Megvan a szám! Mármint a "La Partida". Ma reggelre lett meg, tegnap este még nyekegtem vele. Na nem azt mondom, hogy úgy ahogy majd kell szólnia, még azt se, hogy hibátlan, ahhoz még kell egy kilométer zsákot húzni, de mindig máshol van a hiba, szóval összeraktam. A lassú játékot aminél a "préslevegővel" volt a problémám úgy oldottam meg, hogy egyelőre a későbbi jövőbe száműztem a váltásokat a "pumpálással", két ütemre váltok és majd ha felgyorsul a játékom akkor fogok korrigálni. Ráadásul nincs is olyan, hogy végleges. Merthogy a frazírozás ( hogy ezt az elegáns műszót használjam pillanatnyilag egyáltalán nem hozzáillő enmagamhoz) során úgyis változtatgatni kell, amikor ugyanazt a dallamot ismétlem de mégis egészen másképpen, mert az egyes tételek hangereje, a játék sebessége, a hangsúly változik. Szóval egészen feldobódva mentem ezekután reggeli sétára a kutyával, nem is raktam rá a pórázt kifelé menet sem, had örüljön ő is. Ilyenkor úgyis bent vannak a szomszédasszony tyúkjai az ólban és nem sertepertélnek az utcán, nem kell tartani tőle, hogy lerohanja őket. A napfelkelte is gyönyörű volt, előbb csak egy vékony bíborszínű sarló jelent meg a horizonton, aztán egyre kerekebb és tündöklőbb lett, visszafelé jövet már nem is lehetett belenézni. Sajnáltam is, hogy nem vittem fényképezőgépet megörökíteni ahogy Kiskunlacháza felé egy tanya ködben úszó sziluettjét kiemeli a mögötte felbukkanó napocska. Szóval még a nap is kisütött ez mindig jótékonyan hat a kedélyállapotomra, tegnap például ilyen volt az idő.
Ez itt körbe mind jég, csak sajnos mindössze pár milliméter vastag és napközben még ez is nagyjából elolvad, nem kecsegtet közeli korcsolyázással.
Bezzeg a vödör az vastagon befagyott.
Sz hűségesen követ bárhova lépek.
Azt persze hogy "kell", azt én mondom, senki nem írta elő és senki nem várja el tőlem a tizedik lecke után, csak én akarom, hogy meglegyen. Mert én ilyen csökönyös konok pali vagyok, hogy nekem muszáj, hogy mindig minden sikerüljön amit elhatároztam. Szóval akarásban nagyon jó vagyok, de itt a testtel is meg kell küzdeni, egyrészt másfél óra gyakorlás után romlik a koncentrációm, azt is elrontom ami már megy, másrészt meg fizikailag is elfáradok, a bal felkarom pl. begörcsöl, merthogy azért a 120 basszusos Weltmeister 15 kiló, annak majd a felével meg manőverezni kell izomból. Beiktattam egy bő fél órát reggelre is az esti 1-1,5 óra mellé, ennél több nem fér bele a napirendembe. Fel is hívtam Á-t, hogy hagyjuk ki a holnapi órát, mert annak semmi értelme, hogy ilyen elkészületlenül odamenjek és ugyanarra a 7 dologra ismét felhívja a figyelmemet. Mondta, hogy vehetünk mást is, ha ez nem megy még, de tiltakoztam, mert az megfutamodás lenne.
.
