Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Vége nincs még, a jegyző (meg azt hiszem a hatósági állatorvos) elkezdte a ható... (2025.05.02. 17:44) Péntek.
  • A Tengerész: @Paduc: Na majd kiderül. Kipróbálom. Paradicsomnál a fogott mag tökéletesen bevált. Már eleve amiv... (2025.04.28. 00:58) Hétfő.
  • whale: @Advocatus Diaboli: Nincs Matolcsy-klán. Kuszaszem a húsosfazékhoz került, viktátor jóvoltából és ... (2025.04.25. 11:27) Hétfő.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Jól sejted. @Ormándlaki János: Látom már Diaboli kijavított. (2025.04.24. 02:16) Kedd.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mondjuk nekem a Vona se igazán szeplőtlen, ha találkoznék vele, megkérdezném, ... (2025.04.15. 01:13) Szombat.

Linkblog

Péntek.

2020.10.09. 20:30 :: A Tengerész

Úgy tűnik új családtag lett. Délután hallom rettenetesen ugat a P kutya, de nem a kerítésnél ahol szokott, hanem hátul az udvarban. Odasiettem, mert az ilyesmi nem jelent jót, hát egy tüskés gombóccal pöröl. Szerencsére nem tett benne kárt. Ha az ember valami vadállatot talál legjobb ha otthagyja…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2020.10.08. 17:42 :: A Tengerész

Gondban vagyok. Nem tudom a fényképezőgépből letölteni a képeket a PC-re. Korábban volt egy kábel, aminek egyik végét a fényképezőgépbe, a másikat a PC-be dugva simán ment. Aztán itt valami bedöglött, gyanítottam, hogy  a kábel, vettem újat, azzal se ment. Vettem egy kártyaolvasót, ennek az a…

3 komment

Vasárnap.

2020.10.04. 13:46 :: A Tengerész

Reggel ötkor arra ébredtem, hogy kitört a vihar. Átalában nyugodtan alszom, nem ébredek fel ha csak nincs rendellenes zaj. Tehát ha dörög az ég, nyugodtan alszom, csak arra ébredek fel, ha valami megváltozik "gyanús" irányba. Most az ébresztett fel, hogy a hajó erősen mozog és a fejemtől 20 centire…

2 komment

Szerda

2020.09.30. 17:14 :: A Tengerész

Általában ilyen a reggel.  De most nem.  https://www.youtube.com/watch?v=qW1G2o_a_mM&ab_channel=ATengeresz A Covid miatt nehézkes az állatorvos, semmi kedvem az asztmámmal és a 76 évemmel várakozni a rendelőben, először is utánaolvastam. A Google szerint "kennelköhögés". Bár…

2 komment

Hétfő.

2020.09.28. 22:00 :: A Tengerész

Mint a  MÉZ! Szóval nem kellett megvárni amíg megcsípi a dér. A másikat, ami ott áll mögötte, tegnap sütöttük meg az is ugyanolyan finom volt. Ma a háztartási akkumulátortelepekben pótoltam a lefogyott elektrolítszintet ioncserélt vízzel.  A téli felkészülés jegyében leengedtem a vizet a…

4 komment

Péntek.

2020.09.25. 16:57 :: A Tengerész

Fogalmam sincs meddig kell hagyni érni egy ilyen tököt (gondolom, hogy ez kanadai sütőtök ), de miután teljesen leszáradt a szára, levágtam őket. Emlékeim szerint akkor jó a sütőtök, ha már megcsípte a dér, de hát ezt most biztosan nem fogja. Tegnap este még a napkollektor melegítette vízben…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2020.09.21. 23:20 :: A Tengerész

Még a téli felkészüléshez. J régóta rágja a fülemet, hogy a bejárati ajtó hőzárását valahogy erősíteni kellene. Teljesen igaza van, egyszerű vékony vacak fa ajtó, körbe a toknál jelentős hézagokkal, ráadásul a felülete kétharmad része egyrétegű katedrál üveg,  a hőszigetelése gyakorlatilag nulla.…

Szólj hozzá!

Szerda.

2020.09.16. 16:41 :: A Tengerész

Befejeztem a felkészülést a télre. Amapolán a fa alkatrészeket átcsiszoltam, a hibákat kijavítottam lepácoltam és lekentem ismét egy új anyaggal Decoluxszal  három réteggel. https://szinvarazs.hu/termek/zorka-extra-favedo-lakk-lazur/ A jó ég tudja ez már a hányadik anyag amivel próbálkozom a fák…

1 komment

Kedd.

