Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Ma is írtam, de nem rakom ki, mert még majd holnap írok hozzá. Ez egy nagyon f... (2026.01.31. 00:33) Kedd.
  • A Tengerész: @whale: Hát tudod ....értem... de minek. Géppel vagy anélkül TALÁN csak az marad fent amit felrakt... (2026.01.20. 11:02) Vasárnap.
  • A Tengerész: @whale: Komolyan??? Kicsi a világ. Lesz történet hamarosan a Hyatt-ről is hamarosan, mert ott is m... (2026.01.17. 10:15) Péntek.
  • A Tengerész: @József Sefcsik: Jól tudod, de én az osztrákokat neveztem így. Akkor is, most is. SŐT. Még a törté... (2026.01.10. 10:12) Szombat.
  • A Tengerész: @ulvang: Wellcome aboard ulvang! Amikor megláttam a házat azt kérdeztem a Hollóstól, hogy "De ugye... (2026.01.10. 01:28) Hétfő.

Linkblog

Péntek.

2014.03.21. 20:08 :: A Tengerész

Végrevégrevégre ez már a tavasz. Fák virágok és egyebek.

'14, márc.21. 001.jpg

Ez a fa (ha jól azonosítom) az un. "fosóka", leginkább díszfa, de apró, ringlószilva szerű édes termése is van, én szeretem, Csepelen is volt kettő, ahol Amapolát építettem, de vigyázni kell vele, mert a nevét nem a véletlennek köszönheti.

'14, márc.21. 002.jpg

A nárciszokat kissé megritkította a szennyvízcsatorna fektetés, de "az élet él és élni akar".

'14, márc.21. 003.jpg

A kék azt hiszem jácint,

'14, márc.21. 004.jpgezt hogy hívják csak J tudja, mert ő minden növényt és állatot ismer.

'14, márc.21. 005.jpg

Hüm... pedig ezt is mondta, hogy micsoda, mellesleg egész télen virágzott, de most nagyon beindult.

'14, márc.21. 006.jpg

Ez tulipán, csak valahogy életlen lett a kép.

'14, márc.21. 007.jpg

Ezt tudom! Százszorszép!

'14, márc.21. 008.jpg

Na ezt az életerős növényt ( ott nőtt ki ahova a csatornacső árokásáskor a földet lapátoltam, majd visszatemetéskor alaposan legyalultam, szétkapartam a kupacot) szemre nem sikerült azonosítani, de amikor megszagoltuk kiderült, hogy medvehagyma, vacsorához fogyasztjuk.

3 komment

Csütörtök.

2014.03.20. 22:08 :: A Tengerész

A kályhaajtót tegnap már nem kellett a térdemmel kitámasztani, hogy ne csukódjon be hamuzáskor, tűzrakáskor. Ebből egyből tudtam, hogy víz jött a hajó alá, az enyhén oldalra dűlő és orrával felemelkedő hajó felúszott a fenékről és kiegyenesedett, Amapola ismét hajóként viselkedik.

J ma este beüzemelte a zuhanyt. ( tegnap kiszedték az ujjából a varratokat, víz nem érheti és még hónapokig fájni fog, ezzel biztatta az orvos) A mosdó is a helyére került, még alá kell bútorozni és a lefolyót bekötni. A zuhanykabin sehogy se fényképezhető a kis helyiségben. A dekorit borítású, OSB-fa szendvicsfalak a padlóban futó beton vályúban állnak, a felállítás után forró Bonobittal (oldószeres bitumen) öntöttem ki a vályút, majd csemperagasztóval takartam a kiöntést, erre csempe lábazatszegélyt ragasztottam Sziloplaszttal, amit ugyancsak Sziloplaszttal az illeszkedő élek és fugák mentén kikentem. Ennél jobban nem tudom távol tartani a nedvességet a falak aljától. A mosdót a régi pozdorja válaszfalból kiszabott lapba ragasztottam be epoxigyantával, a lapot  és a csap mögötti falat kőmintázatú dedkorittal borítottam, a szegély a hajóépítésből maradt mahagóni.

'14, márc.20. 002.jpg

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2014.03.16. 06:51 :: A Tengerész

Nagy napjuk volt a meteorológusoknak. Bejött a megjósolt viharos szél és a hidegfront, órára pontosan ahogy megjósolták. ( Hehe, Orbán még az időjárást is leigázta, a délelőtti beszédére tavaszt rendelt, de az ellenzék délutáni összejövetelét már elfújatta a széllel.)  A rossz időt általában jobban eltalálják, mint a jót. Úgy egy hete három napot is várni kellett arra a szép időre amivel kecsegtettek, kezdetben már délutánra, aztán másnapra, aztán a következőre, de mindig csak maradt a borult ég, szemerkélő eső. Tegnap viszont a reggeli verőfény délre fátyolfelhős borongásra váltott, a szél szinte észrevétlenül erősödött délutánra ponyvacsattogtató, fűzfaágszaggató, kukaborogató erejűre és persze az eső is szemerkélni kezdett. Még a félig a fenéken ülő hajót is döntögeti a szél, ami átmenetileg enyhült csak estére, de ma reggel is fúj rendesen. Remélem eltalálták a gyors elvonulását is ennek a hidegfrontnak, mert igencsak szomjúhozzuk a tavaszt. Mindenfelé rejtélyes növények bújnak ki a kertben a földből, gyönyörű virágok bontogatják szirmaikat,  J a sajgó ujjával (sajnos a fájdalmak nem enyhülnek) amiben még mindig bent vannak az öltések már nagyon szeretne kertészkedni, de a baleset most félkezessé tette. Így is nekiállt levágni a tavalyi elszáradt elefántfüvet, de aztán én sarlóztam le, ne kelljen szegénynek kínlódnia. 

2 komment

Péntek.

2014.03.14. 20:52 :: A Tengerész

Ismét fogyatkozik  alólunk a Duna. Amapola az orrától legalább a kiel feléig a fenéken ül.'14, márc.14. 001.jpgMondjuk nem akarok mozdulni a hajóval a tavasz vége előtt, így nem nagyon zavar,  az inkább, hogy valaki szennyezi a vizet a túlparton és mindent idehoz az északnyugati szél. Mondjuk nem olajos szennyvíz, tehát alighanem az ártalmatlanabb fajta, úgy tűnik parton felgyűlt szemetet gereblyéznek a folyóba, most, hogy az alacsony vízszint könnyen hozzáférhetővé tette valakinek a partrendezést.'14, márc.14. 002.jpg

Felállítottuk a fürdőszoba északi falát,'14, márc.14. 007.jpg

továbbá helyére került a WC '14, márc.14. 024.jpg

Ez azért már jelentős fejlődés. Délután kiállítás megnyitón  voltunk'14, márc.14. 022.jpg

Mit mondjak, nem az én világom. Nem arról van szó, hogy azt kutatom "mit ábrázol ez a kép?". Ezen már rég túlvagyok. De amikor állok egy műalkotás előtt azt várom, hogy ha kinyitom a lelkem  valami áradjon belé (vagy kifelé belőle, szóval, hogy valahogyan hasson rám). Most nem áradt. Még azt se mondom, hogy az alkotásban van a hiba, biztos működik valaki másnak, különben nem olvasott volna a műértő felvezető kommentátor négy sűrűn gépelt oldalt méltatás és okításképpen ( bár arról is  volt egy gyanúm, hogy nagyrésze sznob halandzsa, én nem igazán tudok mit kezdeni olyasmivel, hogy " ...nem ábrázol, hanem a struktúra szól hozzánk" most nem biztos, hogy ez így elhangzott, de ilyesmikből temérdek, de még ez se lenne gond, innám a szavakat, ha tényleg "szólna", de a lelkem csak a csöndet visszhangozta, ha én is élhetek némi képzavarral),.'14, márc.14. 009.jpg

A művész fejkendőben copffal, ahogy egy művésznek kinéznie illik.'14, márc.14. 023.jpg

'14, márc.14. 018.jpg

Végre  egy egészen hiperrealista kép! Kár, hogy nem kép, a téglalap alakú faláttörésen az ünnepi méltatást hallgató közönség látható. '14, márc.14. 017_2.jpg'14, márc.14. 01701.jpg

Idenagyítottam a kép címét... na én is így vagyok vele.

Nekem legjobban a kályha tetszett. Igaz az az épület tartozéka.'14, márc.14. 011.jpg

De hát, mégegyszer mondom, biztos bennem van a hiba. Itt állok művészetintaktan az angyalföldi proli földhözragadt ízlésvilágommal a sok műértő közt. Viszont a vörösbor kifogástalan volt.

4 komment

Kedd.

2014.03.11. 21:50 :: A Tengerész

Végre abbamaradt az eső. Már nagyon ideje volt, annyi csapadék volt az elmúlt hetekben, hogy a macska lassan kénytelen lett volna úszóhártyát növeszteni a kerti barangolásaihoz. (érdekes módon a mederben viszont alig van víz, nézem a Hydroinfot, 2 m alatt van a Duna Pestnél). Kész a vízszerelés a házban. Ötrétegűvel szereltem, sose csináltam még ilyet, de a kulcsos roppantógyűrűs idomokkal, pofonegyszerű volt az egész, két nap alatt megvoltam vele. Azt írja az irka, hogy 10 bar az előírt a próbanyomás, hát nekem csak a 3 bar  hálózati nyomás áll rendelkezésemre, két napig rajta hagytam, nem folyik sehol, a főcsapot lezárva 10 óra alatt 20 százalékot esett a nyomás (nem volt kilégtelenítve, tehát kb a rendszer felében levegő volt) , én ezt megfelelőnek ítéltem, használatba vettük a rendszert.'14, márc.11. 001.jpg

Balról jobbra: Zuhanycsaptelep, WC tartály befolyó víz kiállás (rajta manométer), mosógép kidobott víz kiállás (jelenleg pissoirenak használom, nagyon praktikus), sarokban pici pötty, mosógép bejövő víz 1/2"-os kiállás ledugózva, ablakos falon villanybojler hideg/meleg kiállás (ezt sajnos nem tudtam a falba eldugni), lent jobbra hideg/meleg csövek a mosdónak (később lesz hőszigetelve és elburkolva), balra a fal alsó sarkában a konyhai mosogató felé menő csövek.'14, márc.11. 003.jpg

Ami szintén a helyére került, immáron véglegesen.'14, márc.11. 005.jpg

Alatta a csövekkel és SEMMI NEM CSÖPÖG, FOLYIK, egyből jó volt minden! A jobbra kanyargó 40-es lefolyó ami az "Y"-al csatlakozik a mosogató kidobóághoz, az megy a mosógéphez. Spekuláltam hogy oldjam meg, hogy ne jöjjön vissza a mosógépnél a csatornabűz, végülis idomokból raktam össze egy szifont. Elég terjedelmes ahhoz, hogy ne száradjon ki két mosás közt és miután a mosógépből nem jön ki elvileg olyan víz ami el tudja dugítani, remélem sose kell majd szétszedni tisztításhoz, mert biztos ami biztos összeragasztottam.'14, márc.11. 006.jpgEnnyi az aktuális nyomás.'14, márc.11. 009.jpgA kis villanybojler még csak ideiglenes, azért lóg egy hálóban a falon, egyszer lesz egy nagyobb is, nem furkálom ki üttre-főre a szép falburkolatot.'14, márc.11. 008.jpg

A mosdó pult a régi bejárat begyógyított helyén még nagyon "vázlatos".

