Hajónapló

Rámijesztett a meteorológia. Azt mondják jönnek a minuszok. Pedig hát "január, február itt a nyár", én már magamban eltemettem a telet. Abbahagytam a szekrényzárak bütykölését, azt akkor is csinálhatom majd a fűtött szalonban, ha kint a cockpitban nem lehet dolgozni a megmerevedett kábelű gépekkel, fagyott kézzel. Nekiláttam a hajó mellett az utolsó nagy tábla bakelitből kivágni a head ajtaját, aztán a 20X20-as zártszelvény ajtólap-keretre felhegesztettem a pántokat. A pántok másik felét előtte a már lassan három éve helyére rögzített  válaszfalra csavaroztam. Este úgy jöttem el, hogy az ajtólap egyelőre burkolat nélküli kerete (belül lesz a bakelit, a szalon felőli oldalon pedig fa) szépen nyílik, csukódik. Holnap remélem még elég jó idő lesz, (mondjuk azért ma is befagyott a víz  teteje reggelre a vödörben a decken és este is fagyott már amikor indultam haza) a cockpitban a vaskeretbe behegesztem a zárakat. Istentelen rendetlenség van a szalonban, már nagyon ideje lenne a régóta kész fiókokba -előzetes hullámkartonnal való kibélelés után- berakni a szerszámokat, de ezt is majd akkor csinálom, ha  hidegre fordul, mert amúgy mindent tudok hol van még ebben a kuplerájban is csak odanyúlok és bármit megtalálok, annyira együtt élek a hajóval. (Na ha majd rendet csinálok nem így lesz!)

Két csappantyút felraktam a háló szekrényajtajaira, a kifúrt gombos végű hengereket felmadzagoltam, működik mint a parancsolat! Majd holnap lefényképezem. Összecsavaroztam a fürdőszobába való polcot, ezt is meg a csappantyúkra való fa bigyókat mégegyszer lelakkoztam, aztán húztam haza  vizet szerelni, mert ez most aktuális. Így néz ki a csappantyú kopaszon eredeti állapotában és amikor már átvariáltam a nyelvet és fával burkoltam.

Lelakkoztam háromszor a csappantyús bigyókat, meg megerőltettem magam (minden munkát kidobott fáradságnak érzek amit nem Amapolán követek el) és a bontott ládadeszkákból kiszabtam egy polcot amit itthonra a fürdőszobába fogok felszerelni, mert már megőrjít, ha egyet mozdulok a tenyérnyi helyiségben legalább két hónaljspray, sampon egyéb izé esik le innen-onnan. Aztán hazajöttem, mert meg akarom nézni a Szávay Ágnes meccsét a párizsi WTA döntőben. Végtére is vasárnap van egy nyugdíjas megengedhet magának ennyi lazítást.

Esztergáltam kis fa hengereket a szekrénnyitókhoz. Rémes amikor volt munkahelyemen beszélgetek a régi kollégákkal milyen szarul érzik magukat az egyre használhatatlanabb vezetés alatt. Mindíg ugyanaz a nóta. Kidolgozunk egy bevételi tervet a következő évre, azt a felsőbbség megfejeli, (kizárt, hogy egy francia, vagy német, egyáltalán bármelyik gyarmatosító aki hivatalból okosabb bármely magyarnál elhiggye, hogy jövőre is ennyivel emelkedni fog a gáz ára) ettől teljesíthetetlen lesz, mire elkezdik szorongatni az igazgatók tökeit, hogy de mégis, pláne külföldi, tehát ritka kivételtől eltekintve általában eleve másodvonalbeli káder (aki nagyon jó az otthon is megél, a gyarmatokra a gyengébbek, kerülnek, akik ott kapnak lehetőséget bizonyítani) elkezdi csattogtatni az ostort, kirug pár embert ettől aztán olyan pozitív munkahelyi légkör kerekedik mint a siralomházban. Amikor még aktív voltam, szinte  nem volt olyan igazgatóm, aki ne talált volna meg azzal a zseniális elképzeléssel, hogy a karbantarók létszámát csökkenteni kell. Mert hogy a bérrel mennyit lehet spórolni. Meg hogy az egy szem villanyszerelő úgyis csak alszik éjjel, rugjuk ki. Mondtam, semmi gond, csak azt kérem írja le egy papírra, máris megszüntetem az éjszakás ügyeletet. "Azt minek?" Hát ha majd a bíró kérdezi mért döglött bele a vendég a lerobbant liftbe, ne én menjek a sittre. Vagy ha klausztrofóbiát kap egy amerikei matróna és az ügyvédei beperelik a céget egy villanyszerelő 100  (1000?)évi bérére, nehogy már én kapjak a fejemre. Aztán ha tűz van, csőtörés van, ki megy? "Marhaság", mondták az  az igazgatók. "Igen amíg én mondom, de amikor majd a bíró mondja te meg ott állsz mint alperes, netán vádlott, neki is ezt mondod?" Na ezután valahogy mindíg ejtődött a téma. Pedig volt köztük kifejezetten tökös igazgató is (na ki is rugták idővel, pedig szerettem, mert ember volt és a kisujjában több volt mint az egész külföldi pereputty agyában) aki a bombariadós betelefonálót simán elküldte a fenébe. De most egy sajtképű okostojás hollandus ahogy nézem, csak megcsinálja. Izgi lesz az éjszaka. De jó, hogy már semmi közöm a szállodaiparhoz.

Na szóval aztán délután a hajón kifaragtam a faburkolatokat a csappantyúkra, amik a sötét ajtókra jönnek, le is pácoltam. Holnap "lagozok" ahogy boldogult Gyula bácsi a Vizügy SC telepgondnoka mondta.

Na ma semmi látványos. Hangyamunka. A szekrényajtók kis csappantyúit kell fával burkolnom, mert nem olyan szépek, hogy csak úgy fel lehessen csavarozni őket. Ugyanaz a fajta mint az ágyak oldalain lévő ajtócskákon van, ott is fa takarja az amúgy randa vasakat. Persze vehettem volna valami hajóboltban puccos vereteket, de azokra nincs pénzem. Még csak nem is hajósüzletben, csak az amúgy nem túl drága Menettrendnél akartam venni régebben a katalógusukban szereplő padlódeszka emelő gyűrűket. Nos nincs raktáron, megrendelik, pár hét alatt itt is van, már nem emlékszem hányezersok forint darabja.  Az a helyzet, még ha akármennyi pénzem is lenne se  költeném ilyen drága cuccokra, mert egyszerűen nem érnek ennyit. Ráadásul kell belőlük 14db. Viszont egy kis famunkával ezekből a kétszáz forintos rugós vasreteszekből remek holmikat tuningolok. 

Azon az Elanon amivel Horvátországban vitorláztunk nagyon spéci gombok voltak a szekrényajtókon. Kis húzás a gombon és az ajtó nyílik, ajtó becsapva záródik. Legalábbis elméletileg. Gyalorlatilag percekig kellett pröcögtetni, majd rángatni, később ütni, vágni, mire kinyílt. Ha egyáltalán. Mondjuk épp ebben voltak a mentőmellények. Még jó hogy nem sűlyedtünk. Nos az enyémek működnek.

Hát már olyan éhes voltam ma délután háromnegyed kettőkor, hogy szinte kopogtak a szemeim, de csak ültem a hálóban és gyönyörködtem. Szekrényajtók keretestül a helyükön és a kormánytengely mint az álom úgy suttyant a helyére. Csavarok gond nélkül bekaptak, annyira működik, hogy kézzel mindenféle kerék nélkül tudom tekergetni a tengelyt. Óriási megkönnyebbülés a jól végzett munka gyönyöre.

Itt megy ki a kormánytengely a háló felépítményének hátsó falán. Jól látszik a csavar ami összefogja a csőtengelyt a lánckerék tengelyével és a zsírzógomb a bronz csapágypersely kenéséhez. Az ovális nyílás a burkolaton kap majd egy Polyfoam hőszigetelő dugót

 

 

Itt jön be a legfelső polc teteje felett a hajtás a cockpitból. Ez a csavar is úgy ment a helyére mint a parancsolat. A keret  élén  kis flikk-flakk kerüli ki a csövet. A csőtengely kap majd egy burkolatot, nehogy ha Juditka dévajul feldobja a bugyiját a szekrény tetejére, a tengely feltekerje.

 

 

 

 

 

 

 

Így néz ki a mennyezet Juditka ágya felett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 És a szekrények az ágyak lábrésze felett. Fejjel a hajófar felé vannak az ágyak, a lábrészek legvége fél métert benyúlik a cockpit alá. Az ágyak 220cm hosszúak.

 

 Ez a jobb oldali,                                        ez meg a baloldali szekrény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 És így néz ki kinyitva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szekrénnyel szemben az ágyam fejrésze

 

Hát ennyi a mai nap látványos eredménye.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggel szép idővel indult, kiraktam a deckre a polcokat lakkozni amik a hálóba a szekrényekbe jönnek. Naná, hogy beborult, az egészet viszahordtam a cockpitba, az ajtókereteket meg a szalonba, ott lakkoztam.

Eszembe jutott, hogy össze kéne rakni a kormánytengelyt, mert ez keresztül megy a hálóban a bal oldali szekrényen. Namármost így is nehéz lesz a három részt összepasszítani, hát még ha a szekrény polcai is útban lesznek, így előszedtem a tengelyeket. Korábban kúpos nyíróstiftekkel  szándékoztam rögzíteni a századra illesztett hüvelyes toldásokat, de nincs 10-es furathoz való kúpos dörzsáram, így 12-es menetet fúrtam a lyukakba és csavart hajtottam beléjük. Nem lötyög az biztos. Namármost ha ezt a két és fél  méteres stánglit sikerül összedugni úgy, hogy egytengelyű legyen, ne szoruljon, a csavarok simán bekapjanak, nos  a sok alakítás után amit a válaszfalakon elkövettem azután, hogy bő két éve behegesztettem a csapágyházakat a bronz perselyekkel, az csoda lesz, vagy én voltam nagyon ügyes, remegve várom a holnapot. Szépen lefestettem az egészet.

 

A bal oldali rozsdamentes rúd áll ki a cockpitba, ezen lesz a kerék, a világosszürkére festett rész a kabinban megy a hajó hossztengelyével párhuzamosan, a végén a lánckerék a hátsó felépítmény külső falán van hátúl. Két régi kép mutatja hogy nézett ki amikora csapágyházakat behegesztettem.

Kész a két ajtókeret. Felpántoltam az ajtókat, kereteket, így egyszerűbb volt csinálni, mintha a keretek már fel lennének csavarozva a polcok elé. Szépen nyílnak csukódnak az ajtók. Mielőtt eljöttem este lelakkoztam ajtót keretet. Meleg az idő, na nem hőség, de +5, 8fok között, kiraktam a cockpitba az asztalt a szalonból, végre van hely bent, már nagyon utáltam a dög monstrumot kerülgetni. Kint lakkozok mostantól. Úgy döntöttem vége a télnek. Ha kész a két szekrény a hálóban, már csak egy bútor van hátra, mondjuk az nem egyszerű, a szalonban a spéci sűlyeszthető asztal. Persze van még egy rakás famunka, díszlécek ide-oda, a teljes padlódeszka-garnitúra, felülvilágító "kutyaház" a szalonba, egy rakás polc a fuxba a szerszámoknak, vitorlazsákoknak, korlátok a deckre, na és az összes rudazat, stb. De a bútorzat akárhogy nézzük is kész. Azért ez már valami!

A másik szekrényajtó keret széleit is körbemartam, kívül belül lecsiszoltam, ezt is kibővítettem, hogy az ajtók beleférjenek. A keretek a háló polcai elé kerülnek, amiket egyik oldalról a felépítmény, hátúlról a cockpit fala, másik oldalról a bejárat két oldalán lévő becsapó eső ellen védő falak határolnak. Így lesz belőlük igazi szekrény. Mindkét keretre belülről léceket ragasztottam, melyekre a polcok első élei felülnek. Most rengeteg szorítóban pihennek, ragadnak holnapig. A bal oldali keretet felül egy helyen kicsit ki kellett kanyarítani, mert keresztül megy rajta a korménykerék tengelye.

Délután a Németh Sanyi látogatott meg aki üzleti ügyben járt arra, nagyon tetszettek neki az ajtóim, el is panaszolta, az övéit hogy szúrta el az asztalos. Amikor megmutattam neki a fiókokat, meg a hálóban az ágy oldalából nyíló ajtókat azt mondta elhozza a feleségét is megmutatni, mert olyan szép. (a famunka) Este, kint  sötétedvén még felcsavaroztam a függőleges léceket a konyhai fiókok közé, meg a tűzhely felőli oldalra.

Újabb két réteg lakkot  ráraktam a négy ajtóra. Elbíbelődtem a jobboldali szekrény ajtókeretével amibe a két ajtólap kerül majd. Fazonmaróval  formát adtam a széleken. Kicsit szűkek lettek a keretek, 2mm-t körben maróval kiszedtem belülről. Sok piszmogás, kevés látszat. Lefényképezni se érdemes.

Beszélek a lakkozásról, hátha jól jön valakinek a tapasztalat. Korábban összegyűjtöttem a lakkozni valót és egyszerre kentem sokat, de ez macerás. Most amint kész valami, azonnal kenem. Ehhez azonban kell némi eljárás. Először is, a lakk ami a dobozban van MINDÍG túl sűrű. Nagyon meg kell higítani. Ha sűrű lakkot ken az ember hullámos lesz, csúnya. Annyira meg kell higítani, hogy szinte olyan legyen mint a víz. Ha csak egy kicsit is úgy érzem, hogy tapad az ecset kenés közben, azonnal higítom. Soha nem szabad  a higítót a lakkos dobozba tölteni, ha csak nem akarja az ember egyszerre  elhasználni az egészet, mert a már meghigított lakk már egy nap alatt is bőrösödik.  Aztán a kilós teli dobozból nem lehet rendesen veszteség, elcsorgás nélkül tölteni. Másik probléma, hogy a gyakori lakkozás után mi legyen az ecsettel. Ha mindíg kimosom, az macerás és sok drága higítót pocsékol. Tehát amikor kikenem a lakkot az ecsetből, beleállítom egy leköszörült tetejű 0,5 literes sörösdoboz higítóba, azt alulról felfelé bedugom egy százas papírzsebkendő nylon zacskójába, amit a fenekén összesodrok, visszahajtom és bedugom egy levágott tetjű étolajos flakonba, így a  higító nem tud elpárologni és nehezebben dől fel, mint ha csak a sörösdobozban lenne. Van egy régi szocreál aluminium kiskanalam, (a nyelével remekül ki lehet pattintani a dobozfedőt) azzal meregetek egy kisebb műanyag edénybe, ebből kenek, így nincs lecsorgás a doboz oldalán és pontosan tudom adagolni, hogy csak annyit vegyek ki amennyit el is használok.  A kanalat a higítós ecsettel letörlöm a lakkos edény felett, majd egy ronggyal tisztára törlöm. A sörösdobozból higítót töltök a lakkhoz, elkeverem. Utána he elkentem a lakkot, kikenem a maradékot az ecsetből valahová (tulajdonképpen csak ennyi a lakk veszteség, bár mostanában a fiókos szekrény belsejébe kenem, ott jól jön a fára, és nincs esztétikai igény) és visszadugom a sörösdobozba az ecsetet. Ha a higító szintje lecsökken mindíg ide töltöm a frisset, sose a lakkba, így nem tud az ecset körül besürűsödni. A lakk minél hígabb, igaz, hogy annál több réteg kell, de annál szebb és annál gyorsabban szárad. Így nem kell betartani a dobozra írt 24 órás száradási időket. Nyáron szép időben 4-5 réteget is felrakok egy munkanapon.

Kiszedtem a szorítókból a második két szekrényajtót, körbemartam, lecsiszoltam őket. A két szárnyba ahol a nyitószerkezet lesz lyukakat fúrtam  a P-től kapott  legnagyobb (25-ös) fúróval és felsőmaróval felbővítettem 35-ösre. Beleragasztottam a barkácsboltban vásárolt fa hüvelyeket és mind a négy ajtólap megkapta az első két réteg "nedves a nedvesre" lakkot. Ilyenkor az első réteg enyhán tapadósra száradásakor kenem fel a következő réteget. Ha két három réteg fent van, teljes száradás után  180-as papírral lecsiszolom és jön a következő  két réteg. Az utolsó hatodik, vagy  hetedik réteget egy egész finom csiszolás előzi meg. Kültéren a rétegszám a duplája. Ez az amit az asztalosok soha nem értenek meg. Nos így néznek ki, egyelőre még nem igazán fényesek két lakkréteggel. Örömömben felszívtam egy sört abból a kettőből amelyiket a drága jó Józsi becsempészett a fák közé amikor a felszabott faárút a csomagtartómba pakoltuk. Csak másnap találtam meg kipakoláskor.

Amíg az első réteg száradt, felszereltem a hálóba a bal oldali ágy alatti ajtócskát, mivel pont úgy néz ki, mint a másik oldali, amiről már van kép tegnapelőttről, ezt nem fotóztam. De annyira szépek így együtt, hogy amikor kész lettem, bevallom táncra perdültem a vérforraló latin zenére ami épp a rádióban szólt. Vannak mindenféle örömök. De a "hétköznapiak" közűl a sikerrel   végzett munka feletti öröm számomra a legnagyobb.

Összeragasztottam azokat a kereteket, amikbe ezek az ajtók jönnek, a két oldali ágyak benyúló lábrésze fölé. Holnapig a szorítókban pihennek.

Ma semmi hajóépítés nem volt. A "munkásszálláson" villanyt szereltem, meg bíróságon kellett lenni, remélem életemben utóljára. Meg ezt a blogot reszelgettem. Nem mondom, hogy nagyon értek hozzá.

Két ajtó lakkozásra teljesen kész. A másik kettő szorítókban ragasztódik. Az első kettőt szépen körbefazoníroztam felsőmaróval,  mutatom, mert volt aki kérdezte, így vezetem egy léc mentén

Miután körbementem a külső éleken ilyen

 

 

 

 

 

 

 

   Lecsiszolva várják a hat réteg lakkot.

Egyre hosszabbodnak a nappalok, de azért még mindíg sötétben fejezem be a munkanapot. Ilyenkor, általában nincs kedvem az 500W-os lámpát áthelyezni a cockpitba, ha tehetem belső munkával zárok. A hálóban felszereltem a jobb oldali ágy oldalába a már régóta elkészült cuccolós ajtót. Nos ilyen lett zárva és nyitva.

 

 

 

Tegnap egy kicsit széthajtottam magam. Reggel nekiálltam egy elég macerás szegélylécet kivágni, amely a fiókos rész és a mennyezetig érő ruhásszekrény közé kerül. Azért a macera, mert itt kell elcsalni a pontatlanságokat. Ugyanis kétfelől építettem a bútorsort. A head felől indulva a hűtőnek az ajtófélfához kellett igazodni, a ruhásszekrénynek a másik végen pedig a bejárati ajtóhoz a cockpitból. Most már persze látszik az eltérés párhuzamosságban, de amikor üres volt a szalon és a head válaszfalának tartóit állítottam, majd négy méteren ez nem volt egyszerű, becsúszott 6-8mm eltérés.Na ezt kellett most eltakarni némi ügyeskedéssel. Aki nem olvassa ezt a naplót, nem fogja észrevenni. Délután elővettem egy nagy deszkát és kiautóztam vele a Józsihoz. Felaprítottuk az anyagot és a spéci gépén a háló két szekrényének négy ajtajának, kereteit falcostúl, csapostúl kimunkáltuk. A képen a Józsi amint szab.

Este fél tízre készen is voltunk. Megcsináltuk a külső kereteket  is, amikbe a kétajtós keretek kerülnek .

 

 

 

 

 

 

 

 Ma a hajón kimartam az ajtókeretek belső fazonját kézi maróval, valahogy így.

 

 

 

 

 

 

 

 

A keretben lévő falcokba 4-es rétegelt lemezből betéteket vágtam, ilyen lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Namármost a hálóban a dizájn natúr kőris szegélyek, világos mahagóni síkok, ezután

 

véglegesre összeragasztva így néz ki.

Kettő megvan, de elfogytak a kis szorítók, így a másik két ajtó holnap.

Ettől lesz szép a fiókos szekrény. Ma kifaragtam azt a két lécet amelyek egyike  a fióksorokat elválasztja, a másik  a gáztűzhely felőli oldalon zárja le a fióksort.

Lepácoltam, rajta van két réteg lakk, mondjuk egy nagyobbacska padlódarabból kellett kifűrészelni, gyalulni, csiszolni, marni, de akkor is ...ráment a nap. Pedig nyomtam rendesen. Röhej mi? Jobbra azok a fa bigyók amik a hálóba valók az ágyak oldalából kinyíló ajtókhoz, balra az ágykeretek bigyói utsó lakkal.

Reggel esett a sűrű aprószemű eső és a rádió 80km-es szelet mondott, szóval amikor a kutyát se zavarják ki. Így hát elindultam Amapolára. Felcsavaroztam az összes fiókelőlapot, most így néz ki a konyhapult fiókos része. Még végigigazgattam a finomságokat, kis csiszolgatás a kicsúszásgátló reteszeken és a fiókok egy (na két) ujjal működtethetők. Sok munka van benne, de tökéletes. A két legfelső fiók feletti üres résekbe fogom beszabni a kihúzható vágódeszkát meg a  tálcákat, amin kivisszük a kaját, ha kint eszünk a cockpitban.

Hazafelé annyira beerősödött a szél, hogy a hídon majd nekilökött a korlátnak. Amikor a Keleti előtt átvágtam a Baross téren nagy csattanással dőlt ki a rendőrlámpa, óriási szerencse, hogy az amúgy általában sűrű gyalogosforgalom ellenére nem vágott agyon senkit. A TV  most mutatja  a  levitt háztetőket.

Kemény munka áll mögöttem, a régi naplót átmentettem ide az új blogba. Rettenetes mit összeszenvedtem vele és még csak a szöveg van kész, a képek később jönnek. Szinte semmit se értek ehhez a blog.hu formátumhoz, mindenre kínkeservvel kell rájöjjek. Ez a mostani forma gyanítom még ideiglenes lesz, ha megtanulom, valószinűleg átszerkesztem az egészet.  Egyelőre apró fejezetekre tördeltem a régi naplót, mert amikor egy darabban-, majd később miután lemaradt a nagyrésze nagyobb darabokban próbáltam átmenteni, akkor is lemaradtak a végek, gondolom korlátozza a program a "napi" bejegyzésnek szánt anyag méretét, de amíg rájöttem mi az ami még elmegy..... És félek , ha elkezdem betördelni a képeket (nem csinálok képdossziékat, mint a régi naplóban, mert egyrészt nem tudom hogy egyáltalán lehet e itt ilyet csinálni, másrészt nincs is sok értelme, az a jó, ha a szöveg együtt jelenik meg a képekkel) ki fogja túrni a szöveg végét, ha nem férek bele normahelybe. Na szóval lent voltunk három napot a Balatonon, ahol szokás szerint remekül éreztük magunkat.  Ilyen volt az ég lefelé menet.

 Balra a hold meszes seggét az égre feltota már,

előttünk meg  így  nézett ki ,

 miközben jobbra a lenyugvó nap olyan szép volt, hogy meg kellett álljak megöregíteni egy fotóval.

 Aztán odalent  egy kicsit autót szereltem nem  működött az ablakspricni, meg egy biluxégőt kellett cserélni, összegereblyéztem pár talicska falevelet és beraktam a komposztálóba, sétálgattunk, meg melengettük a lábunkat a kandallópárkányon. Hazaérve egy nap elment még mindenféle papírmunkával, de készek a fiókelőlapok Amapolán, rajtuk van pác két réteg, lakk három, holnap felcsavarozom mindet a helyére, ott kapják meg az utolsó réteg lakkokat.

2008, január 20. Vasárnap reggel.

Lustálkodtunk kicsit, "Ausztrál Open"-t néztünk az ágyból. Nem sportom a tenisz, még a labdát se tudtam beütni a szektorba amikor egyszer próbáltam, de rettenetesen izgalmas volt a szerb és az ausztrál kislány viadala. Végül is a szerb gyõzött (P talán megbocsájtja nekem én neki szurkoltam, mert mindenki a Del Aquanak drukkolt persze a hazai pályán) de szegényt a Serena Williams meg fogja enni kiskanállal. Szóval azért ez a lazaság, mert bár esik az esõ, de leugrunk Balatonra. Amire odaérünk ki fog sütni a nap, legalábbis így gondolom. Az elmúlt napokban Nemere Istvánt olvastam a villamoson. Érdekes amit az eszperantó mozgalomról ír. Ez a találmány senkinek se kellett igazán. A nácik úgy tartották, hogy a zsidó világuralom nyelve, amikor elfoglalták lengyelországot rögvest kirtották Zamenhof családját is. De Sztálin is üldözte az eszperantistákat. Semmilyen hatalom nem gondolta úgy, hogy szerencsés lenne, ha az emberek könnyedén tudnának egymással gondolatokat cserélni. A hatalom megszerzése amúgy aránylag egyszerû. Csak jó gyomor kell hozzá, gátlástalanság és némi ambició. Akinek ez a hobbija nnak semmi az egész. Udvarolj a hülye többségnek, mostoha sorsáért okold a kiirtandó kisebbséget, (zsidók, burzsujok, keresztények, muzulmánok, hinduk, cigányok tökmindegy, csak kevesebben legyenek ott és akkor) alapozz a mindnyájunkban mélyen gyökeredzõ létfenntartási, fajfenntartási ösztönnel mélyen megalapozott gyûlöletre, rögvest tömegek fognak mögéd sorakozni. A szeretetre nem lehet sikereszméket bazírozni, Jézus is hogy rábaszott, vagy már korunkban Ghandi, aki áldozatául esett a fanatikus muzulmánoknak, akiket az ugyancsak fanatikus hinduk irtottak ezerszám. Viszont a gyûlölet mindíg sikeres. Mondjuk nem látom be attól, hogy beszélünk közös nyelvet miért ne gyûlölhetnénk egymást kedvünkre, erre a magyar nyelv különösen jó példa, kuruc-labanc, nyilas-kommunista, népi -urbánus, orbánista-gyurcsánista, sõt aki se ez se az, azt gyûlöli csak igazán az összes többi, de úgylátszik az eszperantó még így is gyanús volt a hatalmasoknak. Mostanra úgy látom az angol lesz a világ egységes nyelve, amivel csak az a gond, hogy akik ezt anyanyelvükként beszélik hallatlan elõnyben vannak a többiekkel szemben.Legalábbis most az elején. De ha majd mindenki beszél angolul (és ez ahogy nézem két nemzedéken belül megvalósul) ez az elõny eltünik. Ha belekényelmesedik az angolszász kultúra ebbe, vesztessé lesz, mert jönnek a kínaiak és a japánok.Belõlük ráadásul abszolút hiányoznak az európai gyökerû ember kultúrájának "lovagias" vonásai. Pl a japánok csak így messzirõl látszanak számunkra barátságos csendes udvarias embereknek. A nõkkel úgy bánnak, mint a kutyákkal, akinél egy kicsit is erõsebbeknek érzik magukat azt kíméletlenül legyûrik. Na ahogy érzem az illatokról J hamarosan elkészül a hagyományos koleszterindús reggelivel, aztán irány a Balaton szevasztok.

---

 

2008, január 19. Szombat.

Na tegnap még behajtottam 54 csavart amik a fiókok melletti falon lévõ léceket rögzítik. Elõtte csak apró szögek tartották õket, mert így könnyebb volt beállítani pontosan a léceket. Aztán épp elállt az esõ szerencsére, így elõvettem a hajó alól a fiókelõlapoknak szánt deszkát és letámadtam a Józsit. Mondta a telefonba, hogy nem épp alkalmas az idõpont, mert "lõnap" van ( kiürítik a mûhelyt hetente egyszer csütörtökön és célbalõnek, miközben közös fõzés mellett sok sör fogy el) de mondtam, hogy sajnálom péntek van, miért csúsztak, gyorsan végzünk, úgy, hogy lenyomtuk vastagsági gyaluval szépre a deszkát és a gérvágóval fel is aprítottuk pontos méretre, fél óra alatt megvoltunk, nekem a kéziszerszámokkal lett volna egy nap és nem lett volna ilyen szép. Ma mindenféle maradék mahagóni anyagból kivágtam az elõlapok felsõ peremére ragasztandó léceket, melyekbe belemartam az ujjak helyét a kihúzáshoz. Három lapra fel is ragasztottam, de a többi késõbb, mert elfogytak a szorítók. Mindíg ez van AKÁRMENNYI a szorító, kevés.

---

 

2008, január 17. Csütörtök.

Ma délután hat óra három perckor végre valahára helyén volt a kilencedik fiók is a konyhai pultban.       

Így néznek ki. Számok (persze szebbek) akkor is lesznek rajtuk, ha a szép előlapokat felrakom, mert akkor ha megkérdezi valamelyikünk a másikat, hol van ez vagy az az izé, nem az lesz a válasz, hogy "valamelyik fiókban".

Most hogy visszanézem a naplóban négy és fél napi munka volt a kilenc fiók. Ami alapjában készen volt, csak a helyrerakás a csúszkák elkészítésével, felszerelésével tartott ennyi ideig. Döbbenetes. Mondjuk a csúszkák bakelit léceit ki kellett fûrészelni, kellett beléjük fúrni 198 db 4mm átmérõjû furatot, kisûlyesztve, mindegyikbe csavar, próba, igazítás stb. De akkor is. Na ezért tart ilyen sokáig egy hajó megépítése. És az elõlapok még sehol. Holnap lerohanom vele a Józsit, mert vastagsági gyalun le kell nyomjam az anyagát. Végül is úgy döntöttem az elõlapok elkészítését nem bízom rá, mert sose lesz kész.

---

 

2008, január 14. Hétfõ.

Ma lógósnap, merthogy mentem a TV-be mert egyelõre csak tartaléknak, de bekrültem az "Örökös" kvízjátékba. Na az lett, hogy valaki nem jött el és egybõl játszottam, mondjuk nem túl eredményesen, mert mindössze 78125Ft-ot nyertem, de legalább nem estem ki, mert ugye ötbõl csak egy nyerhet. Akit érdekel február 5.-én kerül adásba, utána pár nappal a neten is látható. Szóval az 5 milliós maximumtól azért messze voltam, ergo Amapolát továbbra is szerény nyugdíjamból kell építsem. A legjobb az egészben az volt, hogy odamentem 9-re és fél tizenkettõkor már kész is voltam. Hazajöttem ebédelni, legalább egyszer meleget ebédelek. Aztán ebéd után rendesen alszom egyet, utána ugye már nem érdemes kimenni a hajóra azért a két -három óráért. Amúgy amikor hajót építek minden nap ugyanazt ebédelem. Két szelet házi sütésû kenyér (Amióta J süti a kenyeret fele annyi szeletet eszem mint a boltiból, látszik annak a nagyrésze levegõ, vagy még rosszabb. És mennyivel finomabb!) megkenve mackósajttal, rá hagyma (ha van lila akkor azt) megcsorgatva, majonézzel, szeletelt kolbász, vagy szalámi rá egy réteg, befedve még egy vékony réteg sajt, kenyerek összeborítva. Inni sima csapvíz, nagyon néha egy sör, ha valami nagyon szépen sikerül ez a jutalom. Sokszor vagyok nagyon éhes odakint, mert mindíg kitûzöm mit kell megcsináljak ebéd elõtt és mivel a munkák zöme tovább tart mintsem reggel kinéz, rendszeresen délután két-három órakor ebédelek amikor már kopog a szemem az éhségtõl.

---

 

2008, január 12. Szombat.

Sok apró csip-csup idõrabló munka, látszata alig. Fél napot dolgoztam két  ilyen kis kis alakos fadarabon, ami a matrackeret léceit kidõlés ellen megtartja. A ceruzához, meg a kilós lakkos dobozhoz képest látszik mekkorák.És még nincsenek is egészen készen.

 

Miután nem alkalmazhatom a gyári fiókcsúszkákat (a hajó dõlésekor kicsúsznának a fiókok) saját készítésûeket kell alkalmaznom. Az elsõ fiók azért már mûködik a konyhában. Nem lehet kihúzni, csak ha megemelem 8mm-t az elejét. Így nem csúszhat ki magától.

 

 

Engem is meglepett, amikor összeszámoltam a kilenc fiókhoz összesen hetvenkét lécet, csúszkát reteszt kell készítsek fûrészeljek, csiszoljak, fúrjak, meglehetõsen pontos precíz munkával. Ha bárhol elrontom akár csak egy millimétert is, szorulni, vagy lötyögni fog. Egyiket se akarom. Hát eltart majd pár napig, de ez az ára.

---

 

2008, január 9. Szerda.

Azt írja a P Ausztráliából, hogy 40 fok van náluk. Hát kéne valami hõszigetelt csõ idáig, amin egy ventillátorral a cockpitba fújnánk a levegõt onnan, mert ráfagy a kezem a szerszámokra. Pedig ma egész meleg volt, olyan minusz egy körül, de valahogy kevésbbé bírtam mint tegnapelõtt, igaz akkor plusz másfelet mutatott a hõmérõ. Ennyit számít egy-két fok különbség. Na kiszabtam gyorsan amíg a hõség tart a matrackeretet,csiszolás után rá is raktam a lécekre az elsõ réteg lakkot. Tegnap kihagytam a hajóépítést, J levágta a hajamat, meg megfazonírozta a szakállamat, mert már úgy néztem ki mint egy hajléktalan. Amióta nem járok hivatalba nem sokat adok a külsõmre, de tegnap castingon voltam az "Örökös " játékra, hátha megnyerem az ötmilliót, jól jönne Amapolára. Aztán itthon matattam, a hajóépítés miatt eléggé elhanyagolom az ithoni dokgokat, nagyjából még mindíg költözködésközi állapotok uralkodnak, csomagok, dobozok batyuk mindenfelé a "munkásszálláson". Tegnap mindenféle hivatalos papírok kellettek volna, de sehol nem voltak a rendetlenségben. Annyira megdühödtem, hogy kiástam a kazalból és végleges helyére cipeltem az íróasztalt és némileg bepakoltam az odavalókat. Így most végre asztalnál írom a naplót, nem a sámlin kucorogva verem a hokedlira tett laptopot. Egyre másra alakulnak a végleges látványelemek Amapolán. Ugyancsak jóideje halogattam a végleges formáját azoknak a szegélyléceknek, melyek a szekrény-ágy-csapóesõ elleni védõfal komplexumokat lezárják a hálóban két oldalt. Na ma azokat is kitaláltam, leszabtam, csiszoltam, fazonra martam. Amikor nagyon fázott a kezem felhúztam a keztyût, de nem is vettem észre mikor, de valahogy mindíg lehúztam valamiért. Estére megvoltam a lécekkel és lelakkoztam a matrackeret léceivel együtt. Holnap vennem kell lakkot, mert megint elfogyott egy kilós dobozzal, nem is gondolná az ember fia a sok kis biz-baz mennyi felület, tán egy jó hónapja bontottam azt a dobozt aminek a fenekén ma este kapirgáltam az ecsettel. Beltéren Lignolakk magasfényû parkettlakkot használok, szintetikus higitóval higítható tehát kifejezetten kellemes a szaga, nem olyan könnyfacsaró mérgezõ, mint pl. a kétkomponenses Gemini és ráadásul ez a legolcsóbb.

---

 

2008, január 6. Vasárnap.

Ma reggel elaludtam. Nyolc óra elmúlt amikor felébredtem. De ez volt a szerencsém. Amire kifelé mentem a hajóra kissé meglottyadt a jégpáncél a járdákon. A mentõk egész éjjel, reggel hordták a végtagtörötteket, akik elcsúsztak az éjszakai ónos esõtõl tükörjeges utakon. Rengeteg volt a gépkocsi karambol is. Ahol megmaradt a kemény jég, ott nemhogy lépni, de egyhelyben megállni is gond volt annyira csúszott.

Amapola is megjegecesedett kissé

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Befurnéroztam a mosogató alatti ajtó vízszintes kereteit.

Amikor a függõlegesekrõl leszedtem a szorítókat, kiderült, hogy a hullámkarton amit a culag (az a deszka ami elosztja a szorítók nyomását)alá raktam valamilyen rejtélyes okból hozzáragadt a mahagóni furnér szinoldalához. Mintha a ragasztó átdiffundált volna a 0,6mm vastag furnérlemezen. Rendkívül nehéz volt levakarni, csiszolni, szinte eggyé vált a fával a papír. Ma a vízszinteseknél egy vékony nylon zacskóból szabott fóliát is raktam a kartonok és a furnér közé. Így nem fog a karton odaragadni. A vastag hullámkarton azért kell, hogy a culag alatti esetleges néhány tizednyi hézagot kitöltse, szóval a ragasztás ideje alatt minden négyzetmilliméteren nyomva legyen a vékony mahagóni furnér.

 

Ma olyan problémával kerültem szembe, ami feltehetõleg még sokszor elõ fog fordulni ha Amapolán élünk majd. Reggel az esõtõl csöpögõ kabátomat, hátizsákomat ki kellett találjam hova akasszam. Hajón ez elég gyakran elõfordul. Idáig a szekrény ajtókat ideiglenesen egy szállodai selejt lepedõbõl alkotott függöny helyettesítette, hogy az örökös fûrészelés, csiszolás pora ne lepje be a ruhákat. A lepedõt két pillanatszorító tartotta, ezekre aggattam fel mindíg a csöpögnivaló kabátokat. Most, hogy vannnak szép ajtók a szekrényen, ennek vége. Adódik a head, ahol nyugodtan csöpöghet a padlóra a víz, hisz a zuhanyozás is ott van, de két éve halogattam fogasok felszerelését, mert nem akartam eldönteni a helyüket. Ha egyszer felfúrom a falburkolatra, késõbb meg kiderül mégse ott vannak jó helyen, ottmarad a csúnya lyuk ha áthelyezem. Na ma kitaláltam a tutit és felraktam három, a Buda Penta hotel emeleti felújításakor kihajított krómozott tripla falifogast. Remélem nem fog kiderülni, hogy máshol jobb helyen lennének.

---

 

2008, január 5. Szombat.

Ahogy reggel bandukoltam a hídon Csepelre Amapolához, amikor nagyobbat szippantottam a friss reggeli szmogba (hetek óta ritkán és csak pillanatokra süt ki a nap, szellõ se rezdül, a város elmerül a saját mérgezõ gázaiba) öszetapadtak az orrlyukaim, ami azt jelenti, legalább mínusz nyolc fok van. A Soroksári Dunán néhány terjedelmes folt kivételével vékony jégpáncél feszül. A part mellett már embert is megbír, legnagyobbrészt tükörsima, az egyik szemem sír a másik nevet, jó lenne ha még egy-két hétig kitartana a szélcsendes hideg száraz idõ, akkor lehetne Amapolától húsz méterre már korcsolyázni, de ha enyhül akkor meg kellemesebb lesz a munka a cockpitban. Mondjuk a meteorológia egész héten jelentõs enyhülést jósolt esõvel holnaptól, de ma visszavették jelentéktelen enyhülésre és csapadékra. Tehát esni fog valami és marad a hideg, tehát tükörjég se lesz korizni, de melózni is hideg lesz. Az egyre fogyatkozó vízfoltokon ezerszám nyüzsögnek a vizimadarak, legfõképp sirályok. Tõlük elkülönülnek a tõkésrécék és a szárcsák. Hogy fognak halászni, ha teljesen befagy? Rejtély.

Aránylag jól állok a hálóval. Egy pillantás a cockpitból befelé.

A sarkokban szólnak a Tesla hangszórók és van villany a 12V DC és 230V AC konnektorban. A szivargyújtó aljzat felett a rádió "gyújtás" kapcsolóját  fa "szemöldök" védi a lerugástól, merthogy az ágyfejek lábazatában van.

 

Ma felraktam a hajlított normapántokat a mosogató alatti szekrény ajtajára. A keretet amire felkerül szép csomómentes fenyõbõl csináltam, most lecsiszoltam és mahagóhi furnért ragasztottam a két függõleges oldalra, így lesz a fenyõbõl mahagóni. Rajta hagytam a szorítókat holnapig, ilyen idõben a ragasztó is lassabban köt, holnap a keret alsó és felsõ vízszintes homloklapját furnérozom. Az élekkel nam vacakolok, bepácolom mahagóni páccal, észre se lehet venni a különbséget. Végül is a precízkedésnek is van határa. Régóta spekulálok, hogy oldjam meg, hogy ne essenek le a matracok a hálókabinban hajó billegésekor, ezt ugye mindenféle keretekkel lehet megakadályozni, de mivel elhatároztam, hogy a két ágyon keresztben is kell tudni feküdni szükség esetén ha hempereg a hajó a kereszthullámokon, (ehhez persze be kell rakni egy extra toldást a matracba középre) tehát a keret nem törheti a derekam. Ma megjött az ihlet (papír, ceruza, mérõszalag kerül elõ, ontom a vázlatokat ilyenkor) és kiötlöttem egy nagyon egyszerû, három lécbõl álló konstrukciót, ami általában ágykeret, de néhány mozdulattal átvariálható az ágyszélesítés tartójává. Lerajzoltam, bekottáztam, várom az enyhülést amikor megcsinálhatom. Ebben a hidegben a kábeleim ridegtörései miatt nem tudok a cockpitban, vagy a nagyobb deszkákkal a hajó mellett dolgozni.

---

 

2008, január 4. Péntek.

A ruhásszekrény mind a négy ajtaja a helyén van, szépen néznek ki.

Nagyon kell vigyáznom a hajón, illetve a decken járkálásal, mert ami megolvad a ponyva tetején hó, az lecsorog a deckre és ráfagy. Kész korcsolyapálya, elgondolni is rossz, mi lenne, ha leesnék a hajóról a mellette fekvõ vasakra. Ha valamitõl tartok ebben az egyedül végzett munkában, az az, hogy komolyabb baleset ér. Mindíg a zsebemben van a telefon pont ezért. A szerencsén is sok múlhat. Már másodszor fordult elõ mostanában, hogy ahogy megyek át a hídon a járdán, a mellettem száguldó teherautók tetõponyvájáról ( itt van lehetõség elöször a városban cammogás után odalépni a gázra) az ott megolvadt, majd éjszaka vastag jéggé fagyott hó nagy táblákban röpül szerte ahogy a menetszél lekapja. Egyszerûen nincs hova bújni elõle. Nem lenne nagy boldogság ha fejbevágna egy párkilós jégtábla. Hallgatni is rossz volt ahogy csattogtak a járdán meg a híd korlátján elõttem, mögöttem.

---

 

2008, január 2. Szerda.

Vízbecsiszoltam (jeges vízbe, merthogy a kisvödörben nem olvadt meg egészen a víz a padlón a takarékos éjszakai fûtésben) az ajtólapokat és felkentem még két réteg lakkot. Délután J. kisétált meglátogatni, olyan hangulatos volt az addigra befûtött szalonban ücsörögni a behavazott hajóban, hogy szinte nem is volt kedvünk hazajönni.

---

 

2008, január 1. Kedd.

Na megvolt a szilveszter. Már évek óta nem bulizunk, gyerekek magánösvényeken és ami engem illet ahogy öregszem egyre kevésbbé vágyom társaságba. Mindíg jó egy baráti beszélgetés, de a vidám mulatozás, a hangzavar, a "muszáj most vidámnak lenni" kifejezetten taszít. Emberkerülõ lettem mostanra. Bár ha belegondolok fiatal koromban is ilyen voltam, csak megpróbáltam megfelelni a társadalmi elvárásoknak. De mostanra nem igazán érdekelnek a "többiek" elvárásai. Ha úgy élek ahogy nekem jó és ezzel nem sértem mások érdekeit mindenki hagyjon békén. Ma pihenõnap. A net nem mûködik, ezt amit most írok is késõbb, ha megcsinálják teszem fel majd a hálóra. Olvasgatok, meg teszek veszek itthon ma. Judit könyvtárát kezdtem "felfalni", hogy hozzáköltöztem, a villamoson olvasok leginkább, mivel végállomástól végállomásig utazom a 24-essel. Tegnapelõtt egy Raffai Sarolta novelláskötetet vettem magamhoz, próbáltam megbarátkozni a stílusával, átrágtam magam három novellán, de abbahagyom. Olyan a stílusa a hölgynek, mint az ídióta ajándékok, amikor a tréfás semmiséget rengeteg dobozba, papírba csomagolják. Amire kihámozod a renre ostoba "ajándékot" utálod az egész tortúrát. Nos Sarolta egy maximum két mondatban elmondható savanyú lényeg köré kerít egy unalmas, iszonyatosan túlcifrázott, tökkelütött többoldalas csomagolást. Ráadásul dõl az egészbõl a zsibbadt, enervált csüggedt szomorúság. Szóval egy búvalbaszott spiné lehet(ett) szegényke. Mindezt vászonkötésben, kemény fedéllel, mélynyomott papírra. A szerzõ nem panaszkodhatott a szocializmus farkastörvényeire. Bár sehol egy kiadási dátum, de a novellák témájából kiérzem a 60-as évek szagát. Mindenesetre 20000 példányban adták ki ezt a mû-mûvet a "Forrás" kiadónál. Ha belegondolok, hogy ha a Veperdi András lefordítja majd a Sir James Bisset háromkötetes életmûvét, amit a Rákóczy Pisti szerzett be Ausztráliában, (én találtam ki az egész merész ívû vállalkozást) vajh sikerül e rá majd olyan kiadót találnunk aki ezt a remek könyvet kiadja mondjuk 5000 példányban? Monjuk a Raffai kötet belekerült 24 Ft-ba. Ebbõl látszik, hogy nem ma árulták, bár ahogy visszaemlékszem 1963-ban elsõ munkahelyemen havi 1100Ft-ért kezdtem el dolgozni. Ha a mai nyugdíjamat nézem a mai könyv-árakhoz képest, ugyanott vagyok. Megállt az idõ, legalábbis felettem.

---

 

2007, december 31. Hétfõ.

Átcsiszoltam a lapokat és felkentem a következõ réteget.

Ma csak ennyi, végül is szilveszter van, az éves számadás napja. Nem végeztem annyival, mint szerettem volna, de azért nem állok rosszul. Jó év volt ez. Csak soha ne rosszabbat. Egészségesek vagyunk többé kevésbbé és boldogok. Az egész évet olyasmivel töltöttem amit szeretek (mondjuk a duguláselhárítás kivételével) csinálni. Csodálatos az alkotás íze, ha egy két napot "pihenek" már esz a fene Amapola után. Ilyesmiken járattam az agyam, miközben a Dunát átívelõ hídon hazafelé ballagtam a sûrû aprószemû hóesésben. A part mentén a hajók közt már vékony jég feszül a folyó tükrén, a szabad vizen sirályok pihennek. Fehér a táj, csodás szép nyugodt békés, "puha" csend, forgalom alig, a friss hó betakarja az amúgy mindent elöntõ szemetet, szerte elszórt mocskot, ami mindenfelé felgyûlik egy olyan városban amit senki nem takarít. Arra gondolok, hogy nem is olyan rég a közértesek fehér köpenye is csupa kosz volt nyaktól térdig, csak az amúgy mindenki által szidott bevásárlóközpontok " magyaridegen" kultúrája hozott változást. Akkoriban azt mondtam a koszos köpeny mindent determinál. Ahol piszkos a köpeny, ott piszkosak az emberek belül is. Nos ugyanez a véleményem a városról. Megszoktuk, eltûrjük, de "lehúz, altat befed". Elteltek az évek, évtizedek és lassan lecsúsztunk. Mert lent vagyunk és ez elsõsorban nem a szegénység, hanem az intézményesült igénytelenség következménye. De félre a rosszkedvvel, idekint szép fehér minden és eredményes év van mögöttem, egyik gyermekem saját otthonában önálló életet kezd és ehhez én segítettem hozzá, apa kívánhat e ennél többet? Boldog Újévet mindenkinek!

 

---

 

2007, december 30. vasárnap.

Egész ostoba dolog fog végetvetni a téli famunkáknak. Már a második sarokcsiszolóm hálózati kábele tört el nyakban, mert annyira megmerevedik a hidegben. Marad a lakkozás. A szekrényajtókat átcsiszoltam 180-as papírral és felraktam további két réteg lakkot. Ennyi volt a mai munka.

---

 

2007, december 29. szombat.

Egy hete csak a szekrény ajtó zárakra gondolok, mindíg meg-megállva. De félre a lírával, szóval még a villamoson is amikor leültem elõkapartam a jegyzetblokkot és mindenféle vázlatokat készítettem, milyen szerkezet legyen. Amúgy nem egy komplikált dolog egy fa gomb nyomását, húzását, esetleg elforgatását a két rúdzár alúlra felûlre történõ elmozdításává alakítani, de a gyári tömegterékeket stancológépek ontják századra pontosan megmunkálva, nekem meg az ilyesmit reszelõvel kellene elkészíteni (reszelni különösen utálok) ráadásul a szalonban öt, a hálóban négy ajtó van. Mindenféle átbillenõ, csusszanó, rugóval kikattanó izék jutottak csak eszembe, szóval semmi használható. Mind a mai nap délutánig. Ebéd után ledõltem aludni, elalvás elõtt rádiót hallgattam, közben hirtelen beugrott a megoldás. Olyan pofonegyszerû, hogy szégyen gyalázat, hogy nem jutott eszembe korábban. De emlékszem a Csonka fivéreknek az elsõ porlasztójára, ahol az úszóházban az úszó mozgása bonyolult kilincsmûveken keresztül zárta-nyitotta a tûszelepet, mert ez jutott elsõre eszükbe. Valamilyen okból nem tudtak elszakadni attól az elsõ ötletüktõl, hogy a tûszelep az úszó alatt legyen. Nekem is mindíg bonyolult megoldások jutnak elöször eszembe. Na de vissza zseniális ötletemhez. A lényeg, kell ajtónként két olyan egyszerû rugós retesz mint amit a hálókabin ágy oldalajtóra tettem. Ez egy quasi filléres dolog, tehát nem jacht boltokban kapható méregdrágaság. A két-, az ajtók belsõ oldalára alul és felül rögzített retesz a bennük lévõ rugó nyomására kiszúr a tokba, így masszívan zár. Nyitásuk a rerteszfül rugó ellenében történõ kihúzásával történik. A húzóerõ párhuzamos az ajtólappal, tehát le- és felfelé mutat. Namármost. Az ajtón átmegy a fa hüvely 25mm átmérõjû furtán egy fa henger, kívül a fa gombhoz csatlakoztatva. A hengeren, a szekrényajtó belsõ oldalán a tengelyre merõleges átmenõ furat van. A két reteszfült összeköti egy feszes zsineg mely átmeg ezen a furaton. És kész. Ajtó csukás az ajtó becsapásával, nyitás a gomb elfordításával történik. A forgatáskor a zsineg feltekeredik a hengerre, azaz kihúzza a reteszeket alúl felül. Akkor sincs baj, ha netán megnyúlik a madzag, mindössze annyi van, hogy nem negyed, hanem félfordulattal nyílik a szekrény. Úgy megvidámodtam, alig tudtam elaludni. Elfogyott a pácom 24.-én, ezért tegnap kiautóztam a Milesihez Szigetszentmiklósra pácért. Árulnak valami speciális olajat, ami a leírás szerint nanotechnológiával (most ez a divatszó) óvja a fát nedveségtõl, UV sugárzástól.(http://www.habiolpal.hu/alkalmazas.htm) Ha igaz amit írnak, akkor ez a jövõ faápoló anyaga hajóra. Hm. Jó lenne több referencia. Elég sokminden lesz fából odakint, hogy mást ne mondjak, a teljes rudazata a rignek. Szóval vettem mahagóni pácot, ma lepácoltam az összes szekrényajtót, meg a hálóba a polc elõlapot és miután szeszes pác, gyorsan szárad, ráraktam az elsõ két réteg lakkot is. Lehetne egy kicsit melegebb, harmadik hete minusz 4-5 fok van, hja nem minden tél olyan mint a tavaji. Mondjuk a pácolás, lakkozás bent mûködik a fûtött szalonban, de kell a cockpitban famunkázni is hamarosan a háló mindenféle egyéb dolgait.

2007, december 23. vasárnap.

Tegnap összefúrtam, csavaroztam a háló könyvespolc két darabját, aztán leszedtem a helyérõl és újból szétszedtem. Megkentem ragasztóval a két egymáshoz símuló, a deck ívét követõ felületet és újból összecsavaroztam. Ezután nem csak a csavarok, hanem a ragasztás is egybetartja a szerkezetet. Ez persze megint túlbiztosítás, nem profi megoldás, "csak" tökéletes. Átcsiszoltam mégegyszer az egészet, ha megköt a ragasztó lehet pácolni. Kiszedtem a szekrényajtókat a "zsaluzatból", szépen megkötött a fûtött (persze csak takarékosan, 7-9 fok van bent, spórolok a villannyal) szalonban az epoxi, a marás, formára munkálás holnapra maradt, mert Karácsonyra készülõdvén kissé lazábbra veszem a dolgot, J ne egyedül nézzen szembe az otthoni sütés fõzéssel, halpucolással. Legalábbis ez volt a határozott szándékom amikor délután kettõkor már itthon voltam, ehhez képest botrányt csaptam, mert nem volt még ebéd, amikor meg kaptam enni utána elaludtam és csak akkor ébredtem fel amikor már minden megfõtt és a hal megpucolva feldarabolva a hûtõben volt. Nem biztos hogy fõnyeremény velem élni, de J mégis boldognak tünik és én is boldog vagyok vele, csak tudnám mit zabál rajtam. Muszáj lesz mégiscsak valami kötött keztyût vegyek, mert a kezem annyira fázott miközben a sarokcsiszolóval a fák ívét igazgattam, hogy le kellett tegyem a gépet hogy a hõsugárzóval "kiolvasszam" az ujjaimat. Mondjuk minusz négy fok volt a cockpitban, ahol az ilyen porolós dolgokat mûvelem. Hidegben való hajóépítésben már van tapasztalatom, amikor az elsõ hajómat a "Tengerészt" építettem a Sziágyi Andrisék udvarán, olyan hideg volt, hogy a szomszéd házon a kõmûvesek is abbahagyták a munkát, idõnként bementem a kazánházba, felültem az olajkazán tetejére és csak amikor már nagyon égetett, szálltam le róla és folytattam odakint a munkát. Miközben ballagtam hazafelé a csepeli "gyorsforgalmi" úton, elgondolkoztam a táj mostani és korábbi alakulásán. Amapolával szemben a Kisduna túlpartján terül el az egykori Nagyvásártelep. Valamikor ide kötöttek ki a "kofahajók" amik a hozták az élelmiszert a Duna menti községekbõl. Volt vasúti szárnyvonal is idáig. A Soroksári úton ide közel dolgozott a vágóhíd, nem messze tõle a malmok õrölték a búzát, emlékszem amikor a Csete Bandi Danuviájával erre motoroztunk ifjoncként, még gond volt átrobogni a Soroksári úton nagy ívben kanyarodó vasúti sineken. Szóval itt ezen a 10 négyzetkilóméteren volt Budapest éléskamrája. Aztán ez a jól átgondolt rendszer valahogy funkcióját vesztette. Nem igazán értem, hogy miért. Vajjon miért éri meg jobban spanyolországból hozni az arab zöldpaprikát kamionnal, mint Szigetszentmiklósról hajóval a magyart? Miért olcsóbb az argentin szarvasmarha mint a péceli? Néhány évtizedig búsongott a lassan saját romjába dûlõ nagyvásártelep, tavaly és idén lebontották a nem mûemlék, ipari emlék két épület kivételével. Ezek a nagycsarnok és a központi szép bauhaus irodaépület, elõtte stílusus terrakotta négy szoborral, (a földmûves, a halász, a kertész, a kofa) le is fényképeztem õket mielõtt netán a modern kor mindent minimal arttá változtató randítása esetleg eltüntetné, itt volt állítólag Európában elöször páternoszter lift, amit ma már tilos építeni. Nos körbenéztem a neten, itt lesz egy új városrész Duna City néven, luxusapartmanok, szállodák, konferenciaközpont , ez most a varázsszó, én aki üzemeltettem ilyet egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve, hogy minden boltot nyereségessé tesz ha mellé felhúznak egyet. De hát fiatalok csinálják, az ember optimistán születik és pesszimistaként hal meg, ezt hívják élettapasztalatnak. Szóval biztos ez a jövõ, kétségtelen szebb lesz a környék mint a lepusztult épületekkel volt, annál minden jobb, de mit fogunk zabálni, ha a gázolaj olyan drága lesz, hogy nem éri meg a föld túlfelérõl hozni a kaját? Mondjuk ami engem illet én is szívesebben kötnék ki kofahajók, mint felhõkarcolók mellett. Lebontották az összes vasúti töltést, hidat, Csepel a HÉV-et kivéve csak gumikeréken közelíthetõ meg, ennyit a környezetkímélõ vasútról. Miután kipusztították itt Európa közepén a Duna kulcspoziciójában a magyar hajózást (orosznak, románnak, németnek, hollandnak megéri, nekünk nem) jön a vasút. A Soroksári út túlfelén még nem látni a kibontakozást, hacsak a malmok helyén a kínai zoknibizniszt nem tekintjük annak.

Ami idáig volt azt reggel írtam, most este van. Ma lecsiszoltam, lefaragtam az ajtólapokról a felesleges epoxit és felsõmaróval profilra martam azt amelyiknek a külsõ élét kellett kifoltozni. Még nem igazán találtam ki, hogy fognak záródni. Vettem fa peremes hüvelyeket, amik eredetileg bútorajtóba való szellõzõnyílásoknak szolgállnak, egy másik boltban meg fa gombokat. A hüvelyeken keresztül a gombokkal lehet majd az ajtók le-fel kitolódó rúdzárait mûködtetni, de hogy hogy lesz a mechanika arra még nincs nyerõ ötletem. Várom az ihletet. Ami idáig eszembe jutott az túl komplikált.Sajnos semmi gyári vasalat nincs erre a boltokban, minden ilyesmi kulcsos zárral mûködik, a kulcs meg ide nem való, vagy elvész, vagy beletörik egy rossz mozdulattól amikor épp mozog a hajó. Mágneszár hajón ugyancsak nem jöhet számításba, elképzelhetõ mi történik ha megdõl a hajó és nekizuhannak az ajtónak belülrõl a cuccok. A fa hüvelyeknek lyukakat fúrtam az ajtókba. A Rákóczy Pistitõl kapott legnagyobb átmérõjû szívfúróval elõfúrtam és aztán maróval a kirajzolt kör mentén feltágítottam a lyukat. Most használtam másodszor ezt a fajta fúrót,(elsõre a szivargyújtó aljzatnak fúrtam lyukat vele a hálóba) elõtte nem sokra becsültem ezt a fajtát, mindenhová csigafúrókat használtam, de ilyen nagy átmérõre kifejezetten kedvezõ a tapasztalatom. Nem tépi a fát, bár nem hagytam teljesen átmenni, hanem a másik oldalról is befúrtam, így középen találkozott a két furat. Amikor a reptéren röntgenezték a motyómat Athénben, szétszedtek ezek miatt a fúrók miatt, pedig nem is a kézipoggyászban volt. Elismerem gyanús holmi, képzeljünk el egy terroristát aki behatol a csomagtérbe és egy 25-ös fúróval visszatérve fenyegeti a személyzetet. Lehet a pilöta meg is halna a röhögéstõl. Végül is a két biztonsági kislány megengedte, hogy hazahozzam, bár látszott rajtuk fogalmuk sincs mire való, bár magyaráztam, hogy fúrók. Mondjuk amikor életemben elöször láttam szemöldökspirált én se tudtam mire való. A nõk amúgy örök csoda számomra, például képesek leélni az életüket úgy, hogy nincsenek zsebek a ruháikon,( ha netán mégis lenne, az is csak dísz, úgy néz ki, de nem lehet semmit beletenni) helyette ridikült, táskát szatyrot hordanak, ami az egyik kezüket azonnal kiktatja. A hidegben annyira megmerevedett a mûanyag tok, hogy alig tudtam kipiszkálni belõle a fúrót. Vettem kötött keztyût, idõnként felhúzom, aztán megint zsebrevágom amikor megunom a tapintás érzék hiányát. Az öt ajtólapot és a háló polc elõlapot lepácoltam, aztán hazatértem. Holnap még kisuhanok még egy réteg pácot felkenni, aztán tartokegy kis karácsonyi szünetet.

---

2007, december 21. Péntek.

"Bezsaluztam" a javítandó ajtólapok széleit és beöntöttem az általam gyártott epoxi "mûfával". Ez volt szerdán. Többre nem is volt idõm, mindenféle ügyintéznivaló, meg autószerelõhöz vonulás, (mindkét hátsó kerékcsapágyat cserélni kellett, mert már 80-nál olyan hangosan zúgtak és ráztak a kerekek, hogy be kellett tömnöm a fülemet legutóbb Balatonról hazafele autózva)aztán a szokásos költözködés, a szétvésett fal helyreállítása két napot elpazarolt a hajóépítõ idõbõl. Hogy beállt a tartós hideg kiderült, hogy nem állok jól meleg holmival tartós szabadban való munkához. A Lónyay utcai katonai kacatboltban vettem két Bundeswehr molinógatyát,(darabja 750 Ft, igazán kedvezõ ár) felsõ nem kell, pullóverem van elég. Ezeket a munkásruha alá véve nem fogok reményeim szerint fázni. Nagyon szeretném végigdolgozni a telet, bár a munka hatékonysága mindenféleképpen rosszabb mint tavasszal, vagy õsszel. Az ütöm-vágom munkával nincs is gond, de amikor a cockpitban finomabb dolog van, méricskélni, csiszolni, fûrészelni, pedig most leginkább ilyen munkák vannak, hát eléggé fázom, fõleg a kezem ami szinte ráfagy a hideg szerszámokra. A múltkor hegesztettem dolgokat, kifejezetten kellemes volt pillanatokra megérinteni az imént még vörösen izzó vasakat.

---

2007, december 18. Kedd

Borzasztó ez a selejtezés. Kényszer, mert egyszerûen nem férünk el a rengeteg kacattól. Ugyanakkor ma reggel tényleg én mondtam J.-nak, hogy ne dobja ki a szivarosdobozt amiben a nagypapáj a szivarjait tartotta ( Britannia 100db, ilyen dobozban tartotta a léginárius legfontosabb felszerelési tárgyát a szimbolát Gorcsev Iván, miközben Würfli úr tánc és illemtantanárral konzultált a hangszer mivoltáról, Rejtõnemismerõk ne is próbálják dekódolni). Megõrjít a sok agresszív lom. (Rákóczy Pisti exsógora definiciója mindazon javakra amik kidobni túl jók, de nem kellenek semmire.) Ma felszereltem a hangszórókat elõlapostúl a sarkokba a hálóba, remekül mutatnak, kár, hogy Peti fiam nem oldja meg a honlapproblémámat így képek a gépben. Ma amikor kimentem Amapolára, a hóban keréknyomok vezettek a hajóig, nyugtalan lettem, de megnyugodtam azonnal amikor a hajó alá néztem, a Józsi meghozta a szekrényajtókat a szalonba, fél éve igéri, igazából még ráért volna, mondjuk nem lettek igazán jók, mert valami maradék körist használt, az öt ajtóból háromnál bent van a fa szíjjácsa a szíjjácsbogár lárvájának "szú"lyukaival , szóval elég szar lett, de kivéstem és kijavítom epoxival kevert mahagóniporral, nem fog látszani.

---

2007, december 17. Hétfõ.

A szennyvíz csövek, immáron úgy tünik, életem szerves részévé váltak. Kivéstem, legalábbis megközelítettem a függõleges csövet. A fõfal és a szomszédtól elválasztó fal szögletének bontása során kiderült, hogy a fõfalban halad az ejtõcsõ a túloldalon, tehát igazából már a szomszéd fõfalában. Ez persze csak azután volt ilyen nyilvánvaló (fene lát a falba) amikor a vésõm kijött a gyönyörû tapétáján a galériájára menõ csigalépcsõje mellett. Miután elözõ nap már bemutatkoztam, mint régi ismerõs egészen fegyelmezetten vette tudomásul a dolgot, sõt azt is felajánlotta, hogy ha nem megy másképp, az õ lakásából folytassam a vésést, de nem éltem a nemes ajánlattal, mégis jobb, ha legalább egyikünk lakása nem hever romokban. Visszatértem tehát a mi oldalunkra és a fõfalban fölfelé tágítottam a krátert , de úgy tapasztaltam, hogy végig nedves a csõ, tehát valahonnan felûlrõl az ismeretlenbõl szivárog. A csõ körül függõleges üreg van, ami lehet szándékos, (strang akna féleség) de hanyag kõmûvesmunka is. Végül is úgy döntöttem, hogy megállok és elméleteket gyártok. Mi van, ha ez csak kondenzvíz, ami a hidegvíz csövön és a fal hideg belsõ oldalán képzõdik, azért mert megnyitottam a szabad levegõ hozzáférést? Hogy mitõl büdös? Nem tudom. Lehet valami rohadó anyag bent akár évek óta. Mindenesetre nem fogom lebontani a felettünk levõ emeletet így Karácsony elõtt.. Mi is a hiba? Nedves a fal és büdösség jön a kivésett nyíláson. Hát álljuk útját, aztán több eset lehetséges. 1. Abbamarad. 2. Nem marad abba. 3. Máshol jön ki.(mondjuk a szomszédnál) Végül is 1-es és 3-as esetben megszünik a problémám. Ha 66% esélyem van a sikerre, meg kell próbálni. Benyomtam két falakon, összesen 80 literre táguló PUR habot a csõ mellé felfelé, illetve az egész üreget kitöltöttem vele, meg a kivésett tégladarabokat beleúsztatva. A szag egycsapásra megszünt, ami fõleg J. (akinek az ora vetekszik egy vadászkutyáéval, a Balaton közepén vitorlázva megmondja mit fõznek a parton) számára volt megváltás, én az orrsövényferdülésemmel gyakorlatilag szaglásképtelen vagyok. Itt tartok, várom sorsom jobbrafordulását.

---

2007, december 16. Vasárnap.

A Rákóczy Pisti levetett kazettás rádiómagnóját beépítettem a hálókabinba. Ez fog nyünyörögni elalváshoz lágy andalító zenéket.

Szeretünk így hajón elaludni, Horvátországban is ezt tettük az ELAN-on. A Recicling további dicsõségére szolgálnak a hangszórók. A régi Novotelben tûzvédelmi, hangosbemondó, háttérzene funkcióra 100V-os Tesla hangszórók szolgáltak fehér mûanyag dobozokban. Ezeket új rendszer váltotta fel a felújítások során, sittes konténerben végezték a hangládák, azt a kettõt kivéve, amely most új életre kelt Amapolán. A randa mûanyag ládákat , meg a trafókat kidobtam a hangszóróknak a háló sarkába új elõlapokat csináltam, csak a hangszórórácsok maradtak az eredetiek.

 Rajtuk a szocialista ipar nagyobb dicsõségére virít a TESLA felirat. (Amúgy Nikola Tesla akkora tudós volt, hogy Edison nyugodtan befûzhette volna a cipõjét.)Mit mondjak, mindössze 5 wattoasak, de torzítás nélkül bírják a teljes kivezérlést. A mai hangszórók kisebbek és szemrebbenés nélkül ráírnak 15-25 wattokat. A hátsó részt a fartükörrel párhuzamosan futó könyvespolc íveli át a deck vonalában. Ennek készítettem ma az elõlapját. Szárazföldön persze ilyesmire semmi szükség, mert a földrengéstõl eltekintve a könyvek elvannak a polcon, de hajón más a helyzet. Ez a polc két méteres a hajó alól kellett a felrakásolt deszkák közûl anyagot elõbányásznom. Kicsit tartottam a dologtól, mert tegnap esett a hó és féltem, hogy bele kell térdeljek, hasaljak, hogy jozzáférjek az anyaghoz, de csontszáraz és hómentes volt minden a hajó alatt, hiába, jó nagy a segge Amapolának, így a dolog könnyûségbe ütközött. A hajó mellett lesöpörtem a havat a "manõverplacc"-ról és kivágtam, gyalultam az anyagot. Kissé bizarr volt a normálisan kifejezetten jó idõben való szabadtéri munkát ilyen körümények közt végezni, de a cockpitban elég kevés a hely 5m-es deszkákkal forogni és különben is ki mondta, hogy hóban tilos asztaloskodni? Teljesen igaza van a cigánynak, amikor azt mondja, hogy "szar a hideg szél nélkül", állt a levegõ egyáltalán nem fáztam, csak a kezem fagyott rá a szerszámokra, mer valahogy minden gép úgy mûködik, hogy ott szívja be a hûtõ levegõt, ahol az ember keze van. Keztyûben meg képtelen vagyok "motoszkálni". Csak egy egészen lehetetlen dolog zavaró, annyira merevek a gépek (amúgy normális körülmények közt is gonoszul állandóan összegubancolódó) hálózati kábelei a hidegtõl, hogy mint a rugó próbálják kihúzni a kezembõl a csiszoló-, maró-, körfûrész-, gyalu gépeket. A szegélydeszka két részbõl áll, egy a bakelit polc (tulajdonképpen a belsõ burkolat fal elé álló része) elülsõ éle alá lesz csavarozva és a kiálló részére függõlegesen kerül rá az elõlap. Mindkettõ szegélyét negyedkörív profilra martam, az elõlapba pedig egy félkör keresztmetszetû hosszanti díszhornyot martam, mégse legyen olyan sivár. Ez harmonizál a szalon szegélyléceivel is. Az elõlap fölûl vízszintes egyenes, de alúl követi az íves deck vonalat, így középre kerülnek majd a kisebb könyvek, mert itt alacsonyabb. 10 órakor kezdtem a munkát és délután két órakor szorítókkal ebéd elõtt a helyére raktam az egészet, gyakorlatilag kész a famunka, csak majd finomcsiszolás jön kézzel, pácolás, meg lakkozás és megy a helyére véglegesen. Egész meg voltam magammal elégedve. Sajnos derûre mindíg ború jön, holnap megint szennyvízmunka lesz, úgy látszik a sok spirálozástól valami eltört a "munkásszálláson" bent a falban, szivárog a szennyvíz a vakolaton át. Ki kell vésnem a függõleges strang csövét, ez alkalomból a felettünk lakó szarában fogok pancsolni nem úgy mint a múlt héten, amikor mégis "csak" a sajátunkéban tettem ugyanezt. Lehet, ideje lenne néhány lottószelvényt kitöltenem.

---

2007, december 10. hétfõ.

Ajtófélfák, tolótetõ keret a helyén. NAGYON szép. Percekig ültem elõtte amikor kész lett és csak gyönyörködtem. Tegnap beraktam a burkolatok alá a lámpák bekötö vezetékeit. Egy centi se látszik sehol kábelbõl, drótból. Az ágyak alatt, meg a padlódeszkák alatt némi fontolgatás után 40-es gégecsöveket bilincseltem fel ahol a "gerinc" kábelpályák mennek. A szalonban meg ahol sok vezeték megy egy 100X40-es vezetékcsatorna van. Minden csõben van egy örökre bent maradó behúzószál. Amikor valami villanyt kell vezetni, csak berántom a vezetéket, nem kell kábelkötegelõkkel korbácsozni. Ma felraktam a hálóba az ágyak fölé azokat a szép réz olvasólámpákat amiket a Rákóczy Pisti szerelt le a hajójáról, mert áttért krómozottra. Elõtte a J. fémtisztítóval kifényesítette, ragyognak mint a Salamon töke. Középre a keresztpolc alá ami átíveli a teljes hajófart felcsavaroztam az ugyancsak P.-tõl levetett fénycsõarmatúrát. Fényárban úszik a hálókabin! A kedélyállapotomra rá is fért egy kis derû. Második napja esik az esõ, 8 órakor még-, 4 órakor már sötét van, hulla fáradt vagyok a költözködéstõl, az állandó pakolástól, rájött még az "új" lakásban az örökös duguláselhárítás. Vékony a szennyvízcsõ, a WC öblítéskor feljön az anyag a kádba.Tegnap elhoztam a lányom utolsó könyves dobozait, felcipeltük a harmadikra. Ma reggel amikor kiértem Amapolára (miután ez is egy tortúra volt, mert nem ment a villamos) legszivesebben lefeküdtem volna a szalonban aludni, olyan csüggedt fáradtság jött rám. De aztán a lámpáktól megvígasztalódtam.

2007, december 7. péntek.

Kevés idõm marad a naplóra a hajóépítés és a folyamatos költözködés mellett. Ráadásul az "új" lakásban még nincs net, amikor eljövök egy adag motyóért kislányomhoz ilyenkor írok. Pedig szépen (bár kissé lassan) haladok a hálókabinnal. Elöször kiszabok minden faanyagot, helyre illesztem, hogy minden illesztés tökéletes legyen, kimarom a hegesztési varratok helyét, ahol felfekszik a fa a lemezre, menetes furatokat készítek és felcsavarozva ellenõrzöm, szóval elég aprólékos a dolog. De szép kell legyen és ez az ára. Aztán leszerelem az egészet és vízszintesre fektetve lakkozom a szokásos rétegszámmal. Tegnap rossz napom volt, a három év alatt eltörtem idáig három menetfúrót, tegnap egy délután hármat. Elég vacak az idõ, szemerkél az esõ, a párás hideg miatt ma is csak a fûtött szalonban tudtam lakkozni az ajtófélfákat és a tolótetõ alsó keretét. Apróságnak tünik, de van bennük jó négyzetméternyi 20mm vastag faanyag. Nagyon szépek lettek, holnap felcsavarozom õket sziloplaszttal aládolgozva a helyükre. A pocsék idõ miatt nekiálltam villanyt szerelni odabent. A villanyszerelést mindíg kicsit pihenésnek tekintem, de a mai nap kivétel volt. Mivel a hálókabinba húztam be az odamenõ áramkörök kábeleit a gépházon keresztül, sokat kellett négykézláb és hason tornáznom, de estére bent voltak a végpontok a kötõhelyeken, farlámpa, kabin világítás, 230V AC és 12V DC dugaljak. Ma meglátogatott a Németh Sanyi ex tengerész gépmester kolléga aki a volt balatoni gõzmeghajtású csendõrhajóból építi az Amapolához hasonló méretû jachtját, az alanti kép akkor készült a "Hajnal" nevű hajóról, amikor náluk buliztunk a tengerész egyesület veteránjaival. A Hajó tövében Juditka és Sanyi.

