Hajónapló

Úgy tűnik végleg vége a nyárnak. Tegnap délutánra befelhősödött az ég és estére erős széllel megjött az eső is. Egyelőre nem hűlt le nagyon a levegő, de ahogy a prognózist nézem naponta csökkenni fog néhány fokkal, szóval holnap- holnaputánra már vagy 10 fokkal lesz hidegebb mint a múlt hét vége felé volt. Jóleső  érzéssel dőlök hátra, mindent befejeztem amiben zavarna a rossz idő, felkészültem a télre, tornác zárások készek, téli tüzelő felvágva szárad már egy éve, szóval nem maradt elvarratlan szál a nyárról. Nem tudom mondtam e, hogy Amapola vizsgáját elhalasztottam a jövő évre, idén ezzel sincs teendőm. Ha megleszek a rendcsinálással kiveszem a vízből a Tequilát, berakom az "esernyő"  alá és kitalálok neki egy rendesebb kormányt a jelenlegi helyett. Szóval jól állok. Keményen gyakorlok a harmonikával, Á, az idomárom azt mondja, hogy jól haladok, gyorsabban mint a szokásos tanítványai, remélem nem csak udvariasságból mondja. Merthogy néha elfog a kétely, hogy a korom miatt nem leszek e képtelen fejben megfelelni a kihívásnak. Ugye ezen a hangszeren külön játszik a két kéz, ami az agymunka kettéhasadását is igényli. Abban bízom, hogy a koromból eredő hátrányt szorgalommal kompenzálhatom.

Régóta készültem erre, de ugye most az események, meg Vombatus kommentje  aktuálissá tették a dolgot. Arról van szó, hogy Amapola  két parti fához van elől ipszilonba kikötve. Ez a HSZ  szerint tilos. Mármint élő fához kötni. Mondjuk ez is olyan szabály amilyet  primitív országokban kell hozni, ahol az embereknek nincs agyuk, ezért képtelenek maguktól megfelelő döntést hozni, így az államnak kell helyettük gondolkodni. Mert értelmes emberek nem kötnek ki csenevészekhez több tonnás hajót, viszont akár egy 15 tonnásat is ki lehet anélkül kötni egy legalább 50 éves, méter körüli törzsátmérőjű fűzfához, anélkül, hogy ez akár a fára, akár a hajóra veszélyt jelentene. De ugye szabály az szabály, amikor még költözködőben voltunk ide és még szinte korlátlan  hozzáférésem volt kedvezményes áron különféle bontott acélanyagokhoz, csináltam a Kvassaynál fent a Főlak ( azóta megszűnt lakatos cég)műhelyében, ahol a nagy horgonyt is készítettem, 10 cm átmérőjű, vastagfalú acélcsőből két másfél méter hosszú cölöpöt, egyik végén hegyesre, másikon befenekelve, rajta füllel, hogy majd ezeket verem le a partra kikötni. Na azóta is kerülgettem, rakosgattam a vasakat a kertben, de mindig volt sürgősebb dolgom. Hát ma nekiálltam leverni őket. Először is 10 mm átmérőjű betonvasat lefúrtam, hogy kitapogassam ne legyen gyökér az útban, aztán nekiálltam bekalapálni a földbe a cövekeket. Elővettem a "népszava" kalapácsot. Ritkán használom ezt a "kis helyest". Nos a gerontológiai vizsgálódás részeként megállapítom, hogy a kalapálásban is  megmutatkozik az öregedés. Amikor ezt a szerszámot megvettem még alatta voltam az ötvennek. Balatonudvariban építettem nyaralót és a hatalmas sziklákat törtem vele darabokra amiket a pincegödörből kitermelt a markoló. Akkoriban erőből olyan 14-15-öt tudtam vele sújtani mielőtt elfogyott az oxigén. Ma tíz volt a rekordom, de 6-7 ütésenként álltam meg üzemszerűen pár percre pihenni és bizony le kellett ülnöm olyankor. Mintha nehezebb lett volna ez a kalapács mint 30 évvel ezelőtt volt. Képes voltam elővenni a mérleget, és tényleg! Annakidején 10 kilósnak vettem és most 12 -t mutatott a mérleg.

Szóval beütöttem a cölöpöket és mert nem volt kedvem bajlódni a fuxolással  "békakörmökkel" rögzítettem a drótköteleket. Imígyen néz ki a két cövek a kikötőkötéllel, a képeken látszik, hogy a fákon a három évi  rájukkötésnek nyoma se látszik. (a földtől 10 centire volt rajtuk a hurok)

Ilyen hosszú akármit nem könnyű leverni, kellett építsek egy emelvényt  a kezdetben, mert amikor másfél méter kiáll a földből annak a tetejét a talajon állva maximum csak kocogtatni lehet magastartásban. Meg kell mondjam elég is volt mára a feladat, délután már csak tettem-vettem, a 6-7 ütés  átlagban 10 centivel vitte lejjebb a cönköt ez minimum 150 sújtás a Samuval, elég is volt mára.

Van egy gyanúm. Mármint a rendőrségi kihallgattatásommal kapcsolatban. Pár napja nagyon közel ment el Amapolához egy rendőrmotoros. Elképzelhető, hogy valami bajuk lehetett a hajóval, bár miután köszönve integettem nekik, barátságosan visszaintegettek, de ugye rendőrnél ki tudja? Valaki azt mondta, hogy őt figyelmeztették, hogy egy stéghez csak egy csónaknak szabad kikötve lenni, erre van valami előírás. De jogszabályt ő se tud. Nos az én stégem körül, ha szigorúan vesszük, ugye 4 vízi eszköz is van. Ismer valaki ilyesfajta korlátozó szabályt?

Vasárnaptól csupa rosszat mond a meteorológia. Igyekszem a "külterjes" dolgaimat lezárni. Nagyon jól állok amúgy. Miután a polikarbonát csikicsuki tetőkkel végeztem, ma bekereteztem azt az 1 m2-es polikarbonát lapot ami a napkollektort fogja fedni a hajón. Egyelőre félreraktam, mert ez már csak jövőre fog üzemelni, ráér, csak azért csináltam meg a keretet, hogy ne foglaljon helyet az alu F profil szálban, így a falhoz simulva elvan tavaszig a télikertben. Miután az üregkamrás polikarbonát lapokat méretre vágva szállították, de egész tábla méretet kellett kifizessek, a maradékokat is átadták. Lett több, elég nagy maradékom, amikből csináltam terven felüli oldalburkolatot a tornác északi oldalára ahol valamivel többet mint egy métert kinyúlik a ház déli oldalán túl. Eredetileg ezt nem szándékoztam lezárni, mert a ház védi az uralkodó szélirányból de ha már itt volt egy csomó maradék anyag, csináltam belőle egy szélvédőt ide is, ártani nem árt, úgyis el kell valahova rakni az anyagot, miért ne legyen akkor már haszna is? Miután ezzel délutánra megvoltam, belekezdtem egy újabb mísz dologba, elég régóta halogatom, de most már hogy minden sürgősebbel megvagyok, nincs mentségem magam előtt a további kerülgetésére a feladatnak, szóval teljes és átfogó rendcsinálás következik szerszám és anyagok vonatkozásban a sufniban, a tornácon, a télikertben az "esernyő" alatt és a házban. Az ilyen nagy rendezésnek jótékony és kevésbé jótékony eredményei szoktak lenni. A jó az, hogy előkerülnek majd rég elveszettnek hitt dolgok, a kevésbé örömteli meg az, hogy utána az ember jódarabig nem talál meg semmit, amit régen csak úgy becsukott szemmel is megtalált. De muszáj, hogy még a tél beállta előtt minden a helyére kerüljön, mert az is gyakori volt, hogy valamiről amit tudtam, hogy "itt kell lennie valahol", de sehol se találtam (ettől meg tudok bolondulni amikor hajt a meló), illetve aminek eddig nem volt "helye"szóval hol ide, hol oda rakosgattam, annak végre legyen.

De "nemszeretem" munkát végeztem tegnap és ma! A házban volt az egyik szobában, amit leginkább én használok egy heverő. Nagyon kényelmes, régi fajta, de csak egyszemélyes. Miután ebbe a szobába lehoztam a padlásszobából a dupla ágyat, ez feleslegessé vált. Két éve nagy fáradsággal felhúztam a tornác mennyezetére, hogy ne foglaljon helyet, mert sajnáltam kidobni, ugye "még jó lesz valamire". De már a tornác mennyezetén is fogytán a hely, be kellett lássam, hogy ezt a heverőt soha nem fogjuk használni semmire. Ahhoz már nem igazán szép, hogy értékesíteni lehessen, elajándékozni meg nincs kinek, amúgy a fuvar többe kerülne mint amennyit ér, szóval pusztulnia kellett. Szétbontottam. Nem egyszerűen szétvertem, hanem a készítéséhez képest fordított sorrendben lebontottam, mert kíváncsi voltam, hogy is csinálták régen a kárpitosok. Azt kell mondjam elképesztő precizitás volt egy ilyen egyszerű tucatbútorban ami olyan 50  éve készülhetett. Minden kézi munka volt és hagyományos anyagokból. Fa korpusz okuméból és mahagónival furnérozott forgácslapból.  Fa kereten farost alaplap, rajta epeda-rugó, zsákszövettel borítva, sarkokon vattázva,  rugókon vatelin borítás, azon körbe kézzel varrt szegéllyel afrik réteg ( az afrik az kókuszháncs, ifjú koromban amikor a lányok még nem borotválkoztak "odalent", a fanszőrzetnek is az volt a népszerű neve), arra rátűzve vastag afrik tömés, azon ismét vatelin, majd egy vékony vászon precízen  körbevarrva és végül a bútorkárpit. Erre az ágyra vigyáztak, nem volt kiteknősödve, sehol egy törött rugó és a kárpiton sehol egy tisztátalanság. Komolyan mondom sajnáltam. Sajnáltam azt a magas színvonalú kézimunkát, amit valakik, azóta alighanem rég meghalt mester, meg a tanoncai beleöltek és most én elpusztítom a kezük munkáját. Legalább ebben a pár sorban had emlékezzek meg róluk. 

Két 15 kilós kutyakaja zsákot töltött meg az afrik.

Ez a vatelin, alul a textilek.

Ez a tűzött afriklap.

És végül a hibátlan epeda.

Nem tudom ilyen minőségű bútor készül e még manapság.

Más. Múlt héten bementem a hajózási felügyeletre, mert lejár a jövő hónapban a hajólevelem, vizsgáztatni kell a hajót. Azt hittem leülök amikor a jelentkezési lapon megláttam mibe kerül, 87000 Ft. De csak azért ilyen "olcsó", mert éppen 12 m hosszú, ha egy centivel hosszabb lenne, akkor már 111000 Ft-ba kerülne. Elhalasztottam a vizsgát jövő év tavaszra, úgyse megyünk addig a hajóval, így nyerek fél évet, meg spórolok a vizsgadíjra. Remélem nem emelik jövőre az árat. Azért elképesztő az összeg, mert pl. autóra ennek a töredéke a vizsgadíj, pedig ott erre fenn kell tartani egy komoly műszaki állomást. Aki nem tudná, a hajó vizsgáztatása meg annyi, hogy jön a hatóság képviselője, felolvassa az adott hajóméretre előírt kötelező felszerelések listáját, ellenőrzi azok meglétét és hogy nem járt e le a szavatosságuk és vége. Nagyjából 5-6 perc, plusz ugyanennyi a papírmunka.

Megint más. Jön ma a póstás és tértivevényes levelet hoz. De nem szeretem az ilyet! Legritkábban jelent jót, na most se. Tanúkén idéznek szabálysértési ügyben a budapesti központi vízirendészetre öt sorban ( ebből  három sor a személyi adataim), a lap többi része, úgy 30 további sor a fenyegetés, hogy ha nem jelenek meg akkor annak milyen súlyos következményei lesznek. Semmi info, hogy miről van szó, minek kéne utánagondolnom, netán magammal vinnem, ha már tanúskodni hívnak. Na felhívom őket telefonon, illetékes ( ales.) elvtársnő házon kívül, de aki felveszi a telefont kérdezi miben segíthet. Mondom az ügyiratszámot, azt mondja sajnos telefonon nem adhat felvilágosítást, de ugye van nekem az RSD-n egy hajóm. Mondom "igen". Na azzal kapcsolatban van valami, mindenesetre a hajóval kapcsolatos papírjaimat hozzam majd magammal. Szóval alighanem magam ellen kell majd tanúskodnom, alighanem valaki feljelentett valamiért. Nos nem tudom milyen szabályt sérthettem meg, de elhatároztam (J már balhézik érte), hogy miután tiszta a lelkiismeretem nem fizetek egy vasat sem, ha megbüntetnek leülöm. Börtönben még úgyse voltam, majd mesélek a blogban róla, jövő hónap 17-én lesz a kihallgatás. Csak úgy eszembe jut, hogy 3 éve ellopták az autómat a lányomtól, akinek odaadtam használatra, két évig nyomoztak ismeretlen tettes ellen, miközben a tolvaj összes személyi adatát megadta a rendőrségnek a lányom, mert vevőként jelentkezett és a gyerek kijegyzetelte a személyijét mielőtt az elvitte az autót,  volt három tárgyalás amire a tetteseket pórázon hozta ki a büntetésvégrehajtás, mert jelenleg is ülnek egyéb ügyben, de ítélet még nincs. Szóval muszáj valahogy rendet tenni, nem akarom magam nagyon belehergelni, de lehet, hogy most épp velem kezdik.