Miközben ezeket a sorokat pötyögöm, immáron úgy századszor mutatják a TV-ben ahogy a mikrofonos ember Simon Gábort üldözi az autójáig, majd rázendít a közszolgálat a fideszmantrára, csak a lottó ötösöm lenne olyan biztos, ahogy megjósoltam, hogy ez lesz naponta. Mellé most megvették a Cuschlágot, ez megy választási kampányban kormányprogram helyett. 100 %-ra biztos vagyok benne, hogy TV vita se lesz a kampány során a pártelnökök közt, a Fidesz stílusa a sunyi/erőszakos nyomulás, a közmédia seggnyaló üzemmódba való kapcsolásával, miközben az összes többi párt TV-ben való kampánymegszólalását lekorlátozták valami 20 percre. Most épp az Obersovszky nyomja a kötelező szöveget, keménykedik a Szanyi Tiborral, szinte hihetetlen, hogy ugyanaz az ember aki a Schmitt Pálnak úgy egy éve remegő nyelvvel nyalt be a melegfosig. (bocs, de a gyomrom fordul ki a mindent elöntő narancsszínű takonytól, amiben boldogan lubickol a választópolgárok 45 százaléka, ha komolyan vehetők a közvéleménykutatások)

7 komment

Csütörtök.

2014.03.06. 20:54 :: A Tengerész

Hát ma délre felállt a "nagy fal", ami a konyhát a fürdőszobától elválasztja. Csigákkal kötelekkel felhúztuk az egyik felét majdnem a mennyezetig, a másik felét meg részletekben emelgetve és alátámasztva ugyancsak elemeltük az asztallapként szolgáló régi falpanelekről. Ezután alábújva a két falpanelt (rohadt nehezek, pláne guggolva, egyszer ránk is esett kicsit az egyik, engem combon, J-t bokán vágva) kicsúsztattuk és lefektettük a padlóra, majd a helyére állítottuk a kész, új falat. Nagyon jó lett és csak egyszer esett J homlokára egy nehezebb támaszléc, akkor még nem sejtettük, hogy ennél még rosszabb is fog történni délután. Kiengedtünk és örvendeztünk a sikeres munkánkon, remekül passzol a fal padlóhoz, falhoz mennyezethez, szóval minden remek, nem győztünk gyönyörködni a munkánkban. Talán ezért lankadt a figyelmünk, vagy inkább a figyelmem, mert leginkább magamra veszem a felelősséget, nekem kellett volna jobban figyelni és vigyázni J-re, de amikor a padlón fekvő immár "ártalmatlannak" vélt két , 2200 X 1200 X 45 mm-es forgácslapot akartuk kicsit arrébbtaszajtani, én egy pajszernek használt léccel, J meg csak úgy kézzel nyúlva hozzá, amikor hirtelen lezöttyent az alá rakott klocnira a dupla anyag és J bal kezének középső ujjából lecsippentett egy darabot. Sok vér lett hirtelen, meg persze nagy fájdalom, kilátszott a csontvég is. Na most ha lett volna autó, akkor irány a sebészet, így (én ugyan megpróbáltam rábeszélni a drágámat, hogy bringázzunk az orvoshoz, de nem vállalta) mentőt hívtam, ami a Merényi Gusztáv kórház traumatólógiára vitt minket, ahol összevarrták J ujjvégét ( a hiányzó darabot hiába kerestem a lapok alatt, alighanem a szó szoros értelmében elvitte a cica), éjfélre értünk haza, kissé elázva az esőben, villamosozás, HÉV-ezés és egy órás gyaloglás után. Hát ilyen dicstelenül ért véget egy nagyon sikeresnek induló nap

Ma J a "sebeit nyalogatta", szóval lüktető fájdalommal és enyhe seblázzal küzdött, de még ő vigasztalt engem. Persze "The show must go on" ( https://www.youtube.com/watch?v=4ADh8Fs3YdU&feature=kp ) leszedtem a maradék csempét a fürdőszoba déli faláról, lekapartam és lesikítóztam a ragasztómaradékot és kiszabtam és felragasztottam erre is egy  dekorit lemezt. Most így néz ki az állapot. '14, márc.7. 001.jpg(a "bűnös" lap a padlón fekszik)

12 komment

Vasárnap.

2014.03.02. 22:22 :: A Tengerész

Na így néznek ki a falak. Miután az anyagot igyekszem a leggazdaságosabban feldolgozni, a kisebb darabokat is felhasználom, az illesztés ott van ahol a polc, szekrénykeret majd eltakarja. '14, márc.2. 003.jpg

'14, márc.2. 005.jpg

A régi 2 db lebontott  2,20 x 1, 20 -as válaszfalpanelból csináltam egy 2,20 X 2,40 m-es nagy asztalt  (a 3x3 m-es helyiségben), ezen ragasztom össze az új  válaszfal 2 X 2,20 m-es  szendvicspaneljét. Összerakni relatíve könnyű, mert kisebb lapokból, távtartó deszkákból áll, de előre fosok, hogy fogom majd felállítani? Merthogy ki kell alóla valahogy venni majd a két asztallapot, eltávolítani a helyiségből, majd felállítani a helyére, mindezt akkor amikor már jó nehéz lesz. Pillanatnyilag úgy gondolom, hogy valahogy (hogy hogy azt még nem tudom) felnyomom a mennyezetre, akkor olyan mintha bent se lenne a helyiségben, akkor valahogy kivisszük a házból az asztallapokat és az alsó élét a padlóra leengedve felállítjuk a falat. Elmondva egész könnyű.

Szólj hozzá!

Péntek.

2014.02.28. 21:19 :: A Tengerész

R4.JPGEzt az autót néztem meg tegnap Szegeden. Hogy miért? Nos nosztalgia. Ilyen volt az első autóm. És most, hogy kicsit letelepedtünk, felmerült, hogy jó lenne megint egy autó a ház körül, ha esik az eső és nincs kedvünk biciklivel menni a boltba, vagy az élményfürdőbe. Szóval körbenéztem a neten és ezt találtam http://www.hasznaltauto.hu/auto/renault/r_4/renault_r_4_1.1_gtl-7482747 Valamikor a '70-es évek legelején vettem a Renault 4-est (ha valaki nem tudná ez ennek az autónak a típusa) és nagyon szerettem. Emlékszem tél vége volt és randa hideg, nyirkos, amolyan "takonyhúzó idő" , de az autónak remek volt a fűtése. Maximumra állítva a fűtést, a barátnőmmel autózva levetkőztünk derékig... alulról és minden piros lámpánál  "matattunk" egy kicsit. Nos ebben azon túl, amire most mindenki gondol az volt a járulékos élvezet, hogy "azoknak" odakint, akik behúzott nyakkal, pirosló orral sietnek az utcán minél előbb melegebb helyre kerülni, milyen rossz, miközben nekünk idebent milyen jó. Bevallom az autó rendszámára ( CY 24-33  ) még most is emlékszem, de hogy a lányt hogy hívták.... hát akárhogy próbálok visszaemlékezni, nem sikerül. Szóval nem gondoltam, hogy sikerül visszahozni a fiatalságomat, de szívesen autóznék megint ilyen autóval. Ezért tegnap levonatoztam Szegedre. Előtte a neten kerestem szegedi autószerelőt és megbeszéltem vele egy átvizsgálást, egy ilyen öreg autónál nem árt megnézni mi rohad alul, mibe kerülhet a javítás. Úgy kalkuláltam, hogy ha az autó állapota valóban "kitünő" mint ahogy a hirdetésben áll akkor egye fene, megéri az 500000-et, bár ezért a pénzért fele-harmadennyi idős, sokkal  modernebb, extrákkal teli autót lehet kapni ( http://www.hasznaltauto.hu/auto/renault/twingo/renault_twingo_1.2_air_pack_friss_muszakivalkituno_allapo-7298212) , de hát az "érzés", az más lenne. Hát az átvizsgálás után úgy nézett ki a dolog, hogy  ahhoz, hogy az autó alulról karistolja a "kitűnő" minősítést, úgy 200000-et kellene még költeni rá, viszont az eladó (papája, merthogy egy rendkívül szimpatikus fiatalasszony pici babával a gyerekülésben, volt a tulaj, de a papával kellett alkudozni) mindössze 425-ig volt hajlandó lemenni, így nem jött létre az üzlet. Megebédeltem Szegeden, majd hazafelé is vonattal jöttem. 

Ma felragasztottam a konyha falaira a burkolatot, nagyon csinos lett, majd holnap mutatok képeket róla, csak kint maradt a házban az adatkábel amivel a fényképezőgépet a PC-vel össze tudom kötni és nincs kedvem a szakadó esőben (merthogy már megint esik a fene egye meg) kimenni érte a jó melegre befűtött hajóból.

15 komment

Szerda.

2014.02.26. 19:33 :: A Tengerész

A dekorit lemezek kiterítve nagyméretű raklapon érkeznek. Azon is hoztuk le Ráckevére és kaptam még a Syntexkeres Attilától további öt darab raklapot, amiket ma szétbontottam, a deszkáikból lesz a faház oldalon befejezetlen padlásrészen a padló, mert ezt nemes egyszerűséggel az építők elhagyták. A raklapok sokáig állhattak a szabadban, mert a szögek, amik amúgyis a gépi szögeléshez használatos, tehát eleve nehezen kihúzható recés fajták, rettenetesen berozsdásodtak, legtöbbjük feje vagy leszakadt, vagy átszakadt a deszkán. Sötétedésre végeztem, de a kezeim annyira elfáradtak, hogy amikor J megkínált egy tejszínhabos kakaóval (annyira nem kell foglalkoznom az  alakommal, miután leadtam az építkezésben 15 kilót, hogy simán betömhetek pl akárhány krémest, vagy somlói galuskát tripla tejszínhabbal, a fogyás ugyan megállt, de talán ha egy kiló ami viszajött), a kávéskanál elsőre kiesett a remegő kezemből. Viszont visszaadhatom a teraszát E-nek saját használatra, miután kitakarítottam azt a koszt amivel a mai munka járt.

