Hajónapló

Egy hét rendcsinálás után... olyan 20 %-on áll a "rend".  Tekintettel arra, hogy a "100% rend" az valami olyasmi lehet mint a "Farád", szóval hogy akkora nincs is, csak  μF, pF, nF, a cél az a ...hüm... mondjuk 80 % rend, az még legalább 10 napi munka. 

Egy halom rongyot átválogatva több tucat címeres poloskát ráztam ki belőlük, szemmel láthatóan ott akarták átvészelni a telet, kegyes istennek bizonyultam, eszembe se jutott megölni őket, csak a kirázott összehajtogatott és műanyag rekeszbe tuszkolt rongyokat dugtam nylonzacskóba és úgy raktam el, ők meg találjanak maguknak új helyet. Ebben  nagyon találékonyak, a múltkor szét kellett szedjem a hegesztő inverteremet, mert teljesen felmondta a szolgálatot ( nehéz volt megtalálni a hibát, már ott tartottam, hogy kivágom az egészet, amikor hosszas kopogtatás után megtaláltam egy db SMD ellenállást, aminek kopogtatása után azonnal beindult az inverter, most  működik, de ha cserélnem kell az ellenállást elképzelni nem tudom hogy férek hozzá, mert a lábai a kétoldalas nyák hozzáférhetetlen felén vannak), naszóval az inverteben bent találtam egy csomó alvó poloskát, ezeket is kilakoltattam.

 Nemrég rámentem az egérfogókra is, mert ahogy jön a tél a rágcsálók húzódnak befelé a házba. A padláson és a konyhában lévő 8 db csapdában összesen 4 db egérhullát találtam, szóval innentől fogva  gyakrabban kell ellenőrizzem őket. Ezen tevékenységem közben kipakoltam a mosogató alatti tároló EGY RÉSZÉT. Na ÍGY iszunk mi. Az üvegek egy része már a bútor elkészülte óta  áll ott, szóval olyan 8 éve.

Mondjuk az üvegeket viszont nem rágják meg az egerek, nem úgy mint az asztalon hagyott korpás kekszemet.

Belevágtam a rendcsinálásba. Fél nap után nagyobb a rendetlenség mint idáig volt.

VISZONT... már nem találok semmit amit idáig meg igen.

A "kis fa-lemez-pozdorjacsavaros" doboz tartalma második hete volt kiöntve a turkálós ezüsttálcára. (ez olyan orbán- féle unortodox ezüst, fogja a mágnes), mondom itt az ideje visszatuszkolni a dobozába, nem kell egyelőre több csavar. Azóta másodszor borítom ki, mert mégis.

Valami miatt be vagyok vágódva az Öregnél. Megvárta az esővel amíg kész lettem tegnap az "esernyő" műhely részének déli oldali esővédő falával. Tegnap még olyan idő volt, hogy egy szál pólóban lehetett dolgozni, még a munkáskabát is sok volt. Ma reggelre már esett az eső, de engem már nem zavar.

Már csak rendet kell csináljak és készen vagyok a téli felkészüléssel.

Egy kép a szombati bevásárlásból. 

Amíg J a boltban volt én a kocsiban vártam rá  (az éjszaka folyamán valamitől elromlott a jobb térdem, nem akaródzott járnom, szerencsére a vezetésben nem akadályozott, még nagyobb szerencsémre estére jelentősen enyhült a fájdalom és másnapra teljesen elmúlt), ez az autó kanyarodott mellém. Ez is egy pusztító szenvedély.

Tegnap este először bújtam éjszakára aludni a téli hálózsákba a hajón. Szóval innentől kezdve tél van. De egyelőre még a nyári "vékonyajtós" hálókabinban alszom, nem a fűthető szalonban. Miután az elmúlt télen egyszer sem fűtöttem be, ezen a télen is ez a szándékom, hacsak nem lesz valami extra hideg. De tegnap a házban a cserépkályhába J már begyújtott mert már csak 20 fok volt és jól is esett a meleg este.

 Ma reggel ilyen deres világ fogadott a reggeli sétán a határban.

Napkelet felé. 6:58 perc.

Visszafelé nyugati irányban megjelent előttünk hömpölyögve a köd.

A víz melegebb mint a levegő, ezért párába burkolódzik a  víztükör.

A csípős reggelt 14 °C  körüli kellemes nap követte, dolgozni ideális volt, haladtam is szépen a tetővel, majd mutatom ha látszik is már valami. 

A rossz hír az, hogy nagyon úgy tűnik, hogy vége a nyárnak. Tegnap alighanem leszedtem az év utolsó paradicsomtermését.

Sajnos ízre már kicsit gyengébb mint a nyárközepi. Az a gyanúm, hogy a napfényes órák száma határozza meg, hogy mennyire ízletes a paradicsom, és hát hiába volt még meleg az elmúlt napokban, néha kifejezetten hőség (valaki a szomszédok közül még a Dunába is bemerészkedett, én a magam részéről 25 °C alatt soha), de a nap már laposan süt szóval a zöldségágyás már sokkal kevesebb fényt kap. J-nek igaza van, jövőre áthelyezem az egészet a kert naposabb helyére. Nagy munka lesz, J igazi magaságyást akar, de "ez a harc lesz a végső". Mert egyéb komoly munkát már erre az életemre nem tervezek. Nagyon fogy az erőm.

A jó hír az, hogy most már ki merem jelenteni, hogy kilábaltam ebből az átkozott hurutos fuldoklásból, ami gyakorlatilag a Horvátországból való hazatéréstől kezdve gyötört és nagyon elerőtlenített. Napokat gyakorlatilag átaludtam. Boldogult édesanyám mondása jutott eszembe amikor 80 felé gyakran emlegette "húz lefele a testem". Na pont így éreztem magam heteken keresztül. Tegnapra volt az, hogy valódi fizikai aktivitást éreztem, meg is látszott a teljesítményemen. Nem mondom, hogy nagyot alkottam, de bevásároltunk és sikerítettem egy ideiglenes tetőcsomagtartót az autóra és elautóztam két sarkot anyagért az "esernyő" kiszélesítésére. Holnap nekikezdek, mert még az esős évszak beállta előtt kész akarok vele lenni.

Lezárnám a "búcsú a tengerektől" történetet, amivel még adós vagyok. Ugye úgy kezdtem, hogy "nem ülök lóra már többé soha...és el fogok mesélni mindent erről a szépséges utolsó utamról, nemcsak arról amiket láttam, hanem azt is amiket gondolok róla" ( https://amapola.blog.hu/2023/09/17/vasarnap_181) Nos arról amit láttam azt hiszem elég alaposan beszámoltam, ki is merített a mindennapi beszámoló megfogalmazása, elszoktam már a napi blogolástól, most e kétheti pihenő után megfogalmaznám a végkövetkeztetéseimet.

Horvátország és Montenegró rendkívül jó benyomást tett rám. Természetesen a virágzó tengerparti üdülőhelyek nem lehetnek tökéletes minták egy ország megítélésére, de ezzel együtt az összkép nagyon pozitív volt, különösen a Magyarországgal való összehasonlítás szempontjából. Virágzó városokat, életvidám, nyugodt, kényelmes, magabiztos, kedves  embereket, nemcsak a turistaforgalomtól pezsgő életet láttam, és nem láttam egyetlen politikai plakátot sem. Valahogy ott nem divat a néphülyítés közpénzen. Lehet, hogy majd ha választások lesznek előtte lesz olyan is, de ennek a fajta folyamatos gyűlöletkeltésnek ami nálunk immáron természetes, OTT az "elmaradott" nemrég még háború dúlta Balkánon nyoma sincs. Az emberek élvezik a testet-lelket éltető béke és a nyugalom áldását.

A másik, amitől mint már pedzegetem, tartottam kicsit, a korábban ismeretlen, idegenekkel való összezárva való 10 napos együttlét. Mint mondtam dr Sárkány György skippert előtte kicsit "lekádereztem" közös ismerősön keresztül, de azért volt bennem bizonytalanság. Én szinte mindenkivel aránylag jól kijövök, mert tudomásul veszem, hogy mindenkinek megvannak a saját "hülyeségei" és cserébe remélem, hogy az enyéimeket is elnézéssel fogják kezelni. Elég szélsőséges ellentétnek kell lennie annak, ami arra késztet, hogy valakitől teljesen elzárkózzak. Van ilyen sajnos, a legszomorúbb az ami a saját fiamtól elválaszt, de hát ezzel nem tudok mit kezdeni. Nos egy idő után kiderült, hogy Gyurival, ha ilyet egyáltalán ki lehet jelenteni, a barikád egymással ellentétes oldalán állunk. Néha felkaptam a fejem egyes kijelentései hallatán, de megismerve a gondolkodását nem gondolom, hogy "kártékony" lenne, csak "ő másképp gondolja". Nem kell keresni feleslegesen a konfliktusokat, az orbánizmus legnagyobb bűnének tartom, hogy hazafiakat uszít egymásra az uralma fenntartása érdekében. Ez maga a tömény nemzetrombolás. Az, hogy a közös hajózás, szóval a CÉL érdekében zavartalanul tudtunk együtt működni, példa rá, hogy kellene a hazámban élnünk, nekünk hazafiaknak. 

Az kifejezetten üdítő meglepetés volt, hogy Gyuri remek asztalos. Mutatta a munkáit a nyaralójában Fonyódon és képeket a telefonján, amiket csinált. Az első jogász ismerős életemben aki nemcsak a szavak csűréséhez-csavarásához ért, amit bevallok, egész eddigi életemben mélységesen lenéztem, mert meggyőződésemmé vált, hogy a jogászok semmi hasznoshoz ( a pénzcsináláson kívül) nem értenek és ha valamiről azt akarod, hogy ne legyen belőle semmi akkor add oda a jogászoknak, akkor biztosan nem is lesz belőle semmi. Hosszú életemben számtalanszor léptem át a tételes jog határait és ez mindig hasznosnak bizonyult az eredmény szempontjából és ami a fő mindig IGAZSÁGOS is volt. Mondjuk ezen biztos lenne aki vitatkozik, de a bennem lakó anarchista másképp gondolja.

Hát ennyit az utolsó tengeri hajózásomról, meg a végeanyárról, meg a paradicsomról.

Kicsit optimista voltam egy hete ilyenkor. Kiütött minket valami nyavaja. J visszaesett másnapra, éjszaka 39,2° C lázzal és egyéb kellemetlenségekkel. Én nem lázongtam, csak nagyon elfáradtam. A szokásos fulladásomra rátett egy lapáttal valami felsőlégúti izé, amiből most kezdek kiegyenesedni. De ez a gusztustalan harákolás, köpködés nagyon kikészített. Mindenki kérdezi csináltam e Covid tesztet, de MINEK? Akár az akár nem az, semmit se csinálnék másképpen. Nem megyünk emberek közé, nem fogtam kezet egy hétig senkivel, tegnap éreztem először magam úgy, hogy már nem feküdnék egész nap mint egy darab fa, szóval lett bennem némi életerő. Mert egy héten át amint lefeküdtem, már aludtam is. Gyakorlatilag egész nap.

Ma mindent betetőzött a rossz hír, kaptam reggel az SMS-t Évitől, keresztkomám Szilágyi András feleségétől, hogy Andris hétfőn meghalt. 80 éves volt. Azóta se tudok másra gondolni.  1963 óta voltunk barátok. Tőle tanultam  vitorlázni. Első munkahelyemen ismertük meg egymást, én voltam az esküvői tanújuk, majd az 50 éves "újraházasságuk" alkalmával ismét. Ez utóbbinak is már öt éve. Ezt most nem ragozom tovább, csak leírtam, hogy fáj.

De amúgy ma már tüsténkedtem odakint, a Suzukit vissza alakítottam kutyaszállítóból személyautóvá, kiporszívóztam, mert egy jó hír azért van, a Sz kutya lába úgy tűnik rendbe jött, bár látszik a sebhely, de nem nyalja, szóval nem kell már a gallér rá, amitől szegény már egészen letargikus bolond volt, zombiként ütközve neki mindennek. Készültünk visszavinni az állatorvoshoz kontrollra, de betegen nem mehettünk, mostanra meg úgy döntöttem, hogy az antibiotikumot is elég volt 10 napig szedni, szóval gyógyultnak nyilvánítottam a jószágot. Érdekes, hogy a kutya, bár gyakran meglepő a kognitív intelligenciája, képtelen felfogni a testével összefüggő, de nem annak tartozéka, rá nézve gyakorolt hatásait. Miközben többnyire a legbutább bútorszállító munkás is képes hátán a sezlonnal úgy felmenni a negyedikre, hogy egyszer se veri bele a bútor sarkát a lépcsőház falába.

Akarok még írni egy záró fejezetet a tanulságokkal az adriai hajózásról, mert már az elején is jeleztem, hogy rekedt bennem mondanivaló, de ez a mai halálhír kicsit kizökkentett, szóval majd. 

A ma délelőttöt  a belgyógyászaton töltöttem a szokásos ellenőrzésen pajzsmirigyhormon adagolásilag. Elég rossz a TSH-m. Sajnos úgy tűnik nem igazán lehet eltalálni a hormont amit mesterségesen adagolni kell miután a pajzsmirigyemet 3 éve eltávolították. Abban maradunk a doktornővel, hogy egyelőre maradjon a korábbi dózis, de egy hónap múlva megismételjük a labort.

Én egész jól gyógyulok a fenetudja milyen vírussal, de J visszaesett, éjszaka belázasodott. Legalább a Sz kutya gyógyulna meg, de megint nyalja a lábsebét, vissza kellett rá adni a gallért.

Ott tartottam, hogy 14.-n csütörtökön Postinán tértünk nyugovóra vacsora után a kikötőben.

 Reggel sétálni indulunk a csinos városkában.

Bájos ez a stílusos ablak, vagy micsoda.

Ez valami jeles épület lehet, de sajnos nem tudom elolvasni a táblát.

Este volt nyüzsgés, de a reggel néptelen.

Csak a kocsma előtt ülnek a férfiak italukat szopogatva és trécselve, mint ahogy a mediterránon és az arab vidékeken mindenütt.

Egész biztosan nincs különösebb építészeti regula a házak kinézetére, mégis mindenütt ugyanaz a stílus, építőanyag és forma. Ez az ad-hoc tetőterasz olyan nagyon spontán.

Még veszünk pár apró ajándékot, két üveg  olivaolajat, meg finom tökmagos kenyeret az indonéznek kinéző, horvátul beszélő lánytól a péknél, aztán elhajózunk.

Gy csak úgy vízről meg akarja nézni Sutivan kikötőt, útbaejtjük. Nem sietünk, itt a vége a túrának, Split, ahonnan indultunk és ahova érkezünk, már csak néhány mérföld.

Persze nincs szél, motorral megyünk. Először a vízi benzinkút előtt állunk (már ahogy vízen állni lehet horgony és kikötés nélkül) sorba. Nagy a tolongás, péntek van, a charterhajók ilyenkor tankolják tele leadás előtt a hajókat, de aránylag szerencsénk van, hogy talán csak hárman voltak előttünk, mire végzünk ennek a duplája kering köröttünk. Most van az igazság pillanata, mindjárt kiderül mibe is került gázolajban az utunk. Legutóbb Montenegróban tankoltunk, kihasználva, hogy ott valamivel olcsóbb az üzemanyag.

Elhajózunk Orbán Viktor valamelyik nyaralója előtt, 

aztán rendben kikötünk Split Kastela kikötőben. Itt kezdődött és itt a vége a túrának.

16.-ka szombat. hajótakarítás, csomagolás. Dr Sárkány György hajótulajdonos skipper és immáron jóbarát marad, mert délután már új vendégei érkeznek, minket Ibolya visz innen Fonyódig. Még beugrunk a "Közértbe" apróságokért, de már minden bent van az autóban, onnan már csak hazafelé vezet az út..... illetve azt gondoljuk. De elkezdem keresni az okostelefonomat, mert sehol sem találom és ez nagy szerencse, mert ennek kapcsán veszi észre Ibolya, hogy a Gyuri telefonja viszont itt maradt az autóban, ami kész tragédia lenne, így viszont csak két kilométert kell visszafordulni vele a kikötőbe. Időközben az én kicsúszott telefonomat meglelem a csomagtartóban. Szóval dél elmúlt mire végülis igazából nekiindulunk a hazaútnak. 