Jobbal kellene játszani ( ráadásul egyszerre két hangot) egy háromnnyolcadot és három darab nyolcadhangot, ballal meg három darab negyedet ( egy A-t meg két Amoll akkordot, ugye ez egy gomb, még szerencse). tehát a bal azt játssza, hogy taaa-ta-ta-ta, a bal meg azt, hogy taa-tat-ta. ...képtelen vagyok rá. Akármennyire lassan próbálom, már kihúztam a hangszert mint az expandert ütközésig és még nincs meg az egy ütem sem, mégse megy. Holnap az lesz az idomárom feladata, hogy valahogy belémverje.( aki akarja próbálja meg két kézzel és elég csak egy ujjal kopogni az asztallapon, mennyire nem megy)
A megpróbáltatás úgy kezdődött, hogy Sz-el csónakba szálltunk, hogy átkeljünk a túlpartra, mert 7 hónapja kapta az első kötelező veszettség elleni védőoltást és ebben a korban még évente kettőt kell kapnia, majd csak később lesz az, hogy évente kell ismételni. Na rángatom a csónakmotort, sehogy se akar indulni. Sok állítgatnivaló nincs az ember ugye próbálja egy idő után szívató nélkül, nehogy beköpje a gyertyát, állítgatja a gázkart, de semmi. Szégyenszemre evezés vissza a stéghez ( ezen az egyszerű Tomos motoron nincs üresjárat, se irányváltó, amint indul a motor megy is a csónak... de most nem indult, csak a rángatástól ment arrébb). Szokatlan, idáig indult mindig, gyakran első rántásra, de most megmakacsolta magát. Mondjuk olyat csinált mostanában, hogy egyenetlenül járt a fordulatszám ütemesen gyorsult-lassult, de azt gondoltam, hogy sikerült az alapjárati benzin-levegő keverék állítgatásával megszüntetnem, mert amikor a Schopper Tibit vittem a piacra ebédelni akkor volt ilyen probléma és azután szereltem. Szóval most semmi életjel. Na gyertya ki, csupa lucsok, szóval benzint kap. Kitisztítom, szikra van, gyertya vissza motor nem indul. Ezt eljátszom még vagy háromszor, ezalatt elmegy a HÉV, szóval itt valami komolyabb dolog van. Kirakom a motort a stégre az állványára és elkezdem a rutint, kiszellőztetem mind az egy hengert rángatással, megpucolom ismét a gyertyát, sőt egy újat is előveszek, közben már hétágról süt a nap, nem nagyon látom szikra van e vagy nincs, karburátor, dűznik, minden rendben lévőnek látszik, el is indul a motor, de hogy igazából mi volt a baj, nem tudom. Arra az eredményre jutok végül, hogy alighanem víz volt valahol a karburátorban, ami éjszaka megfagyott, ezzel eldugítva valamit, ezért nem kapott üzemanyagot a henger, amikor meg kiolvadt akkor meg annyit rángattam szívatóval, hogy beköpte a gyertyát. Bár az elmélet eléggé sántít, de nincs jobb ötletem. Fel is hívom az Argay Gyurit az állatorvost, hogy rendel e délután is, mert délelőtt már nem fogok odaérni hozzá, de mondja hogy fogorvoshoz megy, na akkor majd holnap. De ha már ilyen gyönyörű az idő elcsónakázunk J-vel a piacra sütőtökért, csónakkal egyszerűbb hazahozni mint biciklivel. Viszont a motor visszaszokott a korábbi egyenetlen járásra. Idegesítő. Miután ezt a felpörög- lepörög jelenséget alapjáraton nem produkálja, de már közepes gázon előjön a hiba, valami üzemanyagelégtelenségre gyanakszom. Ebéd utáni alvásból ébredve ismét nekilátok. Ezúttal kiszerelem az üzemanyagszivattyút ( AC pumpa) és berakok egy másikat. Korábban ez volt benne, de kilyukadt a membránja, szabtam bele egy másikat vékony PVC kamionponyvából és félreraktam, helyette egy másik motorból kiszereltem egy működőt és azt raktam bele, na most ezt cseréltem le a régi javítottra. Egy rántásra indult a motor, kipróbáltam vízen is, nem csinálja a fordulatszám változtatgatást, már csak az a bajom, hogy nem reagál erős gázadásra. Alapjáratról olyan félgázig gyorsul, utána nem hajlandó jobban felpörögni. Lehet, hogy a PVC ponyva nem a legideálisabb membrán anyag? Miután már korom sötét volt, nem álltam neki tovább vizsgálódni, ha holnap reggel elindul rendben akkor a kutyaoltást abszolváljuk vele, aztán folyt. köv. Eltekintve a motormacerától gyönyörű nap volt, alig hullámos víz és szikrázó napsütés, csend és békés csónakázás. Még ilyen tarakkírozó motorral is jobb vízen bevásárolni, mint Pesten a kutyaszaros aszfalton húzni a banyatankot.
Nem tudom ki hogy van vele, de én nem tudom megunni.
