Történelmi esemény volt ma déltájt amikor UTOLJÁRA fektettem ki azt az átok 25m-es hosszabbítót a ház és a kerti szerszámos-kamra közt, hogy villanyt vigyek a forrasztópákának, amivel összeforrasztottam a kábelereket. Mostantól van villany a kamrában. 
A kép alján lévő dobozban vannak a forrasztott kötések. Sokat emlegetik tűzesetek kapcsán, hogy "a tüzet alighanem rövidzárlat okozta". Meggyőződésem hogy ez az esetek többségében nem igaz. Rövidzárlat hatására valamilyen védelem mindig leold, ha máshol nem a "villanyóránál" (helytelen szóhasználat, igazából úgy hívják "fogyasztásmérő"). Egy zárlat okozta szikra meg a legritkább esetben okoz tüzet. Ellenben egy hibás kötés, egy nagy átmeneti ellenállás okozta melegedés, képes felizzítani a környezetét és különösen faszerkezeteken, tehát jellemzően padlásokon, ilyesfajta sufnikban mint az enyém könnyen okoz tüzet. Ezért én még a sorozatkapcsokban se bízok (régi nevén "csoki", mert akkoriban még barna bakelit volt a szigetelőanyaguk, mellékesen jobbak voltak mint a mai hőre lágyuló PVC anyagok, jobban bírták a hőt, lévén a bakelit tudomásom szerint az egyetlen hőre keményedő műanyag), ami elismerem túlzás, de én amit csak lehet forrasztok. A forrasztás úgy mínusz 30 ° C-ig biztos kötést ad. Ráadásul mindig rakok a műanyag doboz, vagy egyéb szerelvény alá éghetetlen alátétet, aminek amióta maradt egy rakás dirib-darab 0,5-ös vaslemezem a háztető-fedésből, bőviben vagyok. "Régenmindenjobbvót", itt tényleg van benne valami, régen ónozott vaslemezből készültek a kátrányos papírral bélelt "igazi" Bergmann csövek és dobozok, ha azokban izzott fel valami, ritkábban adta át a hőt a gyulladási hőmérsékletig a környezetnek és a füstölgő büdös kátránypapír gyakrabban felkeltette a gyanút valakiben. Valahogy úgy mint az "amperszag", ami szintén kiment a divatból a modern különféle uretán szigetelőanyagokkal. De hát én csak nosztalgiázok.
Ha már itt tartok az M/S Újpesttel kikötőben álltunk úgy 1975 táján, a bőbeszédű Mártha kápó (tengerészül van mondva, gépüzemvezetőt jelent, szóval a gépszemélyzet felettesét) szokása szerint maga köré gyűjtötte a tisztjeit a tiszti szalonban és szóval tartotta őket (személyes sértésnek vette ha valaki hiányzott), amikor is elsápadva jön be az ügyeletes "aszi" (gépápoló vagy másnéven gépasszisztens)..."valami amperszag van a gépházban". Ilyenkor persze ki rohan, ugye az "elek" ( azaz az elektrikus), szóval én. Hüm.... ez tutira nem "amperszag"ez valami rohadtul más. Akkor már többen szimatolunk, kiderült az egyik "jendró" ( Jendrassik segédgép , azaz egy Diesel motor ami generátort hajt, ami a hajót villannyal ellátja) hűtővize állt le valamiért és hát ugye hűtés nélkül egy belsőégésű motor az álmoskönyv szerint nem a legjobb dolog. De becsületére legyen mondva az öreg gépnek, meg se kottyant neki a dolog, miután a hiba kijavíttatott, gond nélkül dolgozott tovább. Ennyit a bajmegelőzés során a szaglás fontos szerepéről és a szerszámos-kamrákról.
A kamrába menő földkábel látja el a korábban említett hátsó kapufélfára szerelt villanypásztor elektronikát is, itt megy be, illetve tovább a kábel a kapuhoz.
A villany a tornácról indul, ehhez elvágtam és megdobozoltam a földkábelt ami a hajóra megy a Dunapartra,
ott van a kötés a kukázott klasszikus muzeális ACIDAX bakelit dobozban és itt is megszűnt a "hosszabbítózás", az ott heverő "T" dugó is elvesztette jelentőségét, a munkaasztalhoz került egy sávkonnektor sor, van hova bedugni az asztali köszörűt állványos fúrógépet és épp ami még kell. Szóval jelentős a fejlődés villanyilag.