Na ez a projekt is kipipálva. Immáron nem fogja nekem behordani a tornácra a munkaasztalomra a havat a szél.  Ez a téli állás.

Ez meg a nyári.

Még majd kell szabjak 5 db két méteres stánglit nyári álláshoz kitámasztónak, ezek helyett az alkalmi pálcikák helyett, de ez ráér akár tavaszig is.

Más. Korábban említettem az öregedésprojektet. Adalékok azoknak akik kíváncsiak a jövőjükre, szóval, hogy (szerencsés esetben, mert meggyőződésem hogy én rettenetesen szerencsés vagyok) hogy fog alakulni az életük, mire számítsanak hetven pluszosan. Nem fog a fejem. Nem csak úgy általában hülyülök, azt a jelenséget mindenki ismeri, ha máshonnan nem, idős családtagjain tapasztalva, hogy ha hirtelen kell valami eszembe jusson, leginkább egy név, vagy valami más adat, ami amúgy "itt van a nyelvem hegyén", akkor belép valami gátlásféle és jusztse jut eszembe. Csak percek, netán egy óra (vagy egy nap) múlva. OK ez rendben van. De az, hogy ha valami újat kell megjegyezni, azzal vért izzadok. Mint most a harmonikával. A kezemmel hálistennek nincs baj, de a fejem... Ugye én a beatnemzedék reprezentánsa vagyok, egy ember  a nagy (de)generációból. Tehát 18 évesen csépeltem a gitárt de akkor is hanyagoltam az elméletet, az ember elvan azzal a 12 akkorddal, igazából akkor is a gitározásból a gitárkészítés ragadta meg leginkább a figyelmemet, tizenvalahány éve amikor feltörték a picerekeszt anyámnál, el is lopták az első saját gyártmányú elektromos gitáromat. De most a harmonikát nyúzva szembesültem azzal, hogy MUSZÁJ kottát olvasnom. Na mondom mi az nekem, két oktáv hangjait G és F kulcsban ( violin és basszus) kicéduláztam kis kártyákra, egyik oldalon a hangjegy képe, másikon a neve, kutyasétáltatás, közben, vagy napi munka közben lapozgatom. Első nap megtanultam hatot, második nap hozzávettem még hatot, ugye 5 nap alatt menni fog az egész. DE! Negyedik nap elfelejtettem amit az első kettőben tanultam, illetve elkezdtem keverni a G és F rendszer hangjait. Siralmas. Úgy tűnik az öreg agy új ismereteket ugyan elsajátít még, de adatszerű inputokat már nem, vagy csak nagyon nehezen rögzít. Persze nem adom fel, de mindenki igyekezzen olyasmivel mint pl a nyelvtanulás, ami végülis lényegében szavak memorizálása, hogy ne halogassa, mert egyre nehezebb lesz, ahogy öregszik.

Ha már öregedés. Van aki még nálam is nagyobb mázlista. Kedden nálam járt a Schopper Tibi, aki 25 éve elhajózott felfelé a Dunán ( lefelé a Jugoszláv háború miatt nem lehetett), leküzdöttek Katival a feleségével 408 zsilipet és így átkeltek három vízválasztón és közel 4 hónap múlva kilyukadtak a Földközin. Már ez is egy rendkívüli utazás volt, előttük utoljára Párizsban saját hajójával a "Hableány"-nyal Széchenyi Ödön járt 1867-ben. Aztán megjárták Spanyolországot, Olaszországot és végül Görögországban kötöttek ki, ahol bejárták a szigetek sokaságát és végül le is telepedtek Kiladán, egy kis halászfaluban.( Itt találkoztak Jonathan olvasómmal, aki ott tatarozza a Smiley nevű hajóját http://kishajo.jimdo.com/hajonaplo/2016/) Tibor sokat mesélt és elég sok viszontagságban volt részük, nem a tenger, nem a viharok, nem az időjárás, hanem csakis és kizárólag a valamennyi érintett ország ostoba bürokrata hatóságaival való állandó küzdelem során. Ugye ők még a gengszterváltás hajnalán indultak, nem voltunk EU tagok (kis lecke azoknak az idiótáknak akik úgy gondolják jobb lenne nekünk ismét kívül a kerítésen), már az is nagy trükközésbe került, hogy legyen egy olyan bankkártyájuk amire idehaza megy Tibor nyugdíja és külföldön tudnak vele vásárolni. Persze csórók voltak, ami azon túl, hogy kellemetlen, minden, nálunk módosabb nemzet szemében eleve utálatos. Ezt valamennyi lusta, tohonya hivatalnok éreztette is velük, bár a legtohonyább a spanyolországi magyar konzul volt aki négy hónapon át elfelejtett intézkedni amikor kirabolták őket. Nem élhettek azzal a lehetőséggel, hogy beálljanak a drága marinákba, ingyen kikötőhelyek meg meglehetős gyéren vannak és azóta is fogyatkoznak, miközben a helyi hatóságok gyakorlatilag kényszerítik a hajósokat a fizetős marinák igénybevételére. Szóval Odüsszeusz óta sokat változott a világ. Mindazonáltal Tibor vitalitása csodálatos, életerős aggastyán, 83 éves kora ellenére fürgén mászott fel-le a hajókra amiken át kellett kelni ahhoz, hogy csónakba szállva át tudjam hozni a HÉV állomástól a szigetünkre, szóval ezt teszi a hajózás az emberrel, meg az a rengeteg munka amit most is végez, gyakorlatilag azért van ingyen kikötőhelye, villanya, vize Kiladában, azon túl, hogy szeretnivaló egyénisége miatt a görög hajóépítő, kikötőüzemeltető család befogadta, mert megdolgozik érte.

Beköszöntött az ősz. Pénteken akkora zivatar volt, hogy a túlpartot nem lehetett látni. Este még a napkollektor által napközben felmelegített, kb 35 fokos vízben zuhanyoztam, de alighanem ez volt idén az utolsó ilyen, szombaton, már be kellett kapcsolnom a villanybojlert. Szombat délelőtt piacoztam, délután, meg vasárnap nem lehetett zajongani a szomszédok felé önként vállalt hétvégi csendfogadalmam miatt, bár nagyon viszketett a markom, mert már csak az egyik szárny volt hátra a tornác bejárat tolóajtóból. De sajnos a polikarbonátot keretező "F" profilt csak sikítóval tudom vágni ( persze lehetne kézzel fűrészelni, de azért azon már túlvagyunk így a gépkorszakban), így maradt a pihenés. De ma befejeztem. Így néz ki becsukva

És így amikor kinyílik.

A történetéhez hozzá tartozik, hogy részben ez is recicling, mert amikor megvettük a házat, volt benne egy gardrób szekrény, amit felszámoltam, hogy az alapterületével megnöveljem a fürdőszobát amikor a válaszfalakat lebontottam és újakat építettem. Nos ennek a szekrénynek volt egy görgős, függesztett  dupla tolóajtaja, aminek a fém alkatrészeit elraktam, hogy tán egyszer majd jók lesznek valamire. Hát most jött el ez az "egyszer". Még pénteken kiegészítettem a meglévő tetőimet az "esernyő" és a tornác között egy kis plusszal

és milyen jól jött, mert e pillanatban is zuhog az eső, még a kutya is bekéredzkedett amikor bejöttem délután, olyan randa idő lett, sűrű esőfüggöny viharos széllel égzengéssel.

Hát rendes velem az Öreg. Rákentem az utolsó két keretre az utolsó réteg fehéret, ezzel kész a festés végre. ( kénytelen voltam a hátsó kertben még egy munkahelyet csinálni, mert így is rettentően elhúzódott a festés a száradási idők miatt)

És amikor megszáradt a második réteg is, szóval teljesen vége volt a festésnek AKKOR elkezdett esni az eső. Hogy a kedvemért megvárta az ősz bekapcsolását, ez egészen hihetetlen. És nem először tapasztalok részéről ilyen figyelmességet. Köszönöm Uram!

A bejárati tolóajtók keretei már szombat óta várják, hogy beablakozzam őket, még várniuk kell egy kicsit, mert a biciklipótkocsi felfényvisszaverőzése, hátsó villogó lámpa felszerelése, beelőzött. De az is kész. A villogót tartó lemezt két randalírozott fejű műszercsavar tartja, így nappali üzemben leszerelhető. Csak érdekesség képpen a műszercsavarokat még technikumban esztergáltam 17 éves koromban műhelygyakorlaton és elraktam párat, hogy még jó lesz valamire egyszer. Most van az az "egyszer".

Kipróbáltam sötétedés után, vakura így reagál. 

Persze hogy nem lett kész a tolóajtó. Hét végén nem illik zajongani, ezért nekiálltam esővédő huzatot varrni a bicikliutánfutóra. A varrógép (ráadásul bent a házban) mégse csinál olyan zajt mint kint a sikító. Az ok, ami miatt erre szükség van az, hogy mindezidáig akkor használtam a pótkocsit amikor piacoztunk, bevásároltunk, azzal mindig ki lehetett várni a jó időt.  De most a harmonikaórára ezzel fogom vinni a hangszert, az pedig meghatározott napokon van, ha esik, ha fúj, fel kell készüljek mindenre.  Vettem a bringához magamra eső poncsót is, mert van ugyan vízhatlan ruhám több is, de abba beizzad az ember ha tekerni kell közben. Ezt a ruhadarabot még tengerész koromban Amszterdamban figyeltem ki, ott esőben is bringázik a nép és mindenkin ilyen "malaclopó" volt. Azt hittem az eltelt 40 év alatt nálunk is elterjedt, de egy fenét. Direkt felutaztam Budapestre és végigjártam több kerékpárszaküzletet és "outdoor" sportboltot, de mindenütt csak a fejüket csóválták. Miközben a boltok tele voltak méregdrága bringás divatcikkekkel. Valahogy úgy néz ki, hogy nálunk a kerékpár még mindig inkább divatcikk ( na jó esetleg sportszer), mint jármű.  Végső tanácstalanságomban felhívtam a Papót ( Csabai Gábor, amúgy a Tilos Rádió kurátora) ő IGAZI bringás és tudtam, hogy neki van ilyenje, hát megtudtam tőle, hogy az EGYETLEN hely ahol ilyet kapni az a MOM park pincéjében lévő Tchibo kávézó!  Nem vicc! Odamentem és vettem egyet. Na aztán még az utánfutót körberaktam fényvisszaverő prizmákkal és amikor este használom (merthogy akkor vannak az órák, nyáron még csak világos van 6-7 órakor, de sajnos nagyon hamar eljön az az idő amikor már délután négykor sötét lesz) még rá fogok tenni egy extra nagy, három LED-es piros villogót. Miután pont csúcsforgalomban fogok bringázni a főutakon, lányom példáján okulva alighanem felveszem a bukósisakot is. Ezt idáig csak robogóra használtam, amúgy sí lesikló sisak. Szóval ezzel telt a hétvége, meg kentem a festéket a keretekre ahogy száradtak, hálistennek remek az idő MÉG, de jön az ősz meg a tél is sajnos, pedig úgy megszoktam az esős tavasz után a jó időt. De amire megjön a zegernye, ajtó ablak a helyén lesz. Egy projektet elhalasztottam. Ez a polikarbonát "esernyő" északi és nyugati oldalának lezárása kamionponyvával, talán nem lesz rá igazán szükség. Ha a tolóajtó meglesz a tornácon akkor az a hó és falevél fúvást megfogja, tán nem lesz szükség a ponyvára. ha mégis, akkor megrendelem méretre, felrakni nem nagy ügy. Sajnos magam nem tudok már ponyvát szabni, hegeszteni, mert az csak fent ment a Kvassaynál, ahol a gumicsónakos Feri ( http://www.gumicsonak.hu/) műhelyében hétvégeken amikor ők nem dolgoztak kedvemre garázdálkodhattam, használhattam a nagy ipari varrógépet, nagyfrekis PVC hegesztőgépet, meg a több négyzetméteres szabászasztalt. Hát így telt a hétvége meg a mai nap.

