Ma felraktam a zsindelyek bő harmadát. Igaz gyakorlatilag világosodástól sötétedésig dolgoztam. Ezt a fajta tetőt a nap "érleli" meg, az intenzív napsütés összeolvasztja a zsindelyeken lévő (az alanti képen is jól látszó) kátrány pacnikat. Miután még messze van a nyári hőség kénytelen vagyok extra ragasztást alkalmazni, minden elemet leragasztok az alatta fekvőhöz mert ha visszajön az a viharos idő ami az elmúlt hetekben volt, leszedi a tetőről a héjalást. Láttam ilyet, a balatoni szomszédom megcsináltatta a háztetejét a profikkal, aztán jött egy vihar és egyrésze a zsindelyeknek a kertemben kötött ki. Én túl amatőr vagyok ahhoz, hogy ilyet megkockáztassak.
C-nek persze mindent ellenőriznie kell, rettenetesen érdekli minden amit csinálok. Amikor a tetőt ácsoltam, a gerendákon egyensúlyozva is sikerült rálépnem, mert észre se vettem, hogy felmászott utánam a létrán és különös tehetsége van hozzá, hogy a szó szoros értelmében láb alatt legyen. Én sem mozgok túl rosszul a tetőn, de ahogy ez közlekedik, a testhosszúságának a négyszeresét helyből átugorva a tetőről a cseresznyefára, majd onnan vissza, az figyelemreméltó. A mozgásának puhasága, könnyed ritmusa, lendülete, azt kell mondjam eleganciája, bámulatos. Láttam zsákmányolni, hát nagy szerencse, hogy nem tízszer ekkora, mert ember nem maradna élve, így is ha rájön a játszhatnék megtámadja J-t (érdekes engem nem) és jókorát harap belé. Persze tudjuk hogy nem komoly a dolog, ha amúgy "igazából" harapna folyna a vér is, tűhegyesek a fogai és a a karmai de így is fájdalmas egy ilyen játéktámadás. Néha felveszem a kesztyűt ( a szó szoros értelmében, mert anélkül a fogak és karmok hamar vérző sebeket okoznának) és kicsit megmancsolom, veszi a lapot támad, védekezik, aztán,egy idő után tapasztalva, hogy én vagyok az erősebb megsértődik és elmentében bosszúból jól beleharap J lábába.
A nap végén elégedetten szemlélem a haladást.