Tartottam egy kis blogszünetet. Az ok, nem akartam felesleges aggodalomhullámot kelteni. Mostanra egyenesbe jöttem, szóval mindenki nyugodjon meg, vagyok.
Az történt, hogy úgy egy hete jó kiéhezve, úgy késő délutáni ebédre bevágtam egy egész pizzát. Hozzá felszívtam egy fél sört (a fél literes sört, ami általában egyszerre nekem sok, kétszerre szoktam elfogyasztani, a másik felét légmentesen lezárva és elrakva hűtőbe, vagy jelen esetben az ablakba), aztán ledőltem amolyan kajakómába esvén és elaludtam. Aludhattam úgy egy órát, aztán felébredve félálomban kitópáltam a fürdőszobába folyó ügyeimet intézni. Arra még emlékszem, hogy kezet mostam, sőt, miután a kéztörtő rendben felakasztva, kisimítva lógott a helyén, ezek szerint meg is törölköztem, de már csak arra emlékszem, hogy magzatpózban ülök a padlón összenyomorodva a mosdó és a WC kagyló közti szűk helyen és azon töröm a fejem, hogy kerültem ide és főleg, hogy hogy fogok innen felállni, mert erőm az semmi. Szóval elájultam és összeestem. Hogy mennyi ideig voltam ájult, fogalmam sincs, csak gyanítom, hogy nem túl sokáig, mert amikor kérdeztem J-t hogy mit hallott a szobából, azt mondta, hogy valami zuhanásfélét és rövid ideig vízsuhogást. Összeszedtem minden erőmet és felálltam a mosdó pult lábaiba kapaszkodva. A jobb ingujjam csurom víz volt az egykaros csaptelepből pedig vastag sugárban folyt a víz, ami attól lehet, hogy megpróbáltam esés közben, de már tudattalan állapotban belekapaszkodni, vagy legalábbis utánakapni, mert ha a törölköző a helyén volt az azt jelenti, hogy a csapot nyilván már elzártam és megtörölköztem amikor bekövetkezett az ájulás és eszméletvesztés. Olyan NAGYON nem voltam megijedve, mert egyszer nagyon régen volt már ilyenem. Apám 1990-ben halt meg sok hónap kínlódás után, mely erősen igénybe vett, pont akkor volt új munkahelyem, az ápolás és a munkahelyi helytállás azt okozta, hogy elkezdett emelkedni a vérnyomásom, nem kórosan, szóval nem szedtem rá semmit, de amikor meghalt az addig "kompenzáló" szervezetem lekerülve róla a terhelés olyan vérnyomáseséssel reagált, hogy ha guggoltamból hirtelen felálltam, elsötétült előttem a világ, mert 100 alatti vérnyomásokat mértem. Kérdeztem az akkori balatoni telekszomszédomat, aki belgyógyász volt, hogy mit tegyek, azt mondta "állj fel lassabban!" Ebben maradtunk, de akkoriban volt egyszer ilyen ájulásom, de nem volt eszméletvesztésem mint most. Akkor a vérnyomásom néhány hét alatt helyreállt, így most miután kicsit magamhoz tértem megmértem a vérnyomásom, 110/60 volt, bár amire odáig jutottam teljesen magamnál voltam már. Szóval olyan nagyon nem aggasztott a dolog, nyilván az emésztés megterhelte a vérkeringést, kiugorhatott, majd lezuhant a vércukorszintem (vagy fordítva?) és a hirtelen ágyból kelés kiesést okozott az agyi oxigénellátásban. De estére fájni kezdett a bal oldali vesetájékom, mely fájdalom két napon át folyamatosan erősödött, ráadásul aránylag kis területen belül, de vándorolt, annyira, hogy be kellett vetnem a csodaszert a Flector tapaszt, amit már csak az elviselhetetlen fájdalmakra szoktam alkalmazni. Attól tartottam, hogy valamely belső szervem zúzódhatott attól, hogy esés közben akár a mosógép sarkára akár a WC tető peremére zuhantam, aggódva figyeltem nem véres e a vizeletem, de minden rendben volt, tehát a vesém nem sérülhetett. Külsérelmi nyom nem volt, nem kékültem be a feltételezett ütés helyén, szóval máshol kellett keressem a fájdalom okát. Végülis hála a tapasznak a negyedik nap tájékán kezdtek határozottan enyhülni a fájdalmaim és mostanra már csak tompa sajgást érzek bár a mozgásom még kissé korlátozott, főleg a hajolgatás. Szóval az történhetett, hogy az eséstől megint kimozdulhattak azok a deréktáji csigolyáim, amik nemrég a tuskó emelgetéstől okoztak szintén egy napos késéssel jelentkező, mintegy hét alatt elmúló fájdalmat. Mindegy, úgy érzem túl vagyok rajta, sajnos még a végén kiderül, hogy rejtélyes módon valahogy megöregedtem és már oda kell figyelnem erre-arra. Egyszer olvastam egy öreg cowboyról, aki valamikor 80 éves kora környékén felpattant a lovára, de a másik oldalon leesett róla, és azt nyilatkozta, "elképzelhető, hogy már nem vagyok a régi". Na ilyesmi lehet nálam is.
