Hajónapló

Az éjjel végre végeztem a házifeladattal, el is küldtem a kiadónak, kicsit elaludtam reggel, 8-kor ébredtem, így mire összeszedtem magam 10 óra elmúlt amire a hajóra értem. "Büntetésül" kihagytam az ebéd utáni alvást. Igazán persze azért, mert a munkatempót a fux fenékdeszkáinak, polcainak, zéfesztléceinek festése, lakkozása száradási ciklusához igazítottam. Nem festek többé a szalonban, mert a múltkor is összefröcsköltem szürkével a bútort, akármennyire is vigyáztam. Viszont a cockpitban meg olyan hideg van, hogy bedermedt a lakk. Igazából a decken kellene csináljam, de egész nap lógott a lába a hónak, vagy esőnek, beszorultam a ponyva alá, de most a sok deszka miatt elég zsúfolt volt a dolog. Kínomban a hősugárzó előtt felizzítottam a lakkot és amit lekentem egy lécet, azonnal bevittem a fűtött szalonba a lepapírozott konyhapultra fektetett lécprizmákra száradni. Persze a hely itt is kevés, a nagyobik rész kint maradt a cockpitban. Ez persze jó sok ki-be rohangálásal járt, de a nap végére mindenen fent van a megfelelő rétegszám, csak amiatt aggódom, hogy holnapra nem száradnak meg annyira a padlódeszkák, hogy mászkáljak rajtuk, lehet kihagyom a holnapot, helyette a könyveken dolgozom.

Volt pár esőnap, ami nem is volt nagy baj, legalább a  lektorálást nem kizárólag éjjel csináltam. Majd erről is írok, de előbb a hajómeló. Leszabtam a luxusfűrészgépemmel a Balatonról hozott deszkákból valamennyi zéfesztlécet. Nem is kevés, összesen 14db, a négy darab 4m-es deszkából maradt egy tán egy 2-2,5m-es darab. Szóval itt is  viaskodtam a saját,  tökéletességre törekvő természetemmel. Lassan olyan leszek, mint egykori kollegám TA, aki képes volt kivésni a falból és újraszerelni a ferdére sikeredett konnektorsávot a szekrénysor mogött, (!) mert zavarta a TV nézés közben, hogy tudja a konnektorok, amik ugyan nem látszanak, csámpásak a falban. Szóval ugye ezek a fák még szállodai szegélyléc korukból, legalábbis a szinoldalukon, jó néhány festékréteggel láttattak el, amik ugyan imitt amott felpattgozottak, de egy kis smirglizéssel a hát- és szinoldaluk egyszeri festésével tökéletesen alkalmasak lettek volna arra, hogy azt az esztétikai igényt kielégítsék ami a foxliműhely-raktárban megkivántatik. De nem nekem... Miután pontosan tudtam, hogy a számos festégréteg alatt szép csomómentes bükkfa lapul, körtárcsás csiszolóval három fokozatban több órás munkával lecsiszoltam a festéket és ma ráraktam az első réteg lakkot. Ugyancsak a túlbuzgóságom vezérelte büszkeségem nem engedte, hogy a soha senki által nem látható fenéklemezen a fuxban megelégedjek az eredet "gyári" egyszeri alapmázolással, hanem mostanra már a harmadik réteget rakjam rá fejjel lefelé, térdelve, lógva. Valószinűleg nemhogy az én életemben, de a gyerekeimében se rohadna soha át ott a lemez festés nélkül se, de nekem ez kell, hogy megelégedett legyek a munkámmal. Ma egy könyvvevő kiséretében megjelent Amapolán egy igazi "szakember". Be nem állt a szája, pontosan elmagyarázta, hogy a Titanic azért sűlyedt el, mert csak a cé fedélzetig értek a vízmentes válaszfalak, és hogy mi volt a neve az első tisztnek. Ömlött belőle a szó, minden mondatát úgy kezdte, hogy "Mondhatok valamit?" És már mondta is. És egész jókat mondott, igazi kis szemüveges okostojás, merthogy bemutatkozás után egyből közölte, hogy ő öt és fél éves, de nem megy még iskolába, mert évvesztes.  Szóval a srác "be van oltva" hajózássa.  Egykori osztályfőnököm szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy a gyermeki lélek olyan mint a fakéreg, amit belekarcolnak, lehet, most alig látszik, de örökre benne marad, felnőve nagy sebhely, vagy szép maradandó minta lesz belőle. Miért is jut ez eszembe? Elmondom. Sok felnőtt hiszi azt, hogy a gyereknek jó a gyengébb minőségű irodalom. Pedig nem így van. Egész életére meghatározhatja az izlésvilágát. És most értem a lektoráláshoz. Még tavaly e netes napló nyomán megkeresett BM, aki egy jeles földkerülő vitorlázó, Moitessier könyvét fordította az Alexandra kiadó számára. Gondban volt egyes hajós kifejezésekkel és én segítettem neki. Hálából, mint lektort beajánlott a kiadónak, akik a múlt héten megkerestek, legyek a könyv hivatalos lektora, plusz van egy "postamunka", egy hajós gyerekkönyv, német fordítás, lektoráljam azt is. A gyerekkönyv a gyengém. Nekem szerencsém volt, megfelelő időben megfelelő könyvek kerültek gyermeki kezembe, amik véleményem szerint jótékonyan hatottak lelkem fejkődésére. Szeretnék én is írni gyerekeknek majd egyszer, ....talán...Ezért ezt a könyvet is szivesen vállaltam. Mondjuk a pénz is jól jön, de nem ez az igazi vonzerő. Na nem tudtam mire vállalkozom. Elöször is a könyv az egész hajózástörténetet az őskortól napjainkig felőleli, nemcsak a mai hajóskifejezéseket kell tudnom, hanem mondjuk azt is, hogy a görögök és a rómaiak hogy nevezték ugyanazt a hajótipust, és ezt magyarul hogy szokás leírni, vagy hogy mi a galeon és a galion közt a különbség, stb. De ez még nem lenne gond, végül is ez a hobbim. Hanem a fordító, "hisz ez csak egy gyerekkönyv!" kihagyott neveket, dátumokat, hajók nevét, írt olyan érthetetlen mondatokat, hogy a fülem is kettéállt tőle.  Végül is úgy tünik az alig több mint százezer karaktert tartalmazó könyvecskében benne lesz vagy 50 munkaórám, miután egyszerűen nem volt hozzá szivem, hogy összecsapjam és a nevemet adjam egy tökéletlenséghez, hogy annyit dolgozzam vele csak amennyit fizetnek érte. Még így is aggódom, mert a szövegre ráférne egy alapos nyelvi lektorálás, kigyomlálni a magyartalanságokat, meg "megolajozni"  ahol nagyon csikorog, de hát mindent nem vállalhatok fel. Miután megigértem a kiadónak, hogy a jövő héten megkapja a kész anyagot, márpedig az igéreteimet mindíg betartom, erre valahogy kényes vagyok, viszont 300Ft bruttó órabérért nem dolgozok, a kiadó választhat, vagy fizeti az összeg háromszorosát, vagy megkapja ajándékba.

