Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.
  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.

Linkblog

Szombat.

2018.03.10. 11:51 :: A Tengerész

Végre javul az idő. De én sajnos nem dolgozhatok most éppen. Ahogy gyerekkoromban mondták az öregek "mindig b@szik valamit a kutya". Méghozzá szó szoros értelmében. Tegnap délután sétálunk a kutyával, amikor feltűnt egy ember szintén kutyával a "Vacakkal". Szmájlival korábban már találkoztak és békésen futkároztak, nem tartottunk semmitől. De amikor most közel kerültek egymáshoz, elkezdtek morogni, nem tetszett a dolog, hívtam is vissza az enyémet de V gazdája leintett, hogy hagyjuk csak majd kialakul, csak barátkoznak. Hát NEM, egyszercsak az én szelíd jólnevelt kutyusom mint egy vadállat támadt a hozzá hasonló termetű Vacakra. Azonnal rájuk vetettem magam, hogy szétválasszam őket, aminek az lett az eredménye, hogy a Vacak ráharapott a jobb kezemre és miután a Sz meg nem volt hajlandó engedni a harapásból amivel a másik kutyát szorította, az meg az én kezembe vájta bele mind jobban a fogait. Ez eltartott jó darabig, végülis csak úgy sikerült kiszabadulnom, hogy egy jó mély, kb 4-5 cm -es elágazó szakított seb marad a kezemen. Mielőtt jobban megnéztem volna azt gondoltam, hogy nem kell orvos, de aztán, kivéreztetve, kinyomkodva, lemosva alaposabban megnéztem a sebet és megállapítottam, hogy ezt bizony össze kell varrni. Még eljátszottam a gondolattal, hogy megpróbálom magam, de aztán letettem róla. Kölcsönkértem a szomszédból egy autót, mert ezzel a kézzel ne akaródzott csónakot vízre tenni, átautóztam a HÉV megállóhoz és elmentem a Fiumei úti traumatológiára, mert péntek délután itt nálunk sebészet az nincs, sőt hiába van ma országosan ilyen quasi kommunista dolgozós szombat, a rendelő ma is zárva van.

