Ma levágtam a második "gallyat".
Az ősi favágó módszer szerint a tervezett döntés irányába ék alakban bevágni
majd a túloldalról átvágni. A gond csak az, hogy ez ilyen magasan volt.
Eeegen, szóval ott a kitolt létra tetejénél. Nem mertem az egészet egyből levágni, fentről kezdtem részletekben bontani, amikor egy darab leesett, lejjebb engedtem a létrát és újra vágtam lejjebb. Amikor már a vastag részhez értem, előbb a legmagasabb pontra kötöttem egy kötelet aminek a vége a földre ért. Elkezdtem vágni, de amikor már úgy éreztem, hogy eléggé meggyengült, lemásztam és a kötéllel megpróbáltam messzebbről biztonságos távolságról letörni, szóval sose maradtam fent végig, mert bevallom féltem. Bármennyire is igyekszem kiszámítani a dőlést és zuhanást, történhet meglepetés. Jobb odalent a földön a hosszú kötéllel messze a fától amikor törik a több mázsás darab. Ehhez persze többször fel-le kellett mászni, mert elsőre nem vágtam át eléggé (meg másodikra, meg harmadikra se ), de aztán csak elgyengült annyira, hogy a kötelet a lengés frekvenciájával, annak amplitúdóját egyre erősítve, szóval ütemesen rángatva egy nagy reccsenés és pont oda esett a vastag darab ahova akartam. Volt ág, nincs ág.
Az évgyűrűket megszámolva, ez az ág nagyjából akkor hajthatott ki a törzsből amikor letettem az úttörő eskümet, még emlékszem a végére, " A dolgozó népért és a hazáért Rákosival ELŐRE!" Hát már ez is történelem, nemcsak a Jóska gerendája.