnézték az árbocműhelyben a munkámat, említettem nekik, hogy a maradékokból fogok csinálni kürtőskalács készítő enyhén kúpos hengert, mert nagyon szeretem ezt a süleményt, és majd Amapolán faszénparázson fogunk sütni, amikor már unjuk a pecsenyét.  No azt mondták, hogy ne vesződjek vele, ők hoznak nekem ilyet. Szóval föltekintek és ők állnak a kapu előtt ilyen szépségeket lóbálva. Nos amikor kapok valami igazán használható ajándékot, azt mindíg az ajándékozóról nevezem el. Így fúrtam pl. ma délután a cockpit jobboldali szegélylécébe  a "pin"-eknek (nem tudom magyarul hogy nevezzem azokat a fa izéket, amikre a shottokat akasztom) a 25-ös furatokat a legnagyobb "Pistifúróval", és a kürtőskalácsot is a " Judit- és Lacifán" fogjuk sütni. Amúgy éppen a jobboldali szegélylécen fekszenek, ott ahova még nincsenek befúrva pinek furatai. A kiszélesedő részbe hat pin lesz bedugva az orrvitorlák és a grósz shottjainak. A fa alatt 3-as acéllemez erősítés van, bár  a 28mm vastag kőris is olyan bivalyerős, hogy ez alighanem túlbiztosítás a részemről. Visszatérve a "J/L" fákra, a használat előtt olajjal be kell majd ereszteni őket, csak arra kell majd vigyázzak, nehogy megszokásból lenolajat használjak étolaj helyett. :-))

Megpróbálok egy seggel "n" számú lovat megülni, ahol az n>1. Gyorsítok a műhelymunkákkal, tegnap befejeztem a járót, ma beeresztettem lenolajkencével, kész a műszerpult takaró lapja, utolsó lakkréteget raktam rá ma, tegnap gyorsan csináltam egy mahagóni alaplapot egy kombinált műszernek a szalonba (külső-belső levegőhőmérséklet és vízhőmérséklet), hogy ezeket is véglegesre tudjam szerelni. Mindeközben bebújtam a gépházba, ahol legalább egy éve (de lehet, hogy kettő) nem fordultam elő, szomorúan konstatáltam, hogy a fagyálló hűtőfolyadékból egy kevés egy bilincsnél kiszivárgott a fenékbe és a változatosság kedvéért ismét csöpög az olaj az irányváltóból, úgy, hogy nincs kegyelem, megint kiszereltem, szétszedem és újra tömítem az öntvény dekli peremét. Nem mondom, hogy nagyon nagy véleményem van az olasz precizitásról. Elkezdtem lázas koncepciókat gyártani a generátorok felerősítésére és hajtására, mert egyrészt kettő lesz belőlük, egy a starter (motorindítás, horgonycsőrlő), egy meg  háztartás (az összes többi fogyasztó) funkcióval. Az eredeti 55A-es Bosch generátor sem marad a helyén, mert egyrészt ott útban van a lábamnak, amikor lemászok a"bányába", másrészt módosítanom kell az ékszíjhajtás áttételét, mert autómotor korában magasabb fordulatszámon járt a gép, mint most fog, így ha maradna az eredeti áttétel, nem töltené az akkut megfelelő áramerősséggel. Kapok a Szabó Tibitől technikumi osztálytársamtól egy Nissan generátort, ami 80A-t tud, ez tölti majd a háztartási akkutelepet. Ja és közben  a műhelyben elkezdtem kivágni  a gázpalackos láda tetejének lemezborítását, mert amíg nem rakom a helyére a deckre, addig nem tudom elrakni a palackokat és nem tudok dolgozni tőlük a cockpitban. A fuxban a műhelyben is rendet kéne rakni, de amíg nem húzom be a kábeleket amik a rakodó polcok mögött mennek, nem pakolhatom meg a polcokat, de amíg minden a munkaasztalon hever, nem tudok ott dolgozni, mindent a műhelyben kell csináljak, de az meg örökös mászkálás és időveszteség. Naná, hogy mindíg az a gép, szerszám kell, ami "odaát" van. Szóval egyik munka tólja maga előtt a másikat, kezd eluralkodni felettem a káosz. Ugye elsőbbséget élveznek azok a munkák, amiket terjedelmes méretüknél fogva csak a külső műhelyben végezhetek, mert ezt a műhelyt a hónap végéig el kell hagyjam. Viszont ha legeslegkésőbb június elején le akarom tenni a hajót, minden a motorüzemhez szükséges munkának nagyjából el kellene addig készülnie. Szó ami szó időzavarban vagyok. Ugyanakkor e blog jóvoltából segítő kezek nyúlnak felém. Pl. gondban voltam, hogy védjem meg a luxushorgonycsőrlőmet a túláram ellen. Mert egy alapos túlterhelés és leéghet a motor. No amikor a Trabant műszert kerestem, amit majd átalakít nekem a "SZ T" fordulatszámmérőnek, jelentkezett egy olvasóm akinek autóbontója van és ma feladta postára a Trabi műszert és egy "lánykorában" szovjet harckocsiban szolgált áramvédő kapcsolót, amihez majd ki kell kísérletezzek a keresztkomám fiának egyenáramú lakatfogóját (122A a horgonycsőrlő motor üzemi árama) és műhelygarázslaboratóriumát használva egy söntöt, mert a harckocsikapcsoló gyárilag 50 A-es csak.

