Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Szerda.

2013.06.05. 08:37 :: A Tengerész

Nagyon jön a víz. http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html . Bár minket itt a Kisdunán nem érint a dolog közvetlenül, tegnapelőtt még ment az áramtermelés a Kvassay zsilip vízerőművében, aztán tegnap  leállhattak, mert hirtelen csökkenni kezdett a víz alattunk vagy 30-40 centit, azaz lezártak mindent, de lent Tassnál még folyatták kifelé a vizet, hogy kisvízzel várják az áradást. Mindenesetre a tervbevett grillpartyból, pontosabban a viziúton való Kopaszigátra menésből nem lesz semmi, ilyen vízállás mellet zsilipnyitás nem lesz hetekig. Ilyenkor zárva van mindaddig amíg a budapesti vízállás 4m alá nem csökken. Mindazonáltal nagyon tartok attól, hogy kitartanak e majd a gátak, mert az már látszik, hogy ez nem egy gyorsan lefutó árhullám lesz. Mondom a várható kormánykomünikét ( azt, hogy Giro-Szász kezdi és Selmecy Gabriella meg Kocsis Máté fogja visszhangozni, vagy fordítva azt pontosan nem tudom). 

"A" variáns ara az esetre, ha a gátak nem bírják a terhelést és bajok lennének: "Az előzőnyócév szocialista kormányzása elhanyagolta, bűnös felelőtlenséggel,... stb stb, sajnos ennek a levét isszuk...bla, bla, bla..". "B" variáns, ha megússzuk nagyobb baj nélkül: "Bár az előzőnyócév szocialista kormányzása elhanyagolta, bűnös felelőtlenséggel,... stb stb, de a fideszlétrehozta katasztrófavédelem hősies helytállása...bla, bla, bla...". ( Ja, a gátőrök a hajukat tépik a rájukzúdított közmunkások hadával mi a fenét kezdjenek) Mindemellett az igazság az, hogy a gengszterváltást követő VALAMENNYI kormány magasan lesz@rta (egészen pontosan forrásaitól megfosztotta, kontraszelektálta, lealázta, cafatokra szervezte) a vízügyet, pl. amikor a jelenleg államtitkári rangban kontárkodó Illés Zoli kijelentette, hogy nem ismer kártékonyabb lényt egy vízügyes mérnöknél. Nagyon szeretném, ha egy hősies médiamunkás most odadugna egy mikrofont bármelyik híradóban a Karátson Gábor, Hajósi Adrenne, Lányi András, vagy bármelyik Dunakörös zöld fundamentalista orra alá, mondja már meg bele a szemébe a gátak mögött rettegőknek kedvenc mondásukat, hogy " .. a vizeket békén kell hagyni, azok folyjanak úgy ahogy akarnak!".

Más. Májusi eső aranyat ér, csak nehogy úgy járjunk mint tavalyelőtt, hogy annyi esett, hogy minden elrothadt a földeken. Lassan egy hete nem tudok semmi komolyba fogni odakint, szegény Mihalik Péter Ráckevén a szabad ég alatt építi az új hajóját,
Mihalikhajó 1.jpg
elképzelem mennyit kínlódik. 