Ma felhívott a Schopper Tibi, aki vagy 20 éve hajózott el Budapestről a Dunán saját építésű hajójával és a Duna, Majna, Rajna, Szajna, Földközi tenger útvonalon megtalálta élete "Ráckevéjét"  Kiladát, egy kis görög halászfalut, ahol a parton álló hajójában él feleségével. És ugye van párezer mérföld tengerpartja Görögországnak és van párszáz halászfalu ezen a parton, de "természetesen " pont ide érkezett Jonathan kommenttársunk a katamaránjával ( amit "természetesen" ugyanúgy hívnak mint a kutyámat, csak ő Smiley-nak én meg Szmájlinak írom)  http://kishajo.jimdo.com/hajonaplo/2016/junius/ és azonnal egymásba botlottak. Nos egy hónapra haza szabadságolta magát Tibor és ez alkalommal megtisztel látogatásával, várhatóan jövő hét kedden.

Lassan a végére érek a rengeteg ( ha jól számolom 7) vaskeretnek, ma összehegesztettem az utolsót, egy réteg szürke alapozót rá is kentem az egyik oldalra. A festés elég lassú, a 15 x 15-ös zártszelvény ugyan nem nagy felület, de a keretek nagyok, négy kerti szék tetejére rakok keresztben 1-1 hosszú lécet, erre fektetem egyenként őket és mindig meg kell várni amíg megszárad egy oldal, aztán megfordítani, azt is lekenni, kétszer alapozni, kétszer zománcozni és csak négy székem van, illetve helyem sincs igazán több, szóval egy keret oldalanként 4 réteg szer 2 =8 szor 7=56 kenés, közben száradási idő még napon is legalább 4 óra. Na ez a lassú. Mindenféle trükköket eszelek ki, pl a vasakat már összehegesztés előtt egyszer lealapozom, csak a végeket hagyom festetlenül, mert ott úgyis leégne hegesztéskor a festék. Még szerencse, hogy az idő továbbra is remek, esőtől nem kell tartani, még a reggeli harmat is hamar felszárad, a fedél alatt az asztalon lakatolok, kint a füvön festek, vasárnapra szeretném már legalább a tolóajtót készre csinálni. Na majd kiderül.

 Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=NsgPdmBYUX0

Állítólag holnap hozzák a több mint két hete megrendelt üreges polikarbonát lapokat. Hiszem ha látom. Mondjuk nem égetően sürgős, szerencsére (úgy érzem) messze még a tél, de jó lennemár befejezve látni egy s mást. Merthogy kész a tolóajtó két szárnyának, és  a három 1,70 x 1,30-as oldal lezárásnak az acélszerkezete. Kétszer lealapoztam, szárad, holnap rámegy még mindegyikre legalább egy réteg fehér zománc, ha fent van a második akkor már csak az "üvegezés" (polikarbonátozás? ilyen szó még nincs) van hátra. A hátsó lezárás azért érdekes lesz ez 2 x 1,70, még nem tudom, csak remélem, hogy nem fog nagyon hajladozni kitámasztott állapotban. Hóteherre nem kell méretezni, mert télen függőlegesen lóg, csak nyári üzemben működik úgy mint egy ferde előtető.

Kellemes meglepetés a jó idő, hétfőn még úgy tűnt vége a nyárnak, hideg volt és esett majdnem egész nap. Figyelve a meteorológiát, vasárnapra ütemeztem a kürtőskalács sütést, vasárnap úgysem lehet zajongani sikítóval, ezért "agolszombatot"rendeltem el (tengerészek még emlékeznek mi az), J bedolgozott 2 kiló lisztet, feltekerte a  "Judit- és Lacifára" ( azért mert tőlük kaptuk őket) én meg felváltva sütögettem őket. Lett vagy 8-10 darab, én két napig azt reggelizem, vacsoráztam és a barátaink is kaptak belőle, szóval "nem rohadt ránk". Jövő héttől járok hetente egyszer harmonikaórára, ő fog tanítani. https://www.youtube.com/watch?v=LJx0Tydk5_E  Azóta  már harmadéves zeneakadémista.

Kész a tolóajtó acélszerkezete, le is festettem kétszer alapozóval. Sajnos nem hozták ezen a héten (sem) a megrendelt üreges polikarbonát lapokat, így nem tudom befejezni. Sebaj, a tél, amikorra kell majd igazán, szerencsére még mesze van. A projekt része még a tornác déli és keleti oldalának speciális lezárása, ide olyan lapokat fogok csuklósan felfüggeszteni, amik nyáron felnyitva tetőt, télen lehajtva átlátszó lezárást biztosítanak hófúvás ellen. Ugyanis az elmúlt télen volt, hogy a szerszámaimat az itteni munkaasztalon reggelre hóból kellett kikaparjam. Na ilyen nem lesz többet.

Mai ajánlatom  https://www.youtube.com/watch?v=2cNnajhj5ts Hát nem gyönyörű?

Köszönöm mindenkinek aki volt kedves bátorítani, jókat kívánni a naplóíráshoz. Többször gondoltam rá, hogy abbahagyom, mert általában késő este jutok hozzá, amikor végeztem a napi ezzel-azzal, pihennék már inkább, azt hiszem látszik is az aktivitásom csökkenéséből, hogy egyre kevesebb kedvem van hosszas beszámolókhoz. Határozottan fáradt vagyok estére. Ráadásul a naplóírás mellé, a korábbi esti ejtőzés helyett bejöttek feladatok, két fix program lett, az egyik a kutyasétáltatás, nem sok, de amikor az ember már elnyújtaná a napi munkában megfáradt tagjait akkor neki kell állni visszaöltözni és megindulni a jószággal. De nem panaszkodni akarok, mert olyan megható, hogy már vár a lábtörlőn, amikor villanyt gyújtok az előszobában, húzom a bakancsom, már vigyázzban ül  és amint kilépek az ajtón, rám néz várakozóan, csak annyit mondok "megyünk" és máris vágtat a kapu felé. J néha veszekszik vele, mert van pár szokása, amivel nem tud kibékülni, gödröket ás a kertben és hát...hogy is mondjam megjelöli a virágokat, de nem tudok rá igazán haragudni, mert pl a barátnője a Nelli, vele egy idős ivartalanított szuka, akivel remekül eljátszanak, rohangásznak, birkóznak, valahányszor találkozunk, szóval Nellivel rendszeresen járnak kutyaiskolába, mégis Sz az engedelmesebb. 

Másik, lefekvés előtti program a gyakorlás a harmonikával. Ez egy óra minimum, de inkább valamivel több. Annyira elfáradnak a kezeim a végére, hogy alig van erőm bepattintani a harmonika záró patentjeit, mielőtt visszarakom a tokjába. A hangszert kiköltöztettem a hajóra, ott nem zavarom J-t a skálázással, mert én ugyan határozottan élvezem, hogy egy ici-picit minden nap jobban megy, de kívülállónak idegtépő lenne hallgatni. Az Internetes lecke negyedik részének a végénél tartok, megkínlódtam a jobb kéz szóló és a bal kéz basszus játékának összehangolásával. Miután külön-külön már egész jól ment a bal- és jobb kéz játék, eltartott vagy két hetet mire nagyjából tegnapelőttre első alkalommal sikerült a C dúr skálát két oktávon át fel és lefelé a helyes ujjrenddel lejátszani úgy hogy közben bal kézzel a gombokon helyesen játsszam a C-Cdúr-G-Cdúr- C-Cdúr...stb kíséretet. Ha netán valaki kíváncsi rá, itt https://www.youtube.com/watch?v=Wfb0SuD7aLY  látható és hallható 7:00-tól 7:40-ig. Na ebben a 40 másodperc (ráadásul nekem még nem megy ennyire magabiztosan) játékban benne van eddig egy hónap munkám. Ami 7:40 után van az szó szerint még a "jövő zenéje". Kezdetben egészen elcsüggedtem, ami amúgy semmilyen feladatnál nem jellemző rám, de erőt öntött belém, hogy elmentem a ráckevei harmonika zenekar egyik próbájára és láttam, hogy a fele csak egy kézzel játszik, jobbal billentyűzik, a bal keze "néma". pedig ők rendesen fellépnek, szóval "igazi" zenészek. Én persze a szokásos maximumra törés jegyében kétkezes akarok lenni, pedig itt a példa hova el lehet jutni egy kézzel  https://www.youtube.com/watch?v=Zc1ZXm-rFLA . A bal kéz csak a fújtatót kezeli. Ja a basszust meg játssza a gitár mi? Ha valaki kérdezi miféle zenéket akarok játszani, ha már...szóval ha eljutok ODA, hát ilyesmikre gondolok.  https://www.youtube.com/watch?v=WyXYBTBapRU  https://www.youtube.com/watch?v=bWay7VQ_lZM (Mondjuk ez a hangszer nem a "tangóharmonika" {aminek igazából semmi köze a tangóhoz, csak valahogy a magyar nyelv így különbözteti meg a szájharmonikától amit gyerekkorom angyalföldi népe csak  pofagyalunak nevezett}, ez a bayan, orosz hangszer, a zongorabillentyűs "nyugati" típusú harmonikával ellentétben kromatikus gombos billentyűzete van a jobb kéznek.) Szóval azzal nagyjából tisztában vagyok, hogy ebben az életemben erre  a szintre https://www.youtube.com/watch?v=hmTG9wTfrzk  már nem fogok eljutni.

Néha van olyan érzésem, hogy csak úgy írok magamnak és senki nem olvassa már ezt a blogot. De ma pl. felüdülés volt olvasni egy soselátott kommentelőt. Mattrica kijavított, hogy az egyik képen az amit én Komar mopednek néztem az  valójában Simson suhl (sr2e). Ezek szerint mégiscsak olvas valaki!

Közben dolgozom a következő projekten. Arról van szó, hogy az uralkodó szélirányból, É, ÉNy felől fújó szelek mindig telehordják szeméttel a ház bejáratát a tornác nyugati, nyitott oldalán át. Ide készítek egy polikarbonát ( hogy ne fogja le a fényt), kétszárnyú gurulós tolóajtót, amit majd behúzunk, ha az őszi viharok idefújják a parti fűzfa utálatos apró, összegereblyézhetetlen leveleit. 

Kis körséta a motorkerékpár szekcióban.

Gyerekkoromban ilyennel jártak Budapesten a motoros rendőrök.

Ez egy Simson, csak nem az a robogó amit mi ismertünk.

És ifjúkorom Danuviája, Csete Bandi barátomnak volt ilyenje, rettegve mentünk végig vele a Soroksári úton az akkor még üzemelő malmokba bekanyarodó, flasztekövekből kiálló, sikamlós vasúti síneket hegyesszögben keresztezve.

Komar robogó.

És egy szovjet robogó ("cirilül" nem beszélőknek "Verhovina"), méghozzá eredeti kifogástalan állapotban.

Az örök, a felülmúlhatatlan klasszikus, a robogók ősapja, úttörője.Hadimotorosok. Elsőre azt hittem Ural, a szovjet BMW koppintás, de nem, ez eredeti.És ha már "hadi", akkor itt a gulyás fő a gulyáságyúban.

( Azt tudjátok mért füstöl a kórház kéménye? Mert fő az egészség!)UAZ őszinte felirattal. Ez is ismerős, katonaként ugyan raj GAZ-zal jártunk, de ilyen UAZ-zal hordtuk a sárkányrepülőket hajdanán a Hármashatárhegyen.Van hadihajó is, egy szépen megtartott aknásznaszád, szívesen megnéztem volna, mert emlékeim fűződnek a hajóhoz, de szombaton a járón két... ezek után kevéssé szimpatikus hölgy orrát magasan tartva közölte, hogy "majd holnap", vasárnap meg nem volt rajta senki. Hát akkor lányok dugjátok fel magatoknak! Én még SOHA nem mondtam senkinek aki a hajómra kíváncsi volt, hogy jöjjön holnap, pláne nem értem, mert ők azért hozták ide, hogy mutogassák.Ez már as ma hadserege, sivatagot járt egység, volt fegyver és felszerelés bemutató is, de az engem hidegen hagy.Ki ne emlékezne rájuk? Kései ifjúkorom URH-s járőreinek ezerötös Ladája.Az igazi ifjúkorom favoritja a Volga '69-ből.Gazdája viaszos kencével fényesíti, olyan mint újkorában, de mint elmondja számolatlan sok munkaóra van benne amíg ilyen lett.A Trabant egy kicsit "csalós", mert ez már nem az "igazi" kétüteműhanem már a négyütemű, VW motorral,  kelet-nyugat összeborulása előtt közvetlenül. Mindenesetre parádésabb mit amikor a gyárból kikerült.

