Volt három nap rossz idő. Úgy volt, hogy három technikumi osztálytársam jön látogatóba kedden hajóval, de az egyiküknek begyulladt a térde, így egy héttel megcsúsztattuk a programot. És milyen jól tettük! Az apropó persze sajnálatos, de ha nem maradt volna el a látogatás, a tervezett szabadtéri, vízi programok helyett a házban kuksolhattunk volna, mert szinte végig esett, szemerkélt, kisütött, beborult, megint esett. Úgy lehűlt a levegő, hogy három éjszaka is begyújtottam a hajón a kályhába. Na nem valami nagy tűzre tessék gondolni, csak a famunka himi-humi hulladékából amolyan gyorstűzre, de nagyon jól esett a reggelig kitartó langymeleg. Szégyenszemre amikor kint sertepertéltem az esőszünetekben, még a jégergatyát is felvettem a vékony vászon munkásnadrág alá. Ma dél felé kisütött a nap és egyből melegebb lett vagy öt fokkal, mindjárt kellemesebb a kinti munka. Merthogy lett még egy hajó amin lehet munkálkodni! Az úgy volt, hogy a Rácz Józsi jóbarátnak volt egy hajós oktató iskolája. ( http://www.deckpartner.hu/) De amióta két éve felemelték az összes hatósági árat csak támolygott a vállalkozás, eladta a motorost, a Tequila nevű vitorlás meg ott árválkodott a parton. Na olvasta, hogy kis vitorlást keresek, nekem adta a Tequilát. csak úgy ingyen. Ilyen barátaim vannak nekem. Tegnapelőtt E a Baylinerrel jött haza Ráckevére a Filatorigátnál lévő egyes számú telephelyéről, megrakodva vasakkal, a Kvassaynál mellé vettük a Tequilát és hazabrummogtunk vele. Kicsit töprengtem bevalljam e a szégyent ami történt, de hát ez egy napló, elmondom. Szóval meg se fordult a fejemben, hogy az árboccal ne férnénk át a hidak alatt. És nem fértünk át. A Gubacsi OK, de aztán jött a csőhíd amin tán az ivóvíz megy Csepel szigetre. Békésen ballagunk, egyszercsak egy hatalmas csattanás, kidőlt az alu árboc. Szerencsére nagy baj nem történt, semmi nem tört, szakadt, a forstagban szétcsúszott egy nipli és az árboctalpban elnyíródott három popszegecs. Az árboc (jó furkó darab semmi kúposítás, nem is ártott meg neki a havaria) tetején a karcból tudtam rekonstruálni, hogy olyan 10 centivel kellett volna alacsonyabb vízállás, hogy átférjünk. Szerencsére Csepel ivóvízellátása nem került veszélybe. :) Hát ma kitataroztam az árbocot, holnap felállítom és ki is fogom próbálni a hajót. Aztán a " Sam " is be lesz üzemelve, mert azon is megvan az a legfontosabb pár dolog ami kellett, hogy ki lehessen próbálni, csak azt kicsit komplikáltabb összerakni, mert mondjuk tízszer annyi madzag van rajta mint a Tequilán, ugye az egyik egy olimpiai versenyhajó, a másik egy végtelenül egyszerű daysailer. Lassan olyan vagyok ezzel a rengeteg vizijárművel mint Onassis.
Beleragadtam hitványtanító Mars könyvébe, az esős órákban azt olvastam, Déry Tibor "felelet"-ének első kötetét tettem kicsit félre a kellemes lektűr kedvéért.
és négy réteg rovingszövettel, epoxigyantával belamináltam a repedéseket ahol az oldalsó légszekrények a fenékkel találkoznak. Reggelre megkötött a gyanta, átcsiszoltam, az első réteg glettelés után így néznek ki a javítások. Miután kitapogattam a légszekrény ablakán keresztül a repedést, elvetettem azt a megoldást amit az eladó javasolt, hogy belülről javítsam a hibát. Egyrészt nem lehet tisztességesen hozzáférni, másrészt egy korábbi gányolt javítás miatt egyik oldalon hozzáférhetetlen a hibahely.
Remélem, hogy ez volt az a két hely ahol a víz bement az oldalsó kamrákba. Hogy az elsőbe hol ment be arra nincs igazán elképzelésem, pedig ma még egyszer beküldtem F-et előre a lukba, én lámpával világítottam az oldalsó kamrákból, hogy meglátja e a fényt átvilágítani valami résen, de semmit nem találtunk. Pár helyen találtunk korábbi leszerelt veretek nyomán csavarfuratokat, ezeket gondosan betömtem, kijavítottam Epokittel ahol a gelcoat felszakadozott, ennél nagyobb javításokat idén nem tervezek, a cél, hogy minél előbb vitorlázni tudjunk a 470-essel. És itt jött el az ideje, hogy felhagyjak ezzel a "négyhetvenezéssel", az én fogalmaim szerint minden vizijárműnek nevet kell adni ( nem úgy mint Ervin akinek csak névtelen hajói vannak), igaz még keresztelőt nem tartottunk, de a neve Sam Small ( a yorkshirei ember, Eric Knight regényhőse, akivel mindenféle olyan csodálatos dolgok történnek mint senki mással) lesz, szóval mostantól "Sam". Miközben ezeket a sorokat írom J behozott a kertből egy vendéget.
