Hajónapló

Már reggel hétkor a hajón voltam annyira hajtott a lelkesedés. Ime az eredmény.

Még körben kap belülről egy mahagóni borítást a kutyaól. A nyitó orsóval az a bajom, hogy ellentétben a szokásos magas felülvilágítókkal, nálam kicsi a menethossz, amin dolgozni tud, merthogy alacsony a kutyaól. Hacsak nem akarom minduntalan beleverni a fejem, nem lógathatom lefelé se nagyon. Így viszont csak kb, 20 centire tudnám kinyitni az ablakot, pedig én legalább fél méterre akarom.

Azt a kitámasztórudas megoldást pedig, ami a modern hajók pillekönnyű tetőablakainál szokásos, nem alkalmazhatom, mert az én ablakszárnyaim darabja legalább 20 kiló.

Délelőtt tízkor még látszot a lehellet, tizenkettőre 21 fok volt, egy szál pólóban hegesztettem a zsanérokat. Micsoda bolond egy idő!

Baloldali felülvilágító ablakszárny a mai munka. Már pénteken nekikezdtem, de ahelyett, hogy a másik nyomán könnyedén haladtam volna, hisz már semmit nem kellett kitalálni, ugye az ember ezt hinné, én is így voltam vele, ehelyett amit csak lehet elrontottam. Gondolom azért, mert már nem figyeltem kellőképpen. A keretet alkotó egyik szögvas két végét pl. tévedésből másik oldalon vágtam gérbe! És ennél még súlyosabb hibákat is vétettem, egy méretet 10 centivel mértem el, de a teteje volt mindennek, hogy a külső keretet kifordítva csináltam meg, ahogy a belső üvegkeretet kellett volna, mert fejben már egészen máshol tartottam.  Azért hozadéka is volt a korábban tapasztaltaknak,  a három 230X330 mm-es nyílást  a 2-es lemezbe feleannyi idő alatt vágtam be mint az elözőt. Ma  az ablak nagyjával megvoltam, holnap befejezem úgy tünik. Még mindíg nem jön az ihlet a nyitószerkezetre. A legpozitívabb azonban, hogy kicsit engedett az idő délutánra, állítólag holnap már akár húsz fok is lehet.

Annakidején amikor odaköltöztem ahol korábban laktam, innen öt háznyira, hónapokat töltöttem el kemény munkával amíg a lakást felújítottam. Az 1896-os építésű körfolyosós ház fénykorában olyan lehetett, mint egy ékszerdoboz, díszlakatos korlátjaival gyönyörű díszes festésével, mely a lépcsőházban,  nyomokban, rettenetesen elkoszolódva még  látszik. Nos mára iszonyatos lepukkantságával még a valahavolt, mára semmivé vált  nagypolgári környezet általános eléktelenedettségéből is kilóg lefelé. Ez a környék ahol apám is született és úgy hívták "Csikágó", a Keleti pályaudvar indulási oldalán elterülő Erzsébetváros. Nos annakidején már nem volt energiám, hogy ami a lakáson kívül van a "gang" felől, rendbehozzam. Hulló vakolat, ahogy IKV-s időkből ittmaradt, mielőtt az állam mint a forró krumplit, a volt lakók, immár tulajdonosok kezébe nyomta, nesztek csináljatok vele amit tudtok. Nos kislányom, aki most ugye ott lakik, szépérzékét bántotta a látvány, kitalálta, hogy vakoljunk. Úgy, hogy ma és holnap ez feladat hajóépítés helyett. Viszont így lányomnak meg a fiújának megtanítom a kőművesszakmát, lehet egyszer jobban megélnek majd belőle, mint a majdan megszerzendő diplomájukból.

Miközben a kőműveskanállal dolgoztam, nosztalgiával gondoltam vissza Csiga haveromék első otthonának felújítására, amikor annyi idős koromban, mint most gyermekem, ott fürödtünk barátainkkal a malterban. Az idők változnak, mondják, de leginkább ismétlődnek. Mondjuk annyi azért javult, hogy ebből a lakásból nem kellett hónapokig irtani a poloskákat, mint anno abból az Eötvös utcaiból.

Az ablakpárkány fölé több rétegben lehet csak az öt centi vakolatot felrakni, mert ha egyszerre próbálnám lezúgna, így vakolás szünetben "befőzés" következett. Azért idézőjelbe, mert annyival kedvezőbb az akciós őszibarack, megy és cseresznyebefőtt, hogy idén a gyümölcsvásárlás, hozzávalóvásárlás, drága gázzal való főzés és a sok meló helyett egyszerűen megvettük a kb 50 kilónyi kész anyagot (múlt héten és ma) a boltban. 2012-ig jó a szavatosság, OK nem mi csináltuk, de amúgy minden a saját meló ellen szól. Csak hazavinni és felcipelni a harmadikra volt kemény. Ráadásul ananászt be se főzünk volna, így meg van.

Délelőtt kicsit kisütött a nap, na nem olyan igazi, mint a múlt héten, csak olyan éppenhogy. Ki is használtam gyorsan, lefestettem két réteg alapozóval az ablakot, majd amikor megszáradt  ideiglenesen a helyére tettem. Beleraktam az üvegeket is, most így néz ki. Kívülről                                                           és belülről

Mivel acélszerkezet az egész, belülről kap majd 20mm vastag hőszigetelést faburkolattal, kívülről pedig egy védőrácsot, hogy a kint kalimpáló csigák és egyebek be ne törjék az üveget. Az termopán üveg egyébként 4+4mm ragasztva+14mm távtartó +megint 4+4mm ragasztva. Valami egyszerű szerkezetet kell majd kitaláljak a nyításra, zárásra, nyílásszög szabályzásra. Hagyományosan valamiféle trapézmenetes orsóval és kurblival szokták megoldani, majd meglátom.

Fényár lett a szalonban, pedig ez még csak az egyik fele a kutyaól (mondjuk csak egy egészen lapos kutyának való) formájú felülvilágítónak. Éppencsak a helyére raktam, már kopogott is rajta az eső és hazafelé már süvöltő szélben robogtam. Hát nem egy vénasszonyok nyara!

Továbbra is tél van. Teljes téli öltözetben dolgoztam a cockpitban. Kezd összeállni az ablak. Szabom, hegesztem. Ahol két felület kerül egymásra, előtte mindkettőt lefestem, később ne kezdjen olyan helyeken rozsdásodni, ahova nem férek hozzá többé. Azt hallottam ma a rádióban, hogy a fecskék tömegével pusztulnak el, mert a meleg időben nem indultak neki, most meg  nem bírják a hideget és a hideg miatt nincs táplálékuk, hogy elinduljanak teli gyomorral.