De ha már német, itt van egy igazi régi autó egy DKV junior.

Í

Ez volt az utolsó autó, amit az AUDI gyártott az előtt mielőtt Németországot kettévágták volna. A két rendszer életképességét pontosan jelezte az, ahogy az országhoz hasonlóan kettévágott gyárban alakultak a modellek. 30 év múlva az Audi lett amilyennek a Mercedes versenytársaként megismertük, az NDK meg eljutott az 1000-es Wartburgig. Nos ami a két autó közti különbség az a két rendszer közti is. Nagy kár, hogy mára, egy ígéretes kanyar után, ismét autokratikus, hülyék vezette gazdaságot üzemeltetünk, de ez már nem az én gondom.

Ha már szó esett a Mercedesről, itt van egy gyöngyszem járó motorral, csendesen zümmög.

Az az autók fejedelme a Rolls.

Hajómodellek is vannak, méghozzá működők.

G is kicsomagolta a sajátját.

És száguldozott vele egy jót.Ha már modell, van itt pár érdekesség, sürített levegő helyettesíti a gőzt az antik gőztraktor makettben

mely cséplőgép modellt hajt. Még gyerekkoromban is láttam ilyet élőben, amikor apám levitt Pátyra mert az aratáskor az esőzés hatására megdőlt, kombájnnal betakaríthatatlan gabonát kézzel aratták a katonák, meg a gyárakból levezényelt munkások.

A korai '70-es években még láttam ilyeneket Angliában közlekedni.

Hogy a légi járművekből is legyen valami, amikor sárkányrepülni tanultam ilyen Góbék voltak még Hármashatárhegyen az oktatógépek vitorlázóéknál.

A végére hagytam a kedvencet, ilyen volt az első saját autóm, '72-ben (CY 2433) csak pirosban. ( nem korhű, két krómozott cső hiányzik a fényszórók mellől).

Hát ez volt a hétvége, vasárnap délután szépen hazahajóztunk J-vel és kikötöttünk a helyünkön. Szép weekend volt.

Hogy azért hajózzunk még egy kicsit, kitaláltam, hogy a hétvégi "nagy bulira" menjünk hajóval. Ugyanis szombat-vasárnap a ráckevei parti sétányon, ahol a piac is szokott lenni, oldtimer járművek bemutatója volt, zenés esemény keretében. Amapola ugyan ( építőjét kivéve) nem "oldtimer", de sebaj, érkezzünk stílusosan hajóval! A hajó engedélyezett létszámát alaposan túllépve, vendégekkel megrakodva eldobáltuk a köteleinket és komótosan körbehajózva a Kerekzátony szigetet ( hogy a vendégek élvezhessék az utazást ami amúgy azért nagyon rövid lett volna) kikötöttünk Golenár Feri kikötőjében a sétány végén. Így a kétnapos eseményt a helyszínen követhettük. Alant kis képriport.

Korán keltem (mint mindig) és még reggeli előtt kisétáltam, hogy a szombat délután felvonult járműveket a felkelő nap szembefényénél tudjam megörökíteni.

A Csepel 344-es teherautóról mindig apám jut eszembe aki ilyet vezetett és nyaranta a rövidebb utakra magával vitt. Ez volt az a teherautó, ami MINDIG működött amikor katona voltam (1969-71), miközben a ZIL-ek, Roburok állandóan bedöglöttek.

Ez már a D 450 nyergesvontató, olyan modern típus volt, hogy amikor megjelent apám már nyugdíjas volt.

Csepel 700 (Bulldog) tűzoltóautó. A kép vasárnap reggel készült, szombat este még bőszen szerelte a kuplungját könyékig olajosan az alatta fekvő gazdája. Azt mondta, hogy ez sajnos ennek a típusnak konstrukciós hibája. Mindegy, akkor is szép. Akárcsak ez a gyönyörűen restaurált 20-as busz.

De jó lenne felszállni rá és hazamenni Angyalföldre ahol anyám várna ebéddel!  De inkább felébredek. :(

Ugorgyunk! ( ahogy Pósalaky úr mondá) Íme egy ékszerdoboz traktornak kimunkálva. Minden csillog-villog rajta, mintha most jött volna ki a gyárból. 

Pedig hát hol van már az a gyár?

Egyáltalán, az az ország??

Tessék nézni ezt a kárpitosmunkát!

Persze nem minden traktor ilyen szépen felújított, ez a D4K, a hajdanvolt magyar ipar legerősebb bikája kicsit ütött-kopottacska, viszont ezt alighanem most is használják.

Van benne "testvéri" alkatrész is

Ez a védőrács már egészen biztosan nem gyári.

A "csettegő" szekció.

Van honvédségi változat is.

Hú, mégegy D4K traktor! Hogy nem vettem idáig észre?! Ez ráadásul földet is mozgat!

De zoomoljunk csak kicsit kifelé!

Na hát ezért. De most látom, már holnap van és nekem még lefekvés előtt skáláznom kell a harmonikán ( komolyan veszem a tanulást,. minden nap lefekvés előtt legalább egy órát gyakorlok) holnap...izé szóval ma este folytatom a beszámolót.

Na ez is megvan. Említettem, hogy egy olyan szerkezetet spekuláltam ki, amivel a Mákvirágot az "esernyő" alá fel lehet függeszteni. Az, hogy ott legyen az Ervin ötlete volt amúgy. Szóval csináltam egy olyan billenthető izét, amire ráhelyeztük a csónakot és egyedül fel tudtam emelni a magasba, így nem foglal többé értékes helyet a földön. Merthogy szándékom szerint télre be fogom hozni ide a fedél alá a Tequilát, mert új kormányt akarok neki csinálni ahelyett a gányolmány helyett amije most van és amúgyis minden négyzetcentiméter fedett hely aranyat ér, spórolni kell vele.

Az ott hátul az íves tető alatt a kis csónak.

Kényelmesen elférek alatta, a fejemet se kell lehúznom.

J meg aztán pláne elfér.Most látom Sz is beóvakodott a képbe, nem kell izgulni, nem épp J lábát locsolja le, csak vakaródzik a jobb hátsó lábával.

Fantasztikus ez a polikarbonát "esernyő". Hol vannak már azok a nyomorúságos idők amikor félszemet az égboltra függesztve dolgoztam a szabad ég alatt és ha elkezdett csepegni az eső, szélvész sebesen pakoltam el a szerszámokat, ponyváztam le a munkaasztalt. Most meg szakadó esőben szabtam a vasakat, hegesztettem, mitsem törődve az időjárással. Amikor eljött az ebédidő, csak leraktam ami a kezemben volt és bevonultam a házba táplálkozni. Minden maradt ott és úgy ahol abbahagytam, nincs pakolás, idő és energiavesztegetés. Mondjuk megint hideg van, délután nem is volt kedvem kimenni dolgozni, mert az eső mellé viharos szél is lett, már tervezem az esernyő nyugati és északi nyitott oldala köré télre a sátrat. A túra meg a hajónapló írás miatt elmaradt harmonikaleckéket próbálom bepótolni ( ez az ocsmány idő pont erre való), megy a jobb kéz, megy a bal kéz, de ha mindkettőt egyszerre próbálom az eredmény siralmas, egyik se megy. Addig erőltettem amíg begörcsölt a bal alkarom, kénytelen voltam abbahagyni.

Itt egy kis olvasnivaló, Varró Pista nagy útra készülődik. http://utazasmuveszete.hu/2016/08/ahogy-eljutottam-addig-hogy-vitorlassal-akarok-foldet-kerulni/

0:21 van. Varró István (http://ibex.uw.hu/) rákérdezett, hogy "Olvastam, hogy ennyi volt idénre a túrázás. Az rendben, hogy haza mentetek a rossz idő elől, de miért nem indultok el újra? Még lesznek jó idők." Nos az a helyzet, hogy, bár ez volt az elképzelésem, de nem lesz belőle semmi. Elkényelmesedtem. Bevallom jó volt hazaérkezni, meg ez a hely itt ahol élünk a szigetünkön, egy egészen speciális hely. Itt élni olyan mint egy folyamatos vakáció. Ha panelban laknánk, vagy a régi lakásban a kies Chichagoban, a Hernád utcában, biztos más lenne a hozzáállásom. Az imént pl kiraktam a karosszékem a stégre és onnan néztem velünk srévizavé a túlparton, a kastély előtti parkból fellőtt augusztus 20.-ai tűzijátékot. Mellettem J, lábamnál Sz (ellentétben sok más kutyával egyáltalán nem idegesíti a durrogás, méla közönnyel bámulta a felröppenő színes alakzatokat), utána szokásos esti sétára mentünk...valahogy nem kell nekem már ennél se több se jobb. Most pl kisétálok a hajóra és lefekszem aludni, hát nem frankó? Jóccakát!

Nem mentegetőzni akarok, de azért nem henyélek most sem. (bár sokat nézek olimpiát) A következő projekt egy olyan szerkezet, amivel az "esernyő" ívelt polikarbonát teje alá úgy tudom felbillenteni a Mákvirágot, hogy alatta legyen állómagasság, így nem foglalja a helyet a talajon. Az erre szolgáló szerkezet elkészítéséhez szükségem volt egy nagyon nagy munkaasztalra amin a szükséges acélszerkezetet össze tudom hegeszteni. Ezért a stég bontott anyagából csináltam egyet.

8.-án hétfőn este mit sem sejtve tértünk nyugovóra. A hajó egy kicsit jobban viháncolt mint előző nap, azt is láttam partraszálláskor, hogy emelkedett a vízszint, de ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Pedig kellett volna. 24 óra alatt másfél métert emelkedett a Duna vízszintje. Hajnali fél háromkor erős rángatásokra ébredtem. Mint kiderült J már régóta fent van és retteg. A megnövekedett vízmennyiség jelentősen felgyorsította az áramlás sebességét és érdekes módon a korábban kiengedett hosszabb horgonylánc nemhogy csillapította volna (minden tanítással ellentétben) a hajó mozgolódását, hanem a horgonyzóhelyünk speciális adottságainak következtében ( kis sziget mögötti erős turbulencia) még növelte azt. A hajó megindult oldalt, teljesen keresztbe állt a folyásirányon, majd amikor kifeszült a lánc egy hatalmas rántással átvágott az ellenkező oldal irányába, ahol megismételte ugyanezt. Így ment ez folyamatosan, úgy percenként, vagy tán még sűrűbben jelentkező rángatásokkal, de olyan erőssel, hogy kapaszkodni kellett, hogy az ember talpon tudjon maradni. Ennek fele se tréfa. Az ember ugye bízik a saját maga készítette horgonyban, bízik a 10-es láncban, bízik a saját készítésű láncstopperben ( nem a horgonycsörlő tartja a láncot, hanem egy szerkezet ami közrefog egy láncszemet), de az, hogy úgy 18 tonnányi tömeg percenként ekkorát ránt mindezen, az idegtépő dolog, senkinek nem kívánom az érzést. Az emberben felmerül, hogy valami törik, szakad és akkor a hajó elszabadulva rohan a sötétben, verődve parttól partig, törik kormány, hajócsavar és még a fene tudja mi történhet. Felöltöztem és elszántam magam egy motorindításra, bár a vaksötétben fogalmam se volt, hogy miképp húzok horgonyt ilyen rángatás közepette és állok megnyugtatóbb helyre, már ha egyáltalában találok olyat. Egyelőre J-t nem alarmíroztam egy manőverhez, lett egy elképzelésem, nem a valaha is tanultakból, mert ilyen tapasztalásom soha nem volt és még a Kádár féle "Hajósmesterség" című könyvben se olvastam hasonlót ( pedig abban még a dobóháló kötése is benne van), inkább csak spekuláltam. Kihajtottam előbb egy keveset a kormányt balra, hogy a biztonságosabbnak vélt, mélyebb vízzel kecsegtető jobbpart felé távolodjak el a turbulens áramlás tengelyétől. Majd gyorsan visszatekertem, mert a helyzet rosszabbodott, villámsebesen kezdett a hajó teljesen keresztbe állni. Erre  megpróbálkoztam jobbra kihajtani. És csoda történt. A hajó az enyhén jobbra kihajtott kormánnyal jobbra ment a horgonylánc vonalától, azt szinte teljesen merőlegesen keresztbe az áramlásra kifeszítette, majd megállt a balpart fáihoz egészen közel, távol az örvénylő rohanástól. A kormány finom állítgatásával, de mindvégig jobbra állásban a hajó mozgása tökéletesen megnyugodott, létrejött egy önszabályozó erőrendszer, a horgonylánc a hajó orrát erőteljesen balra húzta, míg az áramló víz okozta kormánylapátra ható erő a hajó farát ugyancsak balra nyomta,  azaz az orrát jobbra kormányozta.  Amelyik erő volt éppen erősebb, addig fordult a hajó abba az irányba az áramlás hossztengelyétől, amíg létrejött ismét az egyensúly. A hajó szép nyugodtan állt a sebesen rohanó, de a sziget turbulenciájától nem zavart lamináris áramlásban, hossztengelyétől mindössze tán ha 5-10 fokokat legyezgetve mindenféle rángatás nélkül. Persze mindeközben eszelősen figyeltem a mélységmérőt, mert az egész megoldás sarkalatos pontja az volt, hogy mennyire van vízmélység a balparton, de szerencsére 3,90-nél  megállt a csökkenés. Egy darabig gyönyörködtem benne, hogy milyen szép nyugodtan ( valahogy úgy éreztem, hogy elégedetten) viselkedik a hajócskám az éjszakában, majd visszavetkőztem és bebújtam az ágyamba. J ekkorra már békésen aludt és én is azonnal elaludtam a nagy ijedtségre ( igen, kicsit én is be voltam sz@rva, csak feléje mutattam blazírt közönyt), fényes délelőtt volt mire felébredtem.