( ö se mindennapi versenyzõ, az elsõ mindössze 7 méteres maga építette hajójával lehajózott a Dunán, a Fekete, és a Márvány tengereken lement Törökországba.) jól esett az õszinte álmélkodással vegyes elismerése míves munkám láttán. Nagyon meggyõzõ volt a fûtött szalonban való kellemes ücsörgés a kinti zegernye mellett.

---

 

2007, december 2. vasárnap.

Befejeztem az utolsó burkolatot a hálóban. A bejárati küszöb alatt volt egy 80X10 cm-es rész ahova felcsavaroztam a "vak" küszöböt, alatta kitömtem hõszigeteléssel és zártam a párazáró fóliát. A maradék bakelitok közt szerencsére volt még 80 centis darab, sajnos már csak dirib-darabok vannak, kivéve amit a head ajtajának tettem el, egy 2m-es táblát. Kiszabtam az ajtófélfák burkolatát körisbõl, ezek a szalonéval ellentétben nem lesznek mahagónira pácolva, marad a natúr fehér szin. Valamennyi szegély, perem, takaró léc natúr lesz a hálóban.

---

 

2007, december 1. szombat.

Két napig csak a polcokat gyártottam az "új" lakásba. Én csak úgy hívom "munkásszállás" merthogy átmenetinek tekintem Amapolára költözésünk elõtt, de J azt mondja kell egy igazi lakás is, a hajó nem az. Majd megváltozik a véleménye ha ott élünk. Most egy adagot megint áthurcolok a könyvespolcból, aztán falat fúrok és polcozok. Borzasztó.

---

 

2007, november 29. csütörtök.

Megvannak az ajtók, mármint a helyükön. Zsanérok behegesztve másodszor is, merthogy elsõre elhúzta a varrat amikor körbevarrtam a hefteket és nem tetszett a hézag. Szóval volt vele pöcsölés, de végre jó. Volt másik elb..ökés is, a Józsi amikor csinálta az ajtószárnyakat valami miatt nem fejezte be teljesen, nekem kellett kivágni a falcokat ahol a két szárny egymásra takar. Na kitaláltam, hogy a jobb szárnyra takar a bal, mert így kevésbbé zavar a kormányzásnál, ha valaki a fél szárnyat nyitja belülrõl. Miután jól megcsináltam, rájöttem, hogy a zárat a tolótetõre viszont a másik szárnyhoz rakta be a Józsi, így nem zárható a kabin. Át kellett rakjam a zárat, maradt a régi helyen egy lyuk, amit vagy becsinálok, vagy inkább oda is rakok egy zárat falból, a rablók megtévesztésére. Amikor mindezzel készen voltam bevittem az ajtószárnyakat a szalonba ahol fûtök és a jóelõre a hõsugárzó elõtt felforrósított lenolajkencével alaposan beitattam a fát. Lakkozás késõbb. Megvannak a Judit ágya felett is a polcok, ma este raktam a helyére mindet. A hálókabin annyira lakályos, hogy a Vizáról a macska be is költözött amíg valamelyik nap ebéd után ledõltem aludni a szalonban. Felmászott a létrán (akkor még nem volt ajtó) és úgy gondolta, neki van odakészítve a szivacs a fekhelyen. Azt mondják macska a hajón szerencsét hoz, de azért kitessékeltem. Továbbra is rengeteg idõt elvisz a napi költözködés, meg pakolás, meg polcokat csinálni az új régi lakásban, ahová J. befogadott. A hét végén Balatonon voltunk, eltekintve a néhány órás sétától amit gumicsizmában szakadó esõben mûveltünk a tóparton (csakazért is jó volt) olyan fáradt voltam, hogy végigaludtam a két napot. A kevés ébren töltött idõt a kandalló elõtt a tüzet bámulva és szunyókálva töltöttem. Lefelé menet az Auchanban találkoztunk igazi régivágású vitorlázókkal, Bartha Józsival és feleségével, akik dacolva a modern kihívásokkal egy Balaton 18-assal (Boreas) vasalgatják a Balaton vizét (nem is megvetendõ versenyeredményekkel) jó pár évtizede, na õk azok akikhez kedvem van, ha megérkezem egy kikötõbe, nem a modern rohanógépeken élvezkedõ brókernemzedékhez.

---

 

2007, november 21. szerda.

Nagyon nehéz egy seggel "n" számú lovat megülni, ha "n" nagyobb mint "1". Mégis próbálkozom. Napközben Amapolán dolgozom, este hurcolkodok. Megpakolok egy irdatlan szatyrot cuccokkal és erõm utolsó morzsájával átcipelem. Minden nehéz. A könyvek leginkább. Tegnap és ma a hálókabin cockpitból nyíló kétszárnyú ajtaját zsanéroztam fel és hegesztettem be a zsanérokat az acéllemez ajtókeretbe. Ma délutánra nyíltak az ajtók szépen. Ezekben nincs vincsaft, viszont vannak repedések. Hiába ezek is antik bontott mahagóniból készültek. Nem gyengíti túlságosan, viszont engem zavar. Kieszeltem egy megoldást. Ugye ha az ember egy repedést be akar gyógyítani mondjuk epoxival, a tetején megáll az anyag, nem megy le a repedés fenekére. Na korábban tapasztaltam, hogy amikor az epoxi ragasztás kötésidejét gyorsítani akartam melegítettem, ez a poliészternél bevált, de az epoxi meghigult és kifolyt. Most a repedésekbe epoxit tettem és rámelegítettem hõlégfúvóval. Egybõl mint a víz olyan lett, csak úgy itta befelé a repedés, reményeim szerint lefolyt a fenekéig. Így már tetszik.

---

 

2007, november 15. péntek.

Semmi hajóépítés napok óta, csak pakolás ó irgalom atyja ne hagyj el! Legborzasztóbb a csütörtök volt, költöztetés (Katát) Zuglóból, ide Erzsébetvárosba a harmadikra és innen (minket) öt házzal arrébb a másodikra. Annyit lépcsõztem persze zsákokkal, dobozokkal, böröndökkel megpakolva, hogy kijött volna a Kheopsz piramis. És az én cuccaim jelentõs része még meg se mozdult. Szerencsére bútort nem cipeltünk, de nekem így is elég volt. Mostanra a legfontosabbak odaát vannak, a többi, naponta két forduló, tán karácsonyra elfogy.

---

 

2007, november 10. szombat.

Csütörtök péntek rút esõs hideg idõvel kedveskedett. Kiabáltam is a fiúknak akik a Vizával hatósági próbaútra mentek,  (Béla, meg a Miki épp a csőrlőt tekerik) "ti is akkor mentek ki amikor jól esik".

Én a ponyva alatt szereltem, meg bent a szalonban mindenféle villanyokat. Ma a J. lakásában készültünk az odaköltözésre. Ide ahol most lakunk Kata lányom költözik. Fel kellett tölteni a Kvazár gázradiátort vízzel, kiszellõztetni a gázcsövet, mert a mérõcsere óta éveken át nem volt semmi gázkészülék használva az üres lakásban. Ehhez csatlakozásokat kellett megbontani. Rossz volt az elektromos WC ( a régi lakásban csak 3/4"-os a lefolyó, WC amúgy a folyosó végén, a lakásba csak ilyen macerátorszivattyús hajóvécét lehetett építeni, annyi csak a különbség, hogy nincs visszacsapó membránszelep, ami ha elromlik elsüllyed a lakás/hajó, hanem súlyzáras szelep, mert a lakás nem dülöngél) a mágnesszelep szûrõje tele volt rozsdás vízkõvel, ehhez az egészet le- és szét kellett szerelni, megjavítottam a hajszárítót és kimostuk a fritõzbõl a belegyógyult néhány éves olajat. Nem tudom mit csinálnak azok a csökkent értékû emberek akik nem tudnak vizet, villanyt, gázt szerelni. Gondolom mindenféle iparosok után kajtatnak. Szörnyû lehet az életük szegényeknek. A legnagobb feladat kidobni a rengeteg cuccot ami nem kell már soha, de "még egyszer kellhet valamire." Nem tudom a keletiek hogy csinálják, nincs semijük a rajtuk lévõn kívül. Amikor benéztem a házaikba, gyékény a földön, TV egy asztalkán és tán egy ruhásszekrény. Mondjuk ezek a szegények voltak, gazdagoknál nem jártam. De azt hiszem a mi kultúránkhoz hozzá tartozik a tárgyak halmozása. Ha végignézek a polcaimon elborzadok mit kell megmozgassak, ha most megmozdulok. Más nehéz kérdés, hogy J. is tele van. Milyen alapon kérjem meg, hogy ugyan dobja már ki az övéit, hogy az enyéimnek helye legyen, hogy itt meg a lányoméinak helye legyen? Lehet kidobom mindenemet és gyökeresen szakítok eddigi életemmel. Csak azt tartom meg ami kell Amapolára. Sajnálni fogom pl. a kupáimat érmeimet amiket nyeretem, de végül is mire jók? Videokazetták, amikre felvettem filmeket, amiket sose fogok megnézni. Könyvek garmada. Eladni nem érdemes, mert filléreket adnak érte, ha egyáltalán. Ugyanakkor amikor elrobogózok a bolhapiac mellett dupla sorban parkolnak az autók. Õk még gyûjtenek. Minek? Igazából csak az élmények, érzések, barátok gyûjtésének van(lenne) értelme. Úgy egy éve körbesétáltunk a bolhapiacon és egy lebilincselõ összeállítást találtam egy pulton. Csupa olyan könyv amit valaki olyan gyûjtött össze, akinek nagyon hasonlíthatott az érdeklõdési köre az enyémhez. Technikatörténet, repülés, hajózás, gépek.Az illetõ, akinek könyveit utódai halála után kiszórták, fejlesztõ mérnök lehetett valamikor, amikor még magyarországon gyártottak dolgokat, mert sok ezirányú mûszaki irodalom volt a könyvek közt. Már-már gondolkodóba estem, hogy megveszem az egészet. Aztán észbekaptam. Hogy legyen több kidobnivaló utánam? Aki már "csak" olvas lezárta az életét, jövõképe a múlt. Úgy akarok meghalni, hogy tele vagyok tervekkel.

---

 

2007, november 7. szerda

Szépen indult. Hét ágról sütött a nap, bár hûvös volt az idõ. A sirályok százával jöttek meg már a múlt héten, érdekes volt ahogy egyszerre megjelentek hangos rikácsolással, megtelt velük a levegõ, tudtam, megjött a tél. Szóval vidáman ballagtam Amapolára. A hajóval szemben az út túloldalára kiraktak egy hatalmas ládát, aminek a faanyaga alkalmasnak tünt, hogy a hajó orrába tervezett raktárkabinba polcokat alkosak majd belõlük. Elkértem a Bogi Sped rangidõsétõl és nekiálltam szétbontani. Remek anyag, nem kell venni. Amikor aztán a hajó mellé hurcoltam a deszkákat a udvaros Lajos kocsijával, komorodtam el. Miközben a szögtelenített deszkáknak helyet csináltam a hajó alat, észrevettem, hogy az ott tárolt és majdani parti kábelnek szánt kétszáz méternyi gumi és MT kábeleimet ellopták. Tegnap történhetett, miközben a hajóban belül dolgoztam. Nem gondoltam volna, hogy az amúgy koszos, használt kábelekre valakik szemet vetnek, azért is volt a hajó alatt, hogy ha eljön az ideje letakarítsam, na ettõl a munkától megkíméltek. Idáig teljesen biztonságosnak hittem a helyet az elvben õrzött telepen, de hát ez is Magyarország. Körülnéztem a leggyanúsabb szomszédságnál, az Árvai Miklós emberei dolgoznak a partra húzott lakóhajón, mondták tegnap ismeretlen alvállalkozók dolgoztak egy napot náluk, erõs a sejtésem õk lehettek. Mindíg az alkalmi olcsó munkaerõvel van a gond, ha Balatonon is építkeznek az utcában, azonnal eltünik ami a kertben kint van. Annyi hasznom volt, hogy szomszédoltam, hogy épp kidobtak egy jó olajkályhát a lakóhajóról, na az alkatrészeit fel fogom használni a hajókályhámhoz. De a kábel különösen a mai borzalmas réz árak mellett fájó veszteség. Anyám azt mondta ilyenkor, "fiam írd a veszteséglistára". Ezt tettem magamban, bár az amúgy is baromi unalmas háromórás szöghuzogatás se sokat javított kedélyállapotomon. Közben a napocska is alkalmazkodott hangulatomhoz, beborult, fújni kezdett a hideg szél, az utolsó deszkákat már szemerkélõ esõben raktam a kábelek hült helyére a hajó alá. Ebéd után a szalonban villanyt szereltem.

---

 

2007, november 6. kedd

Tegnap délelõtt jöttûnk "haza" Balatonról, egenesen Amapolára. Mindenféle kedves vendégek voltak, érdekes hetek eltelnek, hogy valaki arra vetõdne, most meg Veperdi Andrásék majd nem sokkal utána J. barátnõje is meglátogatott bennünket. Közben J-al behúztuk a hangszórókábeleket (a vendégfogadás nem hátráltathatja a munkát) és estére bömbölt a zene az egyelõre villanykályhával kellemesen befûtött szalonban. A végleges fûtésre tervezek egy olyan kályhát, amiben fával és gázolajjal egyaránt lehet majd fûteni. Ez a projekt még elég sok agyalást igényel, fõleg, hogy melegvizet is akarok elõállítani vele.

Balatonon szép idõ volt, a közelgõ télre való tekintettel leürítettem a napkollektorból és a padláson lévõ rendszerbõl a vizet és átponyváztuk a Tengerészt, elsõ vitorlás hajómat, mely szegény elhagyatottan áll a telken, bár most társaságot kapott, a Bucsy Gyuri is nálam tárolja a hajóját télen. Amikor a hajót kibontottuk tartottam tõle, dohos, netán penészes lesz belül, miután két éve úgy áll bezárva letakarva, de semmi szag nem volt benne, mintha tegnap vettem volna ki a Balatonból. Megsimogattam a felcsavarozott bronz plaketteket a cockpitban, amiket a különbözõ megnyert versenyeken kaptam a '80-as években, amikor egy vitorlás bálon egyszer mint az év legeredményesebb kormányosa zsúrkocsival mentem a díjakért, mert annyi kupát érmet kaptam. Szép volt, igaz volt, de vége. Mára a versenyek se olyanok, a Balaton se , de fõleg az emberek változtak. A "vitorlázók" jelentõs része ma már olyan, hogy nincs kedvem vegyülni velük. Túl sok szól a pénzrõl, kevés a szeretetrõl, barátságról, közös örömrõl. Peti fiam emlegeti, jövõre vízre tenné a hajót és használná, ennek részemrõl semmi akadálya, de gyanítom nem érzi még egy hajó fenntartása nemcsak élvezet, hanem sok meló odafigyelés, meg némi pénz is, de majd rájön.

---

 

2007, november 2. péntek.

Tegnap reggel három órakor felébredtem. Beindult az agyam, reménytelen volt tovább aludni. Megreggeliztem, lógtam egy darabig a neten, majd az elsõ villamossal (meg villamospótló busszal, mert felszedték a sineket) kint voltam Amapolán. Rettenetes energiák feszültek bennem, elõtte való nap(ok)ban kiagyaltam, a végleges kialakítását a baloldali hangládának a szalonban. Egy polcba lett integrálva a térképasztal feletti polc felett. Az egykori Volga szálló kidobott mahagóni liftkorlátja lett a polc elõlap, remekül mutat a szépen mart (akkoriban még törödtek a szépséggel) bordás anyag. Maga a doboz a Novotel bontott fürdõszobák bakelit burkolatának maradékából van, sajnos kifogytam ebbõl a remek anyagból, csak dirib-darabok vannak már, bár igaz azzal is kész vagyok amiket ebbõl szándékoztam csinálni, úgy, hogy (ezzel is mint annyi mással) mázlim van. A hangdobozt Armaflexszel béleltem, amit a Kaiflex nevû kontakt ragasztóval ragasztok. Ezek is szállodai épületgépészeti maradékok. Azt kell mondjam Amapola 80%-ban szemétbõl van, de ez részint nem látszik, részint meg ahol netán mégis (ilyenekben, hogy a faanyagok nem pontosan egyforma szinárnyalatúak, pl a lifkorlát öregebb volta miatt sötétebb mint a friss fák) ott kifejezetten büszke vagyok a "recicling" szerintem legmagasabb fokú alkalmazására.

 

 

 

 

 

 

 

 

A ragasztózás után egy-két napig mindíg fekete ragacsosak az ujjaim, ez az egyetlen hátránya ennek a remek anyagnak, de képtelen vagyok keztyûben motoszkálni. (ahogy a RP felejthetetlen emlékû apósa mondta volt) Szóval a hangdoboz. Olyan sebesen dolgoztam, hogy a letett fúrógép még forgott, amikor a másikkal már fúrtam. Meg is volt a látszata, este 7-re a kész polc a dobozzal, hangszórókkal a helyén volt, alig tudtam hazamenni, csak álltam és gyönyörködtem a munkámban. Most kicsit lemegyünk Balatonra.

---

 

2007, október 31. szerda.

Gondoltam sitty-sutty felcsavarozom a szépen lelakkozott tündökletes ajtófélfákat, aztán elkezdem csinálni a másik oldalra a hangszóróládát, de nem egészen így alakult. Az ajtófélfa alá ahol a lemezre illeszkedik alá kentem(volna) sziloplasztot. Miután régen használtam a megkezdett kartust jól bekötött a hegyébe az anyag. Ilyenkor az ember nyomja, piszkálja, amíg kijön a csöcsébõl a gumi, de ehelyett eltört a kinyomó spiáteröntvény felsõ része. Na ha veszek egy másik ugyanilyen szart helyette, az se lesz hoszú életû ilyen forszírozott igénybevételnél, már régen gondoltam, hogy kellene csinálni egy csavarmenetes kinyomót, amitõl az ember tenyere se szakadna szét amikor sokat kell nyomkodni, így most megcsináltam. Kell majd venni persze egy olyat is ami eltört, a puhán futó híg ragasztókhoz, amiket gyorsan "haladósan" használ az ember, de ez a csavaros most nagyon jól mûködik a sûrû anyagra. De ráment a délelõtt, így a hangláda negyedrészt se lett kész. Viszont az ajtófélfa a csomómentes sûrûszálú mahagónivörösre pácolt kõrisbõl olyan szépen mutat a helyén, hogy valahányszor ránézek vidul a szivem.

2007, október 30. kedd.

Helyükön a beklattyanó reteszek, pácolva, lakkozva, ajtófélfa dettó. Lassan szárad a lakk, hogy hûvösebbre és nedvesebbre fordult az idõ. Ráadásul, hogy nem tudok a decken lakkozni az idõnként szemerkélõ esõ miatt, a cockpitba szorultam, így nem tudok porolni, szóval bármi mást csinálni a friss lakkozás miatt. Bevonultam hát a szalonba és beépítettem a ruhásszekrénybe egy 15 literes hangszóródobozt egy mély- és egy középsugárzóval. (A párja majd a térképasztalt a szofától elválsztó könyöklõ fölé kerül. Itt lesz a forgatható, dönthetõ TV is.) A belsejét kibéleltem Armaflexszel, baromi profi lett.

Hifi lesz a szalonban. A hálóba meg beépítem amit a RP-tõl kaptam levetett CD tárat és a hozzá tartozó autórádiót, ez fog nyünyörögni elalváskor. Olyan házban lakom, ahol a drága jó szomszédok ha valami felesleges, egyszerûen kivágják a lépcsõházba, nos találtam egy TV-t, kiszedtem belõle a hangszórókat, ezek fognak szetereózni a hálóban.

---

 

2007, október 26. péntek.

Lecsiszoltam a két ajtófélfát és ideiglenesen a helyére csavaroztam. Pompásan néznek ki. Ha felvereteztem az ágyak aljába kerülõ ajtókat, leszedem az ajtófélfákat és együtt lepácolom, lakkozom valamennyit és ezután, sziloplaszttal alákenve kerülnek végleges helyükre, a vas keretre.Sokat spekuláltam az ágyak alatti ajtók zárján. Olyannak illik lenni, hogy becsapva bekattanjon a zárnyelv, és egy mozdulattal félkézzel nyitható legyen. Végül is találtam egyfajta csappantyút ahol a hajlított normapántokat is vettem, sajnos nem rozsdamentes, se nem réz, majd lelakkozom, illetve ma este faburkolatot is csináltam nekik maróval, amibe beragasztom õket epoxival, így tán nem fognak rozsdásodni. Már korán sötétedik, sõt holnap óraállítás vissza téli idõszámításra, így még korábban fog, a napot mostmár lámpafénynél fejezem be. Valahogy napfénynél hangulatosabb volt dolgozni.

---

 

2007, október 25. csütörtök.

Végleg lezárult egy szakasza az életemnek. Legalábbis most olyan érzésem volt. Az történt, hogy mostanára annyira kialakultak a raktározni való helyek a hajón, hogy elérkezettnek láttam az idõt, hogy minden kacatot amit eddig volt munkahelyemen tároltam, kiszállítsak a hajóra. Bár már 2006 február 14.. óta nem dolgozom ott, de csak most éreztem, hogy végképp elszakadtam. Két autónyi cucc halmozódott fel tegnap délutánra a cockpitban. A "libéria" (csak így hívom az öltöny, fehér ing, nyakkendõ managergúgyát) beakasztva a szalonba a szekrénybe. 50m horgonylánc és egy 25 kilós Bruce horgony van már csak bent az esztergagép mellett, a marógépnek támasztva. A mai napom azzal telt, hogy szétválogattam és elpakoltam az egész hóbelevancot. Volt egy csomó kidobnivaló is. Saját papírjaim közé keveredett idejétmúlt árajánlatok, megrendelõk, egy szerzõdésmásolat, meg egy röhejes "saving plan". Csupa idejétmúlt dolog, valamikor borzasztóan fontosak voltak, mára a semminél is kevesebbek, a hátlapjukra lehet majd skiccelni. Az idióta saving plan, a legnagyobb pazarlás. Ez az a terv ami akkor készül amikor nem megy a terv teljesítése tõlünk teljesen kívülálló okból és az igazgatók tökeit ezért elkezdi szorongatni az õ fõnökük. Ekkor minden karbantartásra, javításra amikért én voltam a felelõs, csak a töredékét szabadott elkölteni a szükségesnek, ezért az szart se ért, késõbb mégegyszer meg kellett csinálni rendesen, ezért a korábban ráköltött összeg kidobott pénz volt. Na ez se lesz többet az életemben. DE SZÉP!

Még pénteken történt, hogy hirtelen lehült az elözõ nap még egészen barátságos idõjárás és feltámadt a hideg szél is. Ekkor felszereltem a cockpit két oldalát lezáró ablakos ponyvákat. Egybõl kellemes lett ott a világ. Eshet esõ, fújhat a szél a cockpit védett munkahellyé vált. Mint egy pilot house:

---

 

2007, október 24. szerda.

Két napot pihentem, vagy esett, vagy éppen lógott az esõ lába, az történt, hogy egyszerûen nem volt kedvem megázni. Ma se sokkal jobb, de nekivágok. (reggel van)

---

 

 

 2007, október 23. kedd. (ami ezen a napon a naplóra vonatkozik még a régi atw rendszer)

Hú ez a izé a géppel. Hiába nem az én világom. OK net, rendben, lassan élni nem tudok nélküle, minden infot már csak onnan szedek. Email persze kell. Skipy persze, naná hogy. De amikor beleveszek a total commanderbe.... Persze a saját hülyeségem. A fiam amikor panaszkodtam, hogy mennyi bajom van ezzel a napló programmal, csak megvonta a vállát, hogy "úgy látszik ez a program kezd beszarni.." Mi az hogy egy program ilyet tesz!? Vannak olyan szerszámaim amiket már az apám is használt és egyáltalán nem "kezdenek beszarni!" Ezzel a szar szoftverekkel meg csak a baj van. Lassan minden leírt mondat után mentenem kell, mert idõrõl idõre kiirja, hogy hiba és elfelejt mindent amit elõtte írtam, kezdhetem újrafogalmazni az egészet. Na tegnapelõtt, miután gépiessé válik az állandó hiba utáni újra belépéskor a sok idióta kérdésére az állandó enterezés, véletlenül nem az "open"-re, hanem a "save as" re helyeseltem, naná, hogy elmentette a semmit, elment az egész amit idáig három éve naplót írtam. Namármost a neten persze az utolsó nap kivételével még megvan, de hogy kell visszaszivattyúzni a napló "ultra dew" programjába? Telefon Peti fiamnak segííítsééég!. OK, majd jön, épp bulizik valahol. Na ma felfújtam a pofám és nekiláttam. Nagyon óvatosan, nehogy a netrõl is töröljem, mert akkor odavész három évi írásom. Lementettem külön dossziéba, biztos ami biztos, aztán vissza a commanderba, ami mindíg egy kicsit rejtély még, csak gépiesen használom (használtam idáig) ahogy a Peti idomított. Keresem a logikáját, aztán belevágok. És kérem csodák csodája, vissza sikerült töltenem a netrõl mentett dossziéból a piszkozatba, csak a tegnapelõtt esti bejegyzés veszett el! Fantasztikus. .... De akkor is utálom. Szóval megpróbálom akkor újra az utolsó napokat megfogalmazni. Idegen munkát vetettem be szégyenszemre. Mondom sorjában ahogy tólták, taszigálták egymást a dolgok. Hidegre fordult az idõ, a szalonban fûtenem kell(ene). Ehhez a bejárati ajtókat szigetelni kell, mert kimegy a meleg. (vagy bejön a hideg, nézõpont kérdése, mint 56 mostanában) Namármost a gyönyörû kétszárnyú (zsalugáteres, fazonmart keretes, domborbetétes) ajtószárnyak, amiket a Komár Józsi csinált jó két éve, elcsavarodtak. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha egy erõs (20X40-es élére)zártszelvény keretet csavarozok fel belülre, ezzel kihúzom a vincsaftot a lapokból, továbbá az ajtót olyan erõssé teszem, hogy megakadályozza lehetõség szerint az illetéktelen behatolást, legyen az óriási hullám, vagy betörõ. Bár megjegyzem igyekszem Európa (nem vágyom máshová, legkevésbbé Amerikába) olyan helyeire menni ahol ritkábbak ezek. Ha fent vannak a keretek, a keret mélységét kitöltöm beszabott kemény hõszigetelõ hablemezekkel. Egy bajom volt csak, ahhoz, hogy ilyen kereteket csináljak, kellett volna megfelelõ méretû sík vas (hegesztésálló) asztal. Na ez nincs a cockpitban. Megvettem az anyagot és felkerestem az Amapolától 50m-re lévõ csarnokot, ahol a lakatos cég dolgozói éppen a szabadkikötõbe készítenek hetek óta valami sürgõs mólószárnyat, csupa baromi vastag 25-50 centi átmérõjû csövet vágnak, hegesztenek, daruzzák a többtonnás darabokat, amiket majd a víz felett állítanak össze. Meggyõztem a fõnöküket, milyen kikapcsolódás lesz közben az én apró húsz kilónyi vasacskámat feldolgozni. Mindjárt lerajzoltam a head ajtólap keretét is, ez 20X20-asból lesz, egy füst alatt azt is megcsinálták, az egész belekerült egy karton sör árába, kár lett volna vele a cockpitban kínlódnom. Amikor kész lettek vele, lefestettem és a bejérati kereteket helyre csavaroztam, beszabtam a hõszigetelést és Juditkával vasárnap már békésen ebédeltünk a fûtött szalonban. Megcsináltam az acállemez ajtó"félfák" fa borításait is, hogy ne legyen oldalt hõhíd, amin csorog a kondenzvíz, ha kint hideg, bent meleg van. A zsanérok hegesztési varratainak helyét kimartam felsõmaróval, így szépen illeszkednek. A maró érdekes dolg, amíg nem volt ilyen gépem, egész jól elvoltam nélküle, de amióta megvan, szinte naponta használom. Mivel ez egy gagyi kínai masina, az elején a rázkódástól mindíg szétesett. De amióta a kulcsalkatrészt, egy csavart, ami egy rugó(erõ) ellenében a talpat tartja és mindíg kicsavarodott, a csõszerelõk által használt olaj és vízálló "folyékony tömítéssel" "lebiztosítottam" , remekül mûködik. Gondolom a gépen amit a kínaiak lekoppintottak ez a csavar önzáró finommentes volt, ezt õk "megújították". Eszembe jutott amit egy hûtõgépgyári mérnök mesélt az ántivilágban, vettek egy nagy ipari kompresszor licencet valahonnan, amitre az akkoriban divatos újítási mozgalom során beadtak vagy húsz újítást, aminek többségét a gyártásba be is vitték. Na ettõl lett szar az egész.

Ajaj, mégiscsal kell a Peti. Nem tudom hogyan de a napló itt a piszkozatban megszakad, illetve véget ér 2007 júliusban. Pedig ahonnan átmentettem, az ideiglenes dossziéban megvolt elejétõl. Na erre varrjon valaki gombot! Ahogy a RP mondja azok a kurva szoftveresek.

2007, október 16. kedd.

Reggel miután letettem a bukósisakot, felhúztam a lobogót, este meg naplementekor le. A hajó orrára meg fel van írva a neve. Egyelõre ideiglenesen, fehér öntapadósból kivágott betûkkel, hisz a külhély még számos festékréteget kap majd jövõre. De így már egész hajó külleme van Amapolának. Szóval tegnap lelakkoztam hatszor a lobogóárbocot, ez még nem a végleges felületkezelés, a többi réteget majd a rudazattal, együtt kapja meg. Lefestettem a tartóját és felcsavaroztam a helyére. Kiszerkesztettem a szalon és a hálókabin lejáró lépcsõjét. Ezzel talán túl sokat tököltem, de azt akarom, hogy ne legyenek olyan nagyon kényelmetlenek, mint hajókon általában, végül is tervem ezen a hajón megöregedni, de a kelleténél több helyet se foglaljanak. A maradék mahagóniból leszabtam a lépcsõfokokat és egyelõre félreraktam, mert igazából arra volt szükségem, mennyi mahagóni marad ezek után a szekrény ajtó keretekre. Nos kiderült, hogy semmi. Úgy hogy kõrisbõl lesznek. És gyártottam hozzá elméletet is ami a dizájnt illeti, a mahagóni szinû bútorokon a hálóban natúr kõris ajtókeretek lesznek, így nem lesz olyan egyhangú, egyszinû. Passz. Akinek nem tetszik, lerúgom a hajóról. Idõnként pillanatok alatt képes vagyok dönteni, máskor meg teszefoszáskodok. Ezeket az ajtólapokat, amik az ágyak oldalából nyílnak a padlóra már hetek óta rakosgatom ide-oda. Ma aztán leszabtam a keretek anyagát, kiszerkesztettem és kimartam a sarkoknál az illesztéseket, este úgy mentem el, hogy mindkét keret sarkai szorítóban ragadtak. Holnap kerekítem a sarkokat és mennek a helyükre. Az, hogy a hálóban kerekített lesz az ajtók kerete egy gyári hajó honlapjáról lestem le. Mégsem olyan egyhangú, de könnyebb megcsinálni, mint azokat a blickfangokat, amivel a szalont összehoztam, meg még fogom. Így a háló valamivel egyszerûbb lesz. Igazából mást kéne csinálnom, a magam szabta technológiai sorrendben az ágyak pereménél ahol vége a falborításnak, mielõtt a felsõ fix lapokat felcsavarozom, körbe kell fujjam PUR habbal a szigetelést párazárás céljából. Ehhez azonban alá kell dolgozzak, quasi zsaluzzak, hogy a hab ne follyon ki. Ehhez azonban alá kell guggoljak az ágyaknak, amikor is menetrendszerûen felszakad a térdemen a fris rózsaszin bõr, meg a sebhely. Már annyiszor megtörtént amikor a feneket festettem, meg az ágyak léceit szereltem, hogy unom. Ezért most olyanokat csinálok kikapcsolódásképpen, amihez nem kell a jobb térdemet 90 foknál jobban hajlítani. A pótcselekvések sorában ma elrobogóztam Mátyásföldre gumikat venni az autóm kipufogódobjának felfüggesztéséhez, mert Horvátország óta feldrótozva jártam vele.Miután alá kell feküdjek a kocsinak, nem akarom minuszokban csinálni, hát nem halogathatom tovább. Elhajtottam volt kollégám vendéglõje elõtt. Akkor nyitotta, amikor nyugdíjba mentem, szóval nincs két éve. Minõségi ételkínálattal készült. A szép sarokház rikító sárga-fekete kockásra festve, az ablakon felirat, "itt hamarosan gyorsétkezde nyílik". Amikor utóljára bent jártam volt munkahelyemen, összefutottunk. Kérdezem, hogyhogy itt gályázik, ahelyett, hogy a saját vendégeit pátyolgatná a boltjában. Hát tönkrement. Árulja az üzletet. Nem kell a minõség. Valahogy ide hajazik nekem, hogy amikor nemrég a szállodában ahol három napig "working passanger" voltam egy nagyon jókiállású öregúr volt a reggeliztetõ pincér. Beszédbe elegyedvén kiderült, hogy nyugdíjas étteremvezetõ, borrend lovag és szobrászmûvész, tényleg az, mutatta több bronzba öntött szobra fényképét, van olyan jó, mint a Kossuth díjasok. Nos nem tudom, ilyen minõségû ember arra való e, hogy a reggelit dzsuvázza német kölkök után. Gyöngyöt a disznók elé. Gazdag ország vagyunk. Meg eszembe jut még, hogy amikor az Intercontinentált a legszebb dunaparton megvette a Marriott, az újsütetû külföldi igazgató magához hivatta a szakmában megõszült fõportást. Feltette neki a fogós ravasz kérdést, ha egy vendég egy tiszta és jó éttermet keres, mit tanácsolna. Az ember sorolta azokat a helyeket ahová egy minõségi szálloda minõségi portása minõségi vendéget küldene. Az igazgató csak a fejét rázta. Végül kivágta a (szerinte) megfelelõ választ......Pizza Hut! No comment.

---

 

2007, október 13. szombat.

Fiacskám kitalálta, hogy szeretne motoros sárkánnyal repülni, meg is szerveztem (valamikor húsz évvel ezelõtt gyalogsárkánnyal repkedtem Hármashatárhegyen, a régi klubtársak még ûzik a sportot, de már inkább csak motorral) de amit nem tudtam megszervezni, viharos szél lett mára, úgy hogy ugrott a repülés. Viszont szép napos idõ volt, így visszahordtam a deckre a lapokat, átcsiszoltam mindkét oldalukat és felkentem az utolsó lakkot. Így egyszerûbb volt mint odabent. Bár az egyik lapot (77X65cm!) az erõs szél amíg a cockpitban szöszmötöltem felkapta, átfújta a hajó felett és vagy 10 méterre lerakta szerencsére a fûre. További mázli, hogy a napon a szélben olyan gyorsan száradt a lakk, hogy nem ragadt bele a fû. A lobogóárboc gombja is majdnem kész, sikerült szinte tökéletes lyukat marni bele, holnap beleragasztom a rudat epoxival. Csináltam egy megfelelõ szögben hátrafelé dõlõ zászlótartó talpat acélcsõbõl, ráhegesztett kis bikával a lobogófallnak. A hátsó felépítmény (a hálókabin) tetején a tathoz közel van egy kéttámaszú tartó amire az árbocot lehet ledönteni, meg az összes rudazatot rakni, ha le van szerelve a rig, erre lesz felcsavarozva.

---

 

2007, október 12. péntek.

Úgy tünik épp idõben lakkoztam le az ágydeszkákat. Kiraktam a szalon tetejére mind a 12 lapot és amíg némi nap is sütött felkentem két réteget mindkét oldalra. Amikor megebédeltem (utána mindíg alszom egy félórát-órát) és felkeltem, már hideg szél fújt és a napot is csak sejteni lehetett. Most lett vége a nyárnak. Még rákentem a szinére egy réteget, így megy majd holnap a helyére és ha minden kész a hálóban, átcsiszolok mindent és akkor ott kapja meg az utolsó réteget. A lobogórûd is kapott két sor lakkot. Folytattam a csigás gomb készítését a rúd tetejére. Három réteg 10-es bakelitbõl van. Nincs 30-as fúróm, ki kell találjam felsõmaróval hogy csináljak pontosan kerek furatot bele.

---

 

2007, október 11. csütörtök.

Minden alkatrész elkészült az ágyakhoz, le is feküdtem a kemény rétegelt lemezekre, aztán kipakoltam az egészet és elkezdtem az éleket csiszolni, a sarkokat lekerekíteni, holnap nekiállok lakkozni. Közben a fejembe vettem, hogy Amapola már annyira "hajó" állapotban van, hogy megérdemli, hogy lobogója legyen. Tegnap leszabtam és összeragasztottam két kõrisfa lécet, ma kúposra, kerekre gyalultam, csiszoltam, a 2,50m hosszú lobogórúd a tövénél 40-, a hegyénél 30mm átmérõjû, készül a hegyébe az áramvonalas lapos gomb csigával, szóval amilyen dukál és amikor kimegyek fel-, naplementekor pedig levonom a lobogót. Ahogy a tengerész szolgálati szabályzatban volt, "fedetlen fõvel és fegyelmezett testtartással". A hajó nevét pedig ideiglenesen kivágom öntapadós anyagból és felragasztom a tükörre.

2007, október 8. hétfõ.

Ez is megvolt, még a munkák közt aránylag kellemes is. (jó szálloda, uszoda, pezsgõfürdõ, "bányának" nem rossz) Szombaton volt egy meghívásunk egy -az enyémhez hasonló méretû, csak motoros - hajót épít egy volt tengerészkollega, a Németh Sanyi, ez egy csendõrhajó volt szegecselt testû, még gõzgéppel, a két háború közt épült a Balatonra, mocsárba süppedt roncsként találta és vette meg, nagyon szépen kifoltozta a testet, (mondjuk a kifoltozta az azt jelenti, hogy kicserélte a decket meg a feneket, az oldalából maradt valami) na ennek a hajónak a tövében bográcsoztunk, meg hejehujáztunk vagy 30-40-en, merthogy meghívta a tengerész egyesületet, õ tag én nem. A tagok legtöbbje évtizedeket, többen az egész aktív pályájukat az akkor még létezõ magyar tengerjáró hajókon-, amikor azokat eladták, idegen lobogók alatt más hajókon töltötték, én csak öt évet hajóztam és 25 évet szállodáztam, inkább vagyok "szállodakápó" mint hajóelektrikus. (kápónak a gépüzemvezetõt hívtják a hajókon) Az egyesület fõleg hagyományápoló, múltbamélyedõ, én pedig még jövõt (hajót) építek. Volt egy rakás vén hajós és csatolt nejeik, néhány ismerõs akivel annakidején hajóztam, csak gond volt felismerni 30 év után. Sanyi egyébként megprezentált egy remek 1:40-es áttételû olajtöltésû csigahajómûvel, úgy hogy fontolgatom erõsen (külünösen, hogy a Rákóczy Pisti is azt mondta tökéletes baromság a kézi horgonycsõrlõ mániám) egy autó önindító motor rászerelésével és pár napos gépmunkával mégiscsak csinálok belõle egy villamos csõrlõt. Amúgy ágyaztam ma továbbra is, elég sok a pöszmögés a lécekkel amik a fekhelyek lapját tartják, mert mindent ragasztok és csavarozok, de egyrészt nem nyikoroghat (bár a kor elõrehaladtával egyre kevesebbet ficánkolunk rajta) másrészt részekben felcsaphatónak kell lenni a lapoknak, mert az ágyak alatti helyet tárolónak fogjuk használni, így kissé körülményesebb megalkotni így mint bedeszkázni az egészet.

---

2007, október 4. csütörtök.

Hát nem tudtam leheveredni a hálóban az ágyamra, de csak azért, mert a keretszerkezetet ragasztással (és csavarozással is) állítottam össze és kiálltak a szorítók. Amúgy a jobboldali ágy akár használható is lehetne. De azért még van rajta munka, mert fel kell zsanérozni a felemelhetõ fedlapokat, lecsiszolni a lapok éleit és lelakkozni. Ez utóbbit ugyan profi hajókon nem szokták, de azt akarom, hogy a matracok alatt is lakkozott szép sima lapok legyenek. Most három nap szünet következik, mert hülye fejemmel bevállaltam egy szakértést és kivételesen szinte olyan lesz magint mint régen a "bányában". De ebbõl nem csinálunk rendszert.

---

2007, október 3. szerda.

Remek idõ volt az elmúlt napokban. Ki is használtam, kiraktam az ágyak oldallapjait a szalon tetejére és kentem rá a lakkrétegeket. Olyan gyorsan száradtak az enyhe szélben és napsütésben, hogy fél óra után már vízbecsiszolhattam 320-as papírral és mehetett rá a következõ réteg. Persze ehhez egészen híg lakkot kell keverni, tehát egy réteg tán csak pár mikron vastag. Ezért kell belõle sok réteg. Amikor az asztalosnak meséltem még régen hogy lakkozok, csak hüledezett. Meg lehet benne borotválkozni olyan tükörfényes. Ma helyére szereltem mindet, persze innentõl nagyon kell vigyázni, mert könnyen összekarcolódik, ha valami ráesik, eldõl a szûk helyen. Holnap le akarok heveredni a hálóban. Minden túlzás nélkül BAROMI jól sikerült. Annyira motivál a munka sikerélménye, hogy este alig akaródzik abbahagyni, vagy délben leállni enni. Ma is fél háromkor ettem, mert már annyira éhes voltam, hogy kezdtem gyengülni. Sajnálom akiben nincs meg a munkája nyomán érzett öröm képessége. Annakidején amikor hasonszõrû melósok közé mentem, mindíg úgy köszöntem, hogy "jó munkát". Egyszer egy vízszerelõ azt mondta, nem érti, mert a két dolog kizárja egymást. Én azt mondom boldogtalan ember az aki csak az "élvezeteket" élvezi.

---

2007, szeptember 30. vasárnap.

Végül is csak hétfõn mentünk le Balatonra, a vasárnapot ellógtam itthon. Remek idõ volt, a fû megnõtt vagy 20 centisre és olyan dús volt, hogy szinte járni lehetett a tetején. Kétszerre sikerült csak levágni, elsõ nap a nagyját, másnap amikor valamennyire felegyenesedett a maradék, azt. Szerdán elromlott az idõ, délután haza is jöttünk. Csütörtökön átrendeztem a cockpitot, hogy hozzáférjek az eltorlaszolt fáimhoz, bútoroztam és délután volt egy megbeszélésem. Pénteken majd az összes szorítóm felhasználásával felragasztottam a belsõ keretet a jobboldali ágy oldallapjára vágott ajtónyílásra. A terjedelmes táblától amíg a ragasztó meg nem köt, mozdulni se lehetett a cockpitban, a veszteségidõben nekiláttam a beépített rádióval vacakolni, ha meglesz, lesz használható hangzás a hajón, nemcsak a romos táskarádió nyünyörgése. Errõl csak annyit, hogy amikor elkezdtem a hajót, még egész normális kinézete volt, de annyiszor esett le innen-onnan munka közben, hogy mostanra már skálamutató sincs rajta, se skála, meg burkolat részek se , csak találomra tekergetem a keresõt. Kész lett a végleges ponyva a cockpit fölé, sõt az oldalponyvák is, ez utóbbiakon ablak is van, ezeket majd csak télre rakom fel, most elég a tetõ, nagyon megnyugtató a védelem az esõ ellen. Tulajdonképpen azért lett ilyen nagy a cockpit (kb 6m2) mert tapasztalatom szerint szép idõben ez az élettér, de második éve ez a mûhely, ahol egy 80X80cm-es asztalon, egy összecsukható Work Mate állványon és a 80X100cm-es acéllemezzel levédett mûszerkonzolon dolgozom egyszerre és még én is elférek számtalan szerszámommal, két hokedlivel, felhalmozott anyagokkal és egy nagy szemetes csöbörrel egyetemben. Ma a második keretet is felraktam a baloldali ágy ajtajára, a jobboldaliét felsõ maróval lekerekítettem a sarkoknál, kijavítottam a pácot ahol a marás után a csiszolás során elfogyott a szin, majd száradás után lakkoztam a kész jobboldali és hátsó lapokat. Holnap lakkozás marás, csiszolás lesz a program. Ha minden jól megy és nem jön közbe akadály, jövõ hét végére kész lehet a két fekhely, ami azért csodálatos. Namármost ugye nem akármi amibe belevágtam amikor rászántam magam Amapola építésére, nos ma délután amikor a lakkozott cucctól már nem lehetett mozdulni J.-al sétálgattunk a környéken, menéztük a sólyára kihúzott úszó munkásszállással hogy állnak a szomszédban a "profik" és megmutattam J.-nak egy úszóházat, amit egy Laci nevû egyén újít fel. Épp otthon volt és barátságosan beinvitált bennünket. A mértek, kb 8X40m, de két szint, van rajta kazánnal fûtött központi fûtés igazi radiátorokkal. Szóval van aki nem éri be ilyen aprócska hajóval mint én. Egész megvidámodtam. Ma amikor bekapcsoltam tucatéve használt B&D szalagcsiszolócskámat nem történt semmi. Délután nekiláttam szétszedni. Méricskélek, kiderül, hogy a két sarkon megszakító kapcsolójának egyik pólusa se ad át. Na erre adjon valaki válszt hogy lehet, hogy mindkét sarok egyszerre lesz KH-s! Persze elvileg nem szétszedhetõ, mert csõszegecsekkel van összerakva. Lefúrom a négy csõszegecset, a két érintkezõ négy sarka áll a faporban, kikefélem, kifújom, egybõl jó. Némi dróttal átkötve egybe maradt összeszereltem, mûködik. De nincs magyarázatom rá, hogy miután állandóan úszik a porban, hisz ez a dolga, hogy lehet négy érintkezõ egyformán vezetõképtelen egyszerre.

---

2007, szeptember 23. vasárnap.

Tegnap reggel megnéztem, szépen megszáradt a festék a fenéken, beraktam a "felvonulási" padlódeszkákat, meg a két hokedlit, amibõl az egyik a lejárati lépcsõt pótolja, a másik munkaasztal, így mindjárt a cockpitban is lehetett mozogni. Egy napló úgy jó, ha õszinte, szóval akinek érzékeny a gyomra most ne olvasson tovább, az a helyzet, hogy már elözõ nap szólt Kata lányom, hogy a WC-ben koszos víz van. Az történt, hogy eldugult a félcollosra leszükített kifolyó, amit ugye azért csináltam, hogy a parton álló hajótól elvezessem a szennyvizet. Ez önmagában még akár mûködhetne is, de nem vettem komolyan azt az alapszabályt, amit néha még ki is írnak, hogy "ne dobjon a WC-be semmit amit elõtte nem evett meg". Szóval bedobáltam a papírt, gondoltam, ha bõségesen öblítek, elmegy az a nyárfa tövébe. Hát nem ez történt, a koszos víz a csészében azt jelezte, hogy az "anyag" ahelyett, hogy kifolyt volna, szépen leparkolt a fekáliás tankban és amikor már jó sok volt benne, a visszacsapó szelepen keresztül nagyon lassan egy része visszaszivárgott. Amúgy jó tudni, hogy ez így mûködik, mert nincs jelzés a lefolyó állapotáról, de így látható (sõt szagolható) ha dugulás van a kifolyóban. Nem részletezem mi mindent kellett elkövetnem a hajó alatt guggolva dróttal, vödörrel, amíg megoldottam a dolgot. De megtanultam a leckét. Aztán ha már fel kellett csatlakoznom a hajó melletti tûzcsapra, hogy átmossam a rendszert (meg magamat) vettem az elsõ két tartályba annyi édesvizet, hogy kitart tán tavaszig. Teljesen nem akartam õket megtölteni, tekintettel a téli fagyveszélyre. A három kiszabott ágy oldallapot körbecsiszoltam és lepácoltam. Összepakoltam egy nagy doboz és egy vödör fahulladékot, beraktam a csomagtartóba, megy Balatonra gyújtósnak. Mindjárt lett további hely a cockpitban a munkaasztal alatt. Felsepertem itt is, eszméletlen mi kosz jön össze a zugokban a csiszolás, fûrészelés nyomán. Két-négyhetente megtelik egy olyan 100 liter körüli klasszikus bádog szemetes, amit a "Stomp" együttes kidobott relikviái közûl kukáztam. Délben hazaautóztam, délután kisétáltunk a CM-re. Az eme rendkívüli alkalomra, perzsaszõnyegre, asztal mellé kirakott kényelmes bõrfotelokba letelepedtünk a Lánchíd pesti hídfõjénél felállított zongora tövébe és az õszi langy napsütésben hideg pezsgõt kortyolgatva (direkt erre a célra becsavartam "Armaflex"-be a behûtött üveget, hogy séta közben se melegedjen fel, ez kettõs célt szolgált, Kata lányom is ott bringázott, neki vittem az Armaflexet a gitártokjába) élveztük a "Kisember" zongorajátékát, miközben a bringások tízezrei elkerekeztek elõttünk. Én még zakót és nyakkendõt is vettem fel ez alkalomra.

Nekem nagyon rossz a szaglásom, de amikor vége volt a felvonulásnak és megjelentek az autók, egybõl büdös volt. Máskor észre se vesszük, mert benne élünk, csak most, hogy volt kontraszt. A másik a zaj. Amíg nem voltak autók, a zongora remekül hallatszott a tér túlsó oldalán is. Utána meg amikor még utóljára eljátszotta a "Kisember", aki alapjábanvéve Balázs búcsúzóul nekem a "Pedró kocsmájában füstös lámpa ég"-et már csak a zongora mellett hallottam. Ma meg megyünk Balatonra.

---

2007, szeptember 21. péntek.

Tegnap minden bútorelemet ami a fenékkel érintkezik kirámoltam és megint kitakarítottam a hálót, miután beszereltem két polcot a jobb oldali szekrénybe. Így már minden szerszám gép felkerült a földrõl. Porálarcban ecsettel összesöpörtem egy vödörnyi fürészport és egyéb szemetet a bordaközökbõl, majd kiporszívóztam és nedves szivaccsal feltöröltem a feneket. Szerettem volna egy réteget ráfesteni, de nem fért bele már a napba. Spekuláltam milyen szinnel kenjem a lemezt a padlódeszka és az ágyak alatt, végül is úgy döntöttem, hogy a már rajta lévõ világosszürke hegeszthetõ és a késõbb felvitt sötétebb szürke vascsillámos rozsdagátló alapozó festékre ecsettel és tedy hengerrel még egy réteg világos szürke Trinát alapozót rakok fel, végül egy fele-fele arányban kevert fehér-világoszürke Trinát zománccal fejezem be. Azért fontos, hogy ne egyforma szinû legyen az elözõ és az utána következõ réteg, mert így lehet látni hogy takar. Viszont a nagyon sötét alapozóra nem mûködik a világos fedõszin, mert foltosan átüt. Régen egyszer a tûzõ napon festettem a régi hajómat fehér alapozóra fehér zománcot, hát az borzasztó volt szemileg. Szóval ma folytattam, beraktam az ajtóba egy nagy ventillátort, hogy ne fulladjak meg a festékszagban, és délelõtt az alapozót, este a zománcot felkentem. Nagyon szép világos "hiradástechnikai szürke" a fenéklemez, tiszta hadihajószin. Tegnap este kitaláltam milyen legyen a cockpitet takaró ponyvát két oldalról lezáró ablakos ponyva és kivittem a rajzot a ponyvaszabónak. Ez télen lesz használatos, hogy oldalról ne verjen be a zegernye, szinte "pilot house" így ha nem lesz nagyon hideg, dolgozhatok a cockpitban akár egész télen, különösen, ha olyan enyhe lesz minta a tavalyi. A Komár Józsi adott egy tippet, hol kapok esetleg megfelelõ vasalásokat a bútorhoz, ráadásul közel Erzsébeten a ponyváshoz. Ezzel a "hajlított normapánttal" nagy bajban voltam. Sehol nem találtam. Még azt se tudták mi az. Mondjuk se rozsdamenteset, se rezet nem kaptam, de ennek is örülnöm kell amit ma találtam. Pofára mint a réz, jól néz ki, de csak rezezett vas, apám úgy hívta az ilyet, hogy "hitlerbronz", gondolom a hitlerájban elfogyott a stratégiai nyersanyag töltényhüvelynek, polgári célokra csak ez maradt. Végül is a kabin belseje nem úszik tengervízben, ráadásul a bútorral együtt lelakkozom, csak nem fog megrozsdálni. Ha így lenne se fényképezõgép, se laptop nem maradna mûködöképes a hajókon. A nap jelentõs része a kislányom bringájának szerelésével telt, holnap "Critical Mass". Kár hogy a mi bringáink lent vannak Balatonon, de gyalog kisétálunk a Rosevelt térre és megiszunk egy üveg pezsgõt a "Kisember" zongorája mellett, fõ a sport.

---

2007, szeptember 19. szerda.

Annyiszor sopánkodtam, milyen lassan alakulnak a dolgok a hajón, hogy minden kétszer- háromszor annyi ideig tart, mint amennyit elõtte gondoltam volna, hogy most egészen felvagyok dobva. A hálókabinban rendkívül látványos a haladás. A szigeteléssel burkolással való pöszmögés és mitagadás kínlódás után a bútorozás dolgai nagyon látványosan alakulnak. Az ágyak oldallapjait kiszabtam, belevágtam a lenyitható ajtók nyílásait és ideiglenesen helyükre raktam õket. Kész és végleges helyen van a két szekrény oldallap a lépcsõ két oldalán, ezek bakelitbõl vannak. Már helyén van a jobb oldali szekrény alsó lapja, mindjárt tele is raktam szerszámokkal. A rétegelt lemez lapokat, ha mind kész lesz, szétszedem és a cockpitban kényelmesen lapjára fektetve pácolom, lakkozom, utána szerelem össze véglegesen. Sok mindenféle öröm érheti a szerencsés embert, számomra az egyik, amikor elégedett lehetek a munkámmal. Most ez van. Ma ráadásul felkéredzkedett a hajóra a szomszédos jachtkikötõ õre, hogy hadd nézze már meg. Nos ugye a hajó kívülrõl a kifakult fekete és szürke alapozófestékkel, a decken felhalmozott anyaghalmokkal, oldalán lefolyt koszcsíkokkal nem sokat mutat, de amikor a szalonba belépett eltátotta a száját. Na ezek azok a pillanatok amikor az ember nem bánja, hogy egy alkalmi látogató feltartja a munkában. Úgy egy hete a Székely Boldizsár volt tengerészkollegám, jelenleg mindent javító hajógépész, járt arra, (a búvárok elgörbítették a hajójuk fõtengelyét, azt cserélte) és ez alkalommal vizitált nálam és legmagasabb elismerését fejezte ki munkám láttán. Aztán gondolom elmesélhette másoknak is, mert két nap múlva a két embere is felkéredzkedett körülnézni.

---

2007, szeptember 17. hétfõ.

Ágyazok. Mármint a hálókabin fekhelyek vázát csinálom. Azért remek dolog egy acél hajótest. Ahová kiszerkesztettem a falburkolat alatt futó szegélyléceket, csak felhegesztettem a bordákra a tartókat és festés után már csavaroztam is fel a fákat. Egy mûanyag hajónál agyon laminálhattam volna magamat. (Az elsõ hajómnál csináltam eleget) Tegnap leszedtem a cockpit felett kifeszített esõ/napvédõ ponyvát, kiterítettem a vasárnap lévén üres irodaépület folyosóján és végleges méretre szabtam, majd nem kevés munkával a néhány hónapos használat után alaposan bekoszolódott anyagot (ennyit a tiszta levegõrõl) lemostam a "VIZA" raktártetején dunavízzel és megszárítottam. Egy könnyû hálósfólia takarót applikáltam fel helyette ideiglenesen, ezzel szoktam a robogót letakarni esõben, remélem nem fogja széttépni a vihar, amíg a másik nem lesz kész. Ma elvittem a ponyvaszabóhoz, aki körbehegeszti (PVC ponyva, mint a teherautóké) és beringlizi. Bár hõlégfúvóval végeztem a hulladék darabon próbahegesztéseket, de nem vállalkozom több méteres hegesztésre, mert erre csak az automata gépek alkalmasak, ami nekem nincs. Szombaton kitaláltam, hogy törõdöm az egészségemmel, elmegyek a Városligetbe a reklámozott prosztatarák szûrésre.A szép õszi napsütés egy rakás kopasz és õsz koponyát símogatott, többszáz vénember tolongott már fél órával a kezdés elõtt egy lufikapunál. Vártam egy darabig, közben a mellettem álló bácsi elmesélte az összes mûtétjét, hogy mikor hogy nem tudott pisálni, meg elsorolta az összes urológust akit ismer. 10 órakor elkezdtek szórólapot osztogatni, hogy majd 10:20-kor lesz megnyitó, meg séta a sátorhoz , na nekem ennyi elég volt, '56-ban se álltam ilyen sokáig kenyérért, otthagytam a fenébe az egészet, éljen a rák! Aztán elmentünk J.-al az @rc plakátkiállítást megnézni, szóval ellógtam a napot. Na meg is lett a büntetése! Nem szabad nekem lazítani. A két órás városligeti séta után alig tudtam hazamászni annyira megfájdult a jobb oldali csípõizületem, ahol a combcsont gömbcsuklója a medencecsontba ül. Este az ágyban jajgattam, amikor csak megfordultam. Reggelre azért valamennyire megalmult a fájdalom, úgy hogy ki is mentem a hajóra, ponyvaszabás közben egész bejáródott, mára kutya bajom. De hogy mi volt ez? A Martin Janó mondta egyszer régen, hogy ha valaki 60-on túl egyszer azt veszi észre, hogy nem fáj semmije, az azt jelenti, hogy meghalt.

---

2007, szeptember 13. csütörtök.

Helyükön a polcok, de annyi a szerszám, hogy kevés a hely. A jobboldali ruhásszekrényt az ágyam felett meg kell majd csináljam, hogy minden elférjen. De ez azért már nem annyira égetõ, mert a szerszámok nagyját azért mégiscsak enyelte a lépcsõ alatti polcrendszer. Tegnap végre mégiscsak megbízható volt az idõjárás, az elözõ napokban gyakran esett az esõ, elõszedtem egy nagy kõris deszkát a hajó alól és felszabtam 5cm széles 3cm vastag lécekre az ágynak. Persze hamar elfogy majd, ha belelendülök, szinte hihetelen. de 15m körüli léc simán elmegy egy fekhelyre. Baromi szél volt, szemem szám telement fûrészporral, akárhogy fordultam, de most legalább nem szükölködöm a minõségi anyagban. Gyönyörû, csomómentes, egyenesszálú és szépen kiszáradt, egyáltalán nem vetemedett meg, mint féltem tõle. Hatalmas szerencsém volt ezzel a kõrissel, kell még majd egy adagot vegyek, ha van még Hároson. Összeragasztottam és ideiglenesen a helyére tettem a két ablak keretet, véglegesítés majd lakkozás után. Majd egy napom ráment arra a speciális belsõ keretre, ami az ágyam fejénél lévõ testablakot veszi körbe, azért a nehézség, mert ennek olyannak kell lenni, hogy egy teljesen vízmentesen záródó belsõ fedelet is tudjon fogadni, amit rá lehet csukni, ha netán kitörik az ablak, hogy ne tudjon bejönni a hullám. Van egy egészségügyi találmányom. A jobb térdemen ahol két hete elfogyott a bõr a seb nem akart beszáradni, mert elég mély, csak gennyedzett folyamatosan. A gézlap mindíg beleragadt, hiába szórtam sebhibtõporral, este amikor letéptem zuhanyozáskor az se lehetett neki túl jó. Amikor elfogyott a gézlap, rátettem egy papírzsebkendõt. Ez is beleragadt persze, de ezt nem vettem le többé, hanem körbevágtam ahol már nem volt hozzámnõve. Szépen beszáradt, így megfoltoztam a bõröm, nem kell többet foglalkoznom vele, majd leeseik ha alatta benõ a bõr. Annyi van, hogy zuhanyozáskor ráteszek egy tenyérnyi folpackot két befõttesgumival. Tegnap azt hittem bakot ugrok, mert belerugtam az asztal sarkába, naná, hogy pont a sebes térdemmel, de nem jött le a fot. Tökjó.

---

2007, szeptember 7. péntek.

Nem bírtam tovább a tespedést. Bár nagyon setét volt az égbolt (sõt délután szemerkélt is az esõ) mégis kimentem a hajóra, bár deszkaválogatásról szó se lehetett a bizonytalan idõ miatt. Nekiláttam kiganézni a hálót. A szigetelés és a burkolás után két vödör hulladékot, forgácsot, fûrészport sepertem össze a fenékbõl. Az volt a tervem mindezidáig, hogy a fekhelyekkel folytatom, valahogy nagyon vágyom rá, hogy mielõbb hanyattdõljek egyelõre csak a matracnélküli deszkán és bámuljam a szép lakkozott hajópadlóval borított mennyezetet. De a takarítás során rettenet mennyiségû szerszámot kellett ide-oda rakosgatni, ez adta a módosítást a fõcsapás irányán. Ezeket a szerszámokat (számtalan fúró-, fûrészelõ-, csiszoló-, vágó-, hegesztõ gép, szorítók serege, dobozokban csavarok, tálcában fúrók és egyéb nélkülözhetetlen dolog) állandóan át kell lépkedni, mert jobb híjján csak a fenéken a hossz- és keresztbordák határolta területeken tudom tartani. Ráadásul a farkosárban a fenék meredekebb mint a szalon alatt, jól el is lehet esni, meg is tettem sokszor. Kis kitérõ. Miközben az elrendezésen (amit korántsem érleltem annyira ki magamban, mint a szalonét) töprengtem, lassan kialakultak a fekhelyekre, a bejárat belsõ oldalán lévõ csapó esõ védõ falra, lépcsõre vonatkozó elképzeléseim, azon töprengtem, mi van amikor az ember víztõl csöpögõ õlcájgban lép be a hálókabinba? Mert hogy ez eléggé életszerû. Nos kitaláltam egy polcos ládaszerû dolgot a lépcsõ alá, ahova be lehet hajigálni a vizes gúnyát, csizmát, innen a fenékbe csöpög a víz. Üzemszerûen is itt fogjuk tartani a vízhatlanokat, mert nagyon is kézre esik. És itt módosítottam a menetet, fekhelygyártás helyett nekiláttam ennek a bakelit hóbelevancnak az elkészítéséhez. Ide rakom a szerszámok nagyját a földrõl. Ugyanúgy megváltás lesz, mint a szalonban, amikor meglett a konyhapult és nem kellett a szerszámokon botladozni többé. A hajóra menet délelõtt beugrottam az Albuplast boltjába a Vágóhíd utcába, ahol megnéztem a szabvány mûanyag kosarakat. Az alapmértet 40X60cm, ez lesz az ágyak tartóinak ritmusa. Az összes cuccot amit az ágyak alatt fogunk tárolni ilyen-, illetve fele, negyede méretû kosarakba, (akár vízmentesen is zárható) dobozokba fogjuk rakni, így nem fognak összegubancolódni.

---

2007, szeptember 6. csütörtök.

Tegnap egész nap szakadt az esõ, ma késõ délelõtt hagyta abba, de most is lóg a lába. (12:44 van) Nem mentem ki Amapolára, mert részben az elmúlt napok tapasztalatai alapján viszavettem a robogózás kockázatából (egyszer régen írtam, mindenkinek vannak ötletei, a karambol után mit kellett volna elõtte tenni, most úgy gondolom most van az "elõtte")másrészt a hajó mellett kellene a hajó alá száradni elspejzolt kõris anyagot átválogatni és bútor készítéshez felszabni, ez meg esõben nem megy. Amúgy említettem, hogy a nedves kõrisfa anyag majd kiderül elcsavarodik e és csak tüzifának lesz jó, vagy életem legjobb vétele volt. Hát nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbi, a "spónungok" közt (azok a lécecskék, amikkel a szellõzést biztosítottam a száradó deszkalapok közt) prímán kiszáradtak és egyenesek maradtak. Most viszanéztem, tavaly december 20.-án kezdtem el szárítani õket, szerintem azóta eléggé kiszáradtak. Bár valamikor régen az asztalosok csak olyan fát használtak fel, amit az elözõ generáció rakott el száradni. De én most az ágyak kereteit fogom csinálni, sûrûn csavarozva, ragasztva, nem igen fog tudni mozogni semmi. Korábban még a nyár elején amit csináltam polcot és konyhabútorszegélyt ebbõl az anyagból, az is tökéletes maradt. Két hete még a kibírhatatlan hõségrõl panaszkodtam, ma szembe látom, hogy füstöl a kémény a tetõn, valaki begyújtott, éjjel 10-12 fok volt csak. Tiszta hülye az idõ, Ausztriában havazik.

2007, szeptember 3. hétfõ.

Egy nap késéssel a tervhez képest meglett szept 1.-re a háló faburkolata. Enyhítõ körülmény, hogy egy napot esett az esõ, úgy hogy nem tudtam az utolsó lapokat a szabadban lakkozni, bent meg nem volt helyem hozzá, meg nem száradt amit megpróbáltam. Nekem nagyon tetszik, J. szerint túl sötét, pedig világosabb mint a szalon. Ha bent lesznek az ablakkeretek, majd lefényképezem el lehet dönteni. Az esõs napon szerét ejtettem, hogy a Margit hídon miközben a villamospályán elõztem a cammogó kocsisort elcsússzak a vizes sinen így a jobb térdemen úgy 10cm2-en megszünt a bõr meg a nadrág, de szerencsére az autó meg tudott állni, ami elé lefeküdtem.

Tegnap meg elütött egy srác autóval, mert nem idexelt de még csak nem is csinált elõtte úgy, mintha jobbra akarna kanyarodni, mielõtt megtette, miközben jobbra mellette akartam robogóval elsuhanni. Így a bal bokámon is elfogyott némi bõr. De azért némi sebhintõpor és szigetelõszalaggal felragasztott géz, illetve papírzsebkendõ alatt nedvedzõ sebeim dacára vidáman dolgozom Amapolán. Bár J. azt mondja, hogy nagyon vigyázzak, mert a baj hármasával jár és ez még csak kettõ. Most reggel van a kislányomat várom, akinek megfájdult a dereka, hogy meggyógyítsam. Én 25 éves korom óta szenvedek a derekammal (úgy látszik ezt is, mint a keményfejûséget is tõlem örökölte) egyszer meg is operálták a gerincemet, megtanultam a gyógymódokat..

---

 

2007, augusztus 29. kedd

Pácolok, lakkozok mint a gép. Fióktestek a helyükön, elõlap, csúszka késõbb. Elsõre volt gondom az elsõ oldalburkolat pácolásával. Valamilyen okból (az asztalosok akiket ismertem ezt használták elõszeretettel) a szeszes pácot különbnek gondoltam a vizesnél, ezért azt használtam. A kõris léceknél, esztergált daraboknál be is vált tökéletesen. De most ahogy kezelésbe vettem az elsõ, nagy nyír lemezt (2,30 hosszú és vagy 80 centi széles) ahogy kentem egybõl kipárolgott az oldószer és ahol az ecsetvonások egymásra fedtek sötétebb volt és foltos. Tragédia. Ide vizes pác kellett volna. Átmostam denaturált szesszel, de utólag se javult. Végül is az újra csiszolás használt a sötétebb helyeken, helyrehoztam a hibát, de ez nem jó módszer ide. Ráadásul egy lapra ráment a méregdrága pác fele. A helyes megoldást egy véletlen sugallta, mint annyiszor az életben. (pl a penicilin felfedezése) Mindezidáig a pácos ecsetet denaturált szeszben mostam ki, ez az oldószere. Most az erre a célra apám hagyatékából elõkotort tenyérnyi széles ecset nem fért bele semmibe kimosni, meg sajnáltam volna ennyi szeszt erre, próbaképpen, hogy másnapig ne száradjon be, beletettem egy kis vödör vízbe. A víz remekül oldotta a szeszes pácot. Ez adta az ötletet, amivel az egész pácproblémát anulláltam. Volt még fél liternyi sötét mahagóni pácom, amit a szalonban használtam. Ezt összeöntöttem a másik fél lternyi világos pácmaradékkal és vízzel felhigítottam két literre. Lett egy nagyon kellemes világosvörösbarna szin, mely nem párolgott, hisz a víz volt a fõ higítója, nem foltosodott, szépen terült. Szombaton beszorultam a frissen lakkozott cuccok közé, se hely, se lehetõség a porolásra, elrobogóztam tehát az antifasiszta tüntetést és a gárdaavatót megtapasztalni, amíg a lakk szárad. Személyes kudarcom, hogy nem tudtam józan szavakkal hatni Tomcatre, akit a rendõrök védtek meg pár (gondolom blogja miatt õt ismerõ) rátámadótól (ma reggel néztem a Mokkában, fel is jelenti õket, jogállamian) szelíd fellépésemet alaposan csúsztatva írja le tegnapi blogjában, utólag talál ki kérdésemre válaszokat, mintha ott eszébe jutottak volna. Ez a bizonyos "lépcsõházi válasz" ( amikor már a lépcsõházban jut eszébe valakinek, milyen frappánsat mondhatott volna odabent, ahol csak makogott) Továbbra is mondom, nem gazember ez a fiú, csak nagyot téved, ezért sajnos kártékony. A lenti beszédek mindezidáig szelídek voltak, nem tudom mi jött ezután, TGM-et láttam este a TV-ben, õ kevésbbé volt az, de megértem azután amit odafent láttam. Nem a gárda maga, bizony nem. Hanem a közönség. Legalább négy- ötféle eszmevilágot tudtam felfedezni. A rovásírásos pólós, vadászsólymos, szittyabajszos delikvensek akár egy nagyonrégvolt hagyomány jámbor õrzõi is lehetnek. A buzgón kommunistázó középkorú csapat maga se hiszi, de egy új kádárjános után áhítozik, aki beleteszi a fazekukba a csirkét és hagyja lopni õket a gyárból. Az egyenruhások kikérik maguknak, hogy antiszemiták, anticigányisták, nem, vannak zsidó barátaik, meg tudnak rendes cigányokról is az utcában, de azért sûrûn zsidóznak, de nem rossz emberek amúgy, ha lesz elég munkahely és netalán az nyer akire szavaznak, morgolódva megbékélnek. Aztán vannak a gótbetûs feliratos, lovagkeresztes, hitlerfrizurás ngyon fiatal, nagyon tudatlan, fasissztatojások, belõlük lesznek az igazi fasiszták, ha a demokrácia hülye és hagyja. Most ki fog derülni mit fut százon a demokrácia, ami nálunk csak papíron létezik(ha egyáltalán). Mert nálun többmillió ember imádkozik legalább tízféle diktatúráért. (Pedig jó diktatúra még nem volt a történelemben, egyetlen ilyen van a mennyország, de ott a diktátor egy isten.) Nekünk ilyen a "hagyományunk". Kérdés meddig kell "õrizni" egyesületileg és egyesharcosilag. Aztán visszamentem, megszáradt a lakk a meleg idõben, úgy hogy ráraktam még két réteget a nagy táblára, a fiókokat meg elpakoltam. Tegnap még három lap lakkozásával végeztem, most reggel van és lóg a lába az esõnek, ami baj, mert további lapokat kéne szabni, pácolni, lakkozni, az a tervem, hogy a hó végére befejezzem a háló burkolatát. Isteni lesz majd (egyszer)a szépséges faburkolatnak dõlve elaludni.

---

 

2007, augusztus 23. csütörtök.

Iszonyatos a meleg a hajón. Megittam kb 3 liter vizet ma munka közben. A szalonban és odakint egyaránt 34 fok volt délutánra. Miután a hálókabinban meg a cockpitban csiszolom, fûrészelem a rétegelt lapokat egy szál fürdõnadrágban, izzadt testemet vastagon belepi a fûrészpor. Ebéd elõtt, hogy a szalont ne szennyezzem lezuhanyozok, ami rettenetesen jól esik, de utána hiába törölközöm, pillanatok múlva, mintha a zuhanyból jöttem volna olyan vizes vagyok az izzadtságtól. A hátsó kabinban dolgozva ennél is kegyetlenebb meleg van, ráadásul természetes szellõzés sincs már, mert beragasztottam a három ablakot is a helyére, mert a faburkolatok felrakása után már körülményesebb lett volna. Csak remélni tudom, ha vizen lesz a hajó a jelenleg napsütötte felület negyede-harmada vízbe merül, ami csak hût valamit rajta nyáridõben. De ha ilyen melegek lesznek ezen a "mérsékelt" égövön, elmegyünk nyárra Koppenhágába, ott tíz fokkal hidegebb van. Azért terveztem mindössze egy méter merülésû hajót, hogy szükség esetén sekély vizû csatornákon folyókon, belvizeken is el tudjak settenkedni akárhová, akár távol is a "nagy" vizektõl. Nagy nap volt a mai, Komár Józsi meghozta a konyhapult kilenc fióktestét. ( úgy fél évvel ezelõttre igérte, dehát igazán nem volt sürgõs) Tehát a fiókok elõlapja majd csak akkor jön, ha a korpuszokat a csúszkákkal megszereltem és beállítottam a helyükre. A csúszkák külön szám, mert ide nem lehet a kereskedelemben kapható vereteket használni, mert ahogy megdõl a hajó egybõl kirobogna valamennyi fiók. A Rákócy Pisti hajójáról lepuskáztam a Halberg Rassy hogy csinálta, én is olyat fogok csinálni, sõt jobbat (dicsekszem, a HR a hajók közt mint a Merci az autók közt, a bútor különösen igényes) mert ott keményfából van a fiók oldal és ebbe van belemarva a csúszka pálya, ezért idõvel ahol a fiók terhelése nagy (nehéz szerszámok pl.) és gyakran húzogatják, kikopik. Én a fenyõ fiókoldalra bakelitet csavarozok és elõtte ebbe marom be a pályát. Aztán ha harminc év múlva kikopik, majd csinálok másikat. A fiók csak akkor húzható ki, ha egy fél centit elõtte felemeli a dolgozó, így dõlés esetén (elvileg) nem tud kicsúszni. Ezen kívül lehet, hogy teszek rájuk még egy biztosító reteszt amit csak "nagy" idõben használnék. Nekizuhantam és sebesen lecsiszoltam a ládákat, rátettem az elsõ erõsen higított lakkot, hogy a nyers fa ne piszkolódjon, ilyenkor még egy ujjlenyomat is meglátszik, ha kicsit is piszkos kézzel nyúl az ember a frissen megmunkált hófehér fához. Viszont ha már rajta van a szokásos hat réteg lakk már könnyedén letisztítható. Ehhez parkettlakkot használok, mert az aránylag kopásálló.

