Hajónapló

Hullik valami barna vacak a fákról és halmokban lepi el a hajót. Reggelente pókhálózással kell kezdenem, hacsak nem akarom, hogy a képem, meg mindenem pókhálós legyen amikor kilépek a deckre. Szóval a seprű, egész pontosan a partvis a leggyakrabban használt hajósszerszámom. Amúgy csendes napunk volt, jó nagy eső esett az elmúlt két napban, kimertem egy csomó vizet a bociból, vásároltam "J"-nek főznivalót és behoztam a hajóra a remek bringapótkocsival. Reggel 10 fok volt odakint, idebent meg csak 15, szégyenszemre begyújtottam. Merthogy  "J" azt mondta ne hordjam ki indulás előtt a hajóból a partra a maradék téli tűzifát, hátha szükség lesz rá. Így aztán elzéfeszteltem a padládába és milyen jó hogy hallgattam a feleségemre, mert most igen jól jött egy kis tűz a kályhába.

 Két év után egy éjszakát nem Amapolán hajtottam álomra a fejem, hanem szégyenszemre szárazföldön aludtam. Az történt, hogy a volt munkahelyem az egykori Átrium Hyatt, ma Sofitel szálloda 30 éves fennállása alkalmából a régi dolgozóknak emlékbuli volt a Budapest Kongresszusi Központban, másik, ugyancsak régi(az utolsó) munkahelyemen. Ezért Vasárnap délben beutaztunk Hév-vel (illetve pótlóbusszal) Budapestre. Miután este 11 óra felé távoztam a jólsikerült estéről, már szóba se jöhetett a visszajövetel Ráckevére, ezért az itthoni helyett otthon aludtam a régi ágyamban. Aztán ha már ott voltunk elmentünk szemüveget feliratni a Péterfybe, aztán megraktam a nagy tengerészzsákot ami anno bejárta velem a fél világot kimosott holmival, mert már alig volt a hajón tiszta textil és visszautaztunk a hajóra. Nemrég érkeztünk meg. Megállapítom, hogy a hatalmas zsák egy cseppet se könnyebb mint régen, amikor behajózáshoz is ugyanígy megtömtem, viszont az, hogy 40 év után ugyanúgy elbírtam vele (na jó egy kicsit jobban összeszorítottam a testnyílásaimat cipekedés közben), jó jel a kondíciómra vonatkozóan. Főleg attól tartottam, hogy visszajön a derékfájásom, amit az úszás és a dögönyözőzuhany nagyon szépen rendberakott három napja, de szerencsére semmi bajom.

Délelőtt meghallottuk a fagyisautó szignálját (aminek a szövege: "Szól anyádnak adjon pénzt!"). Kisétáltunk, de nem látszott sehol ezért "kénytelenek voltunk" bemenni a Tescoba egy Carte d' Or  somlói galuska fagyiért. Ez volt az ebédünk. Kicsit túl jól élünk mostanság, szégyellem is, meló semmi csak az élvezetek. Amikor tegnap mentünk kifelé és "B" kérdezte a Vizáról, hogy hova megyünk én meg mondtam, hogy "feredőzni", mondta is rá fejcsóválva, hogy ez már mégiscsak sok, munkaidőben, ezt már "kénytelen lesz jelenteni a felsőbbségnek". De túl a tréfán, hisz éljük a nyugdíjasok életét, tegnap volt is egy olyan érzésem, hogy micsoda igazságtalanság, hogy miközben sokan a mindennapi betevőért gályáznak keményen, mi meg csak henyélünk a forróvízben. De hát amikor szállodákban küzdöttem nap mint nap a technikával, sose jutott eszembe, hogy a vendég meg itt pöffeszkedik, sőt, nagyon helyesen azt kívántam bárcsak jönnének minél többen. Szóval a gyógyfürdő üzemeltetőknek, fagyigyártóknak is élni kell valamiből, így aztán azért nincs "akkora" lelkiismeret furdalásom.

Nagyon mondta egész nap a rádió, hogy jön a vihar. Délre jósolták, aztán délután hatra, most hét óra van, mondjuk erős a szél, de még messze van a 100km/órától amivel ijesztgettek. Mi mindenestre zéfeszteltük a paradicsompalántákat, én felhúztam felső végállásba a bocit, amit amúgy éppenhogycsak a víz fölé szoktam rendesen felemelni, átnéztünk mindent odakint, megigazítottam a köteleket, ennél többet nem tudunk tenni.

Eszembe jutott egy régi Videoton jazz fesztivál (valaha volt ilyen gyár Magyarországon! Bizony! TV-t gyártottak!) és a kedvencem.https://www.youtube.com/watch?v=yi1MTwnOKsE

Ma délelőtt biciklire ültünk és elkarikáztunk a Vellness  Hotelba, mert rendbe jött már a kikötőkötél mosáskor leégett hátunk, szerettünk volna feredőzni egyet a különféle medencékben. De csalódásunkra az egész hotelt több napra lefoglalták zártkörű rendezvényre egész hétfőig. Viszont a recepciós kislány javasolta az ugyancsak Ráckevén lévő Aqua Word szállodát és strandot, ami ráadásul itt van nem messze Amapolától. Bár most, hogy hoztuk a bringákat, egyszerűen nincs távolság, kerékpárral mindenütt percek alatt ott vagyunk. Szóval http://www.aqua-land.hu/KeP_eS_VIDEo_GALeRIA.html . Egész nap ott dagonyáztunk a különféle medencékben, buborékolósban, dögönyözősben, uszodában, szaunában. Ott is ebédeltünk, nemrég értünk haza. Vacsorázni kibicikliztünk a piactérre, a büfékocsi már piacnap előtti este kinyit, "J" ismét nem tudott ellenállni a sült tarjának, én sültkolbászt ettem. Ismét egy szép napon vagyunk túl.

Miután a tegnapi nap csütörtök volt, de a hétnek ki kell jönnie ezért ma szerda van. Legalábbis Amapolán. Csodás a reggel. Hét ágról süt a nap, egyelőre minden úszik a harmatban odakint a decken "J" még békésen alszik én rádiót hallgatok, Emailezek.

20:27 Nem nagyon ugrabugráltam a vacak derekammal, ilyenkor felveszem a széles súlyemelő övemet amit amúgy csak cipekedéshez emelgetéshez használok, ettől pár nap alatt rendbe szoktam jönni. Azért koraeste bringára kaptunk és összevissza tekeregtünk Ráckevén, a végén a Csöliben kötöttünk ki és nem tudtunk ellenállni egy-egy újabb adag mákos lütyőnek. Nem tudja valaki hol kapok Ráckevén vékony (olyan 3mm belső átmérőjű) olajálló vászonbetétes gumitcsövet? Merthogy a felfelé menő útnak nem akarok nekivágni ezekkel a résolajcsövekkel, amikből egy idefelé is eldurrant, le akarom cserélni az összeset.

Más. A neten barangolva találtam ezt. http://www.wimp.com/hawaiitimelapse/ Még ez sem az "igazi" amit a szárazföldtől messze, a fényszennyezéstől mentes tengeren, óceánon lát az ember, de már egészen jól néz ki az égbolt. Valaha a trópusi vizeken járva a MAHART cargo hajókkal, esténként hanyatt feküdtem a decken távol a gépház monoton zajától, ahol már csend volt és gyönyörködtem a látványban. Mintha egy mattfekete bársonyra szórtak volna sziporkázó gyémántport. Ahogy ott feküdtem szinte szédülés fogott el, az volt az érzésem, hogy belezuhanok az égbe a csillagok közé.

Ellógtam a napot. Délelőtt epret vettünk a piacon, aztán csak lazsáltam, enyhítő körülmény, hogy kijött a derékfájásom. Délután/este a Kisemberékkel beszélgettünk, aztán vacsoráztunk a "Csöni" vendéglőben. Hú nagyon jó kaja volt! "J" harcsapörköltet evett túrós csuszával én hagymás rostélyost és mákos lütyőt. Aki erre jár ne hagyja ki!