Kicsit megenyhült az idő, úgy, hogy gyorsan nekiálltam az új madáretető folytatásának. Lesz benne egy kis, szokásostól eltérő megoldás, egy központi garatot kell feltölteni napraforgómaggal (általában ezt kapják a kosztosok, meg néha diót, ha kukacos) és a madarak saját maguknak terítik az etetőplaccra, nem kell folyamatosan felügyelni az etetőt, hogy netán túl sok van a tálcán és csak szórják szerte, vagy éppenhogy elfogyott a táplálék és csak a maghéjak halmozódnak, a madarak meg éheznek. Takarítani persze kell, de sokkal egyszerűbb az üzemeltetése. Az ötlet nem a sajátom, a netről puskáztam, de a legfontosabb tudomány nem kitalálni mindent, hanem a már kitaláltak közül megtalálni a nekünk megfelelőt. Sokan szidják a netvilágot, hogy a gyerekek nem sportolnak csak ülnek a videójátékok előtt, hogy mindenki csak a pletykát, pornót nézi, hogy fő szerepe van a tévhitek terjedésében mert minden hülye hirdetheti az elméleteit, mocskolódó kommenteket váltanak a a népek, amúgy szelíd emberekből hozza ki az állatot, stb. Mindez igaz, de ahhoz, hogy ha valaki valamit tudni akar, ahhoz régen csak rögös úton juthatott hozzá, könyvtárakat kellett bújni, kacskaringós kapcsolatokat felderíteni, most meg csak googlizni kell. Szóval ez is olyan szerszám ami az egyik kezében varázspálca, a másikéban még lapát sem.
Mindenféle volt, a régi muzeálistól a legmodernebb, quasi szintetizátorig.
az izzó szenvedély. Hogy mellette üzlet is? Hát kívánom mindenkinek, hogy megéljen a szenvedélyéből, ilyen még a qrváknál is ritkaság. A Dudás gyereknek meg annyi a munkája, hogy nem is győzi, sok szüksége nincs rá, hogy itt is reklámozza magát, de róla se lehetett volna levakarni a hangszert, amikor a szünetekben egyikkel-másikkal összeálltak örömzenélni, szóval ezek megszállottak. 
Ő géplakatos mester és "mellékesen" művészien harmonikázik. Nagy önbizalmat öntött belém, mert belesült az előadásába, szégyenkezve le is jött a színpadról, ezzel nagy örömet okozva nekem, nélküle számomra csüggesztően elbizonytalanító lett volna a zenei esemény, mert minden előadó annyira tökéletes volt, hogy elkerülhetetlen volt arra gondolnom, reménytelen a küzdelmem, hogy valamiféle eredményt érjek el ezzel a hangszerrel. De ha a "nagyok" is hibáznak, akkor még van esélyem. Meg is mondtam neki, hogy a kudarca nem volt hiábavaló, bennem felkorbácsolta az önbizalmat. Mindenki összevissza zenélt minden zugolyban, aki nem harmonikázott az csak úgy kackiásan énekelt hozzá.
Ő épp Vivaldit játszik nagy átéléssel.
Itt meg egy, a szünetben hirtelen összeállt duett fergeteges produkcióját élvezhettük, hol szerb népzenét, hol a tiroliak jódlizósait, vagy a franciák bravúrszámait adták elő. 
A borítást a ház konyhájának régi, bontott hajópadló PVC burkolatából szabtam ki, valami értelmet nyer mindig, hogy szinte semmit se dobok ki, "egyszer még jó lesz valamire". Az avar alól ástam elő, fél óráig tartott amíg lemostam róla a koszt a stégen, csak azon nem tudtam segíteni, hogy a hidegben nem volt hajlandó rendesen kisimulni, a meglapult tekercs kiterítve is kissé hullámos maradt, sebaj, majd nyáron a melegben kiegyenesedik. A fehér szegély meg ami a dupla OSB lap csúnya bütüjét, meg a tartószerkezetet takarja, a télikert építése után maradt takaróprofilból van. Ja az OSB meg abból maradt amiből M2-nek az emu istállót építettem. Recicling az életem.
