Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @sefotos: Meg különben is... AZÓTA SE volt hó amióta azt a képet csináltam a tetőről. :( (2024.10.21. 11:20) Péntek.
  • A Tengerész: @whale: Kösz, de egyedi és azért ereszt, mert elrepedt egy üveg benne, szóval azt cserélni kell. (2024.10.11. 17:13) Szerda.
  • A Tengerész: @Sün77: Teljesen igaz. Sőt ha belegondolok abban sincs, hogy 80 éves koromra negyedére fogyott az ... (2024.10.04. 09:06) Kedd.
  • A Tengerész: @hitvantanyitto.blog.hu: Mindazonáltal valami nem stimmel, mert most nézem a térképen, túl messze ... (2024.10.01. 08:50) Vasárnap.
  • A Tengerész: @aiolosz: Hát IGEN. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez az idő, SŐT lesz ennél még sokkal szomorúbb i... (2024.09.26. 08:39) Szerda.

Linkblog

Csütörtök.

2014.06.19. 21:02 :: A Tengerész

Fent van a szigetelés a keleti homlokzaton.'14, jún.19..jpg Hálistennek vége a vakaródzásnak, a karjaim belső oldalán a csalánkiütés szerű viszkető bőrpírnak. Már nagyon elegem volt ebből az undorító melóból. Viszont a ház falának hőátbocsátási tényezője, az a bizonyos "U" érték ezzel lecsökkent 0,3 W / m2 K alá. Ez persze még mindig legalább a duplája egy passzív házénak, de nem az volt a cél, a falak hőszigetelése a háromszorosára javult az eredetinek, ezzel én beérem.

9 komment

Kedd.

2014.06.17. 21:50 :: A Tengerész

Vasárnap lányomék jöttek vendégségbe. Délelőtt megismételtük a kenuval való Balabánsziget-kerülést, ha lehet még szebb volt mint pár napja, most tucatszám láttunk például napozó teknősbékákat. Délután meg elkenuztunk  az Angyali- és Vesszőzátony szigetek közti lagúnába. A közte lévő időben cseresznyét szedtünk lehetetlen magasságokból és húst sütögettünk faszénparázson, szóval remek nap volt. Ma felszereltem a konyha ablakra a spalettákat kiemelő keretet és összeragasztottam az étkezőét, ha minden jól megy holnap az is felkerül.

3 komment

Szombat.

2014.06.14. 11:48 :: A Tengerész

Készítem a kiemeléseket a keleti falra, a konyha és az étkező ablakokra. Időnként  ez is, az is elfogy, most pl a faragasztóm. Hja vége a szép időknek amikor a Syntexkeresektől  ( http://www.syntex.hu/ ) "ingyé" kaptam ilyesmiket!

Szólj hozzá!

Péntek.

2014.06.13. 22:01 :: A Tengerész

Tegnap befejeztem a hőszigetelő lapok felrakását az északi falra.'14, jún.13. 001.jpg

A keleti falon is fent vannak azok az egész lapok amik nincsenek az ablakokkal érintkezésben, mert a spalettákat tartó  kereteket még itt is ki kell emelni.

'14, jún.13. 002.jpg

Szóval már csak kb 4,5 m2 szigetelés van hátra. Utálatos munka, vakaródzom tőle, mert ez a közetgyapot porzik, ami belemenve a pórusokba erős viszketést okoz. Ugye a nyakig beöltözés segítene, de ebben a hőségben??

A Rockwool Frontlock Max külső rétege kérgesebb, ettől jobb a felület, illetve a hőszigetelése is 10%-al jobb mint a sima kemény kőzetgyapoté. http://www.baustoff-metall.hu/downloads/ROCKWOOL/PROSPEKTUSOK/homlokzati_prospektus.pdf

'14, jún.13. 003.jpg

Ma reggel nekiláttam a vakolásnak. A kőzetgyapotra egy ragasztóhabarcs réteg megy fel, majd erre kell ráteríteni a műanyaghálót és belevasalni az acélsimítóval.

'14, jún.13. 008.jpg

 És estére a lenyugvó nap sugarai már a kész falat cirógatják.

'14, jún.13. 010.jpg

Tudja valaki milyen hal ez?

'14, jún.13. 006.jpg

Közben a Spanyolország-Hollandia VB meccs megy a TV-ben. A hollandok most lőtték az ötödik góljukat az egyébként jól játszó spanyoloknak. Az első gólt is ők rúgták, akkor még reménykedett a spanyol szurkolótábor.( pillanatnyilag 5:1 az állás) De mostanra összetörte, feldarálta  őket a hollandok nyomasztó fölénye. Egyszerűen ennyivel jobbak.   Micsoda meccs!! Nem vagyok amúgy focirajongó, de EZ csúcs. 

7 komment

Kedd.

2014.06.10. 23:45 :: A Tengerész

Több mint a fele fent van a Rockkwool lapoknak a faházon. Magam is meglepődtem az idáig elért eredményen.

5 komment

Címkék: l

Szombat.

2014.06.07. 23:44 :: A Tengerész

Ma reggel korán kezdtem, felcsavaroztam az északi falra a szigetelés indító lemezprofilt.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2014.06.05. 23:07 :: A Tengerész

A déli falra tegnap és ma felkerültek a 10 cm vastag közetgyapot táblák,'14, jún.5. 001.jpg

'14, jún.5. 002.jpg

4 komment

Hétfő

2014.06.02. 19:22 :: A Tengerész

Mai dilemma. Van egy hatalmas cseresznyefánk. Akkora, hogy beárnyékolja a fél telket. És a termése is nagyon finom, rengeteg van rajta, pedig a viharok egy csomó szemet le is ráztak. De a legalacsonyabb is 4 m felett van a teteje meg van tán több mint 10 is. Elképzelni se tudom, hogy a fenébe lehetne leszedni a termést, viszont a nyálam csorog amikor felnézek a fára, megszakad a szívem otthagyni lehullani. Ez  a fajta szerkezet http://www.argep.hu/trend/GYUM/Gyuemoelcsszedoe.html almához, körtéhez, őszibarackhoz jó lehet, de cseresznyéhez alkalmatlannak tűnik.  A vastagabb ágakra még csak-csak felmászok, de a termés zöme a vékony ágak végén van. Van valakinek tapasztalata?

18 komment

Vasárnap.

2014.06.01. 23:36 :: A Tengerész

Laza hétvége. Belevetettük magunkat a "ráckevei forgatagba". Tegnap délután volt ez: http://www.utazzitthon.hu/jankovics-marcell-grafikai-kiallitasa-rackeve-23207.html  embertragediaja1149.jpg

3 komment

Péntek.

2014.05.31. 07:00 :: A Tengerész

Így néz ki a fürdőszoba ablak keret kiemelése.'14, máj.30. 001.jpg

10 komment

Csütörtök.

2014.05.29. 07:49 :: A Tengerész

A dolgok nem változnak.A történelem csak időről időre ismétli önmagát. Miről jut ez az eszembe?

18 komment

Szerda.

2014.05.28. 06:21 :: A Tengerész

http://444.hu/2014/05/27/az-ertelmisegi-elit-elsonek-a-gotikat-is-barbarsagnak-tartotta/ Őőő... izé....hüm. Szóval ez lesz Magyarország háza a 2015-ös milánói Expón. Expo 2015.jpg

12 komment

Hétfő.

2014.05.26. 20:53 :: A Tengerész

'14, máj.26. 020.jpgErről a lemezprofilról indul a faház külső hőszigetelése.

3 komment

Vasárnap.

2014.05.25. 08:07 :: A Tengerész

Mai ajánlatom   http://orulunkvincent.blog.hu/2014/05/23/vagyunk_tisztelve#more6197500

Külön örömömre szolgál, hogy a zseniális és méltatlanul feledésbe merült Parkinson egyik "sarkalatos" törvényét idézi. Annakidején faltuk a könyvet, melynek minden szava örök. Olyan mint Confucius.

14 komment

Szombat.

2014.05.24. 23:26 :: A Tengerész

Olyan vagyok mint aki a víz alól jön fel. Akinek a víz alatt van a feje, nem nagyon tud mással foglalkozni, mint a pillanatnyi problémájával. Na így voltam a fogfájással. Egyszerűen kivette belőlem az ambíciót. Se a munkára, se a blogírásra, se egyéb aktivitásra nem volt kedvem. Még a gondolkodásom is csak a bajom körül keringett. Pedig elég jól "karbantartottam" a fájdalmat a tablettákkal, de mégis... A szervezet gondolom odabent eldönti mi a fontos, nyilván pihenést, nyugalmat akar, hogy az energiák a baj kiheverését segítsék és ez  visszahat az akaratra, azaz az ember azt veszi észre, hogy "kiment belőle a rugó". Remélem most már nem fogom elkiabálni a gyógyulást mint nemrégen, utoljára keddről szerdára virradó éjszaka kellett a fájdalomcsillapítót bevennem, azóta ha jelentkezett is sajgás, korántsem volt annyira erős, valamint rövid idő alatt magától megszűnt. Csütörtökön a Kisember látogatott meg bennünket, a sok pofázás beindította a fájást, ez volt az utolsó, azóta csak akkor van baj, ha megfeledkezem magamról és akár hideg, akár meleg étel, ital kerül a jobb oldali rágóim környékére. A csaphideg víz, vagy a szokásos hőmérsékletű leves ha hozzáér az nagyon fájdalmas, ez a fájdalom csak lassan, óráknak tűnő percek alatt enyészik el, de ehhez se kell már gyógyszer. Szóval az állapot elviselhető, próbálok vigyázni, ma már nagy óvatosan, de fagyiztam is. Kedden még fogorvos volt a program, végülis úgy búcsúztam tőle, hogy további tennivaló nincs, várom sorsom jórafordulását.  Medicus curat, natura sanat. ( az orvos kezel, a természet gyógyít) Nagy igazság. Az "átjáró" úgy tűnik elkezdett begyógyulni, nagyon próbálgatni, igénybe venni orrfúvással, fogszívogatással nem merem, de érzem, hogy már nem szelel ez a foggyökér kitermeléskor keletkezett csatorna az arcüreg és a szájüreg között. A javulással párhuzamosan nő az aktivitásom, tegnapelőtt Pesten szekrénysort bontottam, tegnap szállítottuk ide, azelőtt meg szerdán famunkát végeztem az előszobában. 

Szólj hozzá!

Szombat.

2014.05.17. 18:02 :: A Tengerész

Korán örültem. Visszatért a fájdalom, a mai napot különféle fogászati és szájsebészeti ügyeleteken töltöttem, az egyik tudós docens szerint azonnali kórházi befekvés szükséges, ott viszont ( a János kórház volt ma ügyeletes)elhajtottak egy antibiotikum recepttel, hogy várjam sorsom jobbra fordulását. Legyen itt okos az ember ennyi szakember közt! A sok fájdalomcsillapítótól a gyomrom és bélrendszerem már mindenféle tüneteket produkál. A lényeg, a száj és arcüreg rendesen összenyílt, de miután nem lett időben összevarrva, most már késő, meg kell várni amíg vagy begyógyul magától, vagy, miközben  tovább terjed a fertőzés a szájban tenyésző baktériumoktól az arcüregbe, meg kell várni amíg ott kialakul egy olyan izé ( sipoly?)  amit már ki lehet metszeni és összevarrni. Most qrvára elment az életkedvem.

29 komment

Csütörtök.