Több olvasó rámírt, részben itt a kommentárok közt, részben a Fb-on, hogy ne álljak már le ismét egy évre az emlékezetbloggal, hanem folytassam. A válaszom: Értem én és jól is esik, mert azt mutatja nem írok hiába, és köszönöm, de sajnos NEM. Az emlékezetblogírás egy "más állapot", még a gondolkodásom is megváltozik arra az időre, mintegy kiesek a jelenidőből és olyan szinten való kutatást koncentrációt igényel a régi fényképek és a fejben előkotorható emlékek közt, amit nem lehet időben szétszórni, egyszerűen nem fér össze a "normál ügymenetemmel". DE mintegy elnézést kérve ma még írok egy apró ráadást. Az apropó szomorú, olvasom a Fb-on, hogy meghalt a Simó Gyuri édesanyja. Gyuri, Simó Sándor filmrendező fia, őt a Tilos Rádióból ismerem még a régi jó "Pillangó első látásra" reggeli műsorból. És a névről eszembe jutott az "Apám néhány boldog éve" című Simó Sándor film, és a heti vetítések a hajókon. Tehát,
Emlékezetblog nyolcadik fejezet, hetedik rész, ráadás.
A "nagyhajókon", amik Európa-távolkelet útvonalon 3-4 hetes kikötés nélküli utakat tettek meg hetente filmet vetítettünk. A kizárólag magyar filmeket otthonról küldték le a hajókra, nem különösebben válogatva. Gondolom ami éppen jött. Nem mondom, hogy túlságosan nagy sikere volt a jobbára baromi vontatott, agyonművészkedett, az akkori kori, közönségre nem túlságosan törekvő, inkább a "szocialista kultúrát" népszerűsítő filmeknek. De akkoriban még nem létezett az Internet, televízió is csak kikötőkben és eléggé szellemképesen a mozgó daruk miatt, arabul, malájul, kínaiul, szóval néztük hetente egyszer ami film éppen volt otthonról. Aztán amikor megnéztük mindet amit küldtek, akkor kezdtük elölről, ILLETVE (miután a mozigépész a mindenkori elekrtikus volt) vetítettem amit épp az úri közönség óhajtott a már látottakból. Mondjuk a konyha előtt áthaladva kiszól a Stiglincz Józsi a szakács , hogy "Elek! A kommunistásat vetítsd este!" (Ez például egy Cserhalmi György főszereplete quasi akciófilm volt, most direkt meggoogleztam https://m.ok.ru/video/1681011706520) . Máskor valaki más "Elek, a Bánsági Ildikósat! Ez az "Ereszd el a szakállamat" c. film két okból volt népszerű, egyrészt az ifjú művésznő gyönyörűséges fedetlen keblei több másodpercre megjentek a filmvásznon (most megnéztem valóban jól emlékeztem https://m.ok.ru/video/6003249384156 ), másrészt a papája első pincérként hajózott a tengerhajózásnál, sokan ismerték közülünk. Na ilyen "közkívánságra" többször ismételt film volt, és jelen esetben én képviseltem a "köz"-t, mert nekem a kevés film közé tartozott ami tetszett az "Apám néhány boldog éve" c. Simó Sándor film. https://m.ok.ru/video/1822729046535 Mondjuk a kötelező "vörös farok" ( a snájdig szovjet százados {Csányi János színész és operaénekes alakításában} és legénye nem nőket erőszakolnak, hanem operettet zongoráznak és táncra kérik a hölgyeket a légópincében) nem a film végén van, hanem az elején, ezzel letudva a kötelezőt, a film lényege maradhatott a végére, a bolsik ezt is szétbasszák. (Mondjuk ebben a nemdiktatúra, unortodox, valósághajlítgató kemény demokráciában már tuti nem kap pénzt ilyen quasi rendszerkritikus filmet csináló rendező, úgyhogy RIP Simó Sándor!)
Én komolyan vettem a "kultúrfelelősi" munkámat, megadtam a módját, hetente egyszer felbattyogtam a hídra és a központi hangosbemondóba bejátszottam a magnómról a saját magam kitalálta szignált, amit egy holland rádiócsatornáról vettem fel és most hogy nosztalgiázom előkerestem, ha netán valaki emlékszik még rá az egykori társak és mostani olvasók közül.
Aztán lehalkítva a magnót bemondtam, hogy aznap este mit vetítek és hogy "Ne hagyja ki, feledhetetlen mozi, csak ma este, és csak nálunk!" Szóval ezt IS komolyan csináltam, mint, a hülyéskedést is beleértve, általában mindent. Egyszer a KŐRÖS-ön mondta a második géptiszt (sajnos a nevét elfelejtettem, pedig jó srác volt), hogy "Én még elektrikust annyit dolgozni mint te, még soha nem láttam". Ilyen voltam és maradtam azóta is.
Na de mostmár tényleg, EMLÉKEZETBLOG folytatás 2026 januárban! Természetesen a napi blog a történésekkel zavartalanul folytatódik.
