Hajónapló

Na szóval, mint SJ kommentjére írtam reggel tisztult a kép villanymotorilag. Merthogy nem az volt a legsúlyosabb gond, hogy ezt a teknőt ez a motor nem tudja a 8-as időben hullámokkal szemben tolni, hanem, hogy EZ a motor különösen nem tudja! Ugye használtan vettem és még örvendeztem, hogy megvan a számlája és még van rá 2 hónap garancia ( azóta lejárt) szóval milyen új még. Hát nem az. Irgalmatlanul átb...tak ezzel a motorral. Csak kitatarozták újszerűnek. Átnéztem tegnap elsőnek a fokozatkapcsolót, vezetékeket, szóval a rutint, minden OK. Az azért gyanús volt, hogy valaki a fokozatkapcsolóhoz menő vezetékeket bejelölte, melyik szín hova van bekötve, ilyet az ember akkor csinál, ha szétszed valamit, ráadásul a kapcsolón gyárilag rajta van, hogy  "red, yellow, blue, black" Ezek után odarajzolni  a fekete műanyagházra fehér filctollal, hogy  "p,s,k,f" az csak egyet jelent, valami magyar már kikötötte egyszer ezeket a drótokat, ilyet gyári új gépnél nehéz elképzelni. Ma csendes vízen felraktam a csónakra és ráakasztottam a lakatfogót a vezetékre. MINDEN sebességi fokozatban 6 A körül vett fel és szinte alig mozgatta csónakot! Na motor ki, szétszedtem a motort. Mutatom.

Rozsdás vízben, szutyokban áll a forgórész, kommutátor körbe kormos, egyik kefe rugója leolvadva, hogy nem égett le az egész motor, az talán a "direkt" vízhűtésnek köszönhető, mindenesetre a tekercsek épek. Holnap megyek a Népszínház utcába a kefeboltba, ha szerencsém van kapok hozzá való szénkeféket, nem a méret a probléma, azt mindig lehet nagyobból csinálni csiszolgatással, de a hozzávezetések speciális helye, meg hogy vastag sodronnyal vannak kivezetve a nagy áramerősség miatt, valamint a szétégett, leolvadt elrozsdásodott keferugókat is valahogy pótolnom kell. Az, hogy komplett kapjak ilyen alaplapot kefetartókkal, reménytelen. Cserélnem kell a szimeringet és a csavarok  és a dekli alatti " O" gyűrűket is, ezek könnyebben beszerezhetőek, de ha netán nem kapok a nagy fedél alá valót az se baj, mert a Loctite tubusosból majd öntök hozzávalót, a kemény feladat a legfelső képen lévő romhalmaz rekonstruálása.

Tegnap minden rossz összejött. Említettem, hogy a csónaksátor csónakfelfüggesztést átalakítom. Ez a munka rövid kitérő után eszkalálódott. Kitaláltam, hogy behozom a part felőli bekötőpontokat fél méterrel a stég közepe felé ehhez az egész statikai szerkezetet át kellett alakítsam. Vasakat venni, hazahozni, felszabni, összehegeszteni a tartókat, stég deszkákat felszedni, új tartót behegeszteni. Péntek estére végeztem azt is sietve. Kár volt sietni, miután kész lett rájöttem, hogy miután gondosan mindent milliméterre kiszámoltam csak éppen 180 fokal elfordítva hegesztettem a helyére a tartót! Szombat reggel a piacozással kezdtem, aztán szétvágtam a hegesztést, elfordítottam a kéttámaszú tartót és mire J-t a túlpartra kellett vigyem a HÉV-hez, már le is festettem. Küzdelmes volt, mert beindult szél majd letépte a fejemről a hegesztősisakot és mindent vitt ami könnyű, pl azokat a vizes papundekli lapokat amiket a sátorponyvára teregettem, hogy ki ne égessék a hegesztés szikrái. Na a túlpartra csónakázás dugába dőlt, 8-as időben szembeszélben szart ér a villany csónakmotor, levitt minket a fenébe ahelyett hogy a túlpartra értünk volna örültem, hogy 5 stéggel lejjebb partra tudtunk kapaszkodni a mi oldalunkon. J persze időre ment volna a HÉV-hez, még szerencse, hogy itthon volt M1 és kocsival átvitte, így beért a kórházba a mamájához. Ezzel persze még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak, valahogy haza kellett juttatni a csónakot, a délelőtt további része eltelt azzal, hogy dobókörtével ( nekem még van ilyen igazi klasszikus fejbeverős fajta) súlyosbított kötelet dobáltam stégről stégre és azzal vonszoltam mindig egy stéggel arrébb a csónakot. Nem igazán egyemberes meló, mert egyszerre kellett volna dobni és a másik stégen meg fogadni a kötelet és még vigyázni, hogy a széllel szemben való húzás során ne akadjon be a csónak a stéglábak közé ahova a vihar únos untalan befújta. Hát mit mondjak beleizzadtam. Nem tudom a nyájas olvasók közül van e mindenkinek fogalma milyen egy horgászstég. Először is van rajta legalább négy horgászbotnak fix állvány. Persze nem valami robusztus dolog amibe mondjuk meg lehet kapaszkodni, csak olyan filigrán vackok. Aztán van kényelmes pad, esetleg a régi Zsiguli ülése, kagylófotel, szóval kinek kinek olyan ülő, szunyókálóalkalmatosság amilyenhez kedve van, vagy amilyet lopni tud a munkahelyéről. Aztán napernyőtartó, vagy komplett árnyékolótető, esetleg pottyantós kerti budi, hogy ne kelljen hazamenni ha a lecsó úszni kíván. Szóval minden van, kivéve egy rohadt bikát amihez csónakot lehetne kikötni vízen úszó csónakban állva, arra ott a korlát, vagy a pad lába, persze csónakból elérhetetlen távolságra. És persze minden szögvas, laposvas amiből össze van róva a stég, a víz felől éles, sarkos, lesorjázatlan, na ilyeneken küzdöttem magam végig, mire helyére került a munkacsónak. Ma kihalásztam botra kötött hangszórómágnessel a tegnapelőtt vízbe hullott pillanatszorítóimat, de amúgy leginkább pihentem. Délután a helyi amatőr színtársulat előadását néztük meg a művházban, ha az ember nem úgy nézte mint színdarabot, hanem mint kedves helyi emberek előadásszerű produkcióját, még éppen elviselhető volt.

Amúgy a villanycsónakázás ha nincs erős szél igen kellemes, a múltkor pl a hazautunk a túlpartról ilyen volt fagyival.

Ezzel https://444.hu/2017/05/15/fontos-eredmeny-hogy-az-mvm-500-millioval-tamogatja-a-cof-ot-mert indítottam a mai napot kutyasétáltatás és az Emailek átnézése után, még a reggeli előtt. Nem kellett volna. Csak felfordul tőle a gyomrom. Már a látvány is undorkeltő. Becsó Zsolt beszélni nem tud már annyira liheg attól a 100 kiló zsírtól ami rajta van pluszban. MIFÉLE emberek ezek? De most tényleg, mivé fajult a demokrácia, hogy a legundorítóbb, leghitványabb, legaljasabb, legcinikusabb, legönzőbb barmokat választja meg a nép vezetőknek?? És akkor EZEK beszélnek a pártfinanszírozás, a reklámokra költhető pénzek átláthatóvá tételéről.

Na ez is megvan. A felfüggesztésen még egy kicsit finomítani fogok ( nem a keretre, hanem a stég szélére fogom hegeszteni a láncszemeket fogó vasat, úgy könnyebb lesz célozni a lánccal felhúzáskor), de alapvetően kész a projekt.

Sz kolléga rettenetesen érdeklődik minden iránt, ebben együttműködő társa C is, a lenyugvó nap fényében türelmesen várják, hogy befejezzem a fényképezést, hogy bekísérjenek a házba ahol megkapják a vacsorájukat.

Továbbra is szeszélyes a május. Tegnap délelőtt kihasználtam, hogy nem esett az eső és viharos szél sem volt és E segítségével a helyére emeltem a csónaksátrat. Szerencsére mindig akad segítség a környezetben, ahogy én is kész vagyok segíteni, ha valahol hiányzik egy kéz.  Mert J Budapesten volt, kórházba került a mamája, nagyon aggódunk, 88 éves és hát ugye nem a törődésről szól a magyar egészségügy. ( az imént néztem az RTL híradóban a Jánosban tettek el láb alól egy 88 éves asszonyt, ugyanabban a kórházban, amiben a lányomat is majdnem sikerült, aki akkor volt 25 éves) szerencsére a mama nem abban a kórházban van, amit az orvosok is csak hullagyárnak neveznek maguk közt. Szóval a helyére került VÉGRE a sátortető, bevallom ez is azon munkák közé tartozott, amit nem gondoltam, hogy ennyi időt vesz majd igénybe, de mondjuk a fő ok az időjárás volt.

A képek már ma készültek, látszik, hogy minden csurom víz, hatalmas eső volt délután, de ma mindenféle idő volt, reggel szélcsend és hideg, de amire kimentem felhegeszteni  plusz kikötöbikákat a stégre már bejött a viharos  DK-i szél meleggel, a hegesztés egy vesszőfutás volt fejjel lefelé lógva, a szél állandóan azzal fenyegetett, hogy letépi a fejemről a hegesztősisakot, miközben nem láttam szinte semmit, hogy ívet fogjak, mert a hullámzó víztükörben csillogó nap villogása ütemében sötétedett el állandóan az amúgy normál esetben nagyon kényelmesen az ívfény hatására elsötétedő üveg. De végülis sikerült, már csak le kell festeni a varratokat és meg kell csináljam a csónak felfüggesztéséhez a hevedereket  a sátor alá.

 Ha valakinek kétségei lennének az ország irányítóinak szakértelmében íme mint cseppben a tenger egy példa, hogy mennyire rendben mennek errefelé a dolgok.

https://444.hu/2017/05/12/mar-banjak-a-fiatalok-hogy-bedoltek-amikor-a-kormany-penzt-igert-nekik

7:01 Az időjárás következetesen kitart amellett, hogy egyik nap esik az eső, másik nap süt a nap. Ma reggel már eső szemerkélt a tegnapi munkámra.

Na meglátjuk mit hoz a ma, mert pillanatokra látszott azért nap az égen, miközben Sz-el megjártuk a "déli irányt", ő szokás szerint bolondozva szaladgálva és meg az esernyővel ballagva.

13:39 Két eső közt befejeztem a sátrat.

Nekiláttam a villanyt kivezetni a stégre, de az eső abbahagyatta velem, amúgyis ebéd jött. Majd kiderül mi fér még a mába.

20:22 Egyik nap esik az eső ( de özönvízszerűen), a másik nap süt a nap. Tegnap szerencsére sütött. Az történt, hogy P aki a termálszálló kirándulóhajóját vezeti nem ért rá és megkért ugorjak be helyette. Egy csoportért kellett elmenni Szigetszentmiklósra, és ott meghajókáztatni őket. Ez egy bő félnapos program volt, P-nek nagy segítség, nekünk meg egy kis kirándulás. Szívesen elvállaltam, de aztán kiderült, hogy fizetni akar érte, mire mondtam, hogy úgy szó sem lehet róla, sajnos pénzért nem dolgozom senkinek, nem vállalom. P végülis kényszerhelyzetben volt hogy így megzsaroltam, beletörődött. J szeret kormányozni, most is kiélhette magát, én csak a manőverekre vettem át a vezetést.Odafelé úton.

Majd utasokkal. A képek az új akciókamerával készültek. Mindig szerettem volna egy ilyen parányi kütyüt,

http://tesztvilag.hu/2015/09/19/lamax-x7/ de visszatartott a vásárlástól a százezer feletti ára. Vagy egy hónapja viszont körbenézve a neten megláttam ezt a típust 25000 Ft alatt. Gyorsan megrendeltem, ki is fizettem átutalással, vissza is igazolták a megrendelést és jelezték hogy átadták a futárnak, de a futár nem jött. Volt két hét levelezés és telefonálgatás ( többet az életben nem rendelek a MAL.hu-tól), kenték a dolgot a futárra, de szerintem az történt, hogy valaki elszúrta az árat, mert már másnap megnéztem, háromezerrel többért volt kitéve. Végülis vissza akarták fizetni a pénzt, amibe nem mentem bele, ragaszkodtam a kifizetett árúhoz, így aztán mégiscsak küldtek egyet. Szóval remek holmi, a fő előnye a vízhatlan tok, vízen gyakori gond, hogy a kamerát az ember szárazon tartsa, ez 30 m vízmélységig  vízhatlan. Igazi használati módja a videofilm, egy feltöltött akkuval ( kettőt adnak hozzá) másfél órát megy a leírás szerint, a 170°-os nagylátószögű objektív előnye, hogy minden ráfér a képre, viszont a széleken persze dongásan torzít a kép. Sajnos fogalmam sincs még, hogy hogyan tegyek fel videofilmet ide, bár letöltöttem egy Windows szerkesztőprogramot, de meg kell tanulnom még a használatát, továbbá alighanem előbb valahová fel kell töltsem és csak a linkje alapján lehet majd a blogba behívni, szóval megint van tanulnivalóm. Valamiért ódzkodom a youtubera, mint a legbejáratottabb közösségi oldalra feltölteni a zsengéimet, kissé hivalkodónak érezném, nem tud valaki valami szerényebbet? Persze ez alighanem egy öreges begyepesedett dolog, hogy szégyellek ugyanazon a fórumon megjelenni ahol igazi művészek is mutatnak magukból, pontosan tudom, hogy a youtube tele van szeméttel is és ha már kitesz az ember valamit amit mindenki láthat, tökmindegy hogy hol jelenik meg, de mégis van ilyen becsípődésem. Továbbá azt is szeretném, hogy ne lehessen bárhonnan elérni, hanem csak innen a blogról. Létezik egyáltalán ilyen?

23:34 Meggyőztem magam, hogy hülyeségen aggódom. kicsit googleztam és

Szép a mi folyónk a parti fák meg össze sem hasonlíthatók a városban sínylődő társaikkal, gyökerük a vízzel dúsan ellátott talajban, lombjuk az egészséges tiszta levegőben. A balparton Dunavarsány edzőtábor.

Ez az a csőváz amire jön a sátortető. 

Alapterülete 3 x 1,4 m. Ma elutaztam Budapestre és megvettem a ponyva anyagot, meg a fittingeket hozzá ( itt (http://sbellon.hu/node/3), a  Csepel Művek ( ex Weiss Manfréd) területén. kicsit messze van, még a Hév-től is sokat kell gyalogolni, de itt minden van, a teherautó ponyva szabók is itt vásárolnak. Előtte beugrottam a Soroksári úti OBI-ba villanyszerelési anyagokért, kiviszem az áramot  a stégre, hogy a csónakmotor akkut ne kellejen mindig behozni tölteni a házba. Megálltam ebédelni az 1-es kapu déli oldalán lévő étkezdében, mert nagyon megéheztem koradélutánra. Úgy hívják őket, hogy "Arany palacsintázó". Kérdezem a pincért mi van. Voltak melegkaják, leves, pörkölt, valahogy nem kívántam ilyen nehezeket, kérdezem milyen palacsinta van, azt mondja azt nem lehet felsorolni, de ad egy étlapot. Nem sokat vacakoltam, volt olyan, hogy somlói galuskás palacsinta, normál és "óriás" adag. Na mondom ide nekem az óriást! Akkor még azt gondoltam ez is olyan óriás mint a pizza, ahl az óriás az amiot egy normális éhes ember megeszik, a normál meg olyan gyerekedag. Hát NEM. Így nézett ki amit kaptam.Ez 1db palacsinta!

Szégyenszemre a harmadát otthagytam, mert sok lett volna, pedig nagyon éhes voltam. Mondjuk az utóbbi időben csak csipegetek (mint Virág elvtárs), vigyáznom kell a vonalaimra amióta leszoktam a betonozásról, össze is ment a gyomrom, de ez az adag még fénykoromban is próbára tett volna. Megérdemlik hogy megemlítsem őket. http://www.trendypalacsintazo.hu/?page_id=10

Nagynehezen hazacipeltem a szigetünkre a csepeli, majd ráckevei HÉV-vel, csónakkal a banyatank váz kocsin a bevásárlást, most pihegek.

Rohan az idő, már megint vége egy hétnek. Elképesztő, régen valahogy lassabban teltek a hetek. Most nézem milyen régen írtam naplót. A fene tudja, reggel 6 és 7 közt kelek és a legritkább esetben fekszem le éjfél előtt, állandóan tevékenykedek valamit, mégse jut mindenre idő. A munkacsónak sátra készül, igaz mint a Luca széke, mindig közbejön valami, tegnap pl a két kerékpár bütykölésével ment el a délelőtt, pedig akkor bezzeg sütött a nap amikor az "esernyő" alatt vacakoltam a kerékpárokkal, de ma amikor kertben kéne hegesztenem a sátor acélszerkezetét esik az eső. Jelenleg a munkadarab ebben az állapotban fekszik a füvön.

Ha nem lenne az "esernyő" alatt a Tequila ( aminek az új kormányával még szintén nem vagyok sehol) be is férnék vele a csővázzal, de hát ott van. Nekem igazából egy 2-300 m2-es műhelycsarnok kellene itt a ház és a hajó mellett, abban talán elférnék az örökös projektjeimmel. Szóval kevés az idő. Mondjuk sok idő elmegy a harmonika edzésre, de hát ez a jövő, ha ott leszek korban, hogy már nem megy majd a fizikai tevékenység, ez lesz reményeim szerint  az, ami karbantartja az agyamat. Mert amúgy romlok, nem nagyon észrevehetően, de már nem tudnék napi 12 órákat dolgozni, mint akárcsak 10 évvel ezelőtt, egy délelőttnyi lakatosmunka után bizony fáradtan zuhanok az ebéd utáni alvásba, a délutáni műszak meg általában már csak harmonikázással telik. Romlik továbbá a szemem és a fülem. Kétévente erősebb szemüveg kell, a hallásom meg már régóta folyamatosan és gyors ütemben romlik. Ez egyébként nem akkora baj, miután a jobb fülemre már szinte alig hallok, már évekkel ezelőtt tapasztaltam, hogy pl a verbális információknak, amikből ez okból kimaradok, 90 százalékát teljesen felesleges lenne meghallani. Még amikor autóztam, vezetés közben J mindig szóval tartott, ugye az anyósülésről, nyáron ablak letekerve a jobbik fülem oldalán, motorzaj, semmit nem értettem abból amit mondott, de időnként bólogattam amikor szünetet tartott és remekül elvoltunk. Néha visszakérdezett, olyankor mondtam, hogy "igen", ez többnyire bevált, de ha megkérdezte "mi igen?" akkor persze be kellett valljam, amit ugye ő is tudott, hogy nem értek az egészből semmit, aztán beszélgettünk így tovább. Amúgy az, hogy baj van a hallásommal, azzal az előnnyel jár  mindkettőnk számára, hogy ha valamit nem teszek meg amit állítólag a lelkemre kötött, akkor mindketten el tudjuk intézni azzal, hogy biztos nem hallottam.  Arról hamar leszoktam, hogy mindig visszakérdezzek, hogy MÍ??, mert ez rendkívül felbosszantotta, hiába mentegetődztem, hogy a süketség nem jellemhiba. Ráadásul mindig megvádolt, hogy csak 'irányítottan"  vagyok "alkalmi süket", mert egy csomó dolgot meg meghallok. Persze, mert a másik, a jobbik bal fülem van arrafelé éppen, vagy nincs háttérzaj, vagy csak mert erősebb a hang. Azonkívül miután gyakorlatilag egy füllel hallok, nincs "térhallásom" ( ezt a szót most találtam ki), tehát se azt nem érzékelem merről jön a hang, se az agyam nem tudja azt a szoftvert működteti ami a háttérzajt leválasztja az információról. Tapasztalhattam ezt például pár napja, amikor a helyi református templomban Bach koncert volt a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. Remekül hallottam az orgonát, meg a hegedű, fuvola, énekes művészeket, de a zenei történeteket, érdekességeket előadó felkonferálásból csak néhány szót értettem. Pedig azt is jól hallottam, de miután a templom akusztikája katasztrofális, feltehetően a visszhangok  teljesen kioltották számomra az érthetőséget. Megkérdeztem a mellettem ülő Z-t, hogy ő érti e amit mondanak, azt mondta ő minden szót jól ért, szóval a hiba sajnos az "én készülékemben van". Nézegettem a neten a hallókészülékeket, de csak olyat látok ami fül mögé rejthető, állandóan hordható izé ( úgy tűnik a süketség valóban valami szégyenletes dolog), nekem meg olyan kéne, mint egy puskamikrofon, aminek a hallgatóját időnként bedugom a fülembe, a mikrofont meg arra fordítom akit épp nagyon hallani akarok. Mint régen, az elektronika megjelente előtt, amikor a hozzám hasonló nagyothallók egy tehénszarv tülköt tettek a fülükbe a hangforrás felé fordítva. Ha csak úgy általában "vagyok" akkor nem kell semmi segédeszköz, bőven elég amit hallok ilyen "sántaüzemben", autódudát, szirénát, veszélyre figyelmeztető ordítást így is meghallok. Sajnos ezek a mikrofonok már nagyon drágák, arra hogy évente ötször használja az ember. Szóval úgy tűnik ( jóesetben, ha rosszabb nem jön közbe), az életemet fehér bottal és nagyotthalló készülékkel fogom befejezni. Na tisztul az ég megnézem lehet e odakint hegeszteni.

17:29 Fentieket még délelőtt írtam, nem lett semmi a kinti haladásból, épp csak hozzákészültem, rákezdett szemerkélni az eső, úgy hogy visszatakartam a munkadarabot és .visszavonultam összes termeimbe. Délután nyekergettem a hajón vagy másfél órát a harmonikát, ekkora adag után kissé elfáradok, jövök befelé a hajóról és leülök a gép elé megnézni mi jött a netről, J szól, hogy minden rendben van e a hajón, mert piszok erős szél van. Mondom, "ne viccelj, most jöttem be a hajóról semmi szél nem fújt!". Hát kimegyek, tarajos hullámok és majd feldönt a szél. Mondjuk a hajó rendben van, sok ilyet átélt már, de a sátorvázat kitakarta a szél, lesúlyoztam körbe téglákkal és gyorsan bejöttem átmelegedni, mert pár perc alatt átfújt a szél, amilyen legényesen csak kiszaladtam egy szál pulóverben.

19:54 Ezt nézem. http://filmdzsungel.tv/webkamerak/voros-vercse/  Az őrmezői lakótelep egyik panelházának emeleti erkélyére költözött egy vörösvércse pár. A kamera élőben mutatja az életüket. Visszanézhetők az archív filmek is gyorsítva, ahogy a tojó lerakta a négy tojást és ahogy mostanság ücsörög rajta, miközben a hím időnként táplálékot hoz neki. Úgy tűnik a kotlás nem túlságosan precíz, állandó hőmérsékletet igénylő dolog. Órákat magára hagyja a tojásokat.

Botrányos az idő. Reggel az első pillantásom a headbe lépve mindig a külső hőmérsékletet mutató műszerre esik, +1,9°-ot mutatott. Kinézek, esik az eső. Mikor  a hajóról a partra megyek a kutya már minden esetben ott toporzékol a hátsó lábaira felágaskodva a kapu rácsába kapaszkodva, Ma sehol a kutya. Tegnap vas csöveket vásároltam, a 6m-es szálakat csak úgy leraktam az "esernyő" alá, a járólapok mellé. Hogy az alácsapó eső ne verje, a három szálat magasabbra raktam. A csörömpölésre Sz előjött a kutyaólból és bentről a tornác polikarbonát tolóajtaja mögül figyelte mit csinálok! Na ilyen idő volt reggel. Azóta a helyzet rosszabb lett, viharos szél fúj és sűrű havas eső esik. 

Remélem J virágai túlélik az időt (hacsak nem fordul még hidegebbre) , mert nagy örömmel pátyolgatja őket.

Szóval vas csövek.( a harmadik képen a kék ponyvadarab felett balra hosszában) Mindig utáltam, hogy a munkacsónakból állandóan merni kell a felgyülemlett esővizet. Korábban volt egy elfuserált projektem, hogy ponyvát szabtam rá amivel takargattam, de hol a vihar verte le, hol elszakadt, felrakni, leszedni meg utálatos munka volt, abba is hagytam. Most kitaláltam, hogy a csónakot a stég alatt fogom tartani. Ez persze kevés az esővíztelenítéshez, a stég deszkái közt átfolyik az eső, de csinálok a stég alá (!) egy csővázas sátrat. És ha már ott van, a csónakot használaton kívül kiemelem a vízből. A négy stégláb mellől indul a csónak feneke alatt átmenő, két, nem felúszós gurtnihoz csatlakozó 4 kötél, rajta 20 centinként csomóval. Megyek körbe és egyenként húzok 20 centit a köteleken, a csomót beakasztva a "V" csomófogóba amíg fent nincs a ponyva alatt ütközésig. Hogy hogy fogom a vas  keretet a stég alatt felhegeszteni a lábakra azt még ki kell találjam, vízben állva nem lehet, mert ráz mint a fene még kesztyűben is, csónakból meg azért nem mert mozog. A jégről kellett volna de ezt már elbuktam. Ez a terv.

A stég alá beépítem az akkutöltőt egy freccsenővíz ellen védett, de szellőzőképes dobozba, abból kilóg a kéteres vezeték a végén egy szivargyújtó csatlakozóval, a csónakba épített akku aljzatba bedugva csepptöltéssel tartja az akkut állandóan feltöltött állapotban. Az akkubeépítés az áramvédőkapcsolókkal, dugaszolós motorcsatlakozóval kész, ha nem lenne ez a mocsok idő kezdeném a sátrat, de még az "esernyő" alatt sincs kedvem dolgozni, még a kutya is bent alszik a nappaliban a kályha tövében.

11:05 Nézem az "időkép"-et 

https://www.idokep.hu/webkamera/kekestetosipalya na ilyen a Kékestető.

Nem tűntem el, csak mostanában kevés említésreméltó dolog történik. Tegnap azért voltam vízen ( azonkívül, hogy minden este hajón hajtom nyugovóra a fejem), igaz csak kompon. Lórévnél kompoltunk át, Dunaújvárosból a kórházból hoztunk el egy barátot akinek a térdét cserélték ki, és ehhez kellett még egy sofőr, mert azért ő a bejáratós térdével még nem vezethet. Közben beugrottam egy autós áruházba venni olyan dugaszolóaljzatot és dugót, ami az autók utánfutójához való. Sokat spekuláltam rajta, hogyan lehetne megbízhatóan csatlakoztatni a lopásgátlóan burkolt akkumulátorhoz az elektromos csónakmotort, aminek a drótjain ugye gyárilag nagy csipeszek vannak, de ezekkel nem lehet a beburkolt akkuhoz férni. Így valamiféle dugós csatlakozót kerestem, de a max. 40 A-hez a szokásos háztartási konnektorok gyengék. RP segített ki az ötlettel Ausztráliából, ő javasolta az autóscsatlakozót. Ma el is kezdtem felszerelni. 

Nagypéntek van, minden olvasómnak kellemes, békés Húsvétot kívánok és egészséget.

Tegnap délelőtt még esett az eső. Aggódva figyeltem az eget, mert este 7-re Budapestre kellett menjek, Ádámnak a harmonikatanáromnak volt a diplomakoncertje a zeneakadémián, ott akartam lenni és ugye oda nem a szokásos göncöket veszti fel az ember amikben errefelé járok, vizes csónakba ülve, sárban caplatva, ilyenkor ( de csakis ilyenkor) van kis gond a természetben éléssel. Mázlim volt, miután a csónakot a reggeli ébredés után másodszor is kimertem, hogy ne kelljen vízbe lépnem ahogy kicsolnakázok a mi kis szigetünkről a nagyobbik Csepel szigetre, elállt az eső és nem volt szükség a vízhatlan malaclopóra. HÉV-re szállva az első ami feltűnt, hogy a kocsit belül teleplakátozták ezzel.

Hogy kijavult az idő mindjárt megjött a munkakedvem is. Mondjuk az is használt, hogy végre végeztem a gyümölcsfák nyirbálásával, bevallom nem szeretek kertészkedni.

Esti vendég a kertben.

Kis növendék jószág, nagy teljesítmény tőle, hogy ezzel a test tömeggel sikerült túlélnie a rendkívül kemény telet, mert biztos, hogy nem idei szaporulat. 

Nem is gondoltam (bár kicsit reméltem) hogy lesz érdeklődés  az 1975-80 közt készült tengerész képekre. De nézve a blog olvasottságának hirtelen növekedését úgy tűnik érdemes foglalkozni vele. Továbbra is spekulálok, hogyan lenne érdemes feldolgozni és közzé tenni. Kaptam tippet, hogy rakjam a Fortepanra. Lehet az lesz, bár rájöttem, hogy szükségesnek tartanék, legalábbis egyes képeknél hozzáfűzni magyarázatot, azt még nem tudom a Fortepannál van e erre lehetőség. Látok feliratokat a képek alatt, de azok olyan tárgyszerűek, semmi személyes. Lehet, mégiscsak az lesz a legjobb, ha az anyagot részletekben itt a blogban teszem közzé, legalábbis azon részét ami "magyarázatos". A többit meg vagy a "taníttó" által javasolt Google (photos.google.com) közösségi megosztóra, vagy valami hasonlóra felraknám. Hoztam egy döntést még ez ügyben, bár macerás, de a minőség miatt kiszedem a digitalizálás előtt a  diákat az üvegek közül, megtisztítom és úgy dugom a szerkezetbe, mert akkor sokkal jobb lesz a képminőség. sajnos ez azzal jár, hogy sokkal lassabban fognak felkerülni a képek ide, mert hálistennek kijavult az idő, így rengeteg dolgom van máris a szabadban, a fényképanyag feldolgozására csak az esőnapokon lesz esedékes. Ráadásul meg kell próbáljam valamiféle rendszerbe foglalni a képeket, mondjuk helyszín és idő szerint, már amennyire ilyen távlatból visszaemlékezni képes vagyok, mert sajnos a naplómat amit kezdetben még rendszeresen vezettem, később elhanyagoltam, de most már tökmindegy, mert valahol elveszett az évtizedek és költözések sokasága során.

A mindenféle alkotó tevékenységre szabadon fordítható időt amúgyis csökkenti két állandó tevékenység. Miután önként és kedvvel vállaltam fel őket egyáltalán nem panaszként mondom. Az egyik Sz a kutya. Azon túl, hogy amint kilépek a házból, a fenekemben van (kivéve amikor a lábam alatt és átesem rajta), egyáltalán nem zavarja amit éppen csinálok, nem fél zajtól, favágás közben röpködő hasáboktól, sikító szikráktól, hegesztéskor pattogó izzó szemcséktől, nos vele reggel és este rituális séta, legalább fél-fél óra ez nekem a meditációs gyakorlat is egyben. A harmonika meg elvileg napi háromszor egy óra, bár gyakran kicsivel kevesebb mert elfáradok tőle fejben, szétesik a koncentrációm. Érdekes tapasztalatokra tettem szert ezzel a zenéléssel. Azt gondoltam egyszerű agyammal, hogy az úgy van, hogy az ember belekezd egy számba és addig gyakorolja amíg tökéletesen nem megy. Aztán ha megvan vele akkor kezdi a következőt. Aki netán zenész olvassa ezen soraimat most biztos kacag, ahogy én is megmosolygom már pár hónap előtti önmagamat. Több sebből is vérzik az induló elméletem amivel belevágtam a zenélésbe. Először is egy számot nem lehet "tökéletesen" megtanulni. Nincs is olyan, hogy tökéletes. Még az sincs, hogy minden nap valamivel jobban játszom el ha sokat gyakorlok. Ami van (jóesetben), hogy átlagban minden héten jobban játszom mint az előzőn és mondjuk úgy egy hónap elteltével már nagyon érzem a különbséget.  A haladás amúgy nem lineáris, kezdetben gyorsabb majd egyre lassul, olyan mint egy exponenciális görbe, mely folyamatosan közelíti az x, vagy y tengelyt, de sose ( szóval a végtelenben) éri el azt. A zenével is csak végtelen gyakorlás után lehet eljutni a tökéletesig. Ez az első szám a "La Partida" összerakása után még nem volt számomra világos, félre kellett tenni a számot olyan nyekegős állapotban és újba kezdeni, majd amikor ezzel (Schneewalzer) eljutottam egy egészen tűrhető állapotig, visszatértem az elsőre.  Azt kellett szomorúan tapasztalnom, hogy gyakorlatilag elfelejtettem! Viszont két nap alatt jobban ment mint amikor abbahagytam. Ez úgy 10 napja volt és mindkét számmal sokat fejlődtem ezalatt. Azóta felváltva gyakorlom mindkét zeneszámot, plusz a rutin skálázást és az ujjgyakorlatokat. Utóbbiban sokat fejlődtem, egészen a legutóbbi időkig bennem volt a rettegés, hogy a korom miatt az agyam nem lesz már alkalmas arra, hogy elsajátítsa a két kézre való odafigyelés a szelektív parancsadás megtanulását. Úgy tűnik lassan ez is oldódik. Tehát pl megy a "C" dur skla két oktávon át oda-vissza  jobb és bal kézzel fel és le egyező és ellenkező irányban is, pedig elsőre úgy éreztem, hogy "na ez nem fog menni". És érdekes módon pár nap alatt megvolt.  Sokat javult a jobb kezem könnyedsége is. Oldódott a kezdeti görcsös "nyomkodás", pattogósabbak és pontosabbak az ujjaim. A heti tanáros  leckékkel erre a hónapra leálltunk, mert  Á is gyakorol az április 7.-i akadémiai diplomakoncertjére, meg közben nyelvvizsgázik is. De nekem hálistennek nincs szükségem, hogy az idomár hajtson, hajtom én magam, egy hete teljesen egyedül belevágtam egy új számba a neve (mitteszisten) "Amapola". Találtam egy biztató példányt belőle a neten, nem virtuóz, szóval nem elborzasztó a kezdő önmagam számára, azzal biztatom magam, hogy pár héten belül fogy így menni. https://www.youtube.com/watch?v=OkGB7x4IwJE Persze a végső cél az, hogy legalább így  https://www.youtube.com/watch?v=4LeLtSoNHoE menjen.

 Most, hogy példákat kerestem a neten belebotlottam ebbe az előadóművésznőbe, nos ő elég komoly fórral indul hozzám képest ami a kezdő zenész életkort illeti. https://www.youtube.com/watch?v=XF7DPveRuGY

Visszatérve a tavaszra. A házban teljesen leálltunk a fűtéssel már. A télikert ismét bizonyított, napenergiával befűti a házat, csak egyszerűen  ki kell tárni az ablakokat amik a nappaliból az üvegházra nyílnak. A hajón is csak azért kell esténként kevés fával begyújtani, mert túl jó hőszigeteléssel építettem meg, a nappali napsütés nem tudja eléggé átmelegíteni a belső tereket. Mindenesetre a lényeg, kihúztuk a telet a tűzifakészlettel, még maradt is belőle egy kevés jövőre.

Akit érdekel még egy kis olvasnivaló,http://mno.hu/cinkosakinema/nyilt-level-botka-laszlonak-2391433 nekem a Puzsér nem kedvencem, de ezzel amit itt írt mindenben egyetértek.  RP akinek Ausztráliába elküldtem a linket, válaszában Margaret Thathert idézte  “The problem with socialists is that sooner or later they run out of other people’s money.” (azaz előbb-utóbb elfogy nekik a mások pénze)

Pihenésképpen J virágai a kertből.

Már van legalább egy éve, hogy említettem, hogy valahogy szeretném digitalizálni azokat a diaképeket, amiket még "igazi" tengerészkoromban  csináltam. Kaptam is kölcsönbe egy HP szekennert Szabó Zsigmond olvasómtól, amit sajnos nem tudtam használni, mert nem volt hajlandó a Win 7 op. rendszeremmel kommunikálni. Viszont most a Liedl-ben akcióztak egy dia- és negatív szkennert, vettem egyet és nekiálltam feldolgozni az anyagot. Bár ez a munka inkább rosszidős tevékenység lesz, de azért persze kipróbáltam hogy működik, íme pár kép több mint 40 évvel ezelőttről.

Az M/S Budapest az első "A" idom tetejéről fényképezve.

A bócman kihasznája a szép időt a Földközin és a drótkötelek zsírzására vezényelte a matrózokat. Port Saidot elérve a hajó a Szuez csatornán halad a Vörös Tenger felé.

Az M/S Budapest valamelyik indiai kikötőben. A trapéznadrágos tengerészekről látszik, hogy nem mostanság készült a kép.Rakodás "maunákból". ( vagy maunákba? ki emlékszik már annyi idő után?)

Szingapúr párában. A középfelépítményes hajó se a mát sugallja.
Akkor még létezett Szingapúrban  a China Town, amikor két év múlva ugyanott jártam az M/S Petőfivel már csak nyomokban volt megtalálható naponta dózerolták el, hogy magasházak épüljenek a helyükön.

A Clifford Pier ahova a horgonyon rakodó, bunkeroló( üzemenyagot vételező) hajóról kimentünk a menetrendszerinti motorossal, hogy pár óra alatt elvásároljuk a hosszú hajózás alatt összegyűjtött pénzecskénket a világ legvámmentesebb városában.

Nem kellett messzire menni, az akkori "létező szocializmus"-hoz szokott magyar embernek elképesztő volt az az árumennyiség ami még a mai szupermarketeket is felülmúlta akkor.

Port Klang ( Malajzia)   Flying Angle tengerészklub ahova előszeretettel jártunk.

És a végére  egy (akkor épp) nagyon elégedett tengerész az úszómedence partján.

Gyerekkoromban az öregek állandóan zsörtölődtek. Onnan (is) tudom, hogy öreg vagyok, hogy én is egyre többet zsörtölődöm. Reggeli séta során  Sz-el gyakorta megyünk el egy építkezés előtt a mi utcánkban. Rangos ház épül, néztem a pallérterven a metszetét, hat szint szinteltolásokkal. A pince szigetelése a Duna közelsége miatt olyan teknőszigetelés amit az úszómedencéknél csinálnak. Még épp csak kiállnak a földből, de szerintem már a duplájába  van mint amibe a mi házunk telekkel együtt került. Nincs ezzel semmi baj, ahogy a Kenedi Pista mondta még a régi szocialista időkben, ha gazdagék ökröt sülnek, mindig marad egy kis parázs amin a szegény ember is megsütheti a szalonnáját, szóval ahol csurran, onnan  csöppen is. Viszont feltűnt, hogy a hat fős brigád akik amúgy mintaszerű precíz munkát végeznek csupa öregemberből áll. Beszédbe elegyedve rákérdeztem, a legfiatalabbjuk 59 éves, de van köztük korombéli is. Túl azon, hogy egy 70 éves embernek nem kéne már talicskázással, betonozással keresnie a kenyerét, azért szomorú ez, mert nem azért alkalmaz a vállalkozó ilyen túlkoros legényeket, mert ez mekkora buli valami miatt, hanem mert nincs más. Egyrészt senki nem akar már fizikai munkát végezni, másrészt aki akar és képes is rá, az majd hülye lesz Magyarországon dolgozni, amikor párszáz kilométerrel nyugatabbra megteheti háromszoros bérért. A magyar munkavállalók 15 százaléka a Lajtán túl dolgozik és felteszem ez a munkavállalók ütőképesebbik része, tehát messze nagyobb jelentőséggel bír az egészben mint 15 %.

Miközben SP-vel piszmogunk ma a csónakjain, a Balabán csatornán beúszik mellénk Lajos  ladikja, aki szomszédja SP-nek. ( azért jó úgy csónakot bütykölni, hogy ott van az ember mellett a természet, a víz , a nádas, a teknősbékék meg a vizimadarak). Lajos egy évvel fiatalabb nálam, birkózó volt, mokány kemény legény... lenne, ha nem rágná belülről a kór. Négy helyen vert benne tanyát a rák, Két éve vívja kilátástalan harcát a betegséggel, meg a magyar egészségüggyel. A szakmája lakatos, de olyan szakszerűen beszél már hasi ultrahangról, sugárkezelésről, biopsziáról, mint egy legalább harmadéves orvostanhallgató. A betegség amúgy is rettenetes, de amit mesél arról, hogy mi van a kórházakban, az leírhatatlan. Az teljesen általános, hogy annyira nincs orvos, hogy rezidensek végeznek szakorvosi munkát, ami persze tilos, de ez van. Ami kevés szakorvos van az agyonhajszolt, az, hogy időpontja van egy vizsgálatra semmit nem jelent, ha az orvost elhívják műtőbe órákat várhat a vizsgálatra, közbe persze párszor összeszarja magát, ami a sugárkezelés természetes velejárója. Nincs rá szó mennyire elszomorító beszélgetni egy kedves szimpatikus emberrel, miközben mindketten tudjuk, hogy az élete már nem élet, csak vergődés a szenvedés stációi közt. Nem folytatom. Amikor elbúcsúzom tőle úgy nézünk egymásra, hogy tudjuk, lehet ez az utolsó kézszorításunk. Mindeközben a pillanatnyilag legfontosabb országos ügy, hogy be kell tiltani törvényileg, hogy a Heineken sörön piros csillag legyen. 

Ezt ma kaptam. 

http://index.hu/fortepan/2017/03/26/ontottak_a_magyar_gyarak_a_hajokat_csak_nem_nekunk/

Én ismerem a történetet, mert nem egy géptiszttel, üzemvezetővel hajóztam együtt a ki a hajógyárból jött, de ha valakit érdekel.... Az már csak a mai borongós hangulatom miatt van, hogy erről is az jut eszembe, hogy a nagy fejlődés ellenére, MA ilyen hajókat a magyar ipar képtelen lenne előállítani. Nem csak azért, mert nincs már meg hozzá a gyár, de szakember sincs aki tudná azt amit 100 évvel ezelőtt egy hajókovács vagy egy gépészmérnök tudott. Úgy tűnik, ha kihúzom a konnektorból a PC-t, vége minden tudománynak.

Persze van olyan hely a világon ahol azért még megy a dolog.

https://www.youtube.com/watch?v=4T0ej3HkXso

Nyári időszámításunk már egy napja van, de nyári időnk egyelőre még nem, azt holnaptól jósolják, mindenesetre ma reggel nulla fokra és zúzmarás fedélzetre léptem ki a cockpitból. A múlt heti enyhe idő a hét végére elromlott. pedig már egy szál pólóban dolgoztam a kertben, a rengeteg vékony ágat ami a gyümölcsfák rendszabályozása, a vastag ágak tüzelőnek feldolgozása után maradt metszőollóval vagdaltam apróra és a különféle, a házhozszállítások (főleg a kutyatáp) után maradt papundekli dobozokba gyömöszöltem, ott a nyáron kiszáradnak reményeim szerint és gyújtósként működnek majd a jövő télen. Az a kevés ami a dobozok elfogyta után még megmarad, az már tábortűzbe megy. Említettem, hogy segítek ennek-annak, mostanában SP kér vasmunkákra. SP aki rokkantnyugdíjas kőműves ( egy munkabaleset során nagyjából leszakadt a válla), ahelyett, hogy élné a rokkantak nyomorúságos életét, kitalálta, hogy összeszed mindenféle roncs ladikokat, azokat kitatarozza és csónakkölcsönzőt csinál velük.   http://olcsosetahajo.hupont.hu/  Egészen reménytelennek tűnő úszóműveket is formába hozott némi üvegszövet és poliésztergyanta segítségével, magam csak fejcsóválva néztem azt, az általam leginkább tűzifának alkalmas betört palánkú ladikot amit valaki neki ajándékozott, mellékötött alakzatban hoztuk el az Angyali sziget lagúnájából ponyvával alákötve és csak egyszer süllyedtünk el vele kishíján, na ebből is hajót fabrikált. Szóval a sz@rból épít várat, ami azon túl, hogy nem egyszerű, még folyamatos gond az üzemeltetés is, mert elképesztők a kuncsaftok. Napokig melózott a felmotorozott ladikok kormánykerékkel történő kormányzásának csigákkal, drótkötelekkel való megoldásán, ami, lévén ugye bérhasználók kormányoznak vele, eleve túlméretezett. Ehhez képest az első kuncsaft letépte az egészet, felfoghatatlan, hogy valaki hogy képes egy kormánykereket egy bivaly erejével még tovább próbálni tekerni amikor érzi (meg látja ha a motorra néz) hogy az koppanásra ki van hajtva. Egy motorjának a deklijét cakkozta ki egy német nő, mert miután a lelkére kötötte, hogy a Balabán csatornában csak evezővel szabad menni, felhajtott motorral, az természetesen motorral teljes gázzal berongyolt vele a betonhíd alá ami kb 60 cm-re megy át a víz felett. Na tegnap meg ma, de holnap is vasakat hegesztek, csupa olyat amit majd a csónakosok megpróbálnak tönkretenni kölcsönzés ürügyén.

Végre IGAZI tavasz van. Mindenféle terveim voltak mára, de aztán megjelent az egyik barát, hogy segítsek cipekedni a másik barátnak a pincében, közben megjelent a harmadik barát, hogy segítsek meghegeszteni a csónakjain a kormányszerkezeteket, ezekkel elment a nap nagyrésze. És nagyon jó, hogy így volt, igazából mindig ilyeneket szeretnék csinálni, hogy barátok számíthassanak rám, én meg rájuk. Miközben ültem a  diófa alatt a kertben a langymelegben  a nappal süttetve arcom, várva, hogy P előszedje a hegesztenivalót nagyon rendjénvalónak éreztem a dolgokat a saját mikrovilágomban, bár a makrovilágra is hasonlóan tudnék gondolni. Tegnap kaptam egy összeállítást Zs-től Dr Rácz Tamásról, aki a barátom volt Zs-nek meg élettársa és már több mint egy éve meghalt, pedig nálam jó pár évvel volt fiatalabb. Az apropó Tamás születésnapja volt és persze a hajók, amiket mindnyájan imádunk. Valahogy úgy alakul, hogy ahogy öregszünk egyre több dolog emlékeztet a halálra. Még fiatal voltam, amikor a keresztkomám papája mondta szomorúan, hogy "Minden barátom meghalt már." Akkor nem éreztem ennek a rövid mondatnak a súlyát, de én alighanem mázlista vagyok, nálam fiatalabb, szóval a túlélésre sanszosabb barátom is akad néhány, bár T szomorú példája bizonyítja, hogy a túlélésre nincs garancia.

https://goo.gl/photos/2atgunFENFc7Ygt18

Ha már említettem a "makrovilágot" szóval ami túl van a saját befolyásom alatt állón. de azért még nem a "nagy"világ. Ma ezt írtam a falra. a 444-en

Amúgy meg ha valaki azt mondja nekem 10 éve, hogy az lesz a probléma valaha is, hogy piros csillag van a sörösdobozon és nem kék vagy sárga, azt mondom, hogy hülye az illető. De ezt is megértük. És nyilván mivel "azoktól" jön, erre is van kétmillió agyalágyult aki úgy gondolja, hogy nagyon helyes, helyénvaló ezzel foglalkozni miközben ebben a pillanatban is többen fekszenek a saját szarukban valamelyik kórházi ágyon, mert az egy emeletre jutó egyetlen nővérnek nincs ideje tisztába tenni őket, mert a többiek kimentek a Lajtán túlra beteget ápolni, valamennyi minősített hegesztővel és villanyszerelővel egyetemben. És minden nap kimegy még további száz. és ha megkapargatod valamelyiket a kétmillióból, mert történetesen a barátod, csak azt nyögi ki sokadikra, hogy "Na és a Gyurcsány az jobb lenne?". Egyrészt "ennél" még az is jobb lenne (ide süllyedtünk), másrészt ezeket a gyöngyszemeket volt képes az ország kiizzadni magából, itt csak szar van meg mégszarabb,

Nehezen akar tavaszodni. de legalább az eső elállt és kisütött a nap, viszont hideg van és bolond szél. Ma pihenőnapot tartok, végülis vasárnap van. Mai ajánlatom: 

https://www.youtube.com/watch?v=a3Z4RWZa9WA

https://www.youtube.com/watch?v=44mw37d8LQw

A télikert virágillatban úszik.

J mindent mindent megfazonírozott és új kaspóba rakott. Munka után édes a traccsolás odabent.Ha süt a nap, mint például tegnap, a télikertben olyan meleg van már, hogy kinyitva a nappali felőli ablakot, befűti a házat 22 fokra 12 fok külső hőmérsékletnél.

Végre feldolgoztam a kivágott almafa tüzelőnek alkalmas részét. László korábban azt kommentelte, hogy az almafát vétek tüzelőnek elhasználni, sütni-főzni kell rajta, mert kellemes aromát ad az ételnek, hát ha ezt a mennyiséget csak ilyesmire használom eltart pár évtizedet. De ki fogjuk próbálni, tavaly úgyse csináltunk egy szabadtéri gasztroeseményt se. Valahogy általában is kezdünk leszokni a kajálásról, olyan macerás.

Közérdekű közlemény a LIGETVÉDŐK honlapjáról. 

https://www.facebook.com/ligetvedok

Március 17-én pénteken a Petőfi Csarnoknál lévő táborunkban összejövetelt szervezünk. Közös főzés és jó programok! Gyerek és kutyabarát környezet!

17:00-17:30 - Korai ütősök
17:30-18:00 - Bardóczi Sándor tájépítész összefoglalója a Liget jelenéről és jövőjéről
18:00-18:30 - Papp Réka Kinga énekel, Darvas Kristóf tangóharmonikázik
18:30-19:00 - Kőhalmi Ferenc Európa bajnok bűvész varázsol el minket
19:00-19:30 - Dj Qtewly fantasztikus népzenei blokkja. Tánc!

Március 15. Kíváncsi lettem mi van Budapesten ezen a napon. 10 órakor már a Múzeum körúton voltam. Özönlött a nép a  Nemzeti Múzeum felé. A Kálvin térnél szaporabeszédű két öregasszony ért utol, majd hagyott el, szóval nemcsak a szájuk, a lábuk is sebesen járt. Közben egymást überelték nyomorultgyalázásban, akaratlanul is megtudtam tőlük, hogy csak az szegény aki nem dolgozik és az nem dolgozik aki lusta, a szupermarketek dugig vannak vásárlókkal. A két hölgy aligha tette ki a lábát az elmúlt évtizedekben a belvárosból, hacsak a külföldi útjaikat nem vesszük annak. A Múzeum körút elején vaskordon, rajta kis nyílás, a nyílásban sárgamellényes biztonsági emberek ( amúgyis tízméterenként áll egy belőlük, plusz rendőr annyi mint a tenger, a becsatlakozó utcák dugig velük). A bebocsájtás csak személyi motozás után lehetséges, engem is megállítanak

-Meg kell vizsgálnom a hátizsákját és személyi motozást kell végezzek, van e magánál szóró-vágó fegyver.

-Nincs nálam semmi ilyesmi. (Érdekes lőfegyver lehetne nálam? Mindenesetre nem vallom be a svájci bicskát, pedig anélkül az ajtóig se megyek)

-Azért meg kell nézzem.

Leveszem a kis hátizsákot, kinyitom, mondom

-Irataim, fényképezőgép meg egy könyv. Láttál már olyat? ( azt hittem ettől morcos lesz, de elengedi a füle mellett, talán mégse olyan hülye mint feltételeztem egy bérsmasszerről)

Könnyedén végigtapogat, "olyan helyekre" nem nyúl, szóval nem is tudom mire való ez az egész, a tököm mellett akármit bevihetnék ami kisebb egy lovassági szablyánál. Szépen gyülekezik a nép, de hiába jutottunk át a motozón, ez még messze nem jelenti azt, hogy megbízhatók vagyunk, ugyanis újabb vaskordon jön, ezúttal ötméterenként felállított őrrel és ezen már sehogy se lehet átjutni. A Múzeumkertbe, de még az ahhoz közeli utcarészre is csak a kiválasztottak mehetnek be, ők a rendőrsorfallal hermetikusan lezárt Bródy Sándor utca túlvége felől, talán a Puskin utcán át érkeznek tömött sorokban. Szóval az egyszerű rajongó keserűen csalódik ha azt hiszi, hogy Orbán Viktor szavait közelről szívhatja magába. Kérdezem is egy, a korlátba kapaszkodó pár nőtagját, hogy hát azok hogy tudtak, oda bemenni, mondja, hogy azok biztos a meghívottak, "pedig hát mi is fideszesek vagyunk, de sajnos csak idáig mehetünk". A múzeum lépcsőjén férfikórus énekel hazafias, vagy arra hajazó kantátákat, részben erre a célra szolgálókat, részben megzenésített verseket, a "Talpra magyar"-t versnek jobban szeretem, mint ezt a sokszor több szólamban és kánonban előadott feldolgozást, pedig ugye nemzeti dal az igazi neve. de a nép lelkesen megtapsolja. Egyáltalában itt (rajtam kívül) mindenki lelkes. Egy kócos piroshajú anyóka (szemre úgy egy tízessel fiatalabb nálam) áhítattal az arcán kitartóan tör magának utat a korlátig, onnan sajnos nincs tovább, ha abban reménykedett, hogy Orbán lábai elé vetheti magát, keservesen csalódnia kell. A tömeg meg csak érkezik, én meg egyre magányosabbnak érzem magam. Hátratekintve látom, hogy ahol korábban nem állt senki, most százak állnak, na nekem ebből elegem van, a beszédekre nem vagyok kíváncsi, azok már rég nem a nemzet ünnepéről, a nagy elődök hősies áldozatáról szólnak, hanem aktuálpolitikáról. (és nem is tévedek, este megnéztem a híradóban, Orbán a tömeg lelkes tapsa közben gyalázza Brüsszelt, az Egyesült Európát, nem is értem miért nem jelenti be a Hunxitet, itt ez a pártízezer ember örömmámorban úszna, ha meg még háború is lenne ellenük mindenki fegyvert követelne, hogy a vérében gázolhasson a belga autóbuszsofőröknek akik az adójukkal lélegeztetőgépen tartják a magyar építőipart) lassan elkezdem a rugalmas elszakadást, átfurakodok a tömegen, egész életemben szembementem az árral most sincs ez másképpen mindenki befelé jön egyedül én tartok kifelé. A Múzeum presszó előtt áll a rendőrség krémje, teliarany vállapok, két alezredes, meg egyéb nehéztisztek csatolt gyakorlóegyenruhás tiszthelyettes fullajtárokkal és titkárnőkülsejű telefonos tisztesekkel. Aztán megindulnak valahová a túloldalra a gallérmikrofonba beszélgető rangidős vezetésével. És lámcsak itt vannak  a huszárok is, akkor ez mégsem csak egy egyszerű politikai nagy gyűlés, hanem valami más is.

Régóta várakozhatnak, mert a legények orra igen kipirosodott a csípős hidegben, a régi korok embere alighanem edzettebb lehetett, nem is értem, hogy nem fagyott le télen a huszárok füle ebben a tökéletesen alkalmatlan csákóban. Engem is utolért a mindenkori öregek betegsége a "régen minden jobb vót szindróma", feltűnik a hosszú ideje tartó ácsorgás során menthetetlenül keletkező lócitromok bűze, nem tudom mit esznek manapság a lovak, de gyerekkoromban amikor még a Frangepán utcában lovaskocsik jártak és zabot ettek a lovak nem ilyen szag volt a kocsisudvarokban, szóval már a lószar se a régi. Nagynehezen átpéselem magam az Astoria felőli motozókapun befelé törekvő tömegen és metróval indulok tovább. Következő megnézendő helyszín a Városliget. Kíváncsi vagyok mit csinál a Momentum. Merthogy a Múzeum körúton ami feltűnt, a magas átlagéletkor. Megöregedtek a Fideszesek. Szóval nézzük meg mit csinálnak a fiatalok! Hát egyelőre semmit. Déltájban üres sátrak állnak csak a Vajdahunyad vár mögött, rettenetes hangtechnikát szerelnek, szóval itt este alighanem diszkó lesz, azzal engem a világból ki lehet űzni, meg addigra én már otthon leszek. Viszont kint vannak a Ligetvédők. Kezdetben azt hiszem a szakadt csövesek azok a nyomorúságos sátraikban, de nem így van. Felhívom a Kisembert, ő a ligetvédő csapat oszlopos tagja és épp kint is van, szórólapokat osztogat egy ifjú segítő leánykával, összetalálkozunk a Mezőgazdasági Múzeum előtt. Elmondja, hogy a csövesek rátelepedtek a mozgalmukra, mert itt lehet sátrazni, meg néha osztanak kaját a vegánok. Nehéz ügy ez, mert ugye elzavarni a szerencsétleneket nem lenne szép dolog, viszont azokat akiknek célja a Városliget megvédése az esztelen beépítés ellen, sokan ennek alapján azonosítják egy csomó szutyokban élővel, így befogott orral távol tartják magukat a témától. És mint az ábra bizonyítja még én is ezt gondoltam, pedig ők

https://www.facebook.com/ligetvedok

nem csövesek, hanem azon kevesek akik milliók helyett próbálják megvédeni azt  a kevés zöld területet ami még megmaradt. Aminek azért kell elvesznie, mert olyan intézményeket akarnak a fák helyére építeni, amik például ( ha már muszáj megépülniük, mert az ország keresztapájának kell a mostani helyük a budai várban) nyugodtan megépülhetnének máshol a városban, pl a korábbi kormány elképzelte új "kormányzati negyed" helyén, vagy a közeli Rákosrendező üres területén. Óbudán ebédelek a "Tiroli"-ban, mert ott mindig van szalontüdő. Ebéd után kilátogatok az Operához, ahol a nemzeti ünnep kapcsán az ellentüntetők gyülekeznek. Itt sincs kevés ember és itt is a többség "szépkorú", nagyon úgy tűnik a fiatalok lassacskán feladják az országot. Aki erős, aki tehetséges, akinek versenyképes tudása, nyelvismerete van, nem kínlódik a ballaszttal. Ahogy nekem elegem volt a társasházban lakás "nyűgéből és nyilaiból" és kiszállva belőle hajóra költöztem, úgy ment el az országból félmillió aktívkorú és megy el naponta párszáz, hogy vissza legfeljebb látogatóba jöjjön, mert aki "kint" egzisztenciát teremtett, gyökeret eresztett, nem fog többé hazajönni. Ami más az Opera előtt gyülekezők közt mint a Múzeumkörúton, hogy bár itt s ugyanaz a rendőrségi vezérkar végzi a biztosítást( megismerem a magas "alest", sőt úgy látszik ő a specialista, mert már tavaly a tanártüntetésen is őt láttam vezényelni) itt nincs kordon, mellettem áll Iványi Gábor, kicsit arrébb Fodor Gábor beszélget Majtényi Lászlóval, amott meg Molnár Gyulát látom és egyetlen szekus sincs, pláne meg a kutyát se izgatja van e bárkinél is szúró-vágó eszköz. És hát az is más, hogy bár itt is van sok ember de a fele se mint a Múzeumkörúton. Szóval aki azt hiszi, hogy ez a város nem szőröstül bőröstül a Fideszé az téved, az ország pedig ebben a vonatkozásban, még elvetemültebb hívő. Elfáradtam a sok mászkálásban, az ellentüntetők (mint megtudom egy BKV koordinátortól akit rendőrtizedes lányka fülén telefonnal őriz) egy Andrássy, Nagymező, Bajcsy, Alkotmány utca sétára készülnek, ez már sok nekem, hazaindulok, ennyi élmény elég mára. Még épp elcsípem a 16:35-ös HÉV-et, alighogy leülök, már indul is. Azt hiszem ezennel leveszem a kezem Budapestről is.

Miután több napos munkával megfosztottam ágaitól a halálra ítélt almafát.

Ma kidöntöttem a törzset is.
Ahogy a favágóiskolában tanítják, ékalakú kivágás a tervezett döntés irányába,

majd vágás a túloldalról. Sajnos sikerült tönkretennem a fűrész láncát is, bármennyire is odafigyeltem, sikerült belefűrészelnem egy betongöbbe, amivel egy odút korábban befoltoztak és mélyebbre ment a betontömés mint sejtettem. Kireszeltem a fogakat, de nem az igazi, ágakhoz jó, de vastag törzshöz új láncot kell vegyek a gépre.

Viszont megnyugodtam abban a vonatkozásban, hogy nem ítéltem meg rosszul a fa állapotát, mert volt egy olyan érzésem, hogy esetleg mégse kellett volna megölni szegényt, nos a törzset a felfűrészelés után amikor  az első elágazásnál kettéhasítottam, így nézett ki a belseje. Egyik fele,Másik fele.

A fő ágak meg vagy hasonlóan néztek ki belülről, vagy nyomkodhatóan pudvás volt a gesztjük. Egyedül a mellékágak tűntek egészségesnek, kérdés ez a törzs meddig tudta volna életben tartani őket, miközben a fától pár méterre lévő Balabán csatorna folyamatosan megteremti a nedves körülményeket a gombafertőzésre. Nem sokat értek a kertészethez, de én még nem hallottam almafáról ami a nádasban élt volna. Valószínűleg az alma nem mocsári növény. A mogyoróbokrok amik viszont rányomultak erre az almafára ( a szálvesszők egybefonódtak a lombkoronával)  prímán érzik magukat náddal körbenőve. Érdekes szimbiózis.

Alábecsültem ezt(is) a fanyűvést, még mindig nem másztam ki a kertészkedésből. Némi tépelődés után úgy döntöttem az egyik almafát ami a Balabán csatorna partján teljesen összenőtt egy elburjánzott mogyoróbokorral, kivágom. Ott a nedves környezetben eleve  rettenetesen gombafertőzött, öreg és amikor az első vastag ágát levágtam, belülről egészen szivacsos, rugalmasan nyomogatható pudvás volt a szerkezete, a termése se igazán volt finom, szóval elkezdtem lebontani. Lassú munka, az nem úgy van, hogy kidönti az ember és kész, le kell vágni egy vastag ágat, aztán feldarabolni, idáig láncfűrész, aztán machetával apróra a vastagját, arról a vékonyát metszőollóval egyenes szálakra vágni, ledarálni az aprítógéppel, a leollózott legvékonyabbak mennek a tábortűzbe. Amikor elfogyott, vissza a fához a fűrésszel és újabb vastag ágat levágni. Ebből a fából még hátra van két ág meg a törzs. Két napja Fábián Sanyi szomszéd lepermetezte azokat amiket már megrendszabályoztam, egy szilva, egy meggy, két almafa, neki van gépe hozzá, így barátian kisegített, mert amúgy aztán végképp nem érné meg ezekre a bizonytalan jövőjű fákra beruházni még egy permetezőgépet is. Szerencsére csak tegnap esett az eső, volt ideje rászáradni a permetlének a fákra. Kicsit vizenyős idő van, ma is ijesztgettek a felhők, de azért tudtam kint dolgozni.

Ha már alma, Sz itt épp azt  eszik de csak azt hajlandó megenni amit J előtte leharapott, ha csak úgy levág neki egy szeletet, akkor azt kiköpi és otthagyja.

Beindult a tavasz, kibújtak a hóvirágok (megírom)

a krókuszokés itt a legfontosabb a téltemető (hóvirággal vegyesen) szóval valóban temethetjük a telet, aminek épp itt az ideje, kb 3 hétre való tűzifánk van már csak.

Mos értem meg igazán a Bálint Gyuri bácsit a nemzet kertészét, amikor azt mondta a mezőgazdaságnak csak négy ellensége van, a tavasz , a nyár, az ősz meg a tél. Pár napja még belém fagyott a lélek azért nem volt ingerenciám a gyümölcsfákat metszeni, mostmeg már mindjárt késő lesz, duzzadnak a rügyek, indul a nedvkeringés. Mert ha még csak olyan titul-nagyjábul metszegetés lenne néhány vékony, tavaly óta nőtt ágacska, akkor hagyján, de ahogy múltkortájt nyafogtam ezek a több évtizede metszést nem látott fák rettenetesen elvadultak. Mutatok egy almafát ahogy kinézett tavaly.

Két napi munkába telt amíg ilyenre kaszaboltam. Persze ehhez nincs kapcsolási rajzom, érteni semmit nem értek hozzá, az Interneten kértem tanácsot egy erre szakosodott fórumon egy szakértőtől, ő azt írta, első lépcsőben levágni mindent ami felfelé nő közel függőlegesen, eszerint jártam el.

Mondjuk kicsit zavaró a háttérben a Balabán csatorna partján álló megnemmondom milyen fa, de ennyi gally jött le róla

ma egész délelőtt aprítottam láncfűrésszel, machetával, kézi ollóval, a 4 cm-nél vastagabbakat tüzelőnek ( ez volt három talicskára való), a vékonyabbakat meg az aprítógéppel felszecskáztam a komposztálóba. A nagyon ágasbogas vékonyabbak, amiket nem lehet betuszkolni a szecskázóba, kerülnek csak a tűzrakóhelyre

ha valamelyest megszárad, csak akkor gyújtok majd alá, hogy ne nagy füsttel égjen, meg akkor is csak ha nincs semmi szél, mert a guta üt meg amikor leszabadul a csőcselék a kiskertekbe és éget mindent azon frissiben, beterítve fojtó füsttel mindent ami leeben van tőle. Sajnos a délre tőlünk második szomszéd is ilyen piromániás, képes a csuromvíz faleveleket is nekiállni égetni, amikor nagyon udvariasan megkérdeztem miért teszi ezt velünk, azt mondta, értsem meg ő képtelen elviselni a rendetlenséget, még az a szerencse, hogy az uralkodó szélirány szerint tőle luvba vagyunk, szóval csak akkor bosszantó ha déli szélnél csinálja. Egy meggyfával, egy szilvafával és egy almafával vagyok meg, még két almafa van hátra, na meg rengeteg kúszó borostyán mindenfelé amit ugyancsak muszáj megrendszabályozni, mert már a létünket fenyegetik, a házra is rátámadtak. Bevallom ez az a munka amit nem szeretek csinálni, nem érzem az alkotás jellegét, mert ezek az átkok alig várják, hogy abbahagyjam, máris újabb terveket szőnek, hogy tudnának mégis felülkerekedni a korral fogyatkozó erőmön....

És megtörtént. Csütörtökön még jég fedte a víznek legalább a felét, de péntekre feltámadt a szél és délutánra egy tenyérnyi se maradt belőle. Úgy elolvadt mintha sose lett volna. Amapola meg mára mint Afrodité a habokból, kikelt az iszapágyból és vidáman úszik.

Ott távolban egy gácsér az erősek közül akik átvészelték a kemény telet.

Nem is tudom hogy találtak táplálékot, mikor vastagon befagyott a víz, de mindössze három madarat láttam jégbefagyva amikor korcsolyáztunk, azok is gondolom inkább betegség, öregség miatt pusztultak el. A természet nem pazarol, két nap múlva ami kiállt belőlük a jégből már felfalta valami, tán róka, vagy ragadozómadár. Mindenesetre nem látszik, hogy megfogyatkoztak volna a madarak, Sz amikor reggel kiszaladt egy stégre egy egész csapat tőkésréce spriccelt ki a stég alól nagy méltatlankodva, J meg lelkendezve mesélte délután, hogy miközben a kertben matatott a növényeken 11 hattyú húzott el a feje felett nagy suhogással. Még az is lehet, hogy télre elköltöztek valahová és most tértek vissza.

A szembeparton kikötött hajók körül már nem kell szivattyúval cirkuláltatni a vizet, hogy ne fagyjanak be, ők így oldották meg a védelmet amit én meg a nádtöméssel, a szivattyú is jó, csak az villanyszámával jár.

A többit holnap.

Amapola kiszabadult jégbörtönéből.

Körben elolvadt a vastag jégpáncél, a nádkötegek amik a hajót védték a jég nyomása ellen, szabadon úsznak

csak a még egyre szivacsosabb, egyre vékonyodó jégtakaró tartja egybe őket.  A hajó ugyan még szilárdan áll a kieljén az iszapban, de tegnap óta is emelkedett a vízszint vagy 5-6 cm-t és ahogy nézem a hidrológiai előjelzést, odakint a nagy-Dunán az elkövetkező két napra 2 m emelkedést prognosztizálnak, ha ide is jut belőle egy fél méter azaz megindul az energiatermelés a Kvassay zsilip erőművében, a hét végére szabadon úszik a hajó.

Nem tudom hogy van ez, de a mínusz 15-ben nem fáztam úgy mint ma reggel a nulla fokban. Minden nyirkos, köd van, a hideg meg bemászik a gallér alá és végigkúszik az ember hátán, a kezem kesztyűben is majd lefagyott reggel amikor Sz-el a rituális sétát tettük a Dunaparton. Ő persze röhög az egészen, rohangászik a levágott nádon, jégen, pedig már olvad én rá se merek menni, de őt még megbírja, kezdek aggódni, ha majd annyira elvékonyodik, hogy beszakad alatta, mi a fenét csinálok. Sajnos ahol azelőtt szaladgált, a szántóföld veszélyes, hír jött, hogy rókacsapdákat raktak ki az átok vadászok, ami agyoncsapja ami ráharap a csalira. Márpedig ez mindent felzabál, ami csak büdös hal, rothadó hús, kukacos cupák, az neki csemege és hiába próbálom tiltani, halál pontosan tudja, hogy nem szabad, ha felszed valamit elszalad vele és közbe gyorsan igyekszik befalni, nehogy elvegyem tőle. Még tavaly volt, hogy az esti sétánál talált valami nagyobb darab csontot és rohant vele mint a szél, na mondom mindjárt otthon vagyunk, a kapun nem tudsz bemenni ott elkaplak. De ezt ő is végiggondolhatta, ezért amit máskor sose csinált, besurrant a szomszéd kerítésrácsai közt és hátulról jött haza a kertek alján, kicselezve engem. Mire összetalálkoztunk a ház ajtajában már vagy megette, vagy eldugta és ott várt, igaz bűntudatos pofával. A fene gondolna egy állatról ilyen kifejezetten kognitív intelligenciát. Mert ha csak elszalad vele és csak azután jön haza amikor már megette, az egy logikus megoldás, de ő azt is végiggondolta, hogy neki velem együtt kell hazajönni a regula szerint, tehát megtalálta az egyetlen, a saját szempontját is kielégítő megoldást. Persze letoltam érte és ő pontosan tudta is, hogy mért korholom, de igazából nem voltam képes haragudni rá, pláne elfenekelni, egyrészt mert még kölyök, természetes, hogy kajla, másrészt vannak viselkedésformák amiken nem lehet változtatni egy állatnál, amik az ő szempontjából logikusak és ha az ember túl következetes ezek átprogramozásában, máshol lesz baj a jószág viselkedésével. Például van a sarkon egy ház ahol van két kutya, akikkel utálják egymást. A furcsa az, hogy az én kutyám olyan barátságos jószág, hogy mindenkinek hízeleg, ha más kutyát lát rohan oda barátkozni, de ezzel a kettővel szörnyű acsarkodást művelnek, ahányszor csak arra megyünk. Azt is tudja, hogy nem szabad, hogy erősen tiltom és annyira haragszom, hogy kijár egy suhintás a fenekére a vesszővel  érte, de ezt bekalkulálja, úgy látszik egy kiadós anyázás az ellenségekkel neki megéri. A környékbeli kutyák közül még kettővel van így, állandóan beszólnak egymásnak a kerítésen át, más kutyákkal boldogan barátkozik. Tisztára mint az emberek.

Szóval fázom. Ma délelőtt megint belevágtam a gyümölcsfákba, a szó szoros fűrészes értelmében, ebédre még a nap is elkezdett tápászkodni, de mire felébredtem az ebéd utáni alvásból, már el is tűnt. Ráadásul kedvem se volt folytatni olyan fáradt voltam a délelőtti svédtornától. Emlékszem gyerekkoromban is arról panaszkodtak mindig az öregek hogy fáznak és fáradtak... lehet, hogy én is? Mindenesetre azzal vígasztalom magam, hogy  a kertészkedés jelen esetben nem az a növénybuzerálós pepecselés, inkább a favágók tevékenységére hajaz, tán nálam fiatalabb is elfáradna tőle pár óra után