Na akkor betűméret hála Solidaritynek kipipálva. A "tovább>>" funkciót helytelenítőknek meg majd úgy próbálok segíteni, hogy igyekszem valami kép után beszúrni, akkor emlékezetesebb lesz, hogy "ja ezt a képeset már olvastam/még nem olvastam". Ha meg kétszer olvas valamit mert elfelejtette, akkor nem figyelt eléggé, ami ugye elítélendő, tessék figyelmesen olvasni! Szóval a magam módján odafigyelek, hogy ami lehet jobb az legyen is! Most pl ilyen az idő.
Na hát ez csakugyan lehetne jobb is, de sajnos ez kívül esik a hatáskörömön. Ami a képen látszik az az "asztalosműhely", roncs kamionponyvával takarva, az eső szakad, szóval ma alighanem szó se lehet famunkáról. Ugyanez volt a helyzet a vasárnap nagyrészén, kitakartam, kipakoltam, belekezdtem, megered, elpakoltam, betakartam, és mindezt háromszor. Aztán feladtam, szóval az előszobát sajnos nem tudtam abbafejezni, pedig nagyon szeretném már ha túllendülhetnék rajta. Tegnap szomorúság volt. Jordán Gabit búcsúztattuk Farkasréten. Egyszer régen megfogadtam, hogy nem megyek temetésre, csak ha majd engem visznek, mert egyszerűen megvisel. Én nem tudom ezt egy szokásos társadalmi eseményként megélni, lesújt, rossz gondolatokat kelt, nagyon elszomorít, menekülnék az egész elől, söpörném a tudattalanba a halált. Lehet hogy ez túlérzékenység, vagy közönséges gyávaság, nem tudom. Most mégis kivételt tettem, valahogy olyan érzésem volt, hogy adósa vagyok Gábornak, valamit nem zártunk le, még tartozom neki egy látogatással, miután ő többször látogatott meg engem Amapolán. Persze mindez hülyeség de hát ki vagyok én, hogy mindent megmagyarázzak amit csak érzek? Szóval kimertem a csónakból a felgyűlt esővizet, átmotoroztam a túlpartra, és HÉV-vel mentem Budapestre búcsúzni, egy-egy pillantást vetni a rengeteg régi megöregedett ismerősre, bizony volt akit alig ismertem meg, pedig annakidején akár egy hajóban is ültünk, vagy legalábbis sokat láttuk egymást a versenypályákon. Még meglátogattam a lányomat, aki nincs túl jó bőrben, agyondolgozza magát, pedig nem igazán egészséges, szóval pocsék volt a hangulatom, sötétben tértem már haza, két halőr várt a stégen erősfényű elemlámpával világítva (először azt hittem J vár ilyen díszkivilágítással megkönnyítve a kikötést már vízközép óta kísérve a mozgásom), mert gyanúsnak vélték ahogy átmotoroztam a túlpartról, elég kurtán intéztem el őket, bár nem voltak se erőszakosak se barátságtalanok, sőt kifejezetten udvariasak, de hát nem tehetek róla, nem voltam virágos kedvemben. Most meg itt ülök, nézem a randa világot odakint, eső veri a kertet, a hajót a stég mellett, ami vigasztaló, a jó meleg cserépkályha tőlem két méterre és J aki vidáman reggelizik mellettem. És az a tudat persze, hogy mindezt ami minden rossz mellett, sőt ellenére van, én hoztam létre. Jó nekünk itt nagyon.