12:10 Ma nem dolgozom. Utálom amikor bármibe belekezdek és gyorsan kell pakolni, mert jön az eső. Mert hiába van mondjuk idebent a tevékenység, akkor is, olyan nincs, hogy ne kelljen mindig szerszámokért kiszaladgálni a fuxba. Elbicikliztünk megnézni a Nagydunát. Rohan a víz rendesen, bár egyelőre éppen bent van a mederben, de ha azt nézem, hogy erre még jön 3 méter, hát kint lesz majd a HÉV sínig. A zsilipkapunál is alighanem be kell majd rakni a magasítást, mert nincs ennyi a tetejéig. A Lágymányosi híd pesti hídfőjénél  már be van rakva az árvízkapu a Weiss Manfréd út felé vezető lejáratnál, két sor gerendapalánk közt egy méternyi homokzsák, ezt elég erősnek nézem, a többi helyen magas a part, itt nem lesz tán gond, de hogy a Római part hogy fogja bírni, az nagy kérdés. Már hallottam a Lánchíd, vagy az Info rádióban (már nem emlékszem pontosan) a "mobilgát körüli pánikkeltés"-t emlegetni, csak azt nem hallom, hogy a tervezett mobilgát ilyen magasságú víz ellen már nem védene, mindenféleképpen fel kéne rakni homokzsákokkal, szóval elég necces a dolog, kipusztul a növényzet, de nem elég a védelem, kifejezetten magyaros kompromisszum, a kecske is éhen döglik és a káposzta is elfogy. A parton áll egy régi Mahart épület, valaha hajósszállás volt, amikor még volt Mahart, voltak hajók és volt hajózás. Most rendőrök és egyéb szemmel láthatóan hivatalos személyek sürgölődnek az ajtajában.  Ennek a földszintje biztos víz alá kerül, az egyik rendőrtől megtudom, hogy két hajléktalan lakik benne, azokat győzködik most, hogy menjenek velük hajléktalanszállásra.  A kerékpárúton (fél szemmel az eget kémlelve) tovább kerekezünk, a hivatalos személyek közül rámköszön egy  széles vállú 50-es férfi...de ismerős... de nem tudom hova tegyem. Ilyenkor mindig nagyon szégyellem magam, onnan lehet tudni, hogy az ember már öreg, hogy állandóan ismerősbe botlik, már ha ez a képzavar kerékpáron ülve is érvényes. Mindazonáltal sose megyek bele a Karinthy féle halandzsába, mintha tudnám ki az illető, én mindig azonnal bevallom, hogy bizony fogalmam sincs honnan az ismeretség. Na kiderül, hogy Bácskai János a ferencvárosi polgármester, itt szemlézi a dunapartján az árvíz-védekezést, mentegetőzöm, persze, hogy nem ismertem rá, "kentaurként" ismertem meg, a régi szép fa kajakjában itt a vízen Amapola mellett, de most hogy két lábon áll a parton egész másképp fest. Kíséretében van még többek közt egy kölyökképű rendőr őrnagy, nagy lehet a káderfogyás közegéknél, (és ezért gyorsabb az előmenetel) az "én időmben" (amikor Széplakon vertek az őrsön) még a főhadnagyok, századosok is legalább 45-50 évesek voltak. Nos a polgármester úrtól megtudom, hogy a régi Mahart épület lakója valami öreg hajós, hiába, a nosztalgia vízen, vagy ahhoz egész közel tartja azt akit egyszer "a mozdony füstje megcsapott", hogy egy újabb képzavarral tündököljek. Elkerekeztünk még a Petőfi hídig, de J nagyon aggódott hogy "megcsapkodja a fejünket az eső", ezért visszafordultunk, éppen akkor kezdett el cseperészni amikor bebújtunk Amapola ponyvája alá.

Ez a "megcsapkodja a fejünket az eső" onnan került a családi legendáriumba, hogy valamikor nagyon régen kikötöttünk a flottatúra kapcsán Balatonföldváron a Galamb szigeten a szokásos TVSK parton és kisétáltunk a városba. Visszafelé jövet  már erősen tornyosultak a felhők és a dörgés, villámlás is közeledett, úgy hogy az akkor még picike lányomat karomra vettem, a fiamat meg kézenfogva siettettem, hogy szaporázzunk vissza a hajóra, mert jön az eső és megcsapkodja a fejünket. Na ez annyira megijesztette a piciny lánykámat hogy kétségbeesett sírásra fakadt azt kiabálva "Én nem akarom, hogy az eső megcsapkodja a fejemet!"

