2023 január 16.-án ezzel függesztettem fel az emlékezetblogot : Kicsit "kiírtam magam" az emlékezetbloggal, alighanem pihenek pár napot amíg megjön az újabb ihlet." Hát a "pár nap" elég hosszú pár nap lett, de nem feledkeztem meg róla, ma nekiállok folytatni, szóval amíg nem harapok még egy nagy darabot a múltamból, nem lesz más a blogban sem csak emlékezet. Miután egy éve volt, hogy írtam, aki vissza akarja idézni, vagy még nem olvasta, itt találja az előző részleteket.(bevallom magamnak is újra kell olvasni, hogy ne bonyolódjak ismétlésekbe)
Szóval KÖVETKEZIK
Emlékezetblog ötödik fejezet.
Kicsit nehéz visszazökkenni. Nevek jutnak eszembe és MICSODA nevek, én aki képtelen vagyok neveket, számokat megjegyezni, több mint 70 év után emlékszem ezekre: "Mitvisz, Pásztor, Figura, Rajna, Sipszi, Sobri, Viola" Talán mert rímelnek mint egy vers két sora, mert viszont verset, ha egyszer megtanultam (és többnyire néhány olvasás után beragadtak a fejembe, amikor gyerekeim tanulták például általánosban a Toldit, 50 év utám mondtam nekik fejből) nem felejtem el soha. Kutyák nevei voltak, anyám barátai a vidéki nyaralása során. Arról van szó, hogy amikor a két háború közt mai szemmel elképzelhetetlen nyomorban éltek, a református egyház többek közt úgy próbát segíteni a szegényeken, hogy a rászoruló gyerekeket elvitték nyaranta "felhízlalni". Volt lehetőség menni a protestáns Hollandiába, de oda a nagymama félt elengedni anyámat, viszont elengedte a Békés vármegyei (akkor még TÉNYLEG vármegye volt, nem úgy mint most a nejlonfeudalizmusban) Reformátuskovácsházára. A paraszti gazdaságban tette amit mondtak neki. A munka számára nem volt szokatlan, ezért szerették és jól bántak vele, azaz kapott enni, de az igazi barátai a kutyák voltak, a "Pásztor"-t a hozzá képest óriás kuvaszt, vagy tán komondort különösen szerette, időnként levette a nyakában hurcolt nehéz koloncot, amit tán az aprójószágok hajkurászása miatt viselt, amiért ugyan kikapott, de nem bánta.
Gyakran jutnak eszembe szüleim sivár gyerekkorának emlékei, különösen akkor, amikor a mai hivatalos propaganda sztárolja a Horthy korszakot, és valahogy a visszaemlékező leszármazottak ősei is mind csupa kegyeltjei lettek volna a rendszernek. Pedig nem volt az boldog kor, csak az emlékezet szépít meg mindent, különösen ha ezért még jutalom is jár. Mert ha mindaz a kép amit festenek róla igaz lenne, akkor mért "tántorgott ki Amerikába" másfél millió magyar?
Holnap elkezdem magam beleásni a családi fotók halmazába, ihletet merítve a továbi mesélésre, szóval.
Folytatása következik.