Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @sefotos: Meg különben is... AZÓTA SE volt hó amióta azt a képet csináltam a tetőről. :( (2024.10.21. 11:20) Péntek.
  • A Tengerész: @whale: Kösz, de egyedi és azért ereszt, mert elrepedt egy üveg benne, szóval azt cserélni kell. (2024.10.11. 17:13) Szerda.
  • A Tengerész: @Sün77: Teljesen igaz. Sőt ha belegondolok abban sincs, hogy 80 éves koromra negyedére fogyott az ... (2024.10.04. 09:06) Kedd.
  • A Tengerész: @hitvantanyitto.blog.hu: Mindazonáltal valami nem stimmel, mert most nézem a térképen, túl messze ... (2024.10.01. 08:50) Vasárnap.
  • A Tengerész: @aiolosz: Hát IGEN. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez az idő, SŐT lesz ennél még sokkal szomorúbb i... (2024.09.26. 08:39) Szerda.

Linkblog

Kedd.

2015.01.06. 21:42 :: A Tengerész

Vége a henyélésnek. Tegnap és ma összeraktam, felszereltem a polcokat a fürdőszobába, összesen kilenc polcot csináltam közel 1 m2 az összfelületük. Nem kétlem, hogy J aki minden vízszintes felületet képes elborítani tárgyakkal, rövid időn belül egy négyzetcentimétert se hagy belőle szabadon. Ma vízkereszt van búcsúznék a karácsonyi díszektől.

Itt még világít a kerti karácsonyfa.002.jpg

4 komment

Szombat.

2015.01.03. 19:35 :: A Tengerész

Köszönöm az újévi jókívánságokat, remélem "megfogannak". Az első munkával töltött napom tegnap volt. Kihasználtam, hogy  a jég megerősödött annyira, hogy elbírt, nekiláttam a stég javítgatásának.2015_jan_3_004.jpg

5 komment

Szerda.

2014.12.31. 15:30 :: A Tengerész

Hűvösre fordult az idő!001.JPG

15 komment

Fogalmam sincs milyen nap van, annyit látok a jobb alsó sarokban, hogy 26-ika van, karácsony másodnapja.

2014.12.26. 09:06 :: A Tengerész

De hát kit érdekel, hogy milyen nap van? Még az is mindegy, hogy meddig tart az ünnep, mikor kezdődnek a munkanapok. Hogy miért? Megmondom. Mert amikor AKAROM! És az meg attól függ, hogy éppen milyen kedvem van. Például azt terveztem, hogy Karácsonykor összerakom a bútorlapokból legalább a konyhai fűszerpolcot és a szobai könyvespolcokból legalább egyet. Ehhez képest nem csináltam semmit. Egyrészt nem volt hozzá kedvem, másrészt engedtem a "szelíd" erőszaknak, J kerek perec kijelentette, hogy itt Karácsonykor nem lesz asztalosműhely a nappaliban. És bevallom jól is esik a pihenés. Egész karácsonyi hangulatom támadt. Pedig az időjárás nem éppen karácsonyszerű. Ha nem nézném a kopasz ágakat, akár nyári is lehetne  a kép._14_dec_26_002.JPG

 

1 komment

Hétfő.

2014.12.22. 22:43 :: A Tengerész

Kel a bejgli tésztája._14_dec_22_001.JPG

Ebből 12 db lesz. Ez a "bevezető" adag, Holnapután jön a következő, ugyanez a tészta de a változatosság kedvéért diós és mákos kifli lesz belőle.

15 komment

Vasárnap.

2014.12.21. 08:48 :: A Tengerész

Készül a töltöttkáposztához a töltelék.013.JPG

Szólj hozzá!

Péntek.

2014.12.19. 19:25 :: A Tengerész

Csúnya dolgot csináltam. Igaz ilyenkor Karácsonytájt sokan csinálják.2014_dec_19_003.jpg

14 komment

Hétfő.

