Úgy tűnik a tegnapi időjárás javulás csak átmeneti volt. Kissé emelkedett a barométer, de csak egy kicsit, szóval áll itt az idő, kisüt, beborul, de a hideg marad, viszont beerősödött a szél, szóval ma nem igazán kívánkozom kifelé. Pedig muszáj lesz behordani még tűzifát, mert hiába voltam optimista, hogy elég lesz ez, amit korábban beraktam, bizony lefogyott az anyag, tán két napra se elég ami a cockpitban van és úgy tűnik ennél még hosszabb lesz az idei tél. Aztán egyszerre csak kitör majd a nyár, gyakori, hogy nincs tavasz igazán, annakidején volt az úgy, hogy mindenki nyafogott, hogy fűtsünk már jobban, mert befagy a seggük az irodistáknak, aztán rá egy hétre meg mindenki azzal rágta a fülem, hogy induljunk már a klímával, mert kibírhatatlan a hőség. Tegnapelőtt még elpakolva, felrakásolva pihentek a kerti bútorok, ma meg az összes kocsmáros, meg az igazgató (az is egy kocsmáros, csak emeltszintű, ő már hivatalból nagyon okos) azon papmpogott, hogy micsoda dolog, hogy a műszak még nem pakolta ki a teraszt, az emberek kint ülnének már és fogyasztanának mint állat a napsütésben. A drága jó igazgatóim amúgyis eszembe jutottak éppenhogy a csütörtöki rádióvita kapcsán. Merthogy ugye a "szelídvizes" oldalról az hangzott el szószerint, hogy az ugyan igaz, hogy ha egy folyón elkezdődött a vízlépcsőzés a felső szakaszon, azt nem lehet abbahagyni a tengerig, mert máskülönben a hordalékegyensúly felborulása medermélyülést, a mellékágak kiszáradását és egyéb bajokat okoz, de mi közgazdászok, filmesek, festőművészek és filozófusok mégis úgy véljük, hogy nem szabad duzzasztani. Mert azt nem szeretjük (meg teszem hozzá én, ha kiderül, hogy nem is akkora baj az a duzzasztás, akkor kiderül, hogy milyen ostobák voltunk amikor megvezettük az egész nemzetet e tárgyban és ezermilliárdokat szórtunk a szélbe), tehát a szakemberek , a "magyar géniusz" (ez szószerint elhangzott a műsorban) oldja meg, hogy duzzasztás nélkül oldódjon meg a probléma! Na ezt annyiszor megkaptam életemben.... Amikor még ilyen kisfőnökök voltak a kollégák és estin végezték a vendéglátóit, mindíg kellett nekik házi feladatokat írjak, meg magyarázzak, a liftekről, központi fűtésről, klímáról, mert ugye a fősulin tanították. Na lett diplomájuk, netán ki is neveztettek  magasabb pozicióba, hopp, a tegnapi műszaki analfabétákból egyszerre milyen okosak lettek! Ugye én abból a pozicióból (műszaki vezető, műszaki igazgató) feljebb, föléjük, sose léphettem, viszont egy ügyes szállodai londíner egy évtized alatt akár a legmagasabb csúcsra is felküzdhette magát. Nem egy igazgatómtól kaptam fantasztikus ötleteket, amikor egy jól teljesített bázisév után a következő évben "nem jöttek a számok" és ezért az ő torkát szorongatta az ő főnökük. Hogy mondjuk csak a lakott szobákat fűtsük (baromi jó, egy központilag szabályzott rendszernél), hogy spóroljunk még jobban a villannyal (naná, tavaly is ezt tettük, mi a fenét tegyünk még, ha lenne lehetőség tavaly is megtettük volna), hogy ezt meg azt ne,  mást meg igen. És amikor azt mondtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mert nincs rá megoldás, az volt a válasz, hogy;  "Nekem az a dolgom, hogy megmondjam mit, neked meg az a dolgod, hogy kitaláld, hogyan!". Nos ennek a folyamatos bokszmeccsnek lett vége amikor végre elmehettem magánzónak és azért van bennem ennyi energia, mert "megjártam a hadak útját" és előbb-utóbb valamennyi igazgatómat "betörtem". Kit így, kit úgy, kit rövidebb, kit hosszabb idő alatt, de egyszercsak mindegyik abbahagyta az ellenkezést. Az okosabbakkal azért könnyebben ment a dolog...Nem tudom mekkora erőt kéne kölcsönadjak vízügyeseknek, hogy képesek legyenek meggyőzni az ökofundamentalista  lobbit arról, hogy a víz tudja a fizikát, akármekkora magyar géniusz se fogja meggyőzni "őt" hogy ezen a magyar szakaszon legyen szíves folyjon egy kicsit fölfelé is.

