Ember tervez... Ugye azt terveztem, hogy mostmár aztán nekiállok a gazolásnak. Ehhez képest másnap mentünk volna piacra a lányommal, induláskor besz@rt a villany csónakmotor. Piacra mégcsak lehet biciklivel is meni, de a túlpartra a HÉV végállomáshoz már bajos, szóval neki kellett állni szerelni. Ezúttal az egyik szénkefe repedt ketté. Persze ugyanilyet még véletlenül se lehet kapni, nagyobból kellett megmunkálni méretre. Balra amilyen volt jobbra amilyen lett.
Amire összeszereltem beindult az eső. Esett négy napig. Aztán jön J, hogy már nem mer ráülni a biciklijére, mert fél, hogy szétesik alatta. Persze ez csak olyan nőies túlzás, de kétségtelen, hogy kotyogott a hátsó kerék, utána kellett húzni a kónusznak. Akkor már szétszedtem a tengelyt és újrazsíroztam. Sajnos nyolcas van a kerékben, el kell vinni szerelőhöz, mert ehhez kivételesen nem értek, sose csináltam ilyet. De azért a szünetekben irtom a futónövényeket. Valamelyest finomodott a technikám és sokat segített, hogy a több napos eső meglazította a talajt, könnyebben jönnek ki a gyökerek. Olyan 2-3 m2-el vagyok képes végezni egy óra alatt, de ezt nem lehet ezzel a tempóval órákig csinálni, mert nem bírom erővel. Szóval vagy lassítok több pihenőt beiktatva, vagy csak ennyit fogok vele foglalkozni naponta, úgyis mindig van valami egyéb fontos dolog, ma pl. a vezetékes telefont kellett javítanom. Abban bízom, hogy ezel a munkával is meg fog történni az, ami rendszeresen előfordul mással is, hogy ami elsőre nehéz és lassú, az a fogások, a technika, a leleményesebb szerszámhasználat, a rutin alakulásával egyre könnyebbé és gyorsabbá válik. Máris tanultam. Megfigyeltem, hogy a legnehezebbel kezdtem, azzal a hellyel ahova a legtöbbet süt a nap. Ez nemcsak azért volt rossz, mert napon dolgozni hőségben nehezebb, hanem ahol sok napot kap a futónövény ott több gyökeret ereszt. Komolyan. Mintha megállna, hogy " na itt remek helyem van, itt gyökeret verek". Ahol meg árnyékos a terület ott igyekszik átszaladni, sokkal kevesebb és gyérebb a gyökérzet. Valószínűleg ez is belejátszik abba, hogy javult a teljesítményem. Aztán nem arról kell kezdeni az irtást amerre futnak a borostyánok, hanem ahonnan indultak. Ugye a növény úgy működik, hogy egy tőből fakad aztán ahogy kúszik, folyamatosan gyökereket ereszt. A gyökerek a hajtások legvégén a leggyengébbek, de ez azzal jár, hogy ha az ember ott kezdi felszaggatni akkor hamar elszakad, kevés gyökeret feltépve, lehet újra kikapálni, csákányozni és tépni. De ha a "starthelyéről" kezdem, akkor elsőre nehéz kihúzni a földből, kell a csákány, viszont egyrészt mivel erősebb a szár, kevésbé szakad el, hozza a gyökeret is, másrészt többnyire az egész növény feltéphető egyre csökkenő erővel ahogy az egyre csenevészebb gyökerek tartják a talajban. Na ilyeneket tanul ez ember az amúgy végtelenül unalmas és fárasztó meló során. Miután ez a munka nem nagyon veszi igénybe a szürkeállományt, mindenféléken agyalok közben. Eszembe jut, hogy olyan ez mint egy időutazás, évszázadokat megyek vissza, amikor még minden földmunkát jobbára kézi erővel csináltak. Eszembe jutnak a mediterrán tájak ahol a sziklás domboldalakra a teraszos műveléshez kézben, meg szamárháton hordták fel batyukban a termőföldet, hogy megteremjenek az olajfák, melyeknek sovány termése a halászattal kiegészítve adta az ínséges megélhetést azoknak a dalmátoknak, görögöknek, akik nem adták kalózkodásra a fejüket. Mára a helyzetük sokat javult, a teraszokon kiszáradnak az olajfák és átadják helyüket a nyaralóépületeknek, a kalózkodás meg a parton folyik, nem is kell hozzá sokat erőlködni, a turisták ott lobogtatják a bankóikat a kezükben, csak el kell tőlük venni valami felsrófolt árú helyi szolgáltatás fejében. Hát ennyit a gyökerekről.