Az izgalmas hajnal után békés nappal következett. Viszont a rádió folyamatosan ijesztgetett a szerdától várható erős lehűléssel, plusz záporral, zivatarral, viharos széllel. Ha csak ketten lennénk, bármit átvészelünk, van vizünk, villanyunk kajánk, olvasnivalónk, keresztrejtvényünk és Scrabble-ünk, de az állatkert nem boldog a bezártságtól, a kutyát meg naponta legalább kétszer partra kell vinni dolgavégezni, na ehhez meg nekem nincs kedvem zuhogó esőben, viharban csónakkal. Végülis itt vagyunk a "kertek alatt".  Gyors elhatározás, rövid konzultáció J-vel és irány Tass. Az este 7órás zsilippel kelünk át az RSD-re, Makád magasságában még egyet éjszakázunk horgonyon és másnap még szép időben kikötünk az "anyakikötőben" a házunk előtt. A piactér előtt elhaladva SP készít rólunk egy kis filmet, kár, hogy csak okostelóval készült, az automata nem tudja megfelelően túlexponálni az ellenfényes képet, de azért látszunk. J kormányoz én meg pöffeszkedek a hokedlin a hátsó felépítmény tetején. Hát ennyi volt az idei túra.

https://www.youtube.com/watch?v=rKDV0AMXAoE&feature=youtu.be

Szóval ott tartottam, hogy vasárnap és Rácalmás és minden szép. Délután vendégeink voltak, leslie hun olvasóm és kedves családja nézték meg a hajót. Azt hiszem tetszett nekik, szóval nemcsak udvariaskodtak. Miután megvolt hozzá a létszám, gyorsan kihasználtam őket és segítségükkel meg a Mákvirággal visszahordtam a bringákat a hajóra. Hát igen nálam minden látogató kockáztatja, hogy befogom valami melóra.  Másnap 8.-án hétfőn J-vel (aki immáron bízik benne, hogy a jószágokat magukra lehet hagyni a hajón őrizetlenül) kettesben kicsolnakáztunk egy városnézésre. Mindenki akivel csak beszéltünk a Jankovich kúriára hívta fel a figyelmemet, mit megnézendő helyi fő nevezetességre. Hát akkor odasétáltunk. Üdítő maga a város is. Szép tiszta rendezett, bár előző nap amikor Szmájlit sétáltattam egy mellékutcán ( mérges kutyák laknak errefelé, ezt a jámbor jószágot a minden portán gyakran kettesével őrködő kutyák valami egészen érthetetlen őrjöngő csaholással követték a kerítések mögül ahogy haladtunk végig, ez valami helyi kutya tömeghisztéria lehetett, Ráckevén soha nem tapasztaltam ilyet se más, se az én kutyámtól), szinte minden harmadik-negyedik öreg vályogház düledezett, a kapukon tábla ELADÓ felirattal. De a szemre főutca Esze Tamás utcán haladva  csak egyetlen összedűlőfélben lévő házat látok. Amit nem látni, embert. Ez is valami helyi sajátosság lehet, jó lenne kérdezősködni, mert a GPS navigátorom "eltévedt", de nincs kitől, mintha elnéptelenedett volna a város, persze ez lehet jó jel is, mindenki dolgozik, szóval van munkahelye, a Hankook felszívta a helyi munkaerőket.

Nagyon szépen rendbehozott komplexum. Szálloda a központi épület, a kisebb, gondolom eredetileg gazdasági épületek, istállók, cselédházak, kiszolgáló melléképületek lehettek azok melyek most kisebb-nagyobb tárgyalók, konferenciahelyiségek. Minden épületen márvány tábla hirdeti, hogy  a felújítást mely cég végezte és hogy ez mikor történt. Talán  legnagyobbon a tábla valahogy így szól ( sajnos elfelejtettem fényképezőgépet vinni, ezeket a netről vettem) "Magyarország célba ért program keretében, felújítva 2007-ben, az EU és Magyarország kormánya, valamint az önkormányzat segítségével." Jó lenne, ha így lenne (Mármint hogy célbaértünk. Én nem így érzem.). De az én negyed évszázad során szállodaüzemeltetésen tréningezett szemem észreveszi a baljós jeleket. A  kijavítatlan repedéseket, a felfagyott járólapokat, a sok zárt ajtót, legyen az kiállításszektor, vásártér, tárgyalóterem. Nincs vendég (magyarul kuncsaft), hiányzik a pezsgés, azaz a bevétel, ezért van az, hogy Magyarországon hiába épül meg valami szépen, nagy erőfeszítések árán, ezért nincs pénz karbantartásra. Ahol egy felfagyott járólapot nem ragasztanak vissza, ott a következő télen majd négyzetmétereken fog felfagyni és itt már ennek vannak jelei. Az árnyékban szünidős diákmunkások (vagy közmunkások?) játszanak az okostelójukkal, mások vidáman beszélgetnek, a fűben kerti szerszámok hevernek, meglehetősen "vezetetlen" állapotban vannak itt a külsőkörleten az alkalmazottak, alighanem megfelelő középvezetőkre se jut pénz. Egyik konferenciaépület ajtaján felirat, "Népszavazás rendezés felkészítő rendezvény". Kérdezem az egyik fűben ücsörgő gyereket, hogy milyen rendezvények szoktak itt lenni.

-Hát esküvők..meg ilyenek.

-És gyakran?

-Igen most is lesz valami.

-Mikor most?

-Augusztus 20.-án.

Mondja ezt a "most"-ot 8.-án. Egy rendezvényekre szakosodott létesítmény ha nincs hetente legalább egy, de inkább két bevételdús eseménye, legfeljebb csak vegetál, nem tudja kitermelni a fennmaradásához szükséges költségeket. Mondjuk itt, ha minden ajándékpénzből épült, nem kell bankkölcsönt törleszteni, ez hatalmas előny. De akkor sem lehet büntetlenül zárt ajtókkal vendéglátást üzemeltetni. És itt jutok egy általam alapvetőnek gondolt, Rácalmáson messze túlmutató nehézség gyökeréhez. Itt van ez a gyönyörű kisváros. Méltán érdemelné ki a turizmus érdeklődését. A hozzá vezető vízi úton áramolhatnának ide a felüdülni vágyó Dunatúrázók, fellendítve a helyi vendéglátást. Ehhez rengeteg pénz elköltése után rendelkezésre áll az infrastruktúra is. De egy kikötőt azért kell zárva tartani, mert ha valaki beleesik részegen a vízbe a stégről, akkor a hatóság büntetni fog mert nincs kikötőőr. Mert ugye a szabály az szabály. Ugyanez az ember beeshet büntetlenül partról, ladikból, hídról, de kikötőből nem. Tele van a magyarok feje kényszeres öszeesküvéselméletekkel, minden bajunk okozói a zsidók, a cigányok, 40 év "kommunizmus", (ugye a ruszkik már 20 éve kimentek, rájuk már nem lehet rákenni a bajainkat), de az, hogy nálunk MINDEN központi erőfeszítés arra irányul, hogy ha lehet SEMMI ne működjön, az amióta én élek változatlan. Magyarországon szinte semmit nem szabad, de az a kevés amit mégis az viszont kötelező. Ez az ország úgy van kitalálva, hogy minden akaratot kioltson egy másik. Ha nem megy állami akarattal, akkor ugrasszuk úgy össze a jóembereket, hogy egymást tegyék lehetelenné. Aki valamit akar tenni, az eleve gyanús. Betértünk kenyeret venni a rácalmási Pomothy (bocs én csak úgy hívtam "Pumukli" https://hu-hu.facebook.com/pomothyuzlethaz/) boltba. Az emeleten kifogástalan élelmiszerbolt hatalmas kínálattal, simán elmenne egy osztrák üdülőfaluban. Hol van már a falusi "népbolt", itt csak kenyérből van vagy nyolcféle és J aki nagyon vágja az árakat, azt mondja az árak olcsóbbak mint Ráckevén a Liedlben. A földszinten meg cukrászda és mellette söröző, remek volt a fagyi, minden cukrásztermék, ahogy a fenti boltban árusított pékárú is, helyben készül, de csak mi ketten ültünk be, rajtunk kívül sem a boltban, sem a cukiban teremtett lélek nem volt.  Egy város ami méltán lehetne felkapott turistacélpont, mindene megvan hozzá, mégis pang. Mert abból csak látszatbevétele van az országnak, hogy a népszavazásrendezvény otthagy valamennyi pénzt  egy terembérre, az igazi bevétel az lenne, ha a német fogorvosok, mérnökök, Dunajárók konferenciáznának a kies Jankovich kúriában. Én tagja voltam annak az egyhetes " bejáratós" autóbuszos síkirándulásnak, amit a Vörös Október MGTSz turizmus melléküzemága szervezett az akkoriban magyarok számára teljesen ismeretlen ausztriai Murauba valamikor kb 35 éve. A seggünket kinyalták a labancok, meg is lepődtem, mit zabálnak rajtunk. Ők tudták. Azóta a TSz melléküzemágból Pegazus Tours lett, Murau pedig gyakorlatilag a magyar síelőkből él. Ezt a munkát minden vállalkozásba be kell tenni, az államnak meg az lenne a dolga, hogy ne homokot szórjon a csapágyakba, hanem olajozza a gépezetet. Na ez még (úgy 1000 éve) nem megy nekünk. Folyt köv. holnap.

Ma végre szép idő van. lenne egy csomó dolgom, de annyira ellustultam, hogy semmi kedvem hozzá. Inkább hívom J-t, hogy menjünk vitorlázni. De nincs kedve, inkább mosogat, meg füvet nyír, így aztán Flórát, a tartalékot viszem. Folytatom a túra naplót.

Augusztus 7. vasárnap.

Partra visszük a kerékpárokat. Nem egyszerű a dolog, csónakba rakni, kievezni, kirakni. Azt a megoldást választom, hogy előbb kirakom a kikötőpontonra. (ez a szép  kék nagy kikötő számtalan műanyag hordóra erősítve úszik a vízen). Ehhez kievezek egy kötéllel amit megkötök a kikötő közepe tájt egy bikára, majd ezen a kötélen húzva, a horgonyláncon meg engedve "átvádolunk" ( azt hiszem a régi dunai hajósok így hívták a gép nélküli, a folyó folyásával segített manővert) a kikötőpontonra, majd oda kirakva a bringákat visszaállunk horgonyra. Valamennyi horgonyláncot visszahúzok a sokból ami így lekerült, de nem annyit amit most leengedtem, ennek később még következménye lesz, de ezt most még nem sejtettem. Szóval kint vannak a kerékpárok a kikötőn, de itt jön a gond, ez a kikötő a part felől zárva van. De még hogy zárva van! Minden emberi leleményt bevetett a tervezője, hogy a bejárat megkerülhetetlen legyen ( azért a kilincs le van görbére taposva, szóval már megpróbáltak arra lépve átmászni a kapuján), előtte korlát, körbe kerítés, párkány nélkül, hogy ne legyen a lábnak támasz körbemászni, a tetején meg rendesen kihegyezett vastüskék hereszaggatónak, elriasztandó a felül kerülőket. Itt átkelni, pláne kerékpárt emelgetve lehetetlenség, így mégiscsak kénytelen vagyok csónakkal kiszállítania bringákat, egyszerűbb lett volna helyből ezt tenni. Az alanti képen már a kihajózott járműveink láthatók a kapu mellett.