Az időjárás egyszerűen borzalmas. Nem egy karácsonyra emlékszem, amikor ennél kellemesebb idő volt. Szégyenszemre ebédhez be kellett fűtsek a szalonba. Kint időnként szemerkélő esőben kezdtem hozzá a szalon felűlvilágító ablak jobboldali szárnyának elkészítéséhez. Idomacél és lemez szerkezet lesz lefestve. Eredetileg fából akartam csinálni, de vasból egyszerűbb, időtállóbb és karbantarthatóbb. Mondjuk egy szép mahagóni, vagy kőris mutatósabb lenne, de ez se lesz csúnya. A keret már kész is.

Mivel lóg a lába az esőnek mindenféle itthoni dolgot intézünk. Reggel mondja a rádió, hogy megdőlt a hidegrekord. Egy hete a meleg, most meg a hideg. Bravó. Kilenc fok van. Reggel komolyan szemeztem a jégergatyával, mielőtt Juditkával nekindultunk a városnak. Aztán mégis félretettem, de elkélt volna a farmer alá.

Vígasztalanul esik az eső. Ez azért baj, mert a Marton Gyuszival megbeszéltük, hogy reggel kilencre elmegyek hozzá Óbudára,  van egy kézi horgonycsőrlője eladó. Na beöltöztem tetőtől talpig sárga vízhatlanba és odarobogóztam, de amióta tavaly ilyenkor akkorát estem amitől még mindíg érzékeny a térdemen a randán gyógyult seb, nem szívesen közlekedem ilyenkor, ráadásul éppen a Margit hídon át ahol elcsúsztam. Mondjuk most óvakodtam a villamos sineket keresztezni. Na megalkudtunk a csőrlőre, kevesebb mint fele áron, mint ő gondolta, és duplájára, mint amit én.  Ez egy házi készítésű  vízszintes tengelyű darab, elég erősnek nézem, de sajnos mindkét  oldali spulni kötélhez való, az egyiket le kell cseréljem lánckerékre, amit alighanem csinálnom kell, mert ilyesmit nem hiszem, hogy külön kapni, meg az egész nem ér annyit amibe  esetleg kerülne, ha később úgyis elektromos gyári csőrlőre akarom cserélni. Annyira meggyűlt a bajom a közlekedéssel, hogy teljesen elment a kedvem kikínlódni Csepelre a hajóhoz, amúgy se tudnék az eső miatt a decken működni, inkább hazajöttem és kivárom a jobb időt. Hátha nem komoly  még ez a korán jött tél.

Lebiztosítottam a görgők tengelyeként szolgáló csavarokat  egy kis fül hozzáhegesztésével, melyen egy csavar megy át. A felső kiugrásgátló csavar fejébe lyukat fúrtam és rézdróttal fogom lebiztosítani.                                           

Aztán helyére tettem az orrderékszárat és  forstág bekötőpontját.  A forstag húzását két nagyszilárdságú (8.8-as) M10-es csavar húzásra és másik kettő nyírásra igénybevéve fogja viselni. Az orrsudarat a két négyszögletes kalodán keresztül dugom majd előre vitorlázás üzemben.

Őrület, hogy az idei ősz a tegnapi napra korlátozódott. Péntek délután 30 fokban dolgoztam a tűző napon, tegnap már elkélt a hosszúnadrág a bevásárláshoz, ma süvöltő szélben 14 fok volt a legmagasabb nappali hőmérséklet, könnyített téli szerelésben dolgoztam a decken. Veperdi kapitány megajándékozott egy remek Mahartos pufajkával, hát kishíjján felvettem a pullóver fölé.

Ma nincs hajóépítés Garay és egyéb piacozás volt, időnként utána kell járni a zabálnivalónak is. Aztán spekulálni. A tárgy, horgonycsőrlő. Ugye mi se lenne egyszerűbb, mint bemenni a boltba és rendelni egyet. De tekintettel a 10 tonnás hajó 10-es láncára ez egy vagyon. Korábban nagy mellénnyel kijelentettem, hogy majd csinálok egyet, mi az nekem. Nos az az, hogy rengeteg munka. Ugyanakkor azt hallottam, hogy tőlünk nyugatra vannak hajóbontók, ahol, akárcsak az autóknál, töredék áron kaphatók olyasmik amit itthon csak aranyárban lehet megkapni. Körvonalazódik bennem egy ideiglenes megoldás, valami kézi izé, ami betöltené a funkciót amíg arra járva amerre amúgyis megindulok szert teszek a véglegesre.

Kicsit utánanéztem. A Lewmar H3-as amit úgy kívánnék, félmillió a neten.  Ajaj.

Szerdán a baloldali daruszárat megtoldottam egy 35 centis darabbal, hogy beérjen a fuxlyuk nyílásának közepére, mindkét kar végét behegesztettem egy-egy vaskoronggal, melyek közepébe 12-es menettel beraktam egy-egy gyári emelőkarikát. A becsavarás után azokat is körbehegesztettem, így nem tud kicsavarodni soha.  Nem tünik nagy munkának, de mire lefestve mindez kész lett eltelt a nap. Aztán nekiláttam a lánc és kötélgörgőknek. Ugye ezen már napok óta tépelődtem, danamid, bronz, mi legyen. Végül is rozsdamentes acél mellet döntöttem.  Ilyet találtam ki. 

A lakatosokkal a szomszédban kivágattam  az óriási lemezdarabolójukon némi aprópénzért négy darab 90X90 mm-es 6mm vastag  saválló lemezt és kaptam tőlük egy darabka 42mm átmérőjű rozsdamentes csövet. A lemezek közepébe 21,5mm átmérőjű lyukakat fúrtam a vizügyesek hatalmas oszlopos fúrógépével. Ekkora fúróm nem volt, azt is a lakatosoktól kaptam kölcsön. A lyukba belehegesztettem saját készletemből egy-egy saválló csődarabot, a lemezt sikítóval kör alakra munkáltam és a vékony csőre koncentrikusan felhegesztettem a két korong közé a vastagabbat. Nos így elmondva nem egy nagy ügy, de az orrderékszárra felfúrva, menetes tengelyekkel, amikért külön ki kellett robogózni a Menettrendhez Angyalföldre, szóval ráment két nap. Gyakorlatilag kész, csak még a tengelynek alkalmazott csavarok biztosítását kell megoldjam, nehogy beeseen egyszercsak a tengerbe valamelyik "cérnaspulni". Nos ilyen lett.   