2007, augusztus 20. hétfõ.

Akkora vihar volt, hogy azt hittem feldönti Amapolát. Már lezuhanyoztam és átöltöztem, mert láttam a jelekbõl, hogy jön az idõ és szerettem volna hazasuhanni megázás nélkül, de elkéstem. Mire indultam volna rázendített. Csendes esõvel indított, aztán úgy fél óra múlva megjött a szélvihar. Úgy, hogy leheveredtem az ágyikómba a szalonban és olvasgattam amíg elállt. Isteni a komfort a hajón. Már volt egy éjszaka, hogy kint aludtunk, remek lett volna, ha nem csíptek volna agyon bennünket a szúnyogok. Nem igazán tudom mit találjak ki ellenük, túl sok a nyílászáró, szellõzõ, hogy mindent szúnyoghálóval zárjak le, pillanatnyilag valamiféle moszkítóhálóban gondolkodok az ágy fölé. Bár ez is elég macerásnak tünik. Múlt hét szerdán 15.-én lementünk kicsit megint Balatonra, mert a kislányomnak jöhetnékje volt és hát már nagy szó ha együtt lehetünk. Megnõttek, felnõttek, Peti fiam kifejezetten kikéri magának, hogy velünk nyaraljon. Tegnap jöttünk haza. Elõtte a háló falburkolatait szabtam 9-es rétegelt lemezbõl. Ezt folytattam ma. Nem részletezem, mert már írtam a munka milyenségérõl, amikor a szalont és a headet csináltam. Hát most se haladósabb. Mivel elhatároztam, hogy a falburkolatban sehol nem lesz toldás (legalábbis ahol a 2,50m táblahossznál nem hosszabb, ez hátúl a tükörnél van, ahol több mint három méter) baromi nehéz a hosszú lapokkal forgolódni a szûk helyen. Még eltart pár napig amíg minden a helyére kerül. Az egyetlen jó, hogy nem kell többet itt az üveggyapothoz nyúlni, minden négyzetcentiméterét fólia fedi. Balatonon olyat tettem, de olyat... Lent mindíg olvasok valamilyen könyvet, ami kezembe akad a könyvszekrényben. Nos Arthur Ransome "Fecskék és Fruskák a Felfedezõk"-je akadt a kezembe. Én meg újraolvastam.Vén fejemmel a gyerekkönyvet. Úgy jó ötven éve olvastam és azt hiszem egyike, ha nem a legmeghatározóbbika (bár J. Vernét is faltam) volt az olvasmányaimnak, melyeknek hatására vitorlázóvá, hajós emberré váltam. Egész kis srác lehettem, például fogalmam se volt, mi az a hálózsák, amibe hõseim alusznak, az angol neveket meg úgy mondtam ki ahogy leírták. Mondjuk most újraolvasva sajnálkozva észleltem, amit annakidején nem, milyen kapitálisan hitvány a magyar fordítás hajózás-szakmai része. De sajnos ez minden könyvre jellemzõ.

---

2007, augusztus 8. szerda.

A guta megüt. Miután egy hosszú bekezdést írtam az elmúlt napok eseményeirõl, kiírta a gép, hogy kevés a virtuális memóriája (fogalmam sincs mit ért ez alatt) majd kisvártatva kilépett a programból, így ugrott minden amit leírtam. Szóval mégegyszer röviden. Ugrott a völgyprogram, helyette lementünk Zalaszentgrótra gyógyferedõzni, mert J-nak elõjõtt a hexensusza(fogalmam sincs hogy kell helyesen leírni) így amit terveztem, hogy bringázni fogunk a helyszinen a falvak közt, szóba se jöhetett, szegény menni alig tudott, nemhogy kerékpározni. Csak pihenkéltünk amúgy, meg eltakarítottam a romokat a házban, miután Peti fiam és népes baráti csapata egy hetet lent töltött. Valaki mondja meg hány év amíg felnõnek a gyerekek! ( õ most 21) Régen másként volt. Háborús (második VH) könyveket olvasok mostanában, akkor 20 éves kapitányok partraszálló hajókat vezettek ellenséges tûzben, repültek csapatszállító gépeket vezetve, most meg az az életszerû, hogy a szemetet képtelenek kitenni, (pláne szelektálni) a kapu elé, hogy elvigye a szemetes, így rámrohad az egész a nappaliban. Hétfõn jöttünk csak haza, tegnap már nagyban csavaroztam a maradék bakelit lapokat a párazáró fóliával takart hõszigetelés fölé a hálót a cockpittól és gépháztól elválasztó válaszfalra, itt szekrények lesznek, így nem lesznek feltünõek a toldások. Ahol látszik a burkolat a fekhelyek körül, ott rétegelt nyír fõzésálló lemez lesz pácolva, lakkozva. Még mindíg nagyon meleg van, de hát milyen legyen nyáron, ma vizet kell vételeznem, mert tegnap épp amikor a nap végén zuhanyoztam kifogyott amikor már leszappanoztam magam, ( naná mikor fogyjon ki )át akartam váltani a másik tankra, de kiderült, mindkettõ amibe vizet vettem rá volt nyitva, tehát az utolsó csepp is elfogyott. Szerencsére a decken találtam egy fél kanna vizet a régmúlt idõkbõl, kissé algás volt ugyan már, de legalább a szappant lemostam vele. Szerencsére olyan helyen építem a hajót, ahol nem nagyon szúr szemet ha egy pucér habos ember mászkál egy hajón, az elözõ hajómat egy társasház udvarán építettem, ott ez nem lett volna ilyen észrevétlen. A vízvételezéssel csak az a baj, hogy az út túlsó felén jó messze van a csap, ha autó jön, márpedig erre hatalmas kamionok jönnek- mennek, szétnyomja a slaugot. Így lehet kivárom a szombat, vagy vasárnap estét, amikor jobbára nem jár erre senki.

---

2007, augusztus 1. szerda.

Az idõjárás két rekordot is megdöntött alig több mint egy hét alatt. Miután nemrég még a 42 foktól szenvedtem, tegnapelõtt be kellett öltöznöm, mert 20 fok volt reggel, ami nagyon jót tett az üvegszálak ellen. Azt mondja a rádió, hogy 130 éve mérik, regisztrálják a napi átlaghõmérsékletet, de ilyen meleg és hideg (valahol 9 fokot is mértek) még nem volt ilyenkor. Mindenesetre nagyon örültem a lehülésnek, fent van a teljes hajópadló burkolat a háló mennyezetén, a falakon meg körben a hõszigetelés, rajta a párazáró fólia, így már nem "fertõz" szúrás, vakaródzásilag. Ami hiányzik még ebben a mûfajban itt, a cockpit-kabin válaszfal hõszigetelése, de ez már elhanyagolható, egy napos munka legfeljebb. Már csak egyszer kell majd még ehhez az undorító anyaghoz nyúlnom, amikor a gépház mennyezetét ( a cockpit padlója alatt) hõ/hang szigetelem, de ezzel bevárom az õszi hidegebb idõt, mégegyszer ilyet "egy szál gatyába' " nem végzek. Erre a nagy és undorító munkára megérdemlek pár nap pihenést, lemegyünk kicsit Blatonra, fõleg mert meglátogatjuk a "Mûvészetek Völgyét", ami ott van a szomszédságomban. Ez mindíg szivemnek kedves program.

---

2007, július 24. kedd.

Méretre vágtam a mennyezethez szükséges faanyagot. Aztán bármennyire is utáltam, folytattam az üveggyapot teregetését, szabását, mert a megbontott gurigáktól (egy 5cm és egy 10cm vastag tekercs) nem tudok nagyon mozogni a kabinban, így szeretném elfogyasztani a nagyját. Tiszta szerencse, hogy nincs alkalmazottam, mert sajnálnám. Így magányosan izzadok, fuldoklok, vakaródzok az ötven fokos katlanban. Ha a fegyenceknek ezt kéne csinálni, azonnal viszaesne a bûnözés. Szerencsére késõ délutánra bejött a lehülés. A tíz napos hõség szélviharral és jelentéktelen esõvel oldódott, holnapra legalább tíz fokkal lesz hidegebb hála istennek. Ebben a viszketõs mûfajban idáig a legkegyetlenebb volt amikor az elözõ hajómat építettem és hasonló hõségben csiszoltam az üvegszálas decket. Na amikor villamossal mentem haza este, elültek mellõlem az emberek úgy vakarództam.

---

2007, július 23. hétfõ.

No hát ma délelõtt hazajöttünk Balatonról. Miután a múlt héten minden melegrekord megdõlt az országban, (41,8 C fok volt a maximum árnyékban) egyébként se nagyon tudtam volna ilyen melegben a hajón sokat muzsikálni. Ami sok az sok. Most bebizonyította a magam építette ház, hogy mit tud. A falak jól tartották a hûvöset, bevált, hogy amikor építettem, a fél méter széles alapra kívülre húztam egy 19cm vastag (uniform) téglafalat, belülre egy 6,5cm vastagot (kisméretû tégla élére rakott "katonafal") és közte kitöltöttem a pincébõl kitermelt agyagos földdel. A földet, amikor belül felhúztam fél méternyi falat a vékonyból, egyszerûen belapátoltam a két téglafal közé és vízsugárral tömörítettem. Így haladtam fél méterenként fel a mennyezetig. A víz a téglán keresztül kiszáradt, maradt a (reményeim szerint) repedésekkel dúsan átszõtt hõszigetelõ és "fajhõtároló" agyagos föld "betét". Napközben a házban hûsöltünk, szunyókáltunk és csak éjjel mentünk le a Balatonba ázni. Sok év után újraolvastam Stefan Heim "Keresztesvitézek" címû könyvét, csak ajánlani tudom feledékeny, történelemben szemellenzõsen alakuló nézetekben hinni hajlamos honfitársaimnak. Hoztam fel (szaunát akartam a pincébe belõle, na azt hiszem ez már csak terv marad) fenyõ hajópadlót befejezni a mennyezetet a hálókabinban, kivittem a hajóra, holnap elkezdem szabni.

---

2007, július 15. vasárnap.

Meleg nap volt. A szó legszorosabb értelmében. 41 fok kint, bent kicsit több. Ahol hozzáértem a bordákhoz a hõszigetelés alat, égette a kezem. Ez azt jelenti, hogy hatvan foknál melegebb a külhély, ahol kívülrõl süti a nap. Helyére raktam ideiglenesen két rétegelt lemezt. Olyan tökéletes lett (a negyedik csiszolás után) az illesztés, hogy semmi szükség nem lesz takarólécre a találkozó élnél. Ezzel nagyjából ki is fújt az energiám. Lezuhanyoztam, megebédeltem a kellemesen hûs (mindössze 36 fokos) szalonban és elhanyatlottam a szofán. Aludtam egyet, végül is születésnapom van. Ma vagyok hatvankét éves. Másodfokú hõségriadót rendelt el az országos tiszti fõorvos, ami nem tudom pontosan mennyire súlyos, azt mondják a rádióban, hogy idõsek ne dolgozzanak, hát le is megyünk holnap Balatonra kicsit hûsölni. J. remek repertõs pogácsát sütött szülinapi ajándéknak, azt visszük, meg sárgabarackot.

---

2007, július 14. szombat.

Kezd meleg lenni. Reggel még tart a jól szigetelt szalonban az éjszakai hûvösség, de délutánra 30 fok volt bent, ami azért jobb mint a kinti 36. Csak sajnos én a hálókabinban szabom az üveggyapot lapokat és ott azért melegebb van kicsit mint odakint. Nem lehet bírni csak egy szál gatyában ventillátor mellett. Ennek az a következménye, hogy belepi a testem az anyag pora. Reméltem, hogy a munka végeztével leviszi a zuhany, de ami benne maradt a bõrömben, elég volt hozzá, hogy majd megbolonduljak a viszketéstõl. Ez különösen akkor volt kellemetlen, amikor hazafelé a Körúton cikáztam a robogóval a két autósor közt és ahol a nadrágom érintette a lábam rettenetesen viszketett. Pedig robogózás közben elég kevés kezem akadt vakaródzni. Sebaj egyszer már kibírtam a szalonnál és a headnél, most se fogok belehalni.

Na szóval belülrõl fent van a tükrön mind a 10-14 centi szigetelés, meg a párazáró fólia. Azért ilyen vastag, mert alatta megy a kipuffogócsõ, melyet így eltakar a hõszigetelés és a belsõ falburkolat. Mivel elfogyott az összes nagyobb tábla bakelitlemezem, itt 6-os fõzésálló nyír rétegelt lemezt használok. Kiszabom a darabokat, pontosan méretre csiszolom sarokcsiszolóval, illesztem sok-sok próbálgatással, majd szorítókkal ideiglenesen helyre rakom a fóliára, esetleg majd pár helyen csavarozom õket. A tükör felére megvan méretre, meg a felette lévõ deck alatti részre is. Ha fent lesz az összes, visszaszedem és páccal beeresztem õket, sokszor csiszolom és lakkozom, így kerülnek majd véglegesen helyükre. Itt nem mahagóni lesz a szinvilág, hanem valami világosabb, hogy a kisebb tér ne legyen nyomasztóan sötét. Majd nézek valami szép cseresznye árnyalatot a Milesinél.

---

2007, július 13. péntek.

Nem mindíg sikerülek a dolgok. Miután odaillesztettem a tükörre a kormánylap köré a csõkeretet, rájöttem nem oda való. Egyszerûem nem szép, nem egyezik a hajófar jellegével, odabiggyesztettnek, anakronisztikusnak tünik a régi formához. Hát nem lesz. Majd csinálok két nagy puffert autógumikból és ha farral kötök ki kiakasztom. Akkor legalább biztos olyan magasságba kerül, ahol épp a partfal van. Mert így nem lett volna biztos. Na egy kidobott nunkanap. Több is veszett Mohácsnál. Folytattam a hõszigetelést. Mára nagyjából felkerült az üveggyapot mindazon helyekre, amelyeket erõsen süt a nap. Így nincs akkora hõség bent, ami fontos, mert holnaptól indul a rekord meleg, 36 fokokat mond a meteorológia, sõt jövõ 40-et emlegetnek. Le is megyünk hétfõn pár napra Balatonra.

---

2007, július 9. hétfõ.

A háló mennyezetére elkezdtem felcsavarozni a borovi fenyõ burkolatot. Pokoli a hõség a szigeteletlen bádogskatulyában, alapban is volt kint 35 fok, de a napsütötte lemezt nem lehetett belülrõl tapintani olyan forró volt. Csak a mennyezettel kezdhettem, mert a felépítmény oldalfalának burkolata ráfed a mennyezetére. A gond, hogy kifogytam az anyagból. A két szélére nem jutott. Lent Balatonon van lucfenyõm, kiválogatom a csomómenteseket, ha nem üt el feltünõen a borovitól mehet, ha feltünõ a különbözet, sajnos vennem kell borovit és legépelni a Józsinál. A szalon a lényeg, de a hálónak is szépnek kell lenni.

Elgondolkodtam, hogy a tükörre szerelt kormány meglehetõsen sérülékeny, a kikötõk zsúfoltak, ahogy régen parthoz álltak a hajók oldalukkal, ma már elképzelhetetlen. Egy farral való kikötéskor egy koccanás végzetes lehet. Kitaláltam hát egy "ütközõt" a kormány mögé. Az anyagra és a formára is volt elképzelésem. A múlt héten volt munkahelyemen kidobva láttam az udvaron a kert szép patent ívekkel készített bontott korlátelemeit. Valamikor '83-ban VGMK-ban csináltuk öket, mert az autók állandóan átgázoltak a kerten, meg a szegélyezõ fagyalcsemetéken. (csak annyi változott azóta, hogy akkor zsigulik, ma audik teszik tönkre a parkot) Mára a bokrok hatalmasra nõttek, senki nem autózik át rajtuk (nem úgy mint a füvön) a korlát meg rozsdás lett hát elbontották. Na ebbõl gondoltam a lökhárítót. Sajnos ma amikor kerestem hûlt helyét találtam, pénteken az egész kacat kiment a szemétbe a nagy rendcsinálás jegyében. Tanulság, amit ma lenyúlhatsz, ne halaszd holnapra! Pedig már múlt héten is tudtam, hogy kell, csak elkényelmeskedtem. Ma csináltam korábban kukázott csövekbõl egy egyenes változatot, holnap felhegesztem a tükörre úgy fél méterrel a vízvonal fölé. Azért sürgõs, mert ha felkerül a hõszigetelés és burkolat belülre, már nem tudom a festést kijavítani belülrõl ami leég a hegesztéskor. Egyik munka tólja maga elõtt a másikat.

---

2007, július 8. vasárnap reggel.

Tegnap elkezdtem felrakni a hõszigetelést a bal oldalra és a mennyezetre a hálókabinban. Tegnapelõtt lazsáltam, mert a neten a kékszalagot néztem. Bár a közvetítés jelentõs hibákkal volt terhelt, a kép szinte állandóan szétesett és alig élvezhetõ volt a motorcsónakos kamerával, ilyenkor unalmas parti képeket adtak, a szakkommentátor és csatolt riportere szakktalanul kommentált, a parti operatõr érdektelen sétáló hajókat mutogatott, mert nem tudta õket megkülönböztetni a versenyzõktõl, nekem is aki a Balatont elég jól ismerem gond volt felismerni a part alakulataiból, hogy hol jár a verseny, szóval hiba hiba hátán, de mégis nagy dolog, hogy így otthonról élvezhetõ a verseny, ha a közvetítés baosszantó hibái maitt nehezen is. Littkey Farkas és csapata hetedszerre is nyerte a versenyt, félelmetes volt a hajó sebessége, a tihanyi csövet hét perc alatt abszolválta egy éles menetben, utána ejtve száguldott a cél felé. Második volt a Soponyai Géza új hajójával. Farki szerényen nyilatkozott a TV-nek, (és Sopi se volt szomorú) ahol egyébként kereskedelmi tévékhez méltóan teljesen idióta módon kommentálták a versenyt. Minden esélyes hajóra raktak egy tévésbohócot (õk sztárnak nevezték õket) és csak úgy beszéltek róluk, hogy Gyõzike csapata, Fábry Sándor csapata, Hujber Tibor csapata, Csiszár Jenõ csapata, (gondosan ügyelve, hogy a másik csatorna "sztárját" ne említsék) mintha a mozgó ballaszton kívül más szerepük is lett volna a hajóvezetésben. Persze amióta a hajóknak nincs nevük, hanem a szponzoroknak van csak, kereskedelmi csatorna nem mondhat ki cégnevet. Mekkora hülyeség. Mostanában balatonon újra olvasgatom Ráth.Vég István remek könyvét az emberi butaságról, hát pár száz év múlva (ha még lesz ember a földön amit kétlek) remek könyvet írhat valaki korunkról. A médiadirigálta közvélemény felkent politikusainkkal az élen mindenféle csip- csup jelentéktelenségekkel foglalkozik, miközben a valós és lényeges nagy gondok elsikkadnak. Foglalkozzunk csak a vakondtúrásokkal, a hegyek meg ellesznek valahogy nélkülünk is! Ugyanaz mint a középkorban, amikor a királyi udvar a cipõsarok szinével volt elfoglalva miközben a nép éhezett.

---

2007, június 5. csütörtök.

Második napja visszaállt a munkarend. Vége a szabadságnak. A hátsó hálókabin oldalfal bordáira elkezdtem a staflikat felcsavarozni, amik a belsõ burkolatot tartják majd. A faanyagnak története van amit ehhez használok. Ahol születtem angyalföldi házmesterlakásban volt egy hatalmas speiz, ahova apám még születésem elõtt valamikor a háború alatt (volt egy asztalosüzem a pincében ahol lõszeres ládákat csináltak, szerintem onnan lehetett a fa) csinált egy stelázsit. Tizenöt voltam amikor átköltöztünk pár házzal arrébb egy olyan lakásba ahol már nemcsak speiz volt, hanem fürdõszoba is. A stelázsi költözött az új éléskamrába. Ezt a lakást életveszélyessé nyilvánították és miután nyolc évig volt feldúcolva, kaptunk Újpalotán egy panellakást helyette, (speizszekrénnyel) ahol az egyik beépített szekrény lett a mûhely, benne a munkaasztal, meg a szerszámtartók a stelázsi anyagából lettek. Már csak anyám élt, és élt ott, amikor elcseréltük ezt a lakást egy zuglói kisebbre. A mûhely faanyaga jött a pincébe. A múltkorjában itt lomtalanítottam és a fákat kivittem a hajóra. Na ebbõl lesznek a staflik. Hát vetemedni nem fognak már.

2007, július 2. hétfõ.

Így is történt. Hogy rövidítsem az utat egy éjszakát Balatonon töltöttünk és 19.-én délután indultunk neki a kb. 600km-es útnak. Öreg kocsi öreg sofõr, amivel lehet felkészültem. Lecseréltem az olajat, feltöltöttem az öt literes kannát vízzel, (idõnként felforr a hûtõvíz, részint mert valószinûleg vízköves a hûtõ, a termosztát meg biztos, hogy rossz, annyira betréningeztem már magam ez ügyben, hogy gyakorlatilag egy lámpaváltás alatt képes vagyok csúcsforgalomban helyére tenni a vízcsövet és feltölteni a hûtõt) az elakadásjelzõ háromszöget meg a csomagok tetejére tettem. Kitartott a 27 éves VW, igaz nem nyomtam 90-nél jobban és kétszer is tartottam majd egy órás pihenõt enni inni, aludni. Hajnali fél háromra Jezerán voltunk, Murtel szigeten, pedig egy jó darabon letereltek minket az autópályáról éjszakai karbantartás miatt, kamionok közt szorongtunk hajtûkanyarokkal tarkított hegyi szerpentinen, nekem tetszett, autópályán mindíg elalszom még nappal is, na itt erre nem volt ingerenciám. A hajó "Bianca" egy 36 lábas ELAN,

mérete ellenére sokkal kényelmesebb volt mint a 42 lábas BENETEAU, amin 3 vagy négy éve a horvát tengeri vizsgát tettem. Pár szó itt a vizsgáról. Ez a horvát papír remek, de aki csak ezzel a tudással indul neki a tengernek, az nagyon bátor. Ugyanakkor ami magyar navigációs oktatás, vizsga címen mûködik az meg részint sok, részint kevés. Amiben kevés, az a hajóval való bánás oktatása. Minden skipper értelemszerûen vigyáz a rábízott hajóra, tehát a kadétokat csak vaj idõben és könnyen megoldható manõverekben gyakoroltatja, he egyáltalán teszi. Mintha az autóvezetést csak üres utakon és parkolókban oktatnák. Ugyanakkor a navigáció helymeghatározás részét a magyar szisztéma olyan bigott módon követeli, mintha a GPS nem is létezne. Nem tudom mennyire normális az, hogy nem bízunk meg a mûholdrendszerben és üzembiztosabbnak véljük a világítótornyok (mi is van ha kialszik, vagy elnézem a térképet? Mi van ha nem jól kompenzáltam a mágneses tájolómat? Mi van ha sok számolásban egyet tévedek? Mi van ha a gyerek beejti a tengerbe a szextánst?) meg a hol látható hol meg nem látható nap és horizont, meg csillagok szeksztánssal való "lövöldözését". Egy analógia. Én még annakidején megtanultam logarléccel számolni, de ma a zsebszámológép ezt teljesen feleslegessé teszi. Kétségtelen a logarléc sokkal jobban csiszolgatja az agytekervényeket, de mi a fenének számoljak át mindent normál alakra, majdhogynem oldjam meg fejben az egész feladatot és elégedjek meg két tizedes pontossággal? A tengeri helymeghatározás klasszikus módja egy gyönyörûségesen szép tudomány és maximálisan megértem azokat akik szeretik. De a GPS olyan szinten van jelen, hogy ha most hirtelen leállna a rendszer (amely bizalmatlanság az egész klsszikus navigáció oktatást indokolja) a szuperszónikus utasszállítók leesnének az égrõl és még a fene tudja mi történne. Ennek a valószinûsége sokkal kisebb mint hogy egy hobbyvitorlázó elront egy pozíciót. Ahogy elnézem a magyar oktatás olyan képzést ad, amely a hajóvezetéshez fizikailag kevés, a helymeghatározáshoz meg feleslegesen sok. És ez nem a skipperek hibája, a rendszer maga bigott. Még csak megértem a hivatásosak képzésénél, hogy mondjuk hagyománytiszteletbõl tanulják meg mindezt. De a hobbyvitorlázóknak inkább a hajóval való bánást kellene forszírozni, mert egy jól végrehajtott kikötés kishajóval, zsúfolt kikötõben, erõs keresztszélben bizony fontosabb a hajó biztonsága szempontjából mint fél órás számolással meghatározni egy helyzetpontot, amit amúgy egy 10000 forintos kütyü egy gombnyomásra kiír. (és ha félek, hogy tán elromlik, egy szextáns áráért veszek még néhányat tartalékba) Én csak élvezkedtem Biancán, de Csaba és Árpi, két feltörekvõ 20 éves fiú a tengeri vizsgához gyûjtötte a mérföldeket és Csaba ezen kívül gyakorolta a csillagászati navigációt. Judit meg felhõtlenül napozott és piszokul élvezte a hajózást. Attila régi ismerõs és széles tudású skipper pedig megpróbált elviselni bennünket. Hát ez volt a csapat. Amúgy ezek töréntek

20.-a délután indulás Jezeráról fene emlékszik milyen célpont felé.

Ugyanis az történt, hogy elállt a szél, motoroztunk, de azt utáltuk mindnyájan ezért erõltettük a vitorlázást, amivel viszont nem értük el a célt. Mivel volt elég vizünk meg élelmünk, ezért rábeszéltük Attilát, hogy menjünk tovább Mokosicára. Ez Dubrovnik kikötõje. Mindenféle világítótornyok meg zátonyok közt hajóztunk, ami fõleg éjszaka volt izgalmas és a GPS alapú chartplotter és radarplotter igen jó szolgálatot tett. Felváltva kormányoztunk. Mentünk másnap is egész nap és rákövetkezõ éjszaka is. Ekkorra a zsenge fiatalság kissé elálmosodott, a 21.-érõl 22.-ére virradó éjszakából több mint nyolc órát végigkormányoztam, ami gyönyörû volt, egy szûk átjáró után egy relatíve szûk folyosón kellett felkreuzolni. Attila mindíg bemondtan a radarról, mennyi még a part és amikor a mérföldszámláló mûszerem a kormányállásban mutatta, hogy lefutottuk, fordultunk. Látni alig, érzékelni pedig pontatlanul lehetett csak a sziklás partot a sötétségben. Hajnalig fordultunk vagy harmincat, a széljelzõ mûszerbe korábban villám csapott, nappal fockra vitorláztam, éjjel meg megérzésre, de így is 5-7 csomóval futott a hajó a gyakorlatilag hullámmentes friss szélben. Virradatra én is elálmosodtam, annyira, hogy rendszeresen elaludtam a kormánynál, még álmodtam is rövideket, érdekes módon felébredve mindíg tökéletesen tartottam az irányt (gyönyörûen állt a fock) pedig a megerõsödõ szélben a 20-25 fokban megdõlt hajó folyamatosan 7 csomóval robogott. Reggel bereffeltünk grószt, fockot, (sajnos ettõl iszonyatosan tompák lettünk, a bereffelt fockhoz nem mûködött a behúzopont a sinen sehol, ráadásul a reffelt fock inkább felfuvalkodott párnacihára, mintsem tisztességes vitorlára formádzott)mert a szél tovább erõsödött, Csaba átvette a kormányt, Attila lefeküdt, én a cockpitban szunyókáltam. A szél csak erre várt, azonnal legyengült, kireffeltünk, mert már az örület kerülgetet, hogy csak megyünk jobbra balra, de elõre semmit. Szépen megindultunk, de nemsokára megint bebõgött a szél, úgy, hogy a grószt ismét reffelni kellett, hogy ne fetrengjünk annyira, Attila gondolom elgurult az ágyában, mert felébredt és pikírt megjegyzést tett, hogy ha az elõbb kireffeltünk, miért kellett most ismét betekerni némi grószt az árbocba, de igazán nem tette bosszantóan, ennyi kijár egy szélestudású skippernek. 22.-én délelõtt megérkeztünk Mokosicára (J. Mókus Icára keresztelte és ezután így is hívtuk. ) A többit holnap, mert már erõsen holnap van amúgy is.

Este bebuszoztunk Dubrovnikba. Hamar szétváltunk a fiataloktól, mert õk éppen úgy verettek mint én fiatalon, mi J-al csak sétálgattunk lassan, felszíva amit a város kínált. Dubrovnik nemcsak egy város a mediterrán történelembõl, hanem egyike "A" városoknak.Még nem jártam itt soha. Amit nem szerettem meg benne, az a rettenetes tömeg túrista és a történelmi belváros teljes elüzlet(i)esedése. Kétségtelen, hogy nehéz lehet ellenállni annak, hogy bárhol nyitok egy boltot azonnal ömlenek bele a túristák és dõl a lé, de megértem Jézust is aki kiverte a kufárokat a templom elõcsarnokából. Nyaltunk fejenként kétszer, két gombócos fagyit gombócát hét kunáért, ami elég horror ár itthoni szemmel, egyetlen enyhítõ körülmény, hogy nem kaparják le szinte üregesre, spórolósan a kanálról a masszát, hanem tisztességesen megmérik, két gombócnál több rá se férne a tölcsérre. Végül is megkötöttük a személyes békénket a várossal, az "elefántcsapástól" három párhuzamos mellékutcányira távolodva kocsma/gagyiboltmentes sikátorokban bolyonghattunk, beszívva a történelmi hangulatot majd egy központi helyre kiérve csodálatos koncertet hallgattunk dubrovniki fiatalemberektõl hegedû, gitár, fuvolára hangszerelt kalasszikusokból. (nem mellékesen fecskék csivitelése kísérte a csodálatos zenét) Már bánom, hogy nem vettem meg a CD-jüket, de akkor ott a hangulat olyannak tünt amit nem lehet és nem szabad felidézni, mert megismételhetetlen, egyszeri és mégis örök. Hazabuszozva Mókus Icára, nyugovóra tértünk a hajón kényelmes ágyainkba, ami a kikötõben kivételesen nem dülöngélt, bár se engem, se J.-ot nem zavart cseppet sem, amikor menetben álmunkban gurultunk ide-oda, J fõleg hatalmasakat tudott aludni a legmocorgósabb idõkben is, azt mondta isteni ahogy ringat a hajó, de szélcsendben se zavart bennünket amikor a fülünk mellett dübörgött a motor.

23.-án kihajóztunk Mokosicáról ami egy féregnyúlvány szerûen vagy három mérföld hosszan benyúló keskeny öböl a magas hegyek közt, onnan ágyúztak lefelé a szerbek a háborúban, a marinában az úszómedence azért van mert ott volt egy bombatölcsér. Megcsodáltunk néhány hatalmas utasszállítót, melyek több tucatnyi vizibusz szerû hajócskát hordoznak méhükben, céljukhoz érve ahol nincs hely számukra a partnál, megállnak horgonyon és megszülik gyermekeiket, melybe saccolásom szerint úgy 40-50 ember számára van ülõhely és a partra szállni szándékozókat ki-be hurcolják folyamatosan. A legnagyobb a Costa Serena. Láttunk csodaszép modern és ugyancsak hatalmas ötárbocos keresztvitorlázatú hajót is,

Royal Clipper a neve és megnéztem a neten belülrõl is mindkét hajót most, hogy hazajöttem. Ami elgondolkoztat, miért van, hogy az összes ilyen hajó, (meg a teherszállítók közûl is rengeteg) tehát az óriás utasszállítók valamilyen olcsó lobogó alatt hajóznak? Persze tudom, hogy az adójogszabályok miatt. De valamikor egy ilyen csodás mûszaki alkotás a nemzeti büszkeség tárgya volt. Vajjon ha mondjuk a német befektetõk építtetnek egy ilyen csodát, egészen természetes, hogy a pénz legyõzi a nemzeti büszkeséget? Hogy az adóelkerülés minden más szempontot (nálunk az erkölcsöt) überol? A nemzeti lobogó csak egy szines rongy a "fõhelyen"? Bár lehet a tõke ami összejön egy ilyen project megvalósításához eleve internacionális, tehát nincs hazája lobogója. Világfalu? Uticélunk Polace volt, ami egy gyönyörû öbölben fekszik. Mentünk vitorlával, meg motorral, amikor teljesen leállt a szél. Már az odaút, a behajózás is szépséges volt a keskeny csatornán szigetek közt magas, dús növényzettel borított partok alatt, láthattuk milyen lehetne a sok kopár sziget, ha az évszázadok során nem irtották volna ki a fákat, amitõl a növényzethiányos talajról lehordta a termõföldet a csapadék. Horgonyon akartunk megállni, mert az ingyen van, de nem fogott sehogy se a macska, így beálltunk egy étterem mooring-linejára.Másnap kirándultunk egy természetvédelmi területre, sok menés nagyjából semmiért, a hegy másik oldala se volt szebb mint az innensõ, ráadásul fizetni kellett volna érte, szerencsére egy fillér se volt nálunk, mert erre nem számítottunk, így a fogszabályzós kislánynál lesírtam a díjat. Mondjuk hülyeség, hogy egy három kilóméteres gyalogút hegynek fel, völgybe le végén (!) közlik, hogy ha az utolsó 300 métert is meg akarom tenni a tóig, az fejenként 18 kuna, vagy forduljak vissza.

24.-én Lastovora érkeztünk. Hasonlóan Polacéhoz ez is katonai terület volt, tehát megközelíthetetlen a civilek számára egész a legutóbbi idõkig, ezért itt is érintetlen a természet. Mondjuk kiábrándító volt a tenger által partra vetett szeméthegyek tömkelege, amikor kalandot keresve a két fiúval a gumibocin kimotoroztunk egy -a partba vájt, kibetonozott- üreget megtekinteni, melyet tengeralattjáró menedéknek neveznek, bár lehet, hogy csak a parancsnoki hajó és a torpedók tárolására szolgált. Ez is kiábrándító volt, egyrészt mindössze tán csak 40-50 méter mélyen nyúlt be a hegy gyomrába, másrészt hasonlóan a hazai hasonló elhagyatott honvédségi objektumhoz, tele volt szarva, bár fõleg a vadon élõ kecskék által, akik ugye azért az embereknél kevésbbé regulázhatók. (bár csak alig kevésbbé) Sajnos a patyolat tisztaság csak a szállodák és kikötõk környékére jellemzõ, máshol ahol a természet elvileg érintetlen, a víz partra sodorja az emberek által a tengerbe szórt vizen úszó mocskot. Ha ennyi "PET" palackot gyártunk továbbra is, unokáink nem fognak tudni járni tõlük a tengerpartokon.

25.-én sebességi rekordot döntöttünk. Végre nem kreuzoltunk, hanem jó 5-ös-6-os idõben egy szál génuával raumoltunk A csúcsebesség 10.3 csomó volt, amit nekem sikerült elérnem szerencsés kormányzással, mert amúgy ez a sebesség egy ekkora vízkiszorításos (tehát nem sikló) hajóval elérhetetlen, Árpi nagy bánatára, aki elõttem 9,1-el gondolt rekordot csinálni. (Árpi nagyon ambiciózus fiú, ami csak helyeselhetõ ebben a poétikusan ifjú korban, kár, hogy ez az ambiciózitás nem terjed ki a mosogatásra és a maga után való rendcsinálásra, amik hajón nálam a kifejezetten pozitív erények közé tartoznak) Ennek is megvolt az ára, a következõ kikötõ Palmizan volt ami az erõs szél miatt megtelt menedéket keresõ, nálunk lekvárabb legénységû hajókkal, úgy, hogy amire késõ délután odaértünk, csak nagy szerencsével kaptunk helyet a karély végén horgonyozva. Leraktunk vagy 40 méter láncot, hogy nehogy rávigyen minket éjszaka a szomszédokra az idõ, farral a sziklákhoz kötve álltunk, bocival mentünk reggel ki, ami hibának bizonyult, mert amire átbotladoztunk a tûhegyes sziklákon, majd az erdõn, végiggyalogoltuk a kikötõt, a WC elõtt félórás sor várt, a zuhanyban meg elfogyott a víz.

26.-án behajóztunk egy elhagyatott ültetvényekkel tarkított szigetek övezte csodálatos öbölbe.

A vége annyira keskeny volt a meredek sziklafalak közt, hogy csak egy hajó fért át a szûkületen. Állt is bent egy hajó, kíjjebb meg még kettõ. Nem mentünk be, csak benéztünk ráhozva a frászt az ottlévõkre, hogy netán a nyakukra állunk. Ahol a part kevésbbé meredek, nemzedékek összehordta kõfalak jelezték a mezsgyehatárt, a leromló teraszos mûvelés nyomai idézték azt az idõt, amikor a horvátok halászatból, olajbogyó és fügefa ültetvényekbõl meg kalózkodásból éltek. Mára mindezek helyét átvette a sokkal jövedelmezõbb és teljesen legális kifosztása az erre önkéntesen jelentkezõ túristáknak. Innen Primostenba mentünk. Ez egy félsziget, rajta meseszép óvárossal, a csatlakozó szárazföld a félsziget "nyelén" túl modernebb épületeivel sem olyan randa, mint Mokosica új épületei. Kikötni nem lehet itt, a hajók a város elõtt elterülõ öbölben állnak bólyán, már akinek jut, merthogy az egész Horvát tengerpart az 1200 szigetével agyonzsúfolt kishajókkal. A baj nálunk az volt, hogy hiába tudtunk volna elég élelmiszert vinni, a víz miatt (250 literes a tank)sajnos gyakran kellett beállni olyan kikötõbe ahol édesvíz vételezési lehetõség volt. Nekünk már nem jutott bólya, úgy, hogy macerás helykeresés kezdõdött sötétben, elsõre nem találtunk jó helyet, elszántott a horgony, másodikra sikerült, ami azért volt sürgõs, mert már bejövetelünkkor csattogtak a villámok mögöttûnk (a képen ez itt az ég)

és alig hogy lehorgonyoztunk megjött az "idõ". Becslésem szerint megvolt tizes a szél, az oldalára fektetett hajó egy szál árboccal felkreuzolt a horgonyra, Attila rátett még tíz méter láncot, reggel láttam lent volt mind az ötven méter. Egy hajó elszántott,(felszedte horgonyát és keringett)én is nyugtalan voltam (meg fõleg Attila)mert bórával északkeletire számítottunk, de a keménység legjava délnyugatról jött a zivatarral és pont a sziklás part felé fújt a nyílt tengerrõl komoly hullámokkal.

 

 

 

 

Szerencsére hamar megalmult a nagy szél, Attila lefeküdt, én maradtam horgonyõrségben, hajnali háromra átfordult északkeletre és megnyugodott az idõ, lefeküdtem én is. Másnap J. -al városnézni dingiztünk. Ez J. kedvenc horvát városa, többször járt itt a szüleivel korábban, mindent tüzetesen megmutogatott, nekem kicsit sok volt a mászkálás, de nosztalgiafagyiztunk a kedvenc macedón fagyiárusánál, aki annakidején a kislányának a fagyibabát csinálta és igazi mókusokat láttunk ugrálni a fenyõfákon.. Amikor felszedtük a horgonyt elõtte Árpi lemerült megnézni, a Bruce horgonynak csak a lánca látszott ki a kavicsos fenékbõl, úgy beásta magát. Jó ez a fajta.

27.-én visszamentünk Jezerára. Remek szél volt ahogy kijöttünk Primosten öbölbõl, hogy ne érjünk túl korán haza kihúztunk a szigetek elé a nyílt tengerre és vidáman kreuzoltunk a megdõlt hajóval. Sajnos a délután közepére leállt, de Csabának úgyis kellett mindenféle csillagokat lõni szextánssal, (Csaba egy igen jólnevelt ugyancsak ambiciózus fiú, aki most hajt a legmagasabb tengeri vizsgafokozatra, ehhez kell a navigációs gyakorlat)bevártuk a sötétet. Na a hét csillag helyett csak kettõt sikerült "lelõni" (ennyit a retronavigációról egy sziklákkal, szigetekkel, zátonyokkal zsúfolt tengeren)mert befelhõsödött, majd ismét megtelt a horizont villámokkal, az elõzõ esti példán edzõdve beöltözve motoroztunk Jezera felé. Nem voltunk túl nyugodtak, sehol egy horgonyzóhely, szigetek közt kell navigálni egy 27 lóerõs motorral, ami azért komoly idõben nem sok. De szerencsére pár csepp esõben volt csak részünk és amikor befordultunk a bevezetõ szakaszra és a villámok még mindíg messze cikáztak, már tudtuk nem lehet baj. Még a helyünk se volt foglalt, így kikötöttünk és némi sós kex felhabzsolása után a meleg édesvizes zuhany és az angol WC gyönyörûségeit élveztük. Másnap csak pihentünk, meg a fiúk a naplót írták, ez a legfontosabb, mert ez kell a hivatalos vizsgákhoz. Na én nem sokat fogok ilyesmivel vacakolni Amapolán az biztos. Hajónapló lesz persze, meg benne lesz a lényeg is, de hogy mikor ki volt õrségben (úgyse igaz), meg mi volt az irány, meg a szél és egyéb firlefrancok, na azt már nem. Számomra a hajónapló inkább irodalom, mint szakmunka.

28-án délután elsofíroztam a fiúkat Sibenikbe, ahonnan busszal mentek Splitbe, onnan vonattal haza. Odavissza 80 km, nekem kicsit több volt, mert visszafelé eltévedtem Sibenikbõl kijövet. Hárman maradtunk Attilával, akinél türelmesebb skippert nehéz lenne találni. Nem is tudom hogy lehet tíznaponként más csapattal együtt élni. Én valószinûleg képtelen lennék rá. Másnap mi is összecsomagoltunk és búcsút vettünk tõle meg S/Y(sailing yacht) "Biancától", 29.-én 10:30-kor indultunk hazafelé. Indításkor erõs kemény aritmikus ropogó kopogás hallatszott a gép felõl. Ajaj. Most hagy cserben az öreg autó, ami ilyen szépen elhozott bennünket idáig? Tegnap semmi baj nem volt még vele. Még a sebességváltó fogantyúján is tapintható a kopogás. Ahogy beáll az üzemi fordulatszám megszünik. Tán mégsem akkora a baj. Nem motorhang, mert üresben gurulva nem hallatszik. Fõleg motorféknél szól keményen. Szóval a váltó, vagy a differenciál, esetleg valamelyik féltengely. Ezekkel nem tudok mit tenni itt. Azért J. kitartó biztatására alánézek az autónak, de nincs semmi látható. Autózok tovább. Amikor egyenletes sebességgel 80-90 közt húzunk semmi hang. Tán kitart hazáig. Más reményem nincs. Azért párszáz kilóméter után már nyugodtabb vagyok. Ha ez csapágy lenne, már rég szétment volna és állnánk. Pedig elsõre arra gyanakodtam, hogy valahol széttört egy golyókosár. Most valahol a keresztstabilizátor vagy valamelyik lengéscsillapító szilentblokkjára tippelek. Semmi baj, ettõl elmegyünk hazáig, ha kiverte is a gumit a perselybõl. Ha meg mégis valamelyik féltengely kardáncsuklója, az is ki kell, hogy tartson. Megállunk egy pihenõben folyó ügyeinket intézni. Ahogy ránézek hátulról, mintha kissé lógna a kipuffogódob. Még ez is? Vagy csak ez??? Mindegy húzzunk haza! Gond nélkül vesszük a határokat, (Szlovénián keresztül jöttünk, a Balaton északi partjához, ahol visszafelé is megállunk, így közelebb) Keszthelyhez közeledve a zalai dombságon kanyarogva erõs a kopogás. De nem minden kanyarban egyformán. Mintha jobbkanyarban jobban szólna. És üresben is. Egyszercsak egy huppanó és csilingelés az autó alól. Hoppá, húzzuk a kipuffogót! Na emelõ, aláfekvés. Természetesen van nálam aláfekvéshez rossz lepedõ. A dobot két gumifül tarja. Az egyik elszakadt, (valamikor gondolom amikor indultunk)a másik kiakadt a huppanónál. Még nem reménykedek a biztosban, de nagy a gyanúm ami a kopogást illeti. Nézzük mink van. Drót semmi ami ilyenkor a legjobb megoldás, de korábbi hibakeresésbõl van 2x0,75-ös MT kábel. Remek. Egy nyisszantás, csomózás és jobb mint gumival. A másik gumit meg viszzaakasztom a helyére, a dob áll mint a Katiban a gyerek. És láss csodát indítva, motorfékezve semmi kopogás. Gond nélkül érünk kis balatoni házikóm elé megérdemelt pihenõre, mi és az öreg autó.

A hajózás tapasztalatairól már írtam. Navigáció vagy 500 tengeri mérföldön keresztül alapvetõen GPS és radar alapon, a különféle iránylatok és csillagászati firlefranc csak díszlet. Még pár szó Horvátországról. Hát õk is megelõztek minket. Mi valahogy úgy élünk mint a szocializmusban amikor sorbanálltunk. Beállunk egy hosszú sor végére és marakodunk egymással fél méter elõnyökért. Olimpiától, világkiállítástól, foci EB-tõl várjuk a csodát. Közben ezeket a csemegéket (?) elviszik elõlünk az elõttünk állók.A horvátok meg nyitottak egy ablakot ahol mások állnak sorba elõttük, kezükben lobogtatva a pénzt. Csináltak többszáz kilóméter autópályát sok-, köztük két hatkilóméteres alagúttal és kiépítették a tengerparti túristainfrastruktúrát. Az, hogy csirkefarhátat eszünk, hogy a Magyarországon megspórolt pénzt kivihessük hozzájuk elkölteni az az õ diadaluk. Mindenki barátságos volt velünk és nem gondolom, hogy csak azért, mert az anyanyelvükön köszöntem nekik és köszöntem meg amit vásároltam. A boltokban beszélnek angolul németül, legalábbis olyan szinten, hogy elboldogulunk egymással. Bár nekünk minden drága, de nem volt az az érzésem, hogy megpróbáltak volna "levenni", ami magyarországon egészen természetes dolog a szolgáltatók részérõl a túristával szemben. Mi hagyjuk a gyógyvíz forrásainkat alig kihasználva elfolyni, az istenáldotta termõföldjeinket parlagon, vagy agyonkemizálva, ahelyett, hogy Európa gyógyfürdõnagyhatalmává és bioélelmiszertermelõivé válnánk ezzel idevonzva a nyugati nyugdíjasokat, akik szépen költenek és a zajos tengeri fürdõhelyeket nem szeretik. Persze ehhez ki kéne takarítani Budapestet, meg leszokni a bunkóságunkról, lopási hajlamunkról, ellenséges mogorvaságunkról. Mert az a külföldi aki odahaza elmeséli, hogy átvágta taxis, kocsmáros, hogy amikor kilopták a kezébõl a retiküljét, ellopták autóját a rendõr csak a vállát vonogatta, iskolát teremt.. A rossz hír terjed mint a futótûz. A konkurencia még ráerõsít, az újságok megírják. Egy nemzet "piárját" nem a felkent menedzserek kreálják, hanem az emberek akikkel a külföldi találkozik. És ha azok ellenségesek, haszonlesõk, koszosak, irigyek, mogorvák, erõszakosak, szóval olyanok mint mi vagyunk, lehúzhatjuk a redõnyt, az idegenforgalomnak annyi. De beruházóból is csak a kíméletlen "karvalytõke" jön ide, a dögevõk. Nálunk a szocializmus halálával kialakult a munka tökéletes leértékelése. Pedig csak a munka teremt értéket. Bizony. Ez még akkor is igaz, ha a kommunisták mondták. Az, hogy mindenki megpróbálja "levenni" a másikat, mert aki dolgozik csak áldozat lehet, leveszi állam adóval, munkaadó kizsákmányolással nem fenntartható állapot. Egy nemzet polgárai nem tekinthetik a felemelkedés útjának, hogy a másik állampolgár átverésébõl gazdagodjanak meg. Szóval jelenleg úgy tünik mindenki próbáljon meg a más rovására élni. Még akkor se járható hosszú távon ez az út, ha az úgynevezett elit ebben folyamatosan példát mutat. Meg olyan gazdaságot teremt ahol csak a vállalkozókedvet pusztítja minden jogszabály. Bizony seggfejek irányítják az országot bármely párt került is idáig hatalomra (példának említhetném az utolsó ezer évet is akár) és akkor még jóindulatú voltam, mert mondhatnék gazembereket is. Mi csak szórványban vagyunk erõsek, ha sok magyar van együtt az akaratok kioltják egymást.

Balatonon már jöttünk volna hazafelé, miután "kipihentük" a nyaralást, amikor úgy döntöttem, hogy a kandallóban felgyülemlett papírszametet mág elégetem, mert már az üvegajtó nyitásakor kibuggyan. Nos ahogy meggyújtottam megtelt a ház maró füsttel. Nem szelel a kémény! Ilyenkor az ember elõször elméleteket gyárt. Meleg van (volt vagy 32 fok) nincs huzat pl. meg ilyesmi. Kinézek a kéményre mert van egy gyanúm, amit az táplál, hogy beugrik, a német szembeszomszéd Eberhart mesélte, hogy látta a mikor az ikerszomszédja kéményébe bezúdult egy méhraj. Nos füst semmi nem jön a kéménybõl, de apró pontok repkednek a kémény torok körül. Hát szóval a méhek. Beépítették a kéményt. Mit tegyek? Ha felmászok a tetõre, hogy kipiszkáljam õket, megölnek. J. tanácsolja, érdeklõdjek a polgármesternél, aki tanácsot adhat, van e méhész a környéken, aki segíthet. Nem bízom ebben. Ha van is, mit tehet? Fel se tud mászni oda, csak nekem menne. Ha kijön (ha egyáltalán) bárki is, csak összetöri a cserepeket, ha eszkalálódik a dolog, emelõkosaras kocsi feltúrja a gyepet. Marhaság. Ezt nekem kell megoldani. Próbáljuk meg kifüstölni a rovarokat és kiolvasztani a kéménybõl viaszépítményüket. Sajnálom õket, de vagy õk, vagy én. Hát kinyitott ajtó és valamennyi ablak mellett a továbbra is maró füstben megrakom puhafával a kályhát. Némi reményt nyújt, hogy a kémény tetején idõnként halvány füstpamatok jelennek meg és a repkedõ rovarok sûrûsödnek. Hát növelem a puhafa mennyiséget és valóban a füst fogy a házból, a tetõn erõsebb a füst és a füstgáz hõmérõ mutatója a kéményben (ami a háló fûtését szolgáló hõcserélõ kontrollját szolgálja) megindul felfelé. Mire a füst bent eloszlik, a tetõn meg vastagon gomolyog, ráteszek még kétszer kátrányos lemez hulladékot, amitõl a 120 fokig mérõ hõmérõ kiakad, ki is veszem, nehogy tönkremenjen, a füst meg koromfeketén szabadon dõl a kéménybõl, a házban semmi füst. A méhek azonban kitartóak. Kibújok a tetõnyíláson, hogy óvatosan megfigyeljem õket. A kémény széljárta oldalán lapulnak és ahogy kis erõre kapnak, haláltmegvetõ bátorsággal belezuhannak a füstbe, ami kiöpi õket, lezuhannak a kéményperemre, ahonnan újra pihenni mennek. Vajjon meddig bírják? Mégegyszer berakok egy csomag bitumenes lemezt, a tûz iszonyatos erõs, a hõmérséklet a kályhaajtótól méterekre is kibírhatatlan, a házban is van vagy 50 fok, odakészítek egy tûzoltókészüléket, meg egy vödör vizet, soha nem lehet tudni, ekkora tûz még soha nem égett a saját készítésû tûzhelyemben, de semmi gond. A méhek lassan elfogynak, a kémény mûködik. Estefelé elindulunk haza, vége a nyaralásnak.

 

2007, június 18. hétfõ.

Befejeztem a fenékfestést a hálókabin padlóján. Ha majd kész lesz a bútorozás akkor fogok még egy réteg fedõfestéket rákenni. Most kis szünet következik, elmegyünk Balatonra, majd Horvátországba kicsit vitorlázni.

---

2007, június 16. szombat.

Annak ellenére, hogy korábban kitakarítottam a hálókabint, mégis por van mindenütt, úgy hogy ma mielõtt nekikezdtem volna a fenék belsõ fedõfestésének, ismét porecsettel sepregetni, plusz porszívózni kellett. A jobb oldallal végeztem, hamar száradt az Epodur vascsillámos festék a hõségben, így ebéd után szokás szerint fél órát szunyókáltam és már pakolhattam is a festett részre a faanyagot és a hõszigetelõ Therwoolin gurigákat amiket jobb híjján ott tárolok, mivel felhsználva is ott lesznek. Ha már a festéknél tartunk. Biztos kíválóak a márkás hajófestékek, de így is piszok drága a magyar festék, nemhogy a duplájába triplájába kerülõ külföldi. Ugyanakkor vettem a fáradságot és utána néztem az összetételnek, sõt konzultáltam a Budalakk ás a Trilakk vezetõ vegyészeivel, akik egy életet töltöttek el festékkeveréssel. Nos állítom, hogy ez a vascsillámos korróziógátló alapozó világbajnok. Kétféle korszerû festék van ami nagyon jó acél hajóra, epoxi, vagy a poliuretán alapú festékek. (Ezek majdnem olyan jók, mint a régi minium volt, ami végül is ólomtartalma miatt volt különösen hatásos és mellékesen környezetszennyezõ, amiért is tiltó listára került) A világ valamennyi festékgyártója ezt variálja. A legfontosabb a technológiai fegyelem. A legjobb festék se ér semmit, ha nem megfelelõ a felület elõkészítése, a páratartalom, vagy a hõmérséklet. Sok évvel ezelõtt egy hónapig festettem a "Tengerész" fenekét (ez a balatonon használt 25-ös jollém, amit szintén én építettem), mert az ozmózis kikezdte, ehhez lecsiszoltam, hígított epokittel gletteltem, csiszoltam és katepoxszal három rétegben lefestettem, mindehhez a hajót az élére állítottam (valamivel több mint egy tonna!) és a nap felé fordítottam, hogy felmelegedjen és minél kevésbbé kelljen higítani a katepoxot. Mindenki esküdött a különféle nyugati csodafestékekre, amikkel három év múlva se jön elõ az ozmózis, nos nekem tíz év után se jött elõ többet. Emlékszem ugyanakkor, hogy kikötöttünk egyszer Lellén, ahol a "profik" kivettek egy hajót a vízbõl és éppen kezdték letúrni a csepegõ szakállas algát egy fa hajó fenekérõl, mi elmentünk kolbászt enni és némi sört magunkhoz venni, nos amikor visszafelé jöttünk éppen fejezték is be az algagátló fenékfestést. Szóval a technológiai fegyelem.

Aztán megcsináltam amit már régen akartam, csak halogattam. Az a helyzet, hogy a cockpit hátsó részén van egy magasítás, hogy a hálókabinban meglegyen az ágyak felett lábnál is a kényelmes fekvõmagasság. Ezen fent állva lehet kormányozni is. Szóval pont a kormányállás alatt huppogott a lemez. Nem nagy ügy, nem egy mûanyag hajón jártam ahol az egész deck horpadozott alattam, 3-as acéllemez biztos nem szakadna be az én súlyomtól, de engem idegesített, ezért ma behegesztettem alá egy keresztbordát. Ehhez mindenféle trükkökkel és olajemelõvel alúlról- felülrõl kinyomkodtam egyenesre. Na most huppogjon ha tud! Ja és kigyomláltam a paradicsomágyást, meg megkaróztam és felkötöztem mert szépen nõ az ültetvény. Kíváncsi vagyok mikor fog teremni.

---

2007, június 15. péntek.

Lementünk múlt héten a Balatonra és ottragadtunk. Az a helyzet, hogy annyira jó volt, hogy nem volt kedvünk hazajönni. Nyugdíjasnál, munkanélkülinél (J. az) már csak így megy ez. Mondjuk volt dolog is, vagy másfél hónap alatt méteresre nõtt a fû ( meg amit még annak nevezek, az a helyzet, hogy ez az õsnövényzet, mindenféle vadvirágokkal, amit idõnként legyalulok a fûnyíróval) a kertben, meg két év után olajat cseréltem a VW-ban, sõt le is mostam, amit nagyjából félévente teszek, sövényt kellett nyírni, de a többi tiszta élvezet, sõt egy napot a Szilágyiék hajójával vitorláztunk is Füreden kíváló szélben. Kellemes volt három év után ismét hajó kormányrudat fogni a kezemben. Még úsztunk is egyet amit ritkán teszek, ellentétben ifjúkorommal, amikor állandóan pacsáltam, most a 26 fokos vízbe is csak vonakodva mentem bele, valahogy más lettem. Bicikliztünk, sétáltunk, gyönyörködtünk a kert lakóiban, a tûzrakó hely közelében pannon gyík napozott,

volt kb 25-30 centi hosszú,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a Judit sziklakertjében új csodavirágok pompáznak, a déli ablak elõtt,

amikor építettem a házat, az eresz aljába ahova odalátunk az étkezõasztaltól csináltam egy mesterséges odut, most éppen szürke légykapó pár eteti benne szorgalmasan fiókáit. Szóval semmi hajóépítés, csak a henyélés, szégyellem is. Tegnapelõtt jöttünk csak haza, tegnap csak kiugrottam a hajóra, mert mindenféle intézni-, vásárolnivaló volt., de ma már munkanap lesz (most reggel 7 óra van ).

---

007, június 6. szerda.

Tegnap és ma megcsináltam a padlódeszka tartókereteket és behegesztettem õket a hálókabinba a fenékbe. Egy régi forgácslap darabból kivágtam ideiglenes padlódeszkákat és beraktam, így végre lehet járkálni anélkül, hogy a bordákon bukdácsolnék. Nem volt veszélytelen, mivel a szintkülönbség a cockpit ajtó és a fenék közt kb 1,30m így beraktam egy két éve lomtalanításkor kukázott roncs hokedlit lépcsõnek. Ráadásul ez ugye a ferde fenéken mindenféle staflikon billegett. Na egyszer amikor ráléptem teljes súlyommal, se szó se beszéd rapityára tört alattam, szerencse, hogy nem töt el valamim. Most 95 cm mélyen van a masszív padlódeszka és az idei lomtalanításkor zsákmányoltam egy remek masszív hokedlit provizórikus lépcsõnek. Holnap folytatom a takarítást, már elõre köhögök ha a porra gondolok, van még bent vagy tíz kiló, mert amit két éve a cockpitban fúrészeltem, fát vasat, bakelitot, annak egy része behullott az ajtónyiláson, plusz egy rakás nyárfaszösz amit a szél behordott. Viszont továbbra is mámorító érzés, hogy munka végeztével istenien lezuhanyozhatok és nem úgy megyek haza, mint egy koszos csavargó idáig két éven keresztül.

---

2007, június 4. hétfõ.

Kivágtam ma három ablaknyílást a hálókabinban. Sikítót használtam, meg vidiás dekopírfûrészt. Olyan meleg volt, hogy csak egy gatyában bírtam, aminek az volt az ára, hogy izzadt testemet belepte a vaspor, és amit a sikító fröcskölt rá, még bele is égett a bõrömbe. Viszont a munka végeztével királyi módon lezuhanyoztam a headben, ami mindenért kárpótolt. Egy hajó, amin mûködik a fürdõszoba és nem csak úgy ideiglenesen, hanem ahogy kell, azért már mégiscsak valami. Szerencsére a vaspor nálam nem jelent olyan gondot, mint a P. hajóján, ahol a tikkfa decken egy szemcse elég, hogy nagy rozsdafolttal csúfítsa a fedélzetet. J. korábban javasolta, hogy legyen Amapolán fa a decken, de egyrészt megfizethetetlenül drága lenne, másrészt rendkívül kényes és nehéz lenne szépre megcsinálni. Kétségtelen a tûzõ napsütésben nem lehet majd a forró lemezen mezítláb járni, de egyébként se nagyon szoktam, mert igen könnyû belerugni valami veretbe. Rozsdavörösre lesz festve valami csúszásgátló adalékkal és passz. És ha lecsöppen az olaj, kifolyik a spannerbõl vagy a kormány láncból a zsír vagy pofára esik a vajaskenyér nem kapok szívszélhüdést, hanem lemosom. A két ablak a hátsó felépítményen a tervezettnek megfelelõen került be, de kivágtam egy testablakot is a tükrön. Ez az egyetlen testablak, sokat is spekuláltam rajta, amíg rászántam magam. Nem a statika miatt, az enyhén domború tükör 4mm vastag és sûrûn bordázott, egy 28 X28 cm-es ablak nem gyengít rajta számottevõen, (különösen, hogy kap egy belsõ ráhegesztett szögvas keretet) hanem, mivel kb mindössze 60cm-el van a vízvonal felett, fokozott gondosságot igényel az elkészítése, pl. belülre kell csináljak egy teljesen vízzáró fedlapot, ami ha netán az ablak betörne, akkor is megakadályozza akármekkora hullám esetén is a víz behatolását. Az üveg kétrétegû thermopán, egy -egy réteg 6mm vastag, elvileg ekkora felületen nincs az a hullám ami betöri, de biztos ami biztos. A tengeri hajókon amiken dolgoztam annakidején az üveg volt vagy 15mm-es mégis volt belül még egy rácsukható páncél fedõ. Ez az ablak amúgy azért lett, mert eredetileg a headbe terveztem egy elõrenézõt, de aztán helyette csináltam egy nyitható felülvilágítót, ami jobban szolgállja a fény bejuttatását és nem mellékesen levegõzhet is a fürdõ. De megmaradt a drága üveg és végül is nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy legyen egy olyan ablakom, amin keresztül az ágyban fekve kényelmesen kitekintgethessek a hajó mögé. Ez amúgy rossz idõben horgonyozva kifejezetten megnyugtató lehet, hogy nézhetem nem jön e felém a part.

2007, június 3. vasárnap.

Nem sokat muzsikáltam a hajón. Fõ ok, hogy J. nagyon beteg lett, három nap ápolási szabadságot vettem ki és ma is pihenünk, délután leviszem a városligeti egészségnapra sétálni kicsit. Kis idõket voltam kint, megszereltem a vizet a napboylerhoz, kollektor még nincs, egyelõre a decken álló feketére festett kopasz boyler adja a melegvizet. Gondolkoztam kissé azon a rejtélyesnek tünõ dolgon, miért volt annyi gondunk a P. hajóján Krétán a vízszereléssel, nos a nem megfelelõ anyag lehetett az ok. Én a kötésekhez az alapvetõen nem ehhez a flexi szereléshez, hanem a (pillanatnyilag talán legmodernebbnek nevezhetõ), roppantógyûrûshöz technológiához kifejlesztett, német "VIEGA" idomokat használom, a 20 baros vegyszerálló tömlõkhöz, AWAB (ABA?) bilincsekkel, ha hidegebb a külsõ hõmérséklet a végeket hõlégfúvóval kissé felmelegítem, mert nagyon szorosan mennek a helyükre, még soha nem fordult elõ szivárgás, pláne kicsúszás a sûrûn bordázott végeknél. Tegnap ronda munkába kezdtem, nekiálltam kipakolni az idáig "behajigálós"raktárnak használt hátsó kabinból a dolgokat. Jelentõs részben sikerült elrakni máshová az ott felhalmozottakat, nekiálltam a két év alatt lerakodott port a falakról és a fenékbõl összesöpörni, na ebbe fulladtam bele estére, pedig porálarcban csináltam, de még így is borzasztó volt. El is határoztam, hogy félbehagyom és elõbb kivágom a felépítménybe az ablakokat és csak késõbb fogom beüvegezni, hogy átszellõzzön, sõt elõszedek egy ventillátort is, mert így nem lehet dolgozni a zárt helyen. Van elég kitalálnivaló itt, mert ellentétben a szalonnal, amit nagyon részletesen már jóelõre, a hajótest tervezésekor megterveztem, a hálókabin kialakítására csak nagy vonalakban vannak elképzeléseim. Úgy kellene az ágyakat megoldani, hogy akár keresztben, akár hosszában lehessen aludni, attól függõen éppen hogy mozog a hajó, aztán legyen elég szekrény, meg polc a motyóknak, mi a jobb, ha magasabb a fekhely és alatta több a hely, vagy ha alacsonyabb és felette nagyobb a szekrény, lehessen összebújni meg elkülönülni is, ha bever az esõ az ajtón éppen ne egybõl az ágyra essen, stb.

---

 

2007, május 28. Pünkösd hétfõ.

Lábadoztomban már egész jól vagyok, ma utóljára vagyok beteg, holnapra írtam ki magam munkaképesnek. Itthon elmélkedvén piszmogok, többek közt a neten nézgelõdve megállapítottam, hogy aki a vizuális élményeket habzsolja, teljesen felesleges költséges, fárasztó utazásokat tennie a világban, beoltatnia magát mindenféle betegségek ellen. A Shwedagon kapcsán ránkerestem a neten, nos mindenféle kép ott van, ami csak láthtó. Ami nincs, az a megdöbbentõ élmény, amikor a tenger felõl már messzirõl látszik az arany kupola a hegy (mondjuk inkább domb, de a lapos síkságon annak tünik) tetején , meg az eszmecsere a szerzetessel, bennem leginkább ezek maradtak meg, de ezekben az átlagtúrista nem igen részesül. Gép leszáll vele, transzfer a szállodába, transzfer a nevezetességekhez, (ilyen szó, hogy odabuszozunk, meg odataxizunk, pláne arrasétálunk nincs is) fényképezés videózás, kacatokra alkudozás, majd otthon mindent megnézünk. Nem volt felemelõ élmény annakidején az utcákon nyitott csatornákban csordogáló bûzlõ szennyvíz felett átlábalni, de hozzá tartozik és nem lenne teljes az élménykavalkádom ha kimaradt volna. Mindenki másképp túristáskodik. Valamikor odavetõdött egy skipperkedõ hozzám hasonló korú ember Amapolához és szóba elegyedtünk. Kiderült, szegrõl-végrõl akár ismerõsök is vagyunk, mint mindenki a vitorlázótársadalomban, az Elekes Béla bácsi mannschaftja volt a "Gittán". Szóval mesélte egy tipikus magyar kompániát vezetett az Adrián, amikor Horvátországban gondolta megpróbál nekik mást is mutatni a tengeren kívül és bevitte õket egy régi templomba. Nos éppen azt próbálta mesélni, milyen nehéz lehetett a sok tonnás köveket mindenféle habarcs nélkül pontosan összeilleszteni, hogy sehol rés sincs, amikor az egyik vendége ordít (miért is ne, tán suttogjon a templomban a pénzéért?)a másik oldalról "kapitány ezt nézd, ez meg van véve, szólj nekik, nem érdekel mibe kerül viszem haza" és az oltár feletti ikonosztázra mutat. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy a templom és a bazár az nem egészen ugyanaz és némelyik uszk kalózok ivadéka, helybéli pap igen jó erõben van, úgy hogy talán menjünk.

Szegény J. is rákezdte a prüszkölést és orrfúvást. Ha majd a köztársasági elnök megkérdezi tõle, "Ugyan kedves J. mit hozott önnek a V. Krétáról", majd azt válaszolja "Influenzát".

---

 

2007, május 26. szombat.

Az volt a tervünk, hogy lemegyünk Balatonra, fõleg J.-nak hiányzik a kimozdulás, ugye én most jöttem meg, de közbeszólt a betegség, most is fekszem, bár jobban vagyok, mert a köhögés jelentõsen csökkent és az orrom is szelel, de a mellkasom és hátam még fáj köhögésnél, tüsszentésnél. Emlékszem múltkor is visszaestem, amikor hamar felkeltem, úgy, hogy ugrott a Balaton, sebaj, lemegyünk a jövõ héten, most úgyis rossz idõt jósol a meteorológia. Még kis impressziók az utamról. Merthogy az idõk során rájöttem, ezt a naplót elsõsorban magamnak írom. Amikor írom újraélem az élményeket és ez nagyon jó dolog, továbbá meditációra ad lehetõséget, ami a legfontosabb dolog, legalábbis aszerint a budhista szerzetes bácsi szerint akivel úgy harminc éve Rangoonban a Shwedagon nevû templomban (ami egyébként nem egy templom, hanem vagy száz egymás hegyén hátán, a picinytõl az akkoráig, hogy a tengeren Burma felé közeledve sok mérföldrõl látszik, ez a világon a legnagyobb buddhista templomkomplexum) beszélgettem és akinek bölcsnek tünõ szavai megragadtak bennem. Kifelé kis 18 unciás(majd két decis) rozsdamentes zsebkulacsomat félig- háromnegyedig megtöltöttem konyakkal, kíváncsi voltam mit szólnak hozzá a reptéren, ugye úgy emlékeztem, hogy egy deci folyadék mehet. Na Ferihegyen nem volt probléma, bár mint megtudtam nem a mennyiség, hanem az ûrtartalom számít, amikor mondta a pasas, hogy nem vihetem, mondtam, tudomásom szerint bébiital nem probléma, én már öreg vagyok, öregség pedig a második gyerekkor, ergo... tovább engedett. Nem úgy amikor Athénban átszálltam . Ott egy túlképzett kislány volt a motozó, nem engedett tovább, pedig valamivel kevesebb lötyögött addigra a kulacsban, (ugye közben találkoztam a Pistivel erre inni kellett, neki is volt kulacsa) nos a security tréningek amazonja felajánlotta, hogy menjek vissza kiüríteni (gondolom a WC-be) na azt már nem, kittam helyben és ráleheltem, hogy kishíjján hanyatt esett. Amúgy az alkoholizálási szokásaimról, egy éve amikor ugyancsak Görögországból utaztam haza, Athénban a freeshopban vettem egy üveg Metaxát, az egyetlen konyak amit szeretek, a kétharmada még megvan, ebbõl töltöttem a kulacsba is. Az idén nem vettem, kitart a maradék még egy évet biztos. A vidám barátságos görög emberekkel amúgy ha nem reptéri biztonságiak könnyû megbarátkozni. A férfiakról nem tudni pontosan mit csinálnak, bár minden reggel láttam ugyanazt a halászcsónakot jönni befelé a tengerrõl, tehát õ az aki az éttermeket ellátja seafooddal, (bár a Rákóczy Pisti szerint a helyi idegenforgalmi iroda fizeti, mint folklórelemet) de leginkább az utcára kitett székeken ücsörögnek a kávézók elõtt és beszélgetnek, nõt itt még véletlenül se látni, ebbõl a szempontból pont olyan minden, mint az arab országokban, másban semmiben, tehát nem koszosak és erõszakosak Küllemre mint mi magyarok, talán kicsit feketébb és göndörebb a többség, de a boltost ahova kajáért jártam, például akár németnek is nézhetném. A férfiakkal küllemben semmi baj, pl a fiatalember aki becsekkolt Heraklionban visszafelé, fejére simuló koromfekete göndör rövid hajával, atlétatermetével, férfias lágy vonásaival ha levenné a szemüvegét és diszkoszt venne a kezébe, nyugdtan odaállhatna Müron szobra mellé másodpéldánynak. De a nõk... Hát szóval ugye a feketeség megjelenik kis kackiás bajuszkában és a karokon is, de tán a nagyobb baj, hogy még a fiatalok is dagadtak, rengõ farok és hullámzó pocakok a legjellemzõbbek, különösen, hogy ugyanúgy megvan hülyülve a fiatalabbja a köldök feletti topokért és a csípõnadrágért, mint nálunk. Az arcvonásaik pedig.... hát nekik is lágy és férfias. Azokban a boltokban, ahol számítógép tartja nyilván az árút automatikus a számlaadás, de ahol nem, ott ugyanúgy senki se ad se számlát, se nyugtát mint nálunk, sõt mégúgyabbul. EU ide EU oda ez minden európai országban sokkal inkább a hagyományokhoz, mint az aktuális APEH-ok elõírásaihoz igazodik. Hasonló volt a helyzet három éve Rómában is. Az ételeik ehetõek, némelyik nagyon finom, de mindent agyonöntöznek oliva olajjal, ami nekem azt hiszem nem hozott szerencsét. Levesben, ami nálam nagyon fontos, sehol sincsenek, tehát nem mûködik ami nálunk, hogy van tartalmas fõétel kategóriába menõ leves, mint pl. egy csülkös bableves, vagy egy gulyás. Ettem hallevest, ami jó volt, de egyszer ettem abból a halászlébõl amit a szegedi halászléfõzõ verseny egyik helyezettje fõzött, (és amibõl többszöri repeta után már képtelen lettem volna akár egy kanállal is magamba tuszkolni, de még mindíg kívántam az ízét) hát neki a görög chef a cipõfûzõjét se köthette volna meg és ezt nem mint a hazai ízek pártolója mondom, hanem szerintem egy echte görög se mondana mást ha megkóstolná mindkettõt. Természetesen a halételeik amúgy kifogástalanok, ettem apró rákokat (shrimp az angol neve) pikáns mártásban, polipot, kardhalat, dorádót, jobban izlett mint a hazai fogasfilé, ami nekem túl száraz, fene a gusztusomat, látszik gyerek koromban az angyalföldi házmesterlakásban az asztal körül kergettek, ha kiköptem a fogasfilét. Egyébként meggyõzõdésem, hibázik aki úgy eszik idegenben, hogy az ételekben únos- úntalan hazai zamatok után kutat, nyitottnak kell lenni és mindent annak enni ami. Tésztáik az olaszból étvettek, korrekt és jó minden, sõt jobb mint az olasz, életem legpocsékabb pastasutáját Rómában ettem, (szintén úszott az olajban) a legjobbat meg egy Fritz Imre nevû hajószakács csinálta anno az Újpest nevû dunatengerjárón hajón. Ami meg egyáltalán nincs, az a fõzelék. Nem mondom, hogy minden körülmények közt rajongok amúgy érte, pl a paradicsomos káposztát nem szeretem és mindíg félve eszem a karalábét, mert egyedül J.-nál (akinél jobb szakácsnõ kevés van, fõleg levesben menõ) nem fás valahogy, de pl. szeretem a spenótot, sõt gyerek koromban is szerettem, pedig iszonyatos rossz evõ voltam, egyszerûen sajnáltam az evésre fordítandó idõt, az egész gyerekkorom a kajával való szekálásról szólt. Na amikor meg hideg tejet kértem a görög reggelihez, csak egyszer sikerült, hogy azt is hozzanak, pedig okulva a tavalyi példán, kétszer is kihangsúlyoztam, hogy "cold milk from fridge", de ha a másik pincér hozta, már elveszett az info és hozták a forró tejecskét benne kanállal, hogy cukrozzam, ha rágondolok már hányinger fog el. Tej után az italokról. Sör ugyanaz mint mindenütt európában, helyit nem is láttam. De bor csak helyi van. Ismét felidéztem a redzsina, tengerész koromban utóljára ízlelt ( a szomszédos bortanker hajóból mûanyag slauggal egyenesen átszívott) gyantás ízét, amúgy elég közönséges bor, még csak nem is dugós, hanem csak söröskupakkal lezárt üvegben adják, ami ugye bornál majdnem a mélypont, a mûanyag marmonkannás van tán csak lejjebb, de én még mindíg szeretem. A boraik édesek, ezért nekem mind ízlik, amire az van írva, hogy száraz, az kb. megfelel annak ami nálunk a félszáraz, de tán félédesnek is elmenne. Egyszer ittam a Grinzingben Bécs mellett száraz bort, ami leginkább borecetre emlékeztetett, hát hálistennek az itt ismeretlen. Persze a borszakértõk biztos kiköpnek az értékelésem hallatán, valami okból a vájt ínyûek (meg a sznobok) a száraz borokat szeretik, nos õk jobb ha elkerülik Görögországot.

