Csúnya idő van. Nem tudom hogy van ez, de +3°-ban jobban fáztam reggel kutyázás közben, mint egy hete -10-ben. Sár, dagonya, tócsák mindenfele, időnként megered az eső, nap sehol olyan igazi "takonyhúzó" idő van már második napja. Ha Sz, ez az energiabomba nem húzna kifelé, ki se dugnám az orrom a házból, vagy a hajóból. De ő kíméletlen, tegnap szakadó esőben volt muszáj megtenni vele körsétát, gumicsizmában ernyővel vonultam, elemlámpa, láthatósági mellény, ő elől megy villogó piros LED-es nyakörvvel, mellettem (előttem, utánam, mikor hogy) a macska, mert mindketten ott ülnek este már 9 óra felé tűkön az ajtóban és egyszerűen MUSZÁJ velük elindulni kefelé akármilyen idő is van. Megtesszük a szokásos kört, utána mindenki nyugovóra tér. Most, hogy már nincs olyan hideg Sz nem alszik bent a kályha előtt, hanem ellenkezés nélkül bevonul a házába a tornácon, C rendszerint kiköveteli, hogy J ágyazzon meg (igen ott ül szemrehányó tekintettel, vagy járkál le-föl esetleg mérgesen nyávog), addig nem hajlandó elnyugodni, de ha meg van vetve az ágy akkor odafekszik J lábához és alszik reggelig.
Most, hogy a napjaim főleg harmonikázással telnek, nagyjából kész vagyok a második számommal a Schneewalzerrel, ennek úgy tűnik az az ára, hogy az elsőt elfelejtettem, ma próbáltam a La Partidát, ami már szinte tökéletesen ment egy hónapja, de most alig ment. Amikor meg belejöttem, a keringő ment rosszul. Úgy látszik egyszerre csak egy számra képes a tudományom. Említettem, hogy a hajó, majd építkezésblogból öregedésblog lett, itt láthatjátok előre a sorsotok, nos egyre többet kopogtat a halál. J jött be délután, hogy Pannika (J volt kolléganője és barátunk), mamája ment el örökre, én nem is ismertem, de elszomorodtam, ettől kezdve csak gyászinduló ritmusban játszom a walzert. Aztán ha az ember már kezd hozzászokni, hogy meghalnak körötte, egyszerre csak azt veszi észre, hogy ő se él már. Szóval nemcsak az időjárás szomorú.
Hogy azért ne legyen a vége ennyire szomorú, ha már Schneewalzer akkor legyen most ez