18 óra kevésvalahány perckor érünk Fonyód vasútállomásra. Óra 24-kor indul a vonat, de még futásban helyjegyet kell venni és a rengeteg csomaggal átkelni lépcsőkön, aluljárón le és fel. Mindez ismét csak futásban. Szerencsém van, a zsákomat segít egy tetovált fiú levinni a lépcsőn, mások meg fel a 4-es vágánynál és két perccel a vonat érkezése előtt már ott is állunk. Felszállás is szerencsés egy komplett csapat fiatalember Helly Hansen egyenpólóban, szóval hasonszőrűek közé kerültünk, valamelyik nagyhajó legénysége segít feldobálni minket a vonatra. Pár megállót utazunk együtt, talán Földvár lehet ahol leszállnak, addig futólag kitárgyaljuk a friss élményeinket, azt hiszem tetszünk nekik a két öreg ahogy megérkezik a tengeri kalandról.

Érkezés Kelenföldre 20:16-kor. Ismét szerencse, a kedves kalauz segít leszedni a zsákomat a vonatról, sietni nem kell, mert a ráckevei HÉV minden óra 35-kor indul a Közvágóhídtól, a 20:35.ösre esélyünk sincs a 21:35-öset meg kényelmesen elérjük a Kelenföldről induló 1-es villamossal. Már csak a lépcsőket kell leküzdeni, ezúttal külső segítség nélkül, fél óra várakozás és kissé holtfáradtan és félkómában elhelyezkedünk a HÉV-en.

 22:50, Sári Pista vár minket az állomáson az autóval és pár perccel 23 óra után már a kutyáinkkal ölelkezünk itthon a kertben.

Hát ennyi volt a kaland, a "búcsú a tengerektől".

Elkövetkezett a szerda reggel (mármint nem a mai szerda, hanem a két héttel ezelőtti szerda), amikorra is megígértük becsszóra, hogy 9 órára ott leszünk Zelenikán a hivatali konténer előtt kikötve kijelentkezni Montenegróból, szóval egy gyors reggeli után eldobáltuk Portonoviban a mooringokat, beszedtük a farköteleinket és kimtoroztunk a kikötőből. (ez alkalommal beállítottam a kamerán az időbélyegzőt, szóval ismét valós időt mutatnak a fényképek)

Itt látszik, hogy ez a hatalmas kikötő félig sincs tele, vagy 200 hajónak lenne még hely.

A kotori öbölből kihajózva búcsút intettünk a bejáratot őrző erődnek.

Dr Sárkány György szokás szerint persze ügyvédkedik

És máris Zelenikán vagyunk a fináncok partfalánál az emlékezetes helyen. Ezúttal minden simán ment, elhagyhattuk Montenegrót.

Utálatos rohanás következik ismételten motorral vissza Dubrovnik "Gruz" nevű negyedébe, ezúttal bejelentkezni ismét Horvátországba, ezt is sikeresen abszolváljuk, megtört a jég a régi személyi igazolványom körül, mindenki a lelkemre kötötte, hogy demostaztán cseréljem ki az újfajtára....miután nem szándékozom többé elhagyni az országot, arra a nagy útra, ami meg nekem még hátravan ez is jó lesz, nem különösebben ambicionálom, de majd meglátom.

Utirányunk ismét Mljet sziget, egy Polace nevű helyen egy öbölben szándékozunk éjszakázni. Gy telefonon egyeztet egy kocsmatulajdonossal ahol a szokásos vacsora fejében kiköthetünk.

Hosszú az út és ismét csak motorozni kell, egy kicsit (nagyon) elegem van már belőle. Sajnos így is sötétben érkezünk és a várt éttermi partfal, kikötő és mooring helyett a kutyát se érdekel, hogy ott körözünk, senki nem vár minket, úgy látszik nélkülünk is megtelt a kocsma, úgyhogy ledobjuk a horgonyt, a hajón vacsorázunk és nyugovóra térünk. Ez volt a 13.-ika szerda, ezt csak magamnak, mert állandó bajom van a "hol is tartok"-kal.

14.-én, csütörtök reggel persze én kelek korán mint mindig, de a többiek is nemsokára cihelődnek, nem halogatjuk sokáig az indulást. Ennek egyik...mondjuk leginkább fő oka, hogy ezek itt a természetvédelmi szigeten MINDENÉRT pénzt szednek, tehát ha kidörgölték a csipát a szemükből, megették a reggelijüket, megitták a kávéjukat, azonnal munkához látnak, azaz felkeresik a hajókat amik az éjszakát horgonyon töltötték és beszednek valami sarcot ami jár nekik. Na tőlünk már nem látnak egy fillért se, mert mire odaérnek, mi már nem vagyunk ott.

Az idő kissé besz@rt, nap sehol, időnként szemerkél az eső, szégyenszemre előveszem a vízhatlant, mert utálnék elázni a kormánynál.

Az útvonalunk hazafelé ez lenne

Már ameddig eljutunk rajta. Persze ekkora út csakis motorral. Csak az jelent némi változatosságot, hogy valami fő hajózási csatorna lehet ez, mert folyamatosan áramlanak szembe a turistahajók, azoknak kell kitérnem .Szél semmi, elegem van az egészből, Gy is visszavonul az ügyvédi irodájába, időnként megjelöl egy irányt, hogy tartsam, még lenne pár ötletem, hogy mi lenne ha vitorláznánk is, hátha kisüt a szél, de mondja csak menjek.  Mondom, "oké akkor vedd át én lefekszem". Sokat nem alhattam, mert J ébreszt, de magamtól is felébredtem, mert elgurultam az ágyban, dől a hajó. Mondom "nem érdekel". De aztán megszűnik a motorzakatolás és fokozódik a dőlés, J mondja "vitorlázunk". Ezt is tudom, de azért még duzzogok kicsit, aztán mégis kidugom az orrom.  Odakint Gy kapaszkodik a kormányba, génua kitekerve, persze grósz az az árbocban, de megy a hajó 5 és 7 csomó közt így is. Ez már tetszik.

Gy persze  most is telefonál, úgyhogy átveszem a kormányt.  Megyek a fockra, de persze neki ez nem tetszik, a tablet képernyőn látszik vékony pirossal, hogy merre megyek és vastaggal, hogy merre kellene menjek, HA a szél engedné. Na Gyuri kapitány felháborodik, hogy nem irányra megyek.

-De hát azt nem lehet, mert nem bírja a fock!!

-De akkor majd a végén sokat kell motorozni! 

-Mért kéne? Majd csapást váltunk  és kikerüljük a szigetet.

Na ez már nem illik bele a koncepciójába, csak kritizál, mert szerinte esek lefelé, én meg ha valamiben, abban jó vagyok, hogy pontosan tudjam, keruzban hogy kell menni, hogy kihozzam a hajóból az optimumot. Na ezen elveszekszünk egy darabig, egyszerűen a falra mászok a horpadozó focktól, de miután van elég szél olyan 4-es 5-ös jó friss, néha picit talán erősebb is, rámhagyja. Közben ugyan dünnyög, hogy ne nézzem a műszereket, azt hiszi a széljelzőt nézem, pedig azt soha, arra ott van nekem a fock, én a kompaszt kukkolom, hogy ha tompul akkor kell forduljak, de hát Gyuri ugyan hatalmas kapitány, de a versenyvitorlázásról fogalma sincs. Amúgy nagyon kellemes meglepetés, hogy a hajó az egy szál génuával optimálisnak mondható dőlésen megy és egy cseppet sem leegierig, mint vártam volna tőle. Gyakorlatilag teljesen kiegyensúlyozott, szinte elengedett kormánnyal megy irányba, alig kell korrigálni. Sajnos egyelőre egyre "javul" a tack a fene egye meg, szóval csapás váltásról szó se lehet. Aztán amikor már közel a sziget szembe mégiscsak kell fordulni, megállapodunk abban, hogy húzunk egy jó hosszú takkot  balcsapáson elmenve szinte a szembe következő szárazföldig, aztán amikor folyamatos nyakforgatás után úgy döntök, hogy mostmár ha nem jön közbe semmi tudom venni a Sucuraj fokot, akkor átfordulunk. Ez végre elnyeri kormányosom egyetértését, innentől kezdve mint az ezerszemű cerberus vigyázok a magasságomra, mert ha itt még egy fordulót be kell dobni akkor  Gy "naugyehogymegmondtam"-ját kell elviseljem. De egyrészt jól csináltam, másrészt szerencsém is van kitart a szélirány, simán vesszük a csücsköt, még van tartalék magasságunk is a sziklák előtt, még holmi elismerését is learatom a kapitányomnak.

Sajnos a fokot megkerülve teljesen más szélviszonyok közé kerülünk, ledöglik a szél, úgy hogy a változatosság kedvéért megint motorozni kell. Azt hiszem az arckifejezésem mindent elárul.

Alkonyattal kötünk ki  a Brac szigeti Postirán, ahol igen kellemes vacsorát eszünk egy parti vendéglőben. J végre kap kardhalat sütve, én maradok a középeurópai rumpstéknél. 

Folytatása következik.

Más. J-vel állandó a konfliktius, hogy a Picur kutya minden virágát kiássa. Szerintem ez kutyánál természetes, de ő meg úgy gondolja, hogy nem. Én kiengedem a kutyákat a kertbe, ő bent aszalná őket a szobában, mert akkor a kert ásatlan marad. Ma bement Pestre és a lelkemre kötötte, hogy a P kutya maradjon a lakásban. Hát a szívem szakadt meg a kiskutya úgy könyörgött, hogy engedjem ki. Végülis a régi bójalánccal kiláncoltam a kapuhoz, ott a Viakoloron nem tud ásni és mégis látja a világot. Annyira megilletődött a soha nem tapasztalt lánctól, hogy második órája nem mer mozdulni.

Ott tartottam az útleírásban, hogy fürödtünk egyet az azúrszínű tengerben, aztán felhúztuk a horgonyt, körbenéztünk még Tivat kikötőjében és útnak indultunk Portonoviba. A tegnapi bejegyzés Google Eart fotóján látszik, hogy csak egy ugrás a Kotori öböl túloldalán. Ez az "ugrás" persze csak tengeri léptékben az, Balatonhoz szokott vitorlázóknak egy erős Balaton szélesség ( megismétlem, a képeken a dátum és az idő téves, mert amikor akkut cseréltem elfelejtettem átállítani)

szóval amit meg kell szokni tengeren, hogy más a lépték. Itt ha az ember haladni akar akkor muszáj motorozni. Persze lehet nem haladni, de akkor nem jutsz el sehova. Balatonon, ami persze az örök szerelem marad, bár messze nem olyan mint ifjúkoromban, nem kell motorozni, nemcsak  azért mert (nagyon helyesen) nem szabad, hanem mert nincs hova. Mert sajnos aprócska. ha mindenki motorozna, mindenhova odaérne max két óra alatt és mit csinálna a nap többi részében?

Na szóval Portonovi, azaz "Újkikötő". Hát érdemes a Google Earth-ön is végigsétálni, mert érthetetlen és káprázatos.

De tényleg, melegen ajánlom mindenkinek aki az alkalmazást tudja használni, mert PONT olyan mint a Google Eatórtön van. TELJESEN üres. Gyakorlatilag nincs ember benne. Adott egy ....mondjuk öt Balatonfüred belvárosnyi terület, ahol MINDEN zsír új és a legjobb minőség amit csak elképzelni lehet, kezdve a míves utcai köburkolattól (NEM Viakolor! faragott kő!) a legmenőbb épületeken, utcabútorokon, világítótesteken, át a művészeti alkotásokig, és fogalmam sincs ki fizeti, fizette meg. Szóval MIÉRT VAN?? Kinek éri meg? Nekünk persze megérte, jutányos áron (talán 80 € volt) kaptunk kikötőhelyet.

Külön tekintettel arra, hogy Gy felhívta a személyzet figyelmét arra, hogy öregek vannak a hajón( ez én volnék) a motoros gumicsónakos fiúk akik kijöttek elénk fogadni minket, bekalauzoltak a vizesblokk elé a legbelső helyre! Sőt még azt is felajánlotta a srác, hogy átszáll és segít felszedni a mooringot hogy nekem ne kelljen melóznom! (nem vettük igénybe)

A zuhanyfülke akkora mint idehaza az egész fürdőszobánk és a takarítási sztenderd mint az ötcsillagos szállodákban. És gyakorlatilag rajtunk kívül ember nincs a kikötőben.

Viszont van rólam elnevezett hajó a szomszédban.

Miután kiélveztük a civilizáció előnyeit (zuhany WC) sétálni és étkezni indulunk J-vel.

De ember nincs az utcákon. Találunk egy buszmegállóban egy rendőrt aki elmagyarázza holt találunk egy olasz éttermet, elindulunk arra, de teljesen másholt találunk egyet. Gyanúsan exkluzív a hely, de egye fene, csak ehessünk már. A pincér hajlong, hozza az étlapot, csupa ismeretlen étel, mondom J halat enne sütve, de előtte megnézném. Semmi akadálya, kitolnak egy hatalmas kocsit, rajta méteres halak jégben. Hát itt aligha fognak nekünk sült keszeget adni. Mondom, de nekünk csak olyan szelet kellene... hát az nincs. Sajnos akkor megyünk. Udvarias meghajlás ahogy kell, kéz a mellkason és derékból, sőt még a sapkámmal is utánam szalad a fiú, mert azt ottfelejtettem a széken. És az egész parton annál a párszáz éttermi asztalnál ülnek talán tízen. A boltok kirakatában elegáns ruhák, ékszerek, de KINEK ÁRULJÁK??

Nem tudom a magyarázatot de vannak sejtéseim. Valakik nagyon nagyon hosszú távra terveznek itt. Pénz nem számít, mert valahogy lett. Mint az aranyásóknál, akik ráleltek. Csak az számít, hogy megmaradjon. Hogy ne legyen másé. Szóval elássa újra, de már az övé. Nem számít, hogy nem keres rajta, hogy többe kerül a fenntartása mint amit hoz, de MAJD EGYSZER meglesz az eredménye. A tenger itt kéklik előtte és csak idő kérdése, hogy ideszokjon a nép. Mert a szomszéd Horvátország kikötői zsúfoltak feleekkora komforttal. Ez egy cirillbetűs ország szláv ajkú népességgel... hová is lesznek az orosz oligarchák kimetett pénzei? AKÁR ide is lehettek.

Éhen persze nem halunk, eszünk a hajón császárszalonnát kenyérrel, lila hagymával,

ha jól emlékszem még egy sört is legurítok hozzá, jóéjszakát!

8:12 Lehet túlvállaltam magam. Betegség is kerülget, J kezdte még Horvátországban a köhögést, tüsszögést, takonykórt, mostanra (tegnapra) elért engem is. Szóval ez a naponta ekkora anyag feldolgozása elfárasztott. Lehet tartok egy-két nap szünetet, de ezt még átgondolom. Kaptam jogos kritikát is, hogy túl zsúfolt a múzeumi anyag. Igaz, de azt akartam érzékeltetni, hogy milyen nehéz volt befogadni a rendelkezésre álló rövid idő alatt azt a hatalmas anyagot. Mert én egy-egy tárgyon, képen elbámészkodtam, spekuláltam volna annyi időt amennyit az egész múzeumban töltöttünk. A világ dolgain való bámészkodás egyébként se a bámészkodásról szól, hanem azokról az érzetekről, amiket bennünk keltenek. Ha ezek értelmet nyernek, akkor fontos volt bámészkodni, he meg nem, akkor teljesen felesleges volt odamenni. Gondolom én. De akár tévedhetek is. Mindenkinek más a fontos. Lehet van akinek elég az, hogy rohadt sok pénzért odament és van róla egy képe, hogy ott volt. Elmegyek reggelizni és lehet ledőlök egy kicsit, mert minden köhögéstől fáj a hátam. Majd jelentkezem, ha összeszedtem magam.

Viszont a kutya lába szépen gyógyul.