Még pár szó a tengerrõl. Persze csodás kék és tiszta, legalábbis a hazai vizeinkhez képest, bár itt se tudtam úgy ránézni, hogy ne láttam volna legalább egy nylon zacskót vagy mûanyag palackot lebegni a vizen sajnos. Valamimit véthettem Aiolosz ellen, mert a szél istene nem volt hozzám kegyes, amikor az aktuális munkákat félrehessegette a Pisti és kötelességének érezte, hogy segítségemért cserébe egyszer, az utolsó napon kimenjünk a tengerre, kicsit élvezni a hajózást, ami kétség kívül kedvesebb a szivemnek, mint a WC dugulás eltávolítása görnyesztõ pozicióban, keserves szenvedéssel, bár határozottan büszke vagyok, hogy amikor a Pisti már feladta volna a duguláselhárítást én dühödten folytattam tovább és újabb fetasajtos doboznyi murvakonzisztenciájú hugykõ eltávolítása után szabad lett a klotyó kifolyója. Szóval amikor végül elkövetkezett az élvezet pillanata, megbolondult a szél és egyszerre fújt, majd elállt a szélrózsa minden irányából. Amire felvettem volna egy irányt és hozzá vitorla állásokat, már 180 fokot fordult és visszont. Egyszerûen, mint az egyenlítõ környéki szélcsendes zónában, összevissza fújt a semmi. Így hajózás szempontjából a tavalyihoz képest minuszos volt a vállalkozás, de azért sokat segítettem a Pistinek, végül is ezért mentem és az embernek oly kevés barátja van akinek örül ha segíthet.

---

 

2007, május 23. szera.

Betegen jöttem meg Krétáról. Nagyjából az egész 11 nap alatt betegeskedtünk, a Pistinek a torka is fájt, nekem a klotyótól volt nem túl ajánlatos messze mennem, hazafelé csak a kocsiban kezdtem megnyugodni, mégis jobb ha a saját autómban fosom össze magam, mint a repülõn. Aztán beindult a fejfájásom és megemelkedett a papírzsebkendõ fogyasztásom is, most hõemelkedésem van és gyengeség vert le a lábamról, bár délelõtt kinéztem a hajóra, de csak azért, hogy megállapítsam, minden a legnagyobb rendben, a ponyvát nem vitte el a múltheti vihar és a paradicsompalántákat is ötözgették barátaim. Kréta teljesen rendben van, akárcsak egy éve Levkas. Minotaurussal persze nem találkozhattam, mert ugye még annakidején megölte Thézeusz. Valamikor régen vettem egy könyvet és akcióban választhatott mindenki aki vásárolt, mégegyet a felhalmozott eladatlan könyvek közûl , én Thézeuszról, a királyfiról és amatõr bírkózóról elsõ szám elsõ személyben megírt történetet választottam, amit eredetileg venni akartam, már nem emlékszem mi volt, de Thézeusz történetét nem felejtem el soha. Szóval bár Kréta biztos ugyanúgy nem Athén, ahogy Székesfehérvár sem Budapest, de hát mégis csak megdöbbentõ a különbség az emberek viselkedésében, életstílusában, nekem a Pesti elmebeteg állapotokhoz szokott lakosnak. Elõször is nem rohannak. Amikor a Pisti robogójával kocogok egy boltot keresve a cégtáblákat nézegetve, nem dudálnak rám és nem akarnak mindenáron megelõzni, ha másként nem lehet még anyázva is, csakhogy egy méterrel elõbb érjenek a piros lámpához. A boltokra nincs kiírva mikor nyitnak és zárnak, nekem az volt az érzésem, hogy amikor kedvük van kinyitnak, ha megunják bezárnak, volt egy szerelvényüzlet ahol mondta a szomszéd, hogy este hét után jöjjek vissza akkor biztos nyitva lesz, ez ugyan engem idegesített, de csak azért, mert nyomott bennünket a sok meló, amihez mindíg valamit venni kellett, de például a helyiek biztos egész jól elvannak vele. Az utcák bár szegényesek, tehát a házakon nincs mindenütt új esõcsatorna, vakolat, csicsás kapu, faragott erkély, de minden tiszta, szemét és kutyaszar egyszerûen nincs, nem tudom hogy csinálják, tán söpörnek. Egy magyar közterületfelügyelõ (Demszkyhuszár) dagadtra korrumpátatlhatná magát amint végigmenne az utcákon, annyi a boltok elé kirakott árú, szakadt, vedlet kávéházi szék, de ez itt senkit (engem se) zavar, lehet, hogy ha van egyáltalán felügyelõ, a koszolókat bünteti nem a dolgozókat. Nyugodt emberek mindenfelé, kapkodásnak, sietésnek és a nálunk velejáró agresszivitásnak nyoma sincs. Például a hely szelleme hatására harmadik nap én is felhagytam azzal az itthon bevett szokásommal, hogy bemegyek robogóval az egyirányú utcába szembe. Bizony! Magam is meglepõdtem a dolgon. Az üzemanyag kevéssel olcsóbb mint nálunk, a 71km-es taxiút a kikötõtõl a reptérig mégis csak 50 euro volt, ami ugye kb. tizenkétezer forint, némelyik hiéna náluk ennek a többszörösére veszi le a külföldit a tízenvalahány kilóméteres reptéri útért . Az árak eléggé ijesztõek, az élelmiszer kb 30-40%-al drágább, de szemmel láthatólag nem aggasztja a helybélieket, úgy látszik a jövedelmük is ennyivel magasabb. Sajnos bennem zajlott le valami változás az évek alatt, illetve talán nem is sajnos. Az ember változik. Valamikor még tengerész koromban belevetettem magam egy idegen város forgatagába, bármilyen fáradt is voltam a napi munka után élvezettel róttam az utcákat, beszíva idegen illatokat, feltöltekezve az új élményekkel. Most meg valahogy vége ennek. Biztos azért,(is) mert ilyen várost (Agios Nikolaos) ami egymásra rakott cipõsdobozfedõ külsejû házaival pontosan úgy néz ki, mint amilyet tucatnyit láttam már, de lehet más is az oka. Nem igazán tudom hogy mi. De nem megyek már be egyetlen üzletbe se, mert pillanatnyilag semmilyen tárgyra nincs szükségem, sõt azzal vagyok elfoglalva, hogy szabaduljak meg a sok év alatt különféle otthonaimban felhalmozott feleslegesektõl. Tehát nem érdekelnek a valódi görög népmûvészeti tárgyak médincsájna, és a szakadt pólóimban és húsz éves cipõimben is eljárkálok még egy darabig. Még igazából azt tartottam legérdekesebbnek és elgondolkoztatónak, hogy ahol csak rákérdeztünk, milyen nemzetiségû a bennünket kiszolgáló pincér, kiderült, angol, lengyel, ukrán. És nem mindenütt kérdeztünk rá, lehet akit görögnek néztünk se volt az. Vajjon miért? Ennyire számít a pénz? Vagy úgy lenne, mint a Pistinél, aki istenáldotta tehetségét csak a földgolyó túlsó oldalán tudta kibontakoztatni? Nem írok errõl, mert más ember belsõ világát nincs jogom saját naplómban boncolgatni, de úgy érzem súlyos ennek az ára nagyon nagyon súlyos. A csinos picérlánykák nagyon megörültek amikor maradék lengyel tudásommal szóltam hozzájuk, valamikor még a forradalmuk elõtt Gdanszkban dolgoztam a hajógyárban három és fél hónapot, a végére egész jól beszéltem velük bármirõl lengyelül. Az egyik még távozáskor bentrõl is integetett utánam, dobtam is neki egy csókot, bár P. megfenyegetett, hogy beárul J.-nak. Az ukrán pincér miután kitüntettem érdeklõdésemmel attól kezdve rendkívüli szakmai figyelmet fordított ránk, (bár P. szerint csak egyszerûen dilis volt) például ahogy a borosüveget tartotta az elment volna a pincérvizsgán is. Szóval engem az ilyesmik érdekeltek. Kérdés vajjon csak ezért érdemes e abbahagynom megszokott szeretett tevékenységemet, elmenni fáradságos munkát végezni valahol idegenben, igaz kevés jóbarátaim egyikének hajóján, aki nagyon korrektül minden költségem fedezi, de azért súlyt fektet arra, hogy mindenben övé legyen az utolsó szó (szerintem õ ugyanezt gondolja rólam) és ha éppen ügyetlenül leforrázza magát a teavízzel, én meg éppen jökedvûen énekelgetek munka közben (szoktam, mert én alapjábavéve szeretek dolgozni) akkor ezt ne tegyem, mert náluk otthon se szokás a kocsiban. Elmenni messze ahol ég a gyomrom és idõnként összeszarom magam a szokatlan kajáktól, ahelyett, hogy Juditka mai fenomenális lecsóját enném,csak azért, hogy megoldjam egy barát gondját és pincérekkel fecsegjek. Hát így vagyok. Most lefekszem, mert elfáradtam az ücsörgéstõl.

---

 

2007, május 6. vasárnap.

Reggel.

Végeztem (nagyjából) a szalon és a head kitakarításával. Azért csak nagyjából, mert ugye fentrõl kezdtem és a bilgében végeztem, de amire kész lettem, fent minden poros lett újra. Persze azért más lesz mostmár porronggyal és tollseprûvel letakarítani a polcokat, mint elsõre spaklival, nyeles kefével, laposecsttel lelapátolni róluk az ujjnyi vastag faport. Aztán nekiláttam a cockpitnak is, ott hosszú idõ óta csak "ahol a papok táncolnak" jelleggel takarítottam, egy tele kuka szemetet kicipeltem a konténerbe, aztán még félig megraktam. Itt a rendcsinálás azért idõszerû, mert ide fogom kipakolni a hátsó hálókabinban raktározott holmikat, hogy megkezdhessem ott a munkát, bár ezzel kissé megkéstem, csak akkor fogok mostmár hozzá, ha hazajöttem Krétáról, ahol a változatoság kedvéért a Rákóczy Pisti "Fenix II" nevû hajóján fogunk dolgozni. Ebben az állapotban hagytam tegnap ott Amapolát, ma anyák napját köszöntünk J. mamájánál, az enyém sajnos már nem él. Holnap a változatosság kedvéért anyám lakásában lomtalanítunk, elõre félek szembenézni a dolgainak a kihajításával. Az elsõ résszel végeztem még tavaly, most jönnek a terjedelmesebb dolgok. Az ember mást se csinál életében, mint tárgyak tömegét halmozza fel, amiket szinte egyáltalán nem használ. Nekem például van legalább négy tucat poharam, bögrém, csészém, kupám, mégis mindíg ugyanabból a kettõbõl iszom. Juditnak van egy kávésbögréje, egyszer belejtettem a mosogatóba, kicsorbult a pereme, kapott újat a barátnõjétõl, pont ugyanolyat, de lecsiszolta a csorba szélét és azóta is abból iszik. Ugyanolyan értelmetlen szenvedélyünk a tárgyak halmozása, mint a vitorlázás, most olvastam a szaksajtóban, "A vitorlázás a lehetõ legdrágább módja annak, hogy a lehetõ leglassabban jussunk el oda ahol semmi dolgunk sincsen, miközben állandóan tengeribetegségtõl, napszúrástól és gyomorrontástól szenvedünk." Aki tudja az eredeti szerzõ nevét vendégem egy sörre.

Este.

Bolondok a népek esküszöm. Erdõkertesen voltunk anyák napjázni. Judit csodás tortát és lekváros buktákat sütött. Ahogy a neve mondja tiszta erdei levegõ, kerttel övezett faházak az erdõszélen, Mamáék tavasztól õszig itt múlatják az idõt. Egész éjjel esett az esõ, tüneményes zöld a természet, a langymelegben ebéd után elszundítottam a kerti hintaágyban. A madarak serege zengett hozzá altatódalt. Ember sehol, isteni béke. Hazafelé megjelentek az õrültek. Komolyan mondom, hogy vasárnap délután miért kell valakinek a záróvonalon át, szembeforgalomnál elõzni engem, aki lakott területen a megengedett 50 helyett éppen 60-al megyek, érthetetlen. Minden hétvégén otthagyja a fogát 5-8 ember az utakon, plusz nyaranta vízbefúl még 2-3. Hétközben is hullanak a népek rendesen. Ez kéthetente egy repülõgépnyi élet. Ha kéthetenként leesne egy gép betiltanák a légiforgalmat. Így meg? Semmi. Amikor tavaly augusztus 20.-án öten meghaltak a tüzijáték alatt a szörnyû viharban, az ellenzék a kormányfõ fejét követelte. Azok az emberek mennyivel értek többet mint akik ma fognak meghalni? Apám sofõr volt, még olyan autót is vezetett valamikor a 20-as években tán, aminek fából volt a kereke. Vezetett Ford "T" modellt is, ahogy õ mondta "szakállas " fordot. Vezetett szürke taxit, volt egy öreg vakrozsdás coltja (töltény sose volt benne) azzal beszélte rá a részeg utasokat a rendre. A háború alatt a Don kanyartól Pestig kocsikázgatott tartálykocsival, páholyból élvezve a zuhanóbombázásokat. Nos mesélte, hogy valahol ,- emlékeim szerint a balatoni utat említette- ki volt téve egy autóroncs egy oszlop tetejére (mellékesen mindent leloptak róla ami csak leszerelhetõ, némi oszlopmászás után, szóval a nemzeti karakterünk akkor is ilyen volt) egy táblával, "LASSÚ HAJTÁS, VAGY GYÁSSZERTARTÁS" Azóta is falrahányt borsó a figyelmeztetés.

2007, május 3. csütörtök.

Judit hû volt lakkozótündér voltához. Amíg szereltem, csiszoltam, lakkozta a szalon hátfalát, a könyöklõt meg az oszlopot a térképasztal mellett. Tündökletes lett. Tegnap lomtalanított otthon, holnap én is beszállok. Ma folytattam a nagytakarítást a hajón, azt hittem egy nap alatt végzek, tegnap kezdtem, ma egész nap azt csináltam és még egy nap kell. A padlódeszkák alól lapát szám söpröm porszívózom a fûrészport és egyéb szemetet, miközben szemem szám orrom tele a finom faporral. A szerszámokat, gépeket, anyagokat is átválogatom, rendszerezve elrakom, mielõtt a hátsó kabinhoz kezdek, bár korábban is igyekeztem rendben elpakolni mûszak végeztével, mert a kis helyen ha nem tart rendet az ember, rövid idõn belûl sem mozdulni, sem azonnal megtalálni nem lehet dolgokat, pedig a halálom, ha egy szerszámot keresni kell. Az igazi, ha egy hajón sötétben megtalál az ember mindent amire szüksége van. A múltkor már eszmét futtatam a szerszámaimról, most még csak annyit, van köztûk igazi csoda is, egy Black & Decker kétfordulatos fúrógép, ennek még külön fém hajtómûháza van , nem egybeépített mûanyag, mint a mostaniak, ergonómiailag a középen kiálló kiegyensúlyozott fogantyújával tökéletes, több mint 30 éve(!) használom, tán egyszer valamikor keféket cseréltem benne, de minden egyéb eredeti rajta, megépítettem vele az elsõ hajómat, a házat Balatonon, most is nap mint nap használom elérte az ezredesi rendfokozatot és még mindíg tökéletes. Külön elõnye, hogy csak 10-es a tokmány, így kis helyre is beférek vele. Meg kell becsülni a jó szerszámot, több olyan eszközt használok, ami még apámról maradt rám, kitartóbbak néha mint a barátok. Amikor az ember aktív sok kedves barátja, haverja támad, különösen, ha õ írja alá a számláikat. Amikor aztán nyugdíjba megy, valahogy elfelejtõdnek a kapcsolatok, amin nincs mit csodálkozni, az emberek azért mégis csak leginkább az érdekeik mentén gondolkodnak, bár azért nem vidám dolog ha több évtizedes barát akin többször segítettem és most úgy alakult, hogy én kértem többször nyomatékosan segítséget, vissza se hív. Amikor fiatal voltam, gyakran furcsállottam, az öreg emberek mennyit elégedetlenkednek. Én ugyan nagyon szerencsés, megelégedett és boldog embernek érzem magam, de kezdem megérteni õket.

---

 

2007, május 1. kedd.

Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse.... Munkával ünnepelünk, most reggel, van, de megyünk Amapolára. Amig J matat a reggelivel, naplózok. A lécek, díszek nagyrésze a helyén felcsavarozva, mindössze három hiányzik, ezeket csak akkor lehet felrakni, ha azok a falak ahova jönnek, be lesznek furnérozva, de ehhez csak a furnérom és a ragasztóm fogyott el, így félretettem, nem sürgõs, a szalon rendeltetésszerû használatát nem zavarja. Most az a célom, hogy pár napon belül lezárjam a szalonban és headben a munkát, kitakarítva és használatnak átadva a tereket, mert vonulok a hálókabinba kezdeni, amíg a hõség nem elviselhetetlen ott az egyre erõsebb napsütésben a meztelen hajóbelsõben, elõre kell haladjak a hõszigeteléssel, hogy késõbb ne legyen kínszenvedés a munka. Emlékszem 2005 nyarán szigeteltem a szalonból a cockpit padlója alá benyúló csõszerû részeket (2m hosszú, elején kb.60X60cm ami szükül hátrafelé) a gépház két oldalán, ahová az üzemanyagtartályok kerültek, roszul lettem a melegtõl és bezártságtól.

---

 

2007, április 28. szombat.

Elbuktam egy nappal a versenyfutást a nyárfával. Az a helyzet, hogy csütörtökön kirámoltam az összes pácolni, lakkozni valót ami összegyûlt szegélyléc, párkány, perem, polcocska, szirszar a hajó melletti placcra, vagy 40-50 darab összejött, a négy centistõl a három méteres darabokig vegyesen. A hatalmas nyárfa a hajótól tíz méternyire már érlelte undorító vattatermését, de a burkok még nem pattantak meg. A szokásos folyamat, két réteg pácolás, hat réteg lakkozás, közbe csiszolásokkal, legkevesebb három napot vesz igénybe, még jó idõ esetén is. Az idõvel nem volt baj, de már tegnap elkezdett szálingózni a hó, ezek az ejtõernyõs magok azonnal beleragadnak a friss lakkozásba, amikor igazán beindulnak, szinte levegõt nem lehet venni tõlük, azonnal berepülnek orromba, számba. Na ma kénytelen voltam beköltözni a szalonba az utolsó két réteg lakkozáshoz, ahol azért sokkal kisebb volt a hely a hosszú stánglikkal forgolódni. El is jöttem korábban haza, mert se mozdulni, se porolni nem lehet a száradó anyagtól. Mindegy, túl vagyok a nehezén, bár ha ezeket felszereltem, még van egy adag, a mahagóni alkatrészek a headbe (kapaszkodók, törölközõtartók, csõbilincsek), meg a szalonba még pár takaróléc, de már kisebbek, meg tán csak 18-20 darab, ezeket csak lakkozni, csiszolni kell, a pácolás itt értelemszerûen szükségtelen. Ja és még kiültettem a paradicsom palántákat (kivéve azt a hármat amit egy véletlenül feldõlõ deszka agyonvágott) és megcsináltam, hogy egy búvárszivattyú a Dunából a tövükhöz nyomja a vizet, még be kell rakjak egy kapcsolóórát, ami naponta kétszer bekapcsolja a szivattyút pár percre.

---

 

2007, április 24. kedd.

A fene megette ezeket a szegélyléceket. Már arra készültem, hogy most aztán leszedem valamennyit, amit kifaragtam és egy-egy csavarral a helyére biggyesztettem, hogy össze ne keveredjenek, amíg most végre nekiállnék pácolni, lakkozni, hát ebéd után elhanyatolva (jó ez a szó ide?) látom ám, hogy kéne még a szofa oldalfal teteje és a deck találkozásához is. Mit volt mit tenni, nekiálltam megcsinálni. Sose fogyok ki ezekbõl. Tegnap más hülyeségemnek hódoltam. Az a helyzet, hogy imádom a paradicsomot. Legalábbis azt ami valamikor régen kapható volt kis hazánkban. Tengerész koromban vagy harminc éve egyszer Hollandiában megkóstoltam az ottanit és megdöbbentem, mennyire íztelen volt. Ezt eszik ezek??? Na azóta nálunk is ilyen lett. Gyönyörû, piros, kerek, harsányzöld csillaggal a tetején, ahogy a Gerstli Józsi (aki egy szélestudású kertész) mondja "piacos" a termék, de semmi ize. Mi is a lényeg? 1, egyszerre érjen be az összes, ne kelljen többször szedni, és leginkább géppel. 2,egyforma nagy legyen mind az EU szabvány szerint, hogy kiadja a rekesz méretet. 3.Sokáig elálljon, vagy legalábbis úgy nézzen ki, mint újkorában, még ha már rohad is a belseje. 4, Legjobb ha földbe nem is teszik a palántát, éljen meg vízkultúrán, attól lesz az a kellemes H2O zamata. Próbáltam venni piacon paraszttól, ugyanolyan íztelen vacak, mint a szupermarket import szarja. Középen fehér kökemény csutka, körötte vízszerû lé, legkívül vékonyka semleges seíze-sebûze elrághatatlan bõrrel burkolt húsos kéreg. Nos februárban magokat ültettem mûanyag pikszisekbe,(a vetõmagboltos azt mondta ez kiskertekbe való fajta) a két ablak közt dédelgettem két hónapig, majd tegnap a szépen cseperedõ palántákat kivittem a hajóra. Egyelõre a decken a napon hízlalom, majd ha még erõsebbek lesznek, valamikor a jövõ héten kiültetem a hajó mellé õket. E célból felástam pár négyzetmétert, ami nem volt egyszerû, mert a talaj fõleg sziklákból, tégla és cseréptörmelékbõl állt, de volt benne tojásbrikett és tégla is. A Dunából fogom öntözni. Szóval nem elég nekem a hajóépítés. Béla bócman nem gyõzött elménckedni, miközben ástam milyen jobbágy lett belõlem. Õ persze második hete fest egy ladikot a decken.

---

 

2007, április 22. vasárnap.

Gyönyörû az idõ napok óta, bár a reggelek kissé hûvösek, de hét ágról süt a nap, délben 18-20 fok van, dolgozni eszményi. Judittal kint matattunk Amapolán, befejeztem a szofa háttámlái feletti párkányokat. Most hogy van felsõmaróm, a széleket profilra tudom marni, és a szegélybe még egy csinos díszhornyot is csináltam. Szóval cifrázom. Jó ránézni. Persze aki rajong a modern dolgokért az nézegessen mást.

2007, április 19. csütörtök.

Hát öt nap lett a pihenés, csodás volt a Balaton, remek az idõ, tisztára mint nyáron és nem volt senki rajtunk kívül. Elintéztem mindent amit már régóta halogattam. Levágtam a füvet, lemostam a kocsit, megjavítottam két búvárszivattyút, szétszedtem a mosdó szifont és kitisztítottam, végül kitrakarítottam két talicska rothadt falevelet a szökõkút medencéjébõl. Amikor úgy húsz éve elkezdtem az építkezést még nem volt csatornahálózat. Ezért a szennyvizet más, kevésbbé környzettudatos szomszédokkal ellentétben nem a talajba eregettem, hanem kétfelé választottam. A WC-bõl egy négymedencés zárt földalatti tárolóba megy az anyag. Az elsõben ülepszik és végbemegy egy anaerob bomlás. A másodikban egy kis (akvárium) kompresszorral levegõt pumpálok bele, ettõl az aerob baktériumok lebontják a biológiai szennyezõdés második részét, a harmadikban ülepszik és a ferde fenékrõl visszamegy az üledék a másodikba, a negyedikbõl a tisztított szennyvízzel öntözöm a kertet. A képen látszik milyen jót tesz a virágoknak. A másik rész a mosdó, zuhany, mosogató szennyvize egy festékes vödörbõl készített zsírfogó mûtárgyon keresztülvezetve jut a szökõkútba. Ide folyik az ereszcsatornából az esõvíz is. Itt egy kis szivattyú "szökteti" a vizet, ettõl oxigenizálódva annyira megtisztul, hogy teljesen szintelen, szagtalan, a madarak ide járnak zuhanyozni és inni. Az étkezõ asztaltól pont odalátunk és gyönyörködünk a pintyekben, rigókban, cinegékben, meg más szines nem is tudom miféle madárcsodában. Amikor persze elõvettem a fényképezõgépet egybõl elrepültek (ahogy a Chichester írja, a nagy hullámok elcsendesítésének legbiztosabb módja, hogy le akarjuk fényképezni õket) de tessék odaképzelni!Na oda állnak fel a kõre pancsolni. A madarak közûl egyedül egy seregéllyel keveredtem barátságtalan viszonyba. Beköltözött az oromszegély deszka nyílásán keresztül az ereszaljba. A ház fa részeit, így a teljes fedélszéket egy 90 éves ház bontott anyagából építettem és az oromszegély deszka "lánykorában" szarufa volt, amibe a régi szakember ácsok akik nem szögeket használtak, hanem összefaragták és csapolták a gerendákat befaragták a fogófákat és a talpszelement. Na a fogófa helyére költözött be seregély asszonyság, hogy onnan "kartávolságból" zabálja fel majdan kikelõ ijafiával a cseresznyémet. Ezt nem tûrhettem ezért összetoldoztam két létrámat és némi istenkisértésben egyensúlyozva beszögeltem kevés offszettlemez hulladékkal a lyukat. A madár pont úgy viselkedett mint az ember akinek ellopták a kávéházi asztala lábától a laptopját és össze vissza nézeget, hátha átmászott a jószág más lábához, nos õ is keringett és a nap rákövetkezõ részében kénytelen voltam tûrni, ahogy a dühösen anyázik a tetõrõl. A környzetkímélõ energiatakarékos "találmányaim" közé tartozik még a szintén saját készítésû háztetõbe illesztett napkollektor is, a mindössze 1,2m2 felületû kollektor biztosítja tavasztól õszig a melegvizünket. Persze ezekbõl semmit se én találtam ki. Mindent csak alkalmaztam, némi igazítással a helyi körülményekhez. Tegnapelõtt este meg csak úgy sütögettünk a (szintén saját építésû) kerti tûzhelyen és pezsgõztünk hozzá a langy alkonyon. Szóval így múlattuk az idõt szemérmetlen henyéléssel, de most aztán iszkolok dolgozni.(reggel öt óra van)

Na most meg már este 19:32. Leszedtem a második éve a cockpit felett lévõ, fõleg hófogó (az idei télen nem volt rá szükség, igazán tél se volt) trapézlemez tetõt, nem volt egyszerû, annak idején négyen raktuk fel, a hosszabb darabok voltak vagy 60-70 kilósak, és kifeszítettem helyette egy vastag 650gr/m2-es mûanyag ponyvát úgy, hogy a ledöntött árbocot, egy gerendával szimuláltam. A ponyva szabás mindíg egy nagy lutri, a hajó takarók annyira alakosak, hogy akárhogy felméri az ember, akkor is elszabja, mert szinte lehetetlen pontosan lerajzolni és kiszerkeszteni. Azt eszeltem ki, hogy kifeszítem a nyersanyagot a "holdon" (www.holdon.info) nevû izékkel és miután kialakul a végleges forma filctollal berajzolom, utána jöhet a szabás, szegés, hegesztés, õznik beütése. Ez a holdon remek dolognak tünik, a neten bukkantam rá, 12 darabot vettem, olyan mintha 12 kezem és 12 méter kartávolságom lenne felpróbálni a ponyvát. Egyelõre így hagyom nyárra, ha jól mûködik és bírja a viharos szeleket meg az UV sugárzást majd csak télre bontom le véglegesíteni. Nem csak esõ ellen hasznos, a tûzõ napon elviselhetelen a hõség, remek árnyékot ad miközben a szellõ átjár alatta, nem tudnék nélküle huzamosan dolgozni a cockpitban. Télre ki kell találjam hogy lesz oldala, akkor olyan lesz mint egy "pilot house".

---

2007, április 13. péntek.

Nem vagyunk babonásak. Hiába péntek 13.-a ma is dolgoztam. Amúgy a 13 szerencsés számom, emlékeim szerint a szüzességem is 13.-án vesztettem el valamikor az idõk hajnalán. Kishíjján kész a head. Adtam egy alapos karbantartást a WC-nek (tömítések, gumi-és mozgóalkatrészek szilikonzsír) visszakötöttem a lefolyót, ezúttal a közeli nyárfa tövébe vezettem a csövet, (a nyárfát nagyon utálom a szöszök miatt, ami hamarosan majd két hónapra mindent behavaz) fent van valamennyi kapaszkodó, melyek egyúttal törölközõtartók is, már a hét végére megvolt a mosógép védõburkolat, valamennyi csõ felbilincselve, a kisebbek bakelit, a nagyobbak szép mahagóni bilincsekkel. Nagyon jól sikerült az árboctalp burkolása. Arról van szó, hogy az árboc alatt a fenékbordákig megy a fuxtól elválasztó vízmentes válaszfalhoz hegesztett két 10-es kazánlemez erõsítés, egymástól 20 cm-re, ez tartja a fõárboc súlyát. Ezeket korábban armaflexszel hõszigeteltem és oldalaikon bakelittel borítottam, de az éleken kilátszott az armaflex. Ezeket most kõrisfából készült "U" profilokkal borítottam és a (szigetelés, burkolás miatt 16 centire csökkent) hézagba három polcot csináltam magas elõlappal a hosszú flakonos mosó és tisztítószerek részére. Alant látható.

Ma még a WC-kefe tartónak is csináltam egy rögzítõ karimát, ne csúszkáljon, dõljön fel, ha majd hullámzik Amapola alatt a víz. A felülvilágító ablaknak, meg a kémény nyílásának kell keretet fabrikáljak, aztán fehér sikaflexszel kifugázni a szögleteket. Ez azért már valami. Mondjuk a kémény és a csatlakozó füstcsõ csak akkor kerül helyre, ha lesz kályha, aztán a felülvilágítóra már kívülrõl kell majd tetõt csinálni, de ezeket, akárcsak a rögzített fogkefe és fogmosópohár tartókat, meg mindenféle kencefice polcocskákat (furatos lapok a poharaknak, mély fachok a többinek, ne dõljön ki semmi a hajó mozgásakor) nem minõsítem szerves tartozéknak, így jövõ hétre készre jelentem a fürdõszobát. Bár ajtaja még nincs. Hm. De mondjuk, hogy az a szalonhoz tartozik. Most két-három napra lemegyünk Balatonra pihenni, de aztán újult erõvel folytatom. Apró érdekesség, mahagóni anyagom használhatóbb része elfogyott. Amikor a Budapest Kongresszusi Központ új dizájnját kitalálták felkent belsõépítészek,(tudjátok, amikor a régi szép dolgokat kihajítják és helyette a modern art- deco, minimal art, szóval a mindegy hogy néz ki, csak szép ne legyen stílus jegyében) a régi szónoki pulpitusokat is kidobni valónak ítélték. Ezek mahagónival furnérozott forgácslapból készültek, de felsõ keretük valódi mahagóni volt. Ezeket megmentettem és többek közt ebbõl készültek a törölközõtartók fa részei és a csõbilincsek. Annakidején a XIII. pártkongresszusra készült a Kongresszusi Központ, erre a keretre támasztották felséges tenyereiket Kádár és Berecz Jánosék amikor felvázolták fényes jövõnket. Lehet, hogy csinálok belõle egy szép WC ülõkét is. Hát így múlik el a világ dicsõsége.

---

2007, április 3. kedd.

Vannak sikeresebb és szerencsétlenebb napok. Mindjárt visszatérek a szerencsétlenekre. Egyszer még az elején eldöntöttem, hogy a fürdõ/WC-ben csövek a falon kívül mennek. Bár elég sok van belõlük, de ha elrejtem a burkolatok alá, elõször csökken a hely, másodszor egy szerelés utólag, vagy akár egy duguláselhárítás is macerás lehet. Viszont így kissé indusztriális a dizájn.Sebaj. Na azért, hogy ne legyen csúnya nagyon, kitaláltam, hogy szép bakelit és mahagóni kaloda-bilincsek fogják a falburkolaton tartani a csöveket, meg például az a csõ amin a "graywater" tankból ki lehet szivattyúzni a szennyvizet a külsõ csatornába, az egyik fali kapaszkodó belsejében fut egy darabon. Hát a teljes vasárnap ráment három nyavajás csõtartóra. Hol elrepedt fúrás közben, hol félrement a lyuk, minden bajom volt. Úgy látszik a pechszéria nem ért véget a nappal, tegnap is voltak eredménytelenkedéseim, bár egy nagyon bonyolult fedelet egybõl sikerült pont méretre vágnom, ami nagy szerencse, mert két csõ is megy át rajta úgy, hogy csak kettévágva lehetett beilleszten és egyik oldala se derékszög. Kezdtem reménykedni már , hogy elmúlik a rossz széria, erre ma addig ügyetlenkedtem, amíg kiugrott a kezembõl az egyik sikító, persze bekapcsolva, végigvágta a combomtól a térdemig a nadrágomat, bár a bõrömön egy karcolás se esett, aztán késõbb elvágtam a bal hüvelykujjam, végül az utolsó méregdrága 4-es gépi menetfúrómat beletörtem a falburkolatba. Mérgemben abbahagytam a melót mára, indokom is volt, el kellett érnem a szerszámboltot még zárás elõtt új menetfúrót venni. Holnap nyugodtan lehiggadva látok majd neki újra. Jön a nyár és a fürdõszobát teljesen készre akarom addigra csinálni, hogy a melegben használhassam. Amúgy szerencsésnek mondom magam balesetileg, mert egy komolyabb dolog volt a két év alatt, amikor hegesztéskor a fehéren izzó vas beugrott a cipõm nyelve alá, beégve a lábfejembe, ez nagyon sokáig gyógyult, mert hamarjában csak a decken összegyûlt szutykos esõvízbe mártott felmosószivaccsal tudtam lehûteni a sebet.

---

2007, március 31. szombat.

Na kérem. Lecsiszoltam és pontos méretre munkáltam a szegélyeket a konyhában, megcsináltam a korlátot a tûzhely elé, csináltam egy passzentos bakelit deklit a többi szegéllyel szintbe futó peremmel a tûzhely fölé és ideiglenesen összeraktam mindent. Nekem nagyon tetszik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A rozsdamentes lemezzel borított pult peremlécei mahagóni páccal lesznek szinezve. Ahol a ragasztós tubus áll ott lesz a gáztűzhely. A teljes pultsor hossza 365cm, ha ennél hosszabb halat fogunk, nem tudjuk itt felboncolni, visszadobjuk. A pult felett a fehér lapok az edényszekrény tolóajtajai. Felettük a fűszerespolc.

 

---

 

2007, március 30. péntek.

Ma pihenõnap, mert lógott a lába az esõnek reggel, meg hideg is van és kint dolgozva a cockpitban (ott végzem a porosabbját, fûrészelést csiszolást) tegnap is fáztam. Igaz, mostmár egész derûs az ég, de elintézzük a piacot, meglesz a húsvéti füstölt tarja, meg ilyesmi. Nagyjából teljesítettem a márciusi tervet. Helyén beragasztva a mosogató, rozsdamentessel borítva a konyhapult, csúszkálnak a konyhaszekrény tolóajtók, benne a perforált polcok 74db 10-es furattal, az a funkciójuk, hogy a majd beléjük esztergálandó fa tüskék megakadályozzák a tányérok, bögrék, fõzõedények, ilyesmik ide-oda szaladgálását. Van a polcnak 4cm magas pereme, hogy az apróholmi se szaladjon ki megdõlt hajónál, ha meghallja, hogy nyitva az ajtó. Szóval iszonyatosan tudományos. Helyén van a végleges elõlapja a hûtõláda hõszigetelésének és a Varga Gyula megajándékozott egy "normálhûtõ" termosztáttal az helyett amit korábban beraktam és sose kapcsolta le a gépet, mert mélyhûtõhöz volt való. A termosztát gombját és a hibajelzõ piros ledet egy kicsiny rozsdamentes lemezre szerelve az elõlapba sûllyesztettem, nagyon csinos lett.

Varga Gyuláról, minden idõk legprecízebb hûtõgépszerelõjérõl már írtam, bevallotta, hogy korábban neki is voltak hajóépítési és világgámenési tervei, csak visszatartotta az ami az emberek 98 százalékát visszatartja az álmai megvalósításától, de látom a szemén, és ahogy segít nekem mindenben amihez ért, hogy nagyon együttérez velem. Mindíg megköszöni, hogy segíthetett! Tegnap rátörtem a Józsira és lenyomtuk a nagy gépén a léceket formára a pult, meg a gáztûzhely nyílásának szélére amik jönnek, hogy innen se essen le semmi megdõlt hajónál. Ezeket holnap felrakom ideiglenesen. Véglegesen majd a pácolás, lakkozás után. A gáztûzhely helye egyelõre üres marad, egy fedõlap lesz csak beapplikálva, ami késõbb is ott lesz amikor a tûzhely nem mûködik, ezáltal mintegy kiegészítve a pultot és lesz egy rozsdamentes acélcsõ a tûzhely felsõ éle elõtt, amibe jól meg lehet kapaszkodni megdõlt hajónál, meg ráakasztani a konyharuhákat. Ezeket holnap holnaputánra tervezem. A Józsi agyonvállalta magát, úgy, hogy a fiókjaim egyelõre egy hónapnyira látszanak szerencsés esetben, pedig lelki szemeim elõtt már látom amint a sok szerszám eltûnik bennük. Bár nem panaszkodom, a ruhás és konyhaszekrény polcai rengeteget javítottak a korábban eluralkodó általános rendetlenségen, úgy, hogy a szofán alig van valami, semmi akadálya az ebéd utáni félórás alvásnak, amit meg is teszek naponta, remek dolog.

---

2007, mácius 24. szombat.

Tegnap szakadt az esõ, de nem bírtam magammal, csak kimentem a hajóra, na már kifelé szétáztam (pedig nagyjából vízhatlanban voltam) a robogón, ez hazafelé csak súlyosbodott. Mondjuk kint átöltözöm, de aztán este visszaöltözni vizesbe nem volt egy kéjmámor. A konyhaszekrény tolósinje majdnem teljesen kész, az ajtók ideiglenesen a helyükön vannak. Végleges majd a polcok beszerelése után lesz. A fehér bakelit lap tolóajtókra vagy fa intarzia jön, vagy kedvenc holland karikatúristám (a neve most nem ugrik be) szines tengerésztárgyú képei. Majd eldöntöm. Ez tényleg ráér akár vízretétel után is. Ma megint esett, valahogy nem akaródzott megint elázni, úgy hogy pihenõnapot tartok. Helyette tepertõs pogácsát sütöttûnk, azt sokáig kell keleszteni,meg átgyúrni többször, úgy hogy ezzel meg alvással, meg tengerészcsomók kötözgetésével telt a nap. Most friss illatos pogácsát zabálunk és elégedettek vagyunk a sorsunkkal. Holnap sütni fog a nap, megyünk Amapolára.

---

2007, március 21. szerda.

Korábban levakartam a konyha pultról a felhullámosodott dekoritlemez borítást (errõl az elb..omról korábban már beszámoltam) vésõ, egy gyalukés és jelentõs nyers erõszak alkalmazásával. Tegnap belátogattam volt munkahelyemre, ahol a kincseimet õrzöm és kiszabtam 0,8-as rozsdamentes lemezbõl az új borítást. A széleit 15mm magasan felhajtottam, ahol a bútor fûggõleges oldalaihoz illeszkedik, aztán kivittem a hajóra. A mosogatómedence részére kivágtam a nyílást a lemezbe, majd a munkalap 30mm vastag deszkájába. Ma a csaptelep 30mm átmérõjû furatát is megcsináltam. Ideiglenesen a helyére raktam lemezt, medencét, csapot, csak hogy gyönyörködjek benne, aztán kiszedtem és elraktam mindent, mert hozzákezdtem a tolóajtók sineinek készítéséhez, és a csap útban lett volna a többi meg csak sérülne. A dupla csúszósin két 8mm vtg. bakelit-, egy 4mm vtg.rétegelt furnérlemezbõl és egy kõris takarólécbõl készül, az alsó már fent van, két ajtót is kiszabtam bakelitból, összesen hat lesz, ezek mahagónival lesznek borítva.

---

2007, március 19. hétfõ.

Akit csak a hajó(építés) érdekel ugorhat. Ugyanis lazítottam. Rámfért már némi pihenés. Lementünk Balatonra csütörtökön. Csodás idõ volt. Rányitottam a vizet a házra, estére már langyos volt a napkollektor által készített víz. ( energiatakarékosság, villanyboylerrel kevesebbet kell ráfûteni az esti zuhanyozáshoz) Mindíg határtalan elégedettséggel tölt el amikor a magam készítette dolgok kifogástalanul mûködnek. Ezt a napenergiás vízmelegítõ rendszert jó tízenöt éve találtam ki és helyeztem üzembe, egyszer lyukadt ki a mûanyag melegvíztartály (amúgy örökké kellett volna tartson, nincs rá magyarázat, hogy egy vegyszerálló mûanyag hordó zárt padláson mitõl reped meg, tán sok volt neki a max 50 fokos víz?) kicseréltem rozsdamentesre, azóta nincs vele gond. A hajón is lesz ilyen. Ücsörögtünk a padon a vízparton és sütkéreztünk a símogató napsütésben. Ilyenkor mindíg szundítok egyet J. ölébe hajtva fejem. Enyhe, meleg déli szél fodrozta a vizet, egy tõkésréce pár ( a gácsér mintha kínai porcelánból lenne) "legelészett" elõttünk a vizen. Hamarosan megjelent még egy pár. Nagyon érezhették a tavaszt, mert az egyik hím utána vetette magát a másik "feleségének", amit a "férj" nem nézett jó szemmel, mert azonnal támadott, miközben a megkörnyékezett "feleség" minden kacérság nélkül a levegõbe emelkedve menekülésre fogta a dolgot. Repültek egy kört, majd leszáltak és (látszólag) békésen csipegették tovább a számunkra láthatatlan valamiket a víztükörrõl. De valamelyik gácsér megint rákezdte a "szomszéd nõjének" megkörnyékezését. Most is menekült az erényes ara, de a férj nem a csábítóra támadt, hanem az õrizetlenül maradt idegen tojó megkörnyékezésével próbálta elõre kiköszörülni a férji becsületén esetleg megesõ csorbát. Ebbõl megint nagy szárnycsapkodás, erõfittogtatás és körkörös repülések lettek, majd mindenki maradt a párjánál. És ez így ment órákon át. Pont mint az emberek. De hogy ennyire hasonlítanak ránk?! Ez persze hülyeség. Az állatok nem gyújtanak fel kukákat és nem grafittizik össze a mûemlékházakat. Aztán az 1-es, 2-es fõn fokozatosan erõsödött úgy 4-es 5-ösre, bár továbbra is langyos maradt, de a hullámok már kijártak csaknem a pad lábáig, hát megindultunk hazafelé. A házikóm egy kilóméternyire van a parttól. Megállva a falucska fõutcáján a kultúrház falán két márványtábla emlékezik meg az elsõ és második világháborúban elesett helyi lakosokról. Ahányszor erre járok, mindíg eltünõdöm, az azonos neveket olvasva, vajjon milyen szavakkal lehetne annak az asszonynak a fájdalmát leírni, akinek az elsõ háborúban a férjét, a másodikban a három fiát gyilkolták meg? Hol van erre bármiféle mentség, vagy magyarázat?! Bizony gondolkodhatnának ezen mindazok, akik mostanában vérgõzös gondolatokkal fejükben sztárolnak egy sose létezõ múltat....

Tegnap még szép volt az idõ, de ma reggel fél hétkor elkezdett esni az esõ. Egyébként is hazajöttünk volna, de így legalább könnyebb volt elszakadni a tótól, meg attól ami odaköt bennünket. Közben sokat járattam az agyam Amapola körül, ha pihenek utána sokkal kreatívabb vagyok. Újraolvastam sok év után Francis Chichester két könyvét, a "Magányos víz meg ég"-et meg a "Gipsy Moth vitorlással a világ körül" címût. Most, hogy (második) hajóépítésre adtam a fejem, más szemmel olvasom az utóbbi könyvet, mint harminc éve, amikor a Rákóczy Pistivel kalózoztunk a Balatonon. Sokat nyûglõdök a csapnivaló fordításon, amikor néhány nyilván nagy nyelvtudású fordító ahelyett, hogy egy vitorlázót kért volna fel egy -bár szépirodalmi-, de mégis vitorlás szakmunka lektorálására, ezt a Hegedûs Hubert tengerészkapitányra bízta, aki, legnagyobb tiszteletem mellett mégis vitorlás analfabéta. Pedig Sir Francis (mert a királynõ lovaggá ütötte a földkerülésért és megérdemelten) aki egymagában körbehajózta a földet a mainál 30 évvel kezdetlegesebb technikával, nagyon alaposan leírja a tapasztalatait, ami minden vitorlázó és hajótervezõ (nem merem magam így nevezni, de hát belekontárkodtam a szakmába és a maradék életemet erre tettem fel) számára alapvetõ szakmunka lehet. Nos az a zavaros szókatyvasz ahogy a szakmai részek megjelennek a magyar kiadásban, hosszasan elgondolkodtat, hogyan hangozhatott ez eredetileg. Kétségtelenül izgalmas feladat, de az ember vagy olvas egy izgalmas és tanulságos történetet, vagy keresztrejtvényt fejt. Legnagyobb tanulság, hogy a hajót amit a világ legnevesebb tervezõi és építõi kifejezetten az "üvöltõ negyvenesek" ( a 40-es déli szélesség) környékén való földkörûli vitorlázásához az eredeti ár másfélszereséért végül is a rendelkezésére bocsájtottak, elemi hibákkal volt terhes. Kevesebbet ért, mint a 70 évvel korábban Joshua Slocum által összeütött "Spray". A "Gipsy Moth IV" mindenütt eresztette a vizet, nem volt a hajón egy száraz hely a kabinokban, kezelhetetlen, rakoncátlan hajó volt, az ostobán kitalált rig kishíjján kiszívta kezelhetetlenségével az akkor 65 éves ember erejét, az automatikus szélkormány gyenge volt és megbízhatatlan. A hajam az égnek áll milyen felelõsség nyugszik annak a vállán aki hajót tervez. Ehhez képest fikarcnyi kétségem sincs, hogy Amapola tökéletes lesz. Ez ellentmondás, de önbizalmam töretlen.

---

2007, március 15. csütörtök.

A nemzeti ünnepet nagyrészt a ruhásszekrényben töltöttem, guggolva, térdepelve. Na nem azért, mert oda bújtam a beharangozott lázadás elõl, hanem polcokat létesítettem. Ez sem olyan egyszerû persze, mint a szárazföldi szekrényeknél, mert sehol egy derékszög, a hajó oldala mindenfelé dölt síkokat és ívelt felületeket ad, amikhez nem egyszerû hozzászabni a tartókat és polcokat, hacsak nem akarok ujjnyi hézagokat. Sokat kell mérni, szabni és utólag csiszolni. Azonkívül hajón minden polcnak magas pereme van, (lásd Képek 3.) hogy a mozgásnál ne csússzanak le a holmik, persze ha nagy a dülöngélés csak kiesnek, de hát arra való az ajtó, hogy megfogja. Tapasztalatom szerint legjobb teletömni a polcokat a gúnyákkal, (ez általában automatikusan nagyon gyorsan megtörténik) így csökken a mocorgásuk szabadsági foka. Randalírozott fejû csavarokkal rögzítettem a szekrény jobb oldalán a falburkolat nyílásálásának fedlapjait, amik mögött a víz és gázolajcsövek mennek. A szekrény alsó része ahol benyúlik a deck alá egy méter mély, ezt csak úgy tudtam kihasználni, hogy hátul három polcot csináltam a hajtogatós ruháknak, nem mondom, hogy túlságosan könnyû lesz a kezelésük az elõl lógó válfás holmiktól, de hát nem tudom másképp megoldani.

---

 

2007, március 10 szombat.

A fene gondolná, hogy ennyi takaróléc kell ide-oda. Pedig sok heyütt, pl a fürdõszobában olyan tökéletesen illesztettem a fal-mennyezet elemek talélkozásait, hogy egy vékony sikaflex csík elég, de a szalomban ahol falak, mennyezettel és egymással találkoznak a sarokéleknél kellenek. Vagy harmincat számoltam össze, a legkisebbre is elmegy egy fél óra, de a komplikáltabbkra akár kettõ-három is. Már három napja ezeket vágom, gyalulom, ragasztom, csiszolom, csavarhelyeknél fúrom, sûlyesztem ( a végén minden csavarfejet eldugózok majd) és jó, ha a felével megvagyok. Egyelõre ideiglenesen egy-egy csavarral biggyesztem õket a helyükre, hogy össze ne keveredjenek, aztán ha mind megvan visszaszedem és egyszerre pácolom, lakkozom õket és csavarozom majd végleg a helyükre.

---

2007, március 8. csütörtök.

Ma valahogy fáradtabb voltam. Talán mert ahogy a naplóban most visszanézem, nem pihentem múlt hét hétfõ óta és minden nap elég keményen dolgoztam. Ebéd után (nem nagy ügy, egy szendvics, amit reggeli után csinálok, vagy néha két valamilyen süti vagy pogácsa, amit útközben veszek) olyat tettem, amire már rég vágytam. Elõvettem az õsrégi ványadt habszivacsdarabokat, (talán még az elsõ hajóm építésébõl maradtak '82-bõl) helyet kapartam a szofa korpuszán nekik a szerszámok közt és elhanyatlottam. Isteni érzés volt kinyújtózni a fekhelyen, aludtam kb. egy órát, utána mintha kicseréltek volna, újult erõvel fûrészeltem tovább. Most éppen a mennyezet és oldalfalak találkozásánál lévõ íves (mert ugye a mennyezet domború) léceket csinálom, részben ragasztva, hajlítva, részben ahol ez a célszerûbb ívesre fûrészelve. Kõrist használok és mahagónira pácolom õket. (lásd Képek 3.) Csodás anyag, teljesen csomómentes, egyenesszálú, erõs, szívós, tegnapelõtt mit sem sejtve egy 55mm vastag padlóból nekiláttam levágni hosszában egy csíkot, hát az 1350W-os körfûrészt éles vídia fogakkal lefogta. Kénytelen voltam fele vágásmélységgel kétszerre két oldalról levágni. Állítólag a vikingek a hajóikat a kõrisfa északi oldalából csinálták, ahol sûrûbb az erezet, tehát erõsebb a fa.

---

2007, március 7. szerda.

Szorgalmasan matatok a bútorzaton. Nem igazán látványos, viszont eredményes. Bent vannak a konyhapult fiókoszlopait határoló, fa keretre csavarozott rétegelt lemez falak, a gáztûzhelyt határoló bakelit válaszfalak. Megterveztem a fiókokat és a Józsi bevállalta az elkészítésüket, ez gép- és mûhelymunka, nekem a hajón nem menne. Apróságok készülnek aprólékosan, mert most dõl el, hogy szép lesz a bútor, vagy csak használható. Én ragaszkodom a széphez, még ha háromszor annyi idõbe (és melóba persze) kerül is. Ilyenek, mint a mennyezeti fa borítást tartó csavarsort takaró íves lécek, melyhez egy külön sablont kellett csináljak, amire 15,5m sugárra hajlítva rétegelve ragasztom a kõris léceket, vagy amit tegnap este raktam ideiglenes próbaként helyére, az a keskeny-, a hajó oldalívét követõ kecses kõrislap, mely a szofa háttámlája felett végigfutva azt mintegy felülrõl vizuálisan lezája és a profilmart párkányával (ez még a Józsi mûhelyében shelterezik valahol a profilmaróra várva) apró tárgyak leesésmentes elhelyezésére is lehetõséget nújt. Sok óra bent van ezekben az apróságokban, de nem sajnálom, mert vidul a szívem valahányszor ránézek a kezem munkájára.

Így néz ki a szép sűrű erezetű köris csiszolás után amikor még natúr, és így amikor már megkapta a pácot és a lakkrétegeket.

Sokat tépelõdtem a konyhai pult és a deck közé applikált szekrénysor ajtajain. Eredetileg 7db oldalra nyíló ajtót terveztem, nemes egyszerûséggel elhanyagolva azok hátrányait. Nevezetesen, hogy nyitáskor az 50cm mély pultra rányílik a 30cm széles ajtó, ez meglehetõsen útba van a pulton lévõ dolgoknak, meg hogy az ajtó nem nyitható a mosogató csapteleptõl. Végül is tolóajtók lesznek hat darab, dupla sinnel. Ezt meg kell oldjam, hogy elég merevek és szépek legyenek, de mégse túl plump esetlenül vastagok, meg hogy ha bólogat a hajó a hullámokon, ne csúszkáljanak elõre-hátra.

2007, március 1. csütörtök.

Ma nem volt túl eredményes napom. Elõször is rájöttem, hogy tegnap lejárt a VW zöldkártyája, úgy hogy szerelõnél kezdtem, majd 6000Ft. Aztán kimentem a hajóra. Tegnap összehegesztettem és lefestettem egy szögvas keretet, mert némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a fiókos résznek ez lesz az alapja, amit ma hozzáhegesztettem a bordákhoz, így jó masszív lesz a bútor. Aztán összecsapoltam és csavaroztam a fa oldalkeretet felül az asztallappal, alúl a vaskerettel. Nekiálltam felcsavarozni az oldalfalra az asztallap alatt az elsõ polctartó lécet, amit szépen meggyalultam a megfelelõ szögben és lecsiszoltam, de sem megfelelõ fúróm, se csavarom nem volt hozzá, úgy, hogy korábban feirontoltam és elmentem a boltba bevásárolni. Utálok a városban autózni csúcsforgalomban tötyögni, ráadásul hazfelé sávot váltottam volna, jóidõben indexelve, hogy balra átmenjek a kanyarodóba, ahhoz szoktam, hogy aki indexel beengedem, gondoltam velem is így bánnak, na ez hiba volt egy erõszakos modern kor szülte kisfiú fekete Alfával viszont inkább gázt adott, nehogy má' bemenjek elé, majdnem összeütköztünk. Sebtében mutattam neki homlokomra mit gondolok róla, ne ettõl annyira felháborodott, hogy elfelejtve mennyire siet, hazáig követett és kioktatott, hogy ebben a korban már abba kell hagyni a vezetést, majd közölte, hogy éjjel szétszedeti a pribékjeivel a kocsimat. Aranyos nem? Tiszta Chichago.

---

 

2007, február 28. szerda.

Kivágtam a gáztûzhely helyét a munkalapban. Iszonyatos por lett amikor csiszoltam a széleket a fûrészelés után. Kiszabtam a bakelit oldallapokat, de csak azután fogom felcsavarozni, ha bent lesznek a fiókcsúszkák az oldallapokkal, meg a fiókok mögötti polcos tárolók. Nem akarom elkövetni mégegyszer azt a hibát amit a gépházban hebehurgyán beépített boylerrel csináltam, hogy utána alig tudtam a tönkcsõ tömszelencéjéhez hozzáférni. Így bár készek az oldalalpok és a fiókoszlopokat elválasztó keretek, de még nem rakom be õket, a hátsó polcokkal kezdek, amíg sok hely van. Az egy méter mély helyre ostobaság lenne ilyen hosszú fiókokat szerelni, ilyen hosszú fiók kezelhetetlen, ezért fél méteresek lesznek a fiókok és mögöttük lesz ugyanennyi mély polc, aminek lenyitható ajtaja lesz. A fiókok kihúzása és félrerakása után lehet kezelni. Nem túl egyszerû, de olyan dolgok tárolására megfelelõ lesz, amit aránylag ritkán kell bolygatni. Pl. biztos el kell rakni egy csomó "szárazárút" ez lesz a kambúza (tengerésznyelven az élelmiszerraktár) lisztnek, rizsnek, tésztának, sónak, cukornak stb. csak akkor kell kinyitni, ha elfogy a kéznél lévõ kilós adag. Dolgoztam hét végén is, de hétfõn pihentem, mert szakadt az esõ, majd a hó, nem indultam neki a zegernyének. Szerencsére egy napig tartott a tél, tegnap már sütött a nap, ma ugyan szemerkélt, de azért kimentem végigdolgoztam kilenc órát el is fáradtam rendesen. Megerõsítést kaptam a rádióból, miközben a faalkatrészeket illesztettem egy szélestudású gyógyász épp azt ecsetelte, hogy a férfiak azért halnak meg korábban, mert nyugdíjba menetelük után elvesztik aktivitásukat, elhíznak, eltunyulnak, míg a nõk továbbra is gályáznak a háztartással. Hát engem ez nem fenyeget.

2007, február 23. péntek.

Nekiláttam a konyhasornak. A szofába átpakoltam minden anyagot, ami a munkalap alatt volt felhalmozva, a tetejére meg az összes szerszámot ami a munkalapon állt ugyancsak hegyekben.

 Elõtte papundeklivel takartam a friss furnérlapokat, hogy ne sérüljenek, koszolódjanak. Lenolajos beeresztésük és lakkozásuk késõbb jön, amikor sok mindent egyszerre fogok felületkezelni. Amit tervezgettem, hogy néha ledõlök kicsit szunyókálni ebéd után a szofára, az még egy darabig terv marad, mert a teljes felületet beborítják a szerszámok. A munkaasztal kíválóan elfért az "U" közepén, így remek sok hely van a konyha munkáihoz. A hûtõ (kivéve a fedelet) kész, kell beépíteni mosogatót csapteleppel, kivágást, alap és oldallapokat, tehát komplett fészket a gáztûzhelynek és meg kell csinálni a hatfiókos edénytarót. Ez utóbbitól félek a legjobban, a balatoni konyhabútort amikor csináltam akkor is a fiókokkal kínlódtam a legtöbbet. De az is jó lett ez se lesz másképp, csak hajón minden egy kicsit bonyolultabb. Ha március végére kész lesz a konyha meg leszek elégedve magmmal. Sokat méricskéltem és rajzolgattam egész délután, hogy szépen álljanak majd össze a dolgok, ne kelljen a végén számtalan takaróléccel palástolni a pontatlanságokat, a nem kellõképpen átgondolt illesztéseket.

---

 

2007, február 22.csütörtök.

Múlt hét csütörtökön lementünk Balatonra, onnan meg szombaton Zalakarosra 25-ös jolle flottatalálkozóra. A flottából kiköszöntem a múlt évben, mert nem vitorlázom már a "Tengerész"-szel, (aki nem tudja ez az elsõ saját építésû hajóm neve, 25-ös jolle, húsz évig vitorláztam vele a Balatonon) két vitorlással ugyanaz a helyzet, mint egy seggel és a több lóval, szóval búcsút vettem a flottatársaktól, de kaptam egy meghívó emailt és annyira elöntött a nosztalgikus vágy, hogy ismét együtt legyek a régi versenyzõtársakkal, barátaimmal, hogy elmentünk. Hát megvallom kár volt a pénzért. Persze jó volt látni azokat akik ott voltak, de nagy szomorúsággal töltött el, hogy a társaság (nagyobbik) fele távollétével tüntetett. Torzsalkodások, sértõdések, ostoba presztizsviták, kicsinyes, öt korsó sör ára éves tagdíjemelésen való szarrágás vert éket azon emberek közé, akik Port Lacajban tíz lépésre putriznak egymástól házikójukban és a hajóik egymás mellett vannak kikötve. Erõlködnöm kell, hogy ez a rossz érzés ne mossa el azoknak a kellemes balatoni túráknak az emlékét, amikor 15-20 hajó ment együtt kikötõrõl kikötõre, amikor 60 emberre fõztem amikor nálam kötött ki a vidám csapat. Személyes véleményem, hogy a flotta szét fog hullani. Kiöregedés, kihalás okán végsõsoron, de sietteti a belsõ bomlás. Nagy kár. Pedig a 25-ös (aki nem tudná 25m2 az alapvitorlázat, 8m hosszú hajó) a Balatonra legjobban illõ hajó, amelyik 25 centit merül felhúzott schwerttel, tehát bárhol kiköthet, nem csak méregdrága kikötõkben, ugyanakkor túrázáshoz már elég kényelmes, gyors, persze nem a" rohanógépekhez" képest, (így hívom azokat a szerintem inkább sportszer, mint hajó kategóriába sorolható soktrapézos nullakényelmû izéket, amiket a sebességhajszolás teremtett) de bármelyik, akár nagyobb kajütös hajóval bármikor felveszi a versenyt. Valamikor '86 körül abszolútban nyertem Földvár-Keszthely versenyt és bent voltam a Kék szalagon az elsõ harmincban 150 körüli indulónál, többször vertem meg olyan hajókat mint pl. a "Tramontána", egyszer szegény, azóta meghalt Izsák Szabolcs magyar vitorlázólegenda csodálkozva kérdezte egy Mihálkovits befutó után, amikor pár méterrel vertem az általa kormányzott "Hárpiát" a híres 30-as scherenkreuzert, hogy " mitõl vagytok ilyen gyorsak" Na ennek vége. Lesz a 25-ösökbõl horgászladik, meg pár mohikán versenyez majd yardstick számmal öszevontban. Szóval bármelyik volt flottatársamat bármikor szívesen látom az Amapolán, de többet nem megyek közéjük, mert csak összefacsarodik a szívem az egykor lelkes és délceg csapat egyre fogyatkozó maradékának látványától. Hétfõn Judittal fatelepre mentünk és vettem két tábla fözésálló 9mm vastag nyír rétegelt lemezt, amibõl kiszabtam a szofa, matracokat tartó lapjait. Nagyon passzentosak lettek, pedig J. végig tanácsokkal látott el mit hogy csináljak. Túl a tréfán valóban jó szeme van gyakorlati dolgokhoz remekül lehet vele dolgozni, aki mûködött már együtt kétbalkezes okoskodó "segítõkkel" tudja mekkora erény ez. Ha valamikor az ember elkezdett dolgozni a hajóján a klubház udvarán, annyi okoskodó járt arra, aki mind belepofázott, vagy "segíteni" akart, hogy a végén már valami husáng után kezdtem el nézegetni, amivel elhessegetném õket, de a sárkányrepülõ korszakomban se volt ez másképp, és mások is ezt érezhették, mert egy tréfás mikulásajándékozáskor az egyik pilótatársam "jótanács elhárító kézi készülék" néven füldugókkal ajándékozta meg a sorshúzáson neki jutott társunkat. Kedden és szerdán befejeztem az oldallapokat, meg a baloldali falhoz való rögzítést is megoldottam úgy, hogy a burkolaton és hõszigetelésen keresztül 6-os meneteket fúrtam az acél bordákba és odacsavaroztam egy kõris lécet, amihez rögzítettem az ágykeretet. Nem fog alattunk leszakadni, bármit is csinálunk rajta. Lecsiszoltam a rétegelt lemezek éleit, kifúrtam a lyukakat, amin átdugva az ujjam fel tudom emelni õket, ha az alattalévõ helyre cuccolni akarok. Töprengtem rajta, hogy csináljak e a függõleges lábazaton ajtókat. Ezek hasznosak lehetnének a ki-be pakolásra és így nem kellene a matracokat felszedni. De arra is csábítanak, hogy az ember csak úgy betömködje, meg kirángassa a dolgokat, miközben a hátsó részben azt se tudom már mi van. Úgy, hogy nem lesznek ajtók, csak a matracok alatti fedlapok nyitásával közelíthetõ meg a "rakomány". Összeállítottam le is fényképeztem.

Ma reggel szakad az esõ, amíg várok, hogy javuljon, írom ezt a naplót. Azon spekulálok, hogy eredetileg a következõ feladatnak az "U" alakú szofa közepén álló asztal elkészítését terveztem. Ez egy gyönyörû, a Rákóczy Pisti által kitalált csuklós szerkezettel emelhetõ, sûlyeszthetõ (amikor nem asztal, hanem ágy) mahagóni borítású bútordarab lesz, de ha most megcsinálom, ki kell dobjam azt a munkaasztalt ami jelenleg a szalon közepén áll, mert kettõnek nincs hely. De ha kidobom, a szép asztalt kell majd a további, a szalonban végzendõ munkák során pakolásra, esetenként erõteljesebb igénybevételre használjam, amitõl -bármennyire is letakarom, védeni próbálom- az maradandóan sérülhet. Ha belegondolok az a kiselejtezett 80x80-as éttermi asztal, amit jelenleg munkaasztalnak használok, a munka kezdetekor ahogy két éve kinézett, meg most a sok festékfolttal, lyukakkal, fûrészbevágásokkal, satuszorítással.....hát elég reménytelen a szép asztal megóvása. Azt hiszem az asztalt késõbb csinálom, rámegyek a konyhasorra. Ezzel csak az a bajom, hogy kellene tudjam a gáztûzhely pontos méretét, ami típusfüggõ. De majd a legnagyobbnak hagyok helyet, ha kisebb kerül bele, majd hézagolok.

---

 

2007, február 14. szerda.

Múlt hét pénteken meg szombaton pihentem a nagy ijedtségre, de -bár a görcsös köhögés nem akart abbamaradni-, vasárnap csak kimentem a hajóra. Ragyogó idõ volt Judittal lemahagónifurnéroztuk a navigációs táblát és az oszlopfõre kiszabtuk és felcsavaroztuk (+ ragasztottuk) a rögzítõ gallért . Hétfõn J.kitartó unszolására meglátogattam a gégészetet, azon feltétellel, hogy ha tíznél többen várakoznak, nem maradok ott, hanem menten megyek a hajóra. Na mindössze ketten voltak, kivártam. Kaptam köptetõ szirupot, meg vettek torokkenetet, ennyi. Eredmény egy hét múlva. A nap hátralevõ részében meg tegnap kiszabtam mind a 12 lécet ami az "U" alakú szofát tartja a szalonban az asztal körül és hogy a Komár Józsi is örüljön, kiautóztam hozzá és másfél óra alatt a gépein megcsináltuk a csapokat és lyukakat, kivágásokat a végekre illetve a közbensõ helyekre. Ugye a 12 lécnek van legalább 24 vége, meg a négy hosszúnak közben is kellett 2-2 csapfészket marni, ha kézzel csináltam volna ráment volna legalább egy nap, de lehet hogy kettõ és persze nem lett volna annyira passzentos, mint így géppel. Ma össze is állítottam, ragasztottam, csavaroztam az egész keretszerkezetet az elõlapokhoz, amiket szintén ma készítettem el, legalábbis azt a hármat ami az asztal körül van. Még kettõt kell kivágni az elejére (az "U" két végére), de ezt majd hétfõn, mert holnap lemegyünk kicsit Balatonra, hét végén meg Zalakarosra. Nagyon szép haladás, ha jövõ héten kivágom és felrakom a keretekre a rétegelt lemez lapokat, amik a matracpárnákat tartják majd, akár le is lehet heveredni egy kis ebéd utáni szunyókálásra. Meg is fogom tenni. A legfõbb jó, hogy bár idõnként még mindíg elõvesz a fuldoklásig tartó köhögés, de erõm visszatért, tegnap és ma is végig bírtam a 8 órás mûszakot (ráadásul sok mozgással, guggolással, kényelmetlen testhelyzetekben tekeregve) egy rövid ebédszünettel (korábban csináltam hosszabbakat is, de több napot így dolgozva nagyobb pihenõt kell tartsak, ami végsõ soron elviszi az idõnyereséget) ismét képes vagyok a szokásos 120 lépés/perc tempóval közlekedni, amivel pont a megfelelõ ütemben veszem a zöld lámpákat a Baross téren és a Thölöly úton, és a harmadikr is felszaladtam hazaérve kettesével véve a lépcsõfokokat, bár a végén azért kissé ritka volt a levegõ.

2007, február 8. csütörtök.

Tegnap úgy döntöttem, hogy meggyógyultam, nekiláttam a navigációs tábla oldalának. Elég bonyolult volt kiszabni, mert minden oldala ferde, sáskalábbal vettem le a szögeket és biztos ami biztos kivágtam papírból is. Mindennek dacára nem voltam benne biztos, hogy passzolni fog, volt már rá eset, hogy az ilyen szabálytalan alakot újra kellett csináljam, mert elsõre nem lett jó. Fúrtam rá felülre egy rakás 16-os furatot, (ez a legnagyobb fúróm) hogy tudjon szellõzni. Aztán mielõtt a helyére raktam volna kivágtam pontosan a furnérokat amivel beborítom majd ha a helyén lesz. Az elõlap jobb oldalának furnérozása nem volt felhõtlen, mert itt nehéz sarkok, rések vannak, ahol csatlakozik a válaszfal felsõ deszkájához, ahová be kell csúsztatni a kivágott vékony (1mm) vastag furnért, ami kontakt ragasztóval lehetelen, mert az elsõ érintésnél összeragad és már nem is mozdul, ezért epoxit kevertem, hõsugárzóval megmelegítettem, hogy jól follyon és ezzel ragasztottam fel a helyére. Majd ha leveszem róla a szorítókat meglátom milyen lett, de jó reményeim vannak. Aztán helyre tettem azt a macerás oldallapot. Nos egy milliméteren belül volt az illesztés! Meg is dícsértem magam, sokat adok a véleményemre, ez való nekem, nem a sorkérdés! Büszkén ballagtam haza. Egész jól vettem a három emeletet, csak a végén kezdtem el köhögni, de már megszoktam. Gondoltam én. Hajnali három felé felébredtem. Köhögtem... volna. Szóval az a helyzet állt elõ, hogy a torkomban lett valami amit ki kellett volna köhögjek, de ahhoz ugye egy nagy levegõt vettem volna a számon át, de egy visszacsapó szelep lett a gégémben, ami csak kifelé engedte a levegõt, befelé elzárta a levegõ útját. Az orrom meg hogyan-hogynem tökéletesen eldugult. Minden levegõ kijött a tüdõmbõl és semmi mód nem volt azt pótolni. Fuldokolva vergõdtem a fürdõszobába, haláltusámban a víztõl (arcba, szájba) remélve menekvést. Laposra zsugorodott tüdõm izmai kétségbeesetten próbálták szétfeszíteni a tüdõpumpát, a szájon át való légzés abszolút nem mûködött, az orrom járatai a teljes erõfeszítéssel való légzési próbálkozástól még jobban összelapulva csak néhány köbcenti levegõt engedtek tán át, intubálni (a "Vészhelyzet"-bõl tudom, hogy azt kell ilyenkor)nem tudom hogy kell és mivel, gégemetszést úgyszintén, még átfutott az agyamon, ha felvágom oldalt az orromat, talán lesz levegõm, de erõm már nem nagyon volt hozzá. J. kétségbeesetten nézte és kérdezgette, mit segítsen. Jutott eszembe a Galambos Éva doktor tanácsa, aki figyelmeztetett, hogy fontos az orr mûködõképesen való tartása és ehhez eukaliptuszolajat, vagy vietnámi balzsamot javasolt. Az eukaliptuszolajat megvettem amint járóképes voltam, de a vietnámi balzsam sokkal hatásosabb volt, egy kevés az orrcimpára azonnal megnyitja a porszívót. Nos azt próbáltam kétségbeesetten, minden maradék életerõmmel Juditnak mondani, hogy "vetnámi balzsam", de hát hiányzott az a levegõ ami a hangszálaimat megrezegtette volna, csak hörögtem, amit szegény nem tudott lefordítani. Aztán mielõtt meghaltam volna valahogy megértett és hozta. Innen sikertörténet. Az elsõ kenésre megnyíltak az orrjárataim és megmaradtam. Még vagy negyed öráig köpkötem, köhögtem, de tudtam túl vagyok a nehezén. Azért annyira beszartam, hogy felhívtam az ügyeletet, ahol az ilyenkor a telefont felvevõ aszisztens (ugye a doktor urat csak akkor keltik, ha már nagy a baj) megpróbált meggyõzni arról, hogy biztos csak a torkom száradt ki, aztán mégis összehozott a dokival, aki azt mondta menjek be. Ekkor már egész jól voltam, bár a beszéddel voltak nehézségeim, mert a gégém az elmúlt svédtornától idõnként begörcsölt, de felöltözve robogóra pattantam és bementem az ügyeletre. Amire odaértem, már a friss levegõ, meg a kiköpködött pár deci hurut hatására nagyjából rendbe is jöttem. A doktor gyerek meghallgatott és kijelentette, kutya bajom. A vietnámi balzsamra azt mondta, hogy hülyeség, nekem meg az volt az amit mondott. Felírt néhány gyógyszert, aztán kikísért az ajtó elé ahol rágyújtott, az asszisztensével egyetemben. Mégse mentem hiába, mert elmagyaráztam neki milyen veszélyes a dohányzás, aztán elrobogtam patikát keresni. Amit találtam az zárva volt, ami meg ki volt írva, hogy ügyeletes (VII. Teréz krt. 41. ) ott nem volt patika. Hát hazamentem és a vietnámi balzsamot a kezem ügyébe helyezve visszafeküdtem aludni. Ma J. kiváltotta, Kalcium, meg Claritin,azaz két antiallergén, meg C vitamin. Ja meg orrcsepp. Ez került 3000Ft-ba. Csk tudnám hol a gyógyszerár támogatás amiért megy most a nagy sírás. Most jól vagyok, de nem mentem ki a hajóra, hátha még pihennem kell. Hát megértem pár hónap híjján 62 évet, de így még nem jártam.