A görgők felett a két M10-es csavar aminek a vége még nincs  levágva, a lánc illetve kötél felfelé való kiugrását hivatott megakadályozni, mint Pardy mestertől tanultam.   A spulnik tengelyeként alkalmazott, csak a végén menetes csavarok M14-esek ,  a kengyelek 6mm vastag acélból készültek,  az egész   elég brutálisan erős  ahhoz, hogy reményeim szerint ne okozzon gondot horgonyhúzkodáskor.                       

Tegnap készre hegesztettem a Vizán az orrderékszár görgős végét 3,2-es elektródával 140A-el, úgy érzem mindent kibír, a hajót meg lehet emelni vele, nemhogy a horgonyt feltépni.  (Elég is volt át-, meg visszacipelni fel a deckre a létrán.) Tegnap és ma lefestettem szürke alapozóval. A görgőn még tépelődök. A kötélnek biztos jó a danamid, de a lánc, félek hogy összetöri. Leginkább bronzból kellene egyet öntetni, de fogalmam sincs hol tudnám megoldani. Acélból meg tudnám csinálni, de itt a festés mindíg lejönne és a rozsda randán végigcsorogna a szép fehér festésen. Szóval kicsit gondolkozom még ezen. Viszont ma áthoztam a Vizáról az elektronikus hegesztőcájgot (nagyon megszerettem ezt a masinát, az én kis trafóm elbújhat mellette)és felhegesztettem a deckre a régóta halogatott két forgatható  horgonydaru kar talpát. Alapesetben a horgonyzás a fent említett görgőre húzott 20 kilós Bruce, vagy Rocna horgonnyal történik. De különleges esetekre lesz egy 40-50 kilós Fischerman (hurrikán)horgonyom is amit ha felhúzok,  utána csak daruval tudom a deckre emelni. A két daru forgóköre úgy van kitalálva, hogy a fuxba is le tudom engedni az egyikről a horgonyt, de akkor is jó szolgálatot tesz, ha valami különlegesen nehezet akarok onnan kiemelnei, pl. itt tárolom a hébéreket, amik már most is próbára teszik az izomerőmet ki-be rakáskor, hát még néhány évtized múlva.                          

 A mai póstával megjött a Yacht magazin szeptemberi számának tiszteletpéldánya azon apropóból, hogy négyoldalas képes riportra méltatta az újság Amapolát.

Hát nem mondom, hogy túl látványos az egész heti teljesítményem. A gázpalackos láda rögzítő sarrokvasai a fülekkel meg a gázcső átbújtatására szolgáló tömszelencecső, (ha ilyen hosszan kinyomom Sikaflexszel a gázcső mellett, csak nem folyik be se víz se gáz a fuxba) , meg az orrárboc derékszár belső támasza, mögötte három csőcsonk, a két nagy a horgonylánc és kötél nadrágcsöve, a kicsi a horgonycsőrlő kábelének átvezető tömszelencéje. Ideiglenesen sörösdobozok nyakát vágtam le, pont passzentosak a vastag csövekre, a vékonyra gyógyszeres műanyag pikszist húztam, így nem folyik be az eső. Ha majd megcsinálom a horgonycsőrlőt, ezek fölé lesz szerelve, még ki kell találjam hogyan, de ez már részletkérdés. Mondjuk a hét teljesítményéhez hozzátartozik még a bowsprit derékszár és a forstag első bekötőpont kialakítása, ez is kész, csak még nincs lefestve, mert az orrgörgők befogó pofái még hegesztendők. Ezt csak holnap tudom megcsinálni a Vizán, mert az én trafóm nem bír folyamatosan 3,2-es elektródával, 140 Amperrel hegeszteni, (merthogy az itteni robusztus varratokhoz ez kell) mert mindíg leold túlmelegedésre. Egy nehéz horgonyt feltépni alkalmasint nem kis erő kellhet, nem szeretném, ha gyenge lenne a szerkezetem. Emlékszem a P márkás hajóján mennyire demulálódott az orrgörgő tartó lemezkonstrukció, okulnék a példáján, minden dupla vastag. Az a sok randa sötét folt  fúróolaj amit a furkáláshoz ilyen vastag anyagnál feltétlen használni kell. Ugye vesz az ember egy flakonnal, amiből vagy kifogy a hajtógáz, mert sokszor nem lehet hozzáférni a furathoz csak fejjel lefelé fordítva, vagy mint esetemben is simán letörik a nyomógombja. Na ekkor megfúrja a dolgozó és kitölti a drága tartalmát egy üvegbe, abba mártogatja a fúrót, amíg ki nem ugrik a kezéből a menetfúró hajtóvas, pont oldalba találva a köcsögöt. Most a maradékot áttöltöttem egy pumpás dezodor flakonba, amit, merthogy üvegből van, törés ellen beburkoltam egy Armaflex  (neoprén szerű anyag) csődarabbal. Ilyen apróságok szinesítik a hajóépítő életét.

Ma meglátogatott régvolt kollégám és barátom PP. Tetszik neki a hajó, meg a filozófiám is ami hozzá kapcsolódik. Csinált néhány fényképet a szalonban, többek közt ezt is amin látszik milyen ronda pocakom nőtt, úgylátszik nem dolgozom elég keményen.

Évszázados (na jó félévszázados) hőségrekord dőlt meg, még soha ilyen meleg nem volt szeptember 6.-án.  Mivel egész nap a decken vágtam a vasakat, hegesztettem sikítóztam a tűző napon, volt alkalmam élvezni a 35 fokot. Kezd alakulni az orrárboc derékszár. A végén egy  acél kaloda fogja meg a sudárszárat, a kaloda két oldalán két pofa van, melyekben görgők lesznek, jobb oldalt acélból, bal oldalt danamidból. A jobb oldalira húzom a horgonyláncot, a bal oldalira a horgonykötelet, attól függően mit rakok le. Az ötletet a Pardytól loptam. Két csőcsonk lesz a horgonycsőrlő két oldalán, egyiken fut be az alatta lévő  lánckamrába a horgonylánc, a másik alatt lesz egy motolla, melyre feltekerek egy erős hosszú kötelet, így akadálytalanul tud lefutni róla. Ez a kötél működhet a lánc toldásaként, ha az 50m lánc kevés, lehet önálló horgonykötél rövid idejű, biztonságos helyen való horgonyzáskor könnyű (kukázó) horgonyhoz, esetleg úszóhorgonyhoz, bár olyan helyre nem akarok menni ahol az kell. Ahol a horgonycsőrlő lesz egy bordaköznyi darabon nem 3-as, hanem hatos lemezből terveztem a fedélzetet, (biztos ami biztos) na ma amikor 32 lyukat fúrtam körbe a lemezbe, (az így körbefurkált lemezpogácsát aztán vidiás dekopírfűrésszel kell összevágni és kireszelni a szélét pontos méretre) hogy behegesszem az átmenő horgonylánc nadrágcsövet joban örültem volna a hármasnak, azért az se gyenge.