A Jóisten locsol bennünket. Márminthogy esik az eső. Kicsit elpiszmogtam itthon az időt, de mostmár megyek a hajóra. Húsvét hétfői jókívánságom mindenkinek Amapoláról http://mp3bear.com/los-indios-tabajaras-amapola

Immáron este van. Tegnap egy fél napot tartott, amíg képbe kerültem a cockpit vezérlőpulttal. Tán két éve is van annak, hogy kiszedtem az ideiglenesen berakott műszereket és mitagadás elfelejtettem, mi hova volt bekötve. Csináltam ugyan feliratokat anno a vezetékekre, de most volt amit nem tudtam elolvasni és a kapcsolás is változott azóta. Így néz ki a dolog idáig. Ott középen áll majd a hátsó árboc. Az üres lyuk már a fordulatszámmérő helye.  A piros led az esetleges gépháztüzet jelzi, a zöld a gépházi szellőzőventillátor működését. A három jelzőlámpafoglalat a "gyújtás" (bár dieselnél ilyen nincs, tehát inkább a feszültség alá helyezés) az izzítás, és az akkutöltés jelzőlámpáihoz való. Holnap újabb műszerek kerülnek be. El kell helyezzem a gépház hömérsékletét mutató műszert, meg a mélység és sebességmérőt. Be kell húzzak még egy rakás drótot. Még a szalonba is jut belőlük, az eddig csak, ideiglenesen lógó külső-belső hőmérséklet mutatót kiegészítem egy műszerrel, ami a hajó alatti víz hőmérsékletét mutatja. Ezek a műszerek is újrafelhasznált anyagok, amikor bontottuk a Novotel-BKK konyhán a régi hűtőkamrákat, príma hőmérőket mentettem meg a sitteskonténertől. Az a piros bogyó ott a nagy lyuk alatt kihúzva bowdennal működteti az adagoló dekompresszort, ezzel állítom le a motort. A "gyújtás", izzítás, Start és ventillátor kapcsolók illetve gombok a műszerpult oldalán vannak, akárcsak az irányváltó és a töltés állító karok.

Pár napja összekapartam némi  pénzt egy használt elektromos horgonycsőlőre. Igazából nagyon szívtam a fogam, mert még így is, hogy fele árba került mint egy új, meglehetősen súlyos volt az összeg, de nagyon jó állapotúnak nézett ki, úgy tűnt nem is használták, csak fel volt valahova szerelve. Azért villannyal húzni a macskát mégiscsak más, mint kézzel ketyegtetni. Cak-csak öregszem, ki tudja meddig bírom erővel. Szóval attól eltekintve, hogy szerintem valami vas hajón volt profi módon felszerelve (tehát úgy, hogy alulról bement a gumi fenéklemez alá a sós víz és az elektrokorrózió lunkerosra ette az öntvény  talpkeretet), de ennek jelentősége nincs, drótkefével megtisztítottam, etilacetáttal lemostam és epokittal kijavítottam az öntvényt. Annakidején rutinmunkám volt ez a Petőfi nevű szovjet építésű Mahart tengerjárón, ahol a decken lévő alu dugaljházak rohadtak szét hasonlóképpen, állandó testzárlatot okozva. Az epokitt amit használtam, elég régi maradék, de semmi baja, néztem a dobozon az árát, 27,30 Ft-ba került.

Szétszedtem, hogy megnézzem igazából mit is vettem, nos  a kefék éppen csak be vannak csiszolva, a kommutátor tükörfényes. Megnéztem a hajtóműben az olajat is, aranysárga volt, ez a gép nem dolgozott még 10 percet se, nem volt egy rossz vétel. Megcsináltam azokat a dolgokat rajta, amit az olaszok a gyárban elhanyagoltak, kiemeltem a motort és alaposan bezsíroztam a  reteszhoronnyal kialakított hajtómű hüvelybe  csatlakozó tengelyvéget, nehogy úgy járjak valaha, mint "RP" barátom, akinek le kellett fűrészelnie a leégett motor forgórészt, mert úgy összerohadt. Bár nem szándékozom leégetni a motort, kell majd valmi túláramvédelem, már mozgok a témában. Az öntvény furata nem volt lesorjázva ahol a vezetékek kijönnek, olyan éles volt mint a borotva, valós volt a veszély, hogy a rezgések következtében egyszerűen elvágja a szigetelést (ahogy áthúztam a lyukon már hántolta a szigetelést) és összeég az egész hóbelevanc, na lecsiszoltam az éleket, a vezetékeket betekertem plusz szigetelőszalaggal és az egész köteget pedig pvc ponyvacsíkkal. Bezsíroztam a parafa szigetelést a motorburkolat és a hajtóműház közt, hogy valóban vízhatlan legyen, merthogy taplószáraz volt, a digók ezzel se sokat törődtek.

Hárman (!!) jelentkeztek, 48 órán belül, hogy kapok tőlük Trabi, illetve más, fordulatszám mérőt. Nem szeretnék elbizakodottnak tünni, de büszke vagyok. Amúgy így fog kinézni.