Nos baleseti ambulancia... akik nagyon régen olvassák ezt a blogfolyamot talán még emlékeznek amikor sajkacsont töréssel voltam ott ápolt, azóta mintha romlott volna a helyzet ott. Sor a recepción, a rendszer túlterhelt, ez szemmel látható. A dolgozók nyilván mindent megtesznek a páciensek megfelelő infomálásáért, ezért minden ajtó, ablak, fal teleragasztva ragtapasszal rögzített A4-es papírokkal,nyilakkal,  hogy mi merre van,mit szabad, mit nem szabad, mit kell időben elővenni, bemutatni. Tehát "valakik" tudják mi kell a betegeknek, de hogy erre ne legyen egy normális kinézetű, belsőépítészeti dekorációs megoldás, az valami balkáni. A klotyóban a kéthengeres egyike zárva, a két piszoár egyike letépve a falról, a két mosdóból az egyik szintén hiányzik, a másikon a csap lötyög csak az imádság tartja, szappan naná, hogy nincs, ahogy kézszárító vagy papírtörölköző sincs. Amikor az embert regisztrálták a recepción és a papírjai, betegbiztosítása rendben találtattak, megmondják melyik rendelő előtt várjon. Természetesen ott sincs igazi felirat, szorgalmas kezek színes filctollal írták fel óriási számokkal az ajtók főlé, ez is jó, csak hát nem európai, de hát, úgyis Türkmenisztán az új mintaország. A mentők sorra hozzák a kerekes ágyakon a betegeket, jobbára nagyon öreg embereket, egy néni ( még nekem is az) panaszkodik, hogy amikor a mentős megemelte eltört a bordája. A megfelelő rendelő ajtaján a nővér kiszólva elvileg szólítja azokat akiket a recepció beregisztrált a kompjúterbe, de itt zsivaj van és tömeg aki nem az ajtóban áll az nem hall semmit, ráadásul a tepsikben fekvő öregek nagyrésze még nálam is süketebb, leginkább holtfáradtan alszik úgy ahogy a mentős leparkolt vele ahol helyet talált, távol az ajtótól, ilyenkor a nővér körbejár, felráz minden alvót és megkérdezi tőle ő e a Kovács néni. Egyszercsak engem is szólítanak, orvos csak rápillant a bekötött kezemre ahogy J-vel az otthoni mentődobozból elláttuk, mondja menjek röntgenre egy kinyomtatott cetlivel, amit dobjak be ott az ajtón. Vajh ha már bent vagyok a gépben, mért kell cetli? Mert a röntgen a vizsgáló orvossal már képernyőn kommunikál, tehát van egy létező rendszer, csak hát pont az hiányzik a szoftverből ami a papírt helyettesítené. Kapok két űrlapot, hogy miközben várakozok töltsem ki, az adataim, meg az esetet, hogy hogy is történt, nyilatkoznom kell a bűnös kutya betegnek látszott e, (nem) volt e oltva (volt) , van e lehetőség az állat 14 napon át történő megfigyelésre (van). Röntgen után ismét várakozás az 1-es rendelő ajtóban, úgy egy óra múlva behívnak, másik doki van már, úgy látszik váltás volt, lenyisszantja a sebről a saját kötésemet, tesz rá egy sokkal szarabbat és átküld a műtő ajtó elé, hogy ott lobogtassak egy újabb papírt, hogy ha kijön valamelyik iparos lássa hogy van ott még egy munkadarab. Ott is ülök egy szűk órát, közben aggódom mikor fogok végezni, mert ha lekésem a 23:35-ös utolsó HÉV-et, akkor csak reggel tudok hazamenni. De aztán mégis újra beszippant a rendszer, műtőasztal, érzéstelenítés, sebszélek lefaragása és ahogy oldalt sandítva megállapítom, olyan 4-5 öltés, meg egy cső a sebbe, kötözés és mostmár csak 20 percet kell várni az 1-es ajtó előtt a papírokra. Piszok meleg van, ruhatár sehol, izzadok  ácsorogva  a hónom alá csapott kabátommal, a rendelőbe amíg papírozik a doki meg a dúskeblű asszisztens, kérdezem van e még valami, el vagyok e engedve, mondja a vicces orvostojás, hogy "sőt, el van zavarva", na mondom  magamban, akkor mielőtt felvenném a kabátomat, megkérdezem "te, nem kellett volna nekem egy tetanuszt is kapnom?" "nem kapott??", kérdezi csodálkozva az orvostojás, "Nem kaptam, pedig SZERINTEM ilyenkor kell, de hát én csak a csapos vagyok, hivatalból nem értek hozzá". A doki egy kicsit sincs megsértődve, behív egy hozzáértőt, aki a seggembe vág egy tűt és mostmár szabad vagyok mint a madár, még épp elérem az utsó HÉV-et.

Kicsit nehéz így lefogni egy F dúrt, harmonikán meg se próbálom.

005_45.JPG

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr9613728690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tömjénzsolti 2018.03.10. 13:31:51

Mielőbbi jobbulást kívánok neked Vilmos, és csak arra gondolj hogy ebcsont beforr.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.10. 17:59:46

@tömjénzsolti: Köszi István, valóban, már gyógyul is. Ma átkötöttem, mert azt mondták, hogy menjek vele kötözésre, de hiába van ma ilyen quasi kommunista szombat a március 15.-i péntek tologatása miatt, a rendelő zárva volt, én meg ezért fel nem megyek mégegyszer Pestre. A cső magától kiesett a sebből, így már ennyivel is gyógyultabb vagyok.

táncoslábú laces 2018.03.10. 19:23:37

Gyógyulj meg, Ilyenkor úgy látszik a kutyák kialakítják a saját hierarchiájukat,bár ilyenkor nem ártana rájuk szájkosár. Az én egyedi menésemet a legjámborabb kutya is megugatja,vicsorogja, bármit mondhat nekem a gazdája.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.10. 22:05:51

@táncoslábú laces: Köszönöm. Nem szép dolog a kutyáktól. :)

whale 2018.03.11. 06:35:56

Az ilyen agressziót (is) remekül kezeli az ivartalanítás. Csak mondom...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.11. 08:16:38

@whale: Igen, beláttam, meg is fog történni, amint rendbejön a kezem és tudom vinni az orvoshoz. Kicsit utáagoogleztam és nincs más megoldás. Persze a tyukászás ellen az sajnos sem véd.

Ez A Nev Talán Nem Foglalt 2018.03.14. 15:25:15

Tisztelt Tengerész!

Most olvasom mi történt. Mindenekelőtt gyors gyógyulást kívánok!
Másrészt mivel hasonló problémám volt nekem is, talán segít ha röviden leírom a tapasztalatom.
Szóval volt nekem is egy átok rossz folyton megszökő blökim, akit egyszerűen semmiféle furfang nem volt képes a kerítésen belül tartani. Végső kétségbeesésemben vettem végül egy villanypásztort (bár kb. 20.000Ft volt, még mindig jóval kevesebb, mint amit a kerítésre költöttem korábban).
Nos az a kutya az életben nem volt többet az utcán. Egy hónap után ki is kapcsoltam a készüléket, mert a kerítés közelébe nem mert menni. Hogy a problémádon segít-e ez a megoldás azt te döntsd el. Ami mellette szól az az, hogy kb. 1 óra munkával telepíted, és végül nyom nélkül eltüntetheted az egész hóbelevancot.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.14. 16:02:54

@Ez A Nev Talán Nem Foglalt: Welcome aboard Ez a Név! Köszönöm a tanácsot, ki fogom próbálni. Ráadásul Sz mégcsak nem is "szökős", nála mindössze arról van szó, hogy a környéken lévő néhány telket a saját területének tekinti, messzebbre mint hívástávolság nem megy.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.14. 16:37:17

@Ez A Nev Talán Nem Foglalt: Most meggogleztam a dolgot, nagyon tetszik, eddig eszembe nem jutott volna, valahogy úgy gondoltam csak lovaknál használják. Miután első közelítésben olyan 20 m kerítés nélküli szakaszt kell igazából lezárni, nagyon alkalmasnak tűnik. Mondjuk meló így is lesz vele elég, mert a csatorna partja bokros, nádas, tehát nullára kell irtani egy legalább 1-2 m-es sávot, hogy a növények ne érjenek a vezetékhez, de hát valami melót mindenbe bele kell fektetni és akkor még ott lesznek hibaforrásnak a folytonosan lehulló, szélfújta ágak a környező fűzfákról. De működhet a dolog. Persze kérdés, hogy nem szokik e rá tőle a kutya az oldalkerítések átugrálására. Majd kiderül. Van egy nagy tekercs szögesdrótom, az lesz mondjuk két-három sor karámvezeték, az erős és nem szakítja le még egy nagyobb lehulló ág se a legfelső szálba meg még nem is lesz villany, az csak véd majd. Utána kell nézzek masszív akác oszlopoknak stb de szerintem is működhet. Mégegyszer kösz az ötletet.

Ez A Nev Talán Nem Foglalt 2018.03.14. 18:42:16

@A Tengerész: Örülök ha segítettem. Anno jó sok pénzt és idegességet megspórolt volna nekem ha előbb gondolok rá.
A növényekre tényleg vigyázz, mert ezeket a kis hobbi eszközöket már egy szál gaz is semlegesíti. Én direkt erre gyártott vezetéket vettem (nem volt drága) amit egyszerű műanyagzsinórral rögzítettem a fára tekert műanyaghoz. Szóval még a fához sem ért a zsinór. Az oldalkerítéshez sem áll semmiből behúzni egy szálat, azt is tisztelni fogja hamar. Egy-két hétig macerás, oda kell figyelni, de mint mondtam, utána a közelébe nem mer majd menni. Aztán persze idővel esetleg egy-egy kis emlékeztető kelhet még, ha azt látod, hogy bátrabban járkál arrafelé.
Arra azért készülj, hogy téged többször csíp meg majd az áram, mint a kutyádat összesen fogja.
süti beállítások módosítása