Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • tesz-vesz: @A Tengerész: nem is kell olvasni, még munka közben is meghallgathatom: www.youtube.com/watch?v=... (2025.08.22. 13:23) Péntek.
  • tesz-vesz: @A Tengerész: pontosan ezért kellene valami értelmi cenzus, alap politikai, történelmi ismeretek... (2025.08.21. 17:43) Csütörtök.
  • tesz-vesz: Ez jól nézhetett ki este élőben (2025.08.21. 13:32) Kedd.
  • 6174: Igen, ott: delpack.hu/silicagel-paramentesito meg itt: hobbihaz.hu/SPECIALIS-SZILIKA-GEL-VIRAGSZAR... (2025.08.18. 21:07) Hétfő.
  • Pirx: @A Tengerész: Én 62 vagyok, és néha elkeseredek azon, hogy már nem ugrok le a fél méteres kőpárkán... (2025.08.01. 13:31) Szerda.

Linkblog

Hétfő.

2013.11.25. 16:56 :: A Tengerész

Híbecsúf! Mármint az idő. Vízszintesen esik a hó, a tegnapi eső először havas esőre, majd mostanra nagy hópelyhekre váltott. Igaz azonnal elolvad mire földet ér, de hiába van 3 fok "meleg" lefagy a kezem, viharos erejű szél fúj. Ráadásul vizes dolgokat fogdostam,  délelőtt szétszedtem a maradék mosdó, mosogató lefolyó csöveket és miután kicsorgattam a maradék bűzlő szennyvizet, a csövön át húztam be a házba azt a kábelt aminek a másik vége a hajó mellett van a parton. Ezzel a trükkel megúsztam, hogy fel kelljen törnöm a ház körül futó betonjárdát. A kábel mellé mielőtt betemettem, lefektettem az árokba egy vastag ónozott réz sodronyt földelésnek, most ezt is bevezettem a házba az ex szennyvízcsövön át, merthogy amikor a fürdőszoba bontásánál leszereltem a konnektorokat, akkor derült ki, hogy semmi földelés nincs bekötve, az összes konnektorhoz, pl a villanybojleréhez is sima kéteres kábel megy. Igazán "profi" megoldás. Kellene odakint helyet csinálnom a sódernak, de semmi kedvem kimenni ebben az időben, csak a jó meleg hajóban, meg a ház, hasonlóan barátságos nappali szobájában limányolok, sajnos alighanem itt a tél. Holnap kell csináljak a cicának egy "művészbejárót", mert állandóan vagy ki akar menni a kertbe, vagy ha kint van bejönni onnan. Pontosan tudja hogy közölje a kívánságát, vagy az ablakban, vagy az ajtóban nyávog panaszosan, hol kívülről, hol belülről.  Az amerikai filmekben a bejárati ajtón szokott lenni egy ilyen lifegóajtócska (amin bekukucskál a betörő), én, ha már ott a nagy üreg a faház alatt, a lábazatba csinálok egy ilyen macskabejáratot ahonnan egy átjárón át az előszoba padlójába vágott nyíláson keresztül jut a "cipőhúzó pad" alá. Miután részletekben fogom kivitelezni, lesz ideje beletanulni a használatba. J mindenáron be akarta hozni a házba a nagy leánderes vályút, ami azért baj, mert miután a padló felszedés miatt ki kellett üríteni az alapterület negyedrészét a másik háromnegyedbe, lassan semmi hely nincs idebent.  Hálistennek ma itt voltak Ica és Sanyi (Ica exkolléganőm még a Vegytervből úgy 40valahány év messzeségből) az ő házuk négy házzal dél felé van tőlünk, áttalicskáztuk a növényt az ő pincéjükbe, ott nem fagy meg télen.

19:40 Amikor ilyen holtidő van a melóban, hogy az időjárás miatt nem tudok haladni a feladatokkal, akkor a megoldásokon agyalok. Grigorij a fülembe tette a bogarat a fürdőszoba/WC (na jó, nem nagyzolok, fürdőkamra/WC merthogy bruttó 3,2 m2 ) padlófűtés javaslatával. Vizes fűtést gázkazánnal biztos nem csinálok, de ez https://www.youtube.com/watch?v=rTetf5Rnnao nagyon tetszik. A "tiszta felület" azaz ahol nem áll mosdópult, WC kagyló, mosógép kb 2 m2. Zuhanytálca sem lesz, a zuhanyfülke mindössze egy 1 cm mély  80 X 80 cm-es " medencét" fog körbezárni, a padlót erre lejtetem minden oldalról, a sarkában lesz egy szuez szifon, ahova lefolyik a víz zuhanyozáskor, illetve minden egyéb kifröccsent folyadékot, felmosóvizet  egy nyeles lehúzóval ide lehet besöpörni. Eddig  mindenhová, házba, lakásba amit építettem, felújítottam ezt a megoldást alkalmaztam és nagyon bevált. A villanyfűtéssel a padló alatt remek érzés lesz télen tapicskolni rajta.

8 komment

Vasárnap.

2013.11.24. 18:43 :: A Tengerész

A faház rész 25 m2 alapterületű, ez alatt a feltöltendő üreg nagyjából 10 m3, hacsak nem találok nagyobb tankcsapdákat a még hátralévő felbontandó padlórész alatt. A felével ma készen lettem. Kemény munka volt, a bognárfejű szegekkel leszögelt padlódeszkák nehezen adták meg magukat. Néhány darab az óvatos bánásmód ellenére  hosszában berepedt, ezeket összeragasztom, mert a faanyag  egészen kiváló, a 3 m hosszú szinte csomómentes  gyalult lucfenyő hajópadló nem is collos, hanem 3 cm vastag, idejét nem tudom mikor  láttam ilyen szép egészséges  anyagot. Gyakorlatilag a  fürdőszoba néhány korhadt deszkája kivételével valamennyi padlólap újra felhasználható, filctollal összejelölöm őket, ugyanoda kerül mindegyik vissza ahonnan felszedtem. Alighanem kevesen bontanak így mint én, a szögeket azonnal kihúzom amint egy deszka feljött a párnafákról, mert én már láttam olyan embert akinek cipőtalpon keresztül szúrta át a lábfejét a bontott cseréplécből kiálló szög. Az idő ocsmány, tegnap délelőtt óta folyamatosan esik az eső, a sódernak kellene a kapubejáróba valami deszka kutricát csinálnom, hogy abba borítsa a billencs, de semmi kedvem  ebben az időben kimenni.  Aztán vizes sódert talicskázni sárban sincs túl nagy ingerenciám, lehet pihenek pár napot. Ami nem várt siker, minden meggyőződés nélkül kivittem a laptopomat a hajóra és csodák csodájára kimegy a wifi jel a házból két falon keresztül odáig, így tudok a hajón is netezni.

5 komment

Szombat.

2013.11.23. 23:17 :: A Tengerész

Pestre kellett mennem macskát oltatni. Szakadt az eső  még C is megázott a ketrecben. Másnap jöttünk csak vissza Ráckevére. a HÉV-en újraolvastam a Gyula könyvét ( http://konyv.arukereso.hu/bucsu-a-tengerektol-isbn-9789636625009-m4664171/termek-leiras.html#p-writerev ). Feltámadtak az emlékek, Gy ugyanazt a távolkeleti utat eleveníti fel, amit én is jártam párszor ugyanolyan hajóval mint a regénybeli M/S "Bem". (A regény fikció, de az adatok a nevek kivételével valósak, a "Bem" mintájául az M/S Ady szolgált, melynek testvérhajóján az M/S Petőfi-n majd két évet dolgoztam nyugateurópa és távolkelet közt) Elmosolyodtam amikor a regény egyik hőse ugyanarra a rejtekhelyre rakja a titkos cuccokat amiket én találtam ki az elektrikus kabin íróasztalának és falburkolatának "fináncbiztos" átalakításával. A trükköt továbbadtam az utódomnak és úgy látszik a testvérhajón is megcsinálták.

Kemény munka a padlóbontás. Már a 12 tonnás olajemelőt is bevetettem, amivel Amapolát emelgettem még a parton. Meglepő dolgokat találok a ház alatt. Időnként bokáig süllyedek rejtélyes üregekbe, remélem csak vakondjáratok, de van egy hatalmas gödör is, fel nem foghatom miért nem temették be mielőtt a házat fölé építették. C mindenesetre imád a ház alatt bóklászni és a lukakba bebújni. 2000 Ft egy köbméter sóder, plusz szállítás fuvaronként további kétezer, szükségem lesz vagy 8-10 köbméterre, hogy feltöltsem, illetve kibetonozzam az üregeket. kár, hogy a közelben nem bontanak semmit, a sittel ingyen feltölthetném a nagyját, csak a betonozáshoz kéne vennem sódert, cementet, meg EPS granulátumot.

5 komment

Kedd.

2013.11.19. 20:26 :: A Tengerész

Elkezdtem felszedni a padlót. "Fegyverünk a szerszám , sarló, kalapács" ha még emlékszik valaki a nótára http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/49431/best-of-communism/fegyverunk-a-szerszam-sarlo-kalapacs-zeneszoveg.html, nekem most a szöghúzó pajszer  és a kalapács.'13, nov.19. 014.jpg

Csúnya világ van a vizesblokk padmaly alatt, még spekulálok, a hogyan továbbon. A képen látható, hogy közel térdmagasságban, olyan 40 cm magasan van a padlószint. a talajszint felett. Ez a tér úgy alakult ki, hogy a padlót tartó gerendákat beton tuskókra rakták és a körbefalazott lábazatot átszellőztették oldalanként két-két lábazati szellőzőrácson át. A megoldás remekül működött, a gerendák teljesen egészségesek. Viszont ahol a profik a szennyvízcsöveket vezették, ott megbontották, szétfúrták, szétvésték a statikai tartókat, a  WC lefolyó 110-es  PVC csöve például pont egy tartó közepébe került, ezt jól-rosszul (inkább rosszul) kiváltották tégla, beton alátámasztásokkal, de a kátránypapír szigetelést már nem állították rendesen helyre. Ennek, valamint a felülről jövő nedvesedésnek (zuhany, mosogató mosdó) köszönhetően itt több deszka elkorhadt. Miután a teljes padlóburkolatot fel fogom szedni, amennyire lehet újból lerakható állapotban, az a tervem, hogy a 40 cm-nyi alantas térből 20-at feltöltök sóderral, vagy murvával. Ezzel eleve elrontom a talajnak azt a hajszálcsövességét ami a talajnedvességet felfelé a faszerkezethez vezetné. A ledöngölt kavicságyra terítek valami polisztirollal kevert, rossz hővezető, könnyű szűrőbetonfélét, annak a tetejét pedig két rétegben lekenem bitumen alapú vízszigeteléssel. A fennmaradó 10 cm-t, a párnafák közti részt egészen a padlódeszkák aljáig pedig teljesen kitöltöm hőszigetelő anyaggal, pl fújt cellulózzal, vagy EPS golyókkal. Ezután visszaszögelem a padlódeszkákat. Kivétel a fürdőszoba, ez is alá lesz betonozva, de erre  lépésálló hőszigetelést kap, majd védőbetont és kerámiapadlót, ezzel vége a rohadásveszélynek odalent. Miközben e sorokat pötyögöm az MTV 1 közszolgálati híradóban teli pofával nyomják a kormánypropagandát, nevezetesen, hogy, idézem: " Brutális sikert aratott a legújabb magyar dollárkötvény, a kötvényeket szétkapkodták." Nos vajmi keveset értek a pénzügyekhez, de annakidején anyám megtanított spórolni és odafigyelni a pénzre. Amúgyse lehet valami nagy tudomány, különben nem lennének a képernyőn nap mint nap huszonéves vezető elemzők Szóval úgy gondolom, hogy valamely termék piaci sikere annak használati értékétől és divatcikk voltától függ. Értékpapírnál én a divatcikk jelleget elhanyagolhatónak vélem, ez nem az Ipad amit sikk lett nyomkodni a kávézóban. Marad a használati érték. Ez pedig értékpapírnál az, hogy ennek nagyobb a hozama, mint a másiknak. Miközben azzal etetik a hülyéket, hogy visszafizettük az IMF hitelt, az így támadt hiányt másik hitellel (mert hisz a kötvényeladás is az, eladok neked egy cetlit ennyiért és két év múlva 1,1 szereséért veszem meg tőled) pótolják. Az meg külön rossz szerintem, ha egy kötvény nagyon kapós. Mert baj lehet ha a kutya se veszi, de alighanem az a jó, ha nehezen, de éppen elfogy. Mert ha (annak ellenére, hogy a hitelminősítők hazánkat a kevéssé megbízhatók közé sorolták)  nagyon fogy, akkor alighanem túlságosan nagy hozammal kecsegtet, azaz sokba fog ez nekünk még kerülni, bár azt a hazudják hogy a Fidesz csökkenti az államadósságot. Szóval a fiúk ezt (is ) alighanem jól elbaltázták, de megy a porhintés a lassúagyúaknak, hogy lám mekkora siker, csak rá kell írni egy cetlire, hogy Magyar Állampapír és máris dollárt adnak érte sokat.

Szóval feszegetem a padlót, ami hálistennek a fenti helyeket kivéve teljesen egészséges, csak nehéz rombolás nélkül szépen felszedni, hogy visszarakható legyen később, alaposan leszögelték, pedig fontos, hogy használhatók maradjanak a deszkák, mert horror ára van a collos nútolt hajópadlónak.'13, nov.19. 011.jpg

'13, nov.19. 012.jpg

17 komment

Vasárnap.

2013.11.17. 18:02 :: A Tengerész

Lebontottam a válaszfalakat. Az az építész  "terv" jutott eszembe, ami a "Vicinális Dugóhúzó" -ban ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Vicin%C3%A1lis_Dug%C3%B3h%C3%BAz%C3%B3) jelent meg valamikor a ...hm, talán 60-as évek végén,  az volt a címe, hogy "Hullamosó és halottkém közös otthona". Ebben volt olyan helyiség, hogy "étkező-WC". Na most nekünk is ilyenünk lett, közös a konyha és a wc/fürdőszoba. Bár az előbbiből csak a hűtőszekrény, utóbbiból meg csak a mosdó és WC maradt a helyén.. egyelőre. Merthogy minden borul. Hogy érthető legyen  a probléma és a hosszas dilemma a végleges elrendezés tárgyában, egy 3 X 3 m-es területen kell megoldani a konyhát és a WC/fürdőszobát (J első nekifutásban egy zuhany/masszázskádat akart beszuszakoltatni velem, ne akkor adtam neki át a berendezés megtervezésének feladatát). 

'13, nov.17. 005.jpg

'13, nov.17. 007.jpg

Az a horganyzott csőoszlop ott középen egy kölcsön DOKA láb ( http://www.doka.com/web/products/system-groups/doka-system-components/floor-props/index.hu.php ) SI-től, mert bár a falak amiket kiszedtem elvileg nem teherhordók, de gyanúsan hajlik a mennyezet, nem szeretném, hogy lezúgjon a plafon, netán velem együtt ha fent a padláson matatok majd a vízcsövek elhúzásával. Merthogy a villanybojlert biztos felrakom a padlásra és még vannak vad ötleteim, pl ez is megmozgatta a fantáziámat. http://www.technet.hu/hir/20090928/milyen_mosogepet_vegyunk/  "Egy igazán helytakarékos megoldás" WC-vel kombinált mosógép.

A fa padló ott ahol a konyhai mosogató-, illetve zuhanytálca lefolyók voltak, valamint a zuhanyfülke oldalfal-gardrób szekrény hátfal találkozásnál kellemesen alágombásodott, ezt mindenféleképpen cserélnem kell, de amúgyis felszedős az egész, az eljövendő talajpára, illetve padló alatti hőszigetelés megvalósításának okán. Ettől a feladattól kicsit tartok, az elkövetkező néhány nap feladata az egészet koncepcionálni, attól függően, hogy milyen állapotokat találok majd a padló felszedésekor

.Munka közben édes a pihenés. '13, nov.17. 004.jpg

3 komment

Péntek.

2013.11.15. 21:08 :: A Tengerész

Az a legfontosabb, hogy az ember saját magával meg legyen elégedve. Így a jól fűtött, remekül hőszigetelt nappaliban határozottan elégedett vagyok az elmúlt, valamivel több mint két hónap teljesítményével. Lezárva végre a szennyvízprojektet, ma nekiálltam és elkezdtem a bontást a gardrobszekrény-fürdőszoba területen. Megszüntettem a polcokat, egy válaszfalat, kitermeltem a zuhanykabint és a zuhanytálcát, elkezdtem leverni a csempét a falakról. Holnap a konyhát is bevonom a rombolásba. J hetek óta méricskél és szerkeszt milliméterpapíron (súlyosbító körülmény, hogy a macska valahova eljátszotta a radírt, mindent visz amit sikerül megkaparintania, tegnap egy lámpát szereltem, egy csavart az utolsó pillanatban szedtem ki a szájából), rásóztam hogy találja ki a konyha-fürdőszoba új elrendezését (korábban engem szekírozott, hogy ez is meg az is  legyen a konyhában fürdőszobában, legjobb ha ő szembesül vele, hogy mi az ami befér). A terület növekszik a gardrobszekrénnyel, a rengeteg göncünk úgyse férne bele, viszont fontos, hogy pl legyen hely egy mosógépnek, szennyestartónak, rendes gáztűzhelynek, kétmedencés mosogatónak, meg egy méretes hűtőszekrénynek. Mindezidáig egyik se volt. Ruhatárnak kineveztük az egész padlásszobát, ma lebontottam az ott lévő nagy franciaágyat és a hajón korlátnak használt saválló cső maradékából csináltam a helyére egy hosszú sztenedert az akasztós holmiknak. A többi rongyunk 90 %.-a továbbra is a költözködős zsákokban és dobozokban parkol. 

4 komment

Csütörtök.

2013.11.14. 18:45 :: A Tengerész

Árok betemetve, átemelőakna körbetemetve, telekhatári elzárócsap köré kezelőakna kialakítva (erre a célra kukázott 5 cm vastag hűtőkamra paneleket használtam, ez az akna a fogadója továbbá út alatt átmenő 110 es védőcsőnek, melyen a hajóhoz a víz és a villany megy), szennyvízátemelő végre rendben üzemel, egy tegnapi visszacsapószelep leragadással való ijesztgetés után. Miután kevés a szennyvizünk, kézi üzem van, naponta egyszer bekapcsolom és kinyomatom a trutyit a csatornába. kaptam egy  "pofonegyszerű" elektronikus , kapcsolást RP-től Ausztráliából http://www.onsemi.com/pub_link/Collateral/LM393-D.PDF A jelet egy, az egyik hozzávezető érre tekercselt induktív csatolás adja. Idézem P-t: Az elso komparator (keet szintet hasonlit ossze) detektalja a jelet es kezdi tolteni a masodik fokozat kondenzatorat. Mikor eleegee magas a szint a masodik komparator bekapcsolja a jelzot. Ha nincs jel kisul a kondenzator. Ha beállnak a mínuszok és fék van az építkezésen, akkor ezzel, meg az informatikai nyavalyáimmal fogok foglalkozni.

1 komment

Hétfő

2013.11.11. 16:40 :: A Tengerész

Tegnap nem bírtam tovább cérnával, megcsináltam a rákötést az utcai csatornára a vizesek helyett. Méretre vágtam a csövet, felraktam az idomot, J-vel felfújtuk a pofánkat és összedugtuk a csővégeket. (50-es  KPE csőnél ez nem is olyan egyszerű) De .a várt hepiend elmaradt. A szivattyú csak dargácsolt, de a víz szintje a köcsögben stagnált. Ma reggel ismét telefonálgatásba kezdtem, melynek következtében megjelentek a szakik és ők is megállapították, hogy a szivattyú nem szállít. Felvetették, hogy gyenge szivattyút vettem, de ezt én nem fogadtam el. Gyári adatai szerint, amik alapján kiválasztottam és megvásároltam, a végnyomása mindössze 0,2 bar-ral kisebb az általuk használténál, nem lehet ez az ok. Na elmentek, hoztak egy  szivattyút, az se nyomta a vizet. Akkor elmentek és hoztak egy nagy motoros kompresszort (ja, közben folyamatosan esett az eső, hevesen fújt a szél  és rohadt hideg volt, az 5/4-es csatlakozásokat szét-össze szerelgetni nem egy sec-pec meló, közben jött visszafelé a szomszédok sz@rja a csőből, beleesett tömítést kihalászni stb.) Na kompresszor 8 bar-ral se nyomta ki a dugulást sokáig, ezt ugyan nyomathattam volna a szivattyúmmal ítéletnepig. Vagy 10 perc múlva végre a motor fordulatszám növekedésének hangja jelezte, hogy valami van, még az is lehet, hogy kiment a dugulás. Szivattyú vissza, elsőre szállít, második próbára már nem. Cső szét, levegő és sok bűzlő szennyvíz  ki, cső össze, úgy tűnik csak légdugó volt. immáron működik minden HEURÉKA! DE.  Egyáltalán nem bízom a városi rendszerben.  Megtörténhet, hogy kint a fővezetéken ismét dugulás lesz. Ekkor ha a szivattyúm beindul, mert érzékeli a szintnövekedést az edényben, csak forog, de nem tud szállítani.  Azt, hogy nem szállít és a szennyvíz szintje tovább növekszik, egy magasabb szintre beállított érzékelővel tudnám ugyan jelezni, de ettől még a szivattyú akár egy napig is járna anélkül, hogy szállítana, mindaddig amíg a  magasabb vészjelzés szintre nem "termeljük fel" az edényt. Normál esetben a felső szintről az alsóra a szivattyú fél perc alatt kikapja a vizet.  Arra kellene valami védelmet kitaláljak, hogy ha elindul a szivattyú, de egy  percen belül nem áll le akkor adjon hibajelzést. A bekapcsolást az áramfelvétel jelzi, innen ketyegne az idő ami kikapcsoláskor azaz az áramfelvétel megszűnésekor lenullázódna. Nem tud valaki valami gyári cuccot erre?

20 komment

Szombat.

2013.11.09. 18:16 :: A Tengerész

Sűrű három nap volt. Ott kezdődtek az események, hogy pénteken volt az ötven éves (!!) érettségi találkozónk. Mi a "kemény mag" amúgy minden évben ősszel találkozunk a Moszkva téri "Trombitás" kocsmában, de ez a mostani, tekintettel a kerek évfordulóra különleges esemény volt. De haladok sorjában. Feladat volt a macska beoltatása, azt is Pesten intéztem, ezért már korábban elhatároztuk, hogy már csütörtök délelőtt felutazunk Budapestre. Ehhez képest a vízművesek reggel megjelentek a szokásos gyógyránézésre a csatornabekötést illetően. Namondom ha ezek végre csinálnak is valamit, akkor hogy fogok én elindulni. Na mondja a brigadéros, hogy "Ne örüljön, nem lesz ez megy ez olyan könnyen!". Nab@zbeg mondom én, nekem mondod?! Ha egy hete meglett volna, akkor se lett volna "könnyen". Így csevegtünk békésen, miközben, lássatok csodát ember leereszkedik a gödrömbe és elkezdi folytatni az utcán keresztbe az árkot! De nagyon utálta csinálni, az látszott méterekről is. Ketten voltak, egy ásott, a másik biztatta. Hagytam kibontakozni és a harmadik méteren (amiből előtte való nap kettőt én termeltem ki) fény derült a rejtélyre. Az a 75-ös cső amit én próbáltam kimosatni, amire ők karmantyút raktak korábban, az csak egy 3m-es védőcső volt, annak a belsejében volt az 50-es igazi, annak a végén egy kupak, azon koppant a szerszán, az volt a "dugó". Miután kiásta az ember az egészet, lerántották róla a védőcsövet és ott volt az igazi. Na vették a lapátjukat és leléptek, mondták az ő dolguk idáig tartott. Én meg, ha már az utca félig kereszbe volt árkolva, folytattam  a túloldali vízpartig még 5 métert és gyorsan beástam az út alá egy 110-es csövet amin kiviszem majd a hajóra a villanyt és a vizet. Itt nehezebb volt az ásás, mert az út felső rétege kulé kaviccsal van telítve, ahogy az autók betömörítették olyan mint a beton. De megoldottam és még az út alatt menő telefonkábelt se vágtam el, bár ilyen hülyén kábelt földbe fektetve még nem láttam, se fedőtégla, se homokágy. Közbe másik szerelőpár érkezett, elszorították a leágazást és ráapplikálták egy toldással (még jó, hogy volt 2 m plusz csövem) a 6/4-es golyóscsapomat. De közbe rettenetesen ment az idő, Argay Gyuri, az állatorvos barátom a Lónyay utcában csak du 6-ig rendel! Megbeszéltem az urakkal, hogy szombaton (folyamatos műszakban dolgoznak) itt leszünk, délután megcsinálhatjuk végre a rákötést a szennyvízátemelőből általam odáig vezetett csőre. (naná, hogy nem jöttek, mostmár korom sötét van, nem is fognak, de nem is reméltem, hogy betartják amit ígértek) Ebéd, zuhany, öltözés és usgyi.  Speciális háromtusa volt ez,  5m árokásás csőfektetéssel és betemetéssel, 360 evezőcsapás lóhalálában kikötéssel és partracuccolással (macska ketrecben, kerekes banyatank és hátizsák, mindkettő megpakolva), majd 800m futólépés a HÉV végállomáshoz, helyfoglalás lihegés, vonat már indul is. Innen már minden sima, CC beoltva, még elbeszélgettem a Gyurival egy sör mellett, aztán felköszöntöttük J szüleit, mert pár nap különbséggel most van a szülinapjuk. A tortába kevés híján belealudtam, mert  elég sokat kivett belőlem ez a nap..meg az előttelévők. Tegnap felhívtam a Marton Gyulát, hogy megbeszéljük mikor menjek a  tiszteletpéldányomért, a könyvéből, kitalálta, hogy a Laktanya utcában a volt hadihajós laktanya falán lévő emléktáblát koszorúzzák, azon ő ott fog díszelegni, menjek oda én is. Korábban érkeztem, de nem bántam meg, mert abban a kis utcában van a Varga Imre múzeum. http://www.korpanorama.obuda.hu/korpano_varga-imre-muzeum.php Bementem körbenézni...mindenkinem ajánlom. Kár hogy kevés volt az időm, néhány szobor előtt tudtam volna tízperceket is állni, hagyva, hogy belém hatoljon a szellem. Aztán hadihajóskoszorúzás, aminek nem vártam meg a végét, részben mert sose voltam hadihajós, részben meg mert nem akartam elkésni az Üteg utcából volt iskolámból, ami akkor a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó Villamosenergiaipari Technikum volt most meg Verebély László szakiskola  http://www.panoramio.com/photo/9997494 és hogy rövid legyek semmi se olyan benne mint 50 éve volt.  Jól kinosztalgiáztuk magunkat. A költözködés melléktermékeként miközben elcsomagolt használható nadrág után kutattam (nem találtam, maradt a farmer) megtaláltam egykori diáksapkámat, meg a fotó Szipál osztálytabló A4-es kópiáját, ezekkel virítottam a találkozón, ahol végülis komoly létszám, 20 fő jelent meg a 35 fős osztályból. Többen voltak igazolatlanul távol, vannak néhányan  akik valami rejtélyes sérelem okán nem jöttek el, van aki politikai szintre hágott és úgy tűnik büdös neki a régi brancs és sajnos hatan már nem élnek. Tanáraink közül ketten élnek még, egy volt ott, az osztályfőnökünk rossz egészségi állapota miatt már nem tudott eljönni. 50 éves érettségi találkozó az Ütegben..jpgAhogy boldogult műhelyfőnökünk Reich Pista Bácsi mondta "iparági gyerekek" a portáskabinett előtt..

2 komment

Szerda.

2013.11.06. 17:28 :: A Tengerész

Úgy tűnik sose lesz vége a gödörásásnak. Ma a tegnapi macerálásra megjelentek a vízművesek, megint gyógyránézés a dugulásra, adtam nekik vaspálcát, hogy ők is megpiszkálhassák, jéé, valóban keményen koppan, ásni kéne az utcán a gerincig, de hát az nekik nem fér bele, ők csak ügyeletesek. Telefon a középvezetőnek aki amúgy azzal küldte őket, hogy valami problémám van, nem tudom az átemelő köcsögöt a helyére tenni (szóval hülye vagyok hozzá, nem tudom hogy torzult ennyire az információ) mondom még múlt hét csütörtökön beraktam a feleségemmel a helyére, ne az én dolgomat akarják segíteni, hanem a sajátjukat szíveskedjenek végre megoldani. Középvezető telefonba megkér, hogy ugyan ássam ki már az utcai részt is (helyettük puszira), aztán majd kijönnek megint. Belemegyek, mondom két órára itt legyenek csővel, szerszámmal, addigra meglesz a gödör. " Ja azt nem lehet, aki a szerszámmal dolgozik az nincs bent csak jövő hét szerdán jön". Mondom hozzák a szerszámot, rásütöm én a toldást (baromi komplikált, meg kell várni amíg zöldre vált egy LED és akkor összedugni), "azt nem lehet, csak "szakember" dolgozhat vele. De ha kész a gödör hívjam és kijön megnézni. 13:45-kor hívtam a középvezetőt, ki volt kapcsolva és be se kapcsolta a telefonját többet. Nemcsak "ámátőrök", de megbízhatatlanok is.'13, nov.6. 003.jpg'13, nov.6. 006.jpg

Jobbra az utcai gerinc víz nyomócső, alatta keresztben az a bizonyos eldugított szennyvíz kiállás, megy valahova az utcára keresztbe, de 2 m-nél többet nem ástam ki, mert ha ezek csak jövő szerdán jönnek, (ha egyáltalán ezt el lehet hinni, én már nem hiszek el nekik semmit, teljesen komolytalan a csapat ) akkor ha tovább ások nem lehet az utcán közlekedni, így is frászba vagyok, hogy valaki belautózik a gödörbe.  Azért az vicces, hogy az egész csatorna projekt 99 %-át letudtam egy hét alatt majd 70 évesen, és a "profik" a maradék 1 %-al nem boldogultak ennyi idő alatt.

10 komment

Kedd.

2013.11.05. 16:28 :: A Tengerész

Esik az eső. Az eső amúgy sokféleképpen tud esni, akár szépen is, nyáron például kifejezetten jól is tud esni (az embernek)  hőségben egy felüdítő zápor, de ez ami most van az nagyon más. Tán rokona se annak. Csúnyán esik. Hideg, szúrós, aprószemű, kitartó eső. A rút nyirkosság bekúszik az ember gallérja alá, arra kényszerít, hogy behúzzam a nyakam és ne nézzek se jobbra, se balra, hanem igyekezzek mielőbb melegebb helyre. Egy porcikám se kívánkozik kimenni dolgozni. Hálát adok az eszemnek, hogy erőltettem a kinti munkát a múlt heti kellemes vénasszonyok nyarát kihasználva. Csütörtökön némi vívódás után szétbontottam a szennyvízcsövet és a helyére illesztettem az átemelő aknát. '13, nov.5. 001.jpgPénteken vissza is temettem körbe a föld nagyrészét és az árok felét is betemettem. Az árokba előtte lefektettem egy vízcsövet meg egy kábelt amiken a stégre megy majd a víz és a villany. Sajnos emiatt az átok dugulás miatt addig nem tudok a szennyvíz hálózatra kötni amíg a Vízművek ki nem nyomja a dugót. Telefonálgattam, de sok jóban nem reménykedem, pedig jó lenne már a WC-t itt a házban használni, merthogy itt ücsörgünk a meleg cserépkályha mellett, ami amúgy NAGYON kellemes dolog. (Senki ne értse félre! A cserépkályha nem macskafűtésű,  C mindent megpróbál, hogy megakadályozza J-t a begyújtásban.)'13, nov.5. 005.jpgFergetegesen bevált a nappali hőszigetelése, úgy tűnik kétnaponként elég egyszer befűteni, legalábbis ilyen külső hőmérséklet mellett. Szóval semmi ingerenciám kimenni a házból.  C felmászott az ablakpárkányra és hangosan követelte, hogy engedjék ki, ehhez képest amikor J ajtót nyitott neki, hogy ha komolyan gondolja fáradjon ki a kertbe, kiszimatolt, majd villámgyorsan visszakozott, azóta engem szekíroz, hogy hagyjam a fenébe a laptop pötyögtetését (időnként ráveti magát, negyedszer javítom a szöveget, mert értelmeset persze nem ír) és játsszak inkább vele. Szombaton be kellett menjek Pestre és az ehhez csatlakozó hurcolkodás kapcsán vasárnap bőrig áztam Balatonon, majd kockásra fagytam hazafelé G  fűtéshiányos VW Passatjában, tegnap újabb forduló immáron esőtlen időben, de mára visszatért a zegernye. Az időjárás pontosan illeszkedik a hangulatomhoz, könnyes búcsút vettem Balatonudvaritól, szétrohadófélben lévő, rossz gazdához került, magam építette előző hajómtól és házamtól, amikhez rengeteg csodálatos élmény fűz, meg az előző életemtől és akkori reményeimtől.

Isten áldd meg ezt a házat

Én építettem

De

Másnak....

(idézet egy Hasek novellából, annyira passzol...)

És egy vidámabb hír, megjelent Marton Gyula ex tengerészkollégám új regénye. A könyv nekem nagyon tetszett ( lektorként nagyon alaposan végigolvastam) , hiteles képet nyújt az egykori tengerhajózásról, emellett izgalmas cselekményes olvasmány, a fikció és a valóság remek házasítása. Külön érdeme a könyvnek az ahogy leírja azt a hihetetlen, vérlázítóan szánalmas módot ahogy az egykori tengerhajózást a privatizáció során szétrabolták.   A könyvet a Kairosz kiadó adta ki. Kapható a nagyobb könyvboltokban. Libri, Alexandra, Szkítia, stb. Ára: 4200 Ft.

Fedőlap (3).jpg

Ha valakit érdekel, a szerző is árusítja valamivel kedvezőbb áron, összehozom vele.

6 komment

Péntek.

2013.11.01. 18:05 :: A Tengerész

Rendkívül eredményes nap volt.  Helyén a szennyvízátemelő akna, belekötöttük az 50-es kimenőt, lenyomáspróbáztam. Útba volt a ház bemenő vízcsöve, egy 20-as KPE. Addig feszegettük, hogy beférjen a helyére a nagy köcsög, amíg egyszercsak elöntött bennünket a víz, valahol szétcsúszott az az átok cső. Gyorsan elzártam a vízóránál a bejövőt. Kicsit kellett homokoznom amíg onnan egy méterre megtaláltam az idomot, naná, hogy a házat körbevevő beton járda alatt volt, de szerencsére nem kellett feltörni a betont, sikerült aláhatolnom. Már lámpavilágnál fejeztem be a munkát.

Halottaimra emlékezem. Bár szinte nincs nap, hogy ne gondoljak a szüleimre  és nagynénémre aki második anyám volt. Ha valamit bánok az életben az az, hogy keveset  beszélgettünk arról, hogy milyen volt az ő életük akkor amikor még nem éltem, illetve még nagyon kicsi voltam. Valahogy akkor nem volt olyan fontos, most meg már késő. Hogy az én gyerekeim ne járjanak így, hosszú naplót kezdtem írni nekik persze PC-n. Részletekben küldtem el Emailben, közben a régi gépem agya lepusztult és gyanítom ők se mentették el biztonságos helyre, szóval az emlékeknek az a sorsuk, hogy elvesznek örökre. Marad a mécses az ablakban és a szomorú magunkbamélyedés.

Gyerekkoromban imádtam gödröket ásni. Barátommal, a szomszéd Csete Bandival állandóan "bunkert" ástunk a nagy udvarunkban a Frangepán u. 53-ban.  (soksok évvel később felnőttként jártam arra és meglepve tapasztaltam, hogy a nagy udvar valójában milyen kicsi) Aztán este amikor apám hazajött a munkából, mindig betemette szeméttel, mert félt, hogy sötétben valaki beleesik, amikor tüzelőért megy a sufnijába. Aztán másnap újraástuk a gödröt, tetőt csináltunk neki napraforgószárból, bevezettük bergmancsövön a vizet, majd jött apám és ...lásd fent. De szívesen ástam fel a konyhakertet, ahol pár négyzetméteren ültettünk anyámmal annyi zöldséget, ami elég  volt a mindennapi levesbe. Nyáron locsoltuk a veteményt az akkor még ingyenes vízzel az apám által diribdarabokból vascsövekkel és drótokkal összetoldozgatott gumislauggal, aztán "tocsáztunk", ami a nap felmelegítette meleg vízzel való, kezdetben  mezétláb, majd egyre nagyobb testfelületekkel való érintkezést, végül hempergést jelentett. Szóval 65 évvel ezelőtti mozdulatok jöttek most elő. (a "tocsázás" az időjárásra való tekintettel elmaradt)

Néhány mai kép:

'13, nov.1. 005.jpgMeg kellett keresni, hol jön ki a házból a szennyvíz és megy az emésztőgödör felé. Itt, ahol a könyök van a bal kezem alatt, kellett szétbontani és az átemelőbe irányítani, ami abba a gödörbe került amiben állok. E művelet során esély van rá, hogy az embert mellbevágja a cső tartalma. Ezt sikerült elkerülni, bár féltem tőle, hogy eláraszt a szennyvíz, mert nagyon lassan volt csak hajlandó kiürülni a WC csésze, ami dugulásra mutat, de ez szerencsére ezen csőszakasz után lehet, mert szétbontás után idáig gond nélkül kiment a víz a próbahordóba. (Amúgy érthető a dugulás, ráraktam a csőre a vízmércét, a két ezrelék helyett két százalék eséssel rakták le a csövet, ilyenkor a víz elrohan, az "anyag" ottmarad és felrakodik.) A jobb oldalamnál látható az a vízcső ami a vízórától megy a házba és sikerült szétrántani.'13, nov.1. 006.jpgA gödör mélyéről már csak vödörbe kapargatva lehet a földet kiszedni, lapát ide már a hosszú nyelével nem fér be. CC persze ezt a munkát is felügyeli.'13, nov.1. 014.jpgDuplán "vízbe van" a gödör feneke, egyszer vízmértékkel állítom be, másodszor ide már szivárgott a talajvíz amikor odacsaptam a talpamat.

5 komment

Csütörtök.

2013.10.31. 17:44 :: A Tengerész

Bent van az árokban az 50-es KPE cső. Telefonon megrendeltem Kiskunlacházáról http://vasmuszakibolt.hu/ , 15 perc múlva itt volt vele az autó. Ma itt voltak a Kevevíz emberei és arra a bizonyos 75-ös kiállásra rásütöttek egy 75/50-es szűkítőt, abba tettek egy fél méteres 50-es csövet amire rárakták azt az 50per6/4-es idomot és a 6/4-es golyóscsapot amit tegnap vettem Kiskunlacházán. Így már nem tud visszajönni a szennyvíz. A baj csak az, hogy a földet amivel el van dugulva a beállás nem takarították ki (arra másik csapat szakosodott, préslevegővel meg vízzel kell kinyomatni), most így nem tudok rákötni. Amíg nem tudok rákötni, addig nem tudom üzembe helyezni az átemelőt, pedig holnap készen lehetett volna minden a szép időben, most marad a jövő hétre amikor lehet, hogy esőben homokozhatok az akna helyretételével. Fene egye meg, mindez azért, mert valami nyomorult trehány "profi" lusta volt egy kupakot rakni a csőre mielőtt betemeti, vagy legalább egy ronggyal betömte volna!

2 komment

Kedd.

2013.10.29. 18:30 :: A Tengerész

Az a fehér izé a beállás ahova a szennyvízátemelő nyomóágával csatlakoznom kell. A  "profik" még egy zárókupakot se raktak rá annakidején amikor az utcai gerincet fektették és minden telekre beálltak egy ággal, még szerencse, hogy alaposan eltömődött földdel, különben elöntötte volna a munkagödrömet a nyomott fővezeték szennyvize. Biztos ami biztos egy nylonnal lezártam amit szigetelőszalaggal jól körbetekertem.'13, okt.29. 001.jpgReggel nekiálltam és estére 15 méter árokkal készen voltam a 21- ből. Még csak azt se mondom, hogy különösen megerőltető volt a dolog. Gyönyörű idő volt ma is, egy szál pólóban lehetett dolgozni. Na persze volt segítségem. '13, okt.29. 006.jpg'13, okt.29. 003.jpgCikcakk Cili  (cikázik mint a villám ezért kapta tőlem a vezetéknevét {is}) imádja a földmunkát. Igaz, többnyire betemetni akarta az árkot. Korán sötétedik, az óraállítás miatt gyorsabban lett este mint a múlt héten, a lenyugvó nap utolsó sugarainál készült ez a kép már vakuval. '13, okt.29. 007.jpgA flikk-flakk nem azért van az árokban, hogy a betörő ellenség ne tudja végiggéppuskázni, hanem mert kikerültem a levendulákat. Tegnap befejeztem a hajón a szabadtéri farészek, korlátok, gunwale szegélyek lazúrozását, ezzel a hajó felkészítve a télre. Ezekben a percekben megy a köztévében a híradó, nyomják a fiúk a sikerpropagandát, sok éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség (ja a kényszermunkások és a külföldön dolgozók, meg még akiket belehazudnak), megy a hülyítés a rezsicsökkentéssel ( ugye se a benzin, se az építőanyag, se a kaja nem része a rezsinek,  ááá nem, ezek úgy 30 %-al mentek fel a Fidesz uralkodása alatt) Orbán meg legnagyobb ellensége, az EU pénzéből rendbetett Zeneakadémiával henceg a képernyőn. Hát ennek az embernek nincs bőr a pofáján az biztos. Szóval igazi politikus, erre tapsol a hülye többség.  Mielőtt még a kétharmad bűvöletében feredőző jobberek lekomcsiznak, a másikak is kimutatták a foguk fehérjét 23-án. Szó nincs az orbánrezsim nemzetvesztő politikájának kijavításáról, egy hang nem esik gazdaságpolitikáról, valódi elképzelésekről az ország jövőjét illetően,  kizárólag hatalmi harc folyik a koncért "ellenzéki" oldalon. Meghallgattam a beszédeket, siralmas a helyzet, de ami utána jött a sz@rrágás a szocik, az együtt 14, meg a DK közt az még borzasztóbb, azt mutatja hogy együttesen és külön-külön is alkalmatlanok bármire is. Más meg, a Jobbikot kivéve be se fog kerülni a parlamentbe. Én kínomban egy Bokros-Dopeman kormányra szavaznék, de ennek ugye kicsi az esélye.  Lesz még pár év orbánokrácia, meg is érdemeljük, eltékozoltuk a rendszerváltást, a banánköztársaságok sorsa a miénk.  

6 komment

Vasárnap.

2013.10.27. 18:52 :: A Tengerész

Azt ígértem magamnak, hogy ha készen leszek a nappalival, akkor pár nap pihenőt engedélyezek. Ehhez képest már hajnalban (óraállítás volt éjjel, de én még a régi időszámítás szerint kezdtem a munkanapot, tehát ezidő szerint hatkor) elkezdtem kiásni az utcai csatornacsatlakozást.  Nagyon bizgette a csőrömet, hogy amíg tart a jó idő, megtaláljam a beállást az utcai gerincről. A Vízművek rajza szerint a déli telekhatártól 7,60 m-re van, de én találtam 6,60-nál egy gyanús kék műanyag szalagot a drótkerítés alsó szálára csomózva ami szöget ütött a fejembe. Végülis ásni amúgyse lehet 1,5 m-nél rövidebb gödröt, mert nem fér el az ember a lapáttal a fenekén kidobni a földet, így ástam le a két méret közt úgy 1,10 mélyre a kerítés utcai oldalán. Mire J felébredt már meg is volt a cső 6,60-nál.  Vérszemet kaptam és a kerítés belső oldalán is elkezdtem egy gödröt. Sajnos itt rózsabokrok vannak, reménykedtem, hogy nem kell őket megbolygatni, ezért a túlfelükön kezdtem az ásást, hátha átértek a beállással alattuk,  de nagyon takarékos munkát végeztek a csatornafektetők, a beállás vége végülis ha 20 centit ment túl a kerítésvonalon, két rózsát és egy csomó valamiféle évelő hagymát ki kellett termelni és átültetni, majd kiderül mi marad meg belőlük. By by rózsa!'13, okt.27. 018.jpg

Délben, hogy azért pihenés is legyen elbringáztunk a Mihalik Petihez megnézni hogy áll a hajójával. '13, okt.27. 001.jpg'13, okt.27. 006.jpg'13, okt.27. 007.jpgMegállapítottam, hogy nem lopta a napot, tavasz óta szépen haladt, ami itt látszik az egy év munkája, meg is dicsértem érte.

Délután befejeztem a munkagödröt, kellemes meglepetés a talaj, nagyon hagyja magát ásni. A balatoni telekhez képest ahol még a csákány is kevés, csak pajszerral lehet sziklákat feszegetve "földmunkázni", itt gyerekjáték a dolog. Persze nem mondom, hogy ásni nem fárasztó, de a délután végére megvoltam egy jó sírgödörnyi lukkal, szóval a külső gödörrel együtt bő másfél köbméterrel. Nem tudom mennyi egy kubikos normája ( ha azért kubikos, mert a kubikméter a szó eredete akkor az egy köbméter, bár lehet, hogy óránként kellett ezt kitermelni) de én meg vagyok magammal elégedve. Az alanti képen még a helyükön vannak a rózsák, na a jobb vállamtól még a kerítésig kellett bővíteni a gödröt.'13, okt.27. 016.jpgApósom pár hete egészen megalázóan nyilatkozott észbeli képességemről amikor közöltem, hogy a csatornaárkot megkísérlem magam kiásni, nos úgy számolom legfeljebb ha öt köbméter az egész, ráadásul árkot könnyebb ásni mint gödröt, szóval Papa fog ez menni nekem, ne aggódj!

6 komment

Szombat.

2013.10.26. 19:21 :: A Tengerész

Meg lettem kritizálva, hogy elhanyagolom a blogot, gyorsan beszámolok a dolgokról. Mntségem, hogy olyan hulla fáradt vagyok estére, hogy nincs már erőm odaülni a géphez. Viszont kész a nappali. Hőszigetelés gipszkartonnal letakarva, gipszkarton és mennyezeti EPS lapok leglettelve, szemét kihordva, ujjnyi vastag por eltüntetve, J egész nap takarított,  a helyiség emberi tartózkodásra ismét alkalmas.'13, okt.26. 010.jpg

'13, okt.26. 011.jpg Asztalnál (figyelem! nem ölből ) étkezünk már második napja nagy dolgok ezek. Mint egy igazi fehérember, tejszínhabos kakaót uzsonnáztam  babapiskótával  és nézzétek csak milyen tányérból!'13, okt.26. 014.jpg

Ma és holnap a téli felkészülés jegyében a hajó farészeit csiszolom és lazúrozom, aztán elkezdem a faház rész munkáit. A padló alatti tér szigetelésével, közben a szennyvízelvezetés teljes átalakításával kezdek ( emésztő megszűnik, telepítek egy szennyvízátemelőt ami automatikusan a nyomott rendszerű utcai közcsatornába pumpálja az anyagot) , ehhez fel kell szedjem a padlót, amihez ki kell ürítsem a helyiségeket, szét kell bontsam a konyhát és a fürdőszobát falastul, elég komplex feladatnak hangzik nem?

Hervad már ligetünk, díszei hullanak'13, okt.26. 004.jpg

De néhány növényt becsapott a meleg ősz, virágok nyílnak, kizöldült az elefántfű, rózsabimbók kipattannak, a nedvességtől nő a taplógomba.

'13, okt.26. 002.jpg

'13, okt.26. 003.jpg

'13, okt.26. 017.jpg

'13, okt.26. 005.jpg

A horgásztilalom feloldásával megjelentek a stégeken a pecások, SI-től kaptunk ajándékba két szép pontyot, halászlé lett belőlük bográcsban ahogy kell.'13, okt.26. 007.jpg

'13, okt.26. 008.jpgC-t megviselte a takarítás. Mindenre rátámad ami mozog. J nagyot lendített a felmosó nyeles "svábleren" (azt hiszem civilül "mop"-nak hívják) ő meg szemből ugrott neki.  Nagy csatt lett a dologból, hanyatt esett,  tízet rá kellett számolni a jószágra, mert csak támolyogva tudott felállni és igen csendes lett a délután többi részére.'13, okt.26. 012.jpg

Szólj hozzá!

Kedd.

2013.10.22. 21:29 :: A Tengerész

Glettelem, bandázsolom, csiszolom a falakat. A mennyezetre ahol befordul a hőszigetelés, nem jön gipszkarton burkolat, nem akarom a ragasztást még a karton súlyával terhelni, ehelyett a ragasztóhabarccsal, ami amúgyis glettanyagként szolgál a Dryvit üvegháló befogadásakor, vékonyan átglettelem a mennyezeti lapokat (üveghálót nem használok).  Ezzel kisimítom a polisztirol lapok felületi egyenetlenségeit. Miután ez a nagyon vékony réteg ( gyakorlatilag átüt rajta a fehér szigetelőanyag) megszáradt, a gipszkartonhoz használt rendkívül plasztikus gipsz glettanyaggal tükörfényesre kisimítom. Ha megköt majd, akkor szükség szerint csiszolom és tavasszal kap majd egy meszelést. Mázlim van az időjárással, de még így is 80 % felett van a relatív páratartalom, folyamatos szellőztetés (gyakorlatilag egész nap tárva az ablak, Cili cica el is kezdte rajta keresztül felfedezni a kertet) és fűtés ellenére a felhasznált rengeteg vizes kutyulvány következtében. Nem akarom még egy festéssel tetézni a nedvesítést. Hét végéig jó időt jelez a meteorológia, addigra ki is száradhatnak a falak.

Lecseréltem az összes kikötőkötelet drótkötélre, csak a végükön ahol a bikára kötöm van műanyagkötél. Visszaszállítottam SI-nek a Hungarocellvágót, közben kedves régi ismerőssel találkoztam,  Sz S  karosszériázta annakidején az autómat, onnan lehet tudni, hogy az ember megöregedett, hogy úton útfélen ismerősbe botlik.

És kicsit a közéletről. Lassan egy hete megy valamennyi médiában a bajai időközi önkormányzati választás kapcsán a csalás (ok) taglalása, ilyen hamisított videó, olyan bizonyíték, a média, a pártok, a politikusok, mindenki mindenkivel és mindenki ellen, gyakorlatilag semmi máról nem szól a tömegtájékoztatás. Ja meg hogy Gyurcsány bevallotta a pártpénzek mutyizását, na ez a "friss" hír is ismétlődik már vagy öt napja minden este a köztévé híradójában. Iszonyatos a szkanderozás, ki kit nyom le, ki kit túr ki a húsosfazék mellől és erre figyel jobbhíján  az ország választópolgárainak jelentős része. Mindeközben Orbán Viktor, aki korábban már bejelentette, hogy véget vet az ország energiafüggőségének (én már akkor is eltátottam a számat, miafene, olaj tört fel Felcsúton stadionépítés közben?), nemrég azzal állt elő, hogy atomerőművekkel fogunk olcsó villamos energiát előállítani. És ez így elhangzik bele  világba és aztán gyakorlatilag mindenki kussol, rágja tovább a bajai gumicsontot. Na most én meg azt mondom, hogy egy ilyen energiapolitikai döntés olyan lépték, amihez képest hangyaf@szányi a jelentősége annak, hogy Baján mire, kire hányan és hogyan szavaztak, hogy sumákoltak e a szocik a pártpénzekkel (naná, hogy sumákoltak, de mindegyik párt sumákolt, a hülye is tudja, hogy annyiból amit hivatalosan költhettek, a fele óriásplakátra se futotta volna), mert ez a szó szoros értelmében életbevágóan fontos az ország jövőjének szempontjából. Fogalmam sincs, hogy jó e nekünk az atomerőmű, bár hajlok afelé, hogy igen, nem utolsósorban azért, mert általában a tudatlanok azok akik hevesen ellenzik. De hogy egy ilyen horderejű quasi döntést egy miniszterelnöki "odavetésből" tud meg az ország, az számomra azt mutatja, hogy ez is csak egy Orbán féle ötletelés. Amolyan unortodoxia. Nincs mögötte kiérlelt tudományosan és gazdaságilag megalapozott döntés, amit szakemberek hoztak és javasoltak a kormánynak.  Ma felvetettem a dolgot a Fialának a műsorba betelefonálva, szokás szerint elbeszéltünk egymás mellett, a média általam kifogásolt vísszhangtalanságának ő ellentmondott azzal, hogy a Szénási Sándor és a Széll Bernadett lám tárgyalta a témát a Klubrádióban. Nos véletlenül én is hallottam azt a műsort és ezzel kapcsolatban az alábbi gondjaim vannak: 1. Sem a Szénási, sem a Széll nem energetikusok, gyanítom nem tudná egyikük se megmondani mi a különbség a kW és a kWh közt. 2. Sz B a környezetbarát energiákat emlegette, mint az atomerőmű alternatíváit, nos nem lenne rossz, ha valaki felhívná a figyelmét arra, hogy ilyenek hazánkban nem állnak elegendő mennyiségben rendelkezésre.  Szél nem fúj annyit mint a tengerparton, nap nem süt eleget, geotermia gyerekcipőben és akárcsak a napenergiánál drága a beruházás, vízerőművet pont az LMP támadja veszettül, a hazánkban nagymennyiségben rendelkezésre álló hülyeséggel egyelőre nem lehet generátort hajtani. 3. Sz B az alternatív energiaforrások kapcsán országterületenként eltérő lehetőségeket emlegetett, lenne ahol a szél, lenne ahol a geotermikus energia hasznosítása a célszerű. Korábban is hallottam az LMP részéről ilyen víziót, hogy kis helyi erőművek látnák el a helyi igényeket, nos ez úgy 150 évvel vetné hátra az energielosztást, ami kb. ennyi idő alatt lett elszigetelt és alacsony üzembiztonságú kisrendszerekből előbb országos, majd európai energiaelosztó rendszer.  4. Biztos ami biztos elhangzott Csernobil és Fukusima mint ellenérvek, amit beégettek az esszészakon végzettek agyába, miközben meg se fordul a fejekben, hogy Csernobil egykörös erőmű volt ami megszaladt, azóta ilyet nem építenek csak olyat ami leállítja magát ha baj van, Fukusimát   meg a cunami támadta meg aminek a valószínűsége nálunk azért elhanyagolható. Kétségtelen viszont, hogy annak nagyobb a veszélye, hogy egy ilyen politikauralta légkörben az aktuális vezér parancsot ad az atomerőmű igazgatójának néhány szelep kinyitására, hogy az ellenfeleit rádióaktív sugárzással pusztítsa el járulékos veszteségként  leírva a fél országot (úgyis másra szavaznának), szóval az unortodoxia bármikor átterjedhet a gazdaság után a fizikára, a legfőbb érv az atom ellen, hogy hülyék  kezébe nem való.

Mai ajánlat http://hvg.hu/w/20131003_A_bumerang_el_van_vetve

3 komment

Vasárnap.

2013.10.20. 18:45 :: A Tengerész

Fél négyzetméter híján az összes gipszkarton felragasztva.'13, okt.20. 019.jpgJ azt mondja legközelebb én adagolom a habcsókot, azt is ilyen pacnikba kell rakni.'13, okt.20. 006.jpg

Így megy fel ez a kisebb tábla az ablak alatti falra. '13, okt.20. 011.jpgKötésben van. Ez már Vajknak is tetszeni fog.'13, okt.20. 014.jpgBent van a luk a dugaljnak, felül a meteorológiával vonalban a lapok találkozásánál ceruzával bejelölve a kötésdoboz helye, oda majd be kell vágjam a dobozfedőt, nem jó a kötéseket láthatatlanra elburkolni.

Közben kihasználva a csendes jó időt fuxoltam egy drótkötelet az egyik farhorgonynak az ideiglenes műanyagkötél helyett.'13. okt 20. sári.jpg

Munka után megfáradva.IMG_2157.JPGDe azért vidáman.( Sári István fotói)'13, okt.20. 018.jpg

Búcsúzik a nap és mi is tőle.'13, okt.20. 016.jpg

Szólj hozzá!

Péntek.

2013.10.18. 21:50 :: A Tengerész

Kezd látszata lenni a munkámnak. (hát ideje, nem kevés erőfeszítést öltem bele, úgy néz ki a munkarend, hogy kezdés reggel 7.kor, ebédszünet alvással 13-15-ig, munkanap vége 19 órakor és ez így működik a hét minden napján) Felkerültek az első gipszkarton lapok.'13, okt.18. 002.jpg

A technika a következő: A lefektetett, leporolt egész lapra (1,20 X 2 m)  32 ragasztóhabarcs pacnit rakok,  olyan 8-10 dekásakat, majd a PU ragasztóval a szélétől  befelé 5 cm-re körbekerítem és középen keresztbe is nyomok egy csíkot. A PU ragasztó csíkokat vízzel halványan lepermetezem J virágpermetezőjével éppenhogycsak rászuszogva, majd a lapot függőlegesre állítva a falnak nyomom és tenyérrel, ököllel jól rádörömbölöm. Ahol nem kell szabni, nagyon haladós, a szabás schnitzerrel megy acélvonalzó mellett

9 komment

Csütörtök.

2013.10.17. 22:56 :: A Tengerész

Ráckeve mindenféle arcát mutatja gyors egymásutánban. Tegnapelőtt hűvös, de verőfényes reggelre ébredtem. Kifelé jövet köd ülte meg még a vízet, de már (ahogy boldogult anyám szokta volt mondani) "tápászkodott" a nap, a tejfehér páradunyhából a távolban kimeredeztek a város templomtornyai, magasabb háztetői. Légmozgás semmi, a csöndet csak néhány vízimadár neszezése törte meg. Beszippantottam a harapnivalóan tiszta hűs levegőt, ahogy a húszméternyi utat megtettem az otthonom, a hajó és a munkahelyem a ház közt. Mit mondjak, olyan pillanatai ezek az életemnek amikor maradéktalanul boldognak érzem magam. Aztán tegnap hirtelen  vagy 10 fokot esett a nappali hőmérséklet, szemerkélni, majd szaporán esni kezdett az eső miközben fokozatosan erősödött a szél, úgy saccra legalább 40-50 km/ óra sebességűre, röpültek a falevelek,  törtek az ágak, a hajó elkezdett mozogni. Na most vizsgáztak a farhorgonyaim, mert félhátulról jött az északnyugati. Kicsit elfordult a hajó, kétszer is kimentem ráhúzni a kötelekre, de ebben a nyomásban ez reménytelennek bizonyult. Aztán befordult nyugatra és kicsit megenyhült az ereje, ekkor ketten sikerült húzni a farköteleken, épp időben, mert jött a következő nyomás. A hajó orral áll keletnek a partra merőlegesen, elől két kötél Y-ban, hátul két kötél a két horgonyhoz, egyik Ny-ÉNy, másik Ny-.DNY  irányban, ezekről egymást keresztezve mennek a farkötelek a jobb és baloldali farbikákra. Sötétedésre tovább erősödött a szél, a lefektett árbocok napvédő ponyváját spinakkerként felfújta, tépte, rángatta, attól féltem elszakad,  kimentem és mindenféle kötelekkel mint a pók beszőttem az egészet. Nem volt egy egyszerű feladat, mert amikor megpróbáltam a kötelet átdobni a hajó másik oldalára az ide-oda kötözgetéskor, mindig visszafújta a szél. Félelmetes volt a szél zúgása, nem szívesen éltem volna meg ezt az időt a nyílt vízen. Kicsit itt is izgultam, most fog kiderülni mit érnek a horgonyaim. Begyújtottam a hajón a kályhába ( a hajón alszunk, csak napközben vagyunk többnyire a házban), aztán alaposan elázva tértem vissza a házba a cserépkályhára kiakasztva a ruháimat száradni a vacsora idejére, de nem voltam túl nyugodt, tudjátok, arról ismerszik meg a hajótulajdonos, hogy aggódik. Visszatérve a hajóra, az addigra barátságos meleg kabinban nyugovóra tértünk, szerencsére a horgonyok jelesre vizsgáztak, a hajó, bár egész éjjel rángatódzott, egy centit nem ment reggelre közelebb a parthoz.

Kész lett tegnap a falak EPS borítása. Igazából nincs összehasonlítási alapom, hogy milyen lenne nélküle, mert amikor még nem volt szigetelve a nappali, akkor még meleg idő volt odakint, de gyanítom, hogy sokat számít, mindenesetre langyos cserépkályhával 23-24 fok volt tegnap este idebent, a kinti 10-el szemben és miközben kint reggelre lement a hőmérséklet 5 fokra, idebent  ma reggel 22 fok volt már szinte teljesen kihűlt kályha mellett és csak most este kellett újra begyújtani. A sok felhasznált ragasztóhabarcs miatt reggel 80 % volt a relatív páratartalom, ami egyrészt a kinti eső elállta, másrészt a természetes száradás, szellőztetés következtében mostanra 62%-ra csökkent. Párakicsapódásnak mondjuk a hideg ablakokon, vagy bárhol máshol nem láttam nyomát egyszer sem. Ma a változatosság kedvéért kerti munkákkal is múlattuk az időt, rég foglalkoztam ilyesmivel, J imádja, én inkább csak kötelezőként végzem, nem hobbim a kertészkedés.

Még szombaton csónakról gusztálta egy ember a hajót, beszédbe elegyedtünk, rövid idő alatt összebarátkoztunk Sári Istvánnal, itt lakik az utcánkban, azonnal mindenféle segítséget felkínált és hamarosan kiderült, hogy nem hiába, vasárnap óta használom a Hungarocellvágóját, kitolható támaszrudait a mennyezeti lapok felragasztásához és tegnap az ő nagy Makita ütvefúrójával fúrtam át a 40 cm vastag falamat az antennakábelnek. Amúgy ő az egyike a http://www.olcsosetahajo.hupont.hu/ szolgáltatás üzemeltetőinek. ( A másik a Golenár Feri, szintén jóbarát) Jó környék ez, az emberek barátságosak, udvariasak és segítőkészek, remélem mirólunk is ez lesz a helyiek véleménye. Néhány kép az életmódbloghoz.
'13, okt.10. 007.jpg

Na most így kell begyújtani. Ez az égetnivaló mindenbe beleüti az orrát, mindenáron be akart ugrani a kályhába.'13, okt.17. 003.jpg

Sziesztáznak a csajok.

Na és a szomszéd házának Dryvit burkolatát már hesszöli a fakopáncs! Na ezért szigetelek én belülről.'13, okt.10. 008.jpg

6 komment

Kedd.

2013.10.15. 08:21 :: A Tengerész

Juteszembe! Én vírusként értelmezem, bár talán csak valami "tolakodás".  Állandóan jön valami izé, hogy " XY barátja önnek?" és be lehet jelölni. Nos bárki kap ilyet ÉN SENKINEK nem küldök ilyesmit és bárkitől kapok törlöm. Tuti valami rendszer működik automatikusan, mert pl kaptam J-től is, ami egy röhej. Azt is megbántam már, hogy regisztráltam a Facebookon, mert onnan is állandóan jönnek a teljesen ismeretlen "barátok", én a barátságot komolyabbnak gondolom és gyakorlatilag nem fogadok be senkit akit nem ismerek ezen a szinten. Nekem barát az, akinek tudom a titkos telefonját, és akkor se haragszom rá, ha délutáni alvás közben hív fel, vagy akkor toppan be váratlanul ha épp a klotyón ülök.

10 komment

Hétfő

2013.10.14. 20:49 :: A Tengerész

Estére értem körbe a falak hőszigetelésével. Kint sincs hideg az igaz, de amíg a faház részben 15 fok, addig a most szigetelt tégla nappaliban 20 fok van, pedig a cserépkályhában két napja kialudt a tűz és teljesen kihűlt már egy napja. Szóval a nem teljesen befejezett hőszigetelés már "dolgozik". Olvasom a kommentárokat, igen, veszélyes dolog a páradiffúzió figyelmen kívül hagyása, de (mint valamelyik kommentre válaszként írtam) a 10 cm vastag, légzáróan egymáshoz ragasztott EPS lapok párafékező hatása olyan nagy, hogy nem tartok attól, hogy a nappaliban két személy által életvitelszerűen keletkező páratermelés olyan páranyomást idézne elő, hogy a páradiffúzió elérje a határfelületet. Nem tudom Monte Christo házában mivel szigeteltek a profik, hogy alárohadt, főleg, hogy a párazárást hogy rontották el, de én amatőr vagyok, ezért a munkám minden profiénál alaposabb. Hogy jelen példánál maradjak, az EPS lapok közt nulla a rés az illesztések 80 százalékában, de sehol nem éri el a 2mm-t és ráadásul össze vannak ragasztva vízzáró ragasztóval. Ilyen alapos precíz munkát profi nem végez, mert a hideg vízre valót nem keresi meg ha ennyit piszmog az illesztésekkel, ragasztani meg soha egymáshoz nem lesz hajlandó. Érdekes dolgot találtam a nappaliban, kiszedtem egy dugaszolóaljzatot a falból és OTT VAN (!!) a földelő vezeték a dobozban alatta, csak nincs bekötve. A dugaljak sima földelőérintkező nélküliek. A háziak valószínűleg, hogy ne kelljen a régi villásdugóikat a különféle készülékeiken lecserélni, illetve, hogy a faházban lévő földeletlen dugvillásakat itt is használhassák, ahhoz a "praktikus",  bár életveszélyes megoldáshoz folyamodtak, hogy inkább a dugaszolóaljzatokat cserélték ki szabálytalanra, bár ha csak kettős szigetelésű készülékeket használtak itt, amilyen a TV, meg a rádió, nem kerültek veszélybe. A fém csillár leszerelésénél is találtam egy nem bekötött földelőszálat, ezt már gondolom megszokásból nem kötötték be, ha már sehol nincs földelés ide minek? Monte Christot megnyugtatom, a fí relé tökéletes védelmet nyújt, előbb leold, mintsem a szívemet kiüsse az áram. Sandrovics érdekeset írt, nem tudom Oroszhonban miből van a talaj, de ha az ember lever 2m mélyre egy 20mm átmérőjű betonvasat, még itt a vízparti nedves talajban se kell számítania rá, hogy az éltében új földelést kelljen készítenie. Ez, az említett fí kapcsolóval tökéletes védelmet nyújt.

Szólj hozzá!

Péntek.

2013.10.11. 19:40 :: A Tengerész

Szépen haladok a szigeteléssel. Egy biztos, ezzel, hogy  az 1 centis fogazott simítóval telibe kenem az EPS lapokat, több ragasztóhabarcs fogy, mint a dryvit technológiánál javasolt 5kg/m2.  Szerencsére hat zsákkal vettem, dupláját a javasoltnak, mert arra számítottam, hogy ezzel fogom a gipszkartont is ragasztani, de alighanem el fog fogyni a Hungarocellhez. Sebaj, amúgy is menet közben elvesztettem a bizalmamat abban, hogy a gipszkartont az EPS-hez ez a habarcs fogja a legjobban hozzáragasztani. Ehelyett alighanem az egyik kommentelő által javasolt PUR ragasztót fogom használni, az tuti köt mindkét anyaghoz. Villanyt is kell majd szerelnem jócskán, az egész házban nincs egyetlen földelt konnektor se, azt se tudom van e egyáltalán földelés a házban, ami a fapadlós részen még csak-csak, megfelel a '60-as évek szabványának, de a kőpadlós részen már akkor is szabálytalan volt. Most, hogy belegondolok, a fürdőszobában a villanybolyler földelt dugaljba van dugva, kérdés az a földelés vajh milyen földelés, biztos ami biztos felrakok egy fí relét majd. Aztán a nappalit kivéve sehol nincs általános helyiségvilágítás, mindenhol sötétben kell eltapogatódzni az álló, asztali, vagy falilámpákig, valami LED-es fényeket fogok felrakni a sarkokba legalább, hogy ne kelljen este elemlámpával közlekedni. Szóval nem fogok télen unatkozni. Miközben ezeket a sorokat írom épp a Rogán eteti hülyeséggel a népét a közszolgálatinak csúfolt bolsihíradóban, ezek nagyon a magyar népnemzeti hülyeségre alapoznak, sajnos ahogy Piszkos Fred, ők se homokra építik a terveiket. Persze a baj  nem csak az, hogy ezek hazudnak és rabolnak, hanem az, hogy a másikok se jobbak, csak azok nem vicsorognak mint ezek, hanem mosolyognak közben, de ahogy mondta ha jól tudom Marton Frigyes, "egyiktől se vennék használt autót". 

9 komment

Csütörtök.

2013.10.10. 21:30 :: A Tengerész

Elegem van az informatikából. Csináltam egy csomó képet a szigetelésről, meg egyebekről,  azokat a Asusra töltöttem le és megszerkesztettem blogformátumra. De ez a laptop döglődik, Antimix hónapokat küzdött vele, de lassú mint a tetű, miközben okádja a ventilátora a meleget, valami baja van a lényegnek benne. Az asztali pc ugye nem kommunikál a nettel, J laptopjára meg nem raktam ki a képeket. Totál káosz. 

Na cuccok a padláson, így néz ki'13, okt.10. 004.jpg'13, okt.10. 005.jpg'13, okt.10. 006.jpg

Megérkezett a hőszigetelő anyag, meg a gipszkarton. Ahogy tele lett velük a nappali, kicsit elgondolkodtam rajta, hogy ugyanennyivel lesz kisebb a helyiség akkor is, ha a falra lesznek felragasztva...'13, okt.10. 011.jpg'13, okt.10. 012.jpg

A hungarocell lapokat ellenálláshuzallal vágom. Szükség lett volna egy szabályozható feszültségforrásra, de a  kifejezetten e célra szogáló toroid trafómat, miután kb 10 éve semmire se használtam csak teher volt a hajón elajándékoztam. Cekaszom is csak nagyon nagy ellenállású, egész vékony volt a hajón, 10 szálat tekertem össze párhuzamosan és egy 500 W-os halogén reflektorral sorba kötve sikerült olyan hőmérsékletet beállítani a gumipókkal a mennyezeti csillárhorog meg a búvárólmos vödör füle közt kifeszített szálkötegnek a kropkodilcsipeszes hozzávezetések tologatásával, ami vágja használható sebességgel az EPS lapokat. A csillárt nagy örömmel szereltem le, mert ha idáig ötvenszer nem vertem bele a fejemet akkor egyszer se.'13, okt.10. 016.jpgCili cica persze azt gondolja, hogy az egész felfordulás az ő szórakoztatására  van,  mindenhova bekukucskál,sikerültr neki belemászni a ragasztóba is.'13, okt.10. 014_1.jpg

Így azután a saját érdekében be kellett zárni, ezt nagyon utálja, kiabál és a rácsot rázza, szóval pontosan úgy viselkedik, mint a filmekben a rosszlányok amikor begyűjtik őket a razzia során.'13, okt.10. 026.jpg

Én egész nap szabtam és ragasztottam, a mennyezet és a falak találkozásánál lekerekített a sarok, ezért a lapokat le kell kerekíteni, ezt már csak késsel és smirglivel lehet megcsinálni, ronda koszolós munka, minden tele  a fehér, statikusan feltöltődő, mindenre rátapadó porral.'13, okt.10. 019.jpg'13, okt.10. 021.jpgAmúgy ez a kőművesek nagy átverése, sörösüveggel szeretik  kerekre kihúzni a fal-mennyezet találkozást, még el is játsszák, hogy milyen kedves dolog ez a részükről, holott ezzel megússzák, hogy a falakat pengeegyenesre kelljen vakolni, merthogy ha nem lenne lekerekítve a fal-mennyezet találkozás, az él olyan lenne mint az ökörhugyozás. Itt is, a szemre sík falak a lapok felragasztásánál látszik, hogy milyen hullámosak.'13, okt.10. 022.jpgEbéd már csak így ölből, mert asztalnak már nincs hely a munkaterületen.'13, okt.10. 023.jpg'13, okt.10. 028.jpg

.A munkanap végére megvan a déli oldali főfal és a válaszfalra beforduló 50 cm széles szigetelés sőt, a mennyezetre is a befordulás első lapja. A mennyezeti ragasztást megtámasztottam biztos ami biztos reggelig amíg tutira megköt a ragasztóhabarcs. Nem csak fizikailag, de úgy látszik szellemileg is elég fárasztó a munka, látszik a befordulás felső lapján, hogy elsőre tévedésből a színét kentem meg ragasztóval, a felül lejkerekített hátlapja helyett.

5 komment

Hétfő.

2013.10.07. 08:34 :: A Tengerész

Kérdésem van a PC szakemberekhez. De előbb vázolom hogy lesz az internet hálózat a házban és a hajón. Bejön a vezetékes egy modemre, ami egyúttal  wifi router is. Ebbe az eszközbe lesz bedugva az asztali PC fixen telepítve az egyik szobába. A két laptop meg használható a wifiről a házban, kertben,  illetve a ház előtti hajón is. Namármost. Az asztali PC nem hajlandó érzékelni a kapcsolatot. Kábel bedugva, de nincs vezetékes kapcsolat. Aki bekötötte a hálózatot azt mondja van a gépben hálózati kártya, de valamit fel kéne rá telepíteni a netről, hogy működjön, de ehhez tudni kéne a típusát a kártyának, én nem tudom, még abban sem vagyok biztos, hogy van benne ilyen kártya, a memóriakártyán kívül nem látok más dugaszolhatót, sőt a tápegység közelében még van egy üres sávdugalj ami gyanús. Tehát PC nem működik. A két laptop közül   Judité működik mind wifi, mind vezetékes üzemmódban, de az én Asusom ami a hajón Pesten minden további nélkül működött wifiről, most még csak nem is mutatja, hogy érzékel vezeték nélküli hálózatot, egy pillanatra az első bekapcsoláskor a bal alsó sarokban bevillant a jel, de eltűnt és se az erre szolgáló gombbal, se az Fn+F2 (ezen van a wifi jel) nem tudom érzékennyé tenni többé. Vezetékes hálózatról viszont remekül működik, most is ezen írok. Van valakinek ötlete?

23 komment

Vasárnap.

2013.10.06. 19:28 :: A Tengerész

Felhordtam a maradék zsákokat és dobozokat a padlásszobába. Nagyjából megtelt az egész.Kicsomagolásra rendelkezésre áll a maradék életünk. Ha azt veszem, hogy a korábbi költözködéseim során volt olyan doboz, amiben a cuccok két költözést is megéltek anélkül, hogy felnyitottam volna azokat, lehet itt több ilyen is lesz. Amúgy azért ez a fenti raktározás, mert a nappaliban a legsürgősebben megkezdem a hőszigetelést. Minden tanács ellenére a téglaépület részt (ez a nappali) belülről fogom hőszigetelni. IGEN TUDOM, hogy ez sokkal szabálytalanabb mint a külső hőszigetelés,mindenütt mindenki dryvitozik, de én nem fogok. A háznak ez  része klinker téglával van burkolva, ezt a jó minőségű, szép, időjárásálló burkolatot nem fogom a hitvány, fakopáncsok által előszeretettel kilyuggatott vacakkal körbeszigetelni. Belül lesz a nappaliban 10 cm EPS (leánykori nevén Hungarocell) felragasztva, plusz feldübelezve a falakra és erre felcsavarozva  12,5 mm vastag gipszkarton. Az EPS párazáró, tehát a vakolt téglafal és az EPS határfelülethez nem tud behatolni a pára, így nem fog az itt kialakuló  harmatponton kondenzvíz kicsapódni (simán fagypont alatt lehet itt kinti mínusz 10 foknál) alánedvesítve a szigetelést, a gipszkarton meg stabilizálja a belső páratartalmat. Természetesen mondjuk egy fürdőszobában eszembe se jutna ez a megoldás, de a nappaliban két személy párakibocsátása nem jelenthet akkora terhelést. Muszáj ezt a hőszigetelést megcsinálni, mert a tegnapi, tegnapelőtti nulla fok alatti külső hőmérsékletnél szinte "sütöttek" a jéghideg falak a belső fűtés és 20 fok ellenére. Ezzel ugyan nem lesz különösebb hőtehetetlensége a helyiségnek, azaz hamar felmelegszik majd, de hamar ki is hűl, de ezen segít a cserépkályha, ami folyamatosan sugározza a hőt, tehát pótolja ami a falakból hiányzik. Tudom, hogy ez nem az eszményi megoldás, de azt gondolom, hogy egy jó kompromisszum. Amivel nem tudok mit kezdeni az a hőszigeteletlen, mázas kerámiával burkolt padló, télre vastagon leszőnyegezzük, nyáron viszont jó lesz mezítláb talpalni a hűvös kövön. Délután a téli tűzifának való karókat fűrészeltem amiket a telek végében találtam.

14 komment

Szombat.

2013.10.05. 21:14 :: A Tengerész

Hazudnék ha azt mondanám, hogy hűdepihent vagyok, mert ma is egész nap dolgoztam, de nekiállok ledolgozni a restanciát. Szóval a legfontosabb, Kata lányom jól van, műtét után 7 nappal hazavittem a kórházból, akkor még elég gyenge volt és erős fájdalmai voltak, de hát ez természetes. Négy nappal később kiszedték a varratokat, azóta eltelt még újabb négy nap, az erőnléte sokat javult, nagyon reménykedek benne, hogy ezt a dolgot kipipálhatjuk. Az egészségügyről, miközben a dolgok történtek, egy hosszas blogbejegyzést akartam tenni, de mostmár csak legyintek. Részletezhetném, mikor, hogyan "nyúltak mellé", de minek? Ami a legrosszabb az egészben, hogy a rendszer alapjaiban olyanná vált, hogy aki lelkiismeretesen végezné is a munkáját azt se tudja. A legmegalázóbb, hogy valósággal könyörögni kell bármiféle információért, holott végsősoron az ember életéről van szó. Te csak egy munkadarab vagy a szervizben, ők valamit mesterkednek veled, te ne kérdezz, ne okoskodj, ne javasolj, neked kuss. Ha valamit akartam kérdezni egy fehérruhástól, akkor fel kellett vennem mellette a futólépést és menet közben érdeklődni, de a képén láttam, hogy 1. nem figyel, 2. azon töri a fejét hogy rázhatna le mielőbb. Beleírták a zárójelentésbe (naná, benne van a szoftverben), hogy "...a beteget tanácsokkal ellátva bocsátottuk ki..", ez a gyakorlatban úgy nézett ki az utolsó viziten, hogy "ja, maga ma megy haza" és máris rohant tovább az orvos. Beleírták a zárójelentésbe, hogy "......gyógyszer szedése még egy hétig szükséges", de nem írta fel neki senki receptre, még szerencse, hogy kisütöttük, hogy ez nem is gyógyszer hanem egy véralvadásgátló injekció, amit nem adnak a patikában, még akármilyen orvos se írhatja fel, csak sebész szakorvos, na ezért futkostam még egy fél órát amíg szabályos fizikai kényszert alkalmazva sikerült  megoldanom a dolgot. A varratszedés után arra már nem futotta a gondoskodásból, hogy egy fedőkötést tegyen valaki a sebre, csupa vér volt a fehérneműje a gyereknek amire hazaért. Azt kell mondjam az Argay Gyuri állatorvos barátom a megboldogult Kormi cicát gondosabban látta el mint a lányomat a magyar állami egészségügy. Miközben folyt a kórházba szaladgálás csomagoltunk a lakásban.  Ez így leírva egyszerű, de fizikailag elég megerőltető volt. Így ment le a cucc a másodikról.'13, okt.5. 001.jpg'13, okt.5. 003.jpg'13, okt.5. 006.jpgMajd az összegyűlt bálákat kisofíroztam a hajóra. Ott, miután dugig megtelt minden a cuccokkal, már nem volt hely aludni, ingáznom kellett a lakás, a kórház és a hajó közt, ahol a macskát kellett naponta etetni, bár jobban jártunk volna ha Kormit inkább hazavisszük a lakásba, akkor még most is élne. Aztán szerdán még felputtonyozva kitámolyogtunk Amapolára, elbúcsúztam mindenkitől akit értem, délben beszedtük a köteleket és elhagytuk Budapestet. Baj nélkül megérkeztünk Ráckevére a kikötőhelyünkre és mire ránksötétedett, nagyjából elhelyezkedtünk a házban éjszakázáshoz, merthogy a hajón alvás annak teherhajó mivolta miatt továbbra is lehetetlen volt. Másnap hatalmas kipakolásba kezdtünk, J kicsit nehezebben viseli a megpróbáltatásokat, eléggé megviselte a derekát a folyamatos emelgetés, cipekedés, én viszont hálistennek nagyon jól  bírom, a jelentős fogyás ellenére szinte megerősödtem, mára kiürült a hajó és a holmi kétharmad része fent van a padlásszobában.  Tiszteletünkre (meg a múltkori nagy locsolás eredményeként) az elhanyagolt kiszáradt kert is életjeleket mutat, kinyíltak a krókuszok és a ciklámenek, holott ezek a tavasz hírnökei. '13, okt.5. 007.jpg'13, okt.5. 009.jpgNo és az új macska. Hát úgy sziámi cica ahogy én néger vagyok, egészséges keverék, mi meg nem vagyunk rasszisták. Vagy rohangászik és ugrál, vagy alszik, vagy eszik, szóval pontosan úgy viselkedik, ahogy egy kölyökmacskának kell. Villámgyors, szemmel szinte követhetetlen, egyik pillanatban itt, másikban ott van, mindenre felmászik és mindent játékszernek tekint. Kedvenc pihenőhelye J fotelja a párnával,
'13, okt.5. 012.jpgahonnan akkor se távozik, ha J beül tévézni, vagy vacsorázni.

'13, okt.5. 017.jpg

Ha J nagyon hátradől, akkor kis nyöszögéssel jelzi, hogy ez nem tetszik neki, de mozdulni nem hajlandó onnan. Amúgy bárhol elalszik ahol rátör az álom, nagynéha még az is előfordul, hogy magától bevonul a helyére.'13, okt.5. 015.jpg'13, okt.5. 014.jpg

A szabadba még nem mehet ki, bár minden alkalmat megragad a szökésre, még messze nincs meleg téli bundája,  amikor a fűtetlen konyhába kiszökött akkor is remegett a hidegtől.

5 komment

Péntek.

2013.10.04. 21:42 :: A Tengerész

Vége a blogszünetnek. Hajó kikötve a végleges helyen a saját stég előtt, a cuccok 95%-a kipakolva, Cili cica is elaludt, miután egész nap nyargalászott fel és alá, rettenetes egy mozgalmas állat. Itt ülök a ház nappalijában, barátságosan  melegít a cserépkályha és van saját net, meg vagy 70 tv csatorna. J kezéhez máris hozzágyógyult a távirányító. Rengeteg Email jött amire képtelen vagyok válaszolni, mivel legtöbbje blogolvasó és az elmúlt két hét eseményei iránt érdeklődik, itt fogom részletezni, de nem most, hanem mondjuk holnaptól, mert a szó szoros értelmében elfogyott az erőm. Az elmúlt két hét idegi és fizikai megterhelései okozta fáradtság most, hogy bizonyos szempontból nyugvópontra jutottunk, hirtelen vett erőt rajtam. Lesz beszámoló, meg elmélkedés, meg képek is, de most kotródok aludni, egyetlen vágyam az ágyam. 

4 komment

Csütörtök.

2013.09.26. 08:14 :: A Tengerész

Megint tableten irok, szòval nem nagyon lesz ekezet. Sok bajunk mellett van egy uj. Tegnap epp ledolok ebed utani alvashoz, amikor hangos zokogast hallok. Kirohanok J jajgat odakint. Ehhez hozza tartozik, hogy egy napja eltunt a Kormi cica. Nem aggodtam, mert mar maskor is volt ilyen. De most a szomszed hajo a Kisduna tarva nyitva es ott fekszik benne a joszag verbefagyva, laba amivel idonkent szeliden megsimogatott, hogy dogonyozzem mar egy kicsit, kitorve, nyelve elharapva. Mellett a gereblye amivel valaki agyonverte. Nincs mit hozzafuzzek. Nagyon ideje, hogy vegre elmenjunk innen Rackevere. Sajnos szegeny joszag mar nem elhet ott olyan boldogan ahogy ottjartunkkor erezte magat. Lezartam a szemèt, törött labacskajat osszezartam a masikkal es eltemettuk a szivunkhoz nott kedves allatot.

15 komment

Hétfő.

2013.09.23. 08:10 :: A Tengerész

 Elnézést, de külön nem válaszolok a kommentekre, így itt köszönöm meg mindenkinek a jókívánságokat. Egész biztosan hatnak, mert K lányom szépen javul, már egyedül képes felkelni, kicsit járkálni, csövek már nem lógnak ki belőle. Mi addig maradunk itt amíg nem lesz teljesen jól, utána irány Ráckeve. Az utolsó pillanat után vagyunk, mint a patkányok a süllyedő hajóról, hogy eltűnjünk innen, a kikötőhelyünket eladták, a pontont valamikor 24-e után viszik e ( a Parlament előtt fog állni, erre lesz kötve a honvédség múzeum zászlóshajója a Foka kotróból reaktivált Leitha  http://www.hajoregiszter.hu/hajoadatlap/lajta_monitor_muzeumhajo_ex_lajta_ex_fk_201_ex_jozsef_lajos_ex_lajta_ex_s_m_s_leitha_/1427/kronologia) , de ezen a héten még maradhatunk, mert olyan alacsony a víz itt, hogy fele felült a partra, így biztos nem tudják még ezen a héten elvonszolni akármekkora hajóval se, ha egyáltalán ilyen vízállás mellet be tud jönni ide a Kisdunára. Ha még a jövő hétre is maradni kényszerülünk, akkor alighanem átállok L lakóhajójára. Lenne dolog bőven, de csak piszmogok, ebben a lelkiállapotban egyszerűen nincs lelkierőm belekezdeni bármi komolyabba.

2 komment

süti beállítások módosítása