Derűre ború. Nem csak azért, mert ma szinte egész nap esett és amikor kicsit abbahagyta akkor is szomorú felhős volt az égbolt. Ma délután kaptam a hírt, hogy öreg barátom Poszlovszki Rezső elaludt örökre. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy hete még elbúcsúzhattam tőle, Budapesten jártam ügyintézni és ilyenkor mindig beugrok hozzá meglátogatni. Már nagyon rossz fizikai állapotban volt, pedig egy éve sincs, hogy karonfogva vagy egy kilométert gyalogoltunk Kőbányára a barátja műhelyébe esztergáltatni Amapola új tengelykapcsolójának alkatrészeit. A múlt héten már nehezen kelt ki a tolószékből amivel a lakáson belül közlekedett. Nagy példaképem volt ő nekem, többek közt tőle tanultam meg, hogy minden ebéd után aludni kell legalább egy órát. 94 éves volt, szerencse a szerencsétlenségben, hogy végig tiszta volt az elméje, utoljára még elröhögcséltünk a halálon, elnézést kértem tőle, hogy nem fogok kimenni a temetésére, nekem ez nem megy, nem bírja a lelkem, cserébe ő is megígérte, hogy nem jön el az enyémre. Elmondtam neki egy verset is amit valahol olvastam,
Amíg csak élsz az emberek
Követ dobni rád nem szünnek
De amint meghalsz, s deszka közé tesznek
Sírodra máris virágot ültetnek
Most adj virágot amíg élek!
Ittunk egy kis vörösbort, egy üveggel ajándékba is kaptam tőle, Zsuzsa a felesége kikísért a liftig, amikor egymásra néztünk szomorúan, abban benne volt az is, hogy talán most voltunk együtt az életben hárman utoljára. Itt egy kép, a régi naplóból
http://amapola.blog.hu/2008/01/26/masodik_resz_4
másoltam át, mert elpusztult az a laptop, amin rajta volt az eredeti.
2006 márciusában készült a Budapest Kongresszusi Központ pincéjében lévő spec. műhelyben. Műhely már sehol széthordták az utódok és most már a Rezső is csak emlék. Amúgy csak egy bő héttel élte túl a Németországban élő testvérét. Drága Rezső szépen éltél és szépen haltál meg szenvedés és mások szenvedtetése nélkül. Irigylésre méltó életet követő irigylésre méltó halál. Nagy kort ért meg az Öreg, kicsit googliztam, sajnos a youtuberól törölték valamiért azt a riportfilmet a háborús élményeiről amikor is a kőbányai pincékbe telepített Messerschmitt repülőgépgyárban furkálta a menetet a 109-es vadászgépek hengerfejének gyertyafurataiba. Annak köszönhette, hogy nem vitték ki a frontra, hogy úgy tudta megköszörülni a menetfúrót, hogy az ne rágódjon be a könnyűfém hengerfejbe sajtolt bronz betétbe. De itt
http://varoskomm.hu/interju_banko_rolanddal_a_hungarian_urban_photography_hup_szerkesztojevel/ azért találtam róla egy apróságot, ami azt bizonyítja, nem csak az én kedvencem volt.
A másik nagy élmény szintén ezen csapat keretein belül történt: Amikor az 1944-es föld alatti repülőgépgyártásban részt vevő Poszlovszky Rezső bácsival készítettünk interjút a Kőbányai pincerendszerben. Hozzá kell tennem, hogy Rezső bácsi 90 éves. És az akkori kegyetlen időket valami hihetetlen pozitív felfogással vészelte át. Ami szerencsére mind a mai napig megmaradt neki. Arról nem is beszélve, hogy az öreg milyen hatalmas figura! Hazafele a kocsiban mesélt a fiatalkori életéről. Fetrengtünk a nevetéstől. Ebben a kifordult világban nagyon érdekes volt egy ilyen felszabadult személyiséggel rendelkező idős emberrel találkozni. A történetei által egy kis szeletet kaptunk a történelemből, és olyan személyes élményeket hallottunk, amiket soha nem vetettek papírra. Emellett a kollégáktól sok szakmai tapasztalatot gyűjthetek.