Rejtély, hogy miért kell ennyire őrizni egy ennyire  nem használt kikötőt, de megígérem el fogom árulni a végén.

Kerékpárral indulunk a vadregényes erdőbe, itt minden természetvédelmi terület, egy partról kiabáló jóakaró felhívta a figyelmemet, hogy vigyázzak, mert időnként kidől egy fa, amit a hódok elrágtak, megköszönöm, bár nem tudom hogy kell vigyázni, hogy ne dőljön rá egy fa a hajóra, ha épp akkor rágta el a hód. Látszik, hogy sok pénzt költöttek a hely rendbetételére, pl az erdei tanösvény mellett ilyen szintű hatalmas pihenő található, de az is látszik, hogy miután megépítették, karbantartásra, állagmegóvásra már egy fillér se volt, úgy egy- másfél évtized alatt elmállott, sok címeres tégla ellopódott, korlátfa alkalmi tüzelővé alakult, bozótot körbe senki nem irtja, hozzá vezető ösvényt benőtte a csalán. A valaha szépen festett, igényes képekkel illusztrált tanösvénytáblák kifakultak és még kész csoda, hogy nincsenek olvashatatlanra összegraffitizve, a fiatalság alighanem  (ez esetben hálistennek) utál kirándulni, így csak a természetes elhasználódás pusztítja az értékeket.

De az erdő gyönyörű, a hódok nyomait kutatva kilukadunk a nagy-Dunánál a sziget másik oldalán, na ez lenne az a bejárat ami már nem bejárat hódilag.

Persze minden természeti szépség halálos ellensége az istenverte kib@szott horgász, aki ha halrablás közben nem tudja tökéletes szemétdombbá változtatni a környezetét a sporttevékenysége alatt elfogyasztott sörök dobozaival, csalitápos zacskóival, kukacos dobozaival, végül ürülékével és használt seggtörlőpapírjaival, akkor nem is lenne elég sikeres a napja.

Szóval szép volt az erdei barangolás, bár a teljes tanösvényt nem tudtuk végigkerekezni, mert utunkat állta egyhelyütt egy megkerülhetetlen sárdagonya, de így is szép kirándulás volt. Ez a szépen kivitelezett igényes faépület csoport nem messze a használ(hat)atlan kikötőtől, felkeltette a figyelmemet. Mint tapasztalt (örökös) építkező, azonnal felmérem, egy ilyen komplexum megépítése nem két fillérbe kerül, vajh mire való? Az ablakokon át kajakok látszanak, a homlokzaton lévő evező is azt mutatja, hogy ennek valami vizisport centrumnak kéne lennie, de hol vannak a vizisportolók? Vasárnap van, tegnap meg (mit tesz Isten) szombat volt, egy teremtett lelket nem láttunk az egész két napon, néhány motorozó horgászladikon kívül a vízen ezen a forró nyári hétvégén! Tudom tapasztalatból azt is, hogy amit használnak sportcélra, az (hacsak nem futballstadion) többnyire lepukkant épület, sportköri tagdíjakból fenntartott ínségszállás, viszont (pláne szezonban) nyüzsgő élettel teli, itt meg palota, zárva, lélek se be se ki. Mi van itt, kísértetfalva?? Ciánozták a víziközönséget? Azért van itt valami ami némi támpontot ad. 

Szóval valakik mertek nagyot álmodni. Lett egy kikötő, meg egy csónaktároló a belga autóbuszsofőrök adójából. Csak az nincs aki használná. De mért nincs?? Itt van ez a földi ... na jó vízi paradicsom és sehol egy boldog élvező.  Némi fényt derít a rejtélyre helyi lakos olvasóm, aki családjával együtt meglátogat bennünket a hajón délután. Szóval szerinte a kikötőt azért nem használja senki, mert nincs engedélye. Azért nincs engedélye, mert ahhoz kéne a jogszabály szerint kikötőőr, de arra meg nincs pénz. Másnap, hétfőn viszont kinyílik a kikötőkapu és munkálkodik egy ember sikítóval a pontonon, mások szemmel láthatólag felügyelik a tevékenységet, na kimegyek nyomozni a rejtély után. Megtudom a barátságos idegenektől, hogy a kikötőt azért kell zárva tartani, mert ha valaki bemegy és balesetet szenved az nagy baj. Hajók meg azért nincsenek rákötve, mert nem hajózik ide (rajtunk kívül) senki. Itt helyben meg senkinek sincs olyan hajója ami ide kötni való lenne. 10 éve elkészült, azóta gyakorlatilag használatlan. Illetve használják a kikötőt a kajakosok, kenusok, csak azok most épp valahol máshol vannak. Nos ezt már én teszem hozzá, ez a kikötő, pont alkalmatlan sporthajóknak, mert magas, azoknak egy a vízből 20 centire kiálló és mondjuk negyedekkora tutaj kell a ki-beszálláshoz. Ez a kikötő, motorcsónakoknak való, a Magyarországon szokásos 5-8 méteres motoros túrahajóknak, de ha zárt kapuk várják őket akkor biztos nem fognak ideszokni. Erre, más rácalmási élmények ismertetése után még egy sommázatban vissza fogok térni. Folyt. köv. holnap.

Tehát ott tartottam, hogy augusztus 6.-án szombaton  bekanyarodtunk a rácalmási bejáróba. Vadregényes part, magas víz, sebes szembeáramlás. Kicsit meg is lepett ez utóbbi, mert arra számítottam, hogy a fő meder széléhez hasonlóan gyenge lesz az áramlás. De erről szó sincs. Alighanem az a helyzet, hogy a felső bejárat tölcsér alakú, sok vizet gyűjt, ami összeszorulva a keskeny ágban felgyorsul. Bizonyos szempontból szerencsés is, mert annyira azért nem gyors, hogy nehéz legyen legyőzni, viszont miután tapogatódzva keresem azt a bizonyos fenékküszöböt aminél esetleg fennakadhatunk, a fenékhez mérten egészen lassú menetben is megfelelő a kormányhatás, mert a vízhez képest viszont robogunk.

Át is mentünk gond nélkül a zátony felett, örvénylő vizet hagyva magunk után.

Gond nélkül érkezünk Rácalmás kikötője elé.

Hüm...de miért ilyen üres? Senki nem köt itt ki? Errefelé nem laknak hajósok? Horgász ladikot többet is láttam bejövet, kikötve, meg használat közben is, de mire ez a monstre kikötő, ha senki nem használja? Ha ez így megy akkor én rákötni se merek, ki tudja mi lehet az ok? A rejtélyen töprengve horgonyt dobok a szigetre vezető hídtól nem messze egy ki szigetecske alatt. ( a képen látszik, hogy milyen piszokul szabálytisztelő vagyok, még a fekete gömböt, ami a horgonyzást jelzi, is felraktam, pedig alighanem én vagyok az egyetlen aki használja)

( erről a helyről később ki fog derülni, hogy nem volt a legjobb hely, de ez még arrébb van) Amikor előzetesen tudakozódtam a rácalmási viszonyokról, jelentkezett leslie hun olvasóm, aki helyi lakos és ellátott tanácsokkal, többek közt megadta a helyi hajós és horgász egyesületek vezetőinek telefonszámát. Most felhívom a hajós főnököt, megkérdezni, hogy nem vagyok e itt útban valakinek, bár semmi  nem tiltja itt a horgonyzást, de  nem szeretnék  ellentétet senkivel, ez itt Magyarország, ahol mindenkinek szerzett jogai vannak, melyek erősebbek a törvénynél, jut eszembe megboldogult Rehák Balázs barátom aki a "Bagó"-val lehorgonyzott Harta előtt a meder szélén éjszakázni, mire megjelent egy horgász csónakkal, hogy takarodjon innen, ez az ő helye. Megnyugtatnak, hogy ha csak nem állok be a sójába maradhatok amíg jólesik. Ez jó hír. Mondjuk az hamar kiderül, hogy a hely egyáltalán nem egy ideális horonyzóhely. A képen bal oldalt látszó mini sziget, mely félúton van a kikötő és a túlpart közt, maga alatt a sebesen áramló vízben erős turbulenciát kelt, mely folyamatosan lengeti a hajót a horgonyláncon. de bízom a láncomban és a 37 kilós Rocna (koppintás) horgonyomban. A kikötő pontonra nem merek ráállni, igazából nem vonz az sem, hogy ha elmegyünk a hajóról a városba, minden lődörgő bejöhet a hajóra ( akkor még fogalmam se volt, hogy a kikötő milyen szinten van kulcsra zárva), az állatok meg kimehetnek szabadon kószálni, engedélyt se kértem rá, hogy rákössek, a parthoz közelebb meg csónakkal kijáráskor kitapasztaltam, hogy rendkívül legyengül az áramlás, ha átállnék oda és fúj egy erősebb keresztbeszél, egyből kiteszi a hajó farát a kormánnyal hajócsavarral a kövekre, ez a lehetőség nem vonzott. Szóval a helyet jobb híján megfelelőnek ítéltem. Ezzel nagyjából el is ment a nap, táplálkozás ( J az első napokban egyfolytában főzött, szegényre ráparancsoltam, hogy kapcsolja ki az otthoni hűtőszekrényeknek legalább a felét ha már eljövünk, egy csomó mélyhűtött anyagot amit a fene tudja mire, tán háborúra tartalékolt most bepakolt a hajó hűtőbe, de miután ez csak normálhűtő, neki kellett állni feldolgozni és elfogyasztani mielőtt ránkrohad, három napig zömmel virslit ettünk főzve és sütve, mert abból " mindig kell tartalék" alapon volt vagy 5 kiló lefagyasztva), a szokásos molyolás, olvasgatás és kutyasétáltatás mellett. Folyt. köv. holnap.

A változatosságkedvéért ma reggel 9 fok volt. Szégyenszemre felvettem reggel a jégergatyát a melósnadrág alá. És bizony jól esett benne a kutyasétáltatás. Na de vissza  a múlt hétre!

Tehát augusztus 5. péntek, kijöttünk Hárosról, miután búcsút vettünk a barátoktól. Ede eldobta a farkötelet, felhúztam a horgonyt, J kormányzott és kihajóztunk a Dunára, át délnek az M0-s híd alatt. Innentől egycsapásra megszűnik még az a kevés kishajós forgalom is ami Budapesthez közelebb még előfordul. Pedig az idő csodás, meleg van, de kellemes szél lengedez, szerencsére délről. Miért fontos ez? Mert délnek megyünk és ha hátszél lenne az lenne, hogy folyamatosan betakarna minket a saját kipufogógázunkkal. Autónál ugye ez ritkán számít, egyrészt zárt a karosszéria, másrészt nagyobb a sebesség. De hajónál a szokásos szélerősségnél és menetsebességnél a hátszél rendkívül kellemetlen. Jártunk már így, hogy órákat fuldokoltunk a saját bűzünkben. de most ezzel is mázlink van. Az út gyönyörű. A folyó itt kiszélesedik, középen megyünk a kitűzött hajóúton, nem kell nagyon nyomni a gázt, egyrészt nem sietünk sehova, másrészt visz a folyó. Vajh milyen felhagyott ipari létesítmény kéménye árválkodik itt? Gyár állott, most kőhalom?

Mindig elszomorodom, amikor ilyesmit látok, a szüleim életének fele, meg az én fiatalságom ment rá arra a "szocialista népgazdaságra", ami mára romhalmokban testesül meg.

Ott vagyunk ahol "a part szakad".

És ezt most kivételesen nem a "népgazdaságot " követő rablókapitalizmusra értem, hanem Érdliget környéke Dunapartra.

Viszont van nagyhajó forgalom. 

Itt egy szépen karbantartott holland önjáró jön velünk szemben.

Nekik úgy tűnik megéri hajózni. A MAHART folyamhajózás a kohókban végezte, egyedül a Fluvius nevű cég ami magyar és talpon van.

Ez ha minden igaz Érd.

A kormányzás kényelmes, egy hokedlin ülök a decken és lábbal kormányzok.

Százhalombatta, kompátkelő, háttérben az erőmű.

