Csütörtökön messenger üzenetet kaptam. 
Talán tudod, hogy az MSE klubnak szeptember 18-ig el kell hagyni a HHH repteret. Az MNV felmondta a klub kezelői státuszát. Szóval az ottlétünknek vége (vitorlák, gyalog és motoros sárkányok, siklóernyők stb.). E szomorú esemény alkalmából most szombaton (4-én) lesz egy kis összejövetel a felső (sárkány) hangárban. Igyekszünk mindenkit - aki valaha is itt repült - összecsődíteni. Örülnénk , ha Te is itt lennél. A buli dél körül kezdődne. Lesz kaja meg sör. Ha tudsz, gyere el. Üdv: K Józsi
Pénteken egy másikat.
Szia Tengerész! Tudom későn szólok, de mindig a határidő lejártakor gyorsulnak fel az események. Az is lehet, hogy tudsz már róla. Szept 4-én sárkányhangáros buli lesz, annak siratására, hogy kirugják a klubot a reptérről. Szedd össze magad és gyere. Üdv Zotyó
Aztán néhány órával később meg egyet.
Szia Vili! Holnap du. záró találkozó lesz (+ bogrács) a HHH felső sárkányrepülő hangárnál. Megtaláltak téged?
Amit az üzenetek értelmezéséhez és értékeléséhez tudni kell: 1. HHH az Hármashatárhegyet jelent. 2. MNV az Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt. 3. A "klub" az az MSE azaz Műegyetemi Repülő Sportegyesület, mely 1921 óta mindenféle történelmi viharok és viszontagságok közepette kényszerátalakulásokkal, MHS, majd MHSZ felügyelettel, de tulajdonképpen megszakítás nélkül gazdája, üzemeltetője, gondozója, fenntartója volt a hármashatárhegyi repülőtérnek és környékének. Én például akkor repültem ott "gyalog" sárkánnyal amikor éppen MMRK-nak hívták, ami Mezőgazdasági és Műegyetemi Repülő Klub-ot jelentett. 4. Ezt a három embert akiktől az értesítést kaptam, nem láttam több mint 30 éve, azóta, hogy "szögre akasztottam" a sárkányt, amikor sorra születtek a gyermekeim és gyermekeim anyja azt mondta, hogy egy háromgyerekes családapa már nem szaladgálhat hegytetőkön a mélybe vetve magát szárnyakkal a hátán hétvégenként, szóval letiltott a repülésről. És az eltelt rengeteg idő ellenére hagytam annyi nyomot, hogy hárman is voltak akiknek eszébe jutott, hogy a búcsúvacsorán ott a helye a "Tengerésznek" is. (merthogy már akkor is úgy hívtak) Mit mondjak, az a minimum, hogy megtisztelő.
Miután az időjárás is kedvező volt, nekiindultam. Átkeltem a Dunán, HÉV-re, villamosra, metróra, majd újabb HÉV-re, végül autóbuszra szálltam és úgy közel 4 órás út után a Szépvölgyi út legvégén ott álltam az erdő szélén. Emlékeztem, hogy volt ott egy nagy autóparkoló ( amikor egyik klubtársnőnket anno elragadta a Mária csúcs tetején a turbulencia, itt a parkolóban sikerült kényszerleszállnia), ezen kellett keresztben átvágni és a sarkából indult egy turisrtaösvény, amiről enyhe jobbratartással lehetett kilukadni a sárkányrepülő hangárhoz, ami még a háború előtt épült, abban voltak a Rotter Lajos és Rubik Ernő ( a "bűvöskockás" papája) által tervezett vitorlázógépek, amikor még gumikötéllel húzták be őket a lejtőn. ( aki látta a "Kétszer kettő néha öt" című filmet, na a repülős jelenetek azok ott készültek) A háború után, már az MHS korszakban épült az alsó hangár a reptér mellett, akkor már gépi csörlővel, illetve motoros repülőgéppel húzták a magasba a vitorlázógépeket. A funkciójavesztett hangárt vették birtokba a sárkányrepülők, amikor ez a sport elkezdett meghonosulni Magyarországon. Nekünk pompásan megfelelt, birtokba vettük "Kilencfa" és "Vöröskővár" enyhe lejtőit a gyakorló siklásokra és amikor már az ember megszerezte az "A" vizsgát, akkor mehetett a Mária csúcsra igazi magasstartra. Na ennek van most vége szeptember 19-vel. A vergődés az MHSZ kimúltával kezdődött. Megszűnt az állami háttér, minden maszek lett, a repülés mögül eltűntek az állami pénzek, hiába volt a repülők lelkesedése, a rengeteg beleölt munka, olyanok fúrták fenékbe a közös hajót, mint hogy meghalt a juhász akinek a juhai évtizedeken át kiváló állapotban tartották a reptér gyepszőnyegét ( a birka a legjobb fűnyíró, pont méretre vágja a füvet még ha nem is pont sík a talaj, egyúttal trágyázza is, környezetbarát és minden évben egy nagy közös birkapörkölttel töltötte meg a repülők bográcsát és gyomrát), a birka is ember, nem lehet máshonnan odavinni mert utál utazni mint én, szóval géppel kellett kaszálni a füvet ami, traktor, gép, üzemanyag, szóval iszonyatos pénz. Szigorodtak a környezetvédelmi szabályok és a hivatalokból eltűntek a repülők, helyettük viszont sokasodtak a jogászok, márpedig azt most ÉN adom írásba mindenkinek, ha valamiről azt akarod, hogy holtbiztosan nem működjön, akkor bízd a jogászokra!