---

2007, február 6. kedd.

Hát a betegség után jött a balsiker. Miután e naplóban nagyjából mindenrõl beszámolok ami velem történik, ezt se hallgatom el. Hétfõ 8 :15-re idéztek a "Legyen ön is milliomos"-ba. Nos olyan félbetegen, lábadozva betámolyogtam, délután 3 felé kerültem sorra. Tegnap lement két felvétel, ma három, teljes kudarc ami engem illet. Nem tudom fiatalon mennyire voltam gyors, de most amíg elolvasom a sorkérdést, értelmezem, megoldom és bepötyögöm a gépbe, bifokális szemüvegemmel fel-le tekintgetve, az legkevesebb 10-12 másodperc. Csak annak van esélye aki úgy tudja nyomni, a gombokat, hogy közben nem veszi le a szemét a monitorról. A fiataloknak ez 5-6másodperccel kevesebb, de volt ma másfél(!!!) másodperces megoldó is. Ha jó választ adtam, az azért nem volt jó, mert sokáig tartott, amikor meg siettem, elrontottam a választ. Ha meg netán úgy éreztem, hogy jó voltam, akkor elromlott a gép és megismételték a sorkérdést. Egyébként is elképzelni nem tudtam volna elõtte, annyi technikai hiba volt. Ez se volt kellemes. Ennyi. Az életbe többet nem játszom ilyet. Amúgy amit a játékosoktól kérdeztek abban nem voltam rossz, de hát kit érdekel egy szószerint outsider? De közben egész rendbe jött az egészségem, bár ma éjjel még felébredtem, hogy menten megfulladok, de az erõm visszatérni látszik, úgy, hogy folytatom a hajóépítést az a nekem való.

---

2007, február 1. csütörtök.

Nem hittem volna, hogy ennyi ideig elhúzódik a betegség. Pedig nagyon fegyelmezett voltam, feküdtem, mint darab fa, mondjuk orvos nem látott, de csak teletömött volna antibiotikumokkal. J.-hoz kihívtam, végigszedte a kúrát, ugyanolyan beteg mint én. Múlt hét Pénteken volt Kata lányom szalagavatója, már láztalan voltam, bár fuldokoltam a köhögéstõl, de összeszedtem magam, bírtam nehezen ameddig lement a két táncuk, de annyira megviselt a frakkban lábukra meresztett szemmel csoszogó fiúk mackószerûre vett "keringõje" hogy hazamenekültem, be is lázasodtam újra. Érdekes volt ahogy az azonos korú lányok és fiúk kinéztek, a lányok szinte mind érett nõk, pláne sminkkel démonosítva, néhányuk a szerencsétlenebb génekkel megáldottak már kezdõdõ hurkákkal koravénre érettek, a fiúk meg egészen taknyos kölkök még, nyálasszájú tacskók akik most léptek meg a pelenkából. Minden apai elfogultság nélkül, Kiskata szerencsés a hamvas karcsúságával, természetes mézszõke hajával, a smink ellenére nem mutatott többet 19 éves tényleges koránál.

Szóval hétfõn már nem bírtam tovább a tespedést, kimentem a hajóra, de hiába erõltetem, nem megy a munka. Fáradt vagyok, kikészít a köhögés, erõm semmi.Azért megesztergáltam a gombokat a csavarok végeire a könyvespolcra,

kiszabtam a térképasztal dekorit borítását, de be kell lássam, nem vagyok még távolról se erõm teljében, úgy hogy tartok még pihenõt a hét végéig, legalább átnézem kicsit tudásom hézagjait, (ha tudok kicsit feltöltök belõle)ugyanis hétfõn lesz a "milliomosjáték" felvétele RTL-éknél és hátha... Persze legvalószinûbb, hogy a sorkérdésen se kerülök túl, mert sajnos ha tudom is a dolgot, lassú vagyok, legalábbis lassabb mint a fiatlok, több idõre van szükségem a könnyû kérdések felfogásához, értelmezéséhez, megválaszolásához mint nekik. A nehezekre meg nem tudok válaszolni. De ha már belevágtam, komolyan veszem a hülyeséget.

---

2007, január 24. szerda.

Marha mázlink volt, hogy épp minden bevásárlás és a több napra elõre fõzés lezajlott. Még a kaja megmelegítése is rendkívül fárasztó. Én ma vagyok elöször láztalan, csak még ezeket az éles szélû nehéz téglákat kellene a tüdõmbõl kiszedni. Ma már az a 17 lépés ami az ágytól a WC-ig van sem tünik anyira nehezen teljesíthetõnek mint még tegnap is, hogy kapaszkodni kellett a bútorokba. A héten nem lesz hajóépítés az biztos. Most megpróbálkozok némi kamillás inhalálással.

---

2007, január 21. vasárnap.

Ember tervez..... J-nak 38.9 volt a láza ma reggel én meg olyan fáradt vagyok reggel, mint máskor egy átdolgozott nap után este. Megbeszéltem a munkaadómmal, hogy ápolási szabadságot veszek ki. A hajóépítés bizonytalan idõre szünetel. Viszont a köhögésünk mintha csökkenne.

---

2007, január 20. szombat.

Ma nem mentem ki a hajóra, pedig tegnap még buzgott bennem a tettvágy. J. egy hete köhög, éjszaka alig alszik, azt hittük javult valamit, aztán tegnap visszaesett és én is rákezdtem, bár (egyelõre legalábbis)nem annyira súlyos a bajom, neki hõemelkedése is van én csak elerõtlenedtem, úgy, hogy pihenek egy napot. Most felváltva ugatunk, száraz, fullasztó, kínos, kongó köhögéssel. De ez valami járványszerû lehet, most voltam a közértben, a pénztárosnõ ugyanígy adta elõ. Tegnap kevés híjján készre csináltam a térképasztalt, alatta az asztallal azonos alapterületû térképtároló fakkal, elõtte való napokon pedig a mûszertáblát a térképasztal felett. Már csak furnérozni kell mindkettõt és a kevés kész dolgok közé sorolhatók. Ja és végleges szigetelõ burkolatot kapott az asztal alatt a hajóorrba menõ 12V-os akkukábelek csatlakozása és az 1/1-es áttételû 1000VA-es leválasztó-transzformátor, melyek mindezidáig tekintet nélkül a zárlat- és érintésvédelmi szempontokra szabadon (és fõleg szigeteletlenül) álltak a padlólapon. Tegnap elhoztam az autót a szerelõtõl, mert (utólag nagyon helyesen) úgy döntöttem, hogy nem állok neki utcán szerelni, 2500Ft-ba került, ezért kár lett volna hozzákezdeni. Mindjárt ki is szállítottam a Józsitól a maradék száraz kõris és mahagóni anyagaimat, neki csak útban volt. Elõbbit mindjárt még nála a nagy "Felder" (pillanatnyilag tán a világ legprofibb asztalosipari gépenek gyártója)gépen felcsíkoztuk 40X25-ös lécekre, ebbõl lesz az "U" alakú ülõ(az asztal lesûlyesztésével fekvõhellyé is alakítható)bútor váza, fejben már megvan, tervem, hogy februárban akár már kint is tudjak aludni a hajón. Most (majd)minden anyag ami a bútorhoz kell kéznél lesz, ha a nagy gépen kell valamit profilmarni, levágom méretre és csak azt a darabot viszem ki a Józsihoz, az apraját a kézi gépeimmel megmunkálom a helyszinen.

---

2007, január 15. hétfõ.

Annyit panaszkodtam már, hogy minden munka több idõbe telik, mint amire eredetileg számítottam, hogy engem is meglepett, amikor nekiláttam a "korinthosi" oszlop és a térképasztalt az "U" alakú szofa/ücsörgõtõl elválasztó párkány és válaszfal összerakásához és nem egész két nap alatt ez a rendkívül látványos belsõtéri elem kész is volt.

Az oszlop alsó és felsõ részét a mahagóni párkánnyal, a hosszanti furatokba epoxiba beöntött 25mm külsõ átmérõjû acélcsõ "köldökcsap" fogja össze, erõs mint egy lámpaoszlop. Még a térképasztalt is kiszabtam tegnap. Az elõlapja 90cm széles (az asztal szélessége) és 40 cm magas lesz. Úgy vélem kényelmesen elfér majd rajta mindaz amire valaha is szükségem lesz. Kezdetnek csak az URH rádiót építem be, de késõbb lehet lesz nagyobb GPS-em, tán radarom is, ki tudja milyen uraságtól levetett, vagy alkalmi vétellel lep meg a sors. A szekrény kb 40cm mély, át kell majd valahogy szellõztetnem, hogy ne fõjenek meg a veszteséghõtõl a dolgok benne, az aljára már kivágtam 4db 230V-os dugalj, meg 2db 12V-os szivargyújtó aljzat helyét, legyen hova bedugni a különféle töltõket. (laptop, telefon, kamera, akkus kéziszerszámok, meg még ki tudja miféle firlefranc ami nélkül nincs már élet) Mennyivel egyszerûbb volt a Slocumnak, egy viharlámpával egy bádog órával (õ hívta így) iránytûvel és szextánssal, pár térképpel körbehajózta a földet. Igaz amikor másodszorra nekiindult el is tûnt örökre. Ma amúgy pihenõnapot tartok, mert úgy döntöttem kiröhögtetem magam. Szóval rendszeresen kitöltöttem a "Legyen ön is milliomos" játék kérdéseit a neten és mit tesz isten kisorsoltak. Na ma volt némi telefonos szûrés után a válogatás. Az elsõ barcohbánál lebuktam, a Leonardót kellett volna kitalálnom, de egyszerûen nem ment. Elbuktam egy sorkérdést is, pár másik dolog azért ment, úgy hogy nem porig égtem, csak lángoltam. Nem árt az ilyesmi, kellõképpen visszavesz a túlzott önbizalmamból. Mondjuk szívesebben szerepeltem volna le egy randa pasas, mint egy csinos lányka elõtt. Mégis mozog a Freud?

---

2007, január 12. péntek.

Nekiálltam a fehér bakelit falburkolatot a szalon bejárati falán mahagóni furnérral beborítani. Igazából késõbb akartam csinálni, elõször a szalon bal oldalán, térképasztal szofa irányban nyomultam volna bútorilag, de a rendkívül sérülékeny furnér csíkok, amiket ki kellett vigyek a hajóra, mert a könyvespolc farészeinek felrakása elõtt le kellett furnérozzam a falat, mindig láb alatt voltak, adódott, hogy a legjobb, ha feltermelem õket a helyükre, ott nem fogok rájuk lépni. Hál Istennek azért maradt még belõlük, ezeket bedugtam egy 100mm széles 2m hosszú vezetékcstornába, amin a hátsó kabinban mennek majdan a drótok, ami szélesebb volt és nem fért bele, azt a csatorna tetején betekertem selejt lepedõbe és felkötöttem a mennyezetre ahol nem sérülhet és útban sincs. Azért is jó volt ezt a munkát most csinálni, mert az oldószeres (toluol) kontakt ragasztó (kaiflexet használok) fojtogató kipárolgása miatt (nem vagyok egy szipuzós alkat) nyitva kellett tartsam a bejárati ajtót, ami a rendkívüli meleg idõjárásban (legalább 10-15 fok van napok óta) nem okozott gondot. Magam is meglepõdtem pedig számítottam rá, hisz így terveztem, hogy milyen gyönyörû lett a faburkolattal a fal. A technológia amúgy a következõ. A bakelit falat egyszer-, a furnér csíkokat kétszer kel bekenni a ragasztóval, majd száradás után a furnért a falra, a helyére nyomni, a két felületet egymásra maszírozni. Ha egybõl nincs pont a helyén, akkor nagy baj van, mert ha a két ragasztós felület egyszer egymáshoz ért, többet nem lehet elmozdítani. Nekem sikerült az egész homlokfalat "betapétázni" anélkül, hogy hibáztam volna, a 10-10,5cm széles csíkok hézag nélkül illeszkednek egymáshoz, szép homogén felületet adva. Tegnap a térképasztal lapjának tartóit csavaroztam a helyülre. Hosszas tépelõdés elõzte meg ezt az aránylag csekélyke munkát, mert véglegesítenem kellett az asztal méretét. Amikor a DETERT hajókon vasaltuk a tengereket, hatalmas asztalokra teregettük a földabroszokat, mert lepedõnyi térképeket használtunk, a másik véglet az a 42 lábas Beneteau, volt amivel Horvátországban a tengeri vizsgát tettem,(amúgy egy kalap szar, ha igazán tengerre megyek elõtte még sokat kell tanuljak a szakkönyvekbõl) csak A3-as térképek voltak rajta és egy aprócska térképasztal. Szóval az én asztalom durván 90X90 centis lesz. Mélyebbe nem érek be, tehát felesleges, a szélességet pedig ha növelném, a szofával kellene 2m alá menni, ami ha leheveredek rá kényelmetlen. Ha ennél nagyobb térképet használnék, majd összehajtom.

---

2007, január 4. csütörtök.

No kilazultunk megint. Most jöttünk haza. Isteni volt a Balaton. Volt napos, meg esõs idõ is, de végig meleg volt. Mínusz még éjszakára se nagyon, tegnap meg olyan napsütéses idõ és a levegõ szaga is mint tavasszal. Az orgonabokrokon duzzadnak a rügyek látszanak a tobozszerû levélkezdemények, akárcsak az aranyesõ ágvégein. Mi lesz itt ha megjönnek a fagyok? Mondjuk én vagyok az utolsó akinek hiányzik a tél, de lehet, hogy nem lesz ennek jó vége. Például a növényi kártevõk, mint két éve a gyapjaslepke, aminek a hernyói cafatokká zabálták a mogyoró és tûztövis bokraimat, akkor is állítólag az enyhe tél miatt szaporodtak el. Mi lesz az idén? Nappal sétáltunk, esténként melengettük a lábunkat a kandallópárkányon. Itt. A tûz lobogását gyakran jobban szeretem bámulni mint a TV mûsort. Olvasgattam. Mostanában antikváriumokban vásárolok, mégis olcsóbb mint a lassan megfizethetetlen új könyvek. Mondjuk így se olcsó, az én "olvasgatás" tempóm egy könyv egy-max. két nap.Tegnap kiolvastam Artur van Schendel (holland) "A Johanna Maria fregatt" c. könyvét. Szomorú történet egy emberrõl (Jacob Brower vitorlamester, késõbb hajóács és fedélzetmester) aki egy új hajóra kerül ifjú korában, melybe beleszerelmesedik, attól kezdve csak annak szeretete élteti, kínlódik rossz kapitányokkal, hitvány tisztekkel (aki nem hajózott el sem tudja képzelni, milyen érzés szar emberek alatt szolgálni hajón hónapokig esetleg évekig, tudnék mesélni gépüzemvezetõimrõl, pedig én egy évszázaddal késõbb hajóztam, amely puhább korszak volt és a DETERT sokkal különbb emberállományból válogathatott, mint a tengeri országok, ahol közönségesebb foglalkozás volt a tengerészkedés mint nálunk) megvénülve egész élete keresményébõl megvásárolja, amikor már mindketten "roncsok" és azon leli halálát. Én megértem. No szóval hazajöttünk, ez már a boldog újév. És most se zuhanhatok neki Amapolának, mert megint van egy rakás hivatali intéznivaló. Ingatlanbevallás, gázártámogatás, parkolási engedély ügyitézés, bírósági beadvány készítés, meg még amit kifelejtek. Ja és még jó, hogy beindult a Balatonon az autó és haza jöttünk vele, mert azóta nem indul, úgy hogy szerelni kell. Undorító.

 

---

2006, december 30. vasárnap reggel.

Hát végeztem azzal amit mostanában célul tûztem ki. Tegnap Judittal összeállítottuk a könyvespolcot. Az alsó és felsõ lécet a babákon keresztülmenõ, menetes végû 6-os acél szálak tartják össze. Alúl a csavar vége nem látszik, mert a bakelit (dupla, 2x8mm) polcba menetes furatokat készíttem, ezekbõl áll ki, felûl meg kis, fából esztergált sapkákat fogok rátenni.

 

A célkitûzésekre amúgy nem lehetek túl büszke. Amikor még csak terveztem a hajót, úgy gondoltam, hogy két év alatt kész leszek vele. Egy percig se becsültem alá a feladatot, végül is két év nem kevés idõ. Még amikor 2005 májusában belemásztam a teljesen üres hajótestbe, akkor is úgy gondoltam, hogy 2006- ban kész leszek vele. Amikor valamely részfeladatra vetem rá magam, buzog bennem a tettvágy és az optimizmus. Ezeket a részfeladatokat mindíg (legalábbis idáig) sikeresen oldottam meg. Igazából csak éjszaka, amikor felébredek valamiért, (szerencsére ritkán, mert nagyon jól alszom, pl. Judit dühöngött, hogy öt óra felé petárdáztak, én fel se ébredtem rá) talán mert az óriási önbizalmam ilyenkor még alszik, kezdek pánikolni, kavarog a további rengeteg teendõ a képzeletemben és az az érzésem, soha nem leszek képes befejezni életem utolsó alkotását. Most éber állapotomban azt mondom 2008 tavasza elõtt nem lehetek készen. Ha fiatalabb lennék, nem is izgatna a dolog, hisz egy- két év mit számít? De így, bent járva a 62. évemben, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mennyi lehet még hátra, lesz e idõm ez után az óriási munka után még valamicskét élvezni is az eredményét? Megannyi kétely. Ugyanakkor ki az aki tudja meddig él? Ahogy egykori osztálytársaim sorra halnak, de a nálam 5-10 évvel fiatalabbak közt is arat a halál, az élõk meg marék szám szedik a tablettákat, míg én napi fél coverexszel bent tartom a vérnyomásom a 120-130-as sávban, mit izgassam magam egy két év csúszás miatt? Még ha ez a hajóépítés egy nemszeretem dolog lenne, lenne jelentõsége. De ha õszinte akarok lenni magamhoz, az építést, az alkotást legalább annyira élvezem, mint a hajózást. Ez az én életem....ilyen.... ilyen melós, ilyen nempihenõs, ilyennek szeretem, tart ameddig tart, nem számolom, nem tervezem túl, mert minden számolgatás értelmetlen, homokra épített vár, mert tarthat az életem még évtizedekig, de meghalhatok akár ma is. Szóval BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK! Most megyünk Balatonra, sajnos korcsolyázni nem tudunk, mert jég sehol, de sebaj, majd sétálgatunk, meg megpucolom a maradék diót.

---

2006, december 25. hétfõ és karácsony.

Nem szabad nekem pihenni. A múltkor is így volt, amikor lementünk Balatonra. Nekem csak a hajóépítés tesz jót. Annyira megfájdult a derekam a nagy semmittevésben, alig tudok mozogni. Lehet, hogy megártott a diódarálás? Judit vett egy remek kis diódarálót, merthogy a robotgépet a hajón villanyszûkében nem tudjuk majd használni. Hát igazán már alig hiányzik tényleg a darálón kívül más, legfeljebb egy-két évi munka a hajóból. Úgy, hogy ki is próbáltam a darálót. És a beigli remek lett! Most henyélünk és zabálunk, ahogy karácsonykor illik. Csodás zoknikat kaptam a Jézuskától, úgy, hogy lesz mit széthegeszteni jövõre is. Ha netán valaki olvassa e sorokat, boldog karácsonyt és újévet kívánok neki és ha küld egy mélt, hogy olvasta, talán több kedvem lesz írni is az újévben.

---

2006, december 23. szombat

Az volt a tervem, hogy szerdán azért kisuhanok a hajóra és rakok egy réteg lakkot a polc elemekre, de délután három lett amire a hivatalban végeztünk, úgy, hogy itthon maradtam. Csütörtökön, magam se gondoltam volna (és hányszor volt már ilyen és még hányszor lesz) majd fél nap elment az alkatrészek átcsiszolásával. A lakkozás viszont gyorsan ment. Pénteken ugyanez mégegyszer, végül ma összeraktam a konyhasor felõlit. A jól végzett munka 

 feletti örömömben meghívtam a Vizáról a Béla bócmant egy karácsonyi sörre. Amúgy nem vagyok egy haverkodós típus, de nagyon feldobott a siker, a Béla meg jó kollega volt annakidején és kifogyhatatlan a tengerésztörténetekbõl, ami mindíg nosztalgiával tölt el. Végül is karácsony van. Úgyhogy aztán nem is erõltettem a munkát, hanem hazatértem. Karácsonykor szünetelek, de a két ünnep közt befejezem a könyvespolcot is, ez lesz a karácsonyi ajándékom magamnak.

---

2006, december 20. szerda. (reggel)

Ellógtam a szombatot. Szégyen, de az egész napot elmolyoltam itthon. Na vasárnap aztán rárontottam Amapolára és átcsiszoltam a polcalkatrészeket és lekentem a Milesinél vásárolt méregdrága (szívtam is a fogam, de tényleg szép) mahagóni páccal. A hétfõ faszállítással telt. Minden drága, a tervezett mahagóni anyag megfizethetetlen, kõrisre álltam át. Az a felébe kerül, de az is sok, így kimentem Hárosra, ahol késeseléket lehet vásárolni, ami a furnérgyártás hulladéka. Sokat kellett válogatni, mert a fa közepe marad meg, ahol a geszt magja a lombos (kemény) fák nagyrészénél használhatatlan, mert üreges, repedt, kuszaszálú, úgy hogy azt a részt ki kell dobni. Ráadásul a furnérgyártási technológia az alapanyag vízben fõzésével jár, így az anyag csöpög, annyira vizes, majd beszartam, amire a pár köbméter 4m hosszú deszkát átválogattam, olyan nehezek voltak. De megalkudtam a nénivel egy aránylag kedvezõ árban és vettem két tetõcsomagtartónyit. A gond, hogy ezt a vizes anyagot alaposan ki kell szárítani. A mûszárítást nencs kedvem megfizetni, így lécekkel kihézagolva beraktároztam a hajó alá, ahol szárítja a szél, jövõ nyárra csak kiszárad. Ha elgörbül, akkor megvettem életem legdrágább tüzifáját, de ha nem, hanem ahogy remélem, szépen kiszárad olyan 15% relatív nedvességre (most 100) és megmarad a formája, akkor jó vételt csináltam. A bedolgozhatóság optimuma 8% körül van, ezt csak mûszárítással lehet elérni, de szerintem pár száz éve is csináltak aránylag jó bútorokat igazi fából, (ebbõl a fából a bútorzat lesz) nem azokból a szarokból amikbõl mostanában, pedig nem volt komputervezérelt faszárítókamrájuk. Tegnap ráraktam a polcalkatrészekre a második lakkot (az elsõt még a farakodástól remegõ inakkal, hétfõn) meg vagyok elégedve a küllemmel. Zseniális ötletem támdt egy (ritka) megvilágosult pillanatomban, arra nézvést, hogy lehet kiküszöbölni a falburkolat korábban elképzelt szükségszülte látványzavaró díszléceit (a lényeg, a "D" fejû önmetszõ csavarokat kicserélem sûlyesztett fejû metrikusokra és eldugózom a fejeket) ezért csavarboltba mentem és kaptam még 400-as csiszolóvásznat, igaz arany árban, de szerencse volt így is, mert a hidegben nincs sok kedvem a lakkozások közt a szabadban vízbecsiszolni. Ma karácsonyi bevásárlás és önkormányzati ügyintézés lesz.

---

2006, december 16. szombat.

Csütörtök reggel csúnya köddel és hideggel köszöntött. Már hajnali fél hatkor kinyílt a szemem. Ilyenkor hiába akarok tovább aludni, beindul az agyam, kavarognak a gondolataim, persze fõleg a hajó dolgain, mit, hogyan fogok csinálni. Kifejezetten szeretnék ilyenkor még egy kicsit lustálkodni (nyugdíjasként igazán megengedhetném magamnak) de ehelyett valahogy megbabonázottként azt veszem észre, hogy bal kezem felhajtja a takarót, testem felülõdik és jobb lábam (mindíg jobb lábbal kelek, nem a babona miatt, hanem mert úgy áll az ágyam a fal mellett) már a papucsban van. Egyébként is úgy mûködök, hogy ébredés után másodpercekkel teljesen éber is vagyok, a félálomban csoszogók, szemüket dörzsölgetõk, "amíg nem iszom meg a reggeli kávémat nem tudok felébredni" típusú emberek valami más anyagból vannak. Szóval annyira beindultam, hogy bevágtam a reggelimet és hét elõtt már a hajón voltam. Még ebben az alapjában véve használhatatlan idõben is szép volt a reggel a hajó környékén. A szélcsendben tükörsima Duna vizén koránkelõ tõkésrécék halásztak, miközben a 150 méternyire lévõ Kvassay hídon a ritkás ködben elmosódva hömpölygött Csepel Pestre igyekvõ autós népe. A forgalom zaja ide már csak mint tompa zümmögés hallatszik, majdnem csönd, nyugalom és béke, mélyen beszívtam a tiszta, immáron télies illatokkal telt dunalevegõt, megvolt benne még az a perverz gyönyör is, hogy azok ott hajtanak mint állat a megélhetésre, vagyonra, egzisztenciára, pénzre, vagy egyszerûen csak viszi õket elõre a lélekben lakozó remanencia, míg én itten gyönyörködöm éppen a kacsákban, élem a személyreszabott hajósbékém. Összeszedtem ami szerszám a mûhelymunkához kellett, többek közt kellett köszörüljek bent egy 16-os csigafúróból egy olyan Forsztner fúró szerûséget, ami nem szakítja ki a fa szálait kezdéskor és fenékfúróként mûködik. Ezzel kell a korlátfákba az esztergált "babák" csapjait besûlyesztenem. Ezt részben állványos köszörûvel, részben oszlopos fúrógépben pörgetve sarokcsiszolóval sikerült tökéletesen megcsinálnom. Délután társasházi közgyûlés volt, megszabadultam számvizsgáló bizottsági funkciómtól, jöjjenek a fiatalok! Tegnap(pénteken) bent kezdtem mûhelyben, mert a pontosság miatt állványos fúrógépre volt szükségem, meghozta a Józsi a profilléceket, csak egy kicsit rontotta el a méretet, így korrigálható volt a babák arrébfúrásával. Az az igazság, hogy én is elrontottam az elsõ célzó furatsort, mert fordítva jelöltem be a konyhai polc talplécére, amikor újra jelöltem és fúrtam, a Józsi hibáját is kiküszöböltem, így neki nem kellett újra gyalulni a felsõ lécet, amibõl az eredeti méret szerint elõl kilógtak volna a babák, mert mély lett a ciráda a léc szélén. Délután az egész hóbelevancot kivittem a hajóra és elkezdtem a hosszakat méretre igazítani. Úgy jöttem el, hogy a konyha oldalt ideiglenesen összeállítottam és megelégedetten nyugtáztam, hogy pont olyan lett, mint amit elképzeltem.

---

2006, december 13. szerda.

Az a helyzet, hogy második napja esztergálom (pedig hogy örültem amikor azt hittem, egy életre végeztem a faesztergálással és az ezzel kapcsolatos faporszívással és általános mûhelytakarítással) a kisebb- nagyobb totyakos oszlopocskákat amik a polcok elején lesznek hivatottak a tetejükön lévõ korlátfákkal megakadályozni a hajó dûlöngélése esetén a dolgok leborulását. Megértettem a munkásmozgalmat. Bár összesen csak 34 ilyen munkadarabot kellett készítsek, de a közepe táján már annyira undorodtam a csupa egyforma darab (illetve 8 a nagyobból, 26 a kisebbikbõl) monoton esztergálásától, hogy rájöttem mit érezhettek emberek hajdanán, amikor még nem automaták csinálták ezeket a tucattermékeket, drehálták ugyanazt nap mint nap száz-, vagy ezerszám. Hát persze, hogy utálták, a mocsok kizsákmányolót aki kitalálta. A Radu Lukács (aki olvassa a naplót tudja ki az) is azért lett pankrátor, mert idõnként muszáj volt kikapcsolódásképpen torkon ragadjon valakit. Annyira agyamra ment a dolog, hogy az utolsó hat darabot jusztis másmilyenre csináltam, mint a többit. Persze ezzel több, lassabb lett a munka, de legalább változott a forma (milyen igaz, "a változatosság gyönyörködtet" latinul nem tudom) és remélem jól fog mutatni. 20 db a fûszertartó polcnál olyan dundi cirádás, 6db meg amfora formájú. Vagy minden ötödik lesz az amfora, vagy a középsõ hat. Majd meglátom hogy mutat jobban. Akinek meg nem tetszik azt lerugom a hajóról. De legalábbis nem kap se sört, se mézespálinkát. Ezek lesznek a rendszeresített italok Amapolán.

---

2006, december 9. szombat.

Szeretem a változatlanságot. Minden reggel legyen csak ugyanolyan. Nem kellenek a meglepetések. Amikor megelégelem a reggeli piszmogást, kivillamosozok, vagy kirobogózok, ritkábban (csak ha nagyot kell cuccolni) kiautózok a hajóra. Béla bócman már ott festeget valamit a Vizán, (az a második világháborús német partraszálló harckocsiszállító amirõl már írtam, a fedélzetmesterek pedig a világ minden festékét képesek felkenni a hajókra ) tudom elõre, hogy amikor üdvözlöm, az órájára fog nézni és valami ilyesmit mond "Elkéstél, mi már annyit dolgoztunk, hogy bronzérmes se lehetsz", vagy "Mi van délutános mûszak?" Ma se volt másként, mint ahogy minden nap a héten. Én meg mindíg megjegyzem, hogy persze este hétkor meg õ nincs sehol, merthogy õk a Mikivel hatkor kezdenek és délután kettõig dolgoznak. De hát õk hivatalban vannak én meg szórakozok. Bár szerintem a Béla is csak passzióból csinálja, mert másképp nem jönne ki szombaton, meg vasárnap is, ahelyett, hogy otthon szekíroztatná magát a feleségével. Csoda ez az idõjárás, ma is 13-15 fok körül volt, ki is használtam, kihordtam a hét ablakkeretet a hajó mellé és lecsiszoltam 320-as papírral a negyedik lakkréteget és felhordtam az utulsó ötödiket. Belsõ téren 5-6 réteg, külsõ téren 12-14 réteg lakk amit elfogadhatónak tartok, persze ezt csak én csinálom, a profik kettõt, hármat kennek legfeljebb. Az elsõ réteg arra való, hogy lefogja a szálakat, másnap csiszolás, olyan 120-as körüli papírral, majd 2-3 réteg "nedves a nedvesre", majd kikeményedés után csiszolás 320-assal és beltéren egy utolsó réteg, kültéren az egész folyamat legalább mégegyszer. Nagyobb felületen vízbe csiszolni minden réteg közt kikeményedés után 4-500-as vízpapírral. Mindíg nagyon híg lakkot kell keverni és a lehetõ legvékonyabb rétegben felhordani. A végén nem szabad a fa erezetének tapinthatónak lenni, a légy seggre kell csússzon rajta, akkor jó. Persze így el is tartott a hét keret nyolc napig, (bár sokat piszmogtam a mennyezet-fal találkozás záróléceinek méretre szabásával, beillesztésével) de hát ez nem profimunka, csak amatõr, szóval jobb. Tökéletes volt az idõ a lakkozáshoz, a téli nedvességben semmi por, a falevelek is lehullottak, nincsenek röpködõ apró rovarok, sem nyárfavirág vattapamacs ( ami minden klímaberendezés kondenzátorát eldugítja májustól júliusig) pitypangszöszmösz, ami mindíg beleragad a friss lakkba, festékbe a szezonban, a símogató napsütésben az enyhe szellõ optimálisan szárította az utolsó lakkréteget. Mielõtt rámsötétedett volna, levágtam öt kõris lécet, amikbõl a mennyezet borításának csavarfejeit fogom takarni, meg kivágtam három bakelit táblát amikbõl a gépházajtót csinálom. Azért siettem, mert ezeket a sok fûrészport termelõ sokméteres vágásokat, ha rossz az idõ nem tudom a szabadban csinálni, a szalonban pedig macerás összesöpörni és állandóan portalanítani. Megterveztem és lerajzoltam a szalon teljes hosszában bal oldalon végigfutó könyvespolc esztergált "babák" tartotta "korlátját", illetve a konyhasor feletti polc hasonló, de alacsonyabb fûszer és konyhai apróholmik "korlátját". Lesz vele egy csomó esztergályos munka, amit a por miatt utálok, az alsó cikornyás profilléceket és a felsõ "korlátokat" a Józsinak kell majd a gépével méretre marni. Este kissé bonyolultan tudtam hazajutni, pedig robogóval rendkívül rugalmas a közlekedésem, (értsd behajtani tilos, útelzárás, piros lámpa nem gond) mert a stadion egész környékét, beleértve a Thököly utat is rendõrök zárták a Puskás temetése miatt. Nekem, tán eleve puritán voltom miatt, személy szerint alaposan eltúlzott volt a monumentalitás, mindenki "öcsije" megérdemelte a nemzet gyászát, de ekkora felhajtásra ha még észnél létekor céloztak volna neki (úgy halt meg mint az apám, csak tovább vergõdött, mert jobb orvosi ellátásban részesült, lassan törlõdtek a fileok a merevlemezérõl és a végén csak a tudattalan test maradt, minden kontroll nélkül) kiröhögte volna õket. De hát ha mi elkezdünk túlzásba esni... Pl. mindenki tudja, õ is nyilatkozta, (épp a tegnap esti archív interjúban láttam) hogy csak honvéd focista mivolta és a több pénz érdekében hagyta, hogy kinevezzék katonatisztnek, ugyanazok akik utána katonaszökevénynek minõsítették és ha a kezük közé kaparinthatják, tán ki is végzik, nos most elõlökték dandártábornokká, (huszárok fekete lovon, ágyútalpon vinni egy focista koporsóját...)ha nem is ugyanazok, de ugyanaz a fajta, a hatalom körül nyüzsgõ seggnyaló falka. Gondolom ment a licit, a temetés ürügyén hogy állítsunk szobrot saját ötleteinknek, vagy hogy senki nem mert ellenezni túlzásokat, mert a többiek tán azt hiszik, hogy irigyli a jó ötletet, vagy az ötletgazdánál kevésbbé tartja nagyra öcsit, (Eszembe jut, amikor egyszer valaki hangtalanul iszonyú büdöset, fingott a buszon, mire valaki megszólalt, hogy "Nahát aki ezt a disznóságot csinálta, szégyellje magát és a következõ megállónál azonnal szálljon le!" Egyenes következmény, bár többen készülõdtek leszálláshoz, de senki nem mert leszállni.) Ez a temetés nem arról szólt, akit temettek, hanem akik éppen temetik. Méltóságos uraim ott a felvégen, szerényebb méltóbb lett volna.

---

2006, december 4. hétfõ.

Szombat, vasárnap, meg ma is a belsõ ablakkereteket állítottam össze. A baloldali három készen van. 

 200x400mm-esek, mélység a hõszigetelés és a belsõ borovi fenyõ burkolat vastagsága, azaz 80mm. Baráti tanács ellenére nem csináltam nyitható ablakokat sehová, mert félek a beázástól, a rendkívül vastag hõszigetelés megóvja a belsõ tereket a túlmelegedéstõl, szellõztetésre meg elég az 1m2-es felûlvilágító, illetve az ugyanekkora kétszárnyú bejárati ajtó. Ez most már biztos, nyári hõségben (olyan forró volt a fekete külhély, hogy nem lehetet megfogni) egyszer se emelkedett a belsõ hõmérséklet magasabbra mint a külsõ, pedig a felülvilágító még nem is volt kinyitva. (még kész sincs, csak a nyílás, az meg ideiglenesen fedett) Ennél csak kedvezõbb lehet a helyzet, ha a vizen lesz a hajó, ami hûti a feneket. Mielõtt a kereteket a helyükre illeszteném, készre lakkozom õket (5- 6 réteg) és meg kell csináljam a hézagokba a borovi lécek beszabását az ablakos függõleges szalon fal és az ívelt tetõ találkozásánál, mert azt amikor a hajópadlókat felcsavaroztam," lezséren" elhanyagoltam.

2006, december 1. péntek.

Üsszejött pár intéznivaló, (ha esze lenne az Alliance biztosítónak, megbecsülne, mint ügyfelet a 10-es bónuszommal, vagy 15 éves hûségemmel, ehelyett emelték a díjat, ha az utcáról bemegyek olcsóbb mint ha maradok, no kiléptem és 20%-al olcsóbban kötöttem mással) de azért minden nap kimentem a hajóra, ha csak néhány órára is. Továbbra is a szalonbam dolgozom. Apropos szalon. Sokszor emlegettem már, talán nagyképûen hangzik, de idõtlen idõk óta így hívják kis és nagyhajókon azt a helyet, függetlenül a méretétõl, a hajó eleganciájától, ahol le lehet ülni étkezni. Tehát nem az a trendi cifrázás amikor a manikûrös bótot (meg tán még a pedikûröst is) (mû)körömszalonnak, az ótvar olasz meg kínai göncök árudáját ruhaszalonnak hívják, de ide sorolnám még a stúdiómániát is, mint a lámpastúdió,(=gagyi olasz világítótestek) konyhabútorstúdió (= két év alatt szétrohadó, vagy elsõ költözködés széthulló pozdorjabútor), kozmetikus stúdió, stb. Szóval a szalonban kivágtam az ablakkeretek pontos helyét a borovi fenyõ burkolatban, ezek idáig csak nagyjából voltak kihagyva és beillesztettem a mahagóni kereteket. A ragasztás, csavarozás lesz a következõ napok feladata. Ha nem is blondel keretek, az talán túlzás lenne, de nagyon szép fazonos léceket csinált a Józsi, nem az a tucatmunka. Persze elég piszmogós, az összeállítás, méretre vágás. de ez adja meg a belsõ térnek azt a régidivatú szépséget, (nem túldíszítésre gondolok!) ami a modern gyári hajókból nekem annyira hiányzik. Az ára a sok kézi muka.

---

 

2006, november 28. kedd.

Alig vártam már, hogy kiérjek a hajóra. Minden szép rendben (illetve rendetlenségben, szóval ahogy hagytam), Amapola nem vette zokon, hogy 12 napig hanyagoltam. Bár nõnemû a drágám, (angolul pl. mondják ha szép hajóról van szó, hogy "She is a proud Lady") de minden más nõnél türelmesebb. Folytattam a villanyszerelést. Nem tudok betelni vele, hogy megszünt a stecklámpázás, ahova fény kell, csak kapcsolok egyet és lõn világosság. Ma már nem is áramtalanítottam eljövetelkor, mint eddig mindíg az egész hajót, csak a szalon lámpát kapcsoltam le, meg a rádiót. Az intelligens töltõ (szinte hallom, ahogy dörmög magában és számolgatja hány amperral kell tölteni éppen az akkukat) mutatja hol tart a töltéssel. A 230V-os dugaljak egy 1000VA-es leválasztó trafóról kapják a feszültséget,(ezt ma építettem be) így maximális a biztonság, gyakorlatilag nem fordulhat elõ áramütés, még vizes közegben sem. Ez a teljesítmény elég alapban azon fogyasztók részére, melyek hosszabb távon parti áramról üzemelnek, amennyiben nagyobbra van szükség, egy dugalj van a fõkapcsolótáblán direktben a parti áramra kötve, ekkor csak a parti táp védelme korlátozza a terhelhetõséget. Mind a 12 V-os rendszer negatív pólusa, mind a parti táp védõvezetõje össze van kötve a hajó acél testével, de a test sehol nincs felhasználva áram vezetésre, az amúgy elvileg azonos potenciálon lévõ nullavezeték és a védõvezeték, illetve a fézis és nullavezeték esetleges felcserélése (parti csatlakozásnál elõfordulhat) esetén hibajelzõ glimm lámpa jelez. Fémtestû hajóknál nagyon fontosak ezek a dolgok, elõfordulhat galvanikus korrózió, de súlyosabb esetben áramütéses baleset érheti a hajó mellett fürdõzõt, (!!) ha nem vigyáz a konstruktõr ezekre a dolgokra. Behúztam az árboctõig a jövendõbeli árboclámpák tápkábelét, itt kell csináljak egy kötõdobozt (a beázás ellen nem a decken, hanem még belül ) ahol szétválasztható a kábel az árboc kidöntésekor. Ugyancsak helyére került ma a szalon jövendõbeli ülõgarmitúrája alatti fõ kábelpályára az elsõ vízmentes válaszfalon átmenõ kábel az oldalsó pozíciólámpák és a fuxlyuk ( a német fuchslochból, a régi gallion idõkben angolul fore -castle, mostani modernül nem tudom, a magyar tengerjáró hajókon picónak hívtuk, ez az a helyiség, ahol régen a martrózok szálláshelye volt, majd késõbb amikor a balesetveszélyes helyrõl a modern hajókon a legénység a felépítménybe költözött, ahol korábban csak a tisztek lakhattak raktárhelyiség lett, nálam is az) világitása részére. Igyekszem minden kábelt még a bútorozás elõtt helyretenni, így könnyebb. Persze ez nem azt jelenti, hogy késõbb, ha olyasmikat kell bekötni, amire jelenleg még nem is gondolok, (ki számított tizenöt éve a lakásában internetre, amikor még a vezetékes telefonhoz is telefonkötvényt kelett venni) nem lehet majd aránylag egyszerûen kábeleket ide-oda behúzni, erre elég (a Rákóczy Pisti szerint akármennyi, akkor se elég) lehetõség van megfelelõen elhelyezett nyílásokkal, kábelcsatornával, tartalék védõcsövekkel.

---

 

2006, november 27. hétfõ.

Ellógtam 12 napot. 16.-án csütörtökön lementünk egy hosszú hétvégére Balatonra és nem akaródzott hazajönni. A hétvége 20 fokos meleggel, csodás napsütéssel köszöntött be. Persze lent is volt sok dolog, fél napot tartott csak a falevelek összegereblyézése és még maradt a fákon annyi, hogy kétszer neki kell még fogjak. Az összes növényi eredetû hulladékot komposztálom. Na nekiálltam kilapátolni a tavalyit, erre kidõlt a komposztáló falából egy nagy darab, a kedves elsõ osztályú téglák kissé szétfagytak a hat év alatt (2000-ben csináltam) érdekes 20 éves koromban segítettem barátaimnak ún. "társadalmi bontásban" (ha lebontod tied az anyag) lebontani Óbudán egy egyemeletes házat, a 100 éves téglák amikor leestek egymásra a padlás legtetejérõl a pinceszintre, szikrát hánytak és egy se tört el, hát speciel a tégla minõségének nem tett jót a modern technológia. Mondjuk az én falazóhabarcsom se volt éppen fagyálló, alighanem spóroltam annakidején a cementtel. No kilapátoltam jó nyolc púpozott talicska szép fekete zsíros gilisztadús komposztot, ez annakidején falavél, fû, konyhai hulladék és a kandalló fahamuja volt. Aztán újra falaztam a komposztáló mûtárgyat és másnap amikorra meghúzott a habarcs, beletermeltem a hulló falaveleket. A Balaton minden nap más arcát mutatta. Volt, hogy a símogató napfényben lágyan csobbantak hullámai a parti köveken a gyenge déli szélben, el is aludtam a parti padon J. ölébe hajtott fejjel, másnap délután meg a naplemente csodálatos színorgiájában gyönyörködhettünk. Keddre elromlott kissé az idõ, naná, hogy kitaláltam, nézzük meg hátha hagytak a falubéli bennszülöttek némi diót a temetõ és a szõlõk közti fákon. Persze orbitális baromság az egész, ahelyett hogy kimennénk a piacra és megvennénk, a szemerkélõ esõben mint a gyûjtögetõ õsember és õsasszony túrtuk az avart és össze is szedtünk annyi diót, hogy meglesz belõle a karácsonyi dióskifli tölteléke. Kiteregettem száradnia a galériára a kandalló felett egy használt lepedõre meg újságpapírra, na erre tele lettünk hangyákkal. Viszont esténként nem kellett TV-t néznem, mert elég dolgom volt törni, pucolni a zsákmányt. Még maradt belõle legközelebbi alkalomra is. Mondtam J.-nak, miközben az avarban kurkásztunk bokáig-csuklóig sárosan, hogy jobban jártam volna, ha helyette egy olyan igazi hosszú mûkörmös kurvát hoztam volna magammal, mennyivel termelékenyebb lenne a tíz mûkörmével, mint J. a kis virággyomtalanító kaparócskájával, de õ kételkedett benne, hogy egy olyan eljönne velem ide és igazat kellett adjak neki. Aztán csütörtök-péntekre megint megszépült az idõ, hatalmasakat sétáltunk a szõlõhegyen, meg az erdõben. Barátkoztunk a kocsmáros kecskéjével, bizalmatlan állat, a kaját elfogadja, sõt mekegve követeli, de ha meg akarom símogatni egy ökölvívót megszégyenítõ reflexxel ugrik félre. Érdekesen alakul a felettünk lévõ dombság. Valamikor nagyobbacska szõlõk, kevés borospincével uralták a tájat. Aztán jött a késõi Kádárkorszak, megsokasodtak a szerény, pincéknek álcázott nyaralók, lakókocsik, kerti bódék, a szõlõültetvény fogyott. Mára kipusztultak a házikók, legtöbbjük rom, mindenfelé táblák, hogy "ez a telek eladó" és van néhány pincének, présháznak már alig nevezhetõ szép tekintélyes ház, legtöbbje német, osztrák tulajdonossal. Szõlõ alig. A régi tulajdonosok megöregedtek, meghaltak, az örökösök meg dolgoznak inuk szakadtáig a piacgazdaságban, nincs idejük szõlõre présházra, és az ezzel együttjáró komótos életstílusra. Hol van már a kertben pepecselés?! Pedig gyönyörû ez a vidék, a magasabban fekvõ részrõl belátni a Balatont Tihanytól Szemesig. Esténként megleptek bennünket a cicák, pár házzal feljebb van belõlük vagy 6-8 darab, mindenki eteti õket, két- három hónapos apróságok és végigkoldulják a környéket, mindíg van nálunk macskakaja, hálából dorombolnak az ölünkben. Estére jól esett a kandalló melege, a nagy rönkök vörösen izzottak az üvegajtó mögött, ami nagyon látványos, egyetlen hátránya a tüzifámnak, hogy valami olyat sikeredett vennem, amit gyakorlatilag lehetetlen felhasogatni. Profi baltáim vannak, mégse bírok velük, kínomban a 10 kilós "népszava" kalapáccsal püföltem keresztûl a baltát a rönkön, de szomorúan kellett tapasztalnom, hogy míg a balatoni ház építése kezdetén, úgy 16 éve amikor ugyanezzel a kalapáccsal még nyolcat- tizet voltam képes sújtani a többszáz kilós sziklákra, (amiket a pince gödörbõl szedett ki a markoló és nagy számban törtem össze, hogy beépítsem a falba) mielõtt elfogyott volna az erõm és sok kis fényes pont táncolt volna a szemem elõtt, most ez a harmadik sújtásnál jelentkezett. Fogy az erõm az évekkel sajna. Úgy, hogy egész rönkökkel tüzelek, amiket puhafával rakok körbe, ezekrõl indul be a tûz a rönkre. E célból az erdõbõl kihordtam egy csomó kidõlt fenyõt, olyan karvastagságúakat és láncfûrésszel felaprítottam õket. Ez se volt túl könnyû, idõnként oxigénhiányom volt, nehéz munka, de a szervezet számára ér annyit mint a tenisz, vagy a golf, bár kétségtelen kevésbbé elegáns.

---

 

2006, november 15. szerda.

Bajban vagyok mindíg, ha a dátumot kell kitalálnom, most is kimentem a konyhába megnézni a falinaptárt (Tudom a gépen is megnézhetném, de most mindenben a testmozgásos megoldást választom, pl. gyalog és villamossal megyek a hajóra, napi kétszer 10-15 perc sietve gyaloglás jót tehet a kondíciómnak, elsõ napokban kifejezett izomlázam volt tõle a sípcsontom elején lévõ részen, tehát igenis használ, a villamoson pedig végállomástól végállomásig Jókait olvasok, ez is használ.) mert az hogy milyen nap van, elvesztette minden jelentõségét, nekem minden nap egyforma (hálistennek) úgy, hogy azt, hogy szerda van is csak onnan következtettem ki, hogy "Vészhelyzet" volt tegnap este a TV-ben. A hajón villanyt szerelek bõszen, mindenféle vezeték, kábel megy a padlódeszkák alatti védõcsövekbe, vezetékcsatornába, a burkolatok alatti, annakidején behúzószállal jóelõre elhelyezett gégecsövekbe, mindenfelé lámpákat, dugaszolóaljzatokat létesítek. Alapos akarok lenni amikor kitalálom a helyeiket, persze tapasztalatom szerint ez a dugaszolóaljzatoknál lehetetlen, mert azokból a használat során mindíg kiderül, hogy egyrészt kevés van belõlük, másrészt ami van az rossz helyen található. Az idõjárásal kifejezetten szerencsém van, alig volt nap, amikor be kellett csukjam a szalon ajtót és füteni (villannyal), így tudom a koszosabb munkákat (bakelitek fúrását, fûrészelését a konnektorok takarásához ahol a polcokba vannak besûlyesztve) a cockpitban végezni, ahol könnyebb a takarítás. Sok idõ megy el az ide-oda pakolással, mert bármennyire kipakoltam is a belsõ terekbõl, ahol kábelezek mindent amire mostanság nincs szükségem (pl. a nagy állványos ventillátort, amit mindíg felborítottam valamivel, de nyáron kellett a hõségben,((no ez mostanában nem fenyeget)) meg amikor a gépházban hegesztettem hogy meg ne fulladjak) de sok a nélkülözhetetlen holmi, amit bárhova rakok is biztos, hogy a következõ kábel behúzásához pont ott kell felszedni a padlódeszkát ahova felhalmoztam, bepaszíroztam valamiket. Szóval mindenfelé lámpák ragyognak fel és hamarosan szinte alig kell majd (kábel)hosszabbítókban botladozni, mert minden szerszámot be lehet majd dugni a konnektorba akárhol. Ez persze hülyeség, amikor úgy igazán rázendítek, a hatos sávdugó a hosszabbító kábelem végén kevés, mert egyszerre használok több fúrógépet,(elõfúrás, átfúrás, sûlyesztés, csavarbehajtás) dekopír fûrészt, két-három sarokcsiszolót, (vágás, durva és finomcsiszolás) szalagcsiszolót, körfûrészt, hegesztõtrafót, ja és a magánycsökkentõ rádiót is mindíg hurcolom oda ahol épp dolgozom. Idõnként (gyakran) annyira összegabalyodnak a kábelek, hogy ki kell húzni mindent és kitisztázva újra dugdosni.

---

 

2006, november 9. csütörtök.

Kedden mindenféle más dolog volt, pl. Kiskatának szobabicikli összeszerelés, (Hogy mi lesz itt, ha már mindent a kínaiak fognak csinálni és hogy a Rákóczy Pisti példájával éljek, mi abból fogunk élni, hogy egymás lábáról levágjuk a körmöt, merthogy pillanatnyilag úgy tûnik képtelenek egy nem túl komplikált mûszaki cuccot méretpontosan elkészíteni és a szerszámok amiket hozzá adnak használhatatlanok, valószinûleg visszasûlyedünk egy korszakkal korábbanra. Valahogy úgy fejlõdik a világ, hogy a minõség elvész az ár oltárán, ha valami kétszer olyan szar, de 10%-al olcsóbb, nyerõ a piacon) de tegnap már termeltem. Elhoztam a Komár Józsitól a belsõ ablakkeretek darabjait, ez alkalommal szomorúan értesültem, hogy a mahagóni anyag elfogyott, venni kell egy adagot a továbbiakhoz. Vacilálok a tölgy és kõris alkalmazásán, egyrészt hozzáférhetõbb, olcsóbb és a világosabb szin tágasabb érzetet kelt a hajóbelsõben. Még a kínai példához, telve vannak a barkácsárúházak használhatatlan szerszámokkal. Régóta fájt a szivem egy kisebb méretû dugókulcs (Crova) készletre, nagy van, még tengerész koromban vettem Szingapúrban, de az apróságokkal mindíg kínlódtam, hiányzott a racsnis szár, meg persze a minõség, megõrjít, ha a csavar feje elforog a kikopott (kínai, vagy olasz, mert õk a másik fekáliagyártók) kulcsban. No most rászántam magam, vettem egy PROXOON német készletet 8000-ért, ez kitart amíg élek, kéjmámor vele a munka. Szívtam a fogam az áron, de tegnapelõtt kissé megnyugodtam, miközben hazafelé ballagtam (be kellett adjam a robogót a szerelõhöz, mert annyi baja volt már, hogy rettenet, menni ugyan ment, de a fékek pl. már betegek voltak) betértem a Fétis szerszámboltba, ott a hasonló készlet 15000Ft volt. A múltkorjában hallgattam egy rádiómûsort, ahol a szavatosságról, garanciáról volt szó, amit ugye amióta EU vagyuk kissé lazábban kezelnek, nos egy ember betelefonált, hogy vett egy vízpumpafogót, ami elsõ használatkor eltört, visszavitte a boltba, ahol közölték vele, hogy nyilván nem rendeltetésszerûen használta, kenje a hajára, erre bosszúból a boltban a polcokon levõ fogókat sorra eltörte ott helyben. Ennyit Kínáról. Szóval tegnap kiszedtem a generátort és az önindítót amikrõl korábban írtam, hogy a motorhoz hasonlóan fel kell újítani, de elborzadtam a szakmûhely áraitól. Nos két hete volt a szokásos évi technikumi osztálytalálkozónk (megint eggyel kevesebben vagyunk, szegény Kertai Pisti meghalt, õ a negyedik az osztályból) ahol is a Szabó Tibi felajánlotta (õ hosszú évekig mint autóvillanyszerelõ mûködött) hogy megcsinálja qasi ingyen, csak az anyagköltség beszerzési árába kerül. (alkatrészboltja van) Ennek kapcsán megállapítom ismét sokadszor, milyen sokat köszönhetek kedves barátaimnak, kedves ismerõseimnek. Nélkülük képtelen lennék az Amapola megépítésére. Mindíg van kihez forduljak, ha elakadok. A Rákóczy Pisti pl. remek tanácsokat ad Ausztráliából. (két vitorlás hajót is "üzemeltet" különféle tengereken) Ritka szerencsém is van. Az, hogy a mellettem a Dunán ácsorgó nagy hajó (még a németek által a második világháborúban használt partraszálló harckocsiszállító, ilyenekkel akarták lerohanni a Fekete Tenger felõl Szovjetúniót, de aztán Hitler úgy döntött, hogy inkább Moszkva a cél, nem a bakui olajmezõk) korábbi kétbalkezes személyzetét a tulajdonos lecserélte 30 éve nem látott volt tengerészkollegáimra, melynek egyenes következménye, hogy ha a motorral kapcsolatban pl. bármi kérdésem van, csak átsétálok a Mikihez, aki 40 évet húzott le hajógépházakban és tegnap is minõségi eligazításokat adott a levegõszûréssel és résolaj elvezetéssel kapcsolatos apró kérdéseimre,nos ez is hatalmas szerencse. Itt történt meg velem az a nosztalgikus öröm, hogy a Buza Bála fedélzetmester Eleknek szólított teljes természeteséggel. Ehhez tudni kell, hogy a régenvolt magyar hajókon az elektrikust (aki voltam) nevétõl függetlenül (nem is nagyon tudta senki) mindíg mindenki Eleknek szólította. Egyszerre volt személynév, megszólítás és hivatkozás. (A kápó ((a gépüzemvezetõ)) csak leszólt az asziknak ((gépasszisztens=géptisztjelölt) "hívják ide az Eleket!") Nos ettõl a szótól egyszerûen eltünt 30 év az életembõl! A decket érezve a talpam alatt, bár sirályok helyett tõkésrécék úszkáltak a vizen, úgy éreztem magam, mint azelõtt a rég elpusztult magyar hajókon, a tengeren. Csakugyan és valóban visszafiatalodni éreztem magam és ez az érzés azóta is tart. No félre a lírát, nagyjából beteleltem. Leürítettem a gépházban a boylerbõl a vizet, lezártam egyelõre hablemez táblákkal a hõszigeteletlen gépházat, így a szalonban fûthetek, ha a télen ott dolgozom. A víztankokból egyben van még víz, mivel ezeket hõszigetelés veszi körül, addig megtartom benne a vizet, amíg nem lesz nagyon hideg, mert így használhatom a csapot a fürdõben, nem kell kannázni. A szivattyút alábéleltem hõszigeteléssel, úgy minusz 5-8 fokig szerintem jó lesz, fõleg ha egész télen kijárok, ahogy tervezem és fûtök nap közben. Télen bútorozni szeretnék és villanyt szerelni.

---

 

2006, november 6. hétfõ.

Szóval ember tervez, Isten végez. Persze lehet dacolni is, de sok kedvünk nem volt. Olyan cudar idõ lett vasárnapra, hogy felkelni se volt kedvünk, nemhogy megindulni Balatonra. Nulla fok esõvel széllel, átaludtam a napot. A meteorológia jövõ hétre javulást mond, halasztunk egy hetet. A nyugdíjas élete márcsak ilyen, azt teszi amihez éppen kedve van. Ha nincs kedve felkelni, hát alszik tovább. Bizony! Mára az esõ elállt és pár fokot melegedett az idõ, na csak úgy plusz 3-4 fokoig, de nem bírtam tovább a pihenést, felpattantam a robira és meglátogattam kis hajómat. Próbaakkuval ellenõriztem az áramköröket, naná, hogy volt egy testzárlat, egy saru hozzáért a szögvas vázhoz amikor a fedlapot a helyére tettem, továbbá az izzító elektronika nem adta ki az izzítás végével a START nyomógombra a 12V pluszt, amit a nyomógomb benyomásával elküldök az önindító 30-as pontjára. Ideiglenesen egy segédvezetékkel pótoltam. Javítás, vagy csere késõbb. A legnehezebb dolog volt a cipelés. A Toldi Mikitõl áthoztunk egy 155Ah-s akkut kölcsönbe és kérem lássunk csodát (na nem mondom, hogy pöccre, volt némi köszörülés, mert csak a szûrõnél légtelenítettem az üzemanyagrendszert, az adagolónál nem volt kedvem megbontani a csöveket, szóval optimistán indítottam és igazam volt) beindult a motor. Eleinte kicsit aritmikus volt a hangja, de pár percen belül szépen megegyenletesedett, (gondolom kidolgozta az adagoló az itt -ott megrekedt levegõt) hagytam menni, amíg a hûtõvízhõmérséklet elérte a 60 fokot, olajnyomás 7bar, az irányváltót is kipróbáltam, szépen forgott a csavartengely, a hajócsavart nem raktam fel, mert nem sok értelme lett volna, hogy a levegõben kalimpáljon, amúgy se hagynám fent télre, mert félek, hogy ellopják. Egy hiányosság zavarta csak a próbát, kissé nagyvonalúan bántam a kipuffogórendszer összerakásánál a kompenzációs idom,(ami a motorhoz flexibilisen csatlakozik) meg a kipuffogó dob csatlakozásainak tömítéseivel, ez autónál nem okozott volna gondot, a padlólemez alatt nem gond ha kicsit szivárog, de itt megtelt a próba során a szalon, meg a hálókabin füsttel, ezen módosítanom kell. Szóval azt hiszem pezsgõt bontunk, mert ez egy nagy esemény, megy szépen a Zetor (Csehszlovák! Már ilyen ország sincs!)traktor gumibakokon álló Merci motor, hajtja az IFA ( aki netán nem tudná ez meg NDK teherautó, ez csak az igazi szimbólum, nyugat és keletnémet nem csak az eltörölt határokon át, hanem az Amapola gépházában is egyesültek) kuplungtárcsán és nyelestengelyen keresztül a LADA Hardy tárcsán (ez meg még echte Szovjet, elöször egy Alfa Rómeó boltban néztem méretest, került 20000Ft-ba, a Ladáé ugyanakkora, ez volt 1200, mindjárt vettem kettõt) át a Technodrive (olasz) irányváltót, ami egy SOLÉ (spanyol) tengelykapcsolón keresztül forgatja a saját tervezésû, Poszlovszki Rezsõ készítette propellertengelyt. Ha nem ez az egyesült Európa akkor semmi.

---

 

2006, november 4. szombat, az 56-os forradalom leverésének 50 éves évfordulója.

Ez alkalomból zenés táncos könnygázgránátos, gumilövedékes ünneplésre készül a város. Most reggel 6:21 van (nem tudok tovább aludni, automatukusan kinyílik a szemem hat óra alvás után), hát írok. Szóval miközben száguldanék mint üstökös az égen, lobog bennem a tettvágy (mármint hajóépítés ügyben, mert az aktuális eseményeket magasról leszarom) mint csapágyban a homok, alattomosan súrlódva (gyerekkoromban tanítónéni ecsetelte ékes szavakkal, a hõs szovjet gyerekek miként szórtak homokot a fasiszta németek vasúti kocsijainak kerékcsapágy olajzó szelencéjébe) kopik energiám a sok aprómelón. Álmomben se hittem volna, hogy hét végéig nem sikerül eljutnom a motorindításig, igazából a múlt hétre terveztem már. No mondjuk a hirtelen bejött hideg is bejátszott, múlt hét szombaton 20 fok volt, tegnap meg hózáporban robogóztam kifelé a hajóra (bár ha igazságos akarok lenni a hosszú meleg õsznek kell örvendezzek) de nem bírtam magammal dolgoztam így is. Sehol nem találtam a 130mm-es generátorcsavarokat, valahol a két év alatt ami eltelt a motor szétszedése óta elkallódtak, majd elõkerülnek valamikor, hogy már semmi szükség rájuk, miután csináltam másikat helyettük, de ez is anyagkeresés, megmunkálás, fél nap. Aztán rájövék, amikor tegnap a vezérlõpult/hátsó árboctalp oszlopról levevém a takarót, hogy még nem raktam be a fedlapba a jelzõlámpafoglalatokat se. Ehhez még a foglalatokhoz rézlemezbõl aljzatokat kellett készíteni, fúrkálni, meneteket készíteni, szóval sok babramunka. Érdekes míly hamar alakul az aklimatizálódás, míg tegnapelõtt úgy fáztam, hogy még ebédelni se álltam meg, félvén, ha leülök enni szétfagyok, tegnap békésen ücsörgök a cockpitban, matatva a pulton, amikor egy rossz mozdulatomtól leesik a fedlap (azért a finommozgást kisé gátolja a téli gúnya) és naná, hogy a tolómérõ és a 4-es menetfúró hajtókarostól beleesik a vizesvödörbe. Belenyúlok, kotorászok a fenekén, hogy kiszedjem, közben valami átlátszó plexik úsznak a víz tetején. Mi a fene? Frászt plexi, jég. Befagyott a víz a vödörben, most tört be. De ma befejezem ezt a motor dolgot. Továbbá le kell engedjem, meg ki kell szivattyúznom a fenéktankokból a vizet, nehogy szétfagyjon az egész hóbelevanc. Vége a kellemes kézmosásoknak a csapból a fürdõszobában, marad a vödrözés. Holnap lemegyünk Balatonra, elrakjuk a leándereket a pincébe, este ücsörgünk a kandalló elõtt, este bámuljuk a tüzet, (esküszöm gyakran jobb mint a TV mûsor) teát szürcsölünk (sajnos a forraltbortól ég a gyomrom) és ha sütne a nap lemegyünk a partra sétálni, vagy tán még biciklizni is.

---

 

2006, november 1.szerda, mindenszentek napja.

A kedélyem is olyan borongós, mint az idõ. Esik az esõ, délutánra havazást mond a meteorológia. Szinte mindent összehoztam a motor indításhoz, de nyárból olyan hirtelen lett tél, hogy azt hiszem pár nap szünetet kell tartsak, amíg kicsit melegebb lesz. Szombaton még 20 fok volt, tegnap meg nulla, majd megfagytam a gépház fenékben hasalva guggulva henteregve, hiába raktam papundekliket a hideg fenéklemezre. Minden drót bekötve, ez sok munka volt, de viselhetõ, (még midíg meglep, mennyi munka az ami a kapcsolási rajzon csak egy rövidke vonal) viszont a tömszelencével jó fél napot szenvedtem. Azért nem gondoltam mindent át annakidején. Az a helyzet, hogy ha beraktam volna a grafitos zsinórból a négy menetet ami belefér akkor, amikor még üres volt a pálya, tehát se kipuffogócsõ, se boyler, se nyomócsapágy nem lett még berakva, ez a munka lett volna negyedóra. De most oly nehéz volt már a hozzáférés, hogy elképesztõ. Nem is részletezem, hányszor estek le az anyák a fenékbe, mert csak a kisujjam hegyével értem el felrakni õket, meg mi volt még. Na mindegy, mûködik, csak a kezem feje lett tele sebekkel. Ha egyszer majd netán cserélnem kell a tömítést, külön szerszámokat kell gyártsak hozzá. De nagy valószínûséggel erre az én életemben nem fog sor kerülni, annyira túlméretezett a rendszer. Még meg kell keressem valahol bent a kacatok közt a két spéci hosszú csavart, ami a generátort rögzíti, feltölteni az irányváltót olajjal, és a zsírkenésû tönkcsövet ideiglenesen olajjal (aztán azt kiszippantva majd a pontos mennyiség ismeretében szilikonzsírral, amihez a nyomórendszer kialakítása a jövõ év gondja) hozni egy kölcsön akkumulátort a szomszédból (ez kemény lesz, csak 200 Ah-s van a Toldi Mikinek, ami kapacitás szempontjából remek, de cipelni...) és a mûszereket a pulton már kialakított fészkükbe bedugni és csatlakoztatni a csúszósarukhoz az elõkészített vezetékvégekhez. Szóval kell még egy nap. Mindíg vannak apró meglepetések, csak úgy rutinból végigmértem az izzítógíertyákat, hát naná, hogy a négybõl egy szakadt volt, nem a költség a borzasztó, csak abbahagyni, elmenni, megvenni, még szerencse, hogy keresni nem kellett, mert a Székely Boldizsár legénye( akik a szomszédban a búvárok hajóján a motort cserélik) egybõl hívta a kapcsolatot, csak el kellett menni a címre. (Meg meg kellett ússzak egy buszt ami kevés híjján elütött a robogóval, mert bizony nem figyeltem, mert a meló járt az eszemben, szóval hülye voltam bizony, de szerencsém volt, meg a sofõrnek jó reflexei.) Aki csinál, létesít, megold dolgokat tudja, hogy minden tovább tart, mint szeretnénk, de még annál is (sokkal) mint gondoltuk, hiába nem lenne ilyen gondom, ha nõgyógyásznak mentem volna és akkor a kezem se fázna így sose. De mostmár késõ. (Viszont örömöm lelem abban amit a nõgyógyász már utál.)

---

 

2006, október 24. kedd.

Az elmúlt hétvégét, meg a tegnapi és mai napot a cockpit pult és a motor közti huzalozással töltöttem. Tegnap berobogtam a volt munkahelyemen õrzött kacatjaimból kihozni az ehhez valókat.Az Astoriánál terelés volt az ünnepi Fideszes helyszinen, kérdem a rendõrt az Erzsébet híd felé merre menjek, mondja õt Békésbõl vezényelték fel, nem tud semmit. Békességet kívánok neki és megindulok a Károly kõrúton, a Madách térnél már tisztek állnak, kérdem a Lánchíd szabad é? Mondják, hogy biztos nem. És az Erzsébet? Hát az talán. No ezek most nem sokat törõdnek velem, már a délutáni balhéra helyezkednek (és milyen igazuk lett!) a szemük elõtt átkanyarodok a piroson, elindulok a templom mellett és befordulok a szembe egyirányú (ezek a kreszes izék amikor robogóval vagyok nem sokat izgatnak)Városház utcába, hogy kijussak a Kossuth Lajosra, hát nem pont szembe jön egy rendõrbusz? Nincs kedvem találkozóhoz, hirtelen ötlettõl vezérelve bekanyarodok a Taverna szálló teraszára, szerencsére üres. Szembe a hall bejárat, ez zsákutca, de balra remek kijárat a Kígyó utcára, (azt hiszem így hívják) a biztonsági õr néz a kalickában, de egyrészt amire kijönne én már a Váci utcában vagyok, másrészt felismerem korábbi munkahelyemen szolgált a 160 kilós óriás, sokáig a rendészet is hozzám tartozott ettõl nem kell tartsak. Már csak kisded suhanás a sétáló utcában és kevéske az ismét szembe egyirányú forgalommal, máris az Erzsébet hídon repesztek, ami töküres. Ennyi elõnye van, hogy minden lezárva. Összeszedek mindent, megebédelek, meghallgatom a volt kollegák panaszait, majd usgyi a hajóra. Szinte hihetetlen, mennyi drótot nyel el a rendszer. Csak a pult fedlapján lévõ kijelzõk, mûszerek és az oldallapon lévõ kapcsolók, nyomógombok közt is elment pár méter, de aztán a pult és a gépház közt tán volt vagy 50. Ebben még a ki-be ugrálás volt a sok. Vezeték indul a vezérlõpultból, megy a hátsó kabinba, ugrás oda áthúzni, (volt egy roncs hokedli segítendõ a ki-be mászást, de összedõlt alattam, még jó, hogy nem törtem össze magam) kimászni, le a szalonba, hasrafekvés, seggel bújás az onnan nyíló gépházba, vezeték áthúz, hossz nagyjából beállít, kimászás, visszahúzni a felesleget mégegyszer ugyanez, levágni,végeket a kapcsolási rajz szerint feliratozni, beforrasztani, (kevés gondolkodás után itt sehol se hsználok sorozatkapcsokat, minden kötést forrasztok) mindezt annyiszor ahány drót megy, illetve annál többször, mert a legritkább, hogy símán megy, általában elakad és akkor vissza kell mászni kibogozni. Szóval nem kellett ringatni egyik este se hogy elaludjak. Ma az egészet összekötegeltem szép kábelkorbácsokba, ahol átmegy a gépház padlón keresztben, ott csõbe is behúztam egész pofás lett. Azért igyekszem, mert hamarosan vége ennek az ajándék meleg idõnek és hidegben nem lesz sok kedvem a cockpitban dolgozni. Viszont ha a pult kész, a többi munkával bevonulok a szalonba meg a gépházba, itt szükség esetén fûteni is tudok. Holnap berakom a motor flexi kipuffogó toldatát és elkezdem bekötni a hûtõvízrendszert. Néhány apróság még és ha minden jól megy, a héten, de legkésõbb a jövõ héten beindítom a motort irányváltóval, csavartengellyel egy rövidebb próbaüzemre.

2006, október 20. péntek.

Na akorát pihentem, hogy még a padlás menyétmentesítésére se kerítettem sort. Majd két hét múlva. Isteni volt a Balaton. A gyönyörû vénasszonyok nyarában bámultuk a kék (ilyenkor amikor már lehül a víz és kidöglenek az algák tényleg kék) vizet, a vizimadarak háborítatlanul birtokolták a tavat, a csendet csak a nád tövében feredõzõ kacsák csapkodása, bukfencezése törte meg. Rajtunk kívül ember nem volt a parton, vitorlát is csak egyet- kettõt láttunk a déli part elõtt. A lombok megszinesedtek, napról napra több levél hullik a fûre, fene megette, azt is össze kell majd gereblézni és betömni a komposztálóba legközelebb. Hétfõn kissé lehült a levegõ, de szikrázó napsütésben autóztunk Hévízre. Takaros falvakon mentünk át, felüdülés ilyet látni, a mocskos Pest után, mindenütt szép házak, eltüntek az 50-es 60-as évek egyensátortetõs házai, helyettük a tájba és hagyományokba illõ vaskos tornácoszlopos, helyenként nádfedeles porták, a kertekben és a kerítések mentén az utcán virágok. Nem tudom, ha ezek az emberek feljönnek néha a fõvárosba, hogy viselik el undorukat. Miközben Hévíz felé gurultunk elgondolkoztam miért kanyarog az út annyit? Az hogy kikerüli a hegyeket dombokat, rendben van, de ahol egyenes a terep, ott is kacskaringózik. Vajjon miért olyan ott is mint az ökörhugyozás? Nem tudok más magyarázatot, mint hogy párszáz évvel ezelõtt, amikor elõször arra baktatott valaki szekérrel, a lova fáradva válogatott a legelnivalóban, a gazda meg amikor bóbiskolásából kis idõre felriadt kissé, egyenesbe vezette az állatot, de az aztán érezve a felügyelet hiányát, ûjból arra ment amerre akart. A következõ utas, vagy csapat már természertszerûleg az elözõ csapáson ment, no így lett a 94-es mûút. Hévízre korábban minden évben ellátogattunk, Keszthelyen kötöttünk ki és busszal mentünk át. Arra már felkészültem, (a neten megnéztem) hogy idén már 2500Ft egy belépõ, de az, hogy egy elnéptelenedett, szezon utáni városban nem lehet leparkolni az üres parkolóhelyeken anélkül, hogy az ember 200Ft-ot fizetne óránként...ez kiverte nálam a biztosítékot. Végigjártam a tó két kilóméteres környékét és sehol nem volt egy ingyenes megállási lehetõség. Ilyen alattomosan kitáblázva, parkolásgátló oszlopokkal láncokkal védve a semmit, mert hisz forgalom nem volt, akár a fürdõ fõbejáratától 50 méterre megállhattunk volna, nem láttam még soha. Hiába, ez egy olyan ország, ahol rendõrt is lehet akár verni, paizsát összetörni, orra elõtt autót felgyújtani, parlament elõtt sátrat verni, de próbálj csak meg beállni egy parkolóba és túllépni a kifizetett idõt, (és ezzel egy a helyi önkormányzat által rádszabadított magáncég érdekeit megsérteni) majd megnézheted magad hogy szabadulsz meg a kerékbilincstõl! Nekem ûgy tünik szezonban annyira megszedte magát a város, hogy most pihenni akar és megszabadulni az idegenektõl, sok kellemetlen fürdõvendégtõl.. Jelentem tõlünk sikerült! Szóval miközben kerülgetem a tavat (amúgy benézve a kerítésen át egyetlen embert láttam az onnan belátható fél hektárnyi vízben) kérdezek egy helybélit, csakugyan nem lehet itt sarc nélkül megállni sehol? Bizony, mondja sehol, a németek, osztrákok is elmennek az árak miatt, esik az ingatlanok értéke panaszkodik, majd azt tanácsolja dühömet látva, hogy menjek az innen 30km-re lévõ Zalaszentgrótra, ott csak 1200 a belépõ és nem kell a parkolásért fizetni. Megfogadtam a tanácsát. Amikor odaértünk gyönyörû, modern thermálfürdõt láttunk épp egy hozzánk hasonló nyugdíjaskorú házaspár jött kifelé. Kérdezem, milyen a fürdõ belûlrõl, jó a víz? Azt mondja a férfi, remek, minden rendben, de elnézést kér nem beszél jól magyarul. Németre váltok, így már értjük egymást, a második mondata, hogy mennyivel jobb ez mint Hévíz, vagy Kehida, mert hogy ez mennyivel olcsóbb. Ahogy nézem a két város nagyjai még mindíg nem vették észre, hogy a nyugatiak se krõzusok. Igenis megnézik nagyon, hogy mi mennyibe kerül. És ha fejõstehénnek nézik õket elmennek. És ha nem építenek a belföldi turizmusra, nem marad nekik senki. De biztos nem vették még észre, annyira elfoglalták magukat a választási harccal. Tegnap felszereltem a cockpit kezelõpult oldalait és kivágtam a hátsó kabint a gépháztól elválasztó falba a kábelátvezetõ nyílást. Ennyit a hajóépítésrõl. Ja és majd elfelejtettem, volt nyugdíjaskedvezmény, így 1200 helyett csak 900 volt a jegy.