 Bevallom halovány fogalmam se volt, hogy most lesz Húsvét és, hogy ma Nagypéntek van, csak délben a rádió figyelmeztetett. Úgy, hogy húsos pörcöt és kaszinó tojást ebédeltem lilahagymával, mert csak ez volt a hajón. Mondjuk mint nyakas kálvinistára a katolikusok szigorú bőjtje amúgy se vonatkozik, de Nagypénteken mi se szoktunk húst enni, de remélem az Öreg megbocsátja. Ennél nagyobb bűnöm sose legyen! Ahogy visszaemlékszem, szándékosan soha nem ártottam senkinek, még annak sem aki ahol csak tudott ártott nekem. Ez talán többet számít majd a végelszámolásnál.

Ha valaki nem tudná, mostmár biztos itt a tavasz. Tegnap reggel még csak dagadt rügyek voltak az öreg, félig már kiszáradt  mandulafán, de estére virágbaborult.

Lakkozás és cockpit padládakészítés folyik. Kicsomagoltam a fóliaburkából azt az idáig főleg munkaasztalként használt, és a cockpit közepén a padlóhoz hegeszetett álványzatot, ami egyrészt a hátsó árboctalpat trögzíti, másrészt a felső lapján van valamennyi, a motorüzemi+ sebesség és mélységmérő műszer és kezelőszerv. A szokásosnál valamivel bőségesebb a műszerezettség, pl a szokásos motor fordulatszám, olajnyomás műszeren túl, kijelzője van a motor hűtővíz hőmérsékletének, az olaj hőmérsékletének, a gépház hőmérsékletének is és van, egész pontosan lesz  plusz egy piros led, ami akkor gyullad meg, ha a gépház hőmérséklete kb. 70-80 fokra emelkedik. A fordulatszámmérővel még bajom van, a boltokban kapható műszerek mind magasabb fordulatszámra, autóhoz valók, nekem meg 1000-2500/min körül lesz az üzemi fordulatszámom, hülyén nézne ki, ha a mondjuk 7000-es skálán mindíg a nulla közelében mutogatna. A "T" akinél a generátoraim vannak felújításra, csinál egy kivezetést valamelyik tekercsvégre, amiről a frekvencia jelet le tudom venni, ha találnék valahol egy régi Trabant ledsoros üzemanyagfogyasztás kijelzőt, azt ösze tudnám vele buherálni. Ma bevittem a műhelybe az állvány felső lapját, amiből a műszereket kiszereltem a ....hm....tán három éve volt motorpróba után, hogy ne sérüljenek, mert csinálnom kell valami végleges védőtetőt rá, hogy ha visszarakok mindent a helyére, plusz beépítem a mélység/sebességmérő műszert, használaton kívüli állapotban takarva legyenek, mert arra könnyedén kerülhetnek vörösboros poharak, sörösüvegek   kikötői tartózkodáskor.  Aztán, miután a motor műszerei közönséges autó műszerek, nem hiszem, hogy nagyon vízállóak lennének, kell gondoskodjak egy átlátszó esővédő tetőről is. A műszerpult felső lapja a szokásos bontott 8mm vastag fehér bakelitlemez, mahagóni furnérral fogom borítani, hogy csinosabb legyen, jól fognak benne mutatni a  műszerek.

Tegnap "J"-vel felszereltük a szegélyléceket végre! Valami fergetegesen szép lett. Legalábbis szerintem. De nézzétek meg ti is! A korlátlábak csőhüvelyei és a vantni bekötőpontok átvezetése is jól sikerült.

Amúgy ami itt fekszik a decken egy olyan puffer (fender) ami most kölcsön van nálam a Vizáról, mert ilyet, csak nagyobbakat akarok (majd)csinálni Amapolára, mert a történelmi küllembe nem igazán férnek bele a mostani fehér, alul-felül kék felfújható ballonok. Szép nem?

 Ma folytattam a ragasztását a padláda tetőnek. Körisből van, így alakul deszkáról deszkára.

A fartükör gunwale szegélyléc is alakul, lepácolva háromszor, holnap kezdem lakkozni.

