Főleg zsörtölődni fogok, pozitív csak a végén lesz. Tegnap vacsora közben nézem a Viasat Explore csatornát. A műsor eredeti címe "Scrap Kings", a magyar változata " A hulladék királyai". A "scrap"-nek,  van egy olyan jelentése is, hogy újrahasznosítható hulladék, szóval azt hittem itt valami környezetvédő módon bontanak majd szét dolgokat, ahogy én szoktam, hogy csak az megy a kukába ami TÉNYLEG nem lehet már semmire felhasználni. EHELYETT?? Azzal kezdi, hogy valahol Angliában van egy "csúnya öreg ház" ( kiderül, hogy 30 éves) téglából, fagerendákból. Mert egy szép új modernet fognak helyette építeni.  Amúgy szerintem nem csúnya, de hát gustibus nen est disputandum. Piros téglákból épült, a látszó faszerkezet meg szép fehérre van festve, ráadásul a festés hibátlan, az egész egy jólápolt ház külsejét mutatja. Gondolná a magamfajta, szépen kibontják a használható gerendákat (én a balatoni házam teljes faszerkezetét tetőt, a földszintet az emelettől elválasztó gerendafödémet egy 100 éves bontott ház faanyagából építettem), aztán kitermelik a szép piros téglákat, mert abból még remek dolgot ehet építeni. EGY FRÁSZT! Egy barom nagy lánctalpas nekiáll a harapó markolójával letépni a tetőt, széttúrni a  falakat és az egész megy a sitteskonténerbe. 

A következő epizód még szomorúbb. Két idióta elindul a bontó telep felé egy kétkieles, olyan 9 m körüli vitorlással. Az egészet, kihasználva hogy megáll a "saját lábán" felpakolják egy autószállító utánfutóra, nagyjából megkötve spaniferekkel. Ha én angol rendőr lennék és meglátnék egy ilyen vontatást az autóúton, bilincsben vinném el a sofőrt. Meg is kellett állniuk, mert elkezdett az egész billegni a tréleren. Na úgy-ahogy megpántolták még egy hevederrel és eljutottak a bontóig. Ahol megintcsak várta őket a harapógép amivel az előző házat is bontották. Megjegyzem ránézésre egy egészen jó állapotú, sérülésmentes hajócska volt, mégcsak kagyló, alga se volt a fenekén, a fedélzeti korlátokra rákötözve az árboc, ahogy azt téli tároláskor el szokták rakni kiemelés után, szóval egy kis takarítás után akár vízre is mehetett volna megkezdeni a szezont. A barom szakember meg aki ott trónol a fotelban a markoló kezelőfülkéjében, ahogy volt nekiesett a markolóval. Qrvára csodálkoztak, hogy az árbocot nem tudta levenni róla, mert az ugye rá volt kötve a korlátokra, máskülönben már az odaúton elhagyták volna. Rángatta cibálta, tört szakadt minden, mire leszaggatta darabokban. Közben említést tettek róla, hogy az megy az alumínium hulladékok közé, de az, hogy egészben felhasználni, hogy a korlátokat leszerelni, a fedélzeti szerelvényeket lebontani stb. AZ fel se merült. Végülis szétharapdálta az egész hajót és mindenféle szelektálás nélkül bepüfölte egy szemétkonténerbe. Brávó! Szóval ezek a Scrap Kingek (milyen lehet a nemking?), erre élveznek a britek....kezdem érteni a Brexitet.

Muszáj volt ismét nekiállni kötözni a burjánzó paradicsomültetvényt. ( alighanem túlságosan hagytam őket burjánzani, jövőre rendszabályozottabb lesz a termelés,

de azért a végeredmény már alakul)

Egészen biztos, hogy ezek a szúnyogok teljesen másfajta szúnyogok mint amik pár évvel ezelőtt voltak. A jól öntözött növények közt laknak és falkában marnak. Kötözéskor mindkét kezem foglalt, agyoncsapkodni is csak módjával tudom őket, véresre csíptek az alatt a több mint egy óra alatt amíg az ültetvénnyel bíbelődtem. Pedig megpróbáltam még a citromfüves bedörzsölést is ellenük, nem használt ( lehet a szúnyogokat kell bedörzsölni). Viszont a hajóra ami a parthoz kikötve áll már nem jönnek ki (hálistennek). Pedig korábban a hajón is állandó küzdelem volt a szúnyogokkal, idén elő se kellett vennem a konnektorba dugható elpárologtatós szúnyogirtót, ami korábban az egyetlen, valóban működő védelem volt ellenük. Nemhogy a hajóban, de már a stégen sincsenek. VALAMI megváltozott az tuti.

Délelőtt füvet nyírunk, kertben, parton, J locsolt is. Egyszercsak megjelent a kapu tetején Zeb a dolmányos varjú.

Már nem marad meg otthon, becserkészi a környéket. És megismeri az embert. Szerencsére úgy tűnik idegenekkel bizalmatlan, de J-t aki napokon át etette, örökre a szívébe zárta. De engem is ismer, aki ritkábban adtam neki enni, hagyja magát simogatni. MINDEN érdekli, most odaát voltam náluk, Z csaptelepet, leeresztőszelepet cserél a kiszerelt fürdőszobai mosdókagylón, ott sertepertél a keze alatt, alig lehet tőle dolgozni. Ha meglát valami apró alkatrészt, már viszi is elrejteni, mindent kipróbál, hogy mit lehet vele kezdeni. A varjú, mint az összes hollóféle énekesmadár (na jó az ember nem gondolná a károgásról, hogy éneklés, de hát az) intelligenciája vetekszik a főemlősökével. Nem tudok betelni a megfigyelésével. Pillanatra meg nem pihen, minden felkelti az érdeklődését.  A szomszéd házat felújítják, tegnapelőtt hosszasan tanulmányozta, rendezgette a sitteskupacot, meggyőződésem, hogy bármit meglát, azon töri a fejét, hogy "ezt vajon mire tudnám használni?"

"Ha már itt vagyok körülnézek nálatok."

"Ááá, szóval itt vagy nem akarsz enni adni?" Ezt persze varjúul mondja, hangosan károgva, csőrét tátogatva.

 Hát lehet így locsolni?

"Lerágom az ujjad, ha nem adsz enni!"

Úgy, hogy J lerakta a slaugot, átballagott hozzájuk és megetette a követelődző jószágot. Aki aztán visszakísérte és a továbbiakban immáron jóllakva, a szilvafáról nézte figyelmesen mit matatunk a kertben.