Csúnyán indult a nap. Egészen pontosan már a tegnap este is, mert szomorúan kellett konstatálnom, hogy a klotyókifolyó a kingstone (az a golyóscsap ami a hajófenékben van) környékén azaz a szokásos helyen eldugult. Ma reggel már hat órakor nekiálltam elhárítani a dugulást. Feltűnt, hogy mindig azt követően van ilyen gond amikor vendégeskedés van a hajón. Az "anyag" alaposabb vizsgálatát követően (a naturális részletektől eltekintek) a dugulást egy kéztörlő kendő okozta, az a fajta amit pl a repülőgépen adnak kézmosás helyetti használatra. Ez, pláne ha az öblítés nem tart elég ideig, pont alkalmas eltömíteni a csövet a kanyarban. Ki fogok tenni egy táblát az ajtóra, hogy "Semmit ne dobjon a WC-be amit előtte nem evett meg!". Aki bemegy a WC-be kap egy nylon zacskót aminek a tartalmát kijövetkor ellenőrzöm. Merthogy nem egy öröm ahogy letérdelve gyengéden állam alá veszem a WC csészét mint a hegedűművész féltett Stradiváriját és kézzel addig piszkálom a dugulást egy nagyon nehezen hozzáférhető helyen amíg egyszercsak kizuttyan a tenyerembe pár liternyi folyadékkal egyetemben. Talán ki kellett volna töltsek egy lottószelvényt....Végezve a munkával kislaugoltam a headet és kiszivattyúztam mindent. A piperetakarítást "J"-re hagytam, addig kimertem és kitörölgettem a tegnap és éjszaka beleesett esővizet a bociból. Jó sok volt benne, miután tegnap optimista módon nem raktam fel a ponyvát rá. A jól végzett munka után jóízűen megreggeliztünk és átvitorláztunk a túlpartra a Balabán szigetre. Fekete Ica régesrégi Vegyterves kolléganőm és férje Fábián Sanyi építettek ott egy remek házat. Ica tervezte (ő ugyan, akárcsak én villamos tervező volt, tehát kénytelen volt egy építésszel aláíratni az engedélyezéshez a tervét), ketten megépítették. Sok házat, komoly palotákat látni a kisduna mentén, de mindezidáig nekünk ez tetszett a legjobban. Előszöris nem megalomániás. Kis ház, egyszerű, mégis míves, de nem hivalkodó. Minden részletmegoldás kidolgozott, minőségi anyagokból gondos munkával készült. Valaha a Vegytervben sok nővel dolgoztam együtt, rajzolók, szerkesztők tervezők közt "I" volt a környéken a legokosabb, ez ezen a házon is meglátszik. A külcsínhez a belső elrendezés praktikusságával, alapos átgondoltságával, funkcionális tökéletességével illeszkedik. Minden van ami kell, ott ahol kell, semmi felesleges, pont annyi amennyi szükséges két ember életéhez. Kár, hogy a tervezőt csak telefonon tudtam megdicsérni, csak "S" volt itthon, "I" anyósát ápolja immáron 12 éve.

Elbúcsúzva "J" ült a Mákvirág kormányához és elvitorláztunk az Angyali sziget végéig megkeresni a "MP" által ajánlott lagúnát. Akármilyen ügyesen kormányzott is életem párja, a 180 fokos szélfordulók, erősödések és leállások közepette, a sziget vége felé annyira legyengült a szél, hogy leszereltünk, felraktam a motort a tükörre a kormány helyett és azzal mentünk tovább. Ennek következtében el is passzáltuk a bejáratot, ami tulajdonképpen egy csatorna ami elválasztja az Angyali szigetet a Vesszőzátony szigettől. Aztán visszafordulva csak megtaláltuk a legfeljebb 2m széles bejáratot a dúsan burjánzó gyékényes között. A bejáratnál leállítottam a motort, mert ebbe a szentélybe illetlenség lett volna bepöfögni. Evezővel hajtottam a csónakot a kacskaringós csatornán, mely egy idő után valóban lagúnaszerűen kiszélesedett. Bár több stéget, ladikot,vízre nyíló kertkaput láttunk, embernek nyoma se volt, ellenben a természet minden hangjával, békabrekegéssel, rovarzümmögéssel, madárcsicsergéssel, halak csobbanásával jelezte, hogy jelen van az élet. Két teknősbékát is láttunk napozni a torzsákon, de akármilyen csöndben is eveztem és mégcsak meg se pisszentünk, mégis ahogy közel értünk ezek a rendkívül óvatos állatok azonnal becsusszantak a vízbe. Aztán a lagúna másik vége a túlsó, a "kiságba" torkollott, ahonnan immár motort indítva szép úriasan hazaberregtünk Amapolára. Csodaszép volt, köszönjük "M P"-nek az ötletet. 

Gyomrunk korgását egy megkésett ebéddel csillapítva, majd némi szunyókálás után egy koraesti sétát téve a szomszédos Tescoba készleteink kiegészítése céljából, zártuk a végére kellemessé sikeredett napot.

Esik az eső. A legjobb alkalom, hogy szemezgessek Beho képeiből, amiket tegnap elhozott pendriveon. Kezdődött az összejövetel össznépi zöldségpucolással, csipetkehengergetéssel. Mindenki egyéni ízlése szerint csipetkézett, lettek apróbb és méretesebb tészták. 

Gazda keze hizlalja a gulyást.

Alakul a végeredmény. Persze van aki kivonja magát a közös munkából ( a feleségét bezzeg robotoltatja) és inkább elmegy vitorlázni.

A résztvevők egy része hajóval érkezett. Amapola kissé felpakolva.

Itt van minden Sün is. (Kata persze elszaladgál, de a három kicsi mindig egy 3m-es sugarú körön belül van, soha nem távolodnak el egymástól)

Egy idő után már a kanalak, a poharak és a beszélgetés neszei törik meg a csendet.

A partról szakértő (és tán elismerő...) szemek figyelik ahogy Mákvirág a gyenge szelecskében vasalgatja a habokat.

További képek kommentár nélkül. 

 

Most mondja a rádió, hogy meghalt egy magyar hegymászó, Horváth Tibor. Nem tudom, ha mondjuk a legsúlyosabb büntetés a bíróságon Himalájamegmászás lenne, nem lenne e elrettentőbb hatása mint az életfogytiglannak. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki onnan vissza is jönne jobb ember lenne mint aki bűnözőként elindult.

Tegnap nem írtam naplót, délelőtt kicsit vitorláztam a dinghyvel, Mákvirág szépen viselkedett, elkelt a gumivirsli is, mert komoly szállökések voltak. Alighanem a folyami vitorlázás velejárója lehet, ezt még tanulnom kell, a Balatonhoz, a stabilabb szélhez szokott gyakorlatomhoz képest itt forgolódós, hirtelen szélerősödésekkel tarkított pöffös szelek vannak. Tegnap például nullás és ötös közt változott a szélerősség, 90 fokos szélfordulókkal, egyik pillanatban kreuzotam, másikban raumoltam ugyanazon a csapáson, majd hirtelen szembevágott a szél, de amire ráfordultam már megint visszaállt a korábbi irányra. Ahogy Sam Small mondja a "Repülő Yorkshirei Ember"-ben olyan "ráncigálós" volt a szél. Mindenesetre aki itt megtanul vitorlázni, azt máshol már nem éri meglepetés.  Amikor éppen száguldottam akkor élvezetes volt, de annyira idegesítő volt az örökös vacakolás, hogy hamar abbahagytam. Pont jókor, mert még kikötés közben telefonált Beho, hogy itt van már Ráckevén, navigáljam Amapolához. Letöltöttem a fenti képeket, meg még másik 300-at a pendrivejáról, keveset beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk egymástól. Délutánra kirándulást terveztem a "MP" által javasolt lagunába Mákvirággal az Agyali szigetre, de elkezdett befelhősödni az időnként viharossá erősödő szél mellé, ezért későbbre halasztottam a dolgot. Helyette a Búza Bála ex bócmannal, volt tengerészkollégámmal beszélgettünk a Csikós Laci maradék vörösbora mellett a Vizán. "J" jókat kacagott a felelevenedő tengerésztörténeteken, se "B" se én nem vagyunk szükszavúságunkról híresek, valahogy elég volt egy szó és máris hozta a következő sztoryt. A szavak a Székely Pista új könyve kapcsán jöttek elő, ( http://bolt.hettenger.hu/?p=productsMore&iProduct=9&sName=Szavak-a-hull%E1mok-h%E1t%E1n  ) a szavak a történeteket, a történetek meg a régi kedves, vagy kevésbé kedves kollégák, cimborák emlékét elevenítették fel. Velünk hal ki ez a nyelv ahogy kihalt a magyar tengerhajózás, egyre több hír van az újabb halálozásokról, ezen szomorkodtunk a kacagások közt. Az emberek egyikének a magam nagyon szerény lehetőségeivel ezen az oldalon szeretnék most emléket állítani. Többet érdemelne, de én csak itt tudok róla megemlékezni. Ő Legyesi László volt, de ember nem hívta így, mindenkinek csak "Légy" volt. Szakács volt a valaha létező tengerjáró hajókon, méghozzá nagyon jó szakács. A hajókon mindenkinek nagyon nehéz volt  a munkája, ez alól a szakács se volt kivétel. Gyakran lehetetlen körülmények közt, nem túlságosan friss (enyhén szólva...) alapanyagokból kellett  ételt készítenie az ingerszegény monoton környezetben élő, éppenezért  gyakran ingerült, felfokozott igényű embereknek. Sokan nem tudtak megfelelni a követelményeknek és bármilyen jó szakemberek voltak is amúgy a szárazföldön, az első behajózás után búcsút kellett vegyenek a cégtől. A szakács viszont bizonyos szempontból kulcspozícióban volt, ha amúgy jól főzött és a parancsnok is megvolt vele elégedve, sokszor némi felsőbbrendűséggel kezdte kezelni a kosztosait, főleg a legénységi állományt, hiszen előbb utóbb mindenki megéhezik és valahogy a szakács kegyeire szorul. (nem véletlen, hogy Gorcsev Ivánt is szakácsnak protezsálta be Privát Elek). Nos a Légy ennek pont az ellenkezője volt. Mint egy jóságos anya üzemeltette a konyhát, nem tudtam úgy elmenni a konyha előtt, hogy  ne szólt volna ki, hogy " Elek nem vagy éhes, nem kérsz valamit?" (Elek a mindenkori elektrikus neve a hajón akárhogy is hívják egyébként) És prímán főzött, tele volt humorral, soha nem láttam se fáradtnak, se kedvetlennek, igazi jóbarát volt. Elképzelésem sincs hogy a francba volt képes például TEJSZÍNHABOT csinálni a tortára a Tengerészeti Világnapon, amikor hónapok óta nem volt friss élelem a hajón! Csak  szárazárúból, meg  fagyasztott húsokból gazdálkodhatott, de soha nem készített ehetetlen ételt. Egyidősek lehettünk, vagy tán még fiatalabb is volt nálam, mégsem él már. Drága Légy barátom Isten nyugtasson!