20:18 Na kicsit megembereltem magam. Sétáltunk egy rövidet a Sz kutyával, sőt a Picur is jöttés nekiállok egy kicsit írni.

Ott tartottam, hogy a kotori tengerészmúzeumból visszatértünk a hajóra. 12.-én kedden délben beszedtük a köteleinket, eldobtuk a mooringot és elindultunk kifelé Kotorból. Na innentől lesz egy kis rendetlenség, mert nem állítottam be az akkucsere után a kamerán a dátumot és az időt.

Nappal mennyivel könnyebb a tájékozódás mint éjszaka sötétben!

Drazin Vrt... ami a google fordító szerint kertet jelent.

Srévizavé vele két apró sziget, azt egyik a temető sziget, a másik egy templom sziget. Az északabbra fekvő a "Sziklák asszonya" sziget, a másik a "Szent György" sziget.

Amúgy mindkettőn templom áll. Gondolom ez a kettős, a  katolikus és az ortodox görögkeleti vallás miatt van.. volt. Nem tudom kiknek szabadott ide temetkezni, de vagy keveseknek, vagy kevesen élhettek errefelé abban az időben, hogy ilyen kis hely elég volt a halottaiknak. Körbe turistahajók nyüzsögnek. 

Mielőtt búcsút intünk a kotori öbölnek és nekivágunk immáron északnak, a hazafelé vezető útnak, megállunk a legkólső öbölben Tivat előtt horgonyon fürödni egyet.

Majd megyünk egy kört csak úgy hajóval a kikötőben. Na ez az amiről beszéltem, amikor a Mészáros Lőrinc hajóját emlegettem. Mert ezekhez képest nem olyan nagy durranás.

Ha minden igaz, ez a háromárbocos a "Máltai Sólyom". (https://en.wikipedia.org/wiki/Maltese_Falcon_%28yacht%29) Szóval Mészárosnak még van fejlődnivalója.

Aztán áthajózunk az öbölből túlpartjára és  Portonovinak vesszük az irányt,, mely nevéhez méltóan egy vadonatúj kikötő. De erről már majd holnap.

Bevallom időnként komoly időzavarba kerülök. Kicsit belebonyolódtam a három szálon futó történések interpretlásába. Egyrészt ugye ez egy napló, tehát dátum óra, perc mindjárt az elején. De már ezzel bajban vagyok, mert ezek az adatok csak akkor kerülnek rá amikor kimegy élesben. Ami alatt szerkesztem, tehát csak vázlat, az alatt még "előző nap" van általában. Tehát ami a netre való kikerülés az a tárgynap, de itt az elmúlt adriai utat idézem és az teljesen más időpont, ráadásul akár két nap alatt mesélek el egy napot, vagy egy nap a alatt kettőt. Segít  a képeken a "dátum/idő bélyegző", de lesz ezzel baj holnap...vagy lehet még ma ha eljutok odáig, mert a múzeumi rengeteg fotózásban lemerült az akku a gépben, cseréltem, de megfeledkeztem róla, hogy ismét beállítsam a dátumot és visszaugrott 2015-re... na ezzel még lesz bajom.

Tehát vissza a meséhez. Ez a kő a várfok tetején jelezte a legkésőbbi erődítés idejét, ami ezek szerint az első világháború idejére esett és a monarchia még úgy gondolta, hogy (ahogy nagyapámék énekelték amikor még nem haltak, sebesültek meg és vidáman masíroztak új egyenruhájukban a frontra) "meghalsz meghalsz kutya szerbia". A háborúról akkor még nem tudták, hogy ez az "első", csak úgy hívták már a vége felé, hogy "a nagy háború". Mennyi értelmetlen halál, mennyi értelmetlen erőfeszítés és szenvedés. És mennyi azóta, és mennyi lesz még?

Leérve a hegyről még megyünk egy kört a városban, benézünk a Közértbe (?) kell vennem egy üveg rumot, mert a rengeteg manőver során felszívtuk a kapitány készletét, J meg ragaszkodik hozzá, hogy vesz zacskós levest, amit én utálok, de ő a folyadékhiány enyhítésére szánja, szerintem a sör alkalmasabb, de ezen ne múljon! Épp befelé bandukolunk némi fáradsággal a vádlinkban a lépcsőkön való leereszkedés okán, amikor J telefonja csörög, Gyuri captain hívja, Ibolyával autót béreltek és invitálnak minket egy hegyi túrára. Épp csak lepakolunk a hajón és rohanunk kifelé a kikötőstégen, máris fékez az autó és indulunk a hegyre. Említettem, hogy Kotort meredek sziklák veszik körül, nos a szerpentinen felfelé elérünk a tetőre.

Lenyűgöző a látvány, olyan 1600-1700 méterre vagyunk a tenger szintje felett.

A kocsma teraszára csak vendégek mehetnek ki, ezért muszáj venni valami lónyálat (tengerészül mindenféle üdítőital gyűjtőneve), igazából a klotyóért mentünk volna be, de az meg zárva volt, merthogy nincs víz, remek.

Gyönyörű kirándulás volt, megköszönjük Gyurinak és feleségének Ibolyának. Elég fárasztó nap után tértünk nyugovóra.

Másnap délelőtti indulásra készültünk, de miután korábban említettem, hogy ahol csak lehet mindenütt elmegyek a tengerészeti múzeumba, itt is van és Gy mondja hogy szívesen megmutatja hol van. Bemegyünk az óváros  labirintusba, még ő is eltéved vagy háromszor, mire odatalálunk. Csodálatos gyűjtemény és méltó egy tengerésznemzethez. Fáj a szívem, hogy nekünk nincs ilyenünk, csak Dobozi Gábor barátom, volt tengerészkollégám magánmúzeuma létezik Makláron.

A belépő nem olcsó, de amikor látom, hogy van diákjegy, megkérdezem, hogy nincs e nyugdíjas is és meglepetésemre közlik, hogy de van és az is csak 2 €, úgy hogy ketten négyért megyünk be. 

Hatalmas anyag. Kár, hogy elég sötét van a fotózáshoz. Nagyon sajnálom, hogy kevés az időnk, mert én egy-egy kép, egy-egy tárgy nézegetésével el tudnék tölteni akár órákat is. Így csak nézek, fotózok és lépünk tovább.

Igazából most nézem meg igazán. Ez például egy színes metszet 1827-ből, amikor mindenen osztrák hadilobogó, és még minden erődítés áll. De a lépcsők ugyanott mint most. Na szegény katonák akiket ott szaladgáltathattak, fel- s alá! Nem biztos hogy annyire szerethették a helyet mint mi most. De hát ha ők AKKOR nem építik meg, akkor MOST nem csenget minden hülye 8 €-t a kasszába minden egyes felmászásért. Vajon a mi stadionjaink, amikért most annyi mindenről, többek közt a nemzet jövőéről kellett lemondanunk, mikor és főleg majd KINEK "fordulnak termőre"? Mert azt, hogy MOST kinek azt mindenki tudja, aki nem tökhülye. De hogy pár szar jachtért, kisebb palotáért és ilyen egyéb színes üvegcserepekért eltékozolni a nemzet jelenét és a jövőjét... szomorú szégyen.

A képek alapján egyértelmű a hadi stratégia, a kikötőben álló hajókat a hegyeken elhelyezett tüzérségi megfigyelőpontokon lévő őrség vigyázta és nyilván megfelelő jelzésekkel adta tudtára a hajóknak és a város egyéb őrzőinek, ha készültségbe kellett helyezni a védelmet.

A város és polgárai egy 1839- es festményen.

Az OBILIC nevű bark hadiszolgálatban 1880-ból (azt hogy hadi, onnan lehet tudni, hogy kettős a nemzeti lobogója, a szerb piros-fehér-kék a tövében piros-fehér-piros osztrákban folytatódik. Hasonló volt anno a magyar-osztrák közös hadilobogó is, csak a kék helyett zölddel. Vajon mit jelenthetnek (felülről lefelé) a Hotel-Papa-Kilo-November lobogók a jelzőárbocon?

A VESTA nevű barkentin 1879-ből. Nevessetek ki de egy ilyen képen hosszasan el tudok gyönyörködni. Pedig voltaképpen hamis (mint a legtöbb alkotás), olyan időben, amiben ilyen hullámok vannak, nincs az a hülye kapitány aki ennyi vitorlával megy kreuzban. (meg ennyire nem dől a hajója)

 Az eszközök, amik még "az én időmben" szóval még nemrég is használatban voltak. Bár kicsit vegyes az összeállítás ott fent jobbra a szextáns elődje és a Jákob pálca utódja ... talán kvadránsnak hívták, vagy 200 évvel régebbi találmány. 

Annyit értettem meg, hogy ezek ifjú, gyermek-admirálisok, tehát olyan fiatal kadétok, akiket a jövendőbeli utódoknak képeztek ki a hadihajózás vezetésére. Mit mondjak, megadták a módját az egyenruhákkal!

A képeken az idősebb korosztály, csupa flottaparancsnok a többszáz éves történelem során.

Fontos volt az egyenruha.

Vajh melyik admirális és melyik történelmi pillanat legjelentősebb parancsával a kezében! Mindenesetre szigorú ember lehetett. A művészi ábrázolást felülírja a részletekre törekvés.

Szigorú tekintet mindenfelé.

Az érdemrendek, melyeket  szétágyúzott tengerészekért osztottak magasabb helyről.

És a jugoszláv haditengerészet utolsó tengernagya Branko "Đuro" Mamula.

Ez egy régi admirális, aki orosz tengerészeket tanít.

Ez már az újkor.

Minden ami régen a GPS volt, azok alul alighanem astrolabiumok, de majd valaki kijavít a deckhandből ha mégsem..

Szép méretes hajók lehettek ekkora csigákkal.

Hajónaplók a XIX.-XX. század forduló idejéből.

Képesítések, személyes okmányok, ezek már a reguláris idők voltak.

Első generációs géptelegráfok már a gőzhajózás korából.

Egy átfogó tabló a régi és az új időkről.

És a jeles kapitányok, akik kiérdemelték, hogy az állami hajózási múzeumban kikerüljenek a falra. Vajon a Bauer Jóskának, vagy  Malájnak lesz e képe a Nemzeti Múzeum hajózás csarnokában? És vajon mi lesz a Dobozi Gabi magánmúzeumával, ha ő is beszáll a csónakba és átkel a Styx folyón? 

Antik bark hajó és antik feleség.

Tengerész szerszámok

és a vitorlás hajó sebességmérő eszköze a "log" a hozzá tartozó homokórával. Innen a "csomó" kifejezés. A háromszögletű fadarabot bedobta a vízbe a matróz, az őrtiszt megfordította a homokórát a motolláról az első csomó lefutásakor,  ahány csomó leszaladt mialatt lefolyt a homok, annyi "csomóval" azaz tengeri mérföld per órával haladt a hajó.

Kelengyés láda. A tengerészeket hűséges (reméljük) jegyesük várta otthon és közben a ládájában gyűlt a kelengyéje.

Ezt a csónak alakú, szépen faragott fadarabot bármennyire is igyekeztem, nem sikerült kitalálnom micsoda.

Ez nem igaz,  a SLAVIANKA nem klipper, hanem brig. A klipper háromárbocos.

Néhány részlet az admirálisok és egyéb jelesek otthonaiból.

Meg kell hagyni ennek az uniformisnak volt varázsa. És ezek az emberek nem másfél méteresek voltak.

J imádta ezeket a tárgyakat. De sajnos be volt üvegezve.

Hát ezeket a bútorokat még nem forgácslapból tákolták össze. Amikor Amapolát építettem meglátogatott egy ember, talán könyvet vásárolt, már nem emlékszem pontosan, mindenesetre az Iparművészeti Múzeumban dolgozott. Mesélte, hogy ugye a múzeumi működés az olyan, hogy a tárgyakat alkalmi kiállításokon veszik elő a raktárakból, majd a végén pakolják el és más kerül elő helyettük. Na a modern dizájnbútorok ezt egyáltalán nem viselik el. A múzeumi restaurátorok mint a karbantartó asztalosok reparálják folyamatosan a darabokra hulló legújabbkori iparművészeti bútorokat. Sajnos korunk már szinte semmiben nem teremt maradandót.

Meg ez is.... beüvegezve.

Megannyi gyilokszerszám.

Alul az "okapi' ( a magyar tengerészek divatos kése) őse

Ezekről a dobozokról alul nem tudom micsodák, gyanúm, hogy abban voltak az ólom golyók, de J szerint meg azokkal a bojtokkal, amik lógnak róluk, tisztították a puskákat. A lőporszaru jobbra egyértelmű. 

Ilyen szúrószerszámmal a vállán vonult át Dubrovnik történelmi óvárosának főutcáján dobszóra menetelve a történelmi díszruhába öltözött őrség a turisták tiszteletére három napja este. Hát akit ezzel fenéken biztattak.....

Amíg az admirális a tengeren kommandírozott, hitvese és gyermekei otthon várták. Kár hogy a csodaszép angyalarcú csöppség életlen lett a képen.

Mária Terézia kelengyés ládája egy kicsit díszesebb mint az egyszerű marinájók mennyasszonyaié.

Ő egy nagyon marcona kapitány. Nem biztos, hogy szerettem volna alatta szolgálni.

Fent a falon körbe a jeles családok címerei. J összeszámolta, ha jólemléksze 133 volt belőlük.

Azért már az antik időkben se úgy volt, hogy akárki csak úgy hajózhatott. Ez egy irat, amiben a velencei dózse nevezett testvéreknek engedélyezi a hajózást, "Beáta, a szent áldott szűz" nevű hajójukkal (ha jól fordítom) a páduai Antonióban.

Szóval amit bánok, hogy egy ilyen csodálatos múzeumra mindössze másfél óránk volt.

De már ebben az ismertetésben is elfáradtam, a többit holnap.

Péntek 21:00. Mielőtt elkezdem az aktuális beszámolót az adriai túra következő etapjáról, mentem még egy kört a Szmájli kutyával. Szegény végtelenül szomorú a nyaki tölcsérgallér viselésétől, ezért beiktattam a reggeli és délutáni séta mellé még egy esti rövidet. Ilyenkor leveszem róla a gallért, mert pórázon, felügyelet alatt úgyse tudja a lábsebét nyalogatni, rágcsálni. És kétségtelenül használ a terápia, mert hétfő óta amióta nem tudja piszkálni a sebet, szépen gyógyul.  Csodás az este. Szellő nem rebben, és kifejezetten meleg van, akár mint augusztus közepén. Sz boldogan szimatolt, megjelölte amit szükségesnek tartott, hazatérve ráadtam a gallért, már nem ellenkezik, beletörődött. Nem panaszkodhatok rá,  azon kívül, hogy nem bír ellenállni a vadászösztönének, együttműködő engedelmes kutya. Befordítottam irányba, mert a gallértól rosszul mozog, megy neki mindennek, és lefeküdt aludni a matracára.  Úgy, hogy nekilátok a szerkesztésnek.

11.-én hétfő Montenegró, Kotor kikötője. Szokás szerint korán ébredtem. Miután itt nincs parti WC megpróbáltam a hajnali piperét lábujjhegyen, aztán olyan 6 óra körül kiléptem a hajóból. Az éjszaka folyamán egy nagy szállodahajó bekötött mögénk...

ez sajnos alighanem azt jelenti, hogy minden többe fog kerülni a piacon. Merthogy a várfal tövében van a piac, mindjárt a kikötő stégünkkel szemben.

Kisétálok, barátságosan kínálgatják a portékáikat a piacosok, gyümölcs, sajt ami érdekel, de nincs nálam egy vas se, csak úgy kisétáltam, mondom, hogy majd jövök vissza, de a sajtárus fiú ennek ellenére megkínál mindenféle sajttal. Jó kereskedő, másnap tőle vásárolunk. Körbejárom a közvetlen környéket. Világosban értelmet nyer ami tegnap este a sötétben csak rejtélyes fények halmaza volt. Hatalmas, szinte függőlegesen a mélybe zuhanó hegyek övezte völgykatlan tövében vagyunk. A hegytetőre lépcsők vezetnek, ez a magasba menő kettős ösvénysor kivilágítva mutatta az irányt tegnap este érkezéskor. Ezt a képet a netről vettem. (forrás https://www.footstepstravelblog.com/montenegro/kotor-walls-hike-old-town/)

Fel akarok mászni oda. Bár kérdés hogy képes leszek e rá. Visszatérve a hajóra ismertetem Gy captainnel a tervemet, azt tanácsolja ne halogassam a dolgot, induljunk (J is jönni akar velem, pedig neki nem a legjobb a lába) mielőtt a nap átbukik a hegygerincen, így árnyékban mászhatunk felfelé és feltétlen vigyünk magunkkal vizet mert hőség lesz ma is. Okos tanács, bár víz nélkül enélkül se megyek soha nyáron, még itthon se. Reggeli után elindulunk J-vel felfedezni az óvárost. A szállodahajóról többszáz turista árasztotta el a területet, hogy legyen belőlük valami hasznunk azon kívül, hogy a piacon felverik az árakat, közéjük keveredünk, így mindenhova ingyen mehetünk be, mert ezeket nyeles, számozott táblákkal felfegyverzett guide-ok kalauzolják és sehol nem kérnek tőlük belépőt, nyilván kifizették az úttal együtt, sőt a templomból kijőve mély meghajlással köszöni meg az egyházfi az adományt. Nem ragaszkodunk egy csoporthoz, mindig ahhoz csatlakozunk amelyik épp arra megy amerre nekünk is kedvünk van.

Szent Trifun temploma, itt őrzik valamilyen ereklyéjét is. A történet valahogy úgy szól, hogy a maradványait tengerészek hozták a városba onnan ahol mártíromságot szenvedett (ez sajnos a szenteknél foglalkozási ártalom volt, azt hiszem őt a rómaiak fejezték le, de előtte borzalmasan megkínozták), és templomot építettek neki, ez itt az a templom, bár persze azóta sokszor átépítették, mert többek közt egy tűzvész és legalább egy földrengés is rombadöntötte. A szent amúgy rendkívül szimpatikus, nem követett el olyan szörnyű rémtetteket mint a mi Istvánunk, pestisből gyógyított ki egy várost, a hajósokat megmentette a viharos tengeren amikor hozzá imádkoztak, valamint a szőlészek, borászok és kertészek védnöke, ezért tengerész tánccal üdvözlik minden évben itt a temploma előtt https://www.youtube.com/watch?v=XCW3Qkbbm0M

 Szegényt még a lábán is megsebezték a galád rómaiak.

Bejárjuk a kötelező köröket  a "hivatásos" turistákkal, de engem a hegy izgat, ami ott magaslik felettünk, és az intelem, hogy árnyékban induljunk.

Némi kérdezősködés után megtaláljuk egy girbe-gurba sikátorból induló feljáró első lépcsőfokait. Kis kapaszkodó után máris a háztetők felett járunk.

Itt van a fizetős bejárat. Fejenként 8 € a belépő, kérdezem hány lépcső, ha jól emlékszem 1250-et mind a srác a pénztárnál, aki meglepetésemre egész tűrhetően beszél magyarul, biztos, hogy valamelyik szülője magyar. Vagy lehet Danilo Kis unokaöccse.... ki tudja ebben a nagy nemzeti katyvaszban? Vakaródzunk az összegen, megvesszük a drága jegyet, aztán 58 lépcső után mi van ha szégyenszemre visszafordulunk?  De egy életem, egy halálom, befizetem a 16 €-t és nekivágunk.

Ez itt úgy az első 30 lépcső lehet. Még bírjuk és jólesik az árnyék.

J számolja a lépcsőket, persze nem jelent semmit az egész, mert egyrészt nem egyforma magasak, másrészt van egy csomó hely ahol két lépcsőfok közt akár egy méteres szintkülönbséget is ferde rézsű győz le. Eddigre jöttünk vagy százat, úgy, hogy már legalább egy magasságban vagyunk a kikötőben álló szállodahajó felső fedélzetével.

Horvátország és ezek szerint Montenegró is a macskák földje, Cicák mindenütt

A Szent Józsefről elnevezett tüzérségi megfigyelőhely a XVI. századból, úgy a 150. lépcsőfok környékén.

J csak számolja, néha megállunk lihegni.

Ez úgy az ötszázadik körül lehet.

Elkél a pihenő.

A város, de az egész tengerpart többször cserélt gazdát az évszázadok folyamán volt szerb, velencei, bosnyák, olasz, osztrák, jugoszláv és mindenki erődített egy kicsit, hogy az aktuális korszak fegyvereivel minél jobban  védelmezhesse ellenségei ellen a hegyet és lábánál a várost a kikötővel.

Ez már úgy az ezredik lépcsőfok környéke.

És majdnem a teteje.

Letekintve egy cikcakkos ösvény a városból a hegyre

egy kis házhoz. Hát aki miután felmegy oda a Közértből és akkor jut eszébe, hogy elfelejtett kenyeret vanni, azt nem irigylem.

A legtetjén az ötvenedik velencei dózséról, Giovanni Soranzóról elnevezett hely és a rajta emelt várfal. Oda már nem vezet lépcső. Szóval megvolt az 1250, legalábbis körülbelül, mert lehet J néha eltévesztette a számolást. Én ugyan másznék még feljebb, de J nem engedi és igaza van, szandál van rajtam, nem épp falmászásra való, és nem kell a baleset. Mindenesetre vitézül bírtuk, pedig már keményen süt a nap. Már csak le kell ereszkedni, ami szintén nem kismiska, de várakozáson felül jól bírjuk.

 Mára ennyi elég, holnap... illetve ma... szóval tökmindegy, folytatom.

Ébredés Dubrovnik Marina Frappában 10.-én vasárnap. Az volt a terv amit Gyuri kapitány dolgozott ki jóelőre, és ami miatt erre az útra esett a választásom, hogy lehajózunk Dubrovnik alá Cavtatba, ott kilépünk Horvátországból (hajóknál ez egy hasonló eljárás mint amikor valaki átmegy a határon, csak nem csak az embereknek, hanem a hajónak is ki kell lépnie az adott országból) lehajózunk Montenegróba, Zelenikán belépünk Hercegovinába, merthogy amióta megszűnt a Jugoszlávia az már egy másik ország, de bár nem EU tag mégis be lehet lépni bele útlevél nélkül személyi igazolvánnyal, ahogy az EU tagállamokba. Nyilván az idegenforgalomból származó bevételek, amik alighanem az egyik fő nemzeti jövedelmi forrásuk, felülírják a szigorú jogszabályokat. És itt kezdődtek a bajaink. 

Elsősorban kiderült, hogy Cavtat nem üzemel, Dubrovnikban kell kilépni. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, csak annyi, hogy 10 mérfölddel hosszabb az az út ami alatt már nem lehet megállni például fürdeni. Mert ha egyszer kiléptél az országból, akkor a legrövidebb úton és a lehető leggyorsabban el kell azt hagynod. Tehát bármennyire is jólesett volna lelassítani és megmerülni a hőségben a hűs (25 °C) habokban, nem tehettük, mert ezek az átkok telerakták kamerákkal a partot és mindenkit figyelnek. Sőt a parti őrség hajója is szemrevételezett. Gy mesélt olyan ismerősről akit ezereurós büntetéssel vágtak nyakon, mert nem a nyílt tengeren, hanem a szigetek közt, tehát belvizen hagyta el az országot 

De ennél nagyobb baj volt VELEM. (és akkor még nem sejtettük... ahogy Pelikán gártőr sem...) De menjünk sorjában! Kiálltunk tehát Dubrovnik marina Frappából és átmotoroztunk szembe a "Q" mólóhoz. Kis magyarázat nemtengerészeknek. Amikor egy hajó megérkezik, vagy elindul egy országból hivatalos vizsgálatot kell kérjen a be- ill. kilépéskor. Nem tudom mióta van ez így, de alighanem egyidős a civilizált hajózással. Ehhez felhúzza a "Q" lobogót az árbocára, az eljárás még abból az időből való amikor a hajók egymással és a parttal lobogókkal kommunikáltak,

tehát jelen esetben egy sárga lobogót, és lehorgonyoz, várva a hatóságot, vagy kiáll a kijelölt partfalhoz és a szükséges iratokkal beballag a hivatalba. Ez egy lezárt terület, innen amíg a vizsgálat nem történt meg se be, se ki senki.

Kikötöttünk hát a Q betűvel jelölt elkerített partfalnál a Police épülete előtt, Gy kapitány meg, a hajó és a rajta lévők személyi okmányaival a dossziéjában beballagott a hivatalba mi meg vártunk. Sokáig. NAGYON sokáig. És akkor nekem valami elkezdett derengeni...CSAK NEM?? Merthogy 2007-ben már volt problémám a személyi igazolványommal. Athénból nem akartak hazaengedni Magyarországra, mert nem ahhoz a piros könyvecskéhez voltak szokva amit én még közvetlen a Kádár korszak utánból, már az új címerrel, de még a régi formátummal mint személyi igazolványt használok, merthogy örökké érvényes a beleírtak szerint, illetve amíg élek. Minden magyarul van beleírva amit külföldön a kutya se ért. Akkor nagyon nehéz volt kidumálni. DE BIZONY!  MOST is ez volt a baj. Megnéztek, kikérdeztek, vonogatták a vállukat, de kiengedni nem akartak Horvátországból. Mutogattam a horvát kishajóvezetői papíromat, jogosítványomat, mindenki bólogatott és a vállát vonogatta. Aztán nagysokára aláírtam egy papírt amin elismertem a személyi adataimat és mehettünk. Ezzel elment egy rakás idő, szóval szedtük a lábunkat motorhalálában Montenegró felé. A hőgutát kerülendő a tengeri merülközés helyett csak hátul egy kis édesvízű zuhannyal a hajó farán.

És még nagyon nem volt vége! Merthogy miután kikötöttünk a hercegovinai Zelenikán a beléptetőhelyen, Gy ugyanígy beragadt a vizsgálatba. Teltek az órák és ő nem jött. Aztán jött teljesen letörve és közölte, hogy engem nem hajlandók beengedni, mert a személyimet nem ismerik. Útlevéllel meg nem készültem. Odamentem a finánckonténerhez én is és közöltem, hogy a probléma itt áll előttük, mégis más személyesen mint egy fénykép a személyiben...bár igaz, hogy a 30 évvel ezelőtti önmagamhoz már egy cseppet se hasonlítok. Érdekes módon egyáltalán nem izgultam. Nyár van, mindenki egészséges, kihozom a cuccomat, letáborozok itt két napra egy raklapon, vagy megunnak és mégis kiengednek, vagy megvárom amíg a többiek visszajönnek értem. Gyuri csüggedtebb volt, így még nem járt soha. A rendőr meg mutogatta, hogy ebben a személyi igazolványban nincsenek meg azok az adatok amiket neki be kell vinnie a szent számítógépbe, hogy beléptessen. Én meg mondtam, hogy értem, de én akkor is be akarok lépni. Aztán kicsit félreraktak minket és foglalkoztak a többiekkel, akiknek segítettem kikötni, aztán beléptek és segítettem eldobni a köteleiket és a fináncok meg csodálkoztak, hogy még mindig ott állunk az ablakuk előtt és nem szűntünk meg probléma lenni. Aztán jött a váltás és ők is szembesültek a problémával. Lefényképezték a napon a címeres személyimet és újabb fináncok jöttek-mentek és mindenki beszélt mindenkivel és mi még mindig ott ácsorogtunk. De én ÉREZTEM, hogy van valami rugalmasság a levegőben. Mert nem voltak ezek cseppet sem elutasítók, pláne rossz emberek, csak nem tudták mi a fenét csináljanak ilyenkor. Egész megsajnáltam őket. Aztán Gy valahogy kötött egy alkut becsületszóra az illetékessel. Nem beszélek ugyan szerbhorvátul, de annyit megértettem, hogy kaptunk 3 nap laufot. Tehát most van vasárnap, szerdán 9 órakor itt legyünk visszajőve, akkor is ő lesz szolgálatban, mert ha nem, abból bajunk lesz nekünk is meg neki is. Erre lejattoltunk és irány a hajó. Gy még visszasuhant okmánybélyeg gyanánt egy üveg pálinkával és beszedtük a köteleinket és kotrás Kotorba! Na így lettem migráns Montenegróban.

Mint az alanti képen látszik, alaposan elment az idő, jócskán benne voltunk a késő délutánban. 

De szedtük a lábunkat és meg is érkeztünk a kotori öböl bejáratát őrző erőd elé.

Akinek nem ismerős, valamikor a monarchia idején itt állomásozott az egyesült hadiflotta, akkoriban a helyet még Catarronak hívták, merthogy hivatalosan olasz nevű volt akkor az egész dalmát tengerpart. Rendkívül védett hely, mind időjárási, mind hadászati szempontból, mert körbe a magas hegyekről szarrá ágyúzható bárki aki illetéktelenül akarna behatolni, de ez volt  a veszte is az első világháborúban, mert ide ( és Pólába, ahonnan a szerencsétlen sorsú Szent István csatahajó indult első és egyúttal utolsó útjára)  zárta be a monarchia hadiflottáját és kárhoztatta tétlenségre az olasz és angol hadiflotta. Az otrantói szorost elzáró blokád áttörési kísérlete során történt az alighanem egyetlen magyar vonatkozású tengeri csata, melyben Horthy Miklós sorhajókapitány ( a csatában sebesüléséből felépülte után ellentengernagy) valamivel nagyobb kárt okozott az ellenséges hajóknak, mint amennyit azok neki és mielőtt odaértek volna a jelentősen nagyobb tűzerővel rendelkező brit hajók, sikeresen menekült vissza Catarroba. (Régen olvastam az erről szóló könyvet Veperdi András barátom fordításában és ajándékaként, de nagyjából ennyi a lényeg emlékeim szerint, akit érdekel itt egy osszeállítás  http://real.mtak.hu/.../1/HSZ_2017_145_6_Kramli_Mihaly.pdf)  Egy tengeri ütközetben alig van szerepe bármiféle furfangnak, személyes bátorságnak. Akinek messzebbre visz az ágyúja és nagyobb a tűzereje az lövi szét a másikat. Mert már akkor eltalálja az ellenséget amikor az meg még őt célba venni se tudja, mert nem tud olyan messzire lőni. Hacsak a másik nem tökhülye. De erre botorság stratégiát építeni. Ezt a csatát politikai becsípődéstől függően tartják győzelemnek és vereségnek egyaránt, de  a valóságban semmilyen befolyással nem volt a háború kimenetelére. Mindenesetre a catarroi matrózlázadásnak jelentős oka volt a kikötőben tétlenségre kárhoztatott hajók legénységének sanyarú állapota.

Az öbölbejáratot őrző erődöt elhagva szélesebb vízre jutottunk

Gy visszavonul a hivatalába

én kormányzok befelé

A villanytérkép mutatja az utat csak rá kell kattintani a robotot a rottára és kicsit figyelni nem jön e valaki keresztbe, ennyi a mesterség .

DE elment az idő és hamarosan jött a sötétség. Na itt mutatkozik meg Gy kapitány hatalmas tapasztalata. Mert hiába a technika, fogalmam sincs (pláne az én szememmel) hogy az a lámpa ott egy parti autóhoz, vagy egy vízen álló horgászhoz tartozik. A város fényei csillognak-villognak a forgalom mind vizen mind szárazföldön jelentős. De ő anélkül, hogy ránézne bármi műszerre, adja a kormányparancsokat, mondja az ott a komp, az a pislogó nem egy stoplámpa, hanem egy bója, ne menjek közelebb a parthoz, mert kagylótelep hálói vannak ott, egy nagy dög szállodhajó jön balra szemből pirossal ( a hajók bal oldalán piros, jobb oldalán zöld fény világít, innen tudni, hogy épp merre mennek a sötétben, bár mindent elkövetnek, hogy egy rakás egyéb fény elhomályosítsa a navigációs lámpákat, de ezen a fotón kivételesen tisztán látszik, hogy a böhöm nagy hajó balról szembe jön nagyjából velünk párhuzamosan), szóval megyünk teljes sebességgel bele a sötétbe mintha nappal lenne.

És simán kiköt a legeslegeslegcsücskében a kotori öbölnek a városfal tövében, ez nagyon tengerészes volt, elismerésem!

