Elkészültek a szemüvegeink, most várom amíg "J" összekészül és megyünk érte Budára. Akárhogy próbálom, nem tudom rábeszélni az én drágámat, hogy menjünk bringával, fél. Fél a melegtől, fél forgalomtól, fél az öregségtől. Pedig szerintem jobb a kellemes menetszélben hűsölve gurulni, mint izzadni a villamoson utastársaink kipárolgásában. Na jó, a hídra fel kell tekerni, pár lépcsőn cipelni a gépeket, de hát kell a szívnek a tréning. De ebbe most beletört a bicskám, olyan kemény az ellenállása, hogy feladom. Amíg várok rá (egy ilyen felkelés, reggeli pipere, étkezés az nála minimum kér óra) blogolok. Napok óta dél-délkelet a szélirány. Ez azért kellemetlen nekünk, mert a szerencsétlen kényszermunkások a burjánzó zöldeket ezen a kiirtandó (amúgy reménytelen) parti sávon folyamatosan égetik, ezért a két nap hétvégét kivéve keserű fojtogató füst terít be egy hete bennünket. Ma eddig szerencsénk volt, vagy abbahagyták, vagy elfogyott az anyag, de még tudunk lélegezni. Ez a zseniális közmunkaprogram úton útfélen elgondolkodtat, tegnap ugye kibringáztam a csepeli piacra, az innen olyan 3km. A Weiss Manfréd út és a Kisduna közt korábban eperföldek voltak, pár éve még rengeteg epret szedtünk ott "szeddmagad" akcióban, de azóta megszűnt a földek művelése, most ott a tulajdonos (csepeli önkormányzat?) parlagfűültetvényt működtet. No a bicikliút menti félméteres sávot motoros kaszával tisztítják a közmunkások. Odafelé menet látom ülnek az árnyékban. Kitekertem a piacra, bevásároltam, visszafelé jövet még mindig ott ücsörögnek. Eltekintve attól az elvileg elképzelhető megfejtésétől a szituációnak, hogy éppen pihentek amikor mentem és ahogy elhagytam őket azonnal lázas munkába kezdtek és amikor úgy egy óra múlva visszafelé jöttem pont akkor ültek le jól megérdemelt pihenőjükre...mi az értelme ennek az egésznek? Hogy embereket kizavarnak a hőségbe értelmetlen, szervezetlen, látszattevékenységet végezni? Vagy ebben is az éledező Horthykultusz a követendő példa? Amikor a háborúba kivittek munkaszolgálatra utat kaparni zsidó orvosokat, miközben a fronton cipőfelsőrészkészítőkből átképzett szanitécek látták el a sebesülteket.
19:42 Hát szégyenszemre délután csak henyéltem a cockpitban a ponyvák árnyékában, semmi kedvem nem volt kimenni a napra matatni. A délelőtt ráment a szemüvegezésre, majdnem ugyanolyan jól látok vele mint a régivel, csak ez (még) nincs összefestékezve karcolva.
20:36 Amikor végeztünk a szemüvegesnél elsétáltunk a Kende utcába a csavarboltba, mert fogytán az a fajta csavarom ami a tetőhöz kell. Ez a bolt korábban a Gárdonyi szobor tövében volt a Bartók Béla úton, de elköltöztek. Pont szembe vannak a Sztakival. (Magyar tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutató Intézet) A Sztakiról Mindig a Rákóczy Pisti jut az eszembe, egykori VSC-s klubtársam és kalóz kormányosom , aki valaha itt dolgozott és a szomszédban lakott a Lágymányosi úton. "P" -re azt kell mondjam, hogy zseni volt. Miközben a többiek uvkkel küzdötték át magukat a műszaki egyetemen, ő végig ösztöndíjas volt, a szüleinek egy fillérébe nem került a taníttatása. A legtöbb előadó kerülte a vele való vitát, mert akik csak úgy "leadták" a tananyagot azokat hamar összezavarta, mert miután megértette a témát mindjárt mindenféle kérdései lettek. Kevés volt köztük olyan, mint az , aki később, amikor "P" családostul kivándorolt Ausztráliába saját szabadalmát hivatalosan menedzselni, a Magony tanyán tartott búcsúbulin olyan iszonyatosan berúgott, aki minden esetben azt mondta a feltett fogós kérdésre, hogy "nagyon örülök a kérdésnek", szóval talán kicsit tartottak tőle az előadók. Egyszer egy, a Szatkitól érkezett vendégelőadót is elkezdett szekírozni az anyagával és az ahelyett hogy megsértődött volna, felkínált neki egy állást a Sztakiban, ahol ezután az egyetem mellett dolgozott. Tette ezt olyan sikeresen, hogy miután megszerezte a diplomáját egyből osztályvezetői beosztást kapott. De hamar be kellett látnia, hogy Magyarország nem az a hely ahol a tehetség zavartalanul kibontakozhat. Ahhoz, hogy jól végezhesse a munkáját, például leginkább csempészett alkatrészekre volt szükség, hamar elkezdtek beválni a dolgai és elkezdett sok pénzt keresni, amit akkor Magyarországon tilos volt. Azt akarta, hogy a gyerekei ne ilyen körülmények közt nőjenek fel és azt mondta: "Na húzzunk el innen!" És megtette. Komoly karriert ért el egy olyan országban, ahol mint bevándorlót, nyilván nem terített asztallal és vörös szőnyeggel várták. Hogy miért mondom el mindezt? Mert egy ország fiataljainak jelentős része fontolgatja éppen ebben a pillanatban, hogy "Na húzzunk el innen!!". Ide jutottunk a "létező szocializmus" bukása után 22 évvel, a végyvavágyott kapitalizmus építésének kiteljesedése során! Hogy ott tartunk, hogy elmennek innen a legjobbak, ahogy korábban is elmentek, elmentek "békében" (ahogy apám hívta az első világháború előtti időket), elmentek a két háború közt, elmentek Rákosi elől és alatt, elmentek 56-ban, elmentek, "kidisszidáltak" Kádár alatt és most megint és mindig. Melyik az az ország amelyik ezt képes elviselni?
Csavarvásárlás után beültünk egy kis cukrászdába a Budafoki úton, ahol egy nagy kehely fagyi mellett elmélkedtem ezeken a gyötrő dolgokon...Kell nekem csavart venni a Kende utcában? A fagyi finom volt. Miért nem elég nekem CSAK A FAGYI??
Utóirat. "J" felháborodott, hogy azt írtam, hogy fél az öregségtől. Merthogy ő nem fél tőle, csak attól fél, hogy azért mert öreg, nem bír már hőségben 10km-t bringázni. Én is így értettem, de ő másképp értelmezte a bejegyzést. Na most megmagyaráztam, hogy más is így értse.