Kedves olvasóim, komentezők! Nagyon szeretném azt hinni, hogy ennek a naplónak a tartalma, amiről én tehetek, olyan olvasóközönséget vonz, akiktől távol áll a blogoknál oly gyakori, sértő vagdalkozás. (eddig még nem volt ilyen) Tisztelettel kérek mindenkit, hogy tartsuk be az egymás és egymás véleménye iránti udvariasságot! Miután én kezdtem a duzzasztás körüli véleménnyilvánítást, szükségesnek tartom mégegyszer nyomatékosan leszögezni. Nem értek hozzá, még egy kicsit sem. De! Úgy gondolom mint magyar állampolgárnak, jogom van 10millómagammal együtt arra, hogy ne csak a Joshi Barat showhoz  legyen véleményalkotáshoz elegendő információm, hanem a legutóbbi kori történelem során engem is érintő ezermilliárdokba kerülő elvetélt projekttel kapcsolatban is legyen igenis MINDEN az orromra kötve. Namármost a téma körül továbbra is teljes a homály és ezt az a néhány komment is igazolja, amit idáig írtatok. Tehát se ti, se én nem tudunk semmit pontosan. Márpedig ez disznóság! Nem akarok itt tőletek idézni, de van aki azt hiszi, hogy egyedül a villamosenergiatermelés indokolta volna  a duzzasztóművet, pedig nem. Van aki azt hiszi, hogy a Dunából egy kibetonozott csatorna lett volna, pedig én ebben kételkedek. Van aki azt hiszi, hogy lehet gazdaságosan hajózni kismerülésű apró hajókkal, pedig nem lehet. Aztán mások azt hiszik, hogy a szigetköz vízellátását hülye sarkantyúkkal meg lehet oldani, pedig nem lehet. Van akik azt hiszik, hogy a szlovákok disznóságot csináltak velünk, pedig ők csak futottak a pénzük után, jobban törődtek a nemzetük érdekeivel, mint mi. DE!Mindezek, meg még  száz más kérdés tisztázható lenne a két ellenkező véleménnyel rendelkező fél közt egy többrészes vitában a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, amit a közszolgálati TV közvetítene. Persze lehet, hogy nem az intelligens mosóporhívők néznék, de akkor mindnyájan akiket viszont érdekel a dolog nem itt szerencsétlenkednénk a vélekedéseinkkel. Én úgy gondolom, miután a "zöld" oldalról nem hallottam, olvastam meggyőző érvekkel alátámasztott véleményt, hogy nálam a reális zöldek győztek. Amit a méregzöldek csinálnak, az azért veszélyes, mert a jóérzésű, becsületes gerinces embereket, akik viszont nem értenek a szakmához egyszerű, jól érthető jelszavakkal meggyőzi. A "tiszta beszéd" mindíg népszerű, mert könnyen emészthető, de éppen ezért nagyon veszélyes. Aki egyszer bedőlt, az ottmarad éppen mert gerinces. Csak nem fogja megváltoztatni a véleményét! De vannak dolgok, amik nem egyszerűek, ezért nem lehet egyszerűen megmagyarázni. Hogy mondjak példát, a 30-as évek borzalmas németországi nyomorára egy Hitler nevűnek volt egyszerű válasza, a másik oldalon korábban Lenin mondott egyszerűeket a népeknek. Eredmény? Hány? 30, 50, 80 millió áldozat??? A gerincesek meg pillanatok alatt találták magukat az "elvtársaik" által működtetett koncentrációs táborban, gulágokon, Andrássy út 60-ban. Visszatérve. Hiányolom a "tiszta Párbeszédet". Aki ezzel nem ért egyet, azzal a vitát is vállalom. Persze csak udvariasan.

Majdelfelejtettem! A boscalina (pilot ladder) lépcsőfokai is lepácoltattak. Csak pác, mert a szabály, hogy nem szabad festeni, a pilot rá se lép, ha festve van. (ugye a festék mindent eltakar, a korhadást is) Persze Amapolára egyrészt sose fog pilot jönni, másrészt ha netán jönne akkor se felmászik, mint egy olajtankerra, hanem lelép rá a hajójáról, neki nagyobb van. Erre a rövid létrára kifordulásgátló se kell.

Az óraállítás miatt később kezdtem, mert a szokásos, "régi" hatkor ébredtem. Minden lakkozás megszáradt, kifaragtam a tükör gunwale peremén lévő szegélylécet, amit tegnap este összeragasztva hagytam a szorítókban. Ez csak kb 3m, gyorsan végeztem vele, délre már az egyetlen deszkahiba epoxis javítása is megvolt, most az köt a folpack "zsaluban". Kipakoltam a rettenetes kuplerájt a cockpit jobboldalából, elszörnyedve láttam, az öt év alatt becsapó és ott a kacatok alatt megálló eső, hólé mennyire tönkretette a padló festését, itt komoly rozsdásodás történt, ezt alaposan le kell kezeljem, mielőtt a padládához hozzákezdek. Kimértem szerkesztettem a padláda fedelét, ami gyakorlatilag a tükörképe a már régóta kész baloldalinak,persze néhány milliméternyi eltérés adódhat a szerkezeti pontatlanságokból. Kiszabtam a teljes fedél köris deszkáit, amiknek az anyagát már több mint egy éve 10 cm szélesre és 10mm vastagra vágtam és gyalultam, mert már akkor meg akartam csinálni, csak jött a tavasz és helyette rátértem a rudazatra. A fedelet, és majdan az oldallapot is egyenként tudom csak lécről lécre haladva összeragasztani a szorítók korlátozott fogásmélysége miatt. Az első sort leszorítóztam a keresztlécekre, gondolom naponta kettőt tudok haladni, amíg a ragasztás köt, addig mindíg valami mást csinálok majd, 10 nap alatt alatt meglehetek tetejével, oldalával. Csavar nem lesz benne, mindent ragasztok. Izgulok a holnap miatt, most ugrik egy kisebb majom a vízbe, úgy tűnik jó idő lesz, szeretném mindkét, hosszú munkával elkészült oldalsó szegélylécet a helyére csavarozni, este majd elmesélem mire mentem.