Egyáltalában nem fél a kis gyereksün, kifejezetten érdeklődve tekintget körbe. Egy gyors fotó aztán mehet vissza a kertbe. Tegnap ilyet is láttam.
Szegénynek nem tudom az egyik lába hol sérülhetett meg.
szegénykém megkínlódott vele, mert valami rejtélyes módon az anyákra lazán rálamináltak, gondolom a tájolókat a gyártás során akkor rakták be amikor a deck még külön volt az aljától, aztán ráterítettek az egészre egy paplant amikor összelaminálták a kettőt. Szóval az anyákat először ki kellett faragni a műanyagból amiben azért nem voltak olyan fixen benne, hogy ne forogjanak el ezzel lehetetlenné téve a csavarok kihajtását a deck felől. Három dolog látszott amint nekikezdtem. 1. Az összes légkamrában víz volt illetve még van is. Szóval bemegy valahogy, de ki nem jön. 2. A laminálás csak kívülről szép, belülről egy trágya az egész, vannak helyek ahol gyűrögetni lehet a felső szövetréteget, elkeverték a gyantát, ragad most is, nem keményedett ki a fene tudja hány évtized alatt se. 3. A korábbi használók minden erőfeszítése eredménytelen volt az orrkamra vízmentessé tételére, a kompaszok körbesziloplasztozása, ragasztgatása különösen céltalan volt ebből a szempontból, ugyanis ezek alaposan bele voltak ragasztva csavarozva a deckbe, a víz rajtuk nem tud átmenni, ha bele is megy a víz a szélrózsa házába, onnan nincs út befelé mert egy zárt fazék az egész. Ergo valahol máshol jut be a víz az első rekeszbe. Hogy hol? Meg kell fejteni a rejtvényt!
, de amíg a plazmavágók nem méltóztatnak kivágni a tárcsát addig nem tudom vinni az esztergályoshoz. (Tengelyanyagot kaptam ajándékba a Golenár Feritől). Szóval meló annyi mint égen a csillag, csak válogasson köztük az ember. De amúgy frászt fogom magam hajtani, ma este pl a szomszéd kislány (Flóra a hegesztőtanoncom amúgy majdnemorvos)
22. szülinapját ünnepeltük. Vidámság volt és béke, na ezért vagyunk itt.
Aztán itt van Amapola propulziója. Nem egyszerű a nóta. (Persze mi egyszerű? Pofázni a Parlamentben.) Szóval utána jártam a Periflexnek. Hát nem igazán fér be a Merci lendkerék és a tengelygenerátor ékszíjtárcsája közé. Egészen pontosan éppencsak befér, de nem tudom még, hogy fogom beszerelni, mert tengelyirányban nincs hely a szükséges tologatáshoz Mindenesetre az IFA kuplungtárcsa helyett kell esztergálni egy 245 mm átmérőjű 10-es kazánlemez tárcsát, erre centrálisan és sugárirányú szögben nagyon pontosan átjelölni a furatokat, a közepéből ki kell álljon egy reteszhornyos tengely ami passzol a Periflex hüvelyéhez, a Periflex másik felét meg valahogy illeszteni kell az ékszíjtárcsához, aminek a közepébe megy bele a bordás tengelyű irányváltó. Ma mindenesetre megrendeltem a plazmavágó cégnél egy 250 mm átmérőjű 10 mm vastag kazánlemezt. Tengelynek nem találtam anyagot, de kaptam ígéretet valakitől, hogy hétfőn utána néz. Jó sokat bringáztam ezügyben össze-vissza Ráckeve, Lórév, Szigetújfalu viszonylatok közt, hazafelé eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egyet fagyizni. Felhívtam J-t, hogy hagyjon ott mindent és jöjjön. Amíg vártam rá, leültem egy árnyas padra az első világháború ráckevei áldozatainak emléket állító szobor tövébe. 117 név van a szobor talpazatán. Most a város úgy 12000 lakost számlál, gondolom akkoriban talán ha harmada volt. Nem kis véráldozat és teljesen értelmetlenül. Merthogy a két napja volt "magyarok összetartozásának napja" alkalmából eszembe jut, hogy a sok véráldozat mellett még az ország kétharmada is áldozatul esett a dirigensek butaságának. (de persze semmiből nem tanul a magyar ha főnök lesz lásd második világháború) A nevek ABC sorrendben vannak felvésve, gyakoriak az azonos vezetéknevek még a ritkább vezetéknevek közül is, az az anya aki több fiát, netán még a férjét is elvesztette vajh hogy tudta mindezt megbocsátani azoknak akik ebbe a szörnyűségbe értelmes dolognak tartották belekormányozni Magyarországot? Az utolsó név Zsiday Vilmos lenne az ABC szerint, de kicsit más vésettel még egy B betűvel kezdődő név is ott áll utána. Meddig reménykedhetett még az anya vagy az özvegy, vagy mindkettő, támasza, szeretett párja visszatértében mire jóval az emlékmű felállítása után úgy döntött, hogy akkor az ő emberét is véssék oda, mert már biztos nem tér haza? Nem egy név már nekem is ismerős, Viski Gyuri az asztalos, Sári Pista a kőműves, gondolom az ő felmenőik vannak a szobortalpazatra vésve. Akik úgy gondolják, hogy a háború az egy jó balhé, olyan mint egy izgalmas akciófilm, kicsit elüldögélhetnének egy ilyen szobor tövében ahogy én tettem ma J-re várva hogy szembesüljenek azzal a sok névvel ami megtöltötte az emlékmű talpazatát.
Csak a lábakat nem találtam sehol se. Addig spekuláltam, míg meggyőztem magam, hogy elfogyott tüzelőnek, emlékeztem is holmi repedt kerek fadarabokra. Na sebaj, csináltam újakat. Amikor a matracokat szedtem elő, hogy felszerszámozzam az ágyat akkor mit találtam alattuk a fal mellett? Eltaláltad, a lábakat. Az előző tulajdonos büszkélkedett, hogy a franciaágyban milyen remek lószőrmatracok vannak. Nos megmondom őszintén elég görbe szemmel néztem rájuk, semmi ruganyosság, olyan hepehupásnak is tűntek, de ma ebéd után azon aludtam és egyáltalán nem éreztem kényelmetlennek. Igaz én bármin elalszom ha álmos vagyok. Ha J-nek is tetszik, marad a lószőr, ha nem akkor sajnos kell egyet csináltassak, mert a mérete az ágynak persze semmilyen szabvány mérettel nem stimmel, 130 x 208 cm.
A padlásra csináltam a Volga szálló maradék bontott vízvezeték csöveiből egy kétrudas sztenderdet a vállfás ruháknak a falazott kémény felhasználásával. Ehhez a kéményre csináltam egy hegesztett, csavarozott vas kalodát, az az egyik lába az állványnak, a másik egy a tornácból maradt 10x10-es gerendaoszlop.
Amikor reggel jöttem befelé a hajóról C ott táncolt, dorombolt a lábam alatt, kikövetelte a reggelit, majd visszafeküdt J tetejére aludni. Én még kínlódok egy darabig a PC-kkel.
Tudjátok mi a hasonlóság a láncfűrész és a tangabugyi közt? Épp csak hozzáérsz és az ujjad a 
A háttérben a fehér virágállvány amin idáig fűrészeltem. A végén rendkívül kényelmes volt a befejezés, mert volt segítségem, a szomszéd Flóra (22 éves orvostanhallgató) valamilyen okból hegeszteni akart tanulni és asszisztált nekem, tisztára mint a műtőben, adogatta a cájgokat, egészen úrias volt. Annyira jól tudtunk együttműködni, hogy délután még összeütöttünk neki a maradék bútorlapjaiból egy csirkekotló ládát, egész jól használta a fúrógépet (élő koponyát már fúrt, nagyon érdekes az "emberfúró", mesélte, hogy amikor átmegy a koponyacsonton magától leáll, szóval ha ügyetlen is a dolgozó akkor se tud lukat fúrni az agyvelőbe) szöget kalapácsot. Jó ezermester lehetne belőle, de most inkább Angliába megy kutatóorvos tanoncnak. Most azért henyélek itt, mert szemerkél kint az eső, de ha eláll folytatom a farakáskupactalanítást immáron új szerszámom a fűrészbak segítségével.
Nádas nőtt ki a feltöltött parton. Nem gondoltam volna soha, hogy ilyen lesz, de örülök neki, még sose volt saját nádasom. C cserkészi az idei kiskacsákat, de azoknak persze eszük ágában sincs megtenni neki azt a szívességet, hogy kijöjjenek a partra, anyjuk felügyelete mellett vidáman pedáloznak a csatorna viztükrén.
Szélvihar tépázza a fákat, a hajó ringatódzik a hullámokon, de a ház déli frontját immáron védi az új alkotás, mégcsak a szerszámokat se kellett sietve elpakolni, nem ázik lucskosra a lábtörlő, kikötőkötelek leellenőrizve, béke van és nyugalom, eső, vihar ellenére.
Galambok viaskodnak választottjuk kegyeiért.
