Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Vasárnap.

2021.10.24. 16:27 :: A Tengerész

"A KIRÁLY BESZÉDE"

Előzetesen az apropó, tegnap volt az '56-os forradalom 65 éves évfordulója. Ebből az alkalomból megemlékezések voltak országszerte, én most csak a pillanatnyilag regnáló magyar miniszterelnök beszédéről szólnék. A valamilyen okból  "Békemenet"-nek  nevezett felvonulás résztvevői előtt mondta el, akit az egész érdekel itt meghallgathatja.

Vettem az erőt és fáradságot, végigkínoztam magam a beszéden. Van néhány hozzáfűznivalóm. Miután Orbán Viktor semmiféle nyilvános vitára nem áll ki, a parlamentben a kellemetlen kérdésekre nem válaszol, a média számára is csak olyan riporterek mikrofonjaiba szól bele akiket előtte betanítottak, hogy mit és hogy kérdezhet, így kénytelen vagyok magam értelmezni az elmondottakat, amikre amúgy az állítólag százezres tömeg hallhatóan nagy tetszéssel, többszöri közbetapsolással, tehát lelkes egyetértéssel reagált. 

"Emlékezzünk a 65 évvel ezelőtti napokra és a tizenöt évvel ezelőtti délutánra. Nem szokványos helyszín ez. Tizenöt évvel ezelőtt ezekben a percekben itt, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Tizenöt évvel ezelőtt az ifjúkommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak. Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, akinek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este. Az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a szabadság óriás betűi mögött sorakozó, elkeseredett emberek."

Hát szóval ez most nem a megemlékezés a forradalomról, hanem megemlékezés 15 évvel ezelőttről. ÁM LEGYEN! De akkor emlékezzünk meg arról is, hogy úgy kezdődött, hogy előtte egy hónappal ugyanazok akiket a szónok itt "becsapott és megalázott nemzet "-kén említ, tömegesen megtámadták, majd fosztogatták a TV székházat, felgyújtották az ott parkoló autókat, rátámadtak a rendőrökre, az itt említett időpontban meg ugyancsak gyújtogatva és rendőröket dobálva vonultak a Rákóczi úton az Astoriától a Blaha Lujza tér irányába. Magam is elképedve néztem a TV közvetítést, hogy a rendőrök viperával vernek egy idős asszonyt, majd a segítségére siető idős férfit, akik szemmel láthatóan nem voltak sem randalírozók, sem garázdák, de hát a rendőrök egy rendszerben sem voltak híresek az adekvát és kreatív intézkedéseikről. Ezt így torzítani népbutítás. A   "trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom"- ról meg az elmúlt  11 év kormányzása, a visszamenőleges törvénykezés, a fékek és ellensúlyok lebontása, a kiherélt demokrácia jut eszembe, ezek szerint csak nekem, az ott megjelent 100000-nek meg nem. 

"Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát, és szembesít: vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó, és ki a rossz, ki áll a történelem jó, és ki a rossz oldalán."

Milyen igaz! Mintha csak magam mondtam volna. EZÉRT kell ezt a beteg embert jövőre kirúgni és ezért üdvözlendő, hogy a demagóg demokráciagyilkos elfoglalja helyét a börtönben, a Haza meg visszafordulva a Belaruszia felé vezető úton Európában.

Ezután szó esik mindenféléről, köztünk bolyongó fantomról (még véletlenül se mondva ki Gyurcsány nevét, így is elégszer előjön lázas álmaiban), sokat kommunistázva (mintha nem a KISZ-es bőrét levetve indult volna el liberálisnak) és egyéb hangulathergelő elemekkel vegyítve, de hát ha a parlamenti demokrácia velejárói, hogy más pártok és elvek is léteznek akkor ezt egy politikusnak el kellene viselni tudni, ha meg bűncselekmények történtek akkor egy olyan királynak akinek a zsebében van az ügyészség, alkotmánybíróság képesnek kellene lenni büntetni. De ezek szerint bűncselekmény nem történt, lehet tovább haladni, nem tetszett mondani eddig semmit.