Ma nem sokat haladtam, haza is jöttem ebéd után, mert elűzött az eső Amapoláról. Csak a decken tudnék dolgozni a fákkal, az meg nem működik ilyen időben. Mondjuk van bent is elég munka, de át kellene állni, amit utálok. Ha egyszer belefogtam egy munkafázisba, szeretem végigcsinálni, mert az ide-oda kapkodás mindíg hibát, vagy végsősoron idő, anyag, energiaveszteséget okoz. Így itthon dolgozom a Bisset második köteten, a címe "CSAVARGÓK ÉS ÚRI HÖLGYEK." Semmi félreértés, hajókról van szó ebben is,(bár ahhoz képest, hogy szikár "angol" tengerészregény gyakran szó esik benne hús-vér hölgyekről is) az eredeti cím "Tramps, and Ladies".  Az angol nyelvben  "tramp" azaz csavargó a nem állandó útvonalon közlekedő, tehát nem "liner" hajó, ezek gyakran kivénhedt rozsdás csotrogányok, a "ladie" azaz hölgy pedig valamely szép luxushajó. "She is a proud ladie" mondja  egy brit tengerész és csettint a nyelvével, ha egy szép hajót lát ("ő" egy büszke hölgy)ha egy szép nőt, utána se fordul, ez ellenkezne az angol hidegvérrel. 

Elkezdtem felszabni a léceket amiket Balatonról felhoztunk. Először használtam a vadiúj gérvágómat. Hogy RP-t idézzem, "nem tudom hogy élhettem eddig nélküle". Kicsit melegedett az idő, de a hideg helyett esősre fordult, délután sebtiben le kellett vonuljak a deckről, mert a 4m-es léceket nem tudom máshol aprítani. Úgy hogy haza is jöttem már hat órára, most legalább nem éjszaka kezdek a Bisset 2. kötet soronkövetkező fejezetéhez. Azt hinné az ember, egy nyugdíjas élete csupa henyélés, de én mindíg találok magamnak feladatot. Így van ez rendben...

Most reggel 7 óra van. Tegnap még hazafelé jövet Balatonról kikanyarodtunk Amapolához és leraktuk a faanyagot a zéfesztlécekhez. Rohannék ma a hajóra, de nyolctételes listám van a mai sürgős intéznivalókról, (közte ilyenek is, hogy Önkormányzat és Apeh, brrrrr) úgy, hogy csak holnap.

 Na délután hat óra. Most jöttünk vissza az ELMŰ-től, a mai napra rendelt ügyintézés utolsó stációjából. Rettenet egy nap volt, az APEH-nél is vártam kerek két órát, végül is semmit nem intéztem.

No hazajöttünk . Ilyen csodálatos volt a befagyott Balaton

Ahol fehér, ott is jó a jég, csak pár milliméter hó van rajta, de tükörsima, tökéletesen "korcsolyázható". Volt egy nap amikor olyan ónos eső fagyott az utakra, hogy még a teraszra is gond volt kimenni, ki se dugtuk az orrunkat, de amúgy hatalmas néptelen "rónaságon" korcsolyáztunk kedvünkre.                                                                                                                                                                                                                 Ez itt J a déli part felé 

 Itt meg Tihanynak korcsolyázik.

A part mentén volt egy keskeny turzás, amin nehéz volt korcsolyával átkelni, de aztán rájöttem, hogy kiviszek egy széket és kint a sima jégen arra ülve húzunk korcsolyát, így még pihenni is lehet időnként a székre ülve, közben a napon sütkérezni.

 Utána jól esett a kandalló párkányán melengetni a lábunkat. Persze csak módjával, mert a tüzifa ára annyira felment, hogy a nappalit olyan 12-14 fokra fűtöttem csak fel, de a padlástérben ahol alszunk így is 22-23 fok volt, több mint itthon. Egyik nap egész jó szél volt, kitárt kabátszárnyakkal kicsit vitorlázni is lehetett, össze fogok ütni egy jégszörf talpat, legközelebb kipróbálom a régi Windglider riggel, hátha nem töröm össze magamat. Amúgy a gyerekeimmel együtt tanultam korcsolyázni olyan 15 éve, mert gyerekkoromban még csak kurblis korival szerencsétlenkedtem, amikor a suliban télen felöntötték az udvart, de igazából most kezdem élvezni. Most vagyok 64 éves, mondjuk ha így haladok, olyan 80-90 éves koromra kiváló korcsolyázó leszek.

Minden könyv után áhítozótól elnézést kérek, még pár napot Balatonon korcsolyázunk, meg lazítunk, ezt is egy internetkuckóban írom, de a jövő héten már teljes terjedelmemben Amapolán leszek ismét. Amúgy remek a Balaton, cseppet se hiányzik a nyári nyüzsgés, tegnap ugyan olyan jégpáncél volt ónos esőből kifolyólag az utakon, hogy az orrunkat se dugtuk ki a házból, de mára egész rendbe jöttek az utak, el mertem csoszogni a netházikóig. "Kibírhatalan" a csönd, csak a madarak szárnyrebbenése hallatszik ahogy csipegetik a magokat az etetőből meg a kóbor cicák dorombolnak amikor felfelják a kaját amit kirakunk, cserébe hagyják magukat símogatni. (a madarak nem)

Összeállt a satupad a foxliban. Eloxált aluminium lemezzel borítottam, mely "lánykorában"  a Budapest Kongresszusi Központ tájékoztató táblája volt. De engem nem zavar az alaprajz az asztalon. Végre a kupi megszünt, minden bőven elfér a polcokon. Persze nem mindíg lesz ez így, mert a kacatok java még a szalonban parkol, de majd ha minden szerszám, gép, alkatrész ide kerül mindent alaposan el kell rendezni. Mondjuk  azért van néhány négyzetméternyi polc a cuccoknak. Így néz ki a jobb oldalt húzódó hajóműhely.

A falburkolat alatt egy 2cm vastag kemény hablemez hőszigetelés van, az OSB lapok szerszámtáblaként működnel majd, a gyakran használt kéziszerszámokat ezekre fogom zéfesztelni. A gépek, alkatrészes, csavaros dobozok a polcokon lesznek.

Holnapután lemegyünk kicsit Balatonra korcsolyázni és akkor felhozom onnan azokat a bükkfa deszkákat, amikből a polcok zéfesztjei lesznek.

Helyre raktam és lecsavaroztam a tegnap lefestett polcokat, majd azonnal boldogan rápakoltam. Az íly módon leürített satupad deszkáit kipakoltam, meg az akkus rekesz fedlapdeszkáit és további polcdeszkákat, lecsiszoltam és a szalonban lefestettem őket. A fuxban lefestettem a maradék vasakat. Úgy fázott a kezem időnként, hogy fájt, muszáj volt "kiolvasztani" a hősugárzón.