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr375344883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spray 2013.06.05. 12:07:07

Az a baj hogy Passaunál még rápakol két folyo Üdv Pali

Mihalik Péter2 2013.06.06. 07:48:53

Némi aggodalommal lesem, hogy a Kwassay zsilip vajon kibírja-e ezt a terhelést...56-ban nem bírta, igaz akkor jeges ár volt. Kiszámoltam, hogy az 56-os árvíz idején a vízszint a házam tetőszintjéig érne, azaz kb. 5 m magasan vízben lennék. Aki pedig hajót akarna építeni, tegye csak bátran, de ne úgy ahogy én, szabad ég alatt, mert megkeseredik az építés édes íze: 10 x 6 m-es ponyvát egyedül esőben le-felhúzni egy vizes tölgyfa alatt, rosszabb mint kőbányában dolgozni...( és a szélről még nem is beszéltem)

teddybear01 2013.06.06. 11:08:46

" Kíséretében van még többek közt egy kölyökképű rendőr őrnagy, nagy lehet a káderfogyás közegéknél, (és ezért gyorsabb az előmenetel) az "én időmben" (amikor Széplakon vertek az őrsön) még a főhadnagyok, századosok is legalább 45-50 évesek voltak."

Amióta 20-25 év szolgálat után nyugdíjba vonulhatnak a rendőrök, hamar lecserélődött az állomány. Aki nem akart menni, azt meg küldték. Mellesleg egy hetvenéves embernek egy 30-as is kölyök....

teddybear01 2013.06.06. 11:17:05

Rohadt kíváncsi vagyok, hogy az árvíz mit fog produkálni. Bár nem illik ilyet mondani, de a Római parti telekspekulánsokat remélem csak kiönti a víz. Sajnos jópár szegényebb és ostobább emberrel.
Gondolom a Háros-sziget és környéke is megint úszni fog, mint legutóbb, mert az is az ártéren belül van.

IQ_nuku 2013.06.06. 19:06:35

@teddybear01: Azt hittem, csak én vagyok ilyen gonosz. Csak az a baj, hogy a víz nem tud válogatni, hogy ki érdemli meg és ki nem.
Szóval végül én abban maradtam magammal, hogy inkább ne öntsön el senkit, mert azokat viszont nagyon sajnálnám, akik nem érdemlik meg :D

abraxas 2013.06.06. 19:35:54

Vilmos!

Amikor kipróbáltad először Mákvirágot, volt egy átlós ránc a vitorlában. Mi is volt a megoldás? van egy ismerősöm, aki hasonló gondokkal küzd.

nord47 2013.06.06. 20:15:12

Agyturkász orvosnál voltál már?
Ha nem, akkor már el is késtél!
Szegény ember!!??
Egyszer még felkerülhetsz egy plakátra a libatolvajjal együtt!
Jól mutatnátok!

akiga 2013.06.06. 23:26:22

Találtam egy érdekes cikket a Vituki szétveréséről, amit te is több kormány együttes eredményének tudsz be. De azért a nagy pénzt leakasztotta az előző kormány. Nem csodálom, hogy a mostani kénytelen sokkal jobb üzletek után nézni. Eladni már nem sok mindent tud...
archivum.hvg.hu/article/200832Mindent_visz_A_WALLIS_INGATLANUGYLETEI.aspx

Amúgy ma volt árverés a Vituki maradékaira.
www.vituki.hu/index.php?option=com_frontpage&Itemid=1

Az árvizet meg mind nem érdekli ez az egész. Mondjuk ezt a mobil gát témát én sem értem. Mossa el a fenébe a házát annak aki odaépítkezett a Rómaira mint, hogy Milliárdos gátakkal emeljük az odatörvénytelenkedők ingatlanjainak értékét állami pénzen. Állítólag EU-s pénzből lehetne 100%-ban normális gátat építeni és alig kéne kicsit javítani a meglévőn. Én azt javaslom, hogy aki ártérben védekezni akar, az építsen mobilgátat saját maga. Akár kerítés helyett.