2014.12.15. 18:29 :: A Tengerész

Egész napom porszívójavításra ment el. Kitört a "szemétzabálógép" sztrájk. Két porszívó van a házban, mindkettő megbetegedett. Utálatos munka, ezeket a mostani gépeket már nem készítették javíthatóra. Az olyan  "mindentmegakarokjavítani"  fajtának mint én kifejezett bosszúság, hogy manapság már semmit nem, vagy csak nehezen lehet szétszedni, szétszerelni. Elfogyott a szénkefe? Dobd ki, vegyél újat! Az külön trükk, hogy minden gyár és minden termék gégecsöve, a csatlakozó csonkok, néhány milliméterrel, de legalább pár tizedmilliméterrel eltérnek egymástól, nehogy véletlenül egyik csövét a másikhoz használni lehessen. Az egyszerbepattanó műanyagfülecskék amiket egyrészt nem lehet tudni hol vannak, ha mégis sikerül kitotózni, akkor letörnek szétfeszegetéskor, a címkék alá rejtett csavarok még csak hagyján. A leggonoszabb a csak befelé hajtható csavar, ahol a fejben a slicc kialakítása  csak "jobbrahajtós". Szerencsére ilyen csavar nem volt a mai leckében, mindkét gépet sikerült megjavítani, az egyik kefecserés volt, a másik a szétszereléstől, kitakarítástól, összeszereléstől meggyógyult, csak törődést igényelt.  Persze értem én, ha valaki szerelőt hív, ezért a munkáért ki kell fizessen feleannyit mint egy új gép ára, persze, hogy nem fogja megjavíttatni, inkább újat vesz. Aztán a másik csel, hogy igyekeznek mindent olyanra készíteni, hogy egy nappal se tartson tovább mint a garanciaidő. A csúcs amit olvastam valahol, hogy a nyomtatókba eleve olyan a szoftver, hogy leállítja a gépet egy bizonyos idő, vagy példányszám után. És ezt javítani se lehet állítólag. Ez már nem az én világom. Amúgyis arról szól az életem, hogy mindent másképp csinálok, mást gondolok és másban hiszek, mint ami a "kötelező elvárás". Szóval jusztse veszek újat, dögöljetek meg!

18 komment

Vasárnap.

2014.12.14. 19:42 :: A Tengerész

Tegnap éjjel erős zajra ébredtem. A decken kopogott valami hosszasan. Elsőre félálomban azt hittem a szél támadt fel és csapkod valamit, de aztán abbamaradt a titokzatos zaj. Sejtettem mi volt az, de semmi kedvem nem volt kíbújni a meleg ágyból és kitópálni a hidegbe meggyőződni róla, így békésen aludtam tovább. Reggel be is igazolódott a gyanúm.

2 komment

Péntek.

2014.12.12. 19:55 :: A Tengerész

2014_dec_12_002.jpg

5 komment

Hétfő.

2014.12.08. 19:45 :: A Tengerész

Lapszemle következik. Pihenésképpen olvasom a padláson talált  "legfrissebb" sajtót. "Az Arafat ellenes erők nem fogadják el a szíriai-szaúdi tűzszüneti tervezetet....Az Egyesült Államok felhatalmazza Izraelt a nagyarányú agresszió végrehajtására..." Hüm...ez valami jobbikos duma 1983-ból?

"Erich Honecker... aláhúzta....Jurij Andropov legutóbbi nyilatkozata szerint....az USA katonai hadászati  fölényének meghiúsításához....a Szovjetunió bejelentett ellenintézkedései...meggyorsítják a nagyobb hatótávolságú operatív-taktikai rakéták telepítésének előkészítési munkálatait." Ez volt az a bizonyos USA "csillagháborús" fenyegetés amit a SzU kétségbeesetten próbált ellensúlyozni az akkori NDK területére telepített rakétákkal. Andropov, majd Csernyenko a gerontokráciába, a Szovjetunió meg a Gorbacsov-féle glasznosztyba bukott bele. Mert arra nem volt felkészülve a "mindenhol mindenki mindenkit ellenőriz rendszer", hogy pont a "Főnök" lesz az aki a lovak közé hajítja a gyeplőt (a rossz nyelvek szerint mert szép fiatal felesége rendkívül élvezte a shopingolást Amerikában, ezért otthon is ilyet akart), ezzel ellentétben azzal amit a kínaiak csináltak, ahol ma is  akasztanak maffiózókat, átadta a terepet a rablókádereknek. És ezt ahogy annakidején Rákosi alatt Sztálin modelljét másoltuk, ezúttal is sikerült kopyznunk.