Ez már Ercsi. Nekem mindig egy, azóta már eltűnt hang jut eszembe róla, a Balatonon közlekedő, a Dunáról áttelepített Ercsi nevű motoros személyszállító hajó főgépének hangja. Jellegzetes, messziről felismerhető csühögő  alacsony fordulatszámú diesel motor, később eltűnt, azt hiszem az egész Mahartot átfogó  program keretében azt is a teljesen máshogy "szóló" SKL motorra cserélték

Utasunk van.

Felröppen, majd némi szállongás után megtalálja a megfelelő pihenőhelyet.

Ez itt a lórévi sólya.

 És a lórévi komp.

Innen mindössze 8 km közúton Ráckeve, de mi most szerencsére vízen megyünk és nem hazafelé.

Az a nagy szélforgó ott már Kulcs.

Na és itt volt az, hogy mint korábban említettem, elálmosodtunk és miután már délután volt és nem volt kedvem Rácalmásra ismeretlen kikötőhelyre késő délután érkezni, inkább bekanyarodtunk a tassi zsilip alatti öbölbe. Már ismerős volt a helyszín, korábban voltunk itt. Békésen megebédelünk (ez egy kései ebéd volt), aztán csak henyélünk. Mit mondjak jólesik. Hosszú ideje nem voltam úgy, hogy ne "kellett" volna valamit csinálnom. Persze nem igazi kényszer volt sose rajtam, élem a nyuggerek felelőtlen léha életét, de mindig volt bennem egy késztetés a folyamatos tevékenységre, viszont amint megindulok bármilyen hajóval, ez azonnal elmúlik. Szóval csak henyéltünk, majd a szokásos macera kíséretében kivittem Sz-t a partra barangolni. A tassi bejárót amúgy nem is egyszerű északról közeledve megtalálni. Miután délre nyílik a torkolat, beleolvad a parti zöldbe, csak akkor veszi észre a hajós amikor már elment előtte és visszafelé betekint a partba. Szerencsére van egy szobor fából faragva a bejáratnál, ezt messziről látni.A képet nem én csináltam, innen loptam 

http://www.kisdunainagyhajok.hu/hirek/tassi-szoboravato-csepel-sziget-deli-pontjan.php remélem a gazdája megbocsájtja, Amapola is szerepel az oldalán, volt nálunk látogatóban is anno és ha jól emlékszem én is raktam fel képet az oldalra. Az első műholdas felvételen látszik a bejárat a szoborral, az öböl és a zsilip.

Augusztus 6. szombat.

Kellemes éjszaka és a szokásos kutyasétáltatás után irányt vettem Rácalmásra. Nem nagy út ez sem, az egész túrának az volt az alapkoncepciója, hogy ne távolodjunk el messzire Budapesttől, hogy ha netán J idős (még nálam is idősebb) szüleinek sürgős segítségre van szükségük menni tudjon hozzájuk. Rácalmás előtt fekszik egy sziget, mely természetvédelmi terület, a helyiségig a szigetet a szárazföldtő elválasztó sok ágból álló csatornán kellett felhajózni. Még sose jártam itt, ezért is hagytam másnapra az érkezést, sose jó ismeretlen kikötőbe időfogytával érkezni. Miután hajós térképem nem volt a helyszínről, egy autós navigátor és egy "turistautak" térkép alapján navigáltam, utóbbit tableten nézegettem. Itt jegyzem meg zárójelben, de egyáltalán nem "zárójeles" fontossággal (SŐT!), hogy a hajó villamos energiaellátásához a két új napelemmel kiegészített rendszer tökéletesen bevált. Bőségesen fedezte minden villamosenergia igényünket, szivattyúk, élelmiszerhűtő, világítások, rádió, telefontöltők, navigáció, műszerek menetben a generátorokról, álló helyzetben a napelemekről működtek, egy percre sem volt szükség a benzines aggregátorra, reggelre olyan 12,5 V környékére csökkent csak az akkufeszültség, de amint elkezdett világosodni, már a napsütés beindulta előtt is emelkedett, délutánra 13 V felett járt. Na de vissza a navigációhoz. Több bejárat is van, sikerült a legjobbat választani, később az erdei barangoláskor kiderült, hogy a legészakibbat rendesen befalazták már a hódok, jó, hogy nem azzal próbálkoztam. Sebes folyású, keskeny folyóágra kanyarodtunk be és haladtunk felfelé északnak. Aggódva figyeltem a mélységmérőt, de megnyugtató 4m körüli vízmélységet mutatott folyamatosan, uszadék se jött szembe. Azért figyelni kellett, mert azon a 3,5 kilométeren amit a torkolattól a faluig meg kellett tenni valahol van egy fenékküszöb, ahol kémeim szerint a meder alatt áthalad a szennyvíztisztítóból a Dunába menő, tisztított szennyvizet szállító cső, na ezen alacsony vízállás esetén elakadt volna a hajó. Óvatosan hajózva meg is találtam, egyhelyütt  rövid időre másfél méterre csökkent a vízmélység, de aztán ismét mélyvíz volt alattunk. Így haladtunk egészen a kikötőig és a tőle nem messze lévő, a szigetre menő hídig. innen már nem lehet tovább hajózni, horgonyt dobtam. Folyt. köv. holnap.

Brrr... reggel 14 fok volt. Még jó hogy nem fagy. Ahhoz képest, hogy mindössze két napja, hogy egy szál gatyában izzadtam. Majd odaérek a naplóban, de előrebocsájtom a megfejtést, most "túra" okán itthon vagyunk, mert komolyan vettem a meteorológiai előrejelzést és miután itt jártunk a "kertek alatt", ahelyett, hogy erőltettem volna az esőben, hidegben való élvezetet, hazaugrottunk a hajóval, itt mégiscsak komfortosabb.

Szóval, augusztus 4. csütörtök.

Gond nélkül kizsilipeltünk a Kvassayn át a nagy-Dunára. Nem lesz nagy menet, csak ide megyünk a hárosi öbölbe. 

Aki nem ismerné a helyet, természetvédelmi terület, gyönyörű hely, védett kikötő, persze csak ha megfelelő a vízállás, mert a bejáratnál a folyó lerakja a hordalékot, szerencsére most 3 m a víz a pesti mércén, az M0-s híd lábánál lévő bejáratban majd 2 méter vizünk van, de ha csak a szokásos két méter körül lenne a pesti vízállás, aligha tudnánk bejönni az 1,10-es merülésünkkel. Két éve amikor itt jártunk, kishíján csapdába estünk, egy éjszaka alatt fél métert apadt a Duna, befelé könnyedén befértünk, kifelé súrlódott alattunk a fenék, kockáztattam, nagy gázzal rohantam át rajta, reméltem átvisz a feltehetőleg iszapos lerakodáson a mozgási energia, mert ha lassú menetben felülünk, talán könnyebb leszabadulni hátrafelé, de hogy megyünk haza, ha tovább apad a víz? Akkor mázlim volt, most szerencsére nem kellett mérlegelni, tartósan magas a Duna vize, sőt folyamatosan emelkedik. Szóval alig egy óra hajózás után horgonyt dobtunk nagyjából ott ahol a képen a torkolattól messzebb kettéválik az ág. Itt áll Ritter Gyuri, volt MAHARTOS vitorlázó klubtársam háza a parton, ez a kép az ő teraszáról készült.

Sajnos ekkora hajóval nem lehet a parthoz kötni, van, egészen pontosan leginkább volt itt egy kishajós kikötő, egy Sinkovics Henrik nevű ismerősé volt,  aztán egyszercsak már nem volt az övé ( nekem elmesélte a drámát, de nem hatalmazott fel, hogy itt elpletykáljam), egy darabig működött még, aztán mostanra semmilyen engedélye nincs, most itt tart  http://www.harosiyachtklub.hu/ a "kikötő".

 Szóval horgonyra álltam és hogy a szél ne tekergesse a hajót, egy farkötelet kivittem a partra, a Mákvirággal járunk ki-be, ami amúgy nem lenne nagy gond, csak a kutyát macerás kivinni a partra a szokásos, legalább napi két egészségügyi sétára. A cica saját WC-jében gond nélkül elvégez mindent, de a kutyánál ez nem működik. Amikor látja, hogy csónakba szállok már izgatott, jelzi, hogy ő is menne, de amikor odahívom, megretten, J rászól, hogy hagyja magát leadni a karomba, ekkor gyorsan lehasal, hogy minél jobban megnehezítse a felemelést, majd amikor már J a mellső lábainak hónaljánál fogva a levegőbe emelte, mindenbe beleakasztja a hátsó lábait, hogy megakadályozza a csónakba leadást, majd amikor már J elengedte és én tartom, akkor meg kétségbeesetten rúgkapál, itt volt az, hogy sikerült úgy mellberúgnia, hogy a körme beleállt a mellkasomba. Erre valamit kell majd kitaláljak, pillanatnyilag egy szatyorfüllel ellátott hasheveder jár az eszemben, kutya ki-behajózónak.

Ez itt R Gy, a házát őrző kínai agyagkatonával.

Ez meg egy maláj tikkfa ladik a teraszán.

A hajón meglátogatott még Chilkó Ede barátom, volt technikumi osztálytársam fiaival és unokájával ( mindig meglepődök amikor látom, hogy a velem egykorúaknak 40-es gyerekeik vannak, én az én hoszonéveseimhez vagyok szokva), innen 10 percre lakik, meghívott minket a házába egy szalonnasütésre, de csak egyedül mentem, mert J félt otthagyni magára a két jószágot, pedig prímán elvannak, később mind menetben, mind horgonyon bebizonyították, hogy nyugodtan magukra lehet őket hagyni akár a cockpitban, 

akár a szalonban, rendkívül kulturáltan tudnak viselkedni.

Hálistennek miután bringásnak immáron lehet alkoholt fogyasztani, szalonnasütés utáni állapotban kerékpárral tértem vissza a hajóra, odafelé Ede vitt autóval, de visszafelé már bingáztam az ő bicajával, amiért másnap autóval jött el. Itt éjszakáztunk a békés öbölben, J a képen épp megpróbál hálóval kishalakat fogni, macska, kutya megbolondul értük, de sehogy se sikerült a dolog.Másnap, 5.-én pénteken még egyet sétáltunk Sz-el, aztán farkötél be, horgony fel és indulás tovább délnek, a cél Rácalmás volt, de nem mentünk el odáig, mert elálmosodtunk, így beálltunk aludni Tassra a zsilip alá az öbölbe, folyt. köv holnap.

Túrázunk. Részletekben fogom közreadni a történteket.

2016, augusztus 2. kedd.

Végre indulunk. Terveim szerint vasárnap reggel 8-kor indultunk volna, de J közölte, hogy ilyen hirtelen ő nem tud fel- és összekészülni. Azt, hogy 2 hónapja időnként megjegyeztem, hogy ideje lenne készülődnie, mert ha nem tűnt volna fel, minden napom arról szól, hogy a hajót készítem fel valamiféle indulásra, valahogy nem volt elég neki. Szó szerint belebetegedett a hajszába, így választás elé kerültem, hogy elindulok egyedül ( és elválunk), vagy kivárom amíg kihordja azt a köbméter cuccot a a hajóra ami nélkül egy nő ugye nem indulhat neki egy legalább egyhetes hajóútnak. Mondjuk a reggel 8 óra helyett 9-re sikeredett eldobni a köteleket, de ilyen apróságnak más oda se neki! Az idő gyönyörű, a hajtás az új  ( új... egy éves, de igazából most próbáltatik ki) Periflex tengelykapcsolóval szépen működik. Hurrá, minden szép, az élet meg pláne, annyi viszály után kisimultak az idegek, J kormányoz, én a decken matatok, haladunk felfelé az RSD-n Budapest és a Kvassay zsilip felé, hogy azon át kijussunk a nagy-Dunára. Ekkor csörög a telefon a zsebemben, látom a "kisKata" lányom hív, na biztos jó utat kíván, reggel indulás előtt még küldtem neki egy Emailt, hogy indulunk végre. Ehelyett sírás a telefonban, 

-Apu mentőben vagyok, elütöttek....

-Mi történt, hogy vagy?

- Nem tudom... nem tudok semmit..... nem emlékszem...a Jánosba visznek, hívd anyát!