Mai ajánlatomat ma kaptam. Azért (is) érdekes, mert miközben ma a szöges deszkákat pajszeroltam, ez a divatjamúlt szó jutott eszembe "kegyenc". A szöghúzogatás nem veszi nagyon igénybe a szürkeállományt, ezért a gondolataim szabadon nyargalászhattak a pillanatnyi kormányzás körül és akkor ugrott be a kegyencek által való hatalomgyakorlás Kádár János elmúltával mára elavultnak vélt, de a mindennapi gyakorlatban  Orbán Viktor által reinstallált rendszere. És este amikor belenéztem a gépbe egy Emailben ezt a linket találtam! Pontosan a "kegyenc" szó kerül elő benne. http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=2014_4__gqyC  Ez az a "hang", a mögötte álló vélemény, a dolgok ilyetén megközelítése az, amit jónak gondolok, kár, hogy szerintem a "magyar zemberek" 70 százalékánál süket fülekre talál. Továbbá megkockáztatom, hogy a magukat meggyőződéses jobboldalinak valló (bár szerintem a magukat akár a jobb, akár a baloldalinak valló pártoknak közük sincs a jobb, vagy baloldali politikához, leginkább a maffiaszisztémával rokonulnak) szavazók közt ez a százalék közelíti a százat. Kétely csak az elkötelezetleneknél, vagy a baloldali gondolkodású embereknél tapasztalható. Ezért gondolom teljesen feleslegesnek, netán kontraproduktívnak azt a szemérmetlen propaganda hadjáratot amit a Fidesz a közmédiában művel, mert a saját hívei nem lesznek ettől "hívebbek", de akik netán gondolkodnak, azok számára ez a gusztustalankodás  elég visszataszító. 

1 komment

Kedd.

2014.02.25. 15:13 :: A Tengerész

Várok egy fontos Emailt, ezért még ebéd utáni alvás előtt belenéztem a gépbe. Ez pottyant ki a levélszekrényből:

Egy hangos, ápolatlan és egyáltalán nem vonzó kinézetű nő megy be két toporzékoló gyermekével a RealMarktba.

Az ajtóban álló hölgy kedvesen köszönti:

-Jó reggelt kívánok, kedves Asszonyom!

Üdvözlöm a Real Markt bevásárlóközpontunkban.

Kedves gyerekei vannak. Ikrek?

A nő abbahagyta a kiabálást, s odafordul a hölgyhöz.

-Nem, vazzeg, nem ikrek! A nagy 9, a kicsi 7 éves.

Miért gondoltad, Te ütődött tehén, hogy a gyerekek ikrek?

Vak vagy, vagy csak egyszerűen hülye vagy?

-Kedves Asszonyom, nem vagyok sem vak, sem hülye!

Csak nem akartam elhinni, hogy Önt valaki kétszer megdugta.

További szép napot mindenkinek, most kis szunya aztán folytatom a melót. Este majd még írok, ha nem leszek nagyon fáradt.

23:23 Kiszabtam a konyha és a fürdőszoba falburkoló elemeinek nagyrészét. Ehhez a hikory famintázatú 2mm vastag, 3050 X 1320 mm-es, tehát elég terebélyes  dekoritlemezeken sokat kellett kúszni-mászni. Először is milliméterpapíron csináltam egy szabási tervet, hogy a leggazdaságosabban használjam fel a méregdrága, 6 tábla anyagot. Mindenféle terveket szőttem, hogy hogyan és főleg mivel fogom vágni az anyagot. Elsőre, ahogy a 0,8 mm vastag dekorittal már máskor csináltam, megpróbáltam  bekarcolni fémvonalzó mellett és eltörni. Hát az anyag csak röhögött rajtam. Nem is erőltettem, nehogy csúnyán repedjen, törjön. Aztán próbáltam sikítóval, 1mm vastag fémvágó koronggal. Nem lett volna rossz, de égeti az anyagot, közben olyan gáz fejlődik ami kimarja a szemet. Próbáltam nagyfrekis rezgőfűrésszel ( http://www.argep.hu/product_450617.html  igazából nincs rendes neve), alig vágta, nagyon kemény volt neki az anyag. Végülis a dekopír fűrész vált be fémvágó fűrészpengével. Persze ez se olyan egyszerű, hogy berajzolom oszt vágom a vonalon, mert kitördelődik a piszok kemény, rideg felületi réteg a fűrészvágás mentén.  Ezért egymástól 1,5-2 mm távolságban be kell karcolni (vídiás rajztű hiányában minden karcolás után újraköszörült acéltüskével csináltam) olyan mélyen az anyagot, hogy a hordozóréteg látsszon, majd utána a két karc közt vágtam a fűrésszel.  A szomszéd fedett teraszon dolgoztam, mert a mi házunkba már ilyen méretű anyaggal beférni lehetetlen. Még szerencse, hogy a Török Ervinnek annyira megtetszett ez a környék (ha emlékeztek még a Baylineres barátomra), hogy a példánk nyomán megvette a mellettünk lévő ikerház felét. Így a tevékenységemet , mint jelen esetben is, szükség esetén expandálhatom a szomszéd ingatlanra is.

9 komment

Vasárnap.

2014.02.23. 21:24 :: A Tengerész

Nem lanyhultam el, csak ez a konyhabútor olyan pöszmögős meló, sokat nincs róla mit mesélni. Most politizálni sincs sok kedvem, elmondtam mindent amit gondolok, magam ismételni meg minek? Hogy azért legyen valami mosolyognivaló, PONTOSAN ez megy!   https://www.youtube.com/watch?v=EBFxSTElKBU#t=10 És ez is így megy, az üvegezett nappali ajtóval, azzal a különbséggel, hogy a vége nem ennyire veszélyes, szóval a bejövetel gyors és a berendezés marad. https://www.youtube.com/watch?v=4rb8aOzy9t4 

1 komment

Csütörtök.

2014.02.20. 20:37 :: A Tengerész

Ma  ezt kaptam. http://www.spiegel.de/international/germany/researchers-alarmed-at-rise-in-german-brown-coal-power-output-a-942216.html És az LMP-s "zöld párti szakpolitikusok" nap mint nap telipofával nyomják a mantrát, hogy lám az okos németek felhagynak az atomenergiával! De majd a bölcs nép szavazással aztán qrvajól eldönti majd, hogy legyen e atomerőmű. Édes Istenem, micsoda demagóg hülyeség!

9 komment

Szerda.

2014.02.19. 22:31 :: A Tengerész

Hát ma tényleg azt gondoltam, hogy Jonathan ötletét kellett volna alkalmaznom a "sisakkamerával", mert amit C csinált velem munka közben az igazi filmtéma lett volna. Miközben elmélyülten mértem jelölgettem a konyhapultba kerülő polc anyagát előbújt valami teljesen lehetetlen helyről, előbb a mérőszalagot, majd a ceruzát próbálta megszerezni, majd amikor már harmadszor hessegettem el, mérgében jól megkarmolt, aztán mivel tudta, hogy ezt nem szabad, ráadásul rákiabáltam, villámgyorsan  elpucolt. De persze nem bír a kíváncsiságával, pár perc múlva mintha mi se történt volna odatelepedett az ablakpárkányra és onnan felügyelte a munkát.

Szólj hozzá!

Hétfő.

2014.02.17. 21:57 :: A Tengerész

Ma mentem Pestre a falburkoló anyagért, mert a múlt héten jött a telefon, hogy megérkezett a megrendelt 2 mm vastag hickory famintázatú dekorit lemez. Szerelőragasztóval fogom felnyomatni a meglévő forgácslap borítású falaira a konyhának és a fürdőszobának. A lebontott válaszfalakat a konyha és fürdőszoba közt hosszas tépelődés után nem fogom kijavítva visszaépíteni, nem bízom a rohadt részekben, illetve a javításuk annyira macerás lenne, hogy inkább új, szendvics szerkezetű paneleket csinálok, két oldalt 8 mm-es OSB, közte 3 cm vastag fa rácsozattal. Erre fekvő állapotban ragasztom fel a dekorit lapokat és a ragasztás teljes megszilárdulása után állítom a helyére a falakat. Alakul tovább a konyha, a fiókok, igaz még előlapok nélkül. de már ki-be szaladgálnak. A padló 6 cm magas kiemelését tegnap lebetonoztam. Ugyanazzal a járólappal fogom burkolni, mint ami a padlón van.2014 febr. 17. 001.jpg

6 komment

Csütörtök.

2014.02.13. 21:01 :: A Tengerész

Mindenféle sürgölődések voltak. Először is mint írtam átmentem asztalosba. Íme a "műhely" ahol a konyhabútor készül.2014 febr. 13. 002.jpg

Alakul, alakul...2014 febr. 13. 004.jpg

A csajok közben tévéznek.

2014 febr. 13. 003.jpg

Tegnap a kora reggeli Volán busszal Budapestre utaztam. Több intéznivaló  is volt. Ráckevén ugynaz a bútorvasalás, konkrétan a fém oldalas fiókcsúszkák több mint a duplájába kerülnek, mint Csepelen a Debi (http://www.debikft.hu/ )- nél. Nagyon kell figyelni, pántok, fogantyúk, gombok, zárak, plusz egy csomó villanyszerelési anyag,  tízezres különbség összejön percek alatt, ezért már érdemes kimozdulni. Délután a Falk Miksa utcában volt egy lakossági fórum, melyre minden ráckevei ingatlantulajdonos kapott meghívót. A Duna  EU finanszírozású munkáit ismertették, szép, komoly feladat volt, összességében valami 80 km-nyi árvízvédelmi töltést magasítottak, szélesítettek, hogy ne öntsön ki bennünket a következő árvíz. A békemenetesek bizonyára meg vannak győződve arról, hogy ezt a 30 milliárdot is csak azért vágták hozzánk, hogy ezzel is szilárdítsák a gyarmati helyzetünket. Ahhoz képest, hogy Ráckevén kívül még vagy 5 település lakosságát meghívták, voltunk vagy húszan. Engem leginkább az érdekelt, hogy lesz e kotrás, mert az 1,10-es merülésű hajómmal tavaly Szigetcsépnél a hajózóút kellős közepén megfeneklettem, hát egyelőre erre nem kapunk pénzt a belga melósok adóeuróiból fújj gyarmatosítók!

Ma megérkezett J is és kilátogattunk  a Boatshow-ra, kellemes barátainkkal futottunk össze gyakran, igazából ez az amiért minden évben elmegyek. Nekem legjobban a Hajózási Múzeum kihelyezett kiállítása tetszett, ahol Méder Áronnal is találkoztunk, most ott működik.2014 febr. 13. 005.jpg

Öreg hajósok "megadták a módját"2014 febr. 13. 007.jpg

Nicsak mi van oda felakasztva?2014 febr. 13. 006.jpg

Volt már szó erről az eszközről itt a blogban, német (eredetű) és magyar neve is van, a megfejtők őrsvezetői dicséretben részesülnek.

