Tegnap osztálytalálkozón voltam. A minden évben szokásos őszi összejövetel a volt Trombitásban a volt Moszkva téren(most Il treno és Széll Kálmán). Sajnos eggyel megint kevesebben vagyunk Béki Feri ( eggyel utánam az osztálynévsorban) több éves betegeskedés után meghalt. Már hatan hiányoznak a technikumi osztályból "igazoltan". Azért vidám volt a hangulat, végülis nem az orrunkat lógatni jövünk össze minden évben. 11-en voltunk az egykori 33-as osztálylétszámból, páran nem járnak találkozókra egyáltalán, ők elszakadtak, tudjuk, hogy vannak, de nem tartják fontosnak megjelenni, mások külföldön, vidéken, messze élnek, ők csak néha jönnek és sajnos most is van olyan aki már alig tud mozdulni. A többség boldog, vagy kevésbé boldog nyugdíjas, de néhány elszánt matuzsálem még aktív dolgozó, nem képesek abbahagyni, mert vagy szerelmesek a munkájukba, vagy annyi a család adóssága, hogy az öregnek is húzni kell, vagy egyszerűen csak nem tudnának magukkal mit kezdeni ha nem kéne valahova bejárni. Hát, nem mindenki olyan mázlista mint én, hogy állandóan van mit építenie. Rágja sorainkat az öregség. T B aki a legerősebb volt az osztályban, de valószínűleg az egész iskolában is, kajakozott, még az olimpia is sanszos volt, függeszkedve mászott fel bicskatartásban földön ülésből a tornateremben másodpercek alatt a plafonig a kötélen úgy, hogy végig fejmagasságban voltak a lábujjai, ma két bottal jár, mert leesett valahonnan, V R-nek aki a legjobb futó volt az iskolában kétmillióért raktak be maszekban új csípőízületet, mert "gömbfejes" lett az eredeti. K F aki reményteljes ifi bunyós volt a Vasasban, ma állandó kemény fájdalomcsillapítókon él és tele van mindenféle éles kövekkel az összes folyadékot tartalmazó testürege. Én meg, aki nagyjából a kripli kategóriába tartoztam, ma viháncolok. Persze tudom, hogy a sorsnak, meg benne az időnek ( "Mindenek felett az idő az úr" mondta valaki nálam okosabb) nem lehet fityiszt mutatni, de az biztos, hogy mázlista vagyok, függetlenül attól hogyan lesz később. Amikor tegnap itthonról induláskor félkézzel beemeltem a csónakmotort a stégről a billegő munkacsónakba át is futott az agyamon, hogy vajh meddig leszek képes ezekre a tornamutatványokra. Amikor napsütésben elindultam délután itthonról, még olyan jó idő volt, hogy rámmelegedett a kabát, de éjfélkor amikor hazaértem, már deres volt a stég, óvatosan kellett kimászni a csónakból, nehogy vízbe essek. Még elvittem egy kör sétára a kutyát, az lefekvés előtt kijár neki, aztán még becsületesen végigcsináltam a harmonikaleckét miközben a szalont befűtötte a friss tűz a kályhában, aztán zuhanyozás és lefekvés. Ma ez lesz
Szombat.
2016.11.05. 13:51 :: A Tengerész
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.