A klubot mindenféle jogszabályokba csomagolt bunkókkal sújtották, mely csapások alatt évekig, évtizedekig hajladozott a társadalmi (lefordítom CSÓRÓ) közösség, mire eljutottunk odáig, hogy e hó 19.-én bezárják a hangárokat, műhelyt, oktatótermet és a kulcsokat leadják a vagyonügynökségnek. Vége az 1921-óta tartó állapotnak. Hogy mi lesz ezután? MINDENKI ezt kérdi. Én nem tudom és senki akivel ott tegnap beszéltem nem tudja. Pedig többen is ott voltak akik még ma is érintettek. Az, hogy az évek során 180 fokos változások történtek "fentről" a hozzáállásban, a megnyugtató, támogató elnézéstől a hirtelen lecsapó vasszigorig, azt jelenti számomra, hogy van akinek van terve és alighanem hatalma is hozzá, hogy hogyan hasznosítsa ezt a hatalmas területet. Az hogy Natura 2000, ahova a törvény szerint nem szabad semmit építeni, tudjuk mit jelent a visszahatólagos törvénykezés korában. Meglátjuk. ENGEM persze személy szerint nem érint, 30 éve nem repülök és alighanem nem is fogok már ebben az életemben, de azért könnyezem.
De, bocs, elkalandoztam. Szóval kerestem a parkolót a buszvégállomás közelében. Nem találtam. 30 év nagy idő, közben felnőtt egy másmilyen erdő. De elindultam az orrom után és úgy éreztem találtam egy jó ösvényt. Szerencsére volt nálam "okosteló" ( használni butát használok, ezt az okostojást csak navigációra, meg ha mobil net kell jártamban keltemben), úgy hogy láttam merre járok a térképen... láttam is hamarosan, hogy EZ az ösvény nem AZ az ösvény. Nem részletezem, némi útkeresés és csapásváltás után kilyukadtam a "Vöröskő" tövében, onnan már láttam a hangárt szóval enyhe kerülővel, de odataláltam.
Korán érkeztem, még jó, hogy reggeliztem, mert a bográcsozáshoz még a krumpli se volt elővéve, úgy hogy tüzifagyűjtéssel, krumpli és hagymapucolással indítottam. (ne keress a képen, addig leraktam a hámozókést)
Aztán gyűltünk egyre többen.
Volt akit ismertem, volt akit nem. Volt akit MEGISMERTEM, volt akit nem. Néhányan ( a szerencsések) nem sokat változtak, de a többség sajnos megöregedett, eltűntek a dús hajkoronák és megvastagodtak a derekak. 30 év nagy idő. Nekem a felsoroltakon túl egyéb bajom is volt, mert akit ismertem is a nevére nem emlékeztem. Repülőknél a többséget amúgyis másképp hívják mint ami a neve, én is a hajóm után lettem "Tengerész", vesszek meg ha tudom a "Pepi", a "Papa", a "Tűzoltó", "Orrkerék" vagy a "Frédi" polgári nevét, de én még ezen túl is bajban vagyok, mert a névmemóriám annyira pocsék. De szerencsére mások is így voltak ezzel, bemutatkoztunk egymásnak régi ismerősök.
Itt például balra "Pamacs" Neki hatalmas mellig érő fekete körszakálla és bozontos haja volt... felismerni most így.... Jobbra viszont a Kánnár Laci egy hangyányit se változott, pont ugyanúgy néz ki, mint amikor 32 éve egy rosszul megkötött csomója kioldódott. A baj az volt, hogy ez a csomó tartotta őt a sárkányon. Egy darabig lógott a trapézon, de ha ennyire előre van terhelve a sárkány akkor maximális sebességgel ér földet. Az volt a szerencséje, hogy ő már akkor ejtőernyővel a hátán repült amikor az még nem volt kötelező (lehet még most se? nem hinném az agyonszabályzott világban), így azzal ért földet.