Akárcsak  tavaly most is volt vadász-horgász kiállítás a szomszédos pavilonban, a helyzet dettó mint akkor, kb ezerszeres az érdeklődés a puskák és horgászbotok iránt a hajókénál. A fizetőképes kereslet is alighanem hasonló, a vadászoknál szarvaskolbász és libatepertő (biztos vadliba) 10 deka (!!!) 800 és 1000 Ft közt volt, igaz nagyon ízlett a kóstoló.  Délután hazabuszoztam ( J még maradt holnapig teszekveszekintézkedekpapátmamátlátogatok dologban) , C már a kapuban várt, be nem állt a szája, szemmel láthatóan örült nekem.

Mai ajánlatom : https://www.youtube.com/watch?v=YcN4C2g6hzE Hja azt mégse mondhatja egyik csibész se , hogy "Ha ellenzékben vagyunk akkor ezt kell mondani, ha kormányon akkor meg az ellenkezőjét! Nálunk nem az igazság és a becsület számít, hanem csak a hatalom és nem a nemzet felemelése, hanem a saját zsebeink megtömése érdekében!" A Selmeci ha nem tesznek elé felolvasnivalót még megszólalni se képes. A csúcs a végén a Pintér. Sumák csirkefogók.

20 komment

Hétfő

2014.02.10. 22:41 :: A Tengerész

Két napja asztalosműhellyé alakult a konyha-fürdőszoba-átjáró mintegy 9 m2-es területe (ugye egyelőre még nem álltak fel a válaszfalak). Merhogy csinálom a konyhabútort. Egyesek számára nagyképűségnek fog tűnni, de szerintem az összes "modern" konyha rossz. Rossz, mert a könnyű gyárthatóság kedvéért feláldoz, vagy legalábbis elpazarol értékes, a használhatóság szempontjából fontos dolgot, a maximális helykihasználást. Kitalálták, hogy a konyhabútort modul elemekből kell összerakni, ezeket lapszabászat sorozatban csinálja, ha neked kell 4,70 m-nyi pult akkor veszel 5 db 80 centis elemet, meg egy 60 centiset és marad a falnál 10 centid a partvisnak. Nincs is ezzel nagy baj, ha van egy jó nagy konyhád. Akkor mindennek van bőven hely. De ha (mint esetünkben) a konyha alapjábavéve egy szűk luk, akkor a helykihasználás elsőrendű szemponttá lép elő. És mi van ha ezt a kis helyet az ember kisakkozza a modul elemekkel? Szemre semmi, lesz egy szép kis konyha. Csakhogy a munkapult alatti ajtós szekrények (a fiókosról nem beszélek, azzal nincs baj) mindegyikét egy válaszfal választja el a mellette lévőtől. Miért baj ez? Mindjárt rátérek. Nézzük csak sorba mi kerül a szekrényekbe? Lábos, fazék, serpenyő, kukta, mindegyikből van pici, kicsi, nagyobbacska, közepes, nagy és óriási, nyeles és  nyeletlen. És még nem beszéltem a wokról, a különféle tepsikről, sütőformákról fémből, szilikonból, minimum két Remoska, ilyenamolyan darálók, konyhamixerek, robotgépek, meg ami még nem jutott az eszembe, de J elképzelhetetlennek tartja nélküle a konyhamunkát. Namármost szinte lehetetlen ezen különféle méretű, eszközökkel maradék hely nélkül kitölteni a szekrényeket. Mindig az a helyzet, hogy "ez ide pont nem fér be, ezért a másik szekrénybe kell rakni, de abban meg így marad 10 centi ami nem jó semmire". Oda ugyan be lehet tuszkolni a tökgyalut meg az uborkaszeletelőt, de annak funkcionálisan nem a lábosok közt lenne a helye. Mivel a helyünk kevés, viszont MINDENT el kell rakni valahova, nem a hasonló funkciójú, technológiailag együvé tartozó eszközök lesznek egymás mellett, hanem ami ahova a legjobban bepréselhető, azaz a rendező elv nélkülözni fog minden funkcionalitást. Sőt. Lesznek olyan szekrényeink, amikben teljesen kihasználatlan, mert kihasználhatatlan helyeink maradnak szabadon. Jó, oda is be lehet gyömöszölni a tiszta konyharuhákból párat, de ott van annak a helye? Láttam nemrég egy amúgy méregdrága szuperkonyhát ahol azért, hogy kijöjjön a modulméret, amit a frontajtók determinálnak, nemcsak hogy dupla válaszfalak, hanem 5-10 centis légrések vannak a válaszfalak közt.  Szóval nem egy öröm ha valakinek kicsi a konyhája és mégis "nagyokat" akar főzni (ha egyedül élnék biztos nem lenne ilyen gondom, én leélném az életemet parizeren és töpörtyűn zsírpapírból...na jó zsírpapír az már nincs is, a fiatalok nem is tudják mi az), ráadásul szűkös szekrénypolcokon kénytelen garázdálkodni. Tehát ha nem lehet a falakat kitágítani marad a meglévő hely maximális kihasználása. Mi a megoldás? Ki a falakkal a szekrényajtók mögül! Nekem van 2,40 m munkalap alatti terem, amiből az utolsó 60 centi még nem is ajtózható, mert ott már a mosogató van "L" alakban befordítva. A 2,40-ből lemegy kicsit több mint 40 centi a fiókos részre, ezzel nincs mit kezdeni, lesz benne négy fiók, fent az eszcájgok rekeszekben, alatta két fiók a fakanalaknak, késeknek, mindenféle merőkanalaknak, habaróknak, habverőknek ás egyéb marokfegyvereknek, legalul egy, a fenti háromnál magasabb cuccok befogadására alkalmas fiók, J majd kitalálja mire lesz jó, az tuti, hogy ki lesz tömve ez is rendesen. Marad szűk 1,20 a mosogatóig amin lesz 3 ajtó és az ajtók mögött polcok a teljes 2 méter hosszban, tehát semmi nem befolyásolja a polcokon a helykihasználást. Persze ilyen spéci bútort nem lehet a hagyományos lapszabászati eljárással összeállítani, de nem is kell. Van az immáron járólapokkal leburkolt 4 helyiség (konyha, fürdő, átjáró, előszoba) felszedett  hajópadlója, ebből gyakorlatilag meg tudom csinálni a teljes konyhabútort, csak a vasalatokra kell költenem. és J-nek lesz egy igazi fenyőfából tehát nem bútorlapból készült konyhája.

1 komment

Csütörtök.

2014.02.06. 23:23 :: A Tengerész

Az elmúlt napok éjszakai mínuszai és a nappali nulla fok körüli hőmérséklet körbefagyasztotta a hajót.'14, feb.6. 002.jpgKorcsolyázáshoz még gyenge (nem is lesz erősebb, ma már olvadt és esett rá az eső), de C vidáman szaladgál rajta. Igaz ez az ugrás nem sikerült, mert megcsúszott és lefejelte a puffert, '14, feb.6. 007.jpg

ettől kissé leült gondolkodni, de pár perc múlva már a decken szaladgált.'14, feb.6. 008.jpg

A munkacsónakot egyszerűen kihúztam a jégre, hogy ne ropogtassa a jég.'14, feb.6. 009.jpgBefejeztem a járólapozást, már csak fugázni kell. Ez a fürdőszoba (tőle balra a konyha), az alu szegőléccel kerített rész a zuhanymélyedés, a burkolatlan sáv a válaszfal helye.

'14, feb.6. 012.jpg

Ez az előszoba, a lábtörlőtől balra a macskalagút bejárata.'14, feb.6. 019.jpg

Ez az átjáró,'14, feb.6. 018.jpgez meg a konyha. A burkolatlan részen egy 6 cm magas betonozott kiemelésen áll majd a fiókos, ajtós konyhapult.'14, feb.6. 020.jpg
Mai ajánlatom  http://zacc.cafeblog.hu/2014/01/30/az-epites-bajnokai-konyortelenul-lecsapnak-a-rekeszizmokra-fotosorozat/   A Jordán Gábortól (akik nem ismerik, korábban a Villám , Európa 30-as, majd a Talizmán, 6R jacht kormányosa) kaptam, hát igyekszem elkerülni a hasonló megoldásokat. Jókat nevettem . Észbontó miket képesek egyesek "építeni". A legmeglepőbb az, hogy amúgy szakemberek, mert a minőség sok képen látszik, hogy kifogástalan. Szóval a rutin az működik. Csak az agy ... na az hiányzik.

Ezekben a percekben megy a TV híradó esti kadása Azt nyilatkozta Simon Gábor, hogy : Jóhiszeműen hibáztam, amikor a  vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal  töltöttem ki.  És azt várja, hogy valaki elhiggye, hogy majd negyedmilliárdos összegről elfeledkezett? Mert ha tényleg elfelejtette akkor azért alkalmatlan. Ha meg nem és ilyen szemérmetlenül hazudik és azt várja, hogy ezt bárki elhiggye akkor azért. Micsoda egy idióta. És ez az MSZP második embere. Milyen lehet a többi?? Én szívből utálom az Orbánt, mert egy hazug erőszakos despota. De kétségtelen csavaros esze van, mindenkit képes az orránál fogva vezetni, elsősorban a népe nagyrészét, de fél Európát is. Ő úgy lop, hogy előtte törvényt szavaztat meg róla, így megfoghatatlan. Ami meg nyilvánvaló, mint a tarfiklenyúlás, a Közgép tömése EU és adópénzből, a földek haveri kézbe való átjátszása a helyi gazdák helyett, az olyan komplikált, hogy mindenki csak legyint, "régen a komcsik csinálták, most a fidesznyikek, mi változott?". De ezek  szerint a szocik még a lopáshoz is hülyék.  Minden párt lop, máskülönben hogyan tudnák a kampányra a hivatalosan ráfordítható pénz többszörösét elkölteni?  Azt valahonnan elő kell teremteni. (mondjuk a Fidesz azzal, hogy a közmédiából pártmédiát csinált nagyot fogott a kampánykasszán, nem kell erre költenie) De egy ilyen banánhéjon elcsúszni ! Merthogy ez aztán a Selmeci Gabrielle naponta emlegetett nokiás dobozát le fogja váltani az tuti. Mostantól naponta minden TV híradóban legalább 5 percig ezt fogják mantrázni. És meg is érdemli az MSZP. Merthogy ez pártpénz az tuti. Azt ugatták, hogy megújultak, meg hogy tanultak a hibákból. Frászt. Most olyan hurokba került a nyakuk, amit a Fidesz kommunikációs gépezete kéjjel fog húzogatni percnyi pihenő nélkül. Ehhez képest az öszödi beszéd bakfitty. Eddig is várható volt a Fidesz győzelme a következő választáson, de ezek után biztosra veszem. Merthogy a Fidesz csinálhat bármit, a híveit  semmilyen disznósága nem gondolkoztatja el, sőt elégedetten csettintenek, "ügyes". Az MSZP-nek nem maradt más mint a reménykedők, azoknak a "bizonytalan" szavazóknak a megnyerése, akik még valamiféle erkölcsös politikát remélnek. Na ők most kaptak egy jó nagy pofont a Simontól.