19:48 Egész nap esett az eső. Egyszer mentem ki a deckre esernyővel a kezemben megnézni, hogy érzik magukat a paradicsompalánták. Bizisten nőttek tegnap óta legalább három centit! De nekem semmi kedvem nem volt odakint maradni, még a lobogót se húztam fel, csak elázna a csendes, kitartó, szapora, áztató esőben. Mondjuk a paradicsom is mutatja mennyire hasznos ez a természetnek. Bár tavaly az aranyat érő májusi esőből olyan sok volt, hogy minden megrohadt, de remélhetőleg idén nem lesz így. Ha már a régi dolgok előjöttek, mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=BHcziUh64EY&feature=relmfu .

Ma Mákvirággal mentünk a piacra. Még sose próbáltam ki motorcsónak üzemmódban, most eljött ennek is az ideje. Négyen ültünk a parányi csónakban és még a gumihurka se merült vízbe! Gyönyörű szépen megy motorral is. Kicsit elázott ugyan az orrban ülő Zsuzsi ("E" felesége ) meg a az én fenekem hátul  a csónak tükrének peremén ülve amikor az erős szélben szembe mentem a hullámokkal, de kit érdekel? Meleg volt hamar megszáradtunk. Hálistennek alaptalanul huhogtam, vajknak volt igaza, ma a rendes megszokott zsúfolt lökdösődős piac volt. Vettünk  kenyeret, krumplit paprikát, meg "balkonparadicsom" palántákat, ezek egy közepes méretű cserépben is teremnek, kipróbáljuk "hajósüzemben". Kipakoltuk a zsákmányt a hajókra, aztán átmentünk, hogy felderítsük a Balabán szigetet a szárazföldtől elválasztó csatornát, de 30 méter haladás után visszafordultunk, mert karbantartás híján tele a meder bedőlt fákkal, uszadékkal, talán evezős üzemmódban egyedül tudnék benne evickélni a bocival, de így négy személlyel terhelve, kockáztatva a kis Suzuki motor hajócsavarját nem volt kedvem az expedicióhoz. Visszatértünk hát a hajókra ebédelni. Szieszta után befejeztem egy kölcsönkönyv olvasását, a Titanic katasztrófájának 100 éves évfordulójára jelent meg a Carpathia magyar hajóorvosának életrajzi regénye. Aki nem tudná, ez a hajó volt az amelyik kimentette a Titanic túlélőit és a rajta szolgáló három orvos egyike Lengyel Árpád volt. Előtte és utána a BÖME (Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület) orvosa volt az első világháborúban az Auguszta kórházvonat többszörös hadi éremmel kitüntetett főorvosa, a nemzet megbecsült zsidó polgára, 1940 szeptemberében bekövetkezett korai halálát követően Budapest díszsírhelyen temettette el, koporsóját a Frontharcos Mozgalom önkéntesei kísérték a rendőrség díszegyenruhás tagjainak sorfala közt. Mindazonáltal veje, egyetlen leányának férje bár kiváló eredménnyel végezte a gimnáziumot a numerus clausus miatt nem mehetett orvosi egyetemre, özvegyét 1944-ben nyilas suhancok az utcán elfogták és az óbudai téglagyárba vitték, további sorsa ismeretlen, csak tudható. Miért írom le mindezt? Mert gyakran olvasom és kommentálom miniszterelnökurunk kedvenc lapjának a Magyar Nemzetnek internetes kiadványát. Az oda kommentelők közül sokan olyan minősíthetetlen antiszemita hozzászólásokkal egészítik ki a szélsőjobb hangvételénél sokszor alig enyhébb stílusú cikkeket (én csak falhugyozó antiszemitizmusnak nevezem, nem mondom ki, de érezze mindenki mire gondolok, de ha valaki rámolvassa akkor pofátlanul tagadom). Nincs messze sokaktól a neonáci gondolkodás és azt hogy ez így előjöhetett azon túl, hogy 60 éven keresztül nem volt a dolog kibeszélve,  sokat rátett a lapátra Orbán Viktor nemzetmegosztó politikája. A kétharmaddal hatalmas lehetősége volt a nemzet egyesítésére, de ugyanazt az ellenzéki, sőt ellenséges politikát folytatta hatalomra kerülve, mint amivel nyert. Ostoba focista, csak a meccset tudta megnyerni, de fogalma sincs mit kezdjen a győzelemmel, miután eleme a harc, nekiment egy nagyobb ellenfélnek Európának, két év alatt kikapott és most a veszteséget hazudja győzelemnek, azt, hogy talán sikerül oda visszahozni az országot ahonnan indította a csatát. A hívei el is fogják hinni, hogy leverte Brüsszelt, pedig ha okosan csinálta volna, nem ott tartanánk nagyon jó esetben mint 2010-ben, hanem tán túl lennénk a bajokon.

Délután magunkra maradtunk. "E"-ék elindultak visszafelé a Baylinerrel , holnap estére már Budapesten kell lenniük és "E" addig még egy kicsit kalandozni szeretne. Mi még maradunk, bennünket nem sürget semmi, a jövő hétre még van pár itteni programtervünk.

Tegnap nem gondoltam, hogy ennyi ideig fog  tartani a kötelek mosása, amihez tekintettel a hőségre és a spriccelésre, fürdőruhára vetkőztünk. Ezért ma így néz ki a hátunk. "J"-nek a bikini melltartó madzagjának csokrát, nekem meg a derekamra oda a gerincműtét fércnyomai alá még a fürdőgatyámben lévő cimke árnyékát is odarajzolta a nap.

Kissé érzékeny a bőrünk, de semmi komoly. Ma délelőtt biciklivel össze-vissza karikáztuk Ráckevét. "J" ugyan sétálni akart inkább, de meggyőztem, hogy kerékpárral sokkal jobb a séta. Nagyobb a bejárt terület, ha eltévedünk kevesebb idő visszatalálni a járt ösvényre, egy város alapos megismeréséhez a legjobb mód a bringázás. Kiérve a parti sétányra már kinyitott a múltkor az orrunk előtt bezárt kajálda, úgy hogy bepótoltuk a sült tarjalakomát. Olyan szelídek itt a tőkésrécék, hogy kézből szedik el a kenyérdarabokat, nekem alig maradt, mert "J" állandóan ezeket a koldusokat etette. Utána fagyizás a Romantica cukrászdában, majd békés délutáni szunyókálás Amapolán. Most rotyog a gázon a paprikáskrumpli sok füstölt kalbásszal, vörösbor lesz a közös vacsorához Ervinékkel, szép az élet na! Az idő meglehetősen lehűlt, ami kifejezetten kellemes a hőség után. Szerencsére a beharangozott szélvihar, legalábbis errefelé elmaradt. Béke van és nyugalom nekünk a legjobb a világon. Viszont holnap szuper telihold lesz jönnek a vérfarkasok!!!

Beho küldött képeket a buliról, de sajnos nagyfelbontásúakat. Ez azért baj, mert megint túlléptem az 5 GB-omat, így  hatodikáig tetű a gépem, tízperces letöltések lennének, ennyi időm nincs rá. Hatodika után letöltöm és átméretezem őket, mert ekkora felbontásban a blog se "eszi" a képeket. Addig gyönyörködjetek a buli utáni ébredés képeiben a "MP" helyére kötött Amapoláról.