Mai ajánlatom, egy kis adalék a fellángolt vízlépcsővitához, https://www.youtube.com/watch?v=ywatmmbFuLI&feature=related  és https://www.youtube.com/watch?v=CCsv-hdch-U&NR=1

A boszkalina (pilot ladder) lépcsőfokai végre elkészültek. Már csak a finom csiszolás van hátra és a felületkezelés. Folyamatosan lakkozok. A gázpalackos ládán, a főárboc darabjain, meg a rudazat maradékain, a szegélyléceken és a cockpit oldaldeszkákon szaporodnak a lakkrétegek. Lassan (nagyon lassan) vége a famunkáknak. Már csak a cockpitban a jobboldali padláda és az asztal van hátra. Ha kijavul az idő végleg (jövő hét közepére ismét havat jósol a meteorológia) neki kell álljak a végleges fenékfestésnek csak a megfelelő algagátlót kell még megtaláljam. A Rick Csaba igérte, hogy kitalálja mi a legjobb nekem. Legkésőbb június elején, ha a fene fenét eszik is vízre megy a hajó.

Ahogy ez mostanság szokott lenni, se tavasz se ősz, pár napja még tél volt, ma meg már nyár, 20 fok délben és símogató napsütés. A tegnap háromszor bepácoltam a léceket (az első két pácolás után csiszolás, ami a kiszálasodást leszedi)majd  ma a Vizás  fiúkkal (akárcsak én, nyugdíjas "fiúk") kivittük a napra, ahol a sötétre pácolt deszkák alaposan beszívták a lenolajkencét, amivel beitattam őket. Aztán délután miután kinapozta magát, a gumicsónakos brigáddal visszavittük a műhelybe. Amit csak lehet mindent egyedül csinálok, de fantasztikus az a segítség, ami jószívvel árad felém azokban a ritka esetekben amikor mégis szükségem van rá. A másik a blog nyomán kapott lelkes mailek és kommentek. Nagyon jól esik. Sok jó ember fantáziáját megmozgatta ez az eszetlen project.

A cockpit oldaldeszkáira is felvittem még egy lenolajat.

Csudajó volt végre a símogató napsütésben dolgozni. Persze eljön majd az idő hamarosan amikor menekülök az árnyékba, még nem felejtettem el a tavalyi rudazatgyalulást a tikkasztó hőségben a tűző napon.

Más. Aki valóban tisztán akar látni  egy dunai vízerőmű vonatkozásában, továbbá meg akarja ismerni egy csodálatos magyar ember pályáját, annak kötelező olvasmány: Árpási Zoltán; Mosonyi Emil a vízépítés professzora. Megjelent 2006-ban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. Nemzeti tragédiánk, az okos zsidókat kitaszították az országból a fasiszták, az okos nemzsidókat a kommunisták, maradt a hülyeség. Éljen a médiadomináns "értelmiség"! Győzike for president!

Lassan a végére jutok a szegélyléceknek. Már nagyon ideje. Minden testhelyzetben lecsiszoltam tegnap és kijavítottam epoxival a hibákat. (Mégegyszer, 12m hosszú és közel 2m az ív mélysége.) Elég macerás mozgatni, ezért amikor sor kerül rá, többnyire elkapok valakit a környéken mászkálók közűl és használom a kezüket.

 Miután sokan olvassák ezt a blogot, akiket esetleg érdekelnek a "fogások", (elnézést azoktól, akiknek ezek triviálisak) a kevésbbé járatosak számára mutatom az egyszerű trükköt, hogy csinálom, hogy a csavarok furatai pontosan ugyanolyan mélyek legyenek mind a száznál és főleg nehogy átszaladjanak a léc látható felső felületére, merthogy alulról lesznek felcsavarozva, így a felerősítés felülről láthatatlan. Egy nagyjából négyszög keresztmetszetű lécdarabkába belefúrok hosszában, levágom a körülbelüleges méretre, aztán kerekre faragom (csak a szépség kedvéért), majd a fúrón beállítom a befogást  a tokmányban úgy, hogy a kívánt furatmélység álljon ki. Bolondbiztos megoldás, nem lehet "túlfúrni".

 Ahogy a képen látható, az éleket meg úgy kerekítem le, hogy a megfelelő profilú marófejet befogva, a felsőmarót egyszerűen végigtolom a széleken.

Ma már reggel hétkor a hajón voltam. Úgy indult a nap, hogy kifogyott a negyedik, utolsó fenéktankból is az édesvíz, így azzal kezdtem, hogy betöltöttem úgy 900 litert, ennyi folyt be egy óra alatt, miközben a műhelyben dolgoztam. Amúgy a víztöltésre egyébként is csak a vasárnap az alkalmas, mert a csap a csarnoképület mellett van az út túloldalán és a slaugot át kell vezetni az úton ahol hétköznap a nagy taharautók szétnyomnák. Az egészben a munka a közel százméternyi tömlő kiterítése, majd feltekerése. A vizet mérőn keresztül töltöm, így mindíg tudom, hogy állok. Nem töltöttem teljesen tele a tartályokat, ennyi úgy gondolom kitart a vízretételig,  nem kell a daruzáskor a plusz teher. Amíg a víz folyt én a műhelyben melóztam.