2020.09.08. 17:34 :: A Tengerész

Íme a tökeim. Miután maguktól nőttek ki az ágyásban, elnyomva a dinnyepalántákat, fogalmam se volt mifélék. Én azt mondtam, hogy ezek kanadai sütőtökök ( ezt valószínűsítette az, hogy a komposztba, ami bement tavasszal az ágyásba, dobáltuk ki télen a sütőtökök belét, benne azokkal a magokkal amik…

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2020.08.30. 17:03 :: A Tengerész

No. Nagyjából helyen van az új gép. Ezt már azon írom. Az az ami háttal van kifelé, így jobban hozzáférek a bedugnivalókhoz, végülis az előlapon csak a ki-be gomb van, azt meg ki lehet tapgatni, ha az ember már tudja merre keresse. A terv az, hogy ha a régiről már átjött minden ami kell, akkor ez…

9 komment

Szombat.

2020.08.29. 17:54 :: A Tengerész

Az úgy van mindig, hogy egyik munka hozza a másikat. Nagyon hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy muszáj áttérnem a Windows 7-ről a 10-re. Egy szakember akitől tanácsot és segítséget kértem, mondta, hogy semmi gond, 10000 Ft és Win 10 lesz a gépemen.... DE arra számítsak, hogy amiket megszoktam…

2 komment

Csütörtök.

2020.08.27. 22:22 :: A Tengerész

Tegnap rácsodálkoztam SP   Fb. bejegyzésére, amiben képeket mutatott a ráckevei autós kempingről. Sose tudtam, hogy van itt ilyen. Na ma reggel felhív, hogy megy oda nem akarok e vele menni. Egy csónakkirándulás mindig kedvünkre van, használjuk ki amíg tart a nyár, J-vel "benne vagyunk". Ott elől…

1 komment

Vasárnap.

2020.08.23. 17:49 :: A Tengerész

Tegnap remek eseményen voltam. A tuba nagy kedvencem, nála jobban fúvósban csak a szuzafont szeretem, szóval basszus a köbön. Sejtettem, hogy lesznek jónéhányan, magam is terjesztettem az eseményt a Fb-on, mert ez nem "hivatalos" városi esemény volt, hanem a művészek magánkezdeményezése, de azért…

9 komment

Péntek.

2020.08.14. 08:20 :: A Tengerész

Hát nem tudom mit rontottam el a babtermeléssel. Ez az ültetvény. Ez meg a termés. A TELJES termés. . Virág volt rajta elég sok, terméskezdemény alig néhány, de többsége leszáradt, ez az egy hüvely maradt. Csak a paradicsommal vagyok sikeres, az nő, terem mint a dudva. Bosszant a karom.…

2 komment

Szombat.

2020.08.08. 17:49 :: A Tengerész

Piszok meleg van. J-t ki se lehet vakarni a vízből. Még én is bementem délelőtt, pedig én csak végszükség esetén megyek abba a nedves vízbe. De rettenetesen leizzadtam. Arról volt szó, hogy azt a katamaránt amit egy barátom hozott felszerelni és félbehagytuk a munkát, hogy majd holnapután jön…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2020.08.06. 12:47 :: A Tengerész

Állatokról fogok írni. (mostanában amúgyis embergyűlölő kedvemben vagyok) J az imént hozta be ezt a  paradicsomot. Átfordítva a túloldalára OTT a gonosztevő! Ez alighanem a farka. Piszkáljuk meg kicsit! Farkát behúzta, fejét kidugta. SŐT amikor J megpiszkálta a "fejét" odavágott az ujjára!…

4 komment

Szombat.

2020.08.02. 00:37 :: A Tengerész

Kivételesen nem a piacra mentünk csónakkal, hanem körbehajóztuk a szigetünket. Ezt a rituális tevékenységet minden évben legalább egyszer elvégezzük. A 21-es folyamkilométer táblától északi irányban van a Balabán csatorna bejárata úgy 50 méternyire. Mindjárt egy "maszek" gyaloghíd alatt kell…

1 komment

Kedd.

2020.07.28. 12:02 :: A Tengerész

Mindig elbóklászok amikor valami határozott céllal megyek fel a  netre. Az imént annak a lehetőségét kerestem, hogy "Műszaki" olvtárs tanácsa alapján hogy menthetném meg biztonság kedvéért a teljes https://amapola.blog.hu/ blogot az esetleges elmúlástól, amikor ebbe a gyöngyszembe…

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2020.07.26. 17:55 :: A Tengerész

Aggódom. Ez a blog az Index szerverén és gondozásában fut. Ha összedől az Index nagy kérdés, hogy tudom e tovább folytatni. Informatikához nálam jobban értők, van okom aggódni? Csak azért, mert korábban amikor indítottam ezt a blogot akkor valamilyen más rendszert használtam, aztán az bedőlt és…

16 komment

Péntek.