Egy  Dél-jemeni riportból: "..A szocialista típusú fejlődés kezdete óta a konzervatív arab világ aggódva figyeli mindazt ami Dél-Jemenben történik." Nagy kár, hogy úgy tűnik, itt is működött az "inga elv" a szocializmus bukásával keletkezett vákuum segítette a közel-keleten az iszlám fundamentalizmus előretörését.

"Teljesítette tervét a Mecseki Szénbányák külfejtési üzeme." Derék dolog. Akik véghezvitték, aki még él közülük, most valószínűleg a munkanélküliek, vagy a kisnyugdíjasok táborában található.

És a Népszava 1984 dec. 23-i számából: Dr Burgert Róbert mezőgazdasági mérnök, kandidátus, a héten csütörtökön védte meg az MTA székházában nagydoktori értekezését... Na ő valóban nagy ember volt, messze kiemelkedett a  kor káderei közül és képes volt a maga csavaros eszével  (Mindenkit lekorrumpált, kezdve a demizson vörösbortól a Nyikita Szergejevics Hruscsovnak ajándékozott négyesfogatig. Bábolnáról senki nem ment el üres csomagtartóval. Tette ezt, hogy szabad kezet kapjon, NEM, nem a saját, hanem a nagyüzemi mezőgazdaság érdekében) olyan mintagazdaságot teremteni Bábolnán és a körzetében, hogy az USA-ból idejöttek tanulni. Ezt mondja a riporternek öt évvel a gengszterváltás előtt "...hogyan lehet akkor bekapcsolódni egy új dologba, amikor az felfelé ívelőben van, ahogy azt régen mondták amikor extraprofit van rajta..." Ehhez képest 25 évvel a gengszterváltás után a magyar miniszterelnök lepókhálózta a fogalmat, az extraprofitot nagyjából erkölcstelen haszonnak titulálja. Ez a hülyegyerek még Kádárt is balról fúrja.

És végül Népszabadság 1985 október 3. Százötven éves a magyar hajóépítés.....Kádár János levélben üdvözölte a jubilálókat....Mi a jövőben is számítunk a fejlett szocialista társadalom építésének nagy, sokszor nem könnyű , mégis felemelő munkájában a a Ganz Danubius Hajó-és Darugyár kollektívájára." No comment....

2 komment

Vasárnap.

2014.12.07. 11:31 :: A Tengerész

Elővett a fáradtság. Minden este nagyon fáradt voltam idáig is, de ez most más. Most reggel is fáradtan kelek és nemcsak testileg, de szellemileg is elfáradtam. Napok óta készülök egy Emailt megírni egy barátomnak, választ egy komoly, "ihletet igénylő" témában és érzem nem tudok egy használható mondatot összerakni. Hónapok óta dolgoztam megállás nélkül, mert nyomott az idő, szerettem volna ha J-nek nem kell már végre fagyoskodni a konyhában és most, hogy végre túlvagyok a dolgon, meleg van mindenütt, egyszerre kikapcsolt a szervezetem. Ernyedt vagyok, már túllendültem az elégedettségen, ólmos, buta tunya kiégett fáradtság vett erőt rajtam. Ismerem ezt az érzést, ha valami nagyobb teljesítmény után vagyok, mindig rámtör. Pihenek pár napot, bár nekem az se tesz jót, ilyenkor szokott rámjöni a derékfájás a heverészéstől. Majd jelentkezem.

5 komment

Szombat.

2014.12.06. 17:48 :: A Tengerész

Ebédre levonultam a padlásról.

Szólj hozzá!

Péntek.

2014.12.05. 21:11 :: A Tengerész

Romlik az idő, reggel még sütött a nap, de délben már lámpát kellett gyújtani a konyhában J-nek a főzéshez. Estére már eső is esett. Szerencsére tegnap, még jó időben az összes padlásról lehordott régi széldeszkát, ami olyan díb-dáb módon ledobálva részben padlóként működött, rajta a rengeteg beszórt kacattal, felfűrészeltük tüzelőnek. Még felaprítottam annyi tuskót is baltával, amennyi pár napra elég a tüzeléshez mind a házban mind a hajón. A hajón így néz ki amikor beindul a kályha,2014_dec_5_009.jpg

2 komment

Csütörtök.

2014.12.04. 18:30 :: A Tengerész

Délben kinyitottam a nappali ajtaját, azóta nyitva van. A nappaliban a hőmérséklet egyáltalán nem csökkent, a szokásos módon megrakott cserépkályhával stabilan áll a hőmérő 24 fokon, viszont a konyhában mostanra 18 fokra emelkedett a korábbi 11 fok.  Nem merem elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy MŰKÖDIK a fűtés elméletem. Mondjuk odakint sütött a nap és pár fokkal melegebb is van mint a korábbi napokban volt, valamint ahogy tanították a technikumban, "egy mérés nem mérés", de azért hideg falakkal, padlóval, ilyen rövid idő alatt, rendkívül biztató az eredmény. Majd kiderül mit tud a rendszer tartós mínuszokban, de nagyon optmista vagyok.  Tájékoztatásul akinek mond ez valamit, a mennyezetek hőátbocsátási tényezője U< 0,2, a falaké U< 0,3. Összehasonlításképpen a passzív házaknál U<0,15. Szóval lenne még hova fejlődnöm, de ez akkora beruházást igényelne, melynek költsége az én életemben már biztos nem térülne meg. Mint talán korábban egy kommentre írt válaszomban említettem, passziv házat kifejezetten bio módon, tehát fa szerkezetbe, szalmabála falakkal, akkor építenék, ha lenne egy tanyám ahol állatokat tartanék és kertet művelnék, de ez már nem ebben az életemben lesz.

Szólj hozzá!

Kedd.

2014.12.02. 19:43 :: A Tengerész

Mondom én, hogy csak víz mellett szabad lakni! Nézem a híradót, katasztrofális a jegesedés, második napja erdők dőlnek össze, nagyfeszültségű villamos távvezetékek, kisfeszültségű elosztóhálózat légvezetékei, vasúti felsővezetékek szakadnak le az extra jégterheléstől. Karambolok a jeges úttesteken, emberek tömegei második napja nem tudnak kimozdulni az otthonukból, vagy oda hazatérni.  Mi azon kívül, hogy két napig szinte egyfolytában esett az eső és ma reggel egy rövid csepergő időszakot kihasználva gyorsan kimertem a munkacsónakból vagy 200 liter vizet, semmi kellemetlenséget nem kellett elszenvedjünk. A víz közelsége stabilizálja a levegő hőmérsékletét, folyamatosan fagypont felett van, jegesedésnek nyoma sincs. Szóval itt béke van.2014_nov_28_001.jpgSzerencsére szombaton bevásároltunk a szembeparton a Tescoban, alaposan belehúztunk, a csónak orra majd víz alá merült hazafelé úgy megrakodtunk.(Megy a gyűjtés a szegényeknek Karácsonyra, de a vásárlók se nagyon gazdagok, nem sok volt az adakozó, pedig igyekeztem jó példát mutatni, nagyon jó a sorsunk, ha valakinek kötelező adni azok mi vagyunk. Nézem a TV-ben a nyomort amit korábban elképzelni se tudtam volna, hogy eljön az az idő hazámban amiről csak a szüleim meséltek. Mondjuk én 42 évet dolgoztam ezért, vajh azok akik egész életükben  csak politikával foglalkoztak és most 30-40 évesen palotákban laknak, cseléd szolgálja ki őket éreznek e ilyesmit?) Szóval nem szenvedünk hiányt semmiben, ebben a pocsék időben egyikünknek se volt kedve elbringázni a pékhez, J itthon sütött kenyeret.

2 komment

Kedd.

2014.12.02. 08:10 :: A Tengerész

Tegnap ezt írtam offline a hajón. (Ha alacsony a vízszint a part takarása miatt a wifi nem megy ki a hajóra.)

5 komment

Péntek.

2014.11.28. 17:58 :: A Tengerész

....megyek  a padlásra, megyek serényen.2014 nov.28..jpg

3 komment

Szerda.

2014.11.26. 21:02 :: A Tengerész

Kész a két rakodópolc az étkezőben.2014 nov.26. 011.jpg

2014 nov.26. 012.jpg

7 komment

Hétfő.

2014.11.24. 18:42 :: A Tengerész

Eszem megáll. A napokban az RTL híradója mutatott egy esetet, ahol egy betegnek véletlenül a másik lábát operálták meg, nem a beteget. Ugye altatták, nem tudta a henteseket irányítani, azok meg a saját fejük után mentek. Miután felébredt, jöttek, hogy "történt egy kis malőr". ( Hüm... "malőr". Azért ez nem az az eset mint amikor a János kocsis eltéveszti a grófnénál a nyílást és az felsikolt, hogy "János eggyel arrébb!" Mire az, "Méltóságos grófné nekem ez is nagy megtiszteltetés."). És még volt képük azt mondani, hogy lehet, hogy az a láb nem fájt, de ők látták, hogy az is beteg. Most egyik lábát se tudja rendesen használni. Na ma a híradó egy expertet interjuvol, hogy "Milyen módon védekezzünk hasonló hibák ellen, ha kórházba kerülünk?". Én aki ugye mindent viccesre reagálok, mondom a TV-nek, hogy "vaze írd fel filctollal a lábadra, hogy NE EZT VÁGD LE A MÁSIK A BETEG!".  Hát nem azt javasolja a szakember, hogy  "Ajánlatos megjelölni a műtéti helyet.". Én meg azt hittem hülyéskedek.

8 komment

Vasárnap.

2014.11.23. 19:03 :: A Tengerész

Tegnap kaptam egy Emailt ami erre a cikkre hívja fel a figyelmemet.

 http://techstory.blog.hu/2014/11/21/legkedvesebb_hajoim_az_rms_mauretania_1_reszMauretania2.jpg

1 komment

Péntek.

2014.11.21. 20:27 :: A Tengerész

Tanácsot kérek. Van egy Hitachi akkus fúró/csavarbehajtó gépem. (a tegnapi blogban ott látható a legalsó képen a polcon). Vagy 10 éve használom, annakidején akciósan vettem, remek kis szerszám... volt mindezidáig. Két akku tartozik hozzá, az egyik már korábban megadta magát, ma a másik is. Amúgy a szerszám hibátlan, szeretem mert erős, könnyű, finoman működik a fordulatszámszabályzója, szóval nem szívesen dobnám ki és vennék újat. De nézem a hozzávaló akkumulátor árat  http://www.batterychampion.hu/shopBrowser_search.php?tracker=adwords_hu_modelnummers_2250gt&adkeyword=FEB9S&langId=11&gclid=CjwKEAiA4rujBRDD7IG_wOPytXkSJACTMkgaIf5hG_xv3-_mjmiBxK_RXqYea-dL7Cc8bbJ9JNK4gBoCuiHw_wcB#/assortmentProductId/47429717/shopGroupId  ,17000 Ft. és kellene belőle kettő. Hát ez azért ijesztő ár. Ha valahogy sikerülne szétbontanom és a házat felhasználva a nyilván olcsóbban megvásárolható cellákkal összerakva fel tudnám újítani az akkus egységet, akkor még hosszú ideig használhatnám. De hiába hajtottam ki a két látható csavart, nem tudom szétszedni, nyilván össze van ragasztva. Ha meg széttöröm, nem tudom újra felhasználni a házat. Szedett már valaki szét ilyesmit? Az utángyártott is 14000 FT http://www.akkuk.hu/Akku-Info/1.20.HIT.2.13,Ut%C3%A1ngy%C3%A1rtott-akku-Hitachi--CL10D.html#  :((

Tovább keresve http://www.akkumulatorfelujitas.hu/index.php/shop-store/szerszamgep-furogep-akkumulator-felujitas/hitachi-akku-felujitas/hitachi-cl10d-akku-felujitas-detail  Ezek szerint mégiscsak lehetséges valahogy rombolás nélkül szétszedni az akkuházat. Mondjuk ez már "csak" 8000Ft és itt vannak a közelben Szigethalmon.

Kép a http://www.lithium-ion.hu/akkumulator-felujitas/ez-egy-minta-oldal/ weboldalrólIMG_1919.JPG

Szóval ragasztva van. Nem biztos, hogy rombolás nélkül szét tudom szedni. Alighanem  nem úszom meg a csináltatást. http://www.akkucentral.hu/spd/20564126/96V-akkumulator-felujitas#page_artdet_tabs   Nekik nyilván van gyakorlatuk és speciális szerszámaik a ház megbontásához. És akkor még a cellákat mindenféleképpen meg kell venni, össze kell kötni ponthegesztéssel amihez végképp nincs szerszámom. Hüm... azt hiszem eldőlt nem fogom magam csinálni. https://www.youtube.com/watch?v=ZuD7xHf7Uog   El is küldtem nekik a megrendelőt.  A két akku felújítása 14800 Ft. Azért jól megbeszéltem magammal. :)

5 komment

Csütörtök.