7 komment

Szerda.

2014.02.05. 20:48 :: A Tengerész

Lent van az összes járólap. Nekem nagyon tetszik. ( a legfontosabb, hogy az ember saját magával meg legyen elégedve :-)  )  Valahogy sokat foglalkoztat mostanában a halál, illetve felbukkan magától. Aki olvassa a kommenteket is, olvashatta, hogy szegény Sanyi 65-öt elvitte a rák, pedig keményen és töretlen optimizmussal küzdött, ellene, de alulmaradt. Amikor pár napja meghalt a Jancsó Miklós, a TV-ben adták az "Oldás és kötés" című filmjét. Nekem kissé vontatott, ma már máshoz vagyunk szokva, de annakidején a hosszan kitartott jelenetek adták a film "művészi" voltát. Szóval miközben Latinovics bolyong a sorsától űzve, az akkori időkben szokásos házibuli egyik jelenetében bemutatnak egy amatőrfilmet, amit  egy bizonyos "Zoli" csinált. Nos "Zoli" bár azt a filmet éppen nem ő csinálta, régi barátom, Bánhidi Zoli, a Johanna nevű Európa 30-as tulajdonos kormányosa. A film kapcsán rákérdeztem a fiára, neki van Email címe, hogy hogy vannak, hát visszajött a szomorú válasz, Zoli is elment 88 évesen 2012 nyarán. Pedig még reménykedtem, hogy egyszer meglátogat Amapolán, de mostmár alighanem én megyek majd hozzá látogatóba, bár nem sietek vele. Nos ő valóban amatőrfilmes volt abban az időben. Megfilmesítette pl. Kosztolányi "Fürdés" című novelláját, olyan sikerrel, hogy Nemeskürty felajánlotta neki, hogy hagyjon fel a gyermekorvosi pályával és legyen filmrendező, kap hozzá pénzt, paripát fegyvert, de ő maradt a szakmában. A Johanna eredeti neve "Veterán" és a tulajdonosa Grofcsik János volt. Tőle, vagy talán valamelyik örökösétől  vette Zoli a hajót. Abban az időben a "veterán" név nem csengett túl jól. ( Zoli nekem azt mesélte, azért keresztelte át Johannára, mert nem akarta, hogy valaki éjjel belesz@rjon a kikötőben álló hajójába.  Ehhez azért az is hozzátartozik, hogy akkoriban nem zártuk még a hajókat, ajtó se volt rajtuk, mégse rabolta ki senki)  Szóval a "veterán" nevet kisajátították azok az "ellenállók", földalatti mozgalmár kommunista, antifasiszta vitézek akiknek érdemeit a fasiszta elnyomás leküzdésében nem akarom kisebbíteni, mindössze Marosán Györgyre hivatkozom, aki szerint ha tényleg annyian álltak volna ellen, mint akik a különféle előnyökért tüsekednek a veteránminősítést megszerezni, akkor a németek aligha érezhették volna magukat Európában a legnagyobb biztonságban éppen Magyarországon. Zoli rengeteget dolgozott a gyönyörű mahagóni Johannán, többek közt kicserélte a tőkesúlyt tartó tölgy fenékgerendát, kissé pironkodott amikor az orvosi táskáját egyik gyermek páciense kipakolta és a szülők elképedve látták, hogy borzalmas  rozsdás kielcsavarok vannak benne, amiket épp az esztergályoshoz visz mintának. Isten vezéreljen békés vizeken Zolikám!

Hogy valami vidám is legyen elmesélek egy történetet, amit a Zolitól hallottam. Grofcsik János, bár abban az időben ez a szó még ismeretlen volt, igazi playboy volt. (Magam is beszéltem egy régi manchaftjával, aki a "Veteránt" nagyjából "erkölcstelen" hajónak írta le. ) Szerette az életet maradjunk ebben és persze a vitorlázást . Abban az időben még másképp néztek ki a vitorlás versenyek, többek közt ágyúszóra rajtoltak a hajók. Egyszer Gofcsik volt a versenyrendező és a parton ő sütötte el az ágyút. De a kilőtt fojtás a strandra esett épen a napozó báró... Fenetudjakicsoda (sajnos a nevét, pedig Zoli mondta, elfelejtettem) orra elé. A báró felháborodott, csendőrért kiáltott, aki meg is jelent és kapta az ukázt, azonnal nézzen utána, hogy ki lövöldözik itten ágyúval. Nem kellett messzire menni, a báró úr is megtehette volna, de hát ugye az snassz, szóval csendőr odacsattog és biztos ami biztos megkérdez egy benfenntesnek látszót, hogy  ki az ott és mit ágyúzik itten?" Az meg válaszol, hogy hát a Grofcsik és verseny startot lőtt. A csendőr vakarta a fejét... hüm,  az báró...izé, ez meg a gróf Csík (ugye ász üti a királyt), én ugyan oda nem megyek a gróf urat rendreutasítani... Azzal eltűnt a balfenéken.

Szólj hozzá!

Kedd.

2014.02.04. 22:23 :: A Tengerész

Járólapozom a fürdőszobát. Itt különösen figyelek, két libellát is használok egyszerre, egy méterest meg egy rövidebbet, nem akarom az általános burkolóhibát elkövetni, hogy a padlóösszefolyó a legmagasabb pontra kerüljön. (erről már valahol meséltem) A szükséges lejtést a ragasztó vastagsággal állítom be, elkerülendő, hogy a kiömlő víz a szokásos módon a WC csésze mögé, vagy a mosógép alá, szóval valami feltakaríthatatlan helyre gyűljön. Persze nagy lejtést se szabad csinálni, mert még a végén a mosógép elkezd vándorolni centrifugáláskor. Amikor panelban laktam, volt, hogy a felettünk lakóé kijött a szétrohadt küszöbű fürdőszobából, leáztatva minket.

Elkövettem azt a hibát, hogy mit sem sejtve elolvastam a használati utasítást ami a flexibilis, kifejezetten a padlófűtéshez használatos csemperagasztó zsákjára volt írva. Azt mondja, hogy legalább fél évesnek kell lenni a beton aljzatnak amire felragasztja vele a dolgozó a csempéket. Nem is értem. A beton kötési ideje 28 nap. A házakat a lehető leggyorsabban kell felépíteni, elképzelni nem tudok olyan szituációt, hogy felépítik a szerkezetet, majd elmennek az építők valahova máshova dolgozni és majd fél év múlva visszajönnek burkolni. Amikor szállodai emeleteket újítottunk fel, két hónap volt mindenre, tehát bontásra, építésre, gépészetre és berendezésre. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom ezzel a dologgal.

Szólj hozzá!

Hétfő.

2014.02.03. 18:45 :: A Tengerész

Leszedve a súlyozást így nézett ki a fürdőszoba padlója a fűtéskábellel.'14, feb.3. 008.jpg

Az a nagy luk a WC helye, jobbra tőle beragasztva  (enélkül rohadt bűz jönne visszafelé a csatornából, a WC luk is csak ideiglenesen van nyitva) a padlóösszefolyó Szuez szifonja, a sötétszürke négyzet a bal alsó sarokban a zuhany helye, jobb felső sarkában a szintén beragasztott Szuez szifonnal. A bal felső sarokban lévő fűtetlen hely a mosógépé, jobbra a korábbi ajtó helye előtt a mosdó lefolyó kiállás. A mosdó egyelőre még a  régi  helyén van, ideiglenesen a jövendőbeli válaszfalon túli konyhai lefolyóba kötve, de le és elkerül innen. Ráterítettem az aljzatkiegyenlítőt.'14, feb.3. 006.jpg

Ahol még kicsit kitüremkedett a fűtőkábel, ráraktam egy darab fóliát és lesúlyoztam. A tápfeszültség '14, feb.3. 007.jpg

És az áramfelvétel'14, feb.3. 010.jpg

És mégis mozog az Ohm!

2 komment

Vasárnap.

2014.02.02. 18:20 :: A Tengerész

Kész az előszoba járólapozás. A fürdőszobában leraktam a padlófűtés fűtőkábelét. A hálóra ragasztott fűtőszőnyeg nagyon praktikus, csak a helyiség felét nem tudtam vele lefedni, mert a "tereptárgyak" (mosdóbútor, mosógép, WC csésze  helyének kerülgetése miatt a kábelt jobbnak láttam leszedni a műanyag hálóról. Így viszont valahogy rögzíteni kellett azt a beton aljzathoz. Először megpróbáltam öntapis ragasztószalaggal, de az a betonra nem ragadt igazán, főleg, hogy a 8 fokban elég sprőd kábel rúgta magát amerre éppen a gyári hajlítás megszokatta vele. Végülis csemperagasztó pacnikat használtam, azt leterítettem nylon fóliával és a pacnik felett lenyomattam járólapokkal amiket búvárólmokkal, óriás seklikkel lesúlyoztam. Így a felületre a legszorosabban és a legkisebb vastagságigénnyel ráfeküdt a kábel. A hidegen mért ellenállása 180 Ohm, 300 W-os , 1,3 A lesz az áramfelvétele. Holnap ha leszedem a nyomatást lefotózom és még le is rajzolom bekottázva a fő méreteket, mert ha később valamit le kell dűbelezni netán a padlóra, ne kelljen rettegni, hogy épp a kábelbe fúrok bele.

7 komment

Péntek.

2014.01.31. 19:49 :: A Tengerész

Áttekintve a fogyást, megállapítottam, hogy túl optimista voltam a csemperagasztó vásárlásakor. Kevés lesz a befejezéshez. Miután a hét végén kész akarok lenni a lerakással még ma kellett vennem pótlást. Bár reggel ónos eső okozta jégen csúszkáltam a decken, meg kifelé a stégen, 10 óra felé úgy gondoltam, hogy a szikrázó napsütés már elolvasztotta, felakasztottam a bringára az utánfutót és elindultam ragasztóért. Hát rosszul gondoltam. Még ahol az autók járnak, ott is összefüggő jég volt az úton, hát még a mi hepehupás utcánkban! Mit mondjak, sikerült elesés nélkül abszolválni a 2 km-nyi utat a boltig meg vissza, de végig frászban voltam. Közben találkoztam a postás kislánnyal aki tolta a biciklijét mert nem vállalta a tekerést  korcsolyapályán. 50 kiló ragasztót hoztam, ez már nagy biztonsággal elég lesz. Délután még elkerekeztem a pékhez is aztán folytattam a járólapozást,  kész a konyha és az átjáró meg az előszoba nagyrésze. Délutánra feltámadt a keleti szél, amikor keletnek tekertem az Árpád hídon marta a képemet, Szolovjov Szedoj operettjének a "Szabad szél"-nek  (az 50-es években ez folyt a rádióból, nekem meg minden zene és dalszöveg beleég az agyamba) a címadó dala jutott az eszembe (ha Orbán élt volna akkoriban most ő énekelné)

"Szél szél, szállj keletről hozzánk 

Szél szél, új világot hozz ránk

stb és a refrén

Bár merre száguld szárnya.