12:34 Behordtam még egy adag fát, kihúzunk vele tán egy hetet, ennyi határidőt adok a tavasznak! Optimizmusom töretlen. Mármint a tavasz ügyében. Kicsit leültem a géphez és körbegooglizva ezt-azt, ezt a fotógrafikát találtam.

 Ez lett volna az a borzalmas látvány amitől megkímélték a tiltakozók a kirándulókat. Belekerült vagy ötszáz milliárdba. Akkor. Mi csak nyafogni, ellenkezni, keresztbe tenni, tudunk.

16:15 Rajzolom a csigák végleges műhelyrajzait, mert holnap megyek anyagért a Furtenbacher Tónihoz. Még egy-két napig tart a tél egy-két napig még mesélek, aztán vége a lazaságnak, munkásabb napok jönnek, a végzett munka szikár leírásával. Álljon itt a Charlie bácsiról szóló történetek terveim szerint utolsó előttije, a címe Charlie és a radar. A történetet az öreg nagy tisztelője, Toldy Miki küldte be a "szerkesztőségbe", tehát az ő szájából halljátok.

Ezt a történetet frappáns csattanóval befejezni nem lehet, a mese inkább egy szomorújáték vége.

Radarról lesz szó és a szereplők változatlanul Charlie captain és a "Tokaj" m/s. Talán említettem volt, a "Tokaj" a második hajója volt az új sorozatú hazajáróknak, 1958-ban épült az első, a"Hazám". A II. Világháború előtt készültektől nem csak a megnövelt hordképességben különböztek, hanem  az elrendezésben és felszereltségben is. Erre most nem térnék ki, a legfontosabbra azonban igen. A háború előtt-alatt nem volt téma a valutakímélés, az akkori fizetőeszköz, a pengő egy értékálló és nemzetközileg jegyzett deviza volt, tehát szabadon lehetett beszerezni bármi szükségeset, és nem csak a hajókhoz. Ez a szovjet blokkba tartozásssal megszűnt, a magyar gazdaság állandó devizaéhségbe szenvedett. Megpróbáltak mindent itthon, illetve a "szocialista táboron belül" beszerezni, sajnos ez sem ment, ők is ugyanabban a cipőben jártak.

A "Tokaj" radarja is hazai fejlesztésű volt és hatalmas újdonságnak számított a magyar tengerészetben. Szerencsésebb külföldi kollegáik nem sokkal a világégés után megkaphatták az első szerkezeteket a kereskedelmi hajókra, míg mi, csak a nyálunkat csurgattuk. Agilisebb parancsnokaink, - látván az új eszköz nem mindennapi segítségét a navigációban - próbálták a céget jobb belátásra bírni, ami nagyon nehezen ment. Egyikük E.I. elmesélte nekem az agyament kívánalmat, amikor a radar beszerzéshez a "kapitányi jelentés"-ből gyűjtették  ki velük a köd miatt álló napok számát. Ez lett volna az indok, nem a biztonságosabb hajózás!