2020.07.24. 17:30 :: A Tengerész

Amikor ideköltöztünk a stég öreg deszkáit veszélyesnek tartottam és 2016-ban lecseréltem az összeset. Gondoltam  (miután már nincs autóm) hogy a neten rendelek deszkát. Megrendeltem, első osztályú, felárral valamivel még impregnálták is (legalábbis azt hazudták). Még az első évben beszakadt alattam…

Szólj hozzá!

Kedd.

2020.07.21. 16:42 :: A Tengerész

Ha kinézek az ágyamból az ablakon, (most éppen) ezt látom. ÉN nem tudok betelni a látvánnyal. Mert soha nem ugyanolyan kétszer.  Nem akarok se máshol, se másképpen élni.

Szólj hozzá!

Szombat.

2020.07.18. 21:09 :: A Tengerész

Kissé lehűlt a levegő. Az eső lába is lógott, ezért visszavettem a hosszúnadrágot és hosszú ujjú inget a csónakban piacra menéshez. A piacon már nem látszik, hogy még tart a járvány, ugyanolyan tömeg van mint tavaly ilyenkor, de a Lipóti péknél simán kaptam parasztkenyeret, pedig máskor szombaton…

6 komment

Szerda.

2020.07.15. 12:08 :: A Tengerész

Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a születésnapi jókívánságokat. Nézzétek el nekem, hogy nem fogom mindenkinek külön külön megírni aki rámköszönt abból az alkalomból, hogy ma vagyok háromnegyed évszázados, mert hálistennek sokan vagytok ( e pillanatban 65-en csak a Fb-on) és még biztos…

6 komment

Kedd.

2020.07.14. 17:56 :: A Tengerész

Volt egy régi történet, ami egy emberről szólt aki egész életében a Brooklyn hidat festette. Amikor az egyik végén végzett ment vissza a másikra, mert már megint rozsdás volt. ( A Lánchídra is elkelne egy ilyen. Tudok még ilyen történeteket, amikor a Great Eastern óceánjárót, akkori fogalmak szerint…

Szólj hozzá!

Péntek.

2020.07.11. 00:48 :: A Tengerész

Saját termésből készült zöldborsólevest ebédeltem. SOKKAL finomabb volt mint a bolti fagyasztott zöldborsó. A paradicsom pont abban az ütemben érik, ahogy esszük. Azért aki irigyli a "saját termést", harmadik napja takarítom az elburjánzott ágyást a tűző napon. Kezdetben vala a paradicsom és a…

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2020.07.05. 13:01 :: A Tengerész

13:01 Második hete takarítok a hajón, hosszabb rövidebb megszakításokkal. Csak a headet három nap volt kisikálni. Ilyenkor előkerülnek dolgok, ez például a könyvek közt volt a polcon. Kirakom, mert úgy érzem erősen megfakultak az ismeretek, az "én időmben" még követtük az itt leírtakat, de hát a …

Szólj hozzá!

Péntek.

2020.07.03. 17:51 :: A Tengerész

Gyerekkoromból emlékszem egy mesében szerepelt az "égigérő paszuly". Lehet, hogy sikerült elültetnem. Azt hittem elég lesz neki a kerítésmagasság. Hát nem. Felszaladtak a tetejéig, aztán ott össze vissza tekerednek egymást fojtogatva és nyúlnak a semmibe. Fogalmam sincs ezt most .hagynom kellene,…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2020.06.29. 17:34 :: A Tengerész

Egy hete még egy hálózsákot magamra kellett terítsek éjjel a nyári pléd fölé, mert fáztam a hajón éjjel, most meg olyan fülledt meleg volt tegnap, meg ma délelőtt, hogy izzadtunk még az házban árnyékban is. De aztán délután 3-kor bejött az eső, aztán viharos szél, egyből felfrissült az idő, meg mi…

Szólj hozzá!

Szombat.

2020.06.27. 17:37 :: A Tengerész

Végre nyár van. Csónakkal mentünk a piacra krumplit meg egyebeket venni. Nagy tömeg volt, elszoktam tőle. Nem mondom, hogy visszasírom a járványállapotokat, de egyre jobban utálom a tömeget.  Fiatalon nem zavart, emlékeim szerint. Azt hiszem kezdek embergyűlölő lenni.  Ilyen a délután.  Az ott a…

Szólj hozzá!

Péntek.

2020.06.27. 00:08 :: A Tengerész

Köszönöm mindenkinek a névnapi jókívánságokat! Tegnap vendégünk volt. J lett rá figyelmes, hogy a P kutya rettenetesen ugat valakit a kertben. Ő volt az. Fejét, lábát farkát behúzva lapulét a kerítés tövében, várva, hogy elmúljon a feje fölül a támadás. A kerítésjavítás miatt esett fogságba.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil