Nem is gondoltam (bár kicsit reméltem) hogy lesz érdeklődés az 1975-80 közt készült tengerész képekre. De nézve a blog olvasottságának hirtelen növekedését úgy tűnik érdemes foglalkozni vele. Továbbra is spekulálok, hogyan lenne érdemes feldolgozni és közzé tenni. Kaptam tippet, hogy rakjam a Fortepanra. Lehet az lesz, bár rájöttem, hogy szükségesnek tartanék, legalábbis egyes képeknél hozzáfűzni magyarázatot, azt még nem tudom a Fortepannál van e erre lehetőség. Látok feliratokat a képek alatt, de azok olyan tárgyszerűek, semmi személyes. Lehet, mégiscsak az lesz a legjobb, ha az anyagot részletekben itt a blogban teszem közzé, legalábbis azon részét ami "magyarázatos". A többit meg vagy a "taníttó" által javasolt Google (photos.google.com) közösségi megosztóra, vagy valami hasonlóra felraknám. Hoztam egy döntést még ez ügyben, bár macerás, de a minőség miatt kiszedem a digitalizálás előtt a diákat az üvegek közül, megtisztítom és úgy dugom a szerkezetbe, mert akkor sokkal jobb lesz a képminőség. sajnos ez azzal jár, hogy sokkal lassabban fognak felkerülni a képek ide, mert hálistennek kijavult az idő, így rengeteg dolgom van máris a szabadban, a fényképanyag feldolgozására csak az esőnapokon lesz esedékes. Ráadásul meg kell próbáljam valamiféle rendszerbe foglalni a képeket, mondjuk helyszín és idő szerint, már amennyire ilyen távlatból visszaemlékezni képes vagyok, mert sajnos a naplómat amit kezdetben még rendszeresen vezettem, később elhanyagoltam, de most már tökmindegy, mert valahol elveszett az évtizedek és költözések sokasága során.
A mindenféle alkotó tevékenységre szabadon fordítható időt amúgyis csökkenti két állandó tevékenység. Miután önként és kedvvel vállaltam fel őket egyáltalán nem panaszként mondom. Az egyik Sz a kutya. Azon túl, hogy amint kilépek a házból, a fenekemben van (kivéve amikor a lábam alatt és átesem rajta), egyáltalán nem zavarja amit éppen csinálok, nem fél zajtól, favágás közben röpködő hasáboktól, sikító szikráktól, hegesztéskor pattogó izzó szemcséktől, nos vele reggel és este rituális séta, legalább fél-fél óra ez nekem a meditációs gyakorlat is egyben. A harmonika meg elvileg napi háromszor egy óra, bár gyakran kicsivel kevesebb mert elfáradok tőle fejben, szétesik a koncentrációm. Érdekes tapasztalatokra tettem szert ezzel a zenéléssel. Azt gondoltam egyszerű agyammal, hogy az úgy van, hogy az ember belekezd egy számba és addig gyakorolja amíg tökéletesen nem megy. Aztán ha megvan vele akkor kezdi a következőt. Aki netán zenész olvassa ezen soraimat most biztos kacag, ahogy én is megmosolygom már pár hónap előtti önmagamat. Több sebből is vérzik az induló elméletem amivel belevágtam a zenélésbe. Először is egy számot nem lehet "tökéletesen" megtanulni. Nincs is olyan, hogy tökéletes. Még az sincs, hogy minden nap valamivel jobban játszom el ha sokat gyakorlok. Ami van (jóesetben), hogy átlagban minden héten jobban játszom mint az előzőn és mondjuk úgy egy hónap elteltével már nagyon érzem a különbséget. A haladás amúgy nem lineáris, kezdetben gyorsabb majd egyre lassul, olyan mint egy exponenciális görbe, mely folyamatosan közelíti az x, vagy y tengelyt, de sose ( szóval a végtelenben) éri el azt. A zenével is csak végtelen gyakorlás után lehet eljutni a tökéletesig. Ez az első szám a "La Partida" összerakása után még nem volt számomra világos, félre kellett tenni a számot olyan nyekegős állapotban és újba kezdeni, majd amikor ezzel (Schneewalzer) eljutottam egy egészen tűrhető állapotig, visszatértem az elsőre. Azt kellett szomorúan tapasztalnom, hogy gyakorlatilag elfelejtettem! Viszont két nap alatt jobban ment mint amikor abbahagytam. Ez úgy 10 napja volt és mindkét számmal sokat fejlődtem ezalatt. Azóta felváltva gyakorlom mindkét zeneszámot, plusz a rutin skálázást és az ujjgyakorlatokat. Utóbbiban sokat fejlődtem, egészen a legutóbbi időkig bennem volt a rettegés, hogy a korom miatt az agyam nem lesz már alkalmas arra, hogy elsajátítsa a két kézre való odafigyelés a szelektív parancsadás megtanulását. Úgy tűnik lassan ez is oldódik. Tehát pl megy a "C" dur skla két oktávon át oda-vissza jobb és bal kézzel fel és le egyező és ellenkező irányban is, pedig elsőre úgy éreztem, hogy "na ez nem fog menni". És érdekes módon pár nap alatt megvolt. Sokat javult a jobb kezem könnyedsége is. Oldódott a kezdeti görcsös "nyomkodás", pattogósabbak és pontosabbak az ujjaim. A heti tanáros leckékkel erre a hónapra leálltunk, mert Á is gyakorol az április 7.-i akadémiai diplomakoncertjére, meg közben nyelvvizsgázik is. De nekem hálistennek nincs szükségem, hogy az idomár hajtson, hajtom én magam, egy hete teljesen egyedül belevágtam egy új számba a neve (mitteszisten) "Amapola". Találtam egy biztató példányt belőle a neten, nem virtuóz, szóval nem elborzasztó a kezdő önmagam számára, azzal biztatom magam, hogy pár héten belül fogy így menni. https://www.youtube.com/watch?v=OkGB7x4IwJE Persze a végső cél az, hogy legalább így https://www.youtube.com/watch?v=4LeLtSoNHoE menjen.
Most, hogy példákat kerestem a neten belebotlottam ebbe az előadóművésznőbe, nos ő elég komoly fórral indul hozzám képest ami a kezdő zenész életkort illeti. https://www.youtube.com/watch?v=XF7DPveRuGY
Visszatérve a tavaszra. A házban teljesen leálltunk a fűtéssel már. A télikert ismét bizonyított, napenergiával befűti a házat, csak egyszerűen ki kell tárni az ablakokat amik a nappaliból az üvegházra nyílnak. A hajón is csak azért kell esténként kevés fával begyújtani, mert túl jó hőszigeteléssel építettem meg, a nappali napsütés nem tudja eléggé átmelegíteni a belső tereket. Mindenesetre a lényeg, kihúztuk a telet a tűzifakészlettel, még maradt is belőle egy kevés jövőre.
Akit érdekel még egy kis olvasnivaló,http://mno.hu/cinkosakinema/nyilt-level-botka-laszlonak-2391433 nekem a Puzsér nem kedvencem, de ezzel amit itt írt mindenben egyetértek. RP akinek Ausztráliába elküldtem a linket, válaszában Margaret Thathert idézte “The problem with socialists is that sooner or later they run out of other people’s money.” (azaz előbb-utóbb elfogy nekik a mások pénze)
Pihenésképpen J virágai a kertből.