"Talpra állítottuk Magyarországot. Egymillió új munkahelyet hoztunk létre." Konkrétan hazugság. Gyurcsányt a saját hülyeségén kívül a 2008-as pénzügyi világválság vitte térdre,  a gazdaságot meg Bajnai Gordon hozta rendbe Oszkó Péter pénzügyminiszter szakértői közreműködésével nagyjából politikamentesen, kizárólag a helyzet diktálta megszorítások és szükségintézkedések segítségével és ezt annakidején első felindulásban Orbán Viktor is elismerte. Amikor átvette a kormányzást az ország "talpon volt" és neki csak az volt a dolga, hogy a nemzetközi felívelés közben ne szálljon le a hullámról. Az egymillió munkahely meg úgy jött létre, hogy a fele a külföldön dolgozó magyar, a másik fele meg közmunkás. Akiknek a bére viszont nem számít bele az átlagbérbe mert akkor nem mutatna olyan jól a statisztika. Ja és az is foglalkoztatottnak számít aki egy hónapban csak egy napot dolgozott. 

"Lerúgtuk magunkról a devizahiteleket"  Folytathatná, ha az igazságot akarná mondani, hogy "és felvettünk helyette kedvezőtlenebb kamattal másikakat, hogy ne kelljen az IMF-nek elszámolni vele hogy elloptuk"

"letörtük az adókat," Hazugság, egy adó az SZJA volt ami csökkent, de helyette több mint 50 olyan adó lett ami addig nem volt, tehát összességében az adóterhek nőttek.

"és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. "  Nos időközben eltel 11 év, ami alatt a forint a felét éri, tehát a vásárlóérték akkor már csak a fele, valamint az átlag úgy jön ki, hogy benne van a sok NER lovag fizetése is, aki a gyárban kapdossa a kapszlit csak alulról néz az átlagbérre, még mindig nem tetszett mondani semmit ami igaz.

"A tizenharmadik havi nyugdíjakat visszaépítjük" . Állítólg 11 éve Európa motorja és példaképe vagyunk a szárnyaló gazdaságunkkal. Akkor mért csak MOST, és mért csak négy év alatt? Mert a nyuggereket kábítani kell?

"Van saját magyar világunk és magyar életünk, van alkotmányunk, amely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit ’56-ban és 2006-ban tettek velünk."  Hát ja.... a közmédia csakis kormánypropagandát nyom, az alkotmány helyett meg alaptörvény van amit többször módosítanak, mint ahányszor az ember gatyát vált. Szóval se stabil demokrácia, se stabil jogállam. EZ a "magyar világ" Orbán szerint. De megtapsolták, szóval azoknak akik ott voltak tetszett. 

"Átléptünk a nemzetrészeket elválasztó határokon, és újra egyesítettük a magyarokat. "  Lefordítom. Megvásároltuk a határon túliak szavazatait, egyszerűen levélben szavazhatnak még akkor is ha már meghaltak, a családtagjaik megtehetik helyettük, miközben azokat a magyarokat akik elhagyták az országot, miközben a külföldi munkájukat a magyar statisztikába beszámítjuk, a szavazást számukra megnehezítettük, hogy nehogy eszükbe jusson ellenünk szavazni. Ezután a szokásos Európa és LMBTQ gyalázás jön, szeretik a hívei, ahogy Putyint és a kommunista Kínát is. Ugorgyunk!

"És azt se felejtsük, akárki volt is az ellenfél, akárkivel is kellett szembefordulnunk, a baloldal mindig a hátunkba került, és ott ártott, ahol csak tudott. Mindenki láthatja, megint szervezkednek és fenekednek, szórják a békétlenség, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait. Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, akkor nem fogjuk felismerni. De mi rögtön felismerjük: tudjuk róla, hogy farkas. Azt is tudjuk, hogy a farkas meg fogja enni a nagymamát, sőt már meg is ette, ezért tűnt el az „összefogás” bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált, és higgyék el, van ott még hely az újabb és újabb percemberkék számára. Írva van: Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok. Gyümölcseiről ismeritek meg őket. A jó fa jó gyümölcsöket, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöket terem. Valóban, a baloldal fáján csak baloldali politika nőhet. Csak egy baloldal van, akárhányféleképpen is maszkírozzák magukat. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják, és csődöt hagynak hátra. Akik tizenöt évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek."