Bowsprit alakítás folyik. A nagynehezen kiötölt műszaki megoldások egyike a hajóorrban való rögzítése a zártszelvény derékszárnak, két átmenő 10-es acélcsavarral. Hogy ne gyengítse a hajlításra igénybevett  ezen a helyen befogott tartót, meg hogy ne follyon bele a víz a zártszelvénybe, mindkét furat acél betétcsővel van "kibélelve", melyek két végét körben behegesztettem.

Aki ennél szebben tud hegeszteni az csal vagy festi magát.

 A láda rögzítésére szolgáló vasak így néznek ki.

Végre hosszas agyalás után kitaláltam, hogy legyen a forstag bekötőpont, ami ugye a hajóorrba jön ahová az orrsudár-derékszár két csavarja is. Bonthatónak, leszerelhetőnek kell lenni és nagyon erősnek. Holnap ez is meglesz, ma kiszabtam a vasak nagyját. Ilyenkor amikor valamin spekulálok, meglátogatom a  konténert, ahová a lakatosok a hulladékvasakat  kiszórják.  Az épp fellelhető anyag inspirálja a műszaki megoldást. Időnként  (mondjuk idáig egyszer) viszek nekik egy karton sört cserébe.

Ja és kint volt látogatóba csavartengely/tönkcső tanulmányozás okán az SK, akit a neten keresztül ismertem meg és hozzám hasonló abnormális alak, mert egy kb. ugyanekkora hajót épít mint én és azt mondta Amapolát érezvén, idézem: "....bár csak már én is itt tartanék...." . Bezony!

Keményen dolgoztam egész nap a bowsprit talprögzítővel a tűző napon sikítózva hegesztve. Ja és délelőtt voltam egy kiadónál a Bisset könyv ügyében. Lehet, hogy mégis lesz belőle valami?

Nekiálltam az orrsudár megkonstruálásának. Nem mondom, hogy könnyen megy. Nem jön az ihlet. A decken való megfogásnak végül is kitaláltam egy megoldást, de nem mondom, hogy száz százalékig elégedett vagyok magammal, azonban már meguntam a sok tökölést. Ugye erősnek, könnyen elkészíthetőnek, egyszerűnek, könnyen bonthatónak kell lennie, hát majd kiderül. A bowsprit két részből áll majd, most a "tövét" a derékszárat csináltam meg, ez 120X60-as vastagfalú zártszelvény, azért ilyen brutális, mert a végén lévő görgőre húzom a horgonyt. Sok bajom volt vele, hogy mindíg minden zoknim kiég a hegesztéskor a szikráktól, nos amióta szandálban dolgozom zokni nélkül ez megszünt, csak mindíg ugrálni kell amikor ráesik a lábfejemre.

A hajókonstruálás folyamatos agytornája közben kiolvastam Temesi Tamás (ugyancsak extengerész) könyvét, címe "14" csak így egyszerűen. Jó könyv,  egy ember életének dokumentumregénye a közepe igazi tengerész élménybeszámoló, akit érdekel, milyen volt a hajdan létező magyar hajókon az élet, annak szívből ajánlom. Kár, nagy kár, hogy az apropó ami létrehozta egy tragikus esemény,  ahogy mondani szokás ez a könyv nem jött volna létre ha... Sajnos erre a könyvre is áll, amit korábban a Marton Gyuszi  szintén remek könyvéről írtam, ha nem vagy egy Kiszel Tünde, ne is számíts rá, hogy a könyved elkapkodják.

Kitaláltam a ládát, behegesztettem a  tömszelence csövét a PB gázcső átvezetéséhez, meg a szemeket amikhez feszítőcsavarokkal le lesz huzatva  a lábakon álló láda.  A lábait támasztó vasakhoz is hozzákezdtem.  Egész nap guggolok térdelek a vason.  Szoktam volt mondani "acélkar vasmarok, csak a lábaim szarok".

Minden a legnagyobb rendben Amapolán. A paradicsomágyás ontja izletes termését. Továbbra is a spekulálok a decken, mit hová és mekkorát. Ez utóbbi egy  masszív vörösfenyő ládára vonatkozik, mely a fuxlyuk (fore castle)  mögött áll majd és ebben lesznek a gázpalackok, a teteje meg mukaasztalként szolgáll majd a hajóorr környéki munkáknál. Régebben már kitaláltam, meg is adtam a méreteit (úgy négy  éve) a Józsinak, hogy csinálja meg, neki is kezdett, de hálistennek csak félbe-negyedbe készült el, így nem gond a szélesség változása (a lassú munkának is megvannak az előnyei), merthogy rájöttem, ha megtartom az eredeti 65 centi szélességet, nem tudom az árbocot ledönteni, mert az előre lendülő forgáspont alatti vége belever a ládába. 

Még mindíg nem jutottam ki Amapolára. Csemetém hajókiszedés miatt vett igénybe, tegnap mentünk le és ma vettük ki a hajót a Balatonból, így már este itthon is vagyok. De holnap megyek a hajóra.

