Ma nem lesz emlékezetblog.  J nagyon beteg. Azt hittük visszaesett az influenzába, esetleg Covidba, de sajnos nem. Egy hete nem tud enni, hőemelkedése van miközben a hasa felpüffedt, hányingere és erős hasi fájdalmai vannak és tegnapelőtt éjszaka tenyérnyi alvadt vércsomók jöttek ki belőle sorozatban "odalent". Telefon és mellé fotó a produktumról a háziorvosoknak ( az övének meg az enyémnek), az enyémtől tanács, hogy azonnal gasztroenterológushoz kell menni, az övétől beutaló a Kormányblakba küldve az ESZT-re. A baj csak az, hogy a Kormányablak már nem hozzáférhető. Be kellett menni a hivatalba, de úgy se volt egyszerű megcsinálni és letölteni. Szerencsére volt segítség, bár Mária barátunk is beteg, de megoldotta, mert én már őrjöngtem, hogy ezen az informatikai szarságon múlhat Judit élete. Megint mondom, ha az embernek barátai vannak az a legfontosabb. De erre elment a tegnapi nap. Ma már reggel fél négykor fent voltam és 8:00-kor már autóztunk a Péterffybe. Tele voltam aggodalommal, és fejben egy kicsit szét is estem, pl egy szál alsógatyában indultam el elsőre, hogy kimegyek a hajóra a "kimenő" kabátomért. És persze aggódom most is, de már "másképp". Mert volt egy laborbeutaló, egy ultrahang vizsgálati beutaló és egy gasztroenterológiai beutaló. Korábban szerzett rossz tapasztalataim alapján fel voltam készülve rá, hogy most jön a szenvedés az időpontokkal, hogy mikorra jegyzik elő. El voltam szánva rá, hogy ha ez napok kérdése, azonnal megyek magánklinikára, kerül amibe kerül. De nem ez történt. Bár nem "pikk-pakk", mert mindenütt órákat kellett várakozni, szóval ráment a nap, de megvolt a labor, az előzetes gaszroentero vizsgálat, majd az UH, és a röntgen (ez utóbbit a gasztroenterológus írta ki) és a nap végén az újabb gasztroenterológiai összegzés. Nem mellékesen a rendelés hivatalosan csak 13:30-ig tartott, ehhez képest a doktornő fél négy körül személyesen vitt fel minket a belgyógyászati osztályra és addig nem ment el amíg J nem kapott ágyat. Szóval amikor korábban azt mondtam, hogy nagy bajban van az aki úgy kerül be az egészségügy karmai közé, hogy már nincs módja a rendszerben magát menedzselni, arra a mai nap fényesen rácáfolt, mert ma nem így mentek a dolgok. Ma mindenki tudta a dolgát és tette amit kell. Várakozás közben beszélgettünk Zitával, aki a barátunk és a szomszédunk volt amikor a Hernád utcában laktunk és a Péterffyben nővér, és ő is mondta, hogy hiába van papíron munkaidő, amíg beteg ül a váróban addig nem megy haza senki. Ami viszont gyalázat, hogy túlórát nem írhat senki, azt nem fizetik és a gasztroenterológus szakorvos maga gépeli a papírmunkát két ujjal, mert a rendszer nem költ plusz emberre, hanem egy magasan képzett orvost kényszerít ilyenfajta segédmunkára. Ez egyszerű gazdaságossági szempontból is érthetetlen, nyilván ezért kell minden résztvevőnek ingyen túlórázni, de megfelelhet a hagyományainknak, olyan magyaros mint amikor a Tragédiában Michelangelo széklábakat farag. Mire fél hatra hazaértem Ráckevére (feladva elveimet hogy 80 évesen már nem autózom többé 10 km-nél messzebbre, de egész jól bírtam) Icuka megsétáltatta a kutyáinkat ( mondom a lényeg a barátok), nekem már csak enni kellett adnom nekik. Ja... a gyatyámat ott hagytam a parkolóautomatában, 450 Ft egy óra és kiderült nem tudok telefonnal parkolni, időnként le kellett menjek pénzt dugdosni a falánk totemoszlopba. De mire hazaértem J karjába már a harmadik infúziót csorgatták le, gondolom mivel enni nem tud és gyulladásgátlóra van szüksége így oldják meg a gyógyszerezést, táplálást és a vércukor szinten tartását. Apróság egy kedves fiatal... na jó nálam jóval fiatalabb ember megszólított miközben épp szálltam volna be a Suzukiba a Bethlen Gábor utcában, hogy "a Tengerészhez van szerencsém?" Kiderült blogolvasó. A végén még celeb leszek.