Ott a szabadság él!"

Ui. Meggoogliztam, rosszul emlékeztem azért nem mindenben működik pontosan az a memóriám, nem Szolovjov-Szedoj, hanem Dunajevszkij  a szerző és a vége nem "él", henem "kél". 60 év után ennyi emlékezéskihagyás tán még elmegy.

Szólj hozzá!

Szerda.

2014.01.29. 23:56 :: A Tengerész

Meg kell mondjam kicsit aggódtam a csempe reklamációval kapcsolatban. Sok korábbi, jogos reklamáció kapcsán fejlődött ki bennem a rossz érzés. Amikor az ember visszaviszi a levált talpú cipőt, azonnal olyan gyanúba keveredik az eladó részéről, hogy direkt letépte a cipőtalpat, csak hogy gondot okozzon a boltnak. Ehhez képest még csak le se kellett játsszam a videót, az első képek után már mondta is a hölgy a (http://bereczkicsempe.hu/kapcsolat) boltban, hogy semmi gond, megoldjuk. És a legkielégítőbb  úriasszonyi módon elfogadta az általam javasolt megoldást, nem kételkedett az általam közölt törött csempék számában, szóval piszok korrektül elintéztük a dolgot. Ma délután el is kezdtem lerakni az iránysort.'14, jan.29. 008.jpg

Eltekintve a töréstől, amire a hölgy azt mondta, hogy biztos  valaki leejtette, gorombán rakodta a csomagokat (és még csak sejtetni se engedte, hogy azt gondolná, hogy én voltam) a gres lapok kifogástalanok, sem színeltérés, sem méretpontatlanság nincs köztük. A két hokedlin lévő spéci csempevágót a Sári Pistától kaptam kölcsön (erős váram nekem ő,  Hungarocellvágó, betonkeverő, DOKA állvány stb, minden van a sufnijában, műhelyében ami csak nekem mostanában kell), ilyen fajtával még nem dolgoztam, régebben sokat kínlódtam a barkács fajtákkal, ez egy olyan csempevágó, amivel kéjmámor a szeletelés.

Most hogy megjött a kései tél J is megfőzte a "karácsonyi" kocsonyát. '14, jan.29. 001.jpg

Na ezért nem tettem (meg az ára miatt) hajótűzhelyt Amapolába, hanem egy normál Karancsot, azon nem fért volna el J 14 literes fazeka. Gyönyörű havas tájra ébredtünk reggel,'14, jan.29. 006.jpga hó belepte a befagyott Dunát, csak a part közelében olvadt rá a jégre. Behavazta a kertet, a háztetőt, meg az utcavégi szomszéd "törpeautóját".'14, jan.29. 003.jpg

'14, jan.29. 002.jpg

'14, jan.29. 004.jpg

'14, jan.29. 007.jpg

Most, hogy itt a sok tűzifa a kertben leponyvázva ( az árától azért még mindig nem tértem magamhoz, 2600 Ft -ra jön ki mázsája a bükkfának) már nem izgat különösebben a tél megkésett első ( és remélem) utolsó rohama.

4 komment

Kedd.

2014.01.28. 23:23 :: A Tengerész

Behordtam a házba a hidegpadlóburkolás anyagait, a két erdei köbméter tűzifát nagyrészt J talicskázta be a kapu elől ahol leborította a "Csiga" a fuvaros (amúgy billentyűs zenész, főleg tangóharmonikás és veterán motoros), felraktam a kevés meglévő mellé rakatba, a kalodák faanyagát is felfűrészeltem, az is kitett 3 talicskát, szóval nem kell már aggódni milyen hosszú lesz még a tél. Jól el is fáradtam, ma is megmozgattam vagy 2 tonna anyagot. Délután nekiálltam összekeverni a 10 csomag padlólapot (ez azért fontos, mert a gyártás során kialakulhat kisebb színeltérés az egyes kötegek közt, de ha az ember összekeveri őket akkor ez észrevehetetlen), nos bosszankodva tapasztaltam, hogy a csomagokat kibontva, a csempék kb 20-25 %-a törött. Sok akkor tört el a kezemben, amikor egyszerűen csak felemeltem. Vagy hibás gyártás, vagy miután nem kültéri fagyálló az anyag, kint lehetett az esőn, majd megfagyva lerepedt a sarka, mert ott tört el mindegyik. Abbahagytam a bontogatást és J-vel felvetettem a Tabletre a folytatást, ahogy sorba mennek szét a kezem közt, holnap visszabringázok a boltba a dokumentumfilmmel reklamálni. Pedig azt terveztem, hogy legalább a felét lerakom holnap, hát ennek lőttek. Franc egye meg, megint a bosszúság!

5 komment

Hétfő.

2014.01.27. 23:26 :: A Tengerész

Délelőtt kibringáztunk a csempeboltba. Megvettünk mindent ami a hidegpadlós helyiségek padlójára kell, járólapokat ragasztót, felexi aljzatkiegyenlítőt és ragasztót (padlófűtés). Hirtelen ötlettől vezérelve és beleszeretve egy mintába a bolt választékából, úgy döntöttünk, hogy a konyhai munkapult is csempézve lesz. Orbán ha rájönne, hogy nemcsak az energia, de az építőanyagok meg a kaja (J visszafelé a henteshez is bement) is drágább az én nyugdíjamhoz képest mint  nyugat-európában, elintézhetné már, hogy ezek is olcsóbbak legyenek olyan 50 százalékkal. Mi az neki? Mondjuk ha ez mégse megy, megemelhetné a nyugdíjamat a duplájára. Átmentünk a szembetüzéphez is, nem várom meg amíg elfogy a fűtőanyag, rendeltem két erdei köbméter bükkfát, na itt se látom a rezsicsökkenést. Szóval még szerencse, hogy ilyen pici házikót vettünk, mert így is húzós a felújítás és a fűtés.

Körbefagyott a hajó, mínusz 5-10 fok közt mozog a hőmérséklet de egyelőre olyan vékony a jég, hogy nem kell vele foglalkozni. Hét végére már úgy néz ki pluszok lesznek, remélem így is marad. A ház fűtetlen, faház részében plusz 3 fok van, sokat javított a padló alatt a  hőszigetelés, a padlás hőszigetelt (bár ezen még fogok javítani), már csak a mindössze 7 cm vastag falpanelek külső hőszigetelése van hátra, de ehhez meg kell várjam a stabil, legalább +5 fok feletti külső hőmérsékletet, mert a Rockwool szigetelő lapok ragasztója cementkötésű, meg dolgozni sincs kedvem nulla fok alatt odakint. Holnap kiszállítják a ma megvásárolt anyagot, amíg kitavaszodik elleszek idebent a padló és falburkolással, válaszfalazással. Ha lent van a hidegpadló, akkor ehhez szintbe igazítva lerakom az étkező és a  hálószoba hajópadlóját. Nem lesz egy küszöb se a házban, se szintkülönbség. Ez már a szomorú jövőbe tekintés jegyében alakul így, emlékszem anyám amikor már 90 felett járt, még a szőnyegeket is fel kellett szedem, mert elbotlott a rojtjában. 

Újabb három gyöngyszem az "Ezt a nemzetet nem lehet legyőzni" sorozatból:Ezt a nemzetet legyőzni nem lehet 4.jpgEzt a nemzetet legyőzni nem lehet 5.jpgEzt a nemzetet legyőzni nem lehet 6.jpg

Azért a "művelt nyugat" se sokat henceghet. Tegnap vacsora közben National Geographic állatfilmet néztem. A blikkfangos amerikai riportfilm profi kígyófogókat mutat fekete mamba ( a világ legveszedelmesebb mérgű kígyója) befogás közben. A pocakos öregurak egy nyilvános WC-ben meghúzódó kígyót keresgélnek, az amerikaiakra jellemző, "jajdeveszélyes, jadecsúcs, jajdeidegfeszítő" rendezői koncepció jegyében. A vérprofik szandálban, rövidnadrágban egy jajdecsúcstechnológiás, a bombahatástalanító robotok kígyófogóvá átalakított változatával szerencsétlenkednek. Azzal nem találnak semmit. Aztán amikor beóvakodnak, kiderül, hogy a kígyó bebújt egy fedél nélküli klozettartályba. Erre ahelyett, hogy ronggyal, majd rá valami keményebbel eldugaszolnák a tetejét, két mozdulattal leszerelnék és kivinnék az erdőbe, tovább bénáznak a robottal, meg miután az csődöt mond, egyéb alkalmatlan szerszámokkal, hogy  kipiszkálják az állatot. Végül hosszas idegfeszítőnek szánt, de valójában idegesítő szopás után diadalmaskodnak.

1 komment

Vasárnap.

2014.01.26. 09:17 :: A Tengerész

Még a tegnapihoz. Olvasgatok a neten http://atlatszo.hu/2013/11/26/lmp-penztarnok-cege-is-nyert-volna-a-felfuggesztett-naperomutenderen/    http://atlatszo.hu/2013/10/31/ujabb-erdekes-nyertesek-az-nfu-gyalazatos-naperomutenderen/   Nos itt az alternatív energiamutyi. Lehet más? Nem lehet. Lehet mutyitlanság? Nem lehet. Aki becsületes és emberséges nem megy a közelébe se a politikának. Aki meg már a homokozóban elveszi a többiek lapátját abból lesz a néptribunus. Van különbség a klasszikus maffiaműködés és a politikai szervezetek, egyének, csatolt oligarchák működése közt? Nincs. Uff.

6 komment

Szombat.

2014.01.25. 18:29 :: A Tengerész

Mindjárt írok, csak megvacsorázok. Érdekes, nézem a statisztikát, három napig nem írtam és ennek ellenére nem csökkent a napi olvasottság. Nem csak azoké akik csak megnyitják, hanem azoké sem akik időt töltenek az olvasással, sőt napjában többször is visszajárnak. Szóval nem hagyhatom abba, mindjárt mesélem az elmúlt három napot.