Itthon vagyunk.  Mármint Pesten. Kicsit hosszúra nyúlt a balatoni vakáció, de nem volt kedvünk hazajönni. Most is csak azért, mert mindenféle halaszthatatlan dolgok vannak itthon, de én holnap megyek vissza, mert Peti fiam kitalálta, hogy vegyük ki a "Tengerészt" már holnap, (Hogy miért? Októberig vitorlázhatna.) így megint van házifeladatom. Amúgy is a lent tartózkodásunk jelentős részben gyermekem "parti segélyszolgálatával" telt el, a legváratlanabb időpontokban SMS-ezett rám, hogy hívjam vissza(így a telefonszámla is az enyém) mert sürgős segítségre van szüksége. Pl. nem figyelt oda, hogy felfeslett a grószfall toldás a drótkötél-perlon kötél toldás varrásánál, így amikor elszakadt, bement az árbocba, aminek egy napos árbocdöntögetés lett a vége. Nem lenne amúgy baj ezzel semmi, de miközben nekem  a maximumot kell nyújtanom, ő egy tányért nem mosna el maga után, igényt tart a teljes kiszolgálásra. Nem tudja valaki, mikor lesz felnőtt egy 22 éves kamaszból? Ha már vizen volt a hajó, miután gyermekem hétfőn hazatért vendégei társaságában, végre kettesben maradtunk J-vel és kedden remek szélben kivitorláztunk a tóra. Gyönyörteljes élmény volt ismét a "Tengerész" kormányát fogva suhanni a vizen. Átrobogtunk Balatonföldvárra és a Csigaház közelében a Mahart állomás végénél kikötöttünk ebédelni. A Csigaházban nekem egy ebéd a rítus kategóriába tartozik, máskor is jelentős eseménye  volt számomra a vitorlás szezonnak, hát még most, amikor négy éve, hogy utóljára kikötöttem a patinás kikötő töténelmi helyén. Persze minden változik. Amikor elöször jártam itt, úgy harminc-sokvalahány éve, alig volt hajó a kikötőben, oda kötöttünk ahova akartunk, és na persze ingyen. Most őrületes a zsúfoltság a stégekkel teleszabdalt öbölben és a kaja is 50%-al drágább mint a túlparti kis falumban (nem beszélve, hogy a százszorosa a régi árnak), de itt most a lényeg, hogy kikötünk ITT és kilibbenünk az árnyas asztalokhoz finomat enni-inni.  (Amúgy az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak az ár, de az adag is nagyobb, ha nem is 50, de 25%-al egész biztos. Így nem is olyan nagy luxus a Födvár feeling.) Van egy réges régi gyönyörű rézkarcom,  (a Volga szálló felújítása során került ((volna)) kukába, átadva helyét egy "modern" szemétképnek egy szállodai szoba falán) ami a földvári kikötő mólókaréját még abban az időben ábrázolja, amikor csak néhány kalóz és sztár volt kikötve, szóval azt az ősi "sohavisszanemtérő" édeni állapotot. Ez a kép fogja díszíteni Amapola szalonját. Visszafelé leálló szélben vetettünk horgonyt Csúcshegy alatt egy pucér fürdéshez, még le se száradtunk megjelentek a vizirendőrök és kérték a Hajólevelet, meg a hajóvezetői papíromat, szerencsére mindkettővel szolgállhattam, így békében távoztak. Nem tudom mi van, mindenki mondja, hogy rengeteg az ellenőrzés a vizen. Amúgy levitorláztam negyven évet a Balatonon, de tán ha négyszer, vagy ötször szólt hozzám vizirendőr, most meg egy napra kimegyek és megtalálnak. Remélem a rabsicokat is megfogják, mert tele a Balaton velük. Sötétben, aligszélben  értünk haza és olyan sűrű volt a lég az éppen kikelt  árvaszunyogoktól, hogy beszélni nem lehetett anélkül, hogy ne kerüljön egy-kettő az ember szájába.

 Az egész lentlétünk alatt csodás volt az idő, tán egyszer volt kevéske eső, Juditka kertjében gyíkok vadásznak legyekre

a leánderes csöbrök köré rakott kövek közt leselkednek és egész biztos, hogy náluk is van jobb és baloldali, mert ahogy egymás látókörébe kerülnek az egyik rátámad a másikra és megfutamítja. A nagy tespedés közben leginkább olimpiát néztem, de végül magam hosszas rábeszélése után rozsdátalanítottam és lefestettem a kaput. A kapuval más nagyobb baj is volt, amikor behozták a csatornát, meglazították a földet a jobboldali szárny oszlopa mellett, amitől mint egy helyérdekű pisai torony évről évre néhány millimétert dőlni kezdett,  így mostanra ennek a kapuszárnynak a becsukása szinte lehetetlenné vált. Peti fiammal kicsákányoztuk az oszlop tövét, a 15 tonnás olajemelővel helyre nyomtam az egész kő-beton oszlopot és körbebetonoztam. Féltem ettől a munkától, de remekül sikerült. Most így néz ki a kapu kívülről és belülről. Amúgy eredetileg a Buda Penta hotelban volt térelválasztó "lánykorában" mielőtt átalakításkor kidobták és némi lakatosmunkával kaput csináltam belőle, akkorát, hogy a "Tengerész" ki-be gurítható legyen rajta. Csak jelképes kapu, mert a gyalogember úgyis átmászik ha akar, minek rácsozzam jobban?

Továbbra is Balatonon vagyunk,ezt az internetes kuckóban írom, kis falumban. Az történt, hogy kisfiam (12.-én volt 22 éves) a fejébe vette, hogy vitorlázni akar a Tengerésszel. Tengerész egy  25-ös jolle, amit én építettem, 82-ben tettem vízre és használtam bő húsz évig, mindaddig amíg bele nem bonyolódtam Amapolába. Tengerész  (amiről a nevemet is kaptam, ugye ki a fene jegyzi meg valaki nevét, egyszerűbb úgy szólítani, ahogy a hajója oldalára van írva) már negyedik éve pihen(t) leponyvázva a telek oldalában, de múlt hét hétfőn nekiálltunk össze- és vízrerakni. Nem részletezem túlságosan, iszonyatos munka volt. A tréler négy kerekéből három defektes volt, nem volt vonóhorgos autónk, átszereltem a roncs trabantról (amivel korábban vonszoltam és ami a pótkerekeket adta a trélerhez most) a vonóhorgot az öreg VW-re, de amikor már sötétben becsúszott a két jobboldali kerék a nádasba kiszakadt a fenéklemezből. Végül is másnap délután négy volt amire a vizen úszva, árboccal menetkész volt a hajó. Én utána két napot gyakorlatilag átaludtam, olyan fáradt voltam. De hát az ember mit meg nem tesz a gyermekéért. 16.-án viszont rettenetes nagy úr voltam. Meghívott  vendégként résztvettem egy Kenesén rendezett túraversenyen egy J24-esen. Kormányos volt a Littkey Botond, úgy, hogy a győzelem nem lehetett kétséges. Remek kis hajó a J24, csak a korlátot utáltam rajta, rettenetesen útban van kiülésnél. Éles és gyors, ugyanakkor egyszerű. Óriási szerencsénk volt a széllel, előtte való éjszaka hatalmas vihar volt, de maradt belőle egy jó négyes, időnként ötös, ami egy kis szünettel kitartott egész nap, így hatalmas élvezet volt a verseny. Négy éve nem versenyeztem és hát a dobogó legfelső fokán se álltam már vagy húsz éve. Külön öröm volt sok, nagyon kedves ismerőssel jóbaráttal találkozni, akik jóleső meglepetésemre nem felejtettek el az eltet évek alatt. Aztán még olyannal is találkoztam, akit  jó negyven éve láttam utóljára! Szóval az ilyen napok adják az életerőt, legalábbis remélem. Most mindenféle házimunkákba bonyolódtam idelent (csákányozás, betonozás) meg olimpiát nézek. Meglep a sok hülyeség ami elhangzik az aranyérem várakozás és csalódás  kapcsán. Nos MINDENKI nyerni megy oda. És csak azok nyernek akik éppen akkor a legjobbak. Semmi különös nem történt velünk. Persze akik ezzel kapcsolatban is a(z egyébként valóban teszefosza, tehetségtelen, de ezügyben vétlen) kormányt akarják hibáztatni, azok számára minden világos.  A Schmidt Pál is három napja egy interjúban még hat-hét aranyra számított, mára rájött, hogy a Gyurcsán kersztbetett a magyar sikernek.  Az, hogy minden eredmény alapja a sikeres tömegsport, ebből nőnek ki az eredmények és hogy a rendszerváltás alapjaiban pusztította el ezt a bázist, pályástúl, tornatermestűl, gyári csapatokkal egyetemben, az senkinek nem jut eszébe. Sebaj, majd megválsztjuk a hülye tehetségtelen tolvaj szocik helyett a demagóg seggfej Orbánt (és vazallus senkijeit ) aki belesúg valamit a vizilabdás lányok fülébe amitől azok egyből bedobják a hollandoknak a gólt.

Ma egész nap a decken agyaltam és mérőszalaggal, filctollal rajzolgattam a lemezre. Nem egyszerűek ezek a dolgok. Amikor rajzoltam a hajót, csak úgy odabiggyesztettem  pl. az oldalnézetre egy orrsudarat. Na ma órákat töltöttem el azzal, hogy is legyen megfogva és még mindíg nem jött meg igazán az ihlet.  Nem lesz fixre szerelve, ha ledöntött árbocokkal folyón, csatornán motorozok, behúzom a deckre, ne zavarja a manővereket. Az itthon öntapadósból kivágott hajónév betüket egy erzsébetvárosi ujság lapjaiba csomagoltam mielőtt kivittem volna a hajóra . Ma ahogy hajtogatom össze  a lapot megüti a szememet egy cikk " Káté Gyula remek formában készül Pekingbe.." Nos ma reggel láttam a meccsét egy ír gyerekkel. Hát ez a fajta pontozási rendszer teljesen kiveszi  boxból a kűzdelmet. Ugye fejvédőben szinte lehetetlen valakit kiütni. Csak a fejre, a keztyű fehérrel jelölt részével elhelyezett ütés számít, ha egyáltalán a bírók észreveszik. Ha valaki egész meccs alatt menekül, alig üt, de néha habkönnyűt betalál, simán nyerhet azzal szemben, aki végighajtja, szemmel látható fölénnyel  irányítja a mérkőzést. Káté, ha a pontozás normális lenne simán verte volna az írt, de így kikapott. Egyszerűbb lenne tortadobálással eldönteni a meccset akkor legalább lehetne röhögni.

Megint lesz egy kis szünet, le kell menjünk Balatonra, csak 20.-a után folytatom a hajóépítést.

Felébredvén látom esik az eső. Ágyban maradtam hát és olimpiát nézek. A Spanyolok nem is tudják, hogy a kerékpár győzelmüket J-nek köszönhetik. Már egy órával a befutó előtt kinézte magának Sanchezt és kidrukkolta neki a  hat és fél órás verseny végi győzelmet. A következő napok tárgya, a deckre  minden olyan dolog fel/behegesztése ami a későbbi festés előtt kell hogy megtörténjék. Tehát behúzó-, lekötöpontok,  PB gáz cső és poziciós lámpák kábeleinek tömszelencéi, horgonylánc terelőgörgők, lánckamra nadrágcső, horgonydaruk talpai, wincsplacc,  orrsudár befogó pofák,  meg még  a fene tudja, ki kell találjam mi még.  Jó lenne ha minden eszembe jutna és nem kellene utólag szétfurkálni, hegeszteni a decket, de azért erre kevés a remény. Idáig nagyjából egy  előre (sok rajzzal és fejben megkomponált) kidolgozott terv szerint haladtam, de innentől meglehetősen improvizatív lesz a munka, pl. tegnap este sokadszor végignéztem a  Lin & Larry Pardey DVD-t amit a RP-től kaptam kölcsön Ausztráliából ihletet merítendő. Ők  egyébként jeles tengeri túrázók 25 év tapasztalattal, minden villamos berendezést és egyéb firlefrancot nélkülöző  konzervatív hajójukkal járják az óceánokat , (bár egy porszívót használt a Larry amikor a spént összszedte a satupadjáról) érdemes odafigyelni óriási tapasztalatról árulkodó oktatófilmjükre.

Most hogy itthon meresztem a fenekem kicsit belenéztem eme blog statiszikai adataiba, többek közt, hogy milyen keresőkifejezésekkel találtak  (találtatok) rá kis naplómra. Nagyjából értem a dolgot, de hogy az " ingyen+házaspár+dugás" keresőkifejezés hogy vezetett hozzám ez furcsa. Elég nagy csalódás lehetett az illetőnek amikor megnyitott.

Hát kérem. Minden comment mellőzősével, a ma délutáni állapot.

Tegnap és ma körbefestettem Amapola oldalát még egy réteg fekete Rezekril 2K-val. Előtte 120-as  vízpapírral átcsiszoltam az egészet, ennél akkurátusabban nemigen festenek hajót  manapság azt hiszem. Az időjárás  maximálisan megfelelt ehhez a munkához, holnapra esőt igér a meteorológia, de addigra már reményeim szerint vízálló lesz a rendkívül gyorsan száradó akril festék. Amúgy nem  egy szimpatikus anyag, elég macerás kenni, de ez az egyetlen festék ami bírja hosszabb ideig az UV sugárzást fakulás, elszineződés nélkül és acélra alkalmas.   A reklámoknak nem szabad bedőlni, kedvencem a Hammerite reklám, ami szerint rozsdára is lehet kenni, akkor is jó. Na aki ezt komolyan elhiszi az hiszi azt is, hogy a mosópor intelligens.  Természetesen minden  mai korróziógátló alapozó tartalmaz  passziváló anyagot,  a régiek közűl az ólomminium meg, amit ólomtartalma miatt betiltottak, még ennél jobb is volt, mert galvanikusan védett, nos szóval minden anyag működik minimálisan oxidált felületen, de hogy rozsdára??

Fényképet nem készítettem, mert a hajó külleme semmit nem változott még egy réteg festéktől, de ha holnap sikerül felrakni a hajónevet előre-hátra, megörökítem.

Ma meglátogattam Amapolát. Minden a legnagyobb rendben a hajón. A paradicsomágyás viszont tökéletesen elvadult. Tíz nap alatt olyan buja őserdő lett a csenevész  palántákból, hogy alig győztem felkarózni, kötözni. Rengeteg a zöld termés és néhány piros is  volt már, ezeket bekapkodtam közben. Arcom veritékével a paradicsomért. A festést, amit  viszont mára terveztem elmosta az eső.

Na visszaértünk mindenhonnan. Ugye elmentünk Balatonra, onnan az Adriára, majd vissza Balatonra, aztán tegnap éjjel haza. Azért éjjel, mert ijesztgetett a TV, hogy milyen zsúfoltság van az utakon, meg SEMMI kedvünk se volt hazajönni, de J-t vittem MR vizsgálatra ma délben. Na talán mert este 11 után indultunk, semmi forgalom nem volt, pl. Székesfehérvártól Biatorbágyig összesen 4 autó jött szembe, a mi irányunkba se utolérő, se megelőznivaló nem volt. Azt hiszem ha egyáltalán volt valaki az utakon, az az autópályán közlekedett, ahova én nem megyek, legalábbis itthon, merthogy azért Horvátországban igénybe vettük őket, de csak sorjában. Az alábbiakban összefoglalom majd az elmúlt hetek eseményeit. Amúgy még az adriai autóútról. Elkerekedett szemekkel néztem vasárnap a TV-ben, hogy micsoda iszonyatos a zsúfoltság a Horvát sztrádán hétvégén. (ahol  mi két nappal korábban közlekedtünk) Mi egy hétfőről keddre virradó éjszaka mentünk és csütörtökről péntekre virradóan jöttünk és SOHA nem fordult elő, hogy akár az autópálya kapuknál, akár határátkelőnél kettőnél több autó állt volna előttünk, de többször volt, hogy senki, elsőnek simán beautóztunk a kalickához. Az utak ugyancsak gyakorlatilag üresek voltak, egyedül éjfél körül a zágrábi elkerülőn volt  gyenge forgalomnak nevezhető, főleg személyautókból álló mennyiség, a kamionok pedig éjfél után eltüntek szinte mind. Azt hiszem ez a "csak hétvégén való utazása" a dolgozóknak, ami a borzalmas káoszt okozza, mert ha eloszlana a forgalom a hét többi napjára, semmi baj nem lenne.

Szóval indulás július 19.-én szombaton Balatonra. Program a szokásos, fűnyírás, viráglocsolás, olajszintellenőrzés, akkutöltésellenőrzés, évi egyszeri kocsimosás és belső kitakarítás, előre pihenés a hosszú útra, merthogy a 28 éves VW-t nem hajtom agyon, csak öregesen nyolcvan-kilencvennel legfeljebb és közben legalább két pihenő, szóval semmi rohanás. Fentieknek megfelelően indulás hétfőn  a délután közepén a Balaton északi partján kedvesen kanyargó utakon kis falvakon át ahogy a GPS navigátor vezet, amit a legrövidebb útra állítottam be, így áthaladunk olyan csodás kis helyeken, mint Badacsonytördemic, vagy Gyulakeszi. Gyanítom ezek a kis búvófalvak kevésbbé örülnek az íly módon navigáló autósoknak. Este már Horvát autópályán "száguldottunk" (minden viszonylagos, akár 30 éve is helyénvaló lett volna ez a szó ide) és mivel a navigátoron nem a leggyorsabb, hanem a legrövidebb utat választottam, átküldött Zágrábon, ami nem is volt nagy baj, mert éjjelre a mire odaértünk már lecsillapodott a forgalom és mindössze egyszer mentem rossz felé, amikor a Gépmariska azt mondta egy hármas elágazásnál, hogy "tarts jobbra" én viszont csak kicsit tartottam jobbra, ezért  konstatálván, hogy rossz az irány, megfordulva csak egy párszáz méteres útszakaszt kellett szembe autóznom az aszfaltra festett nyilakkal meg áthajtani pár záróvonalon és sraffozott területen, ami ugye nappali forgalomnál nem lett volna ilyen egyszerű. Szóval gond nélkül megérkeztünk egészen a célközeli faluig, ahol is ugyanúgy mint tavaly eltévedtem (a Horvátország kis településeire  is kiterjedő részletes szoftverre sajnáltam a pénzt), de azért némi kérdezősködéssel egy hajnali többé-kevésbbé részeg fiútól meg egy , a legjobb álmából felvert kempingőrtől szerencsésen odataláltunk Jezerára az ACI  kikötőbe.

Július 22. kedd. Üvölt a bóra, kuksolunk a védett marinában, sivítanak a vantnik, csattognak a lobogók, szerencsére itt nincs az a bunkó  divat mint a balatoni kikötőkben ahol tíz hajóból kilencnél (akik persze nem alszanak a hajón) a fallokat  lekötik az árbocra, ettől garantált az őrjítő csattogás a  viharban, igy remekül alszunk éjjel (meg nappal is). Ilyen  időben csak a hülye megy vitorlázni, szerdán a helyzet dettó, annyi a különbség, hogy még az eső is esik, szerencsére van elég meleg ruha nálunk, a hangulat kitünő. Rajtunk kívül egy kedves lány (akarom mondani asszony, de nekem már mindenki kislány sajnos) Kati és egy másik Attila (az egyik a skipper akival már tavaly is hajóztunk) van a hajón,  ők az 500 mérföldet gyűjtik a 12 mérföldes papírhoz, sajnos megint én vagyok a korelnök, de ezt már megszoktam.

Július  24. csütörtök. Indulunk Jezeráról , mivel a Bóra délnek indult, mi északnak megyünk Molat szigetre. Erős szeles kreutzban bereffelt grósszal néha elérjük a hét csomós sebességet. Odaérünk éjjel kettőre, naná, hogy a kikötőben egy gyufaszálat se lehet leejteni, nemhogy kikötni, viszont egy csodás, védett öbölben ( hogy csodás az persze csak másnap derült ki napvilágnál, még Attila sem ismerte ezt a horgonyzóhelyet, csak térkép és fények alapján, na meg persze radarplotterrel,mélységmérővel mentünk be) találtunk több szabad bólyát amire kiköthettünk. Na persze mint mindenért ezért is fizetni kell, nem is keveset. A kikötőbe állás egy éjszaka legalább 400 kuna, bólyán 170 körüli összeg,  de ugyanennyi, ha saját horgonyon állsz az öbölben, (egy euro most 7,7 kuna) van néhány helyen mooring amit kiraktak a kocsmárosok, itt elváratik, hogy ha odakötöttél költs el náluk egy dús vacsorát, plusz minden személyre a kurtaxa, meg ahol nemzeti park a part ott még megint valamennyi büntetés, szóval csörgetik a kasszát rendesen déli szomszédaink, de azt kell mondjam ha fáj is nekünk, érthető. Kereslet- kínálat, ilyen egyszerű a dolog. Rengeteg az olasz, német, zsúfoltak a kikötők és horgonyzóhelyek, nagy valószinűséggel, ha duplája lenne a díj, akkor is jönnének. Hát miért ne kérnének ennyit?

Július 25. péntek. Reggel J-vel kievezünk a dingivel  a partra ahol BRGULJE minitelepülés kucorog a domb tövében. Eltekintve a nevétől csodás a hely, burjánzik a mediterrán növényzet, kabócák ezrei hangoskodnak a fenyőkön a kevés helyi lakos rendszám nélküli rozsdás Zastavákon közlekedik az egyetlen, néhányszáz méteres parti úton és szemmel láthatólag rendkívül elégedett sorsával, amin nincs mit csodálkozni, amíg őseik századokon át kecskét terelgettek, olajbogyót termesztettek, meg kalózkodtak, most a túristák eltartják őket és még csak pisztolyt se kell szegezni rájuk ezért, meg kihajózni a macerás vizekre. A tenger amúgy természetesen csodás tiszta és tengerkék, a nap perzselő, a bóra elmentével visszaállt a rend, reggel Burin, délután Misztrál és pont olyan erős, hogy robog a hajó ahogy kell. Kivitorlázunk tehát a helyről  elhaladtunk Surada mellett Premuda felé. Itt sok, főleg  olasz hajó horgonyzott egy szükületben, akikre imitt amott ráhoztam a frászt, amikor jó balatoni módon végigkreuzoltam köztük, a szűk helyen koppról koppra fordulózva, köszönhetően a príma kifújt szélnek gond nélkül tehettem, de ez itt nemigen szokás mindenki motorozik, én viszont utálom. Attila skipper kezdetben gyanakodva figyelt, megértem. A tipikus hajóstanonc remek (az enyémnél sokkal kiválóbb) tengeri navigációs ismeretekkel rendelkezik, a  magyar vizsgáztatási rendszer igen szigorú ebből a szempontból, nem véletlen, hogy mindenki teljesen indokoltan mélységesen lenézi a horvát vizsgapapírt (ami nekem is van és esküszöm fél nap alatt bárki megszerezheti, nem véletlen, hogy a második túrán veszek részt  tanult skippertől felszívni a tudományt) viszont ahhoz, hogy  vitorlák alatt hajóval bánjunk, kellenek az évek és bizony legjobb ha sok belőlük a kishajóval, jolléval megtapasztalt. Miután elértük a hajócsurma lúv oldalát, horgonyt dobtunk egy hatalmas fürdőzéshez, itt a hajóvécék tartalmát nem hozta felénk az áramlás. Sajnos a szél leflautolt, így motorral mentünk Mali Losinjra, ahová sötétedéssel érkeztünk. Szerencsénk volt, egy szabad hely volt a kikötőben, miután úgy éreztük, hogy nem fogják elfoglalni, tettünk egy kört a városban. Életem  egyik legszebb városnézése. Hajóval.  A történelmi  házak körbefogják a szárazföldbe mélyen benyúló öblöt. A parton nyüzsög a túristák tömege, kocsmából, giccsüzletbe, onnan újabb  kocsmába hömpölyög a nép az esti lámpafényben, dübörög a mindenféle zene, kavarog a mediterrán forgatag, miközben mi pöffeszkedünk a parttól pár méterre, a fekete vizen laglassabb sebességgel haladó hajón. Attila meséli, hajóval ugyanígy ugyanitt  járt a háború napjaiban. Akkor ember nem járt a parton. Egyszercsak egy lány és két fiú indult meg a házak közűl a kis parti tér felé. Tán a közepére érhettek, amikor egy autó száguldott át a téren   és egy kézigránátot dobtak belőle a három alak közé, majd néhány másodperc múlva egy másik autó jelent meg, villámgyorsan bepakolták ami hármukból lett, majd elhajtottak. Mindez a robbanást kivéve hang nélkül zajlott le. Pár perc múlva kiért egy rendőrautó, de csak a vérfoltokat találták már  a helyszinen. Meglehetősen sokat változott a kép azóta.

Július 26. szombat.  Indulás M. Losinjból a nyugati oldalon.   Gyenge  leállogató szél(csend)ben hátszeles kínlódás után végre kiérdemeljük, hogy megindul a misztrál. Kellemes szélben átkormányozom  Biancát (ez a hajó neve, 36 lábas ELAN) ILOVIC és SV. Petar közt egy igen szűk csatornán. Sok a horgonyon, bóján álló hajó, de most félszélben ez egyáltalán nem gond, amúgy itt is csak motorral illene átmenni. A parton történelmi romok, rendkívül hangulatos vidék. Kiérve balcsapáson raumolunk, passzáljuk SILBÁT, SILBA és OLIB közt (ezek itt és fentebb amúgy mind szigetek) már éjszaka vitorlázunk csak világítótornyokra MOLATtól északra a SESTRUNi csatornán  IZS kikötőjébe érkezünk hajnali kettőre.  Van néhány elég veszélyes szükület sekély vizekkel, zátonyokkal, (naná, nagyjából az egész horvát beltenger ilyen) de hát ezt gyakorolni jöttünk ide. A végére itt is elállt a szél, motorra kellett gyújtani, ha egyáltalán világosodás előtt ágyba akartunk bújni. Vagy hat órát voltam kormánynál, nem kell ringatni, hogy elaludjak.