Tönkrement a jég. Egészen pontosan áll rajta a víz, egész éjjel esett az ónos eső. Korcsolyázni csak az utcán korcsolya nélkül, járkálni kész életveszély. J tegnap a szokásos pesti túrán volt szülőpátyolgatás ügyben, az esti busszal jött haza. A busz eleve lépésben tudott csak jönni olyan volt az út, aztán haza a megállótól még van majd 1,5 km gyalog. Ezt szegény majd egy órát tartott amíg megtette, de amikor le kellett jönnie az aszfaltozott útról a murvásra az már nem működött. Amikor balra kanyarodandó felért az az út közepére a bogárhát tetejére jobb oldaláról, ahol addig a kerítéseken végigtapogatódzva jött végig, egyszerűen leszánkázott a bal oldalra, ott megkapaszkodott a villanyoszlopba és se té se tova, ott már nincs kerítés. Felhívott, hogy mi legyen, beöltöztem és felhúztam egy zoknit a bakancsom orrára, azzal kimentem elé és egymásba karolva hazatipegtünk. Olyan izomláza lett a svédtornától, hogy ma egész délelőtt csak jajgatott. Én se úsztam meg a csúszós időt, ma ebéd utáni alvásból J ébresztett, hogy baj van, barátaink két autója összecsúszott, összeakadtak, menjünk segíteni. Na gyorsan öltöztem és magamhoz vettem egy duplacsigasoros kötelet, de kicsit még a félbeszakított álomból kótyagosan túl bátran lépkedem, mindkét lábam kicsúszott előre a kulékaviccsal ( szóval apró hepehupák vizes jéggel borítva) ledöngölt utcán és hanyatt estem. Aránylag jól tompítottam reflexből, de a fejem a jellegzetes ostorcsapással nagyot koppant a fagyott kavicsokon, akkorát, hogy mindenki megijedt, még én is. Chichester könyvéből tanultam, hogy ha az ember elesik, leesik valahonnan, nem szabad gyorsan felkelni, hanem én csak úgy hívom, előbb "össze kell rakja " magát, még akkor is, ha a körbenállók nagy igyekezetükben azonnal talpra akarják rángatni. Szóval kicsit feküdtem annak ellenére, hogy tócsa volt alattam (nem én csináltam) és a fejem is sajgott, aztán feltápászkodtam J segítségével. És semmi bajom nem lett, ez kb két órája volt, a koponyám bal hátsó részén, ahogy esés közben reflexből alighanem kifordultam lett egy púp, de még csak nem is fáj, hacsak nem nyomkodom. Ja, mire odaértünk nélkülünk is sikerült szétakasztani az autókat, szóval csak elesni keltem ki az ágyból.
Szerda.
2017.02.01. 18:08 :: A Tengerész
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.