Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.
  • KAMA3: Én bevallom őszintén, hogy erre az időre (félig szándékosan) felfüggesztettem a blogod olvasását, ... (2024.03.01. 09:56) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Ha nem írok ne válaszolj!: Már lezártam. Majd építek egy ferde rampát amin feltolom a talicskát. ... (2024.03.01. 00:31) Szerda.
  • A Tengerész: @Paduc: Rémlik.... (2024.02.25. 02:14) Szombat.
  • A Tengerész: @akiga: Igen tudok róla. (2024.02.23. 08:39) Szerda.

Linkblog

Péntek.

2016.12.23. 23:09 :: A Tengerész

Azt, hogy építek e egy 4 m-es katamaránt, még nem döntöttem el. De hogy tervezek egyet az biztos. Namármost haladni kell(ene) a korral, elszállt az idő a papíron tervezés felett. Nagyon szeretek skicceket készíteni, de a hajó tervezés elég bonyolult dolog, egy hajótest kiszerkesztése, a test vonalrajza, a vízvonal és bordametszetek szabályos alakja még egy meglévő hajóra se könnyű, hát még amikor folyamatosan számolni kell a trimmet és mindannyiszor változtatni, ahányszor nem az jön ki aminek kell. Amikor Amapolát terveztem, valamikor 2004-ben, még  elérhetetlen volt számomra egy hajótervező szoftver, sokat kellett dolgoznom rajta zsebszámológéppel és exelbe írt algoritmusokkal és az, hogy a hajó evenkeelen úszott amikor vízre került nemcsak az alapos munkámnak, de alighanem a szerencsémnek is köszönhető, azokat a tényezőket amiket a képletekbe becslés alapján lehetett csak behelyettesíteni, szerencsésen saccoltam meg. Mondjuk a szerencsével mindig jól álltam, de erre nem lehet azért állandóan építeni. Szóval elkezdtem vágyni egy hajótervező programra. Abraxas olvtárs sokat segített annakidején amikor a Mákvirág tervét csináltam, az ő számítógépes programja alapján szabtam ki a palánkokat, most is tőle kértem tanácsot. Ő a " Delft Ship" nevű, a netről ingyen letölthető programot javasolta. Igenám, de nem fut a gépemen, mert a grafika legalább Open GL 3.0-t követel, az enyémen meg csak 1.1 van. Persze elsőre azt se tudtam eszik vagy isszák, de ugye amióta van Internet azóta ha az ember kitartó okosodhat. Abraxas is segített, szóval kiókumláltam a gépem némi kibontása után, hogy egy ilyen kártya  http://compker.hu/termek/34269 bedugható az alaplapba, mert pont olyan dugóhely van rajta kiképezve. Meg is rendeltem, de a nagy karácsonyi tumultus miatt csak az ünnep után tudta volna a futár kihozni, viszont annyira felizgattam magam vele, hogy inkább elmentem érte ma Pestre a boltba. Így egyrészt megleptem vele magam karácsonyra, másrészt elbíbelődhetek vele az ünnepek alatt. Amit még nem tudok, a régi videokártyát a leírás szerint ki kell szedni a gépből, a bajom csak az, hogy nincs benne ilyen, az alaplapra van applikálva a régi grafikus hardver. Majd elkezdem googlezni is, de  ha valaki tudja hogy kell inaktiválni írja meglegyen szíves! Na szóval utaztam Pestre, meg Pesten. Most le fogok írni valamit, ami már hónapok óta habzik bennem (fékezett habzású gondolatok), de nem tudtam rászánni magam a megfogalmazásra, de ha most nem írom le Karácsonyra, akkor sose fogom. A legutolsó apropó a mai metróélményem.

