7:40 Alighanem egyedül vagyok ébren a kikötőben. Tegnap nagy buli volt, valami 30 fős rendezvény volt a "Neszmély" hajón, alighanem mindenki azt piheni ki. Az a helyzet, hogy múzeum nem tudja kitermelni még a minimális fenntartási költségeket se. Muszáj a múzeumhajón kocsmát is üzemeltetni, még így is veszteséges az üzem önmagában, csak a közös fenntartó, az Európa rendezvénycéggel együtt tud talpon maradni, azt is ilyen "sántaüzemben", hogy fejlesztésre egy fillér sincs, jó ha sikerül fennmaradni. Kisütött a nap, de hideg van, majd lefagynak az ujjaim a gépet pötyögtetve. Na akkor itt a tegnapi nap pendriveról.

Augusztus 15. Péntek 20:27

Ma mint láthatjátok kiültem reggel a „Neszmély” gőzösre és bepótoltam az elmúlt napok krónikáját. Nem kevés idő volt betördelni a képeket a tegnap este megírt szövegbe, de mindent az olvasókért! Délelőtt és kora délután még valamennyit sütött a nap az esős tegnap és az éjszaka után, a bringákat kiraktuk a mellettünk lévő hajó deckjére fedett helyre, de a partra már nem cipeltük ki őket, mert az időjárás nem csábított nagyobb túrára, ismét gyülekeztek a felhők, így csak sétálni mentünk a partra. Nekünk nagyon kellemes a néptelen csendes környék, de az, hogy nincs nyoma se a lüktető életnek amúgy nem szívderítő. A főutcában düledező házak tömegével, minden harmadikon kint az „Eladó” tábla, a sportpálya, mellette a campinggel üres,

egy nagyreményű vállalkozás pusztul itt, valaki székelykapus népi rendezvénycentrumot álmodott ide, mállik, pusztul, mellette tábla hirdeti a vendéglátóhelyet, még a hozzávezető utat is felverte a gaz, a pizzéria zárva. A Fő utcán sétálva egy bódéban hamburgert, rétest árulnak, a rétest választjuk, nagyon finom volt, de nem hiszem, hogy egy nap alatt egy tepsinél több fogyna belőle, rajtunk kívül embert nem láttunk a főutcán. Visszatérve körbefényképezem a mellettünk pusztuló egykori „Petőfi” termes gőzöst. Ezzel a fajta (tán pont épp ezzel) hajóval vittek a szüleim hajókirándulásra gyerekkoromban. Ez még igazi gőzhajó volt, a főfedélzet folyosójáról a gépház ablakon csodáltam a fantasztikus szerkezetet, ahogy Jókai írja a „Kárpáthi Zoltán”-ban „ahogy a gép vaskönyökeivel ezernyi iját-fiját taszigálja”. Hát itt van ami maradt belőle. Meghalt a fény, az acél csillogása, a rezek vörös és sárga ragyogása, sose felejtem el az üveg szelencékben aranyló olajat, ahogy a gyermeki fantáziámat megragadó elmés szerkezet csepegteti egy filcpárnára, ahonnan minden felemelkedéskor a szerkezet egy kis olajat magára ken. A hajó gépháza mint egy oszladozó tetem, sírni lenne kedvem. Vagy nekiállni összerakni. Mert úgy tűnik itt van ám minden, csak darabokban. Ez a főtengely amire a két munkahenger dolgozott, meghajtva a kétoldali lapátkerekeket.( Ahogy Szaniszló tanár úr tanította gépelemek órán, ha jól emlékszem vissza 55 év távlatából, hajtókar keresztfej, egyenesbevezetés, dugattyú) Még a lapátkerék is bent van a kerékházban. Nem is tudom hogy lett ilyen. Mert ha egészben rohad azt értem. Ha széthordták a fémgyűjtők, azt is. De hogy széthajigálták aztán így maradt arra nem tudok magyarázatot. Itt a szó szerint fejetlen menekülés nyomait érzem. A promenáddeck már szétkorhadt, csak úgy merek rajta mászkálni, hogy oda lépek ahol a dugaszolt szegecsfejek mutatják a tartóbordák helyét, nehogy valamelyik bordaközbe beszakadjak. (J persze balhézik, hogy azonnal jöjjek le onnan) Ezen a korhadt fedélzeten keresztül minden beázott ami a főfedélzeten és a gépházban van és a csapadék megtette a magáét. A főfedélzet viszont acéllemez, az alatta lévő kabinok szinte épek, rengeteg párna van bennük halomba hajigálva, mintha több hajóról is ezt tartották volna fontosnak összehordani.
2004-es újságot találok az egyikben, akkor még lakhattak benne, még a ruha is itt van a széken ahogy levetették. Ez a horgonycsörlő felirata, ez és minden más meghajtást igénylő gépezet gőzzel működött (ugye itt nyer értelmet a ”gőzerővel” ma is használatos kifejezés, holott már semmi se megy azzal), itt nincsenek villanymotorral hajtott szivattyúk, itt van felhalmozva a „gőzkorszak”. Óriási munka és temérdek pénz kellene ahhoz, hogy ha nem is működőképes szinten (mint mondjuk az osztrákoknál), de legalábbis múzeumi bemutatószinten restaurálva legyen ez a roncs. Gyanítom soha nem fog rá sor kerülni. Mit mondjak, a szívem vérzik.
Van itt még több másféle hajó is, ez lett a „Rábcából”, és a MAHARTból.
Az élet él és élni akar.

Az árhullám ami jótékonyan leemelt bennünket a sziklazátonyról, nem hagyta abba az emelkedést. Itt feljebb ahol egy töltés kötötte össze a partot a velünk szemben lévő szigettel, ezzel a mellékágból békés öblöt képezve ahol tegnap még állóvízben vetettünk horgonyt érkezéskor, reggelre a víz átlépte a töltést, abból „zúgó”, az öblünkből meg folyóvíz lett.
Késő délutánra persze megint eleredt az eső, pihenés van.