---

2006, október 13. péntek.

Mindkét levegõcsappantyú a helyén, behegesztve lefestve. Olyan tudományos ez a mûszeroszlop ( a benne középen besûlyesztett hátsó árboctalppal), hogy számomra is meglepõ látvány a maga bonyolultságával. Mondjuk, ha a burkolatok felkerülnek és eltünnek a mechanikus himbák, rudacskák, billegények, csuklók, bowdenek, meg a még majd csak a késõbb bekerülõ vezeték dzsumbuj, letisztultabb formát fog mutatni, de most legjobban a 424-es gõzmozdonyra emlékeztet. Három hete nem pihentem, most lemegyünk Balatonra és terveink szerint Hévízre is legalább egy napot pancsolni a meleg vízben. Mondjuk phenés közben át kell nézzem a padlást, meg a csatlakozó részeket, mert az elmúlt télen randalírozott fent valami állat, lekaparta a napboyler hõszigetelésének a felét, meg odahordott madarakat széttépve, be kell deszkázzak minden hozzáférési lehetõséget.

---

2006, október 11. szerda.

Ahhoz hogy hamarosan beindíthassam a motort, kipróbálni hogy mûködik az egész tengelyhajtás, a szükséges elektromos kezelõszerveket elkezdtem a pultba építeni. Nagy a csábítás, hogy elkapkodjam, izgat a dolog már nagyon, de mindenféle ideiglenes megoldás kidobott idõ, meg fáradság, ezért véglegesre dolgozom. Tehát hiába nem kell még ehhez a próbaüzemhez az a csappantyúrendszer, amivel az esetleges ( remélhetõleg soha be nem következõ) motortûz esetén lehet a gépházba jutó levegõt elzárni, meg kell csináljam, mert a gyújtás, izzítás, indítás stb kapcsolói, nyomógombjai, jelzõlámpái beépítése után nem lehetne már rendesen hozzáférni a pult aljához, a csappantyúkat beszerelni. Tegnap egy szép szerelõlapot csináltam alumínium lemezbõl, erre szereltem a kapcsolókat, nyomógombokat, de -miután a fentieket végiggondoltam- félretettem és ma megesztergáltam a csappantyúk tengelyeit, csapágyait és súlyzárait. Délután kivágtam a pult alsó lapját két helyen, egyiken a gépházba befelé szívja a levegõt majd egy ventillátor, a másikon kiáramlik amit a motor nem használ fel. Ezeket a nyílásokat a súlyzárak átbillentésekor egy-egy lemez csappantyú lezárja és lesz egy kar a pultban, amit kihúzva egy rugó elzárja az üzemanyag hozzáfolyást a motorhoz. Ezzel elvileg mindenféle oltás nélkül el kell aludnia egy gépháztûznek szerintem. De lesz még egy kis tûzálló üveg ablak a gépházajtón, hogy látni lehessen mi van odabent és egy kis nyitható lyuk, ahol be lehet spriccelni a tûzoltókészülékkel. Autónál nem vagyok ilyen félénk, azzal ha netán kigyullad a motor meg lehet állni és elszaladni, de a hajóból csak a vízbe lehet kiugrálni. A pultra egy sebtében bütykölt körhagyóval kivágtam a kerek mûszerek helyét, ezek a következõk: gépházhõmérséklet, olajnyomás, olajhõmérséklet, hûtõvízhõmérséklet. A fordulatszámmérõnek csak helyet hagytam ki, mert amit az autós boltban lehet kapni egyrészt drágállom másrészt 11000/min a végkitérése a lineáris mûszerskálának, namármost az én motorom 1000-2000 körül fog pörögni, ipeg csak megmozdulna a mutató. Ha nem találok megfelelõ mûszert berakok egy biciklikomputert, azt egy számított képzeletbeli kerékátmérõre úgy programozom, hogy a mutatott km/óra az aktuális fordulatszám legyen. Ezzel csak az a piciny bajom, hogy 1,5 V kell hozzá, amit a 12V-os rendszerbõl egy elõtétellenállással és egy a gombelem helyett esztergált dugós csatlakozóval lehetne biztosítani. Meg kell csinálni hozzá egy -az 52-es átmérõjû mûszercsaláddal egységes - tokot. Kifúrtam a nyílásokat a jelzõlámpáknak: gyújtás (ez ugyan a dieselnél értelmezhetetlen, de ez a lámpa jelzi amikor a mûködtetõfeszültség kint van a pulton, akárcsak az autónál amikor a slusszkulcsot elfordítom, de még nem indítózok) izzítás, starter- akku töltés, gépházhõmérséklet magasabb mint 110 C fok. Nem hagytam magam rábeszélni, hogy megtartsam a motor autó korából a slusszkulcs egységet, egy kulcselhagyástól félve, (sõt volt aki a kormányzárra is rábeszélt volna) inkább lesz egy rejtett kapcsoló a vezérlõ áramkörben. Tegnap spontán nosztalgia tengerésznap alakult a telepen, a mellettem a vizen álló hajón a Toldy Miki volt gépüzemvezetõ (tengerészül "kápó") és a Buza Béla bócman (kettejükkel Gdanskban voltunk együtt a hajógyárban ahol a Bodrog, Körös és a Sajó tengerjárókat vettük át ' 77-ben) dolgozott, a búvárok motorosának motorcseréjéhez felvonult a Székely Boldizsár akivel elsõ géptiszt korában hajóztam az m/s Újpest Duna-tengerjárón, végül megjelent a Németh Sanyi ex gépmester és hozzám hasonló hajóépítõ õrült (ugyancsak 40 lábas hajót épít a kertjében) aki a Boldizsár alvállalkozójaként hegeszti az alumínium motorosba a motortartó bakokat. De akármerre járok idõnként összefutok volt tengerészekkel, Mahartosokkal. Az Árvai Laci (az m/s Petõfin volt elektrikus kollegám' 78-79-ben)két hete volt kint a hajón elbúcsúzni, ment Kanadába dolgozni egy évre.

---

2006, október 8. vasárnap.

Tegnapelõtt úgy gondolván, hogy az egész motor-irányváltó távirányító rendszer kész és mûködik, (mitagadás büszke vagyok rá, nem sok embert ismerek aki képes lenne ilyet alkotni) szétszedtem apró darabokra, hogy lefessek mindent, ami nem rozsdamentes anyagból van. Ja, amit szerdán jeleztem, sikerült megalkotni a STOP szerkentyût is a pultra. Az egész úgy néz ki, mint a második világháborús harci gépeken a bowdenes távirányítások, akkor még nem volt ez a sok szar elektronika. Szóval minden ezirányú alkotásom tökély..... gondoltam....akkor... én..... Ami most jön csak némi fontolgatás után rögzítem naplóba, mert szégyellem. (De úgyse olvassa senki.) Szóval tegnap J.-al kimentünk a hajóra és a szépen lefestett dolgokat összeraktam, immáron zsírozva a mozgóalkatrészeket ahol kell, szóval véglegesre. Ugye eddig egyedül alkottam, tehát vagy fent voltam a cockpitban, vagy lent a gépházban. No mondom most egyrészt elkápráztatom kedvesemet, milyen tökéletesen mûködik a holmi, másrészt a gépházban nézem ahogy a szerkezet mozog. Mondom " Tedd elõrébe a váltót!" erre lent hátrába kapcsol az irányváltó. "Ne hátra húzd, hanem elõre nyomd!" "Elõre nyomtam!" "Biztos? Amerre a hajó orra van!" "Peresze!" No nem részletezem tovább, csak az irányt b....tam el. Mondjuk nem nagy ügy két órás munkával átfordítottam a felsõ excenterkart, némi köszörülés, hegesztés (azért elõtte még volt egy kis holtvágány, mert az alsó kart hiába raktam át, akkor se volt jó, mert nem gondoltam át eléggé) de mostmár tényleg jó. Csak igazán azért írtam le, mert egyrészt így történt és a naplónak igaznak kell lenni, másrészt -mint jómagamnak sem árt- ha mégis olvassa valaki okuljon belõle, amikor nagyon elégedett magával, akkor is hibázhat. Szóval némi alázat a dolgokkal szemben. Amúgy ma reggel fejben összeszámoltam kb. 120 db alkatrészbõl állt össze az "irányváltó- gáz- stop " rendszer. Azért kb. mert ahányszor számoltam reggel felkelés elõtt (közben bele is aludtam, mint a birkaszámlálásba) annyiszor jött ki más eredmény. Magam is meglepõdtem, de legalább érezni miért tartott ilyen soká (ahogy visszanézem három hét!!! álmomban se hittem volna) amíg összejött.

---

2006, október 4. szerda.

Mûködik a gázkar is. Az adagoló himbájáról indul egy rövid bowden egy derékszögû excenterkar egyik végére, a másikra egy újabb bowden csatlakozik, (így súrlódás nélkül törik meg az erõ iránya 90 fokot)errõl jut az erõ egy másik derékszögû csuklós excenterkar egyik végére, ez merõleges az elõbbi excenter síkjára, így a másik karjáról induló bowden a deckre adja az erõt a gázkar himbájára. Finoman, gyakorlatilag súrlódás nélkül mûködik. Van még egy karocska a diesel adagoló oldalán, ezt autó korában pneumatika mûködtette, ez veszi le a töltést (állítja le a motort), nekem nincs levegõs rendszer sehol a hajón, ezért befûztem egy paszentos bowdent ezt már egyszerûen bowdencsõben és ezzel lehet a himbát (kis hegesztéssel átalakítva) a pultról elforgatni. Holnap megesztergálom ehhez a filigrán húzós gombocskát tengellyel, a pultba amit majd illesztek. Ma elõszedtem a motor generátorát.. A motort ugye felújítottam, de ez úgy van ahogy kiszedtem az autóból. Pillanatnyilag mûködik, akárcsak az önindító, de felelõtlenség lenne beépíteni õket 150000 futott km. után, lehet épp a legrosszabb pillanatban hagynának cserben. Van még egy -a régi wartburgomból kiszerelt- generátorom is, ez is be fogom szerelni, egyik tölti majd a starter-a másik a háztartás akkutelepét. Nos elmentem a spec. szervizbe, elég borzalmas árakat mondtak, lehet neki kell állnom magam felújítsam a cuccokat. Csak sok idõ. De az inkább van mint pénz.

---

2006, október 1. vasárnap

Mûködik az irányváltó a vezérlõpultról. Határozott könnyed mozdulatokkal kapcsolható, pont ahogy kitaláltam. Az excenterkarok csavaros szorítója nem lett elég szilárd, ezért miután beállítottam az állásszögeket, ráhegesztettem a karokat a tengelyre. Így már tökéletes. Nem sokat teljesítettem a hajón ezen a héten, mert csak délelõttönként dolgoztam, délután, halott anyám lakásából pakoltam össze a cuccokat. Két és fél évig halogattam a dolgot, mert nem volt erõm hozzákezdeni, de most neki kellett álljak. Az ellenségemnek se kívánom az érzést amikor ki kellett válogatnom egy életen át felhalmozott holmikból a megtartandókat, a szeretetszolgálatnak öszecsomagolandókat, kidobnivalókat, az elsõ cipõmet amiben járni tanultam, a gyerekeim rajzait amiket õrizgetett, az õ és a 15 éve meghalt apám ruháit. A temetésén nem sírtam, most kifutott a könny a szemembõl amikor a kislányommal válogattuk a ruhák közûl mi kell neki. És ez csak az elsõ lépcsõ, mert tavasszal a lomtalanításkor jön a következõ, most sok mindent csak összecsomagoltam.

---

2006, szeptember 27. szerda.

No nekiálltam. Ez megint egy olyan meló, amivel rengeteget kell piszmogni, bár ez nincs ellenemre, mert szeretem az aprólékos, gondolkodást, méricskélést, szerkesztgetést, számolást és ezek alapján precíz kivitelezést igénylõ feladatokat, de látszata aztán végképp nincs. Kicsiny csapágyházakat esztergáltam danamid csapágyperselyekkel a rudazatokba illesztendõ excenterkarokhoz, ahol az irányváltó mûködtetéséhez a forgató nyomatékot az erõ eredeti irányával párhuzamosan el kell vinni, egy keresztirányú ezüstacél tengelyt építek be, ugyancsak danamid csapágyakkal. Egyszeri kenéssel hónapokig fog szinte súrlódás nélkül dolgozni. Amit most kitalálok és megcsinálok tökéletes kell legyen, mert bármilyen meghibásodás mûködés közben a manõver meghiúsulásához, szerencsétlen esetben ütközéshez és jelentõs anyagi kárhoz vezethet, balesetrõl nem is beszélve. Különösebben nem nyomaszt a dolog, de "megadom a módját". Szóval itt aztán semi lezserség.

---

2006, szeptember 21. csütörtök.

Három nap ráment arra a szerkezetre, ami a cockpit kezelõpultból mûködteti a dieseladagolót (a "gázt") és az irányváltót. Olyan mint az óránál a nagy- és kismutató, van egy kar, ami egy tengelyt forgat, ez a tengely átbújik egy csõtengelyen, amibõl szintén kiáll egy kar. Elõbbi az irányváltó, utóbbi a gázkar. A tengelyek másik végébõl excenterkarok állnak ki, melyek majd a rudazatokat húzzák-tólják. Ezt az egészet (mint a hajón sok mindent, de ezt aztán kizárólag) mindenféle célszerû hulladékból csináltam, a karok pl. a kidobott éttermi kocsik krómozott rúdjaiból-, a tengely elbontott fénymásológépbõl-, a csõtengely 1"-os bontott vízvezetéki csõbõl, a danamid csapágyak és acél csapágyház a gépmûhelyben a Rezsõ szemetesládájában 80-as évek óta gyûlõ maradék csutkákból lettek. Olyan piszok jól sikerült, hogy magam is meglepõdtem. A gázkar agyba egy szerintem zseniális finommenetes csavarokkal hangolható tárcsaféket rejtettem, mellyel beállítható a mozgatás szükséges ereje. Ha kritikával akarom mindenféleképpen illetni a munkámat, talán kissé erõsebb, robusztusabb a kelleténél, de az a plusz egy kiló se nem oszt se nem szoroz egy 10 tonnás hajónál, másrészt ezen a hajón minden háromszor olyan erõs mint feltétlen kellene, úgy hogy ez se lóg ki az egységkeresztmetszetbõl. Ma az egészet bevágtam és hegesztettem a pult baloldali oszlopába, ahol a rudazatok a 100-as csövön keresztül (melyen a levegõ is kiáramlik a gépházból) futnak majd le a motorhoz. Hét végén Balaton és pihenés, (két hetente tartok három napos pihenõt) hétfõn kezdem a rudazatokat, csuklókat, excentereket, tengelyeket, csapágyakat készíteni, melyekkel a karok mozgása az irányváltóhoz és az adagolóhoz jut.

---

2006, szeptember 18. hétfõ.

Nekiláttam ahogy írtam, szombaton esztergáltam, menetet vágtam, hegesztettem, beszereltem, végre jó lett. Helyén az olajnyomás-, meg az olajhõmérséklet érzékelõ. Azzal jutalmaztam magam, hogy bekuporodtam a gépházba és elkezdtem kitalálni, felmérni, rajzolni, hogy nézzen ki a motor és az irányválltó távmûködtetése a cockpitból. Amikor még autóban volt a motor, ugye a fordulatszámát a gázpedállal (egy bowdennel) a motor leállítását pneumatikusan (a slusszkulccsal) kellett mûködtetni,az irányváltó pedig a sebességváltó volt. Itt meg kell oldanom, hogy a fordulatszámot egy (rudazatokkal és csuklókkal az adagolóhoz csatlakozó) gázkar szabályozza, mely ott marad ahova állítom, nem úgy mint a gázpedál amit folyamatosan nyomni kell, a motor leállítását egy (a diesel adagoló stop emeltyûjét mûködtetõ) bowden segítségével fogom megoldani, az irányváltót egy másik karral lehet majd három állásba (elõre-0-hátra) kapcsolni. A modern hajókon csak egy kar van, mely a fordulatszámot (a "gázt") és az irányváltót is mûködteti, tekintettel arra, hogy reverzálni csak motor alapjáraton szabad, tehát a gázkart úgyis középre kell húzni. Igazából nem tudom a profi szerkezet hogy mûködik, de némi tépelõdés után úgy döntöttem, hogy nem bonyolítom az életemet és a szerkezeteket, így nagyon egyszerû ezért reményeim szerint üzembiztos megoldásként két kar és különálló rudazat lesz. Így mindíg biztos leszek benne, hogy az irányváltó tényleg "bent van a sebességben", nem csak úgy féligmeddig, ami könnyen okozhat meghibásodást. No ezeket a mechanikákat kezdtem el kiötleni. Ezt imádom, szerkezeteket kitalálni, a számban összefut a nyál amikor elkezdem a papírok sokaságára a vázlatokat rajzolni, amik még az utolsó pillanatban is változnak, mint ma is amikor már a mûhelyrajz alapján esztergálni kezdtem a gázkar csapágy-tengely-csapágyház részét és az anyag kívánta a változtatást.

---

2006, szeptember 16. szombat.

Hát ez elsõre nem jött össze. Álmaimban se gondoltam volna, hogy ennyi pöcsölés lesz ezekkel a mûszerekkel. Az olajnyomás érzékelõ gombához fél napos munkával ( esztergálás, menetfúrás, hegesztés köszörülés) csináltam egy átalakítót, hogy passzoljon a régi manométer kapilláris toldatának menetes furatához. Amikor kivittem a hajóra, hogy becsavarjam a helyére, kiderült, nem fér el a gomba az olajszûrõ öntvényháza mellett, nem lehet becsavarni a helyére. Kezdhetem elõlrõl. Az olajhõmérséklet adót, papír szerint az olajleeresztõ csavarba kellene beépíteni, de a csavar alig nagyobb mint a (mostmár)10x1-es csutka, nem fér bele. Na okosan kitaláltam, hogy befúrom az olajszûrõ öntvényházába ( hogy jó lesz itt azt még a Toldy Mikivel, szélestudású volt gépüzemvezetõ (("kápó" ahogy a tengeri hajókon mondjuk(((errõl még írok egyszer annak akit érdekel, hogy a magyar tengerésznyelven minden az olaszból ((((kápó=fej)))és angolból jött át, bár sok értelme nincs már, mert megszünt a magyar tengerhajózás és ez a párszáz szó kihal valünk)))) kollegámmal, -aki az Amapola mellett a Dunán kikötött munkahajón gépészkedik passzióból mint nyugdíjas- megkonzultáltam, ahol van két felöntés azon motortípusnak ahol olajhûtõ is van és az oda csatlakozik. A felöntések közepébe szûzhártyaszerûen elvékonyodik az öntvény, a német (mercedes ugye a motor) spórol az anyaggal, ezért a vékony falvastagság nem bírta meg a 8x1-es finommenetet, egybõl átszakadt amint becsvartam és meghúztam finoman a hõmérséklet adót. Tehát ki kellett szedni az egész szûrõházat, fúrtam egy 15-ös furatot a felöntésbe, (ilyet kívánt a felöntés, itt már vastag a fal) abba fúrtam egy (balmenetes, merthogy csak ilyen menetfúróm van 18-asban) egy 18-as menetet, ide kell ma esztergáljak egy (balmenetes) 18-as külsõ menetes dugót, amibe belül lesz egy 10x1-es menetes furat a hõmérséklet adónak. Hát elég csüggesztõ. Néha az az érzésem, addigra leszek kész a hajóval amire éppen meghalok. De most megvidámodtam, (Isten jelet küldött) miközben ezeket a sorokat írom Torgyán Józsi mond (mit mond.., harsog) végetérhetelen mondatokat Verebesnek a TV-ben arról, hogy fogja megmenteni a nemzetet, ha neki van ehhez energiája 75 évesen, én se csüggedhetek.

---

2006, szeptember 13. Szerda.

Egyik munka taszigálja maga elõtt a másikat. Ahhoz, hogy beindítsam a motort bizonyos szinten fel kell mûszerezni. Kell legalább egy olajnyomás és vízhõmérséklet mûszer. De ha csak ideiglenesen odagányolok valamit, kidobott munka, mert a végleges úgy se ott és az lesz. Azon kívül a vezérlõpult amin a motor mûködtetés (gázkar, irányváltókar, stop gomb, mûszerek stb.) lesz egy olyan egység, mely magába foglalja a hátsó árboctalpat is. Ennek az alapegységét már említettem korábban, hogy a lakatosokkal összehoztuk, de még ki kellett egészítsem a két 100-as csõvel, egyiken beszívja a ventillátor, a másikon eltávozik a levegõ a gépházból. Ezeknek lyukat vágtam a cockpit padlójába, beállítottam az egészet és körbehegesztettem, hogy vízmentes és erõs legyen. Aztán elkezdtem a pultot kivágni és az egészet megformázni. Hét végén kicsit pihentem Balatonon, de ezalatt is azon törtem a fejem mit kel berakni a pultba, végül is 22 kezelõszerv, mûszer jött össze és ebben navigációra csak egy van a Raymarine sebesség/mélységmérõ kombinált kijelzõje. A többi a motorral kapcsolatos. Van pár mûszerem már amiket korábban beszereztem, de hiányzik pár fontos dolog, pl egy fordulatszámmérõ, de az igazán komplikált az apróságok összehozása, mert pl. az olajnyomásmérõ korábban mechanikus volt, de a kapilláris csõ rövid, van egy elektromos mûszerem, de persze az adó gomba menete még véletlenül se passzol a kapilláris olajszûrõ aljához csatlakozó vége helyett, mert hogy csak oda lehet tenni, tehát esztergálni kell valami átalakítót egészen idióta menetekkel, még a menetfésû készleten se találtam hasonlót. Mindent átvágok 10x1-es finommenetre, illetve levágom a kapilláris végérõl a 12x1,5-ös menetes véget és hozzáhegesztem a 10x1-es hüvelyhez. Hát ilyen apróságokal telt az elmúlt 8 nap.

---

2006, szeptember 5. Kedd.

Reggel van, végül mégse mentünk Balatonra, beütött a betegség. De azért dolgoztam szombaton, meg hétfõn. Kész a kipuffogó neheze, csövek a helyükön, ha minden kész a gépházban, beteszem a végén a fexibilis darabot a motor és a fix csõ közé, meg a hátsó kabinba a dobot. Pár bilincset kell venni és megcsinálni a dobhoz a csúszó csõdarabokat, hogy a dobot szükség esetén cserélni lehessen, anélkül, hogy a csövet szét kelljen vágni. Tegnap felraktam a gépház falára a hûtõvíz elosztót. Amikor a gépházban meg a hátsó kabinban kell hegeszteni, sokat tüdõzök be az égõ festék füstjébõl, meg a hegesztés közben keletkezõ (amúgy a leírás szerint mérgezõ) gázokból, nem öröm, de nincs más megoldás. Talán ezért is éreztem magam gyengének, meg szédelegtem. (Mondjuk igazán beteg a J. volt, bár õ nem hegesztett.) De hát nincs más választásom, ugyan tegnap beraktam egy ventillátort gépházajtóba, hogy ne fulladozzak, valamit segített. Kiszámoltam mennyit tágul 250 liter víz 100 fok melegedéskor, nos 3 litert. Tehát egy 5 literes marmonkannából csinált edény (van egy rakás, ilyenekben vettem a fagyállót) elég lesz. A térképasztal alatt lesz a helye, ott nem látszik (nagyon) de nem kell bebújni a gépházba (amire amúgy az ember nem hajlamos nyakra-fõre) ha rá akarok nézni, rendbe van e a hûtõvízszint. Még elõl a hajó orrában ahol megfordul a köpenyhûtés vize, kell egy légtelenítõ edényt kreáljak, ehhez egy kb. literes átlátszó edényt kell keressek aminek az aljába két csõcsonkot kell beépítsek a jobb és bal oldal (nem a pártok, hanem a két víztér!) kilégtelenítéséhez. Most indulok az edény, meg a gumitömlõk, AWAB bilincsek beszerzéséhez.

---

2006, szeptember 1. Péntek

Pihenõ lesz, ma meg hét végén, csak hétfõn jövünk haza Balatonról. Elfáradtam. Keményen dolgoztam múlt héten, az elmúlt hét végén, végig ezen a héten is, kezd összeállni a kipuffogórendszer. Megoldottam a kipuffogó véget, hogy ne tudjon a hullám becsapni a csõbe. Ezen sokat spekuláltam, rengeteg mindenféle megoldás jutott eszembe, számtalan vázlatot készítettem (nem tudok úgy kitalálni dolgokat, hogy ne rajzoljam azonnal) minden reggel ezzel ébredtem este ezzel aludtam el. Az is gond volt, hogy megoldjam, a csõvéget ha behegesztem a fartükör 6mm vastag zárólemezébe, a festék le fog égni körben, ha meg hõálló festékkel kenem le, az meg a sós tengervizet nem bírja esetleg. Végül is azt találtam ki, hogy kiáll egy 10 centis darab 100mm átmérõjû acél csõ a tükörbõl, annak a végét lezárja ferdén egy saválló 3-as lemez, ebbe van behegesztve a 48,5mm átmérõjû kipuffogócsõ, szintben levágva a ferde saválló lemezzel és van rajta egy szintén saválló lemez csappantyú amit a gáz nyitogat, a gravitáció zárogat. Ami forró az mind rozsdamentes, ahol meg hozzá van hegesztve a 100-as csõhöz az már nem olyan meleg, tehát lefesthetõ. Meg is csináltam, erre az elmondásra aránylag egyszerû bigyóra ráment egy nap, de klassz lett. Elfogyott a rozsdamentes elektródám, de olyan rendes volt a lakatosüzem kisfõnöke, hogy megprezentált pár darabbal. Csodálatosan lehetett dolgozni vele, olyan lett a hegesztés mint a gyöngysor. Ez a hajóépítés sokmindenen kívül arról is szól, hogy sok jóember van (csak a gonoszok jobban látszanak) aki szívesen segít, ha megszorulok valahol. Megvan a hattyúnyak, sikerült a nagy rádiuszra ahol a ferde tükör belefut a fenékbe, úgy meghajtanom a 60-as csövet, hogy sikítóval beirdaltam a belsõ szálon majd meghajtva meghegesztettem a bevágásokat. Ha lett volna hidraulikus csõhajlítóm a 60-as csõhöz, nem kellett volna annyit kínlódnom vele, de hát ez van. Illetve nincs. Szóval a neheze megvan, jövõ héten kész lesz a kipuffogórendszer. Terveim szerint a motor hûtés megoldása következik, ehhez szinte minden elõre van gyártva (lásd Képek 1) a kettõs fenék feltöltve fagyállóval már majd egy éve. Be kell rakjak valahova egy tágulási edényt, erre még nincs elképzelésem hol legyen, különös tekintettel, hogy a rendszer legmagasabb pontján kell legyen, mert a légtelenítést is itt kell megoldjam. Még a méretét is ki kell számoljam, mert a rendszerben van vagy 250 liter folyadék, namármost az autóban van ugye kb 8 liter és ehhez van egy legalább literes tágulási edény.... Hm. Az nem létezik, hogy nyolc liter víz egy litert tágul 60-80 fok melegedésre. Ez hülyeség. Sacc per kb. tágulhat mondjuk fél decit. De akkor miért van az autóban ilyen nagy köcsög a víznek? Rejtély. Ha ez is kész lesz, az üzemanyagellátást kell megcsinálni és beindulhat a motor próbaüzemre.

2006, augusztus 28. hétfõ.

A hátsó válaszfalba a 48,5mm átmérõjû kipuffogócsõ számára egy napig tartott a lyuk kivágása. 5-ös lemezben a szokásos móka, sok furat körben, kiütni és sokat reszelni. Nehezítõ körülmény, hogy mindezt a fenékben rettenetes szoros helyen, mélyre lenyúlva, tele a fejem púppal sebbel annyiszor bevertem a bordákba, szóval felejthetetlen a maga nemében. Aztán már csak a csövet kellett könyökökkel, ívekkel összehegeszteni, bedugni a lyukba és körbehegeszteni. Most a hátsó kabinban lóg ki a vége, innen a kipuffogódobbal folytatódik, majd az egyik ágy alatt megy tovább a tükörig, ahol felmegy a deckig, majd egy hattyúnyakon át le a vízvonal felett kb. 70cm-ig, ahol kivezetem a tükrön át a szabadba. A hattyúnyak feladata, hogy a (70 cm-nél magasabb) hullámok behatolását megakadályozza a csõrendszerbe. A kivezetett végen, kívül lesz még egy csappantyú, melyet a kipuffogógáz emelget és ez is visszatartja a hullámokat. Azonkívül ha kimegyek a tengerre, viharos idõben az egészre ráhúzok egy sapkát a nyílt vizen ahol úgyis vitorlát használok.A sapkán madzag lesz elvesztés ellen, mert ha elfelejtem levenni a motor indítása elõtt, a kipuffogógáz kilövi a csõ végérõl. Ma nem kevés kûzdelem után, immáron kemény-hab táblákkal körbeszigetelve bakelit lapokkal és vasakkal körbekalodázva, visszatettem a helyére a boylert. Bekötöttem a vizeket. Sokat javult a vízhelyzet. Nem mondom, hogy tizedmásodpercre pontosan lehet nyitni zárni a vízfolyamot a csapnál, valószinûleg a bolyler tetejében beszorult pár liter levegõ, amitõl rugalmas kissé a rendszer, de kielégítõen mûködik. Megvagyok elégedve. A nap hátralevõ részében a hátsó kabinban, melyet pillanatnyilag raktárnak használok, megpróbáltam több-kevesebb sikerrel szabaddá tenni a csõ nyomvonalát, majd kiszabtam a csövek egy részét. Ehhez a Budapest Kongresszusi Központ galériájáról kidobott 60mm átmérõjû csõkorlátokból hasznosítottam kettõt, részint mert ez volt, részint meg a sok kanyar miatt célszerû a nagyobb átmérõ, mert így nem nõ meg az áramlási ellenállás ami csökkenti a motor teljesítményét. Annyit hegesztettem az elmúlt napokban, hogy kifogytam az elektródákból, holnap venni kell, el ne felejtsem reggel!

---

 

2006, augusztus 23. szerda.

Szerencsére Balatonon elkerült bennünket az a rettenetes vihar, ami Pesten tönkretette a tûzijátékot és 5 ember halálát okozta. Hétfõ hajnalban jöttünk haza, úgy hogy délelõtt aludtam, aztán meg itthon matattam. Kedden nekiálltam és némi tépelõdés után rájöttem, hogy nem tudom a dagadt boylert a helyén beépítve rábírni eredeti alakjának visszanyerésére, úgy felpuffadt. Szégyenszemre le kellett kötni a csöveket és kiszedni fáradságos munkával az egész hóbelevancot a helyérõl. Az összes csonkot (hidegvíz be, melegvíz-keringés be, melegvíz ki) kiszereltem és ha már így történt, átalakítottam a hidegvíz csatlakozó részt, hogy a hálózati hidegvíz nem innen, hanem a szekrény alatti szivattyútól induljon (ugye az eredeti terv szerint a szivattyú a gépházban a boyler alatt lett volna) így pár méter csövet a gépházból ki lehetett iktatni. Véleményem, hogy minden rendszer megbízhatósága az egyszerûsítésekkel és az alkalmazott alkatrészek mennyiségének csökkenésével növekszik. Kevésbbé emelkedetten szólva, csak az romlik el ami van. Még a cockpit munkaasztalon is nehéz volt visszapüfölni eredeti formájára a tartályt. Ha már így alakult, további töprengés után (ez a hajóépítés felválltva áll az elképzelésekhöz való csökönyös ragaszkodásból és az eredeti elgondolások sutbadobásából) elhatároztam, hogy pontosan merre menjen a kipuffogócsõ, ezt azért, mert nem túl egyszerû megcsinálni (pl. olyannak kéne lenni, hogy a kipuffogógáz kifelé igen, de a hullám befelé nem tud jönni, na erre még ki kell találjak valami spécit) idáig eléggé elitélhetetlen módon halogattam, na most rájöttem, hogy az optimális helyre való beszereléshez, a hátsó vízmentes válaszfal átfúrásához és a csõ behegesztéséhez több helyem lesz, ha a boyler nincs a helyén, hanem kint parkol a cockpitban. Úgy, hogy visszaalakítottam rendszert a korábbi hidegvizes állapotjára. Hát ez nem volt túl dicsõséges, de végül is max. egy nap kidobott munka, ha csak ennyi lesz ( no meg a konyhaasztal) nem panaszkodom. A boyler felett fog állni a cockpitban a besan. (hátsó árboc) Ennek terveztem egy nem túl komplikált árboctalpat, mely lehetõvé tesz a relatíve egyszerû árbocdöntést (alacsony hidak alatti áthaladás esetén) merthogy két árboc lesz ugye és ezt középvonalban nem lehet egyszerre kidönteni. Az elsõ a fõárboc a középvonalban billen hátra és lefekszik a bakokra, a hátsó meg ékek kiütése után oldalt kitéríthetõ és elõre dõl. Ez a kisebb, tehát könnyebb, ezt két ember kézzel kiemeli és a bakokra fekteti a fõárboc mellé. Ha nics elég erõ, a még álló fõárboccal a bummal és groszshottal is kiemelhetõ és utána dûl ki a fõárboc. Ez az árboctalp kétoldalt egy egy 100mm átmérõjû acél csõoszlop közé lesz hegesztve, melyek átdöfik a cockpit padlóját és az egyiken egy ventillátor beszívja a gépházba a levegõt, mely egyrészt ugye élennyel (akinek nem ismerõs e nyelvújításkori szép szó éleny=oxigén, valahogy nem vert gyökeret a köznyelvben, nem úgy mint testvérei, a higany, vagy a horgany) táplálja a diesel motort, másrészt hûti a kipuffogócsonkokat, melyet jótanácsok ellenére meghagytam eredeti autómotor állapotan és nem alakítottam át vízhûtésesre, mint a hajómotorokon. Úgy okoskodtam, hogy ha a gépkocsiknál a motorházban lengedezõ menetszél + a hûtõ ventillátora amit kavar,( bár ez a hûtõ után már meleg) hûti a kipuffogó öntvényt a hengerfej közelében kialakuló túlmelegedés ellen és ez a megoldás többezer (Tán százezer?, merthogy ez a Merci 2,4-es szívó diesel motor a legelterjedtebbek közûl való volt, a maga idejében minden taxi ilyen volt Ny.németországban) autónál mûködött gond nélkül, miközben az autók hegynek fel, tûzõ napon araszoltak esetleg, a hajónál egy nagyteljesítményû ventillátorral (ha jár a motor, a generátor bõven termel áramot) ennél kedvezõbb, de legalábbis nem rosszabb hûtést érhetek el. Viszont ha adok egy vízköpenyt a kipuffogóöntvénynek, azt akár túl is hûthetem, amitõl mondjuk elreped. Erre valamelyik szakértõ azt mondta, hogy a motor által már felmelegített hûtõvizet engedjem át a kipuffogó hûtõjén, de az üzemi állapotban 90 fok körül van, ennél a léghûtés se lehet melegebb, sõt. Persze a hõcsere más víz-vas és levegõ-vas esetén, de minden mûszaki érzékem azt diktálja, hogy jó lesz ez így. A próbautak során kiderül. Lesz egy - a cockpit mûszerpultba szerelt- hõmérõ, mely folyamatosan jelzi a gépház hõmérsékletet a motor kipuffogó közelében. Ez és a hûtõvízhõmérséklet mutató mûszer elegendõ információt ad a kontrollhoz. (Ezt már jóval késõbb elmélkedésem során szúrom be szept.6.-án, az archivumban találtam egy olajhõmérséklet mutató mûszert, na ezt is beszerelem.) Amúgy pedig emlékszem amikor a motort felújításhoz dirib-darabokra szedtem, hogy belül valamennyi csonkban átáramlik a hûtõvíz. A másik 100-as csövön kiáramlik a levegõ a gépházból. Ennek a csõnek a kimeneti nyílása a kormányálláshoz közel van, így ha netán füst, vagy más szag lenne azonnal megérzem. A csõ-árboctalp együttes felül egy kicsiny pulttal fejezõdik be, (ennek a közepébõl áll ki az árboc, az elejéhez pedig felnyitható asztal csatlakozik majd a cockpitban való evés-iváshoz) ezen lesznek a legfontosabb motor- üzemi mûszerek és kezelõszervek, mint az említett két (három) hõmérõ, meg a motor fordulatszám-, olajnyomás mutató, starter gomb, izzítás gomb, elektromosság fõkapcsoló, ezek kontrollámpái, akkutöltés kontrollámpa, továbbá rádió kézibeszélõ dugalja, 12V-os dugalj, 230V-os dugalj, (ha van parti áram) a Raymarine sebesség/mélységmérõ kombinált kijelzõje, illetve hely az esetleges késõbbi luxuscájgok, pl. autopilot, széljelzõ, stb.részére. Nos ez a kombinált árboctalp egység mintegy 35-40 kilogramnyi 5mm vastag acéllemezbõl áll (plusz a 100-as csövek) kicsiny kéziszerszámaimmal bajos lett volna a kiszabás és összehegesztés, ezért a telepen, a tõlem 50 méterre lévõ lévõ csarnokban mûködõ cégtõl kértem segítséget. Itt nagyon komoly lakatos-szerkezetek készülnek, mindenféle felszerelés rendelkezésre áll. A hatalmas daraboló gépen leszabtuk, majd a legprofibb védõgázas apparáttal összehegesztettük az árboctalpat. Ilyennel még soha nem hegesztettem, az elsõ varrat kissé girbegurba lett, de aztán megéreztem, hogy sokkal könnyebb hegeszteni vele mint a bevonatos elektródával amit én a kicsiny barkács trafómhoz használok. Baráti áron 4000-be került és ott helyben szerencsésen megcsináltuk, nem tartott továbbaz egész mint két óra.

---

 

2006, augusztus 17. csütörtök.

Behegesztettem a hátsó árboctalp alá a gépházba két 40x40-es vastagfalú zártszelvény oszlopot a cockpit padlót tartó borda és a fenékborada közé. Valószinûleg túlbiztosítás, mert nem valószinû, hogy a 80x30x5-ös borda behajlana az árboc súly alatt, de fõ a biztonság. Ez a két oszlop fogja közre a melegvízbolylert, amit, miután az összes vasholmit még tegnap lefestettem, ma beraktam és valamennyi vízcsatlakozást bekötöttem. Ezzel kész a háztartási vízellátás....gondoltam én. Nos a következõ nem várt esemény lepett meg. A mosdó vízcsap, ami idáig a nyomógomb mûködtetésével mint a parancsolat mûködött, most a szivattyú beindításakor csak lassacskán kezdett folydogálni, viszont a szivattyú kikapcsolása után is még jó öt percig inkontinenciásan csordogált. Az történt ugyanis, hogy a 0,8-as lemezbõl készült szögletes bolyler a víz nyomására dagadni kezdett, ami elvitte a csaptól a víz egy részét, viszont a nyomás megszüntével ( amikor leállt a szivattyú) rugalmasan kezdett visszaalakulni, azaz nyomta a vizet kifelé. Ez ugyan a csap elzárásával megállítható, de az egész mûködést határozatlanná teszi. Az igazi megoldás egy hengeres, vastagfalú bolyler lenne, de nem akarok nekiállni, mert nagy munka, inkább megpróbálom vas kalodákkal menetes szálakkal úgy körbepántolni a tartályt, hogy ne tudjon dagadni. Remélem jó lesz. Holnap lemegyek Balatonra, de a jövõ héten megcsinálom.

---

 

2006, augusztus 15. kedd.

Tegnap kiszedtem azt a vasból esztergált paszdarabot, amit még majd két éve építettem be a Hardy tárcsa helyére a motor és az irányváltó közé, hogy biztos legyen az egytengelyûség amikor beépítik a hajóba a hajtást. Ez úgy indul, hogy Mercedes motor, IFA kuplungtárcsa, IFA bordás tengely, Poszlovszki Rezsõ gyártású, magam tervezte tengelykapcsoló LADA Hardy tárcsával, Technodrive irányváltó, újabb, ezúttal SOLÉ Hardy tárcsás tengelykapcsoló, zsírtöltésû tönkcsõben forgatja a zsinóros tömszelencével tömített, bronz perselyekbe szerelt (sját terv, Poszlovszki esztergálás) csavartengelyt, melyen immáron kívül egy 17 collos SOLÉ propeller hajtja a hajót. Ma szétszedtem a tengelykapcsolatot az irányváltó és a csavartengely közt és felhúztam a tengelyre a nyomócsapágyat. Ez hivatott a tengelyirányú erõk felvételére, kímélendõ az irányváltó hajtómûben lévõ, ennél jóval gyengébb tolócsapágyat. Ez nagyon fontos, már olyat is hallottam, hogy hirtelen forgásirány váltáskor ("hátraveretéskor") kiszaladt az egész propellertengely a vízbe. Ilyenkor radásul mindjárt el is sûlyed a hajó, mert a tengely helyén szabadon jöhet befelé a víz. Szóval nem árt észnél lenni, ha ilyesmit csinál az ember. A 40-es tengelyhez egy rendkívül robusztus kétsoros önbeállós kúpgörgõs csapágyat választottam, melyet kúpos menetes hüvellyel huzattam rá a tengelyre. A hüvelyt és a rögzítõ anyát némi tépelõdés után egy-egy kisebb "hefttel" biztosítottam a tengelyen. A hegesztés ugyan nem tartozik a mûszaki életben az oldható kötések közé, de így biztos nem fog lelazulni. Erõs a meggyõzõdésem, hogy az egész szerkezet annyira túlméretezett (ez a tengelyátmérõ és a csapágyak egy háromszor ekkora hajónak is alkalmasak lennének), hogy az én életemben nem lesz szükség a szétszerelésre. Amúgy meg ha netalán mégis, egy kis sikítóval leköszörülhetõk a rövidke varratok. A csapágyházhoz 40x40-es vastagfalú zártszelvény konzolt készítettem, melyet a gépház hátsó válaszfalára hegesztettem. Délutánra össze is állt az egész, holnap kiköszörülüm a varratokat, mégegyszer ráhegesztek, lefestem és kész.

 

Merci motor- Lada Hardy tárcsa- Technodrive váltó-Solé Hardy tárcsa-SKF tolócsapágy-Poszlovszki tömszelence és csavartengely.

---

 

 

2006, augusztus 13. vasárnap.

Ráment az egész péntek a mosdó nyomógomb készítésre. A szára egy 21mm átmérõjû rozsdamentes csõ, kb 15 centit áll ki combközépnél és esztergáltam hozzá egy finom danamid csapágyat amiben csúszik. Az egésznek szabtam, hegesztettem egy masszív lemez vázat és kerestem az archivumban egy erõs passzentos rugót. Ez a mechanika olyan robusztus, hogy akár rá lehet állni, az se árt neki, de egy filigrán nyomógombot mûködtet, amit azonban semmilyen brutális erõvel nem lehet elrontani, mert az erõt a rudazat, csapágy, a hegesztett ütközõk és a rugó veszi fel. A szombat elment piacra menéssel, meg itthoni matatással, de ma beszereltem a helyére az egészet és maximálisan beváltotta a reményeimet. A csapot nem is kell használni, a víz remekül adagolható könnyed combozással, egyáltalán nem zavaró, vagy kényelmetlen. Idáig a mosdó alá tett vödörbe folyt a víz, de ma becsöveztem a lefolyórendszert is. Ez úgy mûködik, hogy a szennyvizet ( a mosdóét és a mosogatóét) tetszés szerint lehet a fenékben kialakított "graywater" tankba, vagy egy csap elfordításával a tengerbe engedni. A zuhanyozáskor a víz egyenesen a fenéktankba folyik, itt lesz egy búvárszivattyú, az un "bilgewater pump", amivel (egy másik csappal kiválasztható) a tengerbe, vagy ahol (kikötõben esetleg) ez tilos, a fedélzeten lévõ tömlõvéges csatlakozón át a csatornába, küldhetõ a szennyvíz. Ezeket a csapokat a csatlakozókkal és a réz csõidomokkal, menetes csatlakozókkal korábban valamikor télen már összeforrasztottam, most véglegesen beépítettem õket. Utóljára a kormányszerkezet összeállításánál volt ilyen sikerélményem, olyan igazi nagyon- nagyon jó érzés fogott el, amikor mindez a helyére került, és pont úgy ahogy elképzeltem, és kifogástalanul mûködik minden, nem csöpög, nem ereszt, befolyik, kifolyik, szóval amikor olyan nagyon jónak érzem magam. Bár még csak délután három óra volt, de annyira feldobott a dolog, hogy abba is hagytam a munkát, (végül is vasárnap van vagy mifene) nehogy valamit hibázzak még ma és akkor nem lesz felhõtlen az ujjongás. Szoktam volt mondani, nekem az Isten nem adott olyan tehetséget, hogy olyan verset írjak amit a következõ rendszerváltásnál törölnek az általános iskolás tankönyvekbõl, vagy olyan szobrot faragjak, amit a köv. rdsz.vált.nál kivágnak a szoborparkba, de megveszek ha nem alkothatok, hát ilyenektõl vagyok elégedett. Lehet másnak sekély e kély, de én beérem vele.

---

 

2006, augusztus 10. csütörtök.

Ma amikor távoztam délután Amapoláról, a mosdóban mostam kezet! Mûködik! Persze nem nagy ügy amúgy, hisz mirõl van szó? A kiválasztott fenéktartályból a szivattyú, amikor egy nyomógombot megnyomok a mosdónál és kinyitom a csapot nyomja a vizet a mosdóba, amíg el nem engedem a gombot és el nem zárom a csapot. De mégis sok munka van mögötte és most nagy sikerélmény. A nyomógombos szisztéma elég szokatlan. Mindenütt máshol a csap kinyitása esetén ahogy folyni kezd a víz és leesik a rendszerben a nyomás, megindul a szivattyú és mindaddig mûködik a míg az ember el nem zárja a csapot. Ez nagyon egyszerû és praktikus, de két hátránya van. Elõször is ha bárhol szétcsúszik egy csatlakozás, a szivattyú addig nyomja a vizet a hajófenékbe, amíg ki nem ürül a tartály. Ez egy tank esetén 400 liter, de ha mind rá van nyitva, akár 1500 liter is lehet. Ez az összes fenékben lévõ elektromos berendezést (pl hûtõkompresszor elektronika) tönkre teheti. Másodszor ha az ember nem zárja állandóan a csapot amíg sikálja a fogát, vagy amíg a kezét szappanozza, (már pedig nem zárja, fõleg a szarházi vendég) vízpocsékoláshoz vezet. A vízkészlet pedig mindíg szûkös. A nyomógomb viszont olyan (lesz, mert most még csak ideiglenes), hogy a mosdó alatt úgy felsõ combhajlatnál kiáll egy nagyobbacska pöcök, amit a tisztálkodni vágyó versenyzõ alsó testrészével nyomogat, ha vizet kíván. Ez azon túl, hogy lányoknak kifejezetten izgalmas lehet, könnyedén teszi lehetõvé egész rövid idejû spriccek alkalmazását. Hát ez a terv. Ha netalán nem válna be, mivel a rendszerben, tekintettel a melegvíz elõállítása során fellépõ hõtágulásra lesz egy néhány literes tágulási edény, egy nyomáskapcsoló beszerelésével, melyet csak párhuzamosan kell kötni a nyomógomb(okk(( mert a konyhában is lesz)))al, elõáll a hagyományos quasi hidroforos rendszer. Van még egy találmányom. Az ötletet a Rákóczy Pisti adta. Ugye ilyen kis hálózatoknál sehol nem alkalmaznak cirkulációs rendszert. Ennek következtében ha meleg vízben kíván pancsolni a dolgozó, addig folyatja a meleg csapot amíg nem jön a meleg víz. Ez minden eseben 5-10 liter vízveszteség, ami szárazföldi szemmel nem tünik soknak, de ha már csak mondjuk 100 liter a készlet és a következõ kikötõ még három nap.... Szóval kiépítettem egy cirkulációs vezetéket, amit közvetlen a csaptelep alatt kötöttem össze a melegvíz csõvel. A vezetékben a mosdó bal oldalán van egy bronz golyóscsap amit kinyitva, a szivattyút megindítva megindul a víz a melegvíz csövön és a cirkulációs vezetéken keresztül visszafolyik a boylerba. A golyóscsapot tapogatva, ha az már kellemesen meleg, elzárva és a meleg csapot kinyitva máris lehet tisztálkodni. Persze csak rövid gombnyomásokkal! Nos aki ennél több édesvíztakarékossági trükköt ki tud találni, annak fizetek egy sört. A melegvíz csöve is a helyén van, a kombinált boylert (villany, ha van parti áram és a motor hûtõvize melegíti, ha motorozok) is megcsináltam még a télen, csak hogy ha most beszerelem a gépházba, útba lesz a további ottani munkáknak. Ezért egyelõre megelégszem hideg vízzel, amíg bent nincs a tolócsapágy és a hátsó árboc kiváltása. Tolócsapágy ugyan van az irányváltóban is (ez már a helyén van a csavartengellyel együtt) de egyszer megállt mellettem egy 7m-es hajóval egy ember (beszélgetés során kiderült, hogy volt tengerészkollega aki ezzel a piciny hajóval lement a Dunán, át a Fekete tengeren az Égeire, megjárta Török és Görögországot) aki azt tanácsolta, hogy egy plusz tolócsapágy ekkora súlyú hajónál, kímélendõ a hajtómûben lévõt, nem árthat. Igazat adtam neki és meg is csinálom.

---

 

2006, augusztus 8. kedd.

Kint van a helyén a két hátsó forgatható darukar, végében az esztergált menetes pogácsákkal, amikbe behajtottam és egy -egy "hefttel" biztosítottam egy-egy M 10-es szárú horganyzott daruzószemet. Ezek mûbizonylatos gyári darabok, biztos nem fognak letörni. Lefestve, mûködöképesek, még az elfordulás elleni rögzítésre kell kitaláljak majd valami megoldást. Hosszas tépelõdés után a két horgonydarukart nem szereltrem fel, hanem elraktároztam a fuxban, mert ha meglesznek a nagy Admiralitás horgonyok, csak akkor fogom csak pozicionálni õket, különös tekintettel az orrvitorlákra, amiknek nem kellene, hogy útba legyenek Helyén van véglegesen a mosdó és beszabva a mögötte lévõ kiegészítõ pultdarab, az egész head fala és mennyezete megtisztítva a ragasztómaradványoktól, Ciffel hófehérre takarítva, valamennyi falburkolat az illesztéseknél fehér Sikaflexszel tömítve. A kukázott mosdóba beszereltem az uraságtól levetett, de mûködõképes (bár kissé kopott, de amúgy Gohe luxus) csaptelepet és elkezdtem a csõszerelést. Mindenhova az üvegszálbetétes nyomásálló átlátszó vegyszerálló tömlõt használom, nem a nyomás miatt, hanem mert ez nem lapul össze a kanyarokban és nem oldódik ki belõle mérgezõ anyag. Sokat töprengtem a megfelelõ helyen az édesvízrendszer osztója, szivattyúja számára. Ugye a gépházba szántam, de ott útban lenne a késõbbi munkáknál. Végül is a ruhásszekrény padlója alá szereltem õket. A csapok kezeléséhez egy kisebb részét a padlóburkolatnak mindíg fel kell majd emelni, ami nem lesz tán nagy gond, csak nem szabad sok cuccot a szekrény aljába hajigálni. ( ez eddig egyetlen otthonomban sem sikerült) A csapokat édesvíz vételezéskor, illetve a víztartályok váltásakor kell kezelni, amikor a 4db valamelyikébõl kifogy a víz és át kell állni a következõre. Tehát nem nagyon sûrûn, de elég gyakran ahhoz, hogy mindíg mûködjenek. Ugyanis tapasztalatom szerint azok a szerelvények amiket soha nem tekergetnek, amikor egyszer mégis kellene, sose zárnak, vagy nyitnak, mert beállnak a vízkõtõl rozsdától, szennyezõdéstõl. Beraktam a tankokba a búvárcsöveket, tömítettem a tisztítónyílásokat a héten szeretném összehozni a rendszert annyira, hogy legalább a hideg víz follyon a mosdó/zuhanyba. Nagyon pozitív a hûtõláda! Mindenben megfelel a várakozásnak. Ahogy lement a külsõ hõmérséklet, a kondenzátor +30 fok körül van az elpárologtató -8 és -13 közt mûküdik. A láda fenekén -1 fok van, felül az elpárologtatótól legtávolabb pedig +5. Csak kikapcsolni nem hajlandó az istennek se, lehet, hogy mélyhûtõhöz való a termosztát amit bele tettem. (ugyancsak kukázott anyag) Még megpróbálom közvetlen az elpárologtatóra rögzíteni, ha ez se használ, másik termosztátot kell beletegyek.

---

 

2006, július 26. szerda.

Hát persze nem úgy van az, hogy csak nekiesünk a vízszerelésnek. Mert ugye van egy vizes terv, amit korábban jól kitaláltam és szerepel benne motor hûtõvízzel (meg parti áram esetén villannyal)melegített boyler, meg a kályhával melegített másik boyler, meg a napkollektorral melegített harmadik boyler, szivattyú, tágulási edény, elosztó, hogy a négy tank melyikérõl menjen a fogyasztás és sok csõvezeték. Namármost, ha midezt egyszerre akarom megcsinálni, épp lemegy a hõség, tehát nem tudok hûsülni a vízben. Tehát csak egy részével kell indítani. Aztán ahhoz, hogy a fürdõszobában zuhanyozni lehessen, ki kell a falburkolat réseit sikaflexszel fugázni, de ehhez CIFfel le kell sikálni a falakat, a régi ragasztónyomokat levakarni.Továbbá. Ha csak úgy hebehurgyán beszerelem a vízellátás szivattyúját és a víz eleosztót a gépházba, késõbb rettenetesen útban lesz, amikor pl. a nyomócsapágyat kell a kihajtás tengelyére szerelni, berakni a boylert, behegeszteni a hátsó árboctalp oszlopát, beépíteni a motor légszûrõ, kipuffogó, üzemanyagellátó és hûtõrendszerét, miután ezek mind a használati vízrendszer mögött foglalnak helyet. Hétfõn mindenesetre bementem a mûhelybe, ahol ezeket a nagyrészt a tél folyamán elõregyártott egységeket raktározom, hogy bepakoljam. De közbeszólt a felhõszakadás. Kénytelen voltam az egész hóbelevancot visszatrógerolni, mert a rampánál hömpölygõ térdig érõ víz minden pakolást meghiúsított. Még szerencse, hogy mielõtt az egész épületet áramtalanítani kellett a beömlõ víz miatt, végeztem a nyomócsapágy házához szolgáló zárótárcsák (ezek tartják bent a zsírtöltést) esztergálásával. Kedden viszont más volt a munka. Miközben a head falát ragasztómaradványtalanítottam, megérkezett a Varga Gyula akit már korábban említettem mint nagy hûtõspílert. Gyula precízen betartotta a technológiai szabályokat, alaposan vákuumolta, majd nitrogénnel öblítette a rendszert, majd újabb vákuumolás után betöltöttünk 50 deka gázt. ÜZEMEL A HÛTÕ!!! Rajta hagyta a mûszereket, meg a gázpalackot, hogy tudjam ellenõrizni a mûködést. Nos valószinûleg szükség lesz arra, hogy vizen legyen a hajó, mert a 45 fokos külsõ levegõ hõmérséklet nem igazán ideális a fenéklemezre ragasztott kondenzátor hûtésére. Tegnap többször is leállt a gép a magas kondenzátornyomás miatt, ma hidegebben indultam reggel, kibírta egész nap, de az R 154a gáz (ez ami a tudomány mai állása szerint nem lyukasztja az ózonpaizsot, errõl majd 20 év múlva fogják megállapítani, hogy minek árt) nyomása a nyomó oldalon (kondenzátor) 10bar 45 fokon, ugyanakkor az elpárologtatóban a szívó oldalon ehhez 2bar körüli nyomás és minusz két fok elpárologtató hõmérséklet tartozik, ez elég kevés ahhoz, hogy a hûtõt az 5 fok körüli ideális hidegen tartsa. Nem is hült le délutánig se csak 8 fokra, ami azért jó volt az ásványvíznek, de kevés lesz a kajának. Ez persze azonnal javulni fog, ha vízbe kerül a hajó, mert ha lemegy 10 fokkal a kondenzátor hõmérséklet, ami még mindíg csak 35 fokos tengervízet jelent, az elpárologtatóban a gáz mindjárt egy bar alatt és minusz 10 fok körül fog párologni.

Ma megint egész mást csináltam mint amire készültem. Mielõtt elutaztam volna, Szántai Feri meghozta a darukarokat. Tökéletesek lettek. Négy daru lesz, kettõ hátúl a faron a bocinak (dinghi, kis csónak) elõl az orrban két oldalt a horgony(ok) beszedéséhez a másik kettõ. Bár nem sürgõs, de baromira útban vannak a cockpitban, ráadásul a csapó esõ miatt elkezdtek rozsdásodni, ezért nekiálltam lefesteni õket és addig nem kezdek másba, amíg nem esztergálom meg és nem hegesztem be a végükre a csigák szemeit és nem szerelem végleges helyükre õket, ott egyrészt nem lesznek útban, másrészt ha nehezet kell emelni a deckre, már mûködhetnek is. Azért jó ez a hajóépítés, mert talán kitólja az öregkori elhülyülést, annyit kell agyaljak, mikor mit hol folytassak.

---

 

2006, július 22. szombat.

Kicsit módosítok a csapásirányon. A szalon bútorozása volt a tervem, mint következõ lépcsõ, de annyira meleg van, hogy inkább rámegyek a háztartási vízrendszer szerelésére. Szeretném minél elõbb beindítani a zuhanyt, mosdót, mert jó lenne néha a hõségben pancsolni kicsit nem csak a saját levemben. A hõszigetelés csodálatos, de így is 34 fok volt a szalonban, 36 fokos külsõ hõmérsékletnél. Szóval ma összekötöttem az összes slaugomat, plusz a portás néni locsolótömlõjét, így elértem egy kerticsapot, amirõl feltöltöttem két fenéktankot a négybõl, ez kb.800 liter, plusz a zuhany alatti szennyvíztankot is megtöltöttem, úgyse vízpróbáztam még, legalább ez is megvolt, (jelentem nem folyik) ide befért vagy 120 liter, ennek az a funkciója jelenleg, hogy az öblítõ vizet innen szívja a WC, merthogy ugye szárazon áll a hajó. Mivel ez nem olyan korszerû villanymotoros macerátoros (egy olyan járókerék is van a szivattyún, ami aprítja az anyagot turmixgépszerû késekkel) mint a Pistié, hanem hagyományos kézi pumpás, reménykedem, hogy nem lesz vele annyi bajom. Majd kiderül a próbautak során. Ebben a hõségben minden nehezebben megy, kifejezetten lelassultam, az ötletek is nehezebben jönnek, holnapra beteszek egy pihenõnapot. Hétfõn pedig elkezdem a csõszerelést.

---

 

2006, július 21. péntek.

Tegnapelõtt értkeztem haza. Tegnap kimentem a hajóra, de szinte kínszenvedés bármit is csinálni, mert 38 fok van a hajón és környékén. Ma azért kimegyek,(most reggel van) de viszek jeges vizet termoszban, mert ez a forró víz inni.... Az elmúlt héten Rákóczy Pistinek segítettem Lefkasban (itt volt a legújabb kutatások szerint Odysseus király) a hajóján bütykölni. A hajó (FENIX II.) egy 42 lábas Halberg Rassy, iszonyatos elektronikai felszereltséggel, a 4-5 db chartplotter, radar, kompjuterek, mindent jelzõ mûszerek, motoros hajtás, hidraulika és egyéb robot gyerekjátékká teszi a navigációt, csak szarni (bocs ) nem lehet benne mert a WC többet folyik befelé, mint kifelé. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy MINDEN hajó WC ilyen hitvány, ha egyszer nagy leszek abból leszek milliárdos, hogy használható WC-t tervezek és árulok. Egy piciny gyengécske membránszelepecske a gyenge pontja a rendszernek, ami szerelhetetlen helyén van az egyébként szerelhetetlen klotyónak. Nem tudom a németek az U bótokon hogy oldották meg annakidején, mert hogy olvastam a "Das Boot" címû könyvben, hogy ott pumpás WC volt (a "modern" villanymotoros wc-k elõdje) ami ha ugyanígy mûködött volna, emiatt több tengeralattjáró sûlyedt volna el, mint a szövetségesek vizibombáitól. Egy kicsit azért vitorláztunk is, a rengeteg szikla, szirt, zátony és szigetecske közt nem akármilyen teljesítmény lehetett annakidején Odysseus királynak kihajózni innen és eljutni Trójába, nem csoda, hogy a kilenc évi ostrom alatt elfelejtették az utat hazafelé (az is lehet, hogy közben lenyilazták a navigátort) és annyit bolyongtak, én (pedig csak pár óra telt el a kihajózás óta) GPS nélkül nem találtam volna vissza tán soha, arról nem is beszélve, hogy csak egy kicsit nem néztem a mélységmérõre, miközben az amúgy kitûzött hajózó utban lehúzódtam egy szembejövõ katamaránnak és a két méter merülésû hajóval máris 2,10-es vízben voltam. Sajnos sem Kirkével, sem küklopszokkal (ez utóbbit nem bánom, bár a gonosz Polyphemoszt Posseidon fiát, aki több emberét is felfelta, Odysseus megvakította) nem futottam össze, de ha kész lesz Amapola el kell jöjjek ide, mert ez a vidék csodálatos. 

 A görögök barátságos, kedves emberek és óriási a fejlõdés a 25 évvel ezelõtti tengerész koromban tapasztaltakhoz képest. Jót tett nekik az EU tagság, megtartották arcukat, lazák maradtak, de nem olyan megbízhatatlan módon mint az olaszok. Lassan mindenki leköröz minket erõszakos, goromba, széthúzó barátságtalan magyarokat. Ahogy hazafelé robogóztam a ferihegyi gyorsforgalmin, egy DHL futárkocsi nem tudván megbocsájtani, hogy nem tudott elõzni a szembe forgalom miatt, az Üllõi úton azonnal leszorított, halálfélelmemmel kívánva büntetni zavaró puszta létezésemet, tegnap meg egy amúgy emberformájú állampolgártársam, miután õt nem feltartva, de kihasználva fürgeségem elõtte kanyarodtam be a lámpa szabad jelzésénél, közölte velem többször, hogy "hova sietsz, meg fogsz dögleni a kurva anyádat". El kell innen menni. Igaza van a Rákóczy Pistinek.

Ezt már este írom. Egész jól bírtam, bár a sok jeges víztõl már béka nõ a hasamban. Ebédre nem vittem csak sárgabarackot, meg két mackósajtot. Nincs igazán étvágyam a hõségben. Behegesztettem egy csomólemezt a padlódeszka tartó bordákra amin a "khorinthoszi" oszlop áll majd, lefestettem és az oszlopot is méretre szabtam. Ideiglenesen felállítva ellenõriztem minden méretet, sajnos a párkány deszka rövidebb lett pár centivel, amikor mértük a Józsival, még nem itt akartam hogy álljon, de közben mást gondoltam, úgy, hogy az egész hóbelevancot felkötöttem a robogóra (érdekes volt, a deszka 1,70 hosszú, 15centi széles és 6cm vastag, plusz vittem az oszlop méteres alját is, mert hornyot kell bele marni a válaszfalnak) és kivittem a Józsi mûhelyébe ahol majd megtoldja. Nem lesz nagy gond, nem fog látszani, mert a toldás nagyobbik része a navigációs mûszerek szekrényébe fog esni, a kisebbik pedig a könyvespolcba. Csak a rögzítés miatt statikailag kell, hogy elérjen a falig. Innen indul majd egy szép profilmart szegélyléc a szofa támlája felett futó keskeny polcot szegélyezve. Ezek a finomságok adják majd meg (reményeim szerint) a bútorzat szépségét, csak rengeteg velük a pöszmögés.

---

 

2006, július 13. csütörtök.

Az elmúlt héten folytattam a villanyszerelést. Kihurcoltam az ehhez szükséges holmit a volt munkaheleyemrõl, amiket a múlt évben és ez év elején elõregyártottam, meg raktároztam. Az uraságtól levetett (RákóczY Pisti szerelte le a hajójáról, mert más típusra tért át) lámpákat , meg egyebeket is, pl a "korinthosi" oszlopot, amelyet még nem állítok egyelõre a helyére, amíg a villanyszerelés vastagabb kábelhúzogatása kész nincs, mert útba lenne. Leadtam a régi Wartburgomat a roncstelepen, de kiimádkoztam belõle a generátort és az akkumulátort, ezek egyelõre a hajón fognak mûködni. A generátort elsõre nem akarta ideadni a bontós, mert neki az is pénz, hátha akad rá vevõje.(Már csak úgy lehet rendszámot leadni, ha a bontóbol hozom a papírt, pénzt nem adnak a kocsiért, pedig érvényes forgalmija volt 2007 augusztusig, meghirdettem a neten négy helyen is, mégse kellett a kutyának se az öreg autó. Hát így múlik el a ((szocialista)) világ dicsõsége) Felszereltem egy kompakt fénycsöves lámpatestet (ugyancsak kukázott anyag) a térképasztal fölé, ez parti árammal 230V-ról -, a szofa fölé pedig egy 2x9W-os fénycsõarmatúrát a Pisti anyagából ami 12V egyenáramról mûködik. Fényárban úszik a szalon. Felcsavaroztam a 4 db szolár panelelnek két szabályzó egységet, a tetõre ideiglenesen próbaképpen felraktam két solart, bekötöttem, gyönyörûen tölt, 2,5 A folyik befelé az akkuba ha tûz a nap. Ahogy eléri a teljes töltött állapotot, lecsökken 0,7A-re, de ha bekapcsolom a lámpát azonnal elkezd nõni a töltõáram egész 2,5A-ig és ha kikapcsolom a lámpát szépen visszamegy 0,7-re. Gyönyörûség volt nézni, mint a gyerek kapcsolgattam ki-be. Ma elutazom egy hétre, utána folyt. köv.

---

 

2006, július 6. csütörtök.

Ma fúrónap volt, esztergán kifúrtam a könyöklõ párkányt, (ami a térképasztalt a szofától elválasztó 1m magas válaszfal tetején lesz) ahol az oszlop( pontosabban a csõbõl készült csap) átdöfi. Így elmondva kissé komplikált, de a "Képek 2"-n látható. A 35 mm átmérõjû furatot csak esztergán tudtam megcsinálni, ehhez az 1,70m hosszú deszkát felállítottam a szupportra, lécekkel és pillanatszorítókkal "A" betû formában kitámasztottam és a szánt óvatosan tekerve ráhajtottam a tokmányba fogott fúróra. Eléggé rezonált, rángatózott az egész tákolmány, féltem, hogy szétesik és agyonvág a nehéz, szorítókkal súlyosbított mahagóni lap, de megúsztam és pontos, fõleg merõleges lett a furat. Aztán kimentem a hajóra és villanyt szereltem.

---

 

2006, július 5. szerda.

Villanyszereléssel telt a nap. Bent van egy 75 Ah-s öreg, de még mûködöképes autó akku ideiglenesen, mûszerek mutatnak, világítanak, a hûtõ fõáramköre bekötve. Ez lesz az elsõ mûködõ fogyasztó a hajón. A Szántai Feri meghozta a négy íves darukart, nagyon jól sikerültek és fõleg baromi erõsek. Amikor megterveztem még télen, említettem, hogy nem lesz egyszerû megcsinálni, de szükségem van hátúl kettõre csónakdarunak, elõl meg két oldalt egy egy horgonydarura, hogy a 40 kilós horgonyokat beszedjem a deckre. A modern hajókon nincs ilyen, a horgony becsúszik az orrba, de nekem ott lesz a bowsprit ( orrárboc) alatta meg egy gallionfigur, ami egy nagycsöcsû sellõ lesz. Még nem tudom mibõl és hogyan fogom kifaragni, de megoldom majd ezt is mint mindent.

 

---

 

2006, július 4. kedd.

Pénteken délután lementünk Balatonra, naná, hogy elromlott az idõ, egész héten baromi hõségben dolgoztam a hajón, pénteken, szombaton esett, akkor javult meg amikor vasárnap este hazafelé autóztam. Sebaj, pihentem, nagyjából végigaludtam a hétvégét. Mondjuk közben voltam falugyûlésen az új kikötõegyesület megalakulása ügyében, (Köszöntem szépen nem léptem be, a régi egyesület meg aminek elnöke voltam, lemondásommal megszünt. Amapola nem Balatonra készül, tehát feladom ottani aktivitásom.) megjavítottam a szomszéd fûnyírógépét, tárgyaltam, költségvetést csináltam a helybéli vállalkozóval a maradék egyesületi pénz kikötõépítésre való elköltése ügyében, meg levágtam a kertben a füvet. Szóval így pihenek én. Pénteken délelõtt folytattam a hajón a villanyszerelést, ez mindenféle vezetékezést, saruk forrasztását, védõcsövezést, kábelek ide oda dugdosását, fúrást jelent, cél a háztartás részére ideiglenes akkumulátor (a másik a starter akku ami a motort indítja) üzembe helyezése, hálózati tápegységgel. A következõ a solar lesz. Hétfõn ügyintézõ napom volt, a hajó közelébe se kerültem, ma nekiálltam megcsinálni azt a "khorinthoszi" oszlopot ami a szalon ülõgarnitúrát a térképasztaltól elválasztó fal sarkán fog állni. Két darabból áll, az alsó szögletes, díszítõ marásokkal, ezt a Józsi csinálta, a felsõt én dreháltam. A két rész egy 35mm átmérõjû acél csõbõl készült óriás "köldökcsappal" csatlakozik egymáshoz. Ezeket a lyukakat csak úgy tudtam pontosan tengelybe trükközni, hogy az esztergapad szánszerkezetére egy kalodát rögtönöztem mindenféle staflikból és pillanatszorítókból, a tokmányba fogtam a vastag fúrót és a szegnyereggel rátóltam az oszlopot a forgó fúróra. Tökéletes lett. Ugye azt hittem végeztem a faesztergálással, hát nem, de megérte, szerintem szép lett 

 bár mahagóni port fújok, köpök azóta. Ma vettem zsugorcsövet (meg a Pistinek dugaljat) a HOLUX-nál hogy holnap folytathassam a villanyszerelést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2006, június 29. csütörtök.