Ülök az M3-as (tudjátok a kigyulladós fajta) metrón, velem szemben fiatal, jóképű férfi és csinos lány. A fiú haja 3 mm-re nyírva, amolyan börtönfrizura, szakálla is hasonló, ami feltűnik, hogy ellentétben mindenki mással, akinek az arca felett valamiféle "V" vagy "M" alakban kezdődik a haj, neki egyenesen indul, mintha egy láthatatlan vonalat húztak volna keresztben a homlokán, alatta semmi, felette minden átmenet nélkül indul a sörtefrizura, fene tudja miféle vérkeveredés, valami déli típus. A lány barna, hosszúhajú, állán gribedli ha lehet mondani ilyet, meghatározhatatlan eredet a kaukázusi vonalon. Egy biztos, ezek szerelmesek. csak egymást bűvölik, időnként összeér az ajkuk, nagyjából két megállón át búcsúzkodnak így, mert a fiú leszáll. Újabb fiú és lány száll fel. A lány csinoska szőke, hegyesorrú, szláv beütés, de a fiú, na az csúnya mint az ördög. Az orra olyan palacsinta mint a visszavonult profi bunyósoké, csak az övé gyárilag ilyen, mert a fülei vékonyak, szóval nem a ringben tatarozták ki az arcát ilyen rozogává, haja is fogyatkozóban, pedig innen van még a harmincon. De mit számít ez! Csak az számít ahogy  a lány ránéz, meg ahogy percenként mintegy véletlenül összeér az ajkuk (csak remélni tudom, hogy ha gyereket csinálnak és az lány lesz, nem az apjára fog hasonlítani). Ezek kérem úgy lángolnak, hogy félő, megint kigyullad a metró. Pedig mégcsak tavasz sincs, az emberek fázósan bújnak a gallérjuk mögé, magamat is beleértve, hja, hol vannak már azok az idők amikor más is lelkesített mint a hajószoftver? Mért írom le mindezeket? Mert ezek kérem itt ivarzanak és ereikben több tucat vérvonal keveredik és tovább fogják adni hálistennek remélhetően sikeres utódoknak és a kutyát nem fogja érdekelni ha eljön egy értelmesebb kor, hogy kinek mik a felmenői és honnan származott ide. Hagyjuk egy kicsit ezt a vonalat lógva és járjuk körül a mát, kicsit másfelől, mit ahogy az előző blogbejegyzésben tettem. Rettenetes az acsarkodás az emberek közt. Minimum kétfelé szakadt az ország, bár ez a megállapítás helytelen, mert mindig is ketté volt szakadva, nem részletezném a történelmi hátteret aki nem hiszi olvassa el Börcsök Mária "Kettészakadt Magyarország " című könyvét én kötelező olvasmánnyá tenném a középiskolákban. Mindazonáltal volt a fiatalságom során legalább két-három évtized, szóval kb egy emberöltő, amikor ez a kettészakadtság ne volt ilyen szembeszökő. Mára szinte (vagy nem is szinte) gyilkos indulatok feszülnek az emberek közt. Emberek meg vannak róla győződve, hogy a "másikok" a patás ördög megtestesítői, úgy beszélnek állampolgár társaikról, mint aljas férgekről, elpusztítandó kártevőkről. Magam is hajlamos voltam elhinni, hogy ezeknek az embereknek tényleg torz a lelke. Gyakori  fellelhetőségük a különféle blogok kommentszekciója és ahol facebook névvel lehet beirkálni, visszakereshetők, már persze ha nem álnévvel álprofillal trollkodnak. Vettem a fáradságot és egynémely különösen ordas beszólónak kicsit megnéztem az oldalát. És meglepődve láttam, hogy amúgy egészen emberszerűek, sőt kifejezetten nemes gondolatokat, emelkedett hangulatú versikéket, boldog mosolygós családi képeket, vicces történeteket népszerűsítettek, szóval ezek jó emberek! Hát akkor honnan ez a gyilkos düh bennük ez a vadállati hév amivel minden józan észt mellőzve gyalázkodnak, fenekednek?  Itt van egy derék nagypapa, a kisunokájával fényképezte magát a facebookra , úgy hívják Aladár Molnár

https://www.facebook.com/profile.php?id=100011117082409  A szép kert amivel bemutatkozik nyilván a becsületes szorgos munkája eredménye, a kutyát is szereti és a barátai is milyen szép mosolygós joviális emberek, itt mindenki a nemzet oszlopa. Nos idézem amit jegyzett a kamionos terrorista lelövése kapcsán:

"Csak egy lövést kapott? Semmi brutálist nem látok a képen. A brutáis helyszín az Berlinben volt, ahol ez a féreg a tömegbe hajtott. Ahol elkapták, fel kellett volna koncolni a rohadékot, aztán felakasztani egy lámpavasra, hagy gyönyörködjenek benne a liberális patkányok."
 