"Pepi" nyakában unokájával, amikor még együtt repültünk a fia Marci volt pont ekkora. Zöld pólóban jobbra a "Cész" a többieket is ismerem... csak a nevek.....
balra az asztalnál "Junior Tinédzser " és Kiss Jocó... legalábbis azt hiszem. Háttal csíkosban a "Bajusz", a távolban balra kockásban a "Nagy Sipi" benne biztos vagyok. Amikor még tanultam a "szakmát" és a lejtőn futkostunk a szárnyakkal, mindig mondta a frankót "fuss, fuss!!" Amikor pofára estünk, akkor is mondta a tutit "mert nem futottál eléggé". Kis magyarázat, az emberbe a törzsfejlődés során amőba korától fogva beleivódik, hogy minél gyorsabban fut annál nagyobbat esik. Namármost a sárkányrepülésnél ezt kell legyőzni, mert pont fordítva van, ha nem futsz elég gyorsan, akkor esel nagyot. Ez utóbbi három képet "Tojás" küldte át messengerben.
Nagyobb bajom a hangom. Bármiféle társaság a társalgásban materializálódik, lesz élő, én meg a suttogásommal halott vagyok. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy szörnyű öreg vagyok, mert az összes viccet, kivétel nélkül, amin nagyokat röhögtek a zöldségpucoló marhalábszárat bicskázó társaim ismertem.
Kicsit körbenéztem a hamarosan gazdátlan (vagy nagyonis újgazdás {ő már tudja}) hangárban. Hogy ezekkel a szárnyakkal mi lesz?
Ki tudja? Az eseményről légifelvétel is készült, na EZ is tilos már, minden szép lassan annyira szabályzott lesz, hogy csak ami kötelező azt lesz szabad.
Miután elfogyott a pucolni való krumpli elvegyültem, de nagyon zavart a beszédképtelenségem. El is határoztam, hogy amíg nem lesz jelentős javulás kerülni fogok mindenféle társaságot. Jó volt, jó volt találkozni régiekkel és nagyon jólesett, hogy örülnek nekem, de többé nem megyek sehova ahol beszélni kell.
A bográcsot olyan déltájban raktam fel a tűzre, de a hagyma is vagy egy óra volt mire jó lett alapnak
Szerencsére közben nem éhezett senki, egy hölgy finom süteményeket kínált (őt nem mertem megkérdezni hogy hívják, mert lehet, hogy ismerem), volt többféle pogácsa, szőlő és sör, a Tűzoltó pedig különleges formájú és extravastag enyhén égetett palacsintákat alkotott ipari mennyiségben, baracklekvárral fogyasztottam.
De miután a társalgás nem jelentett igazán opciót, a hazaút meg további közel négy órával kecsegtetett, nem vártam meg a minden bizonnyal finom marhalábszár pörköltet, búcsút vettem a társaságtól és nekiindultam a hegynek.
Mit mondjak visszafelé is eltévedtem. Úgy gondoltam jófelé indultam, de a csapás enyhén, majd egyre jobban lejteni kezdett. Nem lesz ennek jó vége gyanakodtam, és úgy is lett. Mert a "parkoló", ami ugye 30 év alatt eltűnt, határozottan a hegynyereg túloldalán van/volt. A hegy tutira nem lett kisebb, márpedig ha lefelé megyek akkor valamikor muszáj lesz felfelé is menni. De csak mentem lefelé, mint Algernon a labirintusban, a telefonon az irány ugyan nem volt éppen rossz, de a szintkülönbség köztem és a vágyott buszmegálló közt minden lépéssel nőtt. Na jó sokára és a célponttól a térkép szerint nem is túl messze lett egy ösvény keresztben a jó irányba. NA EZ AZ. Nézem az időt, lacafacázni kevés, negyed óra sincs a busz indulásig, sietés van. Siettem. Hegynek felfelé erős emelkedőn. Nem cifrázom a drámát, de ha 3 perccel tovább tartott volna összeesem. Aztán a végén a busz felé már aszfalt és lejtő, szóval mire odaértem a megállóba (és vagy 5 percet még vártam is a buszra) kicsit ki is lihegtem magam, de jólesett lerogyni a buszon az ülésre. Busz-HÉV-villamos-Hév-majd a végén csónakázás a szigetre, kutyasétáltatás, zuhany a hajón, a házban egy tényér leves és irány a hajó és az ágy. Este tíztől reggel hétig aludtam egyfolytában, ilyen tán gyerekkoromban volt utoljára, normálisan öt órát alszom éjszaka. De szép nap volt.
És akkor a máról.
Felhúztam a Duna fenekéről a munkadarabot és ráhajlítottam a gunwale-ra. Közben hellyel-közzel hőlégfúvóval melegítettem, de igazából az elszántság volt ami hatott. Elég volt a lacafacázásból!
Most jó sokáig így marad, hogy szokja.