Hazaiszkoltam idõ elõtt, úgy du.kettõ tájt, mert vihar jelei látszottak és semmi kedvem sem volt robogóval jégesõben tizes idõben hazaevickélni. Amapoláról remek kilátás nyílik a tágas égboltra, látszott, hogy "nagy idõ jön", ráadásul a balatoni tapasztalat is azt súgja, hogy a háromhetes folyamatos magas nyomás, hõséggel, egy rettenetes viharos frontbetöréssel oldódik. Plusz a rádióban a meteorológia is ezzel, plusz hosszas esõvel ijesztgetett. Nos most este fél hét van, hét ágról süt a nap és nagyjából csak akkor esett kevés esõ, amikor a setét fellegek alatt hazafelé robogtam, egy szál rövid gatyában és pólóban, vágtak az esõcseppek mint a sörét. Ennyit a meteorológiáról és a saját megérzéseimrõl. Azért, hogy nem volt ez hülyeség, nézem a TV-ben, Balatonon délután 120km-es szél volt, hatalmas fákat döntött ki, egy vonat kisiklott, a vonatok leálltak, mert leszakadtak a felsõvezetékek, Somogy megyében levitte sok ház tetejérõl a cserepeket a szél, Siófokon látom délben éjszakai sötétség volt, a parti bódék széthullottak, a hullámok átjártak a mólón. Szerencse, hogy mint a Frucu írja csak a hét végén kezdõdik a jolle bajnokság, rosszul emlékeztem, azt hittem a héten van, nem tett volna jót, ha futam közben kapja el a flottát az idõ. Remélem mindenki megúszta, 120-as szélben egy hajó sincs biztonságban, pláne egy ilyen kis tavon nem lehet egy zsebkendõnyi viharvitorlával, vagy puszta árboccal elpucolni szálirányban, mert elõbb-utóbb jön a part. Szóval bejött az idõ, de elkerülte Pestet. Amúgy azt tarom, jobb félni mint megijedni, hajós embernek meg különösen nem árt tisztelni a természet erõit, a bátorság nem azonos a hülyeséggel. Egyszer viharos idõben vágtam a kertben a füvet Balatonon, mondja a szomszéd "Te itt? Az igazi vitorlázók most mennek ki a vízre". Felvilágosítottam, hogy most a hülyék mennek ki. Az igazi vitorlázóknak leponyvázva biztos kikötõben a hajójuk és nagyjából most kérik ki a kocsmában a második kör félszáraz vöröset. Az óvatosság egyébként sem árt általában. Néha elgondolkodom, ahogy a robogóval cikázok csúcsforgalomban, mennyire vagyok vajjon veszélyben. Valószinûleg eléggé. Amikor az embert valami komoly baleset éri, mindíg arra gondol utána (már ha életben marad), hogy mi lett volna ha..., hogy miért nem tette elõtte ezt, vagy azt, milyen könnyû lett volna ELÕTTE elkerülni. Nos mindnyájunknak arra kell gondolni MOST, hogy ELÕTTE vagyunk. Bár nem hiszem, hogy sok hasznára lehetek ezzel a bölcsességemmel a világnak, mert továbbra se gondolom, hogy nagyon olvassák ezt a naplót,( a minap bent jártam volt munkahelyemen, ahol kedves kollegám, aki napjának 80 százalékát a PC elõtt tölti, és mindíg szívélyesen érdeklõdik, hogy mi van a hajóval mondta, még nem olvasta) ami tiszta szerencse, mert az elmúlt néhény napban túlteljesítettem az éves elb...i tervemet, amivel mégse büszkélkednék amúgy. Ugye kezdõdött a feleslegesen bebírkózott vastag kábellel, amit ma ugyancsak veritékes munkával húztam ki. Aztán tegnapelõtt elkezdtem a villanyszerelést. Rendkívül élvezetes, hogy a kéziszerszámok már a végleges elektromos hálózatról mûködnek, valamint beraktam, rögzítettem, bekötöttem trafót, egyenirányítót, úgy, hogy egyes mûszerek már mutatnak, világítanak, de ...miután nagyon alaposan végiggondoltam a parti csatlakozó dugalj és dugó bekötését, elkövettem mégis a legáltalánosabb hibát, (aki csinált már ilyet tudja) miután alaposan bekötöttem a kábelereket, mégiscsak elfelejtettem egy kupakot elõtte felhúzni a kábelre. Ebben a mûfajban a csúcs, tengerész elektrikus koromban egy olyan kábeltuchel volt, ahol vagy 50 eret forrasztottam be kétszer ez okból. Két kábelt is rövidre választottam, ami persze csak azután derült ki amikor már jó sokat melóztam az egyik vég elkötésével és a behúzással. Mondjuk ez annak is köszönhetõ, hogy spórolás okán saját és uraságtól levetett, kukázott maradék darabokat használok Lehet, hogy öregszem? De lehet hogy csak a hõség.

Most néztem az esti híradót. Mutattak egy, a déli parton sekély vízben oldalára dõlt, megtépázott vitorlást, tán Rebell lehetett, ezek szerint mégsem úszta meg mindenki. És mi lehetett még? Remélem nem hagyta senki ott a fogát.

---

2006, június 26. hétfõ.

A szombatot ellógtam, de tegnap Judittal baromi hõségben behúztuk a fõkapcsolótáblát az akkutelepekkel összekötõ vezetékeket. Tekintettel a 12V-ra, elkerülendõ a feszültségesést kb. 120 mm2 -es vezetéket használtam, ezért nem volt könnyû a munka. Ráadásul ma kitaláltam, hogy a starter akkut mégse a fuxba(orrkabin) rakom, hanem a motor mellé a gépházba, (rövid a vezeték amit a Szilágyi Andristól kaptam) úgy, hogy a három drótból egyet vissza kell húzni. Ma ügyintéztem, valamint további konzolokat gyártottam a konyhaasztal alá, meg egy szögvas keretet, amire a trafókat, egyenirányítót, meg egyéb tápfeszültség firlefrancokat fogok szerelni a térképasztal alá. Egész jól bírom a meleget, bár tegnap amikor a kábelt húztam guggolva teljes erõvel, felállva többször elszédültem. De hát tegnap és ma is 36,5 fok volt a hajóban és 37,5 kint. (jó ez a napló, most visszanézve látom, hogy 15nappal ezelõtt még dideregtünk Balatonon, nem gyõztem fûteni, ha ez normális idõjárás....) Mondjuk izzadok minden pórusomból, a szemembe is folyik, de ma még elmentem egy órácskát utóljára epret is szedni a végigdolgozott nap után délután ötkor. Köszönhetõen a jó utaknak (pedig nagyon óvatosan hajtottam) a cipõsdobozban a robogó csomagtartóján az eprek hazaérve meglehetõsen összetöredeztek, úgy, hogy most eperturmixot vacsorázunk. Fonyódon a fiúk most futják a jolle bajnokságot,van némi nosztalgiám, bár nem izgat már a versenyzés. Nagyon megváltoztam ahhoz képest, hogy 15-20 évvel ezelõtt milyen bigott versenyzõ voltam.

---

2006, június 23. péntek.

Megvan az elsõ komolyabb hiba. Nem tragikus, mert helyre fogom hozni, de bosszantó. Az a helyzet, hogy a konyha munkapult sok vörösfenyõ lécbõl van összeragasztva hosszában. Ugye még büszkélkedtem is vele, hogy milyen ügyesen beborítottuk fehér dekorit lemezzel. Ezután, hogy megvédjem, betakartam karton lapokkal. Namármost, a fa a papundekli fedezékben alattomosan és észrevétlenül elkezdett keresztirányban enyhén domborodni. Õ tudja miért. Nem sokat, tán 3-4mm-t az egy méter szélességen, de ezt nem tûrhettem. Miküzben görbült, megfeszült a húzott szálon a dekorit, megnyúlt, vagy utánahúzódott pár tizedet a szélérõl, mindenesetre amikor alulról keresztirányú staflikhoz kiegyenesítettem, (merthogy görbe nem maradhat) a most rövidülõ külsõ kerületen a dekorit felbuggyosodott. Most egyelõre így marad és ha teljesen kész a bútor, kemény munkával le kell feszegetni a dekoritot a fáról és újat ragasztani rá. Nem aggódom miatta, mert megoldom majd, de rossz kedvem lett tõle.

---

2006, június 22. csütörtök.

Megcsináltam a keretet és a rugalmas szigetelést a ládával. Nekem nagyon tetszik. Nagyon erõs és pontos minden, már csak az ajtó hiányzik. Ezzel egyelõre várok, ráér, ne sérüljön a további munkák során. Holnap kezdeném a villanyszerelést. Ha már bekötöttem, a Gyula beforrasztja az elpárologtatót, aminek a fehér csöve látszik a képen elõl ahogy lemegy a padlódeszka alá, átmossa a hûtõrendszert nitrogénnel, levákumolja, betölti a gázt, elõl befejezem a hõszigetelést és már mûködhet is. Mondjuk kérdés a kondenzátor a külsõ vízhûtés nélkül mennyire lesz aktív, de a hajó alját nem süti a nap, 35 foknál nem lesz melegebb, ennek elégnek kell lenni a gáz lekondenzálódásához. Akkora a lemezfelület, hogy nem tudom elképzelni, hogy ne vigye el az 50 wattos kompresszor által termelt hõt. Ebben a hõségben nagyon hiányzik a hideg innivaló. Ajtónak ideiglenesen beteszek majd 6 centi hablemezt.

---

2006, június 21. szerda.

Most, hogy nézem a dátumot, engem is meglep, hogy még mindíg nincs kész a hûtõ. Pedig keményen dolgozom rajta, de csak tegnapelõtt került a helyére, mondjuk tegnap nem dolgoztam, mert a pici lányomat fogadtam a reptéren, ha várt volna egy napot, megkérhette volna a Busht, hogy hozza haza, (Hogy az mit keres itt, állítólag 56 évfordulójára jött, de hát hol van még okt 23. ? Szerintem azt se tudja milyen országban van. Kata mesélte, hogy kint nem hogy Magyarországot, de Európát se tudja sok amerikai, hogy hol van.) bár az elõbb beugrott még Bécsbe,( a rádió mondta, hogy a First Lady meglátogatta a Mozart múzeumot, amit ebbõl az alkalomból lezártak, érdekes lenne tudni, megmondták e neki, ki volt az a Mozart, vagy azt hiszi, amit a népe, hogy tán autóversenyzõ, mert keverik a Laudával ) nomeg Washingtonból indult valószinûleg, a Kata meg Chichagoból.Szóval elég pöszmögõsen haladok, de ez már nem újság, eddig is így volt, nem is tudom mit várok magamtól. Szóval helyén a láda, megvan a külsõ keret a munkalapban, némi töprengés után három oldalon 15mm-re kiugrattam az asztal síkjából, sõt a mosogató oldalán 40mm-re, hogy bármi kiömlik, ne folyhasson a hûtõbe, a belsõ kerethez holnap fogok hozzá. Le is fényképeztem a ládát még a beépítés előtt és után.

 

 

 

 

Mondjuk néha túlzásba viszem a precízkedést. Olyan vagyok, mint egy volt kollégám, a Tisza Attila, aki képes volt a szekrénysor háta mögött, a szekrény által teljesen eltakart konnektor sort, ami kicsit ferde volt kivésni a falból és újra szerelni, mert azt mondta, hogy nem tudná nyugodtan nézni a TV-t azzal a tudattal, hogy nem vízszintesek a konnektorok. Szóval azon elmélkedtem vajjon minden a falhoz csavarozott bútor (jelen esetben a konyha munkalap) biztosan a helyén marad e, ha a hajó 90 fokot oldalt dõl. Nem kell még havariának se feltétlen bekövetkezni ehhez, elég, ha mondjuk apálykor lefekszik a hajó. Bár eléggé rögzítettem mindent mindenhez, de elhatároztam, hogy plusz konzolokat rakok be az asztallap alá, minden bordához, amit alulról facsavarokkal a laphoz-, oldalról az acél bordákba fúrt 8-as menetekhez metrikus csavarokkal hozzáerõsítek. Így az egész bútor nyugodtan lóghat rajta. Ez az elsõ konzol 

 beleesik a hûtõ hõszigetelésébe, tehát, soha látszani nem fog, mégis gondosan lefestettem, miután kivágtam, kifurkáltam és összehegesztettem. Így száz év alatt se fog megrozsdásodni.

Az ember nagynéha hasznát veszi az ajándékoknak, valamikor kaptam (vagy Juditka kapta?) egy digitális hõmérõt, ami egyaránt mutatja a külsõ és belsõ hõmérsékletet. A külsõ hõmérséklet érzékelõjét betóltam abba a csõlábba ami kiáll a kabin tetejébõl és a ledöntött árbocot fogja tartani. Nos annyira jó a hõszigetelés, hogy a belsõ hõmérséklet egész nap megegyezik a külsõvel, (az se kevés, ma 32 fok volt) a tûzõ nap ellenére, pedig a (fekete) lemez kívülrõl annyira felforrósodik, hogy nem lehet megfogni. Tavaj ilyenkor még 40 fok felett volt a belsõ hõmérséklet, amikor még nem volt kész a szigetelés. Ma van a zene napja, a nyár elsõ napja. Ma három éve, hogy elhatároztam ezt a hajóépítést Párizsban, (ott tényleg megünneplik, no nem a tervemet, hanem a zenét) miközben az utcán énekelt, táncolt, muzsikált a nép.

---

2006, június 16. péntek.

Három nap ráment a hûtõláda belsõ részének kialakítására. Peti fiam sehogy se akarta elhinni, hogy a 8mm vastag bakelit lapokat össze lehet csavarozni, úgy, hogy 4-es menetet fúrok az élébe.Biztos mellé megy majd a fúró. Nem volt könnyû, különösen, hogy a doboz minden lapja trapézalakú, ahogy a hajótest kívánja, de remekül sikerült. 3,2-es fúróval elõfúrva, a felsõ lapot 4-essel átfúrva (ütküzõvel persze a csigafúrón, különben beszalad tövig) az alsó élére állított lapba mindezen keresztûl akkus géppel, gépi menetfúróval egy lépcsõben befúrtam a menetet és egy negyedik fúrógéppel besûlyesztettem a csavar fejének. Ez így ment vagy 50-60szor (12 éle van egy hasábnak). Egyetlen lyuk ment félre, (szerencsére kifelé, tehát a "láthatatlan" oldalra) az is csak azért, mert a harmincadik körül lezserkedtem és (egyszer) nem használtam a tolómérõt. A csavarozás mellett epoxival össze is ragasztottam az éleket, hogy abszolút vízhatlan és erõs legyen a láda. 1/3 -2/3 arányban ketté osztottam egy fáradságos munkával sok helyen kifurkált válaszfallal, hogy ne dõljenek benne össze-vissza a kaják, meg reményeim szerint a kisebbik részben lévõ elpárologtató ott hidegebbet fog csinálni, így a hûtésigény szerint is szeparálni lehet a dolgokat. Megint egy elmélet, lehet izgulni, megvalósul é. Ma nagy volt a jövés- menés, három látogatóm is volt, mondjuk mindegyik megbeszélt, de tegnapelõtt pl. beesett egy kedves fiatalember, aki a Tilos rádióban hallotta ennek a faliújságnak a címét, kiolvasta a naplót, kinyomozta hol a hajó és eljött megnézni.A látogatók feltartanak ugyan a munkában, de mégis jólesik az érdeklõdés és -nem tagadom- az elismerés, valamint megtörik az egyedül végzett munka egyhangúsága.

---

2006, június 13. kedd.

Nem szeretem ezt a szót, hogy "proaktivitás", de mégis használom, mert nincs magyar megfelelõje, nem úgy, mint a blognak, vagy a hómpédzsnek, amiket óvakodok kimondani. Mert ugye az óvatosság, defenzivitás (na tessék ez is idegen szó, mégis használom, de hát csak az ökör következetes, ahogy mondta valaki, hallottam/olvastam Vekerlét, Barosst, Ferenc Jóskát, hogy mondta volna, legvalószinûbb, hogy egy negyedik) csak a fele ennek, mert ebben az is benne van, hogy bölcs cselekvés is lõn, nemcsak odafigyelés, pláne beszarás. Szóval most mindenféle proaktív hûtõládaépítést forszírozok Amapolán. Mert ugye kezdetben elképzelék egy erõsen hõszigetelt ládát, felül két ajtóval. Azám, csakhogy ha a korpuszt bármiféle merev tartók rögzítik a hajótesthez, az megannyi hõhíd, ami a tökéletességre való törekvés jegyében elfogadhatatlan. Elvégre nem vagyunk profik! Utánanéztem, a fa, ami ebbõl a szempontból szóba jöhetne, egy nagyságrenddel (politikusok számára, akik elõszeretettel használják ezt a szót, de fogalmuk sincs mit jelent, ez nem azt jelenti, hogy valamivel több, vagy kevesebb, hanem , hogy tízszerese, vagy tizede) rosszabb hõszigetelõ, mint a zártcellás hablemez, amit használok. Ha meg nem használok merevítést, lettlégyen mégoly kemény a 12cm vastag szigetelés, ha rendesen megpakolom a ládát, néhány tizedmillimétert biztos mozdul, tehát nem lesz felhõtlen a kapcsolata a konyhapultba beépített ajtókkal. Ha meg elválik, akkor hõhíd, páralecsapódás, gombásodás, tovább lásd fent. Most azt eszeltem ki, hogy a láda nem lesz összeerõsítve a pulttal. Áll a teljesen vízmentesen tömítve/ragasztva összecsavarozott bakelit lapokból álló kaszni a bakelit platón, (istenáldása ez az anyag, pedig még kicsit húztam is a számat, amikor a Komár Józsi rábeszélt, hogy mentsük meg a kidobástól) körberagasztva a pontos illesztésekkel összeállított szigeteléssel, a konyhai munkapult alatt, körben kitámaszva a szerkezethez. De nincs fix kapcsolata a felette lévõ pulttal. A munkalapba beleépítem az ajtók keretét, mely benyúlik a ládába, a légrést nem- nedvszívó rugalmas szigetelõanyaggal bélelem (Armaflex, Polifoam). Ezek után akár több millimétert is mozoghat a szerkezet. Nem szabad megfeledkeznem a vízleeresztõ csonkról, meg az elpárologtató és termosztát oly módon való beépítésérõl, hogy késõbbi esetleges meghibásodásuk esetén cseréjük könnyen, a szerkezet rombolása nélkül megvalósítható legyen. Nos jónak tünik elméletileg, de mint tudjuk az elmélet virágos mezõ, a gyakorlat száraz sivatag, majd kiderül mennyire voltam proaktív. Ma félálomban (megint éjjel kettõ volt amire befejeztük az eperlekvárt, ez már a második éjszaka jelentõs alvásminusszal) helyére hegesztettem az alapkeretet, lefestettem a varratokat, meg ahol hegesztéskor leégett a festék, rácsavaroztam az alaplapot, ráragasztottam 10cm hungarocellt (ez is kukázott anyag, ebbe voltak csomagolva a Novotel szobafelújításkor az új fürdõkádak) és 3cm Roofmatet, ezen áll (vagy bukik) majd a láda. A bal oldali (WC melletti) válaszfalra pedig három réteg 3cm vastag Roofmatet ragasztottam,vízbázisú szõnyegpadló ragasztóval, a negyediket a ládára fogom Pálmatexszel (hogy még véletlenül se legyen kondenzvíz lehetõség) felragasztani és a helyére tólva a három réteghez hozzáragasztani. Ez a sok kulimászozás (ja PUR habbal kifújtam a WC alatti teret, hogy ott se legyen kondenz) azzal jár, legalábbis nálam, hogy egy (rövid)idõ után feladom a kezeim tisztán megõrzésének szándékát, így napokig míg le nem kopik a ragacs ijesztõen feketék, foltosak. De hát nem megy másként, hacsak nem akarok "keztyûben motoszkálni".

 

---

2006, június 12. hétfõ.

Úgy kezdhetném, mint régen a lányregénykben, hogy aszongya, "kedves naplóm, régen írtam beléd...". Hát kitaláltuk, hogy lemegyünk Balatonra pihenn egy hétre. Egy napra, a csütörtökre vissza kellett jönni hivatalos ügyben, kizárólag ezen a napon volt jó idõ, a többin minden nap be kellett fûteni, mert 14 fok volt a házban. Esténként úgy ültünk a kandalló elõtt mint két helyérdekû makk ász. A múlt hétvégén elfogyott az utolsó tuskó is, már egész használható deszkákkal kezdtem el tüzelni, úgy, hogy kénytelen voltam 18 mázsa tüzifát hozatni. Azért ennyit, mert ennyi fér el az eresz alatt a ház mögött, máskor kitart három-négy évet is, amennyit hidegben lejárunk, de ha most jön a jégkorszak nem tudom meddig lesz elég. Szinte minden nap esett az esõ. Kint maradt a talicska amivel eltrógeroltam a fát, 24 óra alatt 10 centi víz volt benne. Tegnap délelõtt lesétáltunk a partra, elvileg kinyitott a strand, úgy hogy már fizetõs, de még a pénztáros is elmenekült, egy horgász volt kívülünk a parton. A vakondtúrásokat elmosta az esõ, a fû vizesen tocsogott a lábunk alatt, a vakondok vagy megfulladtak, vagy úszóhártyát növesztettek az ásólábuk helyén. Reggel 8(!!) fok volt, leültünk egy padra a parton, úgy voltunk öltözve mint télen és nem volt melegünk. Jó 4-es, ötös (akinek nem ismerõs a Beaufort skála, olyan 25-35 km/óra) keleti szél fújt, befúvásokkal, enyhén tarajos hullámokkal, annyira magas a vízszint, hogy a strandon ahol máskor egy méterre van a betonszegély alatt, most kijárt a víz. Földvár elõtt verseny, vagy edzés lehetett, mert spinakkerrel száguldottak hajók, tán rep.hollandik, vagy 470-esek. Nos egy órát ültünk ott, a nap erõsen sütött, úgy, hogy visszafelé minden vastag göncünket a karunkon vittük, vagy 15 fokot emelkedett a hõmérséklet ezalatt. Délután Judit bikiniben napozott a füvön, perzselõ napsütésben. Nem tudom az üvegházhatás, vagy az ózonlyuk, vagy mifene, de hogy ez nem normális az tuti.. Megint áradnak a folyók, a pesti rakpart megint lezárva, a Hernád mellett házakat önt el a víz, emberemlékezet óta nem volt egy évben két árvíz, pláne júniusban. A Siót megint engedik, mert 10 centivel magasabb a víz, mint a megengedett maximum. Annyira megörültünk a jó idõnek, hogy semmi kedvünk nem volt hazaindulni, végül is hajnali két órára értünk Pestre. Legalább nem volt dugó. Ilyenkor különösen óvatosan vezetek a 8-as és 811-esen (nem járok sztrádán) kétszer is ugrabugráltak õzek az úton, nyuszi futkározott elõttünk, egy süvölvény rókakölyöknek (pontosan úgy nézett ki a kanál füleivel, mint Vuk a rajzfilmben, csak nem vörös volt, hanem világosbarna) meg egészen meg kellett álljak, mert elvakulva a reflektortól másodpercekre megbénult az út közepén, majd észbekapott és kövér farkát felkapva tovaszökellt. Ezzel együtt reggel hétkor keltünk Jutka iskolába, én Amapolára indultam. A hûtõláda alapkeretét szabtam méretre és hegesztettem össze, kétszer lefestettem, ezen áll majd a kb. 180 literes "normálhûtõ" láda. Délután "szedd magad" epret szedtünk nem messze Amapolától szembe a Csepeli Szabadkikötõvel, most lekvárt fõzünk.

---

2006, június 2. péntek.

Pár nap szünet következik. Le kell menni Balatonra, mert van lent némi dolog, meg pihenni fogunk egy pár napot. Ma mindenféle boltbamennivaló van, ami azért szomorú, mert esni fog, ami robogóval nem egy öröm, de nem autózom napközben, mert nincs türelmem ülni a dugóban. Ha kijutok a hajóra, a hûtõláda építését kezdem, mert ezt addig kell berakjam, amíg a szalon többi bútora nem alakul, mert sok hely kell hozzá. Balatonról nem szabad elfelejtenem a régi hegesztõtrafóból kiszedni a nagy graetz diódacsoportot, meg felhozni egy 12V-os trafót, hogy legyen a hajón addig is 12V egyenáram kipróbálni a dolgokat, pl hûtõkompresszort, amíg nincs akkutelep.

2006, május 30. kedd.

Bedolgoztam a fenékbe 12m 30 x 30-as szögvasat. Arról van szó, hogy a szalon bal oldalán lévõ bútor sort indítom. Ez kezdõdik a belépéskor balra egy navigációs asztallal, ez egy 90cm széles quasi íróasztal, felette lesznek a mûszerek, bal kéz felõl már ott van a fõkapcsolótábla, majd egy alacsony fallal határolva a patkó alakú ülõbútor, közepén asztallal. Az asztal lesûlyeszthetõ és akkor valamelyik háttámlát berakva rá dupla ágy. Nos ennek a cuccnak kellett az alapozáshoz ledarabolni, behegeszteni, lefesteni a szögvasakat. Nagyon ki kell találni, hogy ergonómiailag tökéletes legyen. Most pl. gondolkodóba estem, hogy jól választottam e meg a majdani háttámlák vastagságához a beülõmélységet, mert ha a támlák vékonyabbak lennének mint a 15cm vastag úlõ/fekvõ matrac (kivéve az asztalra berakósat) akkor csökkenhetne a patkó végén a beülõmélység és nagyobb lehetne az asztal, úgy hogy lehet, hogy holnap egy két vasat átszabok. Most még nem nagy ügy, csak arra kell vigyázzak, hogy bele ne vágjak a sikítóval a fél-egy centivel alatta lévõ édesvíztankok 0,8-as lemezébe. Ezeket hegesztéskor vizes ronggyal kell takarnom, nehogy beleégjen a fröcskölõ vas, mert onnan kezdve a rozsdamentes lemez rozsdásodni fog. Ha elrontom a bútoralapot, ezen már késõbb nem lehet változtatni és kényelmetlen, vagy legalábbis unpraktikus lesz. Csökönyösen ragaszkodom ahhoz, hogy a sûlyszthetõ asztalnak csak egy lába lesz . Ez két teleszkóposan egymásba csúszó négyzetes (80x80) zártszelvény lesz, az alaplemezt már be is hegesztettem, szilárdan bekötve a bordákhoz. Kell bele találjak egy erõs rugót, aminek a rugóútja olyan 30 cm. Ez alaphelyzetben feltólja az asztallapot 75 centire, ahol beklattyan egy ütközõ pöcök. Ha ágyat csinálok, ránehezedem az asztalra, elõtte kihúzom a pöcköt, lenyomom a lapot a rugóerõ ellenében és amikor eléri a lap az ágyszintet beklattyan a pücök egy mélyebben lévõ furatba. Reggel ugyanez fordítva. Elvileg akár mûküdhet is, csak találni kell egy ilyen rugót. Még fogalmam sincs hol keressek, aki tudja szóljon!

---

2006, május 25. csütörtök.

Beburkoltam a jövendõbeli navigációs asztal bal oldalán, a cockpittal határos falat. Ide kerül a fõkapcsolótábla dupla ajtaja. A szerelvények, mûszerek, kapcsolók alapvetõen a felsõ ajtón vannak, az alsó tartalék, (meg ez takarja a sorozatkapocsléceket) hogy ha késõbb valamit még fel kell rakni, legyen hova. A képen ( képek 2) látszik, hogy még beépítés elõtt már kellett felrakjak egy választó-kapcsolót a villanyboylernak, ami parti áram esetén kapcsolja ki-be két teljesítményfokozatban a boylert. A navigációs mûszertábla az asztallal szemben a backboard falon lesz. Minden zsanérosan könnyedén nyitható, a vezetékek flexi kábelkorbácsokban összefogva "omegába hajolva" követik az ajtónyitást, abszolút kiküszöbölve a profi hajókon szokásos "rövid vezetékeken lóg a tábla, egyszer-kétszer kihajtható csavarokkal rögzítve" megoldásokat.

---

2006, május 23.kedd.

Tegnap vettem három tábla fehér dekoritlemezt és nekiálltam a szekrényoldalt beborítani. Kontakt ragasztót használtam, ami remek anyag, de ha egyszer rosszul illeszti oda az ember, nem lehet javítani. A belsõ oldalon el is szúrtam, úgy hogy itt két darabból áll a borítás. Sebaj, majd rakok oda egy polcot. De többet ilyet nem csinálok. Ez az OSB olyan undorító anyag, hogy ez volt az utolsó, hogy hozzányúltam. Délután meghozta a konyha munkalapot a Józsi. Szép nagy darab, egy méter széles ( mondjuk ebbõl 40 centi az edényes szekrénybe esik) és 2,60 hosszú, három centi vastag vörösfenyõ. A felsõ oldalát ennek is beborítottuk dekorittal. A korábbi balsiker nyomán kissé aggódtam, de hárman baj nélkül felraktuk a dekoritot, pedig elég sanyargatottak voltak a körülmények, a hajó mellett egy kis állványkán csináltuk, méteres gazban, miközben hullott ránk a kanadai nyárfa vattaszerû termése, hogy az is forogjon a sírjában aki ezt az undorító növényt behozta az országba. Helyreraktuk, pontos volt milliméterre, mert szombaton csináltam a maradék OSB-bõl egy sablont és az után vágta méretre a Józsi. Ma oda is csavaroztam a helyére. Nagyon jól mutat, de csak azután jutott eszembe, hogy le kellett volna fényképezni jelen napló számára, hogy már telepakoltam szerszámokkal. Elõtte letakartam az egészet dobozokból kitermelt vastag kartonokkal, hogy ne sérüljön. Éppen a papundekliket hajigáltam kifelé a raktárnak használt hátsó kabinból, amikor korombéli sörtehajú köpcös ember tünt fel a létra tetején. Érdeklõdött eladó e a hajó, mert, hogy ki van írva.(Ez hülyeség, egy nagy fekete táblát állítottam a hajó elé és krétával rárajzoltam, hogy fog kinézni, meg hogy "Tervezõ=beruházó=kivitelezõ=tulajdonos= Bartyik Vilmos, határidõ>2006, szóval ahogy építkezéseken szokott lenni, meg ennek a faliújságnak a címét, ezt nézte eladó táblának új ismerõsöm.) Bemutatkozás után dõl belõle a szó, van egy motoros hajója, de most épít egy nagyobbat, 4m széleset 16m hosszút, 200 lóerõs "Z"hajtás lesz rajta, mindjárt ceruzát kért, hogy lerajzolja, adtam neki, mutattam a papundeklit az asztalon, hogy oda rajzolhat. 0,5-ös ceruzával rajzolok szerkesztek a finom illesztések miatt, az ember viszont minimum ácsceruzához, vagy inkább hegyikrétához szokhatott, fel sem tünik neki, hogy az elsõ centinél kitöri a hegyet, csak vési a papírt és csodálkozik miért nem fog a ceruza. Magyarázom, hogy ez finom holmi, könnyû kezet igényel, de közli, hogy a légióban nagyon megerõsödött a keze, most hogy mondja kiköpött Tuskó Hopkins. Nem mindennapi versenyzõ, kiderül van egy csomó közös ismerõsünk, mesél az épülõ hajójáról, sokkal használhatóbbnak tünik, mint a múltkori delikvens, aki filcbõl akart hajót csinálni. Kikisérem a kocsmáig, meghív egy akármire (csak buboréktalan ásványvizet iszom) hogy megmutassa a fényképeket. Valóban profi a pali, óriás vashajót épít, nekem egy bajom van vele, meg is mondom, öregségemre minden köntörfal lehullott rólam, ez a laposfenekû tepsi, hiába van alúl egy kicsiny "V" formájú gerinc nem fog fordulni neki. Hiába hajtja ki a "Z" hajtómûvet, csak az fog történni, hogy keresztbe áll a hajó, de egy darabig még ugyanabba az irányba fog haladni, mint a manöver elõtt. Új ismerõsöm azonban kételkedik ebben, nagyon bízik az erõs motorban, meg az elõre-hátrákban. Valószinûleg motoros hajóvezetésben magasan felette áll az én gyakorlatomnak, nem vitatkozom, de továbbra is az a véleményem, hogy kellene a hajó fenekére még valami laterálfelület, mert ismerem a borzamat, amikor schwert nélkül kell a jolléval fordulni, mert nincs elég mély víz a hajó alatt. Ö volt ma a második látogató, reggel amikor a gumicsónak szerviz mellett robogtam, ismerõs õsz fej tünt fel egy mikrobusz volánja mögött, visszafordultam, csakugyan a Kõ Pityu volt (becsületes nevén Kõvári Ístván) régi jóbarát, vitorlás szövetségi ember, meg motorosvezetõ, még mentett is, amikor a bajnokságon Fonyódon borultam 25-ös jolléval, ami nem nagy dicsõség, de olyan mint boxban a kiütés, csak azzal történik meg aki odamegy. Tetszett neki a hajóm.

---

2006, május 22. hétfõ.

Végigdolgoztam a hétvégét. Kihurcoltam a hajóra a télen elkészített fõkapcsolótáblát, hogy ha elakadnék a konyhában legyen mivel folytatnom hirtelenjében. Szombaton vettem egy nagy 12-es OSB lapot, ebbõl meglehetõsen keserves munkával kiszabtam a nagy, mennyezetig érõ ruhásszekrény oldallapját. A nehézség a szokásoson túl (minden oldal ferde, sehol egy derékszög) az volt, hogy a 1,5 x 2,5 méteres lappal megtelt a cockpit, kint esett az esõ, csak fedél alatt tudtam szabni, de alig maradt helyem körbejárni. Amikor már nagyjából megvolt a méret, a finomítást már bent csináltam, de ettõl meg minden úszott a fûrészporban, vasárnap egy órát takarítottam utána. Az OSB amúgy elég hitvány anyag, de vízálló, egyszer hetekig áztattam egy darabkát és nem ártott neki, azonkívül itt mindkét oldalára dekorit lemezt fogok ragasztani. A gáztûzhelyhez a PB gáz rézcsöve a padlószint alatt acélpáncélcsõben megy majd, ennek kifúrtam (a szokásos nóta, sok kicsi furat körben, majd kiütni és kireszelni, ebben a mûfajban az árboctalp két 10 mm vastag ((!))acél lemezén a mosogató és mosdó 50 mm átmérõjû lefolyóinak kivágása volt a legkeményebb, az fél napig tartott) a vízmentes válaszfalat a fuxból és behegesztettem a WC alatt átdugva egy két méteres csövet. Könnyebb lett volna megcsinálni akkor, amikor még nem volt a helyén a WC padlója, de akkor még nem jutott az eszembe. Kiváncsi vagyok, amikor már kész leszek a hajóval, mi fog még kiderülni, hogy elfelejtettem. A PB gázpalack a fux felett lesz a decken egy csinos vörösfenyõ ládában, a láda alja lyukas lesz, innen megy át tömítetten a rézcsõ a decken a fuxba és tovább a csövön át a tûzhelyig. A palack nyakán a reduktor után a tûzhelytõl kapcsolható mágnesszelep lesz.

---

2006, május 18. csütörtök.

Leragasztottam a fenéklemezre a hûtõláda kondenzátorát. Ez saját találmányom, a hajókban általában komplett aggregátorokat szerelnek be, azaz a kompresszor mellett ott a ventillátoros hûtésû kondenzátor. Ezzel az a baj, hogy a legeldugottabb helyekre zsúfolják be, ahol nem tud hülni,a kondenzátor. Általában minden hûtõt függetlenül attól, hogy kicsi konyhai gép, nagykonyhai hûtõkamra, vagy egész épületet hûtõ klímagép úgy szoktak elrontani (fõleg menõ belsõ és nembelsõ építészek) hogy a kondenzátort, amit csúnyának tartanak eldugják valami jó zárt (de legalábbis poros) helyre amitõl csak fõ a saját melegében, jóesetben csak zabálja a villanyt és rosszul hût, rosszabb esetben megemelkedik a kondenzátornyomás, (a gáz nem tud cseppfolyósodni) és leáll az egész gép. Persze csak ha mûködik a védelem, mert ha nem, leég a kompresszor. Szóval azt találtam ki, hogy rézcsõbõl csinálok egy hosszú kígyót, amit felragasztok az acél fenéklemezre, amit a víz prímán hût alulról. Ez a kondenzátor. Az egészet megméretezte egy hûtõs mérnök és megcsinálta a Varga Gyula, a legprecízebb hûtõs aki életemben láttam. Most alakítom a konyhapultot amibe beleépítek egy 200 literes hûtõládát, ezt magam csinálom, középen lesz az elpárologtató és két ajtón lehet pakolni felülrõl. Ha az ember fejben tartja mit melyik oldalra tett, csak az egyik ajtót kell felnyitnia, ha ki akarja venni. Így még kisebb lesz a hidegveszteség. Hajón nem lehet eléggé spórolni a villannyal. Legkevesebb 10 cm vastag hõszigetelése lesz, ezektõl a megoldásoktól várom az optimumot. Gondban vagyok a gáztûzhellyel, egyrészt arany árban adják, másrészt ahány gyártó, annyi méret, pedig a pultot a jövõ héten ki kell szabjam, ha tovább akarok lépni ezen az oldalon. Márpedig az nem megy, hogy az ember ide-oda dolgozgat. Sajátos módon felülrõl lefelé épül a konyha, mert a deck nem pontosan párhuzamos a padlóval. Namármost, ha csak nem akarok trapéz alakú szekrényajtókat a pult síkja felett, akkor el kellett döntsem, hogy a deck, vagy a padló vonalával legyen párhuzamos a hajón amúgy is relatíve értelmezhetõ "vízszintes" munkapult. Végül is a Komár Józsival való hosszas konzultálás után a felülrõl indítás gyõzött, a 205 cm hosszú, hétajtós keretet tegnap és ma be is szereltem. A láblécnél lesz elcsalva a pár centiméteres "nempárhuzamosság". Kellett még csináljak a PB gáztûzhelyre egy gázbekötési tervet, amit majd alá kell irassak/pecsételtessek egy felkent gáztervezõvel, mert csak így vizsgáztathatom majd le a hajót. Amúgy tavaj kértem már egy elõzetes szemlét, ahol olyan dicsõítõ jegyzõkönyvet írt az igényes munkámról a hatósági ember, hogy szinte belepirultam.

---

2006, május 16. kedd.

A szalon konyha részén nyomultam továb az elmúlt napokban. Lesz egy sor bútor, ami a "head" ajtajától indul a következõképpen: hûtõláda 70cm, mosogató 50cm, gáztûzhely 54cm, (max 50 a korpusz, 4 a himba, ami megdõlt hajónál is egyenesen tartja a tûzhelyt) 90cm munkalap alatta 2x3 fiók, 70cm mennyezetig érõ kétajtós ruhásszekrény. A padlódeszkákat tartó acélbordákra laposvasakat hegesztettem, amikbe 6-os meneteket fúrtam, ezekhez fogom lecsavarozni a bútor alsó láblécét. Ki kellett találnom a méreteket, a tûzhellyel vagyok bajban legjobban, nem találok elfogadható áron megvásárolható és megfelelõ tipust. Lehet, hogy azt is csinálnom kell.Volt még egy rész a bejárat steuerbord felõli részén, ahol még nem volt burkolat, csak hõszigetelés, ezt párazáró fóliával lefedtem és bakelittel burkoltam. (lásd képek 2) Sajnos elfogytak a nagy táblák, hét részbõl toldoztam össze, de a szekrény belsejében nem lesz látható, ami meg a szekrényajtó és a bejárat közé kerül azt lefedem mahagóni furnírral.

A jövendőbeli konyhasor .

Ahol a pillanatszorítók vannak az lesz a fűszerpolc. alatta a tolóajtós edényszekrény, alatta a pult.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

2006, május 10. szerda.

Hát megvan a feredõszoba nagyja! 

 

 

Minden burkolat, padló a helyén. A falakat alaposan le kell takarítani, majd fugázni a lapok találkozásánál és már lehet is pacsálni. Persze csak vödörrel hozott vízzel, mert a gépészet még csak félkész, de ez már semmiség ahhoz képest ami idáig elkészült itt. A mosdót tartó zártszelvény vázat csinos szekrény takarja, mellette lesz a mosógép.

---

2006, május 9. kedd.

Az elmúlt napok a "head" padlójának burkolásával teltek. Amikor még tavaj ilyenkor elkezdtem a munkát az üres hajótestben , hogy egyáltalán lépni lehessen benne, az elsõ amihez hozzákezdtem, a jövendõbeli padlót tartó acélszerkezet behegesztése volt. Ezt a keretszerkezetet, alapos festés után, kidobott szállodai ajtólapokból kivágott ideiglenes padlódeszkákkal borítottam. Most eljött az idõ, hogy a fürdõ/WC-ben megcsináljam a végleges padlót. A tartókat eleve úgy csináltam, hogy erõs lejtés legyen mindenfelõl a középen lévõ összefolyóhoz, ahonnan a zuhany vize egyenesen a fenéktankba folyik. Persze ez csak nyugalmi állapotban vízszintes helyzetben igaz, ami ugye hajón nem mindíg áll elõ. Ezért van e fülkének jó 10 centi magas küszöbje, falak és padló a fehérre fújt 8mm vastag bakelit lapokkal borítva, amiket az illesztéseknél fehér sikaflexszel fogok tömíteni, ezáltal a teljes belsõ rész tökéletesen vízzáró lesz. A padló egyetlen eleme nem fix, a középsõ, 50 x 50 cm-es a fenéktank feletti, ezen van a lefolyó, ez szükség esetén kiszedhetõ, a tank tisztításához. Namármost. Máshol, mondjuk a szalon alatt, felszedhetõk lesznek a padlódeszkák, tehát a fenék belsõ része takarítható, karbantartható, de a fürdõszobában le lesznek csavarozva, a csavarfejek kiglettelve, tehát, ha a kondenzvíz kicsapódik a hideg fenéklemezen, azt se kitörölni nem lehet, se kiszáradni nem igen fog, azaz a hajó belülrõl fog szétrozsdásodni, ha sokáig vagyok hideg vízen fûtött belsõ térrel. Ezért kénytelen voltam ezen a helyen a feneket belülrõl, 3cm vastag zártcellás hablemezzel, a fordított lapos tetõk hõszigeteléséhez használatos ROOFMATE-tel borítani. Ez csak akkor fog (reményeim szerint) tökéletesen mûködni, ha minden négyzetmillimétert lezárok, hogy sehol ne tudjon alámenni a levegõ, mert ha nem mûködik a párazárás, a lemez és a szigetelés közt folyamatos lesz a kicsapódás. No ez volt egy rettenetesen pöszmögõs meló, (többször jártam úgy a szabálytalan alakú lapok kiszabásánál, mint az öreg székely, aki kocsirudat kezd faragni, de a végén fogpiszkáló lesz ((talán)) belõle) mert a fenék 30 x 80-as "L" kereszt- és 50 x 5-ös laposvas hosszbordákkal tagolt, ezeket is borítani kellett, ráment eddig két nap és még a holnapi nap egy része is rámegy majd, de nagyon meggyõzõre sikeredett. Az anyagot vízbázisú szõnyegpadló ragasztóval ragasztottam a fenéklemezre, ez kikeményedés után többé nem oldódik vízben, szerves oldószeres ragasztótól megfulladtam volna a kicsi, nehezen szellõztethetõ fülkében. A padló alatti tér hõszigetelése egyébként is fontos itt, mert elég kellemetlen lenne mezítlábazni a fürdõben enélkül, a fûtés ellenére, mondjuk télen.

---

2006, május 3. szerda.

Három napig Balatonon azon kívül, hogy levágtam egy órás munkával a füvet csak henyéltem. Nem is igen lehetett mást csinálni, mert szinte végig esett az esõ. Szép kis május elseje volt hétfõn. Ha akartam se igen tudtam volna "munkával ünnepelni". De úgy látszik nem szabad nekem pihenni. Kiolvastam Moldovától Che Guevara "Napló"-ját és Ken Folet "Vadmacskák"-ját. Ja és megfoltoztam három hajóépítõ nadrágot. Ettõl erõs derékfájással jöttem haza hétfõn este. Tegnap neki is estem kis hajómnak, kihúztam sikaflexszel a "graywater" tank (a nem fekáliás szennyvíz) varratait ezúttal kívülrõl, majd belülrõl ráraktam egy jó vastag réteg katepoxot. Átfúrtam a konyha/WC közt a válaszfalat és becsöveztem a tankig a mosogató lefolyót. Persze mosogató még bútorostúl sehol, de elkezdtem kitalálni. Ez egy sor bútor lesz, a szalon ajtótól indul egy plafonig érõ szekrénnyel, fiókos munkalappal folytatódik, majd gáztûzhely, mosogató és hûtõláda zárja a sort. Rengeteg hely kell a majdani motyóknak, bár igazából fogalmam sincs, hogy mennyi, de az a tapasztalatom, hogy akármennyi a hely, az mindíg kevés. Ma befejeztem végre a robogót, (mocskos lehetett a benzin, szét kellett szedni a teljes üzemanyagrendszert, kínlódtam vele részletekben összesen bõ egy napot) ami olyan nekem, mint a madárnak a szárnya, tegnap két órát autóztam reggel a hajóig, na erre nem vagyok hajlandó, ez az út a robival max 15 perc, bármilyen is a dugó az utakon. Amire végeztem dél volt, nem mentem már ki a hajóra, legalább jól kiszárad a festék a vízpróba elõtt, bementem a mûhelybe és a fürdõszobák bontásából mentett bakelitlapok utólját megszabadítottam a ráragasztott tükörtõl. A nyolc darab, mintegy négyzetméteres, lapra olyan alaposan ráragasztották a 3 mm vastag tükörlapot, hogy csak apró darabokban tudtam leszedni, fröcsköltek a szilánkok, amire végeztem, több sebbõl véreztem majdnem mint Krisztus urunk, de megvan az anyag a szalon burkolatának befejezéséhez. Kaptam tanácsot, hogy használjak keztyût, de egyrészt a sérülések egy része a bal alsókaromon lett, másrészt képtelen vagyok keztyûben dolgozni, akárcsak a Rákóczy Pisti apósa (Isten nyugosztalja, neves autószerelõ mester volt ) aki amikor látta, hogy Olaszországban egy hajóépítõ keztyûben dolgozik, így kiálltott fel, "odanézz, keztyûben mtoszkál!" Szerencsém is volt, a Komár Józsi hazafelé indult, ott megy el a hajó elõtt, berakta az egész anyagot az autójába és kiteszi a hajó alá, megúsztam egy fél napos holnapi szállítást. A hajóépítéshez a legfontosabb kellék a pénz után az idõ. Mondjuk azt hittem, hogy ha nyugdíjas leszek lesz bõven, van is, de valahogy minden percet sajnálok, amit nem e célra fordítok, az április havi csekkfeladást is addig halogattam, amíg május lett.

---

2006, április 28. péntek.

Kész a falak és mennyezet burkolása a WC/fürdõ-ben! (head, ahogy az angol hívja, állítólag azért, mert valamikor a hajó orrában azaz a head-ben pottyantottak a tengerészek, mosdás akkoriban még nem volt divat) Tegnap robogót szereltem, kedden folytatom, ez is egy dráma, de nem ide való. Ma sikaflexszel szigeteltem a zuhany-mosdó fenéktankot. Ahol a válaszfalakat behegesztettem a bordák közé, nem raktam vízzáró folyamatos varratokat, mert fejjel lefelé lógva a bilgébe nem sok kedvem volt ehhez, ezért most a varrathiányokat sikával kihúztam és ráfestek katepoxszal. Még így is elég kínlódás volt hozzáférni. Jövõ héten vízpróbázom és ha jó, nekilátok a vízvezeték szerelésnek. Az a tervem, hogy a head-et üzemszerûen használom itt a parton építés közben is. Most három napra lemegyünk Balatonra kertészkedni, pihenni, meg munkásnadrágokat fogok foltozni, mert minden gúnya leszakadt már rólam.

---

2006, április 24. hétfõ.

Ez a hõszigetelés, pláne mennyezet, tehát fej felett, nagyon ocsmány meló. A szálas üveggyapot paplan mikroszkópikus szemcsékbõl álló porfelhõt okád ki magából, amitõl fulldokolva köhögök, taknyom nyálam összefolyik és szúr és viszket. Porálarcot ha felveszek, a kifúvott levegõ bepárásítja a szemüvegemet, úgy hogy nem látok, annyira meg nem megy még a hajóépítés, hogy akár csukott szemmel is...Péntek, szombat, vasárnap három nap alatt 1,4 m2, a "head" mennyezetének hõszigetelése és burkolata amit sikerült felrakni. Mondjuk közben mást is intéztem pl.volt szavazás is, de akkor is siralmas teljesítmény három napra. Pedig nem megy gyorsabban. Ha normában csinálnám, a hideg vízre valót se keresném meg vele. VISZONT TÖKÉLETES. Milliméternél nagyobb hézag sehol. A mennyezet 6.8m sugarú íven hengerpalást felület, persze a falakhoz meg ferdén illeszkedik, úgy hogy továbbra is sehol egy derékszög, a 8mm vastag bakelit lapot kiszabás után egy -a szalon mennyezetének hajópadlózásánál már bevált - állítható hosszúságú teleszkópos rúddal és olajemelõvel nyomatva görbítettem a helyére. Anyira elfáradtam estére, hogy már kilenckor ágyba hanyatlottam, aminek az egyenes következményeként ma hajnali fél négykor felébredtem, úgy hogy most írom a naplót. Ahogy öregszem egyre csökken az éjszakai alvásigényem, hat óra alatt kialszom magam, viszont délután elalszom állva. Persze amíg a hajót építem ez nem mûködik, de ha kész lesz, vagy legalábbis lesz egy használható fekhely a hajón, (erre mondjuk egy két hónap múlva van esély) ebéd után aludni fogok egy órácskát minden nap. Elgondolkoztam a ménkû nehéz bakelit lapokat emelgetve, mennyi súlyt raktam be idáig és fogok még berakni az üresen is 6 tonnás hajótestbe, de nagyon nem aggódom, annyira lapos a hajó feneke, azaz a vízvonal által határolt felület olyan terjedelmes, hogy ha mondjuk egy tonnával nehezebb lesz a kész hajó a tervezett tíz tonnánál, (ami nem valószinû) akkor a tervezett egy méter helyett 105 centiméter lesz a merülése.

Ezt mostmár este írom, egész napos munkával háromnegyed négyzetméter. Benne van egy ablak is a mosdó felett. Maradt holnaputánra bõ másfél négyzetméter, holnap más dolog lesz, néha ügyintéznem is kell.

---

2006, április 20. csütörtök.

Nem sikerült rekordot döntenem. 1,68 m2 volt a mai teljesítményem, holnap még kevesebb lesz, mert kifogytam az önfúró csavarokból, amikkel a bordákra és acél falakra a párnafákat erõsítem, úgy, hogy boltba kell menni. Ráadásul a mennyezettel folytatom, ez még nehezebb lesz.

---

2006, április19. szerda.

Szigetelés burkolás a mosdó környékén. Tíz óra munkával képes voltam kb.1.7 m2- el elkészülni. Hát nem sok, pedig ez eddig a napi rekordom. Volt már, hogy a négyzetmétert se értem el. Úgy, hogy nem igen van mit meséljek róla. De mesélek másról. Idõnként érdekes embereket sodor oda a szél. Szabom a decken a bakelitot, megszólít egy férfi, nem tudom e a szembelévõ hajóroncsot kitõl kellene megvenni. Ez egy szovjet építésû 10 méter körüli förmedvény, totál szétrohadva, mûanyag-fa konstrukció, van benne egy rozsdarágta, formára harckocsimotor, vízsugár hajtómûvel, tele a hajó vele "tokától bokáig", mondanám, ha nem hajó lenne. Senki nem tudja ki felejtette itt. Ha valaki rendbe akarná hozni, el kellene kezdeni lebontani a szétmállott részeket, a végén oda jutna, hogy a helyén tudna építeni egy új hajót. Szóval a vándor úgy gondolja, hogy kezdene vele valamit. Kérdezem milyen hajót keres, mondja egy olyan 12 méterest. Nocsak. Pont ilyet akkor mint amit én csinálok ez annyi, mondja alacsonyabbra gondolt. Érdekes, gondolom az enyém egy kifejezetten alacsony hajó. Mindenesetre megpróbálom lebeszélni a szovjet csodáról, nézze meg alaposan, csak szeméttelepre való. Kérdi mi kell egy hajóra,..rádió, CB ? Már a kérdés is meglepõ, olyan mintha megkérdezné valaki mi kell egy családi házhoz , mondjuk televizió? Hát a rádió az kell, de csak a végén, elõbb egy csomó más, pl. ivóvíz, üzemanyag, szennyvíztankok, egy használható motor és még ezer más. Bevallja leginkább építene hajót, méghozzá mûanyagból. Nocsak, és nekilátna sablont, õsmintát csinálni? Na azt nem, hanem zártszelvénybõl csinálna kereteket,(!) arra filcet feszítene és azt borítaná be üvegszövettel és mûanyaggal. Ennél kapitálisabb marhaságot nem sokat hallottam, már megérte kijönni, kérdem nem fél hogy úgy néz majd ki, ha lesz egyáltalán belõle valami, amit kétlek, mint a kiéhezett kóborkutya a bordáira feszülõ bõrével, meg, hogy hogy fogja a gyantát a löbögõ filcen töcskölni, meg ilyesmi. Nem akarom elvenni a kedvét, de közlöm meggyõzõdésem, hogy nem fog mûködni. Azonban szemében elszántság lobog, mint sok magabiztos fantáziadús hajóépítõ amatõrében, (ha tükörbe nézek valami hasonlót látok) mondja a filc 2cm vastag (gondolom ilyet tud lopni, ahogy a bölcs Veress Péter írja valahol, "ki mit õriz abból él") nem fog behajlani. Megpróbálom még gyõzködni, annyi a használt hajó a piacon, miért nem vesz készen egyet nézzen körül a neten, de azt mondja megtette, de nem talált egyet se. Gondolom az internetezéssel is úgy van mint a filchajóval, meg a reménytelen ronccsal kapcsolatos tervek szövögetésével, saját ötletei vannak. Könyörgésre fogom a dolgot, közlöm tiszteletben tartom agybaját, tudom, mert magam is olyan vagyok, nem hallgatok másra, csak a saját fejem után megyek,de hagyjon fel ezzel a filc izével, nem fog jóra vezetni, azonban szavamba vág, meggyõzõdéssel kijelenti õ se törõdik más véleményével. Szegény ember, beleöli a pénzét és energiáit egy használhatatlan ötletbe, családja megutálja, felesége elhagyja, de hát mit tegyek, nem tudok rajta segíteni, elköszönök és folytatom a fûrészelést. Nem tudom, talán Noéval kezdõdött, bár neki az Úr pontosan megmondta mibõl és mekkora hajót csináljon, de ha hajóról van szó elszabadul a népek fantáziája és meglepõ alkotások születnek (meg egy-két nagyságrenddel több marad félbe- harmadába menet közben). Amikor még a Balaton nem volt ilyen drága, Siófokon is, ahol vitorlázni kezdtem volt tengeri mentõcsónakra applikált Nisa mentõautó bodega, a Kocega volt tengerészkollegám hozta össze, meg olyan, leginkább háromajtós szekrényre hasonlító Kolorádó nevû fekete-sárga csíkos láda, aminek három(!) star kiel volt az alján, állítólag éjszakánként kijött a vízbõl és mászkált velük a parton. Meg kell mondjam nekem még jobban is tetszettek ezekkel a furcsaságokkal tarkított kikötõk, mint a mostani egyenmûanyaghajókkal telezsúfolt marinák. De talán csak azért, mert akkoriban (ennek úgy negyven éve) fiatalok voltunk és az idõ (majdnem)mindent megszépít.

---

2006, április 18. kedd.

A múlt hét csütörtök-pénteken hõszigeteltem és burkoltam a fürdõszobában. Aztán péntek délután leautóztunk Balatonra. Három nap húsvéti pihenés. Elgondolkodtam a magam teremtette kis paradicsomban, miért is akarok én hajóval vándorolni ahelyett, hogy eredeti terveim szerint pihenkélnék a kertben, vagy vitorláznék a tavon?! Nincs rá magyarázat, kivéve nyughatatlan, alkotókedvû, örökös kihíváskeresõ természetemet. A Balaton is így kezdõdött. Valamikor húsz éve megérkeztem egy kökénnyel, galagonyával és vadrózsával kefeszerûen benõtt telekre egy szál bozótvágó késsel amit még Malaysiában vettem hat dollárért és ma ház áll itt, kert, mezítláb járható fûvel, virágokkal, magam szemzette cseresznyefával. Midezt egyes egyedül csináltam, betonoztam, húztam falat, szereltem villanyt vizet, ácsoltam nem is egyszerû háztetõt, burkoltam, építettem kandallót, fúrtam, faragtam bõ 12 évig. Sose felejtem el amikor a flottatúrák alkalmával összejött 15-20 hajó és 40-50 emberre fõztem a kertben. Hát ahogy most kinéz a flotta(túra) kimúlt, beleette a féreg magát az összetartásba, az öregek -beleértve engem is- mással foglalkoznak, egyesek megengedhetetlen módon viselkednek, meghalnak meg ilyesmi, a fiatalok meg nem nagyon vannak. Egy túra egyébként is egyre többe kerül, ha kikötsz valahol, ahol húsz éve alig voltak és a kutya se törõdött veled, ma kezdõdik azzal, hogy nincs hely a kikötõben, aztán azonnal elõkerül valaki aki pénzt követel, ráadásul lopnak mindenütt. Tele vannak a kikötõk flancos bárnelátnámapofáját külsejû "vitorlázókkal". Nem nagyon esik nehezemre kiszokni a Balatonból, bár tegnap amikor a vízparti padon sütkéreztem és bámultam az elõttem raffináltan vadászó búvárvöcsköt, nosztalgiával néztem a szemközti Balatonföldvár elõtt megjelenõ néhány vitorlást.

Ma az eredeti terveimben nem szereplõ felûlvilágítót hegesztettem be a mosdó-zuhany fölé a fürdõbe. Mivel nincs nyitható ablak, kevésnek találtam az egy szellõzõ kürtõt, ezért csináltam a 30x30 centis nyílást a tetõre. Ha kinyitom, persze csak ha jó az idõ, mert ha mondjuk feljárnak a kajüt tetejére a hullámok, akkor nem szerencsés, könnyen kiszellõzik a hatalmas fürdõszoba.(Nem vicc, 40 lábas hajónál ez a kb. 3 m2-es vizesblokk óriásinak számít, emlékszem amin a tengeri vizsgát csináltam Horvátországban a WC-re csak félfenékkel lehetett ráülni, oldalt görbített gerinccel, mert a mosdókagyló útban volt, de hányni nem lehetett bele közben, mert ahhoz fél méterrel hosszabb nyaka kellett volna legyen az embernek és fogmosás közben meg beszorult a fejem a csap és a deck közé)

---

2006, április 12. szerda.

Hát kérem most arról lesz szó, hogy lesz a hülyeségbõl erény. Ugye írtam, hogy túl sötét lett a kormánykerék, de sebaj. Hát nem igaz. Nem tetszett, sehogy se tudtam megbarátkozni a feketeségével. Úgy, hogy kétszer fél napi kemény munkával den.szesszel lemostam és csiszolópapírral lecsiszoltam és mahagóni páccal újra szineztem. Az elõzõ sötét pácot beszívta az erezet és ettõl csodálatos lett az egész. A világosabb mahagóni pác megadta az alapszínt, végre pont olyan amilyet akartam. Nincs megalkuvás. Fel is tettem a képek közé a faliújságra. Most már "csak" 12 réteg lakk kell rá, rétegenként vízbecsiszolva. Ráment úgy 100 munkaóra, amire teljesen kész lesz. Ma délután még megcsináltam az apró saválló lemez kiegészítést a kormányrúdra némi hegesztéssel. Holnap remélem bejavul az idõ, (tegnap és ma viszajött a tél) mert folytatom a hajón a burkolást a "Head"-ben. (az angolban ez a WC blokk neve, mert régen a hajóorrban a "fejben" végezték a tengerészek állítólag a dolgukat)

---

2006, április 10. hétfõ

Ma folytattam a fürdõ/WC hõszigetelését, falburkolását. Most a mosdó felé haladok. Itt kell megoldjam a majdan a vízmentes válaszfalon át a fuxba menõ kábelek, (ott lesznek az akkumulátorok) a deckre menõ csövek (ott lesz majd a napkollektor plusz boyler) és a fõárbocra menõ kábelek vízmentesen zárt átvezetését. Nem hiszek a szokásos tömszelencés megoldásban. Személyes tapasztalatom, hogy hiába húzom meg a tömszelencét (fõleg ha a kábel vékony) átmegy a víz. Emékszem egyszer a Budapest nevû hajóval deckrakományként pálmaolajos hordókat és néhány kisebb, olyan 4-5 m3-es konténert vittünk. Valahol az Indiai óceánon több napos viharba kerültünk és a fedélzeten rendszeresen átjáró hullámok valahogy kilazították a hordókat és konténereket rögzítõ sodronyköteleket. A hordók hamar elúsztak, de a konténerek a decken száguldozva széttéptek, összetörtek mindent (bentrõl tehetetlenül néztük, kimenni biztos halál lett volna) többek közt a hátsó felépítménybõl a raktárnyílások tövében acéllemez borítással (ezúttal hiába) védett, a darukhoz és az orrfelépítménybe menõ kábelpályát. Amszterdamba érve amúgy is éves javításra úszdockba állt a hajó, kicserélték a fedélzeti kábeleket, amiket pont az én kabinomban az ágy alatt vezettek át. A deckszinti kabin homlokfalán átvezették a több tucat különféle kábelt tömszelencékkel, plusz egy kalodába fogva még kábelmaszával ki is öntötték az egész köteget az ágyam alatt. A vezetõ szerelõt, igazi hajógyári profit Wilhelmusnak hívták, mondom, drusza nehogy bejöjjön a víz a kabinomba, (nem voltam egyáltalán biztos a sikerben, mert a dermesztõ hideg télben az olvadt masszát ahogy beöntötték a jó hideg és ráadásul egymással összeérõ kábelek közé feltétlen elõbb kellett bekötnie, minthogy behatoljon a legkisebb résekbe) de megnyugtatott valahogy így " If it'll be wrong I change my name!" Ami tán annyit tesz, hogy ne legyen a nevem Vilmos, ha ez rossz lesz. Hát kérem ahogy az elsõ komoly idõbe kerültünk, ki kellett költözzek az utaskabinba, mert nemhogy szivárgott, de dõlt befelé a tenger. Visszatérve kis hajómhoz azt eszeltem ki, hogy rövid csõdarabokat (az akkukábelekhez 40 x40-es zártszelvénydarabokat) hegesztek be a fedélzeti, vagy a válaszfal lemezbe, majd miután a kábelt, vagy csövet átdugom, a hézagot kinyomom sziloplaszttal, vagy sikaflexel. A víznek egy-, az akku kábeleknek két-, az árbocra menõ kábeleknek egy darab csonkot már korábban beraktam, most behegesztettem még egyet a víznek (egy hideg, egy meleg) és még egyet az árbochoz, bár egy csõbe (egy collos átmérõjûek) bõven elfér a két árboclámpa kábele, de hátha egyszer lesz más is az árbocon, ilyen-olyan antenna, radar stb, ne legyen gond. Minden ilyen kábelhelyet alapos tartalékkal számolok, bár a Rákóczy Pisti azt írta Ausztráliából, hogy akármennyi tartalékot hagyok akkor is kevés lesz. Tetûlassú meló, körbefurkálni a nyílást, kireszelni kerekre (ahol odaférek vídiás pengéjû dekopírfûrésszel "reszelek") bele a csõ, körbevarrni. Reggel hét órakor kezdtem, délután hatkor fejeztem be, mindössze ezt a két csövet raktam be és négy darab 140x20cm-es bakelit burkolati lapot szabtam ki és alá-hõszigetelés után raktam a helyére, nem sok látszata van a 11 öra munkának, pedig tán csak félórára álltam le enni valamit. A legtöbb idõt (és erõt) a szabáshoz, próbáláshoz való ki-be mászkálás és létrázás ( a nagyobb lapokat csak a hajó mellett a földön tudom szabni) viszi el.

---

2006, április 9. vasárnap.

Pénteken és szombaton összeszereltem a WC-t az összes tartozékával. Üzemképes. A kifolyóba alúl egy csonkot esztergáltam, amit sziloplaszttal beragasztottam és egy félcollos tömlõvel kivezettem a Dunába. Szennyezem a vizet mondhatná valaki, de kb.heti egy két pisiléssel számolva, (csak nõi üzem) amellett, hogy Budapest szennyvizének kétharmada tisztítatlanul folyik a Dunába, nincs nagy lelkiismeretfurdalásom.

---

2006, április 6. csütörtök.

Nagyon úgy néz ki, hogy elõbb lesz kormányom mint az országnak. Tegnap helyére illesztettem a kerékagyat, kifúrtam a 8 küllõbe a 8-as lyukakat, epoxival megkentem a fa és fémalkatrészeket és összecsavaroztam. Olyan borzasztó erõs, hogy felesleges az eredetileg tervezett epoxigyantás kiöntés. Ma lecsiszoltam két órás munkával az egyik felét, a másikat tegnap a Artúr és Rudi, a Józsi legényei lecsiszolták. A maradék ragasztót citlinggel vakartam le, jó kis aprólékos munka volt. Aztán bepácoltam az egy hete elõre bekevert mahagóniszínûnek szánt páccal. Ez nem sikerült eredeti szándékaimnak megfelelõre, mert a sûrû fekete adalék, amit a vörös pácba kevertem és azt hittem, hogy teljesen feloldódott, amikor egy hete a szinmintát kentem, valószinûleg az eltelt hét alatt oldódott fel véglegesen, ezért a pác sokkal sötétebb lett mint vártam. Nos a kõrisfa kormánykerék most nem mahagóninak (swietenia), hanem inkább ébenfának (diospyros) néz ki, ami végül is nem nagy baj. Délután kivittem a hajóra a WC dolgait, holnap budit létesítek véglegesre. Ugyanis múlt évben ideiglenesen már mûködött, de a szigetelés, falburkolás miatt ki kellett termelnem a helyérõl. Mostmár a kb. 50-60 literes fekáliatankra is tud majd dolgozni, ami ugyan Magyarországon tudomásom szerint még nem kötelezõ, de mindent úgy csinálok, hogy kielégítsen bármilyen szigorú környezetvédelmi elõírást, pl külön 120 liter körüli szennyvíztank van a fenékben az un. gray water-nek, ami mosdó-zuhany- mosogatóvizet jelent. Ezekbõl a tartályokból a parti csatornába, vagy szennyvizes uszályba lehet szivattyúzni a szennyvizet, vagy a kikötõt néhány mérfölddel elhagyva a vízbe engedni, ahol szabad.

---

2006, április 4.kedd.

A kormánykerékrõl leszedtem a rengeteg szorítót és a rend kedvéért áttûztem a kör alakú övön 16 db 10- es köldökcsapot, minden kûllõ két oldalán egyet. Bár a Komár Józsi szélestudású mintakészítõ asztalos szerint ez tök felesleges, annyira masszívan egybenõtt az egész, de az általam látott valamennyi kormánykeréken voltak ilyen csapolások, úgy hogy nálam is lesz. Kész. Az agy epoxival való kiöntéséhez ( az igazi régieknél bronz öntvény volt az agy, na az nekem nem megy, egy saválló acél/epoxi szerkezetet találtam ki) már nem láttam hozzá, mert tegnap felhívott a Csury Zoli a vitorlaszabóból, hogy készen vannak a vitorlák, úgy hogy elhoztam és elraktároztam õket. Igen csinosak lettek, pár méterrõl úgy néznek ki mint a régi pamutvásznak, amikkel hajdanán vitorláztunk a Balatonon. Zoli mondta amikor átnéztük a vásznakat (amik persze már régóta nem vásznak) és hajtogattuk össze õket, hogy a fiatal generáció már nem tudja hogy kell vitorlát hajtogatni, mert a csak tekercsben tárolható "csörgõs" anyagot ismerik. Biztos én vagyok nagyon öreg már, de mintha ma lett volna amikor mint a csodát bámultuk az elsõ dakron vitorlákat.

---

2006, április 3. hétfõ.

Pénteken végre javult az idõ, úgy, hogy rárontottam a hajóra és folytattam a WC környékének burkolását. A haladás továbra is a precízkedésem okán lassú, de az eredmény mindenért kárpótol. Délután meglátogatott a Szakonyi Péter (25-ös jolle flottatárs) és tetszett neki a munkám, ami -szakértõ lévén- nem üres dícséret. Bár (bevallom) nagyjában egészében nem sokat törödök mások véleményével, de azért jól esik, hogy a sok ember közûl akivel beszéltem a hajóról és a kevés közûl aki látta is, nem akadt egy se aki hülyeségnek tartotta volna ezt az alapvetõen mégiscsak eszement vállalkozást. Mármint, hogy építés plusz vándorútra kelés. A vándorútra kelés fõleg megbillentette még a legkonzervatívabb hallgatóságot is, (egyedül a Vass Anikó nem tudta elhinni, hogy hajón lehet aludni) olyanfajta fényeket láttam a szemekben megcsillanni, mint a gyerekekében, akik még nem törõdtek bele egészen, determinált, intelligens mosóporhívõ sorsuk elviselésébe, amiben a mindennapok egyhangúságát csak egy- egy, -az állandósult csúcsforgalomban való- anyázás töri meg.Volt mondjuk a Rákóczy Pisti, aki nagyon óvott az egyedi hajóépítés nehézségeitõl, amiben teljesen igaza is volt, de valahogy a nehézségek mindíg pozitív élménnyé váltak, amikor sikerült lekûzdeni azokat. Remélem a jövõben sem lesz ez másként. Visszatérve a WC-be ez azért olyan sürgõs, mert én ugyan elvagyok nélküle, de a nõknél ez másképp megy és addig Juditka nem tud kijönni a hajóra amíg a folyó ügyeket a hajó mellett kell végezni. A szombatot ellógtam, mert fáradt voltam, de vasárnap folytattam a burkolati lapok felrakását és megbírkóztam a kifolyócsövek korróziógátlásával is. Arról van szó, hogy három darab fél méteres csõ van behegesztve a hajó fenekébe. Egy a mosdó-, egy a WC kifolyó, egy pedig a WC öblítõvíz beszívó. Nomármost ezeket a 35mm belsõ átmérõjû csöveket belülrõl festeni kellett, mert ha elrozsdásodnak, elsûlyedhet a hajó. Adódik az ötlet, hogy legyen a csõ rozsdamentes (saválló) acélból. Csakhogy amikor a két acélt egymáshoz hegesztjük, mivel a saválló és a szénacél meglehetõsen távol vannak az elektropotenciál skálán, egy galvanikus korróziófészek áll elõ a sós tengervízben, ami biztos halála a szerkezetnek. Marad a festés. Egy profi bekenné mindkét végét amíg az ecsettel befér, vagy esetleg áthúzna rajta egy festékes rongyot, de én amatõr vagyok, nem sajnálom az idõt. Tehát elöször is vettem az OBI-ban két fúrógépbe fogható drótkefét, egy marokecset formájút, meg egy olyat mint az üvegmosó kefe. Mindkettõ szárához hozzáhegesztettem egy egy fél méteres 6-os pálcát, valamint csináltam egy pálcát aminek a végére egy -a pálcára merõleges- 30 mm átmérõjû lemez korongot hegesztettem. A csöveket a fúrógépbe fogott "ágyúdrótkefékkel" tükrösre csiszatoltam, majd a fenéktankok szigeteléséhez használt zártcellás hablemezbõl mindegyikbe egy szorosan illeszkedõ dugót préseltem olyan dugattyúformán a felsõ peremtõl 10 cm-nyire. Az általam ismert legjobb anyaggal, katepoxszal megtöltöttem ezt a tíz centis teret és a harmadik, a korongos pálcával tapicskolva a festékben, apró kocogtatásokkal továbbítottam a dugót, egészen a csõ végéig. Mielõtt kipottyant volna, kimásztam a hajó alá és a festékes edényt a csõ alá raktam némi vödrök, deszkadarabok és kartonhulladék segítségével kitámasztva, (egyedül nehéz alul és felül is lenni) majd visszamásztam a hajóba és kiütöttem a habdugót, ami a maradék festékkel így a dobozba került. Hát így. Rohadt sokszor kellett ki-be mászni, de a végén tökéletes bevonatot kapott a csövek belseje, a maradék, lassan szilárdulni kezdõ- festéket még rácsöpögtettem a csövek felsõ belsõ peremére és a csöveket az 500 W-os lámpával melegítve, az így ismét hígfolyóssá váló massza még lecsordogált legalább a csõ közepéig.

Ma a hajóra csak a szalagcsiszolóért ugrottam ki, mert a mûhelyben raktam össze tovább a kormánykereket, ehhez kellett. Felkerültek a kerékre a fa karikák, (kellett még kéz, a Józsi segített) minden mindennel összeragasztva. . Rettenetesen erõs és szép. Ki kellett menni a boltba saválló csavarokért az agyhoz, erre elment vagy két óra, az árvíz miatt áll a város, a Margit híd alatt dunavizen kellett átautózni. Ha nem ijesztgetett volna a meteorológia esõvel (amibõl semmi se lett) robogóval mentem volna be reggel, könnyebb lett volna a nap.

2006, március 30. csütörtök.

Tegnap (mûhelymunkára fanyalodtam, mert 10 fokot hült az idõ) és ma reményeim szerint (egy életre) befejeztem a faesztergálást. Hogy (a kormányküllõkkel) egy kosszal túllegyek rajta ledreháltam 20 darab.... no most megvagyok lõve. Fogalmam sincs hogy hívják azokat a fa izéket (az angol csak azt mondja rá "pin") amik úgy néznek ki mint a reszelõnyelek és van száruk, amiket átdugva egy stafli lyukain az árboc, meg a mellvéd (gunwale)tövében lekötik rá a futókötélzetet. Szóval úgy döntöttem, hogy ebben is követem a történelmi jelleget és mindenféle modern fallstopper, vagy akár bikák helyett is ilyen kõrisfa izéket csinálok. Kissé korai még, messze nem tart ott a hajóépítés, hogy már csak ez hiányozna, de ez a faesztergálás annyira koszba borítja a mûhelyt, hogy egy takarítással meg akartam úszni. Nagyon szépek lettek, de ezzel együtt nem tudtam megszeretni a faesztergálást, mert a csiszolás annyira poros, hogy gyakorlatilag folyamatosan fuldokoltam. Valamikor még a lábbalhajtós korban óriási divat volt a faesztergálás, arisztokraták (királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, ahogy a nóta mondja) hódoltak e hobbynak, nem tudom mit zabáltak rajta, biztos más takarított utánuk, de a port is más szívta? Ma délelõtt aztán nekiveselkedtem és tisztába tettem a gépmûhelyt. Aztán végre nekiláttam összeragasztani a kereket, ez több lépcsõben történik, a napból két óra elment arra, hogy a hajóról behoztam a délelõtti csúcsforgalomban a pillanatszorítókat.

Amikor készül....

És amikor kész.

 

---

 

2006, március 28. kedd.