Cimkézés, csúsztatás, hamis tényállítás, a hit valósággá transzformálása, ijesztgetés és képes beszéd. Azt, hogy 10 év után eljutott odáig a bénázó, szerencsétlen, egymással is hadilábon álló ellenzék, hogy összefognak ellened, az PONT annak az eredménye, hogy nem hagytál számukra más utat amikor egyfordulóssá tetted a mamelukjaid segítségével kasztrált alkotmánnyal a választást. Ennyi. Köszönd isteni szerencsédnek, hogy erre ilyen hosszú idő alatt jöttek rá, ha csak 4 év előtt megtették volna már kevesebbet lophattál volna egy évnyi nemzeti jövedelemmel. Senki nem lövetett az "emberek" közé 15 ével ezelőtt, a gumilövedéket (amivel nem lehet célzott lövést leadni, tehát "szemet kilövetni" sem) a gyújtogató csőcselék ellen alkalmazták, EZ elfogadott dolog, akár a könnygáz. Ami meg ezen túl történt az rendőri túlkapás, köze nincs semmilyen politikai iránymutatáshoz.

"És valahol a „Nagy Víz” túlsó partján készülődik már Gyuri bácsi is. " Nem szép dolog a jótevőd kezébe így beleharapni kutya!  Amúgy mire készülne egy 91 éves ember akinek már a pisálás is kihívás? Szégyen, hogy annyi történelmi ellenség, török, tatár, német, ruszki után egy szegény öreg zsidó filantróp, aki a saját vagyonából költött milliárdokat volt hazája felemelésére maradt ellenségnek, akire rá lehet kenni az összes hülyeségünk méltó negatív következményeit.

"Most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk." Ja neked meg a teljes KESMA megfejelve a köz(SIC)médiával. Még mindig te vagy a Góliát mindenki más akit csak "moslékkoalíciónak " aposztrofál a házmestered meg a Fb-al Dávidkodik. Ezután hosszas hangulatfestő geil duma jön, akár tetszhet is annak akit nem befolyásol, hogy egy hazug szemfényvesztő szájából hangzik el, "szemedbe küldi a fényt, így lesz a fejben sötét". A vége különösen szép, "Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője. Nekünk Magyarország az első, ezért a mi kormányzásunkkal még azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaznak."  Ez is egy vélemény. Az enyém meg az, hogy Orbán Viktor hazaáruló, rabló és tömeggyilkos és aki rászavaz az a cinkosa.

"Tudom, sokan vannak, akik nem veszik komolyan az ellenfeleinket. Sokan gondolják, 2006-ért már elégtételt vettünk, sorban aratjuk választási győzelmeinket, jól halad az ország szekere, nincs hát mitől tartanunk. És valóban: amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához. " Mint amikor valaki megy a sötét erdőben és azt hajtogatja, "nem félek, nem félek" . Nagyonis komoly a veszély és te ezt pontosan tudod Viktor! Ezért igyekszel a választásokon túl nyúló időre is kilopni a kasszából amit csak lehet, csilliárdokkal még jobban eladósítva az országot, a jövőt lopva el a jelen és a múlt után, bebetonozva a pozícióikba a vazallusaidat az uralkodásod utáni időre is. A "baloldal ( ami egy cseppet sem az, bár baloldalibb mint amilyen jobboldali te vagy, sötét maffiózó) az egyetlen dolgot teszi amit hagytál neki tenni, összefog ellened. És fogadok TE ott a kolostori magányodban cseppet sem élvezed a showt.

"Öles betűkkel hirdették a plakátokon, hogy legyőznek bennünket, aztán a karácsonyt se érték meg. Rendeztek maguknak egy választást, de még azt a választást se tudták megnyerni, amin csak ők indultak." Ez olyan mint amikor az óvodások a nyelvüket öltögetik egymásra.  Meg is tapsolták, meg kikacagták sokan, de hát ez egy olyan szellemi színvonalú közönség aki erre vevő. A paraszt a zsiráfra is azt mondja "ilyen állat aztán tényleg nincs is", ti meg amikor látszik a demokrácia csak néztek ki a fejetekből. Az meg, hogy nem az nyert akit megjósoltatok, hogy ez egy lejátszott meccs, hogy a lapok le vannak osztva, titeket ejtett pofára a legjobban. Nos ti így szálltok le a bicikliről. Az Öles betűkkel hirdették a plakátokon meg a te műfajod és mi fizetjük.  Óvodás tempó, ki sz@rt a függöny mögé, mindig a másik ugye. 10 éve nincs buszmegálló ahol ne te plakátolánál valakit akit épp utáni kell.

"Azon versenyeznek, melyikük lehet majd Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Ki lehet az, aki az ő kegyelmükből uralkodik majd a magyarok felett, ki lehet az új budai pasa, az új helytartótanácsi elnök vagy az új pártfőtitkár. " Ez a legszebb. Mint cseppben a tenger látszik benne az egykori "fiatal demokrata" demokráciafelfogása. Ezek szerint ő most az "uralkodó a magyarok felett", ő a budai pasa (még ha kolostorban is lakik) , meg még a helytatrótanácsi elnök is, meg a pártfőtitkár. Nem a nemzet szolgája, nem a közjó biztosítója, hanem uralkodó. És kinek a kegyéből ( a 2,8 millió félkegyelműn kívül aki rászavazott)? Kiét is keresi? Putyinét, aki szinte hazajár ide? A kínai elvtársaiét?  Kit hív be a nemzete ellen, tán barátja Erdogan törökjeit? Tőle még ez is kitelik. Na ezért kell helyette mást választanunk jövőre.

És végül. "Valóban néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ilyen sokan összegyűlnünk, de az okos ember nem ringatja magát illúziókba. Bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése. Nem ez számít. Ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje. Ami erős, ami az igazi kihívás, sőt fenyegetés, az a nemzetközi hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll. Ez olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le, és együtt szoríthat ki az országból. Időben szólunk: aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga. Hiába volt az ellenség hatalmas, mi nem futottunk el, és most sem fogunk meghátrálni, mert tudjuk, hogy együtt fogjuk végigcsinálni. " Aha. Szóval a "tudjukkik" . 

Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.

Nem mondták neki, hogy József Attila proletárköltő már nem trendi? Hogy szinte kommunista?  Persze ha kínai, vagy orosz az a pénzkölcsön, az a politikai befolyás  az a hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll akkor jöhet. Az igazság az Viktor, hogy be vagy sz@rva. Elqrtad. Nem kicsit, NAGYON. Egy ország vetette beléd a bizalmát és valóban örökké uralkodhattál volna egy ilyen birka nép felett, ha nem vagy ennyire mohó. Ha nem kell minden ami csak van, csak neked, csak a családodnak, csak a cselédeidnek. Ha hagyod a szakértelmet a gazdaságban működni. Ha nem vagy menthetetlenül bolsevik. Ha megpróbálsz valóban jobboldali, valóban konzervatív, valóban nemzeti politikát vinni. Így viszont mostanra ez a szánalmas agyatlan tapsoló horda maradt neked aminek a felét így is pénzért kellett toboroznod, egy részét külföldről. Arról az állításról meg, hogy "...Időben szólunk: aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga. Hiába volt az ellenség hatalmas, mi nem futottunk el, és most sem fogunk meghátrálni," csak annyit, hogy  itt utoljára csatát talán Mátyás király nyert, az igazság az, hogy aki csak akart mind szarrá vert minket szánalmas széthúzó hülyéket, szóval a mi győzelmeink is olyanok mint a rendszered, UNORTODOX, mi így szállunk le a bicikliről.  UFF.

  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr5716733846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kenny Wells 2021.10.26. 21:19:51

a hanyatló nyugati libernyák hadaknak és globalista háttérhatalmaknak, most azért keményen oda lett fenyegetve. nem lennék a helyükben, Pelikán.
süti beállítások módosítása