Ez a chartplotter szerint megtett út Zelenikától Kotorig.

( a "Tivat" az út végén nem igaz, Tivat előbb van ott balra, csak a piros pötty eltakarja a Kotor feliratot.)

Folyt. köv.

Szóval  Mljet sziget kiötő a vendéglő előtt. Reggeli fürdőzés a tengerben indulás előtt 9.-én szombaton.

Rengeteg az apró, de még az olyan arasznyi, néha még annál is nagyobb hal a vízben. Előző este a gyerekek fogtak horoggal egy kis polipot is, szerintem vacsorára fel is tálalták. Én marhasültet ettem inkább. Nem vagyok oda  a tengeri herkentyűkért. Kivétel a saját sütésű tintahal, de arra 45 éve nem volt alkalmam.

Kivételesen vitorlát bontottunk, mert volt némi szél. Ez persze olyan "chartervitorlázás". Gy-t nem igazán lehet rávenni a grósz kigöngyölésére. Elég a génua. Nem mondom, szép méretes nagy darab, de grósz nélkül olyan esetlennek gondolom a hajót. Viszont kényelmes. Miután kreuzban motorozunk, bő szélben meg az a véleménye (van benne igazság) hogy a grósz csak kitakarja a fockot, hátszében meg fél a halztól, marad a génua. Mondjuk a hatásfoka jobb a grószénál ez kétségtelen, hajaz a régi latinvitorlákra, attól voltak a szaracén kalózok olyan eredményesek a keresztvitorlázatú, lassú, tompa és esetlen velencei koggékkal, karakkokkal szemben.

J kicsit fékezi a hajót a lábával.

Kétségtelen nincs sok szelünk, ez az alanti képen látszik a génua állásán, szóval megkockáztathatnánk  a grósz használatát, de nem erőltetem, ha a főnök annyira utálja. Elvonul a kabinba ügyvédkedni, csak Ibolya marad kint a napon, én meg versenyezni kezdek egy másik hajóval, aki szintén egy génuával vitorlázik. Ráfújó, ráadásul ledöglőfélben lévő szél van a velünk párhuzamos Sipan sziget partjával, tipikusan ahogy a drága jó Pempő mondta "Kétezerig csak a délin!" ( ez ugyan itt pont északi) Ezért meghúzom a parti schlágot, az "ellenfél" ellenben kimegy a vízre. 

A manővertől a partközelben erősödést várok. És szerencsém van, bejön a taktika. Egy óra múlva már alig látszik a másik hajó. Csapást vált, de már messze mögénk tud csak érkezi. Letérek a kijelölt rottáról

( szólok azért Gy-nek, nincs kifogása) és Lopud szigetet a dubrovniki bejárat előtt balról kerülöm,

jobbról hagyva el a világítótornyot, figyelve a vízmélységet, mert igen világos színű a víz a toronyláb közelében, ami sekély vízre mutat.

Kicsit rosszul lehet látni sárgával a végleges tracket de itt van

Befelé a dubrovniki csőbe, egy óriás jön szembe, tisztességes távolságban kerülöm.

Érkezés a Marina Frappába.

Itt minden van mi szem szájnak..... szóval vitorlázónak ingere, tehát tiszta zuhany és WC, csak a part rohadt magas, a járó olyan meredek, hogy apálykor este amikor amúgy is rosszul látok, szóval az egyensúlyproblémáim fokozottan jelentkeznek, majd frászt kapok amíg beimbolygok a hajóra a járón. De MÉG nem esek vízbe. Idén még nem... ezért voltam itt utoljára.

Este gyaloglunk és buszozunk a városba egy sétára. Dubrovnik csodahely, de már jártam itt és bevallom én már nem ájulok el a mediterrán óvárosoktól, mert igazából mind egyforma.

Majdnem olyan vagyok mint ifjúkorom öreg tengerészei, akiket a világ legcsodálatosabb helyein is csak a kocsmák érdekelték, csak mi megmindenütt a fagyizókat keressük. Ebből a szempontból unortodox tengerész vagyok, bár Gy kapitánynál rászoktunk a manőverrumra, de amint hazaértünk, már le is szoktunk róla.

Folyt. köv. holnap.

Sz kutya NAGYON szomorú.

Ráadásul úgy tűnik hasmenése van az antibiotikumtól. Még jó, hogy J-nek eszébe jutott, hogy este még vigyem ki kicsit sétálni.

Én is szomorú vagyok. Igaz, hogy a  tükröt sikerült összeraknom, de valami letört belül, amitől soha többé nem lehet behajtani. Majd kell bontóban nézzek valami hasonlót. Mire rájöttem némi netes segítséggel, hogy lehet leszedni az ajtókárpitot és sikerült leszerelni a tükröt, elment a délután. A tükör a helyén, használható, csak behajtani nem lehet többé. Viszont az ablakot nem lehet teljesen felhúzni a helyére. Valahogy elcsámpult az üveg szerelés közben  és miközben a motoros hajtás felfelé nyomja megfeszül és leáll a motor, mert azt hiszi az erőből, hogy már becsukódott. Némi kézzel való mozgatással sikerült a helyére rakni (vigyázva, hogy oda ne csípje a kezem) de holnap szedhetem le a kárpitot és kereshetem a hibát. Ami érdekes, hogy az ablakhoz nem is nyúltam, még a belső takaró fóliát se kellett leszedni, hogy hozzáférjek a tükör talpát tartó anyákhoz. Ennek ellenére valami kimozdulhatott. Utálom az autószerelést.

Vissza a tengerre!

Elfelejtettem mondani, hogy indulás előtt alaposan bevásároltunk Splitben a szupermarketban. Nem igazán számoltam az árakat, de érzésre nem különböznek az itthoniaktól. Feltöltöttük a hűtőládát, miután nagyjából motoroztunk, áramban nem volt hiány, így hűtött a fricskó rendesen.

8.-án csodás reggelre ébredtünk.

Mondjuk nem mindenkinek csodás a reggel. Én itthon is korán ébredek, de ezzel nem zavarok senkit. Bármilyen korán is jövök be a hajóról, a Sz kutya már vár az ajtóban és akkor is jön sétálni velem, ha még csak reggel 5 óra van. Hajón ez probléma. Miután korán elaludtunk, mert kiszívott minket a nap, én meg 5 óránál többet nem tudok aludni, rendszeresen felébredtem úgy 3 órakor. Bírtam amíg bírtam, de nekem a prosztatám parancsol, szóval WC, pumpálás, sőt tisztálkodás után zuhanytálcából víz kipumpálás. A hajón a falak mintha papírból lennének, szóval mindenkit felébresztettem. Nem mondom, hogy szerettek érte.

A következő állomásunk ahol éjszakázunk Mljet. Ez egy sziget, természetvédelmi terület az egész. De odafelé útbaejtjük Korculát.  Igazi antik mediterrán város, a központ szinte tenyérnyi, egy óra alatt bejárjuk. Fontos szempont volt venni egy kenyeret, mert az fogytán volt, valamit vennem kellett legalább két pólót, mert olyan ügyesen sikerült csomagolni, hogy otthon maradt az összes amit összekészítettem, csak az az egy volt ami rajtam volt. Bár kimostam, de akkor se elég 10 napra.

Gy kirakott minket a kikötőben a sétálós partfalnál és megbeszéltük, hogy másfél óra múlva felvesz, addigra bevásárolunk és megnézzük a várost.

(Mellékesen balra látható egy olyan Mészáros Lőrinc féle hajó. Nos ez csak itthonról nézve szenzáció. Ilyet, meg még ilyenebbet {lesz még kép} láttunk pár tucatot is a 10 nap alatt, pedig nem kerestük őket se távcsővel, se nagyítóval. IGEN, vannak ilyen gazdag emberek, meg még a Lőrincnél sokkal gazdagabbak is alighanem. Ami a hungarikum, az az, ha egy suttyó félanalfabéta a hajó gazdája. Bár nem tudom, hogy hány volt köztük az orosz oligarcha. De ez a "jachtozás" csak innen észak-Balkánról nézve szenzáció, arrafelé a kutyát se izgatja. Persze a hajó árát se tőlük lopták.)

Valamelyik ilyen utca valamelyik boltjában láttam pólókat, "hatalmas" 40 - 45 % árengedménnyel, így már 75 €-ért kaptam is kettőt. Mondjuk azért ez nem az a nagyon kedvező ár, de hát aki hülye az fizessen!

Rituális fagyizás után Gy felvett minket ahol kirakott, nem volt egy könnyű manőver az időközben NANÁ HOGY felerősödött oldalszélben, csak harmadikra sikerült, de skipperünk végülis remekül helytállt nem verte oda a hajót  a partfalhoz és mi se estünk vízbe az alatt az egy pillanat alatt, ami rendelkezésre állt a beszállásra és a hajó partfaltól való ellökésére.

Uticélunk Mljet szigetének egy barátságos kis öble Okuklje volt,

ahol egy parti kocsma előtt kötöttünk ki. A parton mindenféle fiatal nők jöttek-mentek, közös ismérvük volt, hogy mindegyik hóna alatt, nyakában apró porontyok csüngtek, egyáltalán jellemző volt nem csak itt, de mindenfelé amerre jártunk a sok apró gyerek és a fiatal szülők. Mintha nemcsak duma lenne a családbarátság. Mindenki vidáman üdvözölte Gy kapitányt aki már nagyon ismerős errefelé

Ezek a helyek gyakoriak, itt a vendéglő tartozéka a partfal, néhány mooring line-al,

 a kikötés "ára" az, hogy náluk vacsorázol. Ezt is tettük. A kaja nem volt a legcsodálatosabb, de korrekt volt, az árak meg beleszámítva hogy ingyen volt  a kikötés, szintén. Mert amúgy a legolcsóbb helyeken is elkérnek 80-100 €-t egy éjszakára, csak a helyért, tehát még akkor is, ha nem adnak se villanyt, se vizet.

Vacsora után még beszélgettünk kicsit, de mindenkinek ragadt le a szeme, így hamar nyugovóra tértünk.

Folyt. köv.

0:11 szóval már holnap van. A Szmájli kutyát orvoshoz vittük délután a sebes lábával. Sokat kellett várni, mert voltak előttünk vagy hatan, nagyon megy ez a helyi rendelő. Sz kapott injekciót (apropó, tudjátok hova lett az "inekcióból" a jé?... átment a "fagylajt"-ba), kenőcsöt, meg holnap (szóval ma) ki kell váltani a patikában valami gyógyszert is. Most szomorúan alszik a matracán, nyakán a műanyag tölcsér gallérral, mert így nem tudja nyalogatni a sebét ami a fő oka annak, hogy már több mint egy hónapja nem gyógyul rendesen, illetve sehogy.

Miközben a rendelőben voltunk valaki letörte a Suzuki baloldali visszapillantó tükrét, elképzelni nem tudom kinek volt útjában, a padkán parkoltam ahol a többiek is, nem álltam kapubejáró elé, valakit lehet idegesített a méregdrága, talán fél millió forint értéket is képviselő 20 éves több mint 200000km-t futott autó. Szóval nem tudom lesz e ma blog, mert valahogy tükröt kell varázsolnom a kocsira, mert be kell vásárolni ( ma még a maradék horvát kenyeret ettük) ami tükör nélkül nem megy igazán, na majd jelentkezem.

Addig is 

10:37 Érdekes lesz a folytatás. Reggel sétálni mentem a kutyákkal, ebből az alkalomból Sz-ről levettem a tölcsérgallért amitől mindjárt megvidámodott, mert amíg rajta van, teljesen zombivá válik. Lógott a lába az esőnek, ezért hazatérve gyorsan elbicikliztem a patikába a kutya gyógyszeréért (Augmentin, ismerős antibiotikum, 30 évvel ezelőttről, amikor a gyerekek kicsik voltak ők is mindig ezt kapták, csak most tabletta, akkor folyadék volt), meg hoztam visszafelé a LIDL-ből pékárút, ez volt a legsürgősebb. Mire hazaértem már esett az eső, egyelőre a tükröt bezacskóztam hogy ne ázzon ott ahogy lóg a drótján ( ami jó a mozgató motor működik)  és nekiállok a blognak, ahogy írom úgy megy majd ki bekezdésenként a netre, ha közben megbízhatóan kijavul az idő, átállok tükörreparáló üzemmódra.(kimentem, szemerkél folytatom)

Szóval 7.-én csütörtök déllőtt indultunk Loviste felé Split Castellából.

A drága jó Ibolya nem hagy minket éhen halni, nagy tál hideg finomsággal kedveskedik nekünk.  Balról J, I,

és Gy.

Gy a vitorlázással párhuzamosan végzi ügyvédi tevékenységét, telefon, táblagép, laptop, váltakozva (néha egyszerre) üzemel. Rejtő Jenő "Három testőr Afrikában" -ja jut eszembe, melyben a nagy Levinnel összezárva az őserdei  út végére a társai egy kardhalat simán meg tudtak volna sütni valamilyen leleményes mártással körítve, nos én így vagyok Gyuri doktorral és mondjuk bármely ingatlan üzleti célú bérbeadási szerződése rendes- és rendkívüli felmondással való megszüntetése dolgában. Néha azért azon túl, hogy nincs igazából használható beszédhangom (különösen motordübörgés mellet), elég nehéz úgy beszélgetni, hogy folyton csörög a telefon. Viszont hasznos, hogy a barátainak mindig elmeséli, hova is megyünk éppen és miért tesszük azt amit éppen teszünk és akkor én is tudom. (ez persze nem egészen igaz, de hogy az ő szavaival éljek "muszáj volt kicsit a vérét szívnom")

Néha azért vitorlázunk is...

de csak génuával, a grószt (ami amúgy sokkal kisebb mint a génua) talán egyszer göngyöltük ki az árbocból, erre még visszatérek. J igazából kormányoz nem csak úgy mókol a robotkormány mellett, az ilyen világi hívságok, mint a gépi kormányzás csak megvetését vívják ki.

Kietlen part, nagy lehetett itt a szegénység amikor még az itt élőknek nem volt más megélhetésük, mint a kopár lejtőkön megtermő szegényes olajfaligetek és az azon legelésző kecskék és muszáj volt tengerre szállniuk némi halért, meg a handzsárt az erre járó idegen hajósok torkának szorítva egyéb bevételért. De mostanra eljöttek a boldog idők, amikor a turisták maguktól hozzák a pénzt és tömik a helyiek zsebébe számolatlanul mindenféle szolgáltatásokért. Amúgy szavam se lehet, mi is idejöttünk és itthagyunk önként és dalolva többhavi nyugdíjat, ami meg is látszik az országon, erről is fogok még beszélni.

És lassan magunk mögött hagyjuk a lenyugvó napot

Sötétben érkezünk Lovistére, horgonyon éjszakázunk.

A horgonyzással van némi nehézségem, én megyek előre, de nem látom még elemlámpafénynél sem a nódusokat (10 m lánconként van egy jel), legalább 30 méter láncot kéne lerakni, de nem nagyon látszik még napfénynél sem és bizonyos gyakorlatot igényelne az ismeretlen csörlővel, hogy mennyi idő után fut le kb. a 10 méter, szóval, hogy hol kell keresni a jelet és megkülönböztetni a rozsdától, elszíneződéstől, továbbá már az "UP" és a "DOWN" felirat is lekopott a kézivezérlőről, ami ha a horgony fel van húzva és az ember az "UP" ot nyomja meg nem épp előnyös a motor áramfelvétele szempontjából. Meg ilyenkor kellene kiabálni tudni az infókat a kormányosnak, na azt aztán végképp nem tudok a suttogó hangommal, I tolmácsol, szóval ahogy a tábornok mondja a kapitánynak Potrien őrmester kínlódása láttán "ütközet közben kissé szokatlan módja a kardrántásnak", de azért megoldjuk a feladatot, olyan 30 é 40 méter körüli lánc biztos lement, be is szántjuk, szóval béke van és az éjszaka meg amúgyis nyugodt lesz.

Gy kapitány remek "mindent bele" kaját főz,

van benne sok szalonna, hagyma, paradicsom, paprika, karikára vágott debreceni, hozzá a horvát kenyér és a magyar vörösbor betetőzése a napnak, én még a végét kitunkolom a serpenyőből és az abszolút maradékot elteszem másnap reggelre, hidegen is remek.