Délutánra a jobboldali szegélyléc majdnem teljesen kész volt. Minden úszik a faporban, csiszolom sikítóval, szalagcsiszolóval kézzel, és főleg elszántsággal, még a fülemből is dől a por, persze csak porálarcban tudom csinálni, de még így is köhögök köpködök, taknyom nyálam egybefolyik, már nagyon elegem van ezekből az alapjábavéve felsleges, csak a szépséget szolgáló, hisz statikai funkciójuk nincs, deszkákból.  Olyanok, mint az autókon a műanyag lökhárítók, amik ugye a legkevésbbé se hárítják a "lök"-öt. Azért eltekintve néhény hibától, amit csak én látok (aki más meglátja és szóváteszi, azt azonnal eltávolítom a hajóról) egész szépek lesznek, túl szépek, ha valaki rálép majd a cípőtalpa recéjébe szorult murvaszemcsékkel, a szivem szakad  meg. Amúgy az lesz majd a szabály, hogy semmire nem szabad lépni ami barna és fa. Aki megszegi a szabályt, az megy a kocsmába és hoz egy rundót. Apropos, hogy kiment a divatból a régi szép szabály, ha valaki bármit beejt a vízbe, azonnal hoz helyette egy újat, és plusz mindenkinek, aki a hajón van, annak fizet egy italt. Emlékszem volt egy egészen vacak bicska valamelyik hajón, amit mindíg megpróbáltunk valaki útjába rakni, mert jól jött volna helyette egy új, plusz a rundó.

Mielőtt elvonultam ebédelni, mindkét kiflit felállítottam a domború élére némi ügyeskedéssel  merthogy ma egyedül voltam az egész telepen, vigyázva, hogy nehogy eltörjön és az összes toldásnál, csomó lyuknál kijavítottam epoxiba kevert mahagóniporral ahol esetleg kellett, holnapig köt, a műhely tele vele, így hazavonultam, amúgy is jól elfáradtam, nem árt egy kis pihenés.

A délelőtt hallgattam a Klubrádió tegnapi adásának ismétlését, már amikor persze  nincs bekapcsolva éppen semmi gépem, szóval miután minden adást így hallgatok, a műsorfigyelésem elég hézagos. Na éppen Bős-Nagymaros, duzzasztás, vagy nemduzzasztás, az ártéri, szigetközi  vízutánpótlás a téma, az interjúalany Bárdosi Deák Péter a Dunakör, a műsorvezető megszólítása szerint, "szekértője". Eltekintve attól, hogy egy alapképzettsége szerint, legalábbis a neten található info szerint fizikus, de amúgy a többi, főleg (élet)művész Dunakörössel egyetemben mindenféle szakirányú képzettséget nélkülöző egyén mitől lesz "szakértő" egy rádióadásban, bosszantó az a magabiztosság, amit az ember, akárcsak a többi társa minduntalan megenged magának. SOHA nem hallottam olyan műsort, ahol igazi szakértővel vitába bocsátkoztak volna. Csak az örökös botrányra szomjazó,  relytélyes kapcsolataik révén felpuhított  médiaközegben mozognak, ahol soha nem kell kemény, szakember által feltett kérdésekre válaszolni, csak egy tátottszájú riporternek, aki hasraesik a sokéves mozgalmárharcban szerzett érdemrendjeik láttán. Annakidején én is megbillentem egy kicsit. Amikor a létező szocializmus döglődésének hajnalán a vízlépcsőt támadó kampány idején kishíjján beálltam a sorba. De az örökös beteges igazságkeresésem megóvott attól, hogy bedőljek a sok hazugsággal, demagógiával megtámogatott kampánynak. Vettem a fáradságot és felkerestem az akkor már régóta nyugdíjban lévő, tehát mindenféle vízügyes lobbiérdekben érintetlen Szilvássy Zolit, régi vitorlás klubtársamat és alaposan kikérdeztem. Nos igazi érveket hallottam, műszaki adatokkal alátámasztva, egy olyan embertől aki egész életét a szakmában töltötte. Egyfolytában vártam, hogy valaki a "másik oldalról" szembeszáll ezekkel a megygőző érvekkel. De nem hallottam érveket, csak lózungokat. A csúcs az volt, amikor a Tilos rádió egyik adásában megszólalt egy tüntetés előtt néhány órával Hajóssi Adrienn, a Dunakör egyik reprezentánsa, a nagymarosi erőmű koporsójába folyamatosan százas szögeket verő amazon, ha élhetek ezzel a képzavarral. Érvként elhangzott a szájából az erőmű ellen(!) hogy ha egyszer elkezdik építeni őket, nem lehet abbahagyni a hordalékosodás miatt. Nos a németek osztrákok elkezdték, a szlovákok folytatták....He? Akkor? Fel is hívtam a műsort azonnal és vitába keveredtünk ..volna, de azt mondta, hogy nemsokára kezdődik a naggyűlés, menjek el, ott majd választ kapok minden kérdésemre. Elmentem. A "reális zöldek" (akiket a Hajóssi Adrienn egyszerűen csak kivénhedt kommunistáknak illetve munkásőröknek nevezett) kisebb csoportja kultúráltan beszélgetett a Wörösmarthy téren, ahol nagyjából azokat az érveket hallottam, amiket már ismertem. Átmentem a szomszédos József nádor térre, ahol hatalmas tömeg nyüzsgött, zászlók pártjelvények(!!) táblák, bombasztikus fotómontázsok, szóval minden aminek semmi köze az érvekhez, csak a hitre gyúrunk. Próbáltam közel férkőzni az elnöki emelvényhez és feltenni néhány kérdést ami bennem bújkált. Nos a válaszok eleinte kitérők voltak, majd a harmadik negyedik próbálkozásom után előbújtak az öklök és elkezdtek velem kiabálni, hogy nekem nem itt van a helyem, hanem a szomszédban a Wörösmarthy téren. Hát azóta se sikerült senkitől válaszokat kapnom, "arról az oldalról".  Pontosan emlékszem, amikor  a dunakörösök nyilatkozataitól volt hangos a média, hogy a "C" variáns, a Duna elterelése csak "papírtigris", nem merik megcsinálni a buta tótok (nota bene csupa magyar ember dolgozott ott, hisz nagymagyarország területén van az erőmű) hiszen akkor a trianoni határ is arrébb megy, de megcsinálták. Tehát a méregzöldek hazudtak. Eredmény? Semmi, csak még magabiztosabbak. Bebizonyosodott, amit a vízügyesek megjósoltak, hogy kiszáradnak az ártéri erdők, de hát ugye a szakértelem csak egy bolsevista trükk, Karátson Gábor fantasztikus képek festője jobban tudja. Csak filozófia kérdése az egész. P...csába a tényekkel! Nem az a hiba, hogy megszegtünk, egy érvényes szerződést, hanem a szemét szlovákok nem adnak elég vizet, mert kell nekik a szar erőművükbe, amit betartva a szerződést megépítettek. És ma a "szakértőnek" Bárdosi Deák Péternek van képe azt mondani  ultima rációként a Klubrádióban, hogy a vízerőmű Nagymarosnál egy a Szovjetúnió által ránkkényszerített terv volt! És nincs senki aki a szemébe mondja, hogy ez gyalázatos hazugság. Hogy az erőmű terve a Horthy időkben kezdődött. Tán Horthy is szovjet kém és munkásőr volt? De ép ésszel el tudja valaki amúgy képzelni, hogy nem lesz@rták magasról a ruszkik, hogy mit csinálunk mi itt két apró vazallus ország a Dunánkkal? Netán ki akarták lopni az így termelt áramot? Elég volt nekik a fater órája. Aztán azt mondja a "szakértő" (merthogy annyira bedühödtem, hogy leálltam a munkával és hallgattam a gyalázatot) hogy a hajózás problémáját is meg lehet oldani máshogy. Nem részletezi, hogy víz nélkül hogy lehet. (Úgy, hogy egész Európa dobja a szemétbe a valamennyi ország által aláírt szerződésekben, tehát általunk is  vállalt normákhoz kialakított hajóparkját és helyette csináljon laposfenekű apró bárkákat.) Én tudom! A hajókra kerekeket kell szerelni és a parton ki kell építeni úgynevezett utakat. És a hajómotor ne a hajócsavart hajtsa, hanem a kerekeket! Kéne szabadalmaztatni. Úgy hívnák, hogy szárazhajó. És nem kéne hegyesnek lenni az orrának se, meg ugya he nincs víz ami hűtse  a menetszél hűthetné a motort. Egy hőcserélőbe menne hűtővíz és etleg egy ventillátor. A hajóvezetőt meg sofőrnek hívnák. Micsoda újdonság! És végül azt is kijelenti, hogy nem kell a vizienergia, mert "energiabőség" van. (!!!) És egyikre se tudta azt mondani a riporter, hogy álljunk már meg, kinek van itt agyrákja!