Ma meglátogatott Amapolán M a http://www.glatisant.hu/  hajóshonlap gazdája. Azért hívtam meg, mert kiváncsi vagyok minden  hozzám hasonló elmebetegre, aki minden pénzét és energiáját a hajózás oltárán áldozza fel. Nem olyan Fa Nándi féle extrém-sportolók ők, hanem a hétköznapok szorgos "álommegvalósítói". Ez az életforma amúgy csak nálunk számít különlegesnek, a komolyabb hajósnemzeteknél teljesen természetes. Szóval jót beszélgettünk hajókról és vizekről, ezzel el is tellt egy bőséges délelőtt. De időmilliomos vagyok, mert a -4 fokban szóba se jöhet komolyabb munka a foxliban. Ebéd utáni alvásomból felébredvén behurcoltam a fűtött szalonba az OSB-ből kiszabott polcokat és az alsó felüket lenolajkencével, a felsőt meg szürke Cellkolrral lekentem.

Ma sikerült behúzni az acélvédőcsövekbe a gázcsövet. A WC padlója alatt, meg a hűtőláda és a mosogató alatt menő 2m-es szakaszba elég nehéz volt betuszkolni a szakaszonként szigetelőszalaggal Armaflexbe burkolt műanyag schlaugot, merthogy a fuxból tólni és igazgatni, a szalonból meg húzni kellett volna a cső végére erősített drótot, nagyjából egyszerre, ami ugye egyedül nem működik. J-t meg nem akartam ebben a pocsék hidegben kirángatni a hajóra. De azért megoldottam. A drót végére kötöttem egy gumikötelet és jól meghúztam, a másik végét meg kikötöttem a szép esztergályozott oszlophoz. Ezután a másik végét tólva kétszeri újrafeszítéssel a helyén volt a cső. A fux felől körbekentem Sikaflexszel, mint ahogy a deckből kiálló védőcső körül is.

Ebéd után lefestettem a jobboldali polcrendszer acélszerkezetét, meg a vízmentes válaszfalat. Ebben a hidegben (-2 fok körül volt) azért nem könnyű a munka. Nem szárad a festék és még kezet mosni se tudok rendesen. Hiába van meleg a fűtött szalonban és hiába meleg a víz a villanyboylerban, a fenékben befagyott a víz a tankokban  a csövekben meg az édesvízszivattyúban, így csak kannából tudok mosakodni hideg vízben.

Tegnap nem mentem ki a hajóra, bár már évek óta nem "szilveszterezünk". Igazából kerülök minden társas összejövetelt, semmi kedvem a bulizáshoz, szivesen beszélgetek, de közben zavar minden ricsaj, zene, nem szerettem soha táncolni, ifjúkoromban a tánc csak a lányokhoz való közeledés okán érdekelt, ez is lefutott téma mára, itt a vége. Szóval kettesben búcsúztunk az óévtől és ez nagyon rendben is volt így. Éjfél után debrecenivel nyomattuk le a pezsgőt, mert a virsli, függetlenül az árától és minőségétől évek óta gyakorlatilag a húsüzemek szemetjéből készül (ha nem a veszélyes hulladékából...) plusz szójalisztből, szóval íztelen pocsék vacak. Ma is henyéltem, egy kicsit villanyt szerelek itthon még, miközben kint hull a pelyhes fehér hó.

MINDEN KEDVES HAJÓNAPLÓ OLVASÓNAK BOLDOG ÚJÉVET KIVÁNOK!

Hideg ide, hideg oda, csak kimentem a hajóra. Kifestettem mégegyszer a jobboldali feneket a fuxban, ezzel az apró munkával is nehezen boldogultam ebben az időben. Kis szines; amikor csak rövid időre, max néhány napra  hagyom abba a festést, egyszerűen vízbe rakom az ecsetet, hogy be ne száradjon. (persze csak oldószeres festéknél működik a módszer, kétkomponensesnél senkinek nem javaslom) Nos ma a fenekéig befagyott konzervdobozt a hősugárzó előtt kellett kiolvasztanom, hogy az ecsethez hozzáférjek. Szóval ha ennyire hideg van minden sokkal nehezebben megy. Ja a hősugárzó elromlott, hogy legyen fűtésem a szalonban azt is meg kellett javítsam.

Mindíg vágytam egy gérvágóra, de nagyon drágállottam. Na nemrég a P elhencegett vele, hogy ahol lakik (itt a szomszédos Ausztráliában) potom 50 dollárért vett egyet, és azóta agyonfűrészeli magát vele a hajóján, én utóljára tegnap néztem vágyakozva a Makita boltban, de 40000Ft volt, így letettem róla. DE!  Ma reggel megyek át az OBI előterén (mindíg itt vágom le a sarkot Csepel felé, hogy egy pár lépést spóroljak, meg ilyenkor télen átmelegedjek) mondom benézek, mi van akciós szerszám Karácsony után. Hát van szuperleértékelt gérvágó 10000-ért. Vastag por a doboz tetején, meg látszik, hogy már kibontották mindkét darabot és újból leragasztották, valószinűleg bemutató darabok lehettek korábban, no elszántam magam és vettem egyet. 

Hazafelé menet megnéztem mégegyszer a szerszámokat, (úgy vagyok én ezzel, mint a lányok a cipő, vagy ékszerbolttal) már a másikat is elvitték. Szóval elég alkalmi vétel volt.

Még keményebb az idő, mint tegnap, tehát ma se megyek "hajózni". Legalább elintéztem a "hivatalt". Bedobtam a gázártámogatás iránti kérvényt az Államkincstár Bartók Béla úti gyűjtődobozába, merthogy ketten vagyunk a nyugdíjamra, tehát minden suskus nélkül jogosultak vagyunk rá. Aztán kiautóbuszoztam Rákospalotára ahol a "Lángőr"-nél megvettem a PB gázbekötéshez a cuccokat a hajóra, mert a csövet a jobboldali polcok végleges beszerelése előtt kell behúzzam a foxliban az acél védőcsövekbe. Feladtam a postán a csekkeket, el is ment a délelőtt. Délután néhány érdekes szakirányú hajós blogot olvasgattam, amikre az egyik kedves könyves kuncsaft Jenővári Feri hívta fel a figyelmemet, másoknak is ajánlom. ( http://meduza.uw.hu/,  http://www.glatisant.hu/ ) Ennek a könyves őrültségemnek, meg a hajóépítés másiknak az az egyik rendkívül pozitív hozadéka, hogy hasonszőrű abnormális, szóval rendes emberekkel ismerkedek meg, elkerül a nyugdíjaskor fenyegető elszigetelődése,  volt nap amikor szinte a szó szoros értelmében "rojtosra beszéltem a számat", de látogatóimat (akiknek a többsége persze hajósember, de nem mindenki és ezt igen figyelemreméltónak gondolom) a tőlem telhető legnagyobb figyelmességgel szolgálom ki és semmi esetre sem tekintem szimplán kuncsaftnak őket. Nem is értem azt a sok rideg boltost, miért ilyen apatikusak. Ez is olyan "bogácsszindróma". Amúgy talán nem etikátlan, ide idézem egyik olvasó Emailjét

"Szia Tengerész!

Őszínte elismerésem a fantasztikus fordításért és nyelvezetért! Az ünnepek alatt végre hozzájutottam a Könyvhöz és egyszerűen le vagyok nyűgözve. A Héttengeren féle fordítás elbújhat mögötte! Nem is értem miért nem csaptatatok fel műfordítónak.

BUÉK!
           Keszthelyi Dávid"

Nos mit tagadjam az ilyesmi az ami megerősít abban, hogy érdemes volt minden "józan" megfontolás ellenére belevágni a könyvbe.

Reggel már elkészítettem az ebédszendvicsemet is és már épp öltözni kezdtem az induláshoz Amapolára, amikor hallom a rádióban az időjárás jelentést. Na ránézek a szoba ablakban a hőmérőre, mínusz négy fok. Vissza az egész, ma lógónap lesz itthon, -2 alatt nem lehet dolgozni a hajó fűtetlen részeiben, mert minden kábel elmerevedik a gépeken. A festés se szárad, szóval legalább így elmegyünk későkarácsonyi vizitre J szüleihez, ezt is kipipálhatom.

Szégyen gyalázat, tegnap csak itthon henyéltem, kipihenve a gyógyfürdőt.  Ágyba kértem a reggelit, le se vettem a pizsamát egész nap, szóval úr voltam, de nagy!  A TV csatornákon kattintgatva belebotlottam a régi "Fekete Gyémántok" Jókai regényéből készült filmbe, na ott is ragadtam. Láttam persze annakidején, tán kétszer is, meg olvastam vagy háromszor, kedves könyvem volt. Most, amikor a Berend Ivánt alakító Huszti Péter magyarázza népének, hogy kétszer kettő az mindíg négy és a tőzsde csak a börzekóklerek hitvány önbecsapása, elgondolkodtam a mostani pénzügyi válságon, hogy amit Jókai 150 éve leírt, még mindíg érvényes. Valahol olvastam, hogy megkérdeztek egy bölcset, mi a legjellemzőbb az emberre. Nos az, hogy semmiből se tanul. Ma hallom a rádióban, hogy Németországban megsokszorozódott a szélsőjobboldali hőzöngők száma. Felnő a háború utáni második, harmadik nemzedék és a lecke felejtődik, a nemzeti emlékezet a borzalmakat kalanddá, a szégyent dicsőséggé szinezi. Na ma már dolgoztam a hajón, a végre megszáradt baloldali polcdeszkákat a helyükre csavaroztam, rá is pakoltam ami csak ráfért és a jobb oldali polcos állvány alatt egy réteg fedőfestéket rákentem a régi alapozott hajófenékre.

Na kiáztunk rendesen. Ugye azt hozta nekünk a Jézuska, hogy elmentünk kettesben gyógyfürdőzni négy napra. Remek volt. Ha már úgy alakult az életünk, hogy a gyermekeink máshol másokkal ünnepelnek.... Bevallom őszintén amúgy se szerettem soha, talán csak egészen apró gyermekkorom kivételével a jobbára erőltetett trüntyüm-büntyüm karácsonyozást. Ez a néhány nap kivételesen nem a hajóépítésről szólt. Rámfért már a pihenés. Beültünk a legszebb férfikorában járó (lassan 29 éves) VW-ba és a szikrázó napsütésben nyárigumikon (sose volt ilyen luxuscájgom, mint a téli gumi, annakidején a Tátrába is felmentem jeges utakon  Trabival nyári diagonál "papucsokban") kerülve a költséges autópályát legurultunk Bogácsra. A gyönyörű tájat bámulva amúgy öreges 80-as tempóval haladtunk a lakott területeken kívül, a városokban meg én bizony, hacsak a forgalom kialakult tempója nem kényszerít másra,  nagyjából betartom  az 50-et. Áthaladva Hatvan városán feltünt az iszonyatosan rozsdás acélkorlát az amúgy aránylag egészen rendben lévő 3-as út két oldalán. Egyébként is ezek az utakhoz tartozó dolgok mindenfelé , kivéve talán csak a fizetős autópályákat, meglehetősen lehangoló állapotban vannak. A legtöbb város közterülete karbantartás után rikoltozik. Ha nem világkiállítástól, olimpiától, futtball EB-től, szóval nem csodától várnánk a haza szebb állapotba való kerülését, hanem szorgos munkától, tán előbbre jutnánk. Vajh mi lenne, ha az önkormányzatok a munkanélkülieket a különféle KFT-jeikben ezzel foglalkoztatnák? Csak kérdem. Na mindegy. Elhagytuk a visontai hőerőművet. Én az erőműveket szeretem. Talán mert (egyik)tanult szakmám okán értek hozzájuk valamicskét, meg azért is, mert a "méregzöld ökoterroristák" annyi ostobaságot, kígyót -békát összehordanak róluk. Nos elöször is: Bármiféle tüzelőanyagot az erőművek sokkal jobb hatásfokkal alakítanak át villamos energiává, (melyet utána megint csak a legjobb hatásfokkal lehet hővé alakítani) mint bármiféle házi kis "csodakazán". Másodszor: Én lelkes környezetvédő vagyok. Szétválogatom a szemetet, semmit nem dobok a hajóról a vízbe, stb. De aki hűtve issza a sört, mosógéppel mos és villannyal világít, az nekem ne pofázzon az erőművek ellen, mert egyszerűen hiányzik hozzá az erkölcsi alapja! Különösen nem a vízerőmű ellen, mint ahogy ezt megtették a nemzet legnagyobb kártevői, mint Vargha János, Hajósi Arienn, meg a többi általuk félrevezetett seggfej, akiből annakidején hiányzott az a kurázsi, hogy kiálljon a kommunisták ellen, tehát kitalálta, és a megtévesztett nép számára igazzá hazudta, hogy a nagymarosi vízlépcső egy kommunista terv, tehát rossz nekünk. Arról, hogy a ruszkikat egy cseppet se érdekelte, hogy mit csinálunk a Dunával, amire a vízlépcsőt 1922-ben találták ki az "isteni Horthy" alatt  mélyen kussoltak. Van egy speciális emberfajta, akikben leginkább egy dolog a közös, annakidején kevés híjján megbuktak matekból és fizikából, ráadásul erre még büszkék is. Ezek, miután semmi értelmes dologhoz nem értenek, előbb utóbb a médiánál kötnek ki, ahol viszont a reálértelmiségnél sokkal nagyobb lehetőségük van terjeszteni eszméiket. Nemrég olvastam egy Mosonyi Emil professzorral készült riportkötetet, amiből egy kiváló világhírű tudóst ismertem meg, akit meghurcoltak a Rákosi időkben, aki '56-os kiállása miatt elvesztette egyetemi katedráját, akit csak rendkívüli szaktudása mentett meg attól, hogy Kádár börtönébe kerüljön, de miután nem érte be azzal, hogy koszos "strómann" legyen a rendszer kegyeltje, Dégen Imre mellett, kimenekült az országból, mután az akkori Nyugatnémet országban egyetemi  professzori állással kinálták meg, melynek egyenes következményeként itthon a bíróság mint disszidenst vagyonelkobzásra és börtönre itélte. Nekünk nem kell az ilyen ember, nekünk filmforgatókönyvírókból,(Lányi András) keszekusza festmények kreátoraiból (Karátson Gábor)népvezérekké avanzsált filoszok és egyéb népbutítók kellenek, ezektől várjuk a haza üdvét. Mindegy, csak nehogy szakember legyen. A szakértelem  mindíg gyanús. Amúgy a saját fülemmel hallottam (azóta nem nézem a műsorát ) amikor a Nagy Népi Showman akinek humora leginkább azoknak a szavaknak nagy nyilvánosság előtt történő kimondásából áll amikért gyerekkorunkban a szánkra ütöttek, Mosonyi Emilt egyszerűen "elvtársnak" titulálta. Igen Fábry Sándor ő, aki ha fejszét vesz kezébe ott hullik a forgács. És ez akkor is gyalázat, ha amúgy a "dizájncenterrel" kedvemrevalót alkotott. De sajnos Krúdy Gyula attól még, hogy remekműveket alkotott, gyalázatos alkoholista krakéler volt, aki verte a feleségét. Az erőműveket ha a környezetszennyezés kapcsán emlegetik, azonnal bevág egy képet a szerkesztő a hűtőtornyokkal és a felettük gomolygó fehér "füsttel", mert tudatlanságában és az általa mélyen lenézett kenyérkereső eszközével, a médiakuncsafttal való nemtörődömségében fogalma sincs arról, hogy a hűtőtornyokból nem füst, hanem ártalmatlan vízgőz felhőzik felfelé. A "füst" a tornyok fölé felmagasodó erőművi kéményből jön ki. Hogy ott nem látszik semmi? Hát ezért "jó" az erőmű. Pillanatnyilag a legkevésbbé ártalmas energiaátalakító. Környezetszennyezése töredéke az autókénak, repülőkének, amik ellen valahogy senki se tiltakozik annyira. Ja igen, mert azt nap mint nap használja az ökoguruja, de hát erőműve az nincs.

No Bogács. Azért ez egy kissé múltutazás. Valami izelítő a létező szocializmus diszkrét bájából. Kezdődik a szobafoglalásnál a medencék partján álló szállodában. Telefon, majd Email, amire kérek visszaigazolást. Pár nap múlva jön. Egy levél beszkenelve, ami olvashatatlan, olyan aprók a  betük. Lényege, fizessek a megadott bankszámlaszámra foglalót. (!) No jó. Megírom, hogy olvashatatlan bankszámlára nem utalok pénzt. Válasz, közlik a számot immáron olvashatóan. Gyanus. A bankszámlaszámok három csoportból állnak. Itt csak kettő van. Na azért próbálkozzunk. Nem megy, a bankom netes átutalása érvénytelen bankszámlát jelezve visszadobja. Telefon párbeszéd a szállodával, ne is utaljak, a rózsaszin csekket szeretik csak. Mííííí? Igen, mert előfordult, hogy két hét múlva kaptak csak pénzt. Remek bankjuk lehet. Mondom nem járunk lovaskocsival, nem használunk kőbaltát, a bort nem iccére és gönci hordóra mérik, hanem decire és köbméterre, a pénzt meg nem rózsaszin csekken küldjük, hanem neten utaljuk. Válasz: ők nem szeretik "ímélben a pénzt" Elég! Nem kapnak foglalót.

Megérkezünk. Két éve voltunk utóljára, azóta kissé lepukkant a szoba, a szekrényajtó pántjai lógnak, a TV képe több csatornán élvezhetetlen, a bútorhuzat foltos, a legolcsóbb egyrétegű WC papírból két megkezdett guriga a klotyóban, csak egy törölköző fejenként, szappan, stb, ha hoztál. Szerencsére a víz az tökéletes. A medencékhez vezető járda közepén kutyaszar. Mondom a medence körül faleveleket söprögető asszonyoknak, ha már... akkor a szart is. De úgy látszik az ösvény "nem az ő asztala", mert  a szar négy nap múlva is ott van, bár kissé szikkadtan. Megjegyzem az alkalmazottak is mind erre járnak. Valaki megelégelhette a szobájában a szemetet, mert egy bekötött zacskóban kirakta a folyosóra, az is ott díszeleg három napja. Korán kelek általában, most is. Felébredve ricsajt hallok. Valakik reggel hétkor hangosan beszélgetnek a földszinten, ami az első emeleten becsukott ajtó mellett is rendesen hallatszik. Megyek le a medencéhez úszni, vagy öt nő "beszélget" egymást túlkiabálva. Nem bírok magammal. Majd negyed évszázadot húztam le szállodákban dolgozva, de olyat, hogy a személyzet ordítására ébredjen a vendég? Megkérdezem, mégis hogy gondolják? Hallgatnak. Egyszerűen ott élnek még a gulyáskommunizmusban, ahol a SZOT beutalt boldog lehetett azzal amit kapott.  Emlékszem abban az időben feküdtem a spotrkórházban, ahol igen nagy volt a fegyelem. A csendespihenőt könyörtelenül betartották, ebéd után minden beteget bezavartak a kertből és a folyosókról az ágyába. De aludni egy szemhunyást se lehetett, mert a nővérek állandóan csapkopdták az ajtókat , meg "beszélgettek" a nővérszobából a folyosó másik végében lévő textiltárolóban működő társukkal. Bogács Thermál Hotelban a portás éjjel kiteszi a foteljét az ajtóba, közvetlen a dohányozni tilos tábla alá és ott cigizik, hogy feljön a füst a szobába. Engem zavar. Ma reggel ázunk a medencében még utóljára indulás előtt. Jön a néni a hőmérővel, köszön, (nagy szó, az egyik recepciós kislány visszaköszönni se szokott) bedobja a műszerét a vízbe, majd panaszkodik, hogy neki még Karácsonykor is dolgoznia kell, pedig a többi fürdő az bezzeg bezár ilyenkor. Az, hogy ez nemcsak fürdő, hanem szálloda is, nem is gondol rá. Nyilván az lenne a természetes, ha a vendégek eltakarodnának a fenébe, csak a pénzt adnák fel rózsaszin csekken, hogy neki legyen fizetése. Mondom neki, régen mi volt itt, mielőtt a gyógyvíz feltört volna, hogy jótékony módon eltartsa a falut? Ugye mezőgazdaság. Hogy az milyen jó volt! A teheneknek bezzeg nem kellett enni adni Karácsonykor! Nem "veszi a lapot". Eszébe nem jut, hogy ő és a faluja az Isten kegyeltje. Miközben rengeteg település küzd az életbenmaradásért, itt csak jön a forró gyógyvíz a földből, nincs más dolog vele, mint kiszolgálni azokat és a markát tartani azok elé akik ide jönnek érte. Ha majd egyszer lesz igazi tulajdonosa a fürdőnek és nem valami "urambátyám" bérlője az önkormányzattól, szóval Bogácson is véget ér a szocializmus, amikor a "gazda" kiszámolja, hogy néhány  érzékelő, pár méter kábel meg egy PC elvégzi töredékáron amit a néni a hőmérőjével csinál és ráadásul Karácsonykor se sértődik meg, ezért a nénit kirúgja a fenébe, hogy meg lesz sértődve!

A TV antenna szerelő kijött délután, hogy az antannahibát jelentettem a recepción. Szemmel és füllel érzékelhetően sértődötten közölte, hogy az antennacsatlakozót "valamelyik kedves vendég" kitépte a falból (tehát pontosan tudott a hibáról korábban is). No mondom, akkor cserélje ki! Hát az nem olyan egyszerű, mondta, sarkonfordult és otthagyott. Nem is jött többet!

Hány éve volt a rendszerváltás? Legalábbis itt Pesten. Na Bogácsra még nem egészen ért el. Attól tartok sok ilyen "bogács" van még az országban.

Most hogy ezt így szépen leírtam, rájöttem, hogy nincs teljesen igazam. Mármint a szocializmusal, a szállodákkal, meg a rendszerváltással. Hajdani szállodaigazgatóm mesélte, hogy  a szocializmusban amikor szállodaportás volt az egykori Pallace szállodában, ha csak a pultra támaszkodott, (!) tehát nem állt mögötte fegyelmezett testtartásban, (vendég se közel, se távol a környéken) megszólalt a telefon, és amikor felvette, benne az igazgató, aki az aulában lévő kamera képét rendszeresen figyelte, "Fáradt Sallai úr?". Szóval azért volt akkor is aki komolyan vette a szakmát. 

Bevásárlás és főzés a program. Készülünk a Karácsonyra. Megdaráltam másfél kiló diót a beiglihez (sok finnyás trendimannel ellentétben bolondulok a beigliért és a mákosat szeretem a legjobban) a mákot darálva vettük. Most már rotyog a konyhában a nyolcliteres fazékban a rétegről rétegre halmozott füstölt csülökből, káposztalevelekbe burkolt fűszeres darált húsból, füstölt kolbászból, fűszeres  savanyúkáposztából álló finom egészséges töltöttkáposzta, szép lassú tűzön ahogy kell, legkésőbb reggelre kész. A könyvesbolt idénre bezár Amapolán.  Karácsonyra elutazunk gyógyfürdőzni négy napra, de a két ünnep közt itthon leszünk, tán a hajóra is kinézek ha jó az idő, de leginkább kicsit pihenek. Minden olvasómnak áldott boldog békés Karácsonyt kívánok!

Na ma bementem a Martens bakancsboltba, ahol a reklám a padlóba épített üvegezett sírgödör, benne csontvázzal, amiről (akiről?) minden egyéb lerohadt, de a bakancsa teljesen ép. Na persze ez csak reklám, kérdem van e olyan bakancsuk, ami újabb 25 évet kibír, mint ez a Csehszlovák itten a lábamon. Nahát ilyet itt úgylátszik csak hulláknak árulnak, ha az ember nem egy békés sírgödörben használja, hanem járkál is benne, akkor -ahogy felvilágosítottak- a 25 év élettartam jócskán lerövidül. Be kell lássam ha mindenki ilyen megátalkodottan ragaszkodna a minőséghez és évtizedekig hordana egy lábbelit, szegény kínai cipőipari rabszolgák éhenvesznének. Végül is megalkudván a lehetőségekkel vettem egyet, mert félő, hogy ha tovább hordom a mostani rozogázódót, egyszercsak lemarad a talpa, szóval mind anyagában, mind a kivitelezés minőségében a nyomába se érhet a réginek, (amelyik pl. belülről nem ezzel a szar agyonreklámozott gortexszel, hanem finom puha bőrrel van bélelve) de kétségtelen kényelmes, aztán majd kiderül mennyire vízálló 20000-ért. (amiről a talp lemaszírozhatónak bizonyult a Mountexnél tegnap az valami 50000 volt) Ma nincs hajó, se könyvesbolt, helyette bírósági helyszini tárgyalás volt és rettenetes vereség, a cselszövő alperes tökéletes diadala brrrrr.

Úgy tünik "kifestettem" magam a fuxból. Arra számítottam, hogy mára megszárad a tegnapi festés. Idáig különféle Budalakk epoxi, vagy PUR festékeket használtam, de a kétkomponenses festékek ilyen hidegben nem működnek. Egykomponsenses oldószeresből  a Trinát korrózióálló alapozó és a  zománc ami bevált, de most kipróbáltam az olcsóbb Cellkolor nevű festéket, ami a leírás szerint jó fémre, fára, kül- és beltérre. Na nem száradt meg még ma délutánra se amit tegnap felkentem estefelé. A Trinát egy óra alatt porszáraz. Ennyit a Cellkolorról. El is mentem délután bakancsot keresni. Ugyanis a jó kis gojzervarrott Csehszlovák túrabakancsom, amit még 25 éve sincs, hogy vettem a Dohány utcai sportbizományiban alighasználtan 400 kemény forintért, kezd elromlani. A talpvarrás egy helyen elszakadt és ettől lassan le fog jönni a talp. Nos NINCS ilyen a boltokban. Bementem a puccos Mountex "outdoor" szaküzletbe, merthogy a probléma azonnali megoldást kíván, én ősztől tavaszig csak ilyen hernyótalpast hordok, ugyanaz ez "csóróban", mint gazdagéknál a terepjáró autó a lakás és a pláza közt, szóval mondom, hogy egy ilyen lábbeli kéne, ami kitart nekem mostmár életem végéig. Hát ezzel nem biztattak, de mutatott a hölgy egyet, hogy tán ez. Nos kézbeveszem, minden ragasztott, varrás sehol és gyanúsan eláll egy helyen a felsőrésztől a talp felhajló ragasztott széle. Kicsit megmaszírozom, de nem ám durván, csak úgy finoman, máris jön szét a ragasztás. Ennyit az "outdoor"ról. Még "indoor" se! Szar kínai minden. A régi jó "szocialista " bakancsban minden további nélkül átgázoltam patakokon, hóban sárban, használtam Hármashatárhegyen gyalogsárkányrepüléskor, esze ágában se volt beázni, szétmenni, most meg százszoros áron szart árulnak.

Festem a polcok deszkáit, meg a vasszerkezetet, illetve alatta a belső hajófeneket. Közben persze borzasztó nehezen tudok elférni a fuxban a cuccoktól. Már alig várom, hogy a baloldali polcrendszer kész legyen lefestve és felpakolhassak. Egészen megszoktam, hogy folyamatosan érkeznek a könyvért a kuncsaftok, úgy hogy ma kissé elszomorodtam, mert senki se jött. Viszont álljon itt egy rajz, amin egészen meghatódtam, egy öt év körüli kisfiúval volt a múlt héten valaki, akit annyira megihletett Amapola, hogy utána egyáltalán nem sírt az orvosnál az arcüreg tisztításkor, mert a hajóra gondolt közben és ezt küldték ma nekem. Sajnos valahogy ilyen szaggatottra sikeredett a másolás folyamán. A gyermeki fantázia "természetesen" kiegészítette a hajót árbocokkal is. Nagyon érdekes, hogy mennyire hangsúlyosan jegyezte meg a srác az orrderékszár végén lévő horgonyláncgörgőt, a dinghi darukarokat, meg a propellertengelyt. Akárcsak amikor gyerekkoropmban házat rajzoltam, soha nem felejtettem el a kéményfedkövet jó nagy "T" betű formán kihangsúlyozni.

Múlt héten valamelyik nap megjegyezték a kollegák a Vizán, hogy mit tesz isten kilóg a fenekem a nadrágból. Észre se vettem, de amikor odatapogattam, tényleg. Azt hittem csak a térdeimen szakadt ronggyá, azt még a múlt héten kék anyaggal megfoltoztam. Na ma a rongyoszsákban találtam egy szép piros kidobott nadrágját J-nek, abból megfoltoztam az amúgy zöld munkásnadrágom fenekét, remek páviánszerű lett. Szóval szines egyéniségem már a nadrágomon is látszik. Továbbra is szabom az undorító OSB lapokat, a polcok készek, most a falburkolatot csinálom a fuxban, ami alá a Roofmate kemény hab hőszigetelő lapok jönnek majd.

Tegnap végképp kilehelte lekét a SKIL dekopír fűrészem. Kezeim közt halt meg, béke poraira, kedves szerszámom volt, és barkács termék létére sokáig helyt állt a 3-as acéllemez és egyéb, nem mindennapi nehéz anyagok vagdalásában.  A korábban elhunyt B&D gépet váltotta úgy két éve. Gyenge pontja volt az univerzális fűrészlapka befogó, mely többször is szétesett, javítanom kellett. De most egy fontos szerkezeti eleme tört el, amit nem tudok javítani. Miután nem tudok nélküle élni, ma vettem egy akciós BOSCH-t aránylag méltányos áron az OBI-ban. Ez a felirata szerint nem hobby, hanem  közepesen professzionalista igénybevételre alkalmas. Ma levonultam a Vizára, amit kivételesen fedett, segéd műhelycsarnoknak használok. Tegnap vettem két tábla OSB lemezt és ma a Viza kényelmes hombárjában kiszabtam két polcot a fuxba. Azért vonultam fedél alá, mert egész nap lógott a lába az esőnek, időnként el is kezdett csepegni, úgy hogy nem mertem a szabad ég alatt nekifogni a szabásnak, a 2,5X1,25m-es lapokat meg természetesen nem tudom  Amapolán felszabni. Tegnap beeresztettem azokat  a deszkákat lenolajjal, melyek a bal oldali polcok acélszerkezetét borítják. A deszkákkal sokkal kellemesebb a munka, mint az OSB-vel, mert egyenként lehet őket ki-be rakosgatni, míg az egész tábla polcokat a szűk helyen iszonyatosan macerás illeszgetni.  Ezt az OSB-t amúgy továbbra is undorító anyagnak tartom, ha fát fűrészel az ember, tisztességes fűtészpor keletkezik, nem úgy az OSB! Milliónyi apró tűhegyes szilánk az eredmény, mely belefúródik mindenbe, különösen a pullóvert szereti, na meg a sok kézmosástól és a durva munkától kiszáradt kezeimet, melyek, -miután képtelen vagyok keztyűben dolgozni- így tele vannak apró kipiszkálhatatlan szálkákkal. De hát aránylag vízálló és olcsóbb mint a deszka. Elég szaggatottan tudok csak dolgozni, mert nagy örömömre gyakran kell megállnom könyvet kiszolgálni, hajót bemutatni.

Kezd hüvösödni. Nem mondom, hogy melegem van a fuxban. Tegnap annyira fázott a lábam, hogy be kellett dobnom az újságpapíros megoldást. A fiatalok talán nem is ismerik, régi katonatrükk, ha nagyon fázik a lábunk a bakancsban, nem több zoknit kell beleerőltetni, ezzel még jobban elszorítva a vérkeringést, hanem betekerni a zokniba bújtatott lábfejet egy oldal újságpapírba. Jobb minden vastag zokninál. Gumicsizmában a legjobb megoldás egy réteg régi flanell pizsamából kivágott kapca + egy dupla oldal Népszabadság. (Jobboldaliaknak Magyar Nemzet) Én még apámtól megtanultam kapcát tekerni a lábfejemre, azt mondom minden zokninál többet ér csizmába. Na szóval tegnap reggel jeges volt a deck, csak nagy óvatossággal lehetett rajta mászkálni. Szerencsére délre elolvadt. Ma kicsit, de csak egy kicsit volt jobb a helyzet, négy fok fölé nem ment a hőmérő, de egész jól bírtam elől. Estére kész voltam az öszes polc, zéfesztelő léceinek tartóival. Holnap elkezdem a festését a vasaknak.

Bent kuksolok a foxliban és mindenféléket alkotok. Néhány kép az elmúlt napok munkájáról.

Az a bizonyos horgonylánckamra sötétbarnával lefestve kívülről, belülről, jó nagy, az 50 m lánc elvész benne. Ideiglenesen egy forgácslappal letakartam, hogy ücsörögni, pakolni lehessen a tetején. A lánc a decken át a fent lelógó piros csövön ömlik alá. A felkarikázott 20mm átmérőjű drótkötelek a hajó daruzókötelei. (tudom, tudom P szerint tökéletesen feleslegesek, mert a darun mindíg van megfelelő emelőbrága, heveder, de én szeretem a biztonságot) Magam fuxoltam őket. Igazából a fuxolás(tengerészül piombálás) viseli a terhet, a békakörmök csak a kötélsziveket tartják kifordulás ellen.

A sötétebb szürke fedlap elől a kolliziós kamra válaszfalába vágott búvónyílást fedi.

A jobb oldalt a lánckamrától indul a satupad.

 Mely belefut a jobb oldali polcrendszerbe.

 Most azokkal az izékkel bíbelődök, amikbe be lehet dugdosni majd a polcokat elölről, oldalról lezáró léceket, (ezek a bükkfa deszkák még Balatonon a pincében és a padláson parkolnak és "lánykorukban" a Volga szállóban a folyosón a falakon voltak hivatottak megakadályozni a falak londinerkocsikkal való végigszántását) amik a hajó dőlésekor megtartják a polcokon felhalmozott dobozolt készleteket. 

Csináltam néhány friss képet a betelelt Amapoláról. Elől az a bizonyos ponyva, ami megvéd a fuxban az esőtől hótól

Nagyjából lehullottak a falevelek, nem kell többet az avart sepernem a deckről.

 A kép azért is fontos, mert hogy ide kell jönnie mindenkinek aki a könyvet keresi.