Ilyenkor sétálni indulunk, Sz már vár a kertkapuban ahogy jövök be a hajóból, a rácsra kapaszkodva áll a hátsó lábain és extázisban csóvál. Ma szerencséje volt, pont jött Krisztike a Nelli kutyával, akivel nagy barátok, nehezen bírták a fegyelmezett menetet pórázon a szántőföldekig, de ott aztán elkezdődött a rohangászás a repcében. 
Rázoomolva
Nelli ivartalanított szuka, egyidős a Sz-el és lévén farkaskutya keverék rendkívül kemény harcos, azonnal torokra támad, Kriszti mindig rákiabál, mert fél, hogy kárt tesz Sz-ben, de fantasztikusak ezek az állatok, mindkettő nagyon vigyáz, hogy a játék ne okozzon fájdalmat a másiknak. A párharcban rendre Sz húzza a rövidebbet, így futásra fogja a dolgot, de abban meg ő a jobb, villámgyors és kitartó futó, őrülten cikáznak kilométereket. A napba már nem lehet belenézni, kelet felé csak a vakító fényesség.
Sajnos már a júliusi álláshoz képest vagy 30 fokkal jobbra van, jóval alacsonyabban ballag át az égbolton és a lemenő napban is 30 fokkal balra nézve gyönyörködhetünk a Duna felett. Mindazonáltal befejeztem a napkollektort
és ki is cipeltük J-vel a hajóra, ne legyen ott útban az "esernyő" alatt a munkapadon, de használatba már csak tavasztól kerül. Sajnos már a solarok is alig termelnek áramot, napközben ugyan amikor csak az élelmiszerhűtő az egyetlen fogyasztó még ellátják a hajót, de amikor kimegyek és égnek a lámpák, vizet használok (tehát be-kikapcsol a vízszivattyú) be kell kapcsolnom a parti tápot. Nem bánnám ha ennél kegyetlenebb arcát nem mutatná a tél, gyanakodva nézem a tornácon felrakásolt tűzifát kitart e tavaszig, ha nem lesz hidegebb mint a tavalyi volt akkor valószínűleg igen.
De túl az esztétikán, használhatóság szempontjából is teljesen rossz konstrukció, ugyanis a felület súlypontja messze a tengelyvonal mögött van, ezért erős szélben a kormányon ébredő erő karja indokolatlanul nagy, ezt a kormányosnak kell erővel legyőzni, a lemeztákolmány ami a kormány tengelyét tartja görbedezik kormányzás közben, az egész szerkezet statikailag elhibázott. Oktatóhajó korában ez persze nem volt jelentős, évekig néztem Amapola építése közben ahogy használták fent a Kvassaynál, már hármas szélben bereffelték a grószt hogy ne dőljön a hajó, nem volt szó jelentősebb kormányerőkről, kiülőgurtni se volt a hajóban, meg kormányhosszabbító se a kormányrúdon, a vitorlás oktatás nem arról szól, hogy hogyan kell vitorlázni, hanem hogy hogyan kell levizsgázni. Jellemző a vizsgára, hogy ahogy a "kis" Fluck Jenci mesélte ( a "nagy" a papája volt isten nyugtassa, de a "kis" Jenő is már 50 körül jár, döbbenet, ahogy ezek a gyerekek öregednek), hogy a vizsgán arra a kérdésre, hogy mit kell tenni ha erősödik a szél, nem az a helyes válasz, hogy kiülöm a hajót, hanem az, hogy reffelek. Persze a vizsgázók és vizsgáztatók egyaránt kajütös, legalább 30 lábas hajókban gondolkodnak, de aki kishajóban nem tud vitorlázni az nem tud vitorlázni, akármekkora hajóra is van papírja.
Mindenütt igyekeztem elkerülni, hogy az alumínium ház bármiféle fémes kapcsolatba kerüljön a vörösréz kollektorral így az alumínium elektro-korrózióját okozva.
aminek a fekete festése kissé kifakult az évek alatt, majd "befeketítem", a tetejére meg a polikarbonát "üvegezés".
Mintaszerűen viselkedett, leharapott egy darabot, megette, nem ugrált, szépen megvárta amíg bíbelődök a fényképezőgéppel a következő falatig, de így se tartott sokáig a lecsókolbász. J-től "túrótortát" kapott, azaz túrót (azt nagyon szereti) kolbászkarikákkal.
Ezzel se vacakolt túl sokat.