Délelőtt látogatóink voltak. Dr Rácz Tamás a vizek tudósa és fia voltak nálunk és elbeszélgettünk a hajókról. Délután véget vetettem a tespedésnek. Az a helyzet, hogy egészen elszontyolodtam valahányszor a valaha szép kikötő és horgonyköteleimre néztem. A téli használat során hol a levegőben feszülve, hol a vízben ázva, hol a fenék iszapjában feküdve rettenetesen elkoszolódtak. Amikor elindultunk és beszedtünk minden kötelet egészen iszapos lett a frissen mosott deck tőlük, amikor meg megszáradtak a napon merevek lettek és hullott belőlük a homok. Itt nem használ a régi balatoni módszer, a mosógépben való kimosás, mert 12-30 méteres 20-as köteleket betedutyálni a max 5 kiló mosására alkalmas gépbe elég reménytelen vállalkozás. Ervinnel beszélgettünk a dologról és az ő ötlete volt a magasnyomású mosás. Ma kipróbáltuk, az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

Ilyen volt, ilyen lett. Elbabráltunk vele "J"-vel pár órát, egyikünk nyomta a Karcher puskával, másikunk mezitlábas ujjakkal forgatta. Nem egy haladós meló, de valamennyi kötél olyan lett késő délutánra mint újkorában!

Késő délutánra beerősödött a szél és komor felhők gyülekeztek nyugat felől. Kicsit rohangásztunk a Mákvirággal kettesben "J"-vel. Rendes kiülős volt az idő, egy kajakos gyerek fel is borult, a kísérő motoros kiszedte, de aztán elfogyott a benzinje és a kajakos húzta ki a partra. Miután a felhők egyre közeledtek és a rádió piros viharriasztással ijesztgetett kidaruztuk és leponyváztuk a bocit, aztán mindent rögzítettünk amit a szél rángathat a decken. Hamarosan dörögni és villámlani kezdett, de csak pár csepp eső esett idáig, most este 10 óra van, egyelőre semmi jele a nagy szélnek, bár az eső erősödött és a mennydörgés is közeledik. Szóval nincs még vége a dolognak, alighanem befelé megyünk az "időbe". Hat kötelet raktam ki, ennyi biztos megtart, hacsak a Viza le nem szakad a partról, amire kötve vagyunk. Megnéztük az előttünk ugyancsak a Viza oldalára kötött helyi nevezetességet a Balabán nevű hajót is...nos nem szívesen mondok ilyet de olyan "antihajós" módon volt kikötve, hogy (miután az ő kikötésükhöz nyúlni nem akartam) félve, hogy ha leszakadnak pont ránk esnek, biztonsági kötélnek kiraktam a  horgonykötelüket előre, hogy ha "minden kötél szakad" valami azért tartson. Ennél jobban nem tudok felkészülni a riasztás jósolta százas szélre. Talán vannak akik túlzottnak vélik ezt az óvatosságot, de véleményem szerint vízen indokolt esetben semmilyen óvatosság nem lehet túlzott. A havariák többsége a veszély alábecsüléséből származik.

 Kihajóztunk a piacra a Baylinerrel (mégiscsak más így érkezni, mint gyalog kutyagolva, ha nem is olyan mint a bangkoki floating market), merthogy Ráckevén piac van a vízparti sétányon  szerdán és szombaton és egy kellemes szabadon használható kikötő a sétány közepén. Vettünk kenyeret, epret, újhagymát, paradicsomot és retket. Aztán hazahajóztunk Amapola mellé, ami meg a Vizára van kötve. Déltájban még visszabicikliztünk ebédelni, de nagy volt a csalódás, mert bár már beállítottuk a gyomornedveinket a híres sült tarjára, de annyira gyenge volt a forgalom a piacon, hogy nem sokkal dél után pont amikor odaértünk  zárták a büfékocsit, serpenyők üresek, árú elfogyott. A piac eleve később kezdett és korábban zárt, a tavalyi hömpölygő tömegnek csak halvány mása volt a mai, kevés lézengő és még kevesebb igazi vásárló. Nem akarok megingathatatlan végleges következtetéseket levonni, de nekem gyanús, hogy mintha kevés pénz lenne az emberek zsebében. Kíváncsi vagyok milyen lesz a szombati piac. Nagy bánatunkban hogy "porba esett a pecsenyénk", visszanéztünk a zöldségeshez. A korábban ezerhatért vett magyar eper vége már 1350-re volt leárazva, ezt lealkudtam 1050-re és megvettük az egész maradékot majd három kilót és most epret zabálunk eperrel mert mindketten döglünk érte. Délután kicsit Mákvirágoztam, de annyira gyenge volt a szél, hogy hamar abbahagytam. Aztán a Baylinerrel elmentünk egyet barangolni a Senkiszigete körül. Most, hogy a munkaszüneti napok elmúltával az a kevés horgász is elmúlt, egész közel lehetett menni a parthoz bámészkodni ezzel a csekély merülésű hajóval. Nem vagyok egy kukkolós fajta, de érdekes az egyes birtokok kitárulkozása a víz felé. A rangos házakat az utcán járva zárkózottságot, rideg titkolódzást sugárzó  homlokzatok, magas, a nyilvánosságtól való elhatárolódást sugárzó kőkerítések zárják el az arrajárók elől, rejtik a mögöttük lakók világát. A víz felé viszont valami relytélyes okból mindenki megmutatja az igazi arcát, buja kertek szaladnak a víz felé, tágas teraszok, lugasok árulkodnak a tulajdonosok valódi vágyairól, legalábbis ami az otthont, a pihenőhelyet, a tuszkulánumot illeti. Nekem az a szépasszony jutott az eszembe, aki kívülről hideg, rideg, de ha megfelelőképpen közelíti meg az ember már teszi is szét a lábait.

 Elhajóztunk Szigetszentmártonba, hogy meglátogassuk régi barátaimat akiket már sok éve nem láttam. Kevés víz volt a stégjük előtt, ezért horgonyra álltam ahol még volt méteres víz és kimentünk bocival, meg behoztam őket a hajóra. Kell csináljak egy masszívabb létrát a hajó oldalára mert a boszkalinával bizonyos koron túl nem szimpatizál mindenki, ráadásul ki se raktam, az autógumin tornáztattam a vendégeket. Jól elbeszélgettünk, aztán ebéd és szunya után amíg "J" alukált a cockpitban az árnyékban, én körbevitorláztam Mákvirággal a környéket. Csodás ez a béke és nyugalom. Érdekes, hogy bár ünnep  van és ráadásul isteni az idő mégis alig látni embert a parti kastélyokban, házakban, bódékban. Mindenki megvette a telket, épített rá valamit aztán mostanra nincs pénze már leautózni ide Budapestről. Mondjuk a természetnek jót tesz ha az ember hanyagolja a jelenlétet, de azért nagyon szomorú volt látnia vízről az Angyali szigeten, meg az Operaszigeten a kalyibák előtt a teraszon, vagy csak úgy a parton heverő csónakokat. Szemmel láthatóan nem hogy az idén, de talán már évek óta senki nem használta őket, a gaz felverte a parányi birtokokat amik valaha annyi örömöt okozhattak a boldog jövőben, nyugodalmas horgászós öregségben reménykedő tulajdonosoknak. Hal mindenesetre lehet bőven, gyakran láttunk vízből kiugró nem is aprócska halakat, sajnos két nagy ponty dögöt is láttunk, remélem nem a vízszennyeződés pusztította el őket, bár itt a Viza (volt honvédségi csapatszállító hajó) mellett, ahova kikötöttünk éjszakára, olyan mocskos a víz, hogy a lábamat se dugnám bele szívesen.

Ezzel a koránkelésmániámmal egyedül vagyok a környéken, ébredés után amikor kimentem lobogózni (fene a pókokat, csak előretartott partvissal hadonászva lehet közlekedni mert estétől reggelig beszövik a hajót) még a szokásos vízi béke fogadott. Ma is szép idő lesz, mázlink van. Leteszem Mákvirágot a vízre, mert ha ma is feltámadna a szél biztos lesz aki ki akarja próbálni.

21:50 Főzünk, ettünk, ittunk, vitorláztunk (Mákvirággal) köszönjük, hogy itt lehettünk és Mihalik Péter vendégül látott bennünket. Holnap továbbállunk, még nem döntöttem el pontosan, hogy hova, de majd reggel beleszagolok a szélbe és kitalálom. Ez az élet, nem az örökös agyonszervezés és határidőzés! Kivételesen valahogy nem jutott eszembe fotózni, de számítok rá, hogy volt aki készített képeket (pl Beho az holtbiztos) és ha elküldi, akkor utólag berakom majd ide. 

