Valahogy folyamatosan rámtalál egy téma.( szóval nem én keresem, ma pl ebéd közben a Klubrádió is ezt a műsort nyomta) Pedig igazából nem akartam vele foglalkozni. Hosszú életem során többnyire igyekeztem megtartani Assisi Szent Ferenc tanítását, miszerint: " Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam amit lehet és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." Mondom igyekeztem, persze nem mindig sikerült. Többnyire ott tévedtem, hogy olyan dolgokat feszegettem, amik megoldására képtelen voltam. Aztán az idő meghozta a tapasztalatot és mára inkább kerülöm a megváltoztathatatlant. Na pont így voltam a klímaváltozással. Én azt gondoltam és tulajdonképpen még gondolom ma is, hogy az ember ilyen óriási trendekkel szemben tehetetlen. Hiszen a Föld klímája akkor is folyamatosan változott amikor ember még nem is élt rajta, akkor is változott amikor még barlangokban firkált a falra, mért pont most hagyná abba? Kicsit nagyképűségnek is gondolom, hogy az emberi tevékenység okozna ekkora globális hatást, de lassan már a csapból is ez folyik, talán lehet benne valami. De mondom, hessegettem magamtól a témát, de tegnap utolért egy üzenet. Kedves ismerős küldött egy youtube videót, mely nagyon elgondolkodtatott. Ez volt az: https://www.youtube.com/watch?v=IVoTTL62coc&t=18s
Nagyon figyelmesen végignéztem és nem igazán értettem egyet vele. Mindazonáltal igyekszem soha nem elhamarkodottan zsigerből ítélni, elkezdtem guglizni a témát és sorra bukkantam rá más véleményekre is. Így bukkantam rá erre a sorozatra, (https://www.youtube.com/watch?v=-Sq6ks0zjm4), érdemes mindhárom részt megnézni.
Ha egy dologra jó volt Horváth András hosszadalmas videója akkor az az volt, hogy a "másik" véleményre is rákerestem. Nagyon érdekes ez a sorozat bár kicsit bénán indul, de miután az első néhány percet átvészeltem és megnéztem mindhárom részt, valamivel tájékozottabb lettem.
Ennek hatására megnéztem azt az ominózus beszédet, amit Greta Thunberg adott elő New Yorkban a klímakonferencia alkalmából. https://www.youtube.com/watch?v=lGlscTA-nBM meg kell mondjam ezek után nagyon nem tetszett, messze nem keltett bennem akkora szimpátiát, mint sokmillió emberben.
Nos ezek után a véleményem a Greta Thunberg jelenségről ez, amit a Horváth-féle videó alá írtam:
"Alapvetően igyekszem környezetkímélő módon élni. Például főleg biciklivel járok, csak akkor autózom, ha muszáj, nincs is autóm és nem azért mert nem telne rá, de ha nagyon muszáj kapok kölcsön. Régi a telefonom, fával fűtök egy agyonhőszigetelt házban a legkisebb cserépkályhával, gyakorlatilag nem veszek ruhát, mert a divat nem érdekel és addig hordok valamit amíg ronggyá nem szakad rajtam. Minden fényforrásom energiatakarékos, vagy LED, vagy fénycső, amit lehet komposztálok és a kertben termelem meg a paradicsomot, meg a petrezselymet és minden éjjel egy gyakorlatilag fűtetlen (villannyal 10-13 fokra temperált) hajón hatom álomra a fejem. Szóval engem ne savazz, ha azt mondom Gréta egy zsákutca úgy ahogy van. Ettől persze disznóság őt leqrvázni, de ez az egyetlen dolog amiben tökéletesen igazad van. Mert ahhoz hogy karbonsemleges legyen az emberi civilizáció, ahhoz mindenkinek gyalog kellene járni, fel kellene hagyni az állattenyésztéssel, télen nem fűteni SEMMIVEL, melegen inni a sört és kézzel mosni, és SEHOVA se utazni, mindenkinek otthon maradni a seggén ahol született és főleg SEMMIT nem használni ami hajóval érkezett a tengeren (csak úgy mondom, hogy ebben a pillanatban SEMMI nincs a háztartásodban ami, vagy aminek valamije ne hajón jött volna). És még EKKOR SE BIZTOS, hogy így maradna a Föld, ami az embertől teljesen függetlenül is korszakonként felmelegedett és lehűlt az évmilliók során. A videódhoz, rendkívül lelkes, szenvedélyes, de hosszú és unalmasan önmagadat ismétled állandóan. Ráadásul tele van tárgyi tévedéssel. Az, hogy valakit átvisznek vitorlással az Atlantin, nem különösebben életveszélyes ( volt szerencsém Kopár István felkészülését támogatni személyesen közreműködve a Földkerüléséhez https://kopar.blog.hu/ na az AZ), az meg hogy valaki vödörbe sz@rik, vagy a hajó pumpás WC-jébe tökmindegy mind a tengerbe megy, de hálistennek a legkevésbé sem szennyező, emberből csakis lebomló anyag jön ki. A 15 nap a tengeren meg semmi mint teljesítmény. De ez a legkisebb probléma. A karbonemisszió okozta felmelegedést csakis a karbonemisszió megszüntetésével lehetne megállítani, viszont a civilizációnk, létalapja a karbonkibocsájtás (fűtés, energiatermelés, közlekedés, áruszállítás, mezőgazdasági termelés, ipari termékelőállítás) meg kell(ene) szüntetni a civilizációt. De ha bekövetkezik a környezet összeomlása a felmelegedés következtében ez automatikusan meg fog valósulni, ergo kár most feleslegesen, kampányokban téves reményeket keltve erőlködni. Tudnunk kell, hogy meg kell tenni mindent ellene amire alkalmas a civilizációnk, de ami lehetetlen arról ne hazudjunk legalább önmagunknak se! Boldog karácsonyt!
Szóval valami olyan jelenséget orrontok, mint amikor születik egy "izmus" ami valami varázsigével reményt lebegtet azoknak a millióknak akiknek valami bajuk van. "Eddig sz@r volt, de majd most". Kommunizmus, fasizmus, secko jedno, csak legyen egyszerű a mantra, akkor sokakat lelkesít és lehessen másokat utálni, mert az jót tesz az egónak. És AZ, hogy kimegy suli helyett pármillió gyerek tüntetni, akiknek a felét autó viszi az iskolába és mindnek ott a zsebében az okosteló, mindnek a ruháját kínai rabszolgamunkások készítették és hajóval hozták Európába... és még sorolhatnám, NEKEM néphülyítésnek tűnik. Szerintetek? Ja... és ugye azt mondtam, hogy azok lázadnak akiknek valami bajuk van. Most is így van. Ezeknek a gyerekeknek az a bajuk, hogy túl jól élnek. Hogy nincsenek igazi saját problémáik. A matrózlázadások is akkor törnek ki amikor nincs munka a hajón. Az ember márcsak olyan, hogy ha nincs semmi baja, gyorsan keres magának egy konnektort amibe belepisálhat.