Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @sefotos: Meg különben is... AZÓTA SE volt hó amióta azt a képet csináltam a tetőről. :( (2024.10.21. 11:20) Péntek.
  • A Tengerész: @whale: Kösz, de egyedi és azért ereszt, mert elrepedt egy üveg benne, szóval azt cserélni kell. (2024.10.11. 17:13) Szerda.
  • A Tengerész: @Sün77: Teljesen igaz. Sőt ha belegondolok abban sincs, hogy 80 éves koromra negyedére fogyott az ... (2024.10.04. 09:06) Kedd.
  • A Tengerész: @hitvantanyitto.blog.hu: Mindazonáltal valami nem stimmel, mert most nézem a térképen, túl messze ... (2024.10.01. 08:50) Vasárnap.
  • A Tengerész: @aiolosz: Hát IGEN. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez az idő, SŐT lesz ennél még sokkal szomorúbb i... (2024.09.26. 08:39) Szerda.

Linkblog

Szombat.

2014.08.16. 08:32 :: A Tengerész

7:40 Alighanem egyedül vagyok ébren a kikötőben. Tegnap nagy buli volt, valami 30 fős rendezvény volt a "Neszmély" hajón, alighanem mindenki azt piheni ki. Az a helyzet, hogy múzeum nem tudja kitermelni még a minimális fenntartási költségeket se. Muszáj a múzeumhajón kocsmát is üzemeltetni, még így is veszteséges az üzem önmagában, csak a közös fenntartó, az Európa rendezvénycéggel együtt tud talpon maradni, azt is ilyen "sántaüzemben", hogy fejlesztésre egy fillér sincs, jó ha sikerül fennmaradni. Kisütött a nap, de hideg van, majd lefagynak az ujjaim a gépet pötyögtetve. Na akkor itt a tegnapi nap pendriveról.

5 komment

Péntek.

2014.08.15. 10:36 :: A Tengerész

No. Neszmélyben ülök a Neszmély nevű lapátkerekes gőzös hátsó fedélzetén Neszmély.jpg, itt van wifi és a menetben papírra sebtében lefirkantott napi bejegyzésekből tegnap Amapolán offline megírt anyagot és a fényképezőgépből kimentett képeket szerkesztem össze és nyomom a netre közszemlére. Tehát az alábbiakban az elmúlt napok története olvasható/látható.

6 komment

Péntek.

2014.08.08. 21:22 :: A Tengerész

Útra kész a hajó

 . (Hogy miért húzta alá ez a hûlye tablet arról fogalmam sincs) Holnap a 11 órás zsilippel indulunk ki a Nagzdunára és fel északnak. Mindenkinek kellemes hétvégét remélem a mienk is az lesz.

9 komment

Csütörtök.

2014.08.08. 07:22 :: A Tengerész

Megdöbbentő, nem esik az eső! Ki is ültem egy kis sámlira J gépével (ebben jó az akkumulátor) a Syntexker iroda elé, az ő wifijüket használom és itt irkálok.

Szólj hozzá!

Címkék: é

Szerda.

2014.08.06. 08:03 :: A Tengerész

2014, augusztus 6. Szerda 7:52

Kínlódok a wifivel, amúgy máskor hagynám a fenébe és fontosabb teendők után néznék, de most mást úgyse csinálhatok, naná hogy esik megint az eső. (stílusos is a „Rainman” {megvan? Dustin Hofmannel az „Esőember”})

1 komment

Kedd.

2014.08.05. 18:18 :: A Tengerész

2014, augusztus 5. Kedd 6:26

Úgy tűnik csak egyszer volt szerencsém a nettel, most ugyanott ugyanúgy nem tudok wifi jelet fogni, tehát megint csak a „jegyzetfüzetbe körmölök”. A mai program, bevásárlás, feltöltjük vivendával (retrolelkű ember lévén sajnálom, hogy Jókai nyelve teljesen feledésbe merülni látszik, az általános iskolás gyerekeknek már Gárdonyi Géza is olvashatatlan a jelentések szerint, ezért az örökös bozótharcos egyénieskedő lelkemnek megfelelően jusztis szembemegyek a trenddel és ilyen szavakat fogok használni a magam szórakoztatására és az olvasók bosszantására) a fricskót (ez meg a régi Detertes neve a hűtőszekrénynek), aztán J hazamegy meglátogatni a szüleit (ez is egy érdekes kérdés, nekünk van „haza” ugye a kies Chichagoban {Erzsébetváros}, Ráckevén és a mindenkori Amapolán), holnap átállunk a zsilipközeli lakóhajóra feltölteni a víztartályokat, még kell venni friss kenyeret, aztán holnapután reggel szeretnék a 7 órai zsilippel indulni a Nagydunára.

5 komment

Hétfő.

2014.08.04. 19:40 :: A Tengerész

Miután nincs internet hozzáférésem út közben, offline írok, aztán amikor sikerül felrakom a netre. Most pl szinte csoda, mert a régi helyünkre nem tudtam odaállni a hajóval, vagy 50 méterrel messzebb vagyunk, közben fák, rozzant uszályfelépítmény, minden remény nélkül fordítottam irányba az antennámat és rejtélyes módon sikerült "nagyon gyenge" minősítésű jelet fognom, remélem kitart amíg gyorsan feltöltöm amit idáig írtam.

1 komment

Vasárnap

2014.08.03. 18:10 :: A Tengerész

Lesz majd beszámoló, de itt csak tableten férek hozzå a hálózathoz, ezt a kínlódást a betûkkel nem vållalom. A hajœn írok offline, aztán alkalomadtán felteszem ha lesz hozzáférésem a nethez a laptoppal. 3ddig minden OK.

2 komment

Péntek.

2014.08.01. 21:25 :: A Tengerész

Holnap indulunk.

8 komment

Kedd.

2014.07.29. 08:08 :: A Tengerész

A hajó útra kész. De közbeszólt az időjárás. Nézve a prognózist (Eumet.hu) semmi kedvem nem volt zuhogó esőben, netán szélviharban, jégesőben bukósisakban hajózni, kivárom a végét az időnek. Tegnap reggel még kicsit a nap is kisütött, el is gondolkodtam rajta, hogy nem vagyok e túl beszari és szabad e ennyire hinnem az Aigner Szilárdnak, aztán leszakadt az ég, több lépcsőben zuhogó eső tört ránk. Semmi nem sürget, más dolog ha út közben kivédhetetlenül tör rá a hajósra a zegernye, akkor el kell viselni a kellemetlenségeket, túl kell élni, ki kell védeni az esetleges veszélyeket, de beleindulni a rossz időbe ha nem muszáj simán hülyeség.

6 komment

Péntek.

2014.07.25. 21:27 :: A Tengerész

'14, júl.25. 001.jpgNa ki tudja mi ez??

5 komment

Csütörtök.

2014.07.24. 21:36 :: A Tengerész

'14, júl.24. 001.jpg

Én ezt az "izét" édesvízi szivacsnak diagnosztizálom.  Mindjárt lesz róla szó. Szóval hiába sütött 7ágról a nap, a hajó alatt akkor se láttam semmit. Egyrészt a víz is elég zavaros volt, másrészt a hajófenék spaklival való tisztogatása még zavarosabbá tette, szóval maradt a tapogatás.

6 komment

Szerda.

2014.07.23. 08:18 :: A Tengerész

Akkora eső esett az éjszaka, hogy a munkacsónakból kb 200 liter vizet mertem ki az imént (számoltam a vödröket).

2 komment

Kedd.

2014.07.22. 11:43 :: A Tengerész

Mintha elvágták volna, úgy lett vége a hőségnek.

1 komment

Hétfő.

2014.07.21. 07:30 :: A Tengerész

Kellemes szél támadt tegnap, ami enyhítette a hőségriadót is okozó extra meleget. Szegény városlakók elég sokat szenvedhetnek (ma olvasom az Origio kommentjeit a legfrissebb hírekhez, hát jó páran megbuggyantak a hőségben). Délelőtt kihordtam vagy két mázsa cuccot a hajóról, főleg könyveket. Igaz könyvespolc még nincs a házban, így egyelőre a hálószobában a sarokban halmozódnak, a könyvszekrény összerakása előtt még ki kell fessem a nappalit. ( a szobát kifestjük, a hajót lefestjük, a frizurát befestjük, nem csodálom, hogy nehéz nyelv a magyar az idegenajkúaknak)

1 komment

Szombat.

2014.07.19. 22:51 :: A Tengerész

Felraktam a hőszigetelést a napkollektor tároló edényére, így pontosan nem tudom tapogatással ellenőrizni mennyire meleg a víz amit a mai rekkenő hőségben a zavartalan napsütés előállított, de nagy gond nem lehet, mert az esti zuhanyozáshoz szinte nem győztem hideg vizet keverni a meleghez ( miközben már reggel lekapcsoltam a villanybojlert és elzártam a hozzá menő csapot is). Mondjuk az is igaz, hogy a "hideg" víz se igazán hideg, a hajó alatt 28 fokos a víz, ennél a fenéktankokban lévő édesvíz se lehet hidegebb. Mindenesetre a "hárfás" kollektor   már középtől olyan meleg volt, hogy nem lehetett tapogatni se.

4 komment

Csütörtök.

2014.07.17. 23:41 :: A Tengerész

A tavaly készült és ideiglenesen felhelyezett napkollektor rendszert télre leszereltem, most nekiláttam a végleges elhelyezésnek. A két kiszuperált rozsdamentes 25 literes szódásballonból összehegesztett bojlerre lábakat hegesztettem, a deckre meg csavaros füleket a lábaknak.

3 komment

Szerda.

2014.07.16. 08:02 :: A Tengerész

Köszönöm a jókívánságokat! Kiegyeznék még pár ilyen évvel (évtizeddel...)mint amilyen az utolsó volt. Boldogok vagyunk itt és elégedettek a sorsunkkal.

2 komment

Kedd.

2014.07.15. 20:47 :: A Tengerész

Megint volt egy nagy eső. Minden napra jut legalább egy, de gyakran több is. Kicsit megnehezíti a rendezkedést, de nem okoz azért gondot. Viszont alábecsültem ezt a hajórendezés feladatot. Miután az "egylaki" hajóéletmódból kétlaki hajó-ház életmód lett, meg kell osztani a holmikat. Ráadásul a hosszas háztuningolás rengeteg szerszám, anyag partra hurcolását igényelte, mindeközben valami iszonyatos rendetlenség maradt a fuxban a hajó raktár/műhelyben. Most ott mindennek a helyére kell kerülni, de csak annak amit a hajózás szempontjából fontosnak ítélek, a többi marad a parton, vagy megy ki oda. Ehhez minden tárgyat egyenként kritikusan kell szemügyre venni. Partra került a két árboc is, egyelőre nincs szó a hajó felvitorlázásáról, így csak felesleges teher lenne ha végre elindulunk.

8 komment

Péntek.

2014.07.11. 10:32 :: A Tengerész

Tegnap még csak-csak kisütött időnként a nap, de éjszaka óta gyakorlatilag folyamatosan esik. Nem tudom hogy áll az aratás, annak alighanem nem tesz jót, de a szomszédos kukoricaföldek acélosan zöldellnek, nyoma sincs a korábbi évek sárgán kiégett, aszottan kornyadozó összesodródott levelű kóróinak. A hét végére már napsütéses meleg időt jósol a meteorológia, ez még helyrehozhatja a gabonát, a sok májusi esővel rekordtermés lehet az idén, ami bizonyára nagy baj, lesz tüntetés félpályás útlezárásokkal, termés kiborításával a "felelősök" telephelyei elé, kormánytámogatta hecckampánnyal az alacsony felvásárlási árakért felelős gonosz spekulánsok ellen. Ugye az mindenkinek világos, hogy az lenne az üdvös az egész haza számára, ha gyenge termés esetén olcsón vásárolnának, bő termés esetén meg drágán.. ja nem, gyenge termés esetén drágán, bő termésnél olcsón... nem hisz most ez ellen lesz tiltakozás. MEGVAN! Mindig drágán vásároljanak fel és amúgy meg dögöljenek meg a rohadt buzi spekulánsok! De akkor ki fog felvásárolni? Mindegy. Mindenki dögöljön meg, ez a magyaros megoldás.

12 komment

Kedd.

2014.07.08. 08:15 :: A Tengerész

Ha tegnap nem ír rám a lányom egészségi állapotom iránt érdeklődve, eszembe se jut a betegségem, ergo meggyógyultam. Merthogy ha az ember beteg arról nem tud "elfeledkezni". A betegség már csak olyan, hogy ragaszkodik a tudat egy részéhez, azt hiszed, hogy nem gondolsz rá, de ez öncsalás. Hogy jó ez vagy nem arra nézvést nincs határozott véleményem, mindenesetre az jut az eszembe, hogy sokan lesznek öngyilkosok minden más érzést, így az életösztönt is lebíró szerelmi csalódás miatt, de nincs az a  szerelmi bánat amit egy egyhetes görcsös hasmenés el nem tud feledtetni. Szóval nagy dolog a lélek, de a test az úr. A legjobb szoftver se ért semmit ha leáll a merevlemez meghajtása.

3 komment

Hétfő.

2014.07.07. 21:33 :: A Tengerész

Ma olyan meleg volt, hogy még én is bementem a vízbe fürödni, pedig ha 25 fok alatt van, még a lábam ujját se dugom bele, de most 28 fokot mutat a hőmérő a hajófenéken. Akármennyit voltunk bent egyszerűen nem kezdtünk fázni, pedig csak lubickoltunk.

Szólj hozzá!

Szombat.

2014.07.05. 11:55 :: A Tengerész

Indul a csipet csapat a piacra.'14, júl.5. 002.jpg

2 komment

Péntek.

2014.07.04. 08:51 :: A Tengerész

Azt hiszem legalábbis, hogy péntek van. Két napig feküdtem. Hétfőn úgy fejeztem be, hogy ha az idő és az erőm is engedi... Engedte. De csak amíg kész lett a lábazat. Ebédre így nézett ki a ház.(Az a fehér vonal ott a ház sarkán a lábazat előtt egy cső, amit bebetonoztam a sarok védelmére ahogy a régi kapubejárókon a kerékvető volt a vasalt kocsikerekek ellen. Itt nincs kocsikerék, de van sok hosszabbítókábel, fűnyírókábel, meg locsolóslaughúzogatás a ház mentén amitől így védem a sarkot.)'14, júl.4. 003.jpg

12 komment

Hétfő.

2014.06.30. 23:49 :: A Tengerész

Esős éjszaka volt ismét, napközben is el-elcsöppent pár szem eső, de azért a tegnap levakolt lábazat megszáradt. Tegnap alaposan elfáradtam. Az összesen mindössze 4 m2 körüli lábazat vakolása nem a mérete miatt volt macerás, hanem mert ehhez térden körbe kellett csúszni a házat és mivel a fehér vakolat síkja néhány centivel elé ugrik a lábazatnak, a vakolat felhordásakor, meg az üveghálóból való kikaparásához térdelve, de fejjel lefelé, felfele nézegetve, szóval elég  derékfárasztó és nyakatekert pozícióban kellett dolgozni. Aztán este még, miután "komor felhők gyülekeztek hazánk egén" még ástam egy árkot az északi lábazat mentén, mert a korábbi esők során azt tapasztaltam, hogy a lejtése a teleknek olyan, hogy pont a fal tövébe vezeti a vizet. Este nyolc után végeztem hullafáradtan, baltával kellett a karvastagságú gyökereket elvágnom az árokásás közben, de muszáj volt megásni a "sáncot", mert nem akartam kockáztatni, hogy egy éjszaki eső lemossa reggelre a friss vakolatomat. Reggel felkelve az volt az első, hogy odasiettem, de megnyugodva konstatáltam, hogy az árok működött, a lábazat és a mellette futó járda csontszáraz. Ma, egyik szememet az égre függesztve (nem a tegnapi lógatás ellensúlyozására, hanem a felhőket lesve) lekentem a lábazatot a díszvakolat speciális alapozójával. Ha továbbra se lesz eső, holnapra megköt és mehet rá a lábazati díszvakolat. Ha az idő és az erőm engedi, holnapra kész a ház teljes külső hőszigetelése!

1 komment

Szombat.