Szóval nemcsak a terrorista a baj, hanem a "liberális patkányok". Miért is? MERT NEKI AZT MONDTÁK hogy ők a bűnösök. Amióta ezt megmondták neki azóta ő átlát a szitán, nem tudják már félrevezetni a "tudjukkik" Ettől kezdve minden érv lepereg, mert az csak lipsi porhintés, csak  zsidó ármány (ne legyenek senkinek kétségei a hazafiúi hév 90 %-ban antiszemitizmus által fűtött), a Soros György a bűnös, a Viktor megmondta.
Vagy itt van ez a derék székely ember az Ugron András, Ugron Béla barátom erdélyi retyerutyája.

https://www.facebook.com/andras.ugron A nemzet megtestesítője, a haza védelmezője a föld sója. De nekibuzdulásában egy cseppet se zavarja miközben a Népszabadság beszántása kapcsán a liberálisokat hazugozza, hogy ha egy újság csődbe megy akkor nem az a tisztességes módja a szerkesztőség kirúgásának, hogy azt hazudják nekik, hogy csak elköltöznek, azért kell mindent összecsomagolni. Engem arra emlékeztet, amikor a zsidóknak azt mondták, hogy jól jegyezzék meg melyik fogasra akasztják a ruhájukat, hogy fürdés után gyorsan tudjanak odaérni a vacsorára. Aztán rájuk nyitották a gázt. Ezeknek az embereknek eszükbe nem jut, hogy liberálisnak lenni azt jelenti, hogy hinni a szabadságban. Hogy a liberális, aki én is vagyok, azt gondolja, hogy az ember felelős a cselekedeteiért, hogy mindent szabad ami másnak nem árt és semmit se szabad ami másnak árt. De amióta Torgyán József kimondta, hogy "liberális férgek rágják édes hazánk testét" azóta megvan a bűnbak minden bajunkért.  É meg azt mondom, hogy a legnagyobb hazaáruló, aki a hatalmát az ősi, oszd meg és uralkodj elvre alapozza. Nem akarok mismásolni, ez itt és most Orbán Viktor, amúgy a Liberális Internacionálé nemrég még alelnöke, a nemzet köpönyegforgatója  Magyarország keresztapája a törvényes maffiózó. Akinek sikerült mára teljesen és visszafordíthatatlanul egymás ellen ugrasztania, de főleg a vékony réteg gondolkodó ellen uszítva  az alapvetően jószándékú, de buta, vagy legalábbis gondolkodásra rest embereket, ezzel a saját gazdagodása, a kicsinyes nagyravágyása érdekében a Nemzetet évtizedekkel visszavetve a haladás útján és amilyen gyorsan változik a világ, ahogy a kiművelt emberfők fejvesztve menekülnek az országból, tán végérvényesen Európa perifériájára szorítania a Hazát. Pedig magyar itt mindenki, a vér menthetetlenül keveredik, ahogy a metrón elnézetem a fiatalokat, csak majd az ivadékaik is azon fogják egymást marni, hogy ki a nagyobb magyar, ha egyáltalán a Hazában élnek még  egyáltalán.

Jó lenne hinni benne, hogy a szeretet a végén győzni fog, hogy az emberek majd valahogy rájönnek, hogy a hőn áhított felemelkedés legfőbb akadálya az egymás gáncsolása. Hogy míg a mágnes attól "erős", hogy az elemi dipólusok mindegyike azonos irányba "húz" miközben a lágyvasban meg egymás erejét oltják ki a részecskék. Ilyen ez az ország is. Azért gyenge, mert egymást oltják ki a jószándékú energiák. Hinni nem tudok benne, csak leírtam. Nem fogok már ilyeneket írni, értelme nincs, farra hányt borsó, szándékom szerint ez volt az utolsó ilyen tárgyú naplóbejegyzésem, most is nehezen szántam rá magam, tán nem is minden olyan lett mit ahogy hónapok óta kavarog bennem, "ugorgyunk" ahogy Pósalaky úr mondá Nyilas Misinek, minden kedves olvasómnak Boldog Karácsonyt kívánok.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr1912070315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vombatus Ursinus 2016.12.23. 23:55:49

Neked is boldog karácsonyt Vili bácsi!