Lassan kialakult a jobboldali szegélyléc. Lemartam a felső éleket kerekre, már csak a finomcsiszolás van hátra. Aztán persze a pácolás,(mahagónivörös lesz ez is, mint a korlátok és a cockpit körben) a lenolaj, meg a a lakkozás. Holnap folytatom a baloldalival, amit "J" -vel ketten felfektetünk a bakokból, munkaasztalból, ládából, szemetes kukából kialakított munkafelületre. Ez a 12 méteres hosszúság elég macerássá teszi a dolgot, de mostmár hamarosan készek lesznek, aztán ha a helyükre kerültek, már csak kisebb darabok vannak hátra.

Tegnap különös éhség tört rám. Ugyanis kivittem a hajóra az elhasznált sütőolajat, amit mint környezettudatos polgárok ugye nem öntünk a lefolyóba, sőt a kukába se, hanem részletenként beöntöm egy fűrészporral megtöltött  ötkilós festékeslatába és berakom a kályhába. Nos az elhasznált olaj nem túl kellemes illatú, de amikor ég a kályhában a tűz, a környezetet belengő füstnek olyan hamisítatlan pecsenyeillata van, hogy a decken dolgozva egész délelőtt a nyálam folyt, mint a Pavlov kutyájának. Ma is  betüzeltem egy adagot, de a műhelyben dolgoztam, így elmaradt az "étvágygerjesztő".

 Ma kicipeltük a Vizás cimborákkal a baloldali szegélylécet és azt is pontos méretre igazítottam. Ehhez dekopír fűrészt és fúrógépbe fogott, direkt erre a célra gyártott, tehát nyeles, "gömbölyű reszelőt" használtam. A munkát félbehagytam amíg a régi jóbarát , túratárs (valamikor régesrég, amikor még gyermekeink kicsik voltak, csináltunk közös egyhetes családi túrákat 4-5-6-8-10 hajóval a Balatonon, azóta a kicsik megnőttek és sajnos szegény Ripka Laci, "Nagyapó" meg már odaát hajózik) "D P" a Vitorlázás magazin főszerkesztője egy riportot csinált velem a lap számára, na végre nemcsak a bulvármédia érdeklődik irántam. Aztán befejeztem a passzítást, és miután Vizáék közben hazamentek, a gumicsónakos genggel vittük vissza a műhelybe a fadarabot, voltunk rá négyen, akkora lelkes csapat jött segíteni, még sok is volt a kéz. Jó érzés nagyon, hogy annyian vannak akik szívesen segítenek, csak szólnom kell.