Kár volna leszólni a hazai mérnökök igyekezetét, hiszen a radar fejlesztésében igen előkelő helyen álltunk, de ... és itt van az, amit nagyon sokan mind a mai napig nem tudnak fölfogni: egy dolog a szárazföldön működtetni valamit és homlokegyenest ellenkező a tengeri körülmények közötti használhatóság. Nem sorolom, hosszú és unalmas lenne a mese. A lényeg: a "Tokaj"-ba beépített radar minden egyes budapesti érkezés után javítva lett, a csepeli kikötőben, partfal mellett csodálatos volt, elindulás után pár órával a képernyőn a jel összeugrott egy tűhegynyi pontba és kész! Továbbiakban csak a helyet foglalta a kormányállásban - akinek úgy tetszik - a "parancsnoki hídon". Ez nem is lett volna komolyabb gond, azonban a kikötői révkalauzok - tengerészesen a pilotok - meglátva a készüléket, használni is szerették volna. Ezt a kimagyarázkodást únta meg Charlie bácsi ottlétem idején.  Kénytelen vagyok egy kis kitérőt tenni egészen más tájakra, mert a dolgok összefüggenek. Volt egy hülye rendelkezés a parancsnok-gépüzemvezető "reprezentációs keretére". Nem bonyolódom bele, ebből kellett állni a különböző üzletfeleknek nyújtott vendéglátást. A "hülye" kitétel pedig annak szól, hogy a "Nagytestvérnél" töltött időben ez a pénz a helyiben ketyegett, másban nem lehetett fölvenni. Azzal a "kemény valutával" sokat kezdeni nem lehetett és Charlie bácsi itt is "lépett". Ebből az egyébként használhatatalan pénzből vett egy jókora, olyan nagyobb dohányzóasztal méretű ládát, tele kéziszerszámmal. Birodalmi módon, zsírpapírban és a K-256-os konzerváló zsírral vastagan megóvva! (Ez a zsír került a villanyborotvától az ürrakétáig mindenre!)

Egyik nap hívatja az eleket, Rudi barátomat: "Kééérem, kéééérem, ebben a kormányállásban nincs egy "teázóasztal", ez a akármicsoda (a radar kijelző egység) csak a helyet foglalja, csapjuk le innen!"

"Igen, parancsnok úr, mindjárt befejezem a darujavítást és neki állok kikötni" - szólt a válasz.

"Neeeem, neem, hagyja a darut, csak két nap múlva érkezünk, ráér, és nem kell kikötni! Mindjárt hozom a szerszámokat!"

Rudi elhülve vár, közben én is fölmentem valamiért a hídra. Míg az öreg a kabinjában matatott elmesélte gyorsan az addig történteket. Vártunk.

Charlie bácsi megjelent a ládával, kibányászott belőle egy kalapácsot és egy hidegvágót és nekiállt az árnyékolt csőtápkábel elvágásának. Nem részletezem, a felfogócsavarok, az összes kábel hasonló sorsra jutott, szépen, a fém tartóváz szintjével elvágólag minden megszüntetve, és a durván levágott egység tárolóhelyéül a soha nem használt középső lakótéri fürdőkád lett kijelölve. A radar helyére a hajóács egy nagyon csinos kis asztalkát komponált, közel hat évvel később, már mint "Elena" m/s-en is változatlanul létezett. A radaregységre a cég főmérnöke a kádban talált rá, amikor az eset után pár hónappal a hajó beállt Martisnicára (Rijeka egyik külvárosa) fenéklemez cserére. Az ekkor elhangzottakról nincs pontos ismeretem, de a cégnél hosszú évekig emlegették az esetet.

Mi a vadonatúj "Székesfehérvárra" már Kelvin radart kaptunk 1964-ben. És mai napig nem tudom, mi is volt az a trükk benne, hogy "magassági levágást" lehetett végezni vele - soha más radarnál nem láttam ilyent - egyszerűen a beállítás után csak a - mondjuk - ezer méternél magasabb hegycsúcsokat mutattat parti iránylatvevésnél. Ha valaki tud bővebbet erről, szívesen meghallgatnám.

Kedd március 7. Annyira jók a kommentek, hogy lassan überolják az én történeteimet. Aki általában csak a blogot olvassa, most semmi szín alatt ne hagyja ki az alantiakat!