Ma lefestettem a kormány alkatrészeket és folytattam a fürdõ/WC belsõ burkolását. A hõszigetelés belsõ oldalára 8mm vastag fehérre fújt bakelit lemez kerül. (sitteskonténer elõl mentett anyag, sajnos van rajta több lyuk, amit szépen be kell csinálnom, mert amúgy bontott szállodai fürdõszobaburkolat ) Ahol válaszfalra megy, ott a válaszfalra önfúró csavarokkal felerõsített párnafákra csavarozom, ahol a belûlrõl 8cm mély bordákra, ott a bordák mellé csavarozott párnafákra erõsítem és hogy ne érintkezzen a bakelit a bordával, (ne legyen hõhíd) a bordára 5mm vastag ARMAFLEX szigetelõanyagot ragasztottam. A teljes 8 cm-t kitöltöttem szigetelõanyaggal. Ez vagy teljesen-, vagy legalábbis 5cm külsõ rétegben kõzetgyapot, hogy ha a lemezhez kívülrõl hegeszteni kell valamit (pl a fedélzetre egy szerelvényt) ne gyulladjon meg. Belül vagy PVC fólia , vagy POLIFOAM, vagy ARMAFLEX adja a párazáró, illetve párazáró, plusz hõszigetelõ réteget. Elmondva egyszerû, de akárhogy igyekszem, pokoli lassú munka. Sehol egy derékszögû illesztés, mindenütt ferde élek találkoznak térbren. Minden szögletet sáskalábbal kell bemérni, kiszerkeszteni, gyakran kartonból modellezni a burkolati elemeket. A profik úgy egyszerûsítik a dolgot, hogy minden szögletbe pipalécet tesznek ami félcentis pontatlanságot is eltakar, de én maximalista vagyok, ragaszkodom a másfél milliméteren belûli pontossághoz, fehér sziloplaszttal kihúzva tökéletes és esztétikus zárást ad. Ez persze azzal járt pl. ma, hogy egy dögnehéz lapot legkevesebb hússzor cipeltem ki-be a cockpit (ott van a munkaállvány amire fektetni és vágni, csiszolni tudom) és WC közt, mire jó lett. Nagyon kell vigyázni, mert ha többet vágok (a végefelé csiszolok) le belõle, dobhatom ki és kezdhetem elõlrõl. Ez a sok macera majd ha ücsörgök ottan mindíg eszembe fog jutni.

---

2006, március 27. hétfõ.

Szégyen, nem szégyen ellógtam a vasárnapot. Azaz pihentem. Az egész hetet végigmelóztam, vasárnap reggel még felkelnem se akaródzott, pedig minden reggel hatkor mint a rugó pattanok ki az ágyból. Szóval úgy néz ki hat nap alatt elfáradok. Mondjuk minden nap többet dolgoztam, mint nyolc órát, volt kétszer, hogy 12-t is. Na ma kipihenten rávetettem magam a hajóra és a kormányszerkezet minden darabját véglegesre hegesztettem. Meg konstruáltam csinos ütközõket a "C" profil végállásokba, hogy ne a lánckerékbe ütközzön a csuklós csúszka amikor a kormány teljesen ki van hajtva. Kicsit tovább tartott mint gondoltam, de kész és tökéletes. Annyira jó ránézni! Holnap festem a cuccot.

---

2006, március 25. szombat

Tegnap befejeztem reményeim szerint a kormányszerkezet mûhelymunkáit, bepakoltam és kivittem a hajóra. Ma pedig mindent a helyére raktam. Mindenki, akinek sikerélményt jelentett már saját alkotása meg fog érteni. Délután négykor apró tánclépésekkel jártam körül a "mûvet". Minden tökéletes. Még nincs kész a kerék, ezért csak a 170mm átmérõjû kerékagyat forgatva (!!!) különösebb erõfeszítés nélkül tudtam kihajtani az óriási nehéz kormánylapot 45 fokra jobbra és balra. Úgy hogy kenõanyag még sem a siklócsapágyakban, sem a "C" profilban, sem a teleszkópcsõben nincs még. Tehát a tökéletesnek tûnik a konstrukció. Nagyon óvatosan kellett hegeszteni a válaszfalakba a csapágyházakat, mert ha elhúzza a varrat zsugorodáskor az egytengelyûséget, szakaszosan szorulhatott volna a tengely. Csináltam is néhány képet a mellékletbe.

Így megy át a hálókabinon a kormánykerék tengelye. íjobbra a kerékagy, amire a kormánykerék kerül.                                    

 

Hátúl a tengelyre egy lánckerék van retesszel rögzítve. A lánckerék egy -a túloldalon másik lánckerékkel kifeszített- végtelenített gall (görgős)láncot  hajt meg.

 

 

 

 

A lánc közepe egy csúszópályán vonszolja a teleszkópos kormányrúd végét. A rúd azért teleszkópos, mert a pálya egyenes, a rúd vége meg elvileg köríven mozogna, de miel nincs az általában szokásos kvadráns, így oldottam meg a problémát.

 

 

 

 

 

Apró módosítást kell majd még elvégeznem a rúdhoz csatlakozó, a kormánylapot közrefogó villán, hogy erõsebb és pofásabb legyen, de ez már semmi. Holnap véglegesítem a hegesztést ahol most csak "odaheftöltem" és lefestem a nem rozsdamentes részeket. A kabinon átmenõ csõtengely végeinek dugóiban a 10-es furatokat kúposra kell dörzsáraznom, ahol kapcsolódnak a kormánykerék és fogaskerék tengelycsonkokhoz és kúpos stifteket kell hozzájuk esztergálnom ezüstacélból,mert így megszüntethetem a néhány tizedmilliméternyi kotyogást is.

---

2006,március 23. csütörtök.

Mégis megcsináltam a 40x40-es zártszelvényben a 15mm széles 150cm hosszú sliccet. Eszembe jutott, hogy apám rámmaradt szerszámai közt vannak ujjmarók. Hogy mikor kukázta, tán még a háború elõtt, nem tudom. (a villáskulcsai, még collos méretek is vannak közte, egy golyószóró hevedertartó lemezkaszniban vannak, most viszem ki a hajóra) Õ is nagy gyûjtõ volt és bütykölõ. Most lenne 105 éves, de 15 éve meghalt. Még mostanság is álmodom vele. Valamikor az õ idejében a motorkerékpárokon kemény bõr szerszámdoboz volt a vázra rögzítve.(még nem loptak akkoriban) Egy ilyenben tartotta a fúrókat. A szerszámok egyébként ahogy költöztünk/költöztem, jöttek velünk/velem sufniról sufnira, lakótelepi szekrénybe, pincébe, végül Balatonra és éppen múlt hétvégén hoztam fel, itt vannak a csomagtartóban. Szóval nem tudom drága jó édesapám mire szánta, de (biztos örül most odafent) most jól jöttek. A bõrdobozban vagy öt, két végû ujjmarót találtam, egyik vége mindnek törött volt, (gondolom ezért dobhatták ki) de a másik végük még használható. Úgy hogy felfogattam a vasat (végül is nem használtam fel a toldottat, a Józsi kukázott egy használhatóbbat) a marógép tárgyasztalra és kimartam 6-os maróval két hornyot 3mm-re egymástól. Nagyon jól sikerült, csak baromi lassan ment. Amikor úgy érezetem, már nagyon jól megy, gyorsítandó a munkát, nagyobb fogást vettem, de -bár erõsen kentem fúróolajjal a szerszámot- kiment az éle. No még életemben nem köszörültem marókést, de egész jól sikerült, a legvékonyabb sarokcsiszoló tárcsával befértem a vágóélekhez. Visszatérve az 1mm-es fogásmélységhez, egész kicsi elõtolással három fogással abszolváltam a 3mm-es falvastagságot. Egészen sztahanovistásan dolgoztam, amíg a marógépen ment az elõtolás, az esztergán csináltam a kormánytengely ütközõtárcsáját amí megakadályozza a tengely kicsúszását hátrafelé. Délután hatra végeztem is.

 

---

2006, március 22. szerda.

Ma akartam egy lazább napot magamnak. Gondoltam megcsinálom azt a darabot ami egy 40x40-es zártszelvénybõl készült "C" sinben fut és mozgatja a teleszkópos kormányrudat. A lánchajtás ehhez csatlakozik jobbról- balról. Nem túl komplikált, de ehhez is kellett egy másfél órácskát esztergálni, 4-es saválló anyagot darabolni, furatokat menetelni, stb. 8 óra körül nekikezdtem és du. négyre úgy gondoltam kész is vagyok vele. Nos egy méretet elmértem, mert amikor ki akartam próbálni, nem passzolt a lánchoz. Hiba! Nem túl gyakori, de elõfordul. Nem hagytam annyiban, az esztergálást kivéve újra gyártottam a munkadarabot, most már a helyes mérettel "betréningezõdve" hatra végeztem is. Lendültbe jõve még a teleszkóp csõ végébe behegesztettem a gömbcsuklót és a zártszelvényt két darabból (nem volt elég hosszú vastagfalú egy darabban és nem volt kedvem nyakamba venni a várost keresni) összehegesztettem. Még fogalmam sincs hogy fogom kivágni hosszában pontos 15mm széles csíkban. Lehetne marógépen, vagy sikítóval. Utóbbi gyorsabb, de nehéz lesz pontos méretet tartani. Majd kitalálom. Ez ráér ha a többi alkatrész a helyén van. Hétvégére ha az idõ is kedvezõ lesz kiviszem az egész hóbelevancot és felszerelem tengelyestûl, csapágyastúl , lácostúl, kerekestûl. Izgalmas lesz. Mindenesetre ez a könnyûnek tervezett nap is este hétre fejezõdött be. Jól elfáradok minden estére, de hajót csak így lehet építeni.

---

2006,március 21. kedd.

Miután egy hete Peti fiam helyrehozta a programot és eltávozott, megállapítottam, hogy a teljes korábbi napló törlõdött, tehát ha írok és mentem amit írtam, akkor a korábbi anyag eltünik a netrõl. Ezt nem akartam, tehát tartózkodtam az írástól. Ma a netrõl visszatöltötte a szerkesztõ programra a régieket, így újra mûködik a napló. Szóval a kormány (a hajóé) volt a téma egész múlt héten és ahogy nézem ezen a héten is így lesz. Nagyjából kész az összes esztergályos és marós munka, helyén van minden bronz persely századra illesztve, tengelyek, lánckerekek, reteszhornyok. Ez utóbbit a kormánykerék agyba és a vele közös tengelyen lévõ lánckerékbe vésõgépen kellett volna megmunkálni, ami nincs elérhetõ közelségben. Rezsõnek ugyan van egy haverja Gödön, akinek van marógépre szerelhetõ vésõ anzacca, azzal csinálta a Technodrive bordás tengelyre a hüvelyt, amit a Vaszkó Béla egy vagyonért importált volna különben, de nem akartam Gödre kimenni minimum kétszer és várni fene tudja mennyit. 15.-én reggel (akkor jönnek az ötletek, ha jönnek) ébrdéskor kipattant az ötlet. Esztergálni kell egy -egy szorosan illeszkedõ acél dugót a lánckerékbe illetve a kerékagyba, (különbözõ átmérõjûek) állványos fúrógépen a két hengerpalást találkozásánál egy- egy 8-as furatot készíteni a tengellyel párhuzamosan. Biztos ami biztos egy pöttyel a dugót a hüvelyhez hegesztéssel rögzíteni, hogy fúrás közben véletlenül se mozduljon el. Meg is csináltam, utána kiütöttem a dugókat és lett egy-egy szép "fél" nyolcas furatom az agyban és a lánckerékben belül hosszában. Megöszörültem egy vidiás leszúrókést vésõnek , a szánba pozicióba igazítottam lemezekkel és a tokmányba befogva az anyagot a félnyolcas furatokat szép szögletesre kivéstem az álló gépen a szán kézi hajtásával finom apró fogásokkal, mint a gyalugépen. Ehhez a legnagyobb áttételbe téve a padot egy picit se mozdult el a tokmány. Elözõen beszéltünk a Rezsõvel, hogy lehetne e esztergán ezt csinálni, de õ ezt hülyeségnek tartotta. Kapóra jött a márc. 15.-i ünnep, gondoltam megpróbálom, ha sikerül leesik az álla másnap, hogy milyen ügyes vagyok, ha nem, nem említem, hogy mivel próbálkoztam. Bár tetszett neki a dolog, de az elismerésnek nem adta különösebb jelét, mindössze annyit jegyzett meg, hogy hát igen, "okos embert nem a kutya szarta". A tengelyvégekbe már gyorsan bemarta a hornyok párjait 8-as ujjmaróval. Ezzel megköszöntem öreg barátomnak a közremûködést, reményeim szerint ilyen komoly gépmunka nem lesz többet Amapolán, az egyszerûekkel meg magam is megbírkózom. Maximum ha valami nagyobb menetet kell esztergálni kérem meg segíteni, mert az elõtolások és fogaskerekek trükközését ehhez õ ismeri.

Rezső mindíg olajozza a gépet, amit én nem szoktam.

Az alanti képen a rajzok a kormánymechanikához, meg az alkatrészek, amiket csináltunk.

Két napja úszik a mûhely a faporban, mára végeztem a kormánykerék küllõinek esztergálásával. Fejben kissé lazán kezdtem a dologhoz, menet közben kellett rájönnöm, hogy alighanem a faesztergálás is egy szakma. Szerencsére még idejében megszállt a (minden)feladathoz nélkülözhetetlen alázat és anélkül sikerült rájönnöm a fordulatszám (gyakorlatilag a maximum amit a gép tud) és a kések profilja és élszöge, plusz fogások rejtelmeire, hogy a 40x40-es anyagokból egyet is selejtre "alkottam" volna, különös tekintettel arra, hogy a Komár Józsi (enyhítõ körülmény, hogy tegnap "zsákba hozta a meleget") idõnként kajánul érdeklõdött, kell e új anyagot (és hányat) vágatnia segédjével. Pedig a faesztergálás olyan egyszerûnek tünt amikor ifjú koromban álltam a Radu Lajos faesztergályos mester Csanádi utcai pincemûhelyének ablakánál és lestem ahogy a nagy "staufer" zsírzókkal kent siklócsapágyas gépeken a mester és a spanok drehálták a cirádás bútorlábakat. Radu Lajosról mesélek. Akit csak a hajó érdekel ugorhat. A rendkívüli testi erõvel megáldott, amúgy jámbor természetû jóhumorú ember amikor nem esztergált, Radu Lukács, a mármarosi medve mûvésznéven lépett fel a Czája cirkuszban, és mint pankrátor járta Európát. Egy régi "Magyar Ifjúság"-ban olvastam az akkor már 80-as éveiben járó díjbírkózó visszaemlékezéseit. Egyszer összehozták bírkózni egy igazi medvével. Annyi volt a könnyítés, hogy a medve körmeire keztyût húztak. Szóval keményen kûzdöttek, valamelyiküket ki is hozták gyõztesnek, mindenesetre kutyául elfáradt Lukács mester és leülve nekilátott elfogyasztani a fazék szilvésgombócot, amit a felesége csomagolt neki. Igen ám, de megjelent a medve, leült vele szemben és igazi könnyeket sírt, mert az õ vacsorájáról valahogy nem gondoskodtak. Radu Lukács gavallérosan odatólta "ellenfele" elé a gombócot, "aki" azt be is falta az utolsó szemig. Ahogy mondta, "hadd lássa a kolléga, hogy ki szereti õt igazán". Túl volt a 80-on amikor egy fiatalember valami lekicsinylõ megjegyzést tett rá az autóbuszon, mire egyik kezével, amúgy menet közben, kinyitotta a harmonikaajtót, másikkal kitartotta rajta a fickót és megkérdezte, elengedje, vagy az inkább csöndbe marad. Elismerte az öreg, hogy a pankráció nagyrészt megrendezett szinpadi produkció, de voltak igazi profi meccsei is, ahol a vesztes, ha nem bírta tovább a szorítást, mit a judoban "lekopogta" a meccset mielõtt megfulladt volna, vagy kitört volna eze-aza. Nem tudom már melyik dán nagymenõvel meccselt és úgy emlékezett vissza "kopogott a dán mint a harkály". A szabályok egyszerûek voltak, így foglalta össze, nem szabad egymás szemében vájkálni és a végtagokat természetes hajlási irányukkal ellenkezõ irányba csavarni. Más minden szabad.

---

2006, március 12. vasárnap.

Valami összeakadt ennek a faliújságnak a programjában és kissé érthetetlenné vált a címlap, de kedden jön az "informatikai szakértõm" Peti fiam és megorvosolja. Nekem ehhez kevés a tudásom. Olyan vagyok, mint az úrvezetõk régen, vezetni tudok, de gyújtást állítani nem. A srácoknak ez meg semmi. Mármint a PC. Mert gyújtást állítani õk se tudnak. Én még igen. De hol van már ilyesmire szükség a mai autókon? Szóval ami én tudok az már nem kell, csak amit õk. Hogy valamennyire is embernek érezzem magam, kénytelen vagyok hajót építeni. Tényleg, a Szakonyi Péter írt hajóhoz készített teljesen alkalmatlan, hozzávalóknak hazudott profi alkatrészekrõl. Ez jellemzõ. A Buga Pisti szigetszentmilósi bérelt (volt Csepel Autógyár)fedett bár enyhén ablakhiányos csarnokában egy "profi" hajó fóliával letakarva padlódeszkáig megtelt esõvízzel a decken keresztül. Az én hajóm szabadban áll egy éve, egy csepp víz nincs benne. De hát én amatõr vagyok. Eszembe jutott, tán hülyeség kínlódnom a tervezett fa kormánykerékkel. Ha már olyan feneette csökönyös vagyok, hogy nem jó egy rozsdamentes csõbõl egy nap alatt megcsinálható kerék, hát bemegyek a boltba és kerül amibe kerül (csak olcsó legyen) veszek egy szép mahagóni kereket. Hát bementem. Pont volt 90 centis átmérõjû, az ár sem volt elborzasztó, különösen, hogy mennyit fogunk a Józsival dolgozni rajta. De ahogy kinézett! A készítõje szemmel láthatólag flamand székekhez gyártott alkatrészeket, de az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy inkább kormányt csinál belõlük.(vagy ami megmaradt abból sebtiben összedobott pár kereket) Profimunka, ahogy szoktam volt mondani.

---

2006, március 10. péntek.

Hajóépítés szempontjából majdnem nulla, akit csak az érdekel lapozzon.Csütörtök délelõtt kormányszerkezeteket esztergáltunk, (pár fényképet beteszek a képmellékletek közé) délután jólesõ meghívásnak tettem eleget, volt kollégáim Székesfehérváron búcsúztattak, céges tréning keretében, õk a fejtágítón is, én csak az étkezéseken vettem részt kedvesem társaságában. Soha az életben nem töltöttem igazán idõt Fehérváron. Mindíg csak átutaztam rajta. Pedig annak idején,(úgy 40 éve)amikor még nem voltak olyan jó autók, mindíg megálltunk pihenni félúton a hosszú úton Pestrõl Balatonra, a Stopp vendéglõben. Akkor még a 70- es út se volt meg a mai formájában. Valami 4-5 óra volt a lejutás. Szóval elkelt a pihenõ. De apám aki sofõr volt és olyan autókat is vezetett amiknek még fából volt a kereke, meg vezetett Ford T modellt, (ahogy õ hívta szakállas Fordot), mesélte, hogy mindíg megálltak fehérváron és kicsit szét kellett szedni az autót, szelephézagot, meg gyújtást állítani, kerekeket pumpálni, meg ilyen szerviztevékenységet végezni, amíg az uraságok ebédeltek. Szóval életemben elõször két órát sétáltunk Fehérvár óvárosában, ami elbûvölt az alábbiakkal. Bár nem voltak kifejezetten sétálóutcák, nyugodtan be lehetett autózni, de mégis sétálhattunk az utca közepén, semmi forgalom nem volt. Mindenütt volt parkolóhely, kb úgy mint Pesten 40 éve amikor vezetni tanultam. A levegó tiszta illatos, tömeg semmi, az utcákat söprik. (komolyan, láttam!) Mondjuk a Koronázási téren az ásatások közelében lévõ óriástablót, ahol az Európában valaha volt magyar királynék voltak térképre vezetve (pl. megtudtam, hogy Szent István unokája Erzsébet volt a felesége III.Malcolm skót királynak) valaki(k) tökéletesítendõ a történészek és dekoratõrök hiányos munkáját, történelmünk jelenkori megjelenítését ékesítendõ majdnem teljes sikerrel próbálták festéksprayvel, olvashatatlan betûikkel lefedni az uralkodókat, nejeiket és országaikat. Szóval ez nem hiányzott. Eljátszottam a gondolattal, hogy mondjuk Szelíd Boleszláv király (a királyné nevét nem láttam, mert letakarta a kályhacsõlakk) mivel büntetné a grafittis "mûvészt". Nem szerepelt a tablón Zogu albán király, akinek a felesége Apponyi Geraldine volt,(õ volt az egyetlen uralkodó akirõl tudtam, hogy magyar volt a felesége)no õt még szívesen összehoznám grafittisekkel, õ olyan tökös legény volt, hogy egy rátámadó merénylõt saját felséges kezeivel fojtott meg. Szóval érdemes Székesfehérváron sétálni, hamár az ember nyugdíjas.

Amikor csütörtökön lefelé mentünk, szakadt a hó. Enyhén aggódtam, mennyire lesz könnyû lejutni, nyári gumikkal, úgy hogy jóval elõbb indultam. Aztán láttam olvad és semmi gond, úgy hogy -nem akarván korábban érkezni- lassúra vettem a menetet. Bicskének mentem a 8-ason és a 811-esen és egyszercsak élvezni kezdtem a lassúságot. Úgy, hogy visszafelé is 60-70 közt tempóztam. És így egszer nem volt gond a kátyú, másodszor láttunk rókát, meg fácánkakast és már szinte csodálkoztam azon a sok hülyén aki elszáguldott mellettünk. Még így is sokkal gyorsabban hazaértünk (na a haza az túlzás, mert az Osztyapenkótól a Keletiig több mint egy óra volt az út!!) mint apám annakidején, nem is beszélve az igazán retro gyorsparasztról (aki nem tudja a 19. század közepe táján mûködött szekérfuvarozó vállalkozókat hívták így). Szóval aki nyugdíjas ilyen luxust is megengedhet magának.

Még a gumikról. Sokan nem fognak velem egyetérteni, de ez a misztifikálása a téli abroncsoknak véleményem szerint a gumigyárosok mûve. Én annakidején Trabanttal nyári diagonál(!) gumikkal mentem sielni Lengyelországba, olyan idõben, hogy többet mentem jégen, mint aszfalton. Ugyanezzel voltam Ausztriában.Volt ugyan nálam hólánc, de amikor felraktam elszakadt,(majdnem letépte a fékcsövet) úgy hogy elvoltam nélküle. Mentem Wartburggal ugyancsak nyári gumikkal (ez már radiál volt) szakadó hóban autópályán Balatonra, csak két nyom volt, amúgy 20 centi porhó, volt nálam hólapát, két autót segítettem kiásni, ahol lecsúsztak, de aztán annyi volt még kicsúszva, hogy már nem álltam meg, volt, hogy az elõttem haladó Mercit levillogtam, mert olyan lassan mászott. Persze téli gumival könnyebb. De sok ember azt gondolja, hogy ha felrakatja, ugyanúgy autózhat mint nyáron. Hát a jégen tökmindegy mi van a kocsin. Ha nem érzed a helyzetet, becsúszol az árokba.

---

2006, március 8.szerda.

Tegnap és ma folytattam a kormányszerkezet munkáit. Tegnap a teleszkópos rúd állt össze, mielõtt készrehegesztem, kiviszem felpróbálni, csak tegnap robogóztam, egyrészt mert arra való volt az idõ, másrészt szerteszana kellett vásárolnom meg ügyintéznem a városban és ezt csak kétkeréken lehet hatékonyan tenni. Viszont a robin nem lehet 40-es acél kormányrudat és csatolt részeit szállítani. Ma meg reggel 7-kor elkezdtük a Rezsõvel a drehálást, õ lelépett 11 óra kürül, de én belehúztam este fél nyolcig. Lassan a különféle rudakból, kazánlemezekbõl, bronz csõbõl, szerkezetek kezdenek kialakulni. Azért még rámegy pár nap, fõleg, hogy most két napra el kell utazzak.

---

2006, március 6. hétfõ.

Tegnap kiszerkesztettem a kormánykereket vasárnapi pihenõ gyanánt. Ma átnézve (miután 1-es lemezbõl precízen ((tehát jó sokat dolgozva vele))kiszabtam a körnegyed sablonokat)megállapítottam, hogy nem tetszik, aránytalan, kicsi az átmérõ, esetlen plump az egész, újra szerkesztettem 1:1-ben a teljes kereket és új sablont készítettem a fa kerék nyegyedkörívre és a két oldalt rákerülõ keskenyebb fa heveder negyedkörére. Ez már tetszik. A sablonok alapján kõrisbõl kiszabja és összeállítja nekem a kereket a Józsi. A küllõket és az agyat én fogom kiesztergálni, ezt még a Rezsõre se bízom.

Feldaraboltam a saválló tengelyanyagot (a kormánykeréknek és a lánckerekeknek) és a csapágyházaknak 40mm vastag darabokat vágtam le a 70-es (volt)ventillátortengelybõl. Hogy pontosan vágjak a nagy sikítóval, befogtam a vastag anyagot az esztergatokmányba, lemezzel és rongyokkal letakartam a prizmákat, hogy ne égjen bele a szikra és a szabadonfutóra állított tokmányt idõnként kézzel elfordítva az elõtte egy beszúrással megjelölt helyen elvágtam. Igy se vot könnyû, ráment vagy két óra és majdnem az egész 230-as darabolókorong amíg a három pogácsát és tengelydarabot leszabtam.

Gyalázatos az idõ. Tegnap egész nap esett a hó, ma reggel negyedórát takarítottam a kocsi üvegeirõl a 10 centis ráfagyott hókását. Lehet, hogy mindjárt itt a Mikulás? Eredeti terveim szerint már kint kellene ezerrel dolgoznom a hajón, helyette ez a tökölés van. Jó ez is kell mind, de ezt (talán)lehetne a rendes napi munka mellett csinálni, olyan ráadásként. Habár eléggé elfáradtam ettõl is például ma esrére. Ráérek majd nyáron 12-14 órás mûszakokat csinálni.

---

2006, március 4. szombat.

Ma más a program. Tegnap minden anyagot összeszedtem a kormánymozgató mechanikához. Saválló tengely, bronz perselyanyag. Mindent lerajzoltam és a Poszlovszki Rezsõnek odaadtam. Kedden elkezdi az esztergálást. Õ igazi profi. Illetve nem igazi, mert azok szar munkát végeznek. Szóval tudja, hogy az acél csapágyházat hány mikronnal kell szûkebbre esztergálni, mint a bronz csapágypersely külsõ átmérõje, hogy az acélt kékre melegítve beleessen a persely, de amikor kihül úgy zsugorodjon a csapágyra, hogy az megtartsa a belsõ átmérõjét, de ne jöjjön ki soha az acél házból. Meg tudja, hogy milyen színûre kell az acélt hevíteni edzéskor, meg hogy kell viszaereszteni.

---

2006, március 2. csütörtök.

Március ide, vagy oda, minusz 5 fok volt reggel. Pfuj. Hajón munka még egy darabig nem lesz. Kiszerkesztettem a részleteket. Ezek a disznók a ThissenKrupp Ferroglobusnál, ha valaki nettó 25 ezer alatt vásárol, rátesznek 5000Ft büntetést. (ezt ugyan kismennyiségi felárnak hívják, de a lényeg nem a név, hanem a szemét tény) Mindenki ott él vissza az erõfölényével ahol tud. Szerencsére a Józsinak kell vennie egy tábla rozsdamentes lemezt, így együtt épp 25000 lesz, összeállunk és meg tudom venni holnap a saválló 40 -es keréktengelyt és a bronz perselyekhez az anyagot. A szétrohadt folyadékhûtõkhöz (volt munkahelyemen) maradt egy gyári zsír új tartalék tengely. 20 éve várt az eredeti faládában a pincében. Mivel dögnehéz, senkinek se volt kedve kidobni. ( 3m hosszú,70mm átmérõjû). Levágtam belõle egy darabot,(szinte sajnáltam belevágni a tükörfényes anyagba) pont 70 mm átmérõjû anyag kell a csapágyházakat megesztergálni belõle. Aggódtam, hogy valami kemény anyag és (akár szó szerint is )beletörik a bicskám, de mind a sikító, mind a vidiás esztergakés jól viszi, maximum kéregedzett. Beugrottam a Közlekedési Múzeumba és lefényképeztem a kormánykerekeket, mert olyan lesz. Bár nagyjából mindent tudok az ilyen hajók álló és futókötélzetérõl, de azért lefényképeztem egy régi modellt is, ha elbizonytalanodnék. Normális esetben a hajóról csinálnak modellt. Én fordítva csinálom.

---

2006, március 1. szerda.

Elment némi idõ tegnap és ma a VW zöldkártyára meg a vizsgáztatásra, de ez is megvan legalább. Megvan a lánc, a két lánckerék, amíg vártam a vizsgasoron, megrajzoltam a kerekek, szinterbronz perselyek és a tengelyek hogy jönnek majd össze. Holnap asztalon rendesen kiszerkesztem. Visszaérve a mûhelybe, szabtam, hegesztettem a kormánylap mozgató kart, a befogó pofákkal és a teleszkópos rudazattal. Legrosszabb volt, hogy egy tizes kazánlemezen kellett egy 40mm átmérõjû furatot csinálni, amibe belehegesztettem a rudat, ráadásul 60 fokos szögben. Tehát körbefurkálni, majd kireszelni. Ez tartott bõ két órát. Elmondani nem tudom, mennyire utálok reszelni. Valami megfejthetetlen okból a technikumban annakidején egy évet reszeltettek bennünket, na akkor meggyûlöltem. Ahelyett, hogy megtanítottak volna mondjuk hegeszteni. Ezt sokkal késõbb tanultam meg. Pedig ez (az Üteg utcai) egy nagyon jó suli volt, pl megtanultam (és azóta se felejtettem el!) esztergálni, marógépen dogozni, ennek mostanában nagyon sok hasznát veszem. Igaz, hogy tanultam fa villanyoszlopot is beásni és felállítani, meg olajos papírszigetelésû kábelt kifejteni, nemsokkal ezután megszüntek a fa oszlopok és csak mûanyag kábel volt amire leérettségiztem. Viszont a villamos gépek és a mérési gyakorlatok tantárgyakat annyira jól leadták, hogy a technikumi jegyzõkönyveimet egy az egyben átmásoltam és leadtam pár év múltán a fõiskolán.

---

2006, február 27. hétfõ.

Hát úgy néz ki, kezd összeállni. Papíron legalábbis és fejben. Kissé kifagyott a kezem, amíg a hajón egy kartonnal lemodelleztem a kormány hajtókart, levettem a méreteket, én is kivártam a tél visszajöttét az ihlettel. Aztán már mûhelyben kiszerkesztettem és elkezdtem összeszedni az anyagokat. Holnapra megrendeltem a láncot és a két lánckereket. Ja és mûködni fog kardáncsukló nélkül is. Délután még vissza kellett menni, pár méretet pontosítani. Elég macerás ez a ki-be mászkálás, de hát -2 fok volt a hajón, meg 5 centi hó, nem lehetett kint dolgozni. Végigszámoltam az erõket. Fogalmam se volt igazán, hogy mekkora erõ ébredhet egy ekkora hajó ekkora kormánylapján. Ezért abból indultam ki, hogy egy max 3 m hosszú rudas kormánnyal egy ekkora hajót nagy biztonsággal lehet kormányozni, mégha netán az éppen fent lévõ vitorlákkal nem is kiegyenúlyozott. Ha egy ember mondjuk elég erõs, képes 50 kiló erõt kifejteni a kormányrúd végén valamennyi (nem túl hosszú) ideig. Ez adja a tengelyen ébredõ forgató nyomatékot. Innen már egyszerû végigszámolni, a mozgató mechanikán (láncon, lánckerekeken, kormánykeréken) ébredõ erõket. A kormánykerék 80 centi átmérõjû lesz, az erõ a kerületen az 50 kiló kétharmada és valamivel kevesebb mint másfél fordulat a 0-45 fokig való kihajtása a kormánylapnak. Úgy kéthetes melónak saccolom (kerék nélkül, mert egy gyönyörû fa kormánykereket akarok csinálni, ami hosszabb idõ lesz) a szerkezet elkészítését. Holnap indul.

---

2006, február 26. vasárnap.

Még lefekvés után forgolódva is ez a kormánymozgató szerkezet jár a fejemben. Kardáncsuklóval már kitaláltam, de tudom (érzem) nem ez az igazi. Komplikált. Mindíg az egyszerû megoldások a jók. A Csonka testvéreknek nem jutott eszükbe, hogy a porlasztó úszóházban az úszó fölé tegyék a tûszelepet, amit így kilincsmûvekkel mozgatott az úszó. Nem kissebbíti az érdemüket, de aki egyszerûsítette a szerkezetet, legalább akkorát alkotott. Amúgy ami a profi hajókon van, akár drótköteles, akár hidraulikus kormány, bonyolultabb, több, kényesebb, karbantartásigényesebb (tudom, senki nem tartja karban, majd beszarik a legrosszabbkor) mozgóalkatrészt tartalmaz, mint az én (kétségtelen még csak fejben és elvileg létezõ) megoldásom. Legnagyobb elõnye, hogy állandóan szem elõtt lenne, tehát bármi hibája akadna , kiverné a szememet, mielõtt bajt okozna, nem úgy mint a burkolatok alá rejtett, tehát láthatatlan, kirojtosodni képes kötelek. Ha az ember valami újat talál ki, mindíg fennáll az esély, hogy hibázik. "Járt utat járatlanért el ne hagyj" mondja a közmondás. És bizony igaza van. Sokszor. De nem mindíg. Viszont ezen a hajón szinte minden más, mint a szokásos. Elgondolkozom néha a saját bátorságomon.

Miközben ezeket a sorokat írom az AMAPOLA szól CD-rõl. A kedves "Papó" a méltatlanul meghurcolt Tilos Rádió méltatlanul meghurcolt akkori ügyvezetõje vette fel nekem 21 különbözõ feldolgozásban, azóta állandóan ezt hallgatom, már amikor zenét kívánok. A tüzes, buja, forróvérû rumba feldolgozásként elõadó "Los Indios" együttest hallgatval eszembe jut egy régi történet. Valamikor '88-'89 táján villanyszerelõ voltam az Átrium Hyatt szállodában és amíg az átriumban esténkén improvizáló zongorista szabadságon, vagy külföldi turnén volt, egy echte délamerikai gitártrió vette át a zenélést. Imádom ezt a zenét, elsõ este is fentrõl, hallgattam. A ponchoba öltözött fiúk-, kettõ indián, a harmadik bozontos szakállas, igazi gaucho szólógitáros, bravúros futamokat penget, spanyol énekük ragyogó, hol lágy andalító, hol szilaj szárnyaló, szóval ilyet csak a bennszülött délamerikaiak tudnak kész. Lejjebb megyek pár emeletet, meg akarom nézni közelebbrõl is õket, (valaha én is pengettem) hogy csinálják ilyen tökéletesen. Szóval face to face latinamerikával. Két igazi indián és.....leesik az állam. Amikor megszólítom õ is meglepõdik. Misi (a bozontos). Együtt tanultunk sárkányrepülni a Takácsi Gézától Hármashatárhegyen. Egykori növendéktársam, amúgy az újpesti erõmûben energetikus és ezek szerint álruhás latin. Most derül ki, Kubában gyerekeskedett, ezen a zenén nõtt fel. Mi a tanulság? Igazán semmi. Ha csak az nem, hogy sohase gondolkodjunk (csak)sémákban. Minden megtörténhet. Még az is, hogy a kormány a lehetõ legjobban fog sikerülni, pedig nem hasonlít egyik megszokott megoldásra se. Persze ez a másik kormányra már (a választásoktól függtlenül) nem lesz igaz. Viszont az hasonlítani fog a megszokottra.

---

 

2006. február 24. péntek.

Tegnap valahogy kimaradt az írás. Mondjuk nem volt sok mesélni való. Befejeztem a spannerok végeit. Kitisztítottam és lecsiszoltam a varratokat. Ezt a lélekölõ melót csak úgy lehet termelékenyen végezni, ha az ember nem cserélgeti a sikítón a szerszámokat, hanem minden munkafázishoz másikat használ. Egy nagyot, 230-as csiszolótárcsával a nehezen elérhetõ mély "U"alakok aljához, két kicsit 115-ös daraboló- és fíbertárcsás csiszoló koronggal, egyet pedig forgó fazékdrótkefével. Elég vacakolós meló, nem rajongtam érte, de túl vagyok rajta. Már csak némi epoxi glettel simítani és festeni kell. De ezt majd ha kitavaszodik, a többi festeni valóval együtt.

Ma nekiálltam megtervezni a kormánymûvet. Eredetileg kormányrudat akartam, mert egyszerû megcsinálni és nulla a meghibásodási lehetõsége. Továbbá negyven éve (eltekintve az egy hetes tengeri vizsga epizódtól) ilyennel kormányzok, erre áll rá a kezem. De be kellet lássam, hogy egy ekkora hajón az elképzelt majd három méteres kormányrúddal egy szûk fordulózásnál szaladgálni a bot végével, vagy ami még érdekesebb egy kétméteres kormányhosszabbítót (a Kádár féle "Hajósmesterség" c. könyvben ami a szakma alapmunkája, ((még a dobóháló készítése is benne van a rabsickodáshoz)) van egy régi uszályrajz ahol a kormányhosszabbító magyar neve "cuca", na ezt ki tudta közûletek?) taszigálni. Elõbb utóbb leszúrna valakit. Emlékszem boldogult ifjúságom idején amikor kalózzal fordulóztam Siófok kikötõben és beakadt a kormányhosszabbító a deck alá, majdnem baj lett. Most ezt egy 10 tonnás hajóval nem akarnám újraélni. Szóval döntöttem, kormánykerék lesz. Nem volt valami ihletett napom. Van amikor csak úgy jönnek a jó ötletek, van amikor csak kínlódom. Na a mai ilyen volt. Úgy hogy pihenésképpen megrajzoltam a négy darukart. Lesz a tükrön hátúl két ív a bocinak (=dinghi=kis csónak) amikre csigasorral lehet felfüggeszteni a partraszálló jármûvet, és elõl két oldalt egy egy horgonydaru, a nehéz horgonyok beemeléséhez. A HSz szerint ugyan fõhorgonynak elég 25 kilós is, de nekem kell legalább egy, de inkább két negyven kiló körüli ADMIRALITÁS horgony, mert ez a korhû és amúgy jobban hiszek a nehéz horgonyokban, ha vészhelyzet van. Viszont ekkora horgonyt nem igen szedegetek be szivesen kézzel. Még az is lehet, hogy meg fogok öregedni. De ezzel valahogy egyáltalán nem kalkulálok jelenleg.

A darukarokat egyre csökkenõ átmérõjû csövekbõl kell 80centis íven meghajlítani. Ez nem lesz egyszerû, mert a töve legalább 85 mm külsõ átmérõjû, kell keresnem valakit, akinek ilyen vastag csõ hajlításához van szerszámja. Szóval ez se könnyû nóta. Visszatérve a kormányhoz, volt már vele nem kevés gondom. Külkormányt, tehát ahogy a régi hajókon volt, a tükörre erõsített kormánylapot találtam ki, annyiban nem korhû, hogy a vízvonal alatt, ahol nem látszik, balanszkormány, tehát a forgástengely elõtt van az aktív felület kb. harmada. Ezt azért nem bíztam a profikra. Fejembe vettem, hogy nem érem be egy kívülrõl bordákkal merevített vaslemezzel, hanem szép nyújtott cseppalakú lapot akarok. Ez normális esetben fából, vagy mûanyagból van. Én megcsináltam 2-es acéllemezbõl, belülrõl bordázva mint a repülõgépszárnyat. A végén epoxival kihabosítottam. Ehhez különösen trükközni kellett, mert az epoxit öt részletben kompresszorral kellett benyomni, nagyon gyorsan, mielõtt begyorsul a kötéshõtõl és beköt az edénybe. Ez annyira izgalmas és úttörõ jellegû volt, hogy a profi epoxis akitõl az anyagot vettem külön felhívott a technológia részleteit és sikerét tudakolni. Ráment a kormányra majd két hónapom. Mondjuk ez még 2004-ben volt, amikor csak esténként és hétvégeken tudtam csinálni. Minden tervezés, a célok elérése érdekében kompromisszumok sorozata. Mindenféleképpen olyan hajót akartam, amelyikkel sekély vizeken is hajózhatok. Megszoktam a több évtizedes jollés múltam során a Balatonon, hogy a vízmélység nem korlátoz. Amikor két éve annyira alacsony volt a víz, még az 1,80-at merülõ 50-esek is bajban voltak sok kikötõben. A szabadság egyik korlátozója a merülés. James Cook például ezért választotta az admiralitás által javasolt-, kétségtelenül sokkal jobb vitorlázó tulajdonságokkal rendelkezõ hetyke fregatt helyett a laposfenekû lomhább, de formája miatt rendkívül stabil szénszállító Endavourt felfedezõ útjára. Ha neki jó volt, nekem is jó lesz. Egy gaffos hajó amúgyse lesz pengeéles cirkáló, de hogy azért elfogadhatóan kreuzoljon kellett a hosszú és éles kiel. Hogy a gyakorlatilag tõkesúlymentes (a kielszekrényben a súly az 1500 litet édesvíz, a 240 liter hûtõvíz meg a motor, a fenékben 800liter gázolaj) hajó stabil legyen, szélessége 4 méter és a feneke majdnem teljesen lapos. Mivel nem a sebesség a legfontosabb, meglehetõsen alúlvitorlázott, max 80m2 kárpitot lehet felhúzni, (gross, besan, topsail, fock, klüver flieger). Ez a 7m hosszú kiel nagyon kényelmes az egyenes haladásnál, pl. a Joshua Slocum valószinûleg azért tudta mindenféle automata kormány és egyéb firlefranc nélkül körbehajózni a földet, mert a hosszú kiel miatt a hajója akkor is tartotta az irányt, ha órákra otthagyta a kormányt. Sajnos ez az elõny a legnagyobb hátránnyá változik amint a hajóval gyorsan kell forulni. (lásd még a Titanic és a jéghegy) A jó iránytartás miatt a hajó az istennek se fordul. Ezért van, hogy a nagy tengeri konténerszállítók, olajtankerek ha csak látótávolságba kerülnek, már fennáll az összeütközés veszélye, annyira nagy a fordulókör átmérõje. Ez, különösen a túlzsúfolt kikötõkben való manõverezésnél, okozhat komoly gondot. Egy "plezsörbótot" mégse lehet boxerhajókkal betaszigálni, ráncigálni a marinába, mint egy óceánjárót. (bár már gondoltam rá, hogy ha van elég kéz a hajón, a gumibocival lehetne) Ezért egy-, a szokásosnál nagyobb kormányt terveztem, amit kihajtva, ha a motor rádolgozik, mint egy vízsugárhajtómû, rásegít a fordulóra. Ez az elmélet. Kb egy év múlva kiderül, hogy a valóság igazolja e az elméletet. Amikor levittem Tiszalökre és felraktuk a helyére egyszerre olyan kicsinek tünt, pedig elõtte tele volt vele a mûhely, (több mint 3 m hosszú es 1,5 m ahol a legszélesebb) már utáltuk kerülgetni. A mozgatásra van egy elképzelésem gall láncra (az olyan mint a kerékpárlánc) és lánckerekekre. De ki kell dolgozzam, hogy biztos mûködjön. Az elkövetkezõ napok erre fognak elmenni.

---

2006. február 22.szerda.

Teljesen kidobott nap. Semmi hajó, csak nyugdíjpénztár, bíróság, havi csekkfeladás, önkormányzat adó- és okmányiroda, társasházi közgyûlés. Még jó, hogy szép napos idõ volt, robogóval leszáguldottam mindent.

---

2006. február 21. kedd.

Kifúrtam mind a húsz véget. Nem volt kirnerem, egy kicsi törött fúrót köszörültem meg a furatok bepontozásához, egyenes következményként valahol a közepén a dolognak, amikor már lazul a figyelem sikerült egy nagyot ráütni a bal hüvelykujjamra. Bár sebesen rányitottam a hideg vizet, de annyira fájt, hogy elfogott a gyengeség és a hányinger. Azért befejeztem amit mára terveztem, a végek egyik felébe 14-es furatot-, a másikba menetet fúrtam, így 14-es csavarok lesznek benne keresztben, nem stiftek, amiket utálok, mert a biztosító kulcskarikaszerûségeket idõnként kitépik a shottok (egyszer majdnem kidõlt ezért árbocom), a sasszegek meg szaggatják a vízhatlan ruházatot, meg a vitorlákat. Megfigyeltétek, hogy bár tíz ujjunk van (kivéve az asztalosokat), mindíg az hiányzik ami éppen sebesült? Vacsoránál egy szelet kenyeret gond volt levágni. Azt hiszem kezdek búcsúzni a bal hüvelykujjam jelenlegi körmétõl.

---

2006. február 20. hétfõ.

Ma befejeztem a spannervégek felhegesztését. Ha tudtam volna, hogy ilyen tavaszias lesz az idõ, kimentem volna a hajóra dolgozni, de a meteorológia ijesztgetett.

---

2006. február 18. szombat.

További hegesztés a menetes végeken. Kissé lazábbra vettem a dolgokat, talán ha 3-4 órát dolgoztam. Egyrészt más dolgom is volt, másrészt nem nagyon tudok már elõre dolgozni, amúgy is szombat van, hova siessek? Kint kellene termelni a hajón, de ahhoz még hideg van.

Hegeszteni nem olyan könnyû mint zongorázni. Legalábbis egy nagy zongoramûvész, nem emlékszem kicsoda, mondta, hogy egyszerû, csak azt kell tudni, hogy milyen hang fog megszólalni, ha leüt egy billentyût. Nem tudok zongorázni, el kell higgyem! Nos ha az ember egy varratot lerak, az, hogy milyen lett, csak akkor derül ki, ha kihült kissé és leüti róla a salakot. Bár miközben pirosról feketére sötétül a varrat, lehet sejteni, ahol késõbb feketedik, na ott van a lyuk, a salakzárvány, mert ott lassabban hül. Meg ha jó a varrat, könnyen lejön a salak. A rozsdamentes le is dobja magáról a tüzes salakot, gyakran a bõrömre, vagy a cipõmbe. Ezért a hegesztés sok zoknit fogyaszt. Ebben a mûfajban a legkeményebb volt amikor tavaj izzó darab vasakkal együtt ugrott a cipõmbe, amire lekaptam, beégett a cipõ nyelve alatt két helyen vagy fél centire a lábam fejébe. Nem hülyeség a munkavédelmi szempontból egyébként kötelezõ, de senki által nem használt bõr kamásni.  Hirtelenjében a deck szélén felgyûlt esõvízbe mártott meglehetõsen koszos szivaccsal hûtöttem le a sebet, rohadt nehezen gyógyult be, vagy másfél hónap alatt, enyhe feltünést keltettem vele munkahelyemen amikor a nyílt sebet szellõztetendõ, mezítláb járkáltam. Ez a kép akkor készült, amikor egy flasencuggal döntögettem a hajót, hogy pont vízszintes legyen. Láthatók a külső kapaszkodók a felépítmény tetején, amik felhegesztésekor a baleset ért.

Túl a zongorista tréfán, komoly téma, hogy mit mennyire kell erõsre tervezni és megcsinálni. Pl. ha a hegesztésem gyenge, mondjuk a Viscayán a nyakamba esik valamelyik árboc. Én nagyon hiszek a matekban, a legkomolyabb tudomány, de az, hogy mindent lehet méretezni, nem igaz. (Lásd még a mostanában a hó súlya alatt beomló tetejû csarnokokat. Statikusok tudják mi az a szabványos hóteher. De mi van, ha a hó nem tudja?) Emlékszem a Dénes Pisti néhány éve írt egy csinos cikket a Hajó magazinba a korszerû tevezési módokról, melyek -számítógép segítségével persze, mert manapság már egy szelet kenyeret se lehet levágni nélkülük- kiküszöbölik a túlméretezést, optimalizálják az anyagfelhasználást, ezzel a súlyt és az árat. Pár hét múlva az Amerika kupa rajtjánál (!!) kettétört egy hajó! Ez az a verseny amire száz millió dollár körüli öszeg (vagy még több) megy el egy hajóra. Biztos futotta belõle a legkorszerûbb szoftverre. Ennyit ért. Valamikor a sok vihart megélt kapitányok megbeszélték a kocsmában, hogy mondjuk a royal vitorla rúdjának legalább 8 hüvelyk vastag oregoni fenyõbõl kell lennie, mert ezel már hatszor megkerülték a Horn fokot és kitartott. Akinek ennél vékonyabb volt, az elõfordult, hogy eltörött. Ettõl kezdve ez volt a szabvány. Magam megmondom õszintén amikor valami ilyesmit tervezek leginkább a sacc per kb. szabályt használom. Inkább legyen 100%-al erõsebb, mint 1%- al gyengébb. De hát ez egy retro ember retro hajója.

---

2006.február 17. péntek.

Kész lettem a vasak karos darabolóval való megmunkálásával, gyorsabban ment mint tegnap, mert a Józsi segített. Én csak a kések alá igazítottam, õ meg húzta a kart, így nem kellett mindíg felállni. De a köszörülésre ráment egy jó óra. A régi dilemma. Ha az ember spórolna az idõvel, amikor sok egyformát csinál, most ugye a 10 spanner 20 vége, 40 darabból, akkor az összes darabon el kellvégezni egy megmunkálási fázist, (lásd még, Chaplin, "modern idõk") majd a következõt. De így monoton, dögunalmas. Még az én virágos fantáziámmal is, mert ha nagyon elkalandozok agyilag, könnyen elköszörülöm az ujjam. Ha viszont minden darabot készrecsinálok, tehát leszabás , köszörülés, hegesztés, fúrás, nem unalmas, de nem annyira termelékeny, mert minden munkafázishoz minden darabnál át kell állni, más szerszám más, hely a mûhelyben, stb. Én az unalmasabb, de termelékenyebb módszert szoktam választani rendszerint, így most is. Valószinûleg a született aszkéta hajlamaim miatt.

Akarok a hajóra olyan felszerelést, amivel a víz alatti részeket tudom ellenõrizni, algátlanítani, anódot cserélni, hajócsavart ellenõrizni, beakadt horgonyt kiszabadítani, bármikor. Valamikor a Vörös Tengeren, a Fülöp Szigeteken csodás körülmények közt (30 éve még érintetlenek voltak a korallzátonyok) sokat búvárkodtam, persze csak tüdõvel. De a hajófenék karbantartáshoz valamilyen készülék kell, meg ruha. Elmentem egy búvárboltba ahol használható tanácsokat kaptam. De még alaposan körbe kell járjam ezt a dolgot.

---

2006. február 16. csütörtök.

Érdekes dolog ez. Úton-útfélen kérdezik, hol tartok a hajóval, de amikor megmondom ezt a faliújságcímet (nem tudom megmagyarázni, de ezt a blog szót utálom) hogy itt van minden kérdésre a válasz, nem keresnek rá. Ilyen válaszok jönnek, hogy " á... nem tudom úgyse megjegyezni", vagy "én nem tudom hogy kell megkeresni". Azt látom, hogy (kivéve a nagyon fiatalokat, akikkel nincs igazán kapcsolatom) még az amúgy rendszeresen munkakényszerbõl géphasználók közt is teljes a beszarás a PC-tõl. Másik lehetõség, hogy csak az irántam való érdeklõdésük felszines. Sõt ez a valószinûbb. Lehet, hogy magamnak írom ezt a naplót? Legalábbis eddig ötnél többen nem olvasták. Ebbõl négy családtag. Sebaj én úgyse írtam idáig soha naplót, vagy legalábbis csak rövid idõkre tengerész koromban, most írok. Passz.

Ma elment a délelõtt nagyrésze papírmunkával. Pfuj. Csekkek, levelek, bank, posta. Aztán piacra kellett menni, fene ezt az örökös evéskényszert. De azért megkezdtem a spannervégek finomszabását. Szerencsére egész jól megoldható a karos idomacél darabolóval, alig kell utánamunkálni. Azt se sikítóval csinálom, hanem állványos köszörûvel. Így könnyebb. De rá fog menni egy pár nap.

---

2006. február 15. szerda.

Fogy a mûhelymunka. Javulhatna már az idõ, hogy kint lehessen dolgozni a hajón. Korábban esztergált nekem a Poszlovszki Rezsõ barátom 10 db spannert. (aki nem tudná, az árbocokat tartó acél sodronyok alján lévõ jobb-bal menetes feszítõk) Nem rozsdamentes, sima acél, a rozsdamenteset nem tudtam volna megfizetni. Azzal nyugtatom magam, hogy 100 éve se savállóból csinálták a vereteket. Utána kérdeztem a tüzihorganyzásnak, de az is nagyon drága, mert súlyra megy és ezek a spannerek (18-as csavarokkal!) istentelen nehezek. Majd befestem alaposan. A menetes részt meg bebandázsolom méhviaszos, faggyús textillel ( mi a fene lehet az a ruszki cuccokon lévõ leszedhetetlen barna konzerváló trutyi, az lenne jó) és az egészre húzok -hogy ne bántsa a vitorlákat- egy bõr tokot. Most jól fog jönni, hogy sok évvel ezelõtt esztétikai okokból át kellett húzni egy bõr kanapét egy korábbi munkahelyemen és sajnáltam kidobni a régi bõrt, meg a szabási maradékot, ami volt egy fél tehénnyi, ugyanis a rideg tartás miatt az állat bõrén sebek vannak, amitõl finom bútorhoz nem használható az a darab. Erre tökéletes lesz. Szóval megvannak a menetes szárak és a hüvelyek, de kell a végekre hegesztenem olyan lapos vasakat, amik fent közrefogják a vantni végekre fuxolt kötélsziveket (ezt nem tudom magyarosabban leírni, aki nem érti, nyugodtan ugorjon) lent meg a hajó mestersorába hegesztett lyukas végû hevedereket. Ez utóbbiakat olyan erõsre terveztem, hogy az árboc nélküli hajó daruzásakor bekötési pontként mûködjenek. Szóval a spannerek. Elõször mindenféle vadvirágos terveket futtattam át agyamon, hogy ezeket majd a maradék 4-es lemezbõl kiszabom sikítóval, de amikor lerajzoltam hogy is kellene kinézniük és ugye 10 db-nak van 20 vége, az 20-szor két, azaz 40 lemezke, 65x40 mm, befoglaló mérettel, gyorsan elmentem a vastelepre laposvasért.

Nem állom meg, hogy le ne írjam. Csepel, a volt Vas és Fémmûvek, a még voltabb Weiss Manfréd, esetleg Vörös Csepel, valamikori iparunk fellegvára. Nekem személy szerint benne van pár évtizedem. Attól kezdve, hogy a vas és acél országát kellett apámnak építeni, nekem amikor a "Párt és a KISZ gyõzelemre visz" jelszavát skandáltuk a Váci úton a fáklyás felvonuláson, egészen a gengszterváltásig. Nos, most ahány épület majdnem annyi kft. Azért csak majdnem, mert ami nem kellett a kutyának se, az dõl összefele. No ami kellett az se sokkal jobb. A vasbolt egy szerszámgépcsarnok lehetett valamikor, épületkarbantartás legutóljára ránézésre 30 éve lehetett. A mennyezeten, falakon még ott vannak a karvastagságú kábelek, amik valamikor a méretes villanymotorokkal hajtott gépeket táplálták, ahogy Ady írja, "hol a fémkeblû dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi, s sorsunk összefogják a nõk, gyermekek, s agitátorok" (az idézetért nem vállalok felelõsséget, 43 éve volt technikumi magyar kötelezõm) Ebbõl maradtak a nõk gyermekek, agitátorból meg még több is lett, pláne így választásokkor. Szóval a nagy marha csarnokban pár pislákoló lámpa alatt rengeteg idomacél, néhány pribék rakosgatja õket. Már ismerem a járást, bemegyek az irodába, két nõ, PC mögött, minden kompjúteren, ahogy kell, mondom kérek egy szál 40x5-ös laposvasat, látja rajtam, hogy gyalogkakuk vagyok, csípõbõl kérdi a szokásosat, "számla kell?" Ilyenkor mindíg van pici lelkiismeretfurdalásom, mert ugye azt szoktam válaszolni, hogy nem. De hát ebben a csalós "õk azt akarják, hogy mi betartsuk, de tudják, hogy nem tartjuk be, mi tudjuk, hogy õk tudják...." országban nem tudom hány száz éve van õk és mi. Tegyük fel, holnaptól mindenki befizetne minden adót, megszünne a fekete gazdaság. Egyszer akik abból élnek, azonnal éhenhalnának. Aztán az államot elöntené a pénz, aki éppen kormányoz a saját érdemének tudná be, akkora pofája lenne, hogy a mai hozzá képest elenyészõ, aztán sebtében szétlopatná a klienseivel. Akkor már mégiscsak jobb, ha mi nap mint nap beleteszünk kevéskét a zsebeinkbe. Ezzel megkíméljük "õket", hogy ha mégis csak kitörne rajtuk a becsületesség ( csak munkahipotézis, semmi esély rá) melózzanak sorsunk jobbrafordításán. Itt mindenki tudja, hogy csak saját magára számíthat. Ezt az országot, ezt a népet évszázadok óta nézik igavonó baromnak, választási plakáthívõ idiótának vezetõi és ez a nép arra szocializálódott, hogy ahol teheti jogos önvédelembõl kijátssza "õket". Így maradtunk életben, török, német, magyar, szovjet alatt.. Rítus az egész. Ök teszik az õ dolgukat, mi meg a miénket. Ennyi.

Visszatérve a mûhelybe leszabtam a karos darabolóval a laposvasból a negyven darabot, a többit holnap.

---

2006. február 14.

A mai délelõtt elment autószerelésre. Nincs se helyem se idõm rá ezért szerelõhöz vittem, jövõ hónapban lejár a frissen vásárolt VW-m forgalmija, fel kellett készíteni a vizsgára. Nincs okom panaszkodni, 4db elsõ féktárcsa betét-, egy kipuffogó csõ felfüggesztõ gumi- és egy gyújtáselosztó szimmering cserével megúsztam. Ahhoz képest, hogy 110000 Ft-ba került a 25 éves autó, nem rossz. Nem tudnék autó nélkül hajót építeni, mert mindíg hurcolni kell valamit ami a robogón sajnos nem fér el. Viszont közlekedni csak robogóval lehet. Azért a boyler lyukakat kijavítottam. A forrasztás nem mûködik, mert a lyukakat nem lehet fémtisztára pucolni, akár hogy csiszolom, kenem a folyatóval ( a letvasszer modern változata) kiköpi a cint. Beragasztottam epoxival. Erre a max fél bár nyomásra jó lesz.

---

2006. február 13.

Ma a használati melegvíz boylert vízpróbáztam. Sajnos a rozsdamentes hegesztés két helyen, ha cseppekben is, de ereszt. Ezt profik csinálták (na ezért szar) védõgázzal, mert ehhez nincs felszerelésem, én csak kiszabtam a lemezeket és ponthegesztõvel összeférceltem. Nem tudom áthegeszteni simán villannyal, mert átég a 0,8-as lemez. Vagy beragasztom epoxival, vagy ami pillanatnyilag jobb ötletnek tûnik beforrasztom ónnal, most abban nagy gyakorlatom lett a sok rézcsõ összeforrasztása során a vizes osztóhoz. Kérdés, hogy eléggé át tudom e melegíteni a nagykiterjedésû, jó hõvezetõ lemezt a gázlámpával, mert autogénem nincs. Ha lenne, rézzel, vagy ezüsttel be tudnám forrasztani a lyukakat. Azért ez a hajóépítés gyakran szól arról, hogy ez sincs meg az sincs. Leginkább pénz. Persze vissza vihetném és a fejükhez vághatnám, de többe kerülne a leves mint a hús, berakni, autózni, veszekedni, kivárni. Ami jobban aggaszt, a fenéktankok már fél éve bent vannak, ezeket ennél sokkal lezserebbül vízpróbáztam, mert bíztam a profikban, azt mondták mindent lepróbáltak. Mi van ha azok is csepegnek néhol? Macerás lenne kiszedni õket, mert PUR habban ülnek. Remélem ha netán csepegés van, betömte a hab. Ha nem majd bedagad.(tréfa volt)

---

 

2006. február 12.

A 2006 januárja ráment a fõkapcsolótábla készítésére.

Bár többek közt tengerihajó elektrikus is vagyok és majd negyven éve vitorlázom, mégse volt könnyû összeállítani, milyen is legyen Amapola elektromos rendszere. Mik azok a villamos fogyasztók és mekkora a

 

 

 

teljesítményük amikre szükségem lesz, milyen energiaforrásokról üzemeljek, hány és mekkora akkumulátortelep legyen a hajón. Ez utóbbiban még mindíg nem végleges a döntésem, az egyik véglet a 82- ben épített balatoni hajóm, a Tengerész, ahol egy 6 Ah-s telep van, a másik véglet a Rákóczy Pisti barátom hajója , ahol 800Ah. Végül is elkészült a villamos fõelosztó, a "képek" mellékletben látszik, szerintem elég csinos lett. Február elsõ hetében elkészítettem a hûtõvíz elosztót, mely terveim szerint motoros üzemben a hûtõvíz segítségével melegíteni fog egy kb. 50 literes boylerben vizet a fürdõ és konyha részére, valamint télen fûti a szalont. A boylerben elektromos fûtõtest is van, parti áram esetén használható.

Nos, nagyjából utólértem magam, ezzel a késõn indított naplóval. A továbbiakban a napi eseményeket fogom rögzíteni, ahogy tisztességes naplóhoz illik.

 így néz ki a hűtővíz elosztó.

2006. február 9.

Az úgy kezdõdött, hogy könyököltem valamelyik híd korlátján Párizsban és néztem, hogy úszik el a Szajnán a dinnyehéj, amikor jött egy hajó, amit formájáról holland önjáró árúszállító bárkának néztem, de közeledvén elolvastam a nevét, "Helvetia". No, vajh, holland, vagy svájci lobogót lenget a szél a "fõhelyen" ami hozzá nem értõknek a hajó fara , a tat, ahol a honi lobogót köteles viselni minden hajó. Hát kérem szépen se egyik, se másik, hanem a kék alapon 12 csillag körben. Akkor, mi még egy évnyire voltunk az EU tagságtól, de belém vágott a felismerés, hogy ezek határok nélkül, oda hajóznak ahová akarnak, én is így akarok élni! Az elhatározást tett követte. Vagy egy évig terveket, rajzokat gyártottam, számításokat végeztem, milyen legyen az a hajó, amivel Európa belvizein és tengerein járhatok. Van a Balatonon egy hajó, a "J VERNE" mely különösen megragadott klasszikus formájával. Elhatároztam, hogy megépítem másfélszeresre felnagyított mását.  Így fog kinézni.

  Kedves tulajdonosa, tervezõje és építõje Balogh István, "Páter" kölcsön adta a rajzait, ezek alapján indult a tervezés. Egy hajó felnagyítása (vagy lekicsinyítése) nem egyszerû dolog, a hossz egyenesen-, a felület négyzetesen-, a térfogat köbösen növekszik, ezért nem lehet pl. modelleken mindent kikisérletezni. Ráadásul a Verne fából épült, én pedig némi tépelõdés után az acél hajótest mellett döntöttem, ami a hajótest teljes újratervezését tette szükségessé. Sokan kérdezik, miért nem a "modern" mûanyagot választottam, vagy ha már annyira törekszem a hagyományok követésére, miért nem fát használtam. Nos a fa rendkívül csábító, ráadásul eléggé értek hozzá, de tudni kell, hogy még a korszerû felületvédõ eljárások alkalmazása esetén is, élettartama sokkal rövidebb mint a vasé, karbantartási igénye pedig óriási. Egy hajón amúgy is rengeteg a munka, ezt még megtöbbszörözni a -kétségtelenül csodálatos, de- munkaigényes anyag miatt, meghaladja erõimet. Mûanyagból pedig nem lehet csak úgy hajót csinálni. Sokan nekifogtak már és mire befejezték, (ha eljutottak odáig) mind bánta már, hogy nekifogott. Õsmintát kell csinálni, majd sablont arról, amibe bele lehet kenni a héjat, csak sorozatgyártás esetén éri meg, mert a sablon ára kb. két hajó árába kerül. Továbbá. Ha az ember egy ekkora méretû hajóval közlekedik a folyókon, csatornákon, gyakran kell beállnia olyan zsilipekbe, ahol mellé besorol mondjuk egy 1500 tonnás uszály. No most képzeljük el, hogy a zsilipkapu nyitásakor az uszály kissé odaszorítja a hajómat a zsilip falához. Egy mûanyag, vagy fa hajó ettõl összeroppanhat. Sokat gondolkodtam még betonhajón, ez a ferocement technológia csak nálunk ismeretlen, komoly hajók épültek így a világban, de végül is egyszerûsége, könnyû építhetõsége, javíthatósága, karbantarthatósága miatt terveztem egy kétárbocos sarkos építésû, két vízmentes válaszfallal (valóban az, nem úgy mint a Titanicon) három szekcióra bontott rendkívül erõs 40 lábas (12m) acél hajót. A fenék- és medersor 6-os, az oldalsor 4-es, a deck és felépítmény 3-as a mestersor ismét 6-os acéllemez. Bármely szekció (hátsó kabin, szalon, orrkabin) lékesedése esetén megõrzi úszóképességét, megfelelõ felszerelés esetén korlátlan körzetben hajózható.

Nem lévén birtokában a modern szoftvereknek, mindent kézzel kellett végigszámoljak, bár a végén a Marton Gyula ZX spectrumra (!!!) írt programjával leellenõriztük, de igazán csak akkor nyugodtam meg, amikor a kész testet bedaruztam a Dunába és pont úgy úszott ahogy terveztem! A hajót ekkor megkereszteltük, ahogy kell, kedvenc édes muskotályos pezsgõnket hozzácsapva lett a neve "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá . Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonay, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarthy, esetleg Székesfehérvár.

Kicsit elõreszaladtam. Ahogy kész lettem a tervvel, miután még a Dömel Vili (akinek ez tanult mestersége, nem olyan amatõr mint én) még átnézte és büszkén jelentem nem talált benne igazi hibát, kezdtem az építéshez. Sajnálattal kellett lemondanom eredeti (nagyon)nagyratörõ tervemrõl, hogy az egészet magam építem meg. Ez mûködhetett volna, ha -mint Joshua Slocum- deszkára deszkát építek, de be kellett látnom, hogy többszáz kilós acéllemezeket nem leszek képes egyedül bedolgozni. Ezért a terv alapján megépíttettem a testet és ezután kezdtem a kézimunkát. Aki úgy gondolja, hogy a nehezén ezzel túl voltam, az gondolja végig, hogy ha egy ház tetõ alatt van ami legjobb esetben is csak 33% készenlét,(de ha a legkorszerûbb gépészetet, plusz lakberendezést is belevesszük, akkor csak 20) nos a hajó egy háznál kissé bonyolultabb, mondjuk pl. a házon nincsenek árbocok és vitorlák, a bútort meg nem lehet megvenni a boltban, mert mindent méretre a helyszinen kell megcsinálni, hogy passzoljon a falak görbületéhez.

A hajó immáron a Duna vizén megkereszteltettvén, Csepelen a parton áll 2005 áprilisa óta és nap mint nap valamit dolgozom rajta. Ez persze, fõleg most télen, nem jelent igazi rajta létet, sajnos a nyáron munkahelyi elfoglaltságom még a hivatalos szabadságom kivételét se tette lehetõvé, így nem készültem el a középsõ, a szalont a konyhával és a fürdõ/wc -vel magába foglaló szekció hõszigetelésével, ez okból fûteni sem lehet, a belsõ hõmérséklet megegyezik a külsõvel, a falak sugározzák a dermesztõ hideget. Viszont van rengeteg rész, amit mûhelyben elõ lehet gyártani és majd tavasszal beépíteni. Ami 2005 végéig elkészült:

A fenék és oldal kétszeri festése, közben gletteléssel és csiszolással, a deck és felépítmény háromszori festése. Ez azért volt nagyon sürgõs, hogy a tél ne tehessen kárt a hegeszthetõ (ez azt jelenti, hogy hegesztéskor nem ég lánggal és nem szabadul fel mérgezõ gáz) ám nem idõjárásálló alapfestéssel, homokfúvás után lekezelt hajótestben. Viszont csak azután lehetett elkezdeni az ecsetelést, amikor az összes kábelátvezetõ, ki-befolyó-,(vizek, villany, szennyvíz, fekália szippantó, üzemanyag) kémény-, szellõzõnyílást, korlát tartót fel- illetve behegesztettem, különben leégett volna a friss immár nem hegesztésálló festés. Összesen 1500 liter édesvíz- (4 db), 800 liter gázolajtank (2db) mûhelyben készregyártva és hajóba hõszigetelten (hogy ne legyen kondenzvízképzõdés a hozzáférhetetlen helyeken ami belûlrõl korrodálja a testet)beépítve, 8db ablak beszabva, beépítve, fux- szalon- és hátsó kabin tolótetõk (a rend kedvéért a tetõket nem én csináltam, hanem a Komár Józsi) szalon-fürdõszoba válaszfal beépítése. A középsõ szekció belsõ hõszigetelése (8cm vastag, Armaflex, Therwoolin, Polyfoam szendvics) 60 %-ban kész, belsõ borítás a mennyezeten 2cm vastag borovi fenyõ, illetve 8mm vastag fehérre fújt bakelit lemez. Elkészültek a fedélzeten a fix acél korlátok. Megtörtént a fix tartók készítése és behegesztése, amik a hidak miatt ledöntött árbocokat fogják tartani a folyókon való motorozáskor. A közép- és hátsófelépítményre külsõ kõrisfa kapaszkodókat szereltem ,( a fa gépmunkáját itt is a Józsi csinálta a szuper gépével) õsszel befedtem a cockpitot trapézlemezekkel. Ez nagyon sokat segített, úgy minusz két fokig (eddig bírtam) csapadékos idõben is tudtam kint dolgozni.

Jut eszembe, motor. Egy ekkora hajóba való dieselmotort újonnan nem tudtam volna megfizetni. Tehát megvásároltam egy roncs Mercedes 240-es motorját, ami úgy nézett ki, hogy kiautóztam vele (még éppen mûködött és pár napig a forgalmija is érvényes volt) a Székely Boldizsár volt tengerészkollégám érdi mûhelyébe. Az udvaron 2004 végén éppen a havazás beállta elõtt egy nappal kiszedtem a motort, a kasznit elvitte a Papp Tibi, az autó gazdája. A mûhelyben ízekre szedtem, kosárban elvittem a Mészáros mûhelybe, ahol az összes motorfelújítási gépmunka elkészült. Az összerakásban segítségemre volt egy a motort és a paramétereket ismerõ motorszerelõ. Az adagolót szakmûhelyben beállították a gyári paraméterekre. A gép padon való beindítása után készítettem el a motorbölcsõt, erre szereltem három kereket, hogy mozgatni tudjam az immáron 200 kiló körüli cuccot. Így tudtam szállítani, kocsiba ki- be rakni, a mûhelyben mint a gyerekkocsit tologatni. Merthogy ezután kellett megoldanom a kihajtást az irányváltóval. Tehát a hajtás: Mercedes (70 LE) motor Zetor traktor kabin gumibakokon, IFA tengelykapcsoló tárcsa IFA bordástengelyen kapcsolódik egy 1500-as LADA Hardy tárcsás tengelykapcsolón keresztül a Technodrive irányváltós hajtómûhöz. A hajtómû egy SOLÉ Hardy tárcsán keresztül hajtja az egyenes kihajtású, házilag esztergált, zsírkenésû-, bronz csapágyperselyekkel ellátott tönkcsõbe szerelt csavartengelyt, mely egy Solé propellert forgat. A tönkcsõ, csavartengely, tömszelence, tengelykapcsolók esztergálását egy szélestudású (örök)ifjú barátom Poszlovszki Rezsõ végezte, könnyedén bánt a dögnehéz 40-es átmérõjû 1,50 hosszú rozsdamentes tengellyel, meg a 100-as átmérõjû, hasonló hosszú tönkcsõvel, hisz még csak 83 éves, (volt akkor,de mostanság is segít ha kell) 1940- ben szabadult a Ganzban, akkor még volt Magyarországon szakmunkásképzés. Amikor az egész összeállt, levittem a mûhelybe, ahol a test készült és az egész egység bekerült a hajóba. Csak annyit kellett csinálni, hogy a bölcsõrõl levágni a kerekeket és behegeszteni a fenékbe, meg a tönkcsövet körbevarrni a vízmentes válaszfalon és a tat nyílásán. Hogy biztos legyek az egytengelyûségben, erre az idõre a Lada gumi Hardy tárcsa helyett egy acél passzdarabot esztergáltam. Említést érdemelhet még itt a motor köpeny hûtése, mely a fenékben kialakított, 240 literes fagyálló folyadékkal feltöltött tér. Ez a zárt rendszer kiküszöböli a külsõ víz okozta esetleges dugulásokat, melyre ha Európa belvizein sekély, iszapos, vegetációtól dús vizeken haladok, sor kerülhet.( ezért terveztem midössze egy méter merülésû, széles lapos fenekû "long kieles"hajót) Ugyanezen okból lett a csavartengely zsírkenésû, mert a szokásos, amúgy tengengervízben rendkívül hatásos gumicsapágyat az iszap tönkreteszi. Terveim szerint ez a motor alkalmassá teszi a hajót max. 10tmf/óra (1tmf=1852m) állóvizi sebesség elérésére. A tervezett utazósebesség 1500-2000-es motorfordulatszámnál 5-6 tmf/óra, reményeim szerint az üzemanyagfogyasztás is aránylag kedvezõ (a próbautakon ki fog derülni) lesz ilyenkor.

Nos a hajó ezen a készültségi fokon áll jelenleg a Soroksári Duna mellett és várja a tavaszt.

 Betelelve elrakva Amapola, rajta Juditka.                                                

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Judit vibrátorral

 

 

 

csiszolja a tolótetőket. Lakkozni is nagyon tud.

 

 

A festés glettelés nem kis munka ekkora felületen. Kell legalább 5-600 mikron vastag védőréteg az acélfelületre. Egy réteg olyan 30-40 mikron, szóval kell belőle bőven.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány kép Amapoláról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A szalon bejárati ajtaja a cockpitból.