Oldalakat tudnék írni arról, hogy hogyan tudnak békés nagymamák, joviális öregurak teljesen kivetkőzni magukból. 4 évig moderáltam az Origo (azóta megszűnt) fórumán, hihetetlen dolgokat láttam ott. Nem fogod elhinni, de a belpolitika után a legveszélyesebb a Baba-mama szekció volt. A futballfanok a kismamákhoz képest szelíd elsőáldozók voltak. :)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2016.12.24. 10:07:44

@Vombatus Ursinus: Úgy tűnik mindenkiben benne lakik a vérnösző állat. A civilizációs máz ami elfedi, jótékonyan alkalmassá teszi az alanyt a társadalomban való szükséges együttműködésre. De amikor nem kell mellé tenni az arcát, amikor (ráadásul gyakorta váltogatott) álnéven, korábbi kommentárjait is rejtegetve ( a disqsnál rendszeres)acsarkodhat, kiszabadul belőle a rém. Aztán rájön, hogy amit tesz az divatos, elkezd rá büszke lenni, lám fentről is támogatják, kezdetben csak "a haza nem lehet ellenzékben", de aztán egyre világosabb, hogy az a vadállati ösztön amit eddig szégyellni rejtegetnivalónak hitt, az (pláne, hogy megszűnt a PC) éltető erő, a nemzet fennmaradása függ tőle, hogy végre megdögöljenek a "másikok" akikre neki megmondták, hogy ŐK a bűnösök.

Grigorij Sandorovics 2016.12.24. 10:22:51

Na a gepedben, startnal belepsz a BIOS-ba, es ott kapcsolsz at a beepitett videorol az ujra, amit beleteszel a SLOT-ba (nem neztem milyen).

teddybear01 2016.12.24. 10:30:59

Az alaplapi videokártyád deaktiválása az alaplap setupjában lehetséges, többnyire az integrált perifériákkal foglalkozó részben. Valahol ott kell aktiválni a külső videokártya foglalatát is, anélkül ugyanis nem látja az op. rendszer. Ha az alaplapi kártyát nem tiltod le általában azt fogja elsődleges videokártyának tekinteni az op. rendszer, mostanában ugyanis két monitoros üzemmódban is tudnak futni.
Régebben a két monitoros üzemmódot csak a jobb CAD és programozói rendszerek tudták használni, azok is csak megszorításokkal.

Ha letiltottad, a bedugott új kártyát csak alapvideó kártyának ismeri fel először, ezért mindenképp kell a megfelelő driver is hozzá. Mondjuk az újabb Windowsok ezt már több-kevesebb sikerrel megkeresik a neten, ha van és üzemel, de azért készülj fel, és a gyártó honlapjáról ajánlatos előre letölteni a megfelelő verziót.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2016.12.24. 10:48:59

@Grigorij Sandorovics: @teddybear01: Na ezeket még értelmeznem kell, mert nekem mint autodidakta géphasználónak a BIOS, SLOT, setup, stb még értelmezendők az aktualitásra. A kártyához van egy telepítő (jól mondom?) lemez, remélem az meg fogja helyettem csinálni az összes teendőt, mert a használati utasítás csak ara hívja fel a figyelmemet, hogy a régi grafikus egységet vonjam ki a működésből, a többit a "varázsló" elvégzi.

Grigorij Sandorovics 2016.12.24. 11:09:41

Akkor jon az egyszerubb varians.
Egy computeres szomszed egy konyakos kavera :))

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2016.12.24. 12:24:02

@Grigorij Sandorovics: Itt hálistennek nemnagyon vannak szomszédok, informatikus meg pláne nincs, de majd megküzdök vele, holnap nekilátok.

gabi999 2016.12.24. 13:54:56

Márpedig , nagyon ütős írás bátyám .
Jó is , igaz is , találó is .
Mit meg nem tudnánk tenni , ha nem lenne széthúzás ?
Hol lehetnénk már HA akkor , HA ...
A választ sejtjük, az okokat , nagyjából tudjuk .
Mi lesz veled szegény hazám ?

abraxas 2016.12.25. 08:59:37

Általános tapasztalatom, hogy ahol kevés volt a génkeveredés, ott ritka rondák a nők. Gondolom a férfiak is, csak azokat nem vizslattam. Ennek a népnek mindig is a befogadás volt az erőssége. Bizonyíték gyanánt itt vagyok én. Csak 3 generációt kell visszalépni, és minimum 4 nációt találunk a felmenőim között. Sváb, lengyel, tót, román és ki tudja mi még? Az ú.n."hungarikumok" túlnyomó részét "idegenek" hozták. Téli szalámi, Tokaji bor stb.
Karácsony kapcsán olvastam egy érdekes gondolatot: Ha a betlehemi jászol mellől eltakarítjuk az összes zsidót, arabot és menekültet, a végén csak barmok maradnak az istállóban.
süti beállítások módosítása