 Perceken belül felkel a nap a ferencvárosi házak felett. Gyönyörű a reggel. Miután vasárnap van, még a távoli Kvassay híd forgalmának szokásos halk zúgása se hallik. A csendet csak néhány koránkelő tőkésréce hápogása töri meg. Gyenge szellő lengedez, még hűvös van, jólesik a bundesvehr molinó gatya a melegítő alatt, de ha kisüt a nap a tegnapihoz hasonló nyárias meleg várható (tegnap megdőlt az országos melegrekord, 30 fok körül volt a hőmérséklet).  A deckre kilépve, mint a világ fennállása óta valamennyi kapitány, elégedetten végigtekintettem az indulásra felkészült hajómon, beleszippantottam az illatos levegőbe, eloltottam a horgonylámpát és felhúztam a lobogót. Idebent megnéztem a maileket, elolvastam a tegnapi kommenteket, most reggelizek, aztán elmegyek még ivóvízért, mert a tegnapi melegben és izzadásban beszlopáltuk a hajón lévő készlet nagyrészét. Reggeli után elkezdem beszedni a parti kábelt és ha ez megvan, minden kész az induláshoz.

21:19 Végülis 8:15-re már menetben voltunk. Pesten beszállt Kiss Feri, Szigethalmon Sün a Kata lányával  (azt írta a Horthy telepnél fog integetni, de én az 1958-as kiadású, "a Duna Budapesttől Sztálinvárosig" című térképemen valahogy nem találtam a Horthy telepet, de szerencsére Sünéket igen), Csikós Lacit meg  Szigetcsépen vettük fel biciklistül. Nagyon kemény déli szél fújt szembe ami a kikötési, part megközelítési manővereket megnehezítette. Arra számítottam, hogy folyással szembe kell majd a part mellé állni a csepeli oldali manővereknél, ezért Ervinék hajóját a jobb oldalra véve mellékötött alakzatban vittük. De az erős szembeszél miatt ez hátszeles kikötést jelentett volna aminek beláthatatlan következményei lehettek volna, merthogy azt már kitapasztaltam, hogy hátrában Amapola mozgása meglehetősen kiszámíthatatlan, márpedig a hajócsavaron "lógva" kellett volna hátszelezni a part mellé. Ezért inkább mindkét esetben lekötöttük a Baylinert, Szigethalmon Amapolával, igaz egy puffergumi leszakadása árán (a régi hajóállomás kiálló gerendája elakadt benne) egész jól sikerült a Sünéket felszedni, de Szigetcsépen tekintettel a gyengécske stégre Ervin ment ki a Baylinerrel a Laciért. Addig amíg ők manővereztek én parkolópályán kőröztem kissé távolabb a nyílt vízen, aztán ismét összekötöttünk. Ehhez jött még, hogy további három parti ismerőst kicsődíttettem telefonon, integetni a partra, ezeket jól meg kellett találni, szóval kinavigáltuk magunkat mire délután négy előtt valamivel megérkeztünk a Mihalik Péter stégjéhez és bedugtuk Amapola orrát a nádasba. Aztán már csak a poharak csörgését és egymást kellett túlkiabálni a nap és egyéb események felidézése során Péter árnyas nyárikonyhájában. Útközben egyszer kellett megállni egy negyedórára, mert egy résolajcső (olajállónak hazudott) kipukkadt és szivárgott a gázolaj a motor oldalán végig, de szerencsére "J" észrevette, amikor bekukkantott a gépházba én meg dacolva a tűzforró hengerfejjel és szelepházdeklivel kicseréltem. Már csak a Kata gyerek örökmozgása miatt aggódtunk mindnyájan, kivéve az apját aki már megszokta. Ervin kérdezte is, hogy hogy lehet ennyire szabadon hagyni a gyereket ugrabugrálni a decken meg még annál is veszélyesebb helyeken és hogy hogy az apja ilyen nyugodt, de mondtam, hogy van még otthon három másik.

Mázlim volt, hogy pont ma jött látogatóba ideiglenesen hazánkban tartózkodó tejtestvérem (a történetet már meséltem) "F J" igazából csak Dodó, itt meg  mostanság emeritus. Merthogy végigdolgoztam a napot és délelőtt őt is befogtam, pont a nehezére érkezett. Már reggel hatkor festettem a rozsdátalanított marmonkannákat, mert ilyen dzsuvásan nem akartam elzéfesztelni őket. Aztán nekiálltam a téli tanyahajót valahogy menetkész állapotba hozni, nagyjából rendet csináltam a cockpitban is, mert pár napja még fűtöttünk, a kormányállás még tüzifával volt eltorlaszolva és mindenütt halomban állt az anyag, alkatrész. Két púposra pakolt csónaknyi kacatot kihordtam a parti raktárba, illetve a kukába. Aztán beszedtük, kihúztuk a rengeteg parti drót és egyéb köteleket, parti kábelt és feltéptük a két horgony egyikét, a másik itt marad kibólyázva és vár bennünket. Valóban csak úgy sikerült felszedni, hogy egy kis hátra után rámotoroztam, a tonnák megtették a magukét egyből felszakadt a fenékről. Délután lemostuk a decket, behordtuk a hajóra a bicikliket, pótkocsit, mert erre az éjszakára a Deckparner kft Kisduna nevű hajójára illetve pontonjára kötöttünk, így aki holnap reggel jön velünk nem kell csónakon behozzam így Mákvirágot fel tudtuk már most húzni a helyére  hátra a darukra, a gumicsónak itt marad. Most alaposan elfáradva, de mindennel elkészülve térünk hamarosan nyugovóra, mert holnap reggel 8-kor indulás, aki velünk jön kérem ne késsen, mert lemarad! A délutáni zsilippel megjöttek Török Ervinék a kis Baylinerrel, ők mellénkkötve teszik meg az utat lefelé. Holnap-holnapután találkozunk azokkal akik komolyan gondolják!

 Volt vagy 50 kiló amivel ma hazatekertem. Jól bírta, bár az oldalakat ki kell majd merevítsem valamivel, mert kissé hajolgatnak. Készülődünk az útra.

Majdelfelejtettem. Közérdekű közlemény:  Ma felhívott a kisember, hogy hétfőn kora délután indulnak autóval Ráckevére. Van két, esetleg 2,5 szabad helyük. Este jönnek vissza. Ha valaki akar jönni velük, állnak rendelkezésre.

 Nem gondoltam volna, hogy ez a bicikliutánfutó ennyire megmozgatja a fantáziáját az olvasóközönségnek. Nos aki a néven gondolkodik az asztalt ne hagyja ki, mert bár a formája összecsukhatóból műanyag ládává változott, de használaton kívül azért mégiscsak asztal lesz belőle a cockpitban.

Tegnap bent jártam volt munkahelyemen a Novotel-Budapest Kongresszusi Központban. Merthogy ott lesz a "30 éves az Átrium Hyatt" című zenéstáncos megemlékezés. Szóval ebből az alkalomból nagy eszemiszom lesz a volt dolgozóknak (valami 2,5 évet dolgoztam ott mint villanyszerelő). A buli fizetős, ezért mentem be. Kicsit körbesétáltam a régi helyen. Hazudnék ha azt mondanám nem éreztem nosztalgiát, valaha ott voltam már a szálloda építkezésekor, műszaki igazgató helyettesként a nyitáskor, majd a kongresszusi nyitásánál, aztán 5 év után "felrúgtam a vödröt" és elmentem, de úgy hozta az élet, hogy 14 évi szünet után visszahívtak műszaki igazgatónak. Innen mentem nyugdíjba. Rengeteg energiámat tüzeltem ott el az évek során. Jó volt látni ahogy "él" az épület. 

Ma kiszereltem a hajóWC-t és beépítettem helyette az Ausztráliából kapott újat. Nem tudom írtam e már róla, régi kalózos kormányosom az Ausztráliába szakadt Rákóczy Pisti mostanában hajófelszereléseket, többek közt egyszerűen cserélhető  WC szivattyút fejleszt. Aki már járt úgy, hogy küzdött hajón lefolyó dugulással, WC-vel ami "visszapofázott" , az tudja mennyire kellemetlen dolgok ezek. Ha valaki eltöltött pár hétnél több időt hajón előbb utóbb belefutott a problémába. És nem mindenki van olyan közeli viszonyban a szerszámokkal mint néhányunk, egy brókernek alkalmasint rémálom a dolog. Nos mostantól akármilyen technikai analfabéta valaki, akár viharos tengeren is pár mozdulattal sz@rbanturkálás nélkül cserélni tudja a meghibásodott egységet. Az első példányt mi fogjuk tesztelni,  ha nálunk, folyamatos használat mellett beválik biztos megbízható a konstrukció. Viszont a mi vécénkhez nem illeszkedett a töltő-öblítő egység, ezért egy teljesen új Jabsco márkájút (ez a világon a legjobb) kaptam "RP"-től, úgy hogy most luxusbudink van.

Reggel egy csér pár csérregett (hangutánzó nevének megfelelően)az orrsudáron "J" nagy örömére, aki imád minden vadállatot, én kissé szkeptikus vagyok, mert mindjárt az jut eszembe, hogy már megint leszarja valami madár a hajómat.

Késznek nyilvánítom a bicikliutánfutót. Itt látszik mindenféle nézetből. Kevés híján 60 liter a befogadóképessége, de a tetejére mondjuk 50%-ot még rá tudok pakolni és gumipókokkal rögzíteni. Hüm...mondjuk pár lyukat majd azért még kell fúrjak a felső perem alá ezek beakasztásához. 

A gyerekbicikli kerekeket a villáikkal egy lemez vinklihez hegesztettem, csavaroztam, ezeket pedig a láda oldalaihoz csavaroztam. 

Alul a sliccelt részek amik a láda alsó nézetén jobbról-balról látszanak, csónakszállító funkcióban (természetesen láda nélkül) a csónak feneke alatt átfeszített heveder befűzésére szolgálnak. Ilyenkor viszont erősen tartják a láda alsó peremét. Mivel a láda feneke, ahogy látszik is a képen, sűrűn bordázott, nem tartok a behajlástól, még nyári PVC lágyító forróságban sem. De ha mégis, akkor majd alácsavarozok egy 6-os rétegelt furnér lemezt.

A bringára való akasztáshoz egy 10-es furat van a kocsirúd végére hegesztett laposvason ez akad a 6-os csavarra, ami függőlegesen kiáll a csomagtartó végéből. Ragaszkodtam ehhez az egyszerű megoldáshoz, bár mindenki aki csak látta  mivel foglalkozom azonnal mindenféle gömbfejes megoldásokat javasolt, de a sok tudomány közül az egyik legtöbbet érő az, hogy tudjuk kiválasztani a számtalan jótanács közül azt az egy-kettőt ami orvosság és kiszűrni azt a rengeteget ami biztos halál. Az a nagy karika amit 8-as köracélból hajtottam és hegesztettem a kocsirúdra a lelakatoláshoz való, merthogy a biciklikkel együtt oda kell lakatolni a szupermarket parkoló korlátjához, ugye ez nyilvánvaló. "J" ugyan azon a véleményen van, hogy egyből ebbe kéne bevásárolni, de szerintem azonnal kivágnának bennünket a boltból, ha ilyennel akarnánk manőverezni az eladótérben.

Jaaaajdutálomeeezt! Reggel óta  fenyeget az égbolt a felhőkkel. Ezzel a talicskával nem férek be a fuxba, ekkor a műhelyt mégse tudtam kialakítani Amapolán, ergo egy rakás szerszámmal kiköltöztem a deckre. Félszememet az égboltra függesztve dolgoztam egész délelőtt, hogy mikor ered meg az eső. Ilyenkor villámsebesen el kell pakolni a szerszámokat, ami a fuxba sok ki-be ugrálással, könyököm és egyéb kiállóim beverésével jár. Na délutánra be is jött a hibapont (ebédre kint hagytam mindent, csak összeraktam kupacba a láda tetejére és leponyváztam) esőben pakoltam elfelé, a mai napra már nem folytatom a munkát. Mindenesetre a kerékpár csomagtartójának "vonóhorgosításával" végeztem, az a helyén van, az utánfutó is meglett volna ráakaszthatósítva, ha nem szól közbe az eső. Most henyélek, meg válaszolok az összegyűlt Emailekre.

Mai ajánlatomat http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1 egy blogolvasómtól "KF"-től kaptam, nagy érdeklődéssel nézegetjük.

19:40 És kisütött a nap fél hétkor! Nem bírtam magammal, visszaöltöztem "játszóruhába" kipakoltam megint és gyorsan befejeztem a vasmunkát. Gyakorlatilag használható a bringapótkocsi, csak a végleges csavarokat kell leszabni (utálom amikor centis nadrág és bőrszaggató feleslegek lógnak ki az anyákból) és lefesteni a fémalkatrészeket. Azért nyomom ilyen veszett tempóban, mert a ráckevei "expedicióra" már ezzel szeretnék bevásárolni.

 Tegnap mindenféle nem idevalókat csináltam, meg egyszerűen csak henyéltem. Viszont beleléptünk a Ráckevéremenés hetébe, tehát megismétlem a felhívást, ha valakinek netán elkerülte a figyelmét. Azaz a következő parti party Ráckevén,  e hó 30-án lesz. Mi 29-én vasárnap reggel 8-kor indulunk innen a horgonyzóhelyünkről. Ha valaki velünk akar jönni, szívesen látjuk. Akármennyi cuccal befértek, de éjszakai szállást nem tudunk biztosítani, viszont a Péter azt írta korábban, hogy van a parton sátrazóhely korlátlan mennyiségben. Itt a térkép .

 8:51 Hogy a jó édesanyja inkább fogadta volna magába egy szamárcsikó hímvesszejét anno amikor megfogant a Fővárosi Gázművek honlapkészítőjének apjától!!! Egy fél órát ellopott az életemből a kínlódás, hogy a sok hónapja megszokott módon lejelentsem az otthoni nullás gázfogyasztást. Merthogy akárcsak az ELMŰnél itt is minden megváltozott a honlapon (alighanem ugyanaz a rendszer kreálója), a régi jelszóval nem engedett be akárhányszor is próbáltam, végülis azt kellett hazudnom, hogy hülye vagyok és elfelejtettem a jelszót, mert azt nem volt pofája odaírni, hogy "bocs a régi jelszavak érvénytelenek, mert elb@sztam valamit ezért kérem kérjen új jelszót!". Nem, helyette "kínlódj barom ügyfél, majd rájössz hogy szopatlak aztán oldd meg magad!".  Ráadásul a régi jelszót nem szabadott újra aktiválni az általa generált új jelszó helyett mert azt nem hagyta, azaz jegyezhetek meg új jelszót. Anyád! 

21:42 No eddig jutottam estére a bicikliutánfutóval.

 Hát a dolgok nem mindig úgy sikerülnek ahogy eltervezem. Nagyon meg voltam elégedve magammal, hogy milyen ügyesen kitaláltam a bicikliutánfutó asztallá való alakítását (tabulatornak igaza van, valóban a P51-es Mustangra vagy a Mitsubishi A6M Zerorora hajaz a megoldás, a Spitfirenek, vagy a Messerschmitt Bf 109-nek kifelé csukódtak a futóművei), tegnap neki is ugrottam nagy lelkesen leszabni az anyagot hozzá, még a zsanérokért is elrobogóztam (egy vagyon volt, piszok drága minden). Rakom  egymásra a levágott anyagot, a  8mm vastag bakelitból, amikor gyanakodni kezdtem ránézve a kupacra....milyen nehéz lesz ez a kocsi? Megemelem, még nem vagyok meg mindennel, de már majd leszakad a karom bele. na leültem nekiálltam kiszámolni a súlyát. Hát aligha lesz 10 kiló alatt! Nem tetszik. Erre nem gondoltam, bár "J" azt mondja, hogy ő bizony mondta, elképzelhető, bár akárhányszor valami nem sikerül mindig ezt mondja. Nem leszek fiatalabb és egyre nehezebben fogom ki-be rakosgatni a hajóból, hajóba, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nehéz. Kiszámoltam, ha a 6mm vastag rétegelt nyír lemezből csinálom, akkor megúszom mondjuk 6 kilóból. Ez már barátságosabb, de most elmenni fatelepeket járni, anyagot keresni, hogy hozom el, nincs már kocsim, persze tudok szerezni kölcsön, de valahogy elment a kedvem az egésztől. Nem adtam fel teljesen még a dolgot, de azért ma elrobogtam a műanyag edények, dobozok ládák boltjába a Vágóhíd utcába és találtam egy masszív megfelelő méretűt, ezért úgy döntöttem, hogy nem vacakolok a dologgal, hanem megveszem, rászerelem a két kereket úgy, hogy könnyen levehető legyen és úgy lesz belőle vagy asztal, vagy egyszerű tárolórekesz valamelyik padládában a cockpitban.

  Tegnap valahogy elfelejtettem naplót írni, ma meg már nem emlékszem mit csináltunk tegnap. Most rákérdeztem "J"-nél, arra emlékszik, hogy kibicikliztünk vásárolni, mert elfogyott a tej, de a többi....homály. Úgy hogy gyorsan leírom a mai napot, mert holnapra azt is elfelejtem. Reggel nekiálltam megtörni a maradék diót. Közben jött látogatóba a Jobbikbal, aki csinált egy csomó fotót, videót rólunk, akit érdekel, a tegnapelőtti bejegyzés kommentjei közt megtalálja, köszönet érte Ernőnek, hogy  színesíti vele a blogomat. A kemény politikai kirohanásaival néha nem értek teljesen egyet, egyszer még ki is moderáltam a kommentjét, de alapjábavéve mindenkit elfogadok olyannak amilyen, ha egyébként a szándékai jók. Mindenféle terveim voltak mára, de ezek az átkok az oktatóvitorlással kellemes szélben, napfényben le-föl masíroztak, úgy hogy hagytam az egészet a fenébe, leengedtem a Mákvirágot a vízre, felszereltem és beültem kicsit vitorlázni. Ott egye meg a fene a melót! Előtte "J"-t is felbizgettem, úgy hogy amikor sikerült elszakadnia a kelkáposztafőzelék előkészületből, ő is beszállt, sőt rávettem csalafinta módon, hogy üljön a kormányhoz, merthogy beesett a kikötőkötél a vízbe, húztuk magunk alatt és csak én tudtam a hosszabb karommal kihalászni, de ahhoz, hogy előre menjek az orrba neki hátra kellett ülni, na ezért ottmarasztottam a kormány mellett és csodák csodájára remekül csinálta, kreuzolt, félszelezett, raumolt, hátszelezett, anélkül, hogy tudta volna mit csinál. Az elején még megpróbáltam magyarázni, de persze amire megcsinálta volna már mást kellett csinálni, merthogy a szél itt állandóan forgolódik így az én drágám mindjárt szerelmesen rámordított, hogy menjek én a πcsába az ukázaimmal, így aztán csöndben maradtam és hagytam, hogy magától jöjjön rá a dolgokra. És ragyogóan csinálta. Időnként ugyan sokáig ácsorgott szélbe, meg behúzva félszelezett, de kifejezetten élvezte a dolgot függetlenül attól, hogy tisztában lett volna vele, hogy most éppen halzol, vagy fordul. Úgy lehet ez, mint a nyelvtanulás. A gyerek tökéletesen beszél hat éves korára az anyanyelvén anélkül, hogy alanyt állítmányt egyeztetne. Később megtanítják neki, de ha csak nem nyelvész lesz elfelejti az egész nyelvtant úgy ahogy van, és ettől nem fog rosszabbul beszélni. Na amikor már nagyon korgott a gyomrunk abbahagytuk, amúgyis elbújt a nap és esőfelhők gyülekeztek, "J" elment ebédet tálalni, én meg leszereltem, leponyváztam és felhúztam  Mákvirágot a víz fölé. Egy késői ebéd, alvás után már nem kezdtem komolyabb dologba, viszont felébredve szikra gyúlt az agyamban, eljött az ihlet és a többheti meddő agyalás után egyszercsak megszültem a "csónakgurító-bevásárlókocsi-bicikliutánfutó-étkezőasztal" további funkcióit. 

Fent látható a kocsi és az asztal állapot skicce. A kocsi zongorapántokkal síkba hajtható, a kerekek befordulnak az asztallap alá és a húzó rúd lesz az asztalláb. Az asztal másik oldala a cockpit műszerpulthoz csatlakozik. Kacérkodtam "RP" Ausztráliába szakadt barátom megoldásával, ő az itt látható utánfutót készítette egy nagy műanyag láda felhasználásával, de a láda nagyon útba lenne használaton kívül. Így viszont asztalként remélem megfelelően funkcionál majd.

 Ma nem esett ugyan az eső, de elég hideg volt, nem sok kedvem volt kimenni reggel a jól fűtött szalonból. Idebent törtem a diót amit derék blogolvasó barátaimtól kaptam és nem ment bele a karácsonyi bejglibe. Diós kiflit rendeltem "J"-nél, majd meglátjuk mikor lesz hozzá kedve, hogy megsüsse, de most már nem tud rá hivatkozni, hogy azért nem kapok, mert nem törtem meg a diót. Aztán hogy kicsit melegebb lett odakint elbicikliztünk a Haller utcába a Lipóti pékhez egy nagy kenyérért, mert nem volt idehaza már semmi kenyér, most 10 napig megint lesz. Ismét mondom, a tizedik nap is olyan friss mint az elsőn, nem tudom hogy csinálják, illetve mit rontanak el a "nemparaszt" kenyereken, hogy már másnap morzsálódnak. Délután időnként kissé fagyoskodva befejeztem a varrást, két foltozott nadrág immáron kész. Gyerekkoromban azt mondták az öregek, hogy csak a szakadt ruha szégyen, a foltozott az nem. Mondjuk engem nem sokat izgat, hogy mit hordok, hálistennek a szabadság az öltözködésemre is kiterjedt, amikor visszavisszük az üres üvegeket a Tesco visszaváltóba és sorba állunk a göngyölegvisszaváltást iparszerűen űző hajléktalanok közt, a szó átvitt értelmében sem lógunk ki a sorból. Eszembe jut Kovács Laci barátom papája. Az öreg építési vállalkozó volt a háború előtt és a kommunisták államosították, elvették mindenét. Úgy a '60-as években nyáron a melegben derékig meztelenül járt a Közértbe egy hózentráger tartotta az ollóval levágott szárú hosszúnadrágból átszabott, szegetlenül foszladozó rövidnadrágját. Kérdezték tőle (tudván, hogy intelligens kultúrember), hogy 

-De Laci bácsi, hát hogy néz ki? Miért nem vesz fel egy rendes ruhát?

Mire az öreg

-EZEKNEK??!!

Szóval lassan én is itt tartok.

No a lényeg. Nem tudom ki olvassa, ki nem a kommenteket, miszerint Mihalik Péter döntött. Azaz a következő parti party Ráckevén,  e hó 30-án lesz. Mi 29-én vasárnap reggel 8 órakor indulunk innen a horgonyzóhelyünkről. Ha valaki velünk akar jönni, szívesen látjuk amíg a férőhely (8 fő utas) engedi. Eddig Abraxas jelentkezése konkrét, Harpi4 egészségügyi okokból visszamondta (jobbulást ezúton is), Sünnek korábban megígértem, hogy ha jön Katával akkor feltétlen van helye és van egy ígéretem egy barátomnak. Akármennyi cuccal befértek, de éjszakai szállást nem tudunk biztosítani, viszont a Péter azt írta korábban, hogy van a parton sátrazóhely korlátlan mennyiségben. Itt a térkép az adatokkal. (csak annyi a változás, hogy a hajó már nem kék/fehér)

 Reggel még egy kicsit szemerkélt az eső, de aztán annyira megjavult az idő, hogy két réteg zománcfestéket rá tudtam tenni a csónakdarukra. Ezzel késznek nyilvánítom őket. Délután a korábban szétszakított munkásnadrágjaimat kezdtem foltozni, mert megfogadtam, hogy a vitorla és csónaktakaró varrás után addig nem rakom el a varrógépet a hátsó kabinba az ágyam alá, ameddig minden varrnivalót ki nem végzek. Nos már nagyon unom kerülgetni a cockpitban a varrógépes koffert és ez az esős idő is éppen alkalmas a ponyva alatti varrogatásra . Amúgy a hajóépítés különösen ruhapusztító foglalkozás, a sok festék és ragasztófolt csak szépséghiba, nem foglalkozom vele, viszont a térdeimen állandóan kiszakadnak a nadrágjaim. Műszálas anyag tartósabb lenne, de azt meg kihegesztem. Tavaly kaptam "J"-től egy remek könnyű, meleg pufi mellényt, na napok alatt cafatokra hegesztettem.

Vasárnap délután szoktuk megtölteni az édesvíztankokat, úgy másfélhavonta. Most pont az ebéd utáni mosogatás legeslegvégére fogyott el a négyes(az utolsó) tankból az utolsó csepp víz. Jobban kiszámítani se lehetett volna. Szóval délután víztöltés volt a program, amiről már írtam egy párszor mennyire nemszeretem meló, nem ismétlem magam. Délelőtt kihasználva a derengő napfényt, rákentem a harmadik réteg alapozó festéket a csónakdarukra, kezd pofásodni a termék. Az 1-3-as édesvíztankok tisztítónyílásait korábban kibontottam ellenőrzés céljából amikor kiürültek, most kettőt újraszigeteltem a hármast viszont elfelejtettem, ki is jött egy pár szivacstörlésnyi víz a töltéskor, ha majd lefogy ismét, meg kell csináljam. Az 1-est meg újra kell tömítsem mert gyengén, de egy csavar mellett ereszt. 

Tegnap délelőtt városbanügyintézés volt, délután felhegesztettem a darukarok tetejére a bikákat, amik a pozíció rögzítésre szolgáló kötelek bekötőpontjai (ezeket le kellett vágjam a befogáshoz amikor az ívet görbítgettük), lecsiszoltam és lefestettem két réteg alapozóval mindkettőt, ami jó döntés volt, mert éjjel elkezdett esni az eső, de mostmár nem tud rozsdásodni. Ma idebenti munka lesz, mert vagy esik, vagy éppen lóg a lába az esőnek, mert amit a legjobban utálok, hogy jól kipakolom a szerszámokat (a legkisebb munkához is rengeteg szerszám kell) és elkezd esni az eső, villámgyorsan kell elpakolni, na ehhez semmi kedvem.

10:39 Elhunyt Moldován Stefánia.   http://hirszemle.net/article/elhunyt-moldovan-stefania-operaenekes  Az  Ódry Árpád színészotthon lakója volt. "J" ott töltötte az ápológyakornoki idejét és a kedvence volt "Stefike", ő meg a művésznő kedvence. Csak "J" fésülhette meg, pedig járt be fodrász is. Azt mondják ilyenkor a fiatalok, hogy "öreg volt már" (82 éves) én meg arra gondolok, hogy "csak" 15 évvel idősebb nálam. Borongós idő borongós hangulat....

14:29 Borúra derű. De tényleg. Kieveztem a partra, legszebb reményeimet megcáfolva, hogy ebben a szezonban már nem kell többet fűteni, elég az a két vödörre való fa ami idebent van, hozzak még egy nagy vödör parkettahulladékot, meg kivigyem a Szutyokcicának a maradékot amit "J" a paprikás csirke készítésekor kivagdalt. Visszafelé éppen a sólyás fiúkkal beszélgetek, amikor ketten közelednek rámköszönve. Egyikük meg is kérdezi, hogy megismerem e? Hát nagyon hajaz egy régi jóbarátra, aki eltűnt vagy  30 éve, de nem lehet az!! De amikor mondja, hogy a tejtestvérem, akkor kiderül mégiscsak! Ő az személyesen a Felker Józsi, akivel valóban a háború után ugyanannak a kecskének a tejével tartottak bennünket életben anyáink! Akivel egy iskolába, az "Ütegbe" jártunk és akivel tizenvalahány évet dolgoztunk együtt első munkahelyünkön a Vegytervben. Ezt az örömöt!!! Tényleg olyan ő mintha a testvérem lenne és most előkerült a semmiből, illetve a messzi Baden-Wüttenbergből. Jót beszélgettünk idebent a hajón és mostmár soha többé nem fogunk kikerülni egymás látóköréből. Tán vagy egy éve írta valamelyik kommentelőm, hogy vajh mi lehet vele, hát megvan! És jól van, éli a német nyugdíjasok felelőtlen életét. Kinemsz@rja le ezek után az időjárást? Meg azt, hogy hol settenkedik a halál a kaszával?

Mindenki dolgozik valamit. A szomszédok például árbocot cibálnak. Én befejeztem nagyjából a darukarokat, csak festeni kell. Immáron feltudom emelni a kormány fölé a bocit. Ha még a "V" alakú felfüggesztést is lerövidítem egy kicsit akkor a hurka nekifekszik a daruszáraknak és még billegni se fog hullámos vízen az egész.

Szóval igaz, hogy 10 perccel elmúlt éjfél,  tehát hivatalosan már szerda van, de ez még a keddi történet, azaz az alant következő "ma" még keddet jelent. Csak vacsora után rámjött az álmosság, úgy héjastul eldőltem és most ébredtem fel. Ma nekiálltam a darukarok átalakításának, első lépcsőben becipeltük mindjkettőt a lakatosműhelybe és autogénnel melegítve egyenesítettünk az íven, ettől a vége feljebb jött. Miután visszahurcoltuk a hajóra látom ám, hogy a szomszédok szerelnek az oktatóvitorláson. Rátekintve a lobogóra, friss déli szél volt, ott egye meg a fene a munkát, én is felszerszámoztam a Mákvirágot és egész délelőtt le-föl vitorláztunk. "J" is élvezte a dolgot, bár mindenféle oktatás ellen tiltakozik, a rögeszméje, hogy a vitorlázás az én dolgom, ő úgyse tudja megtanulni, hogy mi a különbség a hátszél és a raum közt. Délután már inkább nem is jött ki a vízre, valahogy alattomosabb módon kell becsempésznem az oktatást az életünkbe, mert a direkt tanulás ellen tiltakozik. Mondjuk ezen az egyik oldalon  magas parttal, a másikon meg magas fákkal szegélyezett keskeny vízen elég macerás a vitorlázás, egyik pillanatban szélcsend és döghullámok, a másik pillanatban "kiülős" szél és mindez folyamatosan változó irányú ahogy a turbulenciában csolnakázik a dolgozó. Délután amikor egyedül élvezkedtem és minden fordulónál át kellett hemperednem lúvba egyszer fültövön is vágott a bum (aki megkérdi mi ebben az élvezet az nem érti az egészet), ennyivel jobb amikor ketten ülünk a csónakban, akkor mindenki marad a helyén, egyik az egyik, másik a másik oldalon. Igaz viszont, hogy egyedül nagyobb a sebességélmény. Namost a lényeg. A gumivirsli remekül vizsgázott! Pl hátszélben ebben a forgolódós szélben állandó a halzveszély, jópárszor átvágott minden óvatosságom ellenére a bum, miközben az enyhén tarajozó hullámok dülöngéltették a hajócskát. Ilyenkor az ember ugye ottmarad leeben, annyira gyorsan játszódik le a dolog, hogy szóba se kerülhet, hogy a másodperc törtrésze alatt valahogy átkerüljön a túloldalra. És semmi probléma. Ami mondjuk egy finndihghyben azonnali borulás lenne, az itt egy kis dőlés, az új lee oldalra, a hurka felfekszik a vízre (na jó kis vízfröccs néha a kormányos tarkójára ami ilyenkor közel kerül a hullámokhoz) és a csónak leebe dőlve bár, de biztonságosan robog tovább, aztán vagy újabb halz, vagy az ember átmászva a tuloldalra kiegyenesíti a hajót. Nagyon úgy néz ki (amit a "P" Ausztráliából meg is jósolt), hogy a hurka nem fog lekerülni a bociról soha. Addig vasalgattam a hullámokat (még a Kvassay híd alatt is átvitorláztam, na itt voltak aztán szélfordulók) amíg már a fenekem se bírta tovább a gyötrést és kikötöttem Amapola mellett. A délután további részében folytattam a darukarok végére kerülő új, a korábbi helyigényes blokkok helyetti fix csigák kialakítását. Derék jó Mákvirág leponyvázva lebeg a hajó és a part közé átfeszített kötélhez kötve, mely parti tápot (villany) tartja.

23:50 No még éppen bent vagyok a szerdában, különben ma is holnap lenne. Ma folytattam a darukarok átszabását. Ez az alapjábavéve egyszerű meló egy rakás agyalás során alakult végleges (remélem) formára. Elsőre mindenféle komplikált megoldás jut az eszembe, aztán lassan tisztul le a forma. Az is fontos tényező valamely konstrukció kialakulása során, hogy mi van a kacatosban. Merthogy kiderült, hogy a megfelelő csőből kifogytam, viszont 30X30-as vastagfalú zártszelvény még van egy arasznyi. 

Más. Felhívott a Mihalik Péter a ráckevei parti party ügyben. Úgy tűnik, hogy nem május 1-én, hanem április 30-án lesz, de miután azt mondta, hogy megírja ide a kommentek közé, még megvárom a megerősítést. Csak azért, hogy akik bejelentkeztek, hogy Amapolával jönnének számítsanak rá, hogy a tárgynapon reggel 8:00-kor indulunk innen.

 Reggel az új kerekeken szép könnyedén legurítottam a sólyán a bocit. Felvitorláztam, beleültem és a friss szélben könnyedén elhajóztam Amapola előtt. A hullámok muzsikáltak a fenéken, remek érzés volt....de nem sokáig tartott. A tegnapi viharos szél maradéka tíz perccel azután, hogy elkezdtem "felhasználni" kifoltosodott, forgolódni kezdett, majd majdnem teljesen leállt. És itt jött amire ugyan gondolhattam volna, de nem készültem fel rá, bár tenni ellene nem tudtam volna sokat. Miután a vízállás lehetővé teszi az erőműben az áramtarmelést, a víz szép lassan folyik,  épphogycsak  elsuhantam  az észak-északnyugati szél maradékával  délnek, kifogyott az "üzemanyag" viszont a sodrás vitt tovább lefelé miközben a visszakreuzoláshoz semmi szelem nem maradt. Szégyenszemre le kellett szereljek és visszaevezzek. Szóval rövid volt a mai vitorlázás. Elpakoltam a csónakban és felhúztuk Mákvirágot próbából a csónakdarukra a hajó farára, mint a mellékelt színes ábra mutatja. A képen azon túl, hogy a figyelmetlen kormányos elfelejtette a svertet kihúzni kiszedés előtt, az is látható, hogy súlyos bajaim vannak a férőhellyel. Miután így felhurkásítottam a borjút, épp annyival lett szélesebb, hogy nem fér el a kormány fejétől. Fölé kéne húzni, de ahhoz pillanatnyilag nincs elég magasság. Szóval át kell alakítsam a darukarok végét. Mondjuk nem egy hatalmas probléma, számítottam is rá, holnap belevágok. (a sikítóval a darukarokba)