2014.11.20. 07:38 :: A Tengerész

Elállt az eső, kisütött a nap, vége a kétnapos henyélésnek.2014 nov.20. 001.jpg

5 komment

Kedd.

2014.11.18. 09:17 :: A Tengerész

Na akkor betűméret hála Solidaritynek kipipálva. A "tovább>>" funkciót helytelenítőknek meg majd úgy próbálok segíteni, hogy igyekszem valami kép után beszúrni, akkor emlékezetesebb lesz, hogy "ja ezt a képeset már olvastam/még nem olvastam". Ha meg kétszer olvas valamit mert elfelejtette, akkor nem figyelt eléggé, ami ugye elítélendő, tessék figyelmesen olvasni! Szóval a magam módján odafigyelek, hogy ami lehet jobb az legyen is! Most pl ilyen az idő.2014 nov.18. 002.jpg

3 komment

Szombat.

2014.11.15. 21:00 :: A Tengerész

No. Quasi közkívánatra "netosz" törölve, "tovább>>" marad. Sajnos a betűméreten nem tudok változtatni. Én is szeretném ha nem ilyen aprócskák lennének, mert magam is nehezen tudom olvasni, de nem kínál a formátum erre lehetőséget. Illetve ha szövegszerkesztőbe írok, ott formára pofozom, majd átmentem akkor megy dolog, de akkor a képek betördelése komplikált. Szóval hacsak valaki nem tud ötletet mondani, marad a blog ilyen apróbetüs.

6 komment

Kedd.

2014.11.11. 18:47 :: A Tengerész

Most beszélten Sprayjel Skipeon. Szakadozott, visszhangos, szinte érthetetlen volt a párbeszéd, pedig Hartáról beszélt. Jó, tudom ennek a világhálón nincs jelentősége. De hogy erre még netadót fizessek? Merthogy ugye az a magyarázat, hogy díj nélkül kommunikálok. De ha bevezetik akkor ilyenkor fel kell hívjam a Varga Misit, hogy intézkedjen valamit, hogy ha már fizetős akkor javuljon a minőség?

Más. Remélem nem lavinát indítottam el a gyászjelentésemmel, de ma kaptam egy Emailt, hogy Schneider Karcsi is meghalt. Akik régebben olvasnak tán emlékeznek rá, ő volt aki a félkész, az enyémhez hasonló méretű hajóját árulta megváltozott anyagi helyzete és életkörülményei okán.  Ahogy eladta, rá pár hónappal elment. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy álmai kudarcba fulladása vitte el. Ezúton szólítok fel minden olvasót, hogy feltétlen valósítsa meg az álmait!

És hogy a szomorúság mindezek ellenére ne uralkodjon el rajtunk, most van az alkalom, hogy közzétegyem azt a képet amit még a múlt hónapban kaptam Sün 77 blogtárstól. Szóval ahogy a világ rendje diktálja, az öregek mennek a fiatalok meg jönnek.IMG_0804.JPG

16 komment

Hétfő.

2014.11.10. 22:25 :: A Tengerész

Rossz hír, nagyon rossz hír. Épp csónakba szállni készülök, hogy J-t áthozzam a túlpartról amikor csörög a telefon, Jordán Gábor felesége Erzsi hív, már a hangjából érzem a bajt. Meghalt Gabi, egykori Mahart SC klubtársam, majd szakosztályvezetőm Siófokon, a Villám, Európa 30-as, majd a Talizmán,  6R jacht kormányosa. Érdekes módon igazán Amapola építése, meg a Bisset könyv kiadása kapcsán lettünk barátok.

Búcsúztatása 17-én 11:15-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz termében.  http://www.sailing.hu/erdekes/sporttortenet/elhunyt-jordan-gabor/488871

 Én ezzel a tőle kapott képpel búcsúzom tőle.Talizman Garas D.jpgBalról jobbra:  Erzsi,  Jordán Balázs, Magyar Laci, Garas Dezső, Ritter Gyuri és a kormánynál Jordán Gábor. 

Hogy ne szomorúsággal zárjam a napot, felidézek egy történetet a papájáról a Jordán Ricsi bácsiról. Almádiban a nádasban tartotta a hajóját és nadrágját levetve, fürdőgatyában a vízbe gázolva közelítette meg. Ez még a "régi idők" vitorlázása volt, tehát fehér pantalló, fehér ing, nyakkendő, kék blézer, jachtsapka, szóval ebből fent minden, lent semmi. Egy ilyen alkalommal strandolók jöttek szembe vele és meglepődve bámulták a felül tengernagynak, alul fürdőzőnek öltözött "kentaurt". Ricsi bácsi látva a meglepődést megkérdezte tőlük, "Tessék mondani jófelé megyek erre Siófokra?"

 

 

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2014.11.09. 21:59 :: A Tengerész

Jonathan már rámírt, hogy nincs post, nézem, tényleg. Az előszobát fabrikálom mérsékelt sebességgel, mert több ízben Budapestre kellett mennem (nem, tüntetni nem voltam egyik alkalommal sem, nem azért mintha nem értenék egyet a célokkal, de innen ezért feljárni macerás) és az időjárás se kedvez az időnkénti átfutó esőkkel a szabadtéri asztalosmunkának. Nagyon hiányzik egy műhely. Volt pénteken a szokásos évi osztálytalálkozó, hálistennek senki se halt meg tavaly óta. Minden évben meglepődök, hogy ez a sok vénember mind egyidős lenne velem? Visszatérve az előszobára kezd kulturálódni a dolog, eltűnt a befalazott régi ajtó helye, az előszobát a fürdőszobától elválasztó falat plusz hőszigeteléssel láttam el, ez a költözködés papundekli dobozaiból készült több rétegben, rajta gipszkarton, erre kerül a tükör, a fogasok és oldalt egy cipőspolc. Végre megszűnt az örökös sötétben tapogatódzás/stecklámpa dugdosás is, ég a jövendőbeli tükör felett a lámpa és a kapcsoló is a helyén van. 

2 komment

Kedd.

2014.11.04. 19:03 :: A Tengerész

Ma reggel 6:45-kor megjelent a Tigáz embere és 7 óra után nem sokkal már égett is a gáz a tűzhelyen. Azért nem a "tűzhelyben" mert ez kombi tűzhely, azaz a sütő elektromos, csak fent van négy főzőláng. J azért szereti, mert egyszerre 4 tálca pogácsai is megsüthető a légkeverős sütőben, ez gázsütőnél elképzelhetetlen. A múlt héten is készült benne almáspite. Aztán felkerekedtünk, mert C-t sajnos megont orvoshoz kellett vinni, úgy tűnik megsérült, J-nek meg Pesten volt intéznivalója. Sajnos ez a "kijáró" életforma veszélyeket rejt, fajtársaival, kutyákkal, rosszindulatú emberekkel kerülhet összeütközésbe, J állandóan retteg miatta, azzal vigasztalom, hogy ez az állat egy év alatt többet "él" mint agy lakásba zárt házikedvenc 10 év alatt, akármennyit is dédelgetik. Ugyan a mi jószágunk, szeretjük, ő is idetertozónak érzi magát, de ő nem egy kutya, amelyik az életét abszolút a gazdájának adja. A kutya a szolgád, a macska legjobb esetben is a barátod, rosszabb esetben te vagy a szolgája.

6 komment

Hétfő

2014.11.03. 08:32 :: A Tengerész

Tegnap felfújtam a pofámat és betemettem a gázvezeték árkát a kertben. Bár apósom kifejezetten rosszallotta a dolgot, mert szerinte az ásás, lapátolás az én koromban már túlságosan megerőltető.  Nem mondom, hogy pihentető elfoglaltság, meg nem is élnék belőle szívesen, de ehhez képest olyan nagyon mégcsak el se fáradtam. Pedig a nyavalyás ködös, takonyhúzó idő miatt késő délelőtt kezdtem hozzá,  hogy sötétedés előtt befejezzem, az ebéd utáni alvást is kihagytam. Közben szidtam az első gázszerelőt (aki kétszer mondta, hogy " a jövő héten hív", ez azóta se történt meg), mert miután több mint egy hónapon keresztül nyitott volt az árok, a felhalmozott föld az esőkben jól összezömült, ásóval, kapával lehetett csak fellazítani.

6 komment

süti beállítások módosítása