2014.05.15. 12:52 :: A Tengerész

Összefüggő tarajos hullámok rohannak a hajónak, de szerencsére a két farhorgony tart rendesen. A szél a tegnapihoz képest tovább erősödött (hejdunáról fújaszél), kifelé jövet a stégen vigyázni kell, hogy bele ne lökjön a vízbe, miközben egész rádőlve küzdöm magam a partra. A hajó is imbolyog néhány fokot jobbra-balra, ennyire még sose tette, volt már néhány kemény idő amióta itt vagyunk, de ez minden eddigin túltesz. Viszont úgy tűnik múlóban a fogfájásom! Éjfélkor még bevettem a gyógyszert, de már elmúlt dél és még nem jelentkezett a korábbi elviselhetetlen fájdalom HEURÉKA! Végülis tiszta haszon, hogy nem tapadt be a szájüreget az orrmelléküreggel összekötő, a foggyökér kipiszkálásakor keletkezett luk a tampontól meg a kíméletes orrfújástól, így muszáj volt tegnap visszamennem és a doki bevarrta, de ehhez, hogy legyen "anyag" amit varrni lehet, az íny alatt ki kellett kicsit vésni a csontot. És szerintem az volt, hogy a csonthártya gyulladt lehetett de pont ezt faragta le róla. Mindenesetre akármi is történt megoldódott a probléma, teljesen fel vagyok dobva!  

14 komment

Szerda.

2014.05.14. 21:09 :: A Tengerész

Visszavittem az étkezőkészletemet garanciális javításra, mert a víz a számból átfolyt az orromba azon a lukon keresztül amit a szájüregből nyitott az orrmelléküregbe a foggyökérkiszerelő beavatkozás. Ezenkívül nem szűnt a fájdalom, amit azért megmagyaráztam magamnak azzal, hogy ekkora turkálás a szervezetben nem feltétlen lesz tünetmentes 48 óra alatt. Volt vésés, varrás. Fogalmam sincs hogy bírták ezt az emberek akkor amikor még a fájdalomcsillapítás nem volt kitalálva. Mert most maga az orvosi szakmunka tökéletesen fájdalommentes volt, de el tudom képzeli (frászt, EZT nem lehet elképzelni), hogy milyen fájdalmas lehetett ez 2-300 évvel ezelőtt. A doktor azt mondja egyszerűen három markos ember lefogta a pácienst, beletöltöttek három deci pálinkát aztán jóesetben a kirurgus, amúgy meg a kovács vagy a borbély nekilátott. Hát gyakran gondolja az ember azt, hogy régen egyszerűbb volt az élet.... totál hülyeség. Ma egy panellakó minőségibb módon él mint a XVIII. században egy király. Hibáztam, mert hagytam elmúlni az injekció hatását mielőtt fájdalomcsillapítót vettem volna be. Hát aki elolvassa a tegnapi kommentekhez írott válaszomat az tudni fogja mit éreztem úgy egy fél órán át. De ez a dexketoprofén egy csoda. 25 mg van egy Ketodex tablettában és 10-12 órára egyszerűen nincs SEMMI fájdalom. Ja. Jonathan érdeklődött még J ujja és CC hogyléte iránt. J ujja nagyon lassan, de javul, mindazonáltal igazából fogni nem nagyon tud még vele. Nyüstölöm, hogy ugyan menjen már el a sebészetre, ártani nem használ, de mindíg a jövő hetet jelöli meg céldátumként. CC maradéktalanul remekül érzi magát itt a macska (és ember) paradicsomban. Remek emberidomár, pontosan tudja hogy lehet az akaratát keresztülvinni (kaját kapni, kimenni, bejönni, símogattatni, ölbe aludni menni). A macskalagutat percek alatt megtanulta használni, de nem igazán szeretheti, vagy csak lusta hozzá, mert ha kiplankolja, hogy én is készülök kifelé az előszobaajtón, inkább leül az ajtó elé és megvárja, hogy kinyissam és akkor slisszol ki. Befelé ha jövök vigyáznom kell, mert a semmiből ott terem és a lábam alatt suttyan be, vagy belebotlok, vagy rálépek, esetleg odacsukom az ajtóval, de mindez nem izgatja, törhetetlen, szemmel láthatólag gumiból van, számtalanszor felrúgtam, ráléptem, ajtóval odacsuktam, meg se kottyant neki.

2 komment

Kedd.

2014.05.13. 21:26 :: A Tengerész

Tegnap megköszöntem a jobb felső hetes őrlőfogamnak a részvételt, elfogyasztottam az utolsó ebédjét, majd meglátogattam a fogorvost aki kihúzta.

4 komment

Péntek.

2014.05.09. 21:37 :: A Tengerész

Kész a hálószoba. '14, máj.9. 001.jpg

5 komment

Csütörtök.