2014.06.28. 22:59 :: A Tengerész

Hát kérem. Itt a kérések meghallgattatnak. Tegnap MK kommentelő kíváncsi volt a ráckevei piacra, így ma vittem fényképezőgépet a bevásárláshoz. Piacra kétféleképpen szoktunk menni. Ma bringával mentünk. Az utánfutó egyúttal bevásárlókocsi is.'14, jún.28. 003_1.jpg

16 komment

Péntek.

2014.06.27. 23:53 :: A Tengerész

Megőrülök! negyedszer futok neki és képtelen vagyok menteni a mai naplót. Csak a felét hajlandó elrakni!! Anyád!

Nagy esők voltak szerdán, a lábazatot szerettem volna vakolni, de persze ilyen időben szó se lehetett róla. Aztán még száradni kellett hagyni, mára már szép idő volt, de közben a kerti locsolórendszert kezdtem alakítani. Van egy kút a telken, amin olyan régifajta pumpás kézi szivattyú volt, ezt leszereltem és villanymotoros szivattyút szereltem a helyére. Kellett némileg trükközni (már a százéves kútfej leszerelése se volt egyszerű, alaposan rárohadt a csőre), mert a szerelt szívócső végén lévő  gyári lábszelep  nem fér bele az eredeti 5/4-es csőkútba, de sikerült az átmérőt csiszolótárcsás sikítóval "leesztergálni", hogy szép snapperosan belesuttyanjon a csőbe. A szívócső 7 m mélyről szív, a kút 10 m mély, a vízszint jelenleg -2,70 m-en van, szóval bőven van víz a kutamban és a fenék is messze van a szívócső végétől, így nem kell attól tartanom, hogy homokot szív a szivattyú és hamar elkopik a járókerék. J már régóta nyaggat az öntözés megoldása miatt (hiába mondtam neki, hogy most is elintéztem az esőt) mert imádja a kertet, ami naponta újabb virágokkal lep meg minket. Ezeket a képeket ő csinálta ma és a mamájának küldi.'14, jún.27. 001.jpg

24 komment

Kedd.

2014.06.24. 21:36 :: A Tengerész

Éjjel nagy eső esett, de ez nem riasztott el tőle, hogy reggel nekiálljak a színezésnek. (már persze ha a fehér, amire a falakat kentem színnek számít) A módszer a következő: az anyagot rozsdamentes glettvassal felpasszírozom a falra, úgy 1-2 m2-nyit.'14, jún.24. 003.jpg

Majd ugyanezzel a vassal lekaparom úgy, hogy csak 1-2 mm vastagságú massza maradjon a falon és a maradékot hol a vassal, hol egy darab XPS lapocskával körkörösen eldolgozom. (hol ezt hol azt találtam alkalmasabbnak) Itt még süt a nap, de délután olyan felhőszakadás tört ki, hogy kénytelen voltam egy bő órára leállni, szerencsére szél nem volt, így a falak az ereszek védelmében  nem kaptak nedvességet.

6 komment

Vasárnap.

2014.06.22. 20:21 :: A Tengerész

A szombati napot nagyjából pihenéssel töltöttem. Délelőtt még kibringáztunk a piacra, de a zöldséggel, gyümölccsel megpakolt utánfutó hazavonszolása után semmi ingerenciám nem volt nekiállni a vakolásnak, egyszerűen eldőltem és csak aludtam a délután nagyrészében. Na ez nem tett igazán jót. Már régebben is megfigyeltem, hogy a heverészéstől kijön a derékfájásom. Fene érti, tényleg, nekem csak a meló használ. Ma reggel se voltam valami nagyon friss, de azért belecsaptam a lecsóba, nem sokkal 7 után már kentem a falat és pontosan 2 órára kész volt az egész. Így néz ki.'14, jún.22..jpg

1 komment

Péntek.

2014.06.20. 21:14 :: A Tengerész

Azt hiszem túlhajtottam magam. Vagy valami betegség lappang bennem, mert ma ahogy reggel felkeltem, leginkább visszafeküdni volt kedvem.Délelőtt  még rákentem némi vakolatot a kőzetgyapot rögzítő műanyag tárcsák bemélyedéseire, de a hokedlire fel-le mászni alig volt erőm, ahogy elfogyott a kevés megkevert anyag abba is hagytam és lefeküdtem pihenni, azonnal el is aludtam. Ugyanez volt ebéd után.

3 komment

süti beállítások módosítása