Mégiscsak jött még két  olvasói jelentkezés,  és megvan az ötödik nőolvasó a 135 férfi mellé. Ennyire "férfias" dolog ez a hajóépítés?

Most reggel van, megyek Veresegyházára a Szabó Tibi volt technikumi osztálytársamhoz, aki felújítja az Amapola generátorait és önindítóját. Nem volt velük baj Merci autómotor tartozék korukban, illetve a második generátor a régi Wartburgomból való, az is hibátlan volt, de azt akarom, hogy ne legyen velük később se gond, ha már a hajóban működnek.

Tegnap a Toldy Mikivel kivittük a hajóra a jobboldali szegélylécet és kiigazítottam az illesztéseket a korlátláb 45mm átmérőjű furatainál, meg a vantik kivágásainál, hogy ha a végleges felszerelés jön csak rá kelljen ejteni a helyére. Bejelöltem a végleges szélét kívülről és alulról a felerősítő csavarok helyét a furatokon át, amiket tegnapelőtt csináltam. Nem volt egy egyszerű dolog mindez, de némi fortéllyal megoldottam. Visszavittük a műhelybe nagy óvatosan, szerencsére nem tört el, vagy reccsent meg a 12 méter hosszú, durván 4X6cm keresztmetszetű, lyukakkal és kivágásokkal meggyengített fakifli. Délután azon dolgoztam tovább, megkezdve a végleges forma kialakítását. Mit mondjak, macerás egy munka.

Reggel még hólatyakot lapátoltam a deckről érkezéskor, de már sütött a nap és pár óra múlva a leghatározottabban tavaszillat volt. Már tegnap is kitartóan fújta a nótáját  a cinege valamelyik fán, ami azért csakcsak a tavasz jele. Persze ismét dágvány van a hajó mellett, de remélem holnapra a szél és a napsütés felszárítja. Soha éltemben nem voltam még ennyire fogékony az időjárás változásai iránt. Ugye az ember persze örül, vagy bosszankodik, attól függöen, hogy fázik, vagy ázik, vagy éppen kellemesen sütteti a hasát a nappal, de most annyira függök a munkám kapcsán minden rezdülésétől az időjárásnak, hogy most értem meg igazán a szántóvetőket, vagy a természeti népeket, miért is tisztelték a napot istenként.

Újabb ragasztásokat végeztem a járón majd kiszabtam a boszkalina lépcsőfokait és ahol kell a felfüggesztő köteleknél megvastagítottam őket. Most minden ragasztás köt holnapig a szorítókban.

Miután már napok óta nem jön újabb regisztráció, megállapítom, hogy a többé-kevésbbé állandó olvasóim száma kerek 140.

Ma is, mint már annyi éve munkával ünnepeltem. Nem jó nekem semmi. Ahogy szoktam volt mondani, még a sz@r is keserű. Pár napja még azért nyafogtam, hogy felszáríthatná már a sarat a szél, ma meg olyan szél fújt, hogy hiába sütött a nap hétágról (mondjuk mindössze 4 fok volt) majd lefagyott a kezem a decken. Merthogy csináltam pont 100 db 6-os furatot a gunwale peremébe. Véletlenül pont ennyi lett, pedig nem számoltam és nem is mértem a távolságokat csak úgy sacc per kábé, oldalanként 45 és a farnál 10. No szóval a szél, a hideg, meg az, hogy a kézközelben szívja be a fúrógép a levegőt, megtette a magáét, úgy fázott a kezem, hogy párszor abba kellett hagyni és a kályhánál megmelegíteni, mert már fájt. Amúgy is rájár a rúd a kezeimre, a sok faportól kiszáradt bőröm kirepedezik a körömágyaknál (bezzeg ha kenném a "VT" könyvkuncsaftom kenőcsével, amivel akkor lepett meg, amikor látta a blogban a vízhólyagjaimat), tegnap meg kiugrott a kezemből a fúrógép a jó kis NDK-lyukfűrésszel és amikor hülye fejemmel reflexszerűen utánakaptam, megpróbálta levágni a bal hüvelykujjamat. Szerencsére nem sikerült neki, de jól belevágott az első ujjperc hajlatába, annyira fájt le kellett üljek, mert kiment belőlem az erő, az is hogy felmerült bennem, hogy abbahagyom aznapra a munkát, de aztán ahogy jóanyám mondta "meggyaluszott" a fájdalom, így folytattam a munkát, némi papírzsebkendővel és szigetelőszalaggal (ez a legjobban bevált sebkezelési eljárásom, előtte alaposan kiszopogatom a sebet) megszüntetve a vérzést. 

Visszatérve a munkára, a furatokat egy-egy ecsetvonással, rozsdagátló alapozóval lekezeltem, nehogy berozsdásodjanak, amíg helyükre kerülnek a szegélylécek. A decken a munkát négy-ötóránként, a ragasztó kötésidejének megfelelően megszakítottam, hogy újabb távtartókat ragasszak a járóba.