2014.05.08. 07:51 :: A Tengerész

Talán kicsit sokat nyafogok. Pl.  ma reggel felébredvén elszomorodtam, hogy már megint esik az eső, fene ezt az örökös sz@r időt! Pedig biztos rosszul gondolom. Példának okáért itt vannak a Feröer szigetlakók Feröer szigetek.jpg

Szólj hozzá!

Szerda.

2014.05.07. 20:50 :: A Tengerész

Ma délben a piacon sült tarját ebédeltünk. Miközben ettem azon törtem a fejem, vajh mivel fogok enni, ha rászánom magam a foghúzásra? Merthogy súlyos döntés előtt állok. 8-10 óránként pokoli fájdalom tör rám, ennyi ideig tart az erős fájdalomcsillapítók hatása, amiket felváltva szedek. Amíg tart a gyógyszer semmi bajom, de még éjjel álmomból is felkelt a fájdalom. Ilyenkor fél-háromnegyed óra amíg a bevett gyógyszer hatni kezd. A fogorvos megállapította, hogy a fogaimnak kilátszik a gyökere, ez okozza a fájdalmat, tamponozgatja valami borzasztó keserű izével, de semmi eredmény. Úgy tűnik vagy mostantól állandó fájdalomcsillapítót kell szednem, ami nem túl reményteljes dolog, fogalmam sincs egyáltalán nem fogja e megszokni a szervezetem, így nem válik e hatástalanná, mennyire kell a folyamatos szedés mellett a mellékhatásoktól tartanom, másik lehetőség, hogy kihúzatom ezt a két őrlőfogamat és mostantól csak a másik oldalon rágok, de sajnos ott is hiányzik már  két zápfogam.  Hát így pusztít az öregség. Gyanakodva nézem a macskát, ő rágás nélkül nyel le mindent ami befér a szájába. Hja ő ragadozó, erre tervezték.

2 komment

Szombat.

2014.05.03. 08:03 :: A Tengerész

Na kíváncsi vagyok. http://modernmagyarorszag.blog.hu/2014/05/02/level_a_nvi_elnokenek  Mindenesetre elég mókás, hogy ha ez szoftverhiba (kétszer vonták le az érvényteleneket) egy nyilvánvalóan nem pénzhiányosan kialakított, mesterinformatikusok által feltuningolt, kifejezetten presztizsorientált rendszer hogy sikerült ilyen sz@rul? Igaza lenne RP-nek, aki (ez már az én sommás sarkításom az elítélő véleményére, de nagyjából ez a lényeg) a szoftverírók közül néhány nyilvános akasztást tartana helyesnek?

1 komment

Péntek.

2014.05.02. 07:56 :: A Tengerész

Úgy tűnik valakinek sikerült egy miniatúrában (létezik egyáltalán ez a fogalom szoborra?) közértelmezni a Szabadság téri botrányos emlékművet. http://prolidepp.tumblr.com/post/80056927088/a-nemet-megszallas-igaz-tortenete-vegyes

2 komment

Csütörtök.

2014.05.01. 07:01 :: A Tengerész

Itt van május elseje, ég a gyomrunk belseje...(dallamára emlékeztek?) Tegnapi hír. http://www.moma.hu/media/kozlemeny/Botranyos-eljaras   Nem hiszem, hogy véletlen lenne. Első lehetőség: a Fidesz a választási hatóságot is, mint minden közhivatalt, szokása szerint telerakott hülyékkel akik kiválasztásánál csak a párthűség számított (ismerős, a komcsik is ezt csinálták '47-ben), szóval nem megy nekik a matek. Második, egyszerűen így akartak megszabadulni a Bokros Lajos ellenféltől, akit amúgy a magam részéről az egyetlen européernek gondolok az egész felhozatalból, rá szavaznék ha rajta lenne a listán, ha nem lesz rajta el se megyek szavazni.

5 komment

Hétfő.

2014.04.28. 21:06 :: A Tengerész

Hát összeállt a konyha munkapult.'14, ápr.28. 001.jpg

11 komment

Vasárnap.

2014.04.27. 06:44 :: A Tengerész

Hehe!!! Sőt, HAHA! Itt a múlt, visszajött a "vörös farok". Aki nem tudja, a "vörös farok" a puhuló diktatúrában az a "pozitív végkicsengés", magyarul a hatalom felé tett seggnyaló gesztus volt amivel a kritikus, vagy legalábbis tényszerű újságcikk, rádióriport, kabarétréfa rendszerkritikának tekinthető élét tompították a szerzők, riporterek a végén. Nos reggel háromnegyed hat táján két történésszel beszélget a Kossuth rádió szerkesztője a kiegyezés és az első világháború közti időszakról. A történész rendkívül pozitívan értékeli azt az időszakot, amikor a nemzet belátta, hogy a kurucos szembenállásnak semmi jövője a nálunk hatalmasabbakkal szemben, kisebbségbe került a nemzetieskedő, az európaiassággal szembemenő '48-as ellenzék, ez hozta az ország ugrásszerű fejlődését. A szerkesztő a végén ebből a betagozódó, de "a nemzeti érdekeket maximálisan szem előtt tartó" gondolkodás fontosságát (amivel amúgy semmi baj nincs, csak itt és most ... na ez a "farok", csak most narancsszínű) hangsúlyozza zárómondatában. Hja kérem, pláne a "Vasárnapi Újság"-ra készülődő vájtfülű hallgatóság előtt még így is élet(állás)veszélyes egy ilyen européer riport.

2 komment

Szombat.

2014.04.26. 21:46 :: A Tengerész

Készültem MP látogatására az új hajójával, valamelyik olvasó kérte is a fényképes beszámolót, ehhez képest kapom a telefont , hogy "Ha kinézel most megyünk el előttetek", kiszaladok a partra ( J még a klotyóról is kiugrott egy szál bugyiban), egy fehér hajó úszik, már javában elfelé a vízközépen úgy 250-300 m-re tőlünk, hát ez határozottan futó vizit volt Peti, remélem nem valami havaria miatt siettél annyira. Konyhaszekrény ajtókat csiszolok, lakkozok, nem mondhatom, hogy nagyon el vagyok ragadtatva ettől a vízbázisú lakktól amit most próbálok ki először életemben, ahogy nézem két előnye van, 1. nincs szaga, ami nagy előny beltérben mondjuk a Geminivel szemben ami kimarja a szemet (kint nem nagyon lehet lakkozni, mert szállnak a nyárfaszöszök), 2. vízzel lehet hígítani és ecsetet kimosni, ami sokkal olcsóbb és környezetkímélőbb  mint a hígítók.

6 komment

Péntek.

2014.04.25. 22:48 :: A Tengerész

 Újabb és újabb virágok nyílnak ki a kertben.'14, ápr.25. 001.jpg

'14, ápr.25. 004.jpg

'14, ápr.25. 005.jpg

3 komment

Kedd.

2014.04.22. 08:23 :: A Tengerész

Hurrá! megnyílt a Pancsó Aréna! ( Vagy Pancho? Az ilyen unortodox magyar neveknél sose lehet tudni) . A megnyitó beszédet Schmitt Pál mondta. Mostanában keveset látni, biztos készíti az Obersovszkinak beígért új doktoriját. Részemről MÁR ( tudod T, nézem a táblát) semmi gond. Annakidején Cinege és Kádár vadásztak ezért az ország egyes területeire halandó be se léphetett, nehogy megzavarja az elvtársak szórakozását. Most focista a király, stadion épül adópénzből a kert végében, aminek az utcájába se léphet be halandó. Akkor Dobi István olvasta papírból a neki leírt gondolatait, most Áder János. Akkor is azt mondtam leülve a TV híradót nézni, "Na mit hazudnak ma a kommunisták", most is ugyanezt mondom. A gengszetreváltás előtt azt mondtuk : " Mi a kommunizmus? "  "A kapitalizmusból a kapitalizmusba vezető leghosszabb út."  Most úgy tűnik a kapitalizmus mégse jött még el, szóval az út valóban nagyon hosszú.

6 komment

süti beállítások módosítása