Mit mondjak, aki szülő megért. Hívom a "nagyKatát" eggyel korábbi feleségemet, induljon a Jánosba, oda viszik a gyereket. Egy idő múlva visszahív, már nem a János, hanem a Péterfy baleseti sürgősségi a Fiumei úton, mert koponyasérülés van. Mit tesz Isten, Zita barátnőnk, aki a szomszédunkban lakott a Hernád utcában, és akinek a lánya nagymamának fogadta Juditot éppen a Fiumeiben nővér, hívom telefonon, hogy tájékozódjon, kisvártatva jön a válasz, a hetediken van az agysebészeten, nem tűnik nagyon súlyosnak a dolog, de nem kizárt a műtét, mert vérömleny van az agyban. Még pár óra mire felérünk Budapestre, a régi helyünkre ahol Amapola épült. Van ugyan egy új kishajókikötő azóta, de oda ekkora hajóval nem férnék be, rákötünk egy lakóhajóra amiben barátaink élnek, bár felül a hajó mellette, alig sikerül odavonszolni, annyira kicsi a víz, ők is ülnek, de hát egy lakóhajónál ez nem egy tragédia. Bejelentkezem az illetékeseknél, szinte mindenki ismerős ( 7 évig építettem ott a hajót), bár a Sipka Pista a régi gondnok elment azóta nyugdíjba, új "sipka" van, bemutatkozom, vázolom a körülményeket, eredetileg csak reggeli a zsilipet vártuk volna itt ki, de most, hogy ez történt a gyerekkel, nem megyek addig tovább amíg biztosat nem tudok felőle. A kedélyek tovább borzolódnak, kutya beesik a lakóhajóról vízbe, ki kell mentsem, pedig kifelé simán kiment, de befelé elvétette a járót és annyi esze nincs, hogy a partra ússzon, ott vergődik pánikban, két mellső lábával a festőtutajra próbál felkapaszkodni, de persze eredménytelenül. Na öltözés és usgyé a kórházba, közbe nagyK aki bent van a gyereknél folyamatosan tájékoztat az állapotokról, volt egy CT, majd lesz még egy ami ha nem állapít meg növekedést az agyban lévő vérömlenynél akkor nem lesz műtét. Nem sokkal azután, hogy beérek a kórházba este fél hétkor betolják a gyereket a CT "kemencébe", aggódva várjuk az eredményt. Bár a fájdalmak ellenére elég bágyadt, nem szabad hagyni elaludni, mert ha zavarttá válna a beszéde az azonnal jelezné az agysérülés rosszabbodását, szóval dumálunk. Fáj még nagyjából mindene ami bal oldalt van, arra esett, szerencsére nem tört semmije, csak horzsolásai vannak ( amiket érdekes módon különösebben nem láttak el, mert a koponyára koncentráltak, minden mást egy tetanusszal elintézettnek gondoltak). Biciklivel ment a Margit híd felé a Margit körút- Bem József utca- Tölgyfa utca végig elsőbbséget élvező, kanyarodó főútvonalon, amikor is valaki azt gondolta, hogy ha a sávjából, vagy a mellette lévő sávból egyenesen megy tovább a Bem József utcán a Duna felé akkor neki van elsőbbsége és autóval elgázolta. Ő az egészből arra emlékezett, hogy teker egy Suzuki mögött, majd a földön fekszik és mentők és rendőr, meg több ember sürgölődik körötte, de mintha álom lenne az egész és nem is vele történne. Szóval már 8 óra, a gyerek baromi éhes, mert egy reggeli van csak benne meg az infúziós sóoldat, de nem ehet, mert ha műtét lesz akkor üres kell legyen a gyomra. Mondom "Kata, ne aludj el, tessék értelmesen beszélni!" Válasz "Apa értelmesen mondom, qrva éhes vagyok!" Na eddig jó, de ha, lévén vége a látogatásnak és kivágnak minket innen ( az anyját a bátyját a férjét meg engem, akik ott aggódunk az ágy mellett), akkor egyrészt nem tudjuk meg, hogy műtét vagy sem, másrészt ha nincs műtét, mert jó lett a CT eredmény akkor ehet, de nem lesz aki ad neki, mert mi elmentünk. Kióvakodok a nővérpulthoz és vázolom az aggályaimat. A nővér kedvesen megnyugtat, hogy ha kiderül, hogy ehet, beengednek minket etetni később is, mert ő az újkorában is sz@r, mostanra kiszáradt kórházi vacsorát nem ajánlja, de mindjárt megkérdezi a doktor urat, mi a CT eredménye. hallom a telefont:

- Igen? Akkor ehet? Igen... de ne sokat, értem.

Megismétli amit hallottam, azt, hogy ne sokat, azt magamtól is tudom, nekem is volt agyrázkódásom. Közbe Geri ( a férje) megjött egy hatalmas pizzával, a gyerek jó étvággyal és a rágás okozta  nagy fájdalmakkal megeszik egy szeletet, egyet elteszünk reggelre a többit megnyugodva Gerivel ketten elfogyasztjuk, mi se nagyon ettünk aznap.

Másnap volt még egy CT, az eredmény jó, most már biztos, hogy nem lesz műtét, az agyi vérömleny majd magától felszívódik,  "medicus curat, natura sanat" ( az orvos kezel, a természet gyógyít), lesz még valamikor hallásvizsgálat, ha majd járóbeteg lesz, mert a bal fülére is tompán hall, mostanra kiderült a hétfői ( ezeket a sorokat a rákövetkező hét szerdáján írom) hallásvizsgálaton, hogy nincs súlyos elváltozás, a hallójáratban lévő vér is fel fog szívódni. Amit én meglehetősen neheztelek, hogy a gázolónak sem érdeklődni az áldozata állapota felől, sem látogatni nem volt ingerenciája. Én úgy gondolom, hogy miután a közlekedés veszélyes üzem, bárki hibázhat, de a hiba következményeit negligálni jellemhiba.

 Szóval 3.-án szerdán már kissé megnyugodva mentem be a kórházba és csütörtökön el is indultunk a hajóval tovább, amíg bent lesz a gyerek, az anyja táplálja.  Még kedden mielőtt bementem volna a lányomhoz átkötöttünk a búvárok Bajcs nevű hajójára, ahol több alattunk a víz, Vigh Jani a "Szökőár" ügyvezetője ( http://www.szokoar.hu/hu/) szeretettel fogad, maradunk ameddig akarunk, mindent kapunk ami csak hajó szem szájnak ingere ( víz, villany) de igazából csak a kikötőhely kell, a solarok bőven ellátják a hajót villannyal, víz meg annyi van, hogy akár el is adhatnánk belőle, 1500 litert tankoltam be indulás előtt.

Amapolából csak a lobogója és a darukon lógó Mákvirág látszik a Bajcs fara mögött.

Szóval csütörtökön, miután a gyerek állapota megnyugtatóan alakult és a jelenlétem a kórházban már nem volt elengedhetetlenül szükséges, tovább indultunk. Mielőtt elindultunk megmutattam J-nek a búvármúzeumot a "Szökőár" tárgylótermében.

Gyerekkoromban amikor kijártunk Angyalföldön a Dunára pecázni, még gyakran láttam a háborús roncsokat szedő búvárokat ilyen kézi légszivattyúval a Kovács motoros rocsóban, dolgozni.

Ez persze csak egy idealizált jelenet a búvárról

látható minden amit a lelkes amatőr elképzel, trópusi vizek, korallok, halak, hajóroncs és kincsesláda, a valóság amit a Vígh Jani mesél, hogy leginkább fekáliás szennyvízben merülnek, amikor a szennyvíztisztító leszakadt keverő-kavaró lapátspiráljait kell kiemelni és újra rögzíteni, a talpcsapágyait a fenékre ledűbelezni, de merülnek mindenben ami gáz vagy folyékony, pl egy búvárt lefertőtlenítve merítettek óriás bortartályba, hogy belülről ledugózza a kifolyót amíg kívül csapot cserélnek rajta, mert az átfejtés ártott volna az anyagnak. És mostanra azt is tudom, hogy lehet víz alatt betonozni, hátha egyszer arra is szükségem lesz.

Csütörtökén még egy utolsó séta az állatkerttel a parton,

majd beszállás, mindenki tudja már az utat a járón

( elsőre nem ment könnyen, SZ-t ölben kellett vinni ami ellen kapálódzik, tele vagyok a partra illetve csónakba szálláskor szerzett karmolásokkal)

Aztán a 11 órás zsilippel átkelünk a nagy-Dunára, de ezt majd holnap mesélem.

Jóéjt!

Reggel borús volt az égbolt, de még reménykedtem a folytatásban. De nemsokkal azután, hogy megjöttem a kutyasétáltatásból leszakadt az ég, sötét van és zuhog azóta is az eső. A kutya alszik a házában, J a fotelban, a macska az ölében, azt hiszem én is lefekszem aludni, pedig annyi dolgom lenne mint a fene. :((

Levakartam a hajó fenekét. J fentről ügyelt, ami abból állt, hogy nézte a buborékaimat.

Valaki kérdezte, hogy néz ki az édesvízi szivacs, ami több négyzetméteres felületen borította a hajó fenekét. Hát ilyen.

Beraktam az új szivattyút is a napkollektorhoz, ez ha jól számolom a negyedik változat.

Helyes kis jószág, de ami sokkal fontosabb remekül működik. Olyan kis pici könnyű, hogy a csövek megtartják.

Az ember annyiszor panaszkodik rá, hogy mennyire érzéketlenek, nem elég segítőkészek az emberek, mindenki csak a pénzre hajt, hogy igazán felüdülés volt a mai napom, megcáfolva a rossz megszokásokat. Említettem már, hogy egy szivattyút megrendelt nekem Kínából leslie.hun, tette ezt minden érdek és haszon nélkül. Még azt is megoldotta, hogy felkerüljön a cucc Budára, csak érte kellett mennem. De ez csak egy volt a mai jók közül. Említém, hogy beraktam a hajóba egy benzines aggregátort. Eredetileg az volt a tervem, hogy használatkor kirakom a deckre ahol szabadon szívhat levegőt és kipufoghat, de elhelyezve a fuxban tapasztaltam, hogy a ki- és beemeléshez bizony szükség van az egyik hajóorrban lévő darura.  Szóval macerás a dolog. Ezért kitaláltam, hogy lent fogom járatni, ott ahova elraktam. Ehhez azonban a kipufogógázt valahogy ki kell vezetni a szabadba. Na ehhez volt szükségem valami olyan flexibilis csőre, ami bírja a magas hőmérsékletet. Nem is egyszerű a dolog, sokat kellett Googliznom, mire találtam ilyesmit. Ez volt az. http://www.nstntomlo.hu/tomlok/elszivotomlok/vena-wyrem-f%C3%BCst-g%C3%A1z-elsz%C3%ADv%C3%B3t%C3%B6ml%C5%91-detail Persze nem egyből találtam meg ezt, előbb a forgalmazó más termékét néztem ki, de amikor felhívtam a weboldalon közölt kapcsolatot, helyből azt mondta, hogy az drága, van más, ami nekem ugyanolyan jó és sokkal olcsóbb. Már ez nem egy igazán szokásos kereskedői magatartás, de az igazi meglepetések csak ezután következtek. Kérdeztem mehetek e aznap érte, mondta már nincs raktár, de visszahív, mert az az átmérő ami nekem kell nincs kéznél, de holnapra behozatja a központba. És visszahívott, másnap (azaz ma) jöhetek érte. Kérdeztem hogy tudok oda BKV-zni, mondta hogy oda csak autó jár meg a madarak, de ha elküzdöm magam a Savoya parkig kijön elém kocsival. És ma kijött elém és 2 m csőért bevitt a  cége telephelyére (miközben elárulta, hogy alapjábavéve kiskereskedelemmel nem foglalkoznak, kifejezetten nagykereskedelmi a cég) amit amúgy lehetetlen megtalálni utca és házszám szerint, mert az összes rendelkezésre álló navigátor program csak a 28-as számig jegyzi az utcát, 162-es számra nem lehet lelni. Szóval a nagykereskedelmi cég ügyvezetője, aki az elképzelhető legkülönbözőbb igényeknek megfelelő ipari tömlőket árul, kiautózott értem 2 m cső vásárlóért, majd miután kiszolgált és ráadásként megajándékozott egy darab szilikon lappal amiből tömítést készíthetek, beültetett az autójába és visszasofírozott a Savoya parki buszmegállóba. Talán mégsincs egészen veszve Magyarország.

Hazatérés előtt még beugrottam a lányomhoz, aki levett egy-egy darabot a harmonikám válszíjaiból, mert túl hosszúra sikerültek és nem volt jó a hangszer állása. Nagy örömömre szolgált az a szemmel látható rutin ahogy a lányom a szerszámokkal bánik, igazából most először láttam munka közben. Ahogy mérte, vágta, vékonyította, ragasztotta, szegecselte a bőr munkadarabokat, az egészen szívet melengető volt. Némi szerénytelenséggel, "apja lánya".