Azt hiszem tudom miért beszélnek az angolok mindíg az időjárásról. Mert rossz. Egy hete kivétel nélkül minden nap esik az eső valamennyit. Volt, hogy egész nap, de többnyire reggel még csak "lóg a lába", aztán napközben rákezdi. Tegnap délelőtt még a nap is kisütött,  megvidámodva sétáltunk a decken a "kuncsaftokkal" hajóbemutatózva, na délután öt ór tájban megint elkezdett cseperegni. Egészen megszoktam, hogy hazafelé elázok. Merthogy az esernyőt utálom. Mondjuk azért az a jó, hogy meleg van , legalábbis decemberhez képest, napközben +6-8 fok. Ha ez a rengeteg csapadék hó formájában esik le most megbénult volna az ország. Összeállítottam a horgony-lánckamrát, a takarékosság jegyében azokból a 3-as lemezdarabokból hegesztettem össze amik akkor estek ki, amikor a felépítményekbe vágtam ki az ablakok helyét. Idáig rakosgattam őket ide-oda, most ezek is "elkoptak". Jókat beszélgetünk a látogatókkal, akik könyvvel a hónuk alatt megelégedetten távoznak. Szinte mindenkinek nagyon tetszik a hajó, ami, minek tagadnám, nagyon jól esik, igazából elöször  tegnap volt egy volt Vizügyes klubtárs, aki azt mondta, hogy neki nem az ilyen hajó az álma. De hát rendben van ez így, kinek a pap, kinek a papné, gustibus non est disputandum. De az, hogy ennyien jönnek, az, hogy látom másokon, hogy fertőződtek meg életük során valamikor a hajózás szeretetével, mesélik el életük történetét ezzel kapcsolatban engem nagy örömmel tölt el. Kiváncsi vagyok a visszajelzéseikre is a könyvvel kapcsolatban. Kicsit aggaszt a postai küldemények közűl egynek a sorsa, mert bár a legdrágább időgarantált, neten nyomkövethetőnek hirdetett  postai szolgáltatást igénybevéve küldtem a könyveket, "természetesen" a nyomkövetés  szolgáltatás nem működik. Mindazonáltal a nyolcból hétnél a kézbesítésről az (időgarantáltnál járó automatikus) Email visszajelzés  megjött, csak Kovács István sólyi versenyző nem kapta még meg. Pedig ehhez a szolgáltatáshoz két napon belüli kézbesítés tartozik. De hát a postánál már évtizedek óta leszoktam a kellemes meglepetésekről.

Kivittem a könyveket a hajóra, hát amire az utolsó 10-es csomagot is felcipeltem a Melánián (a Hallgatag Drugics kedvese nyomán, P Howard műveletlenek ne is próbálják kitalálni) és elraktam a szalonban, leizzadtam.

Holnap postázok és széthordom a néhány tiszteletpéldányt. Vettem csomagolóanyagot, borítékokat. A vevőért mindent! Csütörtök reggel nyit a könyvesbolt Amapolán. Persze nem akármilyen him-humi bolt! Itt kérem mindenki személyre szóló kiszolgálást és érdeklődés esetén hajóbemutatót kap.

Megvan a kompresszor és a "segédgép" alapkerete. Kész a horgonylánc behordta vizet megfogó "gát" lemeze elölről a harmadik fenékbordánál. Felette nem padlódeszka lesz, hanem egy felhajtható bordás aluminium lemez. Ma megint jó szolgálatot tett a ponyva, mert délutánra rákezdett a lassan menetrend szerint érkező eső.

Reggel nagy vidáman mentem a hajóra verőfényes időben. Na délutánra megjött az eső, amire kifeszítettem a ponyvát a fuxtető fölé kicsit el is áztam, de utána remek volt lent a gödörben kuksolni, miközben kint esett. Egy csepp se jött be. Háborúban lehet ilyen érzés a biztos fedezékben. Lehurcoltam egy 150W-os halogén lámpát, így volt elég fény dolgozni. Mondjuk meleg az nem volt, vastagon felhőzött a lehelletem és a friss hegesztés felett is jól esett melengetni a kezeimet, de amúgy nem fáztam, mert elég megerőltető, sokmozgásos a munka odalent. Kiókumláltam, hol lesz a búvárkompresszor, meg a benzines áramfejlesztő. Neki is kezdtem a tartóikat elkészíteni. Csak a kipufogóra nincs még jó ötletem. Valami flexibilis cső kellene, amit használatkor kihúzok a deckre, de ezek a műanyag izék nem bírják a hőt. Talán még az a legjobb, ha az elején lesz egy méternyi acélcső, jól megbordázva, hogy lehüljön a gáz és utána a flexi műanyag. Kérdés lehül e eléggé....Nem igazán tudom....

És a könyv.

A  nyomdát pénteken felhívtam  azzal a titkos reménnyel, hogy hátha kész a könyv. Hát nem. Ellenben a korábban igért hétfővel szemben kedd az új határidő. Kérdeztem mennyire biztos ez, hát nagyjából. Akkor biztos, ha már ott van az autómban. Szóval aki volt katona tudja, akkor biztos az eltáv ha már visszajöttünk róla.    

Reggel szakadt az eső, de hittem a meteorológiának, hogy napközben majd eláll. Hát rendesen eláztam kifelé menet, a fuxot se volt kedvem kinyitni, mert amíg felterítem a ponyvát bőrig áztam volna. Na mindíg akad munka bent is, nekiálltam a szalonban és a headben rendet csinálni. Mit mondjak, fél napi munka meg se látszik. Aztán elállt az eső, el is mentem a fuxba hegeszteni. A frissen elkészült polctartókra mindenféle ideiglenes lapokat raktam, mert elfogyott a kimeríthetelennek tünő bontott ládadeszka készletem. Muszáj lesz vennem egy nagy tábla OSB lemezt. Mindent polcra raktam, kész táncterem annyi a hely. Lezártam a hajóorrban lévő kolliziós kamrát a mindezidáig ide-oda rakosgatott fedlapjával és csináltam két felhegesztett masszív kampót a hajóemelő drótkötél brágák számára. Szóval semmi sincs többet a fenéken. Aztán jövendőbeli helyére fejtem a horgonyláncot és végleges(nek tünő) döntésre jutottam. Semmiféle lánckamra elkészítésével nem kínlódok. Egyszerűen az orrkamra mögötti  első bordaközt egy 3-as lemezzel leválsztom úgy 40cm magasságban a gerinc felett arra merőlegesen a bordára hegesztve. Ebbe a rekeszbe zuhan bele a lánc, hogy ne verje le a festéket beszabok egy gumilapot. A gerinc mellett két oldalt a borda kivágás megmarad, ott a következő bordáig engedem kifolyni a lánc által behordott vizet, de ott elrekesztem, hogy ne tudjon lefolyni a bilgébe. Innen kiszivacsolható  a becslésem szerint legfeljebb liternyi víz. Passz. A rendszer kissé primitív, megtörténhet, hogy ha mondjuk erős hullámzásnál húzok horgonyt mellélötyög a padlóra a lánc átbukva a rekeszfalon és később kézzel kell majd helyrerakni, de óriási előnye, hogy semmi szin alatt se tud  feltornyosulni és beszorulni, ha minden lánc leömlött, akármennyire is felpuposodik akkor is van felette egy méter hely. Ma megmértem az OBI-ban egy festőkompresszort és egy HONDA benzines aggregátort, mindkettő elfér egy-egy 40X50X60 cm-es kubusban. Merthogy ezeknek is kell egy-egy konzol a fuxban. A festőkompresszor tartályából egy hosszú tömlővel egy  pofareduktorral körbe tudom búvárkodni a hajófeneket, az aggregátorral meg bármikor tudok 2kW-ig villamos fogyasztókat táplálni, akkut tölteni. Újabb agyalnivaló, hová vezessem el és hogy a benzinmotor kipufogógázát, mert abból nagy baj lenne, ha a búvárkompresszor beszívná és azzal merülnék. Olvastam vagy a Custeau, vagy a Hans Hass valamelyik könyvében hogy barlangi merülés során valaki meghalt ilyen ok miatt.