Ma voltam a Batthyány téren, és felejthetetlenül szép látvány a Parlament (mint építészeti alkotás) ahogy "kinő" a Dunából. Javaslom mindenkinek, hogy nézze meg! Úgy érzem megtaláltam a szépet a rosszban...

rolls 2013.06.07. 00:08:01

Üdv!
Mobilgát. Ezt anno elmagyarázta valaki "rendesen"?? Hogy mi is ez ?? Amikor a tüntetések voltak pro és kontra?? Mert lehet, hogy sokak véleményét befolyásolná.
(pro és kontra.)
: )))
klikk:
hargitanandor.blog.hu/2013/06/06/mobilgat_greinben#comments

teddybear01 2013.06.07. 00:26:03

@rolls: Lehet hogy nem tételezed fel rólunk, de itt a többség már látott ilyet. Pestiesen mondva: "a bátyám már evett ilyent!"

Nem a mobilgáttal van baj a Római-parton, mint ahogy sok más esetben sem azzal van a baj, amiről a felszínen beszélnek.
A mobilgát meg vagy ki fogja bírni ezt az árvizet, vagy nem. Majd meglátjuk a jövő héten.

TomRed · http://www.deauville.hu 2013.06.07. 01:59:19

@nord47: Wágner László Úr! Végigolvastam az összes kommentjét, egészen az elsőig (2010.07.22 22:56:00)Amint látom, csak ehhez a bloghoz szólt hozzá.
Ennek alapján Önnek kellene agykurkász orvoshoz fordulnia, mivel elképesztő az a személyiségtorzulás, amelyet Önben kiváltott az, hogy Tengerész másképpen ítéli meg a jelenlegi kormány teljesítményét, mint Ön.
El kellene gondolkodnia azon, hogy a politika, illetve ezek a hitvány politikusok (bármelyik oldalon) megérnek-e ennyit...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.07. 08:44:41

@Mihalik Péter2: 1. Az első hajómat pont így egy udvaron építettem, ponyva fel, ponyva le. Egy vesszőfutás volt. Átérzem a helyzetedet. 2.Nem a tassit vitte el a jeges ár 56-ban az erőművel együtt?
@teddybear01: Hehe, van benne valami. Gyerekkoromban rendőrbácsik voltak, most rendőrgyerekek a posztosok.pedig alighanem korban nem sokkal különböztek.
@akiga: Nem szólok hozzá egyik kormány privatizációjához se mert egyáltalán nem értek hozzá. Amit látok, a legbaloldalibb indulatszülte sommás vélemények jobboldalon teremnek: 1. Ne adjunk el semmit! 2. Ha mégis akkor baromi drágán. 3.Csak annak adjunk el bármit is akinek nincs pénze,lóf@szt a gazdagoknak, a bankoknak, az EU-nak, a zsidóknak, kínaiak amíg a Szíjjártó pacsizik velük még jöhetnek, őket pár év múlva kezdjük el gyűlölni. Szélsőjobb csókolódzna még arabbal, iránival, tisztára mint Kádár, szeressük a gyarmati sorból felszabadult népeket, adjunk nekik amink van! Orosz, ukrán tárgyban kuss van, mert Orbán most épp oda nyal, szóval felejtős amit 5 éve mondott, hogy a Gyurcsány az aki bratyizik az ex elvtikkel.
@rolls: Elolvastam amit írtál, szerintem akit érdekel pontosan megtudhatja a netről mi is a mobilgát, tehát rendesen tájékozódhat. A Rómain se a műszaki eszközzel, hanem a nyomvonallal van a baj. Tarós szerint pár tucat, az ellenzők szerint sokszáz fát kell kivágni és az egész partot újraszabni. Ha már a számokban, tehát az abszolút tényekben sincs egyezés akkor valaki hazudik. Mert azon lehet vitatkozni, hogy a bugyi pink, vagy rózsaszín, de ha a 2x2 az politikafüggő akkor nagy a baj.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.07. 08:45:37

@nord47: Hehe. Neked is szép napot Lacikám!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.07. 08:48:00

@abraxas: Hát teljesen még nincs kipróbálva, mert a megoldás céljából a télen meghosszabbítottam mind a bumot, mind a gafot és ettől azt várom, hogy a sarkok húzogatásával veszem ki a ráncot. Ha nem működik, akkor az a helyzet, hogy át kell szabjam a vitorlát mert elb@sztam.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.07. 08:56:18

@TomRed: Sajnos az a helyzet, hogy a törzsi típusú gondolkodás sokakra jellemző. Azt kell mondjam a többségre, erre alapoz aki nyerni akar a választásokon, hisz akié a többség szavazata az nyer. Ez a demokrácia csapdája. A törzsi gondolkodásba belefér, hogy az igazságtalanság helyes, ha az "nekünk kedvez" (kékcédulás szavazás)ámde gyalázat ha "nekik". "Igazi" focidrukker szemrebbenés nélkül gyalázza a bírót a 11-esért még akkor is ha a szeme előtt érinti kézzel a védője a labdát a 16-oson belül. És ha fülöncsípik a hazugságon szemrebbenés nélkül állítja, hogy "debazmeg ők is!!" Pedig SEMMIFÉLE igazságtalanságot nem tesz jogossá, hogy az ellenfél is elköveti.

abraxas 2013.06.07. 09:59:46

@A Tengerész: anno állítottál valamit, amitől javult a helyzet, csak nem találom az akkori posztodat :-\

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.07. 16:21:01

@abraxas: Igen a gafot toldottam meg, miközben a felhúzópontot rajta hátrébb raktam, de kevés volt a probléma teljes megszűnéséhez.
Más. Voltam a gyárban és együtt megcsináltuk az emberrel a dxf rajzokat. Most várom az árajánlatot.

Mihalik Péter2 2013.06.08. 08:33:48

@A Tengerész: Tudomásom szerint a Kwassay zsilip kapui szakadtak be, bár, ha jobban megnézem a dolgot, a 2 zsilipkapu egy-egy öbölben van, szóval igazi direkt sodrás nem is érhetné egyiket sem. Ettől függetlenül a víz nyomása jéggel együtt megteszi a hatását és a dolog bekövetkezett. Ami a hajó ki-be ponyvázását illeti, remélem hamarosan megszűnik ez az állapot, ugyanis ma már a kabinokat lamináljuk kívülről, a nyílászárók is talán 2 hét múlva elkészülnek és attól fogva, ha be lesznek építve gyakorlatilag vízmentes lesz a hajó...és ezután megiszunk pár sört, majd egy jól irányzott kézmozdulattal úgy vágom ki a ponyvát, hogy a lába sem éri a földet!

Mihalik Péter2 2013.06.09. 07:50:30

@Mihalik Péter2: Tegnap utána néztem a dolognak: Mindkét zsilip beszakadt, a Tassinál lévő kis erőművet teljesen elsöpörte az ár.Az erőmű helye még ma is látszik, egy kisebb öböl formájában, ma Monitor öbölnek hívják állítólag.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.06.09. 09:13:53

@Mihalik Péter2: Na ez az. Erre emlékeztem, hogy a tassi erőművet elvitte a jeges ár. Mindenesetre most sokkal kedvezőbb a helyzet. Mindjárt ki is bringázok megnézni mi újság "odakint", mert gyakorlatilag max-on van a víz, holnap tetőzik, most olyan 8,80-on vagyunk, erre legfeljebb 10-15 centi jön, aztán keddtől apad majd. Itt ahol állunk (és nyilván akkor nálad is)annyira leengedték, gondolom elővigyázatosságból, a vizet, hogy ott van ahol a téli "kisvíz" szokott lenni, szóval kifejezetten alacsony, alig van Amapola alatt pár deciméter. valaki, aki nem ismeri az itteni helyzetet, tőlem kérdezte mennyire aggódjon, megnyugtattam, hogy itt nem lehet baj, mert ha a legkisebb veszély lenne, akkor innen százezreket kéne kitelepíteni(aminek jele sincs), ahogy elnézem az RSD menti településeket. Amúgy én nem is attól félek, hogy most a tetőzéskor lesznek bajok a nagydunán, hanem majd 1-2 hét múlva, amikor lankad a védekezés intenzitása, viszont a töltések alaposan átáznak. Ilyenkor szaporodnak a buzgárok, ha sok lesz belőlük megsuvadhat a régi rosszul kezelt töltés, vagy az újabb, még nem megállapodott gáttest. Ahogy nézem a diagramot www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html , a tetőzést követő 10 nap múlva vége a harmadfoknak, de azért a másodfokú veszély se kutya.

Gáz Géza 2013.06.09. 15:05:21

A buzgár a mentett és víz oldali tartós nyomás különbség valamint a nem megfelelően homogén töltés szerkezet eredménye. Ott átszakad a töltés. A suvadás a tartós átázás eredménye is lehet.
A mobilgát igenis jó dolog, csak a Rómain a régi gát -Nánási és Királyok útja- helyére kéne telepíteni az alépítményét. Az ártéri építőket pedig kötelezni a lábasház kialakítására, vagy kisajátítani az építményüket. Államilag megvalósítani a megfelelő kialakítást. Személyes közmunkási segítségükkel. A maradékot pedig bérlőként lelakhatnák, aztán tulajdonjogot szerezhetnek.
Tudom, hogy hol a kezem és a bili. :)

Mihalik Péter2 2013.06.10. 07:46:16

@A Tengerész: Vasárnap kimentem Lórévre ( Adonnyal pont szemben van)...hát...megdöbbentő volt a víz látványa. Teli hordalékkal, faágakkal, üres pet palackokkal. teljes csend, csak a komp lejáró korlátjánál csobogott a víz. A gátakon senki, mivel bőven van még helye hova emelkednie itt a víznek.Szerintem ki fogják bírni a védművek ezt a terhelést, de amire mindenki számíthat az a szúnyog invázió lesz.

halaloszto 2013.06.10. 10:00:47

@Gáz Géza: azt valahogy lehet kalkulalni, hogy ha valahol a mostaninal keskenyebbre kenyszeritjuk a folyot uj gatakkal, az mennyivel fogja onnan feljebb novelni a viz magassagat?

mert en itt egy ilyen mocsok macska-eger jatekot erzek. es nem ma kezdodott. pl a lagymanyosi hidnal, meg attol lejjebb mindenutt jo nagyon magas a part, abszolut nincs gond. miert? Mert egy par szaz evvel kesobb epult mint a belvaros, es mar magasabbra epitettek. de attol hogy epitettek gatat, es nem megy ki a duna a soroksari legelokre, meg a lagymanyosi mocsarba, attol lesz magas a belvarosban, nem?

Vajk

teddybear01 2013.06.10. 23:54:34

@halaloszto: Persze hogy ki lehet kalkulálni, csak a vizeseken kívül nemigen szokták.

Aránylag pontosan ismerjük az áradáskor eddig legnagyobb vízhozamot, és a folyómeder keresztmetszete is ismert. Ebből egy nem túl bonyolult számítással kijön a várható vízmagasság. Ennyi. Viszont van amikor új csúcsot dönt az ár, akkor magasabb lesz.

De logikailag is egyszerű: Ha ugyanazt a mennyiségű vizet fél szélességben engedjük lefolyni, akkor kétszeres lesz a vízmélység.
süti beállítások módosítása