Na utána nézek a visszapillantó tükör reparálásnak.

Huhú, mit ígértem.... Megpróbálom naponta, de most nézem, csak fotóból 313 db van a gépben, azokat ki kell válogatni és beszerkeszteni, közbe meg minden lóg a levegőben itthon, csak a 10 nap alatt kapott Emailek kezelésével elment egy fél nap és a Szmájli kutyát is orvoshoz kell vinni holnap, mert ez a makacs seb nem javul a lábán és a Sárkány Gyurinak is tettem egy felelőtlen ígéretet (merthogy aggódott, hogy miket is fogok róla írni), hogy csak azt rakom ki amit előtte leokézott, és tényleg személyiségi jogok meg ilyesmi, de nagyon bennem van a mondanivaló szóval folytatom.

Tehát 5.-én összecsomagoltunk és a Sári Pista kisofírozott minket este a HÉV végállomásra. Budapestre utaztunk, az ottani lakásban (én csak úgy hívom "munkásszállás") aludtunk és a reggeli Intecityvel indultunk Kelenföldről Fonyódra. Nekünk már ingyen van a vonat, csak a helyjegyet kellett megvenni, ezt a Mária intézte, mert neki van nyomtatója, mit mondjak dolgozott rajta vagy egy fél órát, de ismételten bebizonyosodott, hogy az a leggazdagabb akinek barátai vannak, akik segítenek ha kell. Merthogy a két kutyát amíg távol voltunk Icuka és Mária gondjaira bíztuk, nélkülük nem tudtunk volna menni sehová. De még Zoli (M férje) is segített, mert amikor futni ment, vitte magával a Sz kutyát. Szóval remek dolog ha az ember számíthat a szomszédokra. És persze ők is mindig számíthatnak ránk. 

Kicsit visszakanyarodok Dr Sárkány Györgyre, aki mostanra már csak a "Sárkánygyuri". Az, hogy az ember beszáll valakivel egy hajóba, nem egyszerű dolog. Nálam legalábbis nem. Pedig én elfogadónak vallom magam, hajlandó vagyok mindenkit tolerálni bizonyos határig, remélve, hogy az én háklijaimat is el fogják viselni, ebben még a hajózásból vannak emlékeim. De voltak akikkel sose sikerült "kijönni", ezeket kerültem, ezekkel "nem vegyültem" (mondták is rám, hogy nagyképű vagyok.... lehetséges) de ez egy nagyobbacska tengerjárón még csak lehetséges valahogy, de egy 13 méteres hajón aligha, az összezártság, pláne ha az ember parancsnoka az illető (tengerészül "Isten után az első", márpedig hiába csak egy kishajó, a skipper akkor is főnök) nagyon kellemetlen lehet szerencsétlen esetben. Szóval jónak láttam S Gy-t leinformálni előtte. Szerencsére volt közös ismerős, aki már hajózott vele és nagyon pozitívan nyilatkozott róla, így ezt a nehézséget is leküzdöttem. Alaposan körbeszerveztem a leutazást, J-vel meg kellett vívjak, mert kezdetben ragaszkodott, hogy vonattal menjünk Splitbe, ahonnan indult  a túra, merthogy fárasztó autóval, ráadásul a Suzukinak épp 8.-án járt le a forgalmija ( amit a Sári Pista autószerelő unokaöccse vitt vizsgázni, cserélte ki a két hátsó lengéscsillapítót és bravúros módon szerzett hozzá kölcsön vonóhorgot, mert anélkül kivágták volna a vizsgán, merthogy az autókereskedő átvágott két éve, és S P fizette ki az egészet  és nekem meg a zsebemben maradt a pénz az indulás izgalmában, szóval mondom A BARÁTOK a legfontosabbak) nem volt autóm, de S Gy felajánlotta, hogy visznek minket az övékével, merthogy úgy alakult, hogy mindössze négyen leszünk, ők ketten Ibolyával a feleségével, meg mi ketten J-vel. 

Kemény küzdelem volt a cuccokkal, HÉV-ről villamosra, utcára, fel a második emeletre, le másnap reggel az utcára, metró, Kelenföld vasútállomás és a végén Fonyód vasútállomás ahol S Gy várt minket, végre színről színre láttuk egymást, akik innentől kezdve majd 10 napig fogjuk egymás levegőjét szívni. Még egyszer mondom, nálam ez nem egy egyszerű dolog, felszínesen könnyen igazodom, de alapvetően nem vegyülök könnyen. Az első benyomás határozottan jó volt, és előreugorva az időben, végig annak is bizonyult, szóval jó szívvel ajánlom Gyurit (mostantól csak Gy) mindenkinek aki menni akar vele hajózni. Merthogy ő ezt az ügyvédi irodája működtetésével  párhuzamosan űzi.

Némi kávé, fagyi, sütemény és ismerkedés Ibolyával  (mostantól csak I) Gy feleségével Fonyódon és máris suhantunk a horvátországi Split felé, mely induló kikötőnk volt. 

A Merci falta a kilométereket, az út hálistennek minden esemény nélkül telt el és délutánra Splitben voltunk. Kikötő, megláttuk a hajót, mely 10 napon át az otthonunk lesz ( a fotó már másnap készült),

a szokásos bepakolás, elhelyezkedés, ezzel el is telt a nap, ami után korán nyugovóra tértünk. Másnap reggel J, aki tudja a hajós illemet már a stégen fésüli hosszú haját.

A kikötő tele van.

Korai indulást terveztünk.... lett belőle olyan 10 óra körüli, de hát nyaralunk, nem sietünk sehová. Kis intermezzo,  J itt áll mellettem és kikéri magának, hogy ilyen "dagadt képet" berakok róla a blogba, de hát én nem értek a photoshophoz és ha értenék hozzá sem hazudnék képben, ilyenek vagyunk (ÉN is) csak rólam nincs kép mert én fotóztam.

Indulunk motorral, mert sajnos szél az kevés. Egy dolgot el kell fogadjak. Vagy vitorlázunk és akkor sehova se jutunk el, vagy majdnem sehova azon helyek közül, melyeket felkeresni vágyunk, vagy motorozunk... sokat és akkor lehet utat tervezni. Én vitorlázni szeretnék elsősorban, de ahhoz nagyon nem kedvez a szél. Gy-nek kész terve van az egész útra, és hát ő a captain, ráhagyom a döntést. Különben is ő ismeri a helyeket. Néha ugyan szelíden lázadok, van néhány "becsípődése", nem szeret hátszelezni (amúgy én se) mert fél a halztól, ami kézenfekvő egy olyan hajónál aminél a biminitől( napvédő tető) nagyjából semmit nem lehet látni a vitorlákból, márpedig hátszélben rohadtul kell figyelni a vásznakat, persze gyenge szélben kipillangózhatnánk és leköthetnénk a bumot, hogy ne tudjon áthalzolni, de belátom a melegben a fenének van kedve melózni vele, amikor ott a motor csak be kell röffenteni s megyünk 6 csomóval, vitorlával meg másznánk jóesetben másféllel. És nem mellékesen oda jutunk és akkorra amikor akarunk. Aránylag hamar megfertőződöm a chartervitorlázás egyszerűségével, persze ennek a végén ára van (mármint a 10 nap alatt felhasznált olyan 150 liternyi gázolajnak), de hát egyszer élünk! Szóval ez nagyon különbözik a balatoni verseny és túravitorlázástól amihez szokva vagyok, de megértem a szempontokat és nincs ellenemre. Gy-nek amúgy nagyon rossz véleménye van a balatoni vitorlázókról, ennek szerintem egy oka van, nem nagyon találkozott igaziakkal, csak inkább hajótulajdonosokkal, ez a két halmaz messze nem azonos, de erről most nem nyitok értekezést.

A hajón egy rakás, általam alig ismert és soha nem használt kényelmi berendezés van, melyek nagyon megkönnyítik a hajózást. Mindjárt elsőre itt a chartplotter, épp az aktuális irányt mutatja ahogy indulunk Split Marina Castellából Loviste felé ahol horgonyon fogunk éjszakázni. A vastag piros vonal a "rotta", a nyíl rajta a hajó aktuális helye, a vékony sárga a track, a vékony piros a pillanatnyi orr- iránya a hajónak. Hoppá! Itt jegyzem meg, hogy végig a pici sportkamerát használtam, mert ahhoz, hogy "igazi" fényképezőgépet használjak, az egész hajózás alkalmatlan, mert nagy a gép, a kis kamera meg elfér a zsebben, mindig kéznél van, telefon szintén nagy és utálom, mert napfényben nem látok rajta semmit, ezért hát az összes képem dongás torzítású a széleken, ez a kompromisszuma a könnyű fotózásnak. Lehet ezért is nagy J hasa a képeken. Majd mondom neki.

A chartplotter egy olyan elektronikus térkép, mely jelen esetben egy tableten mutatja egy műholdas jeleket vevő  szoftver segítségével a hajó útvonalát (tengerészül a "rottát"), mely néhány ujjmozdulattal tervezhető, látható a hajó aktuális helye a track (turistául csiganyál) és minden fontos adat, sebesség, pillanatnyi irányszög stb. szóval MINDEN ami szem szájnak ingere és amit az "én időmben" szextánssal, körzővel, vonalzóval, kronométerrel, csillagászati táblázatokkal, folyamatos javítást igénylő papírtérképpel, sőt néha még mágneskompasszal, sebességmérővel és egyéb komplikált firlefrancokkal végeztek a navigátorok, ráadásul gyakran a sanyarú körülményeknek adottan pontatlanul. Na most minden hülye centméter pontosan tud navigálni ha a kezébe vesz egy ilyen eszközt, használom is nagy örömmel.

A másik a három műszer a kormányállásban.

Balról jobbra széliránymutató (sose használtam, ha néha vitorláztam akkor a fockra mentem, számomra nincs jelentősége) középen felső skála mélységmérő, az egyik legfontosabb műszer, alatta lévő skála a sebesség, nem működik, alighanem belakta a vegetáció a víz alatt a jeladó propellert, amióta GPS mutatja a sebességet nincs jelentősége, jobbra pedig a compas, itt épp 126 fokba kormányzok. A compas alatt a legfontosabb kényelmi eszköz a robotkormány, egy mozdulat a jobb piros megnyomása és a hajó máris arra kormányozza magát ahol épp a kormánykerék áll, a bal piros meg visszaadja a kézzel kormányzás lehetőségét, a négy középső feketével 1, illetve 10 fokonként lehet minden egyes megnyomással balra illetve jobbra korrigálni az aktuális menetirányt. A maradék két gombot nem használtuk, nem is tudom mire jó. 

Mára elfáradtam, holnap folytatom a mesét.

Na volt egy kis szünet, egyesek már aggódtak, hogy mi van velem, bár óvatosan azzal zártam az előző bejegyzést, hogy "Kicsit visszajönni látszik a nyár, tartunk egy kis pihenőt. A leghatározottabban leállok minden melóval." Ez igaz is (sose hazudok....... csak ha muszáj, ahogy boldogult nagyanyám mondta "tisztességes hazugság nem szégyen")  de valójában elmentünk a tengerre, csak nem akartam nagydobra verni, hogy üres a ház, nehogy arra jöjjünk vissza, hogy kiraboltak. Mondjuk sok érték nincs benne, nálunk nincsenek kincsek, a kis ház kifejezetten szegényes (na meg még rendetlen és hát a túlzott takarítás se erősségünk), de nem egy öröm feldúlt otthonba érkezni haza, ezért burkolództam hallgatásba. De már itthon vagyunk és mindent el fogok mesélni sorjában napról napra, mert SZERINTEM érdemes meghallgatni nemcsak azért amiket láttunk, hanem  amit gondolok mindennek kapcsán. Mert több volt ebben a koraőszi... vagy inkább későnyári nyaralásban mint az általában szokásosban. Egy kis körbenézés múltban, jelenben, jövőben... már a magam módján. A történetet én kifejezetten vidámnak és pozitívnak gondolom, bár biztos  lesznek akik nem fognak velem egyetérteni, a végére kiderül. Megpróbálok most egy előzetes vázlatot feldobni a "papírra", aztán majd nap mint nap lépek egyet előre. Hogy  a vidám hangulatot megalapozzam egy kedvencem, aminek lesz mondanivalója ahogy haladok a történetben előre.

A történet címe az lesz "Búcsú a tengerektől" (igen, a címet loptam egy kis ráncfelvarrással Hemingwaytől, de ha már lop az ember, maradjon a minőségnél), és úgy kezdődött, hogy J régóta nyúz, hogy menjünk már az Adriára feredőzni mert neki az örökös boldogság élmény. Én meg azt, hogy beüljek egy szálloda strandjára és ott egész nap áztassam magam a félpanzióban, kibírhatatlanul unalmasnak gondolom. Ráadásul az egész életünk itt a szigeten egy nyaralás, szóval mindig hárítottam.  De nemrég szembe jött egy Gib Sea 43 tulajdonos Fb-os hirdetése, melyben utastársakat keres  egy 10 napos túrára az Adrián. És akkor eszembe jutott, hogy még egyszer utoljára miért ne? Akkor J is boldog lesz mert ott van az imádott tengerén, én meg életemben még egyszer hajózok egy kicsit a kék vízen.

Most jönnek majd az okosságok, hogy "nem vagy te még annyira öreg", meg hogy ez micsoda negatív gondolkodás, nos de IGEN és egy cseppet sem negatív, hanem igenis, hogy nagyon pozitív. Tele világ vén hülyékkel, akik egykor klassz srácok voltak, de képtelenek észre venni, hogy megöregedtek. Hogy már nem megy úgy mint régen. Nincs ebben semmi rendkívüli, nincs ezen mit szégyellni, a képességek megkopnak és ez, ha akkor derül ki amikor már késő, akkor jön a baj. Emberek vezetnek autót 50 éve (pont mint én) és azt hiszik, hogy a reflexeik, az érzékszerveik. ugyanolyan tökéletesek mint fiatal korukban, pedig egy frászt. Aztán tele velük meg az áldozataikkal a kórház. A tenger egész embert kíván. A hajózás egy jópofa dolog ahol rengeteget lehet hülyéskedni. de egy kikötés közben egy másodpercen is sokminden múlhat És AZT AZ EGYETLEN másodpercet nem szabad elb@szni. Rossz a szemem, a fülemben lévő egyensúlyszervem elromlott és az agyam a szememről veszi az információkat helyette, amitől például sötétben dülöngélek. Egyik fülemre süket vagyok, a másik se tökéletes, bizonyos frekvenciákat egyszerűen nem tudok dekódolni. HALLOM, hogy beszél valaki hozzám, de nem értem. Egy gyors kommunikáció közben egy félreértés egy érzékeny manőver során kellemetlen, de akár súlyos következményekkel járhat. És érzem, ahogy gyengülök. Hazafelé a vonaton gondoltam felkapom a tengerész-zsákomat és feldobom az ülés fölé a csomagtartóra. És szégyenszemre nem ment csak segítséggel. Hazaérve megmértem, csak 21 kg volt. Amikor hajóztam a MAHART tengerjárókon, volt egy ennél nagyobb marinájózsákom is és kettőt cipeltem magammal egy behajózásra és elbírtam vele. Most meg ezzel a kisebbikkel is gondom volt. És a jelenség csak romlani fog. Mindeközben persze a tapasztalat sokmindent pótol, még mindig vagyok sokmindenben annyira jó, de inkább jobb, mint egy fiatal, erős ember, de például mire kivánszorgok a hajó orrába a nehéz mooring line-al (kikötőkötél, aminek a vége a tenger fenekére van horgonyozva és a másik végét a parti segítség, magyarul a "murigmen" húzza ki a partról a vízből csáklyával elkaphatóra, ami persze csak a szokásos mediterrán kishajós kikötők sajátossága, a "mooringman" mindenféle parti kötélkezelő segítség munkaneve, tehát dobnak és elkapnak és kötöznek a hajók kikötése elengedése során), amit közbe villámgyorsan kell kicibálni a vízből és keményen meghúzni és szabályosan lekötni az orrbikára, már kilóg a nyelvem, örülök ha sikerül ráakasztanom, ha rossz passzban vagyok. Ha az ember nem megbízható, akkor az már baj. Na EZÉRT volt ez az utolsó tengerem. Nem a kormányosnak nem vagyok elég jó, hanem a saját elvárásaimnak nem felek meg. És engem SOHA  AZ  ÉLETBEN nem érdekelt más csak ez. Hogy elég jó vagyok e ....mondjatok nagyképűnek, hogy valahol a legjobbak egyike vagyok e abban amit csinálok. Ezért búcsúztam most el a tengertől, amikor ezt még viszonylag méltósággal tehettem. Szóval "nem ülök lóra már többé soha... a büdös életbe'"

Ennyit a líráról. Az elkövetkező napokban el fogok mesélni mindent erről a szépséges utolsó utamról, nemcsak arról amiket láttam, hanem azt is amiket gondolok róla. Szóval csak a szokásos "hajónapló".

Előzetesben egy chartplotter képernyő fotó az utunkról, Dr Sárkány György hajótulajdonos és skipper jóvoltából. 

Van egy mondás, "felkapaszkodott az uborkafára". Nálunk az uborka kapaszkodott fel a fenyőfára.

J kiment a metszőollóval hogy levágja az érett uborkákat

de az uborkák úgy 3,5-4 méter magasan csak röhögtek.

De aztán jöttem én elszántan és ágaskodva

és az uborkák sorsa beteljesedett. Na most röhögj ubi!

Kicsit visszajönni látszik a nyár, tartunk egy kis pihenőt. A leghatározottabban leállok minden melóval.

Egy nem nagy, de rendkívül kellemetlen projekten vagyok túl. Akik netán emlékeznek még a 10 évvel ezelőtti házfelújítás projektemre, emlékezhetnek rá, hogy ennek az alapvetően nyaralónak épült háznak az volt az evolúciója, hogy kezdetben vala egy kis csehszlovák faház beton tuskókon. Ezt toldotta meg az előző tulaj egy téglaépítésű nappalival. Mi amikor beköltöztünk, első dolgom volt az épület teljes hő- és vízszigetelése és a faház alá hőszigetelő beton terítése. Nagyon nagy munka volt, már így egyemberesen ahogy mindent csinálok, de nem győzöm emlegetni milyen rendkívüli módon jól sikerült. Viszont a faház részben kialakított új fürdőszoba OSB-hőszigetelés-OSB-dekorit lemez válaszfal panellel problémám adódott így 10 év után. J mondta, hogy víznyomokat észlel a konyhai átjáróban a padló közelében, ahol a másik oldalon a zuhanyozó van.  Nem tudtam azonnal nekiállni, pedig nagyon izgatott a dolog, az ember valahogy nem szereti ha rohad a háza, de amint a tyúkól projekttel végeztem nekihasaltam. Először is kivágtam az átjáró felől, tehát a külső oldalon a víznyomos OSB-t.

Elsőre aggasztó volt a feltárt állapot, alatta vizes minden és vizes fűrészpor szerű anyag jött ki a falpanel belsejéből. Szerintem a korábbi, méreggel sikeresen megállított hangyainvázió maradéka, alighanem a faanyagot örölték porrá a hangyák valami általuk fontosnak gondolt okból, ilyennel már találkoztam máshol is korábban. Na szóval kipucoltam a területet és egy ventilátorral napokig szárítottam. Szerencsére a faanyagot, tehát amire az OSB lapokat két oldalról rádolgoztam ahol a beton alappal érintkezett, korábban vastagon lekentem Bitugéllel, nem kezdett el gombásodni, "csak" csurom víz volt. A következő kérdés, hogy vajh hol hatolt be a víz a falba?  Első megközelítésben a zuhany felől a fal-padló találkozást duct-tape-pel és nejlonfóliával vízbehatolásbiztossá tettem, hogy több víz sehonnan se mehessen a falba és ahogy a másik oldalról száradt, úgy kerestem, hogy hol a legnedvesebb, mert onnan jöhetett a víz. Végülis a kezdeti gyanú a legvalószínűbb, a zuhanykabinon kívülre került víz ( "mert te mindig úgy zuhanyozol, hogy úszik az egész fürdőszoba!!!" ) az ajtó tok alatt, ahol már nincs kinyomva Szilóval a fuga, az évek során behatolt a falba. Ez persze csak erős gyanú, ezért némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy a teljes tálca oldalán lévő lábazati csempesort lebontom, újraszigetelem és ragasztom, fugázom az egészet. Ja... zuhanytálca. Utálom a gyári megoldást, hogy az ember fellép egy tálcába. Olyat csináltam, hogy a padlóba van süllyesztve egy csempézett, kb 5 cm mély mélyedés  melynek a sarkában van egy Szuez szifon. Egyszerűen takarítható, a gyári zuhanytálcáknál örökös gond az eldugult szifon kidugítása. Íme a végeredmény.

Azt a bizonyos "roadtsarkot", ahonnan a víz behatolást is eredezni véltem, ugyanilyen alapossággal leburkoltam.

Sokáig tartott és úgy látszik már gondot okoz egy 75X75 centis térben térdelve dolgozni.... mindenesetre nagyon utáltam csinálni. Most egy darabig pihenni fogok, mert kicsit elegem lett a "kihívások"-ból. Azt még ki kell találjam mit csinálok a külső oldalon kivágott fallal, de nem sürgős. Egy jó darabig még hagyom száradni, miközben ellenőrzöm, hogy nincs e újabb szivárgás, aztán azt hiszem kiöntöm a fa és a beton padló találkozás enyhe csatornáját vízüveggel és azt is lecsempézem ahol az OSB-t kivágtam. Az elkövetkező 20 évre remélem jó lesz, utána meg.....majd valaki kitalálja.

Úgy tűnik vége a nyárnak. Az eső abbamaradt, de nincs már strandidő. Ki is mentem a télikertbe, hogy leengedem a "Pálma" gumimatracot. Amikor elővettem a gyári zacskóját, akkor ért a meglepetés. 

Milyen pénznemben kerülhetett ez 16,90-be? És akkor a fénykép mellett ott a betű és az irányítószám D-8229 Laufen. Szóval Németország, de ami még érdekesebb az is ott van, hogy Made in China.

Ennyit a Palma matracról. Valahol a padláson kell lennie még ugyanebből a szériából J szerint egy gumipárnának is. Ennek szomorúbb a története. Valamikor régesrég amikor a lánya még fiatal volt, kimentek a barátjával és annak a húgával az omszki tóra strandolni. A húg viszont nem tudott úszni. J a lelkükre kötötte, hogy a lányt ne hagyják magára egy percre se, a bányató hírtelen mélyül belefulladhat a kislány. De persze a fiataloknak az öreg hiába beszél, azoknak mindig több eszük van. A két "nagy " elment fagyizni, a kislány ott maradt. El voltak egymással foglalva, ez mondjuk ismerős az ember fiatal korából, nem is igazán keresték a gyereket, majd előkerül. Aztán látják, hogy valaki úszkál a gumipárnával. Kérdezték honnan vette? Hát találta, úszott a vízen. Na EKKOR szartak be, de persze már hiába. Sose fog kiderülni pontosan mi történt, mindenesetre a szomorú végeredmény, belefulladt a kislány. Vigyázzatok a vízzel!

Ami persze nem igaz, már hétfő van, mert elmúlt éjfél, de elaludtam a szofán a TV előtt és most ébredtem fel. Alaposan kiszívott a nap, de gyönyörű napunk volt. Már napok óta visszatért a hőség, ismét 28 °C  körül van a vízhőmérséklet, kint meg árnyékban is 35 felett, szóval vagy a hűvös házban, vagy árnyékban a kertben, vagy a vízben lubickolva élünk, meló semmi, mert most nem ennek van az ideje. 

J-nek elképesztő dolgai vannak. Például elővett egy gyakorlatilag vadonatúj, de amúgy kb. 50 éves Palma gumimatracot. Tegnap fújtam fel (azért már nem tüdővel mint régen szoktuk, hanem kompresszorral) első alkalommal az életben. Még soha nem volt használva. Kifogástalan állapotban van, nem ártott meg neki az idő. Ebben "még van anyag", nem úgy mint a mostani plasztik "gumimatrac"-okban, amik még egy szezont se bírnak ki.

Tisztára olyanok vagyunk mint az egykori SZOT üdülők. Kata lányom, aki kivételesen hazalátogatott, most épp Bécsből, borzasztóan élvezte.

Számomra kissé már más világban éli a világpolgár életét. Nagyjából Berlinben, de előtte Marokkóban volt 3 hónapot, a "Gladiátor II." Ridley Scott filmnek ő volt a drapériamestere, az általa vezetett csapat csinálta többek közt a Siracusát ostromló római hadigályák vitorláit (mitteszisten én voltam a háttértanácsadója), nagyon örültünk egymásnak, csodás napunk volt együtt, de délután máris vittem a túlpartra a HÉV végállomáshoz,

pedig csak hajnalban érkezett hozzánk, de ilyen az élete, kevesebb mint egy hetet volt itthon, ezalatt villámlátogatott mindenkit aki fontos neki, kedden már repül "haza" Németországba. Ráfért a pihenés, egy zömmel helyi arab férfiakból álló csapatot kellett irányítson a film technikai szekciójában, mesélte a drámát, hallgatni is izzasztó volt, aki volt tengerész, vagy más módon került kapcsolatba az arab világ munka, és egyéb kultúrájával, el tudja képzelni, akinek meg nincs ilyen tapasztalata, az alighanem képtelen rá. De vitézül levezényelte a munkát, ahogy 19 éves kora óta mindent amibe belekezdett.

Szembe a nappal.

Emlékeztek még Koppányra, a sérülten talált kis vadmalackára? Nagyon komoly munka volt az életben tartása.

Itt a szomszédos tyúkudvarban nem maradhatott, már a Lajos (ex törpe) malaccal is elég mozgástér probléma van, de Koppánynak sokkal nagyobb térre volt szüksége, M mamájánál talált otthonra. Itt már élt a Cézár nevű háziasított rokon akivel remekül kijöttek és kaptak egy rohampályát.

Ezt elsősorban "faltól-falig" feltúrták. A kandisznók természetesen ivartalanítva vannak, így kifejezetten (ahogy a Lajos is) rendkívül kedves barátságos jószágok. Intelligenciájuk, és általában a viselkedésük leginkább a kutyákéhoz hasonló, és ebből a szempontból a vaddisznó semmiben sem különbözik a házisertéstől, egyedül a mozgékonysága és a sportos alkata különbözik tőle. De ugyanúgy imádja ha a gazda simogatja, azonnal lefekszik és a hasát mutatja, tehát "behódol". Ma meglátogattuk M mamájánál.

Idefele jövet beugrottunk a JYST-be mert volt akciós ágynemű és M vett a Lajosnak (IGEN a sertésnek) 4 garnitúra új ágyneműt a szobájába az ágyába.

Közbe rájöttem mért nem tudtam letölteni a PC-re a telefonról a tubakoncerten készült képeket. A kábel USB csatlakozóját a telefonba valamiért mindkét lapjával felfelé be lehet dugni. Namármost mindkét állásban mutatja a kapcsolatot, sőt a képek is látszanak, de letölteni róla csak az egyikben lehet. A fene gondolta volna... hát amíg erre rájöttem!!

Szóval pár kép utólag. A zenekar

és a hallgatóság

 gondolatébresztő lánykák evezgetnek a "nézőtéren".

Volt egy, kékkel erősen tetovált, amúgy párductestűnek nevezhető hölgy aki sebesen cikázott fel, 's alá... ti értitek, hogy valaki miért csinál a testéből díszpárnát? Ráadásul a bikini abszolút nem passzolt a megtervezett kalligrafikus mintához, meztelenül sokkal jobban mutatott volna. Na mindegy, mindenesetre vízről sokkal élvezetesebb egy koncert, mint egy széksoros teremben.

Icuka csónakjával mentünk, mert 5 főre számítottam, de végül csak hárman voltunk, elől Rákóczy Pisti, Középen Icuka hátul meg én. Jó napunk volt, mindnyájan élveztük. Icukánál zártuk egy koccintással.

Ezt a képet K B  lőtte rólunk,

feltehetőleg amikor elhajóztunk előtte, köszönet érte.

Reggel a felkelő nap fényében sétáltunk a Sz kutyával a szántóföldön. Szép napnak ígérkezett. RP van itt Budapesten Ausztráliából (kis kerülővel, előtte a mediterránon vitorláztak Zs-vel két hónapot, aztán Svájcban volt meg Ausztriában és most idelátogat hozzám és a többi magyar barátjához). Reggel remek programot beszéltem meg vele, idejön, leparkol a ház előtt a lakóautóval, kimegyünk csónakkal a piacra, eszünk-iszunk beszélgetünk. Ehhez képest beborult az ég, szakad az eső dörög, villámlik, a piacnak alighanem véget vetett a zivatar. Ezen a héten itt nyaralnak nálunk J lánya meg annak a férje, J a szemem kaparja, ki, hogy én még egy ráadás vendéget hívok ILYEN időben ebbe a parányi házba, ahol eddig is egymásba ért a...szóval kinek mije van, de hát ki a fene tudta ezt napsütésben még két órával ezelőtt? Azonkívül lehet, hogy most látjuk egymást életünkben utoljára a barátommal, szóval ez mindent felülír.

Na ILYEN idő van.

A növényeknek persze tetszik.

 Andinak (J lányának) kevésbé. Ők már bepácolták a húst a mai szabadtéri sütögetéshez.

Este folytatom a fejleményekkel.

22:12 Aztán minden jórafordult. Mire pár perccel 10 után megjött a Rákóczy Pisti a lakóautóval, elállt az eső, ki is mentünk a piacra, igaz nem csónakkal, hanem az én autómmal, vittük J-t is, mert kitalálta, hogy kell egy zsák krumpli is, én meg nem vállalom azt a feleőséget, hogy ilyesmit vegyek, aztán hallgassam hogy milyen sz@rt sóztak rám, ettünk sült tarját, meg kolbászt az Iminél, meg vettem faszenet a déli sütögetéshez. Mindent összevéve remek napunk volt, délután meg kicsónakáztunk az Angyali szigetcsücske rezes koncertre.  A művészek fújták a tubákat a parton és vagy 60-70 csónak népe a vízen hallgatta. Jó zene volt és szép lányok bikiniben SUP-okon evezgetve. Csináltam pár képet de nem fényképezőgéppel, hanem telefonnal, és sehogy se tudom róla letölteni, mert nem kínálja fel a teló ezt az opciót. Finom lett a kaja is a faszenes sütögetéssel. Pisti itt tölti az éjszakát a bérelt lakóautójában, reggel megy vissza Pestre, még két barátjával találkozik és kedden repül haza Ausztráliába Bécsből.  

Na kérem!  Az új tojóláda működik!

M a régi trükköt alkalmazta, odarakott egy tojást, mire a tyúkanyó mellé tojt egy másikat.

 A vasárnapot gyakorlatilag átaludtam. A nappalt és az éjszakát is. Kicsit elfáradtam a három heti napi nyolcórás műszakoktól. A mai se volt pihenés, a múltkori nagy vihar szétszaggatta a télikert tetején az árnyékolót, le kellett szedni a maradékot és helyette felterítettük és lekötöztük a régi ótvaros nádszövetet. Még jó, hogy elraktam, hogy "egyszer még jó lesz valamire". A végleges megoldás az lesz, hogy van egy vég magyar vitorlaanyagom, vagy 25 évvel ezelőttről, abból az időből amikor még valamelyik gyár kísérletezett ilyennel, jó erős anyag, de nincs kalanderezve, ezért volt alkalmatlan igazából versenyvitorlának, viszont remek viharvitorlákat szabtam belőle annakidején a  Tengerész-re ( az első magam építette hajómra egy 25-ös túrajolléra). Na ennek a maradékából fogok napvédőt varrni a télikert tetejére, ez az én életem alatt már nem fog szétszakadni bármekkora vihar is lenne.

Na szóval télikert tető. Ha már ott voltam nekiálltam kitakarítani a felette lévő esőcsatornát. Hosszú bottal piszkáltam, vízsugárral mosattam a rengeteg belerohadt falevelet, ágakat. Amikor létráról kézzel kotortam kifelé a trutyit, valami beleszúrt a karomba... mi a fene, aztán látom... darázs, a szó szoros értelmében darázsfészekbe nyúltam. Az volt a szerencse, hogy a másik kezemben volt a slaug, a pisztolyt gyorsan szórófejre állítottam a vékony sugár helyett és fröcsköltem vele pofán a támadó darázshadat. De így is alaposan összecsípték a karomat, sokáig éreztem szúró fájdalmat a csípések helyén, mostanra kissé bedagadt az alkarom és már nem szúró a fájdalom, hanem olyan mintha összeverték volna, tehát erős, sajgó izomfájdalom, éjszakára rakok rá borogatást.

Két év halogatás után kivezettem a villanyt a zenepavilonba a padlásról, ennyi meló elég is volt mára, zuhanyozok és megyek a hajóra aludni.

Mozgalmasan alakult a mai nap. Először is jó érzéssel állapítom meg, hogy ha igaz az a korábbi megrögzött véleményem, hogy az ember optimistakén születik és pesszimistaként hal meg, akkor még sokáig (vagy legalább még egy jó darabig) fogok élni.

De előreszaladtam. J azzal indított, hogy ő már reggel fél nyolckor piacra megy a szomszédokkal autóval. Amikor hazajött megpakolva leveszöldséggel és még fogalmam sincs mivel, közölte, hogy viszont dinnyét, amiért ment nem vett, mert nem bírta volna az autóig elcipelni. Meg pénz se volt nála elég, merthogy ő mindent bankkártyával vásárol, az meg a piacon nem játszik. Na mondom, akkor leengedem a munkacsónakot és irány a piac, mert dinnye az kell. Csónakkal nálunk nagyon kellemes piacozni, különösen az olyan könnyűvel mint az enyém, az ember csak odamegy az árushoz, kihúzza a partra a csónak orrát, kiköti  egy lámpaoszlophoz, vagy fához, pad lábához, megveszi ami kell, aztán berakja a ladikba. Na EZ ma egy kicsit komplikáltabbra sikerült. Hozzáteszem, hogy idén most használtam a kis csónakot először motorral, csak motor nélkül hinaraztam a múltkorjában vele. Indulás ellőtt belekukkantottam a benzintankba ( a kis 2.2-es Suzuki belső tankos) és OPTIMISTÁN úgy ítéltem meg, hogy elegendő benzin van benne. Pedig ha koromnak megfelelően pesszimista vagyok, akkor eszembe kellett volna jutni, hogy a stégre akasztott motor álláshelyzete más mint a fartükrön, ahol a benzin elfolyik a tank másik végébe, szóval amikor úgy látszik, hogy a tank még félig van, akkor valójában már csak kevés van benne. Kicsit nehezen indult a motor, de mondom OPTIMISTÁN, "hát vagy fél éve nem járt, majd kiegyenesedik". Na kocogunk, de mindig lefullad, de szivatóval egy rántásra újra indul... majd csak kiegyenesedik. De NEM. Jóval félút után, már közel a piac, végképp leáll. Ekkor esik le az ok, belenézek a tankba, SEMMI benzin. Mindig van nálam tartalék benzin....kivéve most, mert a hinarazáshoz mindent kipakoltam a csónakból, ne legyen láb alatt, szóval MOST nincs benzin egy csepp se. Szerencsére erős váram nekem a Sári Pista, ő félúton lakik a piac felé, telefon, kéne egy liter benzin, kérdi tiszta vagy keverék, mondom keverék, van, megyek érte. J-t kiültettem a csónak orrába, én beültem középre, így az a fél deci ami a tankban lehetett odafolyt még a benzincsapba, megindult vele a motor, de az utolsó 300 métert már egypárevezővel tettük meg, mert tényleg porszáraz lett a tank.

Innentől vaj minden, kivéve a dinnye árát, 300 Ft kilója, mondtam ha elviszem mindkettőt enged e az árból, lealkudtam 280-ra, így fizettem a két dinnyéért 5150 Ft-ot, már meg se lepődöm az árakon, így mulat egy magyar nyugger. J- nek még eszébe jut, hogy vesz fehér hagymát, meg fokhagymát, utóbbi nagyon fogy mert teljesen rászoktam a fokhagymazabálásra amióta megtudtam, hogy a rák legnagyobb ellenszere (azt, hogy rendkívül sikeres antibakteriális szer már régebben is tudtam), különben meg mindig is szerettem, amióta meg a csókos számat már csak evésre használom, mert a hangszálamat is elműtötték, még a beszéd se igazán megy, nincs jelentősége a fokhagymaillatnak.

Na hazacsolnakáztunk immáron gond nélkül és jött a lényeg, a tyúkól projekt befejezése. A megintcsak OPTIMISTÁN egy napos munkának becsült tojóláda elkészítése pont egy munkahétig tartott. Tegnap délután még felzsanéroztam, ráfeszítettem és felszegeltem kárpitosszegekkel a tetejére a kamionponyva esővédő burkolatot, lefestettem, majd felcsavaroztam a vasalatokat, szóval mára már csak a felfüggesztés maradt. Délutánra bevertem az utolsó, a saját MEO-m által szükségesnek ítélt szöget is a hátfalba.

Maga a tojófészek így néz ki.

boltíves átjáró a hálóhelyről

rugalmas Polifoam tömítés a lecsukható tető pereme alatt, a kettős OSB fal és tető közt Hungarocell őrlemény hőszigetelés (a 8 évvel ezelőtti hőszigetelő betonozás maradéka) 

a padmalyon Icukától a Fábián Sanyi hagyatékából származó PVC borítás, így kerek a projekt.

Ja, nem mutattam még az 50-es PVC csőból készült esőcsatornát, a 2 m2-es tetőre remekül bevált. Az utolsó fél méter már nincs félbevágva és eldobja a vizet a tojóládán túlra.

A jószágok a baromfiudvarban, akik idáig, mint például a szürke pulyka rosszalló rikácsolással, vagy mint Lujza az emu tolakodó kíváncsiskodással vették tudomásul nem odavaló, szokatlan zavargásomat, végre lenyugodhatnak, Lujza például boldogan feredőzik a medencéjében.

 https://www.youtube.com/shorts/pLDpa7x38o4

Péntekről szombatra hatalmas vihar volt zuhogó esővel éjszaka. Én csak J elbeszéléséből tudom, mert átaludtam a egészet. Az igazság az, hogy a kéthetes csirkeólépítés annyira kimerített, hogy aludtam mint a tej, még arra se ébredtem fel, hogy hangosan csörög a telefon a fülemtől  fél méterre, pedig J hívott, mert bepánikolt, hogy elment az áram is és hogy "jajmostmilesz". Aztán az lett, hogy csak a FÍ kapcsoló vágott le, azt megtalálta elemlámpával magától is, visszakapcsolta, ismét világos lett és nyugalom. Reggel kipihenve felébredvén csak azt konstatáltam, hogy minden csurom víz, hiába voltak a tető alatt a szerszámaim, a faanyagok, olyan erős szél volt, hogy a vízszintesen zuhogó eső mindent eláztatott ami a pénteki napló képén ott a munkasíkon látszik.

Miután a tegnapról mára virradó éjszakára is hasonlókat jósolt a meteorológia, felkészültem, ez a ma reggel készült kép

már az "eső után köpönyeg" állapotot mutatja, NEM IS VOLT vihar az éjjel csak csendes eső, úgyhogy teljesen feleslegesen ponyváztam.

Na mindegy, igazi kár nem esett, a gépeket szerencsére letakartam egy régi flanel inggel, az felszívta a csapó esőt, a kéziszerszámok meg megszáradtak, egyedül a 15 mm-es  OSB lapok duzzadtak 18 mm-esre, legalábbis a szélük, majd levágom őket, maradék anyag, a tojóládához így is jó lesz, van elég belőle, a többi meg megy a kályhába fa- meg tőzegbrikettel keverve télre.

Egy kis reggeli saját termés.

Ma megpróbálom utolérni magam a restanciámmal, "halomban állnak" az olvasatlan Emailek, két szolgáltató is rámírt, hogy nem fizettem be ezt-azt, elfogynak a gyógyszereim, mert nem írtam meg az Emailt a háziorvosnak, hogy mit írjon fel, mert a csirkeól projekten kívül két hete semmi mással nem foglalkoztam, szóval jó, hogy végre túllendültem a feladaton. Viszont nagy örömmel csináltam, mert alkotás, de azért örültem, hogy tegnap felraktam rá az ereszcsatornát és ezzel kész...illetve még hátra van a ráadás a tojófészek, de az már csak egy egynapos projekt, holnap mindenféleképpen abszolválom. A mai nap az interneten felhalmozódott restancia ledolgozásáé ( vasárnap lévén zajongani úgyse lehet a gépekkel) és ha összejön, még sütök egy kenyeret, mert semmi kedvem ebben a pocsék időben a boltba bringázni pékáruért.

Kész a tyúkház. Lujza az emu nagyon érdeklődik minden újdonság iránt, de ez nem az ő otthona lesz.

hanem többek közt az övé. 

Délelőtt miközben a feljárót illesztgettem a két pulyka is kíváncsiskodott. Kíváncsi vagyok hogy fog nekik tetszeni az új otthonuk. A főbejárat és a takarítóajtó nyitva, szárad a belső lazúrozás.

Amúgy így néz ki csukott ajtókkal.

Szabályozható a szellőzés.

Neve is van a háznak.

És a tulaj Mária, Lajossal a "törpemalaccal" édeleg. Ahogy közelítek Lajos elkezd szaporán vinnyogni, attól fél, hogy jöttömre abbamarad a simogatás. Amint távozom a nyafogás abbamarad.

Délután rendet csináltam a műhelyben, a szorítók alatt már a tojóláda alaplapjának ragasztása szárad az alapkereten.

Holnap még egy 50-es PVC csőből készítek egy ereszcsatornát és felrakom a tyúkól bejárati oldali eresze alá, mert állítólag a tyúkoknak van annyi eszük, hogy ha esik az eső az eresz alá állnak. Emberben tudok olyat akinek nincs.

Melós hét volt, de megvan az eredménye. A tyúkól majd valamennyi alkatrésze kész. Azért a "majd", mert a jövő hétre maradt a tojófészek kialakítása, mely nem szerepelt az eredeti projektben, de annyira belejöttem, hogy csinálok még egy ilyen kiegészítést ahova a tyúkok elvonulhatnak tojást rakni. Ennek külön hőszigetelése lesz amitől azt remélem, hogy télen is nagyobb kedvük lesz a tojásrakáshoz. Ezen a képen a boltíves bejárata látható, amit délután vágtam az oldalfalra.

Ez a tojófészek praktikusan egy felülről nyitható láda lesz a ház oldalán, így a tojásokat könnyű lesz kiszedni. Ja és még valami, jövő hétre maradtak az ülőrudak is. Ezeknek változó keresztmetszetük lesz, hogy a különböző lábméretű madarak megtalálhassák a nekik legjobban tetsző pihenőhelyet.

Ma délelőtt ketten dolgoztunk Zoltánnal, M férjével, ő a már kész darabokat lecsiszolta és egy alapozó favédő réteggel átkente.

A nap végeztével csináltam egy kis rendet, na nem olyan igazit, csak úgy nagyjából, hogy legalább rendesen ki tudjunk járni az utca felé, mert bármekkora is a munkahely az asztallal, meg az autóbeálló  "esernyő"-vel, amikor már ketten dolgoztunk, kiszorultam  a kukásedények tetejére az ól tetőlapjának körbe vízorrozásával. A drága jó Fábián Sanyi is ugyanolyan "gyűjtő" volt mint én, özvegyétől Icukától kaptam a vízorrokhoz az alumínium profilokat, eszembe jutott, hogy vajon az én "kincseimnek" ki veszi majd hasznát ha majd én se leszek már.

Pihennek a szerszámok és a gépek,

és főleg pihenek én is, mert kutya fárasztó hét volt, DE bírtam és ez a lényeg.

Új projekt van, a neve "csirkeól". Barátunk állatmániás, akik olvasnak, már ismerik Lujzát az emut, Lajost az eltelt évek alatt olyan 80 kilósra nőtt, újkorábban "törpe"malacot , pulykákat és tyúkokat. Behemót kakas sajnos már egy éve elhunyt a madárkórházban és a tyúkállomány is megfogyatkozott. Na Mária elhatározta a frissítést és beszerzett 3 db kiscsibét, akik szépen fejlődnek, a pulyka befogadta őket és anyáskodik felettük. A régi csirkeistálló igazából szerszámkamra semmilyen szempontból nem volt korszerűnek mondható, ezért a neten kapható tyúkólak közül kinézett egy látványos darabot és megrendelte (150000 plusz az apró). Kibontva a csomagot derült ki, hogy bár a fotón rendkívül látványos a csilivili házikó, kifutóval, tojófészekkel, szóval minden van mi szemnek csőrnek ingere, DE valójában .... hogyis fogalmazzak finoman.... egy rakás sz@r, a lapra szerelt termék összeállításával se érdemes elkezdeni foglalkozni, mert ott kezdődik a probléma, hogy a faanyag repedt, csavarodott, és az egész olyan kicsi, hogy 6-8 jószág bele se fér. Úgyhogy élve a netes vásárlás 14 napos elállási lehetőségével ment vissza a feladónak. M ugyan látott valami környékbeli fatelepen egy megfelelőt, de az 500000 Ft, szóval a megoldás építeni! Felajnlottam a segítségemet, a hét ezzel fog telni, de a következő két nap egészen biztosan. Ehhez kicsit körbegoogleztam a netet, ELKÉPESZTŐ az a tudatlanság amivel emberek magabiztosan osztanak meg egészen ostoba ötleteket, melyek egyrészt állatkínzást okoznak, másrészt a tojástermelést is negatívan befolyásolják. Nekem halvány segédfogalmam se volt a tyúktartásról, de egy nap alatt ezüstkalászos gazdatanfolyamot végeztem fejben tyúktartásból (nem vicc, például azt, hogy milyen legyen a megfelelő ülőke, amin a jószágok alszanak és ami az egyik legfontosabb dolog, az ezüstkalászos oktatóanyagból vettem), szóval az amit évtizedek óta pofázok, hogy a legeslegfontosabb tudomány az, hogy tudd hol keresd az okosságot és ki tudd szűrni, hogy a tíz tanács közül melyik az az  egy ami gyógyszer és melyik az a  kilenc ami méreg, most is segített. Megterveztem az elképzelhető legjobb tyúkházat, mely biztosítja 10 állatnak a maximális komfortot, a könnyű takaríthatóságot, stabil, időtálló és az anyagköltség alatta marad a 80000-nek.

Tegnap megvettük a hozzávalókat a fatelepen, ki is hozták egy órán belül kisteherautóval, neki is láttam és szépen haladtam, estére kész volt a lábakon álló alapkeret a padlóval, ma felkerültek a lábakra a karpántok (itt a lábak még az ég felé mutatnak )

és kiszabtam a két oldalfalat OSB-ből

az északi és déli falon szabályozható szellőzőnyílásokon 20X20 mm-es lyukméretű acélhálóval a menyét ellen.

Az autóbeálló "esernyő" alatt tudtam napközben ma esőben is kényelmesen dolgozni, a tavaly elkészült hatalmas munkaasztal, kiegészítve a szintben álló két bakkal eszményi munkahelyet biztosított, mert ma ugyan lehülést hozott az eső, de tegnap még dögmeleg volt, ennek ellenére végig bírtam a 8 órás munkanapot, mert a tető alatt mindig volt enyhe légmozgás, bár este jólesett belecsobbanni a 28 fokos Dunába és lemosni magamról a fűrészport. 

Utóirat. Most, hogy pár napja intenzíven gugliztam a témát, egyfolytában nyomja a net nekem a különféle csirkeól reklámokat attól a cégtől aminek Mária visszaküldte  a kacatját. Szóval aki azt gondolja hogy a mesterséges intelligencia az menten kiszorítja a természeteset.... hát az azért még arrébb van az idébbnél.