18:27 Szóval az úgy volt, hogy kedden felhívott Márti, a "Kisemberné", hogy pénteken este meglepetéspartit rendez a Kisember szülinapjára, elmennénk e. Igent mondtunk, bár elég macerás innen kimozdulni. Ha már úgyis megyünk, több dolgot is kell intézni "odafent" Budapesten. (Miért mondjuk, mondják, hogy "felmenni Pestre", még ha a térképen északabbra is van netán??? Mit mondjak, pláne amióta itt vagyunk a nyugalom szigetén egyre kevésbé gondolom, hogy  szutykos, erőszakos Pest annyira felettünk, vagy bármelyik helység "felett" lenne. Vajh Ausztráliában Pearthből is "felmegy" valaki Sidneybe? Meg fogom kérdezni a Rákóczy Pistit.) Szóval már szerda délután felmentünk, a szomszéd vitt kocsival, felpakolva a havi szennyessel (itt még mindig nem tudunk géppel mosni) meg persze a macskával, merthogy napokra nem akartuk bezárni a házba. Ha egyszer itt is lesz mosógép nagy teher hullik le a vállunkról, az enyémről szó szerint, mert a hátizsák kitömve ronggyal elég nehéz. A csütörtök mászkálással telt. Arról van szó, hogy fejben már a konyhabútor, fürdőszobabútornál tartok, ez egy csomó bútorvasalás, fiókcsúszka, bútorlapszabászat, dekorlemez felderítéssel, ár begyűjtéssel, internetes ár+szállítás összevetéssel, szóval tárgybani infogyűjtéssel jár, na erre vetettem rá magam csütörtökön és péntek délelőtt, úgy gondolom eredményesen. Erős váram nekem a Syntexker(  http://www.syntex.hu/ ), akikkel összebarátkoztam amikor évekig voltunk szomszédok a Kvassay híd közeli kikötőhelyen, meg is rendeltem náluk a dekor anyagot, meg a ragasztót hozzá és körbecikáztam a várost a többi dologért. Közben folyamatosan alakult a koncepció. Ugye valamit megtervezni és kivitelezni kétféleképpen lehet. Az első, amit a "csak tervező" csinál, előveszi a katalógusokat, választ, tervez. A másik amit a magamfajta csinál, tervez fejben, megnézi mije van, mit kap olcsóbban, aztán ahhoz alakítja a tervet. (Az első változat is változik a kivitelezés során persze, csak ezzel a tervező a végén szembesül, magam is jártam így tervező koromban, amikor a művezetésekkor, meg az átadáson szembesültem azzal, hogy jééé, mi lett abból amit én kitaláltam.) Ez persze azt jelenti, hogy fejben nagyon rugalmasnak kell lenni. Amit egy órája már véglegesnek eldönteni gondoltam az máris változik. De én imádom ezt a fázist, amikor az ember agya szinte kivirágzik, hogy ezzel a hülye szóképpel éljek. A "végleges" megoldásokról még nem mesélek, majd a kivitelezés közben képen látszanak. (meg az is, hogy igazából mi lett a végleges) Péntek este azaz tegnap meg odabuszoztunk a Kisemberék barátja házában tartott ünnepélyre. Nem tudom elárulhatom e azt, hogy hányadik szülinapja ez Balázsnak, így csak körülírom, ő 30 évvel fiatalabb nálam. neki ez az utolsó 3-al kezdődő életéve. Mondtam is neki, hogy amikor majd ő lesz annyi mint én most akkor majd nálunk bulizunk, én akkor (feltéve, hogy akkor is 30 év lesz köztünk a korkülönbség) 99 éves leszek. Na ennyiből még a matekból gyengébbek is kitalálhatják, hogy hány éves a kapitány... és a hajózongorista. Jó hangulatú buli volt, bár megállapítottam, hogy sajnos megint én vagyok a korelnök, még a szülei is fiatalabbak nálam, de ezt már megszoktam. Nekem a jó hangulatú buli az ahol senki se lesz részeg, nincs ugrándozás, csak jó beszélgetések, ez megvolt, remélem mások is így érezték, nekem az alkohol leginkább a beszélőkémet indítja be, remélem nem voltam ezzel mások terhére. Ha Balázs elküldi a képeket, betűzök párat ide a blogba. Ma délelőtt kissé kalandos úton visszabuszoztunk ide Ráckevére, merthogy hét végén nincs direkt busz, át kell szállni Kiskunlacházán, a megállók meg (ahogy Magyarországon minden információ), úgy vannak táblázva, menetrendi információkkal ellátva, hogy akik csinálják, közben arra gondolnak, "semmi értelme az egésznek, akik használják úgyis tudják mi mikor megy és hová". Ezért nincsenek utcatáblák, házszámok se sok helyen, aki nem idevalósi az ne járkáljon erre, sőt dögöljön meg. Szóval elindultunk a Népligetből felpakolva ( tisztaruha a puttonyban, egy banyatank tele ugyanezzel, egy kerekes kocsi ketreccel benne a tgrismakett ), 11:20-kor és végül jól átfagyva érkeztünk meg valamikor kora délután a három napig fűtés nélkül marad otthonunkba. A hajón plusz 2, a házban plusz 8 fok volt. Na azonnal gőzerővel elkezdtünk tüzelni, jelenleg itt a hajón ahol a szalonban e sorokat pötyögöm már 35 fok van, alaposan kiolvadtam, de bent a házban is felment a hőmérő 18 fokra, ez az előnye, ha valaki minden baráti jótanács ellenére belülre rakja a hőszigetelést a házban.

Más. Megy a sz@rpaszírozás azóta is atomerőmű ügyben. Érik a Bős-Nagymaros szindróma. Ha jól emlékszem kedden csinált a Fiala interjút a Bajnai Gordonnal. Megüzentem neki a Fialával, hogy a népszavazás amit a pártja és fegyvertársai nevében javasolt nem találkozik egyetértésemmel (jó, tudtam, hogy ettől nem fog a szívéhez kapni, de azt se mondhatja senki, hogy a Tengerész nem szólt időben). Én azt gondolom, hogy akárcsak a vízerőműnél, az atomerőműnél is a döntés egy rendkívül komplex és sok bizonytalansági tényező által befolyásolt gondolkodás eredménye kellene hogy legyen. Úgy gondolom ez különbözteti meg a hülyéket az okosoktól, a hülyék nemzetét az okosokétól, hogy az okosok többször döntenek szerencsésen, mint a hülyék. Az energiagazdálkodáshoz, az erőművekhez, a gazdaság komplex fejlődéséhez, annak iránya, mértéke felbecsüléséhez, a jövendő technikai fejlődés  megsaccolásához, annak környezetre gyakorolt hatásához való értés, mind olyan önmagukban is komplex tudományok, amik tárgyában számtalan nagydoktorit írtak. Ehhez képest ezt a döntést rásózni a Mari nénire (elnézést írhatok Vili bácsit is) felelőtlenség. Még akármekkora szellemi kapacitást is beleölve születhet történelmi távlatban hibás döntés, de akkor legalább megtette a nemzet ami tőle telt. De úgy tűnik kedves politikusainktól csak annyi telik, hogy mint a forró krumplit a döntést a felséges nép kezébe tegyék. Bajnai Gordonnak fingja nincs erről, ő hiába is állítja az ellenkezőjét, politikus. Vagy legalábbis ebben a szituációban úgy gondolja, hogy akként kell viselkednie. Ahogy a cinikus náci mondta, ez több mint bűn, ez hiba. Ahogy a gát dolgában, itt se fog a fontosságokkal köszönőviszonyban se lévő népi döntés születni. Mi is lesz? Kit utálok jobban? ŐKET ( mindenki behelyettesítheti azzal akit éppen ő)! Na azok mit mondanak? Igen? Na akkor én nemet mondok. Passz, oszt jónapot, döntött a nép, elvtársak semmi felelősség, lopunk tovább! Én például nem tudok dönteni. Egyszerűen nem ismerem a szempontokat, hiányoznak az információim hozzá. Mit mond a kormány? Csak így lesz olcsó a villany! Mit mond az ellenzék? Drága lesz a villany! Mit mondok én? Hogy a f@szom tudja! Ki lát a jövőbe? Én pl el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy 20 év múlva ha így megy tovább a zöldenergia kábítás, a kistérségi egyedi energiaelőállításra való visszalépésnek az LMP-s filoszok részéről való propagálása, nem az lesz a kérdés, hogy mennyibe fáj a villany, hanem, hogy lesz e egyáltalán?? Vagy ott tartunk majd ahol Venezuela, ahol akinek van üzemanyaga és aggregátora annak van, akiét ellopták annak meg nincs. http://hvg.hu/gazdasag/20130918_Venezuela_fele_vettuk_az_iranyt  Pedig Venezuelának van olaja. Bokros Lajos erre azt mondta, hogy ez a fajta gazdaságirányítás kis túlzással még a Szaharában is képes homokhiányt okozni. Mi a helyzet Orbánnal és Putyinnal? Azt nem kétlem, hogy ha lesz valami a dologból a Fidesznyikek zsebe lesz megtömve. De nekem tökmindegy, hogy Közgép, vagy Vegyépszer, azt már csak a naívak hiszik, hogy a politika nem arról szól, hogy ki és kinek a sleppje gazdagodjon. Legutoljára, ki merem mondani, Kádár János volt aki nem gazdagodott, és az elvtársak is csak úgy mertek alatta lopni, hogy negyedosztályú fenyőt fizettek ki és első osztályú tölgyet vittek haza a házukhoz. Hol vagyunk már ettől??? Aki egy ciklus alatt nem rak el annyit, http://index.hu/gazdasag/2014/01/20/milliardos_kozbeszerzest_nyert_a_felcsuti_polgarmester/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201401 hogy még az unkájának is legyen saját bányája, termőföldje, erdője, szőlőbirtoka, kastélya, cselédsége, Hortobágya kilenclyukú híddal és szolgává  tett, korábban saját gulyáját terelgető csordással http://www.mezogazdasaginfo.hu/?tag=foldberlet  az egy tökkelütött hülye. Mindazonáltal ez semmiféle választ nem ad az atomerőműre, meg arra, hogy ki építse. Említém már, hogy a saját tőke nem jöhet szóba. Ha eldőlt (eldőlt??)az, hogy kell erőmű, ha eldőlt (eldőlt??) az, hogy atom legyen, ha eldőlt (eldőlt??)az, hogy mennyibe kerül, el kell dönteni, hogy ki építse és ki adjon rá pénzt. Sokakkal ellentétben nem gondolom, hogy az oroszok rosszabb kölcsönadók és építők lennének mint bármelyik másik állam és bármelyik másik tőkés. A tőkének nincsenek érzelmei. Oda megy ahol gyarapodhat. Magyaroroszág és az oroszok.... Kifejezetten belpolitikai maszlag, az keni a másikra a sz@rt   aki abból hasznot remél. Magyarországnak nincsenek örökös barátai, vagy ellenségei. Magyarországnak csak örökös érdekei vannak! (Churchilltől loptam, csak ő Nagy-Bbritanniára mondta) Azt sem gondolom, amivel az ellenzék kórusban ugatja az Orbánt, hogy ezzel Oroszország kezébe rakja Magyarország sorsát, mert háromezermilliárddal eladósítja náluk az országot. A helyzet majdhogynem fordított. Ez nem a devizaadósok analógiája, akiket elárverez a bank és mehetnek a híd alá.  Egyrészt a bank se jár túl jól, ha a tartozás feléhez jut csak hozzá az árverezés után. Naná, hogy a monstrekamattal és egyéb csalafintasággal igyekszik jól járni, így jön ki az, hogy 10 millió tőketartozásra 10 év után is van 10 millió hátralék. Félreértés ne essék, nem védem a bankot de hát azt se szeretném ha a bent lévő kis pénzemmel azért nem tudnának elszámolni, mert hát elvitték a devizahitelesek. Viszont egy országot nem lehet elárverezni. Ha az oroszok adnak egy csomó pénzt, attól kezdve akármilyen hihetetlenül is hangzik egyeseknek, nem nekünk kell izgulni, hogy "jajmilesz" hanem nekik. Ők fognak aggódni, hogy vajh vissza tudjuk e fizetni?  A paraszt a tehenét nem azért tartja, hogy uralkodjon felette, hanem azért, tartja, sőt jóltartja, hogy a tejéből megéljen. Szóval szerintem attól kezdve, hogy ideadták a pénzt, még a széket is kipárnázzák alattunk, nehogy aranyeret kapjunk és bánatunkban ne tudjunk fizetni. Persze lehet, hogy egy csepp igazam sincs, de ezeket gondolom ebben a pillanatban. Lehet, ez is olyan lesz mint az egyéb gondolataim, terveim is, hogy alakul, ahogy az idő, a tapasztalat és az olvasóim hozzászólása alakítja. A vélemények, így az enyém is változhat, ezért akartam ezt, amire idáig jutottam leírni. 

22:46 Ma ezt kaptam http://index.hu/tudomany/2014/01/22/egy_napig_a_szel_hajtotta_daniat/ Mindennek ellenére nem gondolom, hogy a "zöld energia" nálunk reális alternatíva. Dánia tengerparti ország, ott sokat fúj a szél. Nálunk jó a termőföld, ha kihasználnánk és világszerte sikk lenne a drága de garantáltan vegyszermentes, géntechnológiamentes tehát sok kéznek munkát adó magyar élelmiszer fogyasztása, ebből sokat keresnénk, vehetnénk áramot a dánoktól, vagy bárkitől akinek van, legyen az ő gondjuk az előállítás. De tegnap pl Ausztrál borokat nézegettem a Sparban. Mi képtelenek vagyunk élni a lehetőségeinkkel. Hollandia termőföld nélkül termel tulipánt és szállít az egész világnak. Nálunk abból akarnak pénzelni, hogy az EU támogatja a parlagföldeket, erre hajtanak most az újsütetű oligarchák.

15 komment

Kedd.

2014.01.21. 09:17 :: A Tengerész

Vége a betonozásnak!! Nincs több keverőbe lapátolás, "füstölgő" cementes zsákokból töltögetés, talicskázás inamszakadtából. Tegnap reggel kibringáztam az "ittmindenkapható" boltba ( https://plus.google.com/109182292776233618742/about?gl=hu&hl=hu ) új fandliért, masszív jószágnak nézem, alighanem ebben az életemben már nem kell újabbat vennem. Két keverésnyi, azaz 200 liternyi thermobetont kellett már csak bedolgoznom és délre már a kölcsön betonkeverőt takarítottam. Kivertem belőle azokat a bekötött betonmaradványokat is amiket még az előző generációk hagytak benne, beleraktam a puttonyba egy karton sört bérleti díj gyanánt, ma visszaszolgáltatom a gazdájának. Feltéve, hogy eláll az eső, mert egész éjjel esett. Valami miatt nagyon jól állhat a szénám "odafent", mert az Öreg ősztől kezdve egész mostanáig vaj időt csinált nekem, megvárta amíg befejezem ezt a külterjes érintettségű munkát, holnaptól jönnek a mínuszok, jön a tél, de engem már nem izgat.

17:02 Nem nagyon látszik, de már hosszabbodnak a napok. Legalább 15 perccel tovább van világos mint egy hónapja. Még nincs igazán hideg, de érkezik a front. Feltámadt a szél, befúj a gallér alá, az ember akaratlanul is behúzza a nyakát és meggörnyedve közlekedik. Rút aprószemű eső szitál a fejem felett a deckre, még a tőkésrécék is elrejtőztek valahová a nádasba. Meghordtam délelőtt tűzifával a cockpitban a tároló edényt, aggódva szemléltem a tartalékot a kertben, amikor letutajoztuk Pestről még soknak tűnt, de miután két helyen, a hajóban és a házban is fűtünk eléggé megcsappant a készlet. Ha hosszú lesz még a tél (hosszú.. idáig nem is volt) alighanem kevés lesz, még a Mihalik Péter féle "sohaelnemfogy" fának is a végére érünk, márciusban kell majd utánpótlás után néznem. Mindenesetre mind idebent a hajóban, mind odakint a házban egyelőre minimálfűtéssel is kellemes a hőmérséklet. mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=k0dCueS3-Fs  Aki játssza ha jól tudom a Tomsits Rudi, Isten nyugtassa. Alattam járt egy évvel a Gömb utcai általános iskolába.  Ott kezdett el trombitálni. Nemesszegi tanár úr,  komoly iskolai fúvószenekart "üzemeltetett", a zenekar valamennyi iskolai rendezvényen fellépett, sőt egyszer valami  állami szabadtéri rendezvényen egy igazi katonazenekarral is felváltva játszott. Éles volt az  ellentét az aranyosan csillogó hangszerek, díszegyenruhás katonazenészek és a horpadozott, fénytelen trombitás ilyenolyangúnyás csóró angyalföldi srácok közt, de bizisten a nagyobb tapsot Rudiék kapták. Nem tudom a zeneszám nevét amit játszottak, de még mindig itt cseng a refrénje a fülemben. (...a ...hang már visszhangozva harsan és együtt zeng sok ifjú szív e büszke boldog dalban.) 

23:00 Három kép, az "Ezt a nemzetet nem lehet legyőzni" sorozatból.Ezt a nemzetet nem lehet legyőzni!.jpeg

Ezt a nemzetet legyőzni nem lehet 3.jpg

Ezt a nemzetet nem lehet legyőzni 2..jpg

Megjegyzem anno sorkatonaként a virslifőzőhöz hasonló módszerrel, két, egymástól gyufaszálakkal távtartott honvédségi cipőpasztafedélre kötött 220 V-al melegítettük a mosdóvizet a lavórban.

8 komment

Vasárnap.

2014.01.19. 21:19 :: A Tengerész

Nagyjából egész nap szemerkélt az eső, nem sikerült az utolsó adagot megcsinálni a hőszigetelő betonból, ráadásul a csekély 30 éve használt fandlim is letört a nyeléről szombaton, pont a piac bezárásakor, így venni se tudtam újat, szóval marad holnapra a maradék, ha az időjárás engedi. Nézegettem, olvasgattam Varró Pista legújabb naplóját, http://ibex.uw.hu/ibex.php az "utak" legutolsó részletét. 

Szólj hozzá!

Szombat.

2014.01.18. 20:23 :: A Tengerész

Az időjárás rendkívül kedvező, ingujjban kevertem az udvaron a Thermobetont. Ma ezt kaptam http://index.hu/video/2014/01/09/a38_hello/  . Ne tévesszen meg senkit a "Komárom" . Ez a hajógyár nem Magyarországon van, hanem szemben Révkomáromban, vagy Komarnoban, ki hogy szereti. Szóval a hajógyár szlovák (bár kétségtelen, sok magyar dolgozik benne), nekik megéri fenntartani. Nálunk pláza van a helyén.

Visszatérek a Thermobetonra. Nagyszerű anyag födémek hőszigetelésre, nagyon örülök, hogy rábukkantam. Ha valaki netán ilyet használna, pár sorban leírom a trükköket, amikre nekem magamtól  kellett jönnöm. Merthogy elsőre elkezdtem úgy keverni, ahogy a szokásos betont. Na az nem jó. Amit meg a gyári recept ír, hogy tovább kell keverni mint a normál betont, az hülyeség, ha nem a következőkben leírtak szerint  csináltam, keverhettem ítéletnapig, akkor sem működött. Felragadt a cement a keverő dobjának falára, nem keveredett a pillesúlyú EPS golyócskákkal, ha sok vizet raktam bele, akkor meg szétlottyant, maga alá vizelt a terítés és a golyócskák cementtelenek maradtak.

Tehát az előírt vizmennyiséget beöntöm a közel vízszintesre állított forgástengyelyű keverődobba. Én 100 litert, tehát a 200 literes EPS őrleményes zsák felét ( mázlim van, volt a háznál egy 100 literes hordó) keverem meg egyszerre, ehhez kb 7 liter víz kell. Egy vödörbe kimérem a zsákon lévő recept szerint előírt cement mennyiséget, ez esetemben 10 kiló. Az álló keverődobban lévő vízzel elkeverem kőműveskanállal a cementet ( tehát nem beindítva a keverőt, mert akkor ahelyett, hogy cementpéppé oldódna, a fele felragad a dob palástjára, a másik fele meg kifröcsköl az ember képébe) mindaddig amíg csomómentes cementtej lesz belőle. Ezután függőlegesre állítom a keverő dobot és beletöltöm a 100 liter EPS őrleményt. Beindítom a keverőt és lassan elkezdem dönteni a dobot. Azért lassan, mert ha gyorsan teszem, kispriccelnek (pláne ha szél van) a  cementtejjel még nem súlyosított, tapadósított golyócskák. Látszik ahogy a fenékről egyre jobban felkeveredő anyag szürkül a cementtől. Amikor már nem fehér, szinte vízszintesre lehet ismét állítani a dobot, persze alárakva a talicskát, hogy az esetleg kipergő anyag ne vesszen kárba. Néha a golyók öklömnyi, keveredni nem akaró rögökké tapadnak össze, ezeket kőműveskanállal benyúlva szét kell morzsolni... .. elvileg a forgást ilyenkor leállítva, bevallom én belenyúlkálok a kanállal, ami amúgy tilos. Pár perc múlva az anyag egyenletes szürke színűvé válik, ha csomómentes, egyenletes állagú, leállítom a keverőt és az anyagot fandlival a talicskába kanalazom.  A 100 liter anyag nálam három talicska. Forgás közben önteni mint a szokásos betont, nem vált be, viszi a szél, pereg szerte ahogy a centrifugális erő dobja, viszont mivel gyakorlatilag súlytalan, nem fárasztó a kézzel kiszedés. Ennyi. Ha jó a víz arány akkor nincs tócsa a kiborításkor a talicska fenekén és a terítéskor se tocsog az aljzat különösebben, merthogy a sóderbetonnal ellentétben ez az anyag nem felfelé, henem lefelé adja ki a magából a vizet